A MAKROGAZDASÁG PÉNZPIACA
|
|
- Brigitta Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A MAKROGAZDASÁG PÉNZPIACA Készítette: DR. VARGA ZOLTÁN (PhD) Utolsó frissítés: november
2 Főbb fejezetek A pénz fogalma A pénz kialakulása A pénz funkciói A modern pénz teremtése A pénzkereslet és pénzkínálat Az infláció 2
3 A pénz fogalma (Bodai, 2006) A pénz olyan jelkép, olyan szimbólum, amelyet a csere céljából, a csere megkönnyítésére találtak fel. (Platon) Amint a hiányzó cikkek behozatala s a fölösleg kivitele által az életszükségletek ezen pótlása egyre távolabbi vidékekre terjedt ki, kényszerűségből a pénz használatához folyamodtak (Á-P-Á). Amellett, hogy a pénz maga is használati cikk, azon haszonnal is járt, hogy könnyen kezelhető volt bárminő célra. Kezdetben egyszerűen súllyal és nagysággal határozták meg, végtére azonban ismertetőjelet is nyomtak rá, hogy ez a mindenkori méréstől mentesítse őket; a jel a mennyiség jelzésére szolgált. Vannak, akik a gazdaságot egyszerűen felhalmozott pénztömegnek tartják. Számukra a pénz nem az árucsere eszköze, hanem az árucsere alapanyaga és végcélja (P-Á-P). A pénzkeresésé ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt. (Arisztotelész) 3
4 A pénz törvény által meghatározott mérték, és innen van az, hogy a dénárt pénzérmének (numisma) hívják, nomos ugyanis törvényt jelent, a dénár tudniillik nem a természet általi mérték, hanem nomo, vagyis a törvény által: hatalmunkban áll ugyanis, hogy a dénárokat megváltoztassuk és használaton kívül helyezzük. A pénzérméket a csere kedvéért találták fel. (Aquinói Szent Tamás) A pénz önmagában nem alkalmas az emberi szükségletek kielégítésére. A pénz a végső szükségletek idején sem testeteken nem tud segíteni, sem a lelketeken. Aki arra vágyik, hogy gazdag legyen, kísértésekbe esik, és az ördög tőrébe hull, és sok hasztalan és veszedelmes vágytól űzve pusztulásba és halálba rohan. Ezt különösen azokban látod valóra válni, akik hirtelen akarnak meggazdagodni. (Petrarca) 4
5 Az arany és az ezüst csak képzelt gazdagságot jelentenek, s ennek külső jelei a pénzérmék. Mennél több van belőlük, annál kevesebbet érnek, mert kevesebb reális értéket kaphatunk értük. (Montesquieu) A pénz tartalmában termelési általánosabban társadalmi viszony megjelenése, anyagiságában kezdetben áru, majd áruburkát levetve viszonylagosan (vásárlóértékéhez képest) értéktelen papír- vagy fémdarab és bankszámlán megjelenő könyvelési tétel. (Bánfi, 1998) 5
6 A pénz kialakulása 1. Csere: véletlen, majd kifejlett csere 2. Árupénz: a pénz általános egyenértékes, hasznos, tartós, osztható, homogén, esztétikus Ókor: háziállatok, gabona, majd Kr.e. 640-től először Lüdiában nemesfém érmék Középkor: változó nemesfém-tartalmú érmék (mono- és bimetallizmus), a pénzverés uralkodói monopólium 6
7 3. Pénzhelyettesítők: A klasszikus papírpénz: a nemesfém érmék értéktelen, jegy formájú helyettesítője. Mindenkor felvehető, de lehetővé teszi a nagy távolságú fizetéseket. Használata egyszerűbb, kiküszöböli a kopási veszteséget. Kibocsátásának formái: - Pusztán nemesfém helyettesítésre - Állami vásárlás formájában, fedezetlen pénzkibocsátásként (Ha a pénzmennyiség nem haladja meg a minimális pénzszükségletet, akkor nincs inflációs hatása.) 7
8 A klasszikus bankjegy: Az áruforgalom állandó növekedése okozta relatív pénzhiány által életre hívott banki váltó. Kibocsátásának folyamata: - A relatív pénzhiány kezelésének eszközeként megjelenik a vállalati váltó - A vállalati váltók leszámítolása révén forgalomképesebb, un. banki váltók kerülnek forgalomba, melyeken nincs lejárat és kamat, egész címletekben kerülnek kibocsátásra. 8
9 A pénz funkciói A mai fizetőeszköz modern, belső érték nélküli hitelpénz. 1. Értékmérő: a pénz homogenitásából adódóan a gazdaság számbavételi egységeként funkcionál, alkalmas áruk árának, jövedelmek, vagyonok mérésére, összevetésére. Az arany esetében az értéket az emberiség valamiféle általános közmegegyezéssel állapította meg (aranypénz esetén az érték egyenlő a súllyal), később a pénzhelyettesítők értékét a pénzláb (egységnyi papírpénzért kapható aranymennyiség) határozza meg. 9
10 2. Forgalmi eszköz: A pénz alkalmas az áruk cseréjének közvetítésére (azonnali fizetés), ennek feltétele a pénz általános elfogadottsága. 3. Felhalmozási eszköz: a pénz a vagyontartás (leglikvidebb) eszköze lehet. 4. Fizetési eszköz: a pénz alkalmas halasztott fizetésre, hitelek nyújtására és visszafizetésére. 5. Világpénz: a pénz mindezen funkciókat országhatáron kívül is betöltheti. 10
11 A modern pénz teremtése A modern, belső érték nélküli hitelpénzt a bankok teremtik: - hitelnyújtással (magánszférának, államnak) - külföldi fizetőeszköz vásárlásával A bankrendszer lehet egyszintű, vagy kétszintű - az egyszintű bankrendszer sematikus ábrája: JEGYBANK VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT 11
12 ábrája: - a kétszintű bankrendszer sematikus JEGYBANK KERESKEDELMI KERESKEDELMI KERESKEDELMI BANK BANK BANK VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT VÁLLALAT 12
13 A pénzteremtés bemutatására a kettős könyvvitel módszerét alkalmazzuk, és a folyamatot mérlegen szemléltetjük. Mérleg: Egy olyan könyvviteli nyilvántartás, mely egy adott időpontban összevontan, pénzértékben tartalmazza a gazdálkodó vállalat (bank) eszközeit és forrásait. VÁLLALAT Állóeszközök ingatlanok gépek Forgóeszközök anyagkészletek vevők bankbetét Saját források Szállítók Bankhitel 13
14 Hitelek Értékpapírok Deviza BANK Betét A pénzteremtés műveletével a bank tartozásai (passzívái) és követelése (aktívái) is egyaránt növekednek. 14
15 Pénzteremtés hitel nyújtásával (egyszintű bankrendszer, készpénz nélküli gazdaság) Hitel BANK Betét Betét VÁLLALAT Hitel 15
16 Pénzteremtés devizavásárlással (egyszintű bankrendszer, készpénz nélküli gazdaság) + Deviza (arany) BANK + Betét - Deviza (arany) +Betét VÁLLALAT 16
17 Pénzteremtés hitelnyújtással (kétszintű bankrendszer, készpénz és számlapénz) JEGYBANK Hitel a kereskedelmi banknak Jegybankpénz (a kereskedelmi bank betéte) KERESKEDELMI BANK Jegybankpénz (betét a jegybanknál) Hitel a jegybanktól A jegybank készpénzt és számlapénzt is teremthet, míg a kereskedelmi bank csak számlapénzt. 17
18 Fizetési megbízások a kétszintű bankrendszerben Pusztán a bank betéteinek átrendeződése nem jelent pénzteremtést. I. Fizetés ügyfélkörön belül: A vállalat fizet B vállalatnak 10 egységnyi pénzt KER. BANK A betéte - 10 B betéte +10 A VÁLLALAT Betét -10 Szállítók - 10 B VÁLLALAT Vevők - 10 Betét
19 II. Fizetés ügyfélkörön kívül: C vállalat fizet B vállalatnak 50 egységnyi pénzt JEGYBANK Hitel C kereskedelmi banknak +50 C kereskedelmi bank betéte +50 C KER. BANK B KER. BANK JB betét +50 Jegybankhitel +50 C VÁLLALAT B VÁLLALAT 19
20 JEGYBANK B kereskedelmi bank betéte +50 C kereskedelmi bank betéte -50 C KER. BANK B KER. BANK JB betét -50 C betéte - 50 JB betét +50 B betéte + 50 C VÁLLALAT Betét -50 Szállítók - 50 Vevők - 50 Betét + 50 B VÁLLALAT 20
21 III. 10 egység készpénz felvétele JEGYBANK A kereskedelmi bank betéte - 10 Készpénz +10 KER. BANK JB betét -10 Vállalat betéte - 10 Betét - 10 VÁLLALAT 21
22 A hitelpénz körforgása A kereskedelmi bankok a jegybanktól, vagy a gazdálkodó szektortól jegybankpénzhez jutnak. A kereskedelmi bankok a vállalatoknak hiteleznek, ezzel pénzt teremtenek. A vállalattól a pénz a többi gazdasági szektorhoz áramlik. A vállalat az értékesítés bevételéből visszafizeti a hitelt, ezzel a pénz megszűnik. A pénz bármely szereplőnél kiléphet a forgalomból, így megszakad a körforgás. 22
23 A pénzmultiplikáció A pénzmultiplikáció pénzmegsokszorozódást jelent. A jegybank a kereskedelmi bankok által tartott betétekre kötelező tartalékot ír elő. A kötelező tartalék célja: kezdeten a bankok likviditásának biztosítása jelenleg a teremthető pénz mennyiségének szabályozása 23
24 A pénzmultiplikáció folymata Szabad jegybankpénz 950 Tartalék 50 Hitel (A) +950 Jegybankpénz -950 Szabad jegybankpénz 902,5 Tartalék 47,5 Hitel (C) +902,5 Jegybankpénz -902,5 I. KERESKEDELMI BANK II. KERESKEDELMI BANK Betét (X) 1000 Betét (A) +950 Betét (A) -950 Betét (B) 950 Betét (C) +902,5 Betét (C) -902,5 Szabad jegybankpénz 857,375 Tartalék 45,125 Hitel +857,375 Jegybankpénz -857,375 III. KERESKEDELMI BANK Betét (D) 902,5 Betét +857,375 Betét -857,375 24
25 Időponttól Általános kötelező tartalékráta (százalék) március 1. 13, május 1. 12, január , április 1. 15, május 1. 16, június 1. 17, február , március 1. 16, április 1. 15, április , május 1. 12, június 1. 12, január 1. 12, január 1. 12, július 1. 11, február 1. 7, július 1. 6, augusztus 1. 5, november 1. 2,00 Forrás: /Monetaris_politik a/mnbhu_eszkozt ar/mnbhu_kotelez otartalekrendszer/ nbhu_kotelezotart alekrendszeradato k 25
26 A pénzmultiplikátor A pénzmultiplikátor maximális érétke (ha nincs készpénzkiszivárgás ) a tartalékráta reciprokával egyenlő. A jegybankpénz és a kereskedelmi bank-pénz hányadosa. M=JBP x pénzmultiplikátor M = JBP [ + ( ) ] 2 ( n 1) 1 1 t (1 t)... (1 t)... M M = = ( n 1) (1 t) 1 JBP, n (1 t) 1 1 JBP t 26
27 Nincs készpénzkiszivárgás: M = = 0, Van készpénzkiszivárgás: a második bankhoz csak 500 egység pénz kerül M = = 0, A bankok racionális érdeke, hogy minél több pénzt betétként tartsanak. 27
28 A pénztömeg nagysága Pénztömeg: adott országban pénzként számításba vehető bankpasszívák összege. A pénztömeg kategóriái (pénzaggregátumok): M 1 : szűken értelmezett pénz: - készpénz - látra szóló betétek M 2 : tágan értelmezett pénz: - határidős betétek - takarékbetétek - devizabetétek 28
29 A forgalomban lévő készpénz havi átlagos mennyisége Forrás: 29 merleg/mnbhu_stat_merleg_1409/abrakeszlet_ pdf
30 A pénzkereslet és pénzkínálat Pénzkínálat A pénzkínálat a gazdaságban meglevő pénzmennyiséget jelenti. A pénzkínálat jegybanki szabályozása: - kötelező tartalékráta - refinanszírozási hitelkeret és kamatláb - nyílt piaci műveletek 30
31 Pénzkereslet A pénzkereslet a magánszektor (háztartás és vállalat) által tartani (tartalékolni) kívánt pénz mennyisége. Típusai: - tranzakciós pénzkereslet - Vagyontartási pénzkereslet - Spekulációs pénzkereslet 31
32 A pénzpiaci egyensúly i M S /P i* M D M/P M/P: reál pénzmennyiség = nominál pénzmennyiség/árszínvonal 32
33 Az infláció (Bánfi, 2007) 1. Infláció a nemesfém-pénz rendszerében: A tisztán elméleti modellben, ahol az érmék nemesfém-tartalma állandó a kincsképző funkció miatt nincs infláció. Az árupénz rendszerben a pénzrontás miatt alakul ki infláció. 2. Infláció a pénzhelyettesítők megjelenésével: Az infláció az áruk és szolgáltatások árszínvonalának folyamatos és tartós emelkedése. 33
34 1. Kereslet húzta infláció Az infláció okai 2. Költség tolta infláció 34
35 1. Példák az infláció belső okaira: Termelékenység-növekedés nélkül bekövetkező béremelés Termelékenység-növekedés mellett bekövetkező béremelés, amennyiben ez nem változatlan újratermelési arányok mellett zajlik. (Pl. a bérek növekedését nem követi a fogyasztási cikkek kínálatának bővülése; nem elegendő a globális egyezőség, szükséges a strukturális kiegyenlítettség. A költségvetési újraelosztás arányának növekedése (Recenzió esetén a nem visszafogott állami kiadások általában csak adóemeléssel finanszírozhatók, melyek rendre beépülnek az árakba.) 35
36 2. Példák az infláció külgazdasági okaira: Az importárak az exportáraknál nagyobb mértékű növekedése. - Ekkor az import fedezésére pótlólagos export szükséges, mely csökkenti a belföldre szánt áruk termelését, mely túlkeresletet, azaz inflációt okoz. - Az import szubvencionálása csak rövid távú megoldás, hiszen ezzel nő az állam eladósodottsága. - Valódi megoldás a termelés hatékonyságának növelése. 36
37 Az infláció típusai 1. Kúszó infláció 2. Vágtató infláció 3. Hiperinfláció 37
38 Az infláció költségei 1. Véletlenszerű jövedelem és vagyon átcsoportosítás 2. Tranzakciós költségek növekedése 3. Az árrendszer információ-hordozó szerepének torzulása 38
39 Inflációs célok Magyarországon - A évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bank elsődleges céljaként az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg. - Az alacsony infláció hosszabb távon tartósan magasabb növekedést és kiszámíthatóbb gazdasági környezetet biztosít, mérsékli a lakosságot és vállalkozásokat egyaránt sújtó gazdasági ingadozások mértékét. - A jegybank az inflációs célkövetés rendszerében 2005 augusztusától a 3 százalékos középtávú cél körüli infláció biztosításával törekszik az árstabilitás megvalósítására. 39
40 Forrás: flacios_celok.jpg 40
41 Makrogazdasági mutatók (Forrás: Tény Előrejelzés MNB becslés Infláció (éves átlag) Infláció 1,7 0,1 2,5 Gazdasági növekedés Export 5,3 6,5 5,9 Import 5,3 7,1 6,0 GDP 1,1 3,3 2,4 Külső egyensúly Folyó fizetési mérleg egyenlege 3,1 3,1 3,1 Államháztartás ESA-egyenleg -2,4-2,8-2,6 Munkaerőpiac Nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 3,1 3,2 3,4 Nemzetgazdasági foglalkoztatottság 1,6 4,4 0,2 Versenyszféra bruttó átlagkereset 3,6 4,2 4,0 Versenyszféra foglalkoztatottság 0,8 4,2 0,1 Munkanélküliségi ráta 10,2 8,1 7,8 Versenyszféra fajlagos munkaköltség 2,3 4,4 0,7 Lakossági reáljövedelem 1,5 3,9 1,9 41
42 A Forint árfolyama és között Forrás: 42
43 Hivatkozott források: IRODALOMJEGYZÉK 1. Bánfi Tamás Sulyok-Pap Márta (szerk.) (1998): Pénzügytan I., II. Egyetemi Tankönyv. Tanszék, Budapest. 2. Bánfi Tamás (szerk.) (2007): Pénzügytan. Egyetemi Tankönyv. Tanszék, Budapest. 3. Bodai Zsuzsa (2006): A pénz filozófiája I. Az ókori, a középkori és a kora újkori pénzelméletek. Aula, Budapest 4. MNB statisztika (2014) (részletesen lásd az ábrák alatt) Felhasznált irodalom: 1. Buckley, Adrian (1998): Bevezetés a nemzetközi pénzügyekbe. Panem, Budapest. 2. Jaksity György (2005): A pénz könnyelmű természete. Aula, Budapest. 3. Magyar Gábor (2007): Pénzügyi navigátor. Budapest 43
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A pénzpiac, az IS-LM-görbék és az összkeresleti függvény 15. lecke A pénz
A monetáris rendszer
A monetáris rendszer működése, pénzteremtés Dr. Vigvári András intézetvezető egyetemi tanár vigvari.andras@pszfb.bgf.hu Pénzügy Intézeti Tanszék A monetáris rendszer intézményi kerete Kétszintű bankrendszer,
Tartalom. Pénzügytan I. Pénzteremtés, banki mérlegek és pénzaggregátumok. 2010/2011 tanév őszi félév 2. Hét
Pénzügytan I. Pénzteremtés, banki mérlegek és pénzaggregátumok 2010/2011 tanév őszi félév 2. Hét 2010.09.14. 1 Tartalom 1. A pénz különböző formái (ismétlés) 2. Pénzteremtés folyamata 3. Pénzaggregátumok
A monetáris alrendszer és a monetáris irányítás
A monetáris alrendszer és a monetáris irányítás Dr. Vigvári András intézetvezető egyetemi tanár vigvari.andras@pszfb.bgf.hu Pénzügy Intézeti Tanszék A monetáris rendszer intézményi kerete Kétszintű bankrendszer,
Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet
Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 5. Előadás A pénzpiac és az LM görbe A pénzpiac A pénzpiac nagyon sajátos piac. Ellentétben más piacokkal itt a kínálat nem eladási szándékot,
A modern pénz kialakulása. A pénz fogalma, funkciói. A pénzteremtés folyamata. Pénzügytan 1./1. Onyestyák Nikolett Sportmenedzsment Tanszék.
A modern pénz kialakulása. A pénz fogalma, funkciói. A pénzteremtés folyamata Pénzügytan 1./1. Onyestyák Nikolett Sportmenedzsment Tanszék A pénz Meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi
Makropénzügyek. 1. Elméleti alapok
Makropénzügyek 1. Elméleti alapok Félév menete Tananyag Pete Péter: Bevezetés a monetáris makroökonómiába, Osiris 1996, I. rész: Pénzelmélet Elérhető: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/bevezetes-monetaris/adatok.html
Dr. Vigvári András vigvaria@inext.hu. A monetáris rendszer
Dr. Vigvári András vigvaria@inext.hu A monetáris rendszer Monetáris rendszer fogalma, elemei, pénzteremtés mechanizmusa 1. A bankrendszer alapjai 2. A pénzteremtés folyamata 3. Endogén-egzogén pénzteremtés
Rövid távú modell II. Pénzkínálat
Rövid távú modell II. Pénzkínálat Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Elkezdtük felépíteni a rövid távú modellt Ismerjük a kamatláb és a kibocsátás közti kapcsolatot
KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor. 2010. június
KÖZGAZASÁGTAN II. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi
Közgazdaságtan II. Pénz és pénzteremtés Szalai László 2015.04.08.
Közgazdaságtan II. Pénz és pénzteremtés Szalai László 2015.04.08. Mi a pénz? A középosztály pénz olyan, mint a pornográfia, nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, biztosan tudja, hogy ez az. Orbán
A pénz fogalma. Monetáris poli4ka elmélete és gyakorlata
Monetáris poli4ka elmélete és gyakorlata Aktuális gazdaságpoli0kai ese2anulmányok 2013. Tavasz 7. előadás A pénz fogalma A pénz olyan eszközök állománya, amelyek azonnal felhasználhatók tranzakciók (gazdasági
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június
KÖZGAZDASÁGTAN II. KÖZGAZDASÁGTAN II. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,
A pénz a makroökonómiában
A pénz a makroökonómiában Makroökonómia 4. elıadás 1 Reálfolyamatok nominál, v. jövedelmi folyamatok egyidejő pénz- és árumozgás de: elválhat idıben: pénzfolyamatok önállóan Pénz: általános egyenértékes,
Pénz nélkül: cseregazdaság
Pénz nélkül: cseregazdaság Közgazdasági alapismeretek 8. előadás A pénzpiacok EKF Csorba László Kiskakas vízért megy Jól van apjuk Piros kanadai gémkapocs lakóház Óriási bizonytalanság, + nagy időigény
Pénzkereslet, pénzkínálat, a pénzügyi szektor közvetítı szerepe
Pénzkereslet, pénzkínálat, a pénzügyi szektor közvetítı szerepe Pénzügy I. Sportszervezı II. évfolyam Onyestyák Nikolett A központi bank mérlege 1 A központi bank mérlege általunk használt formája A jegybank
PÉNZÜGYTAN 2015.11.06. 4. Pénz, pénzteremtés. A pénz funkcionális definíciója. Néhány idézet a pénzről:
Néhány idézet a pénzről: PÉNZÜGYTAN 4. Pénz, pénzteremtés Összeállította: Naár János okl. üzemgazdász, okl. közgazdász-tanár, mesterpedagógus 1 Én csak arra figyelmeztetlek benneteket, hogy a pénzszerzés
Pénzügyek A MODERN PÉNZ, AZ INFLÁCIÓ HATÁSA A GAZDASÁGRA ÉS A TÁRSADALOMRA, MONETÁRIS
Pénzügyek A MODERN PÉNZ, AZ INFLÁCIÓ HATÁSA A GAZDASÁGRA ÉS A TÁRSADALOMRA, MONETÁRIS POLITIKA A mai pénzrendszerek A mai pénzrendszer hitelpénzrendszer, a pénz nem rendelkezik valóságos értékkel. Vásárlóerő
II. A makroökonómiai- pénzügyi alapfogalmak A makroökonómia alapösszefüggései 1
II. A makroökonómiai- pénzügyi alapfogalmak 2013.10.03. A makroökonómia alapösszefüggései 1 1) Gazdasági folyamatok Gazdasági folyamatokon a vizsgált időszakáltalában egy év- alatt a megtermelt javak termelésével
Pénzügytan, Pénzügyi alapismeretek
Pénzügytan, Pénzügyi alapismeretek II. ELŐADÁS A MOD ER N PÉNZ, AZ INFL ÁCIÓ HATÁS A A GAZ D AS ÁGRA ÉS A TÁR S AD AL OMRA, MONETÁR IS POL ITIKA (AL APFOGAL MAK) A mai pénzrendszerek A mai pénzrendszer
Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010
Pénzpiac 12. évfolyam Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010 Pénzteremtés A pénzteremtés alapvető módja a hitelnyújtás. Ha egy vállalat a termelését bővíteni akarja, akkor hitelt vesz fel. A
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 A. X X X X X X B. X X X C. X X D. X X X E. X X. AA. csoport
Név: Neptun kód: Az alábbi feladatok mindegyikében csak egy válasz helyes. Jelölje be az alábbi táblázatba az Ön által helyesnek tartott választ a megfelelő betűjelnél x-szel! Javítást nem fogadunk el.
Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika
Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika Bankrendszer fogalma: Az ország bankjainak, hitelintézeteinek összessége. Ezen belül központi bankról és pénzügyi intézményekről
Makropénzügyek. 2. Bankrendszer 3-4. ea.
Makropénzügyek 2. Bankrendszer 3-4. ea. Bankrendszer 2.1. A pénzteremetés folyamata Kereskedelmi bank Kereskedelmi bankok alapvető jogosultságai (törvényi felhatalmazás) Betétgyűjtés Számlavezetés Hitelnyújtás
Makropénzügyek. 1. Elméleti alapok
Makropénzügyek 1. Elméleti alapok Félév menete Tananyag Bevezetés a makrogazdasági pénzügyekbe jegyzet Előadások anyaga A jegyzet és az előadásdiákat megtalálják a tantárgy oldalán Számonkérés 3 évközi
Tartalom. Pénzügytan I. Általános tudnivalók, ismétlés. 2010/2011 tanév őszi félév 1. Hét
Pénzügytan I. Általános tudnivalók, ismétlés 2010/2011 tanév őszi félév 1. Hét 2010.09.07. 1 Tóth Árpád Ig. 617 e-mail: totha@sze.hu gyakorlatok letölthetősége: www.sze.hu/~totha Pénzügytan I. (könyvtár)
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Gazdasági ismeretek emelt szint 0804 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. GAZASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A javítás
Gazdasági és államháztartási folyamatok
Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági
Makroökonómia. 10. hét
Makroökonómia 10. hét Jövő héten ZH! Multiplikátor hatás Kiadási multiplikátor Adómultiplikátor IS-görbe Nem lesz benne pénzkínálat! Könyvet érdemes tanulmányozni, Igaz- Hamis, definíció előfordulhat Könnyű
A pénzpiac. Máté Domicián
A pénzpiac Máté Domicián Előadás tartalma 1. A pénz történeti fejlődésének szakaszai 2. A pénz szerepe a gazdaságban 3. A pénz fajtái és funkciói 4. A pénz és tőkepiac 5. A pénzpiac elemei 1. A pénz történeti
Pénzforgalom. A pénz fogalma, funkciói
Pénzforgalom A pénz fogalma, funkciói A közvetlen termékcsere nehéz és kezdetleges formája a gazdasági kapcsolatoknak. meztelen pék éhes szabó (termelés alacsony szintjére, vagy válságra jellemző) A termelés
2. A négyszektoros jövedelem áramlási modellben ex post igaz, hogy a.) Y=C+I+G+X-IM b.) Y=C+I+G+IM-X c.) Y-IM=C+I+G+X d.
1. A GDP és az GNI közötti különbség, hogy a.) Az egyik tartalmazza a külföldön szerzett elsődleges jövedelmeket b.) Az egyik nem tartalmazza a külföldiek által itthon szerzett elsődleges jövedelmeket
2011.10.12. A pénz fogalma. A pénzfejlıdés szakaszai. A PÉNZ ÉS A BANKRENDSZER. A pénzpiac, a pénzkínálat és az infláció. könnyen felismerhetı
A PÉNZ ÉS A BANKRENDSZER. A pénzpiac, a pénzkínálat és az infláció 3. témakör A pénz fogalma A pénzzel alapvetıen kétféle gazdasági folyamatban találkoznak: pénzzel bonyolítják le az áruk cseréjét, a tranzakciókat.
Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens
Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd Tantárgyi leírás
Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab
Közgazdaságtan 11. elıadás. A makrogazdaság egyensúlya
Közgazdaságtan 11. elıadás A makrogazdaság egyensúlya Bacsi - Weisz, közgazd.11 1 PÉNZPIACI ALAPFOGALMAK Reálfolyamatok nominál, v. jövedelmi folyamatok egyidejő pénz- és árumozgás de: elválhat idıben:
Aktuális monetáris politikai kérdések
Aktuális monetáris politikai kérdések Pleschinger Gyula Magyar Nemzeti Bank Treasury Klub 217. június 9. Makrogazdaság Magyar Nemzeti Bank 2 A 217. márciusi Inflációs jelentés összefoglaló táblázata 216
Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:
Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.
Makroökonómia. 4. szeminárium Szemináriumvezető: Tóth Gábor
Makroökonómia 4. szeminárium 1 Emlékeztető Jövő héten dolgozat 12 pontért! Definíció Geometriai feladat Számítás 2. házi feladat 2 pontért Gyakorlásnak is jó Hasonló feladatok várhatók a ZH-ban is Könyvet
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika Makroökonómia - 9. elıadás 1 Az infláció fogalma: a pénzmennyiség megnövekedése, a mögötte álló árualap (termelés) növekedése nélkül, a belsı érték nélküli pénz elértéktelenedése:
Makroökonómia Kisokos
Makroökonómia Kisokos A kiadvány az Ecourse Bt. tulajdonát képezi, annak engedély nélküli, részbeni vagy teljes sokszorosítása tilos. Szerkesztette: Szántó Ivett Budapest, 2016 Tartalomjegyzék 1. A Kisokos
a beruházások hatása Makroökonómia Gazdasági folyamatok időbeli alakulás. Az infláció, a kibocsátási rés és a munkanélküliség
Makroökonómia Gazdasági folyamatok időbeli alakulás. Az infláció, a kibocsátási rés és a munkanélküliség 8. előadás 2010. 04.15. Az elemzés kiterjesztése több időszakra az eddigi keynesi modell és a neoklasszikus
MAKROÖKONÓMIA IS-LM modell. Antal Gergely
MAKROÖKONÓMIA IS-LM modell Antal Gergely Elmélet Likviditáspreferencia elmélete Keynes: Az egyensúlyi kamatláb meghatározása a pénzpiaci egyensúlyból A pénzt azért szeretik tartani, mert likvid, de a magasabb
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2016. október 20. Célkitűzések
Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika
Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika I. Bevezető ismeretek 1. Alapfogalmak 1.1 Mi a közgazdaságtan? 1.2 Javak, szükségletek 1.3 Termelés, termelési tényezők 1.4 Az erőforrások szűkössége
Tantárgyi program. II. évfolyam, Pénzügy számvitel szak levelezı képzés MAKROÖKONÓMIA (KÖZGAZDASÁGTAN II.) tantárgy 2012/2013. tanév, 1.
Tantárgyi program II. évfolyam, Pénzügy számvitel szak levelezı képzés MAKROÖKONÓMIA (KÖZGAZDASÁGTAN II.) tantárgy 2012/2013. tanév, 1. félév 1. A tantárgy neve (csoportja): Makroökonómia (Közgazdaságtan
Makrogazdasági pénzügyek. Lamanda Gabriella november 16.
Makrogazdasági pénzügyek Lamanda Gabriella lamanda@finance.bme.hu 2015. november 16. Miről volt szó? Antiinflációs monetáris politika Végső cél: Infláció leszorítása és tartósan alacsonyan tartása Közbülső
NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Árfolyam - Gyakorlás
NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Árfolyam - Gyakorlás Kiss Olivér Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszék Van tankönyv, amit már a szeminárium előtt érdemes elolvasni! Érdemes előadásra járni, mivel
A pénzügyi rendszer és a pénz
A pénzügyi rendszer és a pénz Dr. Vigvári András intézetvezető egyetemi tanár vigvari.andras@bgf.hu Pénzügy Intézeti Tanszék A pénzügyi rendszer funkciói 1. A gazdaság pénzellátásának biztosítása. 2. A
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
40 pontos vizsga. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem
Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia 1. kérdés Ha a banán ára jelent sen emelkedik, akkor ez Magyarországon ceteris paribus a) növeli a CPI értékét és a GDP-deátor értékét is
Valuta deviza - konvertibilitás
Valuta deviza - konvertibilitás Nemzetközi elszámolások eszközei - arany - valuta - deviza - mesterséges nemzetközi pénzek Arany: a nemzetközi elszámolások hagyományos eszköze Valuta: valamely ország törvényes
Monetáris Politika. Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu)
Monetáris Politika Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Monetáris politika vitele (árfolyampolitika, kamatpolitika, pénzmennyiség szabályozása, a monetáris rezsim kialakítása) Pénzügyi stabilitás biztosítása
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
Gazdasági és jogi ismeretek. 10. o
Gazdasági és jogi ismeretek 10. o A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai 22 óra A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai Makrogazdasági fogalmak, gazdasági folyamatok. A makrogazdaság szereplői,
Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.
A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről
GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Gazdasági ismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 23. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A javítás
Pénzügyek alapjai. Csoport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy:. Javította:
udapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar Közgazdasági és Társadalomtudományi Intézeti Tanszéki Osztály Pénzügyek alapjai Név: soport: Tagozat: Elért pont:
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Valuta, deviza, konvertibilitás 64. lecke Nemzetközi elszámolások
Rövid távú modell Pénzkereslet, LM görbe
Rövid távú modell Pénzkereslet, Kuncz Izabella Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Kuncz Izabella Rövid távú modell Pénzkereslet, Mit tudunk eddig? Elkezdtük levezetni a rövid
Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab
Az árszínvonal emelkedés Infláció
Az árszínvonal emelkedés Infláció Pénzügytan. Onyestyák Nikolett Infláció Az infláció a = árszínvonal tartós emelkedése. Defláció = Az árszínvonal csökkenése Árstabilitás = az árak változatlansága, egy
NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Rögzített árfolyamok
NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Rögzített árfolyamok Kiss Olivér Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszék Van tankönyv, amit már a szeminárium előtt érdemes elolvasni! Érdemes előadásra járni, mivel
Mikro- és makroökonómia. A keynesiánus pénzpiac és a teljes modell Szalai László
Mikro- és makroökonómia A keynesiánus pénzpiac és a teljes modell Szalai László 2016. 11. 18. A keynesiánus pénzpiac A keynesi pénzpiacon az árszínvonal exogén változó! Rögzített nominálbérek mellett a
Horvath Julius. 14. Fejezet. Pénz, kamatláb és valutaárfolyam. Slides prepared by Thomas Bishop
Horvath Julius 14. Fejezet Pénz, kamatláb és valutaárfolyam Slides prepared by Thomas Bishop Tartalom A pénz definíciója Az egyéni pénzkereslet Aggregált pénzkereslet Pénzkínálat és árfolyam rövid távon
GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Gazdasági ismeretek emelt szint 0622 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 24. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A javítás
EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények
EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis
GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Gazdasági ismeretek emelt szint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A javítás
Keynesi kereszt IS görbe. Rövid távú modell. Árupiac. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.
Árupiac Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Ismerjük a gazdaság hosszú távú m ködését (klasszikus modell) Tudjuk, mit l függ a gazdasági növekedés (Solow-modell)
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések
Monetáris Politika. A jegybank feladatai. A monetáris politika célrendszere. Végső cél. Közbülső cél (nominális horgony) Operatív cél
Monetáris Politika Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Monetáris politika vitele (árfolyampolitika, kamatpolitika, pénzmennyiség szabályozása, a monetáris rezsim kialakítása) Pénzügyi stabilitás biztosítása
Pénzügytan minimum kérdések (2009/2010. tanévre) BA szakon
Pénzügytan minimum kérdések (2009/2010. tanévre) BA szakon 1. A pénz fogalma és funkciói! 2. Mit nevezünk kamatnak, kamatlábnak és reálkamatlábnak? 3. Mi a jövőérték? Milyen kamatozási módok és módszerek
Rövid távú modell III. Pénzkereslet, LM görbe
Rövid távú modell III. Pénzkereslet, Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Rövid távú modell III. Pénzkereslet, Félév végi dolgozat 40 pontos vizsga május 23. hétf 10 óra május
Tartalom. A modern pénz gyakorlat kiegészítés
A modern pénz gyakorlat kiegészítés 2. hét 2010.09.14. 1 Tartalom 1. A modern pénz funkciói, jellemzői 2. A modern bankrendszer szereplői 3. Pénzteremtés - gyakorlati példával 4. A modern pénz különböző
Coming soon. Pénzkereslet
Coming soon Akkor és most Makroökonómia 11. hét 40 pontos vizsga Május 23. hétfő, 10 óra Május 27. péntek, 14 óra Június 2. csütörtök, 12 óra Csak egyszer lehet megírni! Minimumkövetelmény: 40% (16 pont)
KÖZGAZDASÁGTAN II. Makroökonómia
Közgazdaságtan Tanszék NÉV: Neptun kód:. KÖZGAZDASÁGTAN II. Makroökonómia M I/1a Oldja meg a következő feladatokat és jelölje meg X-szel a helyes megoldást az alábbi táblázatban! Csak egyértelmű jelöléseket
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév
5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév
5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY
PÉNZKÍNÁLAT ÉS A MONETÁRIS POLITIKA ALAPÖSSZEFÜGGÉSEI. Mihályi Péter TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR
10. előadás PÉNZKÍNÁLAT ÉS A MONETÁRIS POLITIKA ALAPÖSSZEFÜGGÉSEI Mihályi Péter TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem MAKROÖKONÓMIA Tk. 9. és 18. fejezet 2 A félév
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg
A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. februári adatok alapján Az MNB téves jelentés korrekciója miatt visszamenőlegesen módosítja a 2. novemberi és az éves fizetési mérleg, valamint a 2. november 21. januári
IS-LM modell Aggregált kereslet. Rövid távú modellis-lm-ad IS-LM-AD. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.
Rövid távú modell IS-LM-AD Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? IS-LM modell ismerjük a kamat és a jövedelem közti kapcsolatot az árupiacon (IS görbe) ismerjük
Pénzügytan, pénzügyi ismeretek
Pénzügytan, pénzügyi ismeretek I. ELŐADÁS A PÉNZ KIALAKULÁSA Süveges Gábor Tantárgyi követelményrendszer Kötelező irodalom: Dr. Fellegi Miklós: Pénzügyi ismeretek, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc 2010
Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei
Gazdasági ismeretek Írásbeli vizsgarész: A tanuló feladatlapot kap, ami a félév témáinak tananyagát öleli fel. 60 perc áll rendelkezésére a feladatok megoldására. Az írásbeli munka értékelési szempontja:
KÖZGAZDASÁGTAN II. Makroökonómia
Közgazdaságtan Tanszék NÉV: Neptun kód:. KÖZGAZDASÁGTAN II. Makroökonómia M I/1a Oldja meg a következő feladatokat és jelölje meg X-szel a helyes megoldást az alábbi táblázatban! Csak egyértelmű jelöléseket
Monetáris Politika. A jegybank feladatai. A monetáris politika célrendszere. Végső cél. Közbülső cél (nominális horgony) Operatív cél
Monetáris Politika Monetáris politika vitele (árfolyampolitika, kamatpolitika, pénzmennyiség szabályozása, a monetáris rezsim kialakítása) Pénzügyi stabilitás biztosítása (prudenciális szabályozás, bankok
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
Közgazdasági-marketing alapismeretek középszint 721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 27. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM TESZT JELLEGŰ FELADATOK I. Feleletválasztós
Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet
Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 9. Előadás Makrogazdasági kereslet Makrogazdasági kereslet Aggregált, vagy makrogazdasági keresletnek (AD) a kibocsátás iránti kereslet és az árszínvonal
fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca
kibocsátás Árupiac fogyasztás beruházás munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet Tőkepiac tőkekínálat KF piaca megtakarítás beruházás magatartási egyenletek, azt mutatják meg, mit csinálnak a
Makropénzügyek. 1. Pénzteremtés, bankrendszer
Makropénzügyek 1. Pénzteremtés, bankrendszer 1. Pénzteremtés, bankrendszer 1.1. Elızı óra Pénzteremtés exogén levezetés A jegybankpénz hatása a pénzteremtés lehetıségére B induló jegybankpénz, x készpénztartási
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól negyedév Budapest, 19. május 17. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási
I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról
BABEŞ BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR EGYETEMI ÉV: 2009-2010 FÉLÉV: IV I. Általános információk az előadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév
5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és
Makrogazdasági pénzügyek. Lamanda Gabriella április 6.
Makrogazdasági pénzügyek Lamanda Gabriella lamanda@finance.bme.hu 2016. április 6. Hasznos Érinteni kívánt témák: Monetáris rendszer Pénzügyi piacok Pénzügyi ellenőrzés Tananyag: jegyzet és előadások és
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
ME-GTK Gazdaságelméleti Intézet. Makroökonómia. Egészségügyi szervezőknek (GTGKG602EGK) Orloczki Mónika I. félév
ME-GTK Gazdaságelméleti Intézet Makroökonómia Egészségügyi szervezőknek (GTGKG602EGK) Orloczki Mónika 2012-13 I. félév A makroökonómia alapkérdései, alapfogalmai és a makrogazdaság szereplői kibocsátás:
Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés
Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés