köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására"

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! szeptember 1. napján hatályba lépett a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.). A 97. (4) bekezdése szerint az Nkt. hatálybalépését követően a fenntartó négy hónapon belül felülvizsgálja a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény augusztus 31-én hatályos szövege szerinti közoktatási intézmény alapító okiratát, annak érdekében, hogy megfeleljen az e törvényben foglaltaknak és megküldi a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnek, a hivatalnak vagy a kormányhivatalnak. Az Nkt. 21. (3) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. -a határozza meg, hogy mit kell az alapító okiratnak tartalmaznia. Az alapító okiratok felülvizsgálata megtörtént. Az óvoda és mindkét iskola esetében egyaránt módosítani szükséges: A bevezető rendelkezést, meg kell tenni a jogszabályi hivatkozások átvezetését. A sajátos nevelési igényű gyermekekkel kapcsolatos maghatározást. A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdése 29. pontja szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd; b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd. Ez a meghatározás az Nkt pontja szerinti tartalomra módosul. Ez a következő: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, Valamennyi alapító okiratban szereplő, de már hatályukat vesztő illetve megváltozott jogszabályok nevének, számának változását, a közfeladat elnevezését át kell vezetni.

2 2 A Többcélú Nevelési, Oktatási Intézmény esetében módosítani szükséges: Az intézmény nevét, mivel a művészeti oktatásra utaló elnevezés az Nkt. 7. (1) bekezdés f) pontja szerint megváltozott, nem alapfokú művészetoktatási intézménynek, hanem alapfokú művészeti iskolának nevezhető a továbbiakban. A Pedagógiai Szakszolgálat címe megváltozott, a telephelyek közül ki kell vezetni 4150 Püspökladány, Bocskai u. 21. szám megjelölését. A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium esetében az alapító okiratnak tartalmaznia kell: A szakképzés esetében a szakmacsoportokat és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakképesítés megnevezését és azonosító számát, szakközépiskola esetén az ágazatokat. Fentiek alapján az alábbi határozati javaslatokat terjesztem a Tisztelt Képviselőtestületet elé, kérem azokat elfogadni szíveskedjenek. I. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egyesített Óvodai Intézmény 60/I/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát módosító okiratot a melléklet szerint. Határidő: Felelős: azonnal Dombi Imréné polgármester II. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény 60/II/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát módosító okiratot a melléklet szerint. Határidő: Felelős: azonnal Dombi Imréné polgármester 3

3 III. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium 60/III/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát módosító okiratot a melléklet szerint. Határidő: Felelős: azonnal Dombi Imréné polgármester Püspökladány, december 5. D o m b i Imréné polgármester

4 I. számú határozati javaslat melléklete Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosító okirata Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egyesített Óvodai Intézmény 60/I/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A preambulumban az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény helyébe az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény jogszabály megjelölése kerül, továbbá a valamint után kiegészül a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény megjelölésével. 2 A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény helyébe A köznevelésről szóló CXC. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású köznevelési intézmény szöveg lép. 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: címszó kiegészül (alapfeladata, köznevelési feladata:) megjelöléssel, a közfeladat megnevezése óvodáról, alapfokú nevelésről való gondoskodás (Ötv. 8. (1)) Kötelező feladatként ellátandó alaptevékenysége a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény értelmében. szöveg törlésre kerül, helyébe óvodai nevelés (Nkt a) pont) szöveg lép. 4. Az Óvodai nevelés ellátás szakfeladat megnevezése alatti felsorolásban a - sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek, szöveg törlésre kerül, helyébe a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermek, szöveg lép. 5. A Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: címszóban megjelölt Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény jogszabály helyébe a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény lép. Püspökladány, december. P.H. alapítói jogkör gyakorló szerv vezetőjének aláírása Záradék: az alapító okiratot módosító okiratot Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a./2012. (XII. 20.) önkormányzati testületi határozatával fogadta el.

5 II. számú határozati javaslat melléklete Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosító okirata Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat 60/II/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A preambulumban az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény helyébe az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény jogszabály megjelölése kerül, a valamint után kiegészül a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény megjelölésével, továbbá az intézmény nevében az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény elnevezéssé módosul. 2. Az intézmény neve: Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Az intézmény neve. Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény, Pedagógiai Szakszolgálat elnevezésre módosul. 3. A tagintézmények felsorolásában a Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény neve Csenki Imre Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény elnevezésre változik. 4. A Pedagógiai Szakszolgálat címe 4150 Püspökladány, Bocskai u Püspökladány, Petőfi u. 9. címre változik. 5. A telephelyek felsorolásból a 4150 Püspökladány, Bocskai u. 21. törlésre kerül. 6 A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény helyébe A köznevelésről szóló CXC. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású köznevelési intézmény szöveg lép. 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: címszó kiegészül (alapfeladata, köznevelési feladata:) megjelöléssel, a közfeladat megnevezése alapfokú nevelésről, oktatásról való gondoskodás (Ötv. 8. (1)) Kötelező feladatként ellátandó alaptevékenysége a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény értelmében. szöveg törlésre kerül, helyébe általános iskolai nevelés-oktatás (Nkt c) pont) szöveg lép. 8. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral

6 2 (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 9. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 10. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (9-12. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (9-12. évfolyam) integráltan, illetve tagozaton: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 11.A Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: címszóban megjelölt Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény jogszabály helyébe a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény lép. Püspökladány, december. P.H. alapítói jogkör gyakorló szerv vezetőjének aláírása Záradék: az alapító okiratot módosító okiratot Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a./2012. (XII. 20.) önkormányzati testületi határozatával fogadta el.

7 III. számú határozati javaslat melléklete Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium alapító okiratának módosító okirata Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 60/III/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A preambulumban az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény helyébe az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény jogszabály megjelölése kerül, továbbá a valamint után kiegészül a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény megjelölésével. 2. A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény helyébe A köznevelésről szóló CXC. törvény alapján: többcélú, közös igazgatású köznevelési intézmény szöveg lép. 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: címszó kiegészül (alapfeladata, köznevelési feladata:) megjelöléssel, a közfeladat megnevezése Önként vállalt feladatként középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról való gondoskodás.) szöveg törlésre kerül, helyébe gimnáziumi nevelés-oktatás, szakközépiskolai nevelés-oktatás, szakiskolai nevelés-oktatás (Nkt g)-h) pontjai) szöveg lép. 4. A szakfeladatok felsorolásában a Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 5. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 6. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével

8 2 küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 7. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 8. A szakfeladatok felsorolásában a Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelemvagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 9. A szakfeladat felsorolásban a Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű tanulók számára - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos, illetve tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; szöveg törlésre kerül, helyébe a Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű tanulók számára - mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók, szöveg lép. 10. Az évfolyamok számának meghatározása után az alábbi szöveggel egészül ki: Szakiskolai szakmacsoportok Kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció Faipar Szakközépiskolai szakmacsoportok (régi) Szociális szolgáltatások Informatika Környezetvédelem, vízgazdálkodás Gépészet Szakmacsoporton kívüli belügyi rendészet

9 3 Szakközépiskola (új) Ágazat FEOR szám Szociális ágazat (Szociális és mentálhigiénés munkatárs) 3511/17 Informatikai ágazat (Számítógépes rendszerkarbantartó) 3142/9 Környezetvédelmi-vízgazdálkodási ágazat (Környezet-ellenőrző laboráns) 3134/10 Mezőgazdasági gépész ágazat (Fémtermék összeszerelő) 8211/3 Szakma megnevezése OKJ szám Érettségire épülő szakképzések: Informatikai hálózatépítő- és üzemeltető Szociális gondozó, szervező Települési környezetvédelmi technikus Pedagógiai asszisztens éves szakképzések: Élelmiszer- és vegyi áru eladó Épületasztalos Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító Gépi forgácsoló Szerkezetlakatos Állattenyésztő (baromfi és kisállat) Állattenyésztő (szarvasmarha éves szakképzések Festő, díszítő, mázoló-és tapétázó Festő mázoló, tapétázó Kőműves Kőműves és hidegburkoló Szociális gondozó és ápoló Épület-és szerkezetlakatos Géplakatos A Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: címszóban megjelölt Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény jogszabály helyébe a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény lép. Püspökladány, december. P.H. alapítói jogkör gyakorló szerv vezetőjének aláírása Záradék: az alapító okiratot módosító okiratot Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a./2012. (XII. 20.) önkormányzati testületi határozatával fogadta el.

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 4. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos Általános

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 3. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Piros Óvoda 2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 70. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Piros Óvoda egységes szerkezetbe foglalt,

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat 324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 10/2010.(II.11.)

Részletesebben

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32. Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca többcélú intézmény

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat 216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA FPH038/211/2012. számú előterjesztés 3.12. számú melléklete Budapest Főváros Önkormányzata [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: [Iktatószám] ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Közgyűlési határozat száma: Budapest Főváros

Részletesebben

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 194/2009. (V.8.) Kt.sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata Hatályos: 2014. szeptember 1-től 1 Alapító okirat A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy a nemzeti

Részletesebben

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére 12. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i rendes ülésére Tárgy: Nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

Részletesebben

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása Az I. Normatív határozati javaslat 1. számú melléklete XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a XXII. kerületi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: 2. Az

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 18. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /695/ 2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. november 23 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A, és a alapító okiratának

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 336/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 337/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki. HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)

Részletesebben

az Andrássy Gyula Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása

az Andrássy Gyula Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása I. határozati javaslat: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítására tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1989. évben Budapest VIII. ker. Tanács VB. által létesített (alapított)

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055 Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 308/2004. (VII.08.) számú határozata alapján az 1995. évben Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által létesített

Részletesebben

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat 89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat Intézményi struktúra változtatása a Baranya Megyei Önkormányzat Komló székhelyen fenntartott közoktatási intézményeiben 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése dönt

Részletesebben

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KESZTHELY Módosításokkal egységes szerkezeíbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT Eredeti alapító okirat kelte: 1991.07.11. 1992.06.18. 1994.06.03. 1997.09.01.

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/326-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 29-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Szász Márton Általános Iskola intézmény-átszervezésének

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) ALAPÍTÓ OKIRATA Érvényes: 2014. év szeptember hó 01. napjától 1. Intézmény neve: MIOK József Nádor Gimnázium és

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: /06. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:

Részletesebben

Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító okiratának módosítása Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. augusztus 28-án tartandó ülésére Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Magyarországi Evangélikus Egyház - Alapító okirata - módosításokkal egybeszerkesztett, a 2011. május 4-én kelt alapító okirat helyébe lép 1 - A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 9/2011. (02.19.) évi határozatával megalapított

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, ALAPÍTÓ OKIRAT Költségvetési szerv neve Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola Rövid név Hámori András Szakképző Iskola, Tiszafüred Székhelye 5350 Tiszafüred, Ady Endre

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Marcali Óvodai Központ alapító okiratának módosításáról a Társulási Tanács december 12-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Marcali Óvodai Központ alapító okiratának módosításáról a Társulási Tanács december 12-i ülésére Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám: 7. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S a Marcali Óvodai Központ alapító

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2328-3/2015. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

151/2011. (VIII. 16.) MÖK 151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)

Részletesebben