1.10. A rekreációval kapcsolatos fogalmak A rekreáció fogalom története A rekreáció fogalma a modern kor terméke, jóllehet a gyökereit az őskorig visszavezethetjük. Latin eredetű szó, ami kezdetben iskolai szünidőt jelentett. Az ember, mint társadalmi lény arra ítéltetett, hogy munkájával el-, illetve fenntartsa saját magát, illetve társadalmi szereposztása szerint (vállalt) családját. Ez a munkavégzés, mint az emberi lét lényegi eleme, végigkíséri az emberiség történelmét. Mértéke és nehézsége azonban koronként változott. Az ősközösség vadászó-gyűjtögető életmódot folytató embere mondhatni főállásban végezte önfenntartó tevékenységét (életben maradni), munkáját. A munkaidőn túl pedig evésre és alvásra volt szüksége, hogy újra képes legyen a fizikai munkavégzésre funkcionális rekreáció. Azonban már ekkor is megjelent az igény egy kis kikapcsolódásra: a nagyvadak elejtését, később egy ellenséges törzs legyőzését követő ünnepségek, az avatási próbák, a vallási-kultikus események az őskor emberének szórakozását, kikapcsolódását jelentették a mindennapokból. Az ókorban és a középkorban kevesebb idő alatt el tudták látni magukat az emberek, így tovább nőtt a pihenési lehetőség mennyisége. A munkára fordított idő (a létfenntartás társadalmi szintje) akkor kb. 12-14 óra. A rekreáció elsősorban funkcionális fogalma (a munkavégző képesség helyreállítása) kiegészült egy elsősorban motivációs hatásúval: felfrissülés, felüdülés, szórakozás; mindennaposan, intervallumosan (7. nap, vásár- és ünnepnapok). Civilizációs fejlődésünk számos előnye közül az egyik legjelentősebb az volt, hogy társadalmi méretekben megnőtt a szabadidő. Az emberek tömegei számára egyszerre csak napi problémává vált, miként töltsék el a munkavégzés kötelme alól fölszabadult idejüket. Az USA munkavállalóinak alig 100 év alatt éppen felére (70-ról 35 órára) csökkent a heti munkaideje. (Corbin & Lindsey, 1997) A fejlett világban a 20. század második felére megnőtt az emberek szabadideje és vásárlóereje egyaránt. Az lett a fő kérdés, hogy miként tudnak ezzel élni és nem visszaélni. A civilizációs fejlődés ugyanis mindeközben számos negatív hatással károsította, rombolta az ember minőségi életét. Ekként teljesedett ki végül is a rekreáció a minőségi élet, az igényesen megélt élet fogalmával. Ilyen értelemben nevezzük a rekreációt az életminőség tanának is. Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 1
A rekreáció fogalma, értelmezése A rekreáció Az elfogadott nemzetközi értelmezésben a szabadidő eltöltés kultúrája, az életminőség tana. A jó közérzet, a jól-érzés, a jól-lét, a minőségi élet megteremtése. A (munkában elfáradt) ember aktív kikapcsolódása, pihenése, felfrissülése. Munkaerejének, munkavégző képességének újratermelése. Az optimális fizikai-lelki-szellemi közérzet és teljesítőképesség megteremtése. Harmonikus életvitel kialakítása, ezáltal jól megélt hosszú élet; alkotókedv Pozitív élménnyel jár. Totális értelmezésben a civilizációs fejlődés kihívásaira adott választevékenység, amit elsősorban szabadidőnkben végzünk. Minőségi élet: a rekreációnak elsősorban az érzelmi hozadéka a fontos, mely a különböző szellemi és fizikai tevékenységek következtében élhető át. A gazdaságilag fejlett országokban, és társadalomban, ahol az átlagemberek igényei is magasabbak, már évek óta ismert fogalom a rekreáció. Az igényes emberek lehetőségeikhez mérten, mindenhol folyamatosan törekednek az életük minőségének javítására, és az egészségük megőrzésére. Társadalmi funkció: a munkavégző képességének újrateremtése Egyéni motiváció: az ember felfrissülése, felüdülése, jó közérzet megteremtése Feladata: a szabadidő kulturált eltöltése; Eredménye: társadalmi méretekben és az egyén szintjén is a jól megélt minőségi élet. Feltétele: a szubjektív, személyes, tudatosult szükséglet (igény, szemlélet, lehetőség) Eszközei: az egyéntől függően szinte bármi lehet, rendkívül széles skálán helyezkednek el a lehetőségek. drámai katarzis élmény Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 2
szórakozás: pl. tánc, játék hobbitevékenységek sport Szellemi rekreáció: szellemi és lelki feltöltődés, kultúrális program vagy otthoni tevékenység Passzív: olvasás, zenehallgatás, TV, mozi, színház stb. Aktív: szellemi játékok, kártyázás, zenélés, éneklés, festés stb. Fizikai rekreáció: fizikailag aktív tevékenységek Hobbi: kertészkedés, horgászat, barkácsolás Tánc: testmozgás, művészet egyaránt Játék: fogócska, bújócska Turisztika: kirándulás, utazás Rekreációs sport: cél a jó kondíció, felfrissülés, és nem a fizikai korlátok feszegetése A rekreációhoz kapcsolódó kiegészítő fogalmak Szabadidő A társadalmilag kötött (munka, tanulás, közlekedés; állampolgári és családi kötelezettségek stb.), azaz az egyén mások iránti-, és a fiziológiai szükségletek kielégítésén, és az egyén önmagával szembeni kötelezettségein (táplálkozás, testápolás, alvás) túl fönnmaradó szabad felhasználású időt értjük, melyben az egyén szabadon választott tevékenységet végez kellő motiváltsággal. A társadalmilag kötött időt egyesek fölbontják munkaidőre és kényszerű időre (munkába-, iskolába járás, bevásárlások, családi- és társadalmi kötelezettségek, orvosi vizsgálat, stb.), valamint a fiziológiai szükségletek kielégítésére szolgáló időből (biológiai idő) kivonják az alvásra fordított időt és a maradékot tudatos biológiai időnek nevezik. Lehetséges a szabadidő tagolása napi-, hétvégi időre, valamint az évi fizetett szabadságra. További értelmezési bontás a szükségleteken kívüli teljes idő (freetime, Freizeit) további minősítő bontása a leisure-re, ami egyszerűsítve a minőségi, jól megélt élménnyel járó szabadidőt jelenti. Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 3
Prevenció A prevenció megelőzést jelent. Három szakaszt különböztetünk meg. Elsődleges prevenció: még jóval a betegség kialakulása előtti olyan tevékenység, vagy gyakorlat, amely révén csökken a megbetegedések, a deformitások az egészségkárosodás veszélye (fogmosás, biztonsági öv, bukósisak, napszemüveg, pihenés, naptej, védőoltások, szűrővizsgálatok, testmozgás ) Másodlagos prevenció: valamely betegség korai stádiumában végzett gyakorlatok, vizsgálatok, az állapot súlyosbodásának elkerülése végett (csoportos mozgásterápiák, orvosi kezelések ) Harmadlagos prevenció: egyes betegség későbbi stádiumában annak súlyosbodásának megakadályozása érdekében végzett tevékenység. Napjainkban azért kap olyan nagy hangsúlyt a prevenció, mert a megbetegedési (morbiditási), ill. a halálozási (mortalitási) statisztikákban meghatározó szerepet játszó betegségcsoportok leküzdése nem képzelhető el kizárólag a gyógyító eljárások fejlesztése révén. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint csak az egészséges életmód általánossá válása fordíthatná meg a jelenlegi tendenciát, javíthatna az igen kedvezőtlen egészségügyi adatokon. Rehabilitáció A rehabilitáció elsősorban az egészségügy hatókörében értelmezett fogalom, a sérülés, betegség és műtét miatt csökkent munkaképesség helyreállítása megfelelő eljárásokkal (gyógytestnevelés, speciális gyakorlatok, fizio és fizikoterápiás módszerek). A pszichés betegségekkel küzdőknek is munkaterápia, csoportterápia, a visszailleszkedést segítő rehabilitáció. A rehabilitáció a munkaképesség helyreállítása megfelelő eljárásokkal. A munkára és a mindennapi teendők ellátására való alkalmasság helyreállításában a sportok és sajátos fizikai aktivitások (gyógytestnevelés, speciális gyakorlatok) a korszerű rehabilitációs eljárások fontos testkulturális eszközei. Az egészségügy a fizio- és fizikoterápiás módszerek széles skáláját használja. Rehabilitációs-edzés Funkciója szerint: egészség-helyreállító, vagy gyógyító edzés. Célja szerint: mozgás-funkció, mozgásterjedelem és izomerő visszaállító, és keringési funkció helyreállító. Fejlesztési területe: az állapotában és funkciójában sérült, megbetegedett, vagy műtött szervek, szervrendszerek és motoros tulajdonságok állapotának visszaállítása, működésének megerősítése. Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 4
Edzéseszközei: gyógy-gimnasztika, aqua fitness, úszás, séta, kocogás, speciális gyógyító eszközök (pl. izomstimuláló készülék). Egészség-edzés Funkciója szerint: egészség-megőrző, illetve megszilárdító, ezáltal betegség-prevenció. Célja szerint: felüdülést, felfrissülést, valamint a kiegyensúlyozott (egészséges) működést eredményező fizikai aktivitással, a testi-lelkiszociális jól működés megerősítése, a jó közérzet megteremtése, illetve megőrzése. Fejlesztési területe: a kiegyensúlyozott működés érdekében a gyengébb (relatív elmaradt) területek fölzárkóztatása. Edzéseszközei: aerobik, aqua fitness, kerékpározás, úszás, séta, túra, kocogás, kardiogépek; élménysportok (golf, tenisz, evezés), valamint a fun-, kaland- és extrém tevékenységek (sportok). Animátor Kiscsoportos szabadidős programok szervezője. Bővebben lásd később az animáció fejezetben. Life-time sportok Egy életen át űzhető sportok: nordic walking, túrázás, úszás, kerékpározás, kocogás Ellenőrző kérdések Pár mondattal foglald össze, hogyan alakult ki a Rekreáció igénye a történelem folyamán? Mi a Rekreáció fogalma? Mi a Rekreáció célja? Forrás: Dr. Bartha Csaba: A rekreáció elmélete és módszertana Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 5
Belső Mosoly Közhasznú Egyesület felnőttoktatási intézmény (ikt.: 11227-1/2010-5100) 6