Közlekedés verseny november 29. szombat FVV villamosok 1. Az FVV villamosok története
|
|
- Dóra Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Közlekedés verseny november 29. szombat FVV villamosok 1. Az FVV villamosok története Amikor 1961-ben kigördült a 3720-as prototípus csuklós villamos, és végigment a város főbb útjain, általános közfeltűnést keltett. Amíg a sajtó szinte egy vállvonással elintézte, hogy több száz UV-t helyeztek üzembe ("új stukákat vesz a főváros"), valamint hogy sorban építik át a régi favázas villamosokat acélvázasan, addig a filmhíradó és az újságok is lelkendezve számoltak be az új csuklós járműről. Persze a kocsit lehetetlenség lett volna nem észrevenni - a megszokottól eltérő bordóvörös-elefántcsont színezése kiemelte csupa-gömbölyű formáját. A csuklós jármű konstrukciója pedig a figyelmet akkor is a villamosra irányította, ha hasonló kialakítással ezidőtájt szerte a világon gyártottak házilagosan villamosokat. A filmhíradó külön beszámolt a villamosról, kiemelve, hogy a hölgyeknek magassarkú cipőben sem kell ezentúl óvatosan lépkedniük a villamosban - a sárlécpadlót ugyanis felváltotta a sima gumipadló. 1. kép 2. kép A 3720-asra számozott prototípus egyirányú házi csuklós a Deák téren. A kocsit egy középbejáratú ikerkocsi felújításaként készítették el, ezért eredetileg a hátsó kocsirésznek 3721-es számot adtak. Pár nap múlva úgy döntöttek, hogy a kocsi egy járműnek számít - így hátul javítani kellett a pályaszámot. A 3720-as prototípus kocsi - hátul még 3721-es pályaszámmal ben, a Bartók Béla úton. Ezek után az sem véletlen, hogy 1964-ben az Erzsébet híd ünnepélyes megnyitásán az első átgördülő jármű a feldíszített 1228-as csuklós villamos és egy FAÜ-csuklós autóbusz volt. Az utólagos kommentárok már "csuklósítási mániáról" beszélnek a közlekedési vállaltoknál; de a '60-as években ezek a járművek az újdonság erejével hatottak. A jármű formatervezője pedig az a Lengyel István volt, aki később az ipari csuklósok tervezésében is részt vett. 3. kép: Az 1228-as és egy FAÜ-csuklós az Erzsébet híd megnyitóján.
2 A csinos külső azonban csintalan belsőt takar. A történelem furcsasága, hogy a korábbi gyártású UV típus az idők során a főváros egyik legmegbízhatóbb típusává forrta ki magát, és 2010-ig üzemelt. A házi csuklósokat azonban a fővárosból már húsz éve kivonták, pedig a csuklós kivitel a nagyobb egyterű utastérrel kétségtelenül előnyösebb. Mégis a csuklós villamosok már kezdettől fogva műszakilag elavultak voltak: lassúak, nehézkesek voltak, nehéz volt fékezni és elindulni velük, belterük is zajosabb volt az átlagosnál. Talán ezt az ellentmondást leginkább a kocsikra akasztott becenév jellemzi: a fővárosi és a vidéki villamosvasutak személyzete is "Bengáli" néven ismeri ezeket a járműveket (az elnevezés egyik lehetséges, bár korántsem egyértelmű eredete a "benga" - nehézkes szóhoz vezethető vissza). Az eredeti egyirányú - egy oldali ajtós kivitelű kocsik ráadásul a budapesti hálózaton csak korlátozásokkal volt használható a középső járdaszigetek és a fejvégállomások következtében; nem csoda, hogy a Budapestre gyártott egyirányú kocsik felét eladták vidékre egy éven belül! Hogy Miskolcon - Debrecenben - Szegeden mit szóltak az új csuklós kocsikhoz? Nos kétségtelen, hogy a bengálik megjelenése színvonalbeli ugrást jelentett a '60-as években, hiszen a vidéki utasok csak hírből ismerhették a forgóvázas kocsikat, az ülőkalauzi rendszert; de az olyan extrák is ritkaságnak számítottak, mint a párnázott bőrülés. A vidéki városok közlekedési vállalatai az '50-es évektől kezdve a megtöbbszöröződő forgalom ellenére kénytelenek voltak a minisztériumi rendeletre a főváros által átadott villamosokkal megelégedni, mely rendkívül tarkabarkává tette a villamosparkjukat. Az újonnan gyártott Füzesi-acélvázas kocsik megjelenése ellenére is gyakran erősen leromlott állagú favázas kocsikkal voltak kénytelenek megszervezni a növekvő forgalmat, így az új beszerzésű házi csuklós villamosoknak is örülhettek. Ezek a kocsik a XXI. században is futottak a vidéki városokban, Miskolcon 2004-ben vonták ki az utolsót a rendszeres utasforgalomból, és Szegeden is a cseréjüket határozták el. Debrecen városa pedig 2014-ben búcsúzott FVV villamosaitól. Magyarországon összesen 181 db Bengálit építettek (17. kép), kezdetben a Füzesi Főműhelyben, majd bekapcsolódott a gyártásába a MÁV Debreceni Járműjavítója, majd a Debreceni Közlekedési Vállalat, ezzel - akármilyen hihetetlennek tűnik - megelőzték darabszámban a Ganz ipari csuklóst. 2. Egyirányú, egyoldalú ajtós kivitel Pályaszám szerint: Budapest: Miskolc: Debrecen: Szeged: Miskolcon megmaradt nosztalgia villamosként a 100-as pályaszámú kocsi, amely ünnepi alkalmakon ma is közlekedik. 4. kép: A miskolci 100-as nosztalgiavillamos (Az 1989-ben Miskolcon leállított 100-as - legelső - egyirányú bengálit felújították. A kocsi - apró eltérésektől eltekintve (pl. az eredeti 100-asnak nem volt ütközője) - eredeti 1962 korabeli állapotú.) Szegeden a 609-es számú villamost őrizték meg, amely jelenleg sajnos üzemképtelen. Amikor a 90-es években divatba jött a villamosok teljes felületét beborító reklámok alkalmazása, ő volt a Pepsi-villamos ben, születésének 40. évfordulójára újrafényezték, és rövid ideig nosztalgiajáratként közlekedett, egy napig eredeti, budapesti 1124-es pályaszámát is visszakapta. Rövidesen azonban leállították és a szabad ég alatt tárolják a kocsiszínben, minek következtében kívül-belül teljesen tönkrement. Jelenleg is a szabadban várja sorsának jobbra fordulását. 5. kép: A 609-es szegedi FVV sorsára hagyott állapotban
3 A 602-es szegedi villamos (eredeti pályaszáma 1105) Budapesten felújítás alatt áll a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesületnél (Mavite) ben szállították a fővárosba, Istvántelekre. Nekikezdtek a felújításának, majd felfüggesztették a munkálatokat más villamoskocsik előtérbe kerülése miatt. 6. kép: Az egykori 602-es kocsi Istvántelken A Közlekedési Múzeum a legelső prototípus kocsit a, > 1100-ast jelölte ki megőrzendőnek. A villamost leállítása után Újpest kocsiszínben tárolták, 1989-ben szállították át Szentendrére, majd Miskolcra került felújítási célból. Miskolcon hozzáfogtak a felújításához, a régi festést eltávolították, és alapozó fényezéssel látták el. Azonban a pénz elfogyott, így az üres vázat félreállították. Egy évtizednyi állás után 2004-ben a BKV Fehér úti főműhelybe hozták vissza. Ma is ott várja, hogy folytatódjanak rajta a munkálatok. 7. kép: Az 1100-as prototípus kocsi Miskolcon, még 2004 előtt Röviden összefoglalva: A Fővárosi Villamos Vasút 1961-ben kezdte el gyártani Kelenföldön ezeket a csuklós villamosokat, melyek első sorozata egy vezetőfülkével, három ajtóval készült. Rövid időn belül már két vezetőfülkével gyártották, mivel az első változat sok vonalon nem tudott közlekedni a fejvégállomások miatt. Budapesten 1979-ig közlekedtek, utána egy részüket eladták vidékre, Miskolcra, Debrecenbe és Szegedre, a többit selejtezték. 3. Kétirányú, egyoldali ajtós kivitel Az egyoldali ajtós, két vezetőfülkés változatot 1967-től gyártották. Budapesten 1970-ig, majd Debrecenben 1973-ig készültek a vidéki városok számára, ezért Vidéki Csuklósnak nevezték a típust. Miskolcon 1991-ben, Debrecenben 1999-ben, Szegeden 2004-ben selejtezték ki őket. Pályaszám szerint: Miskolc: Debrecen: Szeged: Az ötajtós szériából két kocsi maradt meg napjainkra Szegeden. A 656-os kocsit tanulóvillamossá alakították még 1992-ben, utolsó, egyedi festését 1998-ban kapta. Szegeden dolgoznak a felújításán, a Közlekedési Emléktár Alapítvány szervezésében. A 660-as pályaszámú szegedi kocsi a Mavite tulajdonában várja a felújítást Budapesten 2008 óta. 8. kép 9. kép A 656-os tanulóvillamos fénykorában. Az SzKT 656-os kocsiját 1998-ban felújították, új, egyedi fényezést és zárlámpákat kapott. A felvétel 1999-ben készült. A 660-as villamos aktív korában.
4 4. Kétirányú, kétoldali ajtós kivitel 1963-tól megkezdték a két vezetőfülkés, kétoldali ajtós villamosok gyártását Budapesten, majd 1965-től Debrecenben egészen 1978-ig. Itt négy darab hatajtós villamos is közlekedett, eltérően az általános tízajtós változattól. Közülük a 484-es számú kocsi ma is megvan, a 483-ast 2010 környékén eladták. A fővárosban 1983-ig üzemeltek FVV villamosok. Miskolcon 2004-ben vonták ki az FVV-ket a forgalomból. Pályaszám szerint: Budapest: Miskolc: Debrecen: , Szeged: Közülük Miskolcon a 151-es pályaszámú villamos van meg, mely alkalmanként nosztalgiavillamosként üzemel, a 147-es számú kocsi pedig a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum kiállításán látható. A szétbontott 161-es kocsi alkatrészeit a 602-es szegedi villamos felújításához használták fel. 10. kép: Az MKV 147-es motorkocsija as selejtezése után a fényezését felújították, majd 1994-ben került Miskolcról a szentendrei múzeumba. Itt látható kiállítva utolsó forgalmi állapotában. 11. kép: A 151-es villamos különjáratként Felső-Majlát végállomáson 2014-ben. Debrecenben a 485. és 487. számú kocsikat 2010 januárjában elbontották, a 488-as kocsit pedig eladták. Forgalomban a 486, 489, 490, 491. számú villamosok közlekedtek utolsóként az országban április 30-ig elején Budapestre érkezett a 492-es kocsi, hogy a fővárosi nosztalgiaflotta tagjaként képviselje a típust. Üzembe helyezésére június 16-án, a Múzeumok Éjszakáján került sor. Azóta alkalmanként nosztalgiajáratként közlekedik. 12. kép: A budapesti 492-es FVV nosztalgiavillamos. Szegeden a 803, 806, 808, 809, 812, 813, 815, 817, 818, 821. pályaszámú villamosok üzemeltek 2011-ig, a többit korábban selejtezték. A 802-es kocsi Angelina Jolie Budapesten forgatott filmjében kapott szerepet 2010 őszén, majd elbontották. A 808-as villamos tanulóvillamosként közlekedett a fent említett 656-os kocsi leállítását követően 2009-ig, majd Ceglédre került egy vállalat telephelyére, ahol új festést kapott és most várja sorsa rendeződését. A 813-as villamos maradt az egyetlen az állományból, amely megőrizte eredeti, sárga színét, amikor az SZKT fokozatosan festette át az FVV-ket is az új színterv szerint ben a sárga fényezést megújították rajta, és a nosztalgia flotta tagjai közé sorolták.
5 13. kép 14. kép A 813-as kocsi felújítva 2013-ban. A 820-as prototípus kocsi Szegeden leállítva. A 820-as kocsi volt eredetileg budapesti prototípus. Eredetileg 8 ajtóval készült, később átalakították tízajtósra. Szegeden 2006-ban vonták ki a forgalomból, majd 2008-ban került a fővárosba. A Mavite hozzálátott a felújításhoz, várhatóan a náluk lévő FVV-k közül ő lesz az első, amelyik forgalomba állhat nosztalgiajárműként Budapesten január 19-én, a 3-as villamosvonal felújításának befejezésével Szegeden az összes FVV-t kivonták a forgalomból, bár azóta többször előfordult, hogy a városban zajló pályafelújítások miatt alkalmanként ők pótolták a Tátrákat. Érdekesség, hogy 2011 tavaszán a 806-os kocsit a hivatalos leállítás után újrafényezték őszén a 809-es kocsi a fővárosba, a Mavite állományába került, a 803-as, 806-os, 815-ös és 817-es kocsikat pedig elbontották. 15. kép: A 806-os kocsi itt még az újrafényezés előtt 16. kép (balra): A 809-es kocsi forgalomban Szegeden 17. kép (jobbra): Az utolsónak iknek - gyártott bengáli a szegedi 818-as ben állt forgalomba május 1-től már csak nosztalgiamenetben utazhatunk FVV villamossal.
6 A miskolci FVV villamosok története A vidéki városokban 1962-ben jelentek meg az első egyirányú (egyoldali ajtós) csuklós villamosok. Miskolcon között 11-et állítottak forgalomba es pályaszámon. Az első, a 100-as október 3-án állt forgalomba. A es kocsi Budapestre gyártott, az ottani hálózatra alkalmatlan 1100-as kocsi volt. A 110-es 1966-ban - alig egy hónappal Budapestről való megérkezése után - leégett, de felújították az FVV-nél. A kocsikat között vonták ki a forgalomból. A 100-as kocsi felújítva nosztalgiakocsiként közlekedik Miskolcon. 18. kép: Az MKV 101-es motorkocsija a '60-as években, a mai Selyemréti megállóhelynél után a Füzesi-főműhely kétirányú kocsikat kezdett el gyártani - egy oldali felszálló ajtókkal. Ezeknek a kocsiknak a kétirányúságát igazából csak Szegeden tudták kihasználni az egyvágányú vonalakon egyoldalra helyezett peronok miatt, Miskolcon és Debrecenben az ilyen kialakítású Bengálikat szolgálatuk nagy részében egyirányú kocsikként használták ben a járműgyártást a Füzesi-főműhelyből Debrecenbe helyezték át között es pályaszámon tíz ilyen kocsit gyártottak. Ezeket 1991-ig selejtezték. A 130-as kocsi (19. kép) az 1990-es leállítása után két hónapig diszkóvillamosként közlekedett (a következő évben, 1991-ben a 173-as volt a diszkóvillamos). A 130-ast 1991 után oktatókocsinak használták 1998-ig. (Selejtezésével az utolsó miskolci ötajtós bengáli tűnt el.) között 35 db kétirányú tízajtós kocsit vett Miskolc Debrecenből. Ezeket espályaszámml látták el. Az 1971-es kalauz nélküli közlekedés bevezetése után a 145-östől kezdődően elhagyták az utastéri kalauzüléseket. A kocsikat 1991 után kezdték kivonni a forgalomból, az állomány kb. fele azonban 2004-ig, a bécsi villamosok érkezéséig üzemben volt. A 172-est (20. kép) 1999-től tanulókocsinak használták. A 147-es kocsi jelenleg kiállítva látható Szentendrén, utolsó forgalmi állapotában. Az utolsó miskolci Bengálik fényezése megőrizték még a jellegzetes színösszeállítást: sárgásbarna tető, piros díszcsík, és citromsárga oldalszínt alkalmaznak. A '90-es évektől kezdve a kocsikon megjelentek a reklámok, amelyeket hamarosan követtek a teljes felületű átfényezések reklámcéllal - így már a kék színű villamos láttán sem kapta fel az utazóközönség a fejét. Az utolsó FVV villamos - a 151-es november 25-én búcsúzott el a miskolci sínpároktól és utasoktól. Őrizzük meg ezen villamosok emlékét szívünkben!
A BKV múzeumok. közlekedéstörténeti vetélkedője
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Városi Tömegközlekedési Múzeum Szentendre, Dózsa Gy. út út 3., 3., nyitva: áprilistól októberig Földalatti Városi Tömegközlekedési Vasúti Múzeum
110 éves a 42-es villamosvonal. A BKV Zrt. és a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület kiállítása 2010. november 14.
110 éves a 42-es villamosvonal A BKV Zrt. és a Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület kiállítása 2010. november 14. Előzmények A ma 42-es vonalként ismert pályaszakasz a lőrinci vasút szárnyvonalaként
A BKV Zrt. közúti vasúti járműállományát érintő fejlesztések, az ezekkel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok
A BKV Zrt. közúti vasúti járműállományát érintő fejlesztések, az ezekkel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok 2017. október 18-20. Borbás Péter Dániel üzemigazgató A BKV Zrt. villamos telephelyei Villamos
Tanulmány avagy mire is jó egy vonaljegy?
Tanulmány avagy mire is jó egy vonaljegy? Mire is jó egy BKV-BKK vonaljegy? Látszólag egyszerű a kérdés, a legtöbben valószínűleg azt válaszolnák rá, hogy utazásra. Igen, ez valóban így van, de ez a jegyecske
Irinyi Terv kötöttpályás járműgyártási stratégia
Irinyi Terv kötöttpályás járműgyártási stratégia Globális tendencia Forrás: iea.org Forrás:UIC 2 Hazai szállított utasok száma (millió fő) 669,3 671,0 671,8 656,9 518,7 519,5 522,1 508,5 481,0 368,4 147,8
A Debreceni. Egy ilyen szinten kiépített rendszer mellett már-már természetes, hogy GPS alapú utastájékoztatás
A Debreceni Közlekedési Zrt. (továbbiakban DKV Zrt.) Debrecen város helyi közlekedésében a trolibuszok és villamosok üzemeltetésével foglalkozik. Emellett tevékenységi területének jelentôs része a városi
Új buszüzemeltetési modell Budapesten. Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ 2014. április 23.
Új buszüzemeltetési modell Budapesten Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ 2014. április 23. Tartalom A BKV buszüzemeltetés helyzete 2010-ben A probléma kezelése azonnali eszközökkel
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23.
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Szeged 2013. január 23. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival
A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC
A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC Ez a Mi 2-es helikopter egykor a szovjet, majd az ukrán légierőben szolgált, ahol utoljára piros, 31-es fedélzeti számmal repült. A gyári száma 543722084
Javaslat a Pusztaszabolcson kiállított 375-1011 p. sz. gőzmozdony települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Pusztaszabolcson kiállított 375-1011 p. sz. gőzmozdony települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Pálinkás József (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 31. (település, dátum)
Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán
Személyszállítási vasútvállalati igények a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint 1300 állomás és megállóhely
Dunakeszin gyártott és felújított étkezőkocsik a hazai és nemzetközi vasutak. szolgálatában
Közlekedéstechnikai Napok- 2017. november 22. Szepessy Tamás DJJ.ügyvezető igazgató Dunakeszin gyártott és felújított étkezőkocsik a hazai és nemzetközi vasutak szolgálatában Dunakeszi Járműjavító cégtörténet
A 7744-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGI
A 7744-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGI Az ezredforduló környékén az addigi mentőhelikopterek pótlására néhány Mi 2-es helikopter külföldről érkezett Hazánkba. A szóban forgó helikopter Ukrajnából
Jegyzőkönyv. A Közlekedési Emléktár Alapítvány Kuratóriumának 2013. február 1-i üléséről. 1. napirendi pont:
Jegyzőkönyv A Közlekedési Emléktár Alapítvány Kuratóriumának 2013. február 1-i üléséről Az ülés helye: 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Jelen vannak: dr. Csüllög Imre, a kuratórium elnöke Bóka Krisztián László,
Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei. A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 4. rész Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal Építés leállítása
A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében
A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 35-ös viszonylat Corvin út térségi útvonal-módosításával
Magyar polgári An 26-os repülıgépek
Magyar polgári An 26-os repülıgépek Miközben a magyar katonai An 26-os repülıgépek sokak számára ismertek, a polgári életben alkalmazott gépekrıl érdekes módon ennél jóval kevesebben tudnak. Pedig idáig
A Közlekedési Emléktár Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése
A Közlekedési Emléktár Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése A Közlekedési Emléktár Alapítvány (továbbiakban: alapítvány) 2011-ben a korábbi évekhez hasonlóan sikerrel folytatta 2008-ban megkezdett
A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS
A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő
A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH
A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH Az Egészségügyi Minisztériumnak 2000 nyarán átadott hat honvédségi Mi 2-es helikopter egyike volt a 8918-as oldalszámú is. A helikopterek 2000.
Dr. Bencsik Attila L. PhD
Dr. Bencsik Attila L. PhD főiskolai tanár egyetemi docens Óbudai Egyetem Mechatronikai és Autótechnikai Intézet bencsik.attila@bgk.uni-obuda.hu A használt gépjármű árjegyzés feltételei: A jármű: május
A Közlekedési Emléktár Alapítvány 2011. évi feladatterve
A Közlekedési Emléktár Alapítvány 2011. évi feladatterve 1. Általános célkitőzések A Közlekedési Emléktár Alapítvány (továbbiakban: alapítvány) Alapító Okiratához hően 2011-ben is a közösségi közlekedés
Gondolatok a 064-es MiG 15bisz eredetéről
Gondolatok a 064-es MiG 15bisz eredetéről Jelenleg a keceli repülőgép-gyűjteményben található az egykoron 064-es oldalszámot viselt MiG 15bisz. A repülőgépet általam nem ismert okból vonták ki a szolgálatból
A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének eredményei 2016
KTE Baranya Megyei Területi Szervezetének Új megoldások a közösségi közlekedésben című konferenciája A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének eredményei 2016 Dr. Denke Zsolt kiemelt projektvezető
2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt
MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti
Szolgáltatások
urvey 2016 Help us improve the service and the website. Szolgáltatások 66146 2016 Enquête TED 2016 Aidez nous 26/02/2016 S40 Szolgáltatások További információ Tárgyalásos eljárás Magyarország Budapest:
A Népligetbe tervezett úttörővasút megvalósítási terve
A Népligetbe tervezett úttörővasút megvalósítási terve Készítette: Jákli Imre A helyszín kiválasztási szempontjai A Népliget kialakítására a XIX. század derekán született döntés. Kezdetben a cél a szálló
VASKEREKEK NYUGDÍJBAN AKTUÁLIS KÖZGYŰLÉS INDUL AZ ÉV - INDUL A MUNKA IS A PÉCSI VILLAMOSRÓL ESEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK AZ ÚJ KÖZÖSSÉGI TÉRRŐL
A MAGYAR VILLAMOSVASÚT-TÖRTÉNTETI EGYESÜLET KIADVÁNYA VASKEREKEK II. ÉVFOLYAM 1.SZÁM AKTUÁLIS KÖZGYŰLÉS INDUL AZ ÉV - INDUL A MUNKA IS A PÉCSI VILLAMOSRÓL ESEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK AZ ÚJ KÖZÖSSÉGI TÉRRŐL INTERJÚ
Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja
go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás
Járművek. Mk48-as mozdonyok (2948) Járművek MÁV-csoport (https://www.mavcsoport.hu)
Mk48-as mozdonyok (2948) [1]Az 1950-es évek végén a korábbi keskeny nyomközű motorkocsik gyártása során szerzett tapasztalatokat felhasználva dízelmozdony tervezésébe kezdtek a győri Wilhelm Pieck Vagon
A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői. A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 3. rész A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben Metróvonalak vonalvezetése
A 79-es trolibusz útvonalának meghosszabbítása, és hétvégi üzemének kiváltása a 20E viszonylat átalakításával
A 79-es trolibusz útvonalának meghosszabbítása, és hétvégi üzemének kiváltása a 20E viszonylat átalakításával 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok Terveink szerint 2013. június 3-tól munkanapokon
A börtönrendszerek és a börtönépítészet a századforduló idején*
Mezey Barna KONFERENCIA A börtönrendszerek és a börtönépítészet a századforduló idején* A címben jelölt téma ma és itt különös figyelmet érdemel. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön (korábbi nevén Magyar
CSAK NE OLYAN NAGY HÉV-VEL
CSAK NE OLYAN NAGY HÉV-VEL Dr. Kazinczy László PhD. egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Út és Vasútépítési Tanszék IX. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYANAP 2016. május 25. Debrecen
Pályaudvarok, vasútállomások
Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások
DEBRŐDI GÁBOR Mercedesek az Országos Mentőszolgálatnál
DEBRŐDI GÁBOR Mercedesek az Országos Mentőszolgálatnál Az 1970-es évek közepétől az eset- és szállítókocsikhoz hasonlóan a rohamkocsiszolgálatnál is megkezdődött a homogén járműállomány kialakítása, Mercedes
SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL
SAJTÓANYAG KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK A 2-ES VILLAMOS KÖZLEKEDÉSÉNEK ELINDULÁSÁVAL A 2-es villamos február 26-án kezdi meg az utasok szállítását a teljes vonalon, utasforgalmi próbaüzem keretében.
VASKEREKEK JÁRM BEMUTATÓ INTERJÚ TÚRI DÁNIEL AKTUÁLIS TÖRTÉNELEM ERZSÉBET HÍD AZ IKREK FELÚJÍTÁSÁRÓL
A MAGYAR VILLAMOSVASÚT-TÖRTÉNTETI EGYESÜLET KIADVÁNYA VASKEREKEK I. ÉVFOLYAM 1.SZÁM JÁRM BEMUTATÓ 2 5 7 6-2 5 7 7 AZ IKREK FELÚJÍTÁSÁRÓL INTERJÚ TÚRI DÁNIEL AZ EGYESÜLET ELNÖKE TÖRTÉNELEM ERZSÉBET HÍD
Dr. Lovász György. 101 éves a WR 4252 pályaszámú étkezőkocsi. A CIWL szerepe a magyar vasút történetében.
Dr. Lovász György 101 éves a WR 4252 pályaszámú étkezőkocsi. A CIWL szerepe a magyar vasút történetében. Az európai vasutak a II. világháború előtt szinte kizárólag különleges udvari, kormányzati, miniszteri
Vonali menetrend. Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z május 20-tól december 8-ig
Vonali menetrend 2018. május 20-tól 2018. december 8-ig Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom S72 G72 Z72 Kedves Utasunk! Kiadványunk a Budapest Pilisvörösvár Piliscsaba Esztergom vasútvonalon 2018.
KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEK DEBRECENBEN. vezérigazgató
KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI KÉRDÉSEK DEBRECENBEN Balatonföldvár, 2013. 05. 16. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Előadás témakörei 1.Történeti áttekintés, a DKV Zrt főbb tevékenységei, egy kis finanszírozás
A városi közlekedés aktuális kérdései, megoldandó feladatai
A városi közlekedés aktuális kérdései, megoldandó feladatai Bolla Tibor elnök-vezérigazgató HUNGRAIL Vasútakadémia 2017. május 3. A BKV több, mint 1,3 milliárd utast szállított 2016-ban (ebből 900 millió
Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
Vonali menetrend. Wien Budapest Debrecen/Beograd. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig
Vonali menetrend Wien Budapest Debrecen/Beograd Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Válasszon Ön is START Klub kártyát! Akár féláron vagy díjmentesen is utazhat vonatainkon a START Klub
Jegyzet keressük meg a termék leírását és olvassuk el!
1 Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. Készítette: Lukács Ernő. http://kisvasut-modell.atw.hu 3. rész Térjünk vissza az első részben megkapott kezdőkészlethez!
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Módosító indítvány Tisztelt Közgyűlés! A 2013. december 20-i ülés napirendjének 13. pontjában szerepel a Tömegközlekedési
A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató
A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint
Boráros tér - Csepel HÉV vonal használatbavételi engedélye. AS65 fénysorompó Pesterzsébet használatbavételi engedélye
Sorszám Azonosító Tárgy 5. sz. melléklet Engedélyek - HÉV infrastruktúra UVH/VF/380/5/2011. UVH/VF/1042/0/2011. UVH/VF/1052/0/2011. UVH/VF/1178/0/2011. KU/VF/967/39/2009. Határozat Budapest - Csepel HÉV
PÁLYÁZAT. Járművek és munkagépek. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 4.Fpk Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p583016
PÁLYÁZAT Járművek és munkagépek Irányár: 6 810 000 Ft Eljárás ügyszáma: 4.Fpk.16-13-000332 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p583016 Pályázat kezdete: 2016. november 25. 08 óra 00 perc Pályázat
Hol volt, hol nem volt Nyomozás az áramlásterelő lemez után a MiG 15-ös repülőgép szárnyán
Hol volt, hol nem volt Nyomozás az áramlásterelő lemez után a MiG 15-ös repülőgép szárnyán Mindenek előtt megköszönöm Benes Sándornak és Fejes Istvánnak, a Múzeum jelenlegi dolgozóinak, valamint Nagy Andrásnak,
A személyszállítás története belföldön, nemzetközi forgalomban KORMÁNYZATI UTAZÁSOK. Előadó: Mészáros András
A személyszállítás története belföldön, nemzetközi forgalomban KORMÁNYZATI UTAZÁSOK Előadó: Mészáros András I. Történelmi áttekintés II. Utazások szervezése III.Nosztalgia A vasút terjedése a 19. században
A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN
A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN 1. BEVEZETÉS A vasúti ágazatok műszaki jellemzőinek ismerete és tudatos alkalmazása a tervezésben alapvető szakmai követelmény! Klasszikus vasutak hegyvidéki
Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program
Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.
Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról
Az 1-es villamos Rákóczi hídon való meghosszabbításához kapcsolódó változásokról 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK 2014 nyarán megkezdte az 1-es villamosvonal Rákóczi hídon át, az
DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT
DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT A DKV Debreceni Közlekedési Zrt., mint a debreceni közösségi közlekedés meghatározó szolgáltatója jogelődjeit is figyelembe
Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében
Igényvezérelt közlekedés indítása Csúcshegy térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte a lakosság véleményét a Csúcshegy térségében az igényvezérelt közösségi közlekedés
Miskolci közösségi közlekedés fejlesztési stratégiája Jövő útja a jelenben
Miskolci közösségi közlekedés fejlesztési stratégiája Jövő útja a jelenben 2018.05.31. Készítette: Singlár Zsolt vezérigazgató Megvalósult fejlesztések 1. Pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó
SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE. Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben.
SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben. A közműkiváltási, kábelfektetési, felsővezeték-, vasút- és
A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben
A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben Nyul Zoltán Stratégia és Innováció Igazgató Budapesti Közlekedési Központ Balatonföldvár, 2016. május 11. Tartalom 2010 után kialakított szervezeti modell
ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a szociális ellátás feltételrendszerének javítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő: Horváth Gyula alpolgármester
3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj!
3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 1. Hány Mrd Ft-ot igényelt a MÁV az állami költségvetésből 2015- ben? (144 Mrd Ft) 2. Hány vasúti jegykiadó automata van ma
A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF
A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF Ez a helikopter is egyikük volt azoknak a Mi 2-eseknek, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium adott át az Egészségügyi Minisztérium részére 2000.
A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI
A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes Vállalti felépítés helyünk a BKV Zrt.-n belül BKV Zrt. Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság
Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt.
Közlekedéstudományi Egyesület H-1066. BUDAPEST, Teréz krt. 38. II. em 238. Telefon/Fax: +36-1-353-2005, +36-1-353-0562 Internet: http://www.ktenet.hu E-mail: info@ktenet.hu DKV Debreceni Közlekedési Zrt.
VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP
VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP Elek István: A közelmúlt és közeljövő szegedi pályás fejlesztései Közelmúlt 2008-2012 Közelmúlt és jelen 2014-2015 1. Füves felületű vágányok ügye 3.820 m ilyen vágány
Használt, alacsonypadlós, diesel üzemű autóbuszok beszerzése (BKV Zrt. TB-98/17)
Használt, alacsonypadlós, diesel üzemű autóbuszok beszerzése () KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK III. KÖTET MŰSZAKI LEÍRÁS 2017. MŰSZAKI LEÍRÁS 1. rész: Közbeszerzési Útmutató 5 db használt, alacsonypadlós,
Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása
Ügyintéző: Iktatószám: Lócsi Iván VFO/151/1/2008 Tárgy: a 2006-069-5 számú vasúti esemény vizsgálatának lezárása Eset kategóriája: vasúti baleset, ütközés közúti járművel Ideje: 2006. augusztus 30. 10
Kivilágítható jelzőtáblák
Kivilágítható jelzőtáblák Budapesti története A kezdetben egyáltalán nem alkalmaztak jelzőtáblákat a közúti forgalomirányító jelzőlámpákhoz. A poroszos sávonkénti irányítás előtérbe kerülésével jelent
FŐBB MEGVALÓSÍTÁSOK ÉS BERUHÁZÁSOK A 2006-2011 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
FŐBB MEGVALÓSÍTÁSOK ÉS BERUHÁZÁSOK A 2006-2011 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN 2006 5 évre szóló bérleti szerződéssel két jegyautomatát szereztünk be amelyek a a Szabó Kati Sportcsarnok és a Lábasház megállóhelyeknél
21-én (kedd) munkanap
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2010. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2011. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
Próbavonatokhoz kapcsolódó eljárásrend.
Próbavonatokhoz kapcsolódó eljárásrend. Vajda Zsolt Nemzetközi rendkívüli küldemények és katonai szakértő MÁV Magyar Államvasutak Zrt Forgalmi Üzemviteli Igazgatóság Üzemirányítási Központ H-1087 Budapest
A 9414-es Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGM
A 9414-es Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGM Az Országos Mentıszolgálat az elsı három Mi 2-es helikopterét üzemidı miatt 1999-re leállította, és ezért a Szolgálatnál géphiány lépett fel. Mivel a Honvédség
SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZEREK ALKALMAZÁSA A VASÚTI FORGALOMIRÁNYÍTÁSBAN. Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2013
SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZEREK ALKALMAZÁSA A VASÚTI FORGALOMIRÁNYÍTÁSBAN Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2013 Pártai Gábor MÁV Zrt., Forgalomirányítási Alosztály, Pécs, Fonyód KÖFI. 1970-es évek A vasúti
A Libegő és az egyéb BKV-s turisztikai szolgáltatások fejlesztése
A Libegő és az egyéb BKV-s turisztikai szolgáltatások fejlesztése Fővárosi Turisztikai Kerekasztal Budapest, 2019. június 20. Zsákay László György divízióvezető BKV Zrt. Turisztikai és Értékesítési Divízió
Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó
Műszaki leírás az 5005 pályaszámú villamos pótkocsi felújításához
6. számú melléklet Műszaki leírás az 5005 pályaszámú villamos pótkocsi felújításához 1 Általános ismertetés A BVVV (sárga villamos) 1912-ben szerzett be 30 db O típusú kéttengelyes pótkocsit 531-560 pályaszámokon.
Városi vasutak fékrendszerei
Városi vasutak fékrendszerei 2018. december 5. Radócz Csaba BKV Zrt. - főmérnök Városi vasút, közúti villamos vasút Városi vasút HÉV Metró Közúti vasút (villamos) Az egyes közlekedési eszközökre besorolásuktól
B+R KERÉKPÁRTÁROLÓK LÉTESÍTÉSE A MEGÁLLÓKBAN,
B+R KERÉKPÁRTÁROLÓK LÉTESÍTÉSE A MEGÁLLÓKBAN, VÉGÁLLOMÁSOKON A közösségi és a kerékpáros közlekedés összekapcsolása a kerékpártárolás elősegítésével Budapesten László János Magyar Kerékpárosklub A helyzet,
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. KIEGÉSZÍTŐ FÜZET
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. SZEGED VÁROS HELYI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK ÜNNEPI MENETRENDJE KIEGÉSZÍTŐ FÜZET 2013 Menetrendi naptár 2014. évre A téli időszámítás 2013. október 27. - 2014. március 30-ig
FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged
FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. A közlekedés minden szakterületében részt veszünk Kötöttpályás tervezési tevékenységeink Közúti
Közlekedésbiztonság, mint a tömegközlekedés legfontosabb minőségi eleme
Közlekedésbiztonság, mint a tömegközlekedés legfontosabb minőségi eleme Balesetek és következményeik Prevenciós eszközök, módszerek a BKV Zrt-nél Előadó: Berhidi Zsolt BKV Zrt., Forgalombiztonsági és Üzemeltetési
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
Zsupka Sínautó. felújítási tervezet. Magyar Vasút Baráti Kör Egyesület. Összeállította: Somogyi Filip
Zsupka Sínautó felújítási tervezet 2012 Magyar Vasút Baráti Kör Egyesület Összeállította: Somogyi Filip A felújítás Célja: Cél: A jármű kiállítási állapotának javítása, azaz a jármű teljes külső felújítása,
Műszaki diszpozíció. HÉV hóseprő és HÉV mozdony járművek esztétikai állagjavítása 2014 pályaszámú HÉV hóseprő jármű esztétikai állagjavítáa
Műszaki diszpozíció 7. sz. melléklet Eljárás száma: Eljárás tárgya: A rész: HÉV hóseprő és HÉV mozdony járművek esztétikai állagjavítása 2014 pályaszámú HÉV hóseprő jármű esztétikai állagjavítáa A felújítás
A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte
Tartalom 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 1.1. BEVEZETÉS... 2 1.2. A PROJEKT CÉLJA... 2 1.3. VIZSGÁLT, KÉRDÉSEK... 3 1.4. KÖVETKEZTETÉSEK... 3 2. VÁLTOZAT ELEMZÉS... 6 2.1. ELŐZMÉNY... 6 2.2. JELENLEGI ÁLLAPOT
A Közlekedési Emléktár Alapítvány évi közhasznúsági jelentése
A Közlekedési Emléktár Alapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentése A Közlekedési Emléktár Alapítvány (továbbiakban: alapítvány) 2010-ben is eredményesen folytatta tevékenységét. Az alapítvány ügyvitelét
BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON
BIZTONSÁGOSAN KÖZLEKEDNI EGY ÉLETÚTON ORSZÁGJÁRÓ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI ÉS OKTATÓ PROGRAM 2012. A PROGRAM IDŐTARTAMA március 20 - március 25. március 27 - április 1. április 3 - április 8. április 10 - április
VASKEREKEK KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÖNKÉNTESSÉG LIKE! HELYZETJELENTÉS FELÚJÍTÁSAINKRÓL, TERVEZETT BESZERZÉSEINKRŐL CSUFI A BKV ÉS AZ IKARUS KÍSÉRLETI AKTUÁLIS
A MAGYAR VILLAMOSVASÚT-TÖRTÉNETI EGYESÜLET KIADVÁNYA VASKEREKEK AKTUÁLIS II. ÉVFOLYAM 2.SZÁM KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÖNKÉNTESSÉG LIKE! HELYZETJELENTÉS FELÚJÍTÁSAINKRÓL, TERVEZETT BESZERZÉSEINKRŐL JJÁRM ÁRM BEMUTATÓ
Fényképek és adatok a "ZRYW-1" hordszárnyas hajóról a www.forum.dawnygdansk.pl lengyel fórumon (1) (Fordította. Surman Zsolt SRY)
Fényképek és adatok a "ZRYW-1" hordszárnyas hajóról a www.forum.dawnygdansk.pl lengyel fórumon (1) (Fordította. Surman Zsolt SRY) W. Danielewitz 2014. február 28.-i fórumbejegyzésében. Üdvözletem! Lenne
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről
Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi
IV. VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP. A közelmúlt és közeljövő BUDAPESTI pályás fejlesztései
IV. VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP A közelmúlt és közeljövő BUDAPESTI pályás fejlesztései Előhegyi Zoltán MISKOLC, 2011.04.20. 1 Budapest kötöttpályás hálózata számokban Naturális adatok HÉV Metró Villamos
Jelmagyarázat (A Normen Europäischer Modellbahnen, NEM 006 alapján.) Kedves BaráTTunk! Formaújdonság
www.vasuttmodell.hu vasuttmodell.blog.hu www.facebook.com/vasuttmodell 2 Jelmagyarázat (A Normen Europäischer Modellbahnen, NEM 006 alapján.) Formaújdonság Kedves BaráTTunk! Ez már a második vasuttmodell
A 8915-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGK
A 8915-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGK Az Országos Mentőszolgálat 1980-tól üzemeltetett Mi 2-es helikoptereket, összesen hármat, HA-BCA, HA-BCB és HA-BCD lajstromjelekkel. Mivel ezek üzemidői
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Miskolc, 2012. április 3.
Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Miskolc, 2012. április 3. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival
Weöres Iskolai Hírmondó
Weöres Iskolai Hírmondó 2016. tavasz-nyár 150 Ft 2. évf. 2. szám a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium lapja 1 Kedves Diákok! Tanévzáró Szeptemberben, amikor megkezdődött ez a tanév, még mindenki
Nagyváradi Sándor- M.Szabó Miklós- Winkler László. Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből
Nagyváradi Sándor- M.Szabó Miklós- Winkler László Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986 Az 1913-ban megindult kezdeményezésre Aszódon 1914. április 30-án megalakult
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 27 db autóbusz
AJÁNLATI FELHÍVÁS 27 db autóbusz A BKV Zrt. (székhely: Budapest, 1980 Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban: Ajánlatkérő) felajánlja megvételre az alábbi utasforgalomból kivonásra került autóbuszokat
Budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosítása - helyesbítés
Budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosítása - helyesbítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/33 1 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Eljárás