INCREASE FELTÁRÓ TANULMÁNY
|
|
- Bálint Mezei
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 2 INCREASE FELTÁRÓ TANULMÁNY Összefoglaló Készítette az Ulmi Egyetem (Németország) a Jugend am Werk Steiermark GmbH, Ausztria és az INCREASE projekt partnereinek közreműködésével május Projekt neve INCREASE Interdiszciplináris kompetenciafejlesztés az elhelyezési és krízis intervenciós központokban tevékenykedő ifjúsági gondozók (nevelők) számára Projekt száma AT02-KA Felelősségi nyilatkozat Ez a projekt az Európai Bizottság finanszírozásával jött létre. A jelen tanulmány kizárólag a szerzők nézeteit tükrözik és a Bizottság nem vonható felelősségre az itt található információk semminemű felhasználásáért.
3 3 Tartalomjegyzék 1 Bevezető A feltáró tanulmány eredményei (IO1) A partnerországok gyermek- és ifjúságvédelmi rendszereinek általános bemutatása Az elhelyezési központok dolgozói (nevelői) és külsős partnerek/ számára kidolgozott kérdőívek Irányított szakértői interjúk az elhelyezési és krízis intervenciós központok képviselőivel illetve külsős kel Következtetések és javaslatok a tananyag elkészítésének érdekében Szakirodalom...12
4 4 1 Bevezető Az elhelyezési központok (RYCHs) fontos szerepet játszanak az ifjúsági jóléti rendszerekben egész Európa szerte. Az gyermekvédelmi ellátás azt jelenti, hogy a gyereket vagy a fiatalt a saját családján kívül helyezik, például nevelőcsaládokhoz vagy gyermekjóléti intézményekbe, elhelyezési központokba. Az elhelyezésre akkor van szükség, ha a szülők nem képesek vagy nem akarnak megfelelő támogatást és nevelést/oktatást biztosítani a gyereküknek, és nincs lehetőség más gondozásra (pl. rokonok). Az elhelyezési központokba kerülő kiskorúak családi hátterét szélsőséges konfliktus helyzetek jellemzik, mint például az elhanyagolás, fizikai, érzelmi és/vagy szexuális erőszak, szegénység, társadalmi elszigeteltség, társadalmi megbélyegzés vagy éppen a szülők megnyilvánuló szellemi fogyatékossága. Ezen kívül elhelyezési központokba kerülnek az utcagyerekek illetve a kísérő nélküli menekült kiskorúak is. A nemzetközi és országos tanulmányok azt mutatják, hogy egyre növekedik az elhelyezési központokba kerülő problémás háttérrel, (pl. erőszak, bűnözés, függőség) illetve korlátozott szellemi épséggel diagnosztizált kiskorúak száma (lásd Baker & Dale, 2002; Brady & Caraway, 2002; WHO, 2002; Nützel et al., 2005; Dale et al., 2007; Schmid, 2007; Schmid et al., 2008; Groen & Jörns- Presentati, 2014). Ezzel arányosan megnőtt a munkahelyi feladatok (lásd Crimmens, 1998; Pazaratz, 2000; Roberts & Everly, 2006; Knorth et al., 2007) és az elhelyezési központok dolgozóinak száma. Magas szintű képzettségre, képességre, tudásra és ra van szükség és több tudományterület ismeretére, mint például traumapedagógia, kötődési zavarok kezelése, az uralkodó problémák hatékony azonosítása, kapcsolatteremtő képességek fejlesztése és krízismenedzsment. Sürgősen szükség van jól képzett és magas szintű tudással rendelkező nevelőkre, akik az elhelyezési központok dolgozóiként (RYCWs) megfelelő munkát tudnak végezni ezen a szakterületen. Így tehát az INCREASE nevű Erasmus+ projekt fő célkitűzése az elhelyezési központokban dolgozó nevelők kompetenciáinak fejlesztése. A projekt keretén belül elkészül egy tananyag, amely arra összpontosít, hogy miként kell kezelni az összetett gondozás-nevelési folyamatot, illetve a krízishelyzeteket oly módon, hogy az az elhelyezési központokban levő éves fiatalok (YP13/18) javát szolgálja. A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk az interdiszciplináris és ágazatközi megközelítésre és a tanultak gyakorlati hasznosságára, kivitelezhetőségére. Az INCREASE projektben összesen hat különböző ország intézménye vesz részt: Ausztria: Jugend am Werk Steiermark GmbH, Graz/E.N.T.E.R. GmbH, Graz Görögország: ARSIS Association for the Social Support of Youth, Athén Németország: Universität Ulm Klinik für Kinder- und Jugendpsychiatrie/Psychotherapie Olaszország: FormAzione Co&So Network, Firenze Románia: Directia Generala de Asistenta Sociala si Protectia Copilului Harghita, Csíkszereda Egyesült Királyság: Volunteering Matters, London
5 5 A projekt szeptember 30-án indult és szeptember 29-én zárul (2 év) és három projekt szakaszra van osztva: IO1: Feltáró tanulmány A feltáró tanulmány fő célkitűzése egyrészt, hogy betekintést nyerjen minden résztvevő ország gyermek- és ifjúság jóléti rendszerébe, másrészt pedig, hogy információt gyűjtsön az elhelyezési központokban dolgozó nevelők aktuális igényeire és követelményeire nézve, annak érdekében, hogy a továbbképzési program kidolgozásához megfelelő alapot szerezzen. Ez a jelentés e vizsgálat eredményeit mutatja be. IO2: A tananyag kidolgozása A feltáró tanulmány eredményei alapján kidolgozunk egy továbbképzési programot az elhelyezési központokban dolgozó nevelők számára összpontosítva a krízismenedzsmentre, az együttműködés fejlesztésére és egy interdiszciplináris, ágazatközi megközelítés alkalmazására napjaink elhelyezési központjaiban. A képzés elméleti oktatást és gyakorlati lehetőséget biztosít, valamint különböző oktatási segédanyagot használ. A képzést elhelyezési központokban dolgozó nevelők végzik el, akik visszajelzést adnak a képzés tartalmi részére, valamint annak módszertani és ajánlott szerkezeti felépítésére vonatkozóan. Utána, a tantervet és a tananyagot véglegesítjük és lefordítjuk a partnerországok nyelveire. IO3: A Zöld Könyv kidolgozása A projekt folyamatait kiegészítik a politikai döntéshozók számára kidolgozott javaslatok annak érdekében, hogy javítani lehessen a gyermek- és ifjúság jóléti rendszer illetve a gyermekvédelmi ellátás jelenlegi helyzetén, illetve, hogy a fiatalok számára helyi, regionális, nemzeti és európai szintű inkluzív ifjúságpolitika bevezetését kezdeményezzük. A két éves projekt végén egy multiplikációs rendezvényt szervezünk: Konferencia Graz/Ausztria A konferencia főleg a három projektszakasz eredményeinek bemutatására összpontosít. Továbbá egy olyan beszélgetésre ösztönzi a közönséget, amely során megbeszélhetik napjaink gyermekvédelmi ellátásával kapcsolatos problémáit és kihívásait illetve a krízisintervenciós eljárásokat interdiszciplináris és ágazatközi megközelítést alkalmazva.
6 6 2 A feltáró tanulmány eredményei (IO1) A feltáró tanulmány fő célja hogy többet megtudjon az elhelyezési központokban dolgozó nevelők igényeiről és követelményeiről, akik sokféle és egymást átfedő problémákkal rendelkező éves fiatalokkal foglalkoznak. Ennek érdekében, mindenik partnerország elkészítette a saját országára vonatkozó gyermek és ifjúság jóléti rendszer sajátosságainak áttekintését. Ezután az elhelyezési központok dolgozóival illetve külsős kel kérdőíves felmérést és interjúkat végeztek. A feltáró tanulmány részletes leírása letölthető a projekt honlapjáról: Az elhelyezési központokban dolgozók és külsős által említett igények és követelmények tartalmi vonatkozású illetve módszertani vonatkozású elemekre lettek lebontva, ahogy alább is látható: Tartalmi vonatkozású igények: pl. szociális munka, pszichológia, inkluzív nevelés/pedagógia, pszichiátria, egészségtudomány, iskola pszichológia, kábítószer fogyasztás, kommunikáció, konfliktuskezelés, ifjúsági kultúra, együttműködés annak érdekében, hogy információt gyűjtsünk a képzés tematikájára és felépítésére, szerkezetére vonatkozóan Módszertani vonatkozású igények: pl. tanulási módszerek, a képzés időtartama annak érdekében, hogy a továbbképzési programot a célcsoport igényeire szabjuk A feltáró tanulmány alapjában véve három részből áll: 1. Minden ország gyermek- és ifjúsági jóléti rendszerének áttekintése Szekunder elemzés, az egyes országok sajátos körülményeire és feltételeire vonatkozó adatok elemzése (törvények, a gyermekvédelmi ellátási rendszer és annak együttműködési hálózata, a éves fiatalok különleges helyzete, összetett és egymást átfedő problémák, az elhelyezési központokban dolgozó képzettsége és feladatai). A szekunder elemzés célja megtalálni a releváns különbségeket és hasonlóságokat az egyes országok gyermek- és ifjúsági jóléti rendszerében, annak érdekében, hogy a továbbképzési program kidolgozásához megfelelő alapot nyújtson. 2. Az elhelyezési központok dolgozói illetve külsős által kitöltött kérdőívek A partnerországok két kérdőívet dolgoztak ki, hogy közvetlen módon tudjanak információt gyűjteni az elhelyezési központokban dolgozó igényeiről és követelményeiről, illetve az elhelyezési központokban dolgozó nevelőkkel együttműködő külsős tapasztalatairól (pl. pszichiáterek, szociális munkások, tanárok). Egy rövid próba teszt majd a teszt véglegesítése után minden partnerország elhelyezési központjaiban dolgozó nevelői és külsős szakemberei kitöltötték a kérdőívet. 3. Irányított szakértői interjúk a gyermekvédelmi ellátás és az ifjúsági segítés és krízisintervenció képviselőivel, valamint külsős kel A partnerországok egy interjúvezetőt dolgoztak ki. A próba interjúk, majd az interjú véglegesítése után minden partnerország interjút készített a gyermekvédelmi ellátás és a krízisintervenció képviselőivel, valamint külsős kel. A feltáró tanulmány főbb eredményeit az alábbiakban tárgyaljuk.
7 7 2.1 A partnerországok gyermek- és ifjúságvédelmi rendszereinek általános bemutatása A partnerországok gyermek- és ifjúság jóléti rendszerei nagyon sajátosak. A törvények, jogi keretek és társadalmi körülmények stb. országonként különböznek. Ezért az első projekt szakasz célja megtalálni a releváns különbségeket és hasonlóságokat az egyes országok gyermek- és ifjúsági jóléti rendszerében, annak érdekében, hogy a továbbképzési program kidolgozásához megfelelő alapot nyújtson. A hat különböző ország hasonlóságai A gyermekvédelmi ellátás család típusú elhelyező központjai minden országban fellelhetőek. A nevelőcsaládok vagy kisebb létszámú elhelyező központok fontos szerepet játszanak a gyermekek és fiatalok elhelyezésében. Annak ellenére, hogy ezek a fiatalok többé nem élnek és laknak családjukkal, a nevelőcsalád vagy a család típusú elhelyező központok családias szerkezete előnyükre, hasznukra válik, például együtt töltik a mindennapokat, szoros kapcsolatok alakulnak ki és hosszú távú támaszra lelnek. Egy másik hasonlóság a nagy létszámú elhelyezési központok számának fokozatos csökkenése. Legtöbb ország ma már kisebb csoportokra összpontosít vagy átszervezik a meglévő központokat a éves fiatalok speciális igényeinek megfelelően. A kutatás rámutat egy harmadik hasonlóságra is az utóbbi 25 évben számos sürgősségi gyermekvédelmi intézményt hoztak létre, amelyek vagy az őrizetbe vett kiskorúakat célozzák meg (a gyermekvédelem részeként) vagy azoknak a problémás fiataloknak szól, akiknek egy kis elvonulásra van szükségük a családjuktól vagy jelenlegi otthonukból. Mindenik elhelyezési központban dolgozó szakember kapcsolatban áll és együttműködik valamilyen külsős szakemberrel, mint például szociális munkások, ifjúsági szolgáltatások, iskolák, szakiskolák, egészségügyi és pszichológusok. A gyermek- és ifjúság jóléti rendszerek különbségei A gyermek- és ifjúság jóléti rendszerek szolgáltatásnyújtási időtartama országonként változik (pl. Ausztriában rövidebb időszak, míg Olaszországban hosszabb időszak). A kísérő nélküli menekült kiskorúakat (URM): egyes országokban speciális, menekült gyerekeknek létrehozott, csoportokba, közösségekbe helyezik (pl. Ausztria, Görögország), más országokban pedig hagyományos elhelyezési központokba helyezik őket (pl. Németország). Az elhelyezési központokban dolgozó iránti követelmények: a képzettségre vonatkozó követelmények is változóak, középiskolai végzettségtől (pl. Románia), a szakképzésen vagy szakmai kurzusokon át (pl. Anglia, Németország, Ausztria) az egyetemi, felsőfokú végzettségig (pl. Ausztria, Németország).
8 8 2.2 Az elhelyezési központok dolgozói (nevelői) és külsős partnerek/ számára kidolgozott kérdőívek Két kérdőívet szerkesztettünk annak érdekében, hogy részletesebb és bővebb információt kapjunk az elhelyezési központokban dolgozó nevelők igényeiről, a követelményrendszerről, a kapcsolatépítésről, valamint a nevelők és külsős közti együttműködésről. Minden partnerország legalább 40 válaszadót kellett keressen (min. 20 nevelő és 15 külsős szakember). Összesen 259 személy vett részt a felmérésben és válaszoltak az együttműködéssel, szakterületükkel illetve a képzéssel kapcsolatos re (pl. tartalom, témák, felépítés, időtartam, kedvelt módszerek). A hat partnerországból összesen 164 nevelő vett részt a felmérésben (62.2% nő, 36.0% férfi, 1.8% nem válaszolt). A résztvevők átlag életkora 36.5 év és átlag 4.92 év tapasztalattal rendelkeznek. A nevelők számára felépített kérdőív három részből áll. A kapott válaszokat és eredményeket az 1. Táblázatban olvashatják. Az A) részben, a válaszadókat szakmai tapasztalatukról kérdeztük (pl. Van olyan helyzet, amikor úgy érzi, hogy nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy megoldja a problémát? Milyen esetekben lenne szüksége több támogatásra, segítségre, tudásra?). A B) rész különböző témákat taglal, mint a kapcsolatépítés, a nevelők és külsős közti együttműködés (pl. Kik a fontos/releváns együttműködő partnerek, akik segíteni tudnak egy krízis helyzet megoldásában, egy krízisintervenció során? Melyek azok az együttműködő /intézmények, akik különösen fontosak a nevelők számára?). A C) rész a nevelők (RYCW) képzésének kidolgozására összpontosít (pl. Milyen témákat tartanak fontosnak a képzési tananyagban? Melyek a résztvevők által kedvelt módszerek? Hogyan építsük fel a képzést?). A nevelőkön kívül különböző szakterületek külsős szakemberei is kitöltötték a kérdőívet. Mindegyiküknek volt már tapasztalata valamilyen eset megoldásában, pl. támogatás. Összesen 95 külsős szakember vett részt a felmérésben. Körülbelül egy harmaduk (32.6%) a gyermek- és ifjúsági jóléti rendszerben dolgozik, kb. Egy ötödük (18.9%) pedig az egészségügyben dolgozik. A megkérdezett külsős 14.7 %-a az oktatásban vagy szakképzésben dolgozik, míg 13.7%-uk iskolai szociális munkás. A résztvevők egy része a jogi rendszerben dolgozik (4.2 %), egy másik része különböző szociális, pszicho-szociális szolgálati (3.2 %); 12.6 % pedig egyéb intézmények munkatársai. Képzettségüket tekintve a résztvevők két ötöde (39.4 %) szociális munkás vagy pedagógus képzettséggel rendelkezik, egy ötödük (21.3 %) tanár, 8.5 % pszichológus, 3.2 % orvos; 4.3 % középiskolai végzettséggel rendelkezik. A többi válaszadó valamilyen más szakterületet említett. A kérdőív felépítése hasonló a nevelők által kitöltött kérdőívek szerkezetére, A kérdőív célja, hogy egy külső nézőpontból vizsgálja az elhelyezési központok és az ott dolgozó nevelők együttműködését és szakmai kapcsolataik kialakítását. Az eredményeket a 2. Táblázatban olvashatják. Az A) rész a válaszadók szakmai tapasztalatára összpontosít (pl. Melyek azok a területek, ahol az elhelyezési központok dolgozóinak több segítségre, támogatásra és tudásra van szükségük?). A B) rész az együttműködésre, kapcsolatok kialakítására fokuszál (pl. Melyek azok az együttműködési partnerek, vagy partnerintézmények, amelyek különösen fontosak lehetnek az elhelyezési központok és az ott dolgozó nevelők számára?).
9 9 1. Táblázat: Az elhelyezési központok dolgozói által kitöltött kérdőívek eredményei Téma Ausztria Olaszország Görögország Németország Románia Egyesült Királyság Elégtelen szakmai tapasztalat érzése Több támogatásra van szükség Több tudásra van szükség A legfontosabb együttműködési partnerek/intéz mények Az együttműködési partnerek legfontosabb tulajdonságai A tanterv tartalma Kedvelt módszerek 78% 100% 79% 92% 75% 60% (szellemi egészég) Pszichológia (érzelmi egészség) szülők Traumapedagógia Pszichotraumatológi a Krízismenedzsment Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat iskolák Szakmai tapasztalat/kompete nciák Jogi/intézményes keret Feladatkörök Lehetőségek és akadályok Kapcsolat/együttmű ködés más intézményekkel Együttműködés Csapatmunka Interdiszciplináris diagnosztika Jogi keret Esettanulmány Önreflexió Új módszerek Kevésbé kedvelt módszerek: e-learning (szellemi egészég) Pszichológia (érzelmi egészség) Egészségügy (testi egészség) Fiatal jogsértők Szerhasználat Pszichológiai Pedagógiai Interdiszciplináris együttműködés Közvetítés/kultúrakö zi Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat Kulturális mediáció szakértők Szakmai tapasztalat/kompete nciák Jogi/intézményes keret Feladatkörök Interdiszciplináris diagnosztika Hálózat/kapcsolatépí tés Feladatkörök és Jogi keret Esettanulmány Csoportmunka Előadás Kevésbé kedvelt módszerek: e-learning (szellemi egészég) (szellemi egészég) Pszichológia Pszichológia (érzelmi egészség) (érzelmi egészség) Egészségügy Oktatási rendszer (testi egészség) Fiatal jogsértők Oktatási rendszer Munkáltatói rendszer Traumapedagógia Pszichotraumatológi a Krízismenedzsment Az egyéni és szakmai élet elkülönítésére vonatkozó Diagnosztikai eszközök Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat Iskola Szakképzők Önkéntes rendszer Rendőrség Szakmai tapasztalat/kompete nciák Jogi/intézményes keret Feladatkörök Hálózat/kapcsolatépí tés Feladatkörök és Jogi keret Interdiszciplináris diagnosztika Innovációk a szociális munka terén Csoportmunka Szerepjáték Önreflexió Egyéni/csoportos gyakorlatok Kevésbé kedvelt módszerek: Esettanulmány Videók/képek Előadások Tesztek e-learning egyéni tanulás Traumapedagógia Pszichotraumatológi a Krízismenedzsment Kötődési zavarok Az egyéni és szakmai élet elkülönítésére vonatkozó Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat Iskola Szakmai tapasztalat/kompete nciák Jogi/intézményes keret Hálózat/kapcsolatépí tés Csapatmunka Traumapedagógia Önreflexió Esettanulmány Önreflexió Tesztek Előadások e-learning egyéni tanulás (szellemi egészég) Pszichológia (érzelmi egészség) Viselkedési zavarok Szerhasználat Traumapedagógia Pszichotraumatológi a Az egyéni és szakmai élet elkülönítésére vonatkozó Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat rehabilitációs intézmények (szellemi egészég) Pszichológia (érzelmi egészség) Oktatási rendszer Tanulási zavarok Szerhasználat Szerhasználat (szellemi egészég) Egészségügy (testi egészség) Gyermek- és ifjúságjóléti szolgálat Szakképzők Rendőrség Szakmai Jogi/intézményes tapasztalat/kompete keret nciák Jogi/intézményes keret Feladatkörök Lehetőségek és akadályok Kapcsolat/együttmű ködés más intézményekkel Hálózat/kapcsolatépí tés Feladatkörök és Csapatmunka Szociális nevelés Fiatalokkal való munka Jogi keret Interdiszciplináris diagnosztika Innovációk Csoportmunka Esettanulmány Videók/képek Tesztek Kevésbé kedvelt módszerek: e-learning egyéni tanulás előadás Hálózat/kapcsolatépí tés Feladatkörök és Jogi keret Interdiszciplináris diagnosztika Szociális nevelés Fiatalokkal való munka Innovációk Esettanulmány Tesztek Önreflexió Csoportmunka Kevésbé kedvelt módszerek: e-learning egyéni tanulás videók/képek
10 10 2. Táblázat: Külsős által kitöltött kérdőívek eredményei Téma Ausztria Olaszország Görögország Németország Románia Egyesült Királyság Az elhelyezési központok A külsős Fiatal jogsértők Érzelmi egészség A külsős A külsős A külsős A külsős dolgozóinak több tudásra lenne szükségük lehetőségei/korlátai/ Pszichológiai feladatkörei lehetőségei/korlátai/ lehetőségei/korlátai/ lehetőségei/korlátai/ A legfontosabb Gyermek- és együttműködési partnerek/intézmé nyek ifjúságjóléti szolgálat Iskola Szellemi egészség i lehetőségei/korlátai/ feladatkörei Fiatal jogsértők Érzelmi egészség Szerhasználat Munkavállalás Tanulási zavarok feladatkörei Érzelmi egészség Pszichológiai Szellemi egészség i feladatkörei Érzelmi egészség Pszichológiai Szellemi egészség i Tanulási zavarok Munkavállalás Önkéntes szervezetek Gyermek- és Gyermek- és Gyermek- és Tanácsadói ifjúságjóléti szolgálat ifjúságjóléti szolgálat ifjúságjóléti szolgálat központok Elhelyezési Központok Elhelyezési Központok Szakképzési intézmények/centru mok feladatkörei Testi egészség Szellemi egészség Érzelmi egészség Szerhasználat Tanulási zavarok Fiatal jogsértők Oktatás/nevelés Önkéntes szervezetek Munkavállalás rehabilitációs intézmények 2.3 Irányított szakértői interjúk az elhelyezési és krízis intervenciós központok képviselőivel illetve külsős kel Az interjúk válaszai megerősítették a kérdőívekre kapott válaszokat, eredményeket. Minden szakember nagyon fontosnak tartotta, hogy a sikeres együttműködés és kapcsolatépítés érdekében az elhelyezési központokban dolgozó nevelők több tudással és ismeretekkel kellene rendelkezzenek a külsős munkáját, szakterületét illetően (pl. korlátok, lehetőségek és feladatok). Ezért a úgy vélik, hogy a képzés két legfontosabb témája a Feladatkörök Cselekvési területek illetve az Együttműködés Kapcsolatépítés. Minden szakember egyetértett abban, hogy szükség van az elhelyezési központokban dolgozó nevelők továbbképzésére, amely a krízisintervencióra, együttműködésre és az interdiszciplináris, ágazatközi megközelítésre összpontosít.
11 11 3 Következtetések és javaslatok a tananyag elkészítésének érdekében Az INCREASE projekt fő célkitűzése egy továbbképzési program kidolgozása az elhelyezési központokban dolgozó nevelők számára. A képzés a krízisintervencióra, az együttműködésre, valamint az interdiszciplináris és ágazatközi megközelítésre összpontosít. A feltáró tanulmány eredményeként négy fő dolgot kell kiemelnünk, amelyek rendkívül fontosak a képzési program kidolgozásában: A gyermek- és ifjúsági jóléti rendszerek sokszínűsége: Minden ország gyermek- és ifjúsági jóléti rendszere más, különböző háttérrel, jogi kerettel rendelkeznek, más-más megközelítési szempontokat mutatnak. Ezek mind befolyásolják az elhelyezési központokban dolgozó nevelők oktatását és hatással lehetnek az elhelyezési központokban alkalmazott szakmai hozzáállásra is (pl. krízishelyzetek megoldása). A továbbképzés szükségessége: Az elhelyezési központokban dolgozó nevelők és a külsős által kitöltött kérdőívek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van a továbbképzésre annak érdekében, hogy javítani lehessen az egyes együttműködési folyamatokat és, hogy fejlesszük a nevelők szakmai tudását a szociális munka és pszichológia különböző szakterületein (pl. pszichotraumatológia, traumapedagógia). Témák, a tananyag tartalma: Innovációk a szociális pedagógia / ifjúsági munka és a szociális munka területén, felelősség és cselekvési területek, hálózatépítés, együttműködés és csapatmunka, interdiszciplináris diagnózis, jogi keretek, szociális munka és a hozzá kapcsolódó tudományágak. Egy gyakorlatias, eset-orientált tananyag kidolgozása: Az elhelyezési központokban dolgozó nevelők főleg a gyakorlatias, eset-orientált képzést részesítették előnyben. Viszont elég sok résztvevő gyanakvóan tekintett a táv-oktatási módszerre (e-learning, egyéni tanulásra kifejlesztett szövegek). Egy körülbelül 80 órás, hosszútávon is működőképes, tanterv esetében fontos az elméleti és gyakorlati részek ötvözése. A három-négykredites Európai Szakképzési Kreditrendszer (ECVET) lehetővé teszi, hogy a kurzus egy széleskörű tartalmat öleljen fel. A képzés során többféle tanulási és tanítási módszert alkalmazunk, mint az előadások, egyéni tanulás, készségfejlesztés és távoktatás. Figyelembe véve az egyes országok sajátos helyzetét, a tanterv testreszabható lesz.
12 12 4 Szakirodalom Baker, A.J.L. & Dale, N. (2002). Psychiatry crisis in child welfare residential treatment. Children s Services: Social Policy, Research, and Practice, 5, Brady, K.L. & Caraway, J.S. (2002). Home away from home. Factors associated with current functioning in children living in a residential treatment center. Child Abuse & Neglect, 26, Crimmens, D. (1998). Training for residential child care workers in Europe: comparing approaches in The Netherlands, Ireland and the United Kingdom. Social Work Education: The International Journal, 17 (3), Dale, N., Bayer, A.L., Anastasio, E.A., & Purcell, J. (2007). Characteristics of children in Residential Treatment in New York State. Child Welfare, 86 (1), Groen, G. & Jörns-Presentati, A. (2014). An der Schnittstelle von stationärer Kinder- und Jugendhilfe und psychiatrisch-psychotherapeutischer Gesundheitsversorgung. Kindheit und Entwicklung, 23 (3), Knorth, E.J., Harder, A.T., Zandberg, T., & Kendrick, A.J. (2007). Under one roof: A review and selective meta-analysis on the outcomes of residential child and youth care. Children and Youth Service Review, 30 (2), Roberts, A.R. & Everly, G.S. (2006). A meta-analysis of 36 crisis intervention studies. Oxford: Oxford University Press. Schmid, M. (2007). Psychische Gesundheit von Heimkindern: eine Studie zur Prävalenz psychischer Störungen in der stationären Jugendhilfe. Weinheim: Juventa. Schmid, M., Goldbeck, L., Nützel, J., & Fegert, J.M. (2008). Prevalence of mental disorders among adolescents in German youth welfare institutions. Child and Adolescent Psychiatry and Mental Health, 2, 2. Nützel, J., Schmid, M., Goldbeck, L. & Fegert, J.M. (2005). Kinder- und jugendpsychiatrische Versorgung von psychisch belasteten Heimkindern. Praxis der Kinderpsychologie und Kinderpsychiatrie, 54, 8, Pazaratz, D. (2000). Training Youth Workers in Residential Treatment. Residential Treatment for Children & Youth, 18 (1), World Health Organization (2002): The world report on violence and health.
Az INCREASE képzésről Célkitűzések, képzés szerkezete, kulcsfogalmak stb.
Az INCREASE képzésről Célkitűzések, képzés szerkezete, kulcsfogalmak stb. Az INCREASE képzés... Erasmus + projekt része INCREASE - Interdisciplinary competence development for youth workers in residential
RészletesebbenINCREASE Képzési Tananyag
INCREASE Képzési Tananyag Készítette Universität Ulm, Németország az INCREASE projekt partnereinek segítségével 2017 Szeptember Projekt INCREASE - Interdisciplinary competence development for youth workers
RészletesebbenINCREASE Képzési Útmutató. Bevezetés
INCREASE Képzési Útmutató Készítette Jugend am Werk Steiermark GmbH, Ausztria az INCREASE projekt partnereinek segítségével 2017 Szeptember Projekt INCREASE - Interdisciplinary competence development for
RészletesebbenINCREASE Képzési Útmutató. Általános Alapelvek
INCREASE Képzési Útmutató Készítette Jugend am Werk Steiermark GmbH, Ausztria az INCREASE projekt partnereinek segítségével 2017 Szeptember Projekt INCREASE - Interdisciplinary competence development for
RészletesebbenA képzési program kiértékelése
A képzési program kiértékelése Elhelyezési és krízisintervenciós központokban tevékenykedő ifjusági dolgozók interdiszciplináris kompetencia fejlesztése Tréner ID: Kedves Résztvevő! A jelen kérdőív célja
RészletesebbenA képzési program kiértékelése
A képzési program kiértékelése Elhelyezési és krízisintervenciós központokban tevékenykedő ifjúsági dolgozók interdiszciplináris kompetencia fejlesztése Szervező ID: Tisztelt szervező! A jelen kérdőív
RészletesebbenInklúziós index. Tony Booth, Mel Ainscow: A tanulás és részvétel támogatása az iskolákban Harmadik, bővített, átdolgozott kiadás
Tony Booth, Mel Ainscow: Inklúziós index A tanulás és részvétel támogatása az iskolákban Harmadik, bővített, átdolgozott kiadás Csepregi András Velence, 2015. 05. 14. A magyar változat Tény: az Educatio
Részletesebbendr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President
dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President Az iskolapszichológia szolgáltatásai összehasonlító vizsgálat Nemzetközi szervezetek - világ A definíció kérdése Az iskolapszichológia
RészletesebbenTEXAPP PROJEKT 2016 október szeptember
TEXAPP PROJEKT 2016 október - 2018 szeptember Hotel Corvin Budapest- Hungary/06/12/2017 Ecker Gabriella -TMTE KÁPB-MKSZ-TMTE Szakmai Nap www.texapp.eu Integrated strategy Initiative for Strengthening the
RészletesebbenACTA CAROLUS ROBERTUS
ACTA CAROLUS ROBERTUS Károly Róbert Főiskola tudományos közleményei Alapítva: 2011 3 (1) ACTA CAROLUS ROBERTUS 3 (1) Módszertan szekció Összefogalalás MATEMATIKA TANÍTÁSA ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBAN BARANYAI
RészletesebbenAz Index üzenete. A magyar változat előzményei és az Index felhasználási lehetőségei. Csefkó Monika, Csepregi András
Az Index üzenete A magyar változat előzményei és az Index felhasználási lehetőségei Csefkó Monika, Csepregi András 2015. 01. 09. Előzmények 2005 tanulmányút: - University of the West of England - Centre
RészletesebbenCogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány
Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés
RészletesebbenTowards Inclusive Development Education
Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak
RészletesebbenEredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
RészletesebbenMobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában
Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes
RészletesebbenTÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA
EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI
RészletesebbenTovábbképzési tájékoztató 2018.
Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK
RészletesebbenMiben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
RészletesebbenA KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni
RészletesebbenTovábbképzési tájékoztató 2018.
Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1
RészletesebbenHorváthné Csepregi Éva iskolapszichológus
A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.
RészletesebbenTanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő
Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,
RészletesebbenA sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés
A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés Megvalósítók MOTIVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlősége
RészletesebbenERFO Nonprofit Kft. TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program NYITÓKONFERENCIA 2013. december 11.
TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program NYITÓKONFERENCIA 2013. december 11. Képzés, kompetenciafejlesztés védett munkáltatóknál Háttér: A fejlesztés hátterét a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-001 projekt
RészletesebbenINCREASE Jogszabályjavaslatok
2 Készítette Volunteering Matters/Volonteurope, UK és az INCREASE projekt partnereinek közreműködésével 2017. október Projekt neve INCREASE Interdiszciplináris kompetenciafejlesztés az elhelyezési és krízis
RészletesebbenUniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8
RészletesebbenA pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
RészletesebbenKistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös
Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő
RészletesebbenErasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági
RészletesebbenJó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma
Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási
RészletesebbenA gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
RészletesebbenA pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?
A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek
RészletesebbenTEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED! Tehetségpontként fontos feladatkörünk a tehetségazonosítás, a kiváló képességek korai megnyilvánulásainak felismerése. A tehetségazonosítás hármas szabálya alapján végezzük
RészletesebbenA SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint
RészletesebbenAJÁNLÓ. Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016
AJÁNLÓ Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016 Tedd fel magadnak a kérdést: Jó helyen vagyok? IGEN! BEMUTATKOZÁS A képzés célja olyan szociálpedagógusok képzése,
RészletesebbenIskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak
RészletesebbenPEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
RészletesebbenSZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
RészletesebbenPedagógia BA - Szakfelelős: Ambrusné Prof. Dr. Kéri Katalin egyetemi tanár
PEDBA01 Általános kompetenciákat fejlesztő ismeretek 1 Kötelező FILO0001 filozófiába 1 Kötelező NETI0104 NETI0107 pszichológiába pedagógiába TARSI4 Társadalmi ismeretek KOMT0001 társadalmi kommunikációba
RészletesebbenA Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői
RészletesebbenEurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság
MEMO/11/292 Brüsszel, 2011. május 13. Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság A fiatal európaiak 53%-a lenne hajlandó munkavállalás céljából elköltözni A fiatal európaiak több mint fele (53%)
RészletesebbenSUPPORTED BY THE RIGHTS, EQUALITY AND CITIZENSHIP (REC) PROGRAMME OF THE EUROPEAN UNION
SUPPORTED BY THE RIGHTS, EQUALITY AND CITIZENSHIP (REC) PROGRAMME OF THE EUROPEAN UNION MIRŐL FOGUNK BESZÉLNI? Mit? Milyen további lépéseket tegyünk, hogy a gyerekeket és a szülőket bevonjuk a döntéshozatalba?
RészletesebbenTakács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
RészletesebbenMinőségirányítási csoport. Rövid közép hosszú távú munkaterve
Minőségirányítási csoport Rövid közép hosszú távú munkaterve 2010-11 Egyesített rövid távú cél: 1. A nevelési tanácsadó intézményén belül a különböző munkaközösségek közötti kapcsolattartás javítása, hatékonyabbá
RészletesebbenA tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése
Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből
RészletesebbenLADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek szociális szakosított ellátását
RészletesebbenSokféle út a munkához. Új Magyar Közigazgatás, január, 2. évfolyam 1. szám, old.
The challenge of reforming with child Anghel, protection R., Dima, in Eastern G in: Psychosocial Europe: The Intervention, cases of Hungary 22 (2013) and Romani 239-49 Kisgyerekek elhagyása Európában (Baby
RészletesebbenTisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat!
Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat! Magyarországon évente 1000 serdülőkorú lányból 30 lesz várandós nagykorúságának betöltése előtt. Közel felük megszakíttatja terhességét, másik felük pedig
RészletesebbenSmart City Tudásbázis
Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek
RészletesebbenEurópában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása Brüsszel, 2011. november 16. Két ma közzétett bizottsági
RészletesebbenKOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.
KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján
RészletesebbenS Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z
S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Vezetéknév / Utónév) Cím SUSKÓ JÁNOS Békéscsaba Kőris utca 7.2.7. 5600 Hungary Telefon Mobil: (+36-20)488-2331 E-mail suskoj@vipmail.hu, suskoj@gmail.com
RészletesebbenHÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM:
HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: INTERKULTURÁLIS, INTERDISZCIPLINÁRIS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGY MAGYAR ÉS KÉT AMERIKAI EGYETEM HALLGATÓI ÉS OKTATÓI KÖZÖTT INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA
RészletesebbenKompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában
RészletesebbenGyőr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely
2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó
RészletesebbenKistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében
Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból
RészletesebbenHallgatói elégedettségmérés október (papír alapon megismételve: február)
Oszlop1 Hallgatói elégedettségmérés 2017. október (papír alapon megismételve: 2018. február) Osztatlan tanárképzés, földrajz szak A válaszadók száma és aránya a megkérdezett hallgatók számához képest Oszlop2
RészletesebbenInterdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)
Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás
RészletesebbenVállalkozói projektek - a következő lépések
Vállalkozói projektek - a következő lépések Varga László projektmenedzser Együtt a vállalkozásokkal, együtt a vállalkozásokért Amiről szó lesz: Vállalkozásokkal kapcsolatos projektek közel másfél évtizede
RészletesebbenPEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2016 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
RészletesebbenFIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése
RészletesebbenPEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
RészletesebbenÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Használt nyelv 2. Konzorciumépítés 3. Elérni kívánt hatás 4. Szemlélet A programok áttekintése 1. Közép-Európa
RészletesebbenWP 2 Előkészítő elemzések és kutatás a projektben részt vevő országok az Európai örökség tolmácsolás oktatásának területén fellelhető szakmákról
EU Lifelong Learning Program 2007-2013 (2012/C 232/04) Leonardo da Vinci Alprogram. Pályázati felhívás 2013 EAC/S07/12 "Innováció transzfer" Projekt száma: 2013-1-ES1-LEO05-66707 EURÓPAI ÖRÖKSÉG TOLMÁCSOLÁS
RészletesebbenA pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.
A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai
RészletesebbenEuropass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Kolozsvári saba Zsolt ím(ek) 3300 Eger, Homok u. 4 sz. / Telefonszám(ok) Mobil: 30/43 34 03 E-mail(ek) kolozsvaricsaba@yahoo.com, kolozsvaricsaba@ektf.hu
RészletesebbenAUTIZMUS SPEKTRUM ZAVAROK ELLÁTÁSÁNAK IRÁNYELVEI
AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVAROK ELLÁTÁSÁNAK IRÁNYELVEI Dr.Balázs Anna Autizmus Alapítvány, Budapest e-mail: abalazs@autizmus.hu www.autizmus.hu 2008.01.18. ALAPFOGALMAK, ALAPINFORMÁCIÓK ASD és autizmus: Lényege
RészletesebbenJoint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére. Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika
Joint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika Joint Action of Mental Health and Well-being Munkacsomagok: Depression,
RészletesebbenKoragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése
Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése Herczog Mária A Közoktatás megújítása Magyarországon 2007. szeptember 25. Tények és tévhitek Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal
RészletesebbenKIEMELT PROJEKT AZ ELEMZÉSI FELADATOK TÜKRÉBEN
KIEMELT PROJEKT AZ ELEMZÉSI FELADATOK TÜKRÉBEN Kostyál L. Árpád elemzési alprojekt vezető TÁMOP-5.2.6-13/1-2014-0001 kiemelt projekt Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Budapest - Moha Ház, 2014.12.12.
RészletesebbenSAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA
2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt
RészletesebbenSzociális és gyermekvédelmi ellátórendszer működési mechanizmusai
Szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer működési mechanizmusai Rácz Andrea ELTE TáTK Szociális Munka Tanszék A szerző Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesül. Hatékony szociális állam Gyermekek
RészletesebbenA PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN A kutatásról Fejlesztést megalapozó
RészletesebbenPedagógiai pszichológia
."! Kelemen László Pedagógiai pszichológia Negyedik kiadás M\ «, t U. ^ i 1 t Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 Tartalomjegyzék I. RÉSZ. A pedagógiai pszichológia általános kérdései 1. FEJEZET. A pedagógiai
RészletesebbenA felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem
A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem Mi is változott? generáció változása változó elvárások az oktató úgy tanít, ahogyan őt
RészletesebbenOktatói önéletrajz Dr. Sass Judit
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Kossuth Lajos Tudományegyetem, Pszichológus,
RészletesebbenKépzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények
RészletesebbenTRANSPORT LEARNING Képzések önkormányzatoknak, civil szervezeteknek. 1. szám 2012. január. Tartalom. Kedves Olvasó! Szolgáltatásaink dióhéjban...
TRANSPORT LEARNING Képzések önkormányzatoknak, fejlesztési ügynökségeknek, szakmai és civil szervezeteknek istockphoto Tartalom Kedves Olvasó! Szolgáltatásaink dióhéjban... 2 Tudásbázis létrehozása Európa
RészletesebbenVÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN
VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK RENDSZERSZINTŰ ÁTALAKÍTÁSA
RészletesebbenNEW VIEW PROJEKT. Gasparikné Jóna Katalin-Gyetvai Györgyi 2010.11.22-23. 2010. 11. 21. www.new-views.eu
NEW VIEW PROJEKT Gasparikné Jóna Katalin-Gyetvai Györgyi 2010.11.22-23. A PROJEKT Témája: Módszerváltás a migránsok oktatásában Időtartama: 2 év (2008.12.01-2010.11.30.) honlap: http:// MIÉRT? HOGYAN?
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet
RészletesebbenIskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
RészletesebbenDél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu
Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Eötvös József Főiskola Közgazdaság -tudomány Mérnöktudomány Neveléstudomány 2 Képzéstípusok Alapképzés (7 vagy 8 félév) Duális alapképzés
RészletesebbenAz iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet
Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológiai hálózat kiépítésének kezdetei N. Kollár K.: Történeti áttekintés: az iskolapszichológusok
RészletesebbenTársszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül
Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül Sorompó Anett, Dr.Paraicz Éva, Dr.Hegyi Márta, Dr.Hirsch Anikó MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest Kórházi szociális munka
RészletesebbenEREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP / )
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) A szülők nézetei a délutáni iskoláztatásról Imre
RészletesebbenINTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció
INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció (120 kredit, min. 1230 kontakt óra + a szabadon választható tárgyak óraszáma) Képzési cél: A képzés célja, hogy a hallgatók gyakorlatorientált
Részletesebbenes országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben
2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és
RészletesebbenLőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2.
Lőrik Eszter projekt koordinátor Országos Egészségfejlesztési Intézet 2010. december 2. Az ENWHP bemutatása Miért fontos a lelki egészségfejlesztés a munkahelyeken? A kampány: céljai és résztvevői menete
Részletesebben2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10
HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség
Részletesebben2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im
A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.
RészletesebbenOktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
RészletesebbenA projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /
Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások
RészletesebbenTIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30.
TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális
RészletesebbenTÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063
TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert
RészletesebbenÚj kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15.
Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Mellearn Szekció Korszerű felsőoktatás? Hiányok és jó gyakorlatok a felsőoktatásban Kraiciné Szokoly Mária A felsőoktatásban dolgozók
RészletesebbenInte. Feszültség csökkentés (deeszkaláció) és krízisintervenció az elhelyező központokban
Inte Feszültség csökkentés (deeszkaláció) és krízisintervenció az elhelyező központokban Általában különbséget teszünk a kedvező strukturális feltételek, az alkalmazottak kedvező hozzáállása/magatartása
RészletesebbenCsibi Enikő 2012. április 11.
A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április
Részletesebben