DÍZEL NYOMÁSMÉRŐ IZZÓGYERTYA
|
|
- Tamás Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Megnéztük közelebbről és megmértük! DÍZEL NYOMÁSMÉRŐ IZZÓGYERTYA Az Autótechnika olvasóinak a PSG izzógyertya nem ismeretlen, hiszen szériagyártmányú motorba építésének kezdetétől, 2007-től, számos cikkben szóltunk róla. Korban már a javítókhoz be-benézhet ilyen dízel, a PSG izzógyertyák 2010-től már a pótalkatrészpiacon is elérhetőek. A PSG, amellett, hogy klasszikus izzógyertya (a gyertyacsúcs maximális hőfoka 1100 C), az égéstéri gáznyomás érzékelője is. A PSG a Pressure Sensor Glow-plug rövidítése, tehát nyomásérzékelő izzógyertya. A nyomás alakulásáról piezorezisztív érzékelője révén azonos időben küld jelet a motorirányító egységnek, bar tartományban, nagy pontossággal. A motorirányítás a nyomásjel alapján is végzi a motorszabályozást és egyben vigyáz a motorra, mert ma a dízelek égéstéri csúcsnyomása a mechanikai terhelhetőség határához közel van I 8
2 DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Kíváncsi, nem mellesleg kiváló szakemberekből álló csapatot sikerült összehozni azért, hogy a PSG izzógyertya lelki világába kissé beljebb kerüljünk. Nem kellett más hozzá, csak PSG gyertya, PSG-vel szerelt dízelautó, gyári diagnosztika, egy kiváló autós oszcilloszkóp, csatlakozó kábelek, na meg szakemberek és egy vizsgálatra minden szempontból megfelelő hely. Kezdjük a köszönettel! A Porsche Hungária Fáy utcai oktatási központjának tanműhelyében az oktatók egy VW Tiguan 2.0 literes dízelmotorral és minden gyári információval és diagnosztikával vártak minket. Mivel látni is szerettük volna a PSG-működés lelki világát, ehhez oszcilloszkóp kell, a legjobb fajtából. Csak szólni kellett egy másik kíváncsi embernek, Ruzsa Jánosnak, az Autonet oktatásvezetőjének, hogy hozza el a PICO szkópot. A csemegékre specializálódott Ruzsa Jánosnak nem kellett kétszer mondani, hogy legyen a kis csapat tagja. Abban, hogy legyen asztalra is kitehető PSG, a Federal-Mogul, a Beru PSG kereskedelmi forgalmazója hazai képviselője, Krózser József volt a segítségünkre. Szerkesztőségünket Őri Péter és e cikk írója képviselte. MIÉRT VAN SZÜKSÉG A PSG-RE? ➊ A PSG minden motortervező álma, mert arról ad információt, amit eddig csak a motorkísérletek alapján, a motorindikálás mérési módszerével ismertek és a motorszabályozásba csak szimulációval tudtak átvinni. Most már a PSG révén a motorirányítás, a motorecu látja a nyomásfolyamatot, az indikátordiagramot, mely tulajdonképpen minden szabályozás alapinformációja. A BERU-nál (BorgWarner) a jeladó fejlesztése bizonyára egy évtizeddel is megelőzte a 2007-es évet, amikor megkezdődött a sorozatgyártás és a motorba való beépítés. Az elmúlt évtizedben már készültek a fejlesztők az Euro 6 követelményeinek a teljesítésére, a CO2 flottakibocsátás csökkentésére, melyhez tudni lehetett, hogy a PSG-re szükség lesz ➊. Egy érdekes bizonyára már akkor is ismert szempont is sürgette a fejlesztést. A dízelek iránti piaci igény olyan országokban is jelentősen nőtt, ahol a gázolaj minősége például az európai szabványban foglalt követelményeket (messze) nem teljesítette. A cetánszámában, kéntartalmában, más égési jellemzőiben nem szabványos gázolajakkal a dízelmotor tulajdonságai elmaradnak a tervezési értékektől. A dízelautó nem lesz olyan jó, mint ami I 8 23
3 Kimenő jelfeszültség [V dd %] Diagnosis area high % Diagnosis area low Nyomás [bar] ➋ lyen lehetne. Ezen valamelyest lehet segíteni azzal, hogy a gázolaj jellemzőihez illesztik a befecskendezést, az égésfolyamat pozicionálását. Ez csak akkor lehetséges, ha a motorirányító egység (értékelő programja segítségével) látja, mit kell módosítania. Ezt teszi lehetővé a PSG. Számos dízelnél látjuk, hogy csak egy PSG van pl. egy 4 hengerű motorban. Elegendő, mert nem az adott hengert diagnosztizáljuk vele, hanem a tüzelőanyagot, az pedig valamennyi hengerben (jobbára) azonosan viselkedik. A PSG általánosan használt jeladója lesz valamennyi dízelmotornak, akármelyik országba kerül is, sőt mert egyben kiváló hengerüzem-diagnosztika, talán minden henger megkapja. Nem olcsó dolog, úgy 100 körüli áron szerezhető be. Először az USA-ba menő dízelmotorokba tették, hogy ott legyen a motor a lehető legjobb, majd a gázolajnak tűnő kuti gázolajat forgalmazó országokba, elsősorban kínai piacra kerülő dízelautókba. A PSG érzékeli a ciklus teljes nyomáslefutását, tehát mind a négy ütemét. Ebből az indikátordiagram megszerkeszthető. Ha van indikátordiagram, akkor az indikált középnyomás (IMEP indicated mean effective pressure) és az égés súlyponti helye, a tüzelőanyag elégésének, az energia-felszabadulás 50%-át megadó főtengely szöghelyzet kinyerhető. (Egyetemistáknak: MFB Mass Fraction Burned). A csúcsnyomás és helye, valamint a nyomásemelkedés sebessége az égésfolyamatban is rendelkezésünkre álló adatok. Az indikátordiagramhoz, az MFB meghatározásához, a csúcsnyomás pozíciójához nagyon pontosan kell tudni a felső holtpont helyét, pontosabban, mint azt egy főtengely szögjeladó adja. A diagnoszták a póluskerék jelöletlensége miatt sokszor nem is tudják, hogy annak melyik helyzete, szegmense, fel- vagy lefutó éle adja az FHP-t. A PSG viszont a reális, pontos holtponti helyzetet adja, mert amíg az indításnál csak kompresszió van, a kompresszió csúcsnyomás helye adja a felső holtpontot. A PSG MŰSZAKI ADATAI A jeladó karakterisztikát a ➋ ábrán mutatjuk be. Autószerelői szempontból fontos a meghúzási nyomaték, továbbá figyelmet igényel a kényes csatlakozó. A csati lehúzását is limitálja a gyártó, ➌ ➍ I 8
4 ➎ mintegy 10-szeri alkalomra korlátozva. A ➌ ábrán a PSG csatlakozó kábeleit mutatja. A MÉRÉS Először kíváncsiak voltunk arra, hogy mit lát a soros (OBD-n keresztüli) gyári diagnosztika a PSG-jelből. Élő adatként látjuk a csúcsnyomás értékét ➍. Természetesen csak egy hengerhez tartozik érték, mert a motorban egy PSG izzógyertya van. Gázadásra természetesen megnő a nyomás. A Tiguan motorján is van üresjárati kipörgésgátlás, amit a vizsgálat előtt és az egyébként értelmetlen füstölésmérés (DPF-es az autó) előtt ki kell oldani. A vizsgálathoz a mérési rácsatlakozás az első lépés ➎. Azért, hogy a PSG-jelhez hozzáférjünk, Y kábelt csatlakoztattunk rá. Így már mehetett a feszültségjel a PICO-hoz. Kábelmegszúrással is lehetett volna jelet venni, de ez az elegáns megoldás. Azonnal megjelent A PSG-jeladó műszaki adatait az alábbi táblázatban foglaltuk össze. MÉRÉSI TARTOMÁNY BAR Nyomás túlterhelhetőség 230 bar Relatív névleges nullpont 11,5% Vs ± 1,0% Vs (offset) Névleges érzékenység 0,3571% Vs/bar Tápfeszültség (Vs) 4,75 5,25 V Tápfeszültség (Vs) (alternatív változat) 3,14 3,74 V Tápáram (Is) 10 ma (felhúzó ellenállással) Üzemi hőmérséklet -40 C +140 C Keskenysávú szűrő (notchfilter) 7,5 khz Öndiagnosztika feszültségtartományok Védelem rövidzár, túlfeszültség és fordított polaritás ellen Az izzógyertya menete M10x1 Meghúzási nyomaték 12 +1/-0 Nm A jeladó csatlakozó vezetékei. FUNKCIÓ VEZETÉKSZÍN CSATLAKOZÓSZÁMOZÁS Izzítás +(relézett) fekete/zöld - Izzítás - (test) jeladó meneten keresztül Nyomásmérés Jeltest barna 3 Jel zöld 2 Tápfeszültség fekete I 8 25
5 ➏ a csatolt laptopon a nyomásjel. Akkor ér igazán valamit, ha tudjuk is, hogy mennyi a nyomás. A rendelkezésünkre álló jeladó karakterisztika birtokában a függőleges tengelyt ezt a PICO felkínálja lehet skálázni. Megoldás lehetett volna, hogy a gyári diagnosztika élőadatából kiolvassuk az aktuális csúcsnyomást, és ennek alapján állítjuk be a koordinátatengelyen a nyomásskálát. Ehhez két dolgot célszerű hozzárendelni: a common rail injektor áramfelvételi képét árammérő fogóval kinyerve és a főtengely szögjeladó jelét. A befecskendezés 2 pilot és a főadat hármasából tevődik össze ➏. Képeinken a nyomás és a befecskendezés ➐, illetve a nyomás, a befecskendezés és a főtengely szögjel együttesen jelenik meg ➑. Mivel üresjáratban készültek az oszcilloszkópfelvételek, a nyomás kis megtorpanása és utána a növekedés és az 50 bar körüli csúcsnyomás reális. Mint említettük, a kiértékeléshez kell ➐ az FHP pontos helyének az ismerete. Látjuk, hogy a szögjeladó jelsorozatán nincs kijelölt FHP-jel. Ha ezt azonosítottuk, tudni fogjuk az előbefecskendezési szöget. Kipróbáltuk, mit hoz a PSG még a diagnosztikusok konyhájára. A motor beindulását megakadályozva, indítómotorral forgatva, megmértük a kompresszió végnyomást ➒. Ez biztos, hogy pontos értéket ad. ➑ A PSG a dízelmotorok többségének elmaradhatatlan jeladója, használata várhatóan teljes körűvé válik. Valószínűsíthető, hogy motoronként többet is alkalmaznak, akár minden hengerben találunk majd egyet. Ma kísérletek folynak, hogy jele alapján a töltetcsere-folyamatról, légnyelésről is informá- ➒ ciót szolgáltasson, esetleg ezzel más, ma használt jeladókat kiváltson. Két dolog kívánkozik a PSG-bemutatás végére. Aki nem feltétlen híve és nem hisz mindent el a soros diagnosztikának, hanem vallja, megmérem magam a diagnosztikai logikám és rendszerismeretem alapján, az újabb lehetőséget kapott a hibafeltáráshoz. A PSG-jeladó, mint precíz nyomásmérő, kísérletező kedvű ötletgazdáknak, diagnosztáknak megmozgathatja a fantáziáját. Vajon mire lehet még alkalmazni? Önálló jeladó, ha tápfeszültséget kap, kimenete nyomásarányos feszültséget ad ki és szinte mindegy, milyen közeggel érintkezik. Forrás: Dipl.-Ing. Hans Houben Beru AG: Glow plug with integrated combustion pressure sensor: A key component for controlled diesel combustion. Glow plug with integrated pressure sensor: a key component for closed-loopcombustion control. "The Operating Process of the Combustion Engine", Conference on 20 September and 21 September, 2007, Graz. Michael Beckre et al: Estimation of parameters in the gas exchange path by valuation of the cylinder pressure MTZ 2012/ Nagyszokolyai Csütörtöki: Az izzógyertya már nyomást is mér, Autótechnika, 2008/6. Nagyszokolyai: Több, mint izzógyertya, Autótechnika, 2015/ I 8
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat
tápok Közvetlen akku (5. ábra) - B2 (BATT).
8.9. Elektronikusan irányított dízelbefecskendező rendszerek (Kilencedik rész Közös nyomásterű (common rail) dízelbefecskendező rendszer VI.) A következő két írásunkban a Denso közös nyomásterű dízelbefecskendező
HSS60 ( ) típusú léptetőmotor meghajtó
HSS60 (93.034.027) típusú léptetőmotor meghajtó Jellemzők Teljesen zárt kör Alacsony motorzaj Alacsony meghajtó és motormelegedés Gyors válaszidő, nagy motorsebesség Optikailag leválasztott ki és bemenetek
Prop-tech MT-02 diagnosztikai Multi-teszter
Prop-tech MT-02 diagnosztikai Multi-teszter A műszer egy új generációs, gyors áram- és feszültségértékeket mérését számítógépen megjelenítő diagnosztikai eszköz. A műszer tulajdonságai: 1, Akkumulátor
Az 1,9 literes PD-TDI szerelése. Vezérmű- és hosszbordásszíj A vezérlés beállítása
Az 1,9 literes PD-TDI szerelése Vezérmű- és hosszbordásszíj A vezérlés beállítása Dr. Nagyszokolyai Iván, X-Meditor Autóinformatika, 2008 Többféle hosszbordásszíj feszítőt alkalmaznak! Az ékszíj előfeszítésének
1. ábra. Forrás: AUTODATA
8.7. Elektronikusan irányított dízelbefecskendező rendszerek (Hetedik rész Közös nyomásterű (common rail) dízelbefecskendező rendszer III.) Előző két írásunkban blokkvázlata felhasználásával bemutattuk
HSS86 ( ) típusú léptetőmotor meghajtó
HSS86 (93.034.028) típusú léptetőmotor meghajtó Jellemzők Teljesen zárt kör Alacsony motorzaj Alacsony meghajtó és motormelegedés Gyors válaszidő, nagy motorsebesség Optikailag leválasztott ki és bemenetek
TxRail-USB Hőmérséklet távadó
TxRail-USB Hőmérséklet távadó Bevezetés TxRail-USB egy USB-n keresztül konfigurálható DIN sínre szerelhető hőmérséklet jeladó. Lehetővé teszi a bemenetek típusának kiválasztását és konfigurálását, méréstartomány
E3S-CT11 E3S-CT61 E3S-CR11 E3S-CR61 E3S-CD11 E3S-CD61 E3S-CD12 E3S-CD62
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3S-C E3S-C Olaj- és vízálló fotokapcsoló fémtokozásban, nagy érzékelési távolsággal Megfelel a következõ szabványoknak: IP67, NEMA 6P, IP67G (olajálló) PNP vagy NPN kimenet
9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK
9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK 1.A gyakorlat célja Az MPX12DP piezorezisztiv differenciális nyomásérzékelő tanulmányozása. A nyomás feszültség p=f(u) karakterisztika megrajzolása. 2. Elméleti
BME A vizsga dátuma: Név: Gépjárművek tanszék Gépjárművek üzeme tantárgy
Gépjárművek tanszék Gépjárművek üzeme tantárgy Témakör : Dízel-diagnosztika Feladatok : Ismertesse a dízelmotor fordulatszámmérésének on-board és off-board mérési módszereit, tételesen ismertesse az összetartozó
M Ű S Z A K I A D A T O K
Glydea TM Motoros karnis M Ű S Z A K I A D A T O K Glydea Műszaki adatok Glydea Műszaki adatok GLYDEA TM 35 GLYDEA TM 60e Mechanikus paraméterek Névleges nyomaték Maximális nyomaték Névleges motor sebesség
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 01 Autóelektronikai műszerész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3Z
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3Z E3Z Egyszerûen használható, költségkímélõ fotokapcsoló Lézeres kivitelek Jól látható állapotjelzõvel Víz- és rezgésálló kivitel Tápfeszültség: 12... 24 VDC 2 m-es beöntött
Mérnöki alapok 11. előadás
Mérnöki alapok 11. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.
DÍZELMOTOR KEVERÉKKÉPZŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA
DÍZELMOTOR KEVERÉKKÉPZŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA Laboratóriumi gyakorlati jegyzet Készítette: Szabó Bálint 2008. február 18. A mérés célja: Soros adagoló karakterisztikájának felvétele adagoló-vizsgáló
Az 1,9 literes PD-TDI szerelése. Hengerfej, hengerfejtömítés Forgattyús hajtómű Siklócsapágyak
Az 1,9 literes PD-TDI szerelése Hengerfej, hengerfejtömítés Forgattyús hajtómű Siklócsapágyak Dr. Nagyszokolyai Iván, X-Meditor Autóinformatika, 2008 Figyelem! 2 szelepes motorokhoz: A színkóddal fém
Felhasználói kézikönyv MC442H típusú léptetőmotor meghajtóhoz
Felhasználói kézikönyv MC442H típusú léptetőmotor meghajtóhoz Műszaki adatok: Kimeneti áram: 1,0 4,2 A 15 beállítható mikró lépés felbontás (400-25 600 lépcső / fordulat) Rms érték: 3,0 A Tápfeszültség:
PCS-1000I Szigetelt kimenetű nagy pontosságú áram sönt mérő
GW Instek PCS-1000I Szigetelt kimenetű nagy pontosságú áram sönt mérő Új termék bejelentése A precízen elvégzett mérések nem hibáznak GW Instek kibocsátja az új PCS-1000I szigetelt kimenetű nagypontosságú
a VW-konszern korábbi platformstratégiája módosult, kiegészült a moduláris építésmóddal, ehhez a főegységeket hozzá kellett illeszteni,
Az új TDI 2. rész Csupán csak kerek egy évet kellett várni arra, hogy a VW új TDI-motorjáról többet megtudjunk, mint amit az Autótechnika 2012/5. számában leírtunk. Akkor is, most is a Bécsi Motorszimpóziumon
COMMON RAIL INJEKTOROK VIZSGÁLATA A GYAKORLATBAN. Összeállította: Délceg Zsolt
COMMON RAIL INJEKTOROK VIZSGÁLATA A GYAKORLATBAN Összeállította: Délceg Zsolt 2008. április 2. Common rail injektorok vizsgálata a gyakorlatban 1 Előadás tartalma A dízel jövője Common Rail injektorokról
Emisszió Mértékegység ESC ETC* CO mg/kwh 1500 4000 THC mg/kwh 130 160 NO x. mg/kwh 400** 460** NH 3
A szerző Az Euro VI követelményeinek megfelelő haszongépjármű motortechnika című előadási anyag szerzője dr. Nagyszokolyai Iván, címzetes egyetemi docens, aki 1972-ben végzett a BME Közlekedésmérnöki Karon.
A beszédes Bosch VP 30/44 adagolók
A beszédes Bosch VP 30/44 adagolók A Bosch VP 29/30 és VP 44 jelű dízeladagolója régi ismerősünk. Nagyon sok gyártó alkalmazta az elmúlt több mint tíz évben, a személyautók motorjain túl, a haszongépjárműveken
AN900 B háromsugaras infrasorompó Telepítési útmutató 1. A készülék főbb részei
AN900 B háromsugaras infrasorompó Telepítési útmutató 1. A készülék főbb részei A TÁPFESZÜLTSÉG (POWER) ZÖLD színű jelzőfénye akkor kapcsol be, amikor az adóegység működésbe lép. SZINT jelzőfény (piros)
Hengertömítettség-mérés. mérés
Hengertömítettség-mérés mérés Kartergázmérés Nyomásveszteségmérés Kompresszió végnyomásmérés Forgatási ellenállás-mérés (összehasonlító kompressziómérés) Hengerfejtömítés-gázszivárgásmérés gázszivárgásmérés
Vibranivo VN VN 2000 VN 5000 VN 6000 Sorozat. Használati útmutató
Vibranivo VN 1000 VN 2000 VN 5000 VN 6000 Sorozat Használati útmutató 010516 1 UWT GmbH Westendstraße 5 Tel.: +49 (0)831 57123-0 Internet:www.uwt.de D-87488 Betzigau Fax: +49 (0)831 76879 E-Mail: info@uwt.de
NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Minősítés szintje: KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰI Érvényességi idő: 2018. 05. 17. 10 óra 00 perc a vizsgakezdés szerint. Minősítő neve, beosztása: Dr. Erb Szilvia s.k. NFM főosztályvezető
QALCOSONIC HEAT 2 ULTRAHANGOS HŰTÉSI- ÉS FŰTÉSI HŐMENNYISÉGMÉRŐ
AXIOMA ENCO QALCO XILO SOLVO ULTRAHANGOS HŰTÉSI- ÉS FŰTÉSI HŐMENNYISÉGMÉRŐ QALCOSONIC HEAT 2 ALKALMAZÁS EGYEDI JELLEMZŐK A QALCOSONIC HEAT2 Ultrahangos hűtési- és fűtési hőmennyiségmérőt elfogyasztott
A motordiagnosztika új módszerei
A motordiagnosztika új módszerei Ha a régi módszerekkel már nem lehet, újakat kell keresni! ez a közhely igaz bármire, sokat nem mondtunk vele. Ha azonban a motordiagnosztikára vonatkoztatjuk, remélem
OMRON BIZTONSÁGI FÉNYFÜGGÖNYÖK F3SN-A
OMRON BIZTONSÁGI FÉNYFÜGGÖNYÖK F3SN-A F3SN-A 4-es kategóriájú fényfüggöny, mely megfelel a vonatkozó IEC és EN szabványoknak magasság = Fényfüggöny magasság 189... 1822 mm védett magasság 7 m illetve 10
A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX [ ](2013) XXX draft A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX) a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok hajtására szánt motorok gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátása
programozható benzin/e85 átalakító elektronika
programozható benzin/e85 átalakító elektronika kapcsoló bekötése hôszenzor bekötése kommunikációs port bekötése injektor csatlakozók klimpelése bekötési rajz 2. Elméleti ábra Kapcsoló bekötése A csomaghoz
Diesel részecskeszőrı Diesel Partikel Filter Diesel Particulate Filter
Diesel részecskeszőrı Diesel Partikel Filter Diesel Particulate Filter A részecske története 1775 Mr. Pott lefekteti a füst, a por és a köd mőszaki meghatározását 1868 Tyndall finomrészecske mérési eljárás
Tökéletes Gázalkatrészek
Tökéletes Gázalkatrészek www.lpgtech.eu TERMÉK KATALÓGUS TECH - 100 vezérlősorozat tech-104, tech-114 TECH osztályú LPG/CNG-befecskendezési vezérlő Gázbefecskendezési ellátás: 4 hengerig TECH vezérlőrendszer
T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet
T2-CNCUSB vezérlő család hardver segédlet CPU5A Kártyaméret: 100x100mm 3 vagy 4 tengelyes interpoláció, max.125 KHz léptetési frekvencia. Szabványos kimenetek (Főorsó BE/KI, Fordulatszáám: PWM / 0-10V,
SZÁMÍTÁSI FELADATOK II.
SZÁMÍTÁSI FELADATOK II. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést
Helyesbítés MOVITRAC LTP-B * _1114*
hajtástechnika \ hajtásautomatizálás \ rendszerintegráció \ szolgáltatások *21353549_1114* Helyesbítés SEW-EURODRIVE GmbH & Co KG P.O. Box 3023 76642 Bruchsal/Germany Phone +49 7251 75-0 Fax +49 7251-1970
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 525 02 Gépjármű mechatronikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét!
DOP 02. Kezelési és karbantartási útmutató OPTIKAI KIOLVASÓ. Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8
DOP 02 OPTIKAI KIOLVASÓ Kezelési és karbantartási útmutató Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8 TARTALOMJEGYZÉK DOP 02... 1 Általános tudnivalók, biztonság... 2 Műszaki leírás... 3 Felépítése... 3 Műszaki
8.11. Elektronikusan irányított dízelbefecskendező rendszerek (Tizenegyedik rész Adagolóporlasztós dízelbefecskendező rendszerek I.
8.11. Elektronikusan irányított dízelbefecskendező rendszerek (Tizenegyedik rész Adagolóporlasztós dízelbefecskendező rendszerek I.) Ahogyan azt a témakör 1. fejezetében már leírtuk (8.1./1.2.3.), az adagolóporlasztós
A járművekben alkalmazott belsőégésű dugattyús motorok szerkezeti felépítése, munkafolyamatai, üzemi jellemzői
A járművekben alkalmazott belsőégésű dugattyús motorok szerkezeti felépítése, munkafolyamatai, üzemi jellemzői JKL rendszerek Nyerges Ádám J ép. 024 adam.nyerges@gjt.bme.hu 1 Belsőégésű motorok története
DÍZEL AGGREGÁTOR TECHNIKAI ADATOK
DÍZEL AGGREGÁTOR TECHNIKAI ADATOK HU KEDVES MAAG GENERÁTOR FELHASZNÁLÓ! Először is szeretnénk köszönetet mondani a MAAG generátor megvásárlásáért A hosszú évek tapasztalatainak köszönhetően a LogSol Kft.
Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat
Felhasználói kézikönyv. 3DM860A típusú léptetőmotor meghajtó
Felhasználói kézikönyv 3DM860A típusú léptetőmotor meghajtó Bevezetés A 3DM860A egy új generációs léptetőmotor meghajtó, a 32 bites digitális jelfeldolgozásnak (DSP) köszönhetően, lépésvesztés lehetősége
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3NT
E3NT Tárgyreflexiós érzékelõ háttér- és elõtér elnyomással 3 m-es érzékelési távolság (tárgyreflexiós) 16 m-es érzékelési távolság (prizmás) Analóg kimenetes típusok Homloklapfûtéssel ellátott kivitelek
Foglalkozási napló. Motorkerékpár-szerelő 11. évfolyam
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Motorkerékpár-szerelő 11. évfolyam (OKJ száma: 34 525 0) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
NPT típusú VILLAMOS NYOMÁSTÁVÁDÓ MŰSZERKÖNYV
N & N NPT típusú VILLAMOS NYOMÁSTÁVÁDÓ MŰSZERKÖNYV Gyártó: Nagy és Nagy Műszeripari KFT Telephely: 1108 Budapest, Bányató u. 13. Tel: 433 0000 Fax: 433 0011 Típusjel magyarázat: NPT - XXX - X X X / X KÜLÖNLEGES
StP Műszaki Fejlesztő, Gyártó és Kereskedelmi Kft.
StP Műszaki Fejlesztő, Gyártó és Kereskedelmi Kft. SK03-08 buszos kontroller Hardver leírás v.2 Elérhetőségek 1158 Budapest, Késmárk u. 11-13. Telefon: +36 1 410-0556; +36 20 480-5933 Fax: +36 1 414-0913
Intent Autodiga akció
Intent Autodiga akció A2600 A-2600 Érintőképernyős autódiagnosztikai készülék, nyomtató funkció, MERCEDES, BMW, OPEL, VW / AUDI, MITSUBISHI, VOLVO stb... gépjárművekhez Gyári szintű diagnosztikai eljárásokhoz,
Tájékoztató. Használható segédeszköz: -
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 01 Autóelektronikai műszerész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
A Hyundai R-CRDI motorok alrendszerei, érzékelői és beavatkozói 2. rész
A Hyundai R-CRDI motorok alrendszerei, érzékelői és beavatkozói 2. rész Előző számunkban a Hyundai R-CRDI motorok általános jellemzőit és szerkezeti felépítését mutattuk be, egyesével elemeztük a blokkot
Minden mérésre vonatkozó minimumkérdések
Minden mérésre vonatkozó minimumkérdések 1) Definiálja a rendszeres hibát 2) Definiálja a véletlen hibát 3) Definiálja az abszolút hibát 4) Definiálja a relatív hibát 5) Hogyan lehet az abszolút-, és a
Járművek és motorok hő- és áramlástani rendszerei
Járművek és motorok hő- és áramlástani rendszerei 3. Előadás Motortechnikai alapegyenletek 2016.05.10. Belső Égésű Motorok Tanszék - Dr. Hanula Barna Motorblokk Hengerátmérő (furat): a henger névleges
Villamos motor diagnosztikája Deákvári József dr. Földesi István FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet
- 1 - Deákvári József dr. Földesi István FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 1. Összefoglaló A modern diagnosztikai mérőeszközökkel egyszerűen megoldható a villamos forgógépek helyszíni vizsgálata, a
Kaméleon K860. IAS Automatika Kft www.iasautomatika.hu
Kaméleon K860 Univerzális Digitális Szabályozó A K860 szabályozók általános automatizálási feladatokra kifejlesztett digitális szabályozók. Épületgépészeti alkalmazásokra kiválóan alkalmasak, gazdaságos
Autószerelő Autószerelő Targonca- és munkagépszerelő Targonca- és munkagépszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RUPERT MÉRNÖKI IRODA. MODEM V.23 v3.1 RS232. Termék ismertető 2006.10.08
RUPERT MÉRNÖKI IRODA MODEM V.23 v3.1 RS232 Termék ismertető 2006.10.08 Műszaki paraméterek: A MODEM V.23 v3.1 típusú készülék moduláris kiépítésű, speciálisan PLC készülékek adatátviteli kommunikációjának
fűtőteljesítmény 10 W ventilátor nélkül névleges üzemi feszültség ( )V AC/DC
7H 7H- Kapcsolószekrények fűtőegységei Fűtőteljesítmény (10 550)W Tápfeszültség vagy Légbefúvással vagy anélkül Kettős szigetelésű műanyag készülékház Alacsony felületi hőmérséklet Dinamikus felfűtés a
Nyomáskülönbség-jeladók, térfogatáram mérő egysé gekhez
Statikus nyomáskülönbség jeladók,2 X XStatikus nyomáskülönbség jeladók testregistrierung Nyomáskülönbség-jeladók, térfogatáram mérő egysé gekhez Típus: Statikus nyomáskülönbség jeladók Hatásos nyomás és
Az 2,0 literes PD-TDI motor
Az 2,0 literes PD-TDI motor Dr. Nagyszokolyai Iván, X-Meditor Autóinformatika, 2008 - furatnöveléssel lett 2 literes, 103 kw-os az 1,9- es, 96 kw-os alapmotorból, - 16 szelepes, 2 vezértengelyű, keresztáramú
EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika. Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez
Raychem EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez Általános rész Kérjük az üzembe helyezés előtt elolvasni. A zavartalan üzem
elektronika Jellemzõk Technikai adatok Motortyp MV 030 MV 030Z Hajtás-elektronika Hajtás-elektronika C50 ELEKTRONIKA
DC-Szervomotor MV 030 / 030Z Jellemzõk Szénkefés DC- szervomotorok Alacsony Ohmértékû tekercselés 4-szénkefe, élettartam ca. 3000 óra Encoder 1000 impulzus/fordulat, RS 422 Technikai adatok Motortyp MV
0 Általános műszer- és eszközismertető
0 Általános műszer- és eszközismertető A laborgyakorlatok során előforduló eszközök vázlatos áttekintésében a teljesség igénye nélkül s a célfeladatokra koncentrálva a következő oldalak nyújtanak segítséget.
Mágnesszelep analízise. IX. ANSYS felhasználói konferencia 2010 Előadja: Gráf Márton
Mágnesszelep analízise MaxwellbenésSimplorerben IX. ANSYS felhasználói konferencia 2010 Előadja: Gráf Márton Diesel hidegindítás A hidegindítási rendszerek szerepe A dízelmotorokban az égés öngyulladás
TB6600 V1 Léptetőmotor vezérlő
TB6600 V1 Léptetőmotor vezérlő Mikrolépés lehetősége: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/16. A vezérlő egy motor meghajtására képes 0,5-4,5A között állítható motoráram Tápellátás: 12-45V közötti feszültséget igényel
ART CV 710/711 ciklikus szelepek
ART CV 710/711 ciklikus szelepek ALKALMAZÁS Az ART CV 710/711 ciklikus szelepek (CV) olyan NYIT-ZÁR pillangószelepek, melyek magas működésű ciklusszámra lettek kifejlesztve elsősorban szennyvíztisztításban
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3X-DA-N
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3X-DA-N E3X-DA-N Nagyteljesítményû digitális fotokapcsoló száloptikához n látható a pillanatnyi érzékelési állapot abszolút értékben, illetve százalékban Nagytávolságú,
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt
Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel
Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve Hűtőrendszer zárt rendszerű, folyadékhűtés zárt rendszerű,
Az adagolóporlasztó. Pumpe Düse Einheit PDE Unit Injector UI Unit Injector System UIS
Az adagolóporlasztó Pumpe Düse Einheit PDE Unit Injector UI Unit Injector System UIS Dr. Nagyszokolyai Iván, Csütörtöki Tamás, X-Meditor Autóinformatika, 2008 Rokonok és ősök Kezdetben voltak a mechanikus
OMRON INDUKTÍV KÖZELÍTÉSKAPCSOLÓK E2A
OMRON INDUKTÍV KÖZELÍTÉSKAPCSOLÓK E2A E2A Hengeres kivitelû, fémtokozású, induktív közelítéskapcsoló, beépített LED-állapotjelzõvel A hagyományos OMRON típusoknál 1,5... 2-szer nagyobb érzékelési Jól látható
Felhasználói kézikönyv. 3DM2280A típusú léptetőmotor meghajtó
Felhasználói kézikönyv 3DM2280A típusú léptetőmotor meghajtó Bevezetés A 3DM2280A egy új generációs léptetőmotor meghajtó, a 32 bites digitális jelfeldolgozásnak (DSP) köszönhetően, lépésvesztés lehetősége
TERMÉK KÉP TERMÉK NÉV TERMÉK LEÍRÁS
Licota ATP-2047 kontroll lámpa Licota WT04093 Sztethoszkóp AT1142 gyújtószikra ellenőrző AT1198 szögmérő 1/2"-os csatlakozás Csavarok, anyák előre meghatározott szögben történő lehúzására alkalmazható.
LPT_4DM_2a. Bekötési utasítás
LPT_4DM_2a Bekötési utasítás Az LPT illesztőkártya a PC-n futó mozgásvezérlő program ki-, és bemenőjeleit illeszti a CNC gép és a PC printer csatlakozója között. Főbb jellemzők: 4 tengely STEP és DIR jelei
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Autótechnikus szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 55 525 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08.
Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Cégbemutató 2004: Reológiai alapkutatás kezdete a Kecskeméti Főiskolán 2011: Doktori munka befejezése,
280 YTO 135 TÍPUS YTO 135 TYPE. Rendelési cikkszám felépítése Order code structure. Kihajtó tengely pozíciók Drive shaft positions
YTO 135 TÍPUS YTO 135 TYPE Rendelési cikkszám felépítése Order code structure Típus / Type YTO135-500 - 4P D01 - P 3 Lökethossz / Stroke Lineáris kocsik szám / Block quantity Kihajtó tengely pozíció /
Gépjármű Diagnosztika. Szabó József Zoltán Főiskolai adjunktus BMF Mechatronika és Autótechnika Intézet
Gépjármű Diagnosztika Szabó József Zoltán Főiskolai adjunktus BMF Mechatronika és Autótechnika Intézet 7. Előadás OBD - EOBD fedélzeti diagnosztikai rendszerek Környezetvédelmi önfelügyelő rendszer a gépjg
Major Ferenc részlegvezető ACIS Benzinkúttechnika kft.
Kompresszor állomások telepítésének feltételei, hatósági előírások és beruházási adatok. Gázüzemű gépjárművek műszaki kialakítása és az utólagos átalakítás módja Major Ferenc részlegvezető ACIS Benzinkúttechnika
ROBERT BOSCH KFT. Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100
Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100 1 Általános 1.1 Környezetünk érdekében A keletkezett csomagolási hulladékot újrahasznosítás céljából adja le a megfelelő begyűjtési
GÉPJÁRMŰ VIZSGÁLATOK ÜZEMI GYAKORLATA
TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Mérnöki Kar Műszaki Intézet, Duális és moduláris képzésfejlesztés alprogram (1a) GÉPJÁRMŰ VIZSGÁLATOK ÜZEMI GYAKORLATA Dr. Farkas Ferenc TÉMAKÖRÖK Teljesítmény mérő padok
TEK4. Jan van Egmond TEK4
Jan van Egmond bemutatása 2002 Elindult a. 2004 elkezdte az EDM gépek gyártását. 2004-2008 eladott 8 STEM fúrót. 2007 3g lézer fúrógépek gyártása. 2008 Pulse Tech EDM generátor. 2008 3g FHD EDM 2010 Megalakult
PSDC05125T. PSDC 12V/5A/5x1A/TOPIC Tápegység 5 darab HD kamerához.
v.1.0 PSDC 12V/5A/5x1A/TOPIC Tápegység 5 darab HD kamerához. HU Kiadás: 6. 19.10.2017-től Utolsó változtatás: ------------- Tulajdonságok: 5x1A/12V DC DC feszültségű kimenet, 5 HD kamerákhoz kimeneti feszültség
Bekötési diagramok. Csatlakozó típusok
Bekötési diagramok A típus (2 vezetékes - A.C) C típus (3-4 vezetékes) R típus (relés) Csatlakozó típusok 1: H (M12) 3: K (Mod 12) 1 = barna / + 3 = kék / - 4 = fekete / NPN-PNP kimenet / NO 2 = fehér
MUNKAANYAG. Dr. Lakatos István. Diesel motorok diagnosztikája és javítása. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.
Dr. Lakatos István Diesel motorok diagnosztikája és javítása A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-30
Nemzeti Közlekedési Napok 2013
Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Korszerű Diesel emisszió mérés Előadó: Zentai Tamás, Délceg Zsolt Átfogó megközelítés: mi a jelenlegi helyzet A Diesel motor hazánk közlekedésének meghatározó erőforrása
Vissza a főmenübe. Befecskendezési rendszerek. Tüzelőanyag-ellátó rendszer felépítése. Tápszivattyú. Égésterek. Bosch rendszerű adagolószivattyú
Égésterek Befecskendezési rendszerek Tüzelőanyag-ellátó rendszer felépítése Tápszivattyú Bosch rendszerű adagolószivattyú Forgóelemes adagoló Fordulatszám szabályozás UIS rendszer Common-Rail rendszer
Kéttömegű lendkerekek szakszerű vizsgálata
AUTÓTECHNIKA Kéttömegű lendkerekek szakszerű vizsgálata 1. rész ŐRI PÉTER A kéttömegű lendkerekek vizsgálata és állapotának ellenőrzése nem lehetséges soros diagnosztikával, ráadásul a mechanikai vizsgálathoz
601H-R és 601H-F típusú HŐÉRZÉKELŐK
601H-R és 601H-F típusú HŐÉRZÉKELŐK 1. BEVEZETÉS A 601H-R és 601H-F hőérzékelők a mennyezetre szerelhető, aljzatra illeszthető 600-as sorozatú érzékelők közé tartoznak. Kétvezetékes hálózatba szerelhető,
Installációs kontaktorok - VS120, VS220, VS420, VS425, VS440, VS463
Installációs kontaktorok VS0, VS0, VS0, VS, VS0, VS áramkörök kapcsolására, különösen rezisztív típusú terhelésekhez és háromfázisú aszinkron motorokhoz VS0 érintkezőinek száma: VS0 érintkezőinek száma:
Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat
Határátlépés Vízbefecskendezés
AUTÓTECHNIKA FÓRUM Határátlépés Vízbefecskendezés DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN A lökettérfogat csökkentése mely ma a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentésének egyik útja nem járhat együtt a motormunka (forgatónyomaték)
KÜLÖNLEGES SZENZOROK. Típus F10-C20/C30/C50 F10-C25/C35/C55. NPN nyitott kollektoros kimenetek (2 db) max. 50 ma terhelhetõség
F10 KÜLÖNLEGES SZENZOROK OMRON F10 Kép (minta) azonosító rendszer ipari felhasználásra Kamerával egybeépített megvilágítás Automata beállítási és programozási lehetõség Automata szinkronizáció Több hagyományos
Diesel motormelegítő, előmelegítők.
A motor mindenképpen megszenvedi a hidegindítást, még akkor is, ha viszonylag könnyen beindul. A leggyakoribb probléma az, hogy az öregedő motor, ha kompresszióját némileg már elvesztette, akkor melegen
Autódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó:
Közös nyomócsöves rendszer - Z 19 DT OHC-dízelmotor, Z 19 DTH DOHC-dízelmotor Általános szempontok Mint már a Z 13 DT, Z 17 DTL, T 17 DTH és az Y 25 DT-motor, a Z 19 DT OHC-dízelmotor és a Z 19 DTH DOHC-dízelmotor
AME 13 SU, AME 23 SU (emelõ rugó) szelepmeghajtó motorok arányos szabályozáshoz
Adatlap, (emelõ rugó) szelepmeghajtó motorok arányos szabályozáshoz Leírás A biztonsági szelepmeghajtó motorokat többnyire VZ és VRBZ szelepekhez (), valamint VS, VM és VB szelepekhez (, ) alkalmazzák.
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv 63B Digitális Rezgésmérő TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Használat előtti ellenőrzés... 2 3. Funkciók... 2 4. Előlap és kezelőszervek... 3 5. LCD Képernyő... 3 6. Műszaki jellemzők...
RFP-RFM. Procontrol RFP-RFM. Rádiótransceiver/ kontroller 433 vagy 868 MHz-re, SMA antenna csatlakozóval. Műszaki adatlap. Verzió:
Procontrol Rádiótransceiver/ kontroller 433 vagy 868 MHz-re, SMA antenna csatlakozóval Műszaki adatlap Verzió: 1.0 2015.03.30 1/6 Tartalomjegyzék... Hiba! A könyvjelző nem létezik. Rádiótransceiver / kontroller
Technikai ismertet?: Komoly problémák a 2013-as ECU-val
Technikai ismertet?: Komoly problémák a 2013-as ECU-val by Papp István - szombat, március 16, 2013 http://www.formula1tech.hu/technikai-ismerteto-komoly-problemak-a-2013-as-ecu-val/ A Formula-1-es autó
LCD kijelzős digitális tároló szkóp FFT üzemmóddal
LCD kijelzős digitális tároló szkóp FFT üzemmóddal Type: HM-10 Y2 Y Pos Trig Level HOLD Y1 Bemenet vál. Bemenet Ablak pozició Kijelző 1) Y Pos jel baloldalon egy kis háromszög 0V helyzetét mutatja 2) Trig