Beszállítói hálózatok empirikus elemzése Dr. Gelei Andrea egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem, Vállalagazdaságtan Intézet, Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék e-mail: andrea.gelei@uni-corvinus.hu Az előadás elhangzott a Konjunktúrajelentés 2016/2 a KOPINT-TÁRKI Zrt. és a VOSZ közös sajtókonferenciáján, 2016. június 24-én Bevezetés A tanulmány első részében röviden tárgyaljuk azt a gazdálkodástudomány terén már korábban bekövetkezett Kopernikuszi fordulatot, mely hatása és jelentősége meggyőződésem szerint csak a következő évtizedekben mutatkozik meg igazán. Ennek a fordulatnak a lényege, hogy alapvetően megváltozott a gazdaság szerkezetéről való gondolkodásunk. Míg korábban a vizsgálódás alapvetően a gazdasági szereplők, s köztük kiemelten a vállalatok belső folyamatainak megértését tűzte ki célul, a hálózati gazdaságban mára e szereplők közötti üzleti kapcsolatok vizsgálata került a középpontba (Gelei Mandják, 2011). Munkánkban elsőként röviden bemutatjuk azokat a legfontosabb tendenciákat, melyek e fordulathoz vezettek, és röviden összefoglaljuk azokat a kulcskérdéseket, melyekkel mind a gyakorló szakembereknek, mind a jelenség kutatóinak szembe kell nézniük, ha biztosítani akarják mai korunk gazdasági jelenségeinek megértését és ezzel e jelenségek tudatos menedzsmentjét. Ezt követően saját, az üzleti kapcsolatok terén végzett kutatásinkból mutatunk be röviden hármat. Az első két kutatás az üzleti hálózatok alapegységének, az ún. diadikus kapcsolatnak a mélyebb megértését célozta, míg a harmadik, nemrégiben elindított kutatási téma az üzleti hálózat dinamikus vizsgálatához minimálisan szükséges ún. triadikus, azaz háromoldalú kapcsolatrendszerek vizsgálatának néhány alapproblémáját veti majd fel. Az első kutatás konkrétan az üzleti bizalom témaköréhez kapcsolódik, a második a kapcsolatok elkötelezettségét és annak a vállalat teljesítményére, kiemelten innovációs teljesítményre gyakorolt hatását elemzi. A harmadik kutatás pedig az ún. triadikus ellátási stratégia kérdéskörét vizsgálja.
Az üzleti kapcsolat, mint a gazdasági jelenségek megértésének alapvető elemzési egysége A Kopernikuszi fordulat hasonlatánál maradva azt mondhatjuk, a gazdasági, üzleti élet hagyományos, nevezzük geocentrikus világképének lényege, hogy a vizsgálat fókuszában a hálózat csomópontjainak, azaz az egyes vállalatoknak a belső működése áll. Természetesen mindig is voltak együttműködések vállalatok között. Korábban is igen ritka jelenség volt az, hogy egyetlen, vertikálisan integrált vállalat önmagában képes volt megvalósítani mindazon tevékenységeket, melyek a vevői érték teremtéséhez szükségesek. Korábbi világképünk szerint ugyanakkor ezek az üzleti együttműködések és kapcsolatok periférikus jelentőségűek a központi szereplő, azaz a vállalat sikere, versenyképessége szempontjából. Igaz, gondoltuk, hogy az együttműködő felek közötti tranzakciók szükségesek, de azok nincsenek jelentős hatással magukra a partner vállalatokra, így a közöttük kialakuló üzleti kapcsolatok kezelése sem lényeges menedzsment feladat. Az együttműködéseknek ezt a felek függetlenségét hangsúlyozó, ún. tranzakció alapú megközelítését (Williamson Ouchi, 1981) kérdőjelezte meg már a 80-as években egy kutatócsoport az ún. Industrial Marketing and Purchasing Group, www.imp.org, mely több száz vállalat, üzleti kapcsolat mélyreható empirikus elemzésével mutatott rá arra, hogy a vállalatok közötti együttműködések döntő többsége nem ilyen tranzakció jellegű, de hosszabb távú, a felekre jelentős hatást gyakorló, köztük gyakran adaptációt is kikényszerítő jellegű. Az ilyen együttműködési folyamatokat a kutatócsoport a tranzakció kifejezés helyett az interakció szóval jelölte (Ford és szerzőtársai, 2008). Az interakció ebben az értelmezésben olyan lényegi folyamat, amely az üzleti szereplők között jön létre, s amelyen keresztül az üzlet valamennyi aspektusa anyagi, pénzügyi és humán és építőeleme szereplők, tevékenységek és erőforrások változik, átalakításra kerül és felveszi konkrét formáját. (Ford és szerzőtársai, 2011, in: Gelei Mandják, 2011, 90. old.) Ezek az intenzív interakciók hozzák aztán létre magát az üzleti kapcsolatot, mint a gazdasági jelenségek új elemzési egységét. Az üzleti kapcsolat nem egyenlő sem az egyik, sem a másik együttműködő vállalattal, de azok összességével sem. Önálló jelenség, mely azonban mindig a két félbe ágyazottan jelenik, ebben a kontextusban értelmeződik (Håkansson Johanson, 1992). Az üzleti kapcsolatok felértékelődéséhez az elmúlt évtizedekben több tényező is hozzájárult. Ezek közül is kiemelkedik fontosságát tekintve a globális gazdasági szerkezet kialakulásáért felelős jelenség, az ún. outsourcing (kiszervezés) és offshoring (kihelyezés, vagy külföldre telepítés). Az elmúlt évtizedekben a vállalatok egy jelentős része intenzív kiszervezésbe és fontos tevékenységek kihelyezésébe kezdett. Az outsourcing keretében korábban fontos folyamatokat bízott külső, tőle független partnerekre. A házon belül tartott, azaz saját szervezeti keretei között végzett tevékenységek esetében pedig külföldi telephelyre történő kihelyezéssel
élt. Mind az outsourcing, mind az offshoring döntések során e vállalatok saját belső folyamataikról rendkívül összetetten gondolkodnak. Nem csak a jól ismert ún. mosoly görbe (lásd 1. ábra) egyes fő folyamatainak kiszervezéséről és/vagy kihelyezéséről döntenek, de a görbe egy-egy alapfolyamatát is igen részletesen kibontják, azaz dekomponálják, s az így értelmezett összetett folyamathierarchia legkisebb egységeinek szintjén határozzák meg, ki és földrajzilag hol végezze el azokat. 1. ábra. Az ún. mosoly görbe (Stan Shih, 1990, idézi Magda és szerzőtársai, 2008, 192. old.) Az intenzív kiszervezési és kihelyezési tevékenység eredményeként összetett kapcsolatrendszerek, gazdasági hálózatok alakulnak ki (2. ábra), ahol e hálózatok központi vállalatának versenyképessége már nem elsősorban saját, belső, vállalati folyamataitól, mint inkább e kapcsolati hálózat hatékony menedzsmentjétől függ. A korábban is már használt csillagászati hasonlat talán jól érzékeli a szemléletben bekövetkezett változást: A geocentrikus világkép mára már nem tartható, helyette a heliocentrikus értelmezés válik meghatározóvá. Az egyes vállalatok vizsgálatának hálózati gazdaságunkban ma már önmagában sokszor nincs is értelme, hiszen egyetlen vállalat sem vizsgálható hálózatának, kapcsolatrendszerének összefüggéseiből kiragadva. Csakis kapcsolatrendszerén keresztül nyer tehát értelmet maga a vállalat.
2. ábra: Egy repülőgépmotorokat gyártó cég ellátási hálózatának grafikus megjelenítése (Bernstein és szerzőtársai, 2014, 2. old. ) Ez a megközelítés, és az üzleti kapcsolatok jelentőségének felértékelődése természetesen nem csak a multinacionális nagyvállalatokra igaz, de a kkv szektor szereplőinek esetében is, hiszen azok jelentős része Magyarországon is ilyen üzleti hálózatok részeként, egy-egy önmagában is összetett multinacionális cég belső hálózatához kapcsolódva tud csak bekapcsolódni a gazdaság vérkeringésébe. Ráadásul nem csak a vállalatok, de az egyes országok gazdaságpolitikája számára is megkerülhetetlenek ezek a hálózatok. Mind a vállalatok, azaz a gazdaság mikro szférája, mind a makrogazdaság számára számos lehetőséggel kecsegtetnek ezek az összetett struktúrák, ugyanakkor számos kihívást és veszélyt is rejtenek magukban, melyek pontos értelmezése és elemzése a hálózat és annak építőeleme, a két gazdasági szereplő között kialakuló üzleti kapcsolat megértése nélkül nem lehetséges. Hálózati gazdaságunk alapegysége tehát az üzleti kapcsolat, melynek kutatása és menedzsmentje komoly kihívás. Komoly kihívás, hiszen számos esetben az üzleti kapcsolat alapfogalmai (pl. kapcsolati siker, bizalom, elkötelezettség) sem egyértelműek. Ráadásul e jelenségek diadikus jellegűek, azaz csak a két konkrét fél kontextusában értelmezhetők és vizsgálhatók, ami módszertani, elemzési szempontból új megoldásokat követel a korábban csak a vállalatra fókuszáló ún. egyvégű azaz a kapcsolat egyik végére, az egyik vállalatra koncentráló elemzési, kutatási módszerek helyett (Brennan és szerzőtársai, 2003).
A kapcsolatok sikeres menedzsmentje a gyakorlat számára kulcsfontosságú. Ahhoz pedig, hogy a gazdálkodástudomány a gyakorlat számára releváns és megbízható fogódzót tudjon nyújtani, e tudományterületnek még számos elméleti és módszertani problémával kell megküzdenie. A továbbiakban röviden beszámolunk három ilyen kutatási problémakörről. Elsőként a bizalom, ezt követően az elkötelezettség kérdését tárgyaljuk, végül a triadikus ellátási stratégiát vezetjük be. Amennyiben ezek, vagy más kapcsolódó kérdések kutatási hátteréről részletesebben kíván az Olvasó tájékozódni javasoljuk nemrég megjelent könyvünket, melynek címe: Üzleti kapcsolatok kutatása (Gelei és szerzőtársai, 2016). Bizalom az üzleti kapcsolatokban Manapság sokat hallani a bizalom jelentőségéről. Első most bemutatásra kerülő kutatásunk ebben a témakörben született, az érdeklődő Olvasó a részleteket megismerheti Gelei 2014-es, valamint Gelei és Dobos 2016-os publikációiból. A bizalomra a közgazdaságtanban és ennek nyomán a gazdálkodástudományban is gyakran, mint irányítási mechanizmusra tekintenek (Williamson, 1979; Jap Ganesan, 2000). Az irányítási mechanizmus fogalma alatt olyan biztosítékokat, eszközöket értünk, melyeket a cégek szervezetközi kapcsolataik menedzsmentje során azért alkalmaznak, hogy segítségükkel minimalizálják sérülékenységüket, csökkentsék a partner esetleges opportunista viselkedésének való kitettségüket. Az értelmezés szerint a bizalom egyike az ilyen irányítási mechanizmusoknak, mely megléte kockázatos szituációkban is biztosíthatja a felek közötti együttműködés továbbvitelét. De hogyan is értelmezhetjük magát a bizalmat? A hagyományos megközelítés az ún. hit (vagy meggyőződés) alapú értelmezést tartja irányadónak (Kumar, 1996). Ezek szerint a bizalom nem más, mint a bizalmat adó félnek az a hite, vagy meggyőződése, hogy a bizalmat kapó fél nem fogja kihasználni az ő esetleges jövőbeni sebezhetőségét, partnere nem él vissza a kockázatos helyzetből adódó sérülékenységével. Egy másik megközelítés (Mayer és szerzőtársai, 1995) ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a bizalom fenti értelmezése összemos két fogalmat a bizalom (trust) és a bizalomra méltóság (trustworthy) fogalmait és azokat gyakorlatilag szinonimaként használja. Értelmezésükben a bizalomra méltóság (mely mindig észleléseket jelent) nem más, mint a bizalmat adó fél észlelése arra vonatkozóan, hogy mennyire bizalomra méltó a másik, a bizalmat kapó fél; tehát a bizalom előző, ún. hit alapú értelmezésével azonos. Maga a bizalom ugyanakkor a megközelítés szerint nem azonos ez. A bizalom cselekvési hajlandóságként értelmezhető, a bizalmat adó fél hajlandósága arra, hogy adott partnerével való kapcsolata során kockázatos magatartást vállaljon fel. Ebben az esetben nem a bizalom, hanem
a bizalomra méltóság töltheti be az irányítás eszközét. A bizalomra méltóság megfelelő szintje esetén a felek hajlandóak kockázatot vállalni és belemenni olyan helyzetekbe (pl. közös innovációkba), melyek kiszolgáltatottságot hoznak létre ugyan, de a várakozások szerint nem vezetnek el opportunista viselkedéshez, így nem sérülnek a felek érdekei. Maga a kockázatos cselekvés bevállalása jelzi a bizalom meglétét az adott kapcsolatban. Amennyiben a kockázatos cselekvés elmarad, úgy bizalomról nem beszélhetünk. Kutatásunk során mi is ehhez az értelmezéshez kapcsolódtunk és azt a hipotézist vizsgáltuk, mely szerint minél erősebb a bizalomra méltóság szintje egy adott üzleti kapcsolatban, annál inkább igaz, hogy magas kockázati szinttel rendelkező cselekvések megtörténnek, végbe mennek benne. Ilyen esetekben a kapcsolatban zajló események, cselekvések irányítási eszközévé válik a bizalomra méltóság és az üzleti kapcsolatban megjelenik maga a cselekvési hajlandóságként értelmezett bizalom. Mint minden kapcsolati jelenség, a bizalom és a bizalomra méltóság szintje elválaszthatatlan attól a konkrét kapcsolattól, melyben kialakul. Ebből adódóan a bizalom kutatása diadikus megközelítést igényel. Diadikusan kell tehát például a bizalomra méltóság észlelt szintjét mérni, vagy a cselekvések bekövetkezését vizsgálni. A mai napig meghatározó, már említett ún. egyvégű kutatásoknál (Brennan és szerzőtársai, 2003) ugyanakkor csak a kapcsolat egyik felét kérdezik meg a vizsgált jelenségről, ellátási lánc kapcsolatok esetében például csak a beszállító felet. Így azonban a kapott eredmények szükségszerűen tudományos szempontból nem megbízhatóak. Saját kutatásunk nemzetközileg is egyedülálló módon alkalmazta a diadikus mérést és elemzést biztosító ún. páros lekérdezés és a diadikus adatelemzés (Gonzalez Griffin, 2000) módszertanát. A páros lekérdezés nem jelent mást, minthogy az adott a kapcsolati jelenségről mindkét felet megkérdeztük, mégpedig oly módon, hogy ők fizikailag is látták egymást. A diadikus adatelemzés pedig olyan sajátos statisztikai módszer, melynek alapegysége két, egymással valamilyen kapcsolatban álló adatszolgáltató (pl. személy, vagy szervezet) között meglévő kapcsolat, illetve az abban megfigyelhető jelenségek (pl. bizalomra méltóság, vagy bizalom). Így a statisztikai elemzés során a két, egymástól függő kontextusban gyűjtött adatot tekinti egy megfigyelésnek. Matematikai értelemben ez azt jelenti, hogy a megfigyelés nem egy konkrét szám lesz, hanem két összetartozó szám, azaz egy kételemű vektor. A jelenség vizsgálatát célzó statisztikai elemzések pedig e vektorok közötti összefüggéseket vizsgálja. (A diadikus adatelemzésről magyar nyelven tájékozni lehet Gelei és szerzőtársai 2014-es cikkéből). Az említett módszertani megoldásokkal kívántuk azt elérni, hogy a bizalomra méltóság és a bizalom konkrét kapcsolatba ágyazottan jelenjen meg, kerüljön mérésre és elemzésre.
Kutatási hipotézisünk tesztelése érdekében kidolgoztunk egy kérdőívet, melyben arra kértük a kitöltőket, hogy párokat alkotva, az egyes kérdéseket a párban szereplő konkrét partnerre vonatkozóan töltsék ki. Ez a kérdőív rákérdezett arra, hogy az adott, konkrét párban szereplő partner személyt mennyire tartja a kitöltő bizalomra méltónak, de arra is, hogy adott konkrét partnerével, hajlandó lenne-e a különböző érzékenységű, azaz eltérő kockázati szinttel rendelkező információkat megosztani. Ezek az információs csomagok a következők voltak: - Operatív, a konkrét együttműködéshez szükséges információk (pl. rendelési mennyiség, vagy szállítási határidő); - Operatív, de más együttműködő partnerrel folytatott kapcsolatot is befolyásoló információk (pl. kapacitás és készlet adatok); - Érzékeny pénzügyi információk (pl. költségszint, profit tartalom); - Jövőbeni stratégiai tervekkel, innovációval kapcsolatos információk (pl. új értékesítési útra, vagy termékre vonatkozóan). Közel száz konkrét párt sikerült lekérdezni az adatfelvétel folyamata során, ahol a felek minden esetben üzletemberek voltak. Az így nyert adatbázist a diadikus adatelemzés regressziós modelljeivel teszteltük, hiszen arra voltunk kíváncsiak, hogy az adott kapcsolatokban meglévő bizalomra méltóság menyire befolyásolja a bizalomnak, azaz a kockázatos eseményeknek, esetünkben a kockázatos információk megosztásának bekövetkezését. Az adatfelvételt követően a kitöltőket arra kértük, a kockázati szint mentén értékeljék a vizsgált négy információmegosztási szituációt. Megítélésükben egyedül a pénzügyi információ megosztása jelentett kockázatot, így várakozásunk az volt, ebben a cselekvési szituációban lesz a magas bizalomra méltóságnak szerepe az információ megosztása tekintetében. Várakozásunk igazolódott, a legkockázatosabb, tehát leginkább sérülékeny helyzetben az adott kapcsolatokban felhalmozódott bizalomra méltóság befolyásolta az információmegosztást. Csak a magas bizalomra méltósággal rendelkező kapcsolatok esetén voltak hajlandóak egymással a partnerek a kockázatos pénzügyi információkat megosztani. Meglepetésre csak abban az esetben, ha az adott kapcsolatban mindkét fél részéről, kölcsönösen magas volt a bizalomra méltóság észlelt szintje. A kölcsönösség jelentősége csak tovább hangsúlyozza a kapcsolati jelenségek diadikus módon történő elemzésének szükségességét, még markánsabbá teszi Brennannak és társainak a jelenleg domináns, ún. egyvégű kutatási módszertannal szembeni kritikáját, hiszen a kölcsönösség csak a változók valóban kétoldalú értelmezése, mérése és diadikus szinten történő elemzése révén ragadható meg.
A kapcsolat elkötelezettségének hatása a vállalatok innovációs teljesítményére Második, most bemutatásra kerülő kutatásunk is egy kockázatos szituációt, az ellátási láncban együttműködő partnerekkel végzett közös innovációt vizsgálta. (A kutatásról részletes beszámolót ad Gelei és Kenesei 2016-os cikke.) A hazai gazdaság innovációs teljesítményének kutatása igen gazdag, és többnyire lesújtó képet mutat. Bár Magyarország innovációs teljesítménye az utóbbi években kissé erősödött, az ún. Summary Innovation Index (SII) alapján továbbra is alig haladja meg az EU 27 tagállamainak átlagát (EIS, 2015). Nemzetközi kutatások hívják fel a figyelmet arra, hogy az ellátási lánc partnerekkel való elmélyült együttműködés jelentősen hozzájárulhat a vállalatok, s ezzel az egész nemzetgazdaság innovációs teljesítményének növeléséhez (Dyer, 1996; Fawcett és szerzőtársai, 2012). Empirikus adatok mutatják, hogy hazánk ebben a tekintetben is alacsony teljesítményt mutat (Csizmadia, 2007). Az alacsony kooperációs készség a rendszerváltást követő években még csak-csak érthető volt, hiszen maga a rendszerváltás a magyar vállalatok és kapcsolatrendszereik radikális újrarendeződésével járt együtt. A szocialista munkamegosztás hosszú távú üzleti kapcsolatrendszereket ma azt mondanánk ellátási láncokat, üzleti hálózatokat hozott létre, és stabil piacokat biztosított ezen ellátási láncok tagjai számára. A politikai változások a gazdasági rendszer szövetét ebből a szempontból is radikálisan megváltoztatták, a piaci nyitás nem csak egyes vállalatok megszűnését hozta, hanem ezeknek a főként regionális kapcsolatrendszereknek, ellátási láncoknak a felbomlásával is együtt járt. A piacgazdaságra való átállás ugyanakkor utat nyitott új vállalatok alakulásának, külföldi vállalatok betelepülésének és a kapcsolati háló újjáépítésének. A rendszerváltást követő negyed évszázad sok idő, ezért azt feltételeztük, hogy mára vállalataink jelentős része ismét stabil, elkötelezett kapcsolatrendszerben működik, melyekben a fejlett piacgazdaságok üzleti kapcsolataikhoz hasonlóan a közös innovációs erőfeszítéseknek is meg kellene jelenniük, azoknak mérhető eredményt, teljesítményjavulást kellene hozniuk. A Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központja 2013-as adatbázisának felhasználásával ezért egy konkrét, kiemelt kapcsolati jellemzőnek, az üzleti kapcsolatok elkötelezettségének a vállalatok innovációs teljesítményre gyakorolt hatását elemezzük. Munkánk a nemzetközi kutatási közösség számára is képvisel újdonságot, mert eddig az elkötelezett ellátási lánc kapcsolatok hatását a vállalatok teljesítményére csak kétoldalú kapcsolatokon keresztül vizsgálták. Az ellátási lánc ugyanakkor ilyen diadikus kapcsolatok láncolataként értelmeződik, melyben minden vállalat egyszerre tölti be a vevő, de egyben a beszállító szerepét is. Egy adott vállalat innovációs teljesítményét pedig nem csak a beszállítók, de a vevők is erőteljesen befolyásolják. Annak érdekében, hogy mindkét hatást bevonjuk az
Innováció típusok az innováció mértéke szerint elemzésbe, ún. triadikus szintű elemzést (Choi Wu, 2009) végeztünk, vizsgálatunk alapegységét az ellátási lánc három szereplőjéből álló triád (esetünkben a beszállító központi vállalat vevő) jelentette. Munkánk abban a tekintetben is eltér a korábbi vizsgálatoktól, hogy az innovációs teljesítményt összetetten, négy konkrét innovációs teljesítménymutató mentén ragadjuk meg. Az innováció tárgya és intenzitása alapján is értelmeztük és mértük azt. A reálfolyamatokat középpontba állító ellátási lánc megközelítésnek megfelelően pedig külön szerepeltettük a hagyományos OECD terminológia szerinti ún. technológiai innovációk két elemét, azaz a termék és a folyamat innovációkat. Ezeken belül pedig tovább bontottuk a vizsgált vállalat innovációs teljesítményindikátorait inkrementális és radikális innovációra (3. ábra). 3. ábra: Az empirikus vizsgálatba bevont operatív teljesítményelemek és kapcsolatuk az innováció alaptípusaival Radikális Inkrementális Új termék/szolgáltatás kifejlesztése Meglévő termék/szolgáltatás minőségének javítása Új, komplex folyamatinnovációk végzése Jelenlegi folyamat termelékenységének emelése Termék/szolgáltatás - minőség javítása Termelékenység növelése A vevői érték növelésének két alapvető módja a technológiai innovációk típusai Elemzésünk középpontjában a hazai vállalatok ellátási lánc kapcsolatainak elkötelezettsége és innovációs teljesítménye közötti kapcsolat állt. Az elkötelezettség az üzleti kapcsolatok kutatásának egyik kiemelt fogalma, mely alapesetben két együttműködő fél között értelmezhető. Az elkötelezettség ennek a két partnernek a kooperációja során kialakuló kapcsolat jellemzője, mely a múltban gyökerezik, ugyanakkor jelentősen befolyásolja a
kapcsolat jelenét, sőt jövőjét is. A múltban gyökerezik, hiszen a felek korábbi cselekvéseinek eredményeképpen alakul ki. A korábbi eseményeket gyakran kíséri a felek egymás irányába tett kapcsolat-specifikus (más néven reláció-specifikus) befektetések növekedése. A kapcsolatspecifikus befektetések és a felek egymás iránt észlelt elkötelezettsége pedig jellemzően párhuzamosan mozog (Nyaga és szerzőtársai, 2010), ezért a kapcsolatok elkötelezettségének mértékét a szakirodalom, mint a partnerek kapcsolat-specifikus befektetéseinek ún. proxy változóját használja (Håkansson Ford, 2002). Kutatásunk során mi is ezt tettük, az elkötelezettség szintjét az ellátási lánc triád központi vállalatának legfontosabb vevője és legfontosabb beszállítója irányába tett reláció-specifikus befektetések összegével mértük. Bár a vizsgált vállalatok (175 cég) mindegyikére ezeknek a kapcsolat-specifikus befektetéseknek a viszonylag alacsony szintje jellemző (1 Likert skálán mérve 2,87-es az átlagos befektetések szintje), az általunk kidolgozott SEM modell igazolta, hogy a triadikus szinten vizsgált befektetések, azaz a kapcsolati triádban kialakuló elkötelezettség erőssége a központi vállalat minden vizsgált innovációs teljesítménydimenziójára pozitívan hatott. Ez a pozitív hatás valamivel erősebb volt a termék, mint a folyamat innovációk esetében, a termék innovációk közül pedig kissé meglepő módon erősebben hatott a radikális, mint az inkrementális innovációra. Meglepő ez az eredmény, hiszen korábbi, elsősorban kvalitatív kutatások azt mutatták, az inkrementális termékinnovációs-képesség, a radikális innováció előfeltétele. Eredményeink tükrében különösen elszomorító vállalatainknak korábban már említett, empirikus kutatásokkal alátámasztott alacsony kooperációs hajlandósága. A 2015-ös Innovation Union Scoreboard szerint a közép-kelet-európai vállalatok általában, a magyar vállatok pedig különösen gyengék az üzleti kapcsolatrendszerben rejlő lehetőségek mobilizálásában. A tanulmány kiemeli, hogy a kkv szektorba tartozó hazai vállalatoknak csak 54%-a rendelkezik bármilyen jellegű innovációs együttműködéssel. (Megjegyezzük, hogy mintánk 80%-a ebbe a vállalattípusba tartozik!) Ezen együttműködéseken belül az ellátási lánc kapcsolatok elmélyítése, kapcsolat-specifikus befektetésekkel járó elköteleződése még ritkább lehet. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy a hazai vállalatok innovációs teljesítményének javítása terén az ellátási lánc kapcsolatok fejlesztése, elkötelezettségének erősítése még ha kockázatos is fontos, az innováció és versenyképesség tekintetében jelentős tartalékokkal bír. Ez munkánk talán legfontosabb üzenete nem csak a vállalatvezetők, de a gazdaságpolitika szereplői számára. A kiemelt ellátási lánc partnerekkel kialakítandó valóban elkötelezett kapcsolatok támogatásával, az ezek kialakítását gátló tényezők felszámolásával vállalataink, ezen keresztül pedig a nemzetgazdaság egészének innovációs teljesítménye növelhető.
Új ellátási stratégiák a beszállítói triádok menedzsment kihívásai Az előzőekben röviden bemutatott kutatások esetében már saját eredményekről is be tudtunk számolni. A harmadikként tárgyalt kérdéskör azonban még számunkra is viszonylag új. A beszállítói triádok témaköre a vizsgált jelenség, ami azonban mind gyakorlati megvalósulását, mind elméleti szintű, elemző leírását tekintve is gyermekcipőben jár. Ugyanakkor egy igazán érdekes, rendhagyó megközelítésről van szó, melyről mindenképpen érdemes már most néhány szót szólni. A különféle ellátási stratégiák előnyeiről, hátrányairól, veszélyeiről és erősségeiről rengeteg elemzés született már az elmúlt évtizedekben. Ezek az elemzések régóta azt a fontos üzenetet fogalmazzák meg, hogy a beszállítók hatékony menedzsmentjének alapfeltétele a beszállítók szegmentált, egymástól eltérő jellegű kezelése (Dyer és szerzőtársai, 1998; Bensaou, 1999). Hosszú távon két klasszikus ellátási stratégia közül javasolt a vállalatoknak választaniuk, mely két hosszú távon is kiegyensúlyozott, kölcsönösen kedvező beszállítói kapcsolati típus kialakulásához vezet el. Az ún. versenyeztető stratégia (multiple sourcing) esetén a versenyeztető kapcsolati modell, más néven piaci cserekapcsolat kialakulásáról beszélünk. A másik fél irányába elköteleződő, egy forrásból történő beszerzési stratégia (single sourcing) esetén pedig az együttműködő kapcsolati modell, más néven a stratégiai partnerkapcsolat alkalmazásáról beszélünk. Míg az első stratégia és kapcsolati modell nagy előnye az alacsony beszerzési ár és kapcsolati költségszint, a másik választása mellett az erőteljesebb innovációs kképesség szól (1. táblázat). 1. táblázat: A két klasszikus beszállítói kapcsolati típus előnyei és hátrányai
A beszállítói kapcsolatok menedzsmentjének új, kapcsolati triádokon nyugvó megközelítése arra hívja fel a figyelmet, hogy bár mindkét stratégia és kapcsolati típus rendelkezik egyértelmű előnyökkel és hátrányokkal, ma már egyre kevésbé alkalmazhatóak. Ennek okai között említhetjük például azt a tényt, hogy ma már egyre kevesebb olyan termék létezik, mely a rövidülő termék életciklusok miatt ne igényelne állandó innovációt. A stratégiai kapcsolat kiépítése ugyanakkor meglehetősen költséges, az egy forrásból történő beszerzés pedig igen kiszolgáltatottá, sebezhetővé teszi a megrendelő vállalatot. A két beszerzési stratégia és kapcsolati típus ötvözésének igényével lépnek fel az ún. hibrid beszerzési stratégiák. Minden hibrid stratégia alapvető célja a versenyeztetés és a kooperáció együttes biztosítása a beszállítói kapcsolatrendszerben, azaz az ún. coopetition állapotának, kapcsolati modelljének kialakítása. A hibrid stratégiák közül az ún. triadikus ellátási stratégia (triadic sourcing) (Dubois Fredriksson, 2008) az. Ennek során a megrendelő két kiemelt partnerrel épít ki és tart fenn ilyen jellegű coopetitive (egyszerre versenyeztető és együttműködő) kapcsolatot oly módon, hogy nem csak a közötte (mint megrendelő) és a két beszállító közötti kapcsolatot kívánja tudatosan alakítani, de a két beszállító vállalat közötti kapcsolatot is tudatosan kívánja menedzselni. De hogyan is lehetséges ennek az első hallásra ellentmondásos célkitűzés megvalósítása? A beszállítói kapcsolatok tartalmának újfajta értelmezésével! Az üzleti kapcsolatokat, benne a beszállítói kapcsolatokat is önálló létezőnek tekintjük, de arra többnyire, mint egy adott állapotjellemzővel leírható jelenségre gondolunk. A valóságban az üzleti kapcsolatok fejlődése időben folyamatosan változó, hiszen más-más események, kihívások és feladatok jellemzőek e kapcsolatok életciklusának különböző szakaszaiban. A kapcsolatoknak ez az ún. kritikus eseményeken nyugvó értelmezése és menedzsmentje vezethet el a coopetitive kapcsolati triádok kialakításához (Gelei és szerzőtársai, 2016b). A beszállítók tudatos menedzsmentje ebben az esetben azt igényli, hogy képesek legyünk a kapcsolatokon belül azoknak a kritikus eseményeknek az azonosítására és szeparált, tudatos kezelésére, melyek révén egyes esetekben a felek közötti verseny, míg más esetekben a közöttük lévő kooperáció állapota jön létre. Amikor például a megrendelő egy új termék beszállítására ír ki pályázatot, a két potenciális beszállító közötti kapcsolatot az erős verseny és a gyenge (gyakorlatilag nulla) kooperáció jellemzik. Ezt a szituációt nevezzük tiszta versenyszituációnak, Luo (2007) kifejezésével élve contending, azaz cívódó kapcsolati szituációnak (4. ábra). A triadikus ellátási stratégia hosszú távú fennmaradása elsősorban attól függ, mennyire sikerül azonosítani a különféle kritikus kapcsolati szituációkat, eseményeket; illetve attól, mennyire képes a kapcsolati triád központi irányítója, a megrendelő vállalat
biztosítani, hogy a két beszállító között a különféle típusú kapcsolati szituációk kiegyensúlyozott megoszlása alakuljon ki. Amennyiben ez sikerül, a beszállító partnerek összességében valóban egyszerre versenyeztető és együttműködő, azaz coopetitive jellegű kapcsolatként élik meg viszonyukat a másik beszállítóval. 4. ábra: Tipikus kapcsolati szituációk (Luo, 2007) A szakirodalom a triadikus ellátási stratégia egyetlen korábban már hivatkozott tudományos igényű leírását ismeri. Ez az eset a globális autóipar egyik meghatározó központi vállalatának, a Volvónak az esete két szintén nagy, multinacionális ülésbeszállítójával kialakított triadikus ellátási stratégiája. De vajon milyen további feltételei vannak e vonzó stratégia sikeres alkalmazásának? Mennyire befolyásolja a beszerzendő termék, ágazat, vagy más fontos tényező a stratégia életképességét? Milyen hátrányai lehetnek ennek az új megközelítésnek? Számos sürgető kérdés vár még válaszra a triadikus beszerzési stratégia, de tágabb értelemben az üzleti kapcsolatok hatékony menedzsmentjének tekintetében is. Egy olyan témakör tekintetében, mely ne feledjük modern, hálózati gazdaságunk és világunk alapjelensége. Köszönetnyilvánítás: A szerző köszöni az OTKA K 115542 számú projekt támogatását. Hivatkozások jegyzéke Bensaou, M. (1999): Portfolios of Buyer Supplier Relationships; Sloan Management Review; Summer, pp. 35-44. Bernstein, W. Z. Ramanujan, D. Elmqvist, N. Zhao, F. Ramani, K. (2014): VISER: Visualizing supply chains for eco-conscious redesign, Proceedings of the ASME 2014 International Design
Engineering Technical Conferences & Computers and Information in Engineering Conference (IDETC/CIE 2014), August 17-20, 2014, Buffalo, New York, USA, pp. 1-10. Paper No.: DETC2014-34960 ; https://engineering.purdue.edu/cdesign/wp/wp-content/uploads/2014/08/asme-viser.pdf Brennan, R. Turnbull, P.W. Wilson, D.T. (2003): Dyadic adaptation in business-to-business markets; European Journal of Marketing, Vol. 37, Issue 11/12, pp. 1636 1665; http://dx.doi.org/10.1108/03090560310495393 Choi, T. Y. Wu, Z. (2009): Taking the leap from dyads to triads: Buyer seller relationships in supply networks; Journal of Purchasing & Supply Management, 15, 263 266. Csizmadia, P. (2015): A szervezeti innováció és tudásfelhasználás mintái a magyar gazdaságban; PhD Disszertáció; Szociológia és Társadalompolitikai Intézet; Szociológia Doktori Iskola, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest. Dubois, A. Fredriksson, P. (2008): Cooperation and competing in supply networks: Making sense of a triadic sourcing strategy; Journal of Purchasing & Supply Management 14, pp. 170 179; doi:10.1016/j.pursup.2008.05.002 Dyer, J. H. (1996): Specialized Supplier Networks as a Source of Competitive Advantage: Evidence from the Auto Industry, Strategic Management Journal, Vol. 17., 271-291. Dyer, J. H. Cho, D. S. Chu, W. (1998): Strategic Supplier Segmentation: The Next Best Practice in Supply Chain Management; California Management Review, Vol. 40 No 2, Winter, pp 57-77. EIS 2015: Innovation Union Scoreboard 2015; European Commission; Downloaded on the 15. September 2015, from: http://ec.europa.eu/growth/industry/innovation/factsfigures/scoreboards/files/ius-2015_en.pdf Fawcett, S. E. Jones, S. L. Fawcett, A. M. (2012): Supply chain trust: The catalyst for collaborative innovation; Business Horizon, 55, 163 178. Ford, D. Gadde, L.E. Håkansson, H. Snehota, I. Waluszewski, A. (2008): Analysing Business Interaction, 24th Annual IMP Conference Proceedings, Uppsala, Sweden. Håkansson, H. (1997). Organization networks. In: Sorge, A. & Warner, M. (Eds.) (1997). The IEBM handbook of organizational behaviour (pp. 232 240). International Thomson Business Plan, London. Gelei A. Mandják T. (szerk.) (2011): Dzsungel, vagy esőerdő? Az üzleti kapcsolatok hálózata; Akadémiai Kiadó, Marketing Szakkönyvtár sorozat; Budapest, ISBN 978 963 05 8983 3 Gelei A. (2014): Az üzleti kapcsolatok irányítása fókuszban a bizalom; Köz-gazdász, Tudományos Füzetek; IX. évfolyam, 2. szám, 85-100. old. Gelei A. Dobos I. Sugár A. (2014): Bevezetés a diadikus adatelemzésbe elmélet és alkalmazás; Statisztikai Szemle, 2014, 92. évfolyam 5. szám, 417 446. old; http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2014/2014_05/2014_05_417.pdf Gelei A. Dobos I. (2016): Bizalom az üzleti kapcsolatokban A diadikus adatelemzés egy alkalmazása; Közgazdasági Szemle; LXIII. évfolyam, március, 330-349. old. Gelei A. Dobos I. Bódi-Schubert A. (2016): Az üzleti kapcsolatok kutatása; Akadémiai Kiadó, Budapest, ISBN 978 963 05 9713 5 Gelei, A. Sillanpää, I. Khuram, S. (2016b): Patterns of dynamic changes in supply management a triadic approach; 25th IPSERA Annual Conference, Dortmund, Germany, 20 Mar 2016-23 Mar 2016; Paper 87; https://www.dropbox.com/sh/bscob9v0i3mvlb7/aaae2fdh7swxrxp6irk67alza?dl=0 Gelei, A. Kenesei, Zs. (2016): The Effect of Relation-Specific Investments in the Supply Chain Triad on Innovation Performance; Management, 11 (2), 123-138.
Gonzalez, R. Griffin, D. (2000): On the Statistics of Interdependence: Treating Dyadic Data with Respect; in.: Ickes, W. Duck, S. (2000) (ed.): The Social Psychology of personal Relationships; John Wiley and Sons, Ltd. Håkansson, H. Johanson, J. (1992): A Model of industrial Networks, In: Axelsson, B. Easton, G. (Eds.): Industrial networks: A New View of Reality (pp. 28-34). Routledge, London. Håkansson, H. Ford, D. (2002): How should companies interact in business networks?. Journal of Business Research, Vol. 55, Issue 2, 133-139. Jap, S. D. Ganesan, S. (2000): Control mechanisms and the relationship life cycle: implications for safeguarding specific investments and developing commitment, Journal of Marketing Research, 37, pp. 227-245. Kumar, N. (1996): The Power of Trust in Manufacturer Retailer Relationships; Harvard Business Review, Vol. 74, No.6, pp. 93-107. Luo, Y. (2007): A coopetition perspective of global competition; Journal of Word Business, 42, pp. 129-144. Magda S. Dinya L. Magda R. (2008): Innováció és kutatás-fejlesztés, Magyar Tudomány, 2. szám; http://www.matud.iif.hu/08feb/08.html Mayer, R.C. Davis, J.H. Schoorman, F.D. (1995): An Integrative Model of Organizational Trust; Academy of Management Review, Vol. 20, No. 3, pp. 709 734, http://dx.doi.org/10.5465/amr.1995.9508080335 Nyaga, G.N. Whipple, J.M. Lunch, D.F. (2010): Examining supply chain relationships: Do buyer and supplier perspectives on collaborative relationships differ? Journal of Operations Management, 28, pp. 101-114. Williamson, O. E. (1979): Transaction-Cost Economics: The governance of contractual relations, The Journal of Law & Economics, 22(2), pp. 233-261.