ÉRTÉKELÉS A VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK 2008/2009. TANÉVI VÉGREHAJTÁSÁRÓL, INTÉZKEDÉSEK A 2009/2010.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRTÉKELÉS A VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK 2008/2009. TANÉVI VÉGREHAJTÁSÁRÓL, INTÉZKEDÉSEK A 2009/2010."

Átírás

1 ÉRTÉKELÉS A VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK 2008/2009. TANÉVI VÉGREHAJTÁSÁRÓL, INTÉZKEDÉSEK A 2009/2010. TANÉVBEN 1. Intézményi minıségirányítási munkacsoportunk 4+1 fıvel mőködik. 2. Átvizsgáltuk a kulcsfolyamatokat. Az adott tanévben egy-egy folyamatért felelıs munkatársak áttekintették, és ahol szükségessé vált, ott korrigálták a leírást ez évi tapasztalatok alapján. 3. Egyes problémák, feladatok megoldására kis minıségi köröket hoztunk létre. 4. Elkészült a pedagógus-értékelés ütemterve, megvalósultak a benne leírtak, a vezetıség minısítette az ebben a tanévben sorra került pedagógusokat. 5. Kiegészítettük, módosítottuk az Intézményi Minıségirányítási Programot (a továbbiakban: IMIP) a jogszabályban elıírtak szerint a nem pedagógus közalkalmazottak minısítésével, illetve a megváltozott minısítési skálával. 6. A kulcskompetenciákat minden tantárgy esetében beépítettük a helyi tantervbe. 7. Még a 2007/2008. tanév végén kiértékeltük a 2007-es kompetenciamérés eredményét, ehhez feladattervet készítettünk, amit ebben a tanévben végrehajtottunk. 8. Kiértékeltük a évi kompetenciamérés eredményét, ehhez elkészítettük a 2009/2010. tanévre szóló fejlesztési tervet. 9. A évi kompetenciamérés feladatainak tanulóink által készített megoldásait a szaktanárok kijavították. 10. Elkészült az IMIP értékelésének vázlata. 11. Folyamatosan végrehajtjuk a Nógrád Megye Önkormányzatának a minıségbiztosítás, mérés, értékelés, ellenırzés támogatására vonatkozó pályázatát. A 2007-es kompetenciamérés eredményei és elemzésük Iskolatípus 8. osztály 10. osztály Kompetenciaterületek Eredmények szövegértés matematika Országos átlag Iskolai átlag Orsz. átl. % 87 % 81 % Országos átlag Gimnáziumok átlaga Iskolai átlag Orsz. átl. % 95 % 88 %

2 1.a 8. évfolyam matematika 81 % Itt értük el a leggyengébb eredményt!

3 8. évfolyam szövegértés 87 %

4 1.b 10. évfolyam matematika 88 %

5 10. évfolyam szövegértés 95 % Itt értük el a legjobb eredményt! A mérés eredményeibıl adódó feladatokat meghatároztuk az IMIP-ben rögzített szabályzat szerint.

6 Az IMIP vonatkozó eljárásrendje, A tanulókra vonatkozó mérés, értékelés, továbbá az eredményekre épülı feladatok meghatározásának szabályzata szerint a következı feladatainkat teljesítettük: A célkitőzésekbıl származó aktuális feladatokat beépítettük az éves munkatervbe, a munkaközösségi tervekbe, tanmenetekbe. Fejlesztési tervet készítettünk Tartalma: - Tanulókra vonatkozó fejlesztés (tantárgyanként egyénre lebontva) - Pedagógusok alkalmazott módszerei, motiválás eszközei, megfelelı tankönyvek, taneszközök meghatározása - Egyéb szükséges intézkedések meghozatala A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményei s az abból adódó feladatok Márciusban, amikor hozzáférhetıvé váltak a 2007-es országos kompetenciamérés adatai az Oktatási Hivatal speciális honlapján, megnéztük az iskolánk tanulóinak eredményeirıl készült iskolai jelentéseket. A 2007-es mérésben az akkori 8. és 10. évfolyamunk is bekerült a központi feldolgozásba. Tekintettel az elért eredményekre, szükségesnek láttuk, hogy a tantestület részletesen is megismerkedjen ezekkel a mutatókkal. A április 22-én tartott nevelıtestületi értekezleten került sor ezek ismertetésére, majd az ebbıl adódó feladataink körvonalazására. Ezekre az eredményekre épült a 2008/2009-es tanévben a fejlesztı munkánk. Az adatokból megállapítható, hogy az országos átlaghoz viszonyítva is, de különösen a gimnáziumok átlagához viszonyítva nagy elmaradás tapasztalható iskolánk tanulóinak teljesítményében, valamint, hogy különösen a matematikai kompetenciák területén van intenzív fejlesztésre szükség. A részletes intézkedések megtétele elıtt megvizsgáltuk, mely tényezık játszottak meghatározó szerepet az eredmények alakulásában, tehát ok feltárást végeztünk. A tanítás tartalma (a helyi tanterv) nem minden tantárgyban volt koherens az Oktatási és Kulturális Minisztérium tartalmi kereteiben megjelenı tudástartalommal. Sok esetben még dominált az ismeretközpontúság. Ezért célul tőztük ki a helyi tantervek felülvizsgálatát: a magyar nyelv és irodalom valamint a matematika tantárgyak helyi tantervével kezdtük, a többi tantárgyét is felülvizsgáltuk, beleépítettük a kulcskompetenciákat. Elkészítettük az eredményekbıl adódó fejlesztési tervet, (különös tekintettel a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzető tanulókra) melynek keretén belül külön órákat biztosítottunk a magyar és a matematika kompetenciák fejlesztésére a 7. és 9. évfolyamokon. Ehhez Az országos mérések eredményeibıl adódó feladatok címő IMIP részben megfogalmazottak alapján fejlesztési tervet készítettek a magyar és matematika szaktanárok. A fejlesztés elsısorban a 8. évfolyamosokra vonatkozott, mert mire az eredmény megjött, az akkori 10. évfolyamosok már végzısök lettek. A kompetenciafejlesztés minden tantárgyban megvalósult, nemcsak a kiemeltekben. A 2008-es kompetenciamérés eredménye is megérkezett. Ennek ismertetésére is sor került a tantestület elıtt. Az ebbıl adódó feladatok megfogalmazása folyamatban van. A 2009-es mérést házilag is kiértékeljük, ez még tart most is.

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei

Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei 1. Az Országos Kompetenciamérés eredményeinek értékelése (2014-2017) Iskolánk tanulói

Részletesebben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben 2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Iskolánk 6. osztálya a 2008. évi országos kompetencia mérés során az országos átlagos képességpont

Részletesebben

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2010. április 14-én kelt értesítése alapján a 2009. évi országos kompetenciamérés eredményeihez viszonyítva a Lévay

Részletesebben

Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés

Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés Jedlik Ányos Gimnázium 2018. június 29. 1 A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV Tartalom A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV... 2 TÖRVÉNYI

Részletesebben

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika

tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése A 2008. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése Bevezetés A közoktatásért felelős minisztérium megbízásából 2008-ban hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre.

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV 1. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Tősér Gyuláné minőségügyi csop. vezető Minőségügyi beszámoló Intézményünkben minden kolléga

Részletesebben

Oktatási azonosító Vizsga idıpontja Vizsga típusa Tantárgy Elért pontszám

Oktatási azonosító Vizsga idıpontja Vizsga típusa Tantárgy Elért pontszám 71358932434 71457472261 71605522862 71650660111 71660992975 71665377048 71679875605 71768484518 71768486497 71769281879 71833697122 71872475320 71943429914 71959440135 71959443861 2015-01-17 10:00 9. évfolyam

Részletesebben

Általános Mővelıdési Központ Intézményei Tanulói tudás- és neveltség szint mérések szabályzata

Általános Mővelıdési Központ Intézményei Tanulói tudás- és neveltség szint mérések szabályzata Általános Mővelıdési Központ Intézményei Tanulói tudás- és neveltség szint mérések szabályzata Pedagógiai Programunkban és Minıségirányítási Programunkban megfogalmaztuk nevelı-oktató munkánkkal, a hatékony,

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola Az Oktatási Hivatal 2009. május 8-án kelt értesítése alapján - melyet a Fenntartói Társulás az intézményfenntartó részére küldött - a 2008.

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola A 146/2011.(VI.23.) KT határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Lévay József Tagiskola A 2010. évi országos kompetenciamérés eredményeihez viszonyítva a Lévay József Tagiskola eredményei

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

Az Országos kompetenciamérés

Az Országos kompetenciamérés Az Országos kompetenciamérés Az OKM 2006 FIT-jelentés szoftver Balázsi Ildikó Értékelési Központ Visszajelzés Visszajelzés az iskoláknak és fenntartóiknak saját eredményeikről és az országos eredményekről

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE Iskolánk 6. osztálya a 2008. évi országos kompetencia mérés során az országos átlagos képességpont

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2013 2014. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND

E L İ T E R J E S Z T É S. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND E L İ T E R J E S Z T É S A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása 2009. február 19-i ülésére 8. NAPIREND Tárgy: A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye intézményi alapdokumentumainak

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés eredményei, intézkedési terv

A évi országos kompetenciamérés eredményei, intézkedési terv A 2017. évi országos kompetenciamérés eredményei, intézkedési terv Intézményi összefoglaló Jelenlegi 11. évfolyam : 10GA, 11GA gimis része, 11KA, 11KB MATEMATIKA Gimn. Szakgimn. Összehasonlítás

Részletesebben

A 2014 ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE, INTÉZMÉNYI HASZNOSÍTÁSA

A 2014 ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE, INTÉZMÉNYI HASZNOSÍTÁSA A 2014 ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE, INTÉZMÉNYI HASZNOSÍTÁSA BARCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA DEÁK FERENC TAGISKOLÁJA OM: 200908 TELEPHELYI JELENTÉS ELEMZÉSE TELEPHELY KÓDJAI: 013, 016 Tartalom

Részletesebben

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE 2016-2017 1 TARTALOM Kompetenciamérés 2016 Érettségik 2017 Továbbtanulás 2017 Versenyeredmények a 2016-2017. tanévben Iskolai átlagok a 2016-2017. tanévben 2 KOMPETENCIAMÉRÉS

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2014 2015. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

A SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 2008. évi országos kompetenciamérésben elért eredményeinek elemzése; Feladataink

A SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 2008. évi országos kompetenciamérésben elért eredményeinek elemzése; Feladataink A SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 2008. évi országos kompetenciamérésben elért eredményeinek elemzése; Feladataink Intézményi stratégia az OKM eredményeinek hasznosításához Belső mérési-értékelési

Részletesebben

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI 2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15.

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök) A tanítási napok száma a nappali oktatás munkarendje szerint

Részletesebben

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály Szövegértés, matematika SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 1 Fit jelentés 2011-es tanév, 6-8. osztály (matematika, szövegértés) A 2011-es mérés

Részletesebben

Kompetencia mérések eredményeinek elemzése

Kompetencia mérések eredményeinek elemzése Kompetencia mérések eredményeinek elemzése Eredmények: Matematika Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi iskolai átlag/helyi iskolai hhh átlag Szövegértés Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE: IKT.SZ.: 34 78 / 28 1 / 2015. O R S Z Á G O S K O M P E T E N C I A M É R É S I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz

Részletesebben

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés Készítette: Gáthy Péterné Siófok, 2012. április 9. minőségügyi vezető 1 1. Tanulási környezet A telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszok alapján az épületünk jó állagú.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Kompetencia mérések eredményeinek elemzése

Kompetencia mérések eredményeinek elemzése Kompetencia mérések eredményeinek elemzése Eredmények: Matematika Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi iskolai átlag/helyi iskolai hhh átlag Szövegértés Országos átlag/járási iskolák átlaga/helyi

Részletesebben

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009.

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Aszód Város Önkormányzatai Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tárgy: Beszámoló az iskola Minıségirányítási

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

Elemzés a májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 10. évfolyam)

Elemzés a májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 10. évfolyam) Elemzés a 26. májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 1. évfolyam) Bevezetés A kompetenciamérés keretei A 26 tavaszi kompetenciamérés eredményeit a nyolcadik évfolyamról teljes körűen, a tizedik

Részletesebben

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A sikeres életvitelhez, a társadalmi folyamatokba való beilleszkedéshez is folyamatosan megújuló tudásra van szükség. Tudásunk egy

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest, Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium 1121 Budapest, Cinege u. 8/c. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosító: OM 035883 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2008 Az Országos kompetenciamérés 2008-ban ötödik alkalommal mérte

Részletesebben

A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában

A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezető Vályiné Pápai Viola igazgató A mérésre 2014.

Részletesebben

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003 Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

6., 8. és 10. évfolyam matematika eredményei

6., 8. és 10. évfolyam matematika eredményei Melléklet: Mérési eredmények táblázatai Az eredményeket táblázatok formájában jelenítettük meg, hogy segítsük az adatok értelmezését és a pontos értékek megismerését. 6., 8. és 10. évfolyam matematika

Részletesebben

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában 1. Létszámadatok: A 2011-es kompetenciamérésben, a 6.évfolyamosok közül 64, míg a nyolcadik évfolyamosok közül 76 tanuló

Részletesebben

Országos kompetencia mérés 2017

Országos kompetencia mérés 2017 Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák

Részletesebben

A május 27-i országos kompetenciamérés eredményei

A május 27-i országos kompetenciamérés eredményei A 2009. május 27-i országos kompetenciamérés eredményei A Bornemisza Péter Gimnázium eredményeinek és a fenntartói eredmények elemzése Készítette: Erdei Ildikó A tizedik évfolyam eredményei Fenntartói

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése

A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése A 2014/2015. TANÉVBEN ÉS A KORÁBBI TANÉVEKBEN MEGSZERVEZETT ORSZÁGOS ALAPKÉSZSÉG, KÉPESSÉG MÉRÉS A HIVATAL ÁLTAL FELDOLGOZOTT ÉS KÖZZÉTETT

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 2006 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Az Önök iskolájára vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 10. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 2007.03.19. 7:25:21 1 Standardizált átlagos

Részletesebben

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK 71400510854-9. évfolyam Magyar nyelv 46 71400510854-9. évfolyam Matematika 31 71479247326-9. évfolyam Magyar nyelv 37 71479247326-9. évfolyam Matematika 25 71507778014-9. évfolyam Magyar nyelv 43 71507778014-9.

Részletesebben

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg):

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Országos kompetenciamérés: A Telephelyi jelentésből megállapítható, hogy az épület közepes állagú,

Részletesebben

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz viszonyítva

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2016/2017-es tanévre SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 22. (hétfő) 8.00

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában 2010-2017 1656 1581 1618 1628 1573 1476 1568 1587 1544 1592 1495 1418 1520 1532 1561 1529 1645 1595 1705 1721 1608 1596 1604 1635 1502

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYE 2016

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYE 2016 Z ORSZÁGOS KOMPETENCIMÉRÉS EREDMÉNYE 2016 1. Általános tudnivalók z évente megrendezésre kerülő Országos kompetenciamérésben minden intézmény minden kevés kivételtől eltekintve - 6., 8. és 10. évfolyamos

Részletesebben

Elıterjesztés a május 31-én tartandó Képviselı-testületi ülésére

Elıterjesztés a május 31-én tartandó Képviselı-testületi ülésére Elıterjesztés a 2012. május 31-én tartandó Képviselı-testületi ülésére Tisztelt Képviselı-testület! Tárgy: A 2011. évi országos kompetenciamérések eredményeinek ismertetése, az abból adódó intézményi feladatok

Részletesebben

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei MTA KEB és Tárki-Tudok közös mőhelykonferencia Idıpont: 2011. március 3. Helyszín: MTA Tanulói összetétel Szövegértés kompetenciamérés 2008

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. április 3-ai ülésére Tárgy: Javaslat az Erkel Ferenc Általános Iskola, a Hajós Alfréd Általános Iskola, a Damjanich János

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó T á j é k o z t a t ó Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények 2009. évi Országos kompetenciamérésen elért eredményeirõl Bevezetés Országos kompetenciamérésre elõször

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013 A hatodik osztályban 26 tanulóból 26 fő írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 0 fő SNI-s, 4 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012 1 FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GÓGÁNFA-UKK- DABRONC KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012 10.számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.)

Részletesebben

Kompetencia mérés eredményei a 2015/2016- os tanévről. (6. és 8. osztály)

Kompetencia mérés eredményei a 2015/2016- os tanévről. (6. és 8. osztály) Kompetencia eredményei a 2015/2016- os tanévről (6. és 8. osztály) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerülete OM azonosító: 036336 Intézmény neve: Bátai Hunyadi János Általános Iskola

Részletesebben

Projekt előrehaladási jelentés

Projekt előrehaladási jelentés Projekt előrehaladási jelentés Projektazonosító szám: Pályázat címe: Köznevelés az iskolában Intézmény neve: Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola OM-azonosító: 032339 Időszak, amire a beszámoló

Részletesebben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2010-es évben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2010-es évben 1. oldal OKÉV mérés eredményei a 2010-es évben 2. oldal FIT- jelentés 2010 Intézményi jelentés 6. évfolyam értékelése Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő iskolák

Részletesebben

Készítette: Nagyné Szabó Nikoletta igazgató

Készítette: Nagyné Szabó Nikoletta igazgató Készítette: Nagyné Szabó Nikoletta Vezetői ellenőrzés: iskolai szabályoknak, normáknak való megfelelés. Az intézmény ellenőrzési terve: CÉLCS. TERÜLET GYAKORISÁG ELLENŐRZÉST VÉGZŐ Adminisztráció VISSZACSATOLÁS

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Intézményi értékelés a 2010/2011-es tanévre vonatkozóan

Intézményi értékelés a 2010/2011-es tanévre vonatkozóan Intézményi értékelés a 2010/2011-es tanévre vonatkozóan Az iskola működését jellemző legfontosabb adatok 1. Az iskola tanulói létszáma 2010. október 1-én 560 fő volt az alábbi megoszlásban: Szakközépiskola:

Részletesebben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2009-es évben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2009-es évben 1. oldal OKÉV mérés eredményei a 2009-es évben 2. oldal FIT- jelentés 2009 Intézményi jelentés 6. évfolyam értékelése Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő iskolák

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2010 2011. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 2007 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim Az Önök iskolájára vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 10. évfolyam szövegértés Előállítás

Részletesebben

A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei:

A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei: A 2017-es Országos Kompetenciamérés eredményei: Hatodik és nyolcadik évfolyamos tanulóink minden évben részt vesznek az Országos Kompetenciamérésen szövegértésből és matematikából. A jelentéseket a mérést

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV, a 2015.évi országos kompetenciamérés eredményeinek tükrében

INTÉZKEDÉSI TERV, a 2015.évi országos kompetenciamérés eredményeinek tükrében INTÉZKEDÉSI TERV, a 2015.évi országos kompetenciamérés eredményeinek tükrében DON BOSCO ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2016. 1 Tartalom 1.Törvényi háttér... 3 2.A mérési eredmények elemzésének,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Kompetencia mérés eredményei a 2013/2014- es tanévről. (6. és 8. osztály)

Kompetencia mérés eredményei a 2013/2014- es tanévről. (6. és 8. osztály) Kompetencia eredményei a 2013/2014- es tanévről (6. és 8. osztály) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerülete OM azonosító: 036336 Intézmény neve: Bátai Hunyadi János Általános Iskola

Részletesebben

IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása

IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása A közoktatási intézmény megnevezése IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása Központi Általános Iskola, Óvoda, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Mészöly Géza Általános Iskola Tagintézménye:

Részletesebben

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban

A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A 2012 2013. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben

Beszámoló a évi kompetenciamérésről

Beszámoló a évi kompetenciamérésről Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Beszámoló a 2017. évi kompetenciamérésről Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna Hajdúnánás, 2018. március 26. Matematika 6. évfolyam

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés eredményei a gimnáziumban

A évi országos kompetenciamérés eredményei a gimnáziumban A 2013. évi országos kompetenciamérés eredményei a gimnáziumban matematikából és szövegértésből matematikából és szövegértésből A csoport bemutatása 2011 2012 2013 Mérésben részt vevő tanulók száma 100

Részletesebben

Tanulási környezetek és tanulási utak

Tanulási környezetek és tanulási utak XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási

Részletesebben

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

A Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése

A Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése Mecsekaljai Óvoda és Általános Iskola A Minőségirányítási Program végrehajtásának Készítette: Jónásné Csalódi Éva Csirke Ernő Főigazgató 2011/2012. tanév Az intézményi Minőségirányítási Programban megfogalmazott

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában A mérések és a hozzá tartozó dokumentumok itt tekinthetõk meg. Intézményi jelentés A 2001 õszén elkezdõdött Országos kompetenciamérések sorában

Részletesebben

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, 2017. november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI 1 3500 fő OKM jelentésben szereplő - református intézményben tanulók - létszáma

Részletesebben