A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés Sajtótájékoztató Budapest, 2009. október 29. Ez a dokumentum a sajtótájékoztatóra meghívott résztvevők használatára készült. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a Central European Management Intelligence (CEMI) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentumból idézni, vagy annak tartalmát más módon felhasználni csak a CEMI előzetes hozzájárulását követően, a CEMI mint forrás megjelölésével lehet.
Tartalom A felmérés célja és módszertana A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására A magyar vállalatok helyzetének alakulása a válság hatására Válságmenedzselési stratégiák A válság mint lehetőség 1
A felmérés keretében a CEMI azt vizsgálta, hogy a magyar nagyvállalati szektor hogyan reagál a válság következtében felmerült nehézségekre és lehetőségekre A CEMI felsővezetői felmérésének célja és módszertana A módszertan főbb jellemzői Nagyvállalati fókusz Széles iparági vertikum A tanulmány elsősorban a hazai nagyvállalatokra fókuszált, ezért a kis- és középvállalati szektor érintettsége és reakciói nem jelennek meg benne A 110 megkeresett nagyvállalatból 52 vett részt a felmérésben, ezek éves árbevétele összesen 3 904 mrd Ft, ami a hazai GDP 14%-ának felel meg A megkérdezett vállalatok tíz iparágat ölelnek fel: IT/Telekommunikáció, energia és közmű, építőipar, alapanyaggyártás és vegyipar, jármű és gépgyártás, kereskedelem, személyszállítás és logisztika, pénzügyi szolgáltatások, élelmiszeripar, személyzeti tanácsadás Részletes személyes mélyinterjúk A felmérés keretében a CEMI munkatársai 2009 áprilisa és októbere között készítettek interjúkat a megkérdezett vállalatvezetőkkel A kérdőív összesen 172 részben numerikus, részben kifejtős kérdésből állt A CEMI négy partnere összesen több mint 100 órát töltött az interjúkkal Tényalapú elemzési módszertan A numerikus válaszok elemzése statisztikai módszerekkel történt és az egyes témakörök feldolgozásakor a CEMI jelentős mértékben támaszkodott a felsővezetők által adott szöveges válaszokra A felmérésen túl a CEMI külső forráson alapuló elemzéseket is elvégzett A felmérés célja a hazai nagyvállalati szektor által alkalmazott válságkezelési stratégiák és a válság mint lehetőség kiaknázására tervezett akciók felmérése és elemzése 2
Tartalom A felmérés célja és módszertana A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására A magyar vállalatok helyzetének alakulása a válság hatására Válságmenedzselési stratégiák A válság mint lehetőség 3
A hazai válság kialakulását a válaszadók elsősorban a globális pénzügyi válsággal magyarázzák, de elmélyülése okaként a hazai strukturális problémákat hozzák fel A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására 4
Tartalom A felmérés célja és módszertana A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására A magyar vállalatok helyzetének alakulása a válság hatására Válságmenedzselési stratégiák A válság mint lehetőség 5
A válság a verseny erősödését és a szereplők számának érezhető csökkenését hozta A piaci verseny és a szereplők számának alakulása 6
A működés finanszírozási képességének egyértelmű felértékelődése rávilágít a válságtól független konzervatív és költséghatékony üzletvitel szükségszerűségére A versenytényezők szerepének alakulása 7
Szinte minden megkérdezett vállalatvezető úgy gondolja, hogy cége nyertesen kerül ki a válságból, de a költségtudatosan vezetett vállalatoknak erre nagyobb az esélyük A vállalatok megoszlása a válság utáni kilátások értékelése alapján 8
Tartalom A felmérés célja és módszertana A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására A magyar vállalatok helyzetének alakulása a válság hatására Válságmenedzselési stratégiák A válság mint lehetőség 9
A jelenlegi helyzet nem a jelentős reorganizációk ideje, hanem a likviditás rövid távú stabilizálásáé, az így nyert időt a működés újragondolására érdemes fordítani A válságkezelési és likviditásjavító intézkedéseket alkalmazó vállalatok aránya 10
Az ártárgyalás a leginkább alkalmazott anyagköltség-csökkentési módszer, pedig az igények racionalizálásával hosszabb távon is érzékelhető megtakarítást lehet elérni Beszerzési költségcsökkentési gyakorlat a válság kapcsán 11
A válság ellenére a megkérdezett vállalatok többsége nem halasztja el a beruházásait*, amit az alacsony eszközárak indokolnak is A finanszírozási környezet hatása a vállalati beruházásokra * Bár ez iparáganként változik 12
A vállalatok fele működési mechanizmusain is igyekszik javítani, a leggyakrabban alkalmazott módszer a döntési jogkörök magasabb szintre helyezése A működési mechanizmusok változtatása a válság hatására 13
Tartalom A felmérés célja és módszertana A magyar gazdasági helyzet alakulása a válság hatására A magyar vállalatok helyzetének alakulása a válság hatására Válságmenedzselési stratégiák A válság mint lehetőség 14
A válság teremtette lehetőségek kiaknázásához a megváltozott körülményekre való gyors reagálás lehet a kulcs A válság, mint lehetőség 15
A válság jó alkalmat ad a máskor nagy ellenállásba ütköző, elsősorban a személyi költségeket érintő intézkedések megvalósítására Saját belső működés rendbetétele 16
A rugalmasság kiemelten fontos a vevői igények követésénél, a válság hatására átalakult kereslet új lehetőségeket teremt a gyorsan reagálók számára Piacszerzés Új termék vagy szolgáltatás bevezetése 17
A megkérdezettek többsége fél-egy éven belül tervez felvásárlást, ezt az időt érdemes a célpontok feltérképezésére és az akvizíciós stratégia kialakítására fordítani Piacszerzés Felvásárlás 18
A válság főként a beszállítói, vevői kapcsolatokra hatott élénkítően, de a cégeknek érdemes lenne nyitni a versenytársakkal való együttműködés megfelelő formáira is Együttműködéseket kezdeményezők aránya* * Egy vállalat többféle együttműködést is kezdeményezhet 19
A CEMI a közép-kelet-európai régió stratégiai specialistája széles tevékenységi, földrajzi és iparági palettával A CEMI bemutatása A professzionális szolgáltatások széles palettája Teljes régiós lefedettség Piaci információgyűjtés Stratégiai tanácsadás 30 tanácsadó alapos ismeretekkel a regionális üzleti és gazdasági környezetről CEMI lefedettség Felvásárlások és összeolvadások Komplex menedzsment szolgáltatások Lefedettség 16 országban, közvetlen kapcsolat 8-ban a külföldi kollégák révén 20 beszélt nyelv Tapasztalat számos iparágban Rendszeresen készített átfogó tanulmányok Több mint 10 iparág alapos ismerete 70 projekt tapasztalata Makro egyensúly és gazdasági növekedés (2006) A Közép Európai bankszektor átfogó elemzése (2007) Felsőoktatási rangsorok (2005-2009) 20