ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület november 27-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület november 27-i ülésére"

Átírás

1 BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatnfüred, Szent István tér 1. Szám:./2008 Előkészítő: Répásy Ildikó/Földesiné Hamar Éva ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület nvember 27-i ülésére Tárgy: Az Önkrmányzat évi költségvetési kncepciója Tisztelt Képviselő-testület! Az Államháztartási törvény szerint a következő évre vnatkzó költségvetési kncepciót a plgármesternek nvember 30-ig kell benyújtani a képviselő-testületnek. Ennek a törvényi kötelezettségnek teszünk eleget a évi költségvetési kncepció előterjesztésével. A kncepció készítésekr még nem állt rendelkezésünkre a évi költségvetési törvény, ezért jgszabályi háttérrel megalapztt számításkat még nem tudunk az előterjesztéshez mellékelni, csak a törvény-javaslat alapján végzett előzetes számításkat. I. A helyi önkrmányzatk támgatása évben: A helyi önkrmányzatk támgatását a közpnti költségvetési kapcslatkból származó frrásk az állami hzzájárulásk és támgatásk, az átengedett személyi jövedelemadó együttesen határzzák meg évben a helyi önkrmányzatk közel milliárd frinttal gazdálkdhatnak. Ehhez az állami hzzájárulásk és támgatásk, az átengedett SZJA 1.275,6 milliárd frinttal járulnak hzzá. Az EU és fejezeti támgatásk ez utóbbiba beleértve a társfinanszírzást is 312 milliárd frinttal bővítik az önkrmányzatk lehetőségeit, ebből 270 milliárd frint fejlesztési célú. Az önkrmányzatk támgatása és az átengedett személyi jövedelemadója együttesen 7 milliárd frinttal csökken. Az átengedett személyi jövedelemadó 2009-re 14,7 %-kal (84,1 milliárd frinttal) nő a évi előirányzathz visznyítva. A évi adóbevallásk lakóhely szerint kimutattt személyi jövedelemadójából váltzatlanul 40% illeti meg együttesen a helyi önkrmányzatkat. 32 % nrmatívan elsztva és 8% lakhelyen hagyva. A nrmatívan elszttt személyi jövedelemadóból évben a jövedelemkülönbségek mérséklésére 95,8 milliárd frint szlgál, mely 12 %-kal kevesebb az előző évi előirányzatnál. A keresetek alakulása A makrgazdasági prgnózisk szerint a költségvetési szférában a nettó átlagkeresetek 5,5%-kal csökkennek. Ami a szabályzást illeti: marad a 2008-ban hatálys közalkalmaztti illetménytábla és pótlékalap, valamint a köztisztviselői illetményalap, a közszféra bértörvényeiben felfüggesztésre kerül a 13. havi illetmény jgintézménye,

2 a bérrendszerekben a srs előmenetelek hatása jövőre is érvényesül. A 2009-es évre a tapasztalati adatk alapján: egyrészt beépül a helyi önkrmányzatk nrmatív hzzájárulásaiba és támgatásaiba a szakszervezetekkel decemberében kötött megállapdás alapján hztt évi bérfejlesztés hatása, másrészt levnásra kerül a 13. havi illetmény elmaradásának hatása. Közktatás A közktatási célú hzzájárulásk, támgatásk főösszege a 464,9 milliárd frint évi előirányzatról 462,5 milliárd frintra mérséklődött. Az összességében 2,4 milliárd frint előirányzat-csökkenés alapvetően: a évi bérplitikai intézkedés közpntsíttt előirányzatként kezelt összegének (21,8 milliárd frintnak) nrmatívákba való beépítésével a 13. havi juttatás jövő évi elmaradásával (-41,0 milliárd frint) és ezeknek az intézkedéseknek az eredményeként a 2009/2010. tanév első 4 hónapjára száms nrmatíva fajlags összege csökkent. a Krmány Új Tudás - Műveltség Mindenkinek prgramjáhz kapcslódó új feladatk (11,9 milliárd frint) frrásigényével függ össze. A közktatáshz kapcslódó váltzásk: Flytatódik a szciális rászrultság-alapú ingyenes étkeztetés kiterjesztése január 1-jétől a bölcsődék, óvdák és az általáns isklák 1-5. évflyamai mellett a 6. évflyams rendszeres gyermekvédelmi támgatásban részesülők is ingyenesen vehetik igénybe az intézményi étkeztetést január 1-jétől az intézményi étkeztetésben a kedvezményezett rész után is alkalmazni kell az ÁFA törvény 14. -ának előírását, vagyis a kedvezményesen étkezők után ÁFÁ-t kell fizetni, mivel az élelmezéssel összefüggő beszerzések, igénybe vett szlgáltatásk ÁFÁ-ja tvábbra is levnható. Az étkeztetési nrmatíva emiatt 4 milliárd frinttal emelkedik. Az Új Tudás Műveltség Mindenkinek prgram közktatási részének közvetlenül az önkrmányzati fenntartókat érintő elemei: óvdáztatási támgatás előirányzatból 2009-től ösztönző támgatásban részesül a halmzttan hátránys helyzetű gyermek szülője, ha gyermekét már négy éves krától óvdába járatja, Az esélyegyenlőség javítását szlgáló képesség-kibntakztató felkészítéshez, integrációs felkészítéshez, óvdai fejlesztő prgramkhz nyújt lehetőséget az új támgatás, a többcélú kistérségi társulásk keretében az iskla-pszichlógusi-hálózat fejlesztésének támgatása szeptemberétől (4 hónapra), pedagógusk ösztönzését szlgáló új támgatásk bevezetése egész évre (az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dlgzó pedagógusk anyagi támgatása, a sajáts nevelési igényű gyermekekkel fglalkzó gyógypedagógusk támgatása, az sztályfőnöki feladatt ellátók támgatása ), pedagógus teljesítményeket ösztönző támgatás növelése, kmprehenzív iskla-mdellek támgatása (az egységes isklák elterjesztését ösztönzi), A szciális ágazatt érintő váltzásk: A szciális és gyermekjóléti feladatk ellátásáhz 2009-ben összesen 286,1 milliárd frint az előző évivel lényegében azns szintű költségvetési hzzájárulással és támgatással számlhatnak a helyi önkrmányzatk. Ezen belül a többcélú kistérségi társulásk szciális és gyermekvédelmi feladataihz 7,0 milliárd frint költségvetési támgatás kapcslódik.

3 A szciális ágazat súlypnti feladata 2009-ben az új közfglalkztatási prgram beindítása, a segélyezési rendszer átalakítása, amelyhez igazdóan alakult ki a finanszírzás több szempntból is új struktúrája. A helyi önkrmányzatk szciális és gyermekvédelmi szlgáltatási feladataihz évben összesen mintegy 102,1 milliárd frint nrmatív hzzájárulás és támgatás kapcslódik. Mind az alapellátás, mind a szakellátás nrmatív hzzájárulásainak évi előirányzatába beépül a évi bérintézkedések hatása, valamint figyelembevételre került a évi 13. havi bér elmaradása. A szciális alapszlgáltatásk szerkezetében 2009-ben fnts váltzást jelent, hgy a támgató szlgálathz és a közösségi ellátáshz kapcslódó nrmatív hzzájárulás kikerül a nrmatívák köréből, mivel a szciális igazgatásról és szciális ellátáskról szóló évi III. törvény évi módsítása következtében megszűnik, mint kötelező önkrmányzati feladat. Ugyancsak az alapszlgáltatásk körében fnts finanszírzási váltzás, hgy megszűnik a krábban a kapacitásszabályzás alá vnt ellátáskra vnatkzó szabály, amely szerint az új ellátttakra alanyi jgn a nrmatív hzzájárulás 50%-a járt, és a kiegészítésre pályázati lehetőség vlt (pl. jelzőrendszeres házi segítségnyújtás) ében szciális rászrultsági szabályk kerültek bevezetésre, és az ellátást igénylő jövedelmi helyzetének vizsgálata szükséges a szciális étkeztetésnél, a házi segítségnyújtásnál és az időstthni ellátásnál évtől már minden ellátttra vnatkzóan a különböző jövedelemsávk szerint differenciált nrmatív hzzájárulást veheti igénybe a fenntartó. Egyéb ágazati feladatk: A helyi önkrmányzatk közművelődési és kulturális feladataira 2009-ben a közpnti költségvetés összesen 34 milliárd frint támgatást biztsít, figyelembe véve a többcélú kistérségi társulásk keretében szervezett ágazati feladatellátást is évhez hasnlóan a könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támgatás, múzeumk szakmai támgatása címen közpntsíttt előirányzatból pályázati útn juthatnak támgatáshz az önkrmányzatk a könyvtárak állmánygyarapításáhz és a közművelődési infrastruktúra technikai, műszaki fejlesztéséhez, valamint a fenntarttt múzeumk szakmai fejlesztéséhez. A glbális a helyi önkrmányzatk működését általánsságban segítő - nrmatív állami hzzájárulásk szerkezete a évi finanszírzási knstrukciót követi. A többcélú kistérségi társulásk ösztönzése évben is flytatódik. A évi szabályzáshz képesti váltzásk elsősrban a többcélú kistérségi társulásk közvetlen feladatellátásának és a valós együttműködések ösztönzését szlgálják. A évre az önhibájukn kívül hátránys helyzetben lévő települési önkrmányzatk támgatásának feltételrendszerében erősödik a évi költségvetési törvényben már elfgadtt szabályk alapján a társult feladatellátás ösztönzése. A települési és területi kisebbségi önkrmányzatk működését segítő, előző évivel közel azns összegű évben bevezetett feladataránys differenciált támgatás biztsítja. A helyi szervezési intézkedésekhez kapcslódó többletkiadásk támgatása 4 milliárd frinttal kevesebb az előző évi összegnél, mivel az elmúlt években a jelentős szerkezeti átalakulásk már megtörténtek. Az ágazati saját frrás kiegészítésének támgatása címen 2,5 milliárd frinttal több támgatás áll rendelkezésre az előző évhez visznyítva. Ez az előirányzat az Európai Unió támgatásai iránt benyújttt egyes önkrmányzati fejlesztési célú pályázatkhz szükséges saját frrás kiegészítését segíti elő a rászruló önkrmányzatk részére. A helyi közösségi közlekedés nrmatív támgatásának évi összege megegyezik a évi előirányzat összegével, a támgatás rendszere váltzatlan marad. A települési önkrmányzati szilárd burklatú belterületi közutak burklat felújítása támgatásának évi összege a évivel megegyező összegű, támgatás törvényi szabályzása váltzatlan maradt.

4 A bölcsődék és közktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszk beszerzése előirányzat 750 millió frinttal meghaladja az előző évi összeget, ez egyrészt a bölcsődék, óvdák, általáns isklák infrastukturális fejlesztését, a férőhely bővítést szlgálja, másrészt a közösségi buszk beszerzésének flytatását támgatja a kistérségi feladatellátáshz kapcslódóan. II. A helyi önkrmányzatk fejlesztési célú állami támgatásai A évben címzett támgatással tvábbra sem indul új beruházás, a költségvetési törvényjavaslat ugyanakkr biztsítja a fedezetet a krábbi évek kötelezettségvállalásainak, illetve maradványainak kifizetéséhez. A céltámgatással újnnan induló fejlesztésekhez 200 millió frintt biztsít a költségvetés, amelyet a reginális fejlesztési tanácsk kezelnek. A céltámgatás működő kórházak és szakrendelők biznys egészségügyi gép-műszer beszerzéseire frdítható. A évhez képest új elem, hgy a helyi önkrmányzatk fejlesztési feladatainak támgatása, illetve a vis mair feladatk 2009-ben külön címként jelennek meg. A váltzás ka, hgy a fejlesztési feladatk támgatása prgramszerű, míg a vis mair keret ettől eltérő szabályk mentén előre nem látható feladatkra kerül felhasználásra. A budapesti 4-es metró megépítésének első szakasza nagybb részben uniós támgatáskból épül. A hazai decentralizált támgatásknál a prjektfinanszírzás helyett a prgramfinanszírzásra való áttérést a frrásk hatéknyabb felhasználása és az uniós támgatáskkal való összhang teszi szükségessé. III. Saját bevételek várható alakulása Bár a közpnti költségvetési kapcslatkból származó állami hzzájárulásk és támgatásk valamint a személyi jövedelemadó együttes súlya kis mértékben visszaesik, még így is a bevételi frrásk közel 40 %-át képviselik. 1. Adóbevételek A helyi adókról szóló évi C. tv. adta felhatalmazással élve Balatnfüred Várs Képviselőtestülete az alábbi helyi adókat vezette be: iparűzési adó: Az adó mértékének felső határa az adóalap 2 %-a, mely megegyezik a balatnfüredi adómértékkel, tehát ennél az adónemnél tvábbi emelésre nincs lehetősége az önkrmányzatnak. építményadó esetében a törvény által engedélyezett maximális mérték 1169,9 Ft/m2 (inflációval emelt), az Önkrmányzat által bevezetett mérték adótárgyanként és földrajzi elhelyezkedés szerint eltérően Ft/m2. idegenfrgalmi adó személyek után a törvényi felső határ 389,9 Ft/fő/vendégéjszaka (inflációval emelt), az Önkrmányzat által bevezetett mérték évre vnatkzólag 370 Ft/fő/vendégéjszaka. A bevételek növelése érdekében a helyi adók adómértékének felülvizsgálata személyek utáni idegenfrgalmi adó kivételével - szükséges, melyre vnatkzóan a decemberi képviselő-testületi ülésen teszünk javaslatt figyelembe véve a laksság teherviselő képességét, valamint a várható inflációt. A bevételek tvábbi növelése érdekében fkzttan törekedni kell az adótartalékk feltárására és az adóhátralékk behajtására. 2. Intézményi saját bevételek

5 Az intézményi saját bevétek legnagybb hányadát a térítési díjak teszik ki. A gyermekvédelmi ellátásk körében a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők ingyenes étkeztetése a 6. évflyams tanulókra is kiterjed, mely a térítési díj bevétel csökkenésével jár. 3. Fejlesztési bevételek Az önkrmányzat fejlesztési céljainak meghatárzását, az erre irányuló döntések meghzatalát alapvetően a fejlesztési frrásk rendelkezésre állása és a megszerezhető támgatásk határzzák meg. A év tervezésekr figyelembe kell venni a flyamatban lévő beruházáskat, krábbi képviselőtestületi döntéseken alapuló elkötelezettségeket, és a már knkrétan tervezhető fejlesztési frráskat. Ezután lehet meghatárzni a költségvetésben a fejlesztési célk megvalósításának srrendjét. Vagynértékesítésből jelentős bevétel akkr származhat, ha nagybb értékű ingatlant tud az önkrmányzat értékesíteni. A költségvetés tervezése srán mindenképpen arra kell törekedni, hgy a évi költségvetés működési többlettel zárjn, ami a fejlesztési célk megvalósítására frdítható. Balatnfüred Várs Önkrmányzatának évi költségvetési kncepciója készítésénél az alábbi fő szempntk érvényesülnek: A bevételek tervezésénél az állami támgatáskat a költségvetési törvényjavaslat alapján számítttuk, ezek nem végleges adatk a törvény elfgadása után még váltzhatnak. A nrmatív állami támgatásk tájékztató jellegű adatait a 2. számú melléklet tartalmazza. Az így számíttt állami támgatás szinte megegyezik a évi eredeti előirányzattal. Amennyiben a fenti összeget krrigáljuk a évre számlt idegenfrgalmi adó növekmény utáni állami támgatás váltzással, a házi segítségnyújtásnál jelentkező feladatnövekedéssel (kistérségi feladat ellátás), a támgatószlgálat megszűnése miatti csökkenéssel, tvábbá figyelembe vesszük, hgy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásnál jelentkező többlet nrmatíva előző évben pályázati frmában került leigénylésre, mintegy 26 millió frints csökkenéssel számlhatunk. Az szja helyben maradó része eft, mely eft-tal több az előző évi összegnél. Az szja kiegészítés összegére a rendelkezésünkre álló infrmációk alapján végeztünk előzetes számításkat, mely a költségvetési törvény elfgadása után még szintén váltzhat. Ez alapján jövedelemdifferenciálódás mérséklése címen eft-t számltunk, ami mintegy 14 millió frinttal kevesebb a évi eredeti előirányzatnál. A szciális blkknál az állami támgatáskat az előző évi szinten állítttuk be, mivel a szciális és gyermekjóléti feladatk ellátáshz évben az előző évivel szinte azns szintű költségvetési támgatással számlhatnak az önkrmányzatk. A közktatási nrmatíváknál a tanulói létszámk váltzása valamint a teljesítménymutatók éves alkalmazásának kiterjesztése (zeneművészeti ktatás, napközis fglalkztatás), illetve a teljesítésmutató fajlags összegének 2009/2010. tanévre vnatkzó 100 eft-s csökkenése miatt mintegy 15 millió frints állami támgatás csökkenés várható. Összességében elmndható, hgy a nrmatív állami támgatásk és a személyi jövedelemadó együttesen 17 millió frinttal több az előző évi eredeti előirányzatnál, a fenti krrekciókat figyelembe véve pedig összességében közel 10 millió frints csökkenéssel számlhatunk. Az adóbevételek jelentős súllyal szerepelnek az önkrmányzati saját bevételek között, az összes bevétel mintegy 18 %-át teszik ki. A működési bevételek és a helyi adó bevételek meghatárzásánál a 2008.évi várható bevételekből indultunk ki (adómérték emeléssel a kncepció szintjén nem számltunk). A kncepció készítésénél felhalmzási és tőke jellegű bevételek vnatkzásában csak a knkrét szerződésben fglalt bevételekkel számltunk. A működési célú pénzeszköz átvételnél számltunk a kistérségi nrmatívával és a pécselyi tagintézmény fenntartói támgatásával. A fejlesztési célú pénzeszköz átvételnél a már elnyert pályázati pénzeszközökkel számltunk, így az Ékkő II. prjekt, a Fürdő u. felújítása, a Rendelőintézet akadálymentesítése, a Köztársaság u. burklat felújítása, a Nrvég Alap: Népház és psta reknstrukció évi ütemével.

6 Támgatási kölcsön visszatérülése magában fglalja a lakáskölcsönök, a viziközmű hzzájárulás, a privatizáló rvsk részére nyújttt kölcsönök évre ütemezett visszatérülését. Az intézményi saját bevételek tervezésénél a térítési díjak számításánál még nem állt rendelkezésünkre adat a vásárlt élelmezés várható áremelkedéséről. A szciális intézménynél a térítési díjakra vnatkzó rendelet elfgadása után tudjuk a térítési díj bevételeket pntsítani. Az OEP-től átvett pénzeszközök vnatkzásában az intézmény kereteiben működő rendelések évi teljesítmény és pntértékeivel számltunk. A Vársi Rendelőintézetnél számltunk az igénybe vevők által fizetendő díj miatti bevételekkel a évi tapasztalati adatk alapján. Az így számlt bevételek összege eft, ami eft-tal haladja meg az előző évi eredeti előirányzatt, ennek ka a pályázati pénzek évi ütemének jelentős emelkedése. A felhalmzási bevételek összességében mintegy 600 mft-tal emelkedtek, míg a működési bevételek 272 mft-tal csökkentek az előző évi eredeti előirányzathz képest. Az intézményi működési kiadásk tervezésénél a kncepcióban két váltzattal számltunk. Személyi juttatásk vnatkzásában a évi költségvetési törvényjavaslat béremeléssel, pótlékalap emeléssel nem, visznt a 13. havi juttatás elmaradásával száml. A fentieknek megfelelően személyi juttatásknál számltunk: a évben végrehajttt létszámcsökkentések hatásával, a kötelező átsrláskkal, a törvényi előírásnak megfelelően a minőségi bérre Ft/fő, a pedagógus szakvizsga, tvábbképzésre Ft/fő, szciális tvábbképzésre Ft/fő, a szakkönyvvásárlásra Ft/fő összeggel, tvábbá tizenharmadik havi illetmény elmaradásával. A tizenharmadik havi illetmény elmaradásával a kncepció szintjén számlva az előző évi személyi juttatásk előirányzatáhz visznyítva összességében mintegy 160 MFt-s csökkenés mutatkzik. Az intézményi létszámkeretek felülvizsgálatát a képviselő-testület döntésének megfelelően a következő évben is el kell végezni. A költségvetés készítésénél a létszám előirányzat a személyi juttatásk megállapításának alapja. Ezért fnts az intézményi létszámkeretek ellátandó feladatkkal aránys megállapítása. Tvábbá az egyes állami támgatáskra való jgsultság megőrzésének érdekében a társult feladatellátás esetén az intézményi átszervezés terén is előrelépésre van szükség. A dlgi kiadáskat két váltzatban számltuk, az első váltzatban az intézményi keretösszeget a bázis előirányzat szintjén számltuk, krrigálva a gyereklétszám váltzás miatt várható élelmezési kiadásk váltzásával, nem számlva a vásárlt élelmezés várható áremelkedésével. A másdik váltzatba beépítettük az intézményi igényeket elsősrban közüzemi díjak, szakmai kiadásk előirányzatának emelésére vnatkzóan -, ami mintegy 21 MFt-s növekményt jelent az első váltzathz visznyítva. A bázis szinten történő tervezés évről évre nehezebb helyzetbe hzza az intézményeket, különösen a közüzemi díjak emelkedése miatt. A dlgi kiadáskn belül legnagybb hányadt az élelmezési kiadásk és a közüzemi díjak teszik ki, ezeket az előirányzatkat tvábbra is kötött előirányzatként kezeljük. Az élelmezési kiadásk emelése még nem ismert, a szlgáltatóval való egyeztetést követően alakul ki. Az intézményhálózat hatékny működtetése a fkzódó terhek miatt egyre nehezebb. A végleges előirányzatk a szakmai felülvizsgálat és az egyeztetések srán alakulnak ki. A Plgármesteri Hivatal igazgatási és a szakfeladatk, szciális juttatásk kiadási előirányzatainak tervezésénél az intézményekhez hasnlóan két váltzattal számltunk. Első váltzatban a évi eredeti előirányzathz képest nem számltunk emelkedéssel, a másdik váltzatnál pedig a szaksztályi javaslatkat állítttuk be. Az egyeztetések srán a knkrét feladatkkal összhangban a költségvetési egyensúly biztsításával kell kialakulni a tényleges előirányzatknak. A személyi juttatásknál béremeléssel és tizenharmadik havi illetménnyel nem, csak a kötelező átsrláskkal számltunk. (itt a két váltzat megegyezik)

7 A sprtszervezetek, társadalmi, kulturális és más szervezetek támgatását az előző évi szinttel terveztük. A Cigány kisebbségi önkrmányzat előirányzatát az előző évi eredeti előirányzattal állítttuk be. A költségvetési törvényjavaslat szerint az állami támgatás éves összege még nem ismert, az előző évi támgatás 555 eft/ kisebbségi önkrmányzat vlt. Az intézményi felújításk esetében a évben megkötött keretszerződésből évre fennmaradó összeggel számltunk. A lakásfelújításnál az előző évi előirányzattal számltunk. Az intézményi igények felmérése alapján eft lenne az intézményi felújítási igény, ami mintegy duplája a kncepció szintjén számíttt összegnek. Az intézményi igények szaksztályi felülvizsgálata, rangsrlása alapján kell kialakulni a tényleges keretnek. A fejlesztések esetében kizárólag azkkal az elkötelezettségekkel számltunk, amelyekre Képviselőtestületi döntés van, illetve krábbi évek áthúzódó kötelezettségvállalásai. A pályázati frrásból megvalósuló fejlesztések vnatkzásában csak a nyertes pályázatkkal számltunk, tehát a támgatási szerződést már megkötöttük, illetve a támgatási szerződés megkötése flyamatban van. Így nem állítttuk be a fejlesztések közé azkat a pályáztt beruházáskat, amelyeknél még nincs döntés (Rendelőintézet fűtéskrszerűsítés, Szciális kmplexum építése, Vársrehabilitáció). Tartalékkal a kncepció szintjén nem számltunk. A költségvetés első frdulós tárgyalására ki kell dlgzni a céltartalék összegét, a helyi rendeleteknek megfelelően. A fentiek alapján állítttuk össze a tájékztató mellékleteket. Az 1. számú mellékletből látszik, hgy az összkiadáshz visznyítva az első váltzat szerint 11,7 %- s, a másdik váltzat szerint 13,7 %-s hiány mutatkzik. A működési bevételek és kiadásk mérlegéből (6.sz. melléklet) megállapítható, hgy egyik váltzat alapján sincs működési frráshiány. A felhalmzási kiadáskhz visznyítva a felhalmzási frráshiány mintegy 33,1 %, tehát a felhalmzási bevételek a kötelezettségekre sem nyújtanak fedezetet. A fejlesztési igények megvalósítása érdekében meg kell határzni a bevételi frráskat ingatlan értékesítés bevételéből, hitel felvételből, illetve a működési kiadásk csökkentésével, ami a jelenlegi intézmény szerkezettel jelentős mértékben nem valósítható meg. A költségvetés készítése srán arra kell törekedni, hgy a működési bevételek terhére a krábbi gyakrlatnak megfelelően fejlesztési alapt tudjunk képezni. Összességében elmndható, hgy a gazdálkdás feltételei tvább rmlanak évben, ezért szükség van a feladatk tvábbi felülvizsgálatára, racinalizálására. Gazdálkdásunknak elsősrban a kötelező feladatk ellátását, az intézmények megfelelő szintű működtetését kell biztsítania, az elnyert pályázati frrásk felhasználása mellett, úgy hgy megőrizzük a költségvetésünk stabilitását. A knkrét intézményi és szakfeladati igények ismeretében, valamint az egyeztetések srán arra kell törekedni, hgy biztsítani lehessen a költségvetési egyensúlyt a fejlesztési célk megvalósítása mellett. Tisztelt Képviselő-testület kérem, szíveskedjenek az előterjesztést megvitatni és a határzati javaslatt elfgadni.

8 Balatnfüred, nvember 19. Dr. Bóka István Plgármester

9 /2008. (XI.27.) számú határzat: Határzati javaslat A Balatnfüred Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete az Önkrmányzat évi költségvetési kncepcióját megtárgyalta, és a költségvetése készítésénél az alábbi szempntkat határzza meg: 1. A költségvetési terv összeállításánál alapvető szempnt a pénzügyi egyensúly megteremtése. 2. A költségvetés készítése srán a személyi juttatásk és a munkáltatói kötelezettségek megállapításánál az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Krmány rendelet ban rögzített tervezési elveket kell figyelembe venni. Az intézményi költségvetések egyeztetésekr kiemelt figyelmet kell frdítani a személyi juttatásk jgszabályi előírásknak megfelelő tervezésére. 3. Az intézményeknél a dlgi kiadásk vnatkzásában meg kell vizsgálni a bázis előirányzatk emelésének lehetőségét, különösen a közüzemi díjak, és a vásárlt élelmezés esetén az eredeti előirányzat tervezésénél. 4. A Plgármesteri Hivatal szakfeladatainál a feladatkkal összhangban kell meghatárzni az eredeti előirányzatt. 5. A fejlesztési kiadásk tervezése srán: Elsőséget élvez a fejlesztési célú hitel és kamatainak visszafizetése, a krábbi képvelő-testületi elkötelezettségek, a flyamatban lévő beruházásk évi üteme, valamint a pályázati támgatással megvalósuló fejlesztések. A költségvetés tárgyalásának első frdulójáig meg kell határzni a évi fejlesztési célkat a fejlesztési frráskkal összhangban. 6. Felül kell vizsgálni az egyes állami támgatáskra való jgsultság megőrzésének érdekében a társult feladatellátás esetén az intézmény-hálózat rendszert. Felelős: Dr Bóka István plgármester Határidő: január 31.

10 PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY Balatnfüred Vársi Önkrmányzat évre készített költségvetési kncepciójáhz A Pénzügyi és Gazdasági Bizttság a évi költségvetési kncepciót nvember 26-án megtárgyalta. A Pénzügyi és Gazdasági Bizttság az önkrmányzat könyvvizsgálójával egyeztetve alakíttta ki a véleményét. A képviselő-testület elé kerülő íráss anyag alapján az önkrmányzat költségvetési kncepciójára vnatkzó bizttsági vélemény: Az államháztartásról szóló XXXVIII. törvény 70. -a előírja, hgy a jegyző által elkészített, a következő évre vnatkzó költségvetési kncepciót a plgármesternek nvember 30-ig a helyi önkrmányzati képviselő-testület tagjai általáns választásának évében legkésőbb december 15-ig- kell benyújtania a képviselő-testületnek. Ennek a kötelezettségnek a nvember 27-i képviselő-testületi ülésen eleget tesznek. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Krm.rendelet 28. -a a helyi önkrmányzatk költségvetési kncepciójának összeállításával kapcslatsan előírja: A költségvetési kncepciót a helyben képződő bevételeket, valamint az ismert kötelezettségeket figyelembe véve kell összeállítani. A kncepció összeállítása előtt át kell tekinteni az önállóan és a részben önállóan gazdálkdó költségvetési szervek következő költségvetési évre vnatkzó feladatait, az önkrmányzat bevételi frrásait. A plgármester a helyi önkrmányzatnál működő bizttságk véleményét kikéri, a helyi kisebbségi önkrmányzatnak a kncepció tervezetről alkttt véleményével együtt a kncepcióhz csatlja. A pénzügyi bizttságnak az egész kncepcióról véleményt kell alktnia. Az önkrmányzat a évi költségvetési kncepcióját az Ámr. előírásainak eleget téve állíttta össze. A bevételi frrásk valamint a tervezett kiadási előirányzatk reális alapkra helyezése érdekében felmérték a helyben képződő bevételeket, a várható kötelezettségeket. A kncepció összeállításáhz figyelembe vették a költségvetési törvényjavaslat szempntjait, a megadtt nem végleges nrmatívákat, a váltzó adó- és járulék terheket, az önállóan és részben önállóan gazdálkdó intézmények következő évre vnatkzó feladatait. A költségvetési tervezéshez meghatárzták a fő szempntkat. A kncepció összeállítása srán még sk biznytalansági tényező van: a évi költségvetési törvényt még nem fgadta el a parlament, a költségvetési törvénytervezet főszámait nvember 25-én fgadta el, így a törvényjavaslat alapján végzett számításk még nem végleges adatkat jelentenek, az adó- és járulékterhek is váltzhatnak még évre, az inflációs hatás kiszámíthatatlansága, a pénzügyi és a gazdasági világválság negatív hatása az önkrmányzatkat is érinti, az állami támgatásk csökkenése mellett a saját bevételek alakulására is várhatóan kihat, ezért a tervezésnél szem előtt kell tartani az óvatsság elvét. A vársi önkrmányzat évi költségvetési kncepciójának összeállításánál alapvető szempnt a pénzügyi egyensúly jövő évi megteremtése, a költségvetés I. frdulós tárgyalásáig meg kell szüntetni a frráshiányt felhalmzási bevételek meghatárzásával, fejlesztési célú hitelfelvétellel figyelemmel a várs eladósdttságára, a működési kiadásk csökkentésével, előző évi pénzmaradványból. A költségvetés tervezése srán arra kell törekedni, hgy a működési mérleg többlettel zárjn, ami fejlesztési célk megvalósítására frdítható. Összességében a Balatnfüred Vársi Önkrmányzat évi költségvetési kncepcióját határidőre, a jgszabályi elvárásknak megfelelően állíttták össze. Kncepció szintjén fő szempnt, hgy az egyensúlyt mind a működési, mind a felhalmzási mérleget tekintve a költségvetési tervezés srán megteremtsék. Veszprém, nvember 26. Pethőné Schulcz Ágnes sk. elnök

11 A CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VÉLEMÉNYE Balatnfüred Vársi Önkrmányzat évre készített költségvetési kncepciójáhz A Cigány Kisebbségi Önkrmányzat a évi költségvetési kncepciót megtárgyalta. A képviselő-testület elé kerülő íráss anyag alapján az önkrmányzat költségvetési kncepciójára vnatkzó vélemény: Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Krm.rendelet 28. -a a helyi önkrmányzatk költségvetési kncepciójának összeállításával kapcslatsan előírja: A plgármester a helyi önkrmányzatnál működő bizttságk véleményét kikéri, a helyi kisebbségi önkrmányzatnak a kncepció tervezetről alkttt véleményével együtt a kncepcióhz csatlja. A pénzügyi bizttságnak az egész kncepcióról véleményt kell alktnia. Ennek az előírásnak megfelelően a Cigány Kisebbségi Önkrmányzat megtárgyalta a költségvetési kncepciót. A kisebbségi önkrmányzatk támgatása váltztt évben, mely szerint az eddigi egységes támgatás megsztásra került feladataránys és általáns működési támgatásra. Az általáns működési támgatást minden működő kisebbségi önkrmányzat megkapja a feladataránys támgatást pedig igényelni kell. A 375/2007. (XII.23.) Krm. rendelet szabályzza a kisebbségi önkrmányzatknak nyújttt feladataránys támgatásk feltételrendszerét és elszámlásának rendjét. A feladatalapú támgatás igénylését megvizsgálva, megállapítttuk, hgy az önkrmányzatunknak feladatalapú támgatás igénylésére nincs lehetősége. Így csak az általáns működési támgatásra jgsult, ami a tavalyi évben 555 eft vlt. A helyi önkrmányzat költségvetési kncepciójában a cigány kisebbségi önkrmányzat költségvetése az előző évi szinten eft összegben szerepel. Szeretnénk, hgy a végleges költségvetés készítése srán lehetőleg ne csökkenjen a kisebbségi önkrmányzat előirányzata. Hrváth József Cigány Kisebbségi Önkrmányzat elnöke

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 15-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2010 Előkészítő: Répásy Ildikó/ Földesiné Hamar Éva ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. december 15-i ülésére

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! l Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87..(1) bekezdése és az államháztartás szervezeti beszámlási és könyvvezetési kötelezettségének sajátsságairól szóló 249/2000.(XII.24.)

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 14-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetési koncepciója

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 14-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetési koncepciója BALATONFÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2006 Előkészítő: Répásy Ildikó/Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. december 14-i ülésére

Részletesebben

- a bérrendszerekben a soros előmenetelek hatása jövőre is érvényesül. A 2009-es évre a tapasztalati adatok alapján: - egyrészt beépül a helyi önkormá

- a bérrendszerekben a soros előmenetelek hatása jövőre is érvényesül. A 2009-es évre a tapasztalati adatok alapján: - egyrészt beépül a helyi önkormá BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2008 Előkészítő: Répásy Ildikó/Földesiné Hamar Éva ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. november 27-i ülésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 18-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása V.

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 18-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása V. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2008 Előkészítő: Répásy Ildikó/ ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. december 18-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a tvábbiakban: Áht.) előírásainak megfelelően elkészült a 2014.

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó Beszámló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatk 2015. évi ellátásáról Bdrkós Ferenc plgármester Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó A beszámlót figyelemmel Magyarrszág helyi

Részletesebben

Pénzügyi folyamatok felülvizsgálata

Pénzügyi folyamatok felülvizsgálata BUDAPEST XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA ÁROP Pénzügyi flyamatk felülvizsgálata (WP3) 2010.02.11. Pénzügyi flyamatk felülvizsgálata ÁROP 3.A.1/B pályázat - szervezetfejlesztés

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat 2010. évi EGYSZERŰsíTETT MÉRLEGE

Gyömrő Város Önkormányzat 2010. évi EGYSZERŰsíTETT MÉRLEGE Gyömrő Várs Önkrmányzat 2010. évi EGYSZERŰsíTETT MÉRLEGE ezer Ft-ban ESZKÖZÖK Előző évi költségvetési beszámló (+,-) Előző évi auditált beszámló Tárgyévi költségvetési beszámló (+,-) Tárgyévi auditált

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 594-5/2007. ELİTERJESZTÉS a Kmárm-Esztergm Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ü l é s é r e Tárgy: A Kmárm-Esztergm Megyei Önkrmányzat 2007. évi költségvetésérıl

Részletesebben

-tts. számú előterjesztés

-tts. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármcstere -tts. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 201 évi költségvetéséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 2009. nvember 27-ei testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállíttta: Melléklet: Velem községi Önkrmányzat 2010. évi költségvetési

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása Az előterjesztés száma: 68/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. április 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

1 ;J tj1i te..., t~c.k (

1 ;J tj1i te..., t~c.k ( 1 ;J tj1i te..., t~c.k ( Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Előterjesztés a Képviselő-testülete részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 2012. 1-111. havi várható

Részletesebben

A Zsadányi Református Egyházközség presbitériuma

A Zsadányi Református Egyházközség presbitériuma A Zsadányi Refrmátus Egyházközség, a Zsadányi Refrmátus Általáns Iskla, mint ktatási intézménynek 15/2012. Számú presbitériumi alapító határzat alapján Alapító Okiratát az alábbiak szerint állapítja meg:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

4/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelete

4/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelete Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Képviselő-testületének 4/2013. (II. 21.) önkrmányzati rendelete a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. április 17. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre Készítette: Müller Kinga Intézményi irdavezető Tárgy: Javaslat a szciális

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve

Az Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve Tárgy: Az Önkrmányzat Képviselő-testületének 2016. évi Munkaterve Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: A Képviselő-testület 2016. évi Munkaterve A tárgyalás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA Általános közzétételi listája

SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA Általános közzétételi listája Sárkeresztúri Naprafrgó Óvda Tel./fax.: 25/523-630,e-mail: vilak@invitel.hu OM aznsító: 202875 SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA Általáns közzétételi listája A Krmány 229/2012.(VII.28) Krm.rendelet 10.fejezet

Részletesebben

12/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete

12/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IV. 18.) önkrmányzati rendelete a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 2013. évi költségvetési beszámlójáról,

Részletesebben

GJ9. számú előterjesztés

GJ9. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármcstere GJ9. számú előterjesztés Előterjeszt és a Képviselő-testület részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 2013. évi költségvetéséről

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA. Tisztelt Jegyző Asszony/Tisztelt Jegyző Úr!

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA. Tisztelt Jegyző Asszony/Tisztelt Jegyző Úr! KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA Ügyszám: 09/101-1/2011. Ügyintéző: Körtvélyfáyné dr. Sztán Kinga Elérhetőség: 34/515-185 Tárgy: Tájékztatás jgszabály módsításról Valamennyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 24-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása I.

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 24-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása I. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2007 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. május 24-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

"-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Előterjesztés a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint hazánkat nemzetközi szinten képviselő gyermekek sprttevékenysége 2011.

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2011 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 16-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában: BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 27.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 29/2012. (XI. 29.) rendelet módsításáról Balmazújvárs Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati támogatás változása eft Változások összesen: eft

ELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati támogatás változása eft Változások összesen: eft BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2010 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. december 15-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok

1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok 1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújttt csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizttsági

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2012 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2012 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2012 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére Péteri Község Polgármesterétől 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Telefon: 06-29/314-069. Fax: 06-29/314-070. E-mail: polgarmester@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

Előterjesztő: Dr. Görög István jegyző. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Partnerségi Egyeztetési Szabályzat

Előterjesztő: Dr. Görög István jegyző. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Partnerségi Egyeztetési Szabályzat ELŐTERJESZTÉS Gencsapáti Község Önkrmányzata 9721 Gencsapáti, Hunyadi út 229. Tel.: (94) 510-225 Fax: (94) 511-542 gencsapati@savaria.hu Tárgy: Gencsapáti Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 2016.

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére 1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KONCEPCÓJA FŐÖSSZESÍTŐ évi várható

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KONCEPCÓJA FŐÖSSZESÍTŐ évi várható AZ ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KONCEPCÓJA FŐÖSSZESÍTŐ 1.sz. melléklet Megnevezés 2008. évi eredeti ei. 2008. évi várható 2009. évi javaslat I. 2009. évi javaslat II. Működési bevételek 393 176 395 447 426 593

Részletesebben

Bevétel megnevezése évi

Bevétel megnevezése évi 1.sz.melléklet 1.sz. melléklet a 4/213./III.7./sz. önkormányzati rendelethez BEVÉTELEK I. Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek 437 36-31 213 135 823 2. Polgármesteri Hivatal működési bevételek

Részletesebben

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról

Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2008.(VIII.27.) rendelete a 2008. évi költségvetési rendelet módosításáról Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az államháztartás működési

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

Az Önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről

Az Önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről Tárgy: Az Önkrmányzat és intézményei 2016. évi költségvetéséről Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Pintérné Szakács Zita pénzügyi előadó Cser Gabriella pénzügyi

Részletesebben

A KORMÁNYZATI ELLEN RZÉSI HIVATAL ELLEN RZÉSI TAPASZTALATAI

A KORMÁNYZATI ELLEN RZÉSI HIVATAL ELLEN RZÉSI TAPASZTALATAI A KORMÁNYZATI ELLEN RZÉSI HIVATAL ELLEN RZÉSI TAPASZTALATAI az Európai Területi Társulásk gazdálkdásának ellenőrzése srán Dr. Tari Beatrix fősztályvezető, Krmányzati Ellenőrzési Hivatal 2016. szeptember

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. október 31-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008. (II. 15.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008. (II. 15.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008. (II. 15.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Győrtelek Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször

Részletesebben

Bevétel megnevezése évi

Bevétel megnevezése évi 1.sz.melléklet 1.sz. melléklet a 4/213./III.7./sz. önkormányzati rendelethez BEVÉTELEK Bevétel megnevezése 213. évi I. Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek 437 36 437 36 2. Polgármesteri

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület

Budapest Főváros X. kerület Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere t~f). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat költségvetéséről szóló.../2013.

Részletesebben

- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről

- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről - 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés teljesítéséről Kunhegyes Város Önkormányzati Képviselőtestülete az 1992. évi

Részletesebben

53 'f. szám ú előterjesztés

53 'f. szám ú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármcstere 53 'f. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi Budapest Fővárs Krmányhivatala ~ ' " lyi és Igazságügyi Fősztály láüs és Gyámügyi Osztály izés jgerős: L 15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala ÉRKEZETT 2015 AOO 3 jg^tszám: BPC/020/02173-2/2015

Részletesebben

Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.

Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi

Részletesebben

Az alábbiakban összefoglaljuk az idei évben elfogadott - főként a jövő évet érintő - adóváltozásokat.

Az alábbiakban összefoglaljuk az idei évben elfogadott - főként a jövő évet érintő - adóváltozásokat. Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban összefglaljuk az idei évben elfgadtt - főként a jövő évet érintő - adóváltzáskat. I. AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK Időszaks elszámlású ügyletek Időszaks

Részletesebben

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/ 2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. A évi költségvetésről

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/ 2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. A évi költségvetésről Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/ 2011.(II.16.) önkormányzati rendelete A 2011. évi költségvetésről Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata az Alkotmányról szóló 1949.évi XX.törvény

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének valamint Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének valamint Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének Cibakháza Nagyközség Önkrmányzata Képviselő-testületének valamint Nagyrév Község Önkrmányzat Képviselő-testületének 2008. július 30. napján megtarttt rendkívüli együttes nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Tartalmból:

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..

Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2.. Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének./2008 ( ) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

á',c}. szám ú előterjesztés

á',c}. szám ú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere á',c}. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat költségvetéséről szóló

Részletesebben

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Demecser Város Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011.(II.15) rendeletének módosításáról Demecser

Részletesebben

Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére

Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991.

Részletesebben

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8

Részletesebben

Abádszalók Város Képviselőtestületének. 6/2010. ( III.18. ) rendelete

Abádszalók Város Képviselőtestületének. 6/2010. ( III.18. ) rendelete Abádszalók Város Képviselőtestületének 6/2010. ( III.18. ) rendelete AbádszalókVáros Önkormányzata költségvetési és zárszámadási rendelete tartalmának, mellékleteinek és szöveges indoklásának meghatározásáról

Részletesebben

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2008. (II. 25.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összegei 2..

A rendelet hatálya 1.. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összegei 2.. Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011.(II. 18. ) számú r e n d e l e t e az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről. Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM VELEM KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELKÉPZELÉSEI ÉS TERVEI A AS ÖNKORMÁNYZATI IDŐSZAKRA

GAZDASÁGI PROGRAM VELEM KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELKÉPZELÉSEI ÉS TERVEI A AS ÖNKORMÁNYZATI IDŐSZAKRA GAZDASÁGI PROGRAM VELEM KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELKÉPZELÉSEI ÉS TERVEI A 2016-2020-AS ÖNKORMÁNYZATI IDŐSZAKRA! 1 Jgszabályi háttér Bevezetés Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

A Képviselő-testület február 5-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének első fordulós tárgyalása

A Képviselő-testület február 5-i ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat évi költségvetésének első fordulós tárgyalása BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTEJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 5-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás november -i ülésére Esély Szociális Társulási Tanács 2040 Budaörs Szabadság út 134. ELŐ TERJESZTÉS az Esély Szociális Társulás 2013. november -i ülésére Tárgy: Az Esély Szociális Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL /tervezet/ Atkár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőktatási Önkrmányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati elbírálás tájékztató

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2.. 1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség

Részletesebben

Címrend. Előirányzatcsoport. Kiemelt előirányzat

Címrend. Előirányzatcsoport. Kiemelt előirányzat Címrend 1. számú melléklet Cím Jogcímcsoport Jogcím Önkormányzat Előirányzatcsoport Kiemelt előirányzat Kiadás (e Ft) Saját bevétel (e Ft) Támogatás (e Ft) Létszám előirányzat Kötelező feladat Össz.: 76212

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-én tartandó ülésének 1. számú A 2014. évi költségvetési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés megtárgyalása

Részletesebben

Működési bevételek Intézményi támogatás Átvett pénzeszköz. Felhalmozási és tőkejellegű bevétel. Működésre. Egyéb működési bevétel

Működési bevételek Intézményi támogatás Átvett pénzeszköz. Felhalmozási és tőkejellegű bevétel. Működésre. Egyéb működési bevétel Aba NagyközségÖnkrmányzat és intézményei 2010. évi költségvetése Bevételek 1/1. sz. melléklet Pénzfrgalmi bevételek tételei C Í M Intézmények (feladatk) Működési bevételek Intézményi támgatás Átvett pénzeszköz

Részletesebben

Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről

Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről 1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Tájékoztató. Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról

Tájékoztató. Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról Tájékoztató Pér Község Önkormányzata 2011.I.félévi gazdálkodásáról Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban: Áht.) szerint: Áht. 79. (1) A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó

Részletesebben

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 3/2010. Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE!

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 3/2010. Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/5 Hirdetmény Akciók kndíciói 3/2010. Eszköz Frrás Bizttsági határzattal elfgadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/5 Fókusz Takarékszövetkezet Lakssági akciós betétek 1. Hárm hónaps, váltzó,

Részletesebben

Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben