Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/II. KITÖLTÉS DÁTUMA március 21.
|
|
- Márton Mészáros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE február március 21. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/II. KITÖLTÉS DÁTUMA március 21. Az alábbi kérdéssornak az a célja, hogy a Kézenfogva Alapítvány visszajelzést kapjon az Ön, képzésünkön szerzett tapasztalatairól. Alapítványunk folyamatosan törekszik a képzések szakmai, tartalmi és módszertani fejlesztésére, amiben minden hallgatónk véleménye nagyon fontos! A kérdőívre nem kell ráírnia a nevét. A kérdésekre adott egyéni és névtelen válaszokat az oktatásszervező dolgozza fel és az összegzett eredményekről, kapnak tájékoztatást a tanárok, ill. az alapítvány munkatársai. Őszinte véleményét, építő javaslatait előre is nagyon köszönjük! A Kézenfogva Alapítvány stábja 1. MILYEN INFORMÁCIÓFORRÁSBÓL ÉRTESÜLT A KÉPZÉSRŐL? Kérem, jelölje X-el a válasz utáni négyzetben az információforrást! Több választ is megjelölhet. a munkáltatóm ajánlotta 13; olyan személy ajánlotta, aki már részt vett a KézenFogva Alapítvány más képzésén 0; a munkahelyemen olvastam az alapítvány képzési tájékoztatóját 4; az alapítvány web-oldaláról tájékozódtam 2 egyéb forrásból értesültem a képzésről: kolléganőm ajánlotta egy másik iskola iskolatitkára ajánlotta a munkahelyemen t kaptam a képzésről 2. MIÉRT JELENTKEZETT A KÉPZÉSRE? Kérem, jelölje X-el a válasz utáni négyzetben az okokat! Több választ is megjelölhet. munkám során tartom szükségesnek az itt megszerzett ismereteket 21 a munkáltatóm kötelezett rá 0 a továbbképzési kötelezettség miatt volt rá szükségem 4 egyéb ok miatt: mindig is kötődtem ehhez a "témához"
2 SNI-s gyermekeink miatt is hasznos KÉRJÜK, MINŐSÍTSE A SAJÁT TANULMÁNYI MUNKÁJÁT: FELELJEN AZ ALÁBBI kérdésekre igen vagy nem válaszokkal (kérjük a rubrikába tegyen x - et)? Kérdések Igen Nem 1. Minden órán részt vettem. x 2. Az órákon aktívan vettem részt. Mindent megtettem a tanulás x 3. sikeressége érdekében. 4. Elégedett vagyok fejlődésemmel. x Amennyiben a 4. kérdésre a válasza nem, akkor miben látja az okot? x 4. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM TARTALMÁT ÉRINTŐ INFORMÁCIÓK Az ötös skálán az 1-es a leggyengébb, az 5-ös a legjobb 4.1. Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásainak? 4.2. Mennyire voltak újszerűek a képzésen megismert információk? 4, Hogyan értékeli a továbbképzés gyakorlati hasznosságát? 4, Mennyire voltak ek az alkalmazott oktatási módszerek? 4,86
3 4.5. Teljesíthetők voltak-e a továbbképzésen támasztott követelmények? 5, Megfelelő volt-e az ismeretek ellenőrzésének módja? 4.7. Hogyan ítéli meg az oktató(k)/gyakorlatvezető(k) munkáját, szaktudását? rendkívül felkészülteknek 5. Kérem, húzza alá minden sorban az adott kérdésre adható három minősítés közül, az Ön véleményét leginkább tükrözőt! Konkrét javaslatait kérem, az utolsó oszlopban fogalmazza meg! MÓDSZERTANI ELEM Az elméleti képzés időbeosztása A gyakorlat időtartama Az előre haladás tempója az órákon A tananyag sűrűsége és a rendelkezésre álló idő aránya Lehetőség az elsajátított ismeretek önellenőrzésére MINŐSÍTÉS több konzultációs napra tervezném több időt fordítanék rá kevesebb konzultációs napra tervezném kevesebb időt gondolok nek túl gyors túl lassú túl sok az anyag ennyi időre kevés kevesebb az anyag, mint a rendelkezésre álló idő egyáltalán nincs JAVASLATAIM Bár a tanév rendjébe nehéz beiktatni a továbbképzéseket, én még szívesen tanultam volna. Olyan jó volt, hogy kevésnek tűnik még több idő tapasztalati szakértőkkel, A TSZ-kel több időt kellene tölteni
4 A tanulók kiscsoportos munkájára épülő tevékenységek az órán A kapott segédanyagok mennyisége a tanulás segítésére A kapott segédanyagok mennyire jól segítik a tanulást Összbenyomás az oktatási módszerekről ek ek nem ek többet igényelnék több segédanyagra lett volna szükségem tartalmában változtatnék ek kevesebbet igényelnék sok segédanyagot feleslegesnek tartottam szerkezetében, felépítésében változtatnék kiválóak Milyen kérdéseire nem adott választ a képzés az oktatott témákkal kapcsolatban? Nem voltak kérdéseim a képzés előtt, de számos dolog iránti érdeklődést ébresztett benem a képzés. Várom az újabb lehetőségeket. Több elméleti anyagot szerettem volna nem volt ilyen nincs ilyen minden kérdésre adott választ nem tudok ilyen kérdést nincs oylan kérdésem, amelyre nem kaptam választ 5. A továbbképzési program tárgyi-technikai tapasztalatai 5.1. Megfelelőek voltak-e a tárgyi feltételek (általános feltételek, eszközök, segédletek, kötelező irodalom? Egyéb megjegyzések, javaslatok a technikai feltételekkel kapcsolatban: 4, Megfelelő volt-e a továbbképzés szervezettsége? 3 (adat)lapot kaptunk, és mind a három papíron más-más időbeosztás volt; Sajnáltam, hogy volt olyan hely, ahonnan 4 kolléga is volt, és sokan voltak akik nem fértek be a képzésbe. 4,82
5 6. AJÁNLANÁ-E A KÉPZÉST ISMERŐSÉNEK? Igen, mert igazán nagy élmény! Igazi érzelmi fejlődésre ad lehetőséget. Igen, mert szakmailag, emberileg, didaktikailag, célját tekintve is sokat adó. Nagy élmény, hasznos, módon intenzív. Tiszteletben tartott mindenkit /köszönet/ Igen, mert mindenkinek meg kell tapasztalnia! Nem beszélni kell róla, hanem ki kell próbálni és érzékenyíteni nem lehet csak elmondással. Igen, mert érdekes és gyakorlatorientált. Szükség lenne minden 9. és 10. évfolyamos osztályban érzékenyítésre, szakértők által tartott 2-3 óra keretében rendkívüli osztályfőnöki órákra, mivel a közösségi szolgálat 50 órája alatt szociális intézményekbe is mehetnek a diákok. Ezt elő kell készíteni Igen, mert szükségesnek tartom, hogy minél több ember (pedagógus) ilyen közel kerüljön a sérült emberekhez, mint mi. Rajtunk keresztül a gyerekek is. Igen, mert életem első és utolsó olyan továbbképzése volt, ahol nagyon jól éreztem magam, csak tanultam Igen, mert egy szemléletváltozás lehet sok embernek. Igen, mert minden embernek (nemcsak pedagógusoknak) szüksége lenne egy ilyen képzésre, hogy könnyebben elfogadjuk (befogadjuk) a sérült embereket. Igen, mert gyakorlatias, megfogott a sok érzelmeimen keresztül átjutó információ. Igen, mert munkám során használható dolgokról hallottam, így kollégáknak is jó szívvel ajánlom. Igen, mert hasznosnak tartom. Igen, mert azt gondolom, hogy mindenkinek részt kellene venni egy ilyen képzésen Igen, mert nem "száraz" tudásanyag továbbítása volt a cél, hanem a résztvevők saját, belső attitűdjére hatott. Az itt tapasztaltakat a mindennapi élet (társadalom) részévé kellene tenni. Igen, mert nagyon kevés a tapasztalatunk a sérült emberekkel kapcsolatban. Félünk a velük való kapcsolat kialakításában, nem gondolkozunk el azon, hogy a mindennapi élet milyen nehézségekkel szembesíti őket. Igen, mert ez a képzés adta mindenféle szempontból a lehető legtöbbet az eddig megismert képzések közül. Szakmailag és emberileg is nagyon megérintett. Igen, mert minden pedagógusnak, lehetőleg már az alapképzés keretében részt kellene vennie ezen (ill. ehhez hasonló) képzésen. Igen, mert saját magunk és neveltjeink érzékenyítésére is kiváló volt. Sok pozitív élménnyel gazdagodott a tapasztalati szakértő, a gyermek és az óvónő egyaránt. Igen, mert nagyon emberközelivé tette a fogyatékkal élő emberek mindennapjait. Sokat megtudhattunk örömeikről, gondjaikról, hogy hogyan közelítsünk feléjük. A tapasztalati szakértőkkel baráti kapcsolatok épültek. Önismeretre sarkallt nagyon sok előadás. Igen, mert véleményem szerint minden pedagógusnak szükséges lenne ilyen, vagy hasonló jellegű továbbképzésre! Igen, mert egy fantasztikus élmény volt! Rengeteg ismeretet és tapasztalatot kaptam. Igen, mert fontosnak tartom ezeket a célokat Igen, mert véleményem szerint minden embernek szüksége van arra, hogy betekintést nyerjen ebbe a világba. Köszönjük, hogy véleményével és javaslataival segítette munkánkat!
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. október 9 december
Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2017. November 9 december 15. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2017/OFŐ/4.
Visszajelző kérdőív. KÉPZÉS IDEJE 2014. március 27 május 9. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/3. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. május 9.
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. március
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2017. január 26 március 10. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2017/OFŐ/1.
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? Mennyire voltak újszerűek a képzésen megismert információk?
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? 4 - Megfelelt, erre számítottam. 25,49% 62,75% 3 - Részben felelt meg, csak egy része volt az, amire számítottam. 5 - Jobb,
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? Mennyire voltak újszerűek a képzésen megismert információk?
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? 7,32% 4 - Megfelelt, erre számítottam. 26,83% 63,41% 3 - Részben felelt meg, csak egy része volt az, amire számítottam.
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? Mennyire voltak újszerűek a képzésen megismert információk?
Megvalósította-e a továbbképzés a kitűzött célokat? Megfelelt-e az elvárásoknak? 14,00% 4 - Megfelelt, erre számítottam. 2 64,00% 3 - Részben felelt meg, csak egy része volt az, amire számítottam. 5 -
Általános kérdések. Képzés helyszíne és időpontja. Képzés helyszíne és időpontja. Képzés helyszíne és időpontja. Képzés helyszíne és időpontja
Általános kérdések Képzés helyszíne és időpontja Képzés helyszíne és időpontja Képzés helyszíne és időpontja Képzés helyszíne és időpontja Képzés helyszíne és időpontja Bátya 2015. 06.17-19. Szabadegyháza
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016.03.04-06. Értékelőlapok száma 24 Granada Konferencia,Wellness és Sport Hotel 1. csoport A továbbképzési
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 15-17. Értékelőlapok száma 25 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE Tanfolyam képzési időtartama: 2015. január 22-23-24. (30 óra elméleti és
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016.03.18-20. Értékelőlapok száma 25 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Egész nap az iskolában módszertani
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Készüljünk együtt a 3 éves
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)
A program kitűzött céljainak megvalósulása. Képzési időszak: július augusztus 31. 1% 0% 0% 15% 84%
A Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógus moduljaihoz című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak
PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése
PK7A Továbbképzés címe: A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése Helyszín: Városi Óvodai Intézmény; Jászberény, Mártírok útja. Időpont..7.,..8.,..9., Oktató(k) Dr. Váry Annamária Résztvevők száma: 6
A program kitűzött céljainak megvalósulása. Képzési időszak: június július 20. 0,9% 0,2% 0,0% 13,7% 85,2%
A Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak
A program kitűzött céljainak megvalósulása. Képzési időszak: december március 31. 0,2% 1,8% 0,0% 14,9% 83,1%
A Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016.02.12-14. Értékelőlapok száma 20 Balneo Hotel Zsori 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
SZAKÉRTŐI DRÁMA TANFOLYAM. Képzési program résztvevői elégedettségi lapja
MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG Székhely: 2111 Szada, Székely Bertalan út 1/C Telefon: 70/3353959 Levelezési cím és iroda: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A honlap: www.drama.hu; e-mail: drama@drama.hu
A program kitűzött céljainak megvalósulása. Képzési időszak: november február ,3% 66,7%
Matematikaérettségire felkészítő e-learning kurzus, módszertani pedagógus-továbbképzés című akkreditált pedagógus-továbbképzés minőségbiztosításával kapcsolatos tevékenység tapasztalatainak összegzése
Résztvevői elégedettségi összegzés - MEDIÁCIÓ, Pécs Mennyire felelt meg az oktatás az Ön korábbi elvárásainak?
Résztvevői elégedettségi összegzés - MEDIÁCIÓ, Pécs 0. 06-06-08.. Mennyire felelt meg az oktatás az Ön korábbi elvárásainak? Gyengébb mint amire számítottam 0 Erre számítottam Jobb, mint amire számítottam
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 01-03. Értékelőlapok száma 24 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016.02.05-07. Értékelőlapok száma 18 Balneo Hotel Zsori 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
Oktatás Hallgatói Véleményezése
Oktatás Hallgatói Véleményezése Milyen arányban vett részt a kurzuson a félév során? Jelölje X-szel a válaszát! Kérjük, csak egy választ jelöljön meg. egy órán sem vettem részt legalább az órák háromnegyedén,
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 04. 22-24. Értékelőlapok száma 24 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 01. 15-17. Értékelőlapok száma 17 Balneo Hotel Zsori 1. csoport A továbbképzési program tartalmát
KREATÍV MOZGÁSFORMÁK. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE
KREATÍV MOZGÁSFORMÁK 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE Tanfolyam képzési időtartama: 2014. október 27-29. (30 óra elméleti és gyakorlati képzés) Tanfolyam
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében
Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016.04.29. - 05.01. Értékelőlapok száma 24 Fried Kastély Szálloda 1. csoport A továbbképzési program
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Képzési beszámoló március
2014. március Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
elégedettségi kérdőívének feldolgozása
A Drámapedagógia az iskolában elnevezésű 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély száma: 43/207/2014. Programakkreditációs nyilvántartási
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése 47793/49/2014 Felkészítés
Hallgatói elégedettségmérés október (papír alapon megismételve: február)
Oszlop1 Hallgatói elégedettségmérés 2017. október (papír alapon megismételve: 2018. február) Osztatlan tanárképzés, földrajz szak A válaszadók száma és aránya a megkérdezett hallgatók számához képest Oszlop2
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE
MINDENNAPOS TESTNEVELÉS ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEI 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE Tanfolyam képzési időtartama: 2014. augusztus 25-27. (30 óra elméleti és
Képzési beszámoló június - július
2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Partneri elégedettségmérés. összefoglaló
Partneri elégedettségmérés összefoglaló Szülői kérdőívek visszaküldése Évfolyam Visszaküldött kérdőívek 1. 75% 2. 57% 3. 85% 4. 92% 5. 67% 6. 75% 7. 80% 8. 90% Összesen 76% Szülők Az elégedettség rangsora
2014. február havi képzési tevékenység minőségbiztosítással és elégedettséggel kapcsolatos tapasztalatainak összesítése
2014. február havi képzési tevékenység minőségbiztosítással és elégedettséggel kapcsolatos tapasztalatainak összesítése A közreműködésével, a felnőttképzést érintő európai uniós források lehívása és fogadása
AZ EFOP PROJEKT KERETEIN BELÜL MEGVALÓSULT AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEK TAPASZTALATAI
AZ EFOP 3.2.6 16 2016 00001 PROJEKT KERETEIN BELÜL MEGVALÓSULT AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEK TAPASZTALATAI A Magyar Táncművészeti Egyetem 2018. június 26-29. között négy, 30 órás akkreditált pedagógus
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert
JEGYZŐKÖNYV zárófoglalkozásáról
JEGYZŐKÖNYV zárófoglalkozásáról óvodapedagógus hallgató neve: Neptun kódja:.. A zárófoglalkozás időpontja:... helye:..... A fejlesztési terület:. téma:... A téma előzménye:.. A zárófoglalkozásra vonatkozó
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfto@vhf.hu Minőségbiztosítási kérdőív kiértékelése Pedagógus szakvizsga, tehetséggondozás,
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Tehetségfejlesztő szaktanácsadó
A képzési program kiértékelése
A képzési program kiértékelése Elhelyezési és krízisintervenciós központokban tevékenykedő ifjusági dolgozók interdiszciplináris kompetencia fejlesztése Tréner ID: Kedves Résztvevő! A jelen kérdőív célja
Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév II. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási alapnak tekintette. Ennek szellemisége
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer
A képzési program kiértékelése
A képzési program kiértékelése Elhelyezési és krízisintervenciós központokban tevékenykedő ifjúsági dolgozók interdiszciplináris kompetencia fejlesztése Szervező ID: Tisztelt szervező! A jelen kérdőív
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Hallgatói elégedettségi felmérés
Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?
A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
Képzési beszámoló január
2015. január Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (50 fő 40,98%) október
Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (50 fő 40,98%) 2016. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest. 2. Mennyire elégedett
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése A tanári szemléletmód és
Drámapedagógia az iskolában
Drámapedagógia az iskolában Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés óraszáma: 30 óra Alapítási engedély száma: 43/207/2014. Adatszolgáltatás száma: D/2454/2014. A képzés időpontja: 2015. április
FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL
Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és
Képzési beszámoló április
2014. április Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü
Drámapedagógia az iskolában
Drámapedagógia az iskolában Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés óraszáma: 30 óra Alapítási engedély száma: 43/207/2014. Adatszolgáltatás száma: D/2454/2014. A képzés időpontja: 2015. április
HU01-KA
2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
A tanító szakra vonatkozó júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése
A tanító szakra vonatkozó. júniusi szeptemberi hallgatói elégedettségmérés eredményeinek értékelése 1. A válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest 56 fő 39 fő 38,35% 3,23%
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás
Képzési beszámoló szeptember október november - december
2014. szeptember október november - december Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén
Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga!
Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga! Az alábbi kérdőívben állításokat fogalmaztunk meg a pedagógusok, oktatók elégedettségére vonatkozóan. Örömünkre szolgálna, ha észrevételeivel, javaslataival
SH/4/5. Az Ökoiskola Program kiszélesítése három esztendő eredményei. Könczey Réka, Halácsy Ágnes április 30, projekt OT
SH/4/5 Az Ökoiskola Program kiszélesítése három esztendő eredményei Könczey Réka, Halácsy Ágnes 2016. április 30, projekt OT SH/4 KÖRNYEZETI KEZDEMÉNYEZÉSEK, BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM Forrásközpont-hálózat
JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről
JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről 2009/2010 TARTALOMJEGYZÉK SZÜLŐK... 3 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége...
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok
2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.
Az értékelés rendszere
Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;
Gyakornoki felkészítés programja
Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez
FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások
2013_DPR_mpiac_DE_blokk_ÁJK. Válaszadók száma = 18. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
0_DPR_mpiac_DE_blokk_ÁJK Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián
KÉRDŐÍV. Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére.
KÉRDŐÍV Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére. Kedves Kollégák! Az NSZI az iskolarendszerű szakképzést folytató intézmények körében reprezentatív
A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA
Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára vonatkozó elégedettségi felmérés eredményeit.
ISO 9000 FÓRUM 1124 Budapest Fürj u. 18. ISO 9000 FÓRUM Rózsa András részére (személyes és bizalmas). Tisztelt Rózsa András úr! Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára
Megtartunk! A QALL Végzettséget mindenkinek! projekt hatodik regionális konferenciája Pécsett 2014.március 21. Volt egyszer egy DOBBANTÓ!
Megtartunk! A QALL Végzettséget mindenkinek! projekt hatodik regionális konferenciája Pécsett 2014.március 21. Volt egyszer egy DOBBANTÓ! Budai- Városkapu Iskola, Pécs Összetett intézmény: több telephely,több
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.
A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere Falus Iván TEMPUS 2011. november 7. A pedagógiai kompetencia A pedagógiai kompetenciák tudás, attitűdök (nézetek, diszpozíciók) és képességek ötvözetei,
Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév I. félév. Egységes osztatlan képzés
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév I. félév Egységes osztatlan képzés A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: ARANYKRÉTA-DÍJ ALAPÍTÓ OKIRAT
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 ARANYKRÉTA-DÍJ ALAPÍTÓ OKIRAT Debrecen 2011. 1. Az Aranykréta-díj alapításának célja és odaítélésének
A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (7 fő 31,81%) 2015. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú
megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben
TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0001 Kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben Készítette: Dr. Kanyóné Dr. Molnár Regina A kutatás céljai
Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2013-2014-es tanév II. félév Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága évek óta kimagasló. A hallgatók több mint négyötöde (82%) gyakori látogatója
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt