Hasonló dokumentumok
Kisújszállás Város Önkormányzat intézmény és gazdasági társaság irányítási és finanszírozási modelljének felülvizsgálata

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.

Tanulmány. a "Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban lévő önkormányzatok számára" című ÁROP-1.A kódszámú pályázathoz

Tanulmány. Kisújszállás Város Önkormányzata támogató infrastruktúrájának és szerződéses kapcsolatainak bemutatására és azok fejlesztési lehetőségeire

Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

3. ELŐ TERJESZTÉS. Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa szeptember 25-én tartandó ülésére

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

Átruházott hatáskörök jegyzéke. A képviselő-testületnek a polgármesterre ruházott hatásköreit:

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. A képviselő-testület decemberi ülésein az alábbi fontosabb döntések születtek:

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének április..-i nyilvános ülésére.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ engedélyezett létszámának 190 főről 269 főre történő növelésére

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) Fax: (36) (34) polgarmester@tata.hu

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat


E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 25-i ülésére

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

ELŐTERJESZTÉS. Társulási Népjóléti Gondozási Központ létrehozására

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A nagyközségi önkormányzat évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2008. Tárgy: jkv-i kivonat

A nagyközségi önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata évi zárszámadásáról

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

7. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 23-i rendkívüli ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Abádszalók Város Képviselőtestületének 12/ (VI. 10.) rendelete

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Az önkormányzatok szerepe a közoktatásban Önkormányzat, mint a közoktatási feladatellátás címzettje I.

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

A mosoda évre várható működési költsége a számítások alapján 22 millió forint.

Decs nagyközség képviselő-testületének május 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére

Egyesített Népjóléti Intézmény

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

E L Ő T E R J E S Z T É S

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása ( )

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

Az önkormányzat évi költségvetési tervezete

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

A rendelet hatálya 1.

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

(egységes szerkezetben)

Intézmény bemutatása

3. sz.melléklet BESZÁMOLÓ A ÉVI GAZDÁLKODÁSRÓL

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz

E L Ő T E R J E S Z T É S

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról.

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

J a v a s l a t. Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetése teljesítésének elfogadására

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 12. napján tartandó ülésére

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A

ELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

Átírás:

á á á áľ ľ ú á á á é ő ľ é ú á á áľ ľ á é ő ĺ ú ü é é ľ á é é ü á á á í á á ó ó ó ö ľ á ó í á á ľő é é ĺ é őł Á á á á á á á á á é é é ü é é é ö ľ á é é é á á ö Ó Á á é ó ó ó é é á é ú á á é é á á á ű ö é é é é é í á ť í á ľ ő é á á á á á ő é ľő á éľ á á á á á é ő á á ö á í é é á á é é ü á á ö Ĺ é é ő ő á á ö ő ö ľ á é é á á é ľ á é é á á ű é ü é á á ę é é é é ö á ó ľ ó í á ó é ćú á é á é é é źú ę ę é ü é ľ é á é ő ő é é ő ő á ę á á é é é á á á ź é é é é ő ó ó é ö é é á á ő ő ő é ö é é á ö á á á ę ü ő á á ö Ó Á á é ó ó ó é é á é é é ü á á ö á í ź áľó ó ó á é é é ű ö á ó öľ é ę á á á é é é é í ü é ó í á ľé ű á ĺ ľ á é ü ö ĺ é ü é ő á á é ę é é

ű ö é é é é ő é ö é á é éľ é ő á ó í á á é ú á á ú á á á é é í é é í ą ő Łí ą á á ľ é í ä Í ő őľ ő ő é öľ é ú á á á ľ á é ő é ľ á é é ü á á ľ á í á á ó ő ő á ľ ó í á á ó ú á á á á á é ő ĺ ę é é ü ľő ő ő é ľ é ź é é ź á é é é ó ö é á ú á á á á é ő ü é ę é ű é á á ő ő ő Ż ö á ľ ę é é ę é é éľé é ü é ő ü á ę ź ő á á Ż á öľé á ó ú á á á Ö á é ő ü é á ő á á é é é é é é ö ő é é á á ö á í á á ó ó ő ö ć á é é ľ é é é é é é é á é á áľ á ő ľ ú á á ľ

á ő ő á á ľ á á ú ö ľ á á ľ ľ á á á ó ú á á á á á é ő ü í ő á á ö Ó Á á é ó ó ó é é á é ú á á á é ú é é éľ ő ĺ ľ ę á á á öľ á ó ľ é ú á á á ű ö é é ö é ö ö é é í á ťĺ í á ő é é ľ á éľ ő ő áľ ő ľľő éľ ü á á ľ é á á é é Ü é á á á ö Ó Á á é ó ő ó ľ é é á é á á

Á Á Á Á á á é é é ü ĺ é ľ Ü á Ü é ő á é ĺ á á á í á é ĺ á á Ú á á á Ö á ú á á á é í á Úľ á Ó Á á é ó Ó é é á é é Ú á á á á ű Ö é é á ú á á Ú é Ú á á ú á ű Ö ő á ĺ é é í Ó á á á é é á á á á á Ö á á é é Ó ĺ é é ú ó á ó á ő á á Ó Á á é ó ó ĺ é é á é á á ö é é á é é Ü á á é é é Í ó Ĺ Ö é é Ó á á ó ó í á á é é é ü Ö é ó é é á á é é é ü á í ő á á é ó á é é Ö é é Ĺ é é é á á á á á éĺ á Ó á Ú ö é éĺ é á á á á á á é á á á á áĺ Ó ö ó é é á é á á ő á á á á áĺ í é é ĺ á ĺ ĺ é ü é Í

á á é é é ü á á á ĺ á á é á ő ĺ ő á é ő á á é é ó é ő ű Ö é é éš á á á á ó á á ĺá é é ü á á é é ó ö á ö é é é ü á í Ö ő á á é é ő Ó é é é á á Ö á ó é Ö é é á ö é ó Ó é é é á é á é é á á ĺ á é é é é ü á á á ő ö ĺé á Ó Ö á á ú ĺ é é á á é é ó ő é ö é é á ü é Ö á é á ő á á á Ó Ö é á á é Ú é é á ó Ö á ĺ á í á ő í á á Ö é ĺ é é á é é Ü á á á á á á á é ú á é é Ü á á ö á á á Ĺ é é á ű Ö é é é á á Í á é á ĺ í á Ő ő á ĺ é á á á á á á é Ó á é é ó Ö é á á é é é í ó Ĺĺ ö é é á é é é é Ü á á á á á á é ő ű é é é á á Ó ó ĺ é á í á é á é é Ü ü Ĺ ö ő á é é Ó á á á Ö é őí á ő Ü é ĺö á ĺ í á á ó á á é ĺ ú á á é á á á á é é é á á á á é é ő é é ő Ó é á ö á ó ó ó é Ö é Í á á ő ĺ é é á á á é é ű Ö é é é é é é Ü é Ó á Í Í Ü ű é é Ö Ö á á

é Ż ľ á ľ É Ö á ú ü é ő ő ö á á á ó ő á ó é á é á á ľ á á é á á é í í ó ú á ĺé é ó á ö ó é é í ĺĺá á ó á ó ó áľ ó ó í é á á á é é ó á é á é é Á á é é á ó á á ú ü é ő ő öľ áľ ő í ó ó á áľ á ľ á ő á ą á é ó é á á á ĺ é é é á ö é é é Ż é á ó á ó ú ü é ő ő Á á é é á á á ö Ö ő é á ó ó ľ á á ó á ó á ó á ö Ö ą á óľ áľ á ó é ö ö í á á é é ő á é á é é Á á é é á ó á á ú ü é ő ő ö á á é á á ó ö ł á í ó ľ é áľ ł ľ ó á ó é ú ú á á é é é á ö é é é é á ó á ó ú ü é ő ő á ó ó é é á ó á á á ő á ő á áľ é ó ó á ú

ö ő é ő é é ó á é á é á ő ő á á ó ó á á á á é é á á ö Ó Á á é ó ó ó ľ é é á é é ő á á á ĺ é é ó á é á ö é é á á á é é á ó á é é é ö á Ö ö ó á é á é é Á á ľ á á é é á á Ó é é ő á ó é é á ú ó á ö Á á ó á é é á á Ó é é Ę ó ľ öľ ó ľ á é á ö é é Á á á é é é ö é á ľ ö é é ö á á ľ Á á é ó ó ó é é á é ú á á ź é

Í á á á áľ ľ ú á á á é ő ľ é ú á á áľ ľ á é ő ü ú ü é é ľ á á á ĺ é é é ł é ĺź ĺź Í ő ź é é é ő ü ő é é é é ő é é ú á á á é ő é é í ő á ü á á ú á á á á á ö ű í á á á ó ő á á é á ú á á á á á é é é ü á á é á é ü ú á á é í á é ü é ő é é ź é é í á é ö á é á é é é é ę ő é ő é Ż é á ü ü é Ĺ á Í á ó ö ĺ é é á ę é é í í á ü á ó á ó ó ó ö é ü ö ű é é ź ú á é é é é í é ü ó á ľó ó ó Ż á ę ę ó í á á ő á ó é ĺ Á á á ľ ó í á á ü é é á é ú é ó é á í ü é ú á é ó é é ľ ę é é í é é é á á ő ź é á é ö á í á ľ ó ü é ľ ő é á á źĺ é é éĺ á ó ó é Ĺ é é é á é á

é ę ü é á á á ú á á ú ł á ľ é í ľ ľ ő ő Í ő é ö é ú á á áľ Ö ľ á é ő ü é ö ľ á ö ľ á ú á é é éľ éľ í é ü ľ ó á ľó ó ó ľ á ľ ó í á áľó ú á á áľ Ö ľ á á é ő ü á é é é é í é ü ó á ó ó ó é é é é é Ż á ű é é á á é ę é é á ö é á ú á á á á é ő ü é ę ę ę é ű ö é ó ő ő ę ę ę é é é é é é é ü é őł ü ź ź ő ü á á ö é á ő ú á á á á é ü é á ő á á é é é é é é ú á á áľ Ö ľ á é ő ü é é ű ö é á á ő ő ő Ż ö á ę ę é é é é é é é ü é ő ü á ä ó ü ľ á á ö é á ó ú á á á á é ő é é ĺ é á á á é é é é é é ő ľ á á ú á á á Ö á é ő ę ü é ö á ú á é é é é í í é ľ ó á ó ó ó á é é á á á ľ é é é ľ ľ é é ź á ö ő ľ ĺ é ü Ú á á á á á é á áľ ľ ő

ú á á ľ ľ á Ż á úö ľ á á á á é í é á á áľó ú á á á Ö á á é ő ü ú á á ľ ź á Í ü ę ę é é ü ő ú á á á á á é í é ö ú á á á é ő é é í ő ü é é é ő ę ü é ú á á á á á ü ő é ů á ü ö á á ú ö á ľ í ú á á é í á ű ö é á í á ó ő é á ő á á ú í á á ö í á á ĺ é é ć ľ ö ö é ó é é ő ü ü é ľ á é ľ ő ó á ő áľ ő ľő é á á ő ź ü ő ľ ľ ó á á á ľ á é é Ü é á

ą ú ś ź á áľ ľ á ĺł áľ úľľó é ĺ Á Á Á Íľ Ü ľ é ú á ĺĺ ĺ ĺĺ éľ Í ú á á ĺĺ ĺ ĺ Ü ó ĺ ó á Ü áľ éľ á é é éľő á ľ á á ĺ á éľ áľ ęľ Úľ í á á ľ ľ á á á á ú á á á áľ á á ĺ í ľ á ĺú í ú á á áľ Ö á é ó Ż ó á ą ľ ľ é á áľ á ó áľ í ľę é á éľí é ćľ ĺ ú á á á é ő é é í ő Ĺ éľ ę á ó éľ ĺ đ é á á é ü á á á á á é é ę ť ö ö Ĺ Í ú Í á á í á ö ę é é á áĺ ĺ á é é é é é áľ ę ľę ö é í á áľ Ĺ Í ľĺ Í á á é í á éľ é á ľ é ő é í ľť áľ ľ í Ĺ ĺ ć ľ ľ ľé á á é ľú áľ ĺľ á í ľ á ľ ľť á ĺĺ ź ű ĺ é é ĺ ĺ é é é Ü á ó áľ ť á éľ í ť Á ź ľ ľ é ĺ ľ Í ź á ĺ á é Í á ö á á ź á Í ľ é ó á á á Ĺ é á á ľ é á á ĺ Ĺ ö Ő á ľ éľ ĺđé ö ö ę á á áľ ľ é ľ á é ó é ö ľ ĺ ľ é ť ĺ á í á á á á é ľ á ó é ü ľ ö éľ ľ é é é é ę Ę á ľé ó á ľ ľ é ü ĺś é ü ó í ľ

á áĺ ľ é á áľ í é é é ő ľ á ó á é á é á é ł é ĺĺ á ó ó łő é ľ é é ľ á ó é é ę é é é é á ľ é é éľ ó éľ ľó á á á üľ éľ ć á é á ö é á á á ő ľ ľ á é é ő Ĺ é ľ á á ő á ľ á ľ í í á ö é é é á ľ á á á áľ ę ę ĺ ĺ á ęľ ę ó é ę é í áľ ő ľ éľé ľ ö é á é ő á é ĺĺ é ć á Ĺ ť á ö ö ö é ó á ó é é á áľ ę ę á Ĺ ő ö ľĺ ĺ ü áľ ť ľé ő á ó í ĺ á ě ół ľ ĺĺ ł ł ö ľ Íĺł á ó ł Í í ĺ ĺ ĺ łí ú Í á Í éľď ě ó ú ĺ é ĺ Ę í ĺ éĺ őě é í ő ł é ĺž é ě ĺ ĺ ď á á á á ó á ĺ á ó ł é á ť á á á á á é ľ ĺ é ĺ ĺ é ĺ áľ ľ ľ á ö é ő á á á í é é é ĺ ö é ĺ é ľ é ő í á á ő é é é Ĺ í ó é Ĺ ő á á ó ľ ľ á é ľ ú í á á ŻÜ ĺ í ę ő ĺ é é ę é é ĺ í ĺ Ä á ĺ á éĺ ő é é í ő ü

ł ół ĺ ľ É é ö ľé ő Í á á áľ ľ á ź ő ź ú á é é ő á ĺĺľ éľ ó á é Ą é ő á á ĺ á é ő é é í ő đő ź ú á á á é é ő áľ á ü ö ď éľ ő á ĺ é Ą é ú á á é í á ő á ĺ ú á á é é ő á ľ ľ ó ö é ő á ĺ é ó é ľ é đő ú á á ľ é ő ó ü ź é ő á é Ę í é ź é é ő ź ű á é ú á á ĺáľ ź ł Ż ź őđő á é ő ĺ í ľ ő Ż á á ő á ő ó ó é é é ő ĺ ö ĺ á á é á ź á é ź á í á őđé é ő é í é é ü á á ú á á á é ő é é í ő é ő ĺ ő ó ő ő ü ő é ü á á ĺ ő ö é é í é á ö é é í ö ź ó é é á é éľ ő í é á ö ö ő ę ĺáł á á á é ő á á é é é é é ó é é á á é ó é á é é ó ó ľ é é ő ź ľ á á á ź á é ő á é á é ó ö ľ ő é é á é ű á í á é ő ľ á á á é á ű á á á é ő ö í é ő á á ő ó á á ő ő á é ö é í ö ö á ź ő é é ĺ í é ő ö ľ é ű á í é í á é ó ľ é á ó á á á é ó ő é ĺ é é ö ő é ő á é é é ó é é á á

é ő á é é á ó é ľ í Ę í ú é ő ö é ľ á á é ó éľ í é é ő ź í ü ö é ó á é í í í é é á á ó é í ő á ó á ő ö í ó ö é é é é ő Ł á é é é é é ő á ő á ľ ó á íľĺá ę ő ő Í é ö é í ő é é é é ü ó á á á é á é é é ó é á ő ő ő é ľ ő é ú é é ő á ő á ú á á á é Í ú á á á é ő é é í ő é ü é ő ú á á é í á é á ó ö é ő ĺ ó á ő ü ú ő ľ é ł í ü é í ú á á á á Á ł

ú á á á áľ ú á á á é Ż ő ľ é ú á á á Ö ľ á é ő ü ú ü é é ľ á ö é é í ó ľ ó í á áľ ĺ é ő ü ľő ľ é é é ú á á á é ź Ĺ é é ú á á á é á á ű ő é ĺĺ é á í ő ľ á Ĺ á á é á á á ő ő ő Ż é ö é é źĺ ö é é á Í ó ó á é é ľ é í ő ľ ę ü ľ á ę í ó ö ľ á é é é ó ó á ó ő á ę é ű ö é é é é ű í í ü é ó í á á á á Í á á á ő ó ó é é á á ó ő ő Ż ľ é őí í ő ó í á é é í é ó í ó é í ő í ő á ő ü ľ Á á é é á öľ ö á á é ő á ę é é á ó é ő éľ ő ľ é é é á í ł áľ ľ ł ł Ą é í ö ö ä ő ő ő ŕ ő é ö é ĺ á á ú ö ľ á á ú á á áľ í ó ľ á ó í á áľó

ť á á á á á é ő ü ú á á á í ő á á é ó í é ő ü á í ő ó í ó áí á á é ő ü í ő ú á á á í ó á ó í á á ü ę Á á á ő ć é é é ľ á éľ ő ľ ő áľ ő ú ľő éľ ü á áľ áľ ľ é ü á áľ é é á á á ű á á ú á á áľ ľ í ó ľ á á áľó ú á á á Ö ľ á á é ő ü ú á á á ľ é í ő á ę á é é ő ü é ľ ő áí á á é ő ü ĺ í ú á á á ęľ í ő á ü ę ľ Á á á ő á é é é ľ á éľ ő ő áľ ő ú ľľő éľ ü á á ő á é ü ú áľ ę é é Ö ľ ź á á á ű ö ľ á á ĺ á á ű ő é é ł áľ í ó ľ á ó í á á ó ú á á áľ Ö á á é ő ü ę ę á á ű ö ő ú á á ű ő é ö é á ó á ę á é é ó í é ő ü á ő ľ ó í ó áí á á é ő í ó ú á á ű ő é é ź í ő á ó í á á ü Á á á ő á é é é ľ á éľ ő ľ ľ ő á ő ľő é ü š á á ľ ó ú á á ű ő é é ö á á é ĺ á

á é é á á á á ĺ á á ú á á ű ő é é áľ í ó ľ á á á ó ú á á á Ö á á é ő ü é í ő á é é ő ü áľ é í ő á á á é ő ü í ő ú á á ĺ ő é é á í ő ľ á ü Á áľ á ő é é é á éľ ő ő áľ ő ľľő é á á ú á á ű ő é ö é á áľ ęľ é ü á áľ é é Ö á á ź á úö ľ á á ú á á áľ á é é á ó ľ á á á áľó ú á á áľ á á é őł á é é á ó ľ á á é ĺ ö é á ő ő ő ĺ ľ ľ Í é é á é é ő ĺ í ó á ľ Á á á ő ć á ö ö á ľ á é ő á é é á ó é ľ á é ő ő áľ ő ű ľľő éľ ü á á ó áľ é á áľ ľ ę é é á á

é ą ĺ ó á ą í ó ľ ó í ó ú á á á ľ ú á á á á á á ő á á á łľ á ľó ő ő é ľ é é é á á á á á ó ó ó ö é é ľ á á ó ő ő é ľ á ľ ó í í ó ľ é é ö é é ö ó é ő á é ö é ľ ü é é ü Í é é ö á á ö é é é á ó ľ ö é ľ á é ö á ó é á á á é é Ż ó á é ö é á á á é á á é é ľ á ű é ľ á é ó ľ é ő á á ó ó é é ľ á é é á é é Á áľ á ü á á á á ö ü ľ é á ő ú á á áľ ľ á á á ľ é é ĺ ő ö é é ö ú á á áľ ľ é é ľ ő ö é é ľ ö ó í ó ľ á á ö é ő á á ö á ö é ú éľ é á á á é é ö ľé ö é í ó ľ á á á á á ó ű ö ő é á ó é é ĺ á á á á ö á é á á Íá é é ö é é í ó ľ á ó ű ő ö é é á é ĺ á ó é é ü ö é ü á á á ö ő ö é ľę ü ö ő é Ö á ó ű ő é é Ęú á ö á á ö ú á á ű ő é ö é ö á ö é á é ü ú á á á é ľ á ú á á é ö ľé é í ó á é é á é Á É í ó ľ ľ ö í áń á öľ é ő é é á ű ú á á á áľ é á ú é ĺ í ó á á ú á á áľ ź á é ő ü é í ó ü ú Ĺ é é Ż á ö á á Í ííő ó í ó ö ö á á öľ é ő é é á

í ó ó í ó ľ ú á á áľ Ö á á é ő ü á ű ö á á á ő á ú á á ú á á ľ

é ĺ á ą ą á ą ĺ á á á ľ í ó ľ é ľ ĺ ú á á á á á á ľ á ľó ő ó é ö é é é á á á áď ľ á ľó ó ó é é á áľó ó ó ľ é á í ó ö é é ľ ú á á á é é é ú á á á é é ľ á á ó ľ ő á á ľ í á ú ö é é é ö é ö ő ú á á á é é ľ ő é é á á öď á ö ľ á ľó ó ó é öľ é á á ó ő ő é öľ é ź á ľ á ľó ő ő é é á áú á ó ó ó é é á áľó ó ó ĺ ľ ľ é ĺ é ĺ é é ö á á á ö á ű ö é é á á ü ö é ľ ó ő é í é é é é á á á á ő á á ú á á á é é é ű ö é öľé á á á é ľó ó ó ö é áľ ĺ é é á ó ľ ö é Ö á é ö á ó é á á á é é Ż ó á é ö é í á á á é á á é é á é ö ľ á é ó é ő á á ó ó é é ľ á é é á é é á á ü á á á á ö ľ ľ é á á á é é ú á á á á á é é é é é ť á á á á á í ó ľ é ĺ é ĺ í ó ľ á ľá í ó ľ é ł ľ á ú á á á á á é ü ú á á á é ö á é á í á ľ é é ú á á áľ á ú á á á éľ

é á á á á ö á é áľ á á é é é ź é á ó é é ü ü ö ö é á á á ĺ á á í ö é é ú á ű ő é é á á á á é é ľ ő áľ á ĺ á ő á á ú á á á é á á á é ó ó í ő é é í á áé ú á á á é ú á á ľ é é ö Ü á á ú á á é ú á á áľ é á ú á á é ó ĺö é é ľ ő é é ľ á á á á á ľ ó é ú á á á é ő ü Íá őľ ľ ő á ł é á ő ľő ó ó é é ö á ĺ á á áľó ő ó Ż é öľ é ö é ö é ő ó ó é é ľ á á á ó áľ ľ á ľ á é í é đ é é é á ó á é ú á á á éľ ľ é ö á áľó é á á á ó ó ó á ö ľ á Á É í ó öľ ö á á ö é ő é é á ű Ĺ á á á ľ á é á ú é ę í ő á á ú á á á á á é ő ü é ľ í ó ú é é á ű ö á á ú á á ú áľ á

é ą á ą ą á ą í ó ľ ó í ó ľ ú á á ű ő é ö é ö áľ ú á á á Ö á á á á í ó á á ĺ á ľ á ó ó ó é é é é á á á ź á ó ó ó ö é é ľ á áľó ó ó Ż ľ ľ é á ó í í ő é é ü ő á ú á á í ő é é é ö ó é ő á é ö é ľ á é é ü ĺ é é ö á á ö ű ő é á á ö áľ á á é é á ó ľ ö é é ű ľ á á é á í ó ö áľ á á í á ľ á ö á á á á á ő é é ö áľ á á ú ű é é é ú á ó é á ó é é ú á í á é é ö á é ó é é é é ő á á ö ű ő é ö ö é é áľ ľé é é ö ű ő é á ö é ľá é é á ö ť ő é é é ľ ő á ő ű é í ó ľ á á ł é ő á á ű é é í é ű ö é ĺ é ö é ü í ő é é ü á ö ő ö ü á ľ á á ľ á ű é é í é ű ö é á á ľ á á ö á ó ű ö ő é öľ é ü ú á á í ó á á á ó é ü ő á Ä í ó ĺ á á á ľ ó ö é é ľ ö é é ľ é ú á á ű ő é ö é ö áľ é é ő ö é é é á á ő ľ ő á áľ á á é é

á ö á á á é é ü Í á é é ó á í á áż á á ű ö é ö ľá í ó ľ é é á ő ĺ ö é é á ť é á ó é é ü ü ö ö é ü á á á ö é é ő é é ľ ó á ö é á á á ó ľ é é í ő á é é á ö é Á É í ó ľ ö ĺ á ľ á ö é ő é é á ű ú á á ű é é ö áľ ľ áľ é á é í ő ľ Íá á á á á Ö á á é ő ü é ľ í ó ú ü é é á ö á Íá í ő ó í ó ľ á ľ á ö é ő é é á í ő ľ ó í ó ú á á áľ á ź é ő ü á ű ö á Íí á á ő á ú á á ú áľ á

é ą á á ą ú á á ű ő é é ö á í ő ľ é á á áľ Ö á á á á ó ő ő é ö é é é á á á á ľ á ó ó ó ö é é á á ó ó ó é á í ő ö é é ľ ĺ á á ű ő é ł é á é ú á á á é ľ á í ó ľ ú á á ő á á ú á á é ő á ú á á áľ ú á á á ó á ö á ú á á á é Ż é ö áľ ú á á á é ő á ú á á ú á á ű ő é é ö á é é ľ ő ł é é ľ é ľ á á ő ľ ő á á ľ ľ ő í á ú ö é é ľ é Í ö é ö ő á á ö ö é á á á á éľ ĺ á ĺ é é á í ó á é é ľ á ö á á á ó é ö ű ő é ő ő ő é ö é ľ ő ő ő é ö é á á ľ á ó ő ő é ö é á á á ó ó ó ľ é é á áľó ó ó ľ é á á ľó é á ó ó ó ó é é ó á ó é é ľ ő ő ő é öľ é é ö é ľá ĺ ľö é é é ő é é é é áľ á ö ű ő é á á ö áľ á á é é á ó ľ ö é é ű á áľ é á í ó ľ ö áľ á á í á á ö á á á á á őľ é é áľ á á ú íĺ é é é ú á ó é á ó é é ú á í á é é ö á é ó é é é é á á ö ť ő é ö ö é é áľ é é é

ö ű ő é á ö ö é á é é á Ż ö ĺ ő é é é ľ ő á ő ű é á ö á á á é é ü ĺ é á é é Í á í ő á í á ľ á á á ű é é í é ű ö é ű ö é ö ú á á ĺ á ü á í ó é é Ä í ó ľ á ľá í ó ľ é öľ á ú á á á á á é ő ü ú á á á é ľ á é ľá í á é é ú á á áľ á ú á á á é é é ľ á é á ő é é ü ü ö ö é ü á ú á á á ľ á á á ľĺ ú á á á éľ á É ö é é ľ é ú á á á á á ú é é Íĺ é é ö á á á ó ó ó Ż é ö é é ę á ę ę ő á á ö á ó ľ á ó ó é í á ö ĺ á á áľó ő ő Ż é ö é é á ĺí ó ű é ö ű ő é é ö ű é ľü ĺ ö á ö ü ő é é ľ é éľő ő ő é á é ő á Í ő ó ó ľ ó á é ö á á á ó ó é öľ é öľ é ö éľő ó ó é ö é á á á ó é é á ľ á é í é ľ ó ű ő é é ú á ĺ ú á á á é ľ á í ó ú á á ő ó á á á áľ ć á ú á á é ú á á á ó á áľ á ú á á á é éľ ö á ú á á é á á á ő á ú á ĺ á á ü é ó á á á á ń á á á Ä é ö ľ á áľó é á á á ó ó ó á ö á Á É

í ó öľ á á ĺ é ő é é á ű Ĺ á á ű ő é ö é ö á á é Ż á é ľ ű í ó ľ á á ú á á á á Íá é ő ü é í ó ú é é á á á ú á á ú áľ á ľ

é ą ĺ á ą ą á á ü é ú á á áľ ľ á é é á ó ľ ö é ĺ Ö ľ á é ö ľ á ó é á á ĺ á é é ó á é ö é á á á é á á é ő é ö á ó á á á é ö á é ö ü é á ö ő ú ö ź é ö á ő ú ú á ľ á ö á ľ ö ú á ľ ľ ő á á ó á é í é ĺ ü ę é á Áľ é í é ö ő é é á á ü é ü é é ö ű é á í á á á é é é á í á é é é á á ö á í ĺá ö ľü é áľ ö é á á é á á á á á á é ő é é é ü á ú á é é ü á ľ ó ľ é é á ü ő é ő é ő é á á ĺ á á ő ő é ő é é é ő ó ľ ľ é í é ő á ű ö é é é ľ ľ é á ó á é é é é á á á ľ é é é á á ő ľ á ó é é é á á ő ü ő é á ź é ó é é á á ď ź í á á é é á ü ű ö é é é ő á á é é é Ź é é é é é ö é é é ó á á í á

ú á á áľ áľ ľ ú á á á é ő ú á á á ľ á é ő ü ú ü é é ľ á ĺ ľ á ľ á á á ó é é é á áľ á á á é ť í á é ü á á Á é é é ĺź ľő ó ľ ő ü ő ú ó ú á ő ĺź é é ĺí é ő é é ó ő ö á á á Á í ű ľ á é é é é ę é ó í á ö é ö é ő é á ö é ő ó ó á é í á ę é ö ő ó ü ö á é ő ćů á őí é é ö ü é é á Ö á á ű ö é á ő í é é ü ö ö ĺ é á á ű ő é é é é ö á á ü á á é ť ő é é á ó é é á á é íľ á á á á á ü í é é é ľ á źĺ í ü ő á ü é á ó ö á ö é ź á ú ú á á ű ő é ö é ö áľ áľ á á íĺ ö ő ú á á é é á é á á ö ľ ü á é é é é á é ü ö ő é é é é ú á á á ö é ő á é ť í á ł ő ö é é á é é é é é á á á á í é é ö é ę á é ö á ó é é ő ó ü á ä á ź á é Í í á é í ú á á á í á é í ĺ é á ö ú á á ú á á í é é é á á ä ü á í ű á á ő ź ĺ á áľ ľ á é é í é é í Ą á áľ é áí ľ

é í ŕ ő ő ő ő ľ é ö é á á ú ľ á á ł á á á á ó é é é á á á á á é Í í á é ü á á ő Á ú á á á Ö ľ á á é ő ü á é ú á á á á é é é á á á á í á é í é Ĺ á í ű é ő á ő é é ő ő é ü ő á ĺ é é é ľ á á é éľ ü ę ü é á ó á á ó é ľ á éľ ő á ő é é ó ü ő ü ő á ö áľ ő Ż ő éľ ę á á ő ú á á á á ő ú á á ű é ö é á ú á á é é á é á á ú á á á á á ó ő ú á á á á á ü ő á ö á ó ő ü ő á ĺ

Kisújszállás Város Önkormányzat intézmény és gazdasági társaság irányítási és finanszírozási modelljének felülvizsgálata a "Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban lévő önkormányzatok számára" című ÁROP-1.A.5-2013 kódszámú pályázathoz Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta önkormányzati határozatával /2014. (VI. 26.) számú 1

Tartalomjegyzék 1. Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézmények és gazdasági társaságok... 3 1.1. A jelentős reformok előtt az intézményi és gazdasági társasági struktúra... 3 1.2. A jelentős reformok után a jelenlegi intézményi és gazdasági társasági struktúra... 5 1.3. A jelentős reformok intézményi és gazdasági társasági struktúrát megváltoztató lépéseinek bemutatása... 7 1.4. Szervezeti felépítés további működtetése... 22 2. A 2014-re megmaradt intézmények, gazdasági társaságok helyzetének áttekintése feladatellátás és finanszírozás szempontjából... 23 2.1. Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár... 23 2.1.1. A Kisújszállási Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat és a Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár közötti feladatmegosztás... 23 2.1.2. Az új feladatként hamarosan jelentkező Vigadó üzemeltetése... 24 2.1.3. A hamarosan megépülő Vigadó gazdasági részeinek üzemeltetési vizsgálata... 25 2.2. Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ... 28 2.3. Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft.... 29 2.4. Kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft.... 32 3. Az intézmények és gazdasági társaságok feladat ellátási modelljének felülvizsgálata... 34 4. Az intézmények és gazdasági társaságok finanszírozási modelljének felülvizsgálata... 35 5. Intézkedési terv... 37 Függelékek:... 37 1. Függelék: EDTR használati protokoll... 38 2. Függelék: Felügyelőbizottságok és az önkormányzat közötti együttműködés szabályzása, továbbá az intézmények EDTR használatának szabályzása... 43 3. Függelék: A Vigadó üzemeltetésének vizsgálata... 48 2

1. Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézmények és gazdasági társaságok Az önkormányzat a feladatait részben saját, vagy társulási fenntartású intézményei, részben gazdasági társaságai révén látja el, illetve egy részét külsős cégekkel szerződve. 1.1. A jelentős reformok előtt az intézményi és gazdasági társasági struktúra Az önkormányzati feladatellátás reformja előtt így nézett ki az önkormányzati feladatokat ellátó intézményi és gazdasági társasági rendszer 2011. december 31-én: A Kisújszállási Polgármesteri Hivatal (korábbi nevén Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala) látta el az önkormányzat számos feladatát, például: - a képviselő-testületi döntések előkészítése, nyilvántartása, a végrehajtás intézése, koordinálása, - adóhatósági feladatok, - anyakönyvvezetői feladatok, - városfejlesztés, saját pályázatírókkal, - városüzemeltetés (útfelügyelet, szolgáltatási rendszer szervezése önkormányzati tulajdonú cégeken és házon kívüli szolgáltatókon keresztül), - közterület-felügyelet, - mezőőri szolgálat (a polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat), - közmunkaprogram szervezése, közmunkások foglalkoztatása (a polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat), - protokolláris rendezvények szervezése, városmarketing, hírlevél és egyéb kiadványok készítése, - katasztrófavédelem helyi feladatai, - néhány ingatlan üzemeltetése, - az önkormányzat, a hivatal pénzügyeinek vitele, könyvelése, továbbá a gazdaságilag részben önálló intézmények könyvelése, - egyéb hatósági ügyek (pl.: földkifüggesztés, kifüggesztés, telephely- és kereskedelmi, szolgáltatási engedélyezés, zajvédelem, birtokvédelem), - szociális és gyermekjóléti pénzbeli ellátások, jogosultságok megállapítása, - okmányiroda működtetése, - gyámhivatal működtetése, - építéshatósági feladatok, - piacüzemeltetés, - dögtér és gyepmesteri telep üzemeltetése, - a magyarhertelendi ifjúsági tábor üzemeltetése, - egészségügyi alapellátási feladatok: a II. gyermek háziorvosi körzet üzemeltetése, védőnői szolgálat üzemeltetése, iskolaorvosi ellátás, iskolafogászati asszisztens foglalkoztatása. Az alábbi intézmények működtek: - A Művelődési és Ifjúsági Központ a közművelődési feladatokat (pl.: városi rendezvények szervezése, civil kezdeményezéseknek hely biztosítása, Néprajzi Kiállítóterem, tájház, Papi Lajos Alkotóház, Nagykun Klub üzemeltetése) a Tourinform Iroda működtetését látta el. 3

- Az Arany János Városi Könyvtár könyvtári feladatokat végezte. - A Városi Óvodai Intézmény hat tagóvodával üzemelt. - Az Arany János Általános Iskola és a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapfeladata az általános iskolai ellátás volt. - Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zeneművészeti, képzőművészeti és néptánc művészeti ágakban kínált alapfokú művészetoktatást. - A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban gimnáziumi, és szakközépiskolai képzést, valamint kollégiumi ellátást biztosított. - Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola szakiskolai és szakközépiskolai képzést nyújtott. - A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás útján fenntartott Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ által ellátott feladatok: - családsegítés, - gyermekjóléti szolgáltatás, - szociális étkeztetés, - házi gondozás, - idősek nappali ellátása 40 férőhelyen, - bölcsődei ellátás 30 férőhelyen, - idősek ápoló gondozó ellátása egy 120 férőhelyes szociális otthonban, - 300 adagos főzőkonyha üzemeltetése. - A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás útján ellátott további feladatok: - gyermekek átmeneti otthona ellátás, - fogyatékosok nappali ellátása. - A 100%-ban önkormányzati tulajdonú Kisújszállási Vízmű Kft. által ellátott feladatok: - ivóvíz- és szennyvíz-közszolgáltatás, - belvízelvezető-rendszer üzemeltetése, karbantartása, fejlesztése, - strandfürdő üzemeltetése, ifjúsági szálláshely üzemeltetése, - hó- és síkosságmentesítés. - A100%-ban önkormányzati tulajdonú Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. által ellátott önkormányzati feladatok: - kommunális hulladék gyűjtése, inert hulladék gyűjtése és lerakása, - lakóházak és üzlethelyiségek bérbeadása, fenntartása, - parkgondozás, - terület bérbeadása, - további üzleti tevékenységek végzése (hulladékszállítás Kenderes város területén, építőipari tevékenység, társasházi közös képviselet). - A 100%-ban önkormányzati tulajdonú Kumánia Gyógyfürdő Kft. ekkor még két hónapja létezett. A céget az építés alatt álló Kumánia Gyógy- és Strandfürdő, Hotel Kumánia*** és az Ifjúsági Szálláshely későbbi üzemeltetésére hozták létre. - Az önkormányzat a Nagykun Hagyományőrző Társuláson keresztül kulturális feladatokat látott el. - A központi háziorvosi ügyeleti ellátás a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társuláson keresztül történik. - Egészségügyi feladatellátási szerződések a következők voltak: 6 felnőtt háziorvosi körzet, 1 gyermekorvosi körzet, 2 vegyes fogászati körzet, 6 járóbeteg-szakrendelés, - Beszerzési, közbeszerzési eljárás útján ellátott feladatok elsősorban: közvilágítás, helyi buszjárat biztosítása, út- és járdajavítás, földutak karbantartása, gesztenye- és platánfák permetezése, esetenként azok metszése, rágcsálóirtás, fák kivágása, épületek felújítása, karbantartása, közúti jelzőtáblák kezelése, mammográfia, méhnyakrákot megelőző oltás biztosítása, Porcsalmi Lajos Sporttelep karbantartása, sportorvosi ellátás, gyermekétkeztetés. 4

1.2. A jelentős reformok után a jelenlegi intézményi és gazdasági társasági struktúra Az önkormányzati feladatellátás reformja után így nézett ki az önkormányzati feladatokat ellátó intézményi és gazdasági társasági rendszer 2014. május 31-én (a változások félkövér, dőlt betűkkel szedve): - A Kisújszállási Polgármesteri Hivatal látja el az önkormányzat számos feladatát, például: - a képviselő-testületi döntések előkészítése, nyilvántartása, a végrehajtás intézése, koordinálása, - adóhatósági feladatok ellátása, - anyakönyvvezetői feladatok ellátása, - városfejlesztés, saját pályázatírókkal, - városüzemeltetés (útfelügyelet, szolgáltatási rendszer szervezése önkormányzati tulajdonú cégeken és házon kívüli szolgáltatókon keresztül), - közterület-felügyelet, - mezőőri szolgálat (a polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat), - közmunkaprogram szervezése, közmunkások foglalkoztatása (a polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat), - protokolláris rendezvények szervezése, városmarketing, hírlevél és egyéb kiadványok készítése, - katasztrófavédelem helyi feladatai, - néhány ingatlan üzemeltetése, - az önkormányzat, a hivatal pénzügyeinek vitele, könyvelése, továbbá az egyetlen, gazdaságilag részben önálló intézmény könyvelése, - egyéb hatósági ügyek (pl.: földkifüggesztés, telephely- és kereskedelmi, szolgáltatási engedélyezés, zajvédelem, birtokvédelem), - szociális és gyermekjóléti pénzbeli ellátások, jogosultságok megállapítása, - településképi véleményezés, - iskolaorvosi ellátás. - A Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár a közművelődési feladatokat (pl.: városi rendezvények szervezése, civil kezdeményezéseknek hely biztosítása, Néprajzi Kiállítóterem, Tájház, Papi Lajos Alkotóház, Nagykun Klub üzemeltetése), a Tourinform Iroda működtetését és a könyvtári feladatokat látja el. - A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás útján fenntartott Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ által ellátott feladatok: - családsegítés, - gyermekjóléti szolgáltatás, - szociális étkeztetés, - házi gondozás, - idősek nappali ellátása 40 férőhelyen, - bölcsődei ellátás 30 férőhelyen, - idősek ápoló, gondozó ellátása egy 120 férőhelyes szociális otthonban, - 300 adagos főzőkonyha üzemeltetése, - bölcsődei konyha üzemeltetése. - A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás útján ellátott további feladatok: - gyermekek átmeneti otthona ellátás, - fogyatékosok nappali ellátása. - A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-n keresztül ellátott feladatok: - ivóvíz- és szennyvíz-közszolgáltatás bérleti-üzemeltetési szerződés keretében. - A Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft. által ellátott önkormányzati feladatok: - kommunális hulladék gyűjtése, inert hulladék gyűjtése és lerakása, - lakóházak és üzlethelyiségek bérbeadása, fenntartása, 5

- parkgondozás, - terület bérbeadása, - további üzleti tevékenységek végzése (hulladékszállítás Kenderes város területén, építőipari tevékenység, társasházi közös képviselet), - piac üzemeltetése, - dögtér és gyepmesteri telep üzemeltetése, - belvízelvezető-rendszer üzemeltetése, karbantartása, fejlesztése, - hó- és síkosságmentesítés. - A Kumánia Gyógyfürdő Kft. által ellátott feladatok: - Kumánia Gyógy- és Strandfürdő üzemeltetése, - Hotel Kumánia*** üzemeltetése, - Ifjúsági Szálláshely üzemeltetése, - a Magyarhertelendi Ifjúsági Tábor üzemeltetése, - egészségügyi alapellátási feladatok: a II. gyermek háziorvosi körzet üzemeltetése, védőnői szolgálat üzemeltetése, iskolafogászati asszisztens foglalkoztatása, - fizioterápia, fürdőgyógyászati és UH-diagnosztika járóbeteg-szakrendelések üzemeltetése. - Az önkormányzat a Nagykun Hagyományőrző Társuláson keresztül kulturális feladatokat lát el. - A központi háziorvosi ügyeleti ellátás a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társuláson keresztül történik. - Egészségügyi feladatellátási szerződések: 6 felnőtt háziorvosi körzet, 1 gyermekorvosi körzet, 2 vegyes fogászati körzet, 6 járóbeteg-szakrendelés, - Beszerzési, közbeszerzési eljárás útján ellátott feladatok elsősorban: közvilágítás, helyi buszjárat biztosítása, út- és járdajavítás, földutak karbantartása, gesztenye- és platánfák permetezése, esetenként azok metszése, rágcsálóirtás, fák kivágása, épületek felújítása, karbantartása, közúti jelzőtáblák kezelése, mammográfia, méhnyakrákot megelőző oltás biztosítása, Porcsalmi Lajos Sporttelep karbantartása, sportorvosi ellátás, gyermekétkeztetés. - 2013-ban önkormányzati tagsággal létrejött a Kunország Szociális Szövetkezet, amelyet elsősorban szociális gazdaságfejlesztésre irányuló pályázatok kihasználása érdekében hoztak létre. 6

1.3. A jelentős reformok intézményi és gazdasági társasági struktúrát megváltoztató lépéseinek bemutatása Az alábbiakban az 1.1. és1.2. pontokban szereplő intézményi és gazdasági társasági strukturális változások részletes folyamatát mutatjuk be, továbbá azon változásokat, amelyek hatottak az intézmények, gazdasági társaságok finanszírozási rendszerére. 2012. január 1-jével a következő feladatok kerültek a Kumánia Gyógyfürdő Kft.-hez: ifjúsági szálláshely üzemeltetése, az építés alatt álló gyógyfürdő és hotel létesítmény üzemeltetése. E feladatok értelemszerűen átkerültek, mert a céget ezek üzemeltetésére hozták létre, amelyet egy alapos vizsgálat előzött meg. A vizsgálat állapította meg, hogy az új Kumánia komplexumot, amelynek jelentős munkaerő igénye van, nem célszerű egyetlen meglévő cégbe sem integrálni, mert az induló dolgozói létszáma meghaladta volna mindkét önkormányzati tulajdonú cég létszámát és más jellegű ismeretek szükségesek a sikeres működéshez. 2012. március 1-jével az önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok egymástól elkülönült jogi személyiséggé váltak Önálló törzsszámmal, adószámmal és bankszámlaszámmal. 2012. május 1-jével a következő feladatok kerültek a Kumánia Gyógyfürdő Kft.-hez: a II. gyermek háziorvosi körzet üzemeltetése, védőnői szolgálat üzemeltetése, iskolaorvosi ellátás, iskolafogászati asszisztens foglalkoztatása, az épületek használati jogával együtt. Az önkormányzat a Kumánia Kisújszállási Gyógy- és Strandfürdő üzemeltetésére létrehozta a Kumánia Gyógyfürdő Kft-t mint egészségügyi szolgáltatót. A Kft. az egészségügy terén rendelkezik mindazzal, amivel korábban a polgármesteri hivatal rendelkezett: egészségügyi működési engedély, OEP-szerződés, egészségügyi szolgáltatói felelősségbiztosítás, egészségügyi ellátásnak megfelelő könyvvitel, rendszeres felülvizsgálatra szoruló egészségügyi berendezések, azonos funkciójú egészségügyi berendezések, egészségügyi továbbképzésre köteles dolgozók, részben azonos típusú beszállítói kör, egészségügyi kiskönyves egészségügyi szakdolgozók. Egészségügyi eszköztámogatásra a Polgármesteri Hivatal nem volt jogosult, de a Kumánia Gyógyfürdő Kft. igen, így 1 500 000 Ft eszköztámogatáshoz jutott hozzá a II. gyermek háziorvosi körzet. A gyógyfürdővel egy épülettömbben van a központi orvosi rendelő (Rákóczi u. 8.) és a védőnői szolgálat (Illéssy u. 5.). Egyedül a Nyár u. 7. szám alatti gyermekorvosi rendelő van a gyógyfürdővel szomszédos épülettömb másik felében. Ez alapján ezen épületek üzemeltetésbe adása is megtörtént. A gyógyfürdő a terület nagyságából és az épületgépészetek mennyiségéből eredően rendelkezik karbantartóval, ellentétben a polgármesteri hivatallal, ahol az épületek hibaelhárítása, az udvar és közterület karbantartása a közmunkaprogramok függvényében bizonytalan. A polgármesteri hivatal feladatai közül a következők átadását javasolták: - védőnői szolgálat, - gyermekorvosi szolgálat, - iskolaorvosi ellátás, - iskolafogászati asszisztens foglalkoztatása. E feladatok átadásával együtt a következő munkakörök átadása vált szükségessé: - 6 fő közalkalmazott védőnő, - 1 fő közalkalmazott gyermekorvos, - 1 fő közalkalmazott körzeti ápoló, - 1 fő orvosírnok, - 1 fő közalkalmazott iskolafogászati asszisztens, - 1 fő Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó, napi 6 órában foglalkoztatott takarító. A polgármesteri hivatalban maradó egészségügyi feladatok, amelyek nem OEP finanszírozottak és nem igényelnek működési engedélyt sem, elsősorban hatósági, vagy finanszírozási feladatok: HPVoltás szervezése, finanszírozása, mammográfiás szűrés szervezése, tetűirtószer-beszerzés, ortopédiai szaktanácsadás, tüdőszűrés jegyzői feladatai, betegségmegelőző, egészségfejlesztő feladatok. 7