Két év krónikája 2012/2013
|
|
- Veronika Gáspárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Két év krónikája 2012/ /2014
2 2012/2013 A 2012/ 2013-as iskolaévben Török Teréz alsó tagozatos tanítónő a lukanényei helyi óvodában folytatja pályafutását, falunk kicsi gyermekeit nevelgeti, tanítgatja, tereli őket a majdani helyes útra. Köszönettel tartozunk neki a jó munkáért, a szülőkkel és a tantestülettel való szoros együttműködésért, példaértékű hozzáállását anyanyelvünkhöz, magyarságtudatunkhoz, nyelvünk ápolásához pedig soha nem felejtjük. Mindent köszönünk TERKA. Török Terka tanitónő helyét Varga Réka alső tagozatos kolléganőnk vette át, aki Csallóközből költözött Lukanénye községbe. Vallomás Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas. (Richard David Precht) Munkám során igyekszem ezeket a gondolatokat szem előtt tartani. Hiszen a 6 10 éves gyerekeket arra is rá kell vezetni, hogyan leljék örömüket a tanulásban, önállóan, szórakozva szerezzenek új ismereteket. Törekszem arra, hogy a tanórákon a gyerekek jól érezzék magukat, ne szorongjanak, örüljenek az együtt töltött időnek. Természetesen ez rám is vonatkozik, hiszen számukra én vagyok a követendő példa. És, hogy hogyan jutottam idáig? Egy csallóközi faluból származom, középiskolába és egyetemre is Komáromba jártam. Őszintén be kell vallanom, hogy egyetemi éveim kezdetén nem gondoltam, hogy a pedagógusi pályán szeretnék dolgozni. Végül úgy alakult, hogy napköziben kaptam állást, később elsős kisdiákok osztályfőnöke lettem. Most már nem gondolom, hogy nincs helyem a pedagógus pályán. Ezért köszönettel tartozok azoknak a pedagógus kollégáknak, akik kezdőként sokat segítettek nekem. Azonban a szívem már az egyetem alatt is ide, Lukanényére húzott. Így történt, hogy szeptember 1-én nevet, lakhelyet és munkahelyet váltottam. Nagyon örülök neki, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy itt dolgozhassak. A belém vetett bizalmat igyekszem meghálálni azzal, hogy továbbra is lehető legjobb tudásom szerint végzem munkámat.
3 Tantestület 1. Zatko Ágnes igazgatónő 2. Balázs Éva 3. Dobos Péter plébános 4. György Mária 5. Jusztin László 6. Molnár Tamás 7. Pásztor Éva 8. Rados Csilla 9. Tóth Pesta Mária hitoktató 10. Varga Réka Tanévnyitó 2012/2013 A 2012/13-as iskolai év is szentmisével kezdődött, amelyet Dobos Péter pápai káplán mutatott be, aki szorgalomra, tanulásra, jó viselkedésre biztatta gyermekeinket. A szentmise után polgármesterünk, Kuzma Zoltán szólt az iskola udvarán összegyűlt szülőkhöz, pedagógusokhoz és tanulókhoz egyaránt. A polgármester úr arra kért minket, pedagógusokat és tanulókat, hogy munkánkat ebben a tanévben is végezzük tisztességgel és becsülettel. Megígérte, hogy ebben az évben is mindent megtesz azért, hogy iskolánk fennakadás nélkül működjön. Felhívta figyelmünket a közelgő pedagógussztrájkra, ajánlva részvételünket. Országos pedagógussztrájk Iskolánk tantestülete is bekapcsolódott abba az országos megmozdulásba, amelyre szeptember 13-án került sor. A tüntetés célja a pedagógusok béremelése volt.
4 Kiselsősök Nemčok Ramóna: Szeretek iskolába járni, itt sokat lehet tanulni, aztán okosabbak is leszünk. Szeretem a matematikát, a szlovák nyelvet nem annyira. A barátnőmet Rebekának hívják. Örülök, hogy magyar iskolába járhatok, a tanító nénivel meg vagyok elégedve. Kelemen Rebeka: Nagyon szeretem a matematikát, a szlovák nem a kedvenc tantárgyam. A nagyobb gyerekektől sem félek, ha nagy leszek szakácsnő szeretnék lenni. Bevíz Dávid: Nekem az olvasás nehezen megy, a matematikát szeretem. Szívesen dolgozom az iskola kürül. Sofőr szeretnék lenni, nagyon tetszenek a kék autók.
5 Ráckevei pedagógusok ellátogattak iskolánkba A Lukanényei Alapiskola vezetősége meghívta ráckevei kollégáinkat iskolai látogatásra hálánk jeléül, amiért gyermekeinket a nyár folyamán egy hétig vendégül látták. A pedagógusokat iskolánk tanulói köszöntötték kedves szavakkal, majd egy közös ebéd keretén belül kellemes perceket töltöttünk együtt. Török Terka vezetésével megtekintették a Jópásztor kápolnát, amelyet Patay László festőművész freskói díszítenek. Falunézés után borkóstolóra hívtuk vendégeinket, a jó bornak egyetlen kollégánk se tudott ellenállni.
6 Zsélyi Nagy Lajos vers- és prózamondóverseny Járásunk szülöttjének, a szlovákiai magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának tiszteletére került sor október 26-án, Zsély községben a Csemadok által szervezett járási szavalóversenyre. Iskolánkat Török Máté és Lendvai Szimona képviselte. Török Máté nagy fölénnyel nyerte el a zsűri által odaítélt első helyezést. Köszönjük Matyi! Sajó Sándor szavalóverseny Ipolyságon Már évek óta hagyományszerűen rendezi meg a Palóc Társaság Ipolyságon szülöttjének tiszteletére ezt a nemzetközi versenyt. Ebben az évben november 9-én került sor e megmérettetésre. Erre a versenyre Erdélyből, Magyarországról, Vajdaságból érkeznek tanulók, hogy összemérjék tudásukat. Török Máté ezen a versenyen a harmadik helyet szerezte meg. Sánta harkály rajzverseny Miskolc Iskolánk tanulói első alkalommal, de annál nagyobb lelkesedéssel kapcsolódtak be a versenybe. A versenyre a Sánta harkály című mesekönyvhöz kellett illusztrációkat készíteni. A Miskolcon kiállított rajzokat neves képzőművészek értékelték. Mind a tíz tanulónk nagy sikerrel szerepelt, Zahorec Karolína elhozta az első helyezést. Karolinka, gratulálunk!
7 Mézédes nap December 13-án ellátogatott iskolánkba a Regionális Méhészszövetség pár képviselője. Érdekes előadást tartottak diákjainknak a méhek életéről, szokásairól. Az iskola folyosóján mézkóstoló várta az édesszájú tanulókat. Az ügyes méhészek méhviaszból karácsonyfadíszeket, szobrokat, gyertyákat készítettek. Karácsony előtt nem hiányozhatott a mézeskalács sem. Ezen kívül kapható volt még sok más hasznos dolog is, amit a méheknek köszönhetünk, pl. propolisz, virágpor. A gyerekek az érdekes és tanulásmentes napot szép rajzokkal hálálták meg a méhészeknek.
8 Karácsonyi műsor Török Terka rendezésében a magyar- és szlovák tagozat tanulói vallásos témájú karácsonyi darabot mutattak be. A szereplők játéka mellett a gyönyörű díszletek kötötték le a nézők figyelmét. A színpadkép alkotói kreatívak, ügyesek voltak. Szereplőinkre büszkék vagyunk. Sítúra Látkyn 2013 február 4-8-ig immáron iskolánk tanulói harmadszor vettek részt Alsósztregova és Zsély község tanulóival a közösen szervezett sítúrán. A lukanényei gyerekeket Balázs Éva tanítónő és Hampachel Tamás tanító úr kísérte el a gyönyörű hegyekkel körülvett síparadicsomba. Kivétel nélkül minden tanulónk megtanult síelni, az utolsó napon megrendezett versenyen egytől-egyig nagyot teljesítettek. Nászaly René második, Cvengel Rajmund harmadik helyezést ért el sílesiklásban. Néhány szülő meg is látogatta gyermekét, megelégedéssel vették tudomásul, hogy minden rendben zajlik, ám néhány szobában uralkodó rendetlenség alaposan megrendítette őket. Gárdonyi Géza Felolvasómaraton
9 Február 19-én Varga Réka ösztönzésére iskolánk tanulói is bekapcsolódtak a Székelyudvarhelyen meghirdetett felolvasómaratonba. Az alsó tagozatos kisdiákok Gárdonyi meséit olvasták, míg a nagyobbak Az egri csillagok című csodálatos regényében merültek el. Jutalmul mindenki névre szóló könyvjelzőt kapott ajándékba emlékeztetőül, hogy milyen nagyszerű is volt ez a délelőtt. Mi, pedagógusok reménykedünk abban, hogy csemetéinkkel sikerült megszerettetni az olvasást. Tompa Mihály vers-és prózamondóverseny Ipolyvarbón Iskolánkat négy tanuló képviselte, Babka Patrícia és Káplán Veronika alsó tagozatos tanulók, valamint Kuzma Dávid és Török Máté a felső tagozatról. A versenyen Török Máté egy Csokonai verssel a második helyet szerezte meg, ami sajnos nem volt elég arra, hogy iskolánkat kerületi szinten képviselhesse. Megemlékezés Március 15-én az 1848-as szabadságharc évfordulójára emlékeztünk. A rossz idő miatt nem tudtunk kilátogatni Gracza László honvéd, szabadságharcos sírjához, így iskolánk épületében tisztelegtünk egy rövid műsor keretén belül hőseink előtt. Az ünnepségen megjelent Kuzma Zoltán polgármester és felesége, akik gyermekeinket ezúttal is vendégül látták a megterített asztalok mellett. Rajtik kívül az emlékezésen részt vettek az helyi önkormányzat egyes képviselői, az MKP vezetősége, valamint a Csemadok képviseletében Balko Zsófia elnöknő.
10 Vándorkiállítás huszárképekből Április 4-én érkezett az iskolánkba a 48-as szabadságharc huszárképeinek vándorkiállítása, amelyet a Nagykürtösi Csemadok jóvoltából tekinthettek meg tanulóink. A kiállítás képei nagy tetszést arattak gyermekeink körébe, főleg a fiúk nézegették elragadtatással a korabeli fegyvereket és egyenruhákat. A kiállításhoz Molnár Tamás pedagógus fűzött hozzá néhány gondolatot az akkori eseményekkel kapcsolatban. Sportnap a ráckevei diákokkal Ráckevei barátaink már második alkalommal látogattak el iskolánkba. Nagy örömünkre most nem csak pedagógusok, hanem gyerekek is érkeztek. A hetedik évfolyam tanulói egy felvidéki körúton vettek részt, ennek egyik állomása volt Lukanénye. A két iskola tanulói közösen elültették a Barátság fáját, ami a két település és ezen belül a két iskola egymás iránti szeretetét jelképezi. Ezután átvonultunk a sportpályára, ahol Hampachel Tamás tanító úr vezetésével lezajlottak a sportversenyek. A nap végén fáradtan, de sok újonnan kötött barátsággal búcsúztattuk vendégeinket.
11 10. Iskolabál A júniust egy kis szórakozással kezdtük, ugyanis ekkor került megrendezésre a már hagyományos iskolabál. A hivatalos megnyitó után szorgalmas anyukák szolgálták fel a csodás vacsorát, majd kezdetét vette a hajnalig tartó szórakozás. A talpalávalót az Elite-duo szolgáltatta és most is, mint minden évben nagyon jó hangulatot teremtettek. Hajnalban értékes tomboladíjak leltek új gazdára. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a polgármester úrnak, minden szülőnek és iskolabarátnak, akik részvételükkel vagy tomboladíjak adományozásával támogatták iskolánkat. Ebben az évben a teljes összeget az óvoda felszerelésére fordítottuk. Köszönjük! Osztálykirándulások Végre elérkezett az iskolaév legkedvesebb időszaka. A sok kilépő dolgozat után végre a lazításé lett a főszerep. A forró nyári napokon jobb programot nem is találhat az ember, mint hogy ellátogat valamelyik strandra, fürdőbe, tópartra. A felső tagozatos tanulók sem tettek másként. Balázs Éva, Molnár Tamás és Jusztin László vezetésével belevetették magukat a párkányi Vadas termálfürdő hűs vizébe. Az egész napos fürdőzés, falatozás és napozás után kimerülten, zsebpénz nélkül, de kellemes élményekkel tértek haza. Alsó tagozatos csemetéink Pásztor Évával, Varga Rékával és néhány lelkes anyukával Budapestre, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogattak el június 24-én. Végre a valóságban is megfigyelhették azokat az állatokat, amelyekről eddig csak természetismeret órán tanultak, vagy a televízióban látták. Kiderült, hogy a tevék nagyon falánk jószágok, sőt nem is válogatnak, ugyanis megdézsmálták Káplán Bertike sapkáját is. Az állatkert Varázshegyében sok érdekességgel találkoztak. A moziteremben 3D-s természetfilmeket néztek, a filmek közötti szünetekben pedig a fekete égbolton figyelhették meg a csillagképeket. Hosszú nap volt, de minden perce csupa kaland és élvezet.
12 A kilencedik osztály ballagása Június 25-én ünneplőbe öltözött az iskola, a búcsúzó kilencedikesek és mi is ünneplőbe öltöztettük szívünket. A két tagozat diákjai közösen a tornateremben búcsúztak tanítóiktól, a polgármester úrtól és kedves feleségétől, sőt egymástól is, hiszen mindannyian más középiskolában folytatják tanulmányaikat. Visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor először lépték át az iskola kapuját kiselsősként, elmesélték, hogy mi mindent köszönhetnek az iskolának. A nyolcadik osztályosokat jótanácsokkal látták el a jövő évre. A hivatalos ünnepség után a diákok a saját osztályaikban folytatták a búcsúzást már kötetlenebb keretek között. Török Máté mesébe szedte osztályuk életét mindenki nagy örömére. Reméljük soha nem felejtik el, hogy honnan indultak és mindig szeretettel fognak visszaemlékezni alapiskolájukra. Molnár Tamás és búcsúzó kilencedikesei: Lendvai Simona Vidékfejlesztési szakközépiskola, Dunaszerdahely Török Máté Selye János Ginázium, Komárom Ohajda Ľubos Építészeti szakközpiskola, Losonc Zahorec László Szakiskola, Párkány Zahorec Veronika Szent Imre Gimnázium, Balassagyarmat
13 Lakodalom van a mi iskolánkban A tanévzáró napját mindenki nagyon várta, de talán két kedves kollégánk, Rados Csilla és Molnár Tamás még nálunk is jobban. Számukra ez a nap nemcsak a tanév utolsó napja volt. Június 29-én kimondták egymásnak a boldogító igent, aminek az egész tantestület és a diákok egy csoportja is tanúja lehetett. A szertartás után hajnalig tartott a mulatozás a kőkeszi kultúrházban. Ezúton is hosszú, boldog házaséletet kívánunk nekik! Az örömbe egy is üröm is vegyült, ugyanis egyik kollégánktól ezen a napon búcsúztunk is. Hampachel Tamás úgy döntött, hogy más területen is szeretné magát kipróbálni, úgyhogy egy időre búcsút intett a katedrának, de a labdarúgás iránti szeretete még mindig Lukanényéhez köti.
14 Testvértelepülések tábora Nagy örömünkre az idén is meghívást kaptunk testvértelepülésünktől, Ráckevétől egyhetes nyári táborozásra. Lelkesen készültek diákok, pedagógusok és szülők is. Hatnapos kirándulásunk során sok élményben volt részünk, rengeteg új ismeretség és barátság szövődött. Táborozók érkeztek Szerbiából Székelykevéről, Erdélyből Gyergyócsomafalváról, Ráckevéről és Lukanényéről. Az ismerkedést az is segítette, hogy mindegyik csoportnak el kellett készítenie lakóhelye bemutatkozását, amit első este csak egymás között prezentáltak, utolsó este azonban a testvértelepülések képviselői és polgármesterei előtt is. Vendéglátóink minden napra színes programmal készültek. Voltunk kirándulni a Fővárosi Állatkertben és az Országházban, ezen kívül hajókáztunk a Duna holt ágán, vacsoráztunk a Savoyai kastélyban. Mindennapos program volt a fürdőzés a Dunában, ami nagyon jól esett a nagy melegben. Esténként sem unatkoztunk, drámapedagógiai és kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. Szombaton szomorúan, de sok élménnyel búcsúztunk a kedves ráckeveiektől.
15
16 2013/2014 Tanévnyitó Az elmúlt évekhez hűen, az idei tanév is szentmisével kezdődött. Dobos Péter pápai káplán arra figyelmeztette a gyerekeket, hogy ebben az évben is szorgalmasan tanuljanak, engedelmesek legyenek otthon és az iskolában is. A jóság és a becsületesség az embert hozzásegíti ahhoz, hogy élete sikeresebb legyen. A szentmise után az iskola udvarán folytatódott a tanévnyitó. Zatko Ágnes igazgatónő után Kuzma Zoltán polgármester úr köszöntötte az óvodásokat, iskolásokat, szülőket és pedagógusokat. A tantestület egy új taggal bővült, nagy szeretettel üdvözöltük körünkben Kuzma Mónikát és sok sikert és kitartást kívánunk neki munkájához. Vallomás Diákkoromban a szüleim mindig arra tanítottak, hogy kellő akarattal és kitartó munkával a kitűzött célomat biztosan meg tudom valósítani. A pedagógiai pályára is ezzel a tudattal léptem 2005 őszén. Kétgyermekes anyaként számomra hosszú és nehéz volt ez az út, melyet kellő támogatás nélkül nem tudtam volna végigjárni. Tanári oklevelemet megkapva (akkor még) úgy gondoltam, révbe értem, de ma már tudom, tévedtem. Azóta rájöttem, hogy az igazi nehézség nem a padok között van, hanem a katedra előtt. Hogy miben is rejlik e nehézség? Legyen akármilyen felkészült is a tanár, mindig adódik olyan helyzet, mely azonnali helyzetfelismerést és megfelelő problémamegoldást igényel. Hiszen úgy, ahogy nincs két egyforma gyermek, úgy nincs is két egyforma, sablonos problémamegoldás sem. Minden kíváncsi gyermekarc más-más személyiséget takar, és minden gyermek lelkéhez más-más út vezet. Azonban ezen nehézségben rejlik e szakma szépsége, érdekessége is egyaránt a változatosság. Mint kezdő pedagógus szeretném diákjaimat arra biztatni, hogy merjenek nagyot álmodni, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul tanulnak-e, hiszen nem lehet tudni, mit hoz az élet. Vallomásomat Váci Mihály gondolatával zárnám: Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni tenni kell!
17 Tantestület 1. Zatko Ágnes igazgatónő 2. Balázs Éva 3. Dobos Péter plébános 4. György Mária 5. Jusztin László 6. Kuzma Mónika 7. Molnár Csilla 8. Molnár Tamás 9. Pásztor Éva 10. Tóth Pesta Mária hitoktató 11. Varga Réka A Rákóczi Szövetség látogatása Szeptember 11-én ellátogattak iskolánkba a Rákóczi Szövetség képviselői, hogy elsőseinknek kiosszák a nekik járó támogatást. A Szövetség elnöke, Halzl József köszönetet mondott a szülőknek, amiért hűek maradtak gyökereikhez és gyermekeiket magyar tanítási nyelvű iskolába íratták. Az ünnepélyes átadás után kötetlen beszélgetés kezdődött, melynek során jótanácsok is elhangzottak a jövőre nézve.
18 Kiselsősök Babka Alexa: Az iskolában az a jó, hogy tanulunk. Szeretem a testnevelést és a matematikát. Örülök, hogy magyar iskolába járok. Anyut és aput szeretem a legjobban. Ha nagy leszek elárusítónő, állatszelídítő vagy állatorvos leszek. Kedvenc állatom a ló és a kutya. Híves Sofia: Nagyon szeretek tanulni, a matematika a kedvencem. Kicsit szeretem a szlovákot. Jó a tanító néni, szép a haja. Barátnőmet Alexának hívják. Ha nagy leszek, kozmetikus leszek. Kotrucz Bálint: Az olvasást szeretem, számolni is szeretek. Kamionsofőr leszek, ha felnövök. A bárány a kedvenc állatom. Szeretem a nagyszünetet.
19 Egy újabb esküvő Alig kezdődött el az iskolaév, a tantestületnek máris egy új feladata akadt. Kipróbálhattuk magunkat templomi kórusként. Kedves kolléganőnk, Pásztor Éva egy szép őszi napon, szeptember 21-én mondta ki párjának, Fónod Jánosnak a boldogító igent. Nagy megtiszteltetés volt nekünk, hogy jelen lehettünk házasságkötésüknél, sőt Híves István kántor segítségével énekünkkel még meghittebbé tehettük a szertartást. Kívánjuk nekik, hogy egész életükben olyan boldogok legyenek, mint esküvőjük napján. Éjszaka az iskolában A mai modern világban, akarva-akaratlanul új szokások, hagyományok jelennek meg az életünkben. Egy ilyen nap a Halloween is. Iskolánkban első alkalommal rendeztük meg az Éjszaka az iskolában elnevezésű rendezvényt, ami nagy sikert aratott, így lehet, hogy hagyománnyá válik. Az őszi szünet előtti utolsó estén izgatottan gyülekeztek a tanulók az iskolában. Sötétedés után kezdetét vette a móka és szórakozás. Az alsó tagozatos tanulók kézműves foglalkozáson vettek részt, ahol szellemeket, töklámpásokat készítettek papírból, vagy éppen mécses tartókat. A nagyobb diákok töklámpásokat faragtak. Sorban születtek a szebbnél szebb lámpások. Nagyon jól mutattak sötétben kiállítva az iskola körül. Valódi kísértetkastéllyá változott az épület. Miután mindenki elkészült, esti sétára indultunk a faluvégi étterembe, ahol finom vacsorával vártak minket. A jóllakott társaság visszasétált az iskolába, ahol rémes filmek következtek. Aki még mindig nem érezte magát fáradtnak, 11 óráig táncolhatott a jobbnál jobb zenékre. Takarodó után kezdődött ám csak az igazi mulatság. Mindenki nagyon szívesen ijesztgette barátait, iskolatársait. A csillagfényes udvaron kincskeresés és csillagászkodás folyt.
20 Másnap reggel mindenki fáradtan indult haza, és nagyon örült az őszi szünetnek és a pihenésnek, hiszen be kellett pótolni az átvirrasztott éjszakát.
21 Sajó Sándor szavalóverseny Ipolyság November 13-án került sor Ipolyságon a már hagyományos szavalóversenyre. Ezúttal is több országból érkeztek versenyzők, akik magas színvonalon adták elő Sajó Sándor verseit, ezzel is tisztelegve emlékének. Iskolánkat Tomasik Patrik és Ocsko Gergely képviselte. Mikulás Kicsik és nagyon izgatottan várták, hogy december 5-én este megérkezzen a Nagyszakállú a lukanényei kultúrházba. Nem is kellett rá sokat várni, tele volt a puttonya finomságokkal. Cserébe az óvodások megmutatták, hogy milyen szépen tudnak szavalni és énekelni. Miután mindenki megkapta csomagját a Mikulás bácsi folytatta útját, hiszen sok csomag várt még gazdára. Köszönjük neki, hogy idén se feledkezett meg a lukanényei jó és kevésbé jó gyerekekről. Moziban jártunk A karácsonyi szünetet az alsó tagozatos gyerekek úgy ünnepelték meg, hogy a tanító nénikkel ellátogattak Balassagyarmatra a Madách moziba. Az alkalomhoz illően egy szuper téli mesét néztek meg 3D-ben, Jégvarázs címmel. Ha a diákok megérdemlik, a tanító nénik tavasszal is elviszik őket moziba.
22 Sítúra Látkyn Iskolánkon idén sem maradhatott el a sítúra. Balázs Éva tanító néni és iskolánk 9 diákja február 3-tól 7-ig élvezhette a friss levegőt és a havas tájat Látkyn csábi és zsélyi diákokkal együtt. Az egész heti gyakorlásnak meglett az eredménye, ugyanis az utolsó nap rendezett versenyen Kuzma Dávid második lett sílesiklásban. Beiratkozási program Január végén iskolánk tantestülete gondolt egy nagyot, és elhatározta, hogy filmet forgat. A cél nem az volt, hogy Oscar-díjat nyerjünk, csupán csak annyi, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen fontos az anyanyelven való tanulás. Megszólítottunk szülőket és diákokat, arra kértük őket, mondják el véleményüket a témában. A szereplőknek köszönjük, hogy vállalták véleményüket. Büszkék vagyunk arra, hogy a YouTube-on több mint ötszázan nézték meg a kisfilmet, valamint sokan megosztották ismerőseikkel a Facebookon. Köszönjük! Kicsi Hang zenei- és rajzpályázat A tanulmányi versenyek mellett igyekszünk bevonni a tanulókat szórakoztató tevékenységekbe is. Ilyen a Kicsi Hang verséneklő együttes által meghirdetett pályázat is. A szabályok szerint olyan verset kell választani, amelyet a Kicsi Hang már megzenésített. A rajzpályázatra több diákunk rajzát is beneveztük, a zenei pályázatra egy videót neveztünk be. A videón közreműködnek a Művészeti Alapiskola diákjai Nászaly René és Híves Bianka, valamint Káplán Veronika énekel. A videót Tomasik Patrik készítette el. Pásztor László rajza: A bús piros vödör dala című vershez készült
23 Karnevál a kultúrházban A Csemadok helyi alapszervezete farsang idején a legkisebbekre is gondolt. Első alkalommal lett megszervezve a gyermekek álarcosbálja. Rengeteg, több mint 120 gyermek bújt valamilyen jelmezbe. A bálnak tétje is volt. Mindenki sorszáma bekerült egy kosárba. Ez a sorszám később tombolaként nagyon fontos szerephez jutott. Három értékes ajándék, három táblagép került kisorsolásra. Ezen kívül minden résztvevő gyermek egy szép színes labdával lett gazdagabb. Aki megéhezett és megszomjazott, teával és finom szendviccsel lakhatott jól. Az iskola nagy diákjai egy zenés táncos műsorszámmal lepték meg a többieket. A koreográfiáért köszönet illeti Skerlec Szabolcs óvóbácsit.
24 Tompa Mihály vers-és prózamondóverseny Ipolynyéken Március 13-án Kuzma Mónika és Varga Réka felkészítő pedagógusok vezetésével három diákunk izgatottan utazott Ipolynyékre. Babka Patrícia, Káplán Veronika és Kuzma Dávid vers kategóriában mérették meg magukat. Kuzma Dávid előadása elnyerte a zsűri tetszését, első hellyel jutalmazták. Így ő képviselhette járásunkat a kerületi versenyen Ipolyszécsénykén, március 27-én. Itt szintén szép eredményt ért el, ezüstsávos minősítést kapott. Gratulálunk, Dávid! Március idusán Idén második alkalommal iskolánk adott otthont a március 15-i megemlékezésnek. A felső tagozat szép szál vitézei, Molnár Tamás vezetésével egy rendhagyó történelemóra során emlékeztek meg az 1848-as eseményekről. A Klapka indulóra menetelő fiainkat nézve, mindenki szívét büszkeség töltötte el, a magyar Himnuszt pedig mindenki áhítattal és szeretettel énekelte. A polgármester úr és ügyes segítői jóvoltából idén is terített asztalok várták a tanulókat.
25
26 Akikre büszkék lehetünk Március én Nagykürtösön rendezték a járási matematika Pitagoriaszt. Iskolánkat Bevíz László negyedikes és Kuzma Dávid hatodikos tanulók képviselték. Bevíz László 16 ponttal eredményes megoldó lett. Március 26-án Ipolynyéken rendezték meg az alapiskolások Bibliaversenyét. A lukanényei csapat 1. helyezést ért el. A csapattagok Híves Bianka, Ocsko Gergely és Nászaly René voltak. Felkészítőjük Tóth Pesta Mária, hitoktató. Másnap, március 27-én ismét Híves Bianka szerzett hírnevet iskolánknak és a Művészeti Alapiskolának. Híves Boglárkával és Káplár Beátával megnyerték a Művészeti Alapiskolák versenyét Losoncon. Gratulálunk nekik! Ministráns focitorna május 8-án rendezték meg Farnadon a ministráns focinapot. Iskolánk fiai nagy örömünkre a 2. kategóriában 1. helyezést értek el. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
27 Tanulmányi kirándulás Lengyelországban A Lukanényei Alapiskola felső tagozata május 9-én reggel felkerekedett, hogy egy jóhangulatú kirándulásra induljon. Uticéljuk Auswitz Birkenau és wieliczkai sóbánya volt. Útjuk Wadovicén keresztül vezetett. Ebben a városban született Szt. II. János Pál pápa. A hosszú út után délután magyar idegenvezetéssel megtekintették az auswitzi koncentrációs tábort, ahol rengeteg, 340 ezer magyar zsidó lelte halálát. A látottak után mindenkinek volt min elgondolkoznia, így az út Krakkóba csöndesen telt. Az éjszakát Krakkóban töltötték, majd másnap reggel Wieliczka felé vették az irányt. Ahol egy hatalmas földalatti csoda található, egy sóbánya. Azonban ez nemcsak egy egyszerű bánya, hiszen itt található Szent Kinga kápolnája, ahol 207 ember vehet részt szentmisén, de megtalálható itt 5D-s mozi, és allergiások számára egy szanatórium is 135 méter mélyen a föld alatt. Mindenki fáradtan, de rengeteg új élménnyel tért haza. Reméljük a jövőben lehetőségünk lesz még meglátogatni Európa több nevezetességét is.
28
29 Elektromos hulladék gyűjtése 2014 márciusától iskolánk bekapcsolódik egy országos programba, amely során összegyűjtjük lakóhelyünkről az elektromos hulladékot. A mozgalom duplán hasznos: a falu lakossága megszabadulhat az évek során felgyülemlett hulladéktól, az iskola pedig az összegyűjtött mennyiség után pontokat kap, amit értékes ajándékokra válthat be a jövőben. Az első gyűjtés nagyon sikeres volt, a diákok is lelkesen segítettek megpakolni a teherautót, bár valószínűleg annak jobban örültek, hogy pár órát lóghattak.
30 Alsó tagozat osztálykirándulása június 16-án eljött a várva várt nap, elindultunk kirándulni Budapestre. Úticélunk a Tropicarium volt a Campona bevásárló központban. Miután végigjártuk a szebbnél szebb halakkal teli akváriumokat, a gyerekek felesleges energiáikat levezethették a Campona Játszóházban, amit nagyon élveztek. Mindenki nagyon elfáradt, de pihenésre nem sok idő maradt, folytattuk utunkat a Gellért-hegyre. Magasan Pest, Buda és a Duna fölött megpihentünk és gyönyörködtünk a kilátásban. A nap végén lehetőség volt arra is, hogy az utolsó forintjaikat is elköltsék a gyerekek. Mire hazaértünk, már mindenki csak a puha ágyára bírt gondolni.
31 A kilencedik osztály ballagása Június 20-án öt kilencedikes diákunktól búcsúztunk. A szlovák tagozat kilencedikeseivel együtt először diáktársaiktól búcsúztak. Minden osztályban pár kedves szót intéztek az itt maradtakhoz. Ezt követően a tornateremben búcsúztak jelenlegi és régi tanítóiktól, az iskolától. Szívhez szóló köszönetet mondtak Kuzma Zoltán polgármester úrnak a támogatásért. Az igazgatónő ünnepi beszéde után a polgármester úr is köszöntötte a búcsúzó diákokat és köszönetet mondott a szülőknek, hogy iskolánkat választották. A ballagást követően az iskolai étkezdében finom ünnepi ebéddel várták őket. Ohajda Sabina Hotelakadémia, Dunaszerdahely Tomasik Michael Elektrotechnika, Nagykürtös Tomasik Patrik Informatika, Balassagyarmat Tóth László Elektrotechnika, Komárom Vlkolensky Márk Állami gimnázium, Ipolyság Zárszó Az elmúlt két év során sok minden történt iskolánk életében. Ezt próbáltuk meg visszaadni e krónika lapjain a kedves szülőknek, diákoknak és az utókornak. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat és köszönetünket kifejezni községünk polgármesterének, Kuzma Zoltánnak, hogy irántunk érzett szeretete és támogatása ez alatt a két év alatt semmit sem veszített erejéből. A krónikát lejegyezte Balázs Éva és Varga Réka A fényképeket iskolánk pedagógusai és tanulói készítették.
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER
Á G F A L V I K R Ó N I K A X. évfolyam 6. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2009. június SIKER Iskolánk Patakugró Néptánc Csoportja 2009. május 15-16.-án Solymáron rendezett Német Nemzetiségi
Továbbtanulási ambíciók
222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete
Történelemt@nítás Online történelemdidaktikai folyóirat
Történelemt@nítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLV.) Új folyam I. 1. (próba)szám 2010. február www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2010/02/szucsik-agnes-husz-ev-alatt-kozel-hatvan-orszagoskozismereti-tortenelmi-verseny/
Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka
IX. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA 2015. december Visszaemlékezés Gulyás Sarolta Aranka Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük
I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.
1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
A környék legjobb sulija
A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos
Búcsú a téltől. Mai számunk tartalmából. A DÖK hírei: Diáknapi előzetes Rólunk van szó, velünk történt Reagálás írásunkra Fókuszban A pályaválasztás
2014. február XXVI. évfolyam 2. szám Búcsú a téltől Igazi Hollywood volt Kauzli József tornateremben az idei farsangon! 2014. január 31-én a második évfolyam rendezésében Oscar gála címmel színes, hangulatos
A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015
A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI
2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró
1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet
Badacsonytomaj, 2013. február Csizmarik Béláné igazgató
Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul
Görögországi beszámoló. 1. nap
1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk
Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége
Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika
Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
MUNKATERV 2015/2016-os tanév. OM: 029113 KIK kód: 048061
Bükkaranyosi Általános Iskola 3554 Bükkaranyos Rákóczi F. u. 23. MUNKATERV 2015/2016-os tanév OM: 029113 KIK kód: 048061 Készítette: Váradi Józsefné igazgató A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi
Digitális napló Digitális Témahét megrendezése alkalmából 2016
Digitális napló Digitális Témahét megrendezése alkalmából 2016 Készítette: Ravasz Imréné Számítástechnika tanár Herendi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Herend, 2016. 04. 17. A kezdet Minden
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére Melléklet a 32/2008. (XI.24.)OKM rendelethez 10 számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelethez Iskolák 1 A pedagógusok
Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása
Orci Hírmondó 2008. június 19. Az önkormányzat hírlevele 3. évfolyam 2. szám Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása Községünk ismét gazdagabb lett: szobrot állítottunk Kunffy Lajos festőművész
Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén
2. oldal Értesítő Gólyatábor Én idén kezdtem az első évemet a Szent Imrében. Előző iskolámban is részt vettem különböző táborokban, de olyan eseményeket, mint a szandavári gólyatáborban, még nem éltem
Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése
Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése 2 Statisztikai adatok: Az intézmény megnevezése: Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Férőhelyek száma: 112 Tanköteles korú gyermekek:
KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok!
VERSENYKIÍRÁS KÖSZÖNTŐ Kedves Természetbarátok! Engedjétek meg, hogy egy kicsit saját szemszögemből ajánljam nektek az idei rendezvényt. Elolvastam az előző évek köszöntőit és mindegyikben megtaláltam,
Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond
Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első
Tátyi Tibor. Az alapszervezet története
217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,
INTÉZMÉNYI MUNKATERV
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest Nádor utca 32. KLIK adószáma: 15799658-2-41 Mátészalkai Tankerület KLIK 150006 Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
MÁS SZÓVAL ÉLETPÁLYÁM
MÁS SZÓVAL A rovat azokat igyekszik bemutatni, akiknek erre, szakterületükön belül, nem lenne szükségük: gondolkodásukat, alkotásaikat a szakma határainkon túl is ismeri. Mi azonban a be nem avatottakhoz
2. oldal 2015. április. Énekkari sikerek
2. oldal 2015. április sok gyakorlás, a fellépés előtti drukk! Hatalmas sikert arattunk az új fellépő ruhával is: a hölgyek fehér alapon halvány színű hímzett blúzban, az urak fekete hímzett nyakkendőben
A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!
Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E
A K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011 Elfogadta a Kuratórium 2012. április 25-i ülésén. Pécs, 2012. április 25. T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 3. oldal 2. Összefoglaló 5. oldal
TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A
1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége 2. oldal 2. Miért döntött úgy, hogy gyermeke ebbe az iskolába járjon? 4. oldal 3. Szeretné-e gyermekét 8 évfolyamos
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE
KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet
Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)
Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel
Idegen nyelvoktatás iskolánkban
Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló
JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL
JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny
Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban
46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon
Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18.
Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015 Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola 2014-2015-ös tanév A FELADATAINKAT
A Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola 2012/2013. tanévéről
Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola Berekfürdő, IV. Béla király út 1. B E S Z Á M O L Ó A Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola 2012/2013. tanévéről Készítette, összeállította: Székely László
Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.
Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben
Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon
Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny
Tankönyv-választás. igazgató és tankönyvfelelős kérdőív. A válaszadás önkéntes! Ki válaszol a kérdőívre? 2000. 05... nap... óra...
iskola sorszáma Ki válaszol a kérdőívre? 1 igazgató, aki nem tankönyvfelelős 2 igazgató, aki tankönyvfelelős is 3 tankönyvfelelős, aki pedagógus 4 tankönyvfelelős, aki nem pedagógus Tankönyv-választás
BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL
Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési
Matematika A 1. évfolyam. páros, páratlan. 22. modul. Készítették: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva Molnár Éva
Matematika A 1. évfolyam páros, páratlan 22. modul Készítették: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva Molnár Éva matematika A 1. ÉVFOLYAM 22. modul Páros, páratlan modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés
Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti
Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?
operaportal.hu, 2013. 10. 13. "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával,
WRC autó is ott száguld majd az évzárón
A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő
IFELORE Hírlevél 2012. április.30
0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,
1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése
MELLÉKLETEK 1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése 1. Szívesen veszek részt a tantestületi kirándulásokon. 2. A tantestületünkben vannak kiközösített kollégák. 3. A tanulókhoz személytelen kapcsolatok
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)
Harmadikosok lettünk!
Harmadikosok lettünk! Nagy izgalommal vártuk az új tanévet. Hiányoztak az osztálytársak, a tanórák, a tanító nénik. Már a tanítás megkezdése előtt fontos feladatunk volt, a mi osztályunk adta az iskolai
Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:
10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot
A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.
Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába
EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV
EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz
OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K
OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december
MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2
A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid
A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid Széchényi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (620 pont) A 2012. év alpolgármestere: Berki Antal Damjanich János Szakközépiskola,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban 2012. június 8 szeptember 30.
TITKOK, BÁLOK, UTAZÁSOK Erzsébet királyné magyar udvarhölgyei időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban 2012. június 8 szeptember 30. Erzsébet 1863-ban férje és anyósa akarata ellenére kezdett el
Tiszaugi Újság. 150 Ft. Kovács Csenge, az Anyák napi szavalóverseny polgármesteri különdíjasa. TeSzedd. Hivatali hírek. Alkohol és szenvedély
150 Ft Tiszaugi Újság 2012. JÚNIUS VI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Kovács Csenge, az Anyák napi szavalóverseny polgármesteri különdíjasa A tartalomból: Az óvodások köszöntője TeSzedd 2 Hivatali hírek 3 Alkohol és
Pedagógiai Program Helyi tanterv
Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030
SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli
Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND
1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
Ünnepi beszéd a testvérvárosi kapcsolatok 25. évfordulója alkalmából
Ünnepi beszéd a testvérvárosi kapcsolatok 25. évfordulója alkalmából Tisztelt Elek Sándor Polgármester Úr, Kedves Sándor! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Törökbálint és Süßen Községi Képviselői! Tisztelt Mámmel
BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére:
BESZÁMOLÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: Tájékoztató az Általános Iskola munkájáról különös tekintettel az előző tanév befejezésére, ill. az új tanév
2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges
Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet
Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet A Nemzeti Innovációs Hivatal első alkalommal rendezte meg júniusban az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást a Millenáris Parkban.
XXIX. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ
XXIX. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI A rendezvénysorozat főszervezője: Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ 2008. április 29. - 2008. június 15. 2008. április 29. ( kedd ) 17.3o
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája
A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3. 2. Az iskola nevelési programja 6
A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása 3 1.1. Az iskola adatai 3 1.2. Az iskola rövid története 4 1.3. Az oktató-nevelő munka személyi feltételei a 2008/2009. tanévben 5 1.4. Az oktató-nevelő munka
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2.
A kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tavaszi zsongás - három hetet meghaladó projekt- A projekt időpontja:
KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL
1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány
Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA
Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és
A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit
Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök
A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.
Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK. Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Tartalom Helyzetelemzés... 3 Szociális helyzet a településen... 3 Közszolgáltatások
ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:
Rövidített sportágvezetői értékelések:
Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A
A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!
Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:
Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /
PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották
Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.
Kistérségi diákparlament
CsengőSzó AZ EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA XiV. évfolyam 8. szám 2010. április 1848. március 15. Minden évben elérkezik március idusa, amikor a magyar nép egyik legjelesebb eseményét ünnepeljük.
TÁJÉKOZTATÓ. Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014
TÁJÉKOZTATÓ Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületi ülésére 2014 Tárgy: Tájékoztató a 2014/2015. tanévkezdés tapasztalatairól, személyi és tárgyi feltételek alakulásáról Készítette: Mozgay Dóra Hétszínvirág
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben
Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:
1. FOGLALKOZÁSOK, FELADATOK, JÁTÉKOK, A TANULÓ EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE
1. FOGLALKOZÁSOK, FELADATOK, JÁTÉKOK, A TANULÓ EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE 1.1. Egyéni beszélgetések, fejlesztő interjúk a gyermekkel Önvizsgálat, önismeret megsegítése, a reális énkép
Pole and Hungarian, Two good friends project
Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként
15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM
Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O
Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!
Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:
EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV
EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen
Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 17-én, Vanyarc, Művelődési Ház (2688 Vanyarc, Veres