Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 66/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat hozzájárul és támogatja, hogy az E.ON Hungária csoport tagvállalatai és szerződéses partnerei Püspökladány település közvilágítási hálózatán a jövőbeni korszerűsítések előkészítéseként felméréseket és teszteléseket végezzenek. Felhatalmazza a polgármestert az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozat aláírására. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

2 67/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a II. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: december 31. Dombi Imréné polgármester

3 68/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft évi üzleti tervét elfogadja. Határidő: azonnal Dr. Deczky Zoltán ügyvezető igazgató

4 69/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata engedélyezi a Püspökladányi Holding Vagyonkezelő Kft. számára a Magyar Telekom Nyrt.-vel való szerződés megkötését az antennák elhelyezésére úgy, hogy a bázisállomás eleget tesz a 63/2004 ESzCsM rendeletben, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott egészségügyi határértéknek. Az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását adja az antennák létesítésére és elhelyezésére, azzal a kiegészítéssel, hogy az antenna építést megelőzően Püspökladány Helyi Építési Szabályzatát módosítani szükséges. Határidő: június 30. Varga Lajos ügyvezető igazgató

5 70/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság épületének felújítására, bővítésére benyújtott pályázat saját forrását, bruttó Ft-ot (20 %) a kibocsátott kötvény terhére biztosítja. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

6 71/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat támogatja és jóváhagyja azt, hogy az Észak - Alföldi Regionális Operatív Program keretében az ÉAOP-5.1.2/D2-11 kódszámú Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések tárgyú pályázati konstrukció keretében a Püspökladány A-1-1 jelű csapadékvíz-elvezető csatorna felújítására a pályázat az Önkormányzat által benyújtásra kerüljön, azzal a kiegészítéssel, hogy a pályázat benyújtása előtt a pályázatíró szervezet egyeztessen a fürdőfejlesztés terveit készítő tervezővel. A beruházás költsége Ft, ebből támogatás Ft (90 %), saját erő Ft (10 %). A benyújtott pályázat saját forrását, bruttó Ft-ot (10 %) a kibocsátott kötvény terhére biztosítja. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

7 72/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az előterjesztés részét képező mellékletek szerinti társulási megállapodás módosításokat: I. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között február 25-én kelt, a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó keret-megállapodás az alábbiak szerint módosul: - A preambulumban a Segítő kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás képviseletében eljáró Arnóth Sándor polgármester Dombi Imréné polgármesterre módosul. - A keret-megállapodás 2) pontjában a szociális alapszolgáltatások felsorolására vonatkozó 3. bekezdés az alábbiak szerint módosul: Bihartorda, Nádudvar, Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep és Tetétlen településeken folyamatosan Nagyrábé településen július 1-jétől folyamatosan Biharnagybajom és Földes településeken június 30-ig - a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást - A keret-megállapodás 12) pontja az alábbira módosul: Jelen megállapodással a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között február 25-én kelt, a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó megállapodás hatályát veszti. A keret-megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. (1. sz. melléklet) II. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között november 30-án kelt, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátására vonatkozó keret-megállapodás az alábbiak szerint módosul: - A preambulumban a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás képviseletében eljáró Arnóth Sándor polgármester Dombi Imréné polgármesterre módosul.

8 2 - A keret-megállapodás 1) pontja az alábbiak szerint módosul: 1) A megbízott vállalja, hogy ellátja a szociális alapszolgáltatások közül: - a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást Bihartorda, Nádudvar, Püspökladány, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések közigazgatási területein folyamatosan Nagyrábé településen július 1-jétől folyamatosan Biharnagybajom és Földes településeken június 30-ig. - A keret-megállapodás 11) pontja az alábbiak szerint módosul: Jelen megállapodással a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között november 30-án kelt, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátására vonatkozó megállapodás hatályát veszti. A keret-megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. (2. sz. melléklet) III. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtási rendszer működtetésére vonatkozó társulási megállapodás módosítását az előterjesztés részét képező 3. sz. melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosított társulási megállapodások aláírására. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

9 73/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat az alábbiak szerint fogadja el a Társulási Megállapodás módosítását: - A Társulási Megállapodás II. Fejezet I/B. pontjában a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Kaba Báránd Sáp) bekezdés az alábbi rendelkezéssel egészül ki: Biharnagybajom június 30-tól csatlakozik. Ugyanezen bekezdésben a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye ellátás esetében a májusi módosításban adminisztrációs hiba miatt Biharnagybajom két különböző időponttal szerepel, ezért a Biharnagybajom településen június 30-tól rendelkezés törlésre kerül. (A pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye ellátást január 1-jétől a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás biztosítja a kistérség 13 településén. Ezt a évi novemberi ülésén fogadta el a Társulási Tanács.) - A Társulási Megállapodás II. Fejezet I/B. pontjában a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás bekezdésben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra vonatkozó rendelkezés az alábbiak szerint módosul: jelzőrendszeres házi segítségnyújtás október 1-jétől Püspökladány, Bihartorda, Nádudvar, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen településeken folyamatos Nagyrábé településen július 1-jétől folyamatosan Biharnagybajom és Földes településeken június 30-ig. - A Társulási Megállapodás II. Fejezet I/C. pontjában a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Kaba Báránd Sáp) bekezdés az alábbi rendelkezéssel egészül ki: Biharnagybajom június 30-tól csatlakozik. - A Társulási Megállapodás záró rendelkezésében az aláírások között Dombi Imréné alpolgármester helyett polgármesterként szerepel. A Társulási Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosított Társulási Megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

10 74/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat a évi CVII. törvény 5. (2) bekezdése alapján a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulásba a polgármester helyettesítésére kijelöli Kiss Zsigmond alpolgármestert. Egyidejű akadályoztatásuk esetén Márkus Gábor alpolgármestert. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

11 75/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat a számlavezető OTP Bank Nyrt-től 219 millió Ft összegű folyószámla-hitelkeret jóváhagyását kéri június 1-től május 31-i lejárattal. A hitel fedezete az önkormányzat költségvetési bevételeinek az OTP Bank Nyrt-re történő engedményezése. Az önkormányzat kötelezettséget vállal a folyószámlahitel és annak kamatainak a megfizetésére, melyet a mindenkori éves adósságszolgálatában a költségvetési rendeletében betervez. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a hitelügylet egyéb feltételeiben történő megállapodására az OTP Bank Nyrt-vel, valamint a folyószámla hitel keretszerződés aláírására. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

12 76/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat a számlavezető OTP Bank Nyrt-től 87 millió Ft összegű munkabér-hitelkeret jóváhagyását kéri május 31-i lejárattal. A hitel fedezete az önkormányzat költségvetési bevételeinek az OTP Bank Nyrt-re történő engedményezése. Az önkormányzat kötelezettséget vállal a bérhitel és annak kamatainak a megfizetésére, melyet a mindenkori éves adósságszolgálatában a költségvetési rendeletében betervez. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a hitelügylet egyéb feltételeiben történő megállapodására az OTP Bank Nyrt-vel, valamint a munkabér hitel keretszerződés aláírására. Határidő: azonnal Dombi Imréné polgármester

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 32/2011. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft 2010. évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Árbevétel, bevétel összesen: Költség és ráfordítás

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 574-3/2010. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a jelzőrendszeres

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 845/2011. 28. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Támasz Családsegítő

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 19-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 164/2013. (XII. 19.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013. (IV. 4.) önkormányzati rendelet 5. (4) bekezdése értelmében

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 23-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 23-i ülésének jegyzőkönyvéből 24/2012. (II. 23.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat saját bevételeit és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeit bemutató középtávú tervet elfogadja. Határidő:

Részletesebben

151/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a I. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: június 30. Arnóth Sándor polgármester

151/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a I. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: június 30. Arnóth Sándor polgármester 150/2009. (XII. 17.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány belterületi útépítések tárgyában a Szalóczi és Társa Bt-vel kíván szerződést kötni és ezúton utasítja a polgármestert a szerződés aláírására.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 101/2009. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat elfogadja a polgármesteri jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat csatlakozik Tetétlen Önkormányzatának kezdeményezéséhez, és támogatja

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 134/2009. (XI. 18.) önkormányzati testületi határozat folyószámla-hitelkeret meghosszabbításáról. 135/2009.

Részletesebben

24/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a évi éves belső ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentést elfogadja

24/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat a évi éves belső ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentést elfogadja 23/2009. (III. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a számlavezető OTP Bank Nyrt-től 110 millió Ft összegű bérhitelkeret jóváhagyását kéri. 2009. február 24-től 2010.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 130/2017. (XI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását elfogadja. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási

Részletesebben

K i v o n a t. 5. Javaslat szociálisan rászorulók ingyenes jogi tanácsadás biztosítására

K i v o n a t. 5. Javaslat szociálisan rászorulók ingyenes jogi tanácsadás biztosítására K i v o n a t a képviselő-testület 2011. augusztus 18-ai ülésének jegyzőkönyvéből 163/2011. (VIII.18.) Kvt.h. az ülés napirendjéről 1. Beszámoló a Gonda Ferenc Városi Könyvtár elmúlt két évi munkájáról

Részletesebben

2) Gyermekvédelmi szakellátások

2) Gyermekvédelmi szakellátások 63/2008. (V. 29.) önkormányzati testületi határozat a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának Módosítását az alábbiak szerint fogadja el: - A Társulási Megállapodás preambulumában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 2012. március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 87/2012. (III.30.)KT. Határozat: A jelen ülés napirendjéről 88/2012.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 104/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 25/2012. (XI.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének január 26-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének január 26-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2009. január 26-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

114/2010. (XII. 16.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a 2011. I. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: 2011. június 30. Felelős: Arnóth Sándor polgármester 115/2010.

Részletesebben

A Településszerkezeti Terv Leírása 1. melléklete jelen határozat 2. sz. melléklete szerint kiegészül.

A Településszerkezeti Terv Leírása 1. melléklete jelen határozat 2. sz. melléklete szerint kiegészül. K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 177/2015. (XII.23.) Ök.sz. határozata:

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 80/2013. (VI. 27.) önkormányzati testületi határozat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy Püspökladány Gyógyfürdő

Részletesebben

6. A többcélú kistérségi társulás működési feltételeinek biztosítása: a. a kistérségi iroda működésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása,

6. A többcélú kistérségi társulás működési feltételeinek biztosítása: a. a kistérségi iroda működésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, 1/2011. (I. 27.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből 38/2009. (IV. 30.) önkormányzati tes

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből 38/2009. (IV. 30.) önkormányzati tes 38/2009. (IV. 30.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata közszolgáltatási szerződést köt a Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft-fel a Püspökladány város közigazgatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. december 9-én tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. december 9-én tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. december 9-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 847-2/2011. 30. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a 176/2010.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 23/2014. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata 62/2016.(III.18.)HÖ. sz. határozata

Hajdúhadház Város Önkormányzata 62/2016.(III.18.)HÖ. sz. határozata Hajdúhadház Város Önkormányzata 62/2016.(III.18.)HÖ. sz. határozata Hajdúhadházi Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015.(III.5.)HMCSGYIT.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 187-7/2011. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Sárréti

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulattól érkezett kérelmek elbírálására

a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulattól érkezett kérelmek elbírálására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2396-5/2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Hamvas-Sárréti

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; Iktatószám: /2011.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; Iktatószám: /2011. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 187-19/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Sárréti

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2019. I. félévi üléstervének jóváhagyásáról Püspökladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

36/2008. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2013. január 3. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...5. oldal

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2013. január 3. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek...5. oldal DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2013. január 3. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...5. oldal 1/2013. (I. 3.) önkormányzati rendelet Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének szervezeti

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH.Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási. Ó z d, április 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH.Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási. Ó z d, április 26. J a v a s l a t az Ózdi Távhő Kft. által benyújtott KEOP-5.4.0/11-2011-0014. jelű pályázat támogatási szerződéséhez alapítói hozzájárulás megadására, illetve biztosíték adására Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 73/2012. (III. 27.)

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-6/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 31-i rendkívüli ülésére Tárgy: A) Eplényi temető

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2653-7/2010. 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

154/2011. (IX.6.) Kt. sz. határozat visszavonása és új határozat elfogadása folyószámla-hitel felvétele tárgyában

154/2011. (IX.6.) Kt. sz. határozat visszavonása és új határozat elfogadása folyószámla-hitel felvétele tárgyában Tárgy: 154/2011. (IX.6.) Kt. sz. határozat visszavonása és új határozat elfogadása folyószámla-hitel felvétele tárgyában H a t á r o z a t i j a v a s l a t: A képviselő-testület a polgármester előterjesztésében,

Részletesebben

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat K i v o n a t a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 7-én csütörtökön de. 7,30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2010. (I.

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez Püspökladány Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 44. -a, valamint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 7-A/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 26- án 19.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 70/2010. (VI. 29.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi a napirendi pontok közé A KKÁMK esélyegyenlőségi intézkedési tervének megtárgyalása és elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2009. május 28-án tartott rendkívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2009. május 28-án tartott rendkívüli nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületeinek 2009. május 28-án tartott rendkívüli nyílt ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda,

Részletesebben

96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Szociális

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyvéből 104/2012. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a Medical 2007 Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel 2010. március 16. napján megkötött szerződést az alábbiak szerint módosítja: 1. mely létrejött egyrészről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14- i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14- i ülésére 920-5/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14- i ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 1/2011. (II.10.) sz. rendelet módosítása

Részletesebben

35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 35/2013.(III.13.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót.

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót. 2015. március 24-i bizottsági ülés: Határozati javaslat módosítások: 2.) Javaslat közétkeztetés vállalkozásba adására ( 8 igen) Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a napközis konyha

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 5-én - csütörtökön - de. 7,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról

Részletesebben

!~lll. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

!~lll. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére A KEOP program keretében támogatott pályázatokhoz támogatást megelőző hitel felvételéhez engedményezési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. november 21.- én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtására a

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2012. évi felülvizsgálatának elfogadására

Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2012. évi felülvizsgálatának elfogadására Püspökladány Város Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2012. évi felülvizsgálatának elfogadására A szociális igazgatásról

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J a v a s l a t a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvánnyal kötött ellátási szerződés módosítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIV. évfolyam 2. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2013. FEBRUÁR 12. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS RENDELETE ZMJVK 6/2013. (II.12.) ÖR. a 2012. évi költségvetésről szóló 7/2012.(II.10.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. november 07-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 29-i ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 29-i ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 155/2010.(VI.29.) sz. előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 29-i ülésére Tárgy: Készítette: Egyeztetve: Ellenőrizte: Látta:

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati 129/2008. (X. 30.) önkormányzati testületi határozat az Önkormányzati Minőségirányítási Programot a 2008-2012. közötti időszakra vonatkozó érvényességgel elfogadja. Határidő: 2008. november 1. Felelős:

Részletesebben

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Segítő Kezek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-14/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kiss Csaba polgármester

Kiss Csaba polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 23-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 23-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 23-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2014. (IV.23.) határozata

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2017. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2015. május 28. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. Tárgy: Napirendek elfogadása 86/2015. (05.28.) számú határozat 1) Az Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/3/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-17117/2014. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Balogh Imre Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z é k h e l

Részletesebben

Készült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. november 26.-án megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

k.m.f Jegyzőkönyv-hitelesítők:

k.m.f Jegyzőkönyv-hitelesítők: ülésének könyvéből. 159/2016. (VII.27.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. július 27-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben