A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF
|
|
- Edit Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A 9413-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGF Ez a helikopter is egyikük volt azoknak a Mi 2-eseknek, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium adott át az Egészségügyi Minisztérium részére augusztus 31-én a Ferihegyi repülıtéren. A lajstromozó Hatóság a 9413-as gép számára a HA-BGF polgári lajstromjelet jelölte ki, amelyet egy másik Mi 2-es helikopter már viselt elızetes lajstromjelként. (Lásd a másik összeállítást!) Az egykoron börgöndi, majd szolnoki katonai gép leszerelt, és mentıhelikopterként szolgált tovább. Az oldalszám eltávolításához november 9-e reggelén kezdtek. A farokrészen, a jelzési terület szélének a takarása után a Teddy-hengereké lett fı szerep, és a 9413-as oldalszám ezzel végleg eltőnt. Ezen a napon festették le az oldalszámot még másik három helikopterrıl is. A gép hátsó ajtaján egy javításos festés látható; talán valamilyen jelzést viselt ott egy hadgyakorlaton. Amíg száradt a fehér festék, addig a BASe Kft. mőszaki személyzete átvizsgálta a gépet, és felszerelte a forgószárnylapátokat november 9-én délutánra így nézett ki a helikopter. Idıközben a hangár széléhez a leendı HA-BGE (ex-9412) is megérkezett (hátul, takarásban).
2 A polgári lajstromjelet három nap elteltével, november 12-én festették fel a gépre. E képen a HA-BGF november 15-én látható a Ferihegyi repülıtéren az akkor már egy éve kék-fehér arculatú HA-BGK (ex-8915) és a még terepszínő HA-BGE (ex-9412) közé állítva. Háromévnyi, üzemképes tárolást követıen a helikoptert csak 2003 ıszén helyezték üzembe csak akkor lett rá szükség, ám az új, kék-fehér festését akkorra már megkapta. A HA-BGF a legelsı polgári légi alkalmassági bizonyítványát október 27-én szerezte meg egy sikeres hatósági berepülés eredményeképpen.
3 A helikopter elsı állomáshelye Miskolc lett, ahol az addig szolgált HA-BGM-et váltotta fel. A képen a HA-BGF a Miskolci repülıtéren látható, augusztus 8-án. Mind az orr-rész két oldaláról, mind pedig a farokrész végérıl már leszerelték azokat a dobozkákat, amelyekben a besugárzást jelzı rendszer érzékelıit lehetett elhelyezni a katonai gépeken. Sajnos hangot nem tudok mellékelni a látványhoz. A HA-BGF éppen elemelkedni készül Miskolcon. Az ajtó és az ablak közötti részre az Országos Mentıszolgálat, az ajtóra a Budapest Aircraft Service Kft. címerét helyezték el.
4 Levegıben (= lebegıben) a második HA-BGF a Miskolci repülıtér légterében, augusztus 8-án. Ismét a földön, és ismét Miskolcon. Az erıs nyári napsütés elıl jó volt árnyékba húzódni A HA-BGF a készültségi állóhelyen a mentık épülete felıl árnyékból szemlélve.
5 A HA-BGF érdeklıdık között a 2004-es miskolci repülınapon. Aki akart, be is ülhetett a gépbe. A helikopter bal oldalán szintén megtalálható mind a tulajdonos OMSz, mind pedig az üzembentartó BASe Kft. címere. Ez utóbbi az éppen nyitott ajtón látható. A HA-BGF Budaörsön április 15-én. A BASe Kft. címere már lekerült a hátsó ajtóról, mert 2006 januárjától egy másik cég vette át az Országos Mentıszolgálat mentıhelikopterei üzemben tartását: az OMSz Légi mentı Közhasznú társaság.
6 A HA-BGF a Budaörsi repülıtéren, az egykoron An 2-esek számára készült állóhelyek egyikén. A BASe Kft. címerét a gép jobb oldaláról is eltávolították már. A HA-BGF a Hajdúszoboszlói repülıtéren május 20-án, amikor az ott megrendezett repülınapon gondoskodott a mentés gyors lehetıségérıl. Talán ez volt ennek a helikopternek az egyik utolsó nyilvános közfeladata, mert lassan át kellett adnia a helyét az OMSz nyugati gyártmányú helikoptereinek. A HA-BGF légi alkalmassági bizonyítványa április 26-áig volt érvényes. A szolgálatból történt kivonása után a Debreceni repülıtér fogadta be az egykoron 9413-as oldalszámot viselt helikoptert, amely ott várja az esetleges feltámadását. A fényképeket és az összeállítást készítette: Mészáros András
A 9414-es Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGM
A 9414-es Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGM Az Országos Mentıszolgálat az elsı három Mi 2-es helikopterét üzemidı miatt 1999-re leállította, és ezért a Szolgálatnál géphiány lépett fel. Mivel a Honvédség
A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH
A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH Az Egészségügyi Minisztériumnak 2000 nyarán átadott hat honvédségi Mi 2-es helikopter egyike volt a 8918-as oldalszámú is. A helikopterek 2000.
A 7744-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGI
A 7744-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGI Az ezredforduló környékén az addigi mentőhelikopterek pótlására néhány Mi 2-es helikopter külföldről érkezett Hazánkba. A szóban forgó helikopter Ukrajnából
A 8915-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGK
A 8915-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGK Az Országos Mentőszolgálat 1980-tól üzemeltetett Mi 2-es helikoptereket, összesen hármat, HA-BCA, HA-BCB és HA-BCD lajstromjelekkel. Mivel ezek üzemidői
A 8942-es szlovák Mi 2 Magyarországon az elsı HA-BGE
A 8942-es szlovák Mi 2 Magyarországon az elsı HA-BGE Ez a helikopter a Turul Repülı- és Ejtıernyıs Egyesület számára Szlovákiából egyszerre érkezett két Mi 2-es egyike. A Szlovákiában már üzemidı miatt
A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC
A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC Ez a Mi 2-es helikopter egykor a szovjet, majd az ukrán légierőben szolgált, ahol utoljára piros, 31-es fedélzeti számmal repült. A gyári száma 543722084
Magyar polgári An 26-os repülıgépek
Magyar polgári An 26-os repülıgépek Miközben a magyar katonai An 26-os repülıgépek sokak számára ismertek, a polgári életben alkalmazott gépekrıl érdekes módon ennél jóval kevesebben tudnak. Pedig idáig
A 9415-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGL
A 9415-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGL Az Országos Mentıszolgálat 1980-tól üzemeltetett Mi 2-es helikoptereket, amelyek üzemideje 1999-re mind lejárt. A Honvédség gépparkjából akkor egy gép,
A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS
A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő
A 8633-as szovjet Mi 2 Magyarországon az első HA-BGH és a HA-BGO
A 8633-as szovjet Mi 2 Magyarországon az első HA-BGH és a HA-BGO A Magyarországra került számos Mi 2-es helikopter története között talán ezé a legérdekesebb, mivel csak a harmadik magyar lajstromjele
Lemezkék a Tu 134 orr-részén
Lemezkék a Tu 134 orr-részén A Múzeum honlapján, a HA-LBF lajstromjelő Tu 134-es repülıgépet bemutató fényképeknél található egy megjegyzés az orr-részen látható kis rátétlemezekrıl. A ki nem mondott kérdés
A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren
A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról
Lengyel Szuhojok Kecskeméten
Lengyel Szuhojok Kecskeméten 2006. június 30-án módomban állt látni lengyel Szu-22-es vadászbombázók leszállását a kecskeméti katonai repülőtéren. Aznap egy nyílt napot tartottak ott, ezért a leszállásokat
Gondolatok a 064-es MiG 15bisz eredetéről
Gondolatok a 064-es MiG 15bisz eredetéről Jelenleg a keceli repülőgép-gyűjteményben található az egykoron 064-es oldalszámot viselt MiG 15bisz. A repülőgépet általam nem ismert okból vonták ki a szolgálatból
Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010
Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 A HA-LIS és a HA-LIU megtekintése után, a Li 2-es repülőgépeket felkereső utunk Bócsára vezetett, ahol az egykori HA-LIP tölti a nyugdíjas éveit.
SAJÓLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 4/2009.(II.18.) sz. RENDELETE a közterületek rendjérıl
SAJÓLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 4/2009.(II.18.) sz. RENDELETE a közterületek rendjérıl Sajólád községi Önkormányzata figyelemmel a 2/1976./I.16./ ÉVM. a többször módosított 1/1975. /II.5./
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684
ZÁRÓJELENTÉS 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli
Selmeczi akadémisták 1856-ban
EGYENRUHÁINK Selmeczi akadémisták 1856-ban Selmecen a legrégebbi tanulók azok az expactansok és praktikánsok voltak, akik egy bányatiszt mellé osztva tanultak. Ezek a korabeli diákokkal egyezı ruházatot
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. szeptember 30-i ülésére
Tárgy: Beszámoló Békés Város 2007. évi környezeti állapotáról Elıkészítette: Gál András osztályvezetı Ilyés Péter környezetvédelmi referens Mőszaki Osztály Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Szociális
Klímaváltozás- Katasztrófavédelem. Dr. Halász László
Klímaváltozás- Katasztrófavédelem Dr. Halász László A klímaváltozás jelentıs szerepet játszott az emberiség történelmében Az i.u. 6. században világmérető éghajlati katasztrófa történt, ami jelentısen
2/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés
2/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés Az UL A1 és UL A2 kategóriákban a repülő eszköz /légi jármű parancsnok felelőssége A Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség keretében végrehajtott UL A1 és
Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komplex akadálymentesítése
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 2, Projekt neve: - Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komplex akadálymentesítése
F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI
F.2. Függelékei Pályavasúti Üzletág Forgalmi Fıosztály 1/277 Törölt: MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI Hatálybalépés idıpontja: : Behúzás: Bal: 0 cm, Elsı sor: 0 cm, Sorköz:
20/1984. (XII. 21.) KM rendelet. az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről
20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről A belügyminiszterrel, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével egyetértésben a következıket
ÁRJEGYZÉK 2009. 01. 01. től
Víz és Csatornaművek Koncessziós ZRt. Szolnok (rövidített cégnév: VCSM ZRt. Szolnok, székhelye: 5000 Szolnok, Vízmű u. 1., cégjegyzékszáma: 16-10-0016) ÁRJEGYZÉK 09. 01. 01. től Fogyasztásarányos szolgáltatási
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-005-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 2/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-005-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LRBS-LBSF (BBU-SOF) en route FL150 Ideje: 2013 január
Csőd- és felszámolási eljárások
Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség egyéb Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 91 12 24 27 63 56 Pécsi Törvényszék
2014. július 24.-28.
2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 235. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat a légimentı bázis létrehozására vonatkozó megállapodás módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft.
Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány FECSKEVÉDELMI PROGRAM www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN İszi fecskegyülekezés (Fotó: Losonczi Lajos) Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány
A Nanocolltech Kft. által kidolgozott komplex folyadékok alkalmazása a graffiti festékek eltávolításában
A Nanocolltech Kft. által kidolgozott komplex folyadékok alkalmazása a graffiti festékek eltávolításában 1. Graffiti falfesték eltávolítása vakolt fal felületérıl A Szegedi Tudományegyetem Irínyi épülettömbje,
Képes beszámoló 2005. Január
Képes beszámoló 2005 Január A cunami sújtotta Sri-Lankán 10 tagú magyar hivatalos mentıcsapat nyújtott segítséget. Az elsıként kiérkezı csapat tagjai közül nyolcan az Országos Mentıszolgálat dolgozói voltak.
Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek
Petıfi SándorS Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola Kiskırösi Négyek Apja: Petrovics István mészáros mester volt. Anyja: Hrúz Mária, szlovák anya nyelvő volt. Petıfinek volt egy fiú öccse, akit Istvánnak
15. Felhívás! Bérsáv van, vagy nincs. Büfé, vagy büfi. Meghívó éves beszámolóra és tisztújításra.
K.É.SZ. KÉSztermék! 15. Felhívás! Bérsáv van, vagy nincs. Büfé, vagy büfi. Meghívó éves beszámolóra és tisztújításra. Sziasztok Szakszervezeti Tagok, Szimpatizánsok, Érdeklıdık! Bérsáv volt, van, bevezetésre
Beszámoló a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról 2013. év
Beszámoló a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról 2013. év Tisztelt Képviselı- testület! A Gondozási Központ személyes gondoskodást nyújtó, önállóan gazdálkodó integrált intézménye Sárospatak
Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról
Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról Az elmúlt esztendőben is igyekeztünk minél több olyan programot, eseményt szervezni mely a hátrányos helyzetű, cigány testvéreink
3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.
Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés
A Kormány.../2006 (..) Korm. rendelete
A Kormány../2006 (..) Korm. rendelete az állami repülések céljára szolgáló repülőtereken történő ideiglenes határnyitás egyszerűsített eljárási szabályairól A Kormány az Észak-atlanti Szerződés tagállamai
3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988.
I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.
Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés
Spuri FélBalaton Szupermaraton - 2016 - eseményinformáció
Spuri FélBalaton Szupermaraton - 2016 - eseményinformáció SPURI FélBalaton Szupermaraton idıpont, helyszín Idıpont: 2016. március 19-20. Rajt: Badacsony Cél: Siófok, Hotel Magistern SPURI FélBalaton Szupermaraton
Helyi eljárások (megérkezés és tartózkodás)
Helyi eljárások (megérkezés és tartózkodás) 62. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 15m-Std-20m 4. Cívis Thermal kupa FAI Klub, Mixed Open 2017. 07. 07 15. 1. Előszó A jelen helyi eljárások dokumentum
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2012. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 1/2009. (II. 3.) önkormányzati
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs augusztus 23. Piper Cherokee Arrow PA 28R 201 SE-GVA
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs 2009. augusztus 23. Piper Cherokee Arrow PA 28R 201 SE-GVA A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és
A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban
FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya E Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki (Ésa 42:3) redetileg ezt a fejezetet nem akartam megírni, illetve hozzácsatolni a könyvhöz. Ercsi
A gépjármő tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni.
Gépjármű átírás Mikor kell Gépjármő tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármő korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevı) is be kell jelentenie az okmányirodában. A korábbi tulajdonos
Az OKKP Közlekedési alprogramjai Simon Szabolcs NFM
Az OKKP Közlekedési alprogramjai Simon Szabolcs NFM Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Sikeres és tanulságos kármentesítési esetek konferencia Budapest, 2015. március 24-25. 1 1995. évi
TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZAT A KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK RENDJÉRİL
TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZAT A KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK RENDJÉRİL Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2008.12.09. Határozat száma: 2008/5/49. Hatályos: 2008.12.09 Készítette: dr. Kohány
JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 17-ÉN TARTOTT
1 Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 17-ÉN TARTOTT SORON
Hullámtábor 2014-2015. Bulletin - no.1
Hullámtábor 2014-2015 Bulletin - no.1 A Repülőklub Gyöngyös és a MVSz közös szervezésében a MVSz támogatásával A tábor időtartama Célja Helye Szervezők Vontatópilóták Meteor 2014. december 1. és 2015.
Javaslat a "Szekszárdi 1. sz. Óvoda Wosinsky épületének energetikai korszerősítése (KEOP-11-4.9.0.) címő pályázat benyújtásának jóváhagyására
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 235. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat a "Szekszárdi 1. sz. Óvoda Wosinsky épületének energetikai korszerősítése (KEOP-11-4.9.0.) címő pályázat benyújtásának jóváhagyására E L
"Tempmatic" félautomata klímaberendezés
Auto-2-Tempo Kft. Sprinter Duplafülkés alváz 211 CDI 3665 3t 80 / 109 Komissziószám: 7758330859 Egyedi ár: 5 570 000 Ft Eurovan Miskolc Kft. Sprinter Duplafülkés alváz 311 CDI 4325 3,5t 80 / 109 Komissziószám:
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
PROGRAMAJÁNLÓ (július)
Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com
Magyar-arab kapcsolatok. Kovács Viktória Bernadett 13
Magyar-arab kapcsolatok Kovács Viktória Bernadett 13 J. NAGY LÁSZLÓ (2006): Magyarország és az arab térség: kapcsolatok, vélemények, álláspontok, 1947-1975. JATEPress, Szeged. 159 p. Nem is gondolnánk,
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2010. (III.11.) rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2010. (III.11.) rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról
ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről
ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-055-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
MRSZ-REBISZ eseményszám: 03/2013 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-055-4P sz. LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHCC FIR Ideje: 2013 március 08. HA-JEN lajstromjelű
A Pest-Buda mozi Kutatási beszámoló
A Pest-Buda mozi Kutatási beszámoló A Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium helytörténeti szakköre még 2005-ben a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménytől, ill Egyesülettől azt a megbízatást kapta,
A szén-monoxid. A szén-monoxid.
A szén-monoxid A szén-monoxid. A szén-monoxid élettani hatása. A szén-monoxid keletkezése veszélyes mennyiségben. Kit veszélyeztet leginkább a szén-monoxid? Hogyan kerülhetı el a szén-monoxid mérgezés?
ZÁRÓJELENTÉS. 2009-192-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI RENDELLENESSÉG Balatonfüred 2009. augusztus 19. ECUREUIL, AS 350B HA-BDC
ZÁRÓJELENTÉS 2009-192-4P LÉGIKÖZLEKEDÉSI RENDELLENESSÉG Balatonfüred 2009. augusztus 19. ECUREUIL, AS 350B HA-BDC A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek
9. Spuri Balaton Szupermaraton
9. Spuri Balaton Szupermaraton 9. SPURI Balaton Szupermaraton idıpont, helyszín Idıpont: 2016. március 17-20. Rajt/Cél: Siófok, Hotel Magistern Rajt idıpontok és helyszínek napi bontásban 9. SPURI Balaton
Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén.
Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni János László
KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt
KATASZTRÓFA MEDICÍNA Dojcsák Zsolt mentőtiszt 1 Fogalmi meghatározások Katasztrófa Olyan tömeges baleset, ahol az egészségügyi, műszaki és környezeti károk felszámolásához a területi közigazgatási egység
Szerelési és kezelési útmutató
USB-RS485 USB-s RS485 konverter Szerelési és kezelési útmutató EUROPROX Bt. E-mail: europrox@enternet.hu E01-07001-0A T A R T A L O M 1. Általános termékismertetı...3 2. Telepítés, üzembe helyezés...3
Épületek gázellátása. A gázkészülékek elhelyezésének szempontjai. Vízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2011. november 9.
Épületek gázellátása A gázkészülékek elhelyezésének szempontjai ízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2011. november 9. 1 A gázfogyasztó készülékek elhelyezésére vonatkozó általános elıírások GOMBSZ: az
FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Tiszaújváros 2011. március 31.
FOTÓDOKUMENTÁCIÓ Tiszaújvárosi Orvosi Rendelıintézet hidegenergia ellátását biztosító távfőtési vezeték, abszorpciós folyadékhőtı és hideg-hıközpont telepítése címő projekt megvalósítási lépéseinek fotókkal
JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Vendi-Hungária Kft VÍZFÜRDİS MELEGENTARTÓK G 070, G 071, G 271, G 072, G 073 TÍPUSVÁLASZTÉK: Importálja és forgalmazza:
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÍZFÜRDİS MELEGENTARTÓK TÍPUSVÁLASZTÉK: G 070, G 071, G 271, G 072, G 073 Importálja és forgalmazza: Vendi-Hungária Kft Vendéglátóipari és kereskedelmi gépek, berendezések, eszközök
Közlekedési tagozat által adható jogosultságok (08. 21) (A Kamarához beérkezett hozzászólások és Fördıs László javaslatai alapján átdolgozva)
Közlekedési tagozat által adható jogosultságok (08. 21) (A Kamarához beérkezett hozzászólások és Fördıs László javaslatai alapján átdolgozva) Közlekedés -építımérnök tervezési jogosultságok (KÉ-T) 1. Általános
3.1 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! Az alábbi képek az iskolánk területén készültek.
3.1 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL!.... 3.2 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.3 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.4 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.5 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.6 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.7 JÁRJ NYITOTT SZEMMEL! 3.8 JÁRJ NYITOTT
... sz. REPÜLŐGÉPKÖNYV. A... típusú, HA-... lajstromjelű. motornélküli repülőgép részére
... sz. REPÜLŐGÉPKÖNYV A... típusú, HA-... lajstromjelű motornélküli repülőgép részére ... sz. REPÜLŐGÉPKÖNYV A... típusú, HA-... lajstromjelű motornélküli repülőgép részére Adatok: 20... év,...,...-tól
ÉRTESÍTŐ 2007/1. SZÁM
ÉRTESÍTŐ 2007/1. SZÁM TARTALOM Utasítások 1/2007. (VII. 30. MÁV-START Ért. 1.) VIG. sz. utasítás a BKV jegyértékesítés szabályairól... 2/2007. (VII. 30. MÁV-START Ért. 1.) VIG. sz. utasítás a Ferihegy
Hasnyálmirigy gyulladás:
Hasnyálmirigy gyulladás: 2008. szeptemberében ismeretlen eredetű hasnyálmirigy-gyulladást kaptam. Az év folyamán több gyulladásos megbetegedésem is volt, 3 antibiotikum-kúrán kellett átesnem. Ilyen előzmények
Mőszaki Tájékoztató KB 13... billenıkapcsoló család
Mőszaki Tájékoztató KB 13.... billenıkapcsoló család Elektromos háztartási és hasonló jellegő villamos készülékek és berendezések, valamint mőszeripari és vezérléstechnikai berendezések kapcsolási feladatainak
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS 2012-190 4 P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
- 1 - MRSZ-ReBiSz eseményszám: 15/2012 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELETÉS 2012-190 4 P. sz, LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Hajdúszoboszló nem nyilvános repülőtér Ideje:
MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY
1 49/2004 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Pusztaszer Ny 0,5 km 2004.08.20. HA-4311: lajstromjelű Cobra 15: típusú
KONZERVÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ NYME Központi Könyvtár és Levéltár Mőemléki állomány 2010
KONZERVÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ NYME Központi Könyvtár és Levéltár Mőemléki állomány 2010 Az állomány felmérése Az állomány elızetes felmérése a pályázat megírásakor megtörtént. Ifj. Sarkady Sándor igazgató
20 éve nyitotta meg kapuit a Borsodi Tájház
20 éve nyitotta meg kapuit a Borsodi Tájház A Borsodi Tájház elsı épületegyüttesét, a Szathmáry-Horkay házat 1987-ben vásárolta meg az akkori Városi Tanács, hogy a város és a Bódva-völgy népi lakáskultúrájának
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-130/2006/239 A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a - Strabag Építı Zrt. (Budapest), - EGÚT Egri Útépítı Zrt. (Eger), - Swietelsky Építı Kft. (Budapest), - Colas Dunántúli
Challange 11 ahogy a Moby Dick legénysége látta
Challange 11 ahogy a Moby Dick legénysége látta Az idıjárás-jelentések alapján csak sejteni lehetett, de péntek délután nyilvánvalóvá vált: ez nem olyan verseny lesz, mint amelyeken eddig voltunk. Alsóörsön
ZÁRÓJELENTÉS REPÜLİESEMÉNY Budaörs szeptember 18. Cessna-441 OE-FUN
ZÁRÓJELENTÉS 2009-249-4 REPÜLİESEMÉNY Budaörs 2009. szeptember 18. Cessna-441 OE-FUN A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülıesemény okának, körülményeinek feltárása és a hasonló
és a HM Katonai Légügyi Hatóság Közös Zárójelentése
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet és a HM Katonai Légügyi Hatóság Közös Zárójelentése 198/2002 Minősítés: repülőesemény légijárművek közelsége - nem egyértelmű veszélyhelyzet Hely, idő: 2002.november.13.
Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május)
Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május) Az épület megnevezése, címe Szakvélemény A szakvélemény az Ybl Miklós tér l. szám alatti Várkert Bazár épületének
1. A ki- és belégzett levegı összetétele és a levegı felhasználás mértéke
Diriczi Miklós LÉGZÉSVÉDİ ESZKÖZÖK A szőrı típusú és az izolációs légzıkészülékek általános bemutatása mellett a karbantartás és az idıszakos ellenırzés, valamint az izolációs légzıkészülékek használata
58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet
58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése
JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012.
10/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének a 2012. szeptember 13-án 16,00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Határozat száma 61/2012.(IX.13.) 62/2012.(IX.13.) 63/2012.(IX.13.)
TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi elızetes beszerzési tervének jóváhagyására
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 11. MELLÉKLET:1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. évi elızetes beszerzési tervének jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
1. forduló 5. 6. osztály
forduló osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidı: 201 március Hétvezér Általános Iskola A fordulóba a legalább 100 pontot elért csapatok jutnak be. NÖVÉNYISMERET Olyan jó lenne ismerni
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
1989. évi XXXIV. törvény az országgyőlési képviselık választásáról
1989. évi XXXIV. törvény az országgyőlési képviselık választásáról ELSO RÉSZ A VÁLASZTÓJOG 1. A választójog általános és egyenlı, a szavazás közvetlen és titkos. 2. (1) A Magyar Köztársaságban az országgyőlési
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról Megbízó: Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület. 1142 Budapest, Szőnyi út 2 Dr. Salem G.
Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31102/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása Összeállította: Egyeztetve: Ádám Ibolya osztályvezető
Agria Speciális Mentı és Tőzoltó Csoport
Adószám: 18587913-1-10 Bejegyzı szerv: HEVES MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK.60/122/2004/4 SORSZ: 1840 Agria Speciális Mentı és Tőzoltó Csoport 3300 Eger, Kallómalom u. 13. 5/1. 2008. Fordulónap:
(Egységes szerkezetben a 16/1995. (IV.13.), 11/1996. (V.16.) és a 14/2000. (III.16.) önk. rendeletekkel)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 32/1994.(VII.7.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek elidegenítésérıl 1/ (Egységes szerkezetben a 16/1995. (IV.13.),
VIHARJELZÉS A TISZA-TAVON. Rázsi András, Erdődiné Molnár Zsófia, Kovács Attila
VIHARJELZÉS A TISZA-TAVON Rázsi András, Erdődiné Molnár Zsófia, Kovács Attila Országos Meteorológiai Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Központ 3529 Miskolc, Pattantyús-Ábrahám Géza u. 4. e-mail: