HOZZÁTÁPLÁLÁSI KISOKOS Gondoskodás minden kanálban! A Hamánek a gyümölcs és zöldségalapú bébiételek széles választékát kínálja elérhető áron.
SZOPTATÁS A szoptatás fontossága Az újszülött számára a legtermészetesebb táplálék az anyatej. 2-3 nappal a szülés után az anyuka emlőiben sárgás, sűrű folyadék kezd termelődni, ezt nevezzük előtejnek. Az előtej nagy mennyiségű antitestet immunoglobulin A-t tartalmaz, mely a szoptatás során kerül a csecsemő szervezetébe. Az immunoglobulin A (IgA) nevű antitest bevonja a bél nyálkahártyáját, ezzel védi a baba szervezetét a mikroorganizmusoktól. Az előtejben található anyagok segítenek továbbá a különböző ételallergiák kialakulásának megelőzésében is. Általában a szülés utáni 3-. napban kezdődik meg az anyatej termelődése. A mai napig elfogadott nézet, hogy a babának hetente átlagosan 10-20 grammal kellene gyarapodnia. A csecsemő gyomra nagyjából 2 ill. 3, órán belül ürül ki, ez az egyes szoptatások közötti körülbelüli időintervallum. Ebből következik, hogy egy egészséges csecsemő naponta alkalommal szopik, ebből minimum egyszer éjszaka. Kisebb babáknál ez a szám 8 és 10 szoptatás is lehet naponta. Két szoptatás között a szünet ideális esetben nem haladja meg a órát. Kedves Anyuka és Apuka! Új taggal bővült a család, a legkedvesebb kis jövevénnyel, egy kisbabával. Mint a legtöbb gondos szülő, te is bizonyára mindent megteszel gyermeked fejlődése és egészsége érdekében az egészéges fejlődés alapja a kiegyensúlyozott táplálkozás. Biztosan nagyon sok kérdés merül fel benned, és nem csak ezzel a témával kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy ez a kiadvány az egyes korcsoportoknak megfelelő termékkínálat bemutatásán kívül rengeteg hasznos tanácsot nyújt a kiegyensúlyozott étrenddel kapcsolatban. Kiadványunkban nemcsak a Hamánek bébiételekről találsz hasznos informá ciókat, hanem a szoptatásról, a napi folyadékbevitelről, a gyermek fejlő déséről és sok más érdekes témáról, melyek segítségül lehetnek a kezdeti nehéz időszakban. Mire ügyeljünk szoptatáskor A csecsemőt szoptatás közben zavarhatják külső tényezők (a TV zaja, a szülők veszekedése stb.), az anya sietős hozzáállása, az anyuka, vagy az apuka betegsége, a tej ízének megváltozása (pl. menstruáció alatt), illetve olyan apróságok is mint az anya illatának megváltozása (dezodor, parfüm, öblítő stb.). Elengedhetetlen szoptatás közben a nyugalom és a szoptatási pozíciók váltogatása. FOLYADÉKBEVITEL A gyermek egyéves koráig a számára legmegfelelőbb folyadék a víz. A gyermekorvosok ajánlása alapján 1 éves korig lehetőleg csak vizet kapjon a baba innivalóként. Folyadékpótlásra a víz mellett ideálisak lehetnek még a speciális cukormentes bébiitalok, természetesen ezek is hígítva. Mielőtt csapvizet adsz a babádnak, érdemes tájékozódni a vízminőségről, vagy beméretni azt, és ha szükséges megfelelő víztisztító berendezést beszerelni. Csapvizet mindig forralás után adj a kisbabádnak. 2 3
MAXIMÁLIS BIZTONSÁG, MINŐSÉG MEGŐRZÉS 1. Biztonsági fólia Lezárja az üveg és a kupak találkozását, biztosítva ezzel a kupak sértetlenségét. Felbontás esetén először ezt le kell tépni, azután lehet a termék fedelét lecsavarni. 2. Biztonsági kupak Felbontáskor a fedőnek kattannia ( cuppanó hang) kell, ezzel jelezve a termék légmentes lezárását. 3. Üveg - sterilizált csomagolás Sterilizált csomagolás.. Hőkezelés A termék hőkezeléssel tartósított, így nincs szükség tartósítószer használatára. Házilag készített, kontra készen vásárolt bébiételek Gyakran hangoztatott vélemény, hogy az otthon készített bébiétel sokkal egészségesebb, minőségibb és olcsóbb, mint az üzletekben megvásárolható késztermék, ezáltal a babának is és nem utolsó sorban a családi kasszának is a legmegfelelőbb választás. Vajon tényleg így van? Különösen a boltban vásárolt zöldség és gyümölcs hordoz magában magas rizikót a terményben megmaradt növényvédőszerek és kártevők elleni permetszerek formájában. Az egészségre ugyanis káros hatással vannak a nitrátok is, melyek megtalálhatóak a korai, ill. az üvegházakban nevelt zöldségekben. A nitrátok kétségkívül azon anyagok közé tartoznak, melyeknek semmi keresnivalójuk a babák ételében. Házi készítésű ételeknél viszont a szülők semmilyen módon nem tudják ezeket az anyagokat kiszűrni. A következő káros anyag, mely jelenlétét szabad szemmel lehetetlen felfedezni, a penészgombák által termelt méreganyag, a mikotoxin. Sajnos a sokszor egészségesnek és szépnek kinéző gyümölcs és zöldség esetében sincs garancia arra, hogy nem tartalmazza a fentebb felsorolt káros anyagokat. A kész bébiételeknél és desszerteknél szigorúan felügyelik a káros anyagok mennyiségét, melyek megterhelhetik a gyermekek szervezetét. A Hamánek bébiételekben felhasznált alapanyagok, valamint a késztermékek vizsgálatát a legmodernebb elemzési eszközökkel felszerelt prágai Vegyészeti és technikai Főiskola Élelmiszer-elemző Intézete végzi. Általános felhasználási feltételek Olvasd el és tartsd be az elkészítési útmutatót a gyermek egészsége érdekében. Ne használj fém kanalat, mert ezzel megsértheted az üveget. Amennyiben melegen adod az ételt, a szükséges mennyiséget melegítsd vízfürdőben, vagy mikrohullámú sütőben, kupak. Az egyszer már melegített bébiétel nem tárolható tovább hosszú ideig. Az üvegben maradt bébiétel hűtőszekrényben lefedve 8 óráig biztonságosan tárolható, és fogyasztható. Mindig ellenőrizd az étel hőmérsékletét, mielőtt a babának kínálnád. Abban az esetben, ha a kupak az első felnyitáskor nem kattan, a terméket ne használd.
HOZZÁTÁPLÁLÁS Győződj meg róla, hogy babád készen áll a hozzátáplálásra! Ez nem hangzik bonyolultnak. De hogy lehetsz egészen biztos benne, hogy itt az idő az anyatejen/tápszeren kívül mást is adni neki? Az Európai Gyermekgasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozási Társaság (ESPGHAN) 2017-es ajánlása alapján a csecsemők hozzátáplálását nem javasolja a. hónap (17 hetes kor) előtt elkezdeni, de azt is megemlíti, hogy ne halasztódjon el a. hónap (2. hét) után. Hazánkban a legelterjedtebb ajánlás, hogy a hozzátáplálás megkezdésével várjuk meg a baba hónapos korát. Koraszülött babák (betöltött 37 hetes kor előtt született) hozzátáplálása egyedi lehet, ezért a babát kezelő orvossal/ orvosokkal konzultálj a megkezdés előtt. A nap melyik szakában a legalkalmasabb kóstoltatni? Te döntöd el, mikor kezditek a hozzátáplálást, és ez nagyban függ attól is, hogy elválasztasz, vagy hozzátáplálsz. A szakértők egyetértenek abban, hogy a legmegfelelőbb időpont az, mikor a babád nem farkaséhes, hiszen az az ideális, ha mindketten nyugodtak vagytok. Ha a baba türelmetlenül várja a tejet, és pürével vagy puha zöldségdarabbal kínálod helyette, valószínűleg heves reakció lesz a vége. Éppen ezért a reggeli utáni, de még az ebéd előtti időpont tűnik a legalkalmasabbnak, így napközben jelentkezhetnek a tünetek is, melyeket az újonnan adott étel okozhat. Válaszd ki az első ételeket! A legelején, ha a kanalas/ pürés etetés mellett döntesz, kínáld a babát olyan ételekkel amelyeknek nincs nagyon jellegzetes íze. Ilyen például az alma, az édesburgonya, vagy a sütőtök. Szuper ötlet anyatejjel vagy tápszerrel keverni az első falatokat, ami a megfelelő állag, illetve ismerős íz miatt könnyebbé teszi az indulást. Melyek legyenek az első alapanyagok? Édesburgonya Burgonya Sütőtök Alma Avokádó Banán Körte Mangó Őszibarack Csirkehús Pulykahús Sertéshús Marhahús, borjúhús Máj (heti 1x) Hal Gabonafélék: Zab, Rizs (basmati), Barna rizs, Búza A babák annyira különbözőek, hogy minden normális, úgyhogy hallgass az ösztöneidre és a babád étvágyára. Az egész lényege, hogy pozitív élmény legyen a babának és neked is. Az viszont tény, hogy az anyatejről szilárd ételre váltani hosszú tanulási folyamat a babának, amit a saját tempójában, kis lépésekben haladva érdemes végigcsinálni. 7
HOZZÁTÁPLÁLÁS KEZDETE Ha a babádon az alábbi jeleket tapasztalod, valószínű, hogy készen áll a hozzátáplálásra. Érdeklődést mutat az ételek iránt: Ha közelében más eszik, azt érdeklődéssel figyeli, és a tányéron lévő ételekért nyúl. Biztosan tartja a fejét: A megfelelő fejtartás elengedhetetlen mielőtt a baba elkezdi a szilárd ételek kóstolását. Ez az izomkontroll segít a könnyebb nyelésben. Tárgyakat és az ételt a szájához emeli: Minden új dolgot amit megkaparint, a szájával akar felfedezni. Ez az egyik jel, amely azt mutatja, hogy készen áll a hozzátáplálásra. Már tud ülni (akár segítséggel): Ebben az életkorban kevesen ülnek már önállóan, ezért kisebb segítségre lehet szüksége. Hosszabb ideig semmiképpen ne erőltesd az ülést. A hozzátáplálás kezdete, általában hónapos kor ÁLLAG: Ha a pürés hozzátáplálást választod, az első falatok folyékony méz állagúak legyenek. Ezt úgy tudod elérni, hogy a párolt zöldséget vagy gyümölcsöt pürésíted, majd anyatejet vagy tápszert hozzákeverve hígítod a kívánt állagig. MENNYISÉG: 1-2 evőkanálnyi. Természetesen, ha többet szeretne enni, még tartja a száját, láthatóan kívánja az ételt, adhatsz többet is. Azt fontos megfigyelned nem okoz-e hasfájást, mert akkor kisebb adagokban kell továbbhaladnotok. GYAKORISÁG: Naponta 1x lehetőleg tízórai vagy ebédidőben kóstoltass. Azért érdemes egyszerre mindig csak egyféle alapanyagot adni a babának, hogy kiderüljön nem érzékeny-e rá. 8 9
hónapos kortól Happy Fruit 100% gyümölcs Hamánek gyümölcsös bébiételek Hamánek gyümölcsös bébiételek 100% gyümölcs C-vitaminban gazdag hozzáadott cukor harmonikus íz C-vitaminban gazdag harmonikus íz válogatott gyümölcsből mesters. aromák glutén-mentes mesters. aromák gluténmentes tejszármazék mentes tejszármazék mentes 100% gyümölcs őszibarackkal sárgabarackkal málnával áfonyával banános sárgabarackkal és őszibarackkal őszibarackkal és banánnal eperrel és sárgabarackkal szilvával alma körte homoktövissel eperrel őszibarack bodzával mangóval 10 hónapos kortól 11
-- hónapos kortól A - hónapos kortól adható Hamánek tasakos gyümölcspüré 100% gyümölcsöt tartalmaz, hozzáadott cukor, ennek köszönhetően már a legkisebbeknek is kiváló választás. Praktikus, visszazárható csomagolásának köszönhetően tökéletes utazáshoz vagy játszótérre 100% gyümölcs hozzáadott cukor praktikus, visszazárható csomagolás hónapos kortól Hamánek gyümölcsös bébiételek gabonával, tejszármazékkal C-vitaminban gazdag összhangban a tápanyag követelményekkel gabonával, tejszármazékkal dúsított mesters. aromák gluténmentes tejszármazék mentes hozzáadott cukor 100% gyümölcs alma-mangó 120 g körte-banán 120 g őszibarack-banán 120 g sárgabarack 120 g szilva 120 g alma-eper 120 g erdei gyümölcs 120 g eper túróval 120 g sárgabarack túróval 120 g mesters. aromák gluténmentes alma-őszibarack túróval tejszármazék mentes alma zabpehellyel őszibarackkal és zabpehellyel alma-sárgabarack tejszínnel alma-őszibarack tejszínnel 12 13
-- hónapos kortól Hamánek babamenük A.-.-. hónapot betöltött babáknak készült bébiételek nagyon lágy állagúak. 7-8 hónapos baba ÁLLAG: Ha eddig jól vettétek az akadályokat, lassan itt az idő, hogy a tiszta püré állagú étele darabosabb püré legyen. Mostantól például hagyj nagyobbacska darabokat is a kekszből, amit a gyümölcshöz keversz, így a puha darabkákkal elindulhat a tanulási, tapasztalási folyamat. Ugyanezt gyümölccsel vagy zöldséggel is megteheted. MENNYISÉG: ha még csak kiegészíted az étkezést, akkor 3- evőkanál, ha már szeretnél kiváltani étkezést, akkor annyit amennyivel a baba jóllakik /kb. 120-10 ml/. lágy állagú gondosan válogatott alapanyagok hozzáadott só pulykahús zöldséggel és rizzsel gnocchi marhahússal tejszínes mártásban marhahús brokkolival és burgonyával tonhal zöldséggel és burgonyával zöldséges rizs csirkehússal mesterséges aromák tejszármazék mentes só hozzáadása GYAKORISÁG: Naponta 1-2 alkalommal. Új íz bevezetése tízóraira, megszokott alapanyag uzsonna időben. Milyen új ízekekkel próbálkozz? Brokkoli Cukkini Nyári tök Paszternák Petrezselyemgyökér Sárgaborsó (passzírozva) Sárgarépa Zöldborsó (passzírozva) Gesztenye (natúr) Nektarin Papaja Sárgabarack Szilva Füge (friss) Pasztörizált sajt, Joghurt (natúr), Vaj, Kefír, Tojás Gabonafélék: Köles, Darált lenmag, Quinoa, Kuszkusz, Bulgur zöldség borjúhússal burgonya csirkehússal és zöldséggel bárányszoté sárgarépával és burgonyával burgonyapüré sütőtökkel és csirkehússal répa rizzsel és marhahússal 230 g 230 g 1 1
7-8 hónapos baba Hamánek gyümölcsös bébiételek és húsoszöldséges ételek hozzáadott só kiegyensúlyozott receptúra ellenőrzött alapanyagok részben pépesített 9-10 hónapos baba ÁLLAG: Ha a babád jól reagált az első kisebb darabokra, próbálkozhatsz sűrűbb, darabosabb ételekkel. Ne turmixold le az ételét, hanem egy részét reszeld le, és úgy add a püréhez, hogy megismerkedjen a darabosabb állaggal is. Ha a puhább ételeket, mint például a banánt vagy a krumplit innentől nem turmixoljuk, hanem villával törjük össze számára, azzal szintén a nagyobb darabokkal ismerkedhet. A darált hús arra ösztönözheti, hogy kicsit többet rágjon, de továbbra is legyenek kisebb mértékben folyékonyak azok az ételek, amiket a babának kínálunk. Ezek mellett bevezethetünk kézzel ehető, puha falatkákat, például kenyérkatonákat, puhára párolt répahasábokat, vagy banándarabokat, hogy hozzászoktassuk a szilárdabb állagokhoz. MENNYISÉG: Ebben az életkorban a legtöbb babánál kiváltódik már 1-1 étkezés, így 10-200 ml közötti menynyiségeket fog elfogyasztani. mesterséges aromák tejszármazék só hozzádarabos mentes adása alma körtedarabokkal 8 őszibarack darabokkal 8 nagymama csirkéje zöldséggel és rizzsel mesterséges aromák gluténmentes gluténmentes tejszármazék só hozzádarabos mentes adása 7 sonka bébizöldséggel 7 csirkeragu zöldséggel és rizzsel bolognai spagetti csirkehússal 8 230 g 8 gnocchi sertéshússal 230 g 8 rizottó csirkehússal és zöldséggel 230 g 8 GYAKORISÁG: Naponta 2-3 alkalommal. Új íz bevezetése továbbra is a délelőtti időpontban történjen. Ha úgy tűnik, hogy a babádat nem izgatja az evés, ebben a korban napi három alkalmat is biztosítani lehet neki, hogy felfedezze az ételeket. Gyakori, hogy a 8-9 hónapos vagy annál idősebb babák úgy döntenek, hogy mindent maguk akarnak csinálni. Vannak babák, akik nem fogadják el a kanalat, vagy maguk szeretnének kanalazni. Ez teljesen normális. Újonnan bevezethető alapanyagok: Bab, Zöldbab Csicseriborsó Csicsóka Endívia Fokhagyma Hagyma Karfiol Karalábé Káposzta Kelbimbó Kukorica Lencse Póréhagyma Paprika Spárga Spenót Padlizsán Paradicsom Tápióka Uborka Zeller Áfonya Dinnye Cseresznye Szőlő Kiwi Csillaggyümölcs Datolyaszilva Licsi Meggy Kókusz Narancs,mandarin, citrom leve Tejföl, Túró Gabonafélék: Hajdina, Amarant 1 17
10 hónapos kortól A zöldség a húshoz hasonlóan a baba fejlődéséhez özhetetlen nyomelemeket és ásványi anyagokat tartalmaz. 10-12 hónapos baba Hamánek babamenük hozzáadott só ellenőrzött alapanyagok részben darabos termék nagyobb babáknak ÁLLAG: 10 hónapos korára a baba készen áll a kicsit felnőttesebb fogásokra. Kínálj neki egyszerűbb tésztaszószokat babáknak való tésztával, melyet apróra vágsz. A rizst például ebben a korban már nem szükséges áttörni vagy turmixolni. A babák többsége ekkorra, már tud bánni az hasábra vágott vagy apróbb zöldségekkel is. Mostanra a családnak főzött jó néhány ételből is ehet a baba kisebb nagyobb változtatással, de minden, fulladásveszélyt jelentő hozzávalót törj át, vagy kicsit darabolj fel. Ha eddig még nem nyúlt az ételek után, most vezesd be a kézzel ehető falatokat. Olyan ételekkel próbálkozz, amik könnyen szétomlanak a szájában, például babakeksz, vagy puha gyümölcsök. Csak ezek után vezessük be a keményebb falatokat, mint például a kenyérropi, vagy a puffasztott rizskorong stb. MENNYISÉG: kb.180-20 ml. Természetesen emellett továbbra is fontos az igény szerinti szoptatás minél további fenntartása, és figyelni kell, hogy az anyatej vagy tápszer legalább 00 ml legyen. GYAKORISÁG: 10 hónapos korban általában három, 12 hónapos korban - étkezés van kiváltva. Étkezések kiváltásának ajánlott sorrendje: Tízórai, Uzsonna, Ebéd, Reggeli, Vacsora. pulykahús sütőtökkel és vadrizzsel tonhal vöröslencsével és pennével zöldség csirkehússal és tésztával zöldség kuszkusszal és csirkehússal mesterséges aromák gluténmentes tejszármazék mentes só hozzáadása darabos 10 10 10 10 Bevezethető alapanyagok: Cékla Mángold Rebarbara szár Sóska Gyömbér Földimogyoró Kesudió Dió Mák Mandula Pisztácia Pekándió Tehéntej ételhez adva Kecsketej (forralva) Pasztörizált kecskesajt Tejszín Kacsa, liba, vadhúsok Minden eddig be nem vezetett gabonaféle Ananász Citrusfélék Eper Málna Vörösáfonya 18 19
Nagyobb babáknak és gyerekeknek Egészséges frissítő a mindennapokban! Hamé Easy Fruit gyümölcspüré ideális uzsonna, tízórai az óvodába, iskolába és utazáshoz praktikus csomagolás gluténmentes tartósítószer-mentes menő ízek C vitaminnal ÍZLETES ÉS FINOM MINIPISKÓTA HÓNAPOS KORTÓL mesters. aromák glutén- tejszárma- hozzáadott 100% C-vitaminmentes zék mentes cukor gyümölcs nal Exotic party Golden apple Strawberry cream Cherry cola 3 20 21
Allergének bevezetése Talán ebben a témában változott leginkább a szakemberek ajánlása az elmúlt években. Több nemzetközi vizsgálat eredménye is azt mutatja, hogy hónapos kort követően el kell kezdeni az allergének bevezetését, és egy éves kor előtt a legtöbb ilyen alapanyaggal érdemes megismertetni babánkat, akkor ha nem tartozik az un. magas rizikófaktorba (nem koraszülött, természetes úton született, nem ekcémás, illetve a családban sincs allergiában szenvedő közeli hozzátartozó. ) Mi számít allergénnek? Leggyakrabban a tojás, tejtermékek, mogyorófélék, hal és a glutén okoznak reakciót a kisbabáknál. Így ezek bevezetését mindenképpen érdemes nagyobb körültekintéssel elvégezni. Hogyan, és milyen ütemben? Nincs szigorúan vett sorrendje a bevezetéseknek, de sokat tapasztalt szakemberek az alábbi bevezetési sorrendet ajánlják: Glutén Hal Tejtermékek Tojás Mogyorófélék Fontos! Allergének bevezetése előtt és után napig ne adj új ételt a babának! A GLUTÉN BEVEZETÉSE: Miután pár zöldséget és gyümölcsöt bevezettél már a babádnak, az ételéhez adj glutén tartalmú gabonákat, vagy babakekszet. Pl: 1 csapott kiskanálnyi búzadara, vagy 1 mokkáskanálnyi liszt, melyet ételkészítés közben keverj az ételhez, hiszen ezeket hőkezelni kell. Például a Hamánek babapiskótából 8 darab elegendő mennyiségű glutént tartalmaz a bevezetéshez. HAL BEVEZETÉSE: A glutén bevezetést követően, ha nem volt semmi gond elkezdheted a hal bevezetését is. A baba zöldségpüréjéhez keverj 1 kiskanálnyi párolt, szálkától mentes halhús pépet. Ha nincs gond, akkor mostantól hetente egyszer mindenképpen legyen része a baba étrendjének a hal, mivel nagyon sok értékes anyagot tartalmaz. TEJTERMÉKEK BEVEZETÉSE: A tejtermékek bevezetését legjobb egyszerű natúr jogurttal kezdeni, melyből első alkalommal 1 kiskanálnyi mennyiséget elegendő a baba ételébe keverni (nem szükséges hőkezelni). Ezt követően jöhet a sajt, kefír, túró, tejföl, és tejszín bevezetése, majd legvégén a tej. TOJÁS BEVEZETÉSE: A berögzött hazai szokás a tojás bevezetésével kapcsolatban az, hogy a sárgáját és a fehérjét külön vezessük be a baba étrendjébe. A tapasztalat és több nemzetközi szakirodalom is arról számol be, hogy ha a korábban bevezetett alapanyagok nem okoztak problémát, és nincs a közeli családban tojásra érzékeny, akkor nincs jelentősége a külön bevezetésnek, megtörténhet egyidőben is. Szintén 1 kávéskanálnyi főtt tojás elegendő az bevezetés megkezdéséhez, majd ezt követően heti 1 egész darabra növelhető a mennyiség fokozatosan. A MOGYORÓFÉLÉK BEVEZETÉSE: Ha gyermeked nem ekcémás, és a fent felsorolt allergének bevezetése után sem tapasztaltál semmi problémát, akkor elkezdheted a mogyoró bevezetését is a baba étrendjébe. Első alkalommal elegendő pár szem öszszezúzott vagy darált földimogyorót belekeverni a baba ételébe. Kemény magvakat egészbe - éves korig ne adj gyermekednek, csak darálva, vagy pépes formában. Fontos! Ha bármilyen alapanyag, vagy étel adása után allergiás reakciót észlelünk, függesszük fel ennek kóstoltatatását és 1 hónapig ne próbáljuk újra. Amennyiben ismételt próbálgatásnál újra jelentkezik az allergiára utaló reakció, akkor konzultáljunk gyermekünk orvosával a teendőkről! Allergiára utaló tünetek, melyek azonnal vagy maximum néhány óra után jelentkezhetnek: kóstolás után közvetlenül kihányja a baba, kipirosodik vagy feldagad a szája körül hasmenése lesz kiütések jelennek meg a bőrén Az allergének bevezetését érdemes friss alapanyagokkal végezni, mivel a bébiételek eltérő mértékben tartalmaznak allergén összetevőket, többet ezek közül a gyártók tudatosan csökkentenek a baba érdekében ( Pl: aprómagvas gyümölcsök magjai ), így ezek bevezetésre nem minden esetben alkalmasak. Kérünk, amennyiben tudomásod van arról, hogy gyermeked valamilyen ételallergiában szenved, minden esetben tájékozódj az összetevőkről a Hamánek bébiételek címké jén található információk alapján! 22 23
GONDOSKODÁS MINDEN KANÁLBAN Eszter (2) Beáta (32) A Hamánek Happy Fruit desszerteket azért szeretem, mert 100% gyümölcsöt tartalmaznak, megbízható termék, és kisbabámnak is nagyon ízlik. : ) Kiszerelése optimális, és nekem a csomagolása is nagyon tetszik. Előtte nem vettem soha fiamnak Hamánek desszertet, de mióta megismertem a terméket, kétszer is. : ) Nagyon ízlik Neki, szívesen eszi. Az ára teljesen elfogadható, és a e is tökéletes. : ) Nagyon kellemesen csalódtam a Hamánek bébidesszertekben. Ezidáig rendre elmentem mellettük a boltban, de a kóstolók után ez biztos nem így lesz. A kisfiamnak nagyon ízlett, csak úgy tátotta a száját (ahogy a képen is látszik : ) alig győztem kanalazni. A r-os is nagyon jó, ő 10 hónapos úgy hogy ez a mennyiség simán elfogy és kell is neki. Ami még nagyon tetszik a Hamánek bébiételekben, hogy egy mozdulattal eltávolítható nyom a csomagolása, így nem kell áztatni és kapirgálni a papírt és ragasztót az üvegről. Szóval nagyon meg vagyok elégedve a termékkel, biztos, hogy a jövőben meg fogom vásárolni és a többi Hamánek terméket is kipróbáljuk. 98% ajánlaná a Hamánek Happy Fruit desszerteket barátainak és ismerőseinek.* Viktória (28) Nagyon szuper, hogy nincs benne hozzáadott cukor és igazi gyümölcs íze van. *Forrás: trnd kutatás, 00 anyuka válaszai alapján 2 Mónika (39) A Hamánek termékekről csak annyit, csodálatos, hogy 100%-ig gyümölcs és nem tartalmaz cukrot, ami a babáknak tökéletes. Nagyon finomak! A picurkám is imádja! www.hamanek.hu Vár a Hamánek Facebook oldal! Az evés öröme nem korfüggő, és mindig vidámsággal töltheti meg a napokat. Az oldalon összegyűjtjük Neked azokat az érdekességeket, újdonságokat, trükköket, amikről szeretnénk, ha tudnál. Érdemes követni az oldalt, nálunk mindig találkozhatsz egy kis vidámsággal, vagy épp egy elgondolkodtató cikkel, játékokkal, akciókkal, nyereményekkel. Mi is pontosan tudjuk, hogy szülőnek lenni nem mindig rózsaszín vattacukorfelhő, szeretnénk, ha te sem a tökéletességre törekednél, hanem a boldogságra. Oszd meg velünk örömeid, vagy ha épp nehéz időszakon mentek keresztül, mert néha ilyen is van, azt sem szabad eltitkolni. Fontosnak tartjuk, hogy tanuljunk egymástól, és nevetni tudjunk a nehéz helyzetekben is. https://www.facebook.com/hamanekbebietel/ 2
Hamánek termékválaszték Gyümölcsös bébiételek Gyümölcsös bébiételek gabonával, tejszármazékkal, piskóta alma alma őszibarackkal és túróval 190g alma eperrel alma zabpehellyel alma őszibarackkal alma őszibarackkal és zabpehellyel alma sárgabarackkal alma-sárgabarack tejszínnel 2 g alma málnával alma-őszibarack tejszínnel alma szilvával alma gluténmentes piskótával alma áfonyával babapiskóta alma mangóval Húsos-zöldséges babamenük pulykahús zöldséggel és rizzsel banán zöldséges rizs csirkehússal alma eperrel és sárgabarackkal zöldség borjúhússal alma őszibarackkal és banánnal tonhal zöldséggel és burgonyával Happy Fruit 100% gyümölcs alma sárgabarackkal és őszibarackkal gnocchi marhahússal tejszínes mártásban körte homoktövissel marhahús brokkolival és burgonyával őszibarack bodzával burgonya csirkehússal és zöldséggel alma körtedarabokkal 8 bárányszoté burgonya és sárgarépa őszibarack őszibarack darabokkal 8 Tasakos gyümölcspürék burgonyapüré sütőtökkel és csirkehússal 230 g répa rizzsel és marhahússal 230 g alma-mangó sonka bébizöldséggel 7 körte-banán nagymama csirkéje zöldséggel és rizzsel 7 őszibarack-banán csirkeragu zöldséggel és rizzsel 8 sárgabarack 230 g 8 szilva rizottó csirkehússal és zöldséggel gnocchi sertéshússal 230 g 8 alma-eper bolognai spagetti csirkehússal 230 g 8 erdei gyümölcs zöldség csirkehússal és kuszkusszal 10 eper túróval zöldség csirkehússal és tésztával 10 sárgabarack túróval 120 g pulykahús sütőtökkel és vadrizzsel tonhal vöröslencsével és pennével 10 10 Easy fruit gyümölcspürék Exotic party Golden apple Strawberry cream Cherry cola 3 Aktuális termékinformációkról tájékozódj a www.hamanek.hu weboldalon! A termékválaszték változtatásának jogát fenntartjuk! 2 27
1 0 0% G S YÜMÖLC Ő ÁR KEDVEZ Mindannyian a legjobbat szeretnénk adni a gyermekünknek. Hamánek bébiételekhez a legszebb gyümölcsöket válogattuk össze. Hamánek bébiétel receptjeinkkel kapcsolatban számos gyerekorvos és táplálkozási szakértő véleményét kértük ki a megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozás biztosítása érdekében. Minden kanál Hamánek bébiétellel a kisbabád a legértékesebb tápanyagokhoz jut hozzá és biztos lehetsz benne, hogy ezáltal a legjobbat kapja az egészséges fejlődés és növekedés érdekében. www.hamanek.hu www.hame.hu www.facebook.com/hamanekbebietel/