VÍZ HIÁNYZÓ GAZDASÁGI ÖSZTÖNZŐK A VÍZFELHASZNÁLÁS CSÖKKENTÉSÉRE ÉS A FELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉRE
|
|
- Géza Illés
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÍZ A víz gazdasági értékét jól mutatja annak széleskörű felhasználása, hiszen az emberi fgyasztás mellett mind az iparnak, mind a mezőgazdaságnak megfelelő mennyiségű és minőségű vízkészletre van szüksége. A víz egy megújuló természeti erőfrrás, ugyanakkr elszlása egyenetlen több kból is: földrajzi adttságk, emberi felhasználás és hatásk, tvábbá a klímaváltzás következménye miatt is. Jelentős keresletnövekedésre kell a jövőben számítani, nem csak az ipari és háztartási felhasználás igényel majd több vizet, de az villams- energia előállítása is. Ezt az igény- növekedést és a blygó természeti krlátait kell összhangba hzni. Ez gazdasági, környezeti és társadalmi kckázatt jelent glbálisan és rszág- specifikusan is, amely az üzleti szektrra is kihat. Ezeket a kckázatkat súlysbítják már napjainkban is érezhető tvábbi prblémák. Glbálisan növekszik az aszálys területek mértéke, s egyre több rszágban kz gndt a megfelelő minőségű ivóvíz biztsítása. Igaz, hgy Magyarrszág vízügyi szempntból kedvező helyzetben van, aznban hazánkban is lényeges, hgy ezt a pzitív állaptt hsszú távn is fenn tudjuk tartani, amihez az üzleti szektr is hzzá tud járulni. TÉNYEK ÉS TRENDEK, ahl váltzás szükséges Az Actin 2020 Magyarrszág prgram srán kiemelt tények és trendek, ahl váltzás szükséges: SZÉLSŐSÉGES VÍZ- ÉS CSAPADÉKVISZONYOK ben hazánk területének 87%- át, ban 76%- át sújttta aszály i A sík területek 60%- át veszélyezteti évről- évre az árvíz ii Az éghajlatváltzás miatt re egyes alföldi régiókban a felszín alatti hasznsítható vízkészletek jelentősen csökkenhetnek, ami veszélyeztetheti az ivóvízellátást iii VÍZSZENNYEZÉS A felszíni vízflyásk mindössze 9%- a, a felszíni állóvizek 65%- a jó vagy kiváló állaptú iv Az iparban évente keletkező 154 millió m 3 szennyvíz egy része még mindig tisztítatlanul kerül a befgadókba v A túlztt tápanyagterhelés fkzza az amúgy is jelentős eutrfizációt vi Évente átlagsan 150 havária kz vízszennyezést vii MAGAS VÍZHASZNÁLAT, ALACSONY HASZNOSSÁG A vízlábnym 2384 m 3 /év viii, ami közel kétszerese a glbális átlagénak, melynek több mint 20 %- a a különböző termékek előállításáhz kapcslódik ix A marhahús kilójának előállításáhz liter vizet, egy csésze kávéhz 132 liter vizet, egy szelet kenyérhez 48 liter vizet, egy farmerhez 9982 litert, egy pár cipőhöz 8547 litert, egy pólóhz 2495 liter vizet használnak fel átlagsan x 20-25%- s vízelflyás xi és - veszteség a vízellátó hálózatkban A lerakásra kerülő szennyvíziszap még mindig meghaladja a 25%- t xii HIÁNYZÓ GAZDASÁGI ÖSZTÖNZŐK A VÍZFELHASZNÁLÁS CSÖKKENTÉSÉRE ÉS A FELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉRE A KÖRNYEZETVÉDELMI BERUHÁZÁSOK FELE VÍZHEZ KAPCSOLÓDIK AZ ORSZÁG KEDVEZŐ ADOTTSÁGAIHOZ VISZONYÍTVA ALACSONY A VÍZ HASZNOSSÁGA
2 Vannak tvábbi releváns tények és trendek a vízhez kapcslódóan, amelyet az Actin 2020 Magyarrszág prgram srán megvitattunk, ám végül a közvetlenül megcélztt kihívásk közé nem kerültek be, ugyanakkr a priritás jelentőségének érzékeléséhez és a teljességhez hzzátartzik ezek megemlítése is. Ivóvízpazarlás jellemző a háztartási, az ipari és a mezőgazdasági felhasználásban; bár az átlags 110 liter egy főre jutó napi vízfelhasználás nem tekinthető magasnak a rendelkezésre álló kapacitásk visznylatában, ám a nem tudats, esetenként pazarló felhasználás, ami területenként jellemző, mégis csak kárs gazdaságilag és fenntarthatósági szempntból is. A közületi és ipari vízfelhasználás 170 millió m 3 /év xiii, a mezőgazdasági vízkivétel 315 millió m 3 /év xiv. Utóbbi esetében a nem hatékny öntözőrendszerek jelentik már a rövidtávn is eredményes beavatkzási lehetőséget. A vizes élőhelyek veszélyeztetettsége, a bilógiai skféleség flyamats rmblása jellemző xv. Még napjainkban is jellemző az illegális vízkivétel. Az elmúlt évek szélsőséges időjárása miatt kialakult ár-, belvíz és helyi- vízkárk jelentős gndkat kznak az rszág több településén, illetve mezőgazdasági területein xvi. A védművek nem megfelelőek, a szélsőséges csapadék napi szinten is magas anyagi kárkat tud kzni. A vezetékes ivóvíz 30%- a nem felel meg az európai uniós minőségi előírásknak. xvii Még mindig jelentős a közműlló (22,5 %) és a nem megfelelő szanitáció xviii. A laksság 2%- a nem jut hzzá közüzemi ivóvízellátáshz xix. Ugyanakkr utóbbi hárm témában radikális váltzás várható már a közeljövőben a kitűzött akciótervek és vállalásk alapján. A kihívásk mellett elgndlkdtató, hgy fenntarthatósági és gazdasági szempntból egyaránt kihasználjuk- e azt a kedvező adttságt, amivel Magyarrszág rendelkezik a víz kapcsán. Szakértőink egyetértenek, hgy a víz hasznsságának növelése, a vízből létrehzható hzzáadtt érték még rengeteg ptenciált magában rejt. Zárógndlatként pedig említenünk kell a víz- energia nexust, hiszen a klímaváltzás, energia mint másik fnts fenntarthatósági és Actin 2020 Magyarrszág priritás szrsan összefügg a vízzel, kölcsönhatásban vannak, ami tvábbi indkt ad, hgy előremutatóan fglalkzzunk a vízzel kapcslats kihíváskkal Az Actin 2020 Magyarrszág prgram srán aznsíttt legfőbb magyarrszági célk ig, amelyekhez az üzleti szektr is jelentősen hzzá tud járulni. A VÍZHASZNOSSÁG ÉS HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A VÍZ MINDENKI SZÁMÁRA HOSSZÚ TÁVON ELÉRHETŐ LEGYEN A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ VÍZKÉSZLETEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL 1. A felszíni és felszín alatti vizek minőségének védelme, a talajhasználat javítása és a megfelelő szennyvízkezelés és kibcsátásk csökkentése révén 2. A vízelsztás és - használat hatéknyságának javítása 3. A vízhasznsság javítása, a vízellátás biztsítása érdekében alkalmazkdás a vízvisznykhz és a flyamatsan váltzó időjárási körülményekhez
3 Annak érdekében, hgy a víz megfelelő minőségben és mennyiségben rendelkezésre álljn a felhasználók számára nem csak rövid, de közép és hsszú távn is, több nemzeti és nemzetközi stratégia, egyezmény is fglalkzik a témával. Jelen szakmai anyag kidlgzása srán többek között az alábbi nemzetközi és hazai egyezmények anyagait dlgztuk fel: Európai Víz Charta, EU Víz Keretirányelv, Nemzeti Vízgazdálkdási Stratégia, Nemzeti Vízstratégia. Az Actin 2020 Magyarrszág prgram a hazai üzleti vállalkzáskat kívánja cselekvésre ösztönözni az ambiciózus, mégis reális célk meghatárzásával; és az ezek megvalósításáhz hzzájáruló üzleti megldásk aznsításával, terjesztésével és új megldásk fejlesztésével. HIVATKOZÁSJEGYZÉK - A felhasznált számszerű adatk frrásai: i A fenntartható fejlődés indikátrai Magyarrszágn 2012, 47. ldal ii A fenntartható fejlődés indikátrai Magyarrszágn 2012, 46. ldal iii Magyarrszág vízgazdálkdása: helyzetkép és stratégiai feladatk, Smlyódy László, 58. ldal iv Nemzeti Vízstratégia, 9. ldal v Generatin f wastewater by industry type, 2011 (millin m³) new e,_2011_%28millin_m%c2%b3%29_new.png vi Nemzeti Vízstratégia, 18. ldal vii Smlyódy (2011): Magyarrszág vízgazdálkdása: helyzetkép és stratégiai feladatk, 187. ldal viii Víz lábnym kalkulátr ix Nemzeti víz lábnym számlák: a termelés és fgyasztás zöld, kék és szürke vízlábnyma 32. ldal NatinalWaterFtprints- Vl1.pdf x xi Nemzeti Vízstratégia, 42. ldal xii Országs Hulladékgazdálkdási Terv II 2014, 61. ldal xiii Magyarrszág vízgazdálkdása: helyzetkép és stratégiai feladatk, Smlyódy László, 123. ldal xiv Magyarrszág vízgazdálkdása: helyzetkép és stratégiai feladatk, Smlyódy László, 124. ldal xv Nemzeti Bidiverzitás Stratégia, 3. ldal xvi Nemzeti Vízstratégia, 35. ldal xvii Az rszág ivóvízjavító prgram jelenlegi helyzete, 5. dia xviii Nemzeti Vízstratégia, 45. ldal xix Nemzeti Vízstratégia, 45. ldal TOVÁBBI FELHASZNÁLT IRODALMAK A fenntartható fejlődés indikátrai Magyarrszágn (2011) KSH, Letölthető: Business in the Wrld f Water: WBCSD water scenaris t 2025 (2012) WBCSD, Letölthető: scenaris_in_2025.pdf Cardinale, B. (2012): Impacts f bidiversity lss. Science Charting ur water future: Ecnmic framewrks t infrm decisin- making 2009 (2009) McKinsey,
4 Climate Issues Update (2009) TEEB, Letölthető: Climate- Issues- Update.pdf Cncept f Infrmal Sectr; Infrmatin and Cmmunicatin Technlgies at a Glance 2009 (2009) Wrld Bank, OLOGIES/EXTIC4D/0,,cntentMDK: ~menuPK: ~pagePK: ~piPK: ~theSiteP K: ,00.html; Előterjesztés a Krmány részére Magyarrszág Krmányának a vállalati társadalmi felelősségvállalással kapcslats priritásairól és Cselekvési Tervéről (előterjesztés) (2014) Nemzetgazdasági Minisztérium Európa 2020 Stratégia, Letölthető: Európai Víz Charta, Letölthető: 83b0057ed3f?OpenDcument EU Víz Keretirányelv (2000) Letölthető: framewrk/index_en.html Girls Educatin in the 21st centure: Gender Equality, Empwerment, and Ecnmic Grwth 2008 (2008) Wrld Bank, Letölthető: Glbal Bidiversity Outlk 3 (2010) CBD, Letölthető: Glbal Envirnment Outlk 5: Envirnment fr the future we want. UN Envirnment Prgramme, Nairbi, Kenya (2012) UNEP, Letölthető: Háfra, M. (2012): Az rszág ivóvízjavító prgram jelenlegi helyzete, prezentáció, Letölthető: javit_prgram_jelenlegi_helyzete_- _ ppt Hper, D.U. et al. (2012): A glbal synthesis reveals bidiversity lss as a majr driver f ecsystem change. Nature di: /nature Magyarrszág jelentős vízgazdálkdási kérdései (2013) Védegylet, Letölthető: Másdik Nemzeti Éghajlatváltzási Stratégia kitekintéssel 2050 re (2013) Nemzeti Alkalmazkdási Közpnt, Letölthető: Millennium Develpment Gals Reprt 2012 and MDG status update. (2013) UNDP,
5 Millennium Ecsystem Assessment (2005): Bidiversity and human well- being: current states and trends. Island Press. Letölthető: Mving Twards a Climate Neutral UN: The UN System s Ftprint and Effrts t Reduce It (2013 editin) (UNEP) neutrality Natural Capital and Water Quality: Cmmitments, Benefits, Needs and Prgress 2013 (2013) TEEB, Letölthető: cntent/uplads/2014/01/teeb_- NaturalCapitalAccunting- andwaterqualitybriefingnte_20131.pdf Nemzeti Akcióterv az Öklógiai Gazdálkdás Fejlesztéséért ( ) (2014) Vidékfejlesztési Minisztérium, %C3%B3giai%20Gazd%C3%A1lkd%C3%A1s%20Fejleszt%C3%A9s%C3%A9%C3%A9rt_tervezet.pdf Nemzeti Bidiverzitás Stratégia ( ) (2014) Vidékfejlesztési Minisztérium, Letölthető: bidiverzitas- strategia/nemzeti- bidiv- strat_ _krmany- altal- elfgadtt.pdf Nemzeti Fejlesztés 2020 (2012) Nemzetgazdasági Minisztérium, Letölthető: %20Orsz%C3%A1gs%20Fejleszt%C3%A9si%20%C3%A9s%20Ter%C3%BCletfejleszt%C3%A9si%20Kncepci% C3%B3.pdf Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2013, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, HUN- web.pdf Nemzeti Környezettechnlógiai Innvációs Stratégia ( ) és a Nrvég Alap ( ) Zöld ipari innváció, (2012) Letölthető: VM_Makai_ ppt+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu Nemzeti Refrm Prgram (2012) Magyarrszág Krmánya, Letölthető: Nemzeti Vidékstratégia ( ) (2012) Vidékfejlesztési Minisztérium, Letölthető: Nemzeti Vízgazdálkdási Stratégia (2013) Vidékfejlesztési Minisztérium, Letölthető: vizstrategia marcius.pdf Nemzeti Vízstratégia, 2013 Vidékfejlesztési Minisztérium, Letölthető: vizstrategia marcius.pdf OECD Regins at a Glance 2013 (2013) OECD, Letölthető: Asset- Management/ecd/urban- rural- and- reginal- develpment/ecd- regins- at- a- glance- 2013_reg_glance en#page7
6 Országs Hulladékgazdálkdási Terv (tervezet)(2013) Letölthető: PrDuna összefglaló (2013) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Letölthető: Prmting SMEs fr Develpment (2004) OECD, Letölthető: Rafael R. (2013): PrDuna Nemzeti Akcióterv, Letölthető: Reich, P.B. et al. (2012): Impacts f bidiversity lss escalate thrugh time as redundancy fades. Science Reprts frm IPBES Sub- Glbal Assessments repsitry, Letölthető: vm.brightbx.net Sharing water: engaging business, the case fr crprate watershed engagement (2013) WBCSD, humanrights.rg/sites/default/files/media/sharing_water_interactif.pdf Simnffy Z. (2012): A felszín alatti vizek használatának stratégiai kérdései, Knferencia előadás, Smlyódy L. (2011): Magyarrszág vízgazdálkdása: helyzetkép és stratégiai feladatk, Köztestületi Stratégiai Prgramk, MTA, Letölthető: Sukhdev et al. (2010): Eclgical and ecnmic fundatins. The Ecnmics f Ecsystems and Bidiversity (TEEB) Tájékztató Magyarrszág Vízgyűjtő- gazdálkdási Tervéről (2010) Vízügyi és Környezetvédelmi Közpnti Hatóság, The Ceres Aqua Gauge: a framewrk fr 21st century water risk management (2013) CERES, gauge The Glbal Water Tl (2012) WBCSD, Letölthető: prgram/sectr- prjects/water/glbal- water- tl.aspx The Hungarian Water and Sanitatin Industry in the 21 st century (2013) Hungarian Investment and Trade Agency, The State f Fd and Agriculture (SOFA) (2012) FAO, Letölthető: The State f the Wrld Fisheries and Aquaculture (SOFIA)(2012) FAO, Letölthető:
7 The state f the wrld s plant genetic resurces fr fd and agriculture (Secnd Reprt) (2010) FAO, Letölthető: sitemap/theme/seeds- pgr/sw/sw2/en/ Twards efficient use f water resurces in Eurpe (2012) Eurpean Envirnment Agency, efficient- use- f- water UN Sustainable Develpment Gals2014 (2014) UNEP, Letölthető: Visin 2050 (2010) WBCSD, Letölthető: Visin 2050 Magyarrszág, a BCSDH szakmai anyaga (2011) Letölthető: cntent/uplads/2013/01/mv2050_sszefglal_final_print.pdf Visin f a Sustainable UN 2020 (2013) UNEP, Letölthető: Water facts and trends (2012) WBCSD, Letölthető: Water fr Business (v3) (2012) WBCSD, Letölthető: Water valuatin: building the business case (2012) WBCSD, Letölthető: prgram/sectr- prjects/water/truevaluefwater.aspx Water, energy and climate change (2012) WBCSD, Letölthető:
P7_TA(2012)0091 A 6. Vízügyi Világfórum
P7_TA(2012)0091 A 6. Vízügyi Világfórum Az Európai Parlament 2012. március 15-i állásfglalása a Víz Világfórumról (Marseille, 2012. március 12 17.) (2012/2552(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel a
A közötti magyarországi vidékfejlesztési program adatlapja
A 2014 2020 közötti magyarrszági vidékfejlesztési prgram adatlapja A magyarrszági vidékfejlesztési prgram (VP), amelyet az Európai Bizttság hivatalsan 2015. augusztus 10-én fgadtt el, Magyarrszág priritásait
Felkészülés az éghajlatváltozásra: mit tehetnek a gazdák?
Felkészülés az éghajlatváltzásra: mit tehetnek a gazdák? Beszámló kistérségi szemináriumról 2011. február 21, Havad község, Mars megye, Rmánia 15 18 óra Bemutatkzó kör A rendezvényen helyi gazdák, vadászk,
A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre
A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni glbális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vnatkzó külügyminisztériumi knzultációs kérdésekre 2013.09.10. A HAND Szövetség az alábbi kérdések megválaszlásában
LUDA SZILVIA. sikerül egységnyi anyagból nagyobb értéket létrehozni, gyorsabban nő a GDP, mint az anyagfelhasználás.
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS A PAPÍRFELHASZNÁLÁS ALAKULÁSA NÉHÁNY OECD ORSZÁG PÉLDÁJÁN KERESZTÜL Bevezetés LUDA SZILVIA A tanulmány az ök-hatéknyság fgalmának értelmezését bemutatva, felhívja a figyelmet annak
Közbeszerzés zöldebben. Beszerzés és éghajlatvédelem. Kezdő tréning módszertani útmutató
Közbeszerzés zöldebben Beszerzés és éghajlatvédelem Kezdő tréning módszertani útmutató A kiadvány a Green PrcA Green Public Prcurement in Eurpe Közbeszerzés zöldebben prjekt keretében készült az Intelligent
Üi.: Dancsecs Roland Tel. szám: 06-96-516-232
Dr. Szakács Imre úr elnök Győr-Msn-Sprn Megyei Önkrmányzat Győr Árpád u. 32. 9021 Iktatószám: Üi.: Dancsecs Rland Tel. szám: 06-96-516-232 Tárgy: Nyugat-dunántúli Reginális Energia Stratégia és Sprn-Fertőd
Betegbiztonság az EU országaiban (Nagy István Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet)
Betegbiztnság az EU rszágaiban (Nagy István Gttsegen György Országs Kardilógiai Intézet) Betegbiztnság a WHO-ban 1 Egészségügyi Világszervezet (Wrld Health Organisatin, WHO) 2004-ben életre hívta a Világszövetség
Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése
Az európai vízkészletek megőrzésére irányuló terv (Blueprint to Safeguard Europe's Water Resources) A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek értékelése dr. Kerekesné Steindl Zsuzsanna főosztályvezető helyettes
BUILD UP Skills II. Konferencia 2013. március 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
BUILD UP Skills II. Knferencia 2013. március 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmányi Egyetem Hujber Drttya Prjektmenedzser, BUSH krdinátr ÉMI Nnprfit Kft. Tartalm ÉMI Nnprfit Kft. bemutatása BUILD UP
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok
TANULMÁNY. Az állami kézbe kerülő iskolák energiahatékonysági felújításában rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségről 2011. 12. 13.
Az állami kézbe kerülő isklák energiahatéknysági felújításában rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségről 2011. 12. 13. 2 / 5 BEVEZETÉS Ma szinte minden gazdasági témájú hír a magyar gazdaság bővülésével,
A hazai vállalkozások és intézmények digitalizációja
A hazai vállalkzásk és intézmények digitalizációja Magyar krmányzati elképzelések hazánk digitalizációjával kapcslatban, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára Kara Áks, infkmmunikációért és
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran ismételt kérdések A versenyről Mi az E.ON Energy Glbe Magyarrszág díj célja? Nevezés A nemzetközi Energy Glbe Award az energiavilág Oscar-díjaként is emlegetett független, nemzetközi fenntarthatósági
Kibocsátás csökkentési Jelentés
június8. 09 Kibcsátás csökkentésijelentés APálhalmaiAgrspeciálKft.BigázÜzemEgyüttes VégrehajtásPrjektjének2008.éviteljesítményéről A323/2007.(XII.11.)Krmányrendelet4.sz.mellékleténekkövetelményeialapján
MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Költségvetési Ellenőrző Bizttság 20.6.2013 MUNKADOKUMENTUM a 21/2012. számú, Az energiahatéknyságt célzó khéziós beruházásk költséghatéknysága című különjelentésről (2012. évi
Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 2015 A Duna-vízgyűjtő magyarországi része. 1-1. háttéranyag: Felszíni víztestek kijelölésének felülvizsgálata
Vízgyűjtő-gazdálkdási Terv - 2015 A Duna-vízgyűjtő magyarrszági része 1-1. háttéranyag: Felszíni víztestek kijelölésének felülvizsgálata Felszíni víztestek kijelölése Módszertan Vízflyás víztestek felülvizsgálata
Az új szabvány kihívásai kivitelezői vállalat szemszögéből
Bilfinger IT Hungary Kft. Az új szabvány kihívásai kivitelezői vállalat szemszögéből ISOFÓRUM XXII. NMK / társasági HSEQ vezető 2015.09.17-18. Bilfinger IT Hungary Kft. bemutatása 2. ldal Technlógiai szerelés
Közbeszerzés zöldebben. Beszerzés és éghajlatvédelem. Haladó tréning módszertani útmutató
Közbeszerzés zöldebben Beszerzés és éghajlatvédelem Haladó tréning módszertani útmutató 1 A kiadvány a Green PrcA Green Public Prcurement in Eurpe Közbeszerzés zöldebben prjekt keretében készült az Intelligent
Talajmonitoroz{si fejlesztések a LIFE+ környezetvédelmi projektek keretében: tapasztalatok, tan{csok p{ly{zóknak
Talajmnitrz{si fejlesztések a LIFE+ környezetvédelmi prjektek keretében: tapasztalatk, tan{csk p{ly{zóknak Dr. Dmbs Miklós, MTA ATK TAKI, Környezetinfrmatikai Osztály LIFE Infrmációs Nap MEDAPHON prjekt
KIVONAT. a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat területfejlesztési feladatairól
KIVONAT a Szablcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2012. któber 4-én megtarttt nyilváns ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------
Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti
SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16.
SZÉKELY ERIKA Szaktanácsadás támgatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában Kecskemét, 2014. 05.16. Hangsúlyban a tudásátadás és az innváció A VP 2014-2020-ban a tudásátadás és az innváció előmzdítása
Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21)
Hajdúszbszló Várs Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Lcal Agenda 21) Megbízó: Egyeztetési munkaváltzat Hajdúszbszló Várs Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Lcal Agenda 21) (Az adatgyőjtés lezárva: 2010.
Inté zmé nyvézétő i pá lyá zát vé lémé nyézé sé
Inté zmé nyvézétő i pá lyá zát vé lémé nyézé sé készítette: alsós munkaközösség A pályázat szerkezeti szempntból jól áttekinthető, tartalmas, külső megjelenésében is esztétikus, sk idézettel színesített.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ. 1 Jó állapot: A vizek VKI szerinti jó állapota egyrészt az emberi lét, másrészt az ökoszisztémák igényeiből
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A víz élet, gndzzuk közösen. E jelmndat fglalja össze azt a nagyívű munkát, amely Magyarrszágn a vizek érdekében az Európai Unió előírásai szerint flyik és eredményei rendszeres időközökben
A GWP közép- és kelet-európai régió aszályútmutatója. dr. Gayer József GWP Magyarország
A GWP közép- és kelet-európai régió aszályútmutatója dr. Gayer József GWP Magyarrszág KIVONAT A Glbal Water Partnership (GWP) közép - és kelet-európai régiója a Meterlógiai Világszervezettel (WMO) közösen
A pályázott kommunikációs program személyi felelősei
A pályáztt kategória Kmmunikációs kampány Az ügyfél, illetve vállalat iparága Pénzügy, bank és biztsítás A pályázati anyag címe Aegn Országs Kármegelőzés Prgram A pályáztt kmmunikációs prgram személyi
Observatory Hírlevél. 2009. szeptember. 1. Előtérben. 2. Observatory hírek. 3. Cedefop hírek, rendezvények Cedefop hírek Cedefop rendezvények
Observatry Hírlevél 2009. szeptember 1. Előtérben Előtérben: Szakképzés és gazdasági válság A témáhz kapcslódó tvábbi prtálk, tanulmányk és infrmációfrrásk 2. Observatry hírek Prjektek Termékek 3. Cedefp
Tantárgyi tematika (nappali tagozat) Piac-konform korszerűsített változat, (2010.jun.25).
Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: 06-1-2733090 Fax: 06-1-2733099 E-mail: mail@bkf.hu Tantárgyi tematika (nappali tagzat) Piac-knfrm krszerűsített váltzat, (2010.jun.25). A tantárgy adatai:
Kategória Kategóriadíj Kik nevezhetnek?
Gyakran ismételt kérdések A versenyről Milyen kategóriák vannak? Kategória Kategóriadíj Kik nevezhetnek? A kategórianyerteseket a közönség választja meg nline szavazással a szakmai zsűri által jelölt pályázók
NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása
NYITOK Hálózat a Társadalmi befgadásért prgram bemutatása A Nyittt Tanulási Közpntk (NYITOK) kncepciójának kidlgzója, a prgram szakmai fejlesztő- és támgató partnere: A SZETT bemutatása A 20 éves múltra
Az Észak magyarországi Régió középtávú fejlesztéspolitikai célkitűzései (2007-2013)
Az Észak magyarrszági Régió középtávú fejlesztésplitikai célkitűzései (2007-2013) A tervezést beflyásló keretfeltételek Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Reginális Fejlesztési Alapról
Műtrágya, istállótrágya és komposzt mezőgazdasági alkalmazásának összehasonlítása életciklus elemzéssel
Műtrágya, istállótrágya és kmpszt mezőgazdasági alkalmazásának összehasnlítása életciklus elemzéssel Németh Anna Szent István Egyetem, Környezetmérnöki MSc. Knzulens: Khlheb Nrbert egyetemi dcens Környezetgazdaságtani
FALUVÁLLALAT FEJLESZTÉSI JAVASLAT ÉS MÓDSZETANI KÉZIKÖNYV
FALUVÁLLALAT FEJLESZTÉSI JAVASLAT ÉS MÓDSZETANI KÉZIKÖNYV Milleflium Stratégia Kft. 2012 Tartalmjegyzék 1 Bevezetés... 4 2 Működő mdellek elemzése, értékelése... 5 2.1 Elemzés módszertana... 5 2.2 Elemzési
Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) 2003. április 1-2.
AGRÁRINFORMATIKAI OKTATÁS/KÉPZÉS MINT A TUDÁSALAPÚ ÁGAZAT MEGALAPOZÁSÁNAK ESZKÖZE Herdn Miklós Debreceni Egyetem, ATC Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar A számítástechnikai ktatás és különböző képzések,
2012. évi szakmai beszámoló
1122 Budapest, Magyar jakbinusk tere 7.. évi szakmai beszámló Budapest, 2013. március 4. dr. Margitfalvi József elnök Ez a beszámló 5+1 (címlap) ldalt tartalmaz, és együtt értelmezendő a. éves közhasznúsági
620. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása
620. témaszámú nemzetközi könyvvizsgálati standard A könyvvizsgáló által igénybe vett szakértő munkájának felhasználása A könyvvizsgáló által igénybevett szakértő munkája megfelelőségének értékelése 12.
2. A kiszolgálási politika működésének lépései (releváns kiszolgálási elemek, teljesítménynormák, teljesítésmérés, eltérések elemzése)
5.A) Ismertesse a kiszlgálási színvnal fgalmát! Mutassa be a kiszlgálási plitika működésének lépéseit! Melyek a kiszlgálási színvnal fő mutatói? Mutassa be a kiszlgálási színvnal mérésének jellemző mutatószámait!
CERA, avagy hogyan lehet valaki minősített kockázatkezelő?
CERA, avagy hgyan lehet valaki minősített kckázatkezelő? Diószeghy Zltán Aktuárius, ING XXIII. Altenburger Gyula Szimpózium 2013. május 30. Mi az ERM? Casualty Actuarial Sciety: Az Enterprise Risk Management
Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére
Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Közpnti Igazgatóság, Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április alegység
VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ STRATÉGIAI PROGRAMJA 2014-2020
VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ STRATÉGIAI PROGRAMJA 2014-2020 3. egyeztetési váltzat 2013. január 30. 1 Vezetői összefglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés - sikeres Vas megye. Ez
Magyarország-Szlovákia-Románia- Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
EURÓPAI UNIÓ Európai Szmszédsági és Partnerségi Eszköz Magyarrszág-Szlvákia-Rmánia- Ukrajna Határn Átnyúló Együttműködési Prgram 2007-2013 Közös Operatív Prgram Végleges javíttt váltzat, 2008. július 23.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Program
Brsd-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Brsd-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Prgram Operatív részprgram Végleges váltzat 2014. szeptember Tartalmjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Megvalósítással kapcslats kérdések...
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Program
Brsd-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Brsd-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Prgram Operatív részprgram Egyeztetési váltzat 2014. június Tartalmjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Megvalósítással kapcslats kérdések...
Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21) kivonat
Hajdúszbszló Várs Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Lcal Agenda 21) kivnat Vezetıi összefglaló (Az adatgyőjtés lezárva: 2010. szeptember 1.) A TANULMÁNY KIDOLGOZÁSÁBAN RÉSZTVEVİ SZAKÉRTİK: Barabás Eszter,
Kraiciné Szokoly Mária: Az andragógus szakma kulcskompetenciái és a képzés lehetőségei I. Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debrecen 2006. szeptember 28.
Kraiciné Szkly Mária: Az andragógus szakma kulcskmpetenciái és a képzés lehetőségei I. Durkó Mátyás Emlékknferencia Debrecen 2006. szeptember 28. A TÉMA KUTATÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI A LLL gndlat és EU dkumentumk
Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti
Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás
1. A szlgáltatás célja Helyi (térségi) fglalkztatási tanácsadás 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja, szakmai, módszertani segítségnyújtással hzzájárulni az adtt térségben, településen a fglalkztatási helyzet
Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.
Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,
Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA
Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék
Nagy Ágoston szakmai életrajza. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Testnevelési és Sportközpont
Nagy Ágstn szakmai életrajza Debreceni Egyetem Orvs- és Egészségtudmányi Centrum Testnevelési és Sprtközpnt 4032 Debrecen, Móricz Zs.krt.22. (52) 411-517/54436; gusti@med.unideb.hu www.basketclinic.hu/nagyagstn
Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója
Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Javaslattételi szakasz II. kötet M U N K A A N Y A G 2013. február Tartalmjegyzék 1. A megye jövőképe... 3 2. A megye célrendszerének bemutatása...
Memó/jegyzet 2013.11.08.
Memó/jegyzet 2013.11.08. Értekezlet a vízgyűjtő-gazdálkdási tervezés tapasztalatairól, a következő tervezési időszak menetrendjéről, intézkedések pénzügyi támgatásáról - Az értekezlet a Nrvég Civil Alap
Az ivóvíz mikrobiológiai (bakteriológiai) jellemzıi és hatásai az ember egészségére
Az ivóvíz mikrbilógiai (bakterilógiai) jellemzıi és hatásai az ember egészségére A víz az ember számára nélkülözhetetlen természeti elem, azzal a laksság minden tagja valamilyen frmában érintkezésbe kerül.
Ötleted van? Vállalkozz! - Vállalkozás menedzselés a válság idején
Ötleted van? Vállalkzz! - Vállalkzás menedzselés a válság idején Helyszín: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet Tlna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. március 6-7. 2013. március 6. (szerda)
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TANULMÁNY 4. A STRATÉGIAI TERVEZÉS ÉS ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZÉS FOLYA- MATOK ÖSSZHANGJÁNAK MEGTEREMTÉSE Dunaújvárs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 10. 20.
Közép-Dunántúl intelligens innovációs szakosodási stratégiája
Közép-Dunántúl intelligens innvációs szaksdási stratégiája Készítette a Közép-dunántúli Reginális Innvációs Ügynökség Résztvevő szakértők: Dr. Szépvölgyi Áks ügyvezető igazgató (KDRIÜ) Fekete György prjektmenedzser
TÁJÉKOZTATÓ A TÁMOP-2.4.5-12/7
HyperTeam Üzleti és Infrmatikai Tanácsadó Kft. H-1117 Budapest, Fehérvári út 84/a II. emelet T.: +36 1 279 0720 F.: +36 1 209 3086 www.hyperteam.cm TÁJÉKOZTATÓ A TÁMOP-2.4.5-12/7 A munka és a magánélet
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 01. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 01 dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék Tematika Készítette: dr. Torma A. Készült: 2012.09. 2» Termelési hulladékok jelentősége» Programok, policyk a
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2030
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2030 1. számú módsítása JÓVÁHAGYVA: 130/2017. (VIII.4.) önkrmányzati határzat 1. pntjával MEGBÍZÓ: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉSZÍTETTE:
Vállalkozás bemutatása
Szakmai beszámló Térségi és helyi vállalkzásk fejlesztése, új szlgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése A1 Mezőföldi Híd Térségfejlesztős Egyesület által meghirdetett intézkedés Vállalkzás
ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL
ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Besztás Besrlási csprt/fkzat AD 8 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességének ideje
A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon
A fgyasztói tudatsság növelése az elektrnikus hírközlési piacn A Nemzeti Hírközlési Hatóság szakmai tájékztató anyaga 2008. szeptember A fgyasztók körébe meghatárzás szerint valamennyien beletartzunk,
KÖNYVÖSSZEFOGLALÓ. Fenntartható városok a jövő nemzedék életterei. Kézikönyv Stuttgart fenntartható városfejlesztéséről. Összefoglaló jegyzet
KÖNYVÖSSZEFOGLALÓ Fenntartható vársk a jövő nemzedék életterei Kézikönyv Stuttgart fenntartható vársfejlesztéséről Összefglaló jegyzet (készítette: dr. Hrnyánszky-Hittner Hanna) A szerző: Dr. Wlfgang Schuster
Közép-Dunántúl intelligens innovációs szakosodási stratégiája
Közép-Dunántúl intelligens innvációs szaksdási stratégiája Közép-dunántúli Reginális Innvációs Ügynökség, 2013. április 17. Készítették: Dr. Szépvölgyi Áks ügyvezető igazgató (KDRIÜ) Fekete György prjektmenedzser
A programterület a két ország következő NUTS III szintű (vagy azzal egyenértékű) régióit öleli fel:
Prgramterület A prgramterület a két rszág következő NUTS III szintű (vagy azzal egyenértékű) régióit öleli fel: Magyarrszágn: Csngrád és Bács-Kiskun megyék; Szerbiában: Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Észak-Bánát,
The (Hungarian) Eionet Network actualities
The (Hungarian) Eionet Network actualities EINOET meeting, 19th April, 2018 Nemes Mariann, NFP mariann.nemes@fm.gov.hu +36 1 795 3518 Current NRC groups In case of MB decision In green: the groups that
ESCO vállalkozási modellek az EHI megvalósításához. Fernezelyi Ferenc Veolia Energia Magyarország Zrt.
ESCO vállalkzási mdellek az EHI megvalósításáhz Fernezelyi Ferenc Velia Energia Magyarrszág Zrt. Velia = 160 év tapasztalat Cmpagnie Générale des Eaux alapítása A vállalatcsprt felvette a Velia Envirnnement
EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN. KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető
EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető 2004: A fejlesztés szakmai érvei szelektív az isklarendszerünk, az iskla nem képes csökkenteni a szci-öknómiai
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Zala Termálvölgye Egyesület TERVEZET
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Zala Termálvölgye Egyesület TERVEZET A Zala Termálvölgye Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégiájának akcióterülete Zalaszentgrót térségének 30 települését fedi
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.12. COM(2010) 662 végleges 2010/0325 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a külső határk átlépésére jgsító és vízummal ellátható úti kmányk listájáról,
Observatory Hírlevél. 2009. február. 1. Előtérben. 2. Observatory hírek. 3. Cedefop hírek. 4. Oktatáspolitikai hírek. 5. Rendezvények. 6.
Observatry Hírlevél 2009. február 1. Előtérben Előtérben: A JbArt prjekt hzzájárulása az aktív tanulás elősegítéséhez Az aktív tanuláshz kapcslódó tvábbi prtálk, prjektek és infrmációfrrásk 2. Observatry
BGE TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL
KEDVES KOLLÉGÁNK! 2018. ÁPRILIS 5-6-ÁN RENDEZZÜK MEG ISMÉT A KUTATÓI NAPOKAT. Tavaly nagyn jól sikerült ez a rendezvény, hiszen több, mint 30 általatk javaslt prgramn 800 résztvevő (egyetemi plgárk és
AZ ÜZLETI INFORMÁCIÓGAZDÁLKODÁSI ÉS MÓDSZERTANI INTÉZET KUTATÁSI TEVÉKENYSÉGE DR. PÁL TIBOR*
127 AZ ÜZLETI INFORMÁCIÓGAZDÁLKODÁSI ÉS MÓDSZERTANI INTÉZET KUTATÁSI TEVÉKENYSÉGE DR. PÁL TIBOR* A pénzügyi, a számviteli, a statisztikai, valamint az üzleti előrejelzéssel fglalkzó szakmai területek a
Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése
Felhívás a Kazincbarcika és vnzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése című és SH1/1 számú prjekt keretében megvalósíttt Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása pályázati alap szakmai értékelői
KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015
KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015 KIEMELT, POLGÁRŐR BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM PROGRAMINDÍTÓ FÓRUM 2014. február 15. ELFOGADVA: AZ OPSZ 2014. JANUÁR 17-EI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN HOZOTT, ELN/5/2014. SZÁMÚ HATÁROZATÁVAL
Megfelelési teszt jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére
e-mail: inf@randmcapital.hu www.randmcapital.hu Megfelelési teszt jgi személyek és jgi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hgy a Randm Capital Zrt.
A Mobile2020 projekt magyarországi munkacsoportjának ajánlásai. Mezei Csaba
A Mbile2020 prjekt magyarrszági munkacsprtjának ajánlásai Mezei Csaba 11.11.2013. Baltic Envirnmental Frum Deutschland e. V. Osterstraße 58 20259 Hamb urg Germany www.mbile2020.eu Part -financed by the
Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia
Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats
DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN
DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN Tisztelt Királyi Felségek, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Főtitkár Úr, Excellenciás Hölgyek és Urak!
Vas megye Integrált Területi Programja
Vas megye Integrált Területi Prgramja 2014-2020 TERVEZET A megyei gazdaságfejlesztési és településfejlesztési integrált területi prgram tervezéséhez Cím Verzió 1.0 Megyei közgyűlési határzat száma és dátuma
A görög információs társadalom
A görög infrmációs társadalm Szerzı(k): Kerstin Siakas, Assistant Prfessr, Alexander Technlgical Educatinal Institutin f Thessalniki, Greece, siaka@it.teithe.gr Themis Ktsials, Research Assciate, Alexander
Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21) kivonat. 4. Stratégia Melléklet
Hajdúszbszló Várs Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Lcal Agenda 21) kivnat 4. Stratégia Melléklet (Az adatgyőjtés lezárva: 2010. szeptember 1.) A TANULMÁNY KIDOLGOZÁSÁBAN RÉSZTVEVİ SZAKÉRTİK: Barabás
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jgi Bizttság 12.11.2013 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (104/2013) Tárgy: A brit Alsóház indklással elláttt véleménye az Európai Ügyészség létrehzásáról szóló tanácsi rendeletre
ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
ESZTERGOM ÉS NYERGESÚJFALU TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS Nyílt ülésen tárgyalandó. 52/2011.09.08. A határzati javaslat elfgadásáhz egyszerű többség szükséges. Előterjesztés az Esztergm és Nyergesújfalu
Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója
Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Helyzetelemzés Készítette: Vital Pr Kft A gazdasági fejezet elkészítésében közreműködött a Pannn Gazdasági Hálózat 2012. nvember Tartalmjegyzék
A víz stratégiai jelentőségű erőforrás
soros c m msor helye A víz stratégiai jelentőségű erőforrás A vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki
A KFI Stratégia sarokpontjai és a regionális intelligens szakosodási stratégiák összefüggései Borsi Balázs
A KFI Stratégia sarkpntjai és a reginális intelligens szaksdási stratégiák összefüggései Brsi Balázs Nemzetgazdasági Minisztérium, Innvációs és K+F Fősztály Budapest, 2013. április 3. Az egyetemi-akadémiai,
MODERN VÁROSOK OKOS MEGOLDÁSOK
MODERN VÁROSOK OKOS MEGOLDÁSOK GYORSAN KIVITELEZHETŐ SMART CITY PROJEKTEK, KÉSZPÉNZMENTESÍTŐ MEGOLDÁSOK 2017. OKTÓBER 19. MÉTH ANDRÁS KERESKEDELMI FEJLESZTÉSI IGAZGATÓ Legal disclaimer This presentatin
Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző
Eszközbeszerzési pályázat az önkrmányzati ASP rendszerhez történő csatlakzás érdekében Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi
Etikai Kódex Dometic Csoport
Etikai Kódex Dmetic Csprt 1. Alapelvek és általáns követelmények 1.1 Alapelvek Levél az Elnöktől A Dmetic Csprt tevékenységét bővítő multinacinális vállalatként elkötelezte magát amellett, hgy felelős
Az Európai Parlament május 21-i állásfoglalása a nyilvános vételi ajánlatról szóló 2004/25/EK irányelv alkalmazásáról (2012/2262(INI))
P7_TA-PROV(03)098 Nyilváns vételi ajánlatk Az Európai Parlament 03. május -i állásfglalása a nyilváns vételi ajánlatról szóló 004/5/EK irányelv alkalmazásáról (0/6(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel
Adatbenyújtási kézikönyv
Adatbenyújtási kézikönyv 22. rész Az engedélyezési kérelem elkészítése és benyújtása Annankatu 18, P Bx 400, FI-00121 Helsinki, Finland (Finnrszág) Tel.: +358 9 686180 Fax: +358 9 68618210 echa.eurpa.eu
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA
MÓDOSÍTÁS ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Környezeti értékelés a 2/2005. (I.11.) Krm. rendelet alapján VÁROS TEAMPANNON KFT. 2015. december ÉRD
Dr. Piskóti István Dr. Nagy Szabolcs Kovács Attila Tamás Biotechnológiai innovációk marketingje
Dr. Piskóti István Dr. Nagy Szablcs Kvács Attila Tamás Bitechnlógiai innvációk marketingje A bitechnlógia innvációk a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek egyik, ha nem a legfntsabb kitörési pntját
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET