RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ"

Átírás

1 RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ Unalmas héten sikerült új csúcsra emelkedni Karácsonyi szezon kifeszített fogyasztó bizonytalan vállalati jövı Fontos adatok a jövı heti makronaptárban Alacsony aktivitás várható Sávkereskedés a magyar blue chipek esetében Unalmasnak tőnı héten van túl a részvénypiac, annak ellenére, hogy az USA-ban az S&P500 index új lokális csúcsra emelkedett hétfın (nov. 16). Ezzel együtt azonban nem volt érdemi hatása az európai kereskedésre, mely a hét vége felé már fáradtságot mutatott. A héten nem jelent meg lényeges makrogazdasági adat, november utolsó (teljes) hetében azonban kifejezetten sok információt kaphatunk a gazdaság állapotáról és ezzel erıs impulzusok érhetik a piaci szereplıket. Alacsony az aktivitás a piacokon, ami azt is jelezheti, hogy a nagy intézményi résztvevık már nem nyitnak érdemi pozíciókat az idei évre. A G20 vezetıinek találkozója biztosította a piac számára, hogy továbbra is fennmaradnak az állami stimulusok, ami egyben beindította a korrekció utáni emelkedést november 2-án. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés valamilyen módon tartható lesz 2010 elsı félévében is, de kétségeket is felvet bennünk. Ahogyan a tegnapi napon a Világbank vezetıje is figyelmeztetett: az év második felében az állami ösztönzıket kivonják a rendszerbıl és hosszabb távú következtetést csak azokból az adatokból lehet levonni, amikor a privát szektor egyedül lesz felelıs a növekedésért. A Fed is óvatosabban fogalmaz a növekedéssel kapcsolatban, ezzel pedig a kamatpolitikára vonatkozó várakozásokat is alakíthatja a jövıben. Bernanke úgy nyilatkozott, hogy addig marad a zéró közeli alapkamat, amíg nem éri el a gazdaság a tartós növekedés szintjét. A munkanélküliség tetızését valószínősítik az elırejelzések a 10,2%-os (múlt héten közölt) adatok alapján, de más gazdasági mutatók nem feltétlenül errıl biztosítanak minket. Így az IMF elnöke is kétségbe vonja az utóbbi hónapok nagyon optimista várakozásait, Strauss-Kahn megfogalmazásában a talpraállás valószínőleg lassú folyamat eredménye lesz. Az S&P 500 index új lokális csúcsra kapaszkodott hétfın, 1113 pontig emelkedett a mutató. A már korábbiakban említett jelenség továbbra is uralkodó a piacon, miszerint az elmúlt hónapokban alacsony forgalmú emelkedés közepette nagy forgalommal zajlanak a korrekciók az egyébként emelkedı trendben. Egészséges piaci mozgásnak minısíthetnénk ezt abban az esetben, ha bikapiacon lennénk. A világ legfontosabb indexeinek alakulása heti záró heti vált. havi vált. 3 havi vált. 1 éves vált. DJIA ,32% 3,61% 8,31% 36,81% Nasdaq ,36% 0,11% 6,55% 63,88% S&P ,13% 2,62% 6,50% 36,86% Russel ,10% -2,53% 0,28% 32,15% Wilshire ,74% 0,85% 6,07% 31,63% DAX ,23% -1,16% 2,09% 23,89% FTSE ,17% 1,16% 8,59% 31,51% CAC ,01% -2,06% 1,33% 25,14% Nikkei ,79% -7,64% -8,53% 12,23% Hang Seng ,43% 1,29% 9,89% 77,39% BOVESPA ,92% 0,29% 14,90% 94,54% A legfontosabb fejlıdıpiaci indexek heti záró heti vált. havi vált. 3 havi vált. 1 éves vált. BOVESPA ,92% 0,29% 14,90% 94,54% MEXBOL ,90% -0,23% 8,86% 51,72% Merval ,02% -6,57% 21,45% 76,90% Sensex ,03% 1,26% 13,39% 50,51% Kospi ,09% -1,75% 1,20% 45,60% Shanghai A ,78% 10,36% 11,40% 91,03% A legfontosabb kelet-közép-európai indexek heti záró heti vált. havi vált. 3 havi vált. 1 éves vált. S&P ,13% 2,62% 6,50% 36,86% DAX ,23% -1,16% 2,09% 23,89% BUX ,89% -3,72% 5,64% 75,85% WIG ,02% -1,50% 1,89% 50,77% PX ,33% -1,87% 0,41% 46,92% BET ,22% 3,51% 15,21% 67,58% RTS ,70% 0,85% 33,51% 106,98% XU ,84% -11,54% -3,06% 87,67% 1

2 Mivel továbbra is fenntartjuk véleményünket arra vonatkozóan, hogy egy alapvetıen likviditásvezérelt, túlzott optimizmuson alapuló, kifejezetten spekulatív természető medvepiaci rallival állunk szemben, ezért óvatosan kezelünk minden emelkedést. Az európai és a hazai piacon is véget ért a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, ami megerısített minket korábbi vélekedésünkben, miszerint a vállalatok eredményei és az azokra vonatkozó jövıbeli A 10 éves állampapírok hozamalakulása heti záró (%) heti vált. (bp) havi vált. (bp) 3 havi vált. (bp) 1 éves vált. (bp) Amerikai 3, Német 3, Brit 3, Japán 1, A 10 éves közép-európai állampapírok hozamalakulása heti záró (%) heti vált. (bp) havi vált. (bp) 3 havi vált. (bp) 1 éves vált. (bp) Német 3, Magyar 7, Lengyel 6, Cseh (9 éves) 4, várakozások, valamint a tızsdei árfolyamok elszakadtak egymástól. Azonban nem gondoljuk, hogy a tızsde meghaladt volna bármit olyat is, amit nem kellett volna neki, hiszen nyilvánvalóan a kereslet-kínálat és az emberi természet alakítja az árakat és ha ez a trend olyan, amikor a fundamentumok nincsenek (vagy kevésbé vannak) hatással az árfolyamokra, azt tudomásul kell venni. Alapvetıen a várakozásoknak megfelelı eredményeket közöltek a hazai vállalatok: igazi meglepetés nem született, azonban kérdıjelek a 2010-es folytatásra vonatkozóan annál inkább. A recesszió nem kíméli vállalataink külföldi piacait sem, a fogyasztás és a helyi üzleti környezet romlása folytatódott a negyedév során, ez pedig hatással volt a bevételekre és a hatékonyságra. A magyar blue chipek 2010-es teljesítményére vonatkozóan további kockázatokat véltünk felfedezni a harmadik negyedévrıl megjelent beszámolók alapján. A legfontosabb, illetve a kelet-közép-európai indexek 1 havi teljesítménye 10,0% 8,0% 10,4% 6,0% 4,0% 2,0% 0,0% -2,0% -4,0% -6,0% -8,0% 3,6% 2,6% 0,1% 0,9% 1,2% -1,2% -2,5% -2,1% -7,6% 1,3% 0,3% 1,3% -0,2% -6,6% -1,8% 3,5% -1,5%-1,9% -3,7% 0,8% -10,0% -12,0% -11,5% DJIA Nasdaq S&P 500 Russel 2000 Wilshire 5000 DAX FTSE 100 CAC 40 Nikkei 225 Hang Seng BOVESPA MEXBOL Merval Sensex Kospi Shanghai A BUX WIG 20 PX 50 BET RTS XU 100 Ugyan a makroadatok némi javulásról is beszámolnak egyes területeken, a világgazdaság állapotának komplex vizsgálata során mégis óvatosan kezeljük a helyzetet, egyben továbbra is pesszimistábbak vagyunk a fellendüléssel kapcsolatban. Ahogyan a gyorsjelentési idıszakban több vállalat vezetıjétıl megtudhattuk, a környezı országokban az ügyfelek jó része igencsak kifeszített anyagi helyzetben várja a 2010-es évet. A termelı és szolgáltató vállalatok esetében a következı fél évre várhatóan alacsony árbevételre számíthatunk a kereslet visszaesése és a partnerek likviditási gondjai miatt (Németországban kifejezetten magas lett az októberben csıdbe ment vállalatok száma). A régiónkra vonatkozóan több forrásból is értesülhettünk olyan helyzetekrıl, hogy fél évig még tudja tartani magát a cég, de nagyobb megrendelések nélkül a következı év nagyon nehéz helyzet elé állítja majd a vezetıket. 2

3 Tehát ami eddig nem volt hangsúlyos az elemzésekben, az jövıre már elıtérbe kerülhet, ez pedig a recesszió másodlagos hatása(i). Az elsı körben a gyengébb és nagy tıkeáttétellel üzemelı, instabil lábakon álló vállalatok mentek tönkre, jövıre a korábbi évekkel összehasonlítva alacsony szinten normalizálódó fogyasztás hatásainak következtében a stabilabb helyzető cégek lehetnek nehéz helyzetben. A hitelek megújítása során a bankok szigorúbb hitelezési politikája és a továbbra is alacsony kihelyezési hajlandóság (kivéve pl. Lengyelországot) miatt a csıdök száma tovább növekedhet. A világ legfontosabb devizapárjainak, illetve a nyersolaj árfolyamalakulása heti záró heti vált. havi vált. 3 havi vált. 1 éves vált. Euró/dollár 1,4853-0,43% -0,21% 5,00% 6,37% Euró/jen 132,15-1,26% -2,57% -3,74% 6,44% Dollár/jen 88,96-0,85% -2,37% -7,40% -1,59% Brent Oil IPE 76,01 1,33% -3,25% 2,63% 48,37% NYMEX Crude Oil 76,80 0,60% -4,97% 5,03% 14,76% Ural fin. margin (CIF) 1,68-0,17 0,96 1,40-4,89 A fıbb közép-európai devizák árfolyamalakulása a világdevizákhoz képest heti záró heti vált. havi vált. 3 havi vált. 1 éves vált. / 269,15-0,73% 1,73% -0,19% 4,28% / 181,12 0,51% 2,27% -3,99% -4,66% /PLN 4,1426 0,33% -1,02% -0,07% 17,25% /CZK 25,88 1,55% 0,26% 1,08% 0,65% /TRY 2,22 0,85% 2,27% 5,01% 4,02% Az ezzel járó növekvı munkanélküliség, illetve a növekvı kormányzati hiányok és a továbbra is bizonytalan várakozások miatt a fogyasztás továbbra is stagnálhat, ami a GDP-re is nyomást gyakorolhat. Ennek a hatásait leginkább a bankrendszer érzékelheti jövıre, az ukrán, román, balti és balkáni kitettségek esetén pedig hatványozottan érvényesülnek majd a problémák. Hasonló az amerikai fogyasztó helyzete is, a munkanélküliség 10% körüli tetızése nem reális várakozás 500 ezer fıs non-farm payroll számok mellett. Amint korábban már elemeztük, a fogyasztási szokások változóban vannak, a vásárlások során egyre inkább az olcsóbb árfekvéső termékeket keresik, ahogyan arról a Wal-Mart és a J.C. Penney is beszámolt a hét folyamán. Az USA GDP kétharmadát a fogyasztás adja, amely további állami ösztönzés nélkül aligha lesz képes érdemi, stabil és tartós növekedést elérni. Ennek megfelelıen a 2010 elsı és második negyedévére vonatkozó növekedési elırejelzések is csökkenı trendet mutatnak (Q1 már csak 2,3%, Q2 pedig 2,4%). Magyarországon mindezen hatások mellett ráadásul az is nehezíti a helyzetet, hogy régiós összehasonlításban a régióban igencsak magas az árszínvonal: a magyar fogyasztó kifejezetten drágán vásárol, s ezt részben továbbra is hitelbıl fedezi. Közeleg lassan indul a karácsonyi bevásárlási szezon, aminek érdemi hozzáadott értéket kell produkálnia a negyedik negyedéves GDP számára. Tavaly megtették a fogyasztók, hogy az utolsó pillanatokban mégis tömegesen vásároltak, idén az anyagi helyzetük sokkal inkább feszített, azonban ha vásárolnak is, árban és volumenben is alacsonyabb adatokra számíthatunk. Ennek a negyedik negyedéves adatokban meg kell jelennie, az amerikai GDP elsı olvasatának közlése január utolsó heteiben várható... Ezzel együtt elérkezünk ismét ahhoz, hogy a fundamentumok (egyben az alakulásukra vonatkozó várakozások) és az árfolyamok továbbra is divergenciát mutatnak, de véleményünk és a tapasztalatok alapján ennek elıbb-utóbb helyre kell állnia. Az elhúzódó recessziós környezet és kormányokon lévı nyomás a jövı évben kijózanító hatású lehet a piaci szereplık számára, bár vélhetıen teljesen tisztában vannak az ebbıl adódó kockázatokkal. 3

4 CRB nyersanyag index 150 WTI Crude olaj Arany 150 Brent olaj A fenti gondolatmenet már a 2010-es folytatásra vonatkozik, mivel lassan úgy tőnik, a vezetı piacokon érdemi trendfordulást okozó mozgások a jelenlegi információk alapján idén már nem feltétlenül várhatók. Mivel 2009-ben kiemelkedıen jó teljesítményt érhettek el a befektetési alapok portfoliómenedzserei és ezt a teljesítményt meg is akarják tartani, nem áll(hat) érdekükben a profitok realizálása. Ezt megtehetnek majd abban az esetben, ha egy új év kezdıdik és újra 12 hónap áll rendelkezésre jól megválasztott stratégia mellett a profitok növelésére. Ahogyan láthattuk a héten, az új csúcs elérése után, az utóbbi hónapokban tapasztalható tendenciáknak megfelelıen ismét elindult egy korrekciós fázis a piacon, ami a jövı hét során folytatódhat. 1,0 0,9 S&P 500 és a Dollár Index közötti korreláció Erre a megfelelı környezetet megteremtheti az amerikai piacon számos makroadat közlése. A továbbra is problémákkal küzdı lakáspiac helyzetérıl kapunk adatokat majd, emellett a gazdasági teljesítményrıl is jelennek meg információk. A Dollár Index és az S&P 500 közötti korreláció a márciusi ralli óta folyamatosan növekszik, jelenleg 90% feletti értékeket tapasztalhatunk. A magyarázó erejétıl eltekintve a folytatást illetıen nagyon fontos lesz figyelni a Dollár Index irányát, a 75-ös szinten túl nem gyengült eddig és nagyon erıs támasznak tőnik számunkra. További tartós és pozitív folytatást a részvénypiacon csak abban az esetben láthatnánk, ha Dollár Index letörne errıl a szintrıl, ami erıteljes dollárgyengülési hullámot indítana be és a tıkeáramlás még inkább fokozódna a nyersanyag szektor irányába. Ez lehetne a húzóerı. Azonban némi bizonytalanságot is eredményezne az amerikai állam adósságállományának finanszírozhatóságával kapcsolatban, ami korlátozhatná az emelkedést. Az S&P 500 esetében az elıttünk álló hét során a grafikonon vastag kék vonallal jelölt emelkedı trendvonalat véljük az emelkedés esetén ellenállásnak, ami az 1120 pontos szintet jelenti. Az e feletti szignifikáns zárások esetén nagyon sok piaci szereplı gondolhatja át középtávú stratégiáját és változtathatna azon. Nagyobb valószínőséget tulajdonítunk jelenleg egy újabb profitrealizálási hullámnak az emelkedı trendben, amely az 50 napos mozgóátlag alá hozhatja le az indexet: ez az 1050 pont alatti szinteket jelenti. 0,8 0,7 0,6 0,

5 A középtávú emelkedı trend megtörése a november 2-i mélypont alatti zárással kerülne elıtérbe, 1020 pont körül már nagyobb lenne a gond az indexszel. A forgalom, ahogyan említettük alacsony maradhat, de csökkenés során arányaiban nagyobb, mint az emelkedésben tapasztalható. Az MACD indikátor a piac gyengesége esetén napokon belül eladási jelet adhat, de sokkal fontosabb a rövidtávú mozgások olvashatósága szempontjából az inflexiós pont a görbében, ami ismét elıremutató indikátorként mőködött. A DAX Index a héten megközelítette a korábbi lokális csúcsot (5888) az 5843 pont megérintésével, azonban a csütörtöki-pénteki eséssel egy duplacsúcs formáció alakulhatott ki a grafikonon. Alapvetıen stabil a piac, olyanfajta lefelé mutató kockázat nem látható jelenleg, ami drámai esést okozhatna. Korrekciót láthatunk jelenleg a piacon, a helyzet hasonló a tengerentúli indexekhez. A korábbi lokális mélypontig (5312) nem lehet nagyobb gondról beszélni, az eladási jellel az 50 napos mozgóátlag (vastag pirossal jelölt görbe) alatt begyorsulhat az esés. Az amerikai makroadatokra adott piaci reakció fogja meghatározni a jövı heti irányt, de az alacsonyabb aktivitás miatt magasabb lehet a volatilitás A S&P 500 teljesítménye 400 A STOXX 600 teljesítménye A Nikkei 225 teljesítménye Az EMBI+ alakulása A jövı hét gazdasági naptárában Az elmúlt napokhoz képest sokkal fontosabb adatok rejlenek. Az USA-ban a készházak eladásaiban emelkedést várnak az elırejelzések, azonban a múlt héten negatív információk jelentek meg a lakáspiacról, ezért elképzelhetı egy a várakozásoknál gyengébb közlés. Itthon MNB kamatdöntés lesz hétfın, 50bp kamatvágást vár a piac, nem számítunk ettıl eltérı döntésre. A forint árfolyamában mindig okozhat meglepetéseket a bejelentés (14:00) elıtti idıszak. A kedden megjelenı német Ifo-index lényeges lehet az európai piacok számára, de még inkább az lehet az amerikai harmadik negyedéves GDP második olvasata. A várakozás 3%, de egyes elismert elemzık ennél alacsonyabb számokat is említettek a különbözı ösztönzık nem teljesen pontos becsülhetısége miatt. Egy esetleges meglepetésszerő adatra adott piaci reakciót fokozhatja a fogyasztói bizalmi index, mely esetében elképzelhetı a csökkenés a korábbi adatokhoz képest. Este megjelenik az FOMC jegyzıkönyv, ami kihatással lehet a hét hátralevı részére: esetlegesen pozitívnak ítélt mondatok megfordíthatják a jelenlegi piaci folyamatot. Szerdán az USA-ban a munkaerıpiac és a fogyasztó helyzete kerül az elıtérbe, az új házak eladásai rosszabbak lehetnek a vártnál. Csütörtökön piaci szünnap lesz a tengerentúlon, ami azt jelenti, hogy az európai és a hazai piacon is alacsony forgalom és a hétvégére készülés lehet inkább a meghatározó, semmint az árfolyamok. 5

6 A BUX teljesítménye A WIG20 teljesítménye Az ATX teljesítménye A PX50 teljesítménye BÉT és a régió A gyorsjelentési idıszak végéhez közeledve a régiós indexek megközelítették a korábbi lokális csúcsukat vagy meg is haladták azt, egyben a vezetı piacokhoz hasonlóan profitrealizálásba és korrekcióba kezdtek a hét második felében. A devizapiacon a zloty mutatta a legjobban most a rövidtávú trend fordulását (az elızı korrekcióban a korona volt az elırejelzı indikátor). A forgalom a hazai piacon alacsony volt egész héten, azonban a lengyel piacot kiemelkedıen magas forgalommal adták két napon keresztül. Az elıttünk álló héten gyorsjelentések hiányában még inkább a nemzetközi hangulatra lesznek utalva a hazai részvények. Alapvetıen a vártnak megfelelınek értékeljük a blue chipek beszámolóit, de fenntartásaink vannak a jövı év vonatkozásában. Nem tudtak érdemi forgalmat és meghatározó irányt hozni a jelentések. Az utóbbi két-három hónapban már csak a spekulatív résztvevık reakciói mozgatják az árfolyamokat, az enyhén fokozódó bizonytalanság miatt ezért jelenleg inkább az esésnek áll a zászló. Az OTP a gyorsjelentés után hétfın 5800 forintos nyitással tetızött, ezzel duplacsúcsot formált a grafikonon. Csütörtökön letört az általunk fontosnak tartott 5500 forintos szintrıl az árfolyam, de a forgalom nem volt jelentıs az esés során ellentétben pl. a lengyel bankrészvényekkel, ezért óvatos negatív véleményt fogalmazunk meg a folytatást illetıen. A fundamentális alapon választók közül sokan tarthatják olcsón vásárolt papírjaikat. İk feltehetıen csak 5000 forint alatt aktivizálódhatnak az eladói oldalt erısítve (és érdemi forgalmat adva). Addig csak daytrader szereplık és kisbefektetı spekulánsok mozgatják az árfolyamot. Emiatt egy kedden vagy szerdán megforduló nemzetközi piacon gyorsan zárhatják a shortokat, amely továbbra is életben tarthatná a 6101 forintos reményeket. Azonban egy nagyon fontos változója van a függvénynek: a kérdés az, hogy meddig lehet sikeres a korrekció megvételére alapuló stratégia? 5000 forint körül választ kapunk a kérdésünkre. Addig a szélesen vett forintos sávot valószínősítjük. A MOL esetében az érdektelenség mellett zajló kereskedés során a forintos sáv továbbra is érvényes. A technikai indikátorok a MOL és az OTP esetében is eladási jelzést adtak csütörtökön. A gyógyszergyártók részvényei folytathatják a felülteljesítést az esésben. Kiegyensúlyozott az árfolyamok mozgása, de ezzel az emelkedésben limitáltak a lehetıségek. 6

7 A régiós cégek harmadik negyedéves eredményei vegyesen alakultak, pozitív folyamatok beindulását láthattuk több vállalat esetében, de a telekom és az olajszektor kilátásait egységesen kockázatosabbnak ítélte a piac. Mivel az amerikai piac zárva lesz csütörtökön, ezért a csonka hét alacsonyabb aktivitást és megnyugvást eredményezhet a jövı héten a környezı országok részvénypiacain. 48. hét HÉTFİ 2009/11/23 Ország Idı Adat Idıszak Elızı Várakozás Tényleges JP Piaci szünnap HU 9:00 Kiskereskedelmi forgalom, év/év szeptember -7,2% -6,7% EZ 10:00 Feldolgozóipari PMI, elızetes november 50,7 51,4 EZ 10:00 Szolgáltatóipari PMI, elızetes november 52,6 52,6 EZ 10:00 Összetett PMI, elızetes november 53 53,3 HU 14:00 MNB kamatdöntés 7% 6,5% US 14:30 Kész házak eladásai, millió egység október 5,57 5,70 AUKCIÓK Mennyiség Elızı Várakozás Tényleges HU 11:30 D mrd 6,53% PL 12:00 Visszavásárlási aukció (dkj) ESEMÉNYEK EZ 14:00 Trichet EKB-elnök beszédet tart KEDD 2009/11/24 Ország Idı Adat Idıszak Elızı Várakozás Tényleges DE 8:00 GDP, negyedév/negyedév, végleges, szezonálisan kiigazított 3. negyedév 0,7% FR 8:45 Üzleti bizalmi indikátor november FR 8:50 Fogyasztói kiadások, hó/hó október 2,3% 0,5% DE 10:00 IFO-index november 91,9 92,5 EZ 11:00 Új ipari megrendelések, hó/hó, szezonálisan kiigazított szeptember 2% 0,8% US 14:30 GDP, negyedév/negyedév, második becslés, évesített 3. negyedév 3,5% 3% US 16:00 Fogyasztói bizalmi index november 47,7 47,5 US 20:00 FOMC-jegyzıkönyv AUKCIÓK Mennyiség Elızı Várakozás Tényleges HU 11:30 D mrd 6,19% SZERDA 2009/11/25 Ország Idı Adat Idıszak Elızı Várakozás Tényleges IT 9:30 Fogyasztói bizalmi index, szezonálisan kiigazított november 111,7 111,0 HU 10:00 MNB Inflációs Jelentés PL 10:00 Kiskereskedelmi forgalom, év/év október 2,5% 2,6% PL 10:00 Munkanéküliségi ráta október 10,9% 11% PL NBP kamatdöntés 3,5% 3,5% US 14:30 Személyes jövedelmek, hó/hó október 0% 0,2% US 14:30 Személyes kiadások, hó/hó október -0,5% 0,5% US 14:30 Mag-PCE, hó/hó október 0,1% 0,1% US 14:30 Tartós fogyasztási cikkek megrendelési állománya, hó/hó október 1,4% 0,5% US 14:30 Új munkanélküliséig segélykérelmek, ezer darab heti adat US 16:00 Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe, végleges US 16:00 Új házak eladásai, ezer darab október AUKCIÓK Mennyiség Elızı Várakozás Tényleges HU 11:30 Switch-aukció (2014/C 2011/C-ért) 15 mrd CSÜTÖRTÖK 2009/11/26 Ország Idı Adat Idıszak Elızı Várakozás Tényleges US Piaci szünnap HU 9:00 Munkanéküliségi ráta október 10,3% 10,5% CZ Ipari termelés, év/év, elızetes október -11,9% -6,6% IT 9:30 Üzleti bizalmi index november 77,1 77,1 EZ 10:00 M3, év/év, szezonálisan kiigazított október 1,8% 0,7% DE HICP, év/év, elızetes november -0,1% 0,5% AUKCIÓK Mennyiség Elızı Várakozás Tényleges HU 11:30 D mrd 6,30% PL 12:00 Switch-aukció CZ 12:00 52 hetes kincstárjegy 5 mrd CZK PÉNTEK 2009/11/27 Ország Idı Adat Idıszak Elızı Várakozás Tényleges FR 8:45 Fogyasztói bizalmi indikátor november EZ 11:00 Üzleti klíma indexe november -1,78-1,65 EZ 11:00 Fogyasztói bizalmi index november EZ 11:00 Gazdasági bizalmi index november 86,2 88,0 7

8 KAPCSOLATTARTÓK Elemzés Telefon: Kamattermékek Telefon: Harcsa Norbert, elemzı Fenyvesi Sándor, üzletkötı Barta György, elemzı Verzár Zoltán, üzletkötı Jobbágy Sándor, elemzı Lángi Anita Részvényértékesítés Telefon: Devizapiaci üzletkötık Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı Márványi Katalin, üzletkötı Katzer Andor, üzletkötı Csollák László, üzletkötı Székelyhidi Zsolt, üzletkötı Dobó Eszter, üzletkötı Tóth Eszter, üzletkötı Huszár Zsófia, üzletkötı Juhász Mária, üzletkötı Kelemen Péter, üzletkötı Daily Q.GSPC Cndl; Q.GSPC;; ; 1 094,9; 1 094,9; 1 094,9; 1 094,9 BBand; Q.GSPC;; ; 1 124,96 BBand; Q.GSPC;; ; 1 076,53 BBand; Q.GSPC;; ; 1 028,09 EMA; Q.GSPC;; ; 1 003,06 EMA; Q.GSPC;; ; 1 065,11 EMA; Q.GSPC;; ; 1 029,89 EMA; Q.GSPC;; ; 1 085,44 0,0% 11080,14 080,95 23,6% 1 030,42 38,2% 999,66 23,6% 983,25 50,0% 974,8 Vol; Q.GSPC;; ; 36,0157M SMA; Vol(Q.GSPC);; ; 38,0486M SMA; Vol(Q.GSPC);; ; 41,2291M MACD; Q.GSPC;; ; 10,74 MACD; Q.GSPC;; ; 8,87 161,8% 1 117,59 100,0% 1 080,23 61,8% 1 057,13 50,0% 1 049,99 38,2% 1 042,86 23,6% 1 034,03 0,0% 1 019, (NYC) M RSI; Q.GSPC;; ; 56, augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november.123 8

9 Daily Q.GDAX Cndl; Q.GDAX;; ; 5 724,93; 5 744,53; 5 638,33; 5 672,42 BBand; Q.GDAX;; ; 5 855,47 BBand; Q.GDAX;; ; 5 598,548 BBand; Q.GDAX;; ; 5 341,625 EMA; Q.GDAX;; ; 5 603,337 EMA; Q.GDAX;; ; 5 448,124 EMA; Q.GDAX;; ; 5 658, (FFT) ,8% 5 759, ,0% 5 645, ,2% 5 532,388 61,8% 5 503, ,6% 5 391, ,0% 5 318,541 MACD; Q.GDAX;; ; 27,76 MACD; Q.GDAX;; ; 10, RSI; Q.GDAX;; ; 51,593 Vol; Q.GDAX;; ; 91,2756M SMA; Vol(Q.GDAX);; ; 123,5328M augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november 09 dec. Daily QXAU= Cndl; QXAU=; Bid ; 1 143,55; 1 146,9; 1 132,4; 1 139,5 BBand; QXAU=; Bid(Last); BBandUp 20; Simple; 2,0; ; 1 170,69 BBand; QXAU=; Bid(Last); BBandMid 20; Simple; 2,0; ; 1 093,45 BBand; QXAU=; Bid(Last); BBandLow 20; Simple; 2,0; ; 1 016,22 EMA; QXAU=; Bid(Last); 100; ; 1 020,26 EMA; QXAU=; Bid(Last); 20; ; 1 103,44 EMA; QXAU=; Bid(Last); 50; ; 1 061, (GMT) Ozs ,0% 1 023, ,6% 1 003,92 38,2% 991,63 50,0% 981,69 61,8% 971,76 MACD; QXAU=; Bid(Last); MACD 12; 26; 9; Exponential; ; 27,22 RSI; QXAU=; Bid(Last); 14; Wilder Smoothing; ; 72, Ozs Ozs Vol; QXAU=; Bid szeptember 2009 október 2009 november Ozs 9

10 Daily QOTPB.BU Cndl; QOTPB.BU;; ; 5 480; 5 510; 5 361; EMA; QOTPB.BU;; ; EMA; QOTPB.BU;; ; EMA; QOTPB.BU;; ; BBand; QOTPB.BU;; ; ,8% BBand; QOTPB.BU;; ; BBand; QOTPB.BU;; ; (BUD) ,0% ,0% ,6% ,8% ,0% ,2% ,6% ,0% Vol; QOTPB.BU;; ; 1,5798M SMA; Vol(QOTPB.BU);; ; 2,0334M 2M.1234 MACD; QOTPB.BU;; ; 56 MACD; QOTPB.BU;; ; RSI; QOTPB.BU;; ; 47, szeptember 2009 október 2009 november 09 dec Daily QMOLB.BU Cndl; QMOLB.BU;; ; ; ; ; EMA; QMOLB.BU;; ; EMA; QMOLB.BU;; ; EMA; QMOLB.BU;; ; BBand; QMOLB.BU;; ; BBand; QMOLB.BU;; ; BBand; QMOLB.BU;; ; (BUD) RSI; QMOLB.BU;; ; 47,668 MACD; QMOLB.BU;; ; 130 MACD; QMOLB.BU;; ; Vol; QMOLB.BU;; ; szeptember 2009 október 2009 november 0 10

11 Daily QERST.VI (VIE) Cndl; QERST.VI;; ; 29,6; 29,98; 28,65; 29,02 EMA; QERST.VI;; ; 26,97 EMA; QERST.VI;; ; 29 EMA; QERST.VI;; ; 29,64 BBand; QERST.VI;; ; 31,93 BBand; QERST.VI;; ; 29,31 BBand; QERST.VI;; ; 26,7 0,0% 30,96 31, ,5 23,6% 29, ,5 38,2% 28,82 50,0% 28,15 61,8% 27, , , ,5 25,78 100,0% 25, , ,5.12 RSI; QERST.VI;; ; 46,94 MACD; QERST.VI;; ; 0,14 MACD; QERST.VI;; ; 0,2 Vol; QERST.VI;; ; 1,0757M augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november [Delayed] Daily QPKNA.WA Cndl; QPKNA.WA;; ; 30,5; 30,8; 30,5; 30,63 EMA; QPKNA.WA;; ; 29,32 EMA; QPKNA.WA;; ; 30,18 EMA; QPKNA.WA;; ; 30,7 BBand; QPKNA.WA;; ; 32,54 BBand; QPKNA.WA;; ; 30,75 BBand; QPKNA.WA;; ; 28, (WAR) PLN 33, , , , , , , , ,5.12 RSI; QPKNA.WA;; ; 50,137 PLN MACD; QPKNA.WA;; ; 0,12 MACD; QPKNA.WA;; ; 0,17 Vol; QPKNA.WA;; ; július 2009 augusztus 2009 szeptember 2009 október 2009 november 09 dec. PLN PLN Jelen elemzés nyilvánosan hozzáférhetı és egyéb, megbízhatónak ítélt információk alapján készült. Annak ellenére, hogy az elemzés a lehetı legnagyobb körültekintéssel készült, a CIB Bank Zrt., sem annak munkatársai, sem pedig a szerzık nem tudnak garanciát vállalni annak tartalmáért. Az elemzésben foglalt vélemény bármikor megváltozhat anélkül, hogy azt a CIB Banknak nyilvánosságra kellene hoznia. A CIB Bank Zrt, annak munkatársai, valamint a szerzık a hatályos jogszabályoknak megfelelıen jogosultak az elemzés tárgyát képezı befektetési eszközökben pozíciókat szerezni, saját számlás vagy megbízásos alapon ügyleteket kötni. Jelen elemzés nem tekinthetı sem vételi, sem eladási ajánlatnak az elemzés tárgyát képezı befektetési eszközök vonatkozásában, kizárólag az Ön tájékoztatására szolgál és az sem egészében, sem részleteiben nem másolható illetve terjeszthetı. 11

2010. június 22. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. június 22. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: A készház-eladások száma emelkedhetett májusban, még éppen hathattak a már kifutóban lévı EURÓZÓNA: Visszacsúszást vár a piac mind a német Ifo-indexben, mind

Részletesebben

2010. július 27. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. július 27. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az új házak eladásainak száma jelentısen visszapattant a lokális mélypontról. A fogyasztói bizalmi index csökkenést jelezhet, miután az amerikai gazdaságból

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK KEDD 2010/11/02 VÁLLALATI ESEMÉNYNAPTÁR

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK KEDD 2010/11/02 VÁLLALATI ESEMÉNYNAPTÁR Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

2010. május 25. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. május 25. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: A kész házak eladásai a vártnál jobb eredményt jeleztek. A fogyasztó bizalmi indexet közlik ma, a várakozások emelkedést mutatnak, bár a romló piaci hangulat

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: Az elızı napok szárnyalását követıen pénteken megtorpant a forint lendülete, a piac kiváró álláspontra helyezkedett. Orbán Viktor nyilatkozatai alapján

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: A forint nyitó és záróértékei nem tértek el nagy mértékben egymástól. Az EUR/USD már közelebb süllyedt 1,30-hoz. A magyar infláció egészen 4,3%-ra

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: A forint megközelítette az EUR/HUF 275-ös szintet és a svájci frankkal szemben is gyengélkedett: továbbra is bıven a CHF/HUF 250-es szint fölött jár.

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK CSÜTÖRTÖK 2010/08/05

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK CSÜTÖRTÖK 2010/08/05 Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország MNB kamatdöntés: változatlan

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: Nyolchetes csúcson a forint. Korrigáltak a periféria hozamjai és az EUR/USD is, miután az S&P a görög újrafinanszírozási tervek potenciális következményeirıl

Részletesebben

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló Negatívban zártak a tőzsdék a történelmi mélyponton lévő olajárak miatt. Pozitív amerikai makroadatok láttak napvilágot pénteken. Szerdán dönt irányadó kamatrátájáról

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk

Részletesebben

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló Csütörtökön pozitív hangulat uralkodott a tőzsdéken. Tovább folytatódó monetáris lazításra utaló nyilatkozatot tett az EKB. Erősen emelkedtek az olajárak.

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország Infláció: folytatódó

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 14.

Összefoglaló. 2016. június 14. 2016. június 14. Összefoglaló Kedd reggel közel 3 forinttal tartózkodik a 30 napos szintje alatt a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, a frankkal szemben 1 forinttal felette, míg a dollár ellenében 1

Részletesebben

szerda, 2016. január 13.

szerda, 2016. január 13. szerda, 2016. január 13. Emelkedtek a tőzsdemutatók Amerikában és Európában is. Az európai indexek 4 napos lejtmenet után zártak ismét pluszban. Tovább esett az olajár tegnap; rövid ideig 30 dollár alá

Részletesebben

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek mínuszban fejezték be január utolsó kereskedési napját. Pénteken a svájci frank/forint kurzus 299-nél

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak

Részletesebben

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nemzetközi tőzsdék veszteséggel zárták a tőzsdei kereskedést. Az euró/forint kurzus a 305-ös szint fölé gyengült a romló nemzetközi hangulat

Részletesebben

csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló A nemzetközi indexek vegyesen zártak a szerdai nap végén, Amerikában mindhárom index pirosban fejezte be a napot, míg Európában a német index esett 1 százalékkal,

Részletesebben

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló Pozitív makrohírek következtében az összes vezető részvényindex erősödött. Az euró/forint kurzus a 303-as szint fölé gyengült vissza kedden. A BUX 9,1 milliárd

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 18.

Összefoglaló. 2016. május 18. 2016. május 18. Összefoglaló Szerda reggel mindhárom vezető devizával szemben gyengült a forint. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti részvényforgalom mellett 1,16 százalékos gyengüléssel zárta a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

A pénteki nap piaci eseményei:

A pénteki nap piaci eseményei: CIB REGGELI A pénteki nap piaci eseményei: A dollár továbbra is kiközösítve, a forint pedig a korábbi lokális csúcsokkal flörtöl. Az EMU-periféria hozamait a hosszú hétvége elıtt feljebb kergette a piac.

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló Hétfőn mindhárom nagy amerikai index hosszú távú lejtmenetbe kezdett. Tegnap az egész világon részvényeladási hullám söpört végig. A hazai fizetőeszköz az

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 16.

Összefoglaló. 2016. június 16. 2016. június 16. Összefoglaló Vegyesen teljesített szerdán a forint a vezető devizákkal szemben, az euróhoz viszonyítva 314 forintig emelkedett az árfolyama. A BUX 10,3 milliárd forintos átlag körüli forgalom

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. február 3-9.. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés A Fed tapírnak becézett

Részletesebben

2011. február 11. www.ebroker.hu

2011. február 11. www.ebroker.hu CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti részvénypiaci összefoglaló Blue chipek technikai elemzése Mintaportfolió Táblázatos elırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ Folytatódott

Részletesebben

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak az amerikai és európai börzék. 30 dollár alatt az olaj hordónkénti ára. Hétfő reggel enyhe gyengüléssel indította a napot a forint

Részletesebben

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló Jó teljesítménnyel zárták az elmúlt hetet a vezető részvényindexek Európában és a tengerentúlon is. A forint árfolyama nem mutatott jelentős elmozdulást. A

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP Pozitív meglepetést okoztak a tegnapi euró övezetbeli növekedési adatok, a kilátások azonban továbbra is bizonytalanok. A valutaunió gazdasága a második negyedévben

Részletesebben

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló Ismét lejtőre kerültek az olajárak a világpiacon. Nem tartott sokáig a tőzsdepiacok múlt hét végi optimista hangulata: Amerika mérvadó indexei 1 százalék feletti

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Olajban úszik a világ A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája

Részletesebben

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló Jelentősen, közel 10 százalékkal emelkedtek az olajárak pénteken, vagyis a korábbi hosszú lejtmenetet követően immáron második napja zárt pluszban az olaj árfolyama.

Részletesebben

csütörtök 2011. október 27.

csütörtök 2011. október 27. CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: Az EUR/USD 1,40 közelébe jutott, az EU-csúcs döntései alapvetıen örömet okoztak a piacon, legalább is rövid távon. Ma reggel már az EUR/ is 300 alá

Részletesebben

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Tegnap a 308-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam, de később erősödésnek indult.

Részletesebben

csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló Szerdán a nyugat-európai börzék pozitív, míg a tengerentúli indexek negatív tartományban zártak. Tegnap a 306-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam.

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló A karácsonyi ünnepeket megelőző kereskedési napon és a december 24-i rövidített kereskedési napon vegyesen teljesítettek az európai és az amerikai részvényindexek.

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit

Részletesebben

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék, a londoni FTSE 100 továbbra is jól teljesít A forint euróval szembeni árfolyama a kamatvágás hírére a 310-es árfolyamszint

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS Október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. november 10. 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 októbere soha nem látott

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona? BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ

RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ A Dubai World csak egy múló rosszullétnek minısült Új csúcsra emelkedett az S&P 5 Index Vegyes makroadatokkal találkozhattunk 21-ben minden eddiginél fontosabb lesz a részvényszelekció

Részletesebben

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek pénteken. Ma reggel elérte a 303-as szintet az euró/forint árfolyam. Pénteken 1,7 százalékkal

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása.

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERVKOORDINÁCIÓS ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2012. szeptember 26. szerda Magyarország Jelentősen bővült a nők aktivitása 51,0 Női aktivitás alakulása

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 20.

Összefoglaló. 2016. május 20. 2016. május 20. Összefoglaló Péntek reggel mindhárom vezető devizával szemben stagnálás közeli állapotban tartózkodik a hazai fizetőeszköz a tegnapi szintjéhez viszonyítva. A BUX továbbra is lejtmenetben

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló Kiváló teljesítményt nyújtottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, pluszban zárt Amerika is. Ma reggelre a forint jelentősen erősödött a vezető nemzetközi devizákkal

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Amilyen gyengén indult az októberi hónap, olyan erős lett a vége, hogy a hónap utolsó napjára a Dow és az S&P 500 index is új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Részletesebben

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai tőzsdék jelentős pluszokat értek el hétfőn, és a tengerentúlon is jól teljesítettek a fő részvényindexek. Hétfőn szűk sávban mozgott a forint

Részletesebben

A tegnapi nap piaci eseményei:

A tegnapi nap piaci eseményei: CIB REGGELI A tegnapi nap piaci eseményei: A forintnak kissé ártott a romló globális hangulat. A dollár szinte az összes devizával szemben gyengült. Az EUR/USD annak ellenére is feljebb kúszott, hogy a

Részletesebben

péntek, 2014. február 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. február 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai tőzsdéket borús hangulatú kereskedés jellemezte csütörtökön, az amerikai részvényindexek pozitív tartományban zártak. A forint változó

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. április 28. május 4. 18. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajnában

Részletesebben

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló A legrosszabb nyitóhetüket produkálták tőzsdék Amerikában és Európában is. Pozitív amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, ugyanakkor ez nem volt hatással a piacra.

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. július 14-2. 29. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajna és Oroszország

Részletesebben

A tegnapi nap piaci eseményei:

A tegnapi nap piaci eseményei: CIB REGGELI A tegnapi nap piaci eseményei: Tovább gyengült a forint: elsısorban külsı piaci hatások rossz hírek az EMU perifériáról, újra erısödı dollár tolták az árfolyamot EUR/ 273 fölé. Tegnap nem közöltek

Részletesebben

30. Hét 2009. július.24. Péntek

30. Hét 2009. július.24. Péntek Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.24. Péntek Összegzés A tegnapi nap során tovább meneteltek az amerikai piacok a napok óta meglévı rendkívüli technikai túlvettségük ellenére. Ez az emelkedés magával

Részletesebben

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló Estek a részvénypiaci indexek. Tovább csökkentek az olajárak. Ismét folyó fizetési többlet az eurozónában. A forint mind a három vezető devizával szemben

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Összegzés Gyakorlatilag július eleje óta komolyabb korrekció nélkül emelkednek az amerikai piacok és így a világ további jelentısebb tızsdeindexei is.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.1130-0.07 O/N 1.14 (-2) -0.40 (0) 0.39

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról

Részletesebben

2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok Takarék 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Előző bank Németország

2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok Takarék 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Előző bank Németország 2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Takarék bank Előző Németország 8:00 GfK fogyasztói bizalom, feb. 9,1 9,0 Magyarország

Részletesebben

Gyors piaci áttekintés. Piacbefolyásoló adatközlések/események

Gyors piaci áttekintés. Piacbefolyásoló adatközlések/események Gyors piaci áttekintés 2016. január 19., kedd DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.0865-0.25 O/N 1.01

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. június 2-8. 23. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Kitartott a bikapiac,

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugrott a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás**

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 12. Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** (csütörtök) bank Előző Németország 8:00 Fogyasztói árak, okt. (v), év/év 0,3%(t) 0,3% 8:00 Fogyasztói

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. március 23., szerda DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.1188-0.26 O/N

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 30. július 6. 27. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 7.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 30. július 6. 27. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 7. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. június 3. július 6. 27. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Jelentős

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. október 6-12. 41. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. október 13.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. október 6-12. 41. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. október 13. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. október 6-. 41. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Masszív esés játszódott

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ

RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTİ Váratlan esemény hatására nagyot esett a piac csütörtökön További aggodalmak a bankrendszer tıkehelyzete körül Fokozódó devizapiaci helyzet A következı héten ismét sőrő a makronaptár,

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. január 15., péntek DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.0869 0.04 O/N

Részletesebben

hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló Leállították ma reggel a kínai kereskedést. 2015-ben a Nasdaq kivételével veszteségben zártak az amerikai indexek, míg az FTSE 100 kivételével nyereséges évet

Részletesebben

Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 11. Napi összefoglaló. 2015. november 11., szerda. (szerda)

Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 11. Napi összefoglaló. 2015. november 11., szerda. (szerda) Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 11. Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Előző (szerda) bank Románia 8:00 Fogyasztói árak, okt., év/év -1,6%(t) -1,7% Egyesült Királyság 10:30

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. április 6., szerda DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.1357-0.24 O/N

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. március 1-1. 11. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Míg az előző héten

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Októberben látott szintekre gyengült a dollár az euróval szemben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk A hét témája: Meddig gyengül a font? Táblázatos makrogazdasági, árfolyam-

Részletesebben

Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói

Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói Tartalomjegyzék Az OTP befektetési alapok állandó adatai...3 A befektetési alapok teljesítményére hatással bíró -piaci események

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás**

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. dec. 1. Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** (kedd) bank Előző Magyarország 9:00 Feldolgozóipari BMI SZK, nov. 53,5 55,3 Németország 9:55 Markit feldolgozóipari

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. január 7., csütörtök DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1,0797 0,15 O/N

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. március 30., szerda DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Tegnapi záró Vált.* EUR-USD 1.1303 0.11 O/N

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. 2015. február 23. március 1.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. 2015. február 23. március 1. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Heti jelentés 9. hét Nemzetközi áttekintés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország: Vegyes makrogazdasági

Részletesebben

2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS

2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 30. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu 2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés A tavalyi év is az észak-amerikai

Részletesebben

2010. május 14. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. május 14.  CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az importárindex enyhe inflációs nyomásra utalt, a heti segélykérelmek száma pedig enyhén visszaesett. További bıvülést, illetve emelkedést mutatnak a piaci

Részletesebben

DAX 9964.5-0.50% CAC-40 4291.5-0.69% Eurostoxx50 3130-0.51%

DAX 9964.5-0.50% CAC-40 4291.5-0.69% Eurostoxx50 3130-0.51% 2015. január 16., péntek Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. jan. 16. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Takarék bank Előző USA 14:30 Fogyasztói árindex SZK, dec. hó/hó -0,4% -0,3% 15:15 Ipari

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: EKB kamatdöntés egy lépés vissza Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

Részletesebben