Jegyzıkönyv. 1. Dr. Baumann Marcell háziorvos felmondása miatt kialakult helyzet megtárgyalása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzıkönyv. 1. Dr. Baumann Marcell háziorvos felmondása miatt kialakult helyzet megtárgyalása"

Átírás

1 Jegyzıkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének április 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Marton Róbertné Fehér Norbert Szilágyi Gábor képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Távolmaradt: Veres-Herédi Eszter képviselı Jegyzıkönyvet vezette: Herman Jenıné Novák Lajos polgármester köszöntötte a megjelenteket és megállapította, hogy a képviselık határozatképes számban megjelentek. Az ülés határozatképes. Elmondja, hogy a kiküldött napirendhez képest három módosító javaslata lenne. Az egyik a virágosítási pályázat, amelynek a kérdésében dönteni kellene, mert az idı halad, ugyanis két hét múlva a következı testületi ülés idıpontjában már kevésbé lehet virágot ültetni, mint most. A másik a forráshiányos önkormányzatok megsegítésére (ÖNHIKI) kiírt pályázaton való részvétel, ugyanis ezen a pályázaton való részvételrıl minden évben határozni kell és a pályázatot április 24-tıl már be lehet adni. Ez az a pályázat, amelyen az önkormányzat minden évben sikeresen vesz részt. Harmadik, pedig a fél állású közterület-felügyelıi státusz egész állásúra heti 40 órára történı kibıvítésének a megtárgyalása lenne. Ennek a napirendi pontnak a megtárgyalását a hétvégi rekord mennyiségő turista illetve az indokolja, hogy az általunk felvett fél állású közterületfelügyelı önkormányzathoz való kötıdöttsége nem megfelelı. Képviselıket kérdezi, hogy a napirenddel kapcsolatban van-e észrevétel illetve egyéb módosító javaslat. Mivel észrevétel, egyéb módosító javaslat nem volt, ezért kérdezi a képviselıket, aki egyetért a módosított napirenddel, az kézfelemeléssel jelezze? A képviselık 7 igen szavazattal egyetértenek a módosított napirenddel. Napirendi pont 1. Dr. Baumann Marcell háziorvos felmondása miatt kialakult helyzet megtárgyalása 2. Helyi önkormányzatok fenntartásában lévı sportlétesítmények felújítására kiírt pályázaton való részvétel 3. Dömös Község Önkormányzat Sportkoncepciójának megalkotása 1

2 4. Dömös Község Önkormányzat sportrendeletének megalkotása Elıterjesztı: Dr. Szabó Attila jegyzı 5. mőködésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásának igénylésérıl (ÖNHIKI) szóló pályázaton való részvétel 6. Virágosítási pályázat elbírálása 7. Javaslat teljes munkaidıben (heti 40 órában) foglalkoztatott közterület-felügyelı alkalmazására Elıterjesztı: Dr. Szabó Attila jegyzı 8. Egyebek 1. Dr. Baumann Marcell háziorvos felmondása miatt kialakult helyzet megtárgyalása Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a legutóbbi március 25-i képviselı-testületi ülésen Fehér Norbert képviselı társunk jelezte, hogy Baumann doktor úrral beszélgetést folytatott az orvos munkaidejével és munkájával kapcsolatban. Ezt követıen március 26-án Dr. Baumann Marcell telefonon a jegyzı úrnak jelezte felmondási szándékát, amit április 1-én írásban meg is erısített és eljutatott az önkormányzathoz. Levelében doktor úr leírta, hogy felmondja az önkormányzattal a háziorvosi állás betöltésére kötött szerzıdést, természetesen a jogszabályban elıírt 30 napos felmondási idı betartásával. Ezt a levelet aznap kiküldtem a képviselıtársaimnak tájékoztatás gyanánt, hogy értesüljenek minél hamarabb a hírrıl. Ezt követıen Fehér Norbert képviselı társam felhívott és úgy fogalmazott, hogy ı személy szerint örül annak, hogy doktor úr felmondott. Nagyon szeretném, ha Fehér Norbert képviselı társam a falu lakóinak illetve a képviselı-testületnek elmondaná, hogy miért is örül annak, hogy Dr. Baumann Marcell felmond, annak fényében, hogy helyette másik háziorvost nem tudunk szerezni. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy elıször is pontosítanám a polgármester úr által elmondottakat. Nem folytattam beszélgetést doktor úrral azzal kapcsolatban, hogy meddig tart a munkaideje, ugyanis erre nem éreztem magamat feljogosítva. A képviselı-testületi ülésen mondtam el a véleményemet egyrészt a munkaidıvel, másrészt a polgármester úrtól származó félretájékoztatással kapcsolatban. Ugyanis e tárgyban történı szavazás elıtt a polgármester urat kértem, hogy mielıtt szavazunk tárgyaljon a doktor úrral arról, hogy a hét egy napján tovább rendeljen. Polgármester úr erre azt mondta, hogy erre nincs szükség, mert doktor úr úgy is itt marad, addig, amíg a rendelıben beteg van. Ezt cáfoltam meg. Teljesen jogosnak tartom az akkori felszólalásomat is és a mai napig vállalom, mert a doktor úr úgy ment el a várótermen keresztül, hogy 8-10 beteg volt ott és nem kérdezte meg, hogy van-e valakinek olyan problémája, ami azonnali ellátást igényel. Azt megértem, hogy valaki siet egy másik munkahelyre vagy valahova, mert nem köteles elszámolni, hogy munkaidején kívül mit csinál. Azt emberileg nem értem, hogy egy orvos úgy hagy ott egy orvosi rendelıt, hogy nem kérdezi meg, hogy tud-e valamiben segíteni, ha már azért van ott. Polgármester úr képviselıhöz méltatlan magatartásomra hivatkozva küldte ki a tájékoztató levelet. Kérdezem, hogy mi 2

3 volt a képviselıhöz méltatlan magatartás, mert nem tárgyaltam a doktor úrral méltatlanul, csak elmondtam a problémáimat neki, mielıtt a képviselı-testületi ülésen felszólalok. Méltatlannak éppen a doktor úr viselkedését tartom, hogy egy orvos úgy hagy ott egy orvosi rendelıt, hogy a váróteremben várakozó betegektıl meg sem kérdezi, hogy van-e valaki, aki azonnali segítségre szorul. Méltatlannak tartom azt a magtartást is, hogy valaki úgy köt szerzıdést 16 óráig, hogy tudja, hogy 16 órától egy másik városban van rendelési ideje. Háziorvosi állásra 3-4 db pályázatunk van, amik bármikor elbírálhatók. Ezek közül kettı olyan, aki megfelel a pályázati feltételeknek illetve kettı olyan van, aki megfelelhet a feltételeknek. Tehát az, hogy egyáltalán nincsen jelentkezı, az nem igaz. Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a méltatlan magtartás még is méltatlan, hiszen képviselıként felelısségteljesen kell eljárni, tehát nyilvánosság elıtt nem teszünk megjegyzést közszolgálatot ellátó emberre. Fıleg nem olyan emberre, aki hangsúlyozottan a képviselı-testület és a falu kérésére van itt. Nem önszántából jelentkezett ide orvosnak, hanem a mi kérésünkre segít, pedig tudja, hogy mennyi feladat van és ennek ellenére Hunyadi doktor úr hathatós közbenjárásra tett eleget azzal, hogy az általunk kért 3-4 hónapra vállalta a helyettesítést, amíg egy végleges háziorvost nem találunk. Abban hibázott a képviselı-testület, hogy 16 óra helyett 15 óra 30 percig kellett volna megkötni a szerzıdést és akkor nincsen ilyen átfedési probléma. Szerencsésebbnek tartom azt a helyzetet, hogy egy állandó orvos rendel még csak napi 2 órában is, mintha minden nap más orvost küldenének ki Esztergomból, aminek az esélye most megvan. Félretájékoztatás abból adódott, hogy doktor úr jó szándékúan a betegek érdekit figyelembevéve több esetben tovább maradt mint 16 óra és az esztergomi ügyeletet addig a kollégája vitte, amíg oda nem ért. Kétségtelen többször itt maradt 16 órán túl. Azt, hogy doktor úr ilyen alapos és ilyen sokáig tart a betegek megvizsgálása, amibıl a csúszás is adódik, ezt a dömösiek érdekében valónak tartom. Persze más egy tapasztalt orvos véleménye és más egy fiatal orvos hozzáállása a betegek megvizsgálását tekintve, de a betegség megállapítása szempontjából semmiképpen sem fölösleges, ha alaposan megvizsgálja a betegeket. Hozzám érkezı visszajelzések a falubeliektıl leginkább arra vonatkoztak, hogy miért nem tudjuk megtartani véglegesen doktor urat és nem arra, hogy miért ilyen rövid ideig rendel a doktor úr. A körzeti nıvér is új, ennek ellenére ezt az esetet leszámítva gördülıkényen zajlik az orvoslás. A betegek pontosan tudják, hogy a recept felírásához mikor kell menni. Nem voltam ott az esetnél, ezért szándékosan nem hívtam meg a doktor urat, mert az is méltatlan lenne, ha idıpontokról vitatkoznánk. Nagyon sajnálom, hogy a helyzet így alakult és a hozzám visszaérkezı visszajelzések miatt szeretném, ha ezt a helyzetet vissza tudnánk fordítani, mert a jelenlegi megoldás olyan, ami mindenkinek jó. Ráadásul az önkormányzat nem mellékesen a legolcsóbb pénzügyi megoldást találta meg. Végleges elvárásaink végleges orvossal szemben lehetségesek, nem pedig egy kérésünket teljesítı helyettesítı orvossal szemben. Képviselı-társunk doktor úrral szemben elnézıbb lehetett volna. Azt gondolom, hogy nem ott a helyszínen nyilvános helyen kellett volna véleményt nyilvánítani a betegek elıtt, ez doktor úr szempontjából méltatlan és magam is annak tartom. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy elkövetett egy hibát a testület azzal, hogy nem 15 óra 30 percig szóló szerzıdést kötött meg a doktor úrral. Ez félretájékoztatásból adódott. Kétszer jeleztem ezen a képviselı-testületi ülésen, hogy a hét egy napján legalább 1 órával tovább tartson a rendelés. Meg lehet hallgatni, hogy mi hangzott el válaszként. Bár ne így lett volna, de bebizonyosodott, hogy nem igaz. Arra egyébként megjegyzést sohasem tettem, hogy a doktor úr alapos-e vagy sem. Bár ülnek itt a hallgatóság körében olyan személyek, akik éppen az ellenkezıjét tudnák állítani. Azt pedig, hogy a betegek elıtt a doktor úrral méltatlanul viselkedtem volna, azt visszautasítom. A doktor úrral, amit beszéltem azt doktor úron, az ápolón és rajtam kívül senki sem hallotta. Erkölcsileg fenntartom azt az állításomat, hogy szerzıdést 3

4 nem írnék alá úgy, hogy 16 óráig a dömösi orvosi rendelıben dolgozom, és ugyanakkor 16 órakor az esztergomi ügyeleten kell kezdenem. A telefonbeszélgetésben, amit a polgármester úrral folytattam le azt is elmondtam, hogy jó volna, ha minél hamarabb végleges megoldás lenne Dömösön az orvos kérdésben Erre van egyébként lehetıség. Azt is jeleztem, hogy bármikor hajlandó vagyok rendkívüli testületi ülésre eljönni, hogy az orvosi állásra beadott pályázatokat megtárgyaljuk. A helyzet adott. Lehet, hogy hibáztam, de nem érzem magam bőnösnek. Doktor úrral nem beszéltem tisztességtelenül. Azt a viselkedést, amit doktor úr ott tanúsított, azt morálisan elítélem. Novák Lajos polgármester a pontosítás végett elmondja, hogy tényleg érkezett az önkormányzathoz a háziorvosi állásra három pályázat, amibıl kettı nem felel meg a pályázati feltételeknek, ámde Dömösön laknak és érkezett egy olyan pályázat, ami megfelel a pályázati kiírásnak, ámde Budapesten lakik a pályázó. A képviselı-testület azt szeretné, ha a jövendı háziorvosunk Dömösön lakna, ezért várunk a döntéssel, hogy elérjük azt az állapotot, hogy Dömösön lakó orvost lehessen választani. Azt gondolom, hogy e tárgyban a testületben eddig konszenzus volt. Ha Baumann doktor úr április végén elmegy, akkor nincs az a helyzet, hogy másnap itt orvos legyen. Azt gondolom, hogy az orvos kérdésben való döntést el lehet csúsztatni annak érdekében, hogy a falunak dömösi lakosú háziorvosa legyen, mert tudjuk, hogy a doktornak nemcsak munkaideje, hanem hivatása is van, ugyanis este is rendelkezésre kell állnia, mert szerintem az orvos-beteg viszonyban a személyes kapcsolat mindennél többet ér. Kérdezem a képviselı társaim véleményét az esettel kapcsolatban. Dénes Kálmánné alpolgármester elmondja, hogy az eset kapcsán vegyes érzelmek kavarognak benne. Az, hogy nem nyilvános helyen hangzott el Fehér képviselı beszélgetése az orvossal, így nem igaz, mert szerintem egy orvosi rendelı nyilvános hely. Nem tudom nem voltam jelen az esetnél, de tényleg elítélendı, ha doktor úr egy szó nélkül távozott az orvosi rendelıbıl, de akkor sem lehet minısíthetetlen hangon elmondani a véleményünket. Megvédem a polgármester urat, mert, amikor arról volt szó, hogy egyik napon egy órával tovább tartson a rendelés, elıtte a doktor úr mindig itt maradt legalább 16 óra 15 percig, ezért e kérdés nem volt aktuális. Talán ez volt az elsı eset, amikor nem tudott itt maradni, ezért ment el, amikor a rendelıben még voltak betegek. Sajnos mindig vannak ilyen véletlenek. Az orvosi állásra érkezett pályázatokkal kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a testület megbeszélte milyen lehetıségeik vannak és valóban azt szeretnénk, hogy dömösi lakhelyő háziorvosa lenne Dömösnek, ezért ezt a néhány hónapot kivárjuk. Ezért is örültünk annak, hogy legalább eddig az idıpontig, amíg a végleges orvosunk állományba tud állni, addig legalább ugyanaz az orvos helyettesít. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy elfogadom alpolgármester asszony véleményét, de nem beszéltem olyan hangerıvel, amit mások is hallottak a váróteremben. Amit az orvosi rendelıben a doktor úrnak mondtam, azért vállalom a felelısséget és azért is vállalom a felelısséget, amit az elızı képviselı-testületi ülésen napirend elıtti felszólalásomban mondtam. Kijelentéseimet vissza nem vonom, mert én így érzek. Ha ez valakinek tetszik, akkor teszik, ha nem tetszik, akkor nem teszik, ezért én vállalom a felelısséget. Ezzel a témát lezárhatjuk? Novák Lajos polgármester elmondja, azt gondolom, hogy ezzel még nem tudunk továbblépni, mert doktor úr felmondása itt van. Két hete van az önkormányzatnak arra, hogy találjunk valamilyen megoldást. Marton képviselı társunk felhívott, hogy ı személy szerint gyızködi a doktor urat, hogy maradjon. Jobb megoldást mi sem tudunk találni, minthogy testületi szinten és nem csak személyes kérésként megfogalmazzunk egy levelet, hogy doktor úr gondolja meg magát és vonja vissza felmondását. Remélem túl tudunk lépni ezen az eseten. Dömösnek tu- 4

5 dom az az érdeke, hogy Baumann doktor úr itt maradjon a faluban. Túl van az emberek megismerésén most már a vizsgálatok is rövidebb ideig tartanának. Nagyon szeretném, ha ezt a helyzetet korrigálni tudnánk erre az átmeneti idıszakra. Marton Róbertné képviselı elmondja, amikor kézhez kapta polgármester úr levelét, akkor úgy éreztem, hogy megpróbálok tenni egy lépést annak érdekében, hogy meggyızem doktor urat, hogy maradjon. Doktor úr a beszélgetés során azzal indokolta lépését, hogy rá kellett jönnie, hogy sőrő életébe nem fér bele a dömösi háziorvosi feladatok ellátása és egyébként is csak, azért vállalta a felkérést, mert tudta, hogy nehézségeink vannak. Egyébként jól érzi magát Dömösön, de ez az eset elgondolkodásra késztette. A beszélgetést azzal zártuk, hogy kértem, hogy gondolja át döntését és változtassa meg. Megígérte doktor úr, hogy gondolkodik rajta. Novák Lajos polgármester elmondja, azt gondolom, hogy a képviselı-testület felhatalmazása alapján holnap egy olyan levelet tudok írni, hogy mindannyian kérjük, hogy gondolja át még egyszer a döntését és lépjünk túl ezen a sajnálatos afféron, akkor doktor úr talán meggondolja magát. Ifj. Paulusz József képviselı elmondja, hogy én is nagyon szeretném, ha maradna doktor úr. Azon a képviselı-testületi ülésen, amikor képviselı társam feltette azt a kérdést, hogy beszéljünk doktor úrral, hogy egyes napokon maradjon 16 óra 30 percig a képviselı-testület elsiklott mellette. Mégis csak beszélni kellett volna doktor úrral, mert még is elıfordulnak ilyen esetek. Ebbıl adódott ez az egész ügy. Novák Lajos polgármester kérdezi a képviselıket, hogy megfogalmazhat-e olyan levelet doktor úrnak, melyben kéri a képviselı-testület a doktor urat, hogy maradjon Dömösön háziorvos az eredetileg meghatározott idıszakra. A képviselık 6 igen 1 nem szavazat mellett felhatalmazták a polgármestert a levél megfogalmazására. Fehér Norbert képviselı kérdezi, hogy a háziorvos kapcsán a jövıbeli megoldásokról beszélhetnénk-e? Novák Lajos polgármester kérdezi, hogy Fehér képviselı úrnak milyen javaslata van? Fehér Norbert képviselı elmondja, azt szeretném, mint ahogy a képviselı-testület egésze, ha Dömösön a háziorvosi feladatokat egy dömösi lakhelyő orvos látná el. Van-e a képviselıtestületnek egy elızetes megállapodása, hogy ki lesz az a orvos, akit elfogad. Nekem is van egy preferált jelöltem. Azt szeretném, ha a testület kialakítana egy álláspontot, hogy kit szeretne háziorvosnak. Novák Lajos polgármester elmondja, hogy e témában beszélgetni lehet, de dönteni a képviselı-testület akkor tud, ha a pályázati kiírásnak megfelelı pályázat van, bármely jelentkezırıl is van szó megfelel. 2. Helyi önkormányzatok fenntartásában lévı sportlétesítmények felújítására kiírt pályázaton való részvétel 5

6 Novák Lajos polgármester elmondja, hogy már évek óta kereste a képviselı-testület azt a lehetıséget, hogy a szomorú állapotban lévı futballpályát hogyan tudná rendbe hozni. Most nyílt meg egy lehetıség az önkormányzati minisztérium által meghirdetett pályázat kapcsán, mivel ebben a pályázati kiírásban sportlétesítmény felújítására van mód. Nem egyszerő a történet, mert nehéz erre a töltésre azt mondani, hogy felújításra szoruló sportpálya. A pályázat kiírója 100 %-ban támogatja a nyertes pályázatokat. A támogatási kérelmet április 24-ig kell eljuttatni a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatóság illetékes megyei szervezeti egységéhez. A pályázatot az esztergomi kistérség munkatársa állítja össze anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Az önkormányzat kb. 7,5 millió forintra fog pályázni, mert 3500 m 3 föld szükséges a futballpálya rendbetételére. Ez a földmennyiség kb. 50 cm-el emeli meg a jelenlegi pályaszintet. Ahhoz, hogy az önkormányzat ezen pályázati kiírásban részt vegyen, szükség van a képviselıtestület hozzájárulására. Kérdezem az elıterjesztéssel kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel, hozzászólás. Hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester javasolja, hogy a képviselıtestület járuljon hozzá a pályázat benyújtásához. A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 26/2009. (IV.15.) Ökt. határozata 1.) Dömös Község Önkormányzatának Képviselıtestülete úgy dönt, hogy az Önkormányzati Miniszter által a helyi önkormányzatok fenntartásában lévı sportlétesítmények felújításának támogatásáról szóló 15/2009. (III.17.) ÖM rendelet alapján meghirdetett sportlétesítmény felújítására kiírt pályázaton részt vesz. 2.) A képviselıtestület a 11/5 hrsz-ú Dömös, Kossuth Lajos utcában található önkormányzati tulajdonú labdarúgó pálya felújítására pályázik. 3.) Képviselıtestület úgy dönt, hogy a labdarúgó pálya felújítása Dömös község életében olyan fontosságú, hogy a pályázathoz a évi költségvetése terhére 10 % saját forrást biztosít. 4.) A képviselıtestület felhatalmazza Novák Lajos polgármestert, hogy a pályázati kiírás minden szakaszában Dömös Község Önkormányzatát képviselje. Felelıs: Novák Lajos polgármester Határidı: a pályázatok benyújtására: április Dömös Község Önkormányzat Sportkoncepciójának megalkotása Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a sportkoncepció az elızı napirendi ponthoz kapcsolódik. A sportlétesítmények felújítására kiírt pályázat egyik feltétele, hogy az önkormányzat érvényes sportkoncepcióval rendelkezzen. Kérdezem a képviselıket, hogy a jegyzı úr által összeállított sportkoncepcióval kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel, hozzászólás. Hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester javasolja, hogy a képviselıtestület fogadja el Dömös Község Önkormányzat Sportkoncepcióját. 6

7 A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta. Dömös Község Önkormányzatának 27/2009. (IV. 15.) Ökt. határozata Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı tartalommal Dömös Község Önkormányzat Sportkoncepcióját elfogadja. Felelıs: Határidı: Dömös Község Önkormányzat sportrendeletének megalkotása Elıterjesztı: Dr. Szabó Attila jegyzı Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a sportrendelet megalkotása is a sportlétesítmények felújítására kiírt pályázathoz kapcsolódik, mert a pályázati kiírás értelmében jó pont, ha az önkormányzat rendelkezik sportrendelettel. Felkérem Dr. Szabó Attila jegyzıt, hogy tájékoztassa a képviselıtestületet a sportrendelet tartalmáról. Dr. Szabó Attila jegyzı elmondja, hogy a sportról szóló évi I. törvény ad felhatalmazást arra, ha az önkormányzat sporttevékenységét helyi rendeletben szabályozza. Ezen felhatalmazás alapján alkottam meg a sportrendeletet. A rendeletben alapvetıen a meglévı dömösi sporttal kapcsolatos viszonyokat szabályoztam, azaz az óvodai és a szabadidı sporttevékenységet illetve a gyermek és ifjúsági sportot. Ezen kívül szabályoztam, ami egy pályázat elbírálásánál kiemelt szempont szokott lenni a hátrányos helyzető illetve fogyatékosok sportjának segítését is. Novák Lajos polgármester kérdezi, hogy a sportrendelettel kapcsolatban van-e képviselıi kérdés, észrevétel, hozzászólás? Hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester javasolja, hogy a képviselıtestület fogadja el Dömös Község Önkormányzat Sportrendeletét. A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta. Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 4/2009. (IV.16.) Ökt. rendelete (A rendelet a jegyzıkönyv mellékletét képezi.) 5. mőködésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásának igénylésérıl (ÖNHIKI) szóló pályázaton való részvétel Novák Lajos polgármester elmondja, hogy az idei évben is szeretne az önkormányzat részt venni az önhibáján kívül forráshiányos önkormányzatok megsegítésére kiírt pályázaton. Eh- 7

8 hez az szükséges, hogy a képviselıtestület ez irányú döntését meghozza. Ez az a pályázat, amelyen az önkormányzat az elmúlt években mindig részt vett és több kevesebb összeget mindig nyert is. Kérdezem a képviselıket, hogy az elıterjesztéssel kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel, hozzászólás. Hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester javasolja, hogy a képviselıtestület járuljon hozzá a pályázaton való részvételhez. A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta. Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 28/2009. (IV.15.) Ökt. határozata Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestülete úgy dönt, hogy a mőködésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásának igénylésérıl és felhasználásáról (ÖNHIKI) szóló pályázati kiírásban részt vesz. Egyúttal felhatalmazza Novák Lajos polgármestert, hogy a pályázati kiírásban Dömös Község Önkormányzatát képviselje. Felelıs: Novák Lajos polgármester Határidı: május Virágosítási pályázat elbírálása Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a mellékelt anyagból látszik, hogy a falu virágosítására két vállalkozó adta be a pályázatát. Az egyik pályázó sajnálatos módon félreértette az önkormányzat által megszövegezett és kiírt pályázati feltételeket, ezért ezt a pályázatot nem tudjuk értékelni. Másik pályázat, pedig Dani-Szabó Eszter dömösi lakos pályázata. Kérdezem, hogy a beadott pályázatokkal kapcsolatban van-e képviselıi kérdés, észrevétel, hozzászólás? Dénes Kálmánné alpolgármester elmondja, hogy a villanyoszlopokra szerelt képek nem nyerték meg a tetszését. Nem tudom, hogy milyen technikával gondolja Dani-Szabó Eszter, annak érdekében, hogy idıt álló legyen. Novák Lajos polgármester elmondja, hogy erre nincs szükség, mert a pályázat kiírásánál a képviselı-testület megfogalmazta, hogy villanyoszlopokra szerelt virágok nem lesznek. Azt gondolom, hogy ebbıl az összegbıl a virágokat az önkormányzat számlájára vegye meg Dani-Szabó Eszter, hogy ne kelljen ezen összeg után adóznia. Szerintem a képviselı-társaim azzal is egyetértenek, hogy az önkormányzat hibájából vagyunk csúszásban a virágosítással, ezért a munka gyorsítása érdekében a virágágyak felásásába az önkormányzat közcélú munkásai útján a munkák elején besegít. Ugyanis az önkormányzatnak is érdeke, hogy minél több helyen legyen minél elıbb virág. A virágok gondozása a vállalás alapján a vállalkozó feladata. Azt gondolom, hogy próbáljuk meg a falu virágosítását az elképzeléseinknek megfelelıen. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy Dani Szabó Eszter beadott pályázata nagyon szép és ha a pályázatban megfogalmazott gondolatok meg is valósulnak, akkor egy hosszú távú együttmőködést is el tudok képzelni Dani Szabó Eszterrel. Azt is támogatom, hogy a munka elején a közcélú munkások segítsenek be úgy, hogy Dani Szabó Eszter irányítása mellett. 8

9 Egyéb hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester kérdezi, aki egyetért azzal, hogy Dani Szabó Eszter által beadott pályázatát támogassa a képviselı-testület a falu virágosításával kapcsolatban az kézfelemeléssel jelezze. A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 29/2009. (IV.15.) Ökt. határozata Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestülete úgy dönt, hogy a Dömös község virágosítási munkáinak az elvégzésével Dani-Szabó Eszter Dömös Duna u. 3. szám alatt lakó egyéni vállalkozót bízza meg bruttó ,- Ft-ért. Egyúttal a Képviselıtestület felhatalmazza Novák Lajos polgármestert, hogy Dömös Község Önkormányzat nevében a vállalkozási szerzıdést Dani-Szabó Eszter Dömös Duna u. 3. szám alatti egyéni vállalkozóval kösse meg. Felelıs: Novák Lajos polgármester Határidı: azonnal 7. Javaslat a teljes munkaidıben (heti 40 órában) foglalkoztatott közterületfelügyelı alkalmazására Elıterjesztı: Dr. Szabó Attila jegyzı Novák Lajos polgármester elmondja, hogy az elmúlt héten mélységesen felháborított az általunk foglalkoztatott közterület-felügyelı bejelentése, hogy az elıreláthatóan legzsúfoltabb hétvégén nem tud jönni. Tavaly is érzékeltük, hogy ez a jogviszony nem ad kellı lehetıséget arra, hogy azt a munkát, amit az önkormányzat szeretne, annak elvégzését elvárjuk tıle. Nagyon szép, hogy bevételeket szerzett az önkormányzatnak a közterület-felügyelı a büntetések útján, de az nem elég, hogy a falut kétszer végigjárja és a szabálytalan helyen parkoló személygépkocsikra a büntetıcédulát felhelyezi. Gondolkodtunk a jegyzı úrral és talán a képviselı-testületi ülésen is beszélgettünk arról, hogy mi lenne ha egy közterület-felügyelıt heti 40 órában alkalmazna az önkormányzat. A jegyzı urat kértem, hogy gondoljuk át megint, hogy tudnánk még munkát a közterület-felügyelıhöz csoportosítani. Ezt indokolja az is, hogy az önkormányzat április eleje óta hét fı közcélú munkást alkalmaz és Scheili Gábor fizikai alkalmazottunk nem tud állandó jelleggel mellettük tartózkodni a hatékonyabb munka érdekében. A jegyzı úr, azért támogatja a heti 40 órás közterület-felügyelı alkalmazását, mert ı munkáját könnyítené meg a bírságolások utáni papírmunka elintézésében, valamint át lehetne csoportosítani a feladatokat akár a mőszaki részrıl. A közcélú munkásokat pedig a jelenlegi jogszabályok alapján, akár évekig is alkalmazhat az önkormányzat. Tehát a mostani konstrukció értelmében, aki megfelelı színvonalon dolgozik az az önkormányzattól folyamatosan munkát kaphat. A folyamatos munkához folyamatos célok kellenek, amik megvannak, de ezeket valakinek koordinálni illetve legfıképpen ellenırizni kellene. A közterület-felügyelıi státusz munkaidejét, azért is bıvítsük ki, hogy felelısségrevonhatóbb munkatársa legyen az önkormányzatnak, mert akkor a jegyzı úr, az én illetve a képviselı-testület munkája is könynyebb lenne. A jelenlegi közterület-felügyelınk felsıfokú végzettségő, ezért az önkormányzat majdnem annyit fizet neki, mint egy fıállású középiskolai végzettségőnek fizetne. Tehát a bérben nem jelentené a jelenlegi kifizetett bérnek a dupláját csak másfélszeresét és sokkal 9

10 hatékonyabb mőködést eredményezne. Kérdezem a képviselık véleményét a témával kapcsolatban. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy örülök neki, mert a közös gondolkodásunknak a végsı pontját fogjuk elérni, mert valamikor ez célul volt kitőzve csak az önkormányzat anyagi helyzete nem tette lehetıvé. Az elvet nagyon jónak tartom. Támogatom a fıállású közterületfelügyelı alkalmazását. Meggyızıdésem, hogy a saját bérét, ezen felül a költségeit is kitermeli. Kérdezem, hogy fıállású határozatlan idıre szóló közterület-felügyelı alkalmazásáról lenne szó? Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, hogy igen határozatlan idıre szóló fıállású közterület-felügyelı alkalmazásáról van szó. Fehér Norbert képviselı kérdezi, hogy van-e jelentkezı és a jelentkezınek kellenek azok a felszerelések, amik az alkalmazáshoz szükségesek? Ha nincsen az önkormányzat meg tudja-e vásárolni? Dr. Szabó Attila jegyzı válaszában elmondja, hogy jelenleg jelentkezı még nincsen. Az erre vonatkozó pályázatot elıbb még ki kell írni. Egy fıállású közterület-felügyelıi állásra sokkal hamarabb olyan személyek is megmozdulnak, akik egy fél állású közterület-felügyelıi állásra nem jelentkeznek. Egy fıállású állásért bizonyos személyek a jelenlegi állásukat feladják egy csendesebb, nyugodtabb állás reményében. Reményeim szerint az álláshirdetésre olyan személyek fognak jelentkezni, akiknek az alkalmazáshoz szükséges felszerelései megvannak, ezért a felszereléseket az önkormányzatnak nem kell megvásárolnia. A kötelezıen elıírt dolgok jelvény, igazolvány, nyomtatványok az önkormányzat rendelkezésére állnak. Fehér Norbert képviselı elmondja, ha véletlenül az állásra nem jelentkezik senki sem, akkor olyat is el tud képzelni, hogy az önkormányzat egy olyan rátermett, megbízható személyt beiskoláz, akivel az önkormányzat hosszútávon tud számolni. Azzal is teljes mértékben egyetértek, hogy a közcélú munkások munkáját irányítsa illetve felügyelje, de ne terheljük túl, mert ha hétvégén is dolgozik, akkor ne várjuk el tıle, hogy a közcélú munkásokat csak ı egyedül ellenırizze. Novák Lajos polgármester elmondja, hogy jelenleg Scheili Gábor ellenırzi a közcélú munkások munkavégézését, de nem mindig tudja ellátni ezt a feladatot, mert van más jellegő feladata is, ezért ha 50 %-ban be tud neki segíteni a közterület-felügyelı, akkor a másik 50 %-ot ellátja Scheili Gábor. A két személy együttdolgozását tartanám szerencsésnek. Elıbb nem említettem, de nyílván a pályázat kapcsán törekszünk arra, hogy lehetıség szerint középiskolai végzettségő személyt alkalmazzon az önkormányzat a közterület-felügyelıi állás betöltésére. Ha a testület egyetért a javaslattal, akkor holnap a jegyzı úr a pályázatot kiírja. Kérdezem, hogy a témával kapcsolatban van-e egyéb képviselıi vélemény, észrevétel? Egyéb hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester kérdezi, aki egyetért a határozati javaslat A alternatívájában foglaltakkal, azaz, hogy az önkormányzat jövıben heti 40 órában alkalmazzon közterület-felügyelıt az kézfelemeléssel jelezze. A képviselıtestület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 10

11 Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2009. (IV.15.) Ökt. határozata Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestülete úgy dönt, hogy a közrend és a közbiztonság javítása érdekében a meglévı fél státuszú (heti 20 órás munkavégzéső) közterület-felügyelıi munkakört egész státuszra (heti 40 órás munkavégzésőre) növeli, azaz a Polgármesteri Hivatal létszámkeretét egy fél státuszú köztisztviselıvel növeli. A képviselıtestület egyúttal felkéri Dr. Szabó Attila jegyzıt, hogy a köztisztviselık jogállásáról szóló évi XXIII. törvényben szereplı bérezés szerinti határozatlan idıtartamra szóló heti 40 órás munka végzéső közterület-felügyelı alkalmazására vonatkozó pályázatot írja ki. Felelıs: Dr. Szabó Attila jegyzı Határidı: azonnal 8. Egyebek Dömösi helytörténeti kiállítás nyitvatartási idejének és a belépıdíjak összegének a megtárgyalása Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a dömösi helytörténeti kiállítást, ami jelen esetben a Polgármesteri Hivatal Díszterme látva a nagyszámú turistát és egyéb látogatható helye nincsen Dömösnek, ezért úgy gondolom, hogy hétvégente szombat és vasárnap nyitva kellene tartani és óra között. Szimbolikus 200 Ft-os belépıdíj ellenében látogathatóvá tennénk, mint Dömösi Helytörténeti Galéria. Azt gondolom, hogy érdemes lenne megpróbálni. A jegyzı úr szerint nincs technikai akadálya, mert az önkormányzat nyugtát tud adni és ezzel is némi bevételt tudunk realizálni. A terem ırzését az önkormányzat szociális munkása Herman Jenı látná el. Próbáljuk meg és ha beválik, akkor majd továbbfejlesszük. Kérdezem errıl a képviselık véleményét. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy jó ötletnek tartom, viszont az árat sokallom, inkább legyen 100 Ft vagy a gyerekek után csak 100 Ft-ot kelljen fizetni a szülıknek. Kis településeken a helytörténeti kiállítások belépıjegyének ára 100 vagy 200 Ft szokott lenni, de a gyerekeknek szoktak kedvezményt adni. Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a 200 Ft-os árat, azért kellene meghatározni, hogy a Polgármesteri Hivatalba ne a WC használata miatt jöjjenek be. Azt javaslom, hogy a helytörténeti kiállítás belépı jegyének ára 6 év alatt ingyenes, 18 éves korig 100 Ft, a felnıtteknek 200 Ft, míg a családi jegy 400 Ft lenne. Kérdezem, hogy a témával kapcsolatban van-e egyéb képviselıi vélemény, észrevétel? Egyéb hozzászólás nem lévén, Novák Lajos polgármester kérdezi, aki egyetért azzal, hogy hétvégente, szombat és vasárnap a Dömösi Helytörténeti Galéria és óra között nyitva tartson az elıbb említett belépıdíjak ellenében az kézfelemeléssel jelezze A képviselıtestület a javaslatot megtárgyalta és 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 11

12 Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 31/2009. (IV.15.) Ökt. határozata Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal Dísztermében a helytörténeti kiállítás szombat-vasárnap óra, valamint óra között nyitva tart az alábbi belépıdíjakkal: Felnıtt: 200,- Ft Gyermek (18 év alatt): 100,- Ft Családi: 400,- Ft 6 év alatt: ingyenes Határidı: ---- Felelıs: ---- Tájékoztató Szalay Balázs a révközlekedést üzemeltetı vállalkozóval folyó tárgyalásokról Novák Lajos polgármester tájékoztatja a Képviselıtestületet, hogy Szalay Balázs megkereste az önkormányzatot, hogy az önkormányzat a révközlekedés mőködtetésére kiírt pályázaton vegyen részt. A pályázandó összeg maximum 2 millió forint. A pályázatot június 2-ig kell benyújtani. Szalay Balázs, a jegyzı úr és jómagam ez ügyben elızetes megbeszélést folytatunk és megállapodtunk, hogy a révközlekedés mőködtetésére vonatkozó üzemeltetési szerzıdést újraszövegezzük, mert elnagyolt. Az önkormányzaton keresztül megnyert támogatásért cserébe sikerült azt is elérnünk, mivel a Duna túloldalán van a kerékpárút, hogy a révátkelés árából a dömösi állandó lakóhellyel rendelkezı személyek 50 %-os kedvezményt kapnak. A kerékpár átviteléért, pedig a dömösieknek a révátkelésnél nem kell fizetniük. Dénes Kálmánné alpolgármester kérdezi, hogy a helyi lakosság tudja, hogy a Duna túloldalán van egy kerékpárút? Novák Lajos polgármester elmondja, hogy a kerékpározni szeretık bizonyára tudják. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy ez a kedvezmény nem csak a kerékpárosoknak, hanem a kirándulni vágyóknak is az. Novák Lajos polgármester elmondja, amennyiben a képviselı-testület ezzel az iránnyal egyetért, akkor a részleteket pontosítjuk és a testület ez irányú döntését követıen a pályázatot természetesen benyújtjuk. Tájékoztató a volt tanári szoba bérbeadására a HBM Kft-vel kötött bérleti szerzıdés aláírásáról Novák Lajos polgármester tájékoztatja a képviselıtestületet, hogy a legutóbbi képviselıtestületi ülésen a volt tanári szoba bérbeadásáról döntött a képviselı-testület. Ez irányú bérleti szerzıdést az önkormányzat a múlt héten a bérlı HBM Kft-vel aláírta. A helyiséget azóta közösen megtekintettük. Árajánlatokat kérünk be a volt tanári szoba felújítására, amit döntı részben a cég fog fizetni. İk egy tisztasági meszelésben, festésben, parketta csiszolásban gondolkodnak. Nyilván az önkormányzatnak biztosítani kell a főtést, ami ott jelenleg nincsen 12

13 megoldva. Bekérjük az árajánlatokat és a céggel megpróbáljuk megosztani a terheket. Nyilván van egy összeghatár, amíg érdemes elmenni függetlenül attól, hogy ez a cég meddig marad. Egyenlıre az árajánlatok bekérését kezdtük el. Tájékoztató a vis-maior pályázat eredményérıl Novák Lajos polgármester örömmel tájékoztatja a képviselıtestületet, hogy az önkormányzatnak az önkormányzati tulajdonú sziklafal Királykúti u számú ingatlanok mögötti részének helyreállítására beadott pályázata sikeres volt. Az önkormányzat Ft támogatást nyert. A 30 %-os önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak, tehát mintegy 16 millió forint helyreállítási költséget ismert el a pályázat elbírálója a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. Ez az a pályázat, aminél a megítélt támogatást elıre utalják. Képviselıi kérdés a nyári napközi mőködtetésérıl Dénes Kálmánné alpolgármester elmondja, hogy több kisgyermekes szülıvel beszélt mostanában és felvetették, hogy nem lehetne-e valahogyan Dömösön, annak ellenére, hogy nincsen iskola egy nyári napközit létrehozni vagy szervezni. Nekik eleinte az is megfelelı lenne, ha a volt általános iskolában biztosítana az önkormányzat számukra egy helyiséget. Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, hogy lehetséges, mert a Baba-Mama Klub is jelenleg ott mőködik és a volt általános iskolában van még szabad tanterem. Aki ebben gondolkodik, azt a képviselı-testület támogatni tudja. Dr. Szabó Attila jegyzı elmondja, hogy hivatalos formában csak akkor mőködhet a nyári napközi, ha a jogszabályi elıírások teljesülnek és erre vonatkozó mőködési engedélyt az ÁNTSZ megadja. Képviselıi kérdés a Rám szakadék bejáratánál büfé elhelyezésével kapcsolatban Dénes Kálmánné alpolgármester kérdezi, hogy többen felvetették, hogy a Rám szakadék bejáratánál a parkolóban nem lehetne-e egy büfét mőködtetni? Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, hogy az önkormányzat várja a vállalkozók jelentkezését. Ez a terület az önkormányzaté, ezért ilyen célra szívesen bérbe adja. Ha valaki lát benne fantáziát és megszerzi a szükséges engedélyeket, akkor a képviselı-testület bérbe adja a területet. Képviselıi kérés Ifj. Paulusz József képviselı elmondja, hogy a Kainz György forrás vize továbbra sem iható, ezt valahogyan jelezni kellene egy tábla segítségével. Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy többször is volt kihelyezve erre figyelmeztetı tábla, de a turisták állandóan leszedték. 13

14 Képviselıi kérdés a játszótér pályázattal kapcsolatban Ifj. Paulusz József képviselı kérdezi, hogy a játszótér pályázattal kapcsolatban van-e valamilyen hír? Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, hogy még nincs. Annyi elırelépés történt, hogy körülbelül három hete a Vidékfejlesztési Hivatal Felügyeleti Fıosztályának illetékes munkatársai Dömösön voltak és megvizsgálták a három pályázati célt, amire az önkormányzat pályázott, azaz a ravatalozót, a faluházat és a játszóteret. Lefényképezték, ledokumentálták, hogy milyen állapotban vannak az épületek. A pályázatokkal kapcsolatban a döntést májusra ígérik. Képviselıi kérdés a Dömös történetét bemutató kiadvánnyal kapcsolatban Fehér Norbert képviselı elmondja, hogy gondolkozzunk el azon, ha nem is idén, hanem jövıre, hogy minél több helyet tudjunk parkolónak kijelölni és azokat is fizetıssé tenni, ezzel is növelve az önkormányzat idegenforgalmi bevételét. A Dömösi Helytörténeti Galériával kapcsolatban korábban a testület beszélgetett arról, hogy készüljön egy Dömös történetét bemutató kiadvány. Kérdezem, hogy a kiadvány készítése folyamatban van-e? Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, akivel ingyenesen szerette volna elkészíteni, az már pénzt kér érte, ezért a kiadvány készítése megállt. Képviselıi kérdés az állatsimogatós pályázattal kapcsolatban Fehér Norbert képviselı kérdezi, hogy az állatsimogatóval kapcsolatban érkezett-e pályázat? Novák Lajos polgármester válaszában elmondja, hogy egyenlıre még nem érkezett pályázat. Kiss Balázs és Érsek László állattartók azok a személyek, akik gondolkodnak azon, hogy adnak be pályázatot, de egyenlıre még nem adtak be. Mivel a képviselıtestületi ülésnek más napirendi pontja nem volt, Novák Lajos polgármester az ülést bezárta és a részvételt megköszönte. Kmf. Novák Lajos polgármester Dr.Szabó Attila jegyzı 14

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Veres-Herédi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. november 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. november 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. november 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl. Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2013. december 30-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 129-3/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését? Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről 166-6//2011. ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 5/2011.(III.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné

Részletesebben

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 12. napján 15:00 órakor megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Helye: Faluház Salföld,

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 235-13/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Bakonyjákó

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve 12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András

Részletesebben

Nagy András polgármester Köszöntötte a megjelenteket. Az ülés napirendjének a meghívó szerinti napirend elfogadását javasolta.

Nagy András polgármester Köszöntötte a megjelenteket. Az ülés napirendjének a meghívó szerinti napirend elfogadását javasolta. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. augusztus 26-án 14 30 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. május 12-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l.

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. május 12-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Ügyiratszám: 22-27/2010. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. május 12-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Helye: Polgármesteri Hivatal Jelen

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bozsok Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 8-án 17,00

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 18.30 órakor megtartott -

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-11//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi augusztus hó 29-én, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 15-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19-én 18:00 órakor az önkormányzat hivatalos helyiségében tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Szentgróti

Részletesebben

Győrzámoly Községi Önkormányzat

Győrzámoly Községi Önkormányzat Győrzámoly Községi Önkormányzat JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült: 2014. december 2. napján a 16.15 órakor kezdődő ülésen Helye: Győrzámoly Község Önkormányzat Hivatalának tanácsterme

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében 3044 Szirák,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 2/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 09-én tartott képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2014. november 26-án 14.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 18-i üléséről Határozat: 15 32/2010.(II.18) számú Rendelet: 2/2010.(II.19.) 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 1/2013. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2013. január 28-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-6. TARTALOMJEGYZÉK 1/2013.(I.28.) PBH.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Készült: Szil Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én (kedd) 19,oo órakor a Községháza

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D :

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D : 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737. Bük, Eötvös u. 11.) galériájában, Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző ismertette a határozati javaslatban foglaltakat.

JEGYZŐKÖNYV. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző ismertette a határozati javaslatban foglaltakat. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-10/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Gyomaendrıd 16/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Gellai Imre, Dezsı Zoltán alpolgármesterek; Babos László, Bátori

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2010. december 8-án megtartott közmeghallgatással egybekötött testületi ülésén Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. február 20-án 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Borsosberény Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 495/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-11 / 2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. június 20-án tartott

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Szentgál Polgármesteri Hivatal, nagyterem

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Nagykátai Polgármesteri Hivatal 6-os bejárat emelet (Nagykáta,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2016. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. március 4-én megtartott üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Csókás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v a Közoktatás-politikai Tanács 2008. február 5-én, kedden, 10 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V., Szalay u. 10-14.) 101. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal Révfülöpi Kirendeltsége (Révfülöp, Villa Filip tér 8.)

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal Révfülöpi Kirendeltsége (Révfülöp, Villa Filip tér 8.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. augusztus 28. napján 08:30 órakor megtartott rendkívüli nyilvános képviselő-testületi üléséről. Helye: Kővágóörsi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 06. 20-án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 06. 20-án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 06. 20-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, az Oktatási Bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság

Részletesebben

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről.

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község

Részletesebben

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl 8401-4 J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Dr. Szentgyörgyi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 7-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés KEOP

Részletesebben