Elkészült a lábatlani révátkelő. Elkészült a lábatlani révátkelő június június. átsétáltak a kikötő parkolójába, ahol Darányiné Csonka
|
|
- Sára Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2013. június Elkészült a lábatlani révátkelő június Elkészült a lábatlani révátkelő Hosszú várakozások után, június 21-én ünnepélyes keretek között került átadásra Lábatlan és testvértelepülésünk, Karva Hosszú közötti várakozások új határátkelő. után, június 21-én ünnepélyes keretek A között Magyarország Szlovákia került átadásra Lábatlan és Határon testvértelepülésünk, Átnyúló Együttműködési Karva közötti új határátkelő. Program keretében elkészült beruházás záróünnepségén A Magyarország Szlovákia Dinnyés István, Lábatlan Határon polgármestere Átnyúló egy Együttműködési kisfilm segítségével Program foglalta keretében össze a beruházás elkészült előzményeit, beruházás valamint záróünnepségén a kivitelezés Dinnyés alakulását. István, Lábatlan polgármestere egy kisfilm Lábatlan segítségével és Karva foglalta között össze a kapcsolatot a beruházás már előzményeit, az 1860-as valamint évektől kikötő a kivitelezés biztosította, alakulását. melyet a II. világháborúban felrobbantottak. Lábatlan és A Karva két között település a kapcsolatot - Lábatlan már vezetésével az 1860-as - sikeresen évektől kikötő pályázott, biztosította, a települések melyet közti távolság a II. világháborúban lerövidítése és a felrobbantottak. Duna kínálta turisztikai A két település lehetőségek - kiaknázására. Lábatlan vezetésével - sikeresen A kivitelezési pályázott, munkák a települések 2012 közti augusztusában távolság lerövidítése kezdődtek. és A lábatlani a Duna kínálta oldalon turisztikai parkoló lehetőségek kialakítása, kiaknázására. járda felújítás illetve az úszóműhöz A kivitelezési új járda munkák építése 2012 vált augusztusában szükségessé. A kezdődtek. kivitelezési A lábatlani munkákat oldalon az Árkádok parkoló Kft. kialakítása, és alvállalkozói járda végezték. felújítás illetve az úszóműhöz A karvai oldalon új járda ilyen építése jellegű vált munkákra szükségessé. nem A volt kivitelezési szükség. munkákat Karván felújították az Árkádok a Kft. település alvállalkozói kishajóját, végezték. új motort és A radarberendezést karvai oldalon szereltek ilyen jellegű bele. munkákra A hajó nem 12 személy volt szükség. vagy Karván kerékpáros felújították szállítására a alkalmas. település A kishajóját, két úszómű új Pozsonyban motort és készült, radarberendezést szállodahajók szereltek fogadására bele. is A megfelel. hajó 12 személy vagy kerékpáros szállítására alkalmas. A két úszómű Pozsonyban készült, szállodahajók fogadására is megfelel. A rendezvény záró momentumaként a vendégek átsétáltak a kikötő parkolójába, ahol Darányiné Csonka Valéria A tiszteletes rendezvény asszony záró megáldotta, momentumaként Tóth Bertalan a vendégek plébános úr átsétáltak pedig a kikötő parkolójába, ahol Darányiné Csonka Valéria megszentelte tiszteletes a asszony megáldotta, Tóth Bertalan plébános úr létesítményt. pedig megszentelte Ezt követően a létesítményt. került sor a Ezt hivatalos követően került szalagvágásra sor a hivatalos két szalagvágásra polgármester, a két karvai polgármester, alpolgármester a karvai és a megyei közgyűlés elnökének közreműködésével. alpolgármester Köszönet az ünnepségen közreműködő Borostyán Baráti és Kör a megyei kórusának közgyűlés Gelencsér elnökének Dánielnek közreműködésével. színes, színvonalas előadásukért. Köszönet az ünnepségen közreműködő Borostyán Baráti Kör A létesítmények kórusának és a Gelencsér kapcsolódó Dánielnek beruházások színes, mindkét színvonalas oldalon előadásukért. üzemkészek, azonban hiányzó engedélyek miatt csak A várhatóan létesítmények egy hónap és a múlva kapcsolódó kezdik beruházások meg a működést. mindkét oldalon (Pályázati üzemkészek, beszámoló azonban a 3. oldalon hiányzó olvasható.) engedélyek miatt csak várhatóan egy hónap múlva kezdik meg Önkormányzati a működést. híradás (Pályázati beszámoló a 3. oldalon olvasható.) Önkormányzati híradás Az ünnepségen Duka Gábor Karva polgármestere többek között felidézte annak a napnak a sikerét, mikor először lehetett Az átjutni ünnepségen kishajóval Duka egyik Gábor partról Karva a másikra. polgármestere többek között Komjáthy felidézte László annak közlekedés-építő a napnak mérnők a sikerét, a Partner mikor Mérnöki először Iroda lehetett Kft. átjutni ügyvezetője kishajóval a egyik tervezői partról munka a másikra. részleteiről beszélt Komjáthy néhány fotóval László illusztrálva. közlekedés-építő mérnők a Partner Mérnöki Iroda Popovics Kft. György ügyvezetője a Komárom-Esztergom a tervezői munka Megyei részleteiről Közgyűlés beszélt néhány elnöke fotóval tolmácsolta illusztrálva. Völner Pál államtitkár - a beruházással kapcsolatos Popovics György - elismerő a Komárom-Esztergom szavait, majd beszédében Megyei Közgyűlés méltatta a kikötő elnöke projekt tolmácsolta megvalósulását. Völner Pál államtitkár - a beruházással kapcsolatos Az ünnepség - elismerő keretében szavait, a tervezésben majd beszédében és kivitelezésben méltatta a kikötő eredményesen projekt megvalósulását. közreműködök vehettek át elismerő okleveleket Dinnyés Az ünnepség István lábatlani, keretében valamint a tervezésben Duka és Gábor kivitelezésben karvai eredményesen polgármestertől. közreműködök vehettek át elismerő okleveleket Dinnyés István lábatlani, valamint Duka Gábor karvai polgármestertől.
2 Tájékoztató a képviselő-testület június 25-i üléséről Első napirendi pont során beszámoló hangzott el a két ülés között történt eseményekről. 31-én a Gerenday Közösségi Házban tartotta sajtótájékoztatóját a Forest Papír Kft., ahol a cég a beruházás jelenlegi állásáról, az építkezés helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket. A polgármester az építkezést is megtekintette. Délután ugyanitt Iskola Művészeti Gálája volt, melynek keretében kiállították az iskola kézműves szakkör diákjainak munkáit, s az érdeklődők megtekinthették a színjátszó kör előadását. Június 1-jén a Lábatlani Vasbetonipari Zrt. szervezte meg dolgozói részére a Gerenday kertben az Építők Napját, melyen a polgármester is részt vett. Délután 15 órától a lábatlani pincegazdák ismét megrendezték a Nyitott pincéket, melynek keretében az érdeklődők megkóstolhatták a termelői borokat. 3-ától a Duna áradása miatt megkezdődött az árvízi védekezés településünkön. 5-én Varga Ákos, az UBM cég vezérigazgatója kereste meg a polgármestert, akivel megtekintette a cementgyári silókat. 6-án városunk pedagógusainak, nevelőinek köszöntése zajlott a Gerenday Házban a Pedagógus Nap alkalmából. 7-én Kolonics György olimpiai bajnok kenus emlékére megrendezett Kolonics-kiállítás megnyitóján vett részt a polgármester a Gerendayban. A kiállítás július 15-ig megtekinthető. A Holcim Díjátadó Est keretében Schantzl Edit jegyző asszony vehette át a Holcim Mikrotérség Alapítványtól az önkormányzat által elnyert 2,6 millió forintos díjat. Az intézmények által elnyert díjakat a lábatlani intézményvezetők vették át. 8-án tetőzött a Duna városunknál. A védekezés sikeres volt. A Dunán levonuló árhullám védekezési költségeinek megtérítése érdekében vis maior pályázat került benyújtásra, a védekezés teljes költsége mintegy 2m Ft. 19-én az iskolai tanévzáró ünnepsége zajlott le. 20-án ülésezett a Kistérségi Társulás Esztergomban, melynek napirendje a kistérségi társulási megállapodás módosítása volt. Ezzel egy napon került sor a Lábatlan Intézményfenntartó Társulás ülésére, melyen Dinnyés István polgármestert választották a Társulási Tanács elnökének. 21-én Önkormányzatunk egyik legjelentősebb beruházásának eredményeként ünnepélyes keretek között került sor a Karva-Lábatlan közötti révátkelő záró konferenciájára és átadására. Következő napirend során a képviselő-testület elfogadta a költségvetési rendelet soron következő módosítását, mely a kötelező átvezetéseket tartalmazza. Ennek eredményeként a 23m Ft-tal, 909m Ft-ra emelkedett a költségvetés főösszege. Elfogadásra került a települési szilárd hulladék közszolgáltatásért fizetendő díj, mely a kormányzati rezsicsökkentés keretében csökkentett árakat határozta meg: én hatályos től hatályos 60 literes gyűjtőedény 198, literes gyűjtőedény 262, literes gyűjtőedény 360, literes gyűjtőedény 393, literes gyűjtőedény 787,2 652 Zsák literes gyűjtőedény közös számlafogadással 2.525, literes gyűjtőedény közös számlafogadással A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a Hétforrás Kft. beszámolóját. A Kft. vezetője tájékoztatta a testületet, hogy árvíz idején, napi szinten végeztek laborvizsgálatokat a vízminőséggel kapcsolatban, a vízminőség folyamatosan jó volt, mivel a vízkivételi művek árvízvédelmi szempontból is védettek. A törvényi rendelkezések következtében a cég várthatóan befejezi tevékenységét, feladatát valószínűleg az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt. veszi át. A Hétforrás Kft. a tartozásállomány csökkentése érdekében számos hatásos intézkedést foganatosított. Döntés született a Rákóczi F. u szám alatti önkormányzati bérlakások bérlőinek kijelöléséről. Az ún. fecskelakások igénylőivel az önkormányzat 3-5 évre kötött szerződést. Az utóbbi időszakban felhalmozódott lakbértartozások megszüntetése érdekében a testület döntött a tartós tartozásállománnyal rendelkező bérlők szerződéseinek felmondásáról. A szociális bérlakások igénybevételének feltétele az új, minden eddigi igénylőnek kiküldött nyomtatvány kitöltése, továbbá a pontos lakbérfizetés. Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás szabályozásának törvényi változása miatt a háziorvosi ügyelet fenntartása céljából fenntartja. A képviselő-testület üléséről készült felvétel vágatlanul megtekinthető a városi honlapon. Schantzl Edit jegyző
3 A szlovákiai oldalon nem volt szükség a parti infrastruktúra fejlesztésére. A Karva község tulajdonában lévő kishajó felújítási költségei és a biztonságos üzemeltetéshez szükséges új eszközök beszerzése képezte a pályázat részét. A A kapcsolatok reneszánsza június 21-én Lábatlan (Magyarország) és Karva (Szlovákia) között átadásra került az új kikötő A Duna két partján fekvő település, Lábatlan (HU) és Karva (SK) között a kapcsolatot 1860-as évektől kikötő biztosította, melyet a II. világháborúban felrobbantottak. Az igény a kikötők újjáépítésére folyamatosan megvolt, de a lehetőségre a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programig ) a várni kellett. A települések Lábatlan város vezetésével közös pályázatot adtak be, amely a Partnerség a Jobb Határátkelés Érdekében címet kapta. Célja a két település közötti közúti távolság lerövidítése mellett, a gazdasági, a társadalmi és a kulturális kapcsolatok szorosabb ápolása, a Duna által kínált turisztikai lehetőségek kiaknázása lett. A pályázat támogatásban részesült, a költségek 85 %-át az Európai Unió ERFA forrásból, 10 %-át a hazai kormányzati társfinanszírozás, 5 %-át pedig a két pályázó település hajó kívül-belül megszépült, új motorokat és korszerű radar készülékeket kapott. A hajóforgalom fogadására alkalmas úszóművek Pozsonyban készültek. A munkálatok 2013 áprilisában értek véget az úszóművek beállításával. A kialakított két úszómű alkalmas a Dunán hosszirányban közlekedő nagyhajók fogadására is. Az átkelést biztosító kishajó személyek, kerékpárok szállítását teszi lehetővé. Együttműködés Határok Nélkül Partnerség a Jobb Határátkelés Érdekében HUSK/0901/2.4.1/0281 Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját biztosította. A hosszas előkészítő, engedélyeztetési és közbeszerzési eljárás befejezése után, 2012 augusztusában kezdődhetett meg a beruházás kivitelezése. A parti munkákat a lábatlani székhelyű Árkádok Kft. és alvállalkozói végezték el. A kikötőhöz gépkocsival érkezők számára a 10- es főútról közvetlenül elérhető parkoló épült. A parkoló és a kikötő közötti szakaszon felújításra került a járdaburkolat, a Dunaparton pedig az úszómű megközelíthetősége érdekében új járda létesült. Lakossági felhívás Felhívjuk az árvízzel sújtott területek lakosságának figyelmét arra, hogy az érintett területeken csalók megjelenésére lehet számítani, akik különféle helyreállítási munkálatokra hivatkozva (pl. csatornatisztítás) pénzt próbálnak kicsalni a lakosoktól. Kérjük, hogy amennyiben ismeretlen személyek ilyen indokkal megkeresik Önöket, semmi esetre se engedjék be őket a lakásba, kertbe, minden esetben kérjenek igazolványt. A csatornatisztítás az érintett területeken a Vízmű hatáskörébe tartozik, melynek munkatársai minden esetben fényképes igazolvánnyal tudják igazolni magukat. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyéb indokkal (pl. adománygyűjtés, különböző szakmunkák) is megjelenhetnek csalók. Horváth Szeder Gábor s.k. hivatalvezető Esztergomi Járási Hivatal Köszönetnyilvánítás árvízi védekezésért Köszönetet szeretnék nyilvánítani a Panoráma étteremnél történt árvízi védekezésért Lábatlan város polgármesterének, polgárőrségének, a környező települések polgárőreinek valamint mindenkinek, aki részt vett a védekezésben. Köszönettel: Dr. Lestyán Klára, üzemeltető
4 Tájékoztató a június 4-11-e között levonult árhullám védekezési munkálatairól A 2002-es Dunán levonuló árhullám 793 cm-es tetőzése után június 8-án 813 cm-rel tetőzött a folyó településünkön. Lábatlan vízügyi szempontból nem veszélyeztetett település, fekvése magas parti. Településünk árvízi védművekkel nem rendelkezik, a parton futó vasúti töltés ideiglenesen képes az árhullámot megfogni, de a töltésen keresztül a folyó-, illetve a talajvíz több ingatlan kertjében megjelenik. Erőfeszítéseink eredményeként a település lakóingatlanaiban, épületeiben a víz nem tett kárt. Összefogással és önzetlen munkával megvédtük a rendkívüli terhelésnek kitett valamennyi véd művet, és az előre nem látható helyzeteket is sikerült kezelnünk. Köszönetemet fejezem ki az árvízi védekezésben részt vevő valamennyi önkéntesnek, közmunkásnak, polgárőrnek, önkormányzati alkalmazottnak munkájukért, továbbá a helyi vállalkozóknak az azonnali, gyakran éjszakai munkavégzésükért. Külön köszönöm a HOLCIM vezetésének, hogy a védekezéshez szükséges gépeket térítésmentesen a város rendelkezésére bocsátotta. Az együttjátszás öröme Dinnyés István polgármester Az árvízi védekezés célja a személyek, lakóingatlanok elsődleges védelme, ugyanakkor kertek, garázsok esetében ez nem cél, hiszen a védekezés költsége többszöröse lenne a károk és a helyreállítás költségének. Az állam utólagosan - szigorú feltételek szerint - a kizárólag a fentiek alapján részben megtéríti az önkormányzatok közterületen folyó védekezési költségeit. Az önkormányzat az előre jelzett magas vízszintre tekintettel már június 3-án megkezdte a védekezési munkálatok szervezését. A magántulajdonban lévő Panoráma étterem, a Rákóczi F. u. 99. szám előtti ingatlannál lévő vasúti áteresz, illetve a Bem utcai szikkasztóárok lezárása történt meg polgárőrök, közmunkások, önkéntesek, a polgármesteri hivatal munkatársainak segítségével, a városházán 24 órás ügyelet működött. Június 7-én este a Rákóczi F. u. 99. szám előtti vasúti átereszt lezáró nyúlgát megcsúszott, önkéntesek, hivatali dolgozók segítségével a gátat megerősítették, és a talajvizet és a csurgalékvizet 24 órás váltásban szivattyúzták. Június 8-án a volt papírgyár csapadékvíz, szennyvíz elvezető csövein az ár visszaduzzadt. Az előre jelzett vízszint ismeretében egy ingatlan sem volt veszélyben, de önkéntesek és katonák a katasztrófavédelem vezetésével a csöveket, átereszt lezárták. A vasúti töltésen számos érdeklődő, fotózó jelent meg, sokszor az ideiglenes véd művek ellenőrzését is akadályozva, kérek mindenkit, hogy hasonló helyzetekben vegye figyelembe az árvízvédelmi feladatok elsődlegességét. A védekezés költsége településünkön mintegy 2 m Ft, mely 200 m 3 homok, kő, db homokzsák, a szivattyúzás költségének összege, illetve a polgárőrök, közmunkások étkeztetésének ára. Az elhelyezett ideiglenes véd művek lebontása jelentős feladat volt, melyet június 14-én fejeztünk be. Az önkormányzat mértékadó vízszintre tekintettel javaslatot tesz az illetékesek felé a Magyar Állam tulajdonában lévő vasúti töltés kritikus pontjainak ideiglenes lezárási lehetőségeire (kifolyók dugaszolása, átereszek tömedékelése, stb.) hogy a jövőben lényegesen kisebb erőfeszítéssel lássuk el a feladatot. Május 21-én reggel 8 órakor vette kezdetét az iskolai gyereknap. Az egész iskola kirajzott a focipályára, ahol 8 állomáson kellett helytállniuk a gyerekeknek. Az idei év különlegessége az volt, hogy a felsős osztályok örökbe fogadtak egy-egy alsós osztályt, és egész délelőtt együtt játszottak. A feladatok is olyanok voltak, ahol kicsi és nagy együttműködésére volt szükség. Cipelték egymást háton, a nagyok lábára állva kerülgettek akadályokat, a szókirakóban együtt keresték az elrejtőzött szavakat. Nagyméretű memóriakártya várta, hogy melyik csapat forgatja ki hamarabb az összes mesepárt. Kicsit nehéznek bizonyult az a játék, amikor egy madzagra kötött kanállal kellett a pingponglabdát a cipős dobozba irányítani. A tojástartós darts, amit nyilak helyett pingponglabdával, és tábla helyett beszámozott tojástartóval játszottunk, szinte mindenkinek tetszett. Egy óriás méretű társasjátékban a gyerekek voltak a bábuk, és az egyes körökben lévő feladatokat a csapatuknak kellett megoldani, hogy tovább haladhassanak a pályán. A feladatok a mesék világából voltak, énekelni, mutogatni kellett mese címeket, meseszereplőket sorolni, körülírni. Találós kérdéseket is kaptak, aki rosszul válaszolt, annak guggolnia kellett. Az egyik állomáson Zsuzsa néni és Reni néni a Biztonságos Iskola Program keretében activity-vel, sok-sok érdekes feladvánnyal várta a gyerekeket. Játék közben tanulhatták meg, hogyan tehetik biztosságossá környezetüket, milyen veszélyekre kell figyelniük játék közben, kit és hogyan kell hívni, ha baj van. A délelőtt nagyon gyorsan eltelt. Jó volt látni a sok csillogó, de játékban elfáradt szemű gyermeket, ahogy a fűben heverve várja a megérdemelt jutalmat, a csokit. Szeretném azt hinni, hogy ezen a napon sikerült jobban odafigyelnünk egymásra! Rozmánné Eckl Erzsébet, a Diákönkormányzat felnőtt segítője
5 10 éves Lábatlan és Rechnitz testvérvárosi kapcsolata A partnerkapcsolat fennállásának 10. évfordulója alkalmából május végén delegáció utazott Rechnitz-be Dinnyés István polgármester vezetésével. Testvérvárosunkban a Városházán fogadott bennünket Engelbert Kenyeri polgármester és a képviselőtestület tagjai. Már ott voltak a németországi Alzeyből érkezett vendégek is. Alzey Rechnitz másik testvérvárosa. A rövid köszöntő és a program ismertetése után közös ebéd következett. A délutánt sétával, városnézéssel töltöttük Josef Saly, korábbi polgármester társaságában. Az ünnepi programon a két polgármester mondott beszédet, majd aláírásukkal megerősítették a partnerkapcsolatot. Dinnyés István a rechnitz-i képviselőtestület kitüntetését kapta munkája elismeréséül. Darányiné Csonka Valéria lelkészasszony a lábatlani református gyülekezet és az önkormányzat ajándékát hozta, egy márvány emléktáblát Szenczi Molnár Albert emlékére, aki 400 évvel ezelőtt Rechnitzben élt és tevékenykedett rövid ideig lelkészként. A második nap a sport jegyében telt. A sportpályán 11 órakor - tavalyi városnapi vendégeink, - a rechnitz-i Fúvószenekar adott koncertet, majd 16 órától a focié lett a főszerep egészen 22 óráig. A 12 öregfiú focicsapat közül a lábatlani a dobogós, harmadik helyen végzett. Gratulálunk e szép eredményhez! Kellemes élményekkel tértünk haza kis városunkba. Viszontlátásra Rechnitz! Év végére kész az új Forest beruházás! május 31-én, a Gerenday Közösségi Házban tartott sajtótájékoztatót a Forest, új, lábatlani beruházásáról. Bodrogai Ferenc cégvezető-tulajdonos mellett Dr. Völner Pál államtitkár is méltatta a cég fejlődését, eredményeit. A pályázati támogatással megvalósuló beruházásról már korábban is beszámoltunk. Most, fél évvel a munkahely- és értékteremtő munka elkészülte előtt, nagy örömmel tesszük közzé a cég hivatalos sajtónyilatkozatát. A 2012 novemberében indult beruházás befejezése az év végére várható. Mára a gépalapok kialakítása is megtörtént a készülő csarnokban. A 2,5 milliárd forintos fejlesztési projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A FOREST- PAPÍR Kft. korábbi sikeres innovatív termék- és technológia fejlesztéseinek köszönhetően vált Magyarország meghatározó piaci szereplőjévé, melyet újabb innovatív megoldásaival kíván tovább erősíteni. Legújabb beruházása lehetővé teszi olyan higiéniai papírtermékek gyártását, melyek igazodnak a változó piaci igényekhez az innovációs fejlesztéssel létrejövő új gyártástechnológiának köszönhetően. A technológia fejlesztése mellett új üzemcsarnokot és raktárhelyiségeket épít a vállalat, ahol a beruházást követően fővel növekedni fog a dolgozók létszáma. Az új gyártástechnológia kialakítását az olasz és német gépgyártókkal szoros együttműködésben végzik a FOREST- PAPÍR Kft. fejlesztési szakemberei, ezáltal egy kiemelkedő technológiai újítás valósul meg. A gépgyártóval történt egyeztetés és a kutatás-fejlesztési munka eredményeként mára a prégtechnológia és a prégminta is kiválasztásra került. A FOREST-PAPÍR Kft. a gép fogadására és a logisztikai feladatok ellátására alkalmas csarnokot Lábatlanon valósítja meg. Munkájuknak köszönhetően Piszkén a felszámolás alá került, hajdanában tekintélyes papíripari tradíciókkal bíró Piszke Papír Rt. egy jelentős területére költözik vissza az élet.
6 Tábori képek Sirályokkal Tavaszi Duna-part takarítás és az időben megkezdett vízi edzések után egyre gyakrabban merült fel a kérdés, hogy mikor megyünk Sukoróra és mikor a Panorámába a már szinte hagyománnyá vált vízi sport táborokba. Az évek alatt mindkettőre kialakult egy rendszer, egy visszatérő időpont, amikor felcuccolunk és először elutazunk, a másodiknál meg jól itthon maradunk. Aztán megjelent az idei kajak-kenu versenynaptár, benne egy kedves meglepetés, az egyik fontos országos bajnokság az Eszkimó- Indián Játékok jóval előbbre került, mint eddig. Ez volt évek óta a táborunk zárónapja, ahol együtt szurkolhattunk gyerekeinknek. Június első napjaiban, amikor idén először voltunk Sukorón, a diákolimpián, döntenünk kellett, hogy csináljuk végig a tábort. Esőkabátban kémleltük a hullámos zöld vízen vacogó csibéinket, és minden előrejelzés reálisnak látszott a hideg, csapadékos június ígéretével, így lefoglaltuk az egyes kőházat. Kicsit drágább, hétfőn nem kezdhetünk, csak kedden, de nem leszünk kitéve a lengedező sátorban vizesen vacogó gyerekek szüleitől várható kritikáknak. Na, ennyit az időjárás előrejelzésről. A társalgó biztonságára esténként egy csöppet sem vágytunk, mert akkor lehetett végre élvezni a hűsebb esti légáramlatokat, mert nap közben olyan rekkenő hőség volt, hogy már reggel fél hétkor a vízbe vágytunk, és ez az érzés nem hagyott alább egész nap. Délben az UV támadás alatt tekeregtünk ki a Baktatóba, ja, nem baktattunk ki a Tekergő étterembe, de visszafelé már azt számoltuk, hogy be tudnánk-e ülni a kilenc személyes kisbuszba huszonhatan. Aztán jött a strandolás, majd délután az esti edzés előtt az 1000 méteres úszás, törekedtünk rá, hogy meg legyen a napi tíz kilométer evezés. Azt hittem, ez elég a nyugodt éjszakához, de csak én tudtam (volna) nyugodtan aludni, a gyerekek hangja a félreszigetelt barakkfalakon nem akadt meg. Úgyhogy jött óráról órára a hőtenger éjszakában az ellenőrzés, a fegyelmezés és a saját ágyba terelés. Tudom, velem van valami baj, mert hiába alszom el hajnalban, a fejemben félötkor ott a harsány kukorékolás. A tábor jó volt, csak az utolsó reggeli futást rövidítette a bögre cseppekben hulló nyári zápor, és napsütésből végig több volt, mint elég, a víz pedig meleg volt, akár. Akár a Velencei-tó! Sujbert Levente táborozó Játékos kajak-bajnokok Június 22-én, szombaton, táborunk utolsó napján rendezték az idei Eszkimó-Indián Játékokat a Velencei-tónál. Érdekes a verseny elnevezése, miért pont Eszkimó és Indián? E két népnek köszönhetjük hajóinkat. A kajakot az eszkimók használták először, az első kenukat pedig az indián bennszülöttek készítették nyírfakéregből. Persze ahhoz, hogy sporteszközzé váljanak, hosszú időnek kellett eltelnie. A mai 9-13 éves gyerekeknek már kicsit más hajóban kellett megmutatni kajak-és kenutudásukat, de ügyességre, gyorsaságra, játékosságra is szükségük volt, hiszen közel 700 Vízi sportoló állt rajthoz a rekkenő hőségben az idei versenyen. Ez egy összetett küzdelem, ahol a versenyzők előbb kislabdával dobnak célba. Mindenki hármat dobhat, minden sikeres próbálkozás 8 másodperces időjóváírást ér. A feladat könnyűnek tűnik, de a pontos célzás mellett itt bizony egy kis szerencsére is szükség van. A több száz indulóból csupán 6 gyerek talált háromszor a körbe. Aztán jött a fél perces húzódzkodás, ahol minden szabályos gyakorlat 2 másodpercet ért. Ezt a feladatot rengeteget gyakoroltuk, így fiaink és lányaink sok értékes másodpercet gyűjtöttek. Erre szükség is volt, mert aki a legtöbb másodpercet szerezte meg, az kezdhette elsőként a futást, a többiek pedig értelemszerűen a dobás és húzódzkodás eredményétől függő időhátránnyal indultak. Idén 1500 métert kellett futni, aztán az előre kikészített hajókkal a gyerekek vízre szálltak és 2000 métert eveztek, közben a táv középső részén bójákat kellett szlalomozva kerülgetniük. Minden versenyzőnket külön kis stáb várta a depó felé közeledve, volt, aki a frissítőt adta, hogy a futás utolsó métereiben még néhány kortyot ihassanak, voltak, akik vízzel locsolták a versenyzőt, hogy kicsit enyhítsenek a forróságon. Jöttek is a Sirályok sorban, a mezőnyök elején, de sajnos az első éremre délutánig várni kellett. Nagyon jól teljesített Schrenk Máté, Bognár Bendegúz, Bencsik Daniella és Tvarosek Abigél is, és csupán egyetlen helyezéssel csúsztak le a bronzéremről. A 2001-ben született lányok mezőnyében számítottunk a jó eredményre, amit Ambrus Judit és Molnár Viktória bronzérme igazolt is. Sajnos csupán ebben a korosztályban tudtunk a 4 fős csapatversenyben részt venni ben és 2012-ben aranyérmesek lettek a lányok, így idén is vártuk a dobogós helyezést. Ambrus Judit - Molnár Viktória - Ficsor Fanni - Tvarosek Abigél ügyességének köszönhetően csapatunk megvédte Eszkimó Indián Bajnoki címét és csillogó aranyéremmel gazdagították gyűjteményüket. A délután
7 hátralévő részében még kétszer tapsolhattunk az eredményhirdetésen Hédai Míra és Pathó Laura bronzérmeihez. Vámos Anna, Tóth Kristóf, Styecz Barna, Cziván Zsófia és élete első komolyabb versenyén Bognár Álmos is remekül helyt álltak. A fárasztó nyári nap végére maradt még feladat, 25 hajót kellett felvarázsolni a hajószállítóra. Ez pont olyan, mint mikor utazás előtt szépen behajtogatunk mindent a bőröndbe, de hazafelé ugyanaz a mennyiség sehogy sem fér a csomagunkba. Végül minden kajak, lapát, ülés, csomag és gyerek megtalálta helyét, hogy egy utolsó csobbanás után búcsút vegyünk Sukorótól. Lejegyezte a büszke edzők egyike: Schrenkné Simon Ildikó Kajak-kenu krém Június utolsó szombatján csak nem törődtünk bele teljesen, hogy a Duna Napot elmossa az ár. A délutánt rendhagyóan, a Kolonics emlékkiállításra építettük, a Gerenday kertbe szerveztünk egy bajnoki tárlatvezetést játékkal, vetélkedéssel kiegészítve. Eljött a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, Kamera. Nagyon örült neki mindenki, és mi is szereztünk neki meglepetést, hisz megláthatta a konditermünkben ácsorgó életnagyságú fotón önmagát. Egy furcsa élmény köti Lábatlanhoz - azaz kettő, mert több olimpiával ezelőtt itt robbant le egyszer kispolszkija, de a korábbi az érdekesebb. Mini kajakban evezett, nem lehetett még több mint 13 éves, amikor nevelőedzője kitalálta, hogy egy nap alatt kajakoznak le edzésképpen Győrből Gödre. Október volt, esős idő, így ő vitt plusz két váltóruhát, de már kínjában az először átázottat vette vissza, bízva abban, hátha valahogy megszáradt a nejlonszatyorban. Hát nem száradt meg. A hűvös őszi esőben a kis Kamera teljesíthetetlennek, emberfelettinek érezte a távot, így kikötött pont Lábatlanon. Ekkor járt itt életében először. Elhatározta, hogy nem megy tovább, nincs szüksége erre a szenvedésre, annyit nem ér az egész. Bevárta a kísérő kisbuszt, beült, és azzal ment haza. Nem is ment többé kajakozni, soha többé - azaz három napig, mert valami mégis vonzotta a vízhez, így folytatta az edzéseket. Azóta is bánja, hogy akkor nem evezett tovább, így felajánlottuk, hogy szívesen adunk kölcsön egy mini kajakot, amit persze már rég kinőtt, és útjára engedjük. Na, ezt nem kérte. Kárai Péter, a Magyar Kajak- Kenu Szövetség elnökségének tagja mesélt Kolóhoz fűződő emlékeiről. Beé István ötszörös világbajnok, mivel Kolónál pontosan egy hónappal fiatalabb, szinte minden világversenyen részt vett, gyakran együtt edzőtáboroztak, ugyan azokat a küzdelmeket folytatta a kitartást igénylő felkészülési időszakban, mint Koló. Ő olyan élsportoló, aki még aktívan versenyez, egy igazi rövidtáv specialista, de már látja a pályája folytatását, és gyerekekkel is foglalkozik, mint nevelőedző. Pulai Imre olimpiai bajnok kenus egy órával korábban érkezett, így azt örömmel állapíthatom meg, hogy együtt is voltak nálunk egy kicsit. Beét a gyerekek jól ismerik a versenyekről, örültek neki, Pulaira inkább az idősebbek emlékeztek, nagyon közvetlen, igazán kedves és türelmes volt, szokatlan volt kétméteres bajnokkal beszélni, minden értelemben felnézhettünk rá. Megnéztük azt a '94-es filmet az akkori világkupáról, amin Koló és Pulai együtt versenyzett megannyi nemzet élsportolójával. Koló lett az első, Pulai a második. Mint versenybíró jól tudom, hogy nem eshet meg, de nem lehetett volna kivételesen döntetlen? Baráti üdvözlettel: Sujbert Levente Megörökített pillanat Ha nyár, akkor tábor, és ebből a mostani éppen a 15. Ahol hagyomány része, hogy a diákok értékmentők most a református templom fa hirdetőtábláját csiszolták, és lakkozták, sövényt egyenesítettek, gyomtalanítottak és virágot ültettek az emlékmű köré, és az iskolakertbe. Nem hagyhatták ki a Gerenday kúriában Kolonics György olimpikonra emlékezést, örültek az árvíz után lassan a habok fölé emelkedő rév látványának, megnézték a Dunát a Kálváriadomb tetejéről. Persze volt kincsvadászat a Petőfi iskola kerámiaműhelyében, megcsodálták a sétány új hídját, és hűsöltek a kis tavacska partján a fák közt. Lelkesen játszottak, hol csapatokban a Biztonságos iskola program 90 percében lépegetve a sikeres válaszok szerint a lapokon, vagy egyénileg íjat feszítve, esetleg fúvócsövet próbálva. Vetélkedtek a hét ismereteiből, és megalkották a tábor tortáját is, ami epres, ananászos lett, és feltehetően remek, mert pillanatok alatt eltüntették a tejszín sipkával együtt! A szentendrei kirándulás igazi bónusz, a
8 Dunakanyar még viseli az árvíz nyomát, a fák szürkés iszapcsíkja jelzi, hogy még pár napja is hol állt a víz. A gyerekek Kovács Margit kerámiáit nézhették meg, és nem csak megcsodálták alkotásait - előtte már láttuk albumát, és számos művét megpróbálták agyagból újra alkotni - megnézték Szende szobrának készülését filmen. Sétálhattak a városkában az év leghosszabb nappalán, rácsodálkozhattak a szűk sikátorokra, műemlék házaira, tereire. Visegrádon egy fagylaltozás enyhíti a perzselő forróságot. Az élményeket őrzi az ÉRTÉKMENTŐ 15. újsága, a város megannyi arcát a Megőrzött pillanat fotóalbumunk, és rajzok, amelyek arra várnak, hogy egy nagy kép részesei legyenek. A tábor hagyományai közé tartozik, hogy idén is INGYENES lehetett. Legyen szép a nyár további része is! A tábor támogatói: Schrenk Péter igazgató, Csákiné Horn Renáta, Schrenkné Simon Ildikó, Molnárné Harkai Marianna, Gubody Sándor kollégák, Darányiné Csonka Valéria lelkész, Sujbert Levente a Sirályok egyesület vezetője, Kelemen Tamás diák. Köszönöm: Óvári Zsuzsanna Hajó menetrend Partnerség a Jobb Határátkelés Érdekében címet viselő pályázat megvalósulásával kialakított új kikötők között a menetrendszerinti kishajójárat a szükséges engedélyek beszerzését követően várhatóan ősszel indulhat el. Normál vízállásnál szombati napokon, a karvai piac napján a kishajó a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület tulajdonában lévő stégtől indulva szállítja az érdeklődőket. A hajó 8.30 és között közlekedik, minden fél és egész órakor Karváról indul, minden negyed és háromnegyed órakor pedig Lábatlanról. Menettérti díj 300Ft. A kikötővel kapcsolatos naprakész információk a települések honlapján érhetők el. PAL-KONT KFT. KONTÉNER SZÁLLÍTÁS Kedvező áron vállaljuk ipari és lakossági hulladékok szállítását és kezelését 4-8 m 3 -ig, valamint sóder, homok, beton stb. szállítását! Várjuk megrendelésüket hétköznaponként 7 órától 16 óráig a +36 (70) ös telefonszámon. Impresszum: Lábatlani Hírmondó, időszaki lap. Szerkesztőbizottság: Naszák István, Szabó Ildikó, Schantzl Edit. Felelős szerkesztő: Naszák István. Felelős kiadó: Schantzl Edit, jegyző. Készült: Sollers Nyomda, Tata, Komáromi u. 55.
JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány
Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. Tavaszi nagytakarítás. Kedves Vértesszőlősiek!
Tavaszi Kiállítás és Fesztivál Április 25-én szombaton és 26-án vasárnap ismét megrendezésre kerül a Sportcsarnokban a Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. A szokásos termék- és árubemutatókon kívül állandó
A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja
A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék
Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV
Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással
JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÁPRILIS 20-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÁPRILIS 20-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a
M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t
M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére
Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai
JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28-ai üléséről
VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28-ai üléséről KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tatabányán, a Komárom-Esztergom
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
be/sfp-4204/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása
23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály
be/sfp-10123/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr
Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése
Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza
1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt
KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL
1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről.
Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Szám: 21/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én
B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi
be/sfp-08285/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nemesnádudvari Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2135 A kérelmező jogállása
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Polgármesteri beszámoló a két ülés között végzett munkáról (a képviselő-testület 2015.09.29-i ülésére) Tisztelt
A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai
Sok mindent el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, de a legtöbbet belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre ( J.W. Goethe ) A Szombathelyi Közterület-felügyelet
A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról.
Pitvaros Községi Önkormányzat Polgármesterétől 6914 Pitvaros, Kossuth Lajos u. 30. Tel.: 62/522-411, 20/399-46-06 e-mail: rado.tibor@oroscom.hu polghiv@pitvaros.hu www.pitvaros.hu A Polgármester tájékoztatója
ÖNKORMÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK
Tartalom 2006. 1. szám Tartalom: SZERKESZTŐSÉGI ROVAT JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK Jogszabályfigyelő Közösségi jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő Hazai jogszabályváltozások JOGÉRTELMEZÉS A helyi önkormányzatok
Hazaváró Családi Juniális
DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,
E L İ T E R J E S Z T É S
NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.
2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró
1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236
be/sfphpm01-03450/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Szaniszló Tamás
Jegyzőkönyv Készült: 2012. február 6-án Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Jegyzőkönyv. Készült: 2007. június 18-án, 10 órakor Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. Ady Endre Művelődési Ház Nagytermében.
Ügyiratszám: 1228/2007. Jegyzőkönyv Készült: 2007. június 18-án, 10 órakor Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. Ady Endre Művelődési Ház Nagytermében. Tárgy: Nyergesújfalu, Holcim Zrt. új cementgyárának környezetvédelmi
1 / 19 2013.10.28. 21:38
1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Balmaz Utánpótlás Kézilabda Egyesület BUKE 2 Gazdálkodási formakód:
Beszámoló a 2016. február 12.-i képviselő-testületi ülésről.
Beszámoló a 2016. február 12.-i képviselő-testületi ülésről. Sinkovicz Zoltán polgármester az ülést megnyitotta, megállapította, hogy a testület határozat képes, s bejelentette egy képviselő (Dákai József)
Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról
Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben a 39/2007. (V.31.)* és az 58/2007.(IX.6.)** 88/2007.(XII.19.)*** 34/2008.(V.8.)****,
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1995. augusztus 24-i ülésérıl.
10 /1995. JEGYZİKÖNYV Készült 1995. augusztus 24-i ülésérıl. Jelen vannak: Dr. Frankó Károly polgármester, Czibulka György alpolgármester, Balázs Imre, Bátori Gyula, Dávid István, Garai János, Hangya Lajosné,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
1 / 19 2013.04.29. 14:59
1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Demecseri Városi Közhasznú Sportegyesület DVKSE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban
be/sfphpm01-05201/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dunaújvárosi Sárkányok SE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai
be/sfp-11070/2016/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve FÉNYESLITKEI SPORTEGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve FSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1592 A kérelmező jogállása Amatőr
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Baranyai Mariann képviselő Masinka Csabáné képviselő Molnárné Troppert Mária képviselő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 12-én 16.00 órai kezdettel 2422 Mezőfalva, Kinizsi u. 44. szám alatti Mezőfalva Nagyközség Polgármesteri
Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 42. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA BUDAPEST, 2012. február PREAMBULUM
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 8-án megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 8-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,
be/sfp-09450/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1
Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA
Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről. {SWD(2013) 491 final}
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.3. COM(2013) 855 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Tizenharmadik jelentés az euróövezet jövőbeli bővítésének gyakorlati előkészületeiről {SWD(2013) 491 final} HU HU A BIZOTTSÁG
JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.24. COM(2013) 330 final 2013/0171 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Portugáliának nyújtandó uniós pénzügyi támogatásról szóló 2011/344/EU végrehajtási
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Lőrinczné Vámosi Judit ÁMK ig. helyettes. Nagy Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 26- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 22.-én a községi önkormányzat tanácstermében
Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen
Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról
Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!
AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23.
AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23. A Magyar Evezős Szövetség elnökségének beszámolója a MESZ 2012. március 23-i rendes évi közgyűlésére
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.
1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
ÜZlETI TERV 2012. A Budapest Film Zrt. 2012. évi üzleti és mílszaki fejlesztési terve
ÜZlETI TERV 2012 A Budapest Film Zrt. 2012. évi üzleti és mílszaki fejlesztési terve 1. Bevezetés A Budapest Film Zrt. 2011-ben - a vállalat üzleti tervében megfogalmazottaknak megfelelően - a cég működésének
Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É
Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő
2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/41/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2009. február 13-i nyilvános ülésére
2. NAPIREND: Ügyiratszám: 5/41/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. február 13-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Tapolca város 2009.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen
2. számú előterjesztés Egyszerű többség
2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő, Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 11-i együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvári
PISZKOZAT. Bevétel. Önkormányzati támogatás Állami támogatás Saját bevétel (pl.: tagdíj, jegybevétel) Látványcsapatsport. 9 MFt 8.
Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: ALSÓNÉMEDI SPORT EGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve: ASE 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám 37 Áfa levonásra
4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről 2 Bátonyterenye Város Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 2-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző
1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-24/2015. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testület Közmeghallgatásán A közmeghallgatás helye: 3980 Sátoraljaújhely,
JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 06. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945
2012. október 17. (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/21. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület
FALU - KÉP. Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai és leányait!
FALU - KÉP C S E R K Ú T K ÖZ S É G Ö NK O R M Á NY Z AT Á NA K 2010 LA PJ A F E B R U ÁR Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója az Akadémia 2013. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Nagy-István Ildikó
JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz