Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti"

Átírás

1 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében a teljesítmény-követelmények alapját képező évi célokra az alábbiakban határozza meg: 1. A képviselő-testület és bizottságai hatékony, eredményes és jogszerű működésének biztosítása, a helyi önkormányzati képviselői munka segítése: - a képviselő-testület és bizottságok napirendjein szereplő előterjesztések szakmai előkészítése, időben történő elkészítése, - a helyi rendeletek, határozatok a törvényi feltételeknek, uniós normáknak való megfelelése, - a hozott döntések végrehajtása, a végrehajtás ellenőrzése, - a törvények, rendeletek hatályosulásának figyelemmel kísérése. 2. Az önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásában a gazdálkodás szabályszerűségének maradéktalan biztosítása mellett a célszerűségi, hatékonysági és költségtakarékossági szempontok messzemenő figyelembevétele: - a évi költségvetésben elfogadott fejlesztési feladatok végrehajtásának biztosítása, a működési kiadások koordinálása, az intézmények zavartalan működésének biztosítása, a költségvetés végrehajtásában a gazdálkodás szabályszerűségének maradéktalan biztosítása, - a pályázattal elnyerhető központi források lehetőségének maximális kihasználása, - a helyi adóbeszedés hatékonyságának szintentartása, javítása, az adófizetési morál javítása, - az adatszolgáltatási, beszámolási kötelezettség határidőben történő teljesítése. 3. A évre tervezett beruházások határidőben történő átadása, üzembe helyezése. 4. A közbeszerzések szakmai előkészítése, jogszerű lefolytatása. 5. A közszolgáltatások minőségi színvonalának emelése.

2 2 6. A többcélú kistérségi társulás működési feltételeinek biztosítása: a. a kistérségi iroda működésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, b. a térségi együttműködés erősítése, c. a térségi intézményrendszer továbbfejlesztése, figyelemmel a pályázati feltételekre. 7. Az ügyintézési határidő betartása, a lehetőséghez képest esetenkénti csökkentése. A hozott határozatok jogszerűségének és törvényességének biztosítása. 8. A közigazgatási eljárásról szóló törvény (Ket.) megfelelő alkalmazása az ügyintézés során. 9. Az ügyfélcentrikus, szolgáltató jellegű ügyintézés megvalósítása. 10. Az országgyűlési és az önkormányzati képviselő választások jogszabályoknak megfelelő előkészítése és törvényes lebonyolítása. 11. Az ügyfélfogadási idő betartása, ügyfélbarát ügyintézés biztosítása. 12. A minőségirányítási rendszer által támasztott követelmények betartása a hivatali munkában. 13. A polgármesteri hivatal szervezetfejlesztéssel kapcsolatos képzési program végrehajtása. Határidő: február 28., és december 31. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Keserű László jegyző

3 2/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata 1. a bölcsődei férőhelyek számát 6 férőhellyel megnöveli (18 férőhelyről 24 férőhelyre). 2. módosítja az Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint: Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti A bölcsődei ellátásban: 18 fő helyébe, A bölcsődei ellátásban: 24 fő szövegrész kerül. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

4 3/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata I. jóváhagyja az Egyesített Óvodai Intézmény Bölcsőde Szakmai Programját. II. elfogadja az Érdekképviseleti Fórum Megalakításának és Működésének Szabályzatát. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

5 4/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata I. kifejezi azon szándékát, hogy megszünteti a Dorogi Márton Városi Művelődési Központot, az intézmény kötelező és egyéb közművelődési feladatait átadja a Püspökladányi Városi Könyvtárnak. II. beszerzi az ágazati miniszter véleményét végleges döntése meghozatala előtt. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

6 5/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökla-dány Város Közfoglalkoztatási tervét elfogadja. Határidő: december 31. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

7 6/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a közoktatási intézmények által készített TÁMOP /A/2 pályázatokkal összefüggésben a következő nyilatkozatokat teszi meg: I. Az önálló adószámmal rendelkező, önállóan működő költségvetési szerv, illetve közoktatási intézmény, az Egyesített Óvodai Intézmény fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében az Egyesített Óvodai Intézmény által elkészített pályázat benyújtását támogatom. Az Egyesített Óvodai Intézmény fenntartójaként nyilatkozom, hogy a pályázatban előírt fenntartásra vonatkozó kötelezettségeket teljesítem. Az Egyesített Óvodai Intézmény fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében az Egyesített Óvodai Intézmény által elkészített pályázat kapcsán eleget tettem az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló jogszabályi kötelezettségnek, azaz rendelkezem a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 105. szerinti Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervvel. II. Az önálló adószámmal rendelkező, önállóan működő költségvetési szerv, illetve közoktatási intézmény, a Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében a Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat által elkészített pályázat benyújtását támogatom. A Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat fenntartójaként nyilatkozom, hogy a pályázatban előírt fenntartásra vonatkozó kötelezettségeket teljesítem.

8 2 A Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében a Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat által elkészített pályázat kapcsán eleget tettem az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló jogszabályi kötelezettségnek, azaz rendelkezem a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 105. szerinti Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervvel. III. Az önálló adószámmal rendelkező, önállóan működő költségvetési szerv, illetve közoktatási intézmény, a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium által elkészített pályázat benyújtását támogatom. A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium fenntartójaként nyilatkozom, hogy a pályázatban előírt fenntartásra vonatkozó kötelezettségeket teljesítem. A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium fenntartójaként nyilatkozom, hogy a TÁMOP /A/2 keretében a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium által elkészített pályázat kapcsán eleget tettem az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló jogszabályi kötelezettségnek, azaz rendelkezem a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 105. szerinti Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervvel. Felelős: Arnóth Sándor polgármester intézményvezetők

9 7/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a térség érdekeit szem előtt tartva Püspökladány Város Önkormányzata, mint Konzorciumvezető pályázatot nyújt be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Pályázata keretében kiírásra került 2010/02. Roma közmunkaprogram című pályázatra. Ennek feltételeként Konzorciumi megállapodást köt Sárrétudvari és Tetétlen településekkel, valamint a Püspökladányi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal. Felhatalmazza a polgármestert a Konzorciumi szerződés aláírására. A program során Püspökladány Város Önkormányzata 34 fő foglalkoztatását kívánja megvalósítani. A program időtartama január 15-től június 15-ig tart. A programhoz kapcsolódó, Püspökladányra jutó saját forrás összegét ( Ft-ot) a Konzorciumi megállapodás alapján biztosítja. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

10 8/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat elfogadja az Észak-alföldi Operatív Program ÉAOP-4.1.3/C kódszámú, a Püspökladányi Területi Gondozási Központ áthelyezése meglévő épületbe pályázat egyszerű eljárás ajánlattételi felhívását. Felelős: Arnóth Sándor polgármester

6. A többcélú kistérségi társulás működési feltételeinek biztosítása: a. a kistérségi iroda működésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása,

6. A többcélú kistérségi társulás működési feltételeinek biztosítása: a. a kistérségi iroda működésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, 1/2011. (I. 27.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

2/2009. (I. 29.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra teki

2/2009. (I. 29.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra teki 1/2009. (I. 29.) önkormányzati testületi határozat a polgármesteri jelentést a következő kiegészítésekkel fogadja el: - felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy tárgyalást folytasson a Piramis Center

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének dr. Krocsek Zoltán rendőralezredes kinevezését támogatja.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 4/2012. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat hozzájárul ahhoz, hogy a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. a 2011. évi amortizációs díjból 2.700 eft-ot informatikai fejlesztésre

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 101/2009. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat elfogadja a polgármesteri jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat csatlakozik Tetétlen Önkormányzatának kezdeményezéséhez, és támogatja

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyvéből 104/2012. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a Medical 2007 Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel 2010. március 16. napján megkötött szerződést az alábbiak szerint módosítja: 1. mely létrejött egyrészről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2012. évi célok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 17-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 17-ei ülésére Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/285-5/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves

Részletesebben

24/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a évi éves belső ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentést elfogadja

24/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a évi éves belső ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentést elfogadja 23/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a számlavezető OTP Bank Nyrt-től 110 millió Ft összegű bérhitelkeret jóváhagyását kéri. 2009. február 24-től 2010.

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

151/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a I. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: június 30. Arnóth Sándor polgármester

151/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a I. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: június 30. Arnóth Sándor polgármester 150/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány belterületi útépítések tárgyában a Szalóczi és Társa Bt-vel kíván szerződést kötni és ezúton utasítja a polgármestert a szerződés aláírására.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

2009. augusztus 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 89/2009. (VIII. 27.) önkormányzati testületi határozat támogatja a Püspökladányi Városüzemeltető és Vízs

2009. augusztus 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 89/2009. (VIII. 27.) önkormányzati testületi határozat támogatja a Püspökladányi Városüzemeltető és Vízs 2009. augusztus 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 88/2009. (VIII. 27.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány keleti elkerülő út nyomvonalaként az 1. illetve 1/M. változat bármelyikének megvalósulását

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Ikt. szám: 9-3/9/2010. 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt és a polgármestert, hogy a köztisztviselők teljesítménykövetelményeit a kiemelt célok alapján határozzák meg.

A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt és a polgármestert, hogy a köztisztviselők teljesítménykövetelményeit a kiemelt célok alapján határozzák meg. b/ felkéri a Polgármestert, hogy a Kbt. 91. a alapján a nyertes ajánlattevővel kössön szerződést Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat kezelésében lévő közúthálózat (útpálya, járda és úttartozék) 2004.

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

J a v a s l a t. a 2011. évi köztisztviselői és tűzoltó parancsnoki teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározására

J a v a s l a t. a 2011. évi köztisztviselői és tűzoltó parancsnoki teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározására P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06 32) 460 918 Szám: 1-180/2010. J a v a s l a t a 2011. évi köztisztviselői és tűzoltó

Részletesebben

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel 18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, valamint a Benedek Elek Napköziotthonos

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

2011. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI GYŰJTŐ

2011. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI GYŰJTŐ PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA 2011. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI GYŰJTŐ (NÉV) Készült: 2 példányban 1 példány: Köztisztviselő 1 példány Humánpolitikai ügyintéző I. A KÖZTISZTVISELŐ

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 140- /2010. Előkészítő: Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2010. november 18-i

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Intézményi alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról.

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról. MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 165/2008. ELŐTERJESZTÉS - a képviselő testülethez- A

Részletesebben

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete Módosító Okirat Önkormányzatának Képviselő-testülete az Aprófalva Óvoda Alapító Okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 259/2011.(XII.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a megelőlegezési likvid hitel felvételre vonatkozó előterjesztést. A likviditásának biztosítása érdekében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Szám: 2/2012 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 26-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület január 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület január 29-i ülésére Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Városi Önkormányzat : (53) 360-010 : (53) 360-010 001/339/2009. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító Okiratot módosító okirat 2 Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 45/2011. (V.30. ) KT. sz. határozata

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi kiemelt köztisztviselői célok

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi kiemelt köztisztviselői célok A 2017. évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző 2017. évi kiemelt köztisztviselői célok Az előterjesztést

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 78/2011./IV.28./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez Püspökladány Város

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció

Részletesebben

Tárgy: A évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása

Tárgy: A évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása Tárgy: A 2016. évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester Összeállította: Dr. Görög István jegyző Melléklet: 2016. évi

Részletesebben

36/2008. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2016. március 31. VII. évfolyam 3. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 6. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. március 30-án megtartott munkaterv

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Előterjesztő: A József Attila Általános Művelődési

Részletesebben

egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról

egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról 1. Az étkeztetést biztosító intézmények vezetői

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

66/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat hozzájárul és támogatja, hogy az E.ON Hungária csoport tagvállalatai és szerződéses partnerei Püspökladány település közvilágítási hálózatán a jövőbeni

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! 2012. szeptember 1. napján

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez -

E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez - MÁTÉSZALKA VÁROS Jegyzője Mátészalka, Hősök tere 9. Telefont: 44/501-363 Száma: 4-11 /2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez - A köztisztviselők, valamint a hivatásos önkormányzati tűzoltóság

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

89/2007. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a Területi Gondozási Központ munkájáról készült beszámolót elfogadja. Határidő: - Felelős: - 90/2007. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat

Részletesebben

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete április 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 44/2016.(IV.29.) Képviselő-testületi határozat

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete április 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 44/2016.(IV.29.) Képviselő-testületi határozat 44/2016.(IV.29.) Képviselő-testületi határozat Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. április 29-i Képviselő-testületi ülés napirendi pontjait elfogadja. 45/2016.(IV.29.) Képviselő-testületi

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 15331-1/2011. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

Tárgy: Köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező kiemelt célok meghatározása 2011-2014. évekre

Tárgy: Köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező kiemelt célok meghatározása 2011-2014. évekre Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Jegyzőjétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. U-15.809/2011. Tárgy: Köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező kiemelt célok meghatározása 2011-2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Péteri Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 39/2011. (III.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT (A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Monori Rendőrkapitányság Gyömrői Rendőrőrsének 2010. évi szakmai

Részletesebben

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Előterjesztést

Részletesebben

Ikt.sz.: I. 2-97/2005. ELŐTERJESZTÉS. intézményrendszer működésének minőségirányítási programja évre című dokumentum módosítása

Ikt.sz.: I. 2-97/2005. ELŐTERJESZTÉS. intézményrendszer működésének minőségirányítási programja évre című dokumentum módosítása 1 / 5 Ikt.sz.: I. 2-97/2005. ELŐTERJESZTÉS Előadó: Dr. Debrey Attila Tárgy: Makó város önkormányzati közoktatási intézményrendszer működésének minőségirányítási programja 2004-2008. évre című dokumentum

Részletesebben

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben