(4) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. ~ (2) bekezdés g) pontja szerinti kimutatást a 9. melléklet tartalmazza.
|
|
- Zoltán Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Dunaalmás Község Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1] bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. ~ Dunaalmás Község Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2017. (1.30.) önkormányzatai rendelet végrehajtását: a) ezer Ft bevételi főösszeggel b) ezer Ft kiadási főösszeggel jóváhagyja. 2. ~ (1) A helyi önkormányzat költségvetési bevételeit, az európai uniós forrásból flnanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektekbevételeitaz 1. melléklet tartalmazza. (2) A helyi önkormányzat költségvetési kiadásait: a) a helyi önkormányzat nevében végzett beruházások, felújítások kiadásait beruházásonként, felújításonként, b) a helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat, és c) az európai uniós forrásból Enanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint a helyi önkormányzat ilyen projekthez történő hozzájárulásait, az 1. melléklet tartalmazza. (3) A költségvetési hiány belső finanszírozását a 2. melléklet tartalmazza. (4) A költségvetési hiány külső finanszírozását a 3. melléklet tartalmazza. (5) A költségvetési év fejlesztési céljait a 4. melléklet tartalmazza. (6) Az általános tartalék és céltartalék összegét az 5. melléklet tartalmazza. 3. ~ (1) Az önkormányzati hivatal bevételi és kiadási előirányzatait és a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban a 6. melléklet tartalmazza. (2) A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát költségvetési szervenként és a közfoglalkoztatottak létszámát, valamint ezen költségvetési szervek bevételeit és kiadásait a 7. melléklet tartalmazza. (3) A költségvetési egyenleg összegét az 8. melléklet tartalmazza. (4) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. ~ (2) bekezdés g) pontja szerinti kimutatást a 9. melléklet tartalmazza. (S) Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 10. melléklet tartalmazza. (9) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 24. ~ (4) bekezdés a) pontja szerinti egyszerűsített mérleg kimutatást a 11. melléklet tartalmazza. (10) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 24. ~ (4) bekezdés a) pontja szerinti eredmény kimutatást a 12. melléklet tartalmazza. (11) A többéves kihatással járó kötelezettségvállalásokat a 13. melléklet tartalmazza. (12) Az önkormányzat vagyonkimutatását a 14. melléklet tartalmazza.
2 4. ~ Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép ~Árp polgármester ósi Emőke jegyző A rendelet kihirdetve: május 30. dr. Kórósi Emőke jegyző 2
3 1. melléklet a 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzat évi bevételei forrásonként Sorszám Előwányzat megnevezése Előirányzat ~ Teljesités Teljesítés 1. Helyi adók ,3% 2. Átengedettközpontiadók ,6% 3. ebből gépjárműadó ,6% 4. Adópótlék, adóbírság ,0% 5. Közhatalmi bevételek ,5% 6. Szolgáltatások ellenértéke ,9% 7. Ellátási díjak ,8% 8. Kiszámlázottáltalánosforgalmiadó ,3% 9. Egyéb működési bevételek ,5% 11. Működési bevételek összesen ,2% 12. Helyi önkormányzat működésének általános ,0% tamogatasa 13. Települési önkormányzat köznevelési ,0% feladatainak tamogatasa 14. Szociálisés ~ ermekétkeztetési feladatok tamogatasa ,0% 15. Közművelődési feladatok támogatása ,0% 16. Működési célú költségvetési támogatások és ,0% kiegeszito tamogatasok 17. Önkormányzatok működési támogatása ,0% Egyéb működési célú támogatások 19. államháztartáson belülről-ebből ,4% társadalombiztosítás pénzügyi alapjai Egyéb működési célú támogatások 20. államháztartáson belülről-ebből elkülönített ,5% állami pénzalapok 21. Működési célútámogatások ,5% allamhaztartason belulrol osszesen 22. Ingatlanok értékesítése % 23. Felhalmozási bevételek % 24. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei allamhaztartason belulrol ,0% 25. Felhalmozási célútámogatások összesen ,0% 26. Költségvetési bevételek ,7% 27. Előző évi költségvetési maradványának % igenybevetele 28. Államháztartáson belüli megelőlegezések % 29. Finanszírozási bevételek % 30. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN ,2% 3
4 Dunaalmás Község Önkormányzat évi kiadásai forrásonként Eredeti Módosított Sorszám Előirányzat megnevezése előirányzat elóirányzat Teljesítés Teljesítés 1. Személyi juttatások ,8% 2. Választott tisztségviselők juttatásai ,0% Munkaadókat terhelő járulékok és ~ szociális hozzájárulási adó ,5% 4. Személyi juttatások összesen ,9% 4. Készletbeszerzés ,4% 5. Kommunikációs szolgáltatások ,2% 6. Egyéb szolgáltatások kiadásai ,5% Kiküldetések, reklám-és propaganda ~ kiadások ,7% 8. Egyéb dologi kiadások ,9% 9. Dologi kiadások összesen ,0% 10. Ellátottakpénzbelijuttatásai ,1% 11. Egyéb működési célú kiadások, ,5% tartalékok 12. Beruházások ,7% 13. Felújítások ,2% 16. Költségvetési kiadások ,4% Államháztartáson belüli ,0% megelőlegezések visszafizetése 18. Központi irányító szervi támogatások folyósítása ,2% 20. Finanszírozási kiadások ,3% 21. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN ,0% 4
5 2. melléklet a 6/20184V.30.) önkormányzati rendelethez Költségvetési hiány belső finanszírozása Eredeti Modositott Sorszam Előirányzat megnevezése.. Teljesités ~ előirányzat előirányzat 1. Felhalmozási célú pénzmaradvány O O O ~ 2. Működési célú pénzmaradvány O O O 3. Összesen O O O 4. Felhalmozási kiadás O O O 5. Működési célú pénzmaradvány átadás O O O 6. Összesen O O O 3. melléklet a6/2018.(v.30.) önkormányzati rendelethez Költségvetési hiány külső finanszírozása... Eredeti Módosított. Sorszam Floirányzat megnevezese.... Teljesités eloiranyzat eloiranyzat 1. Működési célú likvidhitel o o o 2. Működési célú hitelfelvétel O O O 3. Összesen o o o 4. Működési kiadás O O O 5. Osszesen O O O 4. melléklet a6/20184v.30.) önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzatának évi felújításai és beruházásai Eredeti Módosított Sorszám Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat Téljesítés 1. Immateriális javak beszerzése Ingatlanok beszerzése, létesítése Informatikai eszközbeszerzés Egyéb tárgyi eszköz beszerzés Részesedések beszerzése Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó 7. Beruházások összesen Ingatlanok felújítása Felújítási célú általános forgalmi adó Felújítások összesen Beruházások, felújítások összesen
6 5. melléklet a 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelethez Tartalékok. Eredeti Módosított. Sorszám Előirányzat megnevezése Teljesités előiranyzat eloirányzat 1. Általános tartalék Céltartalék Osszesen 6. melléklet a 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzatának bevételi és kiadási előirányzatai Kék Duna Óvoda bevételei, és kiadásai Sorszam Elóirányzat megnevezése el~iat ~ Teljesités Teijesites 1. Köznevelésifeladatoktámogatása ,0% 2. Önkormányzati támogatás ,7% Előző évi költségvetési maradvány 3. igénybevétele ,0% 4. Finanszírozási bevételek összesen ,2% 5. Személyi juttatások ,9% 6. Szociális hozzájárulási idő ,3% 7. Készletbeszerzés ,0% 8. Kommunikációs szolgáltatások ,0% 9. Szolgáltatási kiadások ,6% 10. Kiküldetések ,0% 11. Egyéb dologi kiadások ,0% 12. Dologi kiadások összesen ,0% 13. Beruházások ,5% 14. Felújítások ,2% 15. Költségvetési kiadások ,7% 6
7 Védőnői szolgálat bevételei és kiadásai Eredeti Módositott. Sorszam Eloiranyzat megnevezes... Teijesites Teljesités ~ előiranyzat eloirányzat 1. Működési célú pénzeszközátvétel ,0% 2. Önkormányzati támogatás ,0% L Bevételek összesen ,0% ~ Személyi juttatások ,0% ~ Szociális hozzájárulási adó ,0% 6. Dologi kiadások ,0% 7. Beruházások ,0% ~ Kiadások összesen ,0% Művelődési ház bevételei és kiadásai Sorszám Előirányzatmegnevezése el ~j~at ~ TeljesítésTeljesítés ~ Kulturális feladatok ,0% tamogatasa 2 Onkormányzati támogatás ,0% ~ Bevételek összesen ,0% Személyi juttatások ,0% ~ Szociális hozzájárulási adó ,0% 6. Dologi kiadások ,0% 8 Kiadások összesen ,0% 7. melléklet a 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzatának éves létszám-előirányzatának teljesítése költségvetési szervenként, valamint a közfoglalkoztatottak éves létszám előirányzatának teljesítése Sorszám Teljesített Intézmény és szakfeladat. eloirányzat lnegnevezcse ff6) 1. Tatai Kozos Onkormányzati Hivatal 5 2 KékDuna Óvoda Védőnői ellátás 1 4. Kozművelődés, konyvtár 1 5 Kozséggazdálkodás 9 6 Kozfoglalkoztatottak létszáma 8 7. Összes foglalkoztatott 34 7
8 8. melléklet a 6/2018. (V.30.) önkormányzati rendelethez Költségvetési egyenleg Előirányzat Sorszám Megnevezés.. főosszege (eft) Teljesítés (eft) 1. Költségvetési bevételek Finanszírozási bevételek Bevételek összesen Költségvetési kiadások ~ Finanszirozasi kiadasok 6. Kiadások összesen Egyenleg melléklet a 6/2018.(V.30.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat adósságállománya Sorszám Megnevezés Előirányzat összege (eft) 1 Műkodési célú hitel O Több éves kihatással járó feladatok előirányzata éves bontásban Sorszám Megnevezés Elóirányzat összege (eft) 1. Hitelek állománya 2017 január 1-jén O 10. melléklet a 6/2018.(V.30.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások évben. Tervezett Tenyleges Sorszam Bevetel jogcime ~mogatás (e Ft) támogatás (eft) 1 Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése 2. Helyi iparűzési adóból biztosított kedvezmeny 3. Hységhasosítás~tái~ kedvezmeny 4. Kedvezmények összesen
9 11. melléklet a 6/2018. (V.30.) Önkormányzati rendeletbez Dunaalmás Község Önkormányzat mérlege év -. Állomány. Allomany.. Sorszam Megnevezes... targyev targyev elejen.. vegen 1. Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök 0 23 ~ A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök Készletek Értékpapírok O O 7 ~ B)Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök 8. Hosszú lejáratú hitelek O O 9. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek Forintszámlák, devizaszámlák Idegen pénzeszközök O O 12. C) Pénzeszközők Költségvetési évben esedékes követelések Követelés jellegű sajátos elszámolások ) Követelések E)Egyéb Sajátos eszközoldali cisz F)Aktív időbeli elhatárolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN G)Sajáttőke H) Kötelezetts~gek flegyébsajátosforrásoidalielsz. O O 22 ~) Kincstári szómiavezetéssel kapcsolatos o. elszámolások 23. K)Passzív időbeli elhatórolások FORRÁSOK ÖSSZESEN
10 12. melléklet a 6/2018.(V.30.) Önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzat eredmény kimutatása évre Előző Tárgyi Sorszam Megnevezes.. ~ idoszak idoszak 1. Közhatalmi eredményszemléletű bevételek Eszközök ás szolgáltatások értékesítésének nettó 2. árbevétele Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű 3. bevétele L Tevékenységek nettó eredm ényszemléletű 4. bevétele IL Aktivált saját teljesítmények értéke 0 0 Központi működési célú tám. eredményszemléletű 6. bevételei Egyéb működési célú támogatások 7. eredményszemléletű bevételei Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek IlL Egyéb eredményszemléletű bevételek Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások értéke Eladott áruk beszerzési értéke O O 13. Eladott szolgáltatások értéke O O 14. IV. Anyagjellegű ráfordítások Bérköltség Személyi jellegű egyéb kifizetések Bérjárulékok V. Szem élyi jellegű ráfordítások VI. Értékcsökkenési leírás VII. Egyéb ráfordítások A) Tevékenységek eredménye Kapott osztalék O O 23. Kapott kamatok O O PIlL Pénzügyi műveletek eredményszemléletű 24. bevételei O O 25. IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai O O 26. B) Pénzügyi műveletek eredménye C) Mérleg szerinti eredmény
11 13. melléklet a 6/2018.(V.30.) Önkormányzati rendeletbez Több éves kihatással járó kötelezettségvállalások részletezése évben hosszú lejáratú hitel felvételről nem döntött az önkormányzat évi hosszú lejáratú kötelezettség záró állománya: 0 Ft 14. melléklet a /2018.(V.30.) Önkormányzati rendelethez Dunaalmás Község Önkormányzatának vagyonkimutatása 11
12
13 A ~ j-f~s C_..~l.-. - ~~I ~. j.l..it~. 1 L. ~C -... Dunaalmás Község Önkormányzat VAGYONKIMUTATÁS - (Bruttó értéken ezer Forintban) 1. oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Megnevezés Sor Db Forg.képtelen Korl.fkép. Forg.képes Nem besorolt összesen 1. Alapitás átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékű jogok (1113., 1123.) Szelleni ternékek (1114., 1124.) Inunateriális javakra adott előlegek limnateriális javak értékhelyesbítése I. Inunateriális javak Összesen ( ) Ingatlanok és vagyoni értékű jogok Gépek, berendezések és felszerelések Jármúvek (1321., 1322 bál) Tenyészállatok (141., 142 bál) Beruházások, felújítások Beruházásra adott elölegek Állani készletek, tartalékok Tárgyi eszközök értékhelyesbitése II. Tárgyi eszközök Összesen (08+.+l5) Egyéb tartás részesedés < ) Tart6s hitelviszonyt n. értékpapír Tartósan adott kölcsön Hosszú lejáratú bankbetétek (178.) Egyéb hosszú lejáratú követelések Befektetett pénzügyi eszközök éb III. Befektetett pénzügyi eszközök össz Üzemeltetésre, kezelésre átadott e Koncesszióba adott eszközök Vagyonkezelésbe adott eszközök Vagyonkezelésbe vett eszközök Üzen., k.átadott, v. vett eszközök IV. üzemeltetésre, kezelésre ( ) A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEH
14 . Dunaalmás Község Önkormányzat VAGYONKIMUTATÁS - (Bruttó értéken ezer Forintban) 2. oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Nem bontott Leltári/helyrajzi Érték Fökszám Forg.kép. Ing. N.Sorszán szám E
15 Dunaalmás Község Önkormányzat Kataszterinapló 1.o1~a1 Ingatlanvagyon Kataszter Almási út Ing.j Sorsz. Teiepuies Helyr.szam eli Fkép Megnevezés Utca+hs z Tel.ter(m2) Onk% Onk.tul(m2) Brutto Becsult 319 Dunaalmás 515/ / / viztároló medence belterület Dunaalmás 4001/ / / Ravatalozó Almási utca iounaalmás 4008/ / / Közút NÉVTELEN UTCA cunaalmás 4012/ / / Beépitetien terület NÉVTELEN UTCA cunaaimás 4068/ / / Beépitetien terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4069/ 2/ / Posta Almási utca , Dunaalmás 4075/ / / Lakáház udvar Almási utca ounaalmás 4096/ / / Mikovényi Sámuel utc MIKOVéNYI SáMUEL Sounaalmás 4097/ / / Buszöböl Almási utca ounaalmás 4160/ 2/ / Kis utca Kis utca Dunaalmás 4181/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4193/ 5/ / KÉk Duna Napköziotth Csokonai utca BOO 061 8ounaalmás 4196/ / / Vöröskőai:ja utca VÓRÓSKŐALJA UTCA ounaaimás 4204/ / / Köz VÖRÓSKŐALJA UTCA lodunaalmás 4230/ / / Lilla utca Lilla utca liounaalmás 4245/ / / Beépitetlen terület Lilla utca l2dunaalmás 4247/ / / Beépítetlen terület Csokonai utca Dunaalmás 4264/ / / Általános iskola és Csokonai utca Dunaalmás 4287/ / / Árok Nagy Kornél tér Dunaalmás 4288/ / / Csokonai utca Csokonai utca l5dunaalmás 4289/ / / Közterület Nagy Kornél tér l6dunaalmás 4295/ / / Közút NéVTELEN l7dunaalmás 4298/ / / Közút NÉVTELEN UTCA l8dunaalmás 4299/ 4/ / Közút NÉVTELEN UTCA l9dunaalmás 4299/ 6/ / Közterület Fő ÚT oDunaaimás 4303/ / / Közterület Fő út lDunaalmás 4312/ / / Vasút utca VASÚT UTCA Dunaalmás 4314! / / Közterület VASÚT UTCA ounaalmás 4317! / / Beépítetlen terület VASÚT UTCA Dunaalinás 4318/ 2/ / Vasút utca VASÚT UTCA sDunaalmás 4322/ / / Ernlékmü, Művelődési Fő út Dunaalmás 4324/ / / Közút és parkoló Fő út Dunaalmás 4330/ / / óvoda /Volt Iskola! Almási utca Dunaalmás 4332/ / / Közterület Fő út Dunaalmás 4347/ / / Lakáház /Rendőr laká Alreási utca Dunaalmás 4356! /! Polgármesteri Rivata Almási utca Dunaalmás 4357/ / / Közút Fő út 1001 lou Dunaalmás 4358/! / Régi Óvoda Almási utca ounaalmás 4375/ / / Közút Fő út
16 Dunaalmás Község Önkormányzat Kataezterinapló 2.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Alinási út 32 Sorsz. Település Melyr.szám Iflg.J Fkép Megnevezés Utca±hsz Tel.ter(m2) Őnk% Önk.tul(in2) Bruttó Becsült 300unaalmás 4413/ / / Beépítetlen terület Fő üt lounaalmás 4422/ / / Beépítetlen terület Fő üt Dunaalmás 4430/ / / Beépltetlen terület Fő üt Dunaalmás 4445/ 1/ / Árok NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4445/ 3/ / Árok NÉVTELEN UTCA snunaalmás 4456/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4465/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA ounaalniás 4466/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4467/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA gounaalmás 4473/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA unaalmás 4476/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA lcunaalmás 4479/ / / Beépitetlen terület NÉVTELEN UTCA l2ounaalmás 4481/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA nunaalmás 4482/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA ounaalmás 4490/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA sDunaalinás 4491/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA nunaaimás 4499/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4502/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4515/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA gounaalmás 4516/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Súounaalmás 4518/ / / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA SlDunaalmás 4538/ / / Beépítetlen terület DUNAPART S2nunaalrnás 4539/ / / Árvizi kapu DUNAPART S3Dunaalmás 4574/ / / Beépítetlen terület K01-tTREIBER PATAK-VASúT KŐ Dunaalmás 4578/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ SsDunaalmás 4582/ / / Beépítetlen terület K0HTREIBER PATAK VASúT KŐ S60unaalmás 4583/ / / Beépitetlen terület KOETREIBER PATAK VASúT KŐ S7Dunaalmás 4584/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ Dunaalmás 4586/ / / Beépitetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ S9Dunaalmás 4587/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ GüDunaalmás 4588/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ lounaalmás 4589/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KÖ Dunaalmás 4590/ / / Beépítetlen terület K0HTREIBER PATAK VASúT KŐ Dunaalmás 4591/ / / Beépítetlen terület KOHTREIBER PATAK VASúT KÖ Dunaalmás 4592/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ sDunaalmás 4593/ / / Beépítetlen terület KOHTREIBER PATAK VASúT KÖ ounaalmás 4596/ / / Beépitetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KÖ Dunaalmás 4598/ / / Közterület KÜHTREIBER PATAK VASúT KÖ Dunaalmás 4599/ / / Beépítetlen terület KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ
17 Dunaalrnls Község Önkormányzat Kataszterinapló 3.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település 69 Dunaalmás 70 Dunaalinás 71 Dunaalrnás 256 Dunaalmás 72 Dunaalmás 73 Dunaalmás 74 Dunaalmás 75 Dunaalmás 76 Dunaalmás 77 Dunaalmás 78 Dunaalmás 79 Dunaalmás 80 Dunaalmás 82 Dunaalmás 83 Dunaalmás 84 Dunaalmás 85 Dunaalmás 86 Dunaalmás 87 Dunaalmás 88 Dunaalmás 89 Dunaalmás 90 Dunaalmás 91 Dunaalmás 92 Dunaalmás 93 Dunaalmás 94 Dunaalmás 95 Dunaalmás 96 Dunaalrnás 97 Dunaalmás 98 Dunaalmás 99 Dunaalmás 100 Dunaalmás 101 Dunaalmás 102 Dunaalmás 103 Dunaalmás 104 Dunaalmás 105 Dunaalmás 106 Dunaalmás 107 Dunaalmás 4600/ 4 601/ 4602/ 4603/ 4 604/ 4612/ 4615/ 4617/ 4 628/ 4629/ 4640/ 4641/ 4 642/ 4 647/ 4 648/ 4655/ 4 658/ 4 664/ 4 665/ 4 667/ 4 668/ 4 669/ 4 670/ 4 672/ 4 678/ 4679/ 4 681/ 4 682/ 4 683/ 4 684/ 4690/ 4714/ 4714/ 4714/ 4714/ 4717/ 472 6/ 4727/ 4728! Helyr.szám // // // // // // 1/! 1/! I! 1/!!!!!!!!!!! 2/!!! // // I!!! // I!!!!! I! 1/! 2/ / 3/ / 4/ / 2/! // Ing.j E kép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) önk% önk.tul(m2) Bruttó Becsült Beépítetlen terület Erdei út Erdei Út Strandfürdó ±srandút Saját Út Közút +hid Közút Közút Közút Közút Közüt Árok Sporttelep Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépitetlen terület Beépitetlen terület Árok Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlert terület Beépitetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépitetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Alniási utca Közút 1 Közüt 1 Közút 1 Közút,buszváró 1 Hegysor utca 1 Hegysor utca 1 Közterület KOETREIBER PATAK VASÚT KŐ ERDEI UTCA ERDEI UTCA OUNAPART NÉVTELEN UTCA KÜHTREIBER PATAK VASúT KŐ NéVTELEN NéVTELEN NéVTELEN NéVTELEN KAVICSBáNYA üt NéVTELEN LOVASPáLYA MELLETTI PáLYA FóúT Fő üt K0HTREIBER KOETREIBER KOETREIBER K0I-ITREIBER KÜF{TREIBER KOHTREIBER K0RTREIBER KOHTREIBER K0HTREIBER KÜHTREIBER KÜI-1TREIBER KÜHTREIBER KÜHTREIBER K01-{TREIBER KÜHTREIBER Almási utca Almási utca Almási utca Almási utca Alinási utca Hegysor utca Hegysor utca Almási utca PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK PATAK MELLÓKE MELLéKE MELLéKE MELLéKE MELLéKE MELLéKE MELLÚKE NELLéKE MELLéKE MELLéKE MELLéKK MELLéKE MELLéKE MELLéKE MELLéKE Zászlótartó rúd /beé ALMáSI UTCA ÚJTELEPI UTC Q
18 Dunaalmás Község Önkormányzat Kataszteri napló 4.oldaJ. Ingatlanvaqyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település Helyr.szám Iflg.J Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) önk% önk.tul(m2) Bruttó Becsült 108 Dunaalmás 4729/ 1/ / Közút ALMáSI UTCA újtelepi UTC Dunaalmás 4753/ / / újtelepi utca újtelepi UTCA Dunaalmás 4781/ / / Közút TATAI UT Dunaalinás 4782/ 1/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4782/ 2/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4782/ 4/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4782/ 6/ / Beépitetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4783/ / / Közút újtelepi UTCA Dunaalmás 4784/ 1/ / Erdő TATAI UT Dunaalmás 4790/ / / vízműtelep bsh kút TATAI UT HUNYADI UTCA SAlk Dunaalmás 4792/ 1/ / Beépítetlen terület TATAI UT HUNYADI UTCA SAlk Dunaalmás 4794/ / / Közút NASZáLYI út Dunaalmás 4795/ / / Közterület NASZáLYI út l2ldunaalmás 4801/ / / Erdősor utca ERDöSOR UTCA Dunaalmás 4821/ / / Hunyadi János utca HUNYAIJI JáNOS UTCA Dunaalmás 4858/ 1/ / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4859/ 1/ / Közterület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4860/ 1/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4860/ 4/ / Beépítetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4862/ / / Közút TATAI UT l2sounaalmás 4863/ 1/ / Orgona utca Orgona utca Dunaalmás 4863/ 2/ / Közterület TATAI út HEGYSOR UTCA Dunaalrnás 4870/ / / Árok TATAI UT Dunaalmás 4872/ 1/ / Beépltetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4877/ 1/ / Közút TATAI UT Dunaalmás 4877/ 2/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4878/ / / OUOU1 5 Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4879/ / / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalinás 4881/ 3/ / Beépítetlen terület NéVTELEN Dunaalmás 4881/ 4/ / Beépitetlen terület NéVTELEN Dunaalmás 4881/ 5/ / Beépítetlen terület NéVTELEN Dunaalmás 4881/ 9/ / Beépítetlen terület NéVTELEN Dunaalmás 4881/ 10/ / Beépítetlen terület NéVTELEN Dunaalmás 4881/ 12/ / Beépitetlen terület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 4882/ 2/ / Sporttelep,Játszótér TATAI UT Dunaalmás 4882/ 3/ / Beépítetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4902/ 1/ / Közterület Jókai utca Dunaalmás 4903/ 1/ / Jókai utca Jókai utca l43ounaalmás 4903/ 2/ / Vizház és vezetékren Jókai utca
19 Dunaalmás Község Önkormányzat Katnzterlnapló 5.oJ.daJ. Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település Helyr.szám Ing.j Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(in2) önk% önk.tul(rn2) Bruttó Becsült 144 Dunaalmás 4904/ 1/ / Közterület Jókai utca Dunaalmás 4904/ 3/ / Jókai utca Jókai utca Dunaalmás 4904/ 18/ / Arany János utca ARANY JáNOS UTCA Dunaalmás 4904/ 32/ / Beépítetlen terület ARANY JáNOS UTCA VÉGE Dunaalmás 4904/ 34/ / Beépitetlen terület Jókai utca Dunaalmás 4905/ / / Jókai utca Jókai utca Dunaalmás 4917/ / / Beépitetlen terület TATAI UT Dunaalmás 4918/ / / Közút TATAI UT Dunaalmás 4932/ / / Béke utca Béke utca Dunaalmás 4948/ / / Beépítetlen terület Jókai utca Dunaalmás 4949/ / / Beépítetlen terület Jókai utca Dunaalmás 4950/ 1/ / Kózterület Jókai utca Dunaalmás 4950/ 3/ / Közút ERDEI UTCA Dunaalmás 5448/ / / Árok NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5449/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5450/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5451/ / / Vízfolyás NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5452/ / / szegfű utca SZEGFű Dunaalmás 5453/ / / Beépítetlen terület SZEGFű Dunaalmás 5454/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5461/ / / Beépitetlen terület Rigó utca Dunaalmás 5467/ / / Rigó utca Rigó utca Dunaalmás 5468/ / / Beépítetlen terület Rigó utca Dunaalmás 5472/ / / Rigó utca Rigó utca Dunaalmás 5484/ / / Csalogány utca Csalogány utca Dunaalmás 5492/ / / Csalogány utca Csalogány utca Dunaalmás 5499/ / / Erdő NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5504/ / / Galagonya utca Galagonya utca Dunaalmás 5511/ 1/ / Beépítetlen terület Galagonya utca Dunaalmás 5538/ / / Nyirfa utca NYíRFA UTCAA Dunaalmás 5548/ / / Nyirfa utca Nyírfa utca Dunaalmás 5555/ / / Beépítetlen terület Nyirfa utca Dunaalmás 5556/ / / Beépítetlen terület Nyirfa utca Dunaalmás 5558/ / / Erdő Nyirfa utca Dunaalmás 5559/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5560/ / / Árok NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5573/ / / Beépítetlen terület HEGYALJA út Dunaalmás 5588/ / / Közterület NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5597/ / / Közút HEGYALJA út FELETTI RÉSZ
20 Dunaalmás Község Önkormányzat Kataszterinapló 6.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási St 32 Sorsz. Település Helyr. szám Ing. j eli Fkép Megnevezés Utca±hsz Tel.ter(m2) önk% önk.tul(m2) Bruttó Becsült 182 Dunaalmás 5602/ / / Erdő HEGYALJA üt FELETTI RéSZ Duriaalmás 5607/ / / Hegyal~a út HEGYALJA üt Dunaalmás 5608/ / / Árok HEGYALJA üt Dunaalmás 5609/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5610/ / / Hegyalja űt HEGYALJA út Dunaalmás 5618/ / / viztároló medence HEGYALJA üt Dunaalmás 5620/ 1/ / Közút ERDEI Dunaalmás 5626/ / / Beépitetlen terület ERDEI Dunaalmás 5627/ / / Vadvirág utca Vadvirág utca Dunaalmás 5638/ 1/ / Vadvirág utca Vadvirág utca Dunaalmás 5638/ 2/ / Vadvirág utca Vadvirág utca Dunaalmás 5639/ / / Beépltetlen terület Vadvirág utca Dunaalmás 5641/ / / Beépitetlen terület Vadvirág utca DD Dunaalmás 5645/ / / Beépítetlen terület ERDEI üt Dunaalmás 5646/ / / Beépitetien terület HEGYALJA út Dunaalmás 5647/ / / Hegyalja út HEGYALJA üt Dunaalmás 5651/ / / Vadvirág utca Vadvirág utca Dunaalmás 5666/ / / Jázmin utca Jázmin utca Dunaalmás 5667/ / / Vizfolyás Jázmin utca Dunaalmás 5668/ 2/ / Hegyalja utca HEGYALJA üt Dunaalmás 5714/ 1/ / Beépltetlen terület VÖRÖSKőALJA UTCA Dunaalmás 5716/ / / Vöröskőalja utca VÖRÖSKőALJA UTCA Dunaalmás 5717/ / / Vizfolyás NéVTELEN Dunaalmás 5718/ / / Árok Vadvirág utca Dunaalmás 5719/ / / Orgona utca Orgona utca Dunaalmás 5720/ / / Közút és kerékpárút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 5722/ / / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 6216/ 3/ / Közút NÉVTELEN UTCA Dunaalmás 6301/ / / Beépítetlen terület Orgona utca Dunaalmás 6317/ / / Beépítetlen terület Orgona utca Dunaalmás 6388/ 2/ / Diófa utca DIóFA UTCA Dunaalmás 6416/ / / Beépítetlen terület Kis utca Dunaalmás 6417/ / / Beépítetien terület Kis utca Dunaalmás 6418/ / / Beépítetlen terület Kis utca Dunaalmás 6419/ / / Beépítetlen terület Kis utca Dunaalmás 6420/ / / Beépítetlen terület Kis utca Dunaalmás 6422/ / / Vízfolyás Kis utca Dunaalmás 6423/ / / Beépítetlen terület Kis utca Dunaalmás 6537/ / / Beépítetlen terület ALMáSI út
21 Dunaalmás Község Önkormányzat Kataszterl napló 7.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település Helyr.szám F kép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) őnk% önk.tul(m2) Bruttó Becsült 221 Dunaalmás 6550/ / / Beépített terület /r TATAI UT Dunaalmás 1001/! / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7002/ / / Gyep / legelő/ ZÁRTKERT Dunaalmás 7003! / / Gyep / legelő / ZÁRTKERT Dunaalmás 7004/ / / Gyep / legelőt ZÁRTKERT Dunaalmás 7005/ / / Gyep / legelő / ZÁRTKSRT Dunaalmás 7006/ 1/ / Gyep / legelőt ZÁRTKERT Dunaalinás 7006/ 2/ / Gyep / legelőt ZÁRTKERT Dunaalmás 7017/ / / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 1/ / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 5/ / Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 6/ / Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 7/! Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 8/ / Kert KOLTEROLET Dunaalinás 7027/ 9/ / Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 13/ / Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7027/ 14/ / Kert ZÁRTKERT Dunaalmás 7028/ 1/ / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7028/ 2/ / Árok ZÁRTKERT Dunaalrnás 7057/ / / Árok ZÁRTKERT Dunaalmás 7066/ / / Árok ZÁRTKERT Dunaalmás 7084/ / / Gyep / legelő! ZÁRTKSRT Dunaalmás 7086/ / / Gyep / legelő! ZÁRTKERT Dunaalmás 7087/ / / Gyep! legelő! ZÁRTKERT Dunaalmás 7090/ / / Árok ZÁRTKERT Dunaalmás 7158/ / / Vízmosás ZÁRTKERT Dunaalmás 7159/ / / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7160/ / / Gyep / legelő / ZÁRTKERT Dunaalmás 7161/ / / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 7162/ / / Gyep / legelő / ZÁRTKERT Dunaalmás 7169/ / / Közút ZÁRTKERT Dunaalmás 0513/ 30/ / Gyep /Legelő/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0515/ / / Agyagbánya K0LTERÜLET Dunaalmás 0516/ 1/! Közút K0LTERÜLET Dunaalmás 0516/ 2! / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0531! 8/! Gyep / legelő / KÜLTERÜLET Dunaalinás 0535! / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalinás 0537! / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0539! 3/ / Gyep / legelőt KÜLTERÜLET
22 Dunaalmás Község Onkorrnányzat Kataszterinapló 8.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település Relyr.szám Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) ónk% Önk.tul(m2) Bruttó Becsült. 229 Dunaalmás 0545/ 2/ / Közút KOLTEKOLET 118? Dunaalmás 0548/ 2/ / Közút KULTEROLET lDunaalmás 0549/ 1/ / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0549/ 3/ / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0560/ 4/ / Agyagbánya KULTEROLET Dunaajmás 0561/ / / Közút KŰLTER0LET Dunaalmás 0564/ 2/ / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0570/ 2/ / Közút KÜLTEROLET Dunaalmás 0574/ 4/ / Szennyviztelep És Cs KOLTEROLET Dunaalmás 0574/ 7/ / vizvezeték hálózat KÜLTERÜLET Dunaalmás 0578/ / / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0582/ / / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0590/ 6/ / Közút KULTEROLET Dunaalmás 0592/ / / Gyep / legelő / KÜLTEROLET Dunaalmás 0593/ / / Közút KOLTEROLET lDunaalmás 0597/ / / Közút KOLTEROLET Dunaalmás 0599/ 11/ / Tároló /Külterúiet/ KOLTERÜLET Dunaalmás 0599/ 13/ / Ipartelep /Külterüle K0LTERÜLET Dunaalmás 0602/ / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0604/ / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0614/ / / Közút KÜLTERÜLET l5ounaalmás 0617/ / / Közút KÜLTEROLET Dunaalutás 0618/ / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0621/ 6/ / Legelő /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0621/ 7/ / Közút /Kűiterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0621/ 8/ / Közút /Kűlterület/ KOLTEROLET Dunaalmás 0621/ 9/ / Közút /Külterület/ KÜLTEROLET Dunaalmás 0621/ 10/ / Közút /Küiterület/ Dunaalmás 0623/ 8/ / Erdő /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalu ás 0623/ 9/ / Erdő /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0623/ 10/ / Erdő /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0623/ 13/ / Szántó /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0623/ 14/ / Szántó /Külterület/ KÜLTERÜLET Dunaalmás 0624/ 4/ / Szántó /Külterület/ KÜLTER0LET Dunaalmás 0632/ 1/ / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0632/ 2/ / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0633/ 6/ / Erdő KÜLTERÜLET Dunaalmás 0636/ / / Közút KÜLTERÜLET Dunaalmás 0645/ 4/ / Gyep / legelő / KÜLTERÜLET
23 Dunaalrnás Község Önkormányzat Kataszterinapló 9.oldal Ingatlanvagyon Kataszter Almási út 32 Sorsz. Település Helyr.szám Ekép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) ónk% Önk.tul(m2) Bruttó Becsült 251 Dunaalmás 0700/ 11/ / Gyep / rét / KÜLTEROLET Dunaalmás 0700/ 14/ / Gyep / rét / KÜLTERÜLET Dunaalmás 0700/ 15/ / Gyep / rét / KÜLTEROLET Dunaalmás 0702/ 1/ / Árok KÜLTERŰLET Dunaalmás 0703/ 1/ / Árok KÜLTERÜLET Dunaalmás 0704/ 28/ / Ipartelep KÜLTERÜLET Tel.ter(m2> ónk.tul(m2) Bruttó(eFt) Becs. (eft) összesen <318 db) :
24
25 1 Árvízi kapuk engedélyezési terve IMMATERIÁLIS JAVAK Községi temető kerítés, kapuk, ravatalozó bóveng. terve IMMATERJÁLIS JAVAK Településtervezés 11.ütem szakágtervezés IMMATERJÁLIS JAVAK Dunaalmás szerkezeti ős szabályozási terve IMMATERIÁLIS JAVAK O~ 5 Településtervezés közlekedés, közmű IMMATERIÁLIS JAVAK ~ 6~ Dunaalmás szerkezeti és szabályozási terve II.ütem IMMÁTERIÁLIS JAVAK ~ ~I Iskola felújítás költségvetés IMMATERIÁLIS JAVAK Sportpálya építés műszaki engedélyezési terve IMMATERIÁLIS JAVAK ~ Dunaalmás 4193/5 kisajátitási terve IMMÁTERIÁLIS JAVAK Tetepütéstervezés Ill, ütem IMMATERIÁLIS JAVAK Temetöpartfal engedélyezési és kivitelezési terve IMMATERIÁLIS JAVAK Dunaalmás szerkezeti és szabályozási terv 11. ütem IMMÁTERIÁLIS JAVAK Szellemi termékek eltérés IMMATERIÁLIS JAVAK Számítógép Számítógép Projektor ~Számitógépek és perifériák Komplett vocabular klt.három nyelven J GÉPEK, ESZKÖZÖK Stiht bozótvágó GÉPEK, ESZKÖZÖK Stiht lűkasza GÉPEK. ESZKÖZÖK Tantermi bútorok GÉPEK, ESZKÖZÖK & Kétütéses hinta laphintával GÉPEK, ESZKÖZÖK Mérteghinta [GÉPEK, ESZKÖZÖK Konyhai robotgép GÉPEK, ESZKÖZÖK Fözöüst GÉPEK, ESZKÖZÖK Huttadékgyüjtö edények GÉPEK, ESZKÖZÖK Hutladékgyűjtő edények GÉPEK, ESZKÖZÖK ! Roland digitális zongora GÉPEK, ESZKÖZÖK Polcos szekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK Tanulőszék GÉPEK, ESZKÖZÖK Klippkészülék és csontváz GÉPEK, ESZKÖZÖK ; * 30 Citroen Jumper JÁRMŰVEK Szivattyú és tartozékai GÉPEK,ESZKÖZÖK ~ * 32 Konténer WC INGATLANOK Tantermi szék GÉPEK, ESZKÖZÖK 247 * 34 Alien TV készülék GÉPEK, ESZKÖZÖK Aggregátor GÉPEK, ESZKÖZÖK Videolejátszó GÉPEK, ESZKÖZÖK Stihl fűkasza GÉPEK. ESZKÖZÖK Vesta gáztűzhely GÉPEK, ESZKÖZÖK Favázas székek GÉPEK, ESZKÖZÖK * 401 Takaritógép GÉPEK, ESZKÖZÖK Fúrókalapács GÉPEK, ESZKÖZÖK ] Számítógépasztal GÉPEK, ESZKÖZÖK Tanuló asztalok székek GÉPEK, ESZKÖZÖK Mikrohultámú sütő JGÉPEK, ESZKÖZÖK Szivattyú és tartozékai GÉPEK, ESZKÖZÖK Tálatószekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK j * ~i Telefonközpont Canon Power Shot fényképezőgép GÉPEK, ESZKÖZÖK Áramfejlesztő GÉPEK, ESZKÖZÖK 130 ooo] 50 Húsdarálógép GÉPEK, ESZKÖZÖK Irodabútor GÉPEK, ESZKÖZÖK * 52 számitgép Számítógép 86500
26 T&ő1%e~Nap1ósonzim tdtan szt~u Mtmevtza Pohőn3 % Eszk&t~sop~ j Brutto 53 Monitor Monitor Canon fénymásoló Számítógépek és perifériák 360 oool * 55 Samsung telefax Számítógépek és perifériák ~ 56 Lexmark multiüinkciós lézernyomtató Nyomtató ~ * 57 Packard Beti számítógép Számítógép ~ * 58 MTTBkonfiguráció Számítógép * 59 Pentium notebook Számítógép * 601 Számítógép monitorral Számítógép * 61 Digitális fénymásoló Számítógépek és perifériák * 62 Számítógép konfiguráció Számítógép 5730Q 63 HP lézernyomtató Nyomtató 97 soo[ 64~ Számítógép Bank terminál Számítógép t Számítógép monitorral Számítógép { Szamitogep monitorral, nyomtatoval Szarattogep ~ * 67 Monitor Saritron Monitor * 68 Számítógép Számítógép Monitor Samsung Monitor * 70 KoraI számítógép Számítógép * 71 HP lézernyomtató Nyomtató * 72 Számítógép monitorral Számítógép * 73 Laptop és tartozékai Számítógép ~ Számítógép monitorral Számítógép * 75 Ügyvitel ettérés 0-s Számítógépek és perifériák * 76 gépek ettérés GÉPEK, ESZKÖZÖK üzgépek GÉPEK, ESZKÖZÖK * 78 Ügyvitel eltérés Számítógépek és perifériák ALKO benzinmotoros fűnyíró GÉPEK, ESZKÖZÖK Hulladékgyűjtő fedéllel /Park! GÉPEK, ESZKÖZÖK l} Számtitógép Számítógép langositó rendszer Voice Kra& ~GÉPEK. ESZKÖZÖK Toshiba Satellite Laptop GÉPEK, ESZKÖZÖK Stihl fűkasza GÉPEK. ESZKÖZÖK ~ 85 Stihl láncfiirész GÉPEK, ESZKÖZÖK Sóvár szekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK 31S 000 * 87 Kerékpárút F.k.len, folyban lévó ber.f HusqvarnaRidertraktorés tartozékai Haszongépjárművek * 89 Vágóasztal GÉPEK,ESZKÖZÖK * 90 Hómaró rider GÉPEK. ESZKÖZÖK j * 91 Forgókefe GÉPEK, ESZKÖZÖK * 92 Hótoló GÉPEK,ESZKÖZÖK * 93 Husqvarna motorfürész GÉPEK, ESZKÖZÖK * 94 Husqvarna fűkasza GÉPEK, ESZKÖZÖK * 95 [ Husqvarna ágvágó GÉPEK, ESZKÖZÖK Bútorok GÉPEK, ESZKÖZÖK Electrotux porszivó GÉPEK, ESZKÖZÖK Samsung LCD monitor Monitor Suzuki VitaraAllGrip JÁRMŰVEK Fordtransit JÁRMŰVEK LenovoBs0laptop Számítógép Óvodai eszközök J GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ 103 Riasztórendszer JGÉPEK, ESZKÖZÖK ~ 104 jvontatható só és homokszóró adapter GÉPEK, ESZKÖZÖK
27 1051 Sószóró felépítményei GÉPEK, ESZKÖZÖK Suzuki Samurai JÁRMŰVEK ~ Sony kamera és tartozékai GÉPEK, ESZKÖZÖK konyhaszekrész GÉPEK, ESZKÖZÖK Heck ágaprító GÉPEK, ESZKÖZÖK ~iiö~ Irodai PC konfiguráció Számítógép Panasonic telefonközőont GÉPEK, ESZKÖZÖK Stihl tombszivó gép j GÉPEK, ESZKÖZÖK Samsung multi nyomtató Nyomtató Kétszárnyú bejárati ajtó GÉPEK, ESZKÖZÖK Zanussi hűtőszekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK LU mosó és szárítógép GÉPEK, ESZKÖZÖK Só és műtrágyaszóró GÉPEK, ESZKÖZÖK Utánfutó profi GÉPEK, ESZKÖZÖK Iáncvezető GÉPEK, ESZKÖZÖK damitfej GÉPEK, ESZKÖZÖK damilfej GÉPEK, ESZKÖZÖK vágásbiztos nadrág GÉPEK, ESZKÖZÖK sisak GÉPEK,ESZKÖZÖK fiilvédő GÉPEK, ESZKÖZÖK : Gumiél Riderre GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ Pótsúly GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ lámpatestek beszerzése és elhelyezése GÉPEK, ESZKÖZÖK Acer projektor Számítógépek és perifériák HPnyomtató Nyomtató f Áltványos vetítővászon 160* GÉPEK, ESZKÖZÖK LU LED televízió LP5SOO GÉPEK, ESZKÖZÖK Canon powershot fényképezőgép GÉPEK, ESZKÖZÖK Samsung mini hifi rendszer MX-H GÉPEK, ESZKÖZÖK Stihl fükasza FS GÉPEK, ESZKÖZÖK Betonkeverő GÉPEK,ESZKÖZÖK Makita magasnyomású mosó GÉPEK, ESZKÖZÖK IBCtartály l000t GÉPEK,ESZKÖZÖK Kompresszor Hecht GÉPEK, ESZKÖZÖK Só és műtrágya szóró GÉPEK, ESZKÖZÖK Utánfutó profi GÉPEK, ESZKÖZÖK HUSK kerékpárút tervdokumentáció IMMATERIÁLIS JAVAK Kisvárosi kerékpártároló GÉPEK, ESZKÖZÖK Iskola energetikai felújítás kiviteli terve IMMATERIÁLIS JAVAK Polgármesteri Hivatal energetikai felújítás kiviteli terve IMMATERIÁLIS JAVAK Acél szerkezetű mobil garázs GÉPEK, ESZKÖZÖK Xerox WC5222 másoló GÉPEK, ESZKÖZÖK Unifi 300 Mbps GÉPEK. ESZKÖZÖK Stihl FS 240 fűkasza GÉPEK, ESZKÖZÖK Müv.ház energetikai felújítás kiviteli terve IMMATERIÁLIS JAVAK Minikonyha GÉPEK, ESZKÖZÖK Sigma széf IGÉPEK. ESZKÖZÖK Tplink router Számítógépek és perifériák Nano Station kültéri AP, szektor sugárzó GÉPEK, ESZKÖZÖK ] Teherbíró kerékpár utánfutóval GÉPEK, ESZKÖZÖK ] Karbantartási eszközök GÉPEK. ESZKÖZÖK Öltőzöszekrény jgépek, ESZKÖZÖK
28 IT&Mw~E1ap1&orszán L;ltán szatn leevezcs FoI 6sl) { EszLő~ csap 157 OKI nyomtató Nyomtató Szárzúzó kardántengellyel MKS Plus GÉPEK, ESZKÖZÖK olvasólámpa GÉPEK, ESZKÖZÖK múfenyő GÉPEK, ESZKÖZÖK karnis GÉPEK.ESZKÖZÖK Hp LaserJet nyomtató Nyomtató Stihl MS 150 Láncfürész GÉPEK, ESZKÖZÖK AL-KO 5.16 Plus Highline Fúnyíró GÉPEK, ESZKÖZÖK Favágó biztonsági heveder GÉPEK, ESZKÖZÖK Fűrészbak GÉPEK, ESZKÖZÖK arcvédő GÉPEK, ESZKÖZÖK MVbakancs GÉPEK,ESZKÖZÖK MV kabát GÉPEK, ESZKÖZÖK MV nadrág GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ 171 védókesztyű GÉPEK, ESZKÖZÖK Benzines fűnyiró AL-KO GÉPEK, ESZKÖZÖK L 173 Kétüléses mérleghinta GÉPEK, ESZKÖZÖK Zsúrkocsi 3 szintes GÉPEK, ESZKÖZÖK 45 89& 175 Háttámlás fogas pad GÉPEK, ESZKÖZÖK Öltöző pad GÉPEK, ESZKÖZÖK Öltözó hosszú szekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK Tanári asztal GÉPEK, ESZKÖZÖK Szék GÉPEK,ESZKÖZÖK Üveges ajtós szekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK Orvosi vizsgáló/fektetó ágy [GÉPEK, ESZKÖZÖK Acél tároló polc GÉPEK, ESZKÖZÖK takarító kocsi GÉPEK, ESZKÖZÖK Akasztósor GÉPEK, ESZKÖZÖK Sötétitő szalagluggöny 80/ GÉPEK. ESZKÖZÖK Sötétitó szalagfliggöny 45±45/ GÉPEK. ESZKÖZÖK mérószalag SOm GÉPEK. ESZKÖZÖK stopperóra ~p~±jgépek. ESZKÖZÖK Tornapad 4m GÉPEK. ESZKÖZÖK Zsámoly GÉPEK.ESZKÖZÖK Ugrókötél 2,5m GÉPEK, ESZKÖZÖK Karika 90 cm GÉPEK, ESZKÖZÖK Kézisúlyzó 2 kg GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ Kézisúlyzó 3 kg GÉPEK, ESZKÖZÖK Tömött labda 3 kg GÉPEK, ESZKÖZÖK Tömött labda 4 kg GÉPEK, ESZKÖZÖK Kislabda GÉPEK, ESZKÖZÖK j Magasugró mérce GÉPEK, ESZKÖZÖK Magasugró léc GÉPEK, ESZKÖZÖK Ugródomb GÉPEK, ESZKÖZÖK Talajszónyeg ~ Ugrószekrény GÉPEK, ESZKÖZÖK ljgródeszka GÉPEK. ESZKÖZÖK Műanyag labda 11 cm GÉPEK, ESZKÖZÖK Műanyag labda 28 cm GÉPEK, ESZKÖZÖK ] Futball labda GÉPEK, ESZKÖZÖK J Kézilabda II-es GÉPEK, ESZKÖZÖK J Kézilabda 111-as GÉPEK, ESZKÖZÖK
29 209 Kosárlabda 5-ős GÉPEK, ESZKÖZÖK f 210 Kosárlabda 6-os GÉPEK. ESZKÖZÖK Röplabda GÉPEK,ESZKÖZÖK 28512~ 212 Toltaslabda GÉPEK, ESZKÖZÖK Tottasütő GÉPEK, ESZKÖZÖK Takarítógép GÉPEK, ESZKÖZÖK Zsúrkocsi 3 szintes GÉPEK, ESZKÖZÖK Kapszulás kávéroző tgépek, ESZKÖZÖK Vasaló GÉPEK, ESZKÖZÖK Közlekedési tükör GÉPEK, ESZKÖZÖK Közlekedési tükör GÉPEK, ESZKÖZÖK Flallásvizsgáló GÉPEK, ESZKÖZÖK j Pupillalámpa GÉPEK, ESZKÖZÖK vizrnelegitő Bosch W125V2P GÉPEK, ESZKÖZÖK Padlótisztitó automata Nilfisk GÉPEK, ESZKÖZÖK Utánfutó TEMA PRO3O1S/ GÉPEK, ESZKÖZÖK sportpályán védöháló+acél tartószerkezet GÉPEK, ESZKÖZÖK közvilágitási hálózat bővítése 21 db lámpatesttel GÉPEK, ESZKÖZÖK toraacsamok riasztórendszer kiépítése GÉPEK, ESZKÖZÖK CANON digitális fényképezögép GÉPEK, ESZKÖZÖK sörpad garnitúra GÉPEK, ESZKÖZÖK ~ 230 Vízgazdálkodási terv IMMATEMÁLIS JA VAK W 231 tárgyatószék GÉPEK, ESZKÖZÖK hütő Gorenje R GÉPEK, ESZKÖZÖK hűtő Gorenje R GÉPEK, ESZKÖZÖK hütő Zanussi ZRA GÉPEK, ESZKÖZÖK csepegtetős állvány GÉPEK, ESZKÖZÖK közlekedési tükör GÉPEK, ESZKÖZÖK közúti jelzőtábla GÉPEK, ESZKÖZÖK csecsemő mérleg GÉPEK, ESZKÖZÖK ruhás szekiény ~GÉPEK. ESZKÖZÖK komód ~GÉPEK. ESZKÖZÖK íróasztal GÉPEK. ESZKÖZÖK számítógép asztal GÉPEK, ESZKÖZÖK ventilátor GÉPEK, ESZKÖZÖK komód GÉPEK. ESZKÖZÖK Pályázati tervdokumeatáció III11~~EIIÁEISJAVX~ Nokia 130 duat sim mobiltelefon GÉPEK. ESZKÖZÖK ZAN ZRAI7800WA kishűtő GÉPEK, ESZKÖZÖK STIHL MS 311 láncfürész GÉPEK. ESZKÖZÖK ~ 249 Település arcutati kézikönyv Szoü er
(6) Az általános tartalék és céltartalék összegét az 5. melléklet tartalmazza.
Dunaalmás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete Dunaalmás Község önkormányzata 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete
(6) Az általános tartalék és céltartalék összegét az 5. melléklet tartalmazza.
Dunaalmás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2016. (V.14.) önkormányzati rendelete Dunaalmás Község nkormányzata 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A Somogy Megyei Közgyűlés. 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete. a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról
A Somogy Megyei Közgyűlés 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Somogy Megyei Közgyűlés az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti
A TÁRSULÁS ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI. A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE Ezer Ft-ban BEVÉTELBŐL
Cím / szám 1.számú melléklete A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE Cím megnevezése BEVÉTEL Ezer Ft-ban BEVÉTELBŐL KIADÁSBÓL KIADÁS Működési Felhalmozási Működési Felhalmozási 1 Kistérségi
Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2017.(V.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2017.(V.29.) önkormányzati rendelete a 2016. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018./V.28./ önkormányzati rendelete az önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018./V.28./ önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Ganna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
1. 5 Dunaalmás Község Önkormányzat a) Bevételi főösszegét: b) Kiadási főösszegét:
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2018(111.6.) önkormányzati rendelete Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017.(I. 30.) önkormányzati
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Pénzügyi előirányzatok mérlege
Remeteszőlős Község Önkormányzat 1.1. melléklet a.../2015. (...) önkormányzati rendelethez Pénzügyi előirányzatok mérlege 1. sz. táblázat Bevételek Ezer forintban Bevételi jogcím Eredeti előirányzat Módosított
I. A évi zárszámadás bevételei és kiadásai
Jegyzőkönyvi kivonat a Székesfehérvár Tác Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2016. május 19. napján 8.30 órai kezdettel megtartott nyílt rendes ülése jegyzőkönyvéből A Székesfehérvár Tác Önkormányzati
1. melléklet: Nagybarca Községi Önkormányzat évi zárszámadásról szóló 5/2017. (V. 25.) önkormányzati rendeletéhez
1. melléklet: Nagybarca Község Önkormányzatának bevételei 2016. évi (Ft-ban) Megnevezés Ered. ei. Mód. ei. Teljesítés Telj. % Helyi önkormányzatok müködésének általános támogatása 14 608 248 15 191 790
Bakonypölöske Német Nemzetiségi Önkormányzat határozata évi költségvetéséről A Bakonypölöskei Német Nemzetiségi Önkormányzat az államháztartásró
Bakonypölöske Német Nemzetiségi Önkormányzat határozata 2017. évi költségvetéséről A Bakonypölöskei Német Nemzetiségi Önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében
K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat május 18-ai ülésén hozott határozataiból:
K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 18-ai ülésén hozott határozataiból: 12/2015. (V. 18.) CTNÖ határozat A Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Nemzetiségi
Csatka Község Önkormányzatának évi pénzmaradványának elszámolása
10. melléklet az 5/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez Csatka Község Önkormányzatának 2014. évi pénzmaradványának elszámolása Ezer Ft-ban A B C MEGNEVEZÉS 2013. év 2014. év 1 Költségvetési bankszámlák
1. A rendelet hatálya. 2. A költségvetési bevételek és kiadások fő összegei
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (V. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi zárszámadásáról és eredménykimutatásról Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete a költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
MAGYARPOLÁNYI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI ZÁRSZÁMADÁS MÉRLEG 1. MELLÉKELT ezer Ft A B D E Sorszám Megnevezés Előző időszak Módosítások Tárgyi időszak 1 ESZKÖZÖK 2 A/I Immateriális javak 0
Címrend. 1. melléklet a 8/2015. (V. 4.) önkormányzati rendelethez. Cím. Közös Önkormányzati Hivatal
Címrend 1. melléklet a 8/2015. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Cím Előirányzat-csoport működés Kiemelt előirányzat K 1 Személyi juttatások Önkormányzat Közös Önkormányzati Hivatal Eredeti Módosított
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019.
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről - 2 - Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testülete
Vaszar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(IV.5.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésének végrehajtásáról
Vaszar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(IV.5.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az államháztartásról
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0
1. melléklet a 8/216. (V. 27.) önkormányzati rendelethez B1-B7. Költségvetési bevételek Nyim Község Önkormányzatának 215. évi bevételi ai A B C D E Ssz. Rovat megnevezése Rovat száma Eredeti Módosított
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi
Mérleg adatok: ezer forintban
7. számú melléklet a 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelethez Mérleg adatok: ezer forintban Eszközök A) Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök Források I. Immateriális javak 335 1384 I. Nemzeti
Nagyrév Község Önkormányzat 6/2016. (V.31.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi zárszámadásáról
Nagyrév Község Önkormányzat 6/2016. (V.31.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Nagyrév Község Önkormányzata az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. (1) bekezdésében
1. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed a Baranya Megyei Önkormányzatra, a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatalra. 2. Címrend és létszám
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2015. (V. 18.) önkormányzati rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének teljesítéséről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(V.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(V.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Abod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Aszód Város Önkormányzatának 2017.évi összevont költségvetési összesítője Forintban!
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-Testületének 8/218.(V18.) önkormányzati rendelete a 217. évi költségvetés végrehajtásáról, valamint a zárszámadásról és a maradvány elszámolásáról 1. melléklet Aszód
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ambrózfalva Község Önkormányzati Képviselőtestületének 9/2015. (IV.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi gazdálkodásáról
Ambrózfalva Község Önkormányzati Képviselőtestületének 9/2015. (IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi gazdálkodásáról Ambrózfalva Község Önkormányzati Képviselőtestülete az Alaptörvény
Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban)
... évi költségvetéséről Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban) 5. sz. melléklet Sorszám Felvétel Lejárat Hitel állomány december 31-én
. NAPIREND Ügyiratszám: 5/68/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S
. NAPIREND Ügyiratszám: 5/68/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 27-i nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Német Nemzetiségi
Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2018. (V.29.) rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2018. (V.29.) rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Döbrököz Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 2011.
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 11 i ülésére
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 11 i ülésére Tisztelt Képviselők! Az Vaszar Község Önkormányzat 2015. évi zárszámadásának elfogadásának megelőzően szükséges
1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének összesített
Bakonyság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (V. 12) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016. (IX. 23.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016. (IX. 23.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról
S9LaQ. 2. ~ (1) A Rendelet 1. melléklet helyébe, ezen rendelet 1. melléklete lép.
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/20164X11.9.) önkormányzati rendelete Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016.(l. 29.) önkormányzati
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017.(III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017.(III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Egységes számlatükre
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Egységes számlatükre Készült a 4/2013.(I.11.) Korm. rendelet 16. melléklet alapján Érvényes: 2016. január 01-től 1 1. Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016.(l.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016(l29) önkormányzati rendelete a 2016 évi költségvetésről Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik,
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2008. (XII. 18.) sz. rendelete
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2008. (XII. 18.) sz. rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatnak költségvetése és zárszámadása mérlegrendszerének tartalmi követelményeiről Kerekegyháza
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének teljesítése
1.1. melléklet a 3/2016.(V.23.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2015. év költségvetésének teljesítése 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Bevételi jogcímek 1 2 3 4
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018. (V.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetés végrehajtásáról
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018. (V.29.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetés végrehajtásáról Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
B1-B7. Költségvetési bevételek
B1-B7. Költségvetési bevételek 1. melléklet a 7/215. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Nyim Község Önkormányzatának 214. évi bevételi ai Sorszá Rovat megnevezése Rovat Eredeti száma m 1. 2. 3. 4. 1 Helyi
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
Költségvetési szervek 2014. évi bevételei és kiadásai
1. melléklet Költségvetési szervek 2014. évi bevételei és kiadásai (ezer forintban) Erdőtarcsa Község Önkormányzata Bevételek Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Működési célú bevételek
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi eredeti BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat C. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet C. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet C. oszlop
2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
1.1. számú melléklet a 14/2014 ( XI.27. ) önkormányzati rendelethez Nagycserkesz Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Sorszám
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
A rendelet kihirdetése az Önkormányzat hirdetőtábláján való kifüggesztéssel a mai napon megtörtént.
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015.(IX.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2015.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Készült: :36
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások
2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2015. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete
6. melléklet Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéhez Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2014.(VI.3.) önkormányzati rendelete
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2014.(VI.3.) önkormányzati rendelete Tiszavasvári Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(II.15.) önkormányzati rendeletének
I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Vadna Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2019. (V.30.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról
1 Vadna Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2019. (V.30.) önkormányzati rendelete a 2018. évi zárszámadásról Vadna község Önkormányzata Képviselő-testülete Alaptörvény 32. cikk 2. bekezdésében meghatározott
KOCSOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI CÍMRENDJE
KOCSOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI CÍMRENDJE BEVÉTELEK I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) III. Közhatalmi bevételek
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Képviselı-testületének 11/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének teljesítésérıl szóló 9/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3. oszlop 12. sor 1. sz.
Összevont (konszolidált) beszámoló
6e-60-37-771-4744-7f70-317c-24-5c-2972-6a-2-71-393a 88 0008 00 736460 1252 841108 5700 Gyula Eminescu utca 1 Szám K01 K02 K03 K04 K12 K13 Tartalomjegyzék Űrlap megnevezés Önkormányzati (irányító szervi)
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(l.30.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről
Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(l.30.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik,
12/2014.NII1.28.1 számú. az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014.1111.6./szárnú rendeletének módosításáról
Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2014.NII1.28.1 számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014.1111.6./szárnú rendeletének módosításáról Szendrő
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése
2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének
Előterjesztés Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-i ülésére
Előterjesztés Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
M E G H Í V Ó március 9. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
. NAPIREND Ügyiratszám: 5/86/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S
. NAPIREND Ügyiratszám: 5/86/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. május 17-i nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Német Nemzetiségi
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Összevont (konszolidált) beszámoló
Adatellenőrző kód: -f-545c-15852696e2d-6f4a28-c-396b-18-111b65-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 08 ${pukorzet} 0428 74 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
A rendelet 2. -ában szereplő bevételi és kiadási főösszeg e rendelet 1-9. számú mellékletei szerint módosul.
Jánossomorja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (IX. 30.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 18.) önkormányzati rendelete
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
1.. A költségvetési rendelet 1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/215.(III.1.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 214. évi költségvetéséről szóló 2/214.(II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és hatályba lépését követő napon hatályát veszti. A rendelet a mai napon kihirdetésre került.
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. ( IX.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetési zárszámadásáról szóló 10/2012.(IV. 24.) önkormányzati rendelet
Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.11.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete
Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete Balatonederics község Önkormányzatnak 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.27.) önkormányzati
Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I
Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019. (II.13.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2019. évi
1 / 6 oldal Költségvetési főkönyvi számlák Nyitó Forgalom Egyenleg Főkönyvi szám Megnevezés Tartozik Követel Tartozik Követel Tartozik Követel 001 Előirányzat nyilvántartási ellenszámla 0 0 26 369 000
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.10.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól
Csabdi Község Önkormányzat évi zárszámadása. A helyi önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban (E Ft)
A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul az előterjesztlésben kell bemutatni-nem a rendelet része Csabdi Község Önkormányzat zárszámadása A helyi önkormányzat
Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK
Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/217. (IV.26.) Ör. RENDELETE Az önkormányzat 216. évi költségvetéséről szóló 1/216. (III. 1.) Ör. rendelet módosításáról Nagybánhegyes község
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2017. (VI. 23.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2017. (VI. 23.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Majosháza
MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/2017. (IV.27) önkormányzati RENDELETE
MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2017. (IV.27) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (XI. 24.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (XI. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról
2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám
B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2
Jászágó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III. 8.) önkormányzati rendelete
Jászágó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III. 8.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat költségvetésről szóló 13/2015. (X.6.) rendelettel és a 10/2015. (VII.16) rendelettel módosított
Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 300081 1051 17 05/00 038764 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1145 Budapest Columbus utca
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2016. évi eredeti BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat C. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet C. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet C. oszlop
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a R. 6.2. melléklete. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány Nagyközség
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati
2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
Zárszámadás kiemelt előirányzatainak és a hitelállomány részletezése 2014. év
S. Megnevezés Zárszámadás kiemelt ainak és a hitelállomány részletezése Eredeti Módosított Éves teljesítés 1. számú melléklete meg- %-a oszlása 1 Működési célú támogatások államháztart.belülről 319 579