AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS AZ ÓVODÁBAN KEZDŐDIK

Átírás

1 AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS AZ ÓVODÁBAN KEZDŐDIK A GAZDASÁGILAG FEJLETT ORSZÁGOK EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZEREIBEN KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN HOL KIEMELT CÉL A LAKOSSÁG SZÜLETÉSKOR VÁRHATÓ ÉLETTARTAMÁNAK A NÖVELÉSE, ILLETVE AZ EGÉSZSÉGBEN ELTÖLTÖTT ÉVEK SZÁMÁNAK LÁTVÁNYOS GYARAPÍTÁSA. E KÉT CÉL MEGVALÓSÍ TÁSÁNAK DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ ALAPJAIT ÓVODÁS, ISKOLÁS KORBAN KELL LERAKNI. Magyarországon a gyermek és iskola egészségügy (elvben) ma már sokkal komplexebb tevékenységet ölel fel, mint évvel korábban, amikor a gyógyító munkának ez a területe általában leginkább csak a kötelező oltások beadására, illetve az évi egyszeri fogászati vizsgálatra szorítkozott. Ennek a szakterületnek ma már a rendszeres kötelező szűrővizsgálatokon és oltásokon kívül számos más feladata is volna, amely a gyerekeknek például a rájuk nézve veszélyes kockázatokról (szenvedélybetegségek, szexuális felvilágosítás stb.) saját korosztályuknak megfelelő szintű, minőségi információt adna, környezet és egészségtudatos magatartásra tanítaná őket, és már egészen fiatal kortól az életük szerves részévé tenné a fizikai aktivitásra, mozgásra való igényt. EGÉSZSÉGNEVELÉS ÉS TESTMOZGÁS Bár a felsorolt tényezők mindegyikére együttesen volna szükség ahhoz, hogy a gyerekek, magukévá téve az óvodában, iskolában tanultakat, később, felnőve értékként tekintsenek a saját egészségükre, és ezzel aktívan is hozzájáruljanak az életkilátásaik és időskori életminőségük javításához, a gyakorlatban sajnos (jó esetben) azok közül csak néhány valósulhat meg. Szép számmal vannak viszont olyan, amúgy is hátrányos helyzetben lévő települések, régiók, amelyekben az oktatás egyáltalán nem fektet hangsúlyt a fentebb említettekre. Azokban az oktatási intézményekben pedig, ahol bár megpróbálkoznak ezeknek a gyermekeknek a későbbi, felnőttkori egészségének megőrzése szempontjából létfontosságú információk, magatartásformák átadásával, általában csupán egy egy területre koncentrálnak. Nagyon ritka az olyan intézmény, amelyben komplex, a későbbi egészséges életvitelt alapjaiban meghatározó egészségnevelés valósul meg. elterjesztését és alapvető feladatainak megfelelő működését elősegítő egészségfejlesztő programok ma már szép számmal léteznek. Dr. Simich Rita, az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakértője, egy közelmúltban publikált értekezésében kifejti: e programok kettős célja egyrészt a születéskor várható élettartam és ezen belül az egészségben eltöltött életszakasz időtartamának a növekedése. Másrészt annak a törekvésnek a gyakorlatba való átültetése, amely a felnövekvő korosztályok tagjait a saját családjukon kívül az iskolájukban is megfelelő módon és minőségben informálják a fentebb említett két cél megvalósíthatóságának és tartós megőrzésének a módszereiről. Ehhez pedig szükséges a jelenlegi közoktatási intézményrendszer metódusának, légkörének a megváltoztatása. Többek között meg kell teremteni az óvodákban, az iskolákban az egészségfejlesztésre alkalmas környezetet,

2 az egészségfejlesztés ismereteinek folyamatos, és gyermekfejjel is felfogható, vagyis közérthető információk rendszeres oktatását. Továbbá az egészségfejlesztési szempontok integrálása az adott intézmények minőségbiztosítás rendszereibe. Szükséges még a gyerekek napi rendszerességgel végzett testmozgása, illetve az intézményen belül egy egészségnevelő szakcsoport létrehozása. Utóbbi tagjai az iskolaorvos mellett a védőnő, a pedagógus, a pszichológus, a gyógypedagógus, a logopédus, a gyermekvédelmi szakember, a drogkoordinátor és az egészségnevelő szakember. Az iskolai egészségnevelés hazai meghonosításának folyamata az 1990 es évek közepén néhány külföldi program átvételével kezdődött. Ezek voltak például a szexuális nevelést segítő, az AIDS visszaszorítását, az alkohol és drogfogyasztás megelőzését szolgáló, vagy a dohányzásellenes programok. Továbbá a CHEFprogram, amelynek főbb céljai a személyiségfejlesztés, a drog és alkoholfogyasztás megelőzése volt. E külföldi programok honosítása mellett önálló, hazai projektek is napvilágot láttak. Mint például a Csendes Éva által kifejlesztett, életvezetési ismereteket és készségeket fejlesztő projekt, a közismert DADA program, amelynek aktív részese volt a magyar rendőrség is, továbbá az Egészségvirág néven futó iskolai egészségnevelési program. Emellett már a kilencvenes évek elején megalakult az Egészségesebb Iskolákért Hálózat Magyarországi Egyesülete, amely (nemzetközi szervezetek háttértámogatásával) tíz magyar iskolában kísérleti jelleggel elindította a saját egészségnevelő programját. Az eredmények ismeretében egy év múlva az egyesület szakemberei már kezdeményezték mozgalmuknak az egész ország minden iskolájára való kiterjesztését ben az egyesületi tagiskolákban bevezették az egészséges élet nevű tantárgyat, két évre rá pedig a Pedagógus továbbképzési Módszertani és Információs Központ akkreditálta a tantárgy képzését. E tantárgy tananyagát annak kidolgozói az oktatás nyolc évére arányosan és a korosztályoknak megfelelő szinten osztották el. A témakörök, bár évente ugyanazok voltak, mindig az adott életkori sajátosságoknak megfelelően közvetítették az ismeretet. A diákok részletes információt kaphattak a saját testi épségük és biztonságuk megőrzésének módjairól, az egészséges táplálkozásról, a mozgás és a személyes higiéné fontosságáról, a különféle, egészségüket, testi épségüket veszélyeztető anyagok kockázatairól, az emberi szexualitásról, a családi életről, a környezetükről. NÉHOL TANÍTJÁK, MÁSHOL NEM A tantárgy sikeres oktatásának buktatója többek között az, hogy az ismeretek tanítását elrendelő jogszabály az évfolyamok tanulóinál, vagyis éppen a kamaszodó, ebből adódóan a kockázatokra rendkívül fogékony korosztályoknál mindössze 10 tanórában maximálja, mégpedig az osztályfőnöki óra keretében. Ezt az órát pedig egy másik rendelkezés szerint a pedagógusnak nem kötelező megtartania. További probléma, hogy jogszabály rendelkezik ugyan a környezeti nevelés programjának az elkészítéséről, de annak minőségét, illetve tényleges megvalósulását senki sem kontrollálja. E negatívumok mellett pozitívum is megmutatkozott: sikeresnek mondható az iskolai büfék kínálatának a reformja, illetve a szabályok betartásának az ellenőrzése. Az iskolák számára különféle célzott, egyegy problémára koncentráló programokat is szerveztek. Ezek például a családi életre nevelés, a biztonságos szexuális magatartás, a HIV/AIDS kockázata és megelőzésének lehetőségei. Az eredményeket 3 4 évente különféle felmérések keretében értékeli az OEFI. Az egészségnevelő munka fontos eleme a gyerekek egészséges táplálkozásra való nevelése. Ennek elsajátításához az elméleti ismeretek átadásán kívül a jó példára is szükség lenne, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a gyermekeket nap közben ellátó óvodai és iskolai étkeztetésnek kellene megmutatnia a követendő irányt a helyes táplálkozáshoz. Az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szakemberei tavaly mérték fel a hazai óvodák közétkeztetésének helyzetét. Az országos vizsgálat jelentése szerint korábban az általános és középiskolákban végeztek már ilyen jellegű vizsgálatokat, ám az óvodákban 2009 ben első ízben volt ilyen felmérés. Ennek a vizsgálatnak azért kiemel

3 ten fontosak az eredményei, mert az egészséges táplálkozási szokásokat minél fiatalabb életkorban kell kialakítani. Az óvodáskor pedig különösen fogékony arra, hogy a gyerekek akár egy életre megtanulják azt, hogy mit, mennyit és mikor kell fogyasztaniuk ahhoz, hogy egészségüket hosszú éveken át megőrizzék. Bár a vizsgálat teljes, minden szempontból részletező elemzésének elkészítése még folyamatban van, az eredmények előzetes értékelése megtörtént már, és azt a szakértők egy gyorsjelentésben foglalták össze. Eszerint tény, hogy naponta friss zöldséget és gyümölcsöt csupán csak minden második közétkeztető ad az óvodásoknak. Túlsózzák az ételeket, a ténylegesen kiosztott ételadag és a norma pedig nem mindenhol volt összhangban. Vagyis a gyerekek kisebb adagot kaptak, mint amennyit szabály szerint előírtak nekik. Az óvodák egyharmadában a gyerekek az egészséges italok (víz, tej, gyümölcslé) helyett egészségteleneket (cukros tea, üdítő) kapnak. A diétára szoruló, krónikus beteg (diabéteszes, lisztérzékeny stb.) gyerekek étkeztetése az óvodák felében megoldatlan. A gyerekek étkeztetésének napi nettó nyersanyagnormája az országos átlagot számolva tavaly 259 forint volt, ami kevés ahhoz, hogy abból egészséges ételeket tegyenek az asztalra. Az értékelés megállapítja: szükség van egy önálló jogszabály megalkotására, amely azonfelül, hogy tartalmazza az óvodai étkeztetés személyi és tárgyi minimumfeltételeit, korcsoportonként rendelkezik a kötelezően betartandó étrendről, a diétás étkeztetésről, illetve meghatározzak a folyamatos kontroll módját és szempontrendszerét. KONZERVEK, ÉTELÍZESÍTŐK AZ ÓVODÁBAN A fentebb felsorolt általánosságokon kívül a jelentés számtalan konkrétumot is megfogalmazott. Az OÉTI szakértői által az ország óvodái közül 948 at vizsgáltak meg. Ezekbe az intézményekbe a 3 6 évesek 20 százaléka, összesen gyerek jár. A vizsgált intézmények több mint egyharmada kicsinek számít, vagyis 50 nél kevesebb gyermekkel foglalkozik, 10 százalékába pedig 150 gyereknél többen járnak. A vizsgálat alkalmával egy 10 napos periódusra elkészített étlap nyersanyag és tápanyagszámításait értékelték. 35 óvoda háromnapos teljes ételsorát pedig laboratóriumban is megvizsgálták. Az óvodák 76 százalékában csak tálalókonyha, a többiben saját működtetésű konyha található. A legkevesebb főzőkonyha a Dél Alföldön és Közép Magyarországon van, a legtöbb Észak Magyarországon. Az óvodák általában napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) adnak a gyerekeknek, és minden tizedik intézményben egy negyediket (reggeli) is. Az óvodák 40 százaléka a megelőző évben, vagy a vizsgálat idején is részese volt valamilyen egészségmegőrző programnak. 42 százalékuk önálló életmód foglalkozásokat tartott a kicsiknek. 97 százalékukban (az említett foglalkozáson kívül is), napi rendszerességgel nevelték a gyerekeket az egészséges életmódra. Az étrend összeállítást vizsgálva megállapítható, hogy a helyben főző konyhák négyötödének vezetői folyamatosan megtervezik a készítendő ételek energia és tápanyagigényét, a nyersanyagfelhasználást. Szem előtt tartják a változatosságot és az idényszerűséget. Azoknak az általános közétkeztetést szolgáló konyháknak, amelyek beszállítói a saját konyhával nem rendelkező óvodáknak, csupán a fele tud naponta friss zöldségből, gyümölcsből főzni. 82 százalékuk rendszeresen használ a főzéshez ételízesítőket, édesítőszereket, kész vagy félkész termékeket. 77 százalékuk az amúgy is rendkívül sós ételízesítő mellett még plusz sót is használ rendszeresen. A konyhák 5 százalékában sütő vagy állati zsiradékot használnak a rántott hús, a hal sütéséhez, 24 százalékában pedig bő zsírban sütik ki a zöldségeket. Az óvodák 99 százaléka az étkezéseken kívül is gondoskodik a gyerekek folyadék utánpótlásáról. Több mint egyharmaduk viszont az egészséges italok helyett szörpöt, cukros teát, vagy alacsony gyümölcstartalmú gyümölcsleveket ad. A 10 napos étrend összetételét részletesen vizsgálva az OÉTI szakemberei megállapították: a közétkeztetésre vonatkozó szabályokban előírt mennyiséghez képest a vizsgált óvodákban másfélszer több húst szolgáltak fel a gyerekeknek, az egészségtelenebb vörös húsok aránya százalékos volt. Ezen belül is túlsúlyban volt a sertéshús. Két óvoda az átlagostól jelentősen eltért: 10 nap alatt csupán kétszer szolgáltak fel valamilyen hús

4 ételt. Általános tapasztalat, hogy az óvodák felének ételkínálatában megjelent a hal, sajnos általában rántott hal vagy húszúzalékból készült halrúd formájában. Tejet, natúr tejterméket a 10 napos étrendben átlagosan csak két alkalommal kaptak az óvodások, cukrozott tejtermékekből, kakaóból, karamellás tejből, tejeskávéból viszont három alkalommal. SZALONNÁT, KOLBÁSZT AZ ÓVODÁSNAK! Kenyérből és péksüteményből az előírt napi mennyiségnek a 117 százalékát szolgálták fel. Annak a döntő hányada fehér, finomított lisztből készült. 23 óvoda 10 nap alatt legalább egyszer adott barna vagy magvas kenyeret, a többiek előnyben részesítették az egészségtelenebb fehér pékárut. Egyetlen óvodát találtak, ahol kizárólag egészséges, teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret, pékárut szolgáltak fel. Száraztésztából készült ételeket a gyerekek a szükségesnél 2,5 szer nagyobb mennyiségben kaptak. Zöldségfélét viszont a 10 napos menüben átlagosan csak 5 alkalommal. Gyümölcsből a szükségesnél 24 százalékkal kevesebb került az asztalra. Két óvodában pedig csupán egyetlen alkalommal kínáltak gyümölcsöt a gyerekeknek. A konyhák többsége rendszeresen használ levesporokat / kockákat, gulyáskrémet stb. t. Tízóraira, uzsonnára pedig gyakran adnak magas kalóriatartalmú, de alacsony tápértékű fogásokat. Például zsíros, tepertőkrémes, vajas, margarinos, nutellás kenyeret adnak. 21 óvoda étlapján minden másnap előfordult a szalonna, a kolbász is. További egészségtelen tízórai/uzsonna ételek a lekváros kenyér, a keksz, a nápolyi és a cukrászsütemény is. Ezeket is rendszeresen kapják a gyerekek. Az ételek laboratóriumi vizsgálatának eredményei szerint azok 35 százaléka sem tápanyagtartalma, sem összetevőinek laboratóriumi értékei (só, kalcium, vas stb.) alapján nem volt megfelelő, maximális minősítést egyetlen étlap sem kapott, mert még a legkedvezőbb értékeket produkáló ételekben is jelentős só túladagolás volt regisztrálható. Az óvodai étkeztetés minőségével a szülők 92 százaléka elégedetlen volt. A legtöbben a cukros tea, a konzervek, a zsíros kenyér, a sütemények, a keksz és a nápolyi folyamatos étlapon tartását kifogásolták. Az óvodák többségében a szokásos térítési díjon felül a szülők önként, rendszeresen hozzájárultak a gyerekek étkeztetéséhez. Általában természetben (gyümölccsel, zöldséggel, süteménnyel, lekvárral, tejjel stb.) adakoztak rendszeresen, de volt, aki pénzzel is segített az étkeztetés javításában. Az országos kép szerint minden második óvoda részesül ily módon rendszeres szülői támogatásban. Közép Magyarországon a szülői hozzájárulás mértéke 81 százalékos, Észak Magyarországon pedig 29 százalékos. TORNATEREM NINCS, CSOKIAUTOMATA VAN Az óvodai étkeztetés vizsgálata előtt az OÉTI szakértői hasonló elemzést végeztek a hazai iskolai menzák étrendjéről is iskolát kerestek fel és vizsgálódtak náluk kérdőíves módszerrel. Az intézmények 92 százalékában működött menza, minden másodikban büfé is volt. Továbbá egyharmadukban étel, csoki és italautomata is működött. Bár az iskolák 98 százalékában oktatták a tanulókat az egészséges életmód ismereteire, annak egyik alapfeltételét, a mozgást, a sportolás lehetőségét az intézmények 12 százaléka egyáltalán nem biztosította. Nem is volt tornatermük vagy sportpályájuk. A felmérésben szereplő iskolák csaknem egymillió diákjának körülbelül a fele ebédelt rendszeresen az iskolában. Minél idősebbek lettek, annál inkább csökkent ez a létszám. A középiskolákban ez az arány már csak 20 százalékos. Az aktuális étrend megtervezésénél az iskolák konyhai vezetőinek a 22 százaléka egyáltalán nem végzett energia és tápanyagszámításokat. A konyhák 81 százaléka használt csökkentett zsírtartalmú alapanyagokat, 80 százaléka a korábbinál kevésbé sózta az ételeit, és sokan

5 jódozott sót használtak. A menzáknak viszont csak a 18 százaléka nem használt ételízesítőt. Pozitívum, hogy a konyhák 41 százaléka nem használ kész vagy félkész terméket a főzéshez, ám főzési eljárásaik korszerűtlenek. A tíznapos étrendben a menzák 75 százaléka legalább háromszor kínált halat, friss zöldséget 0 3 alkalommal. Állati zsiradékokat a főzéshez 9 százalékuk napi rendszerességgel használt, 40 százalékuk azonban egyáltalán nem főzött ilyen zsiradékkal. A diétás étkezési igényeket az iskolai menzák 24 százaléka tudta kiszolgálni. A napi élelmezési átlag norma (308 Ft/fő) az iskolákban is kevés, bár országosan ez az összeg nagy eltérést mutat: van, ahol csupán 100 forint jut egy napra, máshol 770 forintot költenek egy tanuló napi étkeztetésére. A fenti két vizsgálat adatai világosan megmutatják, hogy a későbbi kiemelkedően rossz népegészségügyi statisztikában alapvető szerepe van a korai gyermekkortól kezdődő egészségtelen táplálkozásnak és egyéb életmódbeli hibáknak is. Az eredményekből megismerve a hazai óvodai és iskolai étkeztetés jelenlegi állapotát, kézenfekvő az OÉTI megállapítása, amely egy reprezentatív felmérése adataira hivatkozva leszögezi: 4 5 évvel ezelőtt a magyar gyerekek jelentős része túlsúlyos, vagy elhízott volt. A mérések szerint ebbe a két kategóriába tartozott az általános iskolások 26, a középiskolások 16 százaléka. Azóta ezek az adatok sajnos még tovább romlottak. A csupán később, a fiatal felnőttkor tájékán tüneteket produkáló súlyos betegségek (diabétesz, magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák) gyökerei akár az óvodáskori egészségtelen táplálkozásig, életmódig is visszavezethetők. Éppen ezért a célzott és egységes egészségnevelő és felvilágosító munka mellett, hasonlóan az iskolai büféknél történt pozitív változtatásokra, az intézmények konyháiban is reformra volna szükség. Bár a fentebb közölt információkból jól látszik, hogy kevés az óvodai, iskolai konyhák gyerekenként számolt napi kvótája, ám az egészségtelen étrendért korántsem pusztán a forráshiány tehető felelőssé. A pozitív változásokhoz szükség lenne a napjainkban általában rutinszerűen, éve ugyanazon receptúra alapján főző konyhai vezetés, személyzet szemléletváltására, a kényelmi szempontok mellőzésére. Ennek érdekében a szakmai továbbképzésükre. Ott új, korszerű és egészséges konyhatechnológiai eljárásokkal, alapanyagokkal, receptekkel ismerkedhetnének meg, és azokat (ugyanannyi pénzből, mint az egészségtelen ételeket) feltálalhatnák a gyerekeknek.