JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője. Dr. Hörcsik Klára Jogi és Szervezési Iroda Rátkai Attila
|
|
- Ida Gréta Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság április 18-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Ficzere György a bizottság elnöke Jung László a bizottság tagja a bizottság tagja a bizottság tagja Szarvák Zsolt a bizottság tagja Trombitás Béla Ruszin Kisebbség Koltai Ottó Egri Civil Kerekasztal Dely György Hm-i Építész Kamara Klein György RÉGIÓ Kft. Kovács Máté RÉGIÓ Kft. Hoór Kálmán Hm-i Főépítész Wolf Beáta Szakértő Korsós Lajosné EVAT Zrt. Képviselő Sós István Alpolgármester Rázsi Botond Alpolgármester Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője Vendrei Mária VFÜ Iroda mb. vezetője Dr. Hörcsik Klára Jogi és Szervezési Iroda Főépítész Balogh Lászlóné Főépítészi Csoport Cserged Csaba Főépítészi Csoport Varga Imre Főépítészi Csoport Bukulyi László Vendég a 17. napirendhez Vasas Tihamér Vendég a 16. napirendhez Tárgy: Bizottsági ülés napirendi pontjai. A bizottsági tagok közül jelen van 4 fő, a bizottság határozatképes. Elnök úr javasolja a napirendek közé felvenni kiosztásos anyagként a bizottság elé kerülő vis maior pályázatról szóló előterjesztést. Több alkalommal kérte már a bizottság, hogy a nagyobb terjedelmű anyagokat ne csütörtök délután, hanem hamarabb megkaphassák. Ezzel szemben most csak péntek délelőtt kapták meg az anyagot. Elnök úr megjegyezte, hogy ismételten vannak olyan napirendek a meghívóban, amelyek az előzetes tárgyaláson nem szerepeltek. A jövőben kéri, hogy ilyen esetben sürgősségi indítvánnyal hozzák be az előterjesztést, és indokolják meg, hogy miért lett sürgősségi. A bizottság a meghívó szerinti napirendi pontokat 4 egyhangú igen szavazattal elfogadta.
2 2 1. napirendi pont: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat évi zárszámadásáról, a központi támogatások elszámolásáról, valamint a évi pénzmaradvány jóváhagyásáról Juhászné dr. Krecz Erzsébet Ismertette a rendelet-tervezetet. megérkezésével a jelenlévő bizottsági tagok száma 5 főre emelkedett. 35/2011. ( ) sz. döntés A bizottság 5 egyhangú igen szavazattal támogatta a rendelet-tervezet közgyűlés elé terjesztését. 5. napirendi pont: Javaslat az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására (az egri 6606/2 hrsz-ú ingatlan törzsvagyonból történő kivonásáról), valamint előterjesztés az egri 6606/2 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről Juhászné dr. Krecz Erzsébet Ismertette az előterjesztést. Ficzere György A bizottság már korábban is kérte, hogy az értékbecslő neve szerepeljen az anyagban. Jung László Előzetes szándéknyilatkozat készült arról, hogy megvásárlás esetén biztosan mélygarázst fognak ide építeni? A 6 ezer forint/m 2 ár reális? Juhászné dr. Krecz Erzsébet Nincs szándéknyilatkozat, de nyilvánvaló, hogy ezért akarják a területet megvenni. Azért sürgős a dolog, mert az elvi építési engedély le fog járni. Sós István Ez a terület az Érsekkert szélső területe a szálloda háta mögött. Erősen lejtős terület, amelyet valamikor (15-20 éve) az előző igazgató szinte ingyen adott át az önkormányzatnak. Ez a terület nem használható jelenleg semmire. A beruházás befejezése után zöldterület lesz ismét, mint jelenleg. Kéri az irodavezető asszonyt, hogy az értékbecslést a gazdálkodási bizottság ülésén mutassa be. Úgy gondolja, hogy Eger legszebb helyén lévő 2000 m 2 -es területért kevés a 15 millió forint. Ezt a városi vagyon elherdálásának tartja. Szarvák Zsolt A mélygarázs közcélú lesz, vagy csak a szálloda vendégei használhatják majd? Ezzel a parkolóházzal már a parkolási mérleg készítésénél is számoltak. Magántulajdonú ugyan, de a szálloda vendégein kívül a fürdőkörnyék parkolási gondjain is segíthetne.
3 3 Javaslata, hogy építsenek be valamilyen biztosítékot a szerződésbe, hiszen azért adja el a város a területet, hogy közfunkciókat is ellásson. Ha nem lát el közfunkciót, akkor már nem városi érdek az eladás. Akkor lehetne támogatni a terület eladását, ha ezzel párhuzamosan szerződést lehetne kötni a beruházóval, hogy bizonyos nyitott parkolószámot biztosít. Sós István Ez egy 400 férőhelyes parkoló lesz, bejárattal a Klapka utcáról és két kijárattal. A beruházónak is érdeke, hogy minél jobban feltöltse járművekkel a mélygarázst. Bízik benne, hogy megállapodnak vele. Dely György A belvárosi rehabilitáció során is felmerült, hogy óriási parkolási hiány van a városban. Ez az egyetlen előkészített terv, aminek realitása is van. Nem az a kérdés, hogy hány gépkocsi parkoló árát éri ez a telek, hanem, hogy végre épül-e parkolóház a városban. A hozzászólásokból úgy néz ki, mintha Eger városának nem számítana a pénz. Ha valakinek megéri ide 400 férőhelyes parkolóházat építeni, akkor meg kell gondolni, hogy mennyiért adják át a területet. A parkolók üzemeltetése a beruházónak és nem a városnak lesz bevétel. Ficzere György nak korábban volt már javaslata arra, hogy az ilyen típusú előterjesztéseket szakmailag nézzék, és ne a pénzügyi részét vizsgálják. 36/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 igen egyhangú szavazattal támogatja a rendelet-tervezet közgyűlés elé terjesztését, az alábbi kiegészítéssel. Az adás-vételi szerződés megkötésével párhuzamosan kössön megállapodást az önkormányzat a beruházóval, hogy a beruházásnak a tervezett funkcióval kell megvalósulnia. A megállapodásba építsenek be szankciókat arra az esetre, ha mégsem parkolóház épülne a területre. 2. napirendi pont: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete Eger Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosításáról a Szépasszonyvölgy városrész Szabályozási Terve kapcsán Ismertette a tervkészítés előzményeit. Klein György Egy hosszútávú koncepciót próbáltak létrehozni, amely méltó a terület adottságaihoz, és hosszútávon előremutató fejlesztésre ad lehetőséget. Ennek nemcsak rendezési tervi vonatkozásai vannak, hanem olyan megvalósíthatóságot kell létrehozni, amely a lehető legtöbb magántőkét bevonzza. Közel 40 konkrét beépítéssel kapcsolatos lakossági igény jelentkezett. A város ezzel ellentétben egy laza sok zöldterülettel rendelkező területet szeretne kialakítani. Azt látni kell, hogy a terület több mint 80 %-a magántulajdonban van, és ezek jelentős része befektetni szeretne. Az üres nagy zöldterületek létrehozása nem lehetséges, csak szabályozással, hanem pénzügyi áldozatokat is kell hozni ehhez. Kéri a bizottságot, hogy gondolja át a terület programját, és úgy véglegesítsék, ami hosszútávon is méltó a városhoz.
4 4 Ismertette az iroda által a szabályozási tervvel kapcsolatos problémákat, javaslatokat az alábbiak szerint: A szerkezeti tervnek megfelelően, a szerkezeti jelentőségű zöldfelületi jelölés a módosított településszerkezeti terven pontatlan, a szabályozási tervlapról hiányzik. Közlekedési rendszer A szerkezeti terv, valamint a készülő szabályozási terv tervezett gyűjtőút rendszere, a széles útkiszabályozás nem indokolt Az egyeztetéseken elhangzottak alapján, a Tulipánkert utca eleje és a campingnél visszakanyarodó része gyűjtőút (Köu3) legyen A Szépasszonyvölgy utca, pincék előtti szakasza gyűjtőút helyett (Köu3) kiszolgáló út legyen (Köu4). A Hajdúhegyi dűlő (Vámház utca) a Kőkút utcai átkötésig gyűjtőút (Köu3) legyen, majd azt követően kiszolgáló út (Köu4) Tulipánkert utcából lekanyarodó tervezett út melletti árok áthelyezése nem indokolt, mivel a vízelvezetés zárt csapadék rendszerbe valósulna meg A 3772hrsz-ú ingatlan telekhatár módosítása nem indokolt 3755hrsz-ú út (camping mellett), és a 22624hrsz-ú út jelölése, a tényleges telekalakítási állapotnak megfelelően történjen A 7737/3hrsz-ú ingatlan mellett kiszabályozott utat törölni A jelenleg hatályos szabályozási terv szerint legyen az út kiszabályozva a 7737/5hrsz-ú ingatlanhoz Területfelhasználás A településszerkezeti tervet módosító határozati javaslat nem nevezhető módosító településszerkezeti terv leírásnak. A biológiai aktivitási egyensúly biztosítására nem tér ki a településszerkezeti terv határozati javaslata Tulipánkert utca, 3731/6-3728/4hrsz-ú ingatlanok mezőgazdasági terület-felhasználásba tartása javasolt. A Szépasszony völgybe, a gazdasági, kereskedelmi terület-felhasználás (Gksz) sokféle funkció telepítésére ad lehetőséget, így ez a terület-felhasználás kérdéses Szabályozás: A szabadtéri színpad telkét javítani a szeptemberi telekalakítási vázrajz alapján Beépítési helyeket jelölni a 3772hrsz, 7854/2-7831/14hrsz-ig A lépcsős pincesor melletti 7831/13hrsz ingatlan Zkk terület felhasználását javítani, lakóépület van rajta A Kőkút utcai új lakótelkek nem oldalhatáron állóak, hanem szabadállóak Szvorényi u. 8336/3hrsz, a évi szabályozási terv szerint lakóterület most közkert lett (Kártérítési igénnyel élhet) Kőkút utca 8342/4hrsz a évi szabályozási terv szerint lakóterület most közkert lett (Kártérítési igénnyel élhet) Lépcsős pincéknél a szabályzat rendeletében kell kezelni a csapadékvíz elvezetést A rendelet-tervezet szövegében megfogalmazni, a lejtő felé az építménymagasságot. Kpi-15 jelű övezetben, 10%-os beépítettséget jelölni. A zártsorú beépítési mód a beépítetlen területeken, telkeken kedvezőtlen településképet eredményez. Pince előtti területek övezeti jelölése hiányzik, nincs szabályozva a pincék előtti közterületek és a közterületeken történő építés feltételei és szabályai.
5 5 Rendelettervezet 5.. zavaró, hogy az egységes HÉSZ 22. -a kiegészül 8/A bekezdéssel és ide helyeződik be a pincék övezeti előírásai, a kertvárosias lakóterület-pinceterületek, településközpont vegyes jellegű pinceterületek, kereskedelmi szolgáltató jellegű pinceterületek. Alátámasztó munkarészek, tájrendezés, környezetalakítási, közművesítési, hírközlési javaslat rajzai hiányoznak, továbbá a közlekedési egyeztetések jegyzőkönyvét szerezze be. Véleménye szerint a bizottság nincs felkészülve arra, hogy ezekről véleményt mondjon, másrészt a térképeken ilyen apró részletek nem is láthatóak. Arról sincs meggyőződve, hogy ez az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság feladata. Javaslata, hogy ezeket a koncepcionális kérdéseket a főépítészi tervtanács tárgyalja meg, és az ott tett javaslat alapján kerüljön a bizottság elé. A tervtanács megtárgyalta, de az ott elhangzott javaslatok nem kerültek a terven átvezetésre. Ficzere György A bizottság most csak arra adjon felhatalmazást, hogy azok a pontok, amelyeket szakmailag úgy ítélnek meg, a következő bizottsági ülésre kerüljenek be a tervbe. Ha egy héttel korábban megkapták volna az anyagot tudna dönteni, most erre nincs felkészülve. Már a jegyző asszonynak is leírta, hogy a nagy terjedelmű bizottsági anyagokat akár 1-2 héttel korábban jó lenne a bizottsági tagoknak megküldeni. Így nincs értelme arról dönteni, amiben teljesen tájékozatlanok. Ha a bizottság a tervtanács szakmai véleményét be tudja fogadni, azt javasolja, hogy 1-2 hét múlva hívják össze a tervtanácsot és erre kapjon meghívást az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság minden tagja. Ott részletesen megtárgyalhatják a felvetett problémákat. Sós István Úgy tudja több éve húzódik ennek a szabályozási tervnek a készítése. A tulajdonos álláspontját kell figyelembe venni, és ha ez ellen szakmailag nincsenek kifogások a tervezőnek ezt végre kell hajtani. Évek óta figyeli a tervezés folyamatát és már csak azon csodálkozik, hogy a tervező még tudja mivel bízták meg. Nagyon sokféle variáció volt már, mindenki beleszólt, egyéni, üzleti, társasági, városi érdek, minden szerepelt már. Javaslata a döntésre, hogy a főépítészi felvetésekkel elvileg egyetértenek. Kérik, hogy annak részleteit a főépítészi tervtanács tárgyalja meg, és döntsön a részletekről. Így kerüljön vissza a bizottság elé az anyag.
6 6 Tudomásul veszi és tiszteletben tartja, hogy a főépítész úr ért hozzá a legjobban, de úgy látja, mintha egy támadás indult volna a terv ellen. Jung László távozásával a jelenlévő bizottsági tagok száma 4 főre csökkent. Ficzere György Azt javasolja, hogy miután a tervtanács, a szakmai fórumok és a hivatal illetékes irodái véleményt formáltak már, és ezek a vélemények több felkérés ellenére sem kerültek be a szabályozási tervbe, most kerüljenek bele, ezek a változtatások, és utána kerüljön vissza minél gyorsabban a bizottság elé. A bizottság legalább 1 héttel korábban kapja meg az anyagot, és a tervtanács előtt egy héttel a főépítész által felsorolt pontokról egyenként kapjon érdemi tájékoztatást. Van egy csomó olyan helyrajzi számos felvetés, ahol fogalmuk sincs, hogy miről van szó. Tegye meg a tervtanács a véleményezést és akkor nem kell a bizottságnak egyenként végigmenni ezeken. Szarvák Zsolt Kapjanak meghívót a tervtanácsra, és ott majd megkapnak minden részletes információt, hogy a későbbiekben dönteni tudjanak. Kérdése, hogy a főépítész úr által felsoroltakat a tervező be tudja-e fogadni szakmailag? Klein György Korábban már megkapta ezeket az észrevételeket, írásban meg is válaszolta, de ez valószínűleg nem szerepel az előterjesztésben. Ami nem került átvezetésre, az azért történt, mert szakmailag nem ért vele egyet. Arról kellene vitatkozni, hogy az a szakmai érv elfogadható-e, vagy sem és nem a felvetésekről. Nem tartja helyénvalónak azt, hogy valamire azt mondják, hogy ne legyen, de nincs megfogalmazva, hogy mi legyen helyette. Nem lehet egy lyukas tervet letenni az asztalra. Az így összeállított terv kisstílű és nem méltó a városhoz. Szeretné meggyőzni a bizottságot arról, hogy nem kell most döntenie. Elviekben dönthetnek arról, hogy a szempontokat figyelembe kell venni, de részleteiben, főleg amit a tervező most elmondott a tervtanács beszélje meg és utána kerüljön ismét a bizottság elé. Ficzere György Kéri a főépítész úr áthidaló javaslatát. Nem tudja mi az a koncepció, ami szégyenére válna a városnak, de azt tudja, hogy vannak hiányosságok, és vannak olyan részek, amelyek szakmai vitát igényelnek. El tudja fogadni, hogy a tervtanács vizsgálja meg a szakmai részeket. Sós István A tervező minősítése a megbízó felé kissé sértő volt. A tervezőnek nem ez a feladata, hanem hogy próbálja teljesíteni a megbízó igényeit.
7 7 37/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen szavazattal felhatalmazza a tevtanácsot, hogy a döntési javaslatban felsorolt pontokban szakmai értékelését tegye meg. A bizottság tagjai kérik, hogy a tervtanács ülésére hívják meg őket. A főépítész a következő bizottsági ülésre hozza vissza az előterjesztést, a tervtanács véleményével kiegészítve. nem szavazott. 3. napirendi pont: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete Eger Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának és Nagylapos és Felnémet Városrészek Szabályozási Tervének módosításáról a 1306 és 1307/29 hrsz-ú ingatlanok területére vonatkozóan Ismertette az előterjesztést. Észrevételezi, hogy a város felőli épület kontúrja nem jól van a terven feltüntetve. Szerencsésnek tartaná, ha az építési hely határát az egész tömbre feltüntetnék. Javítani fogják a tervet az észrevételek figyelembevételével. 38/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság az Eger, Felnémet-Nagylapos Városrészre vonatkozóan megtárgyalta az Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosítására készült rendelet-tervezetet és a Szabályozási Tervet és 4 egyhangú igen szavazattal javasolja annak közgyűlés elé terjesztését. 4. napirendi pont: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról szóló 17/1998. (V. 20.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról Korsós Lajosné Ismertette az előterjesztést. Úgy gondolja, hogy ha a Petőfi téri parkolók fizetők lesznek, mindenki az uszoda előtti ingyenes parkolókba fog megállni. Ezért ez nem megoldás arra, hogy a szülők ingyen tudjanak megállni, ha az uszodába viszik a gyerekeket, mert várhatóan nem lesz üres parkoló az uszoda előtt. Az uszoda környéke már most is zsúfolt. A város gazdasági koncepciójában szerepel, hogy a parkolóhelyek számát növelni kell. Ha még több parkolót fizetőssé tesznek, nem látja, hogy a fizető övezeten túl, hol vannak ingyenes parkolóhelyek. Javasolta alpolgármester úrnak, hogy keressék meg ezeket a területeket. Pl. a Bitskey uszoda mögött van egy most is parkolásra használt terület, amit csak az uszoda használhat. A Kertész u. Hadnagy u. Kocsis Bernát u. közötti részén van egy nagyobb terület, amit szintén lehetne parkolóvá alakítani a családi
8 8 házakhoz bejáró mellett. Azon is el kellene gondolkodni, hogy a kórház környékén milyen területet tudnának kijelölni. Jung László visszatérésével a jelenlévő bizottsági tagok száma 5 főre emelkedett. Sós István Most elsősorban az előterjesztésről, a fizető várakozóhelyek kijelölésére tett javaslatról kellene beszélniük. Hiányolja az előterjesztésből, és javasolja, hogy kerüljön be a közgyűlés elé egy olyan, december 31-ig elkészítendő parkolási stratégia, ami előre 3-5 évre tartalmazza, hogy Egerben milyen parkolóhelyeket terveznek bevonni a fizető parkolók közé. hozzászólására válaszolva felvállalja, hogy az uszoda mögötti terület kezelőjével, a Termál Kftvel tárgyalni fognak, hogy be lehetne-e vonni a fizető övezetbe ezt a területet, figyelembevéve azt is, hogy ez egy forrás terület, ezért csak leburkolva és a vízelvezetést megoldva lehetne itt a parkolást megengedni. Az előterjesztést elfogadásra javasolja. Kéri a Városfejlesztési és üzemeltetési Irodát, hogy a Közterület-felügyelet és a szankcionálásra jogosult szervek ellenőrizzék, hogy a Bárány uszoda előtti buszterminálba csak az utasok kiszállása idejéig tartózkodhatnak a buszok. A parkoló rendelet módosításával együtt a közlekedési rendre vonatkozó kitáblázási feladatot is el kell végezni, hogy a buszok ne ott parkoljanak, ahol akarnak, hanem ahol az önkormányzat szeretné. Kifogásolja a rendeletben, hogy a Szépasszonyvölgy egész területét idényjellegű parkolónak írja. Kéri, hogy töröljék ezt a pontot, és helyette a Szépasszonyvölgy parkolásra kijelölt része szerepeljen, idényjellegű parkolóként. Kéri, hogy pontosan fogalmazzák meg, hogy mi tekinthető parkolónak. Nem lehet az parkoló, ami a Barátok temploma előtt van, ahol kiemelt szegélyen kell átbukdácsolni az autóknak. A Telekessy utcában a parkolókat elválasztó hosszanti kb. 30 cm széles elemek évente tönkre mennek, és gyakran a kocsik is összetörnek miatta. Ezeket az elválasztó kövezett sávokat teljesen feleslegesnek tartja, és kéri elbontani. A Neumayer utca nagyon keskeny és zsúfolt, itt nem tudja elképzelni a kijelölt parkolókat. Szarvák Zsolt Javaslata, hogy a Bitskey uszoda előtti parkolóknál tegyék ki, hogy csak fél óráig szabad itt parkolni, ezzel megvédhetnék attól, hogy ne a fizetőparkolók helyett használják. Ha a belvárosi rehabilitáció kapcsán a Centrum, a Katona tér és Szúnyog közben megszűnik 202 db parkolóhely, és ehelyett bevonnak 173 db parkolót a fizető zónába, ami eddig is parkoló volt, azzal nem oldódik meg Eger város parkolási problémája. Ezért kéri, hogy előtte találjanak olyan helyeket, ahol ki tudnak jelölni újabb parkolókat. Sós István A parkolási gondokat kezelni kell, különösen addig, amíg a parkolóház meg nem épül. Erre megoldás lehet, hogy ütemezik a munkákat, és először a parkolóház épül meg. Ennek ellenére biztos, hogy parkolási feszültség lesz. Összesen 11 db parkolóval lesz kevesebb. A fizetőparkolók kibővítésével a nagyobb forgási sebességgel ezt valamennyire pótolják. A Neumayer és a Servita utcán jelenleg is parkolnak az út mellett, csak ezt a helyzetet fogják legalizálni és fizetővé teszi. Koltai Ottó Kétségtelen, hogy a belvárosban kevés a parkolóhely. A parkolási stratégia elkészítését kb. 10 éve szeretné elérni, ezért örömmel hallottuk alpolgármester úr hozzászólását. A parkoló díj emelése önmagában semmit nem javít a helyzeten. Lényegesebb lenne arról kommunikálni, hogy a parkolásból eredő bevétel hová kerül. A parkolóhelyek műszaki állapota katasztrofális.
9 9 A befolyó díjakat a meglévő parkolók üzemeltetésére, és parkoló fejlesztésre kellene fordítani. P + R parkolókat kellene létrehozni. Az uszoda előtti problémát vegyék bele a döntésükbe. Ha az ottani parkolók fizetőssé válnak, kétszer annyiba fog kerülni az uszodába járás, mint eddig. A félórás szabályozás is kérdéses, mert a kisgyerekekkel végig ott vannak a szülők, és akik úszni mennek azoknak is kevés ez az idő. A kórház környékén szeretné, ha nem lenne lekorlátozva a parkolási idő. Korsós Lajosné A Szépasszonyvölgy szabályozására külön fejezet van a rendeletben, ezt nem módosították. A Neumayer utca egyirányú, ezért az úttesttel párhuzamosan elférnek a parkolók. Az uszoda előtti parkolók kitáblázását a Városüzemeltetési Csoporttal lehet egyeztetni. A kórháznál a Knézich K. utcai parkolóknál jelenleg is lehetőség van egész napos parkolásra 300.-Ft-ért. A beszedett parkolási díjak 50 %-át havonta átutalják az önkormányzatnak. A maradék 50 %-ból üzemeltetik az egész rendszert és végzik el a fejlesztéseket. Szarvák Zsolt A Szépasszonyvölgyben a ki-be hajtást automatával oldják meg, vagy vállalkozó fogja csinálni? Korsós Lajosné Jelenleg még vállalkozó csinálja, de szándékukba áll kiváltani a személyes közreműködést, és automata rendszert építenek ki. Javaslata, hogy a fizető övezeten kívüli parkolóhelyeket kutassák fel és ezek kialakításában az irodák működjenek közre. A következő bizottsági ülésen tárgyaljanak arról, hol alakíthatóak ki parkolóhelyek a fizető övezeten kívül. Kimondottan az uszoda mögötti területre gondol most, ami legalább 40 parkolóhelyet jelentene. Felmerülhet még a Tetemvár úttal szemben lévő üres terület, a Viadukt alatti rész stb. 39/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal támogatja a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról szóló 17/1998. (V. 20.) sz. önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezet közgyűlés elé terjesztését, valamint támogatja képviselő úr javaslatát is. 6. napirendi pont: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete a városi zöldterületek és zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról, létesítéséről szóló 15/1999. (V. 19.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról Vendrei Mária Ismertette a rendelet-tervezetet. A 9. oldalon az aláírásokat javítani fogják. Az Érsekkerthez hasonló minőségű zöldterületet játszótérrel kellene kialakítani a Lajosvárosban és az Északi területen is. Egernek nincs egy külső nagy zöldterülete, erre hosszútávon törekedni kellene. Kézenfekvő lenne a Kerecsendi út melletti Szabadidőpark erre a célra. A Kertvárosokban rendszeres probléma, hogy a nyesedékeket nincs hová rakni. Meg lehetne szervezni ezeknek a tárolását vagy elszállítását.
10 10 Jung László A Lajosvárosban a Pozsonyi u. Ifjúság út sarkán van egy nagy szabad terület, amit jelenleg csak kutyafuttatónak használnak az ott lakók. Vendrei Mária Az elmúlt években sok játszótér megszüntetésre került, mert sok volt a nem szabványos játszóeszköz, de még mindig 88 db kisebb-nagyobb játszótér van a városban. Az volt a gyakorlat, hogy inkább nagyobb, jól felszerelt játszótereket alakítsanak ki. A Pozsonyi Ifjúság u. sarkán lévő telek nem közterületi funkcióra szolgál, hanem építési telek. A tavaszi lomtalanítási akció során a nyesedékeket is elszállították. Jung László Nem játszótérre gondolt a Pozsonyi u. sarkán, hanem valamilyen fásításra. Vendrei Mária Jobb lenne olyan területet keresni, ahol véglegesen lehet fásítani. Itt ha beépítésre kerül, ki kell vágni a telepített fákat. Egyetért Jung úrral abban, hogy egyenlőre be kellene fásítani a Pozsonyi Ifjúság u. sarkán lévő területet, és lenne egy zöld liget az ott lakóknak. Úgy később, ha szükséges, ettől még lehet építeni rá. A város különböző részeiben nincsenek olyan ligetes részek, mint az Érsekkert. Az egybefüggő nagyobb zöldterületeket hiányolja a városban. Ő játszóteret és parkot együtt szeretne a városban több helyen. A Pozsonyi Ifjúság sarkán egy telekcsere praktikusabb lenne. A Lajosvárosban szinte alig van pad, ahol le lehet ülni. A koncepcióban arra kellene elmozdulni, hogy a központi játszóteret tehermentesítő játszóteret és parkot együtt létrehozni. Kéri az Érsekkerti focipályát rendbe rakni, mert megáll rajta a víz. Vendrei Mária Ha az Agora megvalósulna, akkor annak a csapadékvíz elvezetése tartalmazza a játszótéri rész drénezését is. Dely György A rendelet a törvényeknek és a város céljainak pontosan megfelel, de néhány logikai dolgot szeretne megemlíteni, ami típushiba szokott lenni a városi rendeletekben. A felsorolások nem példálózók, és nincs felsorolva minden. Ami nincs felsorolva azt nem kell figyelembe venni, illetve azt szabad? 40/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal támogatja a városi zöldterületek és zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról és létesítéséről szóló 15/1999. (V. 19.) sz. rendelet-tervezet közgyűlés elé terjesztését. 7. napirendi pont: Előterjesztés együttműködési megállapodás megkötésére az Almárvölgyi út kiépítésére
11 11 Dr. Hörcsik Klára A kiküldött anyaghoz képest két lényeges módosítási javaslata van a Városfejlesztési és üzemeltetési Irodának. Az együttműködési megállapodás I/3. pontjába a műszaki tartalom került pontosításra. Az I/4. pontban azt kell módosítani, hogy 47 ingatlan érintett a megállapodásban nem 44. A kétharmados tulajdonosi részvétel mindenképpen meglesz. II/2. pontban a fizetés határideje változik, határidővel és 4 részletben kell fizetnie a tulajdonosoknak. Szarvák Zsolt Mennyibe kerül a beruházás? Dr. Hörcsik Klára 15 millió forint körüli a becsült költség. Mi indokolta, hogy éppen ezt az utcát fejlesszék? A december 9-i közmeghallgatáson a Felnémeti Nagylaposi út is elhangzott, és több olyan utca is van Felnémeten, ahol nincs aszfaltburkolat. A Menház utca burkolatát már 20 éve nem tudják megoldani. Vendrei Mária Felnémeten 3 db ilyen elmaradt fejlesztés van a Nagylaposi, az Almárvölgyi és a Mályva utca. Ennél a 3 utcánál 1-1 vállalkozó kezdett bele a fejlesztésbe, vállalta a közműépítéseket és útépítéseket, ami végül nem készült el. A Menház utcánál egyéni telekalakítások voltak, és az önkormányzat nem tudta megvásárolni a szükséges területeket olyan drágán adták volna. 41/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal javasolja Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének az alábbi határozati javaslat elfogadását: Határozati javaslat A közgyűlés hozzájárul az Almárvölgyi út kiépítésére vonatkozó együttműködési megállapodás megkötéséhez az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal, és felhatalmazza a Polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 8. napirendi pont: Előterjesztés a évi magánerős közműberuházások támogatása tárgyában Vendrei Mária Ismertette az előterjesztést. A Vámház utca lakói megkeresték, hogy az 1 millió forintos képviselői keretét fordítsa a Vámház utca útépítésének önrészére. Ezt nem tartotta etikusnak, és nem erre fordította a képviselői keretét. 42/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal a 12/1995. (V. 10.) sz. rendelet szerint a beadott pályázatok közül az alábbi pályázatokat támogatja.
12 CS-1 Kis Merengő utca 5803/3 hrsz. csapadékcsatorna eft U-1 Kis Merengő utca 5803/3 hrsz. útépítés eft U-2 Vámház utca 8180 hrsz. útépítés eft Összesen eft 12 A támogatás a 12/1995. (V.10.) Önkormányzati rendelet szerint a csapadékcsatornánál és az útépítésnél a beruházási költség 50 %-a. 9. napirendi pont: Előterjesztés a HU-NER-TOWN 300-as pályázat együttműködési megállapodásához Varga Imre Ismertette az előterjesztést. Sós István A döntési javaslat 2. pontja szerinti együttműködési megállapodás még nem készült el, ezért erről most nem tud dönteni a bizottság. Azt kéri, hogy a közgyűlés előtt még egyszer hívják össze az Urbanisztikai Bizottságot, hogy a véglegesített konzorciumi megállapodás aláírásáról döntsön. Ficzere György Javasolja, hogy a megállapodást a jövő héten kapják meg a bizottsági tagok és a közgyűlés napján közvetlenül a közgyűlés előtt döntsenek az együttműködési megállapodás aláírásáról. A bizottsági tagok a javaslatot elfogadták. 43/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal javasolja Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének az alábbi határozat elfogadását: Határozati javaslat A Képviselő testület úgy dönt, hogy csatlakozik a Polgármesterek Szövetségéhez. A Képviselő testület a Szövetség Alapító Okiratában foglaltakkal egyetért és felhatalmazza Habis László polgármester urat, hogy a csatlakozási nyilatkozat aláírásával Eger Megyei Jogú Város is csatlakozzon a Polgármesterek Szövetségéhez. 10. napirendi pont: Előterjesztés az Éghajlatvédelmi Stratégiai Terv elkészítésének határidő módosításáról Varga Imre Ismertette az előterjesztést. Ficzere György Kéri a határozati javaslatba a határidőt beleírni. Varga Imre Jogos az észrevétel, október 30. a határidő. Az eredeti határidő nem volt túl reális. 3 kommunikációs találkozó már volt és javasolja a továbbiakban a helyi és környékbeli szakembereket (mérnökök, építészek, mezőgazdászok, környezetvédők stb) is meghívni, akik eddig kimaradtak a meghívottak közül.
13 13 44/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal javasolja Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének az alábbi határozat elfogadását: Határozati javaslat A Képviselő testület úgy dönt, hogy támogatja az Éghajlatvédelmi Stratégiai Terv elkészítésének határidő módosítását, október 30-ig. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Thália c. szobor áthelyezéséről Ismertette az előterjesztést. Érdekesnek tartja, hogy csak akkor merül fel a Városszépítő Egyesület részéről javaslat a szobor helyére, amikor valaki már ajánlott egy helyet az elhelyezésre. Párhuzamot lát az Országzászló helyszínének kijelölésével. Ott is ameddig nem volt felvetés, hogy hová szeretnék elhelyezni nem volt javaslat más helyszínre, de amikor volt egy javaslatuk, mindjárt volt hely máshol. 45/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal Kerényi Jenő Thália c. szobrának áthelyezését a létesítendő Agria Agora Kulturális Központ környezetének kialakítandó zöldfelületi részben javasolja megtervezni. 12. napirendi pont: Előterjesztés a MENZA Gyorsétterem és Pizzéria (Eger, Széchenyi I. utca 9.) elé tervezett vendéglátó-ipari előkert módosított kialakításáról és üzemeltetéséről Cserged Csaba Ismertette az előterjesztést. Az előző bizottsági ülésen elhangzott észrevételeket figyelembe vették. 46/2011. ( ) sz. döntés A Bizottság az előterjesztést tárgyalta és 5 egyhangú igen szavazattal elfogadta, miszerint a közterület-használati megállapodás az alábbiak szerint megköthető:
14 14 ÜZEMELTETŐ IDŐTARTAM HELYSZÍN m 2 HK Capital Kft Eger, Vörösmarty M. utca 40. Képviseletében: Fügedi Gabriella A következő évtől, minden évben től ig Széchenyi I. utca 9. szám alatt működő MENZA Gyorsétterem és Pizzéria előtti közterület. KIALAKÍTÁS 40 A közterületen dobogó nélkül kerül kialakításra a terasz, melyen 7 db asztal, 28 db szék, 1 db melegen tartó kiszolgáló pult, 1 db italhűtő és 7 db fa virágtartó láda kerül elhelyezésre. A vendéglátó-ipari előkertet árnyékolás céljából és az eső ellen 3 db napernyő fedi. Az előkert kialakítását, megjelenését és üzemeltetését 5 évente szükséges felülvizsgálni. Ezen kívül minden változtatást /pl. bútorzat csere/ előzetesen egyeztetni kell az Önkormányzattal. A mozgatás során zajt keltő bútorokat és egyéb berendezéseket zajcsökkentő borítással kell ellátni. Az invitáló táblát az előkert engedélyezett területén belül kell elhelyezni. 13. napirendi pont: Előterjesztés a Cafe Tulip (Eger, Eszterházy tér 8.) elé tervezett vendéglátó-ipari előkert kialakításáról és üzemeltetéséről Cserged Csaba Ismertette az előterjesztést. Egyetért az előterjesztéssel, de intenzívebb zöldterület kialakítását kellene előírni. Se itt se az előző előterjesztésnél ne lehessen tuja a virágtartóban, ne térfalszerű legyen a növényzet. Dely György A vonatkozó magyar törvények szerint új fogyasztótérhez parkolókat kell kialakítani. Az itt jelenkező parkolóigényt kielégítheti a Bazilika melletti és mögötti óriási parkolóhely. Az ideiglenes, nem építési engedély alapján épülő közterületi kitelepüléseknél nem vizsgálják a parkolóhelyet. 47/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság az előterjesztést tárgyalta és 5 egyhangú igen szavazattal elfogadta, miszerint a közterület-használati megállapodás az alábbiak szerint megköthető:
15 15 ÜZEMELTETŐ IDŐTARTAM HELYSZÍN m 2 Egreal Kft Eger, Eszterházy tér 8. Képviseletében: Gaál Róbert A következő évtől, minden évben között Eszterházy tér 8. szám alatt működő Cafe Tulip előtti közterület. KIALAKÍTÁS 15 A közterületen dobogó alkalmazásával kerül kialakításra a terasz, melyen 5 db asztal és 20 db szék, valamint növénytartó ládák kerülnek elhelyezésre. A vendéglátó-ipari előkertet árnyékolás céljából és az eső ellen napernyő fedi. Az előkert kialakítását, megjelenését és üzemeltetését 5 évente szükséges felülvizsgálni. Ezen kívül minden változtatást /pl. bútorzat csere/ előzetesen egyeztetni kell az Önkormányzattal. A mozgatás során zajt keltő bútorokat és egyéb berendezéseket zajcsökkentő borítással kell ellátni. Az invitáló táblát az előkert engedélyezett területén belül kell elhelyezni. A teraszt a dobogóval együtt a megállapodás lejártát követőn el kell bontani. 14. napirendi pont: Előterjesztés az 1. sz. választókerületi körzeti alap felhasználásáról 48/2011. ( ) sz. döntés Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottsága 5 igen egyhangú szavazattal támogatja, hogy az 1. sz. választókerület évi körzeti alapjából Ft az Eger, Szarvas Gábor utcában lévő fák növényvédelmi és faápolási munkáira, Ft a Rajner Károly utcai sportpálya kerítésének javítására, valamint a Szarvas Gábor utcai tömbbelsőben lévő játszótereknél ütéscsillapító felületek kialakítására kerüljön felhasználásra. 15. napirendi pont: Előterjesztés a 11. sz. választókerületi körzeti alap felhasználásáról 49/2011. ( ) sz. döntés Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottsága 5 egyhangú igen szavazattal támogatja, hogy a 11. sz. választókerület évi körzeti alapjából Ft a Rákóczi út sz. nyugati oldalán lévő zöldfelület felújítására kerüljön felhasználásra. 16. napirendi pont: Tájékoztató Eger város Délkeleti külterületére vonatkozó Településszerkezeti Terv módosítása és Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008. (VI. 27.) sz. rendelet módosítására készült rendelet-tervezet és Szabályozási Terve kapcsán a II. fordulós anyaghoz
16 16 Ismertette a tájékoztatót. 50/2011. ( ) sz. döntés A bizottság a tájékoztatót 5 egyhangú igen szavazattal elfogadta. 17. napirendi pont: Tájékoztató az Önkormányzati Tervtanács április 6-i üléséről Ismertette a tájékoztatót. Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság jelen ülésének ideje alatt érkezett egy fax a hivatalba Kovács Attila borásztól, amely az Eged hegy stratégiai kérdéseiről szól. A faxot körbeadta a bizottsági tagoknak. A levél azt javasolja, hogy az Eged hegyen ne létesüljön semmilyen épület, és felajánlja azt, hogy a koncepció kialakításkor ő is véleményt nyilvánítana. Bukulyi László 2001-ben telepítette be az Eged hegyet szőlővel. 24 ha területtel rendelkezik a család. Olyan helyet találtak a hegyen az épületnek, ahol senkit nem zavar. A minőség érdekében szükséges helyben feldolgozni a szőlőt. A szakmában biztosan lesznek ellenvélemények, mint ahogy már voltak is. Jelenleg az ő beruházása révén a szomszédos területek értéke is jelentősen megemelkedett. Az Eged hegyen elindult valami, és olyan dolgok kezdenek alakulni, amelyek az egri szőlőből és borból élő emberek érdekét szolgálja. A terület a szerkezeti terv szerint erdő, de valójában soha nem volt erdő, hanem a I. szőlőkataszterbe tartozik, és az egész terület szőlővel betelepíthető. Ez a birtok egy organikus birtok lesz, ahol vegyszermentesen fognak ténykedni. Egy jelentős összeget, l millió euró pályázati pénzt nyert a cégük, ha ezzel most nem élnek, akkor ott évtizedekig nem fog építeni senki. A konkurencia borászatok természetesen ezt soha nem fogják támogatni. Jung László Véleménye szerint bárki bármit Egerben akar csinálni, azt támogatni kell. Dely György A tervtanácsi jegyzőkönyvben az Építésügyi Iroda állásfoglalása azt jelenti, hogy bármit mond a szerkezeti terv, az építés szempontjából érdektelen. Az Eged hegy elég fontos ahhoz, hogy gondolja át a város, hogy mit és hogyan enged oda építeni. Építészeti szempontból nem tartja tabunak a hegyet, viszont abszolút egyet ért azzal, hogy szabályozni kell. A tájékoztatóban az szerepel, hogy elvileg nem kifogásolható borfeldolgozó építése a tervtanácsi állásfoglalásban pedig az van, hogy azt kell vizsgálni, hogy az adott területen a tervek szerinti épület engedélyezhető-e, az opponensi vélemény szerint pedig a területen borászat nem engedélyezhető. Fontos lenne tisztázni ezt a dolgot. Valószínűleg nem egyértelmű a szabályozás, akkor viszont sürgősen szabályozni kellene a területet, és tisztázni, hogy mit lehet és mit nem. Bukulyi László Azt szeretné, ha valaki megmondaná, hogy jogilag lehet-e ide építeni, vagy sem. Úgy tudja és az építéshatóság képviselője a tervtanácson azt mondta, hogy birtokközpont építhető ide.
17 17 Hoór Kálmán Véleménye szerint az Eger hegy tabu, mint kultikus, mint vallási szempontból. Azzal ért egyet, hogy igen nagy súlya van a döntésnek, mert egyben egy precedens állásfoglalást is fog jelenteni a továbbiakban. Nem támogatja az építést a helyre. Nem kellene megbontani a hegy egységét. Ficzere György Megnézte a helyszínt és kellemes élményt jelentett számára a szőlőművelés módja. Kézi erővel hagyományos tőkés művelést folytatnak, zölddel, ibolyával teli az egész terület. A tervezett beépítés a völgy egy eldugott részén lenne egy borászati bemutató üzemmel, ami a város hírnevét is javíthatná. Az Eged hegy egy természeti csoda, de az emberek boldogulása és a város érdeke fontosabb. Természetesen a hegy beépítését be kell szabályozni. A város településfejlesztési stratégiája fogalmazza meg a város jövőképét. Ennek következő lépése a településszerkezeti terv megalkotása, melyet a testület határozattal fogad el. Mivel ez nem rendelet, a városvezetésre kötelező, de az állampolgár számára nem kötelező adatokat tartalmaz. A szerkezeti terv alapján készülnek a szabályozási tervek melyet rendelettel fogad el a testület, és ez már kötelező az állampolgárok számára is. Ez eredeztet építési jogokat. Jelenleg a területre szerkezeti terv van, de szabályozási terv nincs. Úgy gondolja, hogy vannak területek, ahol tradicionálisan kialakult a hegyre kiköltözött szőlő feldolgozási forma, ilyen a Balaton felvidék. Vannak olyan területek, ahol ez nem volt tradicionális, de a szőlő feldolgozás technológiai váltása miatt költöztek ki borászatok, ilyen pl. a Tokaj hegyvidék. Itt is technológiai oka van annak, hogy a szőlő mellé kerüljön a feldolgozó. A tervtanács úgy fogalmazott, hogy ha kell ezen a dombon valahol építeni, akkor ez még a legkevésbé rossz hely. A vita azon volt, hogy milyen legyen. Az Eged hegyet fontosnak tartja, de ha van olyan beépítési forma, ami a helyet nem sérti, akkor megengedhetőnek tartja az építést. A tervtanács a helyet elfogadta, de az épületet nem, arra jobban rejtőzködő kialakítást írt elő. A város felé mekkora párkánymagasságot jelent ez az épület, mennyire fog bezavarni a városképbe? Bukulyi László A tervező átalakítja a tervet a tervtanács kérésének megfelelően. Az épület a városból nem látszik. A pályázati pénzt jövő év májusig fel kell használni. Vagy rövidesen kap engedélyt az építésre, vagy lemondhatnak erről a pénzről. 51/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta a tájékoztatót. Támogatja, hogy induljon meg egy a várható beruházásokat és azok hatásait figyelembevevő tervezési program készítése.
18 18 Kiosztásos anyag: Előterjesztés április 11-én Egerben a Csurgó u. és Bárány u. határán lévő támfalomlás vis maior pályázata tárgyában Vendrei Mária Ismertette az előterjesztést. Jung László Szeretne térképet is kapni ezentúl a hasonló előterjesztésekhez, ahol hrsz-ok szerepelnek. Sós István Van ott egy értékes pincekút, ami már romokban van. A Városszépítő Egyesület vállalja, hogyha a támfal helyreállításra kerül, az alatta lévő területet rendbe teszi és leburkolja saját forrásaiból. 52/2011. ( ) sz. döntés Az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 5 egyhangú igen szavazattal javasolja az előterjesztés közgyűlés elé terjesztését. Egyebek Azt kéri, hogy a Jobbik frakció kapjon írásos UKB anyagot minden ülésre. Erről egyeztetett a Jegyző asszonnyal és Rátkai irodavezető úrral is. Novemberben a bizottság a Pap Autóház bővítését elutasította. Kiment a helyszínre megnézte, hogy csak a két műhelyt akarja összekötni a saját telkén belül. Kéri, hogy a bizottság a következő ülésén ismét tárgyalja ezt a beadványt. A maximális beépítési %-ot lépi túl, azért lett elutasítva a kérelem. Javasolja, hogy a bizottsági tagok menjenek ki együtt a helyszínre. Több hozzászólás nem lévén Ficzere György elnök úr az ülést bezárta. K. m. f. Ficzere György az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
Jegyzőkönyv. Készült a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt üléséről
iktató szám: 6238-15/2013 Jegyzőkönyv Készült a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt üléséről Felvéve: Polgármesteri Hivatal, Eger, Dobó tér 2 I. Tanácskozó Ideje: 2013. 05. 15. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. főépítész Dr. Kurucz András Egri Városfejlesztési Kft. Főépítészi Csoport Cserged Csaba Vagyongazdálkodási Csoport
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2011. szeptember 19-én megtartott üléséről. Jelen vannak: a bizottság elnöke a bizottság tagja a bizottság tagja Szarvák Zsolt a bizottság
JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében
JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. S. Vasi Ildikó Pro Terra Kft. Dr. Kelemen Sándorné Vagyongazdálkodási Csoport Dr. Vincze István Rátkai Attila
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2010. augusztus 16-án megtartott üléséről. Jelen vannak: a Bizottság elnöke a Bizottság tagja Kutnyák Gyula a Bizottság tagja Ifj. Gálfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal
2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV
2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Eger, Kossuth Lajos u. 28.) tárgyaló termében 2013. szeptember 18-án megtartott Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság NYÍLT ülésén
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2009. április 20-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2009. április 20-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Ficzere György a Bizottság elnöke a Bizottság tagja Nyerges Andor a Bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.
34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése
34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2013. december 30-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november
Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén.
Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2010. február 24-én a Pénzügyi Bizottság ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Feró István Ferenc elnök Egyed
JEGYZŐKÖNYV. S. Vasi Ildikó Pro Terra Kft. Dr. Kovács Luca Jegyző Dr. Kurucz András Egri Városfejlesztési Kft.
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2011. március 21-én megtartott üléséről. Jelen vannak: a bizottság elnöke Jung László a bizottság tagja Császár Zoltán a bizottság tagja
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. március 27-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Ficzere György a bizottság elnöke Lombeczki Gábor a bizottság tagja. Vagyongazdálkodási Csoport
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2012. június 18-án megtartott üléséről. Jelen vannak: a bizottság elnöke Lombeczki Gábor a bizottság tagja Császár Zoltán a bizottság
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2014. számú rendelet módosítása.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén. 5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 1998. december 10-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Nagykáta Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta,
Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről.
Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-10/2011. J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. június 14-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.
20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme
Gazdasági Iroda Dr. Kelemen Sándorné Város- és Területfejlesztési Iroda Demeter András. Dr. Ambrus Adrienne DERDA Kft.
2030-12/2008 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2008. október 20-án megtartott üléséről. Jelen vannak: a Bizottság elnöke a Bizottság tagja Nyerges Andor a Bizottság tagja
17/2010. sz. jegyzőkönyv
17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné
JEGYZŐKÖNYV. Várkonyi György EVAT Zrt. Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda vezetője
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2010. április 19-én megtartott üléséről. Jelen vannak: a Bizottság elnöke Nyerges Andor a Bizottság tagja a Bizottság tagja Kutnyák Gyula
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV
Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással
Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. május 12-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l.
Ügyiratszám: 22-27/2010. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. május 12-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Helye: Polgármesteri Hivatal Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás
Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. november 13-án a Városháza emeleti kistermében 7 45 órai kezdettel megtartott rendkívüli
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.
1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.
Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.
Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. MÁJUS 17-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
JEGYZŐKÖNYV ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. Ikt. Szám: 3814/2015
Ikt. Szám: 3814/2015 ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA JEGYZŐKÖNYV Jelen jegyzőkönyv a 2015. december 3.-án 19 órai kezdettel tartott, rendkívüli tanácsülés alkalmával került felvételre.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Barta Győző, Benkó Dániel, Fodor Istvánné, Lőrincz József, Mizsei Attila,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én
Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve
12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK
Ikt.szám: 26-15/2014. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 269, 270/2014. (VIII. 28.) 2 Jegyzőkönyv Pusztaszabolcs
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 17-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr. Papp
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.
Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott
Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE
Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2011. március 29-én 17 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,
javasolja az Eger Megyei Jogú város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló
Iktatószám: 5956-19/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. október 17-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt ülésén elhangzottakról.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület 8 fővel
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv Készült 2011. december 19-én (szerdán) 18 órakor a kosdi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2612 Kosd, Szent I. u. 2.) Kosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről
10 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 29-én 16 órára összehívott soros nyilvános testületi üléséről Az ülés helye: Cserszegtomaji Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén.
11/2013. ÖKÜ JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Képviselő-testületének 2013. május 16-i soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Lengyel György, Mórocz Lajos, Szemenyei Sándor, Pusztai Ádám és Varga
JEGYZŐKÖNYV. Csontosné Molnár Ildikó Városgondozás Eger Kft. Dr. Barcziné dr. Mihály Erzsébet EVAT Zrt.
JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2008. november 17-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Nyerges Andor a Bizottság tagja a Bizottság tagja a Bizottság tagja Ifj. Gálfi
Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről
Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:
JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.
Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. október 3-án megtartott üléséről. Az ülés
Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen
J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:iv. 393-2/2005. Előadó: Mell.: 2 db Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:
REND-ENG-TERV ÉPÍTÉSZ IRODA 2030. Érd, János u.15. Telefon/Fax: 06-23-367-693 Telefon: 06-20-9369-607 E-mail: panyi@t-online.
REND-ENG-TERV ÉPÍTÉSZ IRODA 2030. Érd, János u.15. Telefon/Fax: 06-23-367-693 Telefon: 06-20-9369-607 E-mail: panyi@t-online.hu DIÓSD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2016.
A 3 9/2013 (II.12.) PTB
Jegyzıkönyv Készült, 2013. február 12-én a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ Kamaratermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2013. február
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 624-1/2012. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 18-án
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek
készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető főépítész. jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. június 24-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. május 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak: A
Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2013. augusztus 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 47/2013. (VIII. 21.) sz. Városfejlesztési,
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e
JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.
JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának 2008. november 04-i ülésén, a polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: jelenléti
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi
Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének. 3/2007. (II.16.) rendelete
Rétság Város Önkormányzat Képvisel -testületének 3/2007. (II.16.) rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 13/2003. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Rétság Város Önkormányzat Képvisel
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető: