Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?"

Átírás

1 operaportal.hu, "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával, számos nagysikerű koprodukciós előadás létrehozójával beszélgettünk Szegeden, a évi Armel Operafesztivál döntőjében. Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott? Mert egyetem alatt felvettem a skandinavisztika szakot is. Két év után abbahagytam, de fél évet kint tanultam ösztöndíjasként Svédországban. Egyébként nem szeretek utazni, de ezt a lehetőséget örömmel elfogadtam. Ezt követően az MTI Külpolitikai Főszerkesztőségénél dolgozott. Újságíró akart lenni? Nem, ez csak egy rövid időszak volt. A francia szakon addigra már államvizsgáztam, a svéd ösztöndíj viszont csak fél évvel később kezdődött. Addig is el kellett helyezkednem. A következő munkahelyei már művészeti területhez kapcsolódtak. Egy évig az Interconcert Művészeti Ügynökségnél dolgozott, majd kilenc éven keresztül volt a Francia Intézet munkatársa, az Intézet zenei programjainak kitalálója, szervezője. A diploma megszerzése után rögtön bementem az Interconcerthez és azt mondtam: ott akarok dolgozni. Pedig akkor még nem tudtam róluk szinte semmit! Az Interconcertnél találtam ki, hogy csináljunk egy közös sanzon-estet a Francia Intézettel. Pár hónappal később az Intézet zenei szervezője elment, és engem hívtak a helyére. Fél évig még együtt csináltam a két munkát, majd a Francia Intézet mellett döntöttem.

2 Mikor kezdett el vonzódni a művészetekhez, azon belül is a zenéhez? Ez egy melománia. Korábban is sok minden érdekelt, a nyelveket szerettem a legjobban. De közben mindig tudtam, hogy én művészet-menedzseléssel, szervezéssel szeretnék majd foglalkozni. Már a svédországi ösztöndíjam alatt is úgy mentem színházba, hogy közben azt figyeltem: milyen koprodukciókat lehetne abból csinálni. Tanult zenélni? Gyerekkoromban hegedültem. És mikor kezdődött a vonzódása az operához? Egyetem alatt. A gimnáziumban még a musicaleket szerettem. Az Operaversenyen 2003-ban megalapította saját cégét: az Armel Produkció & Sajtóiroda Kft.-t. Az Armel Operafesztivál azonban akkor még nem létezett. Mivel foglalkoztak? Önálló opera produkciókat és koprodukciókat hozunk létre, a mai napig is. Az első ilyen Gounod Faust-ja volt a nizzai operával, Alföldi Róbert rendezésében. De érdemes megemlíteni Eötvös Péter Le Balcon című operájának hazai ősbemutatóját, Verdi Attiláját a Margitszigeten, vagy Charpentier három kis

3 operáját, amit a versailles-i kastéllyal közösen mutattunk be. De sok egyéb produkciónk is van. Idén például a Los Vivancos táncegyüttesaeternum című, nagyon látványos produkciója, amellyel turnéztunk Spanyolországban, Olaszországban, Londonban és augusztus 12-én Magyarországon is. Magyar résztvevő minden produkciónkban van, hiszen koprodukciókról beszélünk. Igyekeztem ezeket legalább egyszer itthon is bemutatni. Mi lesz a következő koprodukció? Novemberben a Normandiai Őszi Fesztiválon mutatjuk be a Kékszakállú herceg várát, koncertszerű előadáson. Szereti a koprodukciókat, tehát szívesen dolgozik együtt külföldiekkel. Pedig azt mondta, hogy nem szeret utazni. Így van, de mindenkit ráveszek, hogy jöjjön ide! [nevet] Vendéglátó viszont szeretek lenni. Igyekszem a vendégeimet meggyőzni, hogy ha idejönnek, közelebbről megismerhetik a magyar kulturális életet. Színházakba is elviszem őket, és sok mindenkivel találkozhatnak. Nehéz a produkciókra pénzt szerezni? Az elején nagyon nehéz volt, de most már ezt a részét is szeretem csinálni. Az Armel Operaverseny és Fesztivált 2008-ban indította el a cége újabb projektjeként. Ki volt az ötletgazda? Bátyai Edinával [a Szegedi Szabadtéri Játékok korábbi igazgatójával szerk.]. közösen találtuk ki. Edina egy nemzetközi énekversenyt szeretett volna elindítani, én pedig egy nemzetközi koprodukciókat bemutató fesztivált. Végül sikerült kölcsönösen meggyőznünk egymást és a kettő kombinációjából jött létre az Armel Operafesztivál. [Az Operafesztivál első két fordulója tulajdonképpen egy énekverseny, a döntő pedig egy fesztivál, amelynek keretében a döntős versenyzők teljes operákban lépnek fel. szerk.].a Fesztivál sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy megállapodtunk a Mezzo Televízióval, amely Európa számos országában közvetítette a verseny döntőjét. Ők ma már felvételről adják a művek részleteit, 2010 óta viszont az Arte Live Web nevű internetes csatorna közvetít élőben.

4 Sajtótájékoztatón A versenyen elsősorban kortárs, vagy legalábbis 20. századi műveket mutatnak be, több ország operaházával együttműködve. Ön műveket keres, amiket bemutathat, vagy partnereket? Soha nem műveket keresek, hanem olyan operaházakat, amelyek a kortárs művekről hasonlóképpen gondolkodnak, mint én. Ezt tartom fontosnak, mert klasszikus darabokat minden operaház játszik. Szeretem azt a kockázatot, hogy valami újat csinálhatunk. Ha egy művész új darabbal áll elő, arra én mindig vevő vagyok. Azt persze, hogy milyen lesz maga a mű, és tetszik-e majd a közönségnek, én soha nem tudhatom előre. De az Armel Operafesztiválon sem csak kortárs operákat láthatunk. Igen, ebben engedékenynek kell lennünk, mert az egy utópia, hogy kizárólag új műveket mutassunk be. Az viszont elvárás, hogy a nem kortárs daraboknak is különleges adaptációja, rendezése legyen.

5 Ki ad Önnek zenei tanácsot? Több emberrel is konzultálok, nagy részük külföldi szakember. A végső döntés a darab kiválasztásánál az adott partner operaházé. Csak akkor mondok nemet, ha kiderül, hogy például az Aidát akarják elhozni, de ilyen nem szokott előfordulni, mert eleve olyanokat keresünk meg, akik egyetértenek a mi elképzeléseinkkel, a fesztivál koncepciójával és szellemiségével. Gondolom, a régebbi partnerekkel könnyebb együtt dolgozni. Ugyanakkor újak is kellenek. Igen, a jó egyensúly az, ha a négy külföldi előadásból kettőt készítünk új partnerekkel és kettőt régiekkel. Utóbbiakkal tényleg összehasonlíthatatlanul könnyebb együtt dolgozni. Idén viszont csak a Szerb Nemzeti Színház régi partner, a többi: a Poznani Opera, az Isztambuli Állami Opera és az English Touring Opera új. [Az Armel Operafesztivál döntőjében minden évben öt operát mutatnak be, ebből azonban az egyiket a Szegedi Nemzeti Színház. szerk.] Elmondható-e, hogy ma már inkább a partnerek keresik Önöket, és nem fordítva? Ez mostanában kezd így lenni. Az első két évben nagyon nehéz volt partnert találnunk, 2010-től kezdett könnyebb lenni. Idén áprilisban Bécsben voltunk az Opera Europa rendezvényen, ahol szinte már sorban álltak hozzánk a leendő partnerek Mindez a költségek megoszlásában is megmutatkozik. Eleinte sokkal nagyobb anyagi részt kellett vállalnunk a produkciók létrehozásából, ma már ezen a téren is jobb a helyzet.

6 Sajtótájékoztatón Gyüdi Sándor karmesterrel, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával Tervezik-e, hogy a jövőben esetleg a legnagyobb operaházakat is elhívják? Nem igazán, és ennek elsősorban prózai okai vannak. Egy Bastille-méretű operaházzal nem lehet koprodukciót csinálni. Ott is mennek természetesen olyan művek, amiket szívesen bemutatnánk, de a nagy operaházak hatalmas költségvetéssel dolgoznak, drága díszletekkel, drága szólistákkal. Logisztikailag szinte mozdíthatatlan produkciók ezek, a színpaduk, a díszleteik sem kompatibilisek a Szegedi Nemzeti Színházéval. És persze mi sem vagyunk elég érdekesek a számukra, nekik kicsik vagyunk. Pedig az Armel Operaversenyt Európa-szerte láthatják a nézők a Mezzo Televízióban és az Arte Live Web-en. A nagy színházak számára ez sem jelent plusz vonzerőt, sőt: egy ilyen közvetítés plusz munkaórákkal és bérekkel, valamint rengeteg bonyolult szerződés megkötésével jár. Nekik nem éri meg. Idén az Isztambuli Állami Opera is egyike a partner színházaknak.földrajzi értelemben is törekszenek a sokszínűségre? Csak annyiban, hogy az öt produkció öt különböző országból jöjjön.

7 Az Armel Operaverseny produkciói közül tavaly és idén két operát bemutattak az Avignon-i Operában is. Ha jól tudom, szó van arról, hogy Avignonban az Operafesztivál teljes programját is műsorra tűzik. Ez a terv, de még nem dőlt el véglegesen. Nem biztos, hogy az a jó koncepció, ha a teljes fesztivált bemutatjuk valahol. Számos európai nagyvárossal vagyunk jelenleg tárgyalásban, és át kell gondolnunk, nem érdemes-e inkább több helyre elvinni egy-egy produkciót, mint egy vagy két városba a teljes fesztivált. Idén a szakmai zsűri mellett két másik zsűri is értékel majd. Miért döntöttek így? A Legjobb Női Előadó, a Legjobb Férfi Előadó és a Legjobb Produkció díját idén is a nemzetközi szakmai zsűri ítéli oda. Szegeden azonban nagy rajongótábora van az operának, és szeretnénk, hogy az ő véleményük is megjelenhessen. Ezért állítottuk fel a Civil Zsűrit, amelyben a város olyan prominens személyiségei vannak, akik egyben operarajongók is. Ők képviselik a várost. Bárkit díjazhatnak, szereplőt, vagy produkciót is, de csak egy díjat ítélnek majd oda. Idén szorosabbra fűztük az együttműködést a Szegedi Tudományegyetemmel is, így az ő képviseletükre is felállítottunk egy Egyetemi Zsűrit. Munkatársával, Gyüdi Melittával

8 Két évvel ezelőtt egy operaíró versenyt is meghirdettek. Úgy tudom, ennek az eredményével nem elégedett. Nem, mert csak négy mű érkezett be. Igaz, csak itthon hirdettük meg, mert elsősorban azt szeretnénk, hogy új magyar művek szülessenek. Ettől függetlenül bárki jelentkezhetett, külföldről is, de ezt a versenyt egyelőre nem hirdetjük meg újra. A győztes operát persze jövőre bemutatjuk Plsenben, az ottani előadás egyik felében. A másik felében láthatjuk majd Csapó Gyula Phaedra című operájának ősbemutatóját. Amelynek megírására viszont Önök kérték fel a szerzőt. Így van, csakúgy mint Eötvös Pétert, aki Senza Sangue címmel ír operát és Mester Tamást, akinek Originum című műve az első operája lesz. Két vagy három éven belül ezeket is bemutatjuk. Mekkora stábbal dolgozik? A stáb velem együtt most már öt főre duzzadt A fesztivál ideje alatt persze vannak további munkatársak is: hostess, sofőr, asszisztens stb. Mit gondol, minek köszönhető, hogy az Operafesztivált ilyen sikeressé tudta tenni? Nyilván kellett egy jó ötlet, de elindítani nem lehetett könnyű. Olyan nincs, hogy valami könnyű. Ez bármilyen vállalkozásra igaz. Sokat kell dolgozni benne, és nem szabad feladni. Számos olyan pillanat volt, amikor én is feladhattam volna. A legnehezebb tényleg elkezdeni valamit, és azt felépíteni. Nekem volt egy álmom, amihez ragaszkodtam. De ezt rengeteg munka követte. Ehhez persze olyan embereket igyekszem magam köré gyűjteni, akik képesek velem együtt dolgozni és lelkesedni. Csák Balázs

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Én az előre menekülésben hiszek

Én az előre menekülésben hiszek Én az előre menekülésben hiszek 2012 12 04. 17:00 - Csobod Luca Fotók: Kollányi Péter Az Orlai Produkció a széles színházi réteget célozza, igyekszik saját magát eltartani, ám megküzd a középosztály elszegényedésével

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -...

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -... 1 / 7 2015.08.12. 13:55 Címlap (/)» Megyejárás (rovat/megyejaras) Békés megye (hirek/megye /bekesmegyei-cimlap) Gyomaendrőd (hirek/telepules/gyomaendrod-cimlap) A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik

Részletesebben

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé 2009-ben emlékezik meg a világ a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulójáról. Négy évünk van, hogy a fertődi Esterházy-kastélyt, ahol élete legtermékenyebb évtizedeit

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. május hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 8. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára

A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára HALLGATÓI VÉLEMÉNYEK A MUNKAERŐPIACRÓL PÁLYAKEZDŐ DIPLOMÁSOK A MUNKAERŐPIACON A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I.

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. Molnár Katalin Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. kategória) Bevezető gondolatok Amikor 2009 januárjában felkérést kaptam az Országos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója az Akadémia 2013. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Nagy-István Ildikó

Részletesebben

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl 8401-4 J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Dr. Szentgyörgyi

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny

Részletesebben

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.)

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-11/2011. iktatószám 11. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 2-án

Részletesebben

polgármester A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-2013. évi középtávú finanszírozása (Dóm tér, Újszeged)

polgármester A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-2013. évi középtávú finanszírozása (Dóm tér, Újszeged) Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 1695-20/2010. Tárgy: A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-2013. évi középtávú finanszírozása (Dóm tér, Újszeged) Melléklet: 1 határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2011. május 6., péntek / 60 perc. 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2011. május 6., péntek / 60 perc. 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N33* RENDES MÉRÉS 3. szakasz MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 0. május 6., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök

Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök Elnézést kérek az idegen szó használatáért! A disztingvál szót a megkülönböztet, elkülönít, különbséget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Munkaviszonyban alkotott bankjegykép átdolgozása és pénzkibocsátás során való felhasználása Ügyszám: SZJSZT 16/2006 A megbízó által feltett kérdések: 1.

Részletesebben

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE 8/1 A /2009. (III.26.) Kgy. sz. határozat melléklete A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE A Sopron Megyei jogú Város Önkormányzata a város-rehabilitációs feladatok és az elnyert pályázatok

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. Rendhagyó matek II.

DOMSZKY ZOLTÁN. Rendhagyó matek II. DOMSZKY ZOLTÁN Rendhagyó matek II. Ajánlom ezt a könyvet illetve sorozatot mind közül is legkedvesebb tanáraimnak, Molnár Györgynének, aki korrekt szigorúságával a középiskolában alapozta meg szeretetemet

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. október 21-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Horváth Béla, Jakus Tünde, Kovács Gábor,

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

A munkanélküli-járadékot kimerítők

A munkanélküli-járadékot kimerítők sorszám A járadékkimerítés dátuma a címkártyáról: 2000.... hónap... nap Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ HÁNYADSZOR JÁRTÁL A KÉRDEZETT LAKÁSÁN, AMIKOR ELKÉSZÜLT AZ INTERJÚ? A munkanélküli-járadékot

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e.

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye A szakvélemény címe: Gyűjteményes műnek minősülő kiadványok összehasonlító vizsgálata Ügyszám: SZJSZT 15/12. A szakvélemény szövege A Megkereső által

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.837/15/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6464-17 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2009. április 8-án tartott nyílt üléséről Az ülésen jelen vannak: Kormos Tibor,

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc Jelen vannak: Hirka Tamás, a bizottság elnöke Dr. Ferenczi Attila, a bizottság

Részletesebben

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat?

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat? Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen

Részletesebben

Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét. NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat!

Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét. NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat! Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fontosnak tartja, hogy a magyar felhasználók

Részletesebben

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Haász Gabriella. Babits Mihály és a San Remo-díj. Témavezető: Prof. emer. Dr. Sipos Lajos CSc. habil.

DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Haász Gabriella. Babits Mihály és a San Remo-díj. Témavezető: Prof. emer. Dr. Sipos Lajos CSc. habil. DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Haász Gabriella Babits Mihály és a San Remo-díj Témavezető: Prof. emer. Dr. Sipos Lajos CSc. habil. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. május 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak: A

Részletesebben

A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek

A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Egészségügyi gondozás és prevenció szak Védőnő szakirány A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek Konzulens: Prof. Dr. Peja Márta Készítette: Zigova

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Dr. Karácsony András Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Előadásomban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (illetve jogelődjei) vonatkozásában három tudományág (jog-, állam- és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselı-testületének 2012. október 25-i rendes ülésérıl, melyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak: Kenéz István polgármester Somogyvári

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

Hazaváró Családi Juniális

Hazaváró Családi Juniális DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,

Részletesebben

nehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a ""LJu_.n...1..1.~u.IU.~"-''-'-'-

nehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a LJu_.n...1..1.~u.IU.~-''-'-'- 810 VALÓSÁG nyelven vannak. Úgyhogy a tanulmányait, a továbbtanulását és a szakmáját ez nagymértékben személyiség fejlődését szintén. E: Mindenhol ilyen sikeres ez a program? B A: Nem mindenhol sikeres,

Részletesebben

C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T. Untitled-9 1 2006.03.01.

C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T. Untitled-9 1 2006.03.01. C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-9 1 2006.03.01. 14:53:04 Tisztelt Tanárnő / Tanár Úr! Az Országos kompetenciamérés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke:

Az ülésen született döntések jegyzéke: JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2007. DECEMBER 21-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Csór Községi Önkormányzat Képviselő testületének 25/2007.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. V. Játékos Balaton projekt marketingkommunikációs terve... 5. VI. Mellékletek... 11

TARTALOMJEGYZÉK. V. Játékos Balaton projekt marketingkommunikációs terve... 5. VI. Mellékletek... 11 MARKETING TERV Az Interaktív Játéktér az NFGM és a BFT támogatásával, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. koordinációjával valósult meg. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. A projekt

Részletesebben

Szám: 362/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25-én megtartott ülésérıl.

Szám: 362/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25-én megtartott ülésérıl. Szám: 362/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25-én megtartott ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

Gaál Gyula Molnár Katalin: Ami elromolhat, az el is romlik? A média szerepe a biztonságos, élhető közösségek formálásában

Gaál Gyula Molnár Katalin: Ami elromolhat, az el is romlik? A média szerepe a biztonságos, élhető közösségek formálásában Gaál Gyula Molnár Katalin: Ami elromolhat, az el is romlik? A média szerepe a biztonságos, élhető közösségek formálásában 0. A (probléma?)helyzet vázolása 2012 júliusában egy csinos, fiatal, rendőrségi

Részletesebben

Autó szerviz, csere pedelec

Autó szerviz, csere pedelec A Pedelec kerékpárok elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy a leendő felhasználói kör nem ismeri ezt a technológiát, közlekedési eszközt. A LEV járművek elterjesztésének elősegítésére (1027/2016. (II.

Részletesebben

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS BEVEZETÉS Ha fellapozzuk a nemzetközi politikatudomány termékeit, s ha belelapozunk a hazai nyilvánosságban megjelenő szövegekbe és nyilatkozatokba, valamiféle élénküléssel találkozunk: a politológusok

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 122/2008.(XI.27.) Heves Megyei Vízmű 2009. évre vonatkozó, lakossági víz- és csatornaszolgáltatás

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban 46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon

Részletesebben

Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről

Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről Helyzetkép és perspektíva a hazai nem mikroelektronikai alkatrészfejlesztésről DR. MOLNÁR RUDOLF REMIX Rádiótechnikai Vállalat ÖSSZEFOGLALÁS A HTE rendezésében Pécsett tartott Alkatrész Szeminárium megnyitó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

J E G Y ZİKÖNYV. Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. február 24-én 17 00 órai kezdettel megtartott ülésérıl

J E G Y ZİKÖNYV. Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. február 24-én 17 00 órai kezdettel megtartott ülésérıl J E G Y ZİKÖNYV Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. február 24-én 17 00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: Vass Imre polgármester Dr. Márton László alpolgármester,

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet

Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet A Nemzeti Innovációs Hivatal első alkalommal rendezte meg júniusban az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást a Millenáris Parkban.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog Közös terek média mindenkinek Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog 1.) A kezdetekről: Eszembe sem jutott volna blogot írni. Rendszeresen publikáltam különféle oktatási

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2013. október 08. 1.Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayba 4,5 alatt esélytelen bekerülni? A felvételi rendszerünk pontszámítása három elemre épül. Ebből csak az egyik

Részletesebben

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA

6. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA 6. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15. napján megtartott soros testületi ülésének jegyzőkönyvéből RENDELETEK MUTATÓJA 5/2014. (V.15.) számú

Részletesebben

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában

Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Az előadás röviden áttekinti a közösségi média elemeit, jellemzőit,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. március 4-én megtartott üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Csókás

Részletesebben

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL 1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt. sz.: D.741/18 /2010. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság)

Részletesebben

HADOBÁS ESZTER Válság a jogakadémiákon, az egri intézmény példáján keresztül1

HADOBÁS ESZTER Válság a jogakadémiákon, az egri intézmény példáján keresztül1 HADOBÁS ESZTER Válság a jogakadémiákon, az egri intézmény példáján keresztül1 A jogakadémiákat érintő válságot szeretném bemutatni, ami a 19. század második felében bontakozott ki és elsősorban a jogakadémiai

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. február 15-én 14 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. február 15-én 14 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján Köztestületünk - a számos közfeladat ellátása mellett-

Részletesebben

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről?

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? MANDJÁK Tibor Marketing professzor, Bordeaux École de Management valamint Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 680,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Csobolyó Eszter. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Kun László Károly. képviselő Mekler Andrea. képviselő Surányi Tibor

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Csobolyó Eszter. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Kun László Károly. képviselő Mekler Andrea. képviselő Surányi Tibor JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Nagytermében, 2015. március 10-én, 17 10 órai kezdettel megtartott közmeghallgatást magában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27 i nyilvános ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 620-11 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz. Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben