Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E"

Átírás

1 - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves munkaterv alapján működik: I. A legfontosabbnak ítélt célok I. félévi teljesítése - Az önkormányzat az I. félév során is zavartalanul tudta működtetni intézményeit, likviditási gond nem merült fel. Jelentős többletfeladatot jelentett az ágazati, illetve az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó jogszabályok I. félévben hatályba lépő rendelkezéseinek való megfelelés, mint az új önkormányzati törvény hatályba lépésével, a társulási törvény hatályon kívül helyezésével, a járási hivatalok kialakításával, az átkerülő feladat- és hatáskörök átadásával, valamint az újonnan megjelenő feladatfinanszírozási rendszerrel kapcsolatos feladatok teljesítése. - A Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény állami fenntartásba és működtetésbe kerülésével kapcsolatos önkormányzati feladatok teljesítése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: KlIK) utasításainak megfelelően zajlott, bár a szerződések, jegyzőkönyvek aláírása, a pénzügyi vonatkozású tételek rendezése még folyamatban van a KlIK által. - Az újonnan létrejövő járási hivatal, illetve tankerület vezetőségével, szervezetével jó együttműködés alakult ki, köszönhetően az iskolai és hivatali kollektíva rendkívüli munkavégzésének, a rövid határidővel elvégzendő feladatok végrehajtásának. - Az új önkormányzati törvény hatálybalépésével a szomszédos Öttömös és Pusztamérges községek kötelezettségévé vált közös önkormányzati hivatal kialakítása, melyre vonatkozó csatlakozási szándékukat Ruzsa Község Önkormányzata felé fejezték ki, melynek eredményeként február hónapban aláírásra kerülhettek a Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal alapdokumentumai, a Képviselőtestületek ünnepélyes keretek között, március 1-i hatállyal létrehozták új intézményüket. A Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozása magával vonta a közös hivatalt létrehozó települések polgármesteri hivatalainak megszüntetését, az ezzel kapcsolatos feladatok teljesítése folyamatosan történik. - Szintén törvényi kötelezettségen alapult a társulási megállapodások felülvizsgálatának kötelezettsége. A Műszaki Társulás több okból kifolyólag megszüntetésre került, az óvoda fenntartására létrehozott közoktatási társulás szintén megszüntetésre került, a közös feladatellátás július 1. napjától feladatellátási szerződés keretében történik. - A évi költségvetés elfogadásával egyidejűleg a Képviselő-testület tekintettel a költségvetés hiányára, a likviditási képesség megőrzésére több költségcsökkentő intézkedés végrehajtására vonatkozóan fogalmazta meg szándékát, többek között: a védőnői álláshelyek 2-ről 1,5 főre csökkentése, melynek eredményeként szükségessé vált a védőnői körzetek felülvizsgálata, azt a Képviselő-testület májusi ülésén elfogadta, ennek alapján a működési engedély megkérése az intézményvezető által folyamatban van; átszervezési feladatok tekintetében felmerült a közművelődési feladatok ellátása vonatkozásában a hatékonyabb feladatellátásra vonatkozó igény a

2 - 2 - rendkívül alacsony finanszírozás miatt, ennek kidolgozása több ütemben zajlott, jelenleg szakértői véleményezés megkérése és annak megfelelően a döntés kidolgozása zajlik a Képviselő-testület júniusi ülésére. a bölcsőde beolvadása az óvodához intézményegységként megvalósult, a szükséges egyeztetések, véleményeztetések lezajlottak, a Képviselő-testület májusi ülésén meghozta erre vonatkozó döntését, az intézményvezetők jelenleg is dolgoznak a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde alapdokumentumainak kidolgozásán, a beolvadás július 1. napjával történik meg. a minőségirányítási rendszer működtetését az Önkormányzat intézményei tekintetében továbbra is biztosítja, azonban a rendszer külső auditálását megszüntette. A belső auditok elvégzésére június-július hónapjaiban kerül sor. - A Virágos Magyarországért mozgalom keretében továbbra is biztosított az esztétikus községkép fenntartása, az elért színvonal megőrzése. Az eredményes feladatellátást szolgálja a közfoglalkoztatásban résztvevők és valamennyi érdekelt hatékony együttműködése. - A Falunap megrendezése és lebonyolítása évben is eredményesen zajlott, a rendezvény sikeres volt, a Képviselő-testület döntésének megfelelően átadásra került a Ruzsa Községért díj Nagy Béla Attila részére. - A közfoglalkoztatásban, startmunka mintaprogramban résztvevő dolgozók munkájának eredményeként az I. félévben is biztosított volt a külterületi utak karbantartása, gréderezése, bár a jelentős mértékű téli csapadék, a hóeltakarítási munkálatok kora tavaszig elhúzódtak. Összességében elmondható, hogy mind a hóeltakarítási, mind az útkarbantartási munkálatokat eredményesen láttuk el. - A hatályba lépő Alaptörvény, valamint egyéb újonnan hatályba lépő és módosuló jogszabályok új rendelkezéseinek való megfelelés céljából a Képviselő-testület folyamatosan hozza meg szükséges döntéseit, az előterjesztések előkészítése, a rövid határidők és a gyors jogszabályi változások követése egyre nagyobb feladatot jelent. - A kistérségi szintű közfoglalkoztatási rendszer startmunka mintaprogram feladatainak lebonyolításában, irányításában, elszámolásában való közreműködés hatékony és eredményes, folyamatos együttműködést igényel, a Munkaügyi Központtal való együttműködés kiemelkedő. II. A legfontosabbnak ítélt célok II. félévében - A közigazgatási rendszer átalakításához, a járási hivatalok január 1-i felállításához kapcsolódó rendelkezéseknek való megfelelés polgármesteri hivatal feladatátadása, esetleges átszervezési feladatok, stb. - Az új köznevelési törvény következtében bekövetkező, szeptember 1-jén hatályba lépő változások folyamatos alkalmazása, felkészülés a törvény változásaira, a várható átszervezésekre. - A II. félévben továbbra is várható, az Önkormányzat feladatellátását érintő/befolyásoló jogszabályok kihirdetése, módosulása, az átszervezési feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási, döntési kötelezettségek teljesítése. - A külterületi utak karbantartása és az utak mentén a gallyazás biztosítása. - A évi országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzat választásokra történő előkészületi feladatok az új választási eljárásról szóló törvény

3 - 3 - rendelkezéseinek elsajátítása, mely feladatok a II. félévben már várhatóan jelentkeznek, ezek határidőre történő teljesítése, valamint a helyi választási bizottságok és helyi választási iroda szervezetének felülvizsgálata kiemelt figyelmet követel. - Az Önkormányzat évi költségvetésének előkészítése. - Együttműködés a civil szervezetekkel, a támogatásukra létrehozott új pályázati és elszámolási rendszer alkalmazása. - Sikeres pályázatok esetén azok eredményes végrehajtása, kivitelezése. - A közfoglalkoztatási rendszer, a startmunka mintaprogram zavartalan működtetése, a heti kifizetések teljesítése, felkészülés a téli közmunkaprogramra. - Pályázati lehetőségek folyamatos figyelemmel kísérése, kedvező kiírás esetén különös tekintettel a 100%-os támogatási intenzitású kiírásokra a pályázati lehetőségek minél szélesebb körű kihasználása. III. A Képviselő-testület üléseinek helye, időpontja és napirendjei A Képviselő-testület üléseire tanácskozási joggal meghívottak a képviselőkön kívül: - a Szervezeti és Működési Szabályzat 16. (3) bekezdésében megjelöltek. A Képviselő-testület üléseinek helye: A Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal díszterme, 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. A Képviselő-testület üléseinek időpontja: A megjelölt naptári napokon 13 óra 30 perc. SZEPTEMBER 11. 2) Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Az előterjesztést előzetesen az Pénzügyi Bizottság véleményezi 3) Beszámoló a évi költségvetés I. félévi teljesítéséről 4) Beszámoló az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok helyzetéről, a tulajdonosi jogok gyakorlásáról

4 - 4 - OKTÓBER 30. 2) Beszámoló a Polgármesteri Hivatal munkájáról Előadó: Fődi Anita jegyző 3) A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendelet módosításának koncepciója díjtételek évi meghatározásához 4) Egyéb előterjesztések NOVEMBER 27. 2) Tájékoztató a évi költségvetés háromnegyedéves teljesítéséről 3) Az Önkormányzat évi költségvetési koncepciójának megalkotása 4) A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló önkormányzat rendelet módosítása DECEMBER 18. 2) Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása

5 - 5-3) A Képviselő-testület évi munkatervének megalkotása 4) A évi teljesítményértékelés alapját képező kiemelt célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal egészére vonatkozóan Az előterjesztések leadásának határideje: a testületi ülést megelőző 10. nap. Bizottság által előzetesen véleményezendő előterjesztések esetében a bizottsági ülést megelőző 5. nap. R u z s a, június 20. S á n t a Gizella polgármester ZÁRADÉK: A munkatervet Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 128/2013. (VI.26.) Kt. számú határozatával jóváhagyta. R u z s a, június 26. Fődi Anita jegyző

2014. évi. M U N K A T E R V E az 1. számú módosítással egységes szerkezetben

2014. évi. M U N K A T E R V E az 1. számú módosítással egységes szerkezetben - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. évi M U N K A T E R V E az 1. számú módosítással egységes szerkezetben A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. évi M U N K A T E R V E

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. évi M U N K A T E R V E Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. évi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében éves munkatervet készít, éves munkaterv alapján működik.

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

Szatymaz Község K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t é n e k

Szatymaz Község K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t é n e k Szatymaz Község K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t é n e k 2015. évi M U N K A T E R V E I. A z ü l é s e k r e n d j e A képviselő-testületi ülés állandó napirendi pontjai: - Polgármester beszámolója

Részletesebben

VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN

VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS BOZZAI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATAI 2012-BEN 1/2012. (II.13.) együttes képviselő-testületi határozat

Részletesebben

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. ÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület a munkatervében meghatározott napirendeken kívül megtárgyalja az időközben született, módosított törvények,

Részletesebben

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére.

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. . napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulások 2013. évi munkájáról. Előterjesztő:

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2012. évi célok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére Szám: 2-237/2015. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének 2015. december 4. napján tartandó ülésére Előterjesztés tárgya: Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E 2 2014. január 14. 9.00 óra 1./ A kistokaji Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése beruházás műszaki és

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve Január: KÖZMEGHALLGATÁS (tervezet) Január: 1.) Csorvás Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének megalkotása. (I. forduló) 2.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2008. június 23- i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2008. június 23- i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23- i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola sajátos nevelési igényű tanulóira vonatkozó társulási

Részletesebben

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 203/2009. (XII.01.) KT.sz. H a t á r o z a t a A19 A KÉPVISELŐ TESTÜLET 2010. évi Munkatervét az alábbiakban határozza meg és fogadja el: Az ülés tervezett időpontja:

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. A képviselő-testület decemberi ülésein az alábbi fontosabb döntések születtek:

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. A képviselő-testület decemberi ülésein az alábbi fontosabb döntések születtek: ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselő-testület decemberi ülésein az alábbi fontosabb döntések születtek: Zárt ülésen a képviselő-testület a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázati kiírásra beérkezett

Részletesebben

/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről /2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2011.(V.3) önkormányzati

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19.

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. Előterjesztés a 2017. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Közigazgatási és Közigazgatási és Adó Iroda

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 79/2015.(VI.29.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2015. július 1-től

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve 1 / 8 Január 1. Napirend: Rendeletmódosítások 2. Napirend: Mályi Invest Kft 3. Napirend: Beszámolók 4. Napirend: Pályázatok 5. Napirend:

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

KACSÓTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. évi munka- és ütemterve

KACSÓTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. évi munka- és ütemterve KACSÓTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. évi munka- és ütemterve FEBRUÁR Előterjesztés Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2012.(..) KT Rendelete a 2012. évi költségvetéséről előterjesztő:

Részletesebben

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: /

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: / Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. 37/378-001, 37/378-982 hortjegyzo@gmail.com Iksz: 160-35./2010. 2011. ÉVI MUNKATERV Testületi ülés időpontja: 2011. február 9. 1./ Átmeneti gazdálkodásról

Részletesebben

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2013. február: 1.) Kelebia Község 2013. évi költségvetési rendeletének tárgyalása 2.) 2013. évi munkaterv elfogadása 3.) Kilépési nyilatkozat

Részletesebben

PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A 2012. I. FÉLÉV MUNKATERVÉT PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 277/2011. (XII. 14.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2014. 1/10 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2014. január 30. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

DÖMSÖD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

DÖMSÖD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Ü L É S T E R V Ülés tervezett időpontja Előterjesztések leadásának időpontja Bizottsági ülés időpontja 2015. január 28. 2015. január 16. 2015. január 19-23. 2015. január 30. (18:00 óra) FALUGYŰLÉS 2015.

Részletesebben

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület!

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület! Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület az általa elvégzendő munkájának tervszerű, kiegyensúlyozott

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 29. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 438/2012. (XII. 20.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2013. január 12-én 10.00 órakor

Részletesebben

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a K I V O N A T Ibrány Város Képviselő Testületének 2011. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a A Képviselő-testület

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

/2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről

/2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről /2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének ÉVI MUNKATERVE, ÜLÉSTERVE

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének ÉVI MUNKATERVE, ÜLÉSTERVE Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. ÉVI MUNKATERVE, ÜLÉSTERVE 2019. január 31. Polgármesteri Hivatal Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. 1. Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének II. félévi munkaterve

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének II. félévi munkaterve 1. melléklet a 160/2014. (VI. 27.) KT. határozathoz Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. II. félévi munkaterve 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK - A Képviselő-testület rendes üléseit általában

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E 2 2015. január 26. 9.00 óra 1./ A Képviselő-testület 2015. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek, bejelentések

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 8/2014. (V.21.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 8/2014. (V.21.) önkormányzati rendelettel) Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2011. (XI.30.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézmény körzethatáráról és adatszolgáltatási rendjéről (Egységes szerkezetben a 8/2014.

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2012. augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2012. augusztus 21.

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

Decs nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ÜLÉSTERVE. - a nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet

Decs nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ÜLÉSTERVE. - a nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet Január 29. Decs nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi ÜLÉSTERVE - a nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet I. forduló megvitatása - a közmeghallgatás

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 322/2015. (X17.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 27-i -i testületi ülésére Tárgy: 2015. évi munkaterv Mágocs Város Önkormányzatának Szervezeti és

Részletesebben

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2016. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2014. (X18.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok:

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok: Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/. (II.17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell felkutatni a) község útjainak

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ülésterve. A testületi ülések helye: Községháza, Bogyiszló, Kossuth utca 28.

Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ülésterve. A testületi ülések helye: Községháza, Bogyiszló, Kossuth utca 28. Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE 1 Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE 2 I. fejezet Általános rendelkezések Balatonberény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képvsielőtestület)

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:

Részletesebben

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. évi munkaterve

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. évi munkaterve SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. évi munkaterve SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. JANUÁR 29. (negyedik csütörtök) 2./ Beszámoló az átruházott hatáskörben végzett munkáról 3./ 2015. évi költségvetési

Részletesebben

SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI M U N K A T E R V E

SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI M U N K A T E R V E SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI M U N K A T E R V E 2 FEBRUÁR 15. (csütörtök) 1./ Az önkormányzat és intézményeinek 2018. évi költségvetése 2./ A Kurca-parti Óvoda beiratkozási

Részletesebben

2019. évi MUNKATERVE

2019. évi MUNKATERVE Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 410/2018.(XII.18.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, 2018. december 18. A képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-23/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014.november 27-én tartandó ülésének 9. számú A 2015. évre vonatkozó munkatervének jóváhagyása tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E A képviselő-testület 4/2015. (II. 12.) Kt. számú határozatával jóváhagyta A munkaterv szerinti üléseken a polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-12/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 79/2014.(VI.30.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2014. július 1től 2014.

Részletesebben

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre [1] [2] [3] [4][5] 1. melléklet 7/2014. (X.27.) önkormányzati rendelethez Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre Kormányzati Funkciók Elnevezés 011130 Önkormányzatok

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015.

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. Időpont, Napirendek 2015. február 1. Előterjesztés az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosításáról.. 2. Előterjesztés

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve

Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve 2016.02.11 1. Beszámoló a Képviselő-testület jogkörében a két ülés között kiadott Polgármester 2. SÖV Sándorfalva Önkormányzati Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Kft. Polgármester Kft. ügyvezetője PTB 2016.

Részletesebben

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Január: KÖZMEGHALLGATÁS (tervezet) Január: 1.) Csorvás Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének megalkotása. (I. forduló) 2.)

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve

Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20010. évi munkaterve 2010. január 15. du. 14,00 óra 1. A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról rendelet alkotása 2. Köztisztviselők részére

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére 1. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármester 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 133-16/2017. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:

Részletesebben

3. ELŐ TERJESZTÉS. Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére

3. ELŐ TERJESZTÉS. Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére 3. ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Tárgy: A Munkaszervezet jogutód nélküli megszűntetéséről, valamint a Társulás jövőbeni működéséről

Részletesebben

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.

Részletesebben

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 10 ülést tart. Az ülések

Részletesebben