TESTNEVELÉS TANMENET



Hasonló dokumentumok
TESTNEVELÉS TANMENET. 4. osztály Évi óraszám: 109

HELYI TANTERV TESTNEVELÉS TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

Alapkövetelmények a heti 4.5 testnevelés órán résztvevő tanulóktól

Testnevelés évfolyam. tantárgy 2013.

LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

Testnevelés és sport 1-8. évfolyam

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél

ATLÉTIKA Évfolyam: I. (6-9 évesek) Korosztály: Gyermekkorcsoport B Cél

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGI TERÜLET

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

TESTNEVELÉS ÉS SPORT MŰVELTSÉGTERÜLET

TESTNEVELÉS ÉS SPORT évfolyam. Célok és feladatok

6. évfolyam. Természetes és nem természetes mozgásformák

Testnevelés és sport. Alapozó és fejlesztő szakasz 5-8. évfolyam

folyamatában a komplexebb, nehezített körülmények közötti végrehajtások válnak uralkodóvá. A már elsajátított készségek, fogalmak, kategóriák

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm.

TESTNEVELÉS ÉVFOLYAM

11. Testnevelés tanterv-kiegészítés Célok és alapelvek

Osztályozóvizsga követelményei

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

A középszintű gyakorlati érettségi vizsga

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam

TANTERV : 5-8. osztály. Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás évf Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013.

Érettségi előkészítő emelt szint 12. évf. Testnevelés. 12. évfolyam. 1. Gimnasztika Órakeret

7. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

Kézilabda. COOPER-teszt során a megtett távolság m. 400m-es táv sorozatban történő teljesítése 65 mp szintidő alatt.

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC

Gyakorlatsor. 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe.

10. évfolyam. Sportjátékok

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

8. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 17 óra. Természetes és nem természetes mozgásformák

TESTNEVELÉS ÉS SPORT Helyi tanterv

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás középiskolai oktatásához.

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5-8. Felső tagozat 5-8.osztály

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

2. évfolyam. Előkészítő és preventív mozgásformák

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

TESTNEVELÉS TANTÁRGY

Zipernowsky Károly Általános Iskola TESTNEVELÉS. Testnevelés tanterv

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 0. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY

TESTNEVELÉS évfolyam. Célok és feladatok

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

TESTNEVELÉS ÉS SPORT HELYI TANTERVE

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika

Belügyi- rendészeti Testnevelés

SZAKMAI PROGRAM. Készségfejleszt Speciális Szakiskola szakképz évfolyamai

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Általános 1. évf. Testnevelés és sport. 1. évfolyam

TESTNEVELÉS TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1-4.

Sport XXI program Terematlétikai verseny U11 és U13 korosztály számára

13. évfolyam. Kéttannyelvű és nyelvi előkészítő osztályok részére

TESTNEVELÉS ÉS SPORT évfolyam

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában

NYME-SEK MNSK 2011/12-es tanév, tavaszi félév

ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT

Balassi Bálint Gimnázium. helyi tanterve

Vízi fejlesztő program Módszertani segédlet TÁMOP 6.1.5

HELYI TANTERV A SZAKKÖZÉPISKOLA 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TESTNEVELÉS TANTÁRGY

Koch Valéria Iskolaközpont Testnevelés Helyi Tanterv évfolyamon

Osztályozóvizsga követelményei

9. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202

Súlylökés az általános iskolában

A súlylökés általános iskolában való oktatása

CSABA, DR. KOVÁCS KATALIN

Atlétika gyakorlata és módszertana. Távolugrás előkészítő és rávezető gyakorlatai általános iskola felső tagozatában

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG

Helyi tanterv 9. évfolyam heti öt óra TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

Tollaslabda. Bevezetés

11. évfolyam. Évi óraszám: óra/hét

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A váltófutás oktatása általános iskolában

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA

Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára

11. évfolyam. Sportjátékok

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest január

Torna (férfi) Cél: Előképző szakasz

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A szabadrúgások fajtái. A szabadrúgás közvetlen vagy közvetett lehet. A közvetlen szabadrúgás

Tájékoztató a Sporteszközök beszerzése - TÁMOP / tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről

1. évfolyam sportosztály

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

Átírás:

TESTNEVELÉS TANMENET A tanmenet heti 3 órában dolgozza fel a kötelezô tartalmakat. Ezen belül számos lehetôség kínálkozik az egyes témák súlyozására, a hagyományoknak megfelelô testnevelést tanító nevelôi személyiséghez, a tanulók érdeklôdési köréhez közel álló mozgásféleségek tanítására. Az oktatás során az 1.-2. osztályos testnevelés tanításánál vegyük figyelembe az alábbi szövegrészben megjelölt: Belépô tevékenység formákat. A továbbhaladás feltételei: 2. osztály Évi óraszám: 109 Belépô tevékenységformák Alakzatok gyors felvétele és változtatása. Az öltözôk és a gyakorlóhely rendjének kialakítása. Játékos és határozott formájú szabad-, társas- és kézi szergyakorlatok végrehajtása. Gyors indulás különféle testhelyzetekbôl. Az ütközések elkerülése a fogójátékokban és futásfeladatokban, térnyerés a fogóval szemben. Tartós futás 4-8 percig pihenô nélkül, illetve kisebb séták beiktatásával. Futómozgást tartalmazó feladatok (játékok) végzése. Szökdelések és ugrások megfelelô ritmusban. Távolba és célba dobás egy és két kézzel. Egyszerû támasz-, függô- és egyensúlygyakorlatok biztonságos végrehajtása. Labdás feladatok. Néhány egyszerû, az évszaknak megfelelô a szabadban végezhetô játék. Barátkozás a vízzel. vízbiztonság szerzése. 8-10 m távolság átúszása lábletétel nélkül. A továbbhaladás feltételei Alakzatok felvétele és változtatása az utasításnak megfelelôen. A gimnasztikai feladatok teljesítése utánzással. Az alapvetô mozgáskészségek (járás, futás, ugrás, dobás, kúszás, mászás stb.) elfogadható végrehajtása. Félelem nélküli részvétel a vízben végzett feladatok során. 42

IX. 1., 2., 3. 4., 5., 6. 7., 8., 9. 10., 11., 12. TANMENET 2. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 109 Az öltözôk, gyakorlóhely rendjének kialakítása. Felmentettek, felelôsök munkájának megszervezése Érintôfogó. Házatlan mókus. Sorakozás nagyság szerint egyes oszlopban. Sorakozás nagyság szerint kettes oszlopban. TARTÁSKORREKCIÓS gyakorlatok. Járás ütemtartással, tapssal, dobbantással gyermekdalra. Kötetlen futás 3 percig akadálypályán. Futás kötélhajtással. Célbadobás 3 5 m-re. Szökdelések szerek fölött párban. Átfutás szerek fölött. Célbadobás 5 m-re karikába. Gyorsfutás 30 m-en iramváltással. Labdaérzéket fejlesztô feladatok: térdelésben labda leejtése leszorítása a földre. Kotló és kánya SZÖKDELÉSEK KÖTÉLHAJTÁSSAL. Járás egyenletesen. Járás körben, légzôgyakorlat. Labda, ugrókötél. Labda, kötél. Járás, lassú futás az ismert feladatokkal. Félperces fogó. Köszöntés. Járás szép testtartással. Szabadgyakorlatok állásban. Jelre gyors reagálás: sorakozás nagyság szerint kettes oszlopban. Futás kijelölt pályán 3 4 percig. Ismételt kötélhajtás helyben. Mászás mászókára. Labdaérzéket fejlesztô feladatok: a gurított labda megállítása a feldobott labda elkapása a labda pörgetése a talajon. Fogó labdavezetéssel (mindenki labdát vezet). Lassú futás, séta, légzôgyakorlat. Ugrókötél, labda. Kötélhajtás helyben. Kettes oszlopban fordulatok: Ugrással balra át! Karkörzések állásban. Gyorsfutás 15 20 m-en ismétléssel. Távolugrás 8 lépés futással ugrógödörbe. Kötélhajtás 10 m-en párokban haladással. Kislabdahajítás távolba (hajító mozdulat). Távolugrás. 30 m futás idôre. Távolugrás nekifutással. Járás közben karkörzések. Kötetlen futás 4 percig. Ugrókötél, kislabda. 30 m futás. 54

13., 14., 15. X. 16., 17., 18. 19., 20., 21. 22., 23., 24., 25., 26. Kettes-hármas oszlopban tapsra járás ütemtartással. Füle-farka. Egyes oszlopban járás ismert gyermekdalra. Mászás mászókára. Járás szép testtartással. Gimnasztikai karkörzések test elôtt, oldalt, elôre-hátra guggolótámaszból ugrás hátra fekvôtámaszba és lábemelések, láblendítések. Szórt alakzatból kijelölt helyen többsoros oszlop kialakítása. Gimnasztika: térdelô ülés, bal és jobb oldalsó középtartás, íves, magas és mellsô középtartás helyzetek ismerete. Helyben járásból átmenet járásba, járásból helyben járásba. Gimnasztika: állásban, járásban kargyakorlatok, törzs- és lábgyakorlatok. Érintô fogó. Az elôzô 6 óra anyagának ismétlése, gyakorlása, hibajavítás. Rendgyakorlat. Helyben járás! Lépés, indulj! Járás az udvaron lévô természetes akadályokon. Érintô fogó. Balatoni halászok. Gyorsfutás 15 20 m-en ismétléssel. Kislabdahajítás zsinór fölött. Kötetlen futás akadályok fölött 4 percig. Labdavezetés átadás párokban. Szlalomfutás. Távolugrás felmérése. Gyorsfutás 25 m-en ismétléssel (4-szer). Kislabdahajítás távolba (felmérés). 400 m futás idôre. Távolugrás az ugrógödör szélesebb oldaláról 3-asával. Szlalomfutás. Távolugrás. Kötetlen, tartós futás 4 percig. Kislabdahajítás. Pár lépés nekifutással ugrás kötél fölött az ugrógödörbe párosával. Utánzó járások: sánta róka járás, nyúlugrás: versengés. Futás babzsákok fölött (5). Labdás ügyességi feladatok: feldobás elkapás. Mászás mászókán. Labdavezetés, pattintott átadás. Helyben ismételt kötélhajtás. Labdavezetés guggolásban, járással; és gurítás társnak. Járás szép testtartással. Szabadulás a labdától. Járás ütemtartással, tapssal. Utánzó járások, labdavezetési versengés. LABDÁS FELADA- TOK Járás karkörzésekkel. távolugrás nekifutásból. Kislabda. 400 m-es futás, szlalom futás. Kislabda, labdák. kislabdahajítás. Babzsák, ugrókötél, labdák 55

27., 28., 29. 30., 31., 32. XII. 33., 34., 35. 36., 37., 38. Menet megindítása és megállítása 2 ütemben: Osztály! Állj! Egy! Kettô! Gimnasztika: szögállás, oldalsó középtartás: karlendítés mélytartáson át magastartásba. Helyzet ismerete. Helyben futás. Fejlôdés egyes oszlopból kettes oszlopba. Járás különbözô szereken a távolság növelésével (pad, zsámoly, ugrószekrény). Tartáskorrekciós gyakorlatok. Fogó párokban. Fejlôdések szakadozások. Futás kifeszített zsinór alatt. Kötélmászás. Sapkafogó. Járás közben megállás ütemtartásra. Futás karikákba lépéssel, szalagfelvétel, tárgykerülés. Üsd a harmadikat! Gyorsfutás iramváltással. Célba dobás 1 kg-os medicinlabdával. Versengés 10 15 m-en. Kötélhajtó verseny. Sorozatugrások babzsákok fölött egy és két lábon. Ingafutás: Rajt célvonal között oda-viszsza futással. Pók-, fókajárás elôre-oldalt labdával. Futás karikákba lépéssel. Célba dobás a társ által emelt karikába. Labdavezetés, kerülés, átadás. Helybôl távolugrás. Futás padra fel- és lelépéssel. Helybôl távolugrás szônyegre. Rézsútos padon négykézláb-, fókajárás, hason csúszás. Egykezes felsô átadás kisméretû labdával. Rézsútos padon nyúlugrás, hason csúszás, futás tárgykerüléssel. Kötélmászás. Szökdelések elôre, hátra, oldalt. Hanyattfekvésbôl láb- és csípôemeléssel tarkóállás. Gurulóátfordulás elôre guggolótámaszból guggolótámaszba. Ugrókötél áthajtás elôre-hátra. KITARTÓ FUTÁS Fogó párokban. Lassú futás, séta, légzôgyakorlatok. Járás elôre, hátra becsukott szemmel. Tûzharc. Kecskézés. Bordásfalgyakorlat: láblendítés oldalt mellsô függôállásban. Húzd át a határon. Medicinlabda, babzsák, ugrókötél Karika Pad, zsámoly, ugrószekrény, labda. ingafutás Babzsák két-három fogás kötélen (fejlôdést) 56

39., 40., 41., 42., 43. 44., 45. I. 46., 47., 48., 49., 50., 51. 52., 53., 54. Átmenet járásból futásba: Futás! Indulj! Átmenet futásból járásba: Lépés! Átfutás 3-as oszlopban babzsákok, ugrókötelek fölött. Lazító nyújtó jellegû gimnasztikai gyakorlatok. Az elôzô órák anyaga: Téli foglalkozás a szabadban. Köralakítás kézfogással. Tekeredik a kígyó. Árnyékmozgás: csináld azt, amit a társad szerepcserével. Lazító-nyújtó szabadgyakorlatok. Gyors indulások: ülésbôl, guggolásból, fekvésbôl. Kötélmászás. Futás, majd átbújás kúszás terpesztett láb alatt. Szlalomfutás. Tarkóállásból gurulás elôre zsugorülésbe guggolótámaszba. Nyújtott ülésbôl gurulás hátra, majd vissza. Ingafutás. Kötélhajtás. 44. gyakorló óra 45. játék óra Hóemberépítés két csapatban. Melyik csapat készült el elôbb? Hócsata két csapatban, két egyenlô térfélen 4 6 hógolyóval tanulónként. Gyôz az a csapat, amely több találatot ért el. Célbadobó verseny 2 hóemberre két csapatban 6 8 m-rôl. Lesiklás szánkóval az iskola környékén lévô dombról. Szánkózó váltóverseny hóemberkerüléssel. Futás; fel-lemászás bordásfalra, szekrényre. Helybôl távolugrás. Gurulóátfordulások elôre terpeszállásból terpeszállásba. Rávezetô gyakorlatok a hátra gurulóátforduláshoz: hintázás hanyattfekvésben. Tarkóállás. Félperces fogó. Séta légzéssel egybekötve. LABDADOBÁS. Bordásfalnál kézállásba lépegetés guggolótámaszból. Járás, légzôgyakorlat. Ugrókötél, mászókötél. helybôl távolugrás (választható) kötélhajtás. kötélhajtás. Tanulónként téli öltözék (sapka, sál, kesztyû). Szánkó Bordásfal, ugrószekrény 57

55., 56., 57. II. 58., 59., 60. 61., 62., 63. 64., 65., 66. Járás gyermekdalra: Elvesztettem zsebkendômet. Futás 2-es oszlopban irányváltással 4 percig. Hanyattfekvés: láb-, csípôemelés lábbal talajérintés a fej mögött. Szórt alakzatból 2 3 4-es oszlop kialakítása. Járás gyermekdalra. Futás, fel- és lelépés keresztbe helyezett padokon. Hasonfekvésben bokafogás. Mellkas- és lábemelés. Kötélmászás. Járás gyermekdalra. Lassú futás tárgykerüléssel, kötélhajtással. TARTÁSKORREKCIÓ. Babzsákgyakorlatok. Told be a körbe! Szórt alakzatból 1 2 3 4-es oszlop, majd vonal kialakítása, az alakzat helyének változtatásával. TARTÁSKORREKCIÓ. Játékos cigánykerék. Balatoni halászok. Nyúlugrás talajon, zsámolyokon. Dobások térdelésbôl, ülésbôl karikákba (babzsák, labda). Nyúlugrás 2 részes ugrószekrényre, leugrás. Szlalom-labdavezetés kézzel. Labdadobás párokban két kézzel. Rézsútos padon futás fölfelé, a végén leugrás egy lábról két lábra. Rávezetô gyakorlat: gurulóátfordulás hátra: guggolóállás váll fölé emelt kéz, elôrenézô könyök, gurulás hátra, támasz a talajon és gurulás vissza. Bordásfalnál kézállás lépegetéssel guggolásból. Bordásfalon függôállás, láblendítés oldalt. Dobások járásból, futásból távolba, célba. Labdagurítás, labdadobás, labdavezetés. Kötélhajtás. Futás közben feladatok: guggolás, törökülés. Utánzó járások 3-as oszlopban (sorverseny). Gurulóátfordulás elôre terpeszállásból guggolótámaszba. Szlalom-labdavezetés lábbal. Gurulóátfordulás: az elôzô óra anyaga. Utánzó járások. Váltóverseny nyúlugrással. JÁTÉKOS KÉZÁL- LÁS (CSIKÓZÁS). Pad gerendáján járás térdfelhúzással. Padon járás, közben kislabda feldobása, elkapása. Fogyasztó HÚZÓDZKODÁS V. KÖTÉLMÁSZÁS. Fekete-fehér Karika, babzsák, labda, zsámoly Tömött labda, pad labdadobás két kézzel, elkapás. szlalom-labdavezetés kézzel, lábbal. Labda 58

III. 67., 68., 69. 70., 71. 72., 73., 74. 75., 76., 77. Járás, futás; sípszóra különbözô feladatok, majd ismételt futás. Labdagyakorlat: feldobás, elkapás, közben taps; leguggolás, labdavezetés helyben, test körüli leütéssel. Fordulatok, helyben. Járás szép testtartással. Járás gyermekdalra: Pám, pám. Lassú futás feladatokkal. Guggoló-támaszból bal láb nyújtás, hátra térdrugózással, lábtartáscsere. Egyes oszlopból kettes oszlopba fejlôdés, szakadozás. Egyszerû mozgások dalra: Kis kertem. Elvesztettem zsebkendômet. Futás tartósan 4 percig. Gurulóátfordulás elôre. Híd. Cigánykerék. Bordásfalnál hátsó guggolótámaszból lépegetés kézállásig. Gurulóátfordulás hátra nyújtott ülésbôl guggolótámaszba, váll fölött tartott tenyérrel. Gyakorló órák. Kézállás, gurulóátfordulás, cigánykerék, híd, labdagyakorlatok. Feladatok: bordásfalon lábemelés 20 kötélhajtás kötélmászás (5-6 fogás) labdadobás falra 10-szer. Oldal- és harántspárga-kísérletek. Labdarúgás párokban. Fejelés falra. Térdelôtámaszból csípôtolás fölfelé. Hanyattfekvésbôl híd. Akadályfutás (zsámoly, pad, karika). Ugrókötél-áthajtás elôre-hátra. Futás párokban. Guruló labda megállítása kézzel-lábbal. Futás közben guruló labda felvétele. Párokban fejelés. Szlalom-labdavezetés. Pad gerendáján négykézláb járás. Mocsárjárás Tûzharc. TARKÓÁLLÁS Tornabot egyensúlyozása ujjon. gurulóátfordulás elôre. bordásfal, labda Labda. gurulóátfordulás hátra. Bordásfal, ugrókötél, mászókötél Zsámoly, pad, karika, labda. 59

78., 79., 80. IV. 81., 82. 83., 84., 85. 86., 87., 88. Kettes, hármas oszlopban testfordulatok: ugrással vonalalakítás. Futás kézfogással puha szônyegen, zsámolyokra lépéssel, majd kisülésre. Ugrókötél-gyakorlat. Járás, futás feladatokkal. Lazító, nyújtó gimnasztika állásban, ülésben. Kétsoros nyitott vonal kialakítása szórt alakzatból. Hasonfekvésben törzs- és lábemelés kartartásokkal (csípôre, vállra, tarkóra tartás). Ingafutás. Félperces fogó. Félperces fogó 3 fogóval. Átfutás mozgó zsinóron: a körben hajtott kötél fölött a hajtott kötéllel szembe jövô tanulók felugranak. Ingafutás. Kitartó futás feladatokkal 5 percig. Tarkóállás, gurulóátfordulás elôre-hátra. Bordásfalnál lépegetés kézállásba. Kötélmászás. Állásból kéz-, láblendítéssel fellendülés kézállásba (kísérletek). Célba dobás egykezes felsô dobással zsámolyba, karikába. Gyakorló óra: labdás ügyességi feladatok kézzel-lábbal: egyénileg párokban. Futás zsámolyokra fel- és lelépéssel, zsámolyok között. Szökdelés a zsámolyokon (és közöttük). Hosszába állított 2 részes ugrószekrényre felugrás guggolásba, lépés és leugrás (esôs órák). Tartós futás 5 percig. Ugrókötél-áthajtás elôre-hátra egy- és két lábon. Ismételt futás 15 m-en. Mászás mászókulcsolással, ill. mászás mászókán. Guruló labda megállítása kézzel-lábbal. Labdaterelgetés pókjárással, lábbal. Labdaterelgetés négykézlábjárással, kézzel. Torna. Egyensúlyozása térden, lábfejen. KITARTÓ FUTÁS Szônyeg, bordásfal, zsámoly, karika tarkóállás Tûzharc Labda Labdaadogatás párokban. Ugrókötél, mászókötél, labda. 60

V VI. 89., 90., 91. 92., 93., 94. 95., 96., 97. 98., 99., 100. Járás ütemtartással, megállás két ütemben: Osztály Állj! Egy! Kettô! Labdagyakorlatok. Tartáskorrekciós gyakorlatok: Mókusok ki a házból Sótörés. Kakasviadal. Járás ütemtartással zenére. Kígyófutás. Az elöl futó tanuló mozgását követik társai 2 3 csoportban. Tartáskorrekciós gyakorlat. Helybenjárás, fejlôdések, szakadozások. Természetes gyakorlatok párokban. Sótörés, Kakasviadal. Járás gyermekdalra. Járás ütemtartással. Nyújtó-lazító gimnasztika. Mókusok ki a házból! Mászás mászókán. Gyors futás 15 20 m-en, 3 4 ismétléssel. Párokban fejelés. Szlalom-labdavezetés. Akadályfutás természetes akadályokon. Labdavezetés futással, tárgykerülés. Haladás párokban, pattintott átadás. Ugrókötél-áthajtás. 400 m tartós futás kimért pályán. Kislabdahajítás távolba. Tartós futás 6 7 percig feladatokkal. Távolugrás ugrógödörbe 6 8 lépés nekifutást követôen. Célba dobás tömöttlabdával; háttal is, állásból, terpesztett lábak között, két kézzel 2 3 m-re karikába. Akadályfutás természetes akadályok vagy kitett tárgyak kerülésével, átmászással, átbújással. Egykezes felsô átadások feladatokkal; dobás elôtt lepattintás, leguggolás, felugrás. Társak által tartott kötél átugrása. Kislabdahajítás távolba. Futó állóképesség fejlesztése (6 7 perc) feladatokkal. Állórajttal gyors indulások. Társak által tartott gumizsinór átugrása párokban. Távolugrás ugrógödörbe kifeszített gumizsinór fölött. Utánzó járások. Sor- és váltóverseny labdával 2 3 perc lassú futás, séta, légzôgyakorlat Kötetlen futás 7 percig. Lassú futás, séta, értékelés Ugrókötél, labdák Felmérés, osztályozás: kötélhajtás 30 ingafutás. Karika, labda Ugrókötél, labda szlalomfutás, szlalom-labdavezetés Gumizsinór egykezes felsô átadások. 61

101., 102., 103. 103., 104., 105. 106., 107., 108., 109. Átmenet járásból futásba, futásból járásba. Egyensúlyozó feladatok. Érintô fogó. A tanultak ismétlése. Labdagyakorlat: feldobás, elkapás, közben tapsolás; leguggolás; labdavezetés helyben. Úttesten, útkeresztezôdésekben a közlekedés szabályainak gyakorlása. Játékok: Füle-farka, Páros fogó, Mókusok ki a házból! Kötélhajtás haladással. Kislabdahajítás oldal-, haránt terpeszállásból. Átfutás gurított labdák fölött. Labdarúgás párokban kapura, fejelés párokban. 30 m-es futás. Távolugrás, távolságra törekvés ugrógödörbe, fektetett gumizsinóron át. Labdás ügyességi feladatok. Kislabdahajítás párokban távolságra törekvéssel. 400 m-es futás felmérése. Távolugrás, távolságra törekvéssel; felmérés. Tollaslabdázás, rollerezés, kerékpározás kijelölt pályán stb. Kötélhajtás: versengés. Kislabdahajítás párokban: kiszorító játék. Tollaslabdázás. Rollerezés. Kerékpározás. Egyéb szabadidôsportok, játékok. Járás vonalon szép testtartással. Ugrókötél, kislabda 30 m-es futás Járások a lépéshossz változtatásával. Kislabda, ugrókötél, saját Felmérés, osztályozás: 400 m-es futás távolugrás kislabdahajítás A közlekedés szabályainak átismétlése. Éves munka értékelése tanulónként. Saját Intelmek a nyárra 62

ÚSZÁS 1-2. OSZTÁLY Cél Feladat Követelmény Az úszás tanítással, tanulással kapcsolatos célkitûzés a ráfordítható idôkeret miatt behatárolt. A legtöbb iskolában az 1-2. osztályban, valamint a 3-4. osztályban legfeljebb 2x16-26 órás tanfolyamszerû oktatásra kerülhet sor. Olyan mértékû haladás érhetô és várható el, mely szerint az 1-2. osztályban a tanuló képes legyen fennmaradni a vízen és 6-10 m-t levegôvétellel (vagy anélkül) leúszni (háton, illetve hason), az alapmozgások elsajátítása az alapvetô tapasztalatok megszerzése (szárazon, vízen), az egyes mozgásformák megtanítása, a precíz végrehajtás és folyamatos gyakorlás, segédök felhasználásával az oktatás hatékonyságának növelése. Vízhez szoktatás, víz alatti tartózkodás-merülés, légzés-lebegés, felhajtóerô, haladás, siklás, vízfekvés - és siklási gyakorlatok, segédök használata a siklásnál, lábmunka bevezetése, levegôvétel nélkül, majd levegôvétellel, a kéz- és lábmunka összekapcsolása levegôvétel nélkül, levegôvétellel. Ne féljen a derékig, mellig érô vízben. Abban önállóan tudjon járni, futni, haladni, labdázni. Ne okozzon félelmet az arcra, szembe kerülô víz. Tudjon: szárazon szabályosan ki- és belégzést végezni, víz alá bukni és kb. 3-5 számolásig ott maradni, levegôt víz alatt kifújni, 3-6 foglalkozás után háton, hason lebegést, siklást végezni, a víz hátán az egyensúlyt megtartani, kéz- és lábtempót végezni. A jobbak tudjanak levegôvétellel 6-8 m-t leúszni. 63

A KOSÁRLABDA ALAPJAI 1 2. OSZTÁLY TESTNEVELÉSI OSZTÁLYOK, SZAKKÖRÖK RÉSZÉRE Cél Feladat Követelmény Megszerettetni a gyermekekkel a kosárlabdát, a labdát. A célt legkönnyebb játékokkal elérni. Játék közben a gyerekek sajátítsák el a játék különbözô elemeit. Játékok alatt fogócskáktól kezdve, sorversenyeket, váltóversenyeket értek, labda nélkül és labdával. Minden órán kötelezô bemelegíteni és a versenyek, játékok ne maradjanak el! Ne kényszerítsük nehéz feladatok végzésére és sokat dicsérjük a javítások mellett! Labda nélkül: Megtanítani szabályosan futni ôket Egylábas, váltott lábas és páros lábas szökkenések Együtemû és kétütemû megállások Irányváltoztatások kitámasztással, leforgással Labdával: Sarkazások Ügyességi gyakorlatok - test körül, lábak között Helyben Egyenesvonalú labdavezetések mindkét kézzel Szlalom-labdavezetések Indulás - hosszú! Labdavezetés hát mögött, lábak között Leforgás Adogatások: Helyben párokban kétkezes egykezes alsó felsô Páros lefutásból Hármas lefutásban Kosárlabda dobások helybôl Ziccerdobás Védô alapállás elsajátítása 53