a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1

2 JEGYZŐKÖNYV Készült: a december 19-én megtartott rendes nyílt Képviselő-testületi ülésen. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Váchartyán, Fő út 55. Tanácsterem. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Koblász Sándor Bercse Dezső Dézsi Ferenc Horgász Marianna Lassú János Nagy Kornél Simonné Vizler Ágnes Tanácskozási joggal részt vesz: dr. Ungi Kitti polgármester alpolgármester jegyző Koblász Sándor polgármester a jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a Képviselő-testület 7 tagja az ülésen jelen van. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bercse Dezső t javasolja. A -testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 116/2017. (XII.19.) sz. Képviselő-testületi határozat A Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bercse Dezső t megválasztja jegyzőkönyv hitelesítőnek. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Koblász Sándor polgármester kéri napirendi pontok elfogadását. A -testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 117/2017. (XII.19.) sz. Képviselő-testületi határozat A Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a napirendi pontok tárgyalását az alábbiak szerint: Tervezett napirend: 1.Településképi rendelet és Településképi Arculati Kézikönyv elfogadása évi belső ellenőrzési terv elfogadása 2

3 3. Javaslat a Képviselő - testület évi munkatervére 4. Baka László és Baka Gábor kérelme 5. Egyebek 1.Településképi rendelet és Településképi Arculati Kézikönyv elfogadása Koblász Sándor polgármester tájékoztatja a ket, hogy a 49/2017. (VI.27.) számú határozatával a Pro Regio Nonprofit Kft.-t bízta meg a településképi rendelet és az arculati kézikönyv elkészítésével. Ezen folyamat első lépéseként a Képviselő- testület a 7/2017. (VII.26. ) számú rendeletével elfogadta a partnerségi rendeletét, július 26-án és október 20-án megtartotta a lakossági fórumokat. A megfelelő eljárás után a megbízott vállalkozó elkészítette a kézikönyvet és a rendeletet, melyek az előterjesztés mellékletét képezik. Kéri ezek elfogadását. felkérte a ket szavazásra. A -testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 118/ (XII. 19.) sz. Képviselő-testületi határozat Váchartyán Önkormányzat Képviselő-testülete a Váchartyán Község Településképi Arculati Kézikönyvére és Településkép védelméről szóló rendeletére vonatkozóan, a partnerségi egyeztetés során, illetve az előzetes tájékoztatási és a véleményezési szakaszban beérkezett véleményekkel kapcsolatban - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 43/A.. (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - 1. úgy dönt, hogy a beérkezett partnerségi véleményeket az azokra adott válaszok szerint és a TERVIRATOK című dokumentációban rögzítetteknek megfelelően elfogadja. 2. a beérkezett véleményeket, az el nem fogadott véleményeket és azok indokolását megismerte és úgy dönt, hogy a tervezetek módosításait a TERVIRATOK című dokumentációban rögzítettek szerint tudomásul veszi. 3. úgy dönt, hogy jelen határozat mellékleteként elfogadja Váchartyán Község Településképi Arculati Kézikönyvét. 4. úgy dönt, hogy jelen döntés figyelembe vételével Váchartyán Község Településkép védelméről szóló rendelet önálló döntéssel megállapítható. 5. felkéri a Polgármestert, hogy 15 napon belül gondoskodjon az elfogadott kézikönyv és településképi rendelet jogszabály szerinti közzétételéről és küldje meg az érintetteknek. 3

4 Melléklet: Váchartyán Község Településképi Arculati Kézikönyv Határidő: december 31. Felelős: polgármester felkérte a ket szavazásra. A -testület az alábbi szavazatarányokkal alkotja a következő rendeletét. Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/ (XII. 19.) önkormányzati rendelete Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a településkép védelméről szóló rendeletét Az előterjesztett tervezet és a jóváhagyott rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezik évi belső ellenőrzési terv elfogadása Koblász Sándor polgármester átadja a szót a jegyző asszonynak. dr. Ungi Kitti jegyző elmondja, hogy a belső ellenőrzéssel kapcsolatos jogi előírások szerint az Önkormányzatoknál kötelezően legalább egy témában kell minden évben belső ellenőrzést tartani. A belső ellenőrzés témáját, tárgyát az éves Belső Ellenőrzési Tervben hagyja jóvá a Képviselőtestület. Belső ellenőrzési feladat ellátására az Önkormányzatnak kell szerződést kötnie, az arra szakosodott és a tevékenység ellátására alkalmas céggel, szervezettel, vállalkozással. Javasolja évre: Annak megállapítása, hogy a közfoglalkoztatás állami támogatásának felhasználása és elszámolása, a nyilvántartások vezetése megfelel-e a jogszabályi előírásoknak elnevezésű témát fogadja el. felkérte a ket szavazásra. A -testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 119/2017. (XII. 19.) sz. Képviselő-testületi határozat: Váchartyán Község Önkormányzati Képviselő-testülete a évben az alábbi egy témában tart belső ellenőrzési vizsgálatot: Annak megállapítása, hogy a közfoglalkoztatás állami támogatásának felhasználása és elszámolása, a nyilvántartások vezetése megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az elfogadott témában arra szakosodott és az ellenőrzési jelentés elkészítésre alkalmas céggel, szervezette, vállalkozással szerződést kössön. 4

5 Felelős: polgármester Határidő: azonnal 4.Javaslat a Képviselő - testület évi munkatervére Koblász Sándor polgármester elmondja, hogy a munkaterv tartalmazza a -testületi döntést igénylő, valamint a jogszabályok által előírt napirendi pontokat. Kéri a Képviselő-testületet a munkaterv megvitatására majd elfogadására. Dézsi Ferenc javasolja, hogy egy egy hónapban hívjuk meg a körzeti orvost, a fogorvost a védőnőt, hogy számoljon be az évi tevékenységéről. Bercse Dezső támogatja a úr javaslatát és kéri, hogy az iskola igazgatót és a vezető óvónőt is hívjuk meg májusban vagy szeptemberben. felkérte a ket szavazásra. A -testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 120/2017. (XII. 19.) sz. Képviselő-testületi határozat: Váchartyán Község Önkormányzat Képviselő-testülete a évi munkatervét az alábbiak szerint elfogadja: Váchartyán Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve JANUÁR - Váchartyán Község Önkormányzat évi költségvetésének előirányzatai - Rádi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének előirányzatai FEBRUÁR - Váchartyán Község Önkormányzat évi költségvetésének tárgyalása - Rádi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének tárgyalása MÁRCIUS - Váchartyán Község Önkormányzat évi költségvetésének elfogadása - Rádi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének elfogadása ÁPRILIS - Váchartyán Község Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról készített beszámoló elfogadása - Rádi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének végrehajtásáról készített beszámoló elfogadása - Váchartyán Község Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról készített zárszámadási rendelet elfogadása - Döntés a civil szervezetek pályázatairól 5

6 MÁJUS évi gyermekvédelmi beszámoló - Beszámoló a Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ Váchartyánban végzett évi szakmai munkájáról - Beszámoló a Váci Rendőrkapitányság évi tevékenység - Fogorvos és Háziorvos beszámolója a évi tevékenységéről JÚNIUS JÚLIUS - Közétkeztetési szerződés felülvizsgálata SZEPTEMBER évi költségvetési rendelet I. féléves teljesítéséről szóló pénzügyi beszámoló elfogadása évi költségvetési rendeletének módosítása szükség esetén - Közmeghallgatás időpontjának meghatározása - Döntés a Bursa Hungarica ösztöndíj programhoz való csatlakozásról - Csatlakozás a szociális tűzifa pályázathoz - Intézményvezetők beszámolója a 2017/2018-as tanév tapasztalatairól (óvoda, iskola) és a 2018/2019. tanév beindításáról OKTÓBER - Közmeghallgatás - Szociális tűzifa rendelet megalkotása NOVEMBER évi költségvetési rendelet III negyedéves teljesítéséről szóló pénzügyi beszámoló elfogadása - Az Önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítása szükség esetén - Bursa Hungarica ösztöndíj évi adórendeletek megtárgyalása évi térítési díjak évi munkatervének elfogadása DECEMBER -A Rádi Közös Önkormányzati Hivatal tevékenységéről szóló beszámoló - Javaslat a Képviselő - testület évi munkatervére évi belső ellenőrzési terv elfogadása 4. Baka László és Baka Gábor kérelme Koblász Sándor polgármester tájékoztatja a ket, hogy ismét érkezett egy megkeresés a lakosoktól a belterületbe vonással kapcsolatban. Elmondja, hogy felvette a kapcsolatot azzal a céggel, akik pár évvel ezelőtt a 71-es vasúti pálya módosításával kapcsolatban a rendezési terv módosítását végezték. Tőlük azt a tájékoztatást kapta, hogy ilyen esetben nem a rendezési terv módosítása az első lépés. Először a kérelmezőknek el kell készíteni egy településképi tanulmánytervet, amely költsége körülbelül 1 millió forint. Ha azt az Önkormányzat megtárgyalta és elfogadja egy településrendezi szerződést kell kötnie a két félnek, amely szerződésnek tartalmaznia kell a felek által vállalt kötelezettségeket és a pontos műszaki tartalmat. Ezek után kezdődhet meg csak a rendezési terv módosítása, és a belterületbe vonás. Már a korábbi testületi üléseken is elhangzott, hogy az Önkormányzat nem zárkózik el a lakosok kérelmétől, de a megalapozott döntéshez pontos és részletes előkészítésre van szükség a kérelmezők részéről. Ha a megfelelő előkészítés megvan, akkor tud a testület dönteni. 6

7 További napirend, kérdés és hozzászólás nem lévén Koblász Sándor polgármester megköszöni a részvételt és 17 óra 55 perckor zárt ülést rendel el. K.m.f. Koblász Sándor polgármester dr. Ungi Kitti jegyző A fenti jegyzőkönyvet hitelesítem: Bercse Dezső 7

a Képviselő-testület november 22-én megtartott rendkívüli testületi üléséről

a Képviselő-testület november 22-én megtartott rendkívüli testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2012. november 22-én megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 183-190/2012. (XI. 22.) számú határozatokat 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

a Képviselő-testület április 15-én megtartott rendkívüli testületi üléséről

a Képviselő-testület április 15-én megtartott rendkívüli testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. április 15-én megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 47.- 51. (IV. 15.) számú határozatokat 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2014. április

Részletesebben

a Képviselő-testület január 24-én megtartott nyílt rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület január 24-én megtartott nyílt rendes testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. január 24-én megtartott nyílt rendes testületi üléséről Tartalmazza: 1.- 10. (I. 24.) számú határozatokat 1. számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2017. január

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

2014. évi M U N K A T E R V E

2014. évi M U N K A T E R V E Zalakomár Nagyközség Önkormányzata ének és bizottságainak 2014. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyta a a 151/2013. (XII.16.) számú határozatával 1 Zalakomár Község ének 2014. évi munkaterve Az időpontja

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2016. évi Munkaterv és jogalkotási program

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE Melléklet a 759/2017. (XII.14.) számú határozathoz: Január 25. 759/2017. (XII.14.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. évi MUNKATERVE 2. A polgármester 2018.

Részletesebben

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Szám: 138-6 /2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 27-én megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 212/2017. (XII. 28.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 212/2017. (XII. 28.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 212/2017. (XII. 28.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Települési Arculati Kézikönyv elfogadása 2. Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálata

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Hosszútávú Településfejlesztési Koncepciójának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015.

HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2015. Időpont, Napirendek 2015. február 1. Előterjesztés az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosításáról.. 2. Előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére Szám: 2-237/2015. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének 2015. december 4. napján tartandó ülésére Előterjesztés tárgya: Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2018. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Készítette: Kákonyiné

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

2. Döntéshozatal a Rév Büfé felújítása tárgyában kötendő megállapodásról Előterjesztő: Kondor Géza polgármester

2. Döntéshozatal a Rév Büfé felújítása tárgyában kötendő megállapodásról Előterjesztő: Kondor Géza polgármester Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 21-én (csütörtök) 8.30 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelet a településfejlesztési, a településrendezési,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

a Képviselő-testület március 1-én megtartott testületi üléséről

a Képviselő-testület március 1-én megtartott testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2012. március 1-én megtartott testületi üléséről Tartalmazza: 19-23/2012. (III. 1.) számú határozatokat 3-5/2012. (III. 1.) számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

Fácánkert Község Képviselő-testületének. A Képviselő-testület évi ülésterve. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről

Fácánkert Község Képviselő-testületének. A Képviselő-testület évi ülésterve. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Fácánkert Község Képviselő-testületének 2018. évi munkaterve A Képviselő-testület 2018. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Elfogadott rendelet Váchartyán Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (VII.26.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása 2014. november 27. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. 203/2014. (XI.27.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Aprók Háza Óvodával kapcsolatos kérdések (pedagógiai asszisztens továbbfoglalkoztatása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.; AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor Úri Község Önkormányzata 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri Polgármesteri Hivatalában 2017. október 27-én 15.30 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 72/2017. (VIII. 02.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 72/2017. (VIII. 02.) HATÁROZATA BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Szám: 212-10/2017/K. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. augusztus 2. napján

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-12/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz

Határidő: április Mány Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Előkészíti: Pénzügy, jegyz MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. ÉVI MUNKATERVE A képviselő-testület tervezett üléseinek időpontja: A képviselő testületi ülések időpontja lehetőség szerint a hónap utolsó hetének szerdai

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 103/2017. (IX. 28.) önkormányzati testületi határozat a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, Püspökladány 2018-2032. időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv felújítási

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE Január 5. 1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi MUNKATERVE 2. A képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadása 3. Érdekeltségnövelő

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

a Képviselő-testület március 29-én megtartott rendkívüli testületi üléséről

a Képviselő-testület március 29-én megtartott rendkívüli testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 24-31/2012. (III. 29.) számú határozatokat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2012. március29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:124-136/2015. (XI. 16.) számú határozatok. d.

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi MUNKATERVE

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi MUNKATERVE Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi MUNKATERVE A munkaterv célja: - meghatározni a legfontosabb feladatoknak az éves végrehajtását, melyet a Képviselőtestület a nagyközség

Részletesebben

Ügyintéző: Virányi István főépítész

Ügyintéző: Virányi István főépítész 1 VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 353-16/2018. Ügyintéző: Virányi István főépítész 3/a.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 22-én (péntek) délután 13 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben