STORAGE. A NetApp és a Synology NAS termékei besöpörték a díjakat
|
|
- Donát Barna
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 STORAGE A VÁLLALAT SIKERÉT BIZTOSÍTÓ INFORMÁCIÓK KEZELÉSE QUALITY AWARDS / NAS A NetApp és a Synology NAS termékei besöpörték a díjakat A NAS Minőségdíjakkal kapcsolatos tizedik felmérésünkön a tárolási technológiák pionírja és egy viszonylag új szereplő végzett az élen. ÍRTA: RICH CASTAGNA A NAS A network attached storage, vagyis a hálózathoz csatlakoztatható tárolás rövidítése, ám az angol nasty, azaz komisz szó is ezzel a három betűvel kezdődik. És bizony, nem árt, ha a NAS rendszerek forgalmazói értenek a szóból vagy ha abból nem is, akkor a felmérésünk megválaszolóinak kemény ítéletéből. Folytatva a tavaly kialakult trendet, a NAS rendszereknek kiosztott Minőségdíjakkal kapcsolatos tizedik felmérésünk megválaszolói erősen kritikusnak bizonyultak mind a középkategóriás, mind a vállalati hálózathoz csatlakoztatható tárolórendszerekkel és azok forgalmazóival szemben. Idén minden kategóriában alacsonyabb pontszámok születtek, mint tavaly, holott már tavaly is történelmi mélyponton voltak az értékelések. Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy véget ért az újdonság varázsa, mintsem valami rendszerszintű elégedetlenségről. Az adattárolási iparág rohamos növekedése minden méretű és típusú NAS eszközre hatással van, kis- és nagyvállalatoknál egyaránt. Amit tapasztalunk, valószínűleg a megnövekedett elvárások következménye a hálózathoz csatlakoztatható tárolórendszerek forgalmazóival szemben, és nem a termékkategória általános elutasítása. Mindezeket figyelembe véve igen szoros volt a küzdelem. A vállalati NAS rendszerek kategóriájából a NetApp került ki győztesen, míg a középkategóriás termékek között egy újonc, a Synology szerezte a legtöbb elismerést. A felmérés során beérkezett 505 érvényes válasz 616 termékértékelést tartalmazott, melyek alapján hat vállalati és hét középkategóriás termékcsaládból kerültek ki a NAS rendszerekre vonatkozó felmérés döntősei. STORAGE MÁRCIUS 1
2 Összesített rangsor: És a győztesek névsora... Középkategória: A vállalati verseny szoros volt, de a középkategóriás vetélkedést szinte lehetetlen volt eldönteni. Az élen végzett három forgalmazó, a Synology, a HPE és a NetApp között mindössze 0,03 pontnyi különbség volt. A Synology 0,01 pontos előnye a második helyezett HPE-hez képest gyakorlatilag döntetlent jelentett. Ez a három márkanév osztotta fel egymás között a kategóriák első helyezéseit. A Synology két, a HPE egy, a NetApp pedig szintén két kategóriában végzett az élen igaz, ezek közül egyet az EMC-vel megosztva. Habár idén minden eddiginél szorosabb volt a verseny a középkategóriás NAS tárolórendszerek terén, a pontszámok elmaradtak a korábbi évekhez képest. Valójában a csoport átlagos pontszáma a legalacsonyabb volt az eddigi tíz felmérés közül. A kategóriák átlagos pontszámai is a legalacsonyabbak vagy a második legalacsonyabbak voltak az eddigiek közül. Középkategóriás NAS: Összesített rangsor Az értékesítő csapat hozzáértése: Caveat Emptor Középkategória. A középkategóriás NAS eszközök eredményeit áttekintve világossá válik, hogy a HPE kiemelkedő ügyfélkapcsolatokkal rendelkezik. A kategória hat kijelentése közül a HPE ötben győzedelmeskedett, összességében 6,18-as pontszámot érve el. Hozzáértő értékesítési támogató csapata (6,67 pont) és az ügyfelek üzletvitelét értő képviselői (6,24 pont) hozták a legtöbb elismerést a HPE számára. Az egyetlen kijelentés, amelyben nem lett első, a következő volt: Az értékesítési képviselőm az érdekeim képviseletét tartja a legfontosabbnak. Itt a második helyen végzett NetApp nyert 5,95 ponttal. A NetApp egyébként négy darab 6-osnál jobb jegyet szerzett, és a másik kettő sem sokkal maradt alatta. Ebben a kategóriában az EMC teljesítménye is kimondottan egyenletes volt. Öt értékelést kapott a 6-os környékén, és csak Az értékesítési képviselőmmel könnyű tárgyalni kijelentésnél teljesített gyengén a többi márkához hasonlóan. Középkategóriás NAS: Az értékesítő csapat hozzáértése MEGJEGYZÉS: Az idei felmérést megelőzően a középkategóriás befutók első és második helyezettje közötti legszorosabb versenyben 0,11 pont döntött. MEGJEGYZÉS: Értékesítési kategóriában az 5,68-as csoportátlag megegyezett a valaha tapasztalt legalacsonyabb pontszámmal, melyet a tavalyi évben mértek. STORAGE MÁRCIUS 2
3 Kezdeti termékminőség: Csomagolás használatra kész állapotban Középkategória. A Synology ügyfelei határozottan elégedettek a vállalat termékeinek minőségével. Ez a KKV-k piacára összpontosító forgalmazó 6,57-es kategóriaátlagában is megmutatkozott, valamint abban, hogy minden kijelentés esetén a legmagasabb pontszámot érte el, egy döntetlennel. Kiváltképpen két dolog, a hibátlan telepítés és a gyors üzemképessé tétel nyerte el a felhasználók tetszését, akik mindkét kijelentésre 6,77-es átlagot adtak. A HPE 6,21-es eredménye egy tisztes második helyezésre volt elég, illetve egy döntetlenre a Synology-val a termékekhez tartozó szakmai szolgáltatásokkal való felhasználói elégedettség terén (6,33 pont). A Synology mellett a HPE volt az egyetlen forgalmazó, amely 6-os vagy magasabb jegyet ért el mind a hat kategóriában. Harmadik helyezést ért el a Dell 6,04 ponttal, főként a gyorsan üzemképessé tehető termékeire kapott 6,30-as pontszámra támaszkodva. Középkategóriás NAS: Kezdeti termékminőség Termékjellemzők: Fontos a sokoldalú kapacitás Középkategória. Kezdeti győzelmét a Synology egy újabbal erősítette meg a szolgáltatások kategóriájában, ahol a NetApp (6,21 pont) és a HPE (6,04 pont) végeztek a következő két helyen. Egyedül a Synology és a NetApp voltak képesek 6-os fölötti eredményt elérni a szolgáltatásokkal kapcsolatos összes kijelentésnél. Itt a Synology öt, a NetApp pedig a fennmaradó két első helyezést vitte el. A Synology erősségei a szolgáltatásokkal való általános elégedettség (6,65 pont), a kezelési szolgáltatások (6,46 pont) és a pillanatfelvétel-készítés (6,38 pont) voltak. Ugyanakkor a NetApp végzett a más forgalmazók eszközeivel való összekapcsolhatóság (6,22 pont) és a replikációs szolgáltatások (6,19 pont) kategóriájának első helyén, miközben minden pontszáma 6,12 és 6,28 között mozgott. A HPE legtöbb pontszáma 5,80 és 5,90 között alakult, ám kiemelkedően jól teljesített a szolgáltatáscsomagokkal való általános elégedettség (6,48 pont) és a kezelési szolgáltatások (6,38 pont) terén. Középkategóriás NAS: Termékjellemzők MEGJEGYZÉS: A középkategóriás rendszerek a kezdeti minőség terén teljesítettek a legjobban, 5,99 ponttal. MEGJEGYZÉS: A középkategóriás NAS rendszerek rendszerint jól teljesítenek ezen a területen, ám a csoport ezúttal a valaha mért második leggyengébb átlagot érte el. STORAGE MÁRCIUS 3
4 Megbízhatóság: Az elvárások teljesítése Középkategória. A megbízhatóság kategóriáját a NetApp uralta 6,17-es átlaggal, anélkül, hogy bármelyik kijelentésnél első helyet ért volna el ám az összesnél 6-os fölötti pontszámot szerezve. Legjobban a kevés leállási idővel rendelkező termékek (6,32 pont), a szolgáltatási szintek teljesítése (6,24 pont) és a váratlan javítások iránti igény (szintén 6,24 pont) terén teljesített. A 6,10 ponttal második helyezést szerzett HPE, eltérően a csoportra jellemző trendtől, jól teljesített a javításokkal kapcsolatos mindkét kijelentésnél, 6,50-et érve el javításirányításban, illetve 6,45-öt a nem romboló javítások terén. Ez utóbbi téren a Synology gyengébb eredményt ért el az 5,32-es pontszámával, ám így is a harmadik helyezést szerezte meg, köszönhetően a teljes csoport által kapott legmagasabb, 6,63-as értékelésnek a kevés leállási idővel rendelkező termékekre, valamint a szolgáltatási szintekre kapott 6,40-es, illetve a váratlan javítások iránti igényre kapott 6,25-ös pontszámoknak. Technikai segítség: NAS biztonsági háló Középkategória. Szorosan fej fej mellett végzett 5,96-os átlaggal a NetApp és az EMC ezen az alacsony pontszámokat mutató területen. Két kijelentésnél is első helyet, illetve 5,88-as átlagot ért el a HPE, miközben a Synology három kijelentésnél elért első helyezésével, illetve 5,86-os átlagával éppen hogy lemaradt a dobogóról. A szerződések alapján nyújtott támogatás terén 6,27-tel a NetApp végzett az első helyen, míg a megfelelő szakmai hátteret biztosító külső partnerek terén a Synology-val (6,09 pont), a problémák aktív megoldása terén az EMC-vel (6,00 pont) osztozott az elismerésen. A megosztott kategóriaelsőséget szerző EMC első lett képzésben (5,97 pont), míg a HPE dokumentációban (6,38 pont) és a tájékozott támogató személyzet terén (6,29) érte el ugyanezt. Az első három helyezésről hajszállal lemaradó DDN 6,19 ponttal elsőséget szerzett az eszkalációt ritkán igénylő problémákban és 5,95 ponttal a gyors problémamegoldásban. Középkategóriás NAS: Megbízhatóság Középkategóriás NAS: Műszaki támogatás MEGJEGYZÉS: Vállalati megfelelőjéhez hasonlóan a középkategóriás csoport is két, a javításokra vonatkozó kijelentésnél szerezte a legalacsonyabb pontszámokat. MEGJEGYZÉS: Szakmailag kiváló, ám tanárnak nem ideális? Csoportként a középkategóriás NAS tárolórendszerek forgalmazói az ügyfelek továbbképzésével kapcsolatban szerezték a legalacsonyabb pontszámokat. STORAGE MÁRCIUS 4
5 Megvásárolná ismét ezt a terméket? A Minőségdíjakkal kapcsolatos előző felmérésekhez hasonlóan a kategóriákra vonatkozó konkrét kijelentéseket egy általánosabb kijelentéssel zártuk: Mindent egybevetve, a terméket újra megvásárolnám. Erre a végső pontra a felhasználók gyakran a kategóriákban kapottakkal ellentétes választ adnak. Néhány dolgot ezzel együtt is egyértelműen kijelenthetünk. Tudjuk, hogy a vásárlók nagy valószínűséggel nem állítanák azt, hogy ismét megvásárolnak egy terméket, amellyel kapcsolatban általánosan rossz élményeket szereztek, ám ugyanakkor hajlamosak a már ismert terméket választani. Ennek eredményeképpen a viszonylag gyenge kategória-pontszámok ellenére magas lehet a vásárlás megismétlésének hajlandósága. Ennek tudatában könnyebben érthető, hogy miért válaszolta a HPE felhasználók 92%-a azt, hogy ismét próbát tennének a márkával, a HPE kevéssé dicsőséges általános teljesítménye ellenére. Az első, illetve második helyezett NetApp és EMC szintén meglehetősen elkötelezett felhasználóbázissal rendelkezik, mivel a válaszadók 89%-a, illetve 86%-a vásárolná meg ismét a márka termékeit a helyezéseket tekintve érthető módon. A Hewlett Packard Enterprise a középkategóriás NAS csoportban is az élen végzett: a felhasználók 95%-a válaszolt igennel az utolsó kérdésre. Ez nem annyira meglepő eredmény, hiszen a HPE az összesítést tekintve második helyezést ért el. Az EMC (93%) kevéssel végzett a NetApp (88%), illetve a megosztott helyezést elérő Synology és Hitachi (86%) előtt. RICH CASTAGNA a TechTarget szerkesztőségi alelnöke. Középkategóriás NAS: Megvásárolná ismét ezt a terméket? A Storage engedélyével közzétéve. Szerzői joggal védett 2016 TechTarget. #C48531 Kezelő: The YGS Group, További információkat a weboldalon találhat. STORAGE MÁRCIUS 5
FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon
Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei 1. Az Országos Kompetenciamérés eredményeinek értékelése (2014-2017) Iskolánk tanulói
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás
A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása
A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
ÖSSZEFOGLALÓ A Hotel Boscolóbantartott DEVELOR rendezvényről
AZ ÜGYFÉLÉLMÉNY SZEREPE AZ AUTÓKERESKEDELEMBEN ÖSSZEFOGLALÓ A Hotel Boscolóbantartott DEVELOR rendezvényről KIHÍVÁS #1 JELENTŐS VÁLTOZÁS A VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOKBAN! 7,8 1,3 83% NISSAN EUROPE STUDY 2013, WWW.MASHABLE.COM
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
A fenntarthatóság útján 2011-ben??
A fenntarthatóság útján 2011-ben?? Válogatás a Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011 legfontosabb megállapításaiból Az összefoglalót a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésében
Lássuk az eredményeket!
2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése 2015. június 17. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok
Legjobb Munkahely Felmérés 2014 Trendek és tanulságok A vállalatokat egyre gyakrabban állítják kihívás elé a következő trendek, amelyek a munkaerőpiac teljes átalakulását eredményezik Idősödő társadalom
Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető
Pécs, 2016. május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Intézményi eink: Matematika 6. Matematika 8. Szövegértés 6. Szövegértés 8. Intézmény 1635 (1613;1658) 1702 (1685;1717) 1623 (1600;1650)
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5
Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004.
Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. T-Mobile Magyarország - a piacvezető mobil szolgáltató 19.38% 47.19% TMM Pannon Vodafone 33.43% 2004.október 2 Életutunk a technológiai kiválóságtól
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. július 19. I. A telephely épületének állapota és szaktantermi ellátottsága Az
tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika
OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és
K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16.
K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy bíróságunk 2016. január 15- február 15 közötti időszakban az Önök segítő közreműködésével Ügyfél-elégedettséget
A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója
A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai
Nemzeti szakképzés-politikai jelentés a ReferNet számára. 2008. május
Nemzeti szakképzés-politikai jelentés 2008. május Tartalom 1. Társadalmi-kulturális és gazdasági környezet... 5 1.1. Hazai szakpolitikai kontextus... 5 1.2. Társadalmi-gazdasági környezet... 7 1.2.1. Példák
ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez
Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez 2 a folyamatszemléletű megközelítés alkalmazását segíti elő az érdekelt felek megelégedettségének növelése céljából kiemeli a következő szempontok
Országos kompetencia mérés 2017
Országos kompetencia mérés 2017 Átlageredmények Iskolánk átlageredményét az országos átlaghoz, a megyeszékhelyeken működő általános iskolák átlagához és a megyeszékhelyeken működő nagy általános iskolák
Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről
Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái
A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)
A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!
A évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése
A 2016. évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése Az elmúlt évek országos, helyi és intézményi szintű kompetenciaeredményeink visszajelzései és az aktuális OKM 2016. intézményi szintű jelentés alapján
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3.
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A 2015. októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján 2016. február 3. 1 / 8 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. július 17. I. A telephely épületének állapota és szaktantermi ellátottsága Az
Van havi 200 ezres fizetésed? Akkor te is bekerülhetsz a milliomosklubba!
Van havi 200 ezres fizetésed? Akkor te is bekerülhetsz a milliomosklubba! Árgyelán Ágnes 2018. október 2. 05:32 Egyre több magyar milliomost szolgál ki a hazai prémium banki szektor, a Portfolio Prémium
A végzős évfolyamok tanulói által megszerzett komplex típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth Lajos Gimnáziumban
Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A végzős évfolyamok tanulói által megszerzett típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth
AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.
AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Nagy Éva (előadó) Bemeneti mérés - német (előadás)
A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése
A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:
MagyarBrands kutatás 2017
MagyarBrands kutatás 2017 A kutatási program leírása GfK, 2017. 1 A kutatás módszertana Lakossági Magyarbrands márkák mérése Módszertan: Online önkitöltős (CAWI) megkérdezés GfK Hungária online paneltagjainak
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és szaktantermi ellátottsága Az
Beszámoló a évi kompetenciamérésről
Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Beszámoló a 2017. évi kompetenciamérésről Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna Hajdúnánás, 2018. március 26. Matematika 6. évfolyam
Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása
Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
A projektmenedzsment gyakorlata Magyarországon
A projektmenedzsment gyakorlata Magyarországon A Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség felmérésének eredményei 2018. május 17. 1 A kutatás célja Kutatás célja és célcsoportja
Aon Legjobb Munkahelyek 2017 Bemutatkozó
Aon Legjobb Munkahelyek 2017 Bemutatkozó Miért érdemes az Aon Legjobb Munkahelyek programot választani? A LEGNAGYOBB felmérés Magyarországon CSELEKVÉSEKKÉ FORDÍTHATÓ ADATOK Átfogó elemzések a továbblépés
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa,
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, 2016 A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa, 2016.08.17. A DPR kérdéssor és a beérkezett válaszok Az eredmények összesített
AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON
MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL Terület: tanulmányi versenyekkel való elégedettség a 006-007. tanévben Partnerek: versenyző tanulók (II. kör:
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Programtervezet Angol nyelvi verseny
Programtervezet Angol nyelvi verseny Alsós nyelvi verseny 2014. november 24. 14:00 angol nyelvi verseny írásbeli forduló 2014. december 12. 14:00 angol nyelvi verseny szóbeli forduló 3 csoportban (3 2
Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon. Tartalomjegyzék
Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon 2. oldal Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 A megkeresett iskolák köre... 4 A végzős diákok létszámának alakulása... 5 Nyelvismeret...
Tehetséggondozás a munkahelyen
Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / Veszprém Megyei Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A kupa szervezője
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
Idegen nyelvi mérés 2016
Idegen nyelvi mérés 2016 A mérésről: jogszabályi háttér: a 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 9. (7) bekezdése A tanulók nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása
Kompetencia 2012 MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz viszonyítva
Megfelelési és alkalmassági teszt
Megfelelési és alkalmassági teszt Ajánlatszám: Tanácsadó neve, kódja: Szerződő neve: Anyja neve: Születési hely, idő: Tisztelt Ügyfelünk! Jogszabályi előírás alapján a biztosítási alapú befektetési termékek
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
NetWare 6. bemutató. Szittya Tamás. ügyvezető igazgató. The Power to Change
NetWare 6 bemutató The Power to Change Szittya Tamás ügyvezető igazgató NetWare 6 három vélemény A NetWare 6 az iparág vezető hálózati operációs rendszerévé válik az üzleti szférában. NetWare 6 sleeping
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota
A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei
A Magyar Telekom legutóbbi fenntarthatósági eredményei Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Osztály, osztályvezető 2009.06.25. 1 Tartalom 1. Vállalati fenntarthatóság 2. Magyar Telekom gyakorlat
Külső partneri elégedettség felmérés 2013.
Munkaügyi Központja Iktatószám: VAM/01/473-16/2013. Külső partneri elégedettség felmérés 2013. 2010-ben az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer bevezetése kapcsán kidolgozásra került egy új
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és
HTE képzési portfolió kialakítása. Előzetes megvalósíthatósági projekt november
HTE képzési portfolió kialakítása Előzetes megvalósíthatósági projekt 2017. november HTE képzési portfolió víziója A tudásalapú társadalom támogatása az IKT technológiához kapcsolódóan. A HTE legyen a
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o15/2o16 Az Oktatási Hivatal (OH) második alkalommal a 2o15/2o16-os tanévben szervezett idegen nyelvi
Andragógia BA szak év hallgatói elégedettségmérés adatai
Andragógia BA szak 2009- év hallgatói elégedettségmérés adatai 4,90 4,70 4,50 4,30 4,10 3,90 3,70 3,50 felkészültségét, szakmai tudását elismerem. tárgyat használ különféle óraáthelyezés, elmaradt Az Andragógia
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota
PRÉMIUM TULAJDONSÁGOK VALÓS IDEJŰ NYOMKÖVETÉS ÜZLETI INTELLIGENCIA (BI) JELENTÉS
Mobil megoldások A Mobiz egy, az értékesítést támogató mobil alkalmazás, ami az területi képviselők napi feladatainak végrehajtását segíti. Széleskörű kommunikációt tesz lehetővé a cég központja, az értékesítők
Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007
MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE
MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE Jelen dokumentációban található bizalmas és szerzői jog által védett információk védelmében az anyag harmadik személy részére történő akár közvetlen
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az agrártudományi terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009
Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.
Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,
Logisztikai információs rendszerek alkalmazásának hatása a kis- és középvállalkozások versenyképességére
Logisztikai információs rendszerek alkalmazásának hatása a kis- és középvállalkozások versenyképességére Egy magyar empirikus kutatás eredményei Fodor Zita 2005. október 27. Bevezetés Általános tendencia,
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Sajtóközlemény. GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon
Sajtóközlemény 2017. november 16. 2016.11.16. Tisza Andrea T: +36 30 619 3361 andrea.tisza@ext.gfk.com GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon Változatlanul
Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben
Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:
A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza
Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában
VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League
VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.
Essity Engagement Survey 2018
Essity Engagement Survey 2018 Hogyan kell értelmezni a csapatjelentéseket? EUCUSA Consulting GmbH Mariahilfer Straße 187/39 A-1150 Wien Tel: +43-1-817 40 20-0 Fax: DW 20 FN 174750 k Handelsgericht Wien
ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről
ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2019.03.22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és
A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai
A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös
Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben
MasterCard Az év bankára 2015 Online sajtófigyelés 2015. november 17-18. Figyelő Online Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben 2015.11.18 13:30 http://figyelo.hu/cikkek/426319-hegedus-eva-az-ev-bankara-2015-ben
A magyarok közel fele kipróbálna új bankot Bemutatkozik a Budapest Bank Banki Mobilitási Indexe
A magyarok közel fele kipróbálna új bankot Bemutatkozik a Budapest Bank Banki Mobilitási Indexe Budapest, 2012. október 30. A Budapest Bank a lakossági ügyfelek bankhűségének feltérképezése céljából évente
2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.
14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...
es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem
2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában
A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE
A KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult
A mobil térrendszerek szakértője
A mobil térrendszerek szakértője Az Ön mobil térrendszereinek szakértője CONTAINEX a WALTER GROUP tagja Értékeink A CONTAINEX a konténerek és mobil térrendszerek vezető értékesítője egész Európában több
Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV
ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre
Gyorsfelmérés: EU-források 2014-2020
16.12.2013 Gyorsfelmérés: EU-források 2014-2020 A felmérésről Felmérés típusa: online-megkérdezés a DUIHK-tagság körében Felmérés ideje: 2013.12 14. Résztvevők (értékelésbe bevont): N=80 Legfontosabb eredmények
Nagy Webáruház Felmérés 2018
EREDMÉNYEK Nagy Webáruház Felmérés 2018 Folytatva a már 2008 óta meglévő hagyományunkat, idén is megrendeztük a Nagy Webáruház Felmérést, ezúttal már a ShopRenter támogatásával. A kutatás keretében 894
BELÉPÉSI SZINT FELMÉRÉSE
BELÉPÉSI SZINT FELMÉRÉSE A kidolgozandó képzés a jelöltek két csoportját célozza meg: tudományos intézmények tagjait, Vállalkozó/üzleti környezet tagjait. Az 1. modulban azt várjuk el a partnerintézményektől,
RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE
RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE 2013. 1/5 1. BEVEZETÉS A SECOND CHANCE IN HOSPITALITY - Második esély a szállodaiparban című projekten belül a képzés elméleti és elmélet igényes gyakorlati
Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott
Mi lelte a népszerű magyar befektetést? A profik fele csütörtököt mondott Árgyelán Ágnes 2018. július 4. 16:05 A piacok idei első félévben látott hektikussága megosztotta az abszolút hozamú alapokat: egyik
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen