Költségvetési rendelet Páty Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2008. (02.21) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetésérıl Páty Önkormányzat Képviselı-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 65. (1) bekezdése, valamint a 68. (2) bekezdése alapján - figyelembe véve ezen jogszabály, valamint Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló módosított 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendeletben meghatározottakat a 2008. évi költségvetésérıl az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplı költségvetési szervekre, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatra. 2. (1) Az önkormányzat költségvetési szervei: a) önállóan gazdálkodó költségvetési szerve: Polgármesteri Hivatal b) részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: Bocskai István általános Iskola Pátyolgató Óvoda c.) Máshová nem sorolt egyéb szakfeladatok (2) Az (1) bekezdésben felsorolt önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények, és az egyéb szakfeladatok külön-külön címet alkotnak. Az önkormányzat címrendjét teljes körően az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 3. A képviselı-testület az önkormányzat - beleértve a költségvetési szerveit - 2008. évi költségvetésének a) kiadási fıösszegét 1 642 168 ezer forintban, b) bevételi fıösszegét 1 642 168 ezer forintban állapítja meg. 1
I. A költségvetési bevételek 4. Az önkormányzat 2008. évi költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve mőködési és felhalmozási cél szerinti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza. 5. Az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. -ban meghatározott címek 2008. évi mőködési és felhalmozási bevételeit forrásonként - külön-külön címenként a 3. számú melléklet tartalmazza. II. A költségvetési kiadások 6. (1) Az önkormányzat mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a képviselı-testület a következık szerint határozza meg: Megnevezés e Ft - Mőködési kiadások elıirányzata összesen: 814750 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások: 337290 - munkaadókat terhelı járulékok: 100911 - dologi jellegő kiadások: 327477 - ellátottak pénzbeli juttatásai: 25961 - speciális célú támogatások: 23110 (2) A képviselı-testület az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. -ban meghatározott címek mőködési kiadásait kiemelt elıirányzatonként a 4. számú melléklet szerint állapítja meg. 7. (1) Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen: 756113 ezer forint. A felújítási és felhalmozási kiadásokból: - a beruházások elıirányzata: 713 442 ezer forint, - a felújítások elıirányzata:... ezer forint, - az egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások elıirányzata 15 400 ezer forint. - hitel törlesztés 35471 ezer forint - Kölcsön 1800 ezer forint (3)Az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. -ban meghatározott címek felújítási és felhalmozási kiadásait a 5. számú melléklet tartalmazza. 8. Az önkormányzat és költségvetési szervei felújítási elıirányzatait célonként a 6. számú melléklet rögzíti. 9. Az önkormányzat és költségvetési szervei felhalmozási kiadásait feladatonként a 7. számú melléklet tartalmazza. III. A költségvetési kiadások és bevételek 10. Az önkormányzat többéves kihatással járó feladatainak elıirányzatait éves bontásban a 8. számú melléklet mutatja be. 11. (1) A címek költségvetését feladatonként a 9. számú melléklet tartalmazza. 2
(2) Az általános és céltartalék elıirányzatok: - az önkormányzat tartaléka: 71 305 ezer forint, melybıl: - általános tartalék: 39305 ezer forint, - céltartalék 32 000 ezer forint (3) Az általános tartalék év közben a mőködési és felhalmozási kiadások fedezetére használható fel. 12. A mőködési és felhalmozási célú bevételi és kiadási elıirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerően a 10. számú melléklet adja meg. 13. (1) Az Önkormányzat 2008. évi elıirányzat-felhasználási ütemtervét a 11. számú melléklet tartalmazza. (2) A helyi kisebbségi önkormányzat költségvetését e rendeletnek megfelelı részletezettségben és mellékletekkel a 12. számú melléklet tartalmazza. (3) Az átadott pénzeszközökrıl készült kimutatást a civil szervezeteknek, alapítványoknak, egyesületnek, sport és kulturális rendezvényekre a 13. számú melléklet tartalmazza. IV. A költségvetési létszámkeret 14. (1) A képviselı-testület az önkormányzat létszám-elıirányzatát: - 113 fı átlagos statisztikai állományi létszámban (átlaglétszámban), és - 111 fı az év utolsó napján foglalkoztatható záró-létszámban állapítja meg. (2) Az önkormányzat költségvetési szerveinek létszám-elıirányzatát a képviselı-testület a 12. számú mellékletben feltüntetettek szerint állapítja meg. I. Általános szabályok A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok 15. Az önkormányzat és a költségvetési szervei bevételi és kiadási elıirányzatai év közben megváltoztathatóak. 16. (1) A képviselı-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása. (2) Ha év közben az Országgyőlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelıirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselı-testületet tájékoztatni köteles. A pótelıirányzatról a polgármester a képviselı-testületet negyedévenként köteles tájékoztatni. A képviselı-testület legalább félévenként - adott év június 30-ig, illetve december 31-i hatállyal (a külön jogszabályban meghatározott határidıig) - dönt a költségvetési rendeletének pótelıirányzatok szerinti módosításáról. 3
(3) Az önkormányzat képviselı-testülete a jóváhagyott kiemelt elıirányzatokon belül a részelıirányzatoktól - Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével - elıirányzat-módosítás nélkül is eltérhet. (4) A meghatározott tartalékok elıirányzatának módosításáról a polgármester 100 ezer forintig saját hatáskörben intézkedhet, ezt meghaladóan a tartalékok elıirányzatának módosításáról csak a képviselı-testület dönthet a költségvetési rendeletmódosítás során. 17. (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött hiány finanszírozási módja a hitelfelvétel a számlavezetı pénzintézettıl. 18. (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet értékpapír vásárlással, illetve pénzintézeti pénzlekötés útján hasznosíthatják. (2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerzıdések, illetve pénzügyi mőveletek lebonyolítását a képviselı-testület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésérıl a következı képviselı-testületi ülésen tájékoztatást ad. (3) Az Önkormányzat részére meghatározott célra átadott pénzeszközt a Polgármester 3 millió forint összeghatárig, a szabad felhasználásra adott adományokat pedig korlátlan összegben elfogadhat. 19. A képviselı-testület a köztisztviselık illetményalapját 38650 Ft-ban állapítja meg. II. Az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó intézményekre vonatkozó szabályok 20. (1) Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szerve saját hatáskörben elıirányzatmódosítást hajthat végre. Az elıirányzat-módosításról a jegyzı elıkészítésében a polgármester a képviselı-testületet 30 napon belül tájékoztatni köteles. A képviselı-testület az önállóan gazdálkodó intézmény saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változásai miatt a költségvetési rendeletet legalább félévenként - adott év június 30-ig, illetve december 31-i hatállyal (a külön jogszabályban meghatározott határidıig) - módosítja. (2) Az önkormányzat önállóan gazdálkodó költségvetési szerve szabadon, de a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 51. (1)-(2) bekezdésben foglaltak, valamint e rendeletben foglaltak figyelembevételével módosíthatják egyes kiemelt, ezen belül részelıirányzataikat. 21. Az önkormányzat költségvetési szerve éves finanszírozási tervét címenként a 13. számú melléklet tartalmazza. A finanszírozás terv szerinti teljesítésérıl a polgármester és a jegyzı gondoskodik. 22. A képviselı-testület feljogosítja az önállóan gazdálkodó költségvetési szervet - s ennek érdekében ezen költségvetési rendeletben a költségvetési szerv eredeti költségvetésében elıirányozza - a tárgyi eszköz felújítási, illetve egyéb felhalmozási pénzeszközökkel való önálló gazdálkodásra. 4
23. (1) Az önkormányzat költségvetési szerve szabadon használhatják fel a jóváhagyott bevételi elıirányzataikon felüli többletbevételüket. (2) A többletbevétel felhasználása a saját hatáskörő elıirányzat-módosítás és az azzal egyidejőleg történı - képviselı-testületi - tájékoztatás után történhet. 24 A civil szervezetek támogatására elıirányzott összegekbıl az egyházak támogatásának pénzügyi rendezése az MA2 területbıl befolyt bevételekbıl realizálódhat. Záró rendelkezések 24. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 118. -a alapján, az önkormányzat költségvetési, illetve zárszámadási rendelete elıterjesztésekor bemutatandó mérlegek tartalmára vonatkozó rendelkezéseket a 14. számú melléklet tartalmazza. 25. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2008. január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetésérıl a jegyzı gondoskodik. Dr Bognár András polgármester dr Homonnay Dorottya jegyzı helyett Ph. Bánsághy Balázs mb. jegyzı 5
Mellékletek 1. számú melléklet a költségvetési rendelet 2. (2) bekezdéséhez a költségvetési rendelet címrendjérıl 2. számú melléklet a költségvetési rendelet 4. -ához az önkormányzat 2008. évi elıirányzatai bevételei forrásonként 3. számú melléklet a költségvetési rendelet 4. (2) bekezdéséhez az önkormányzat költségvetési szerveinek 2008. évi elıirányzott bevételei forrásonként 4. számú melléklet a költségvetési rendelet 5. (2) bekezdéséhez az önkormányzat költségvetési szervei 2008. évi elıirányzott alcímenkénti mőködési kiadásai, valamint létszáma 5. számú melléklet a költségvetési rendelet 6. (2) bekezdéséhez az önkormányzat költségvetési szervei - alcímenkénti 2008. évi tervezett felújítási és felhalmozási kiadásairól 6. számú melléklet a költségvetési rendelet 7. -ához az önkormányzat és a költségvetési szervei - alcímenkénti 2008. évi tervezett felújítási elıirányzatairól célonként 7. számú melléklet a költségvetési rendelet 8. -ához, az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi tervezett felhalmozási kiadásai feladatonként 8. számú melléklet a költségvetési rendelet 9. -ához, az önkormányzat 2008. évi költségvetésben tervezett, többéves kihatással járó feladatai és elıirányzatai éves bontásban 9. számú melléklet a költségvetési rendelet 10. -ához, az önkormányzat 2008. évi elıirányzatai feladatonként 10. számú melléklet a költségvetési rendelet 11. -ához, az önkormányzat mőködési és felhalmozási célú bevételei és kiadásai tájékoztató jelleggel, mérlegszerően 11. számú melléklet a költségvetési rendelet 12. (1) bekezdéséhez, a 2008. évi elıirányzatfelhasználási ütemtervrıl 12. számú melléklet a költségvetési rendelet 12. (2) bekezdéséhez, a helyi kisebbségi önkormányzatok költségvetése 13. számú melléklet a költségvetési rendelet 12. (3) bekezdéséhez, a támogatásokról 14. számú melléklet a költségvetési rendelet 20. -ához, az Áht. 118. -ban meghatározott egyes mérlegek tartalmi követelményeirıl 6
1. sz. melléklet Címrend a költségvetési rendelet 2. -ához 1. A címrendet meg lehet állapítani úgy, hogy abban csak címek szerepelnek, ekkor a javasolt táblázat: Cím száma Cím neve 001 Polgármesteri Hivatal 2. A címrendet meg lehet állapítani úgy, hogy abban a címekhez alcímek is megadásra kerülnek: A címeken belül kiemelhetıek alcímként azok a feladatok, melyek elkülönítése finanszírozási, illetve egyéb okokból indokoltak. Cím száma és neve 001 Polgármesteri Hivatal Alcím száma és neve 002 Bocskai István Általános Iskola 001 Polgármesteri Hivatal 003 Pátyolgató Óvoda 001 Polgármesteri Hivatal 004 Egyéb szakfeladatok 7
2. számú melléklet Az önkormányzat 2008. évi elıirányzati bevételei forrásonként Polgármesteri Hivatal Önállóan gazdálkodó kv.szerv 2008.évi ( részben önálló intézményekkel összevont) részletes Elıirányzat Bevételi jogcímek Összesbıl Eredeti Felhalmoz Mőködési ási I. Mőködési bevételek 557483 557483 Intézményi mőködési bevételek (7/4+14+19+23) 62106 62106 Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (16/26) 495377 495377 Illetékek (16/1) Helyi adók (16/11) 404500 404500 Átengedett központi adók (16/19) 88877 88877 Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/12+20+...+25) 1000 1000 II. Támogatások 196809 196809 Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) 196809 196809 Normatív hozzájárulások (16/38) 185047 185047 Központosított elıirányzatok (16/39) 1456 1456 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) 10306 10306 Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtıl kapott támogatás (09/5) Mőködési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezeléső elıirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek 598778 598778 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) 143879 143879 Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei (16/35) 176934 176934 Pénzügyi befektetések bevételei (08/17) 16031 16031 IV. Támogatásértékő bevételek 12298 12298 Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (09/14) 12298 12298 ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) 11298 11298 Támogatásértékő felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (08/23) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/56+72+73+77) 26800 26800 VII. Hitelek (10/83-/72+73+77/) Mőködési célú hitel felvétele (10/61+62+63+67+71+76) Felhalmozási célú hitel felvétele (10/64+65+68+78+79+80+81) VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/60) 250000 92665 157335 Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/57) 250000 92665 157335 Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/58) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/59) IX. Továbbadási, függı, átfutó és kiegyenlítı bevételek Továbbadási bevételek (10/98+109) Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek (10/113) Összesen: 1642168 886055 756113 8
3. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szervének 2008 évi elıirányzott bevételei forrásonként Polgármesteri Hivatal Bevételei Elıirányzat Bevételi jogcímek Összesbıl Eredeti Felhalmoz Mőködési ási I. Mőködési bevételek 10580 10580 Intézményi mőködési bevételek (7/4+14+19+23) 10580 10580 Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/11) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/12+20+...+25) II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) Normatív hozzájárulások (16/38) Központosított elıirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtıl kapott támogatás (09/5) Mőködési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezeléső elıirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek 277965 277965 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/17) IV. Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (09/14) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékő felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (08/23) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/56+72+73+77) 26800 26800 VII. Hitelek (10/83-/72+73+77/) Mőködési célú hitel felvétele (10/61+62+63+67+71+76) Felhalmozási célú hitel felvétele (10/64+65+68+78+79+80+81) VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/60) 250000 121265 128735 Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/57) 250000 121265 128735 Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/58) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/59) IX. Továbbadási, függı, átfutó és kiegyenlítı bevételek Továbbadási bevételek (10/98+109) Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek (10/113) Összesen: 565900 159200 406700 9
Bocskai István Általános Iskola bevételei Elıirányzat Bevételi jogcímek Összesbıl Eredeti Felhalmoz Mőködési ási I. Mőködési bevételek 5350 5350 Intézményi mőködési bevételek (7/4+14+19+23) 5350 5350 Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/11) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/12+20+...+25) II. Támogatások 66095 66095 Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) 66095 66095 Normatív hozzájárulások (16/38) 65799 65799 Központosított elıirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) 296 296 Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtıl kapott támogatás (09/5) Mőködési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezeléső elıirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/17) IV. Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (09/14) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékő felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (08/23) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/56+72+73+77) VII. Hitelek (10/83-/72+73+77/) Mőködési célú hitel felvétele (10/61+62+63+67+71+76) Felhalmozási célú hitel felvétele (10/64+65+68+78+79+80+81) VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/60) Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/57) Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/58) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/59) IX. Továbbadási, függı, átfutó és kiegyenlítı bevételek Továbbadási bevételek (10/98+109) Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek (10/113) Összesen: 71445 71445 10
Pátyolgató Óvoda bevételei Elıirányzat Bevételi jogcímek Összesbıl Eredeti Felhalmoz Mőködési ási I. Mőködési bevételek 11249 11249 Intézményi mőködési bevételek (7/4+14+19+23) 11249 11249 Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (16/26) Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) Átengedett központi adók (16/11) Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/12+20+...+25) II. Támogatások 61261 61261 Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) 61261 61261 Normatív hozzájárulások (16/38) 60992 60992 Központosított elıirányzatok (16/39) Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) 269 269 Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtıl kapott támogatás (09/5) Mőködési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezeléső elıirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei (16/35) Pénzügyi befektetések bevételei (08/17) IV. Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (09/14) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) Támogatásértékő felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (08/23) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/56+72+73+77) VII. Hitelek (10/83-/72+73+77/) Mőködési célú hitel felvétele (10/61+62+63+67+71+76) Felhalmozási célú hitel felvétele (10/64+65+68+78+79+80+81) VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/60) Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/57) Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/58) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/59) IX. Továbbadási, függı, átfutó és kiegyenlítı bevételek Továbbadási bevételek (10/98+109) Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek (10/113) Összesen: 72510 72510 11
Egyéb szakfeladat bevétele Elıirányzat Bevételi jogcímek Összesbıl Eredeti Felhalmoz Mőködési ási I. Mőködési bevételek 530304 530304 Intézményi mőködési bevételek (7/4+14+19+23) 34927 34927 Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (16/26) 494377 494377 Illetékek (16/1) Helyi adók (16/10) 404500 404500 Átengedett központi adók (16/11) 88877 88877 Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16/12+20+...+25) 1000 1000 II. Támogatások 68898 68898 Önkormányzatok költségvetési támogatása (09/6) 65221 65221 Normatív hozzájárulások (16/38) 55826 55826 Központosított elıirányzatok (16/39) 1456 1456 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı helyi önkormányzatok tám. (16/40) Állami támogatás tartósan fizetésképtelen önkormányzatok adósságrendezésére... (16/41) Mőködésképtelen önkormányzatok támogatása (16/42) Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16/44) Normatív kötött felhasználású támogatások (16/47) 9741 9741 Fejlesztési célú támogatások (16/48+...+53) Egyéb központi támogatás (16/54) Felügyeleti szervtıl kapott támogatás (09/5) Mőködési költségvetés támogatása (09/1) Intézményi felhalmozási kiadások támogatása (09/2) Kormányzati felhalmozási kiadások támogatása (09/3) Fejezeti kezeléső elıirányzatok támogatása (09/4) III. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek 320813 320813 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08/9) 143879 143879 Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıkebevételei (16/35) 176934 179634 Pénzügyi befektetések bevételei (08/17) IV. Támogatásértékő bevételek 12298 12298 Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (09/14) 12298 12298 ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/9) 11298 11298 Támogatásértékő felhalmozási bevétel összesen (09/21) ebbıl társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz (09/17) Kiegészítések és visszatérülések (09/26) V. Véglegesen átvett pénzeszközök Mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (07/30) Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (08/23) VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele, értékpapírok kibocsátásának bevétele (10/56+72+73+77) VII. Hitelek (10/83-/72+73+77/) Mőködési célú hitel felvétele (10/61+62+63+67+71+76) Felhalmozási célú hitel felvétele (10/64+65+68+78+79+80+81) VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10/60) Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele (10/57) Elızı évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10/58) Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások (10/59) IX. Továbbadási, függı, átfutó és kiegyenlítı bevételek Továbbadási bevételek (10/98+109) Függı, átfutó, kiegyenlítı bevételek (10/113) Összesen: 932313 611500 320813 12
4. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve(i) 2008. évi elıirányzott és teljesített - címenkénti - mőködési kiadásai, valamint létszáma Polgármesteri Hivatal (önállóan gazdálkodó) cím.(részben önállóan gazdálkodó intézmény) címekkel (összevont) adatai Kiemelt kiadási elıirányzatok Összeg (Ft) Kiadások összesen 824750 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások 337290 - munkaadókat terhelı járulékok 100911 - dologi jellegő kiadások 327477 - az ellátottak pénzbeli juttatásai 25962 - speciális célú támogatások 23100 Költségvetési létszámkeret: 111 Polgármesteri Hivatal cím adatai Kiemelt kiadási elıirányzatok Összeg (Ft) Kiadások összesen 250541 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások 118673 - munkaadókat terhelı járulékok 34928 - dologi jellegő kiadások 96740 - az ellátottak pénzbeli juttatásai 200 - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: 25 Bocskai István Általános Iskola Kiemelt kiadási elıirányzatok Összeg (Ft) Kiadások összesen 164377 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások 94754 - munkaadókat terhelı járulékok 27782 - dologi jellegő kiadások 41841 - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: 34 ebbıl 30 fı teljes foglalkozású 7 fı részfoglalkozású 13
Pátyolgató Óvoda. Kiemelt kiadási elıirányzatok Összeg (Ft) Kiadások összesen 163608 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások 92984 - munkaadókat terhelı járulékok 27179 - dologi jellegő kiadások 43445 - az ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: 38 ebbıl 37 fı teljes foglalkozású 1 fı részfoglalkozású Egyéb szakfeladat Kiemelt kiadási elıirányzatok Összeg (Ft) Kiadások összesen 213114 Ebbıl: - személyi jellegő kiadások 30879 - munkaadókat terhelı járulékok 11022 - dologi jellegő kiadások 145451 - az ellátottak pénzbeli juttatásai 25762 - speciális célú támogatások Költségvetési létszámkeret: Város községgazdálkodás: 9 fı Védınıi szolgálat 3 fı Mővelıdési Ház 2 fı ebbıl 1 fı teljes foglalkozású 2 fı részfoglalkozású 14
5. számú melléklet Az önkormányzat költségvetési szerve 2008. évi elıirányzott - címenkénti - felújítási és felhalmozási kiadásai Polgármesteri Hivatal (önállóan gazdálkodó) cím.(részben önállóan gazdálkodó intézmény) címekkel (összevont) adatai Felújítási és felhalmozási kiadások Összeg (Ft) Beruházások 713442 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások 40871 Összesen: 754313 Polgármesteri Hivatal cím adatai Felújítási és felhalmozási kiadások Összeg (Ft) Beruházások 22200 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások 35871 Összesen: 58071 Egyéb szakfeladat Felújítási és felhalmozási kiadások Összeg (Ft) Beruházások 691242 Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások Összesen: 691242 15
6. számú melléklet Az önkormányzat és költségvetési szerve - címenkénti - 2008. évi elıirányzott felújítási elıirányzatai célonként Polgármesteri Hivatal cím adatai 1. Felújítási cél megnevezése Eredeti (felhalmozási kiadási) elıirányzat összege (önállóan gazdálkodó) cím..(részben önállóan gazdálkodó intézmény) címekkel (összevont) adatai 1. Felújítási cél megnevezése Eredeti (felhalmozási kiadási) elıirányzat összege (a részben önállóan gazdálkodó) cím adatai (saját) Sorszám Sorszám (az önállóan gazdálkodó intézmény) cím (saját) adatai Sorszám Eredeti Felújítási cél megnevezése (felhalmozási kiadási) elıirányzat összege 1. Sorszám 1. Felújítási cél megnevezése Eredeti (felhalmozási kiadási) elıirányzat összege 16
7. számú melléklet Az önkormányzat 2008. évi elıirányzott felhalmozási kiadásai feladatonként Polgármesteri Hivatal cím adatai összesen Sorszám Felhalmozási kiadás megnevezése Szakfeladat hivatkozás Eredeti felhalmozásikiadási elıirányzat 1. Vízbázis tervezés 751153 1200 2. Vibrációs asztal 751153 1800 3. Dobogó utca út kialakítás 751153 5000 4. Számítógép szoftverek, gépek 751153 4200 5. PVK tıkeemelés 751153 10000 6. MA2 Pincehegy feletti terület csatornázása 452014 36000 7. Ipari Terület szennyvíz 452014 36000 8. Vákumos csatorna kiváltás gravitációsra 452015 26000 9. Utak tervezése 452025 12000 10 Kerékpárút tervezése 452025 3000 11 Csapadékvíz elvezetés tervezés 452025 9120 12. Telki út átlövés 452025 16000 13. Katólikus temlom vás. 701015 2000 14. Katólikus parókia megvás 701015 15000 15. Magtár tervezés 751845 1500 16. 11 tanterem bıvítés 701015 293206 17. Sportcsarnok építés 701015 44699 18. Iskola főtıház berendezés 701015 24378 19. Iskola nyílászáró 701015 48337 20. Iskola vizesblokk 701015 16000 21. Magtár épület vásárlás 751845 24032 22. Kossuth Lajos utcai ing.vás 751845 15000 23. Páty bevezetı útjaira tábla kih. 751845 1750 24 Terminál földterület 751845 18000 25 Város községgazd magassági ág vágó, kaszaadapter 751845 600 26 Védınık kartonozószekrény 851297 120 27. Mőv.Ház mozgószínpad 921815 2000 28. Füzespatak tervezés 014034 1500 29. Diósemlékpark fásítás 014034 1000 30 Elkerülı lehajtó út tervezés kialakítás 452025 40000 31 Árpád út-cba útterv 452025 4000 713442 17
Polgármesteri Hivatal Felhalmozási kiadás megnevezése Szakfeladat hivatkozás Eredeti felhalmozásikiadási elıirányzat 1. Szoftver, számítógép 751153 4200 2. Dobogó út kialakítás 751153 5000 3. Vízbázis tervezés 751153 1200 4 PVK tıkeemelés 751153 10000 5 Vibrációs asztal 751153 1800 6 22200 Egyéb szakfealdatok. Sorszám Sorszám Felhalmozási kiadás megnevezése Szakfeladat hivatkozás Eredeti felhalmozásikiadási elıirányzat 1. MA2 Pincehegy feletti terület csatornázása 452014 36000 2 Ipari Terület szennyvíz 452014 36000 3 Vákumos csatorna kiváltás gravitációsra 452015 26000 4 Utak tervezése 452025 12000 5 Kerékpárút tervezése 452025 3000 6 Csapadékvíz elvezetés tervezés 452025 9120 7 Telki út átlövés 452025 16000 8 Katólikus temlom vás. 701015 2000 9 Katólikus parókia megvás 701015 15000 10 Magtár tervezés 751845 1500 11 11 tanterem bıvítés 701015 293206 12 Sportcsarnok építés 701015 44699 13 Iskola főtıház berendezés 701015 24378 14 Iskola nyílászáró 701015 48337 15 Iskola vizesblokk 701015 16000 16 Magtár épület vásárlás 751845 24032 17 Kossuth Lajos utcai ing.vás 751845 15000 18 Páty bevezetı útjaira tábla kih. 751845 1750 19 Terminál földterület 751845 18000 20 Város községgazd magassági ág vágó, kaszaadapter 751845 600 21 Védınık kartonozószekrény 851297 120 22 Mőv.Ház mozgószínpad 921815 2000 23 Füzespatak tervezés 014034 1500 24 Diósemlékpark fásítás 014034 1000 25 Elkerülı lehajtó út tervezés kialakítás 452025 40000 26 Árpád úttól CBA.-ig útterv 452025 4000 691242 18
8. sz. melléklet Az önkormányzat 2008. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és elıirányzatai éves bontásban S. sz. Ezer forintban A többéves kihatással járó Elıirányzatok éves bontásban feladat megnevezése 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. Össz. 1. OTP Bank Nyrt részére fizetett kölcsön tıke és kamat 2. Katolikus parókia vásárlás Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat 56362 55000 54000 53000 52000 270362 Egyenleg 56362 55000 54000 53000 52000 270362 Bevételi elıirányzat Kiadási elıirányzat 15000 15000 30000 Egyenleg 19
Sorszám 9. számú melléklet Az önkormányzat 2008. évi elıirányzatai feladatonként Szakfeladat I. Kiadások és bevételek feladatonként: Bevételi Elıirányzat Kiadási Elıirányzat Ezer forintban 1. 751153 Polgármesteri Hivatal 565345 409272 2. 751164 Cigány kisebbségi Önk. 555 555 3. 552323 Iskolai Intézményi közétk. 5100 17772 4. 751966 Önk.nem tervezhetı 868565 5. 801214 Általános Iskolai fel. 250 135688 6. 805113 Napközi otthonos fel.ell. 0 10917 7. 552312 Óvodai int.étkezt. 11175 24350 8. 801115 Óvodai ellátás 74 139258 9. 014034 Kisegítı mg.szolg. 0 7195 10. 221214 Lapkiadás 840 5333 11. 452014 Mélyépítıipar 98000 12. 452025 Helyi közutak lét.felúj. 84120 13. 631211 Közutak hidak alagutak 54880 14. 701015 Saját vagy bérelt ing.haszn. 176946 448740 15. 751845 Város község gazdálkodás 1300 84841 16. 751867 Köztetemetı fenntartás 2442 17. 751878 Közvilágítási feladatok 27600 18. 851297 Védınıi szolgálat 11298 14713 19. 851912 Anya,gyermek csecsemıvéd. 501 20. 853244 Családsegítés 4982 21. 853311 Rendszeres szoc.segély 16756 22. 853333 Munkanélküli ellátások 5607 23. 853344 Eseti pénzbeli ellátások 5855 24. 902113 Települési hull. 24432 25. 921815 Mővelıdési ház 720 18359 Összesen: 1642168 1642168 II. Az I. pontból az általános és céltartalék 1. 751153 Általános tartalék 39305 2. 751153 Cltartalék 32000 20
10. számú melléklet A mőködési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2008-2009-2010. évi alakulását külön bemutató mérleg Ssz Megnevezés 2008. 2009. 2010. Ezer forintban I. Mőködési bevételek és kiadások 1. Intézményi mőködési bevétel (levonva a felhalmozási ÁFA visszatérülések, értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak 62106 67074 72440 ÁFA-ja, mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl) 2. Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei 495377 535007 577808 3. Önkorm. ktgvet. támog. és átengedett személyi jövedelemadó bevétel 196809 212553 229557 4. Mőködési célú pénzeszközátvétel 12298 13282 14344 5. Mőködési célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 26800 28944 31259 6. Rövid lejáratú hitel 7. Rövid lejáratú értékpapírok értékesítése, kibocsátása 8. Mőködési célú elızı évi pénzmaradvány igénybevétele 92665 100078 108084 9. Mőködési célú bevételek összese (01+...+ 08) 886055 956938 1033492 10. Személyi juttatások 337290 364273 393415 11. Munkaadókat terhelı járulékok 100911 108984 117703 12. Dologi kiad. és egyéb folyó kiad. (levonva az értékesített tárgyi eszk., imm. j. utáni áfa befizetés és kamatkifizetés) 327477 353675 381969 13. Mőködési célú. pénzeszközátadás egyéb támogatás 23110 24958 26954 14. Ellátottak pénzbeli juttatása 25962 28039 30282 15. Mőködési c. kölcsönök nyújtása és törleszt. 16. Rövid lejáratú hitel visszafizetése 17. Rövid lejáratú hitel kamata 18. Rövid lejáratú értékpapírok beváltása, vásárlása 19. Tartalékok 71305 77009 83169 20. Mőködési célú kiadások összesen: (10+...+ 19) 886055 956938 1033492 II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások 21. Önkorm. felhalmozási és tıke jellegő bev. 598778 50000 66001 22. Fejlesztési célú támogatások 23. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel 24. Felhalmozási ÁFA visszatérülése 25. Értékesített tárgyi eszk. és immateriális javak ÁFÁ-ja 26. Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 27. Hosszú lejáratú hitel 28. Hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátása 29. Felhalmozási célú elızı évi pénzmaradvány 157335 igénybevétele 150000 150000 30. Felhalmozási célú bevételek összesen (21+ +29) 756113 200000 216001 21
Ssz Megnevezés 2008. 2009. 2010. 31. Felhalmozási kiadások (ÁFÁ-val) 713442 161691 174628 32. Felújítási kiadások (ÁFÁ-val) 33. Értékesített tárgyi eszk., immat. javak utáni áfa befizetés 34. Felhalmozási célú pénzeszközátadás 5400 35. Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 1800 36.. Hosszú lejáratú hitel visszafizetése 35471 38309 41373 37. Hosszú lejáratú hitel kamata 38. Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása 39. Tartalékok 40. Felhalmozási célú kiadások összesen:(31+...+ 39) 756113 200000 216001 50. Önkormányzat bevételei összesen:(09+30) 1642168 1156938 1249493 51. Önkormányzat kiadásai összesen: (20+40) 1642168 1156938 1249493 22
16. sz. melléklet Az Önkormányzat közvetett támogatásáról Az Önkormányzat adórendeleteibe kedvezmények nincsenek beépítve 1000 Ft alatti tételek törlésébıl Ssz Megnevezés E Ft 1 Iparőzési adó 1206 2 Gépjármőadó 122 3 Telekadó 7 4 Magán személyek kommunális adó 176 5 Építményadó 16 1527 23
A helyi kisebbségi Önkormányzat költségvetése 1/2008 (I.21.) Páty község Cigány Kisebbségi Önkormányzat határozata: 2008.évre szóló költségvetését elfogadja. 751164 Helyi kisebbségi Önkormányzat ig.tev 2007 2008 e Ft Bevétel 94 Költségvetési támogatás 640 555 12. sz. melléklet Kiadás Személyi kiadás 52211 Megbízási díj 190 Járulék 5311 TB járulék 55 5321 Munkaadói járulék 5 Járulékok összesen: 60 Dologi kiadás 543irodaszer, nyomtatvány 10 54911 anyag beszerzés 3 55111 telefon ktg 3500*12=42000 42 55213 szállítási szolgáltatás 55219 Üzemeltetési kiadás pátyi pincenap 20000 200 230 romanap elıadómősz, zenekar.230000 Áfa 30000 56213 reprezentáció 10 56211 belföldi kiküldetés 40 Ellátottak juttatása 583219 Term. nyújtott átmeneti segély 190 200 beiskolázási utalvány 60000 karácsonyi élelmiszer csomagra:160000 szociális támogatás: 60000 Szakfeladat összesen 640 555 24
13. sz. melléklet Tájékoztató az átadott pénzeszközökrıl A mellékletben tájékoztató jelleggel bemutatásra kerül a civil szervezetek, egyházak, sport és kulturális rendezvényekhez történı hozzájárulások. Megnevezés Kiadási Páty Fejlesztésért Alapítvány 1000 Pátyi Tavasz 1200 Páty Faluközösségért alapítvány 1420 Páty Labdarugó Egyesület 500 Karate Klub 480 Nyugdíjas Klubok Szépreménység 100 Egyetértés 100 Barátság 100 Ady 100 Táncklubok nép, has 100 Katasztrófavédelem 150 Katólikus Egyház 8000 Református egyház 8000 Tőzoltóság 160 ZSMTE 100 Székelykör 100 Hun Magyar Egyesület 250 PAKICS 200 Református Egyház tábor 200 Zsámbéki kanyar 100 25
14.számú melléklet Páty község Önkormányzat 2008.évi költségvetése Összevont költségvetési mérlege Megnevezés Bevételek Megnevezés Kiadás 1 Intézményi Mőködési bevételek 62106 1. Mőködési kiadások 2 Sajátos mőködési bevételek 495377 Személyi juttatások 337290 3 Ök.sajátos felhalmozási és tıke 246934 Munkaadókat terhelı 100911 bevételei járulékok 4 Felhalmozási és tıke jellegő 351844 Dologi kiadások 327477 bevételek 5 Központi költségvetésbıl kapott 196809 Mőködési kiadások összesen támogatások 6 Támogatásértékő bevételek 12298 2 Támogatások átadott 49072 pénzeszközök 7 Átvett pénzeszközök 3 Felhalmozási kiadások 718842 államháztartáson kívülrıl 8 Kölcsönök visszatérülése 26800 4 Tartalék 71305 9 Pénzforgalom nélküli bevételek 250000 5 Kölcsön 1800 Költségvetési bevételek összesen 1642168 Költségvetési kiadások összesen 1606687 Finanszírozási bevételek Finanszírozási kiadások 35471 Település bevételek összesen 1642168 Település kiadások összesen 1642168 26
15.számú melléklet Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 02. Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 1. Alapilletmények 196 946 2. Illetménykiegészítések 19 028 3. Nyelvpótlék 828 4. Egyéb kötelezı illetménypótlék 7 118 5. Egyéb feltételtıl függı pótlékok és juttatások 2 579 7. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen (1+...+6) 226 499 8. Részmunkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása 9 659 9. Rendszeres személyi juttatások (7+8) 236 158 10. Jutalom (normatív) 16 235 12. Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat 7 504 13. Egyéb munkavégzéshez kapcsolódó juttatások 5 167 14. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak munkavégzéshez kapcsolódó juttatásai összesen (10+...+13) 28 906 15. Részmunkaidıben foglalkoztatottak munkavégzéshez kapcsolódó juttatásai 459 16. Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások (14+15) 29 365 19. Jubileumi jutalom 4 151 20. Napidíj 21 22. Egyéb sajátos juttatások 3 382 23. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak sajátos juttatásai (18+...+22) 7 554 24. Részmunkaidıben foglalkoztatottak sajátos juttatásai 135 25. Foglalkoztatottak sajátos juttatásai (23+24) 7 689 26. Ruházati költségtérítés, hozzájárulás 5 055 27. Üdülési hozzájárulás 7 556 28. Közlekedési költségtérítés 1 867 29. Étkezési hozzájárulás 14 843 30. Egyéb költségtérítés és hozzájárulás 5 553 31. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak személyhez kapcsolódó költségtérítései összesen (26+...+30) 34 874 32. Részmunkaidıben foglalkoztatottak személyhez kapcsolódó költségtérítései 1 389 33. Személyhez kapcsolódó költségtérítések és hozzájárulások összesen (31+32) 36 263 34. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak szociális jellegő juttatásai 2 271 35. Részmunkaidıben foglalkoztatottak szociális jellegő juttatásai 100 36. Szociális jellegő juttatások (34+35) 2 371 37. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak különféle nem rendszeres juttatásai 474 39. Különféle nem rendszeres juttatások összesen (37+38) 474 40. Teljes munkaidıben foglalkoztatottak nem rendszeres juttatásai (14+23+31+34+37) 74 079 41. Részmunkaidıben foglalkoztatottak nem rendszeres juttatásai (15+24+32+35+38) 2 083 42. Nem rendszeres személyi juttatások (17+40+41) 76 162 43. Állományba nem tartozók juttatásai 24 970 48. Külsı személyi juttatások (43+47) 24 970 49. Személyi juttatások összesen (9+42+48) 337 290 50. Társadalombiztosítási járulék 88 489 52. Munkaadói járulék 8 931 53. Egészségügyi hozzájárulás 2 861 27
54. Táppénz hozzájárulás 630 57. Munkaadókat terhelı járulékok (51+...+56) 100 911 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 03. Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 2. Gyógyszerbeszerzés 160 3. Vegyszerbeszerzés 10 4. Irodaszer, nyomtatvány beszerzése 2 525 5. Könyv beszerzése 1 295 6. Folyóirat beszerzése 910 7. Egyéb információhordozó beszerzése 1 576 9. Hajtó- és kenıanyagok beszerzése 552 10. Szakmai anyagok beszerzése 1 541 11. Kisértékő tárgyi eszköz, szellemi termékek beszerzése 2 590 12. Munkaruha, védıruha, formaruha, egyenruha 240 13. Egyéb anyagbeszerzés 4 660 14. Készletbeszerzés (1+...+13) 16 059 15. Nem adatátviteli célú távközlési díjak 2 387 16. Adatátviteli célú távközlési díjak 1 038 17. Egyéb kommunikációs szolgáltatások 200 18. Kommunikációs szolgáltatások (15+...+17) 3 625 19. Vásárolt élelmezés 35 202 23. Szállítási szolgáltatás 560 24. Gázenergia-szolgáltatás díja 13 950 25. Villamosenergia-szolgáltatás díja 19 640 27. Víz- és csatornadíjak 5 380 28. Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások kiadásai 68 720 29. Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatási kiadások 75 839 33. Szolgáltatási kiadások (19+20+23+24+25+26+27+28+29+30+31+32) 219 291 35. Vásárolt termékek és szolgáltatások általános forgalmi adója 37 318 36. Kiszámlázott termékek és szolgáltatások általános forgalmi adó befizetése 7 000 38. Általános forgalmi adó összesen (35+...+37) 44 318 39. Belföldi kiküldetés 4 522 40. Külföldi kiküldetés 200 41. Reprezentáció 1 660 42. Reklám és propagandakiadások 570 43. Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások (39+...+42) 6 952 46. Dologi kiadások (14+18+33+34+38+43+44+45) 290 245 55. Munkáltató által fizetett személyi jövedelemadó 170 57. Adók, díjak, egyéb befizetések 700 58. Adók, díjak, befizetések (55+...+57) 870 59. Kamatkiadások államháztartáson kívülre 36 362 61. Kamatkiadások (59+60) 36 362 64. Egyéb folyó kiadások (54+58+61+62+63) 37 232 65. Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (46+64) 327 477 28
Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 04. Támogatás, támogatásértékő kiadás, végleges pénzeszközátadás, egyéb támogatás és az ellátottak pénzbeli juttatásainak elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 22. Mőködési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 23 110 24. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 5 400 25. Államháztartáson kívüli pénzeszközátadás összesen (22+...+24) 28 510 28. Önkormányzatok által folyósított ellátások 25 962 30. Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás (26+...+29) 25 962 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 05. Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 7. Immateriális javak vásárlása 2 000 8. Ingatlanok vásárlása, létesítése (föld kivételével) 580 271 9. Földterület vásárlás 5 000 10. Gépek, berendezések és felszerelések vásárlása, létesítése 4 767 13. Intézményi beruházási kiadások (7+...+12) 592 038 27. Intézményi beruházások általános forgalmi adója 111 404 32. Beruházások általános forgalmi adója (27+...+31) 111 404 33. Felhalmozási kiadások összesen (13+21+23+25+26+32) 703 442 34. Részvények és részesedések vásárlása 10 000 38. Pénzügyi befektetések kiadásai (34+...+37) 10 000 39. Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések összesen (33+38) 713 442 29
Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 06. Hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és vásárlása, pénzforgalom nélküli kiadások, függı, átfutó, kiegyenlítı, illetve továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 40. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (28+29+35+36+37+38+39) 1 800 41. Támogatási kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (27+40) 1 800 57. Támogatási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése összesen (15+41+56) 1 800 59. Céltartalékok 71 305 63. Pénzforgalom nélküli kiadások (58+...+62) 71 305 64. Hosszú lejáratú hitelek visszafizetése (törlesztése) pénzügyi vállalkozásoknak 35 471 69. Hiteltörlesztés államháztartáson kívülre (64+...+68) 35 471 73. Belföldi hitelek törlesztése (69+72) 35 471 78. Belföldi finanszírozás kiadásai (73+77) 35 471 86. Finanszírozási kiadás összesen (78+85) 35 471 117. Összesen (57+63+86+101+112+116) 108 576 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 07. Mőködési bevételek elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 1. Igazgatási szolgáltatási díj 190 3. Bírság bevétele 100 4. Hatósági jogkörhöz köthetı mőködési bevétel (1+...+3) 290 6. Szolgáltatások ellenértéke 1 070 7. Egyéb sajátos bevétel 90 8. Továbbszámlázott (közvetített ) szolgáltatások értéke 1 760 9. Bérleti és lízingdíj bevételek 2 515 10. Intézményi ellátási díjak 16 435 11. Alkalmazottak térítése 400 12. Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele 150 14. Egyéb saját bevétel (5+...+13) 22 420 15. Mőködési kiadásokhoz kapcsolódó ÁFA visszatérülés 340 17. Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja 29 056 19. ÁFA-bevételek, -visszatérülések (15+...+18) 29 396 20. Államháztartáson kívülrıl származó befektetett pénzügyi eszközök kamata, árfolyamnyereség 10 000 23. Hozam- és kamatbevételek összesen (20+...+22) 10 000 30
31. Intézményi mőködési bevételek összesen (4+14+19+23+30) 62 106 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 08. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 2. Ingatlanok értékesítése (termıföld kivételével) 143 879 9. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (1+...+8) 143 879 13. Tartós tulajdonú részesedést jelentı befektetések, részvények részesedések értékesítése 16 031 17. Pénzügyi befektetések bevételei (10+13+14+15+16) 16 031 18. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök vállalkozásoktól 241 934 19. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök háztartásoktól 20 000 23. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl (18+...+22) 261 934 24. Felhalmozási és tıke jellegő bevételek (9+17+23) 421 844 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 09. Támogatások, támogatásértékő bevételek, kiegészítések elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 6. Önkormányzatok költségvetési támogatása 195 908 9. Támogatásértékő mőködési bevétel társadalombiztosítási alapból 11 298 10. Támogatásértékő mőködési bevétel elkülönített állami pénzalaptól 1 000 14. Támogatásértékő mőködési bevétel összesen (7+...+13) 12 298 22. Támogatásértékő bevételek összesen (14+21) 12 298 27. Támogatások, támogatásértékő bevételek, kiegészítések összesen (5+6+22+26) 208 206 31
Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 10. Hitelek, értékpapírok, támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele, pénzforgalom nélküli bevételek, függı, átfutó, kiegyenlítı illetve továbbadási célú bevételek elıirányzata és teljesítése Szöveg Összeg 27. Mőködési célú támogatási kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülrıl (16+17+23+24+25+26) 26 800 40. Támogatási kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülrıl (27+39) 26 800 56. Támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele összesen (15+40+55) 26 800 57. Elızı évi elıirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevétele 250 000 60. Pénzforgalom nélküli bevételek (57+...+59) 250 000 114. Összesen (56+60+83+98+109+113) 276 800 Polgármesteri Hivatal önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 2008. évi (részben önálló intézményekkel összevont) részletes költségvetése őrlaponként 16. Helyi önkormányzatok sajátos bevételeinek részletezése Szöveg Összeg 2. Építményadó 65 000 3. Telekadó 18 000 4. Vállalkozók kommunális adója 500 5. Magánszemélyek kommunális adója 21 000 9. Iparőzési adó állandó jelleggel végzett iparőzési tevékenység után 300 000 11. Helyi adók összesen (2+3+4+5+7+8+9+10) 404 500 12. Pótlékok, bírságok 1 000 13. Személyi jövedelemadó helyben maradó része 102 781 14. Jövedelemkülönbség mérséklése (+,-) -46 904 15. Gépjármőadó 33 000 19. Átengedett központi adók (13+...+18) 88 877 24. Talajterhelési díj 1 000 26. Önkormányzatok sajátos mőködési bevételei (1+11-6+12+19+20+21+22+23+24+25) 495 377 27. Önkormányzati lakások értékesítése 45 602 28. Önkormányzati lakótelek értékesítés 69 099 34. Egyéb önkormányzati vagyon üzemeltetésébıl, koncesszióból származó bevétel 62 233 35. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tıke bevételei (6+27+28+29+30+31+32+33+34) 176 934 36. Normatív hozzájárulás - lakosságszámhoz kötött 25 510 37. Normatív hozzájárulás - feladatmutatóhoz kötött 159 537 38. Normatív hozzájárulások (36+37) 185 047 39. Központosított elıirányzatok 1 456 45. Kiegészítı támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 565 46. Kiegészítı támogatás egyes szociális feladatokhoz 9 741 47. Normatív kötött felhasználású támogatások (45+46) 10 306 55. Önkormányzat költségvetési támogatása (38+39+43+44+47+48+49+50+51+52+53+54) 196 809 32