2. sz. Melléklet: A bértárgyalásokhoz kapcsolódó fontosabb statisztikai fogalmak
|
|
- Henrik Kis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2. sz. Melléklet: A bértárgyalásokhoz kapcsolódó fontosabb statisztikai fogalmak Mint ismeretes, a munkáltatók a Központi Statisztikai Hivatal számára rendszeresen küldenek bérrel kapcsolatos adatokat. Az alábbi fogalmak írják le azokat az adattartalmakat, amelyeket a KSH gyűjt, így a munkáltató ezekkel az adatokkal általában rendelkezik, így ezek használhatóak a bértágyalások során is. [Forrás: Alapbér Az alapbér a munkavállalónak a munkaszerződésben meghatározott alapbére (órabére, heti bére, havi bére, éves bére). Alapbéren a közalkalmazotti jogviszony esetén az illetmény, közszolgálati jogviszony esetén az alapilletmény, az illetménykiegészítés és a vezetői pótlék együttes összege értendő. A bírák és ügyészek alapbéreként kell figyelembe venni az alapilletményt, a beosztási, valamint a vezetői pótlékot, a hivatásos szolgálati jogviszonyban állók esetében pedig a beosztási, a rendfokozati illetményt, az 1
2 illetménykiegészítést és a vezetői pótlékot. Teljesítménybérezés esetén az alapbér meghatározott munka elvégzésére is megállapítható. Törzsbér A törzsbér a keresetnek a munkavállaló teljesítményétől, illetve az általa ledolgozott munkaidőtől közvetlenül függő, a munkavállaló alapbérén, illetve az alkalmazott bérformán alapuló része. A törzsbér tehát a munkavállaló alapbérével azonos, illetőleg annál több vagy kevesebb is lehet. A törzsbér a következő elemek összege: - a munkában töltött idő hosszától függően fizetett munkabér (időbér), - a teljesítménykövetelmények (norma) teljesítéséért járó bér (ideértve a bérezési forma részét képező, pl. minőségi prémiumot is), - az egységnyi teljesítménykövetelmény (norma) kapcsán az ún. utalványozott pótidőkre fizetett összegek, - a teljesített túlmunka bére (a pótléka nem!), - az állásidőre elszámolt alapbér, - a jutalékos bérezés esetén a jutalék (ún. tiszta jutalékos rendszerben), illetőleg az alapbér és a jutalék együttes összege. A törzsbérből le kell számítani az esetleges (pl. selejt miatti) levonásokat. 2
3 Kereset A kereset a munkavégzésre irányuló jogviszony alapján a munkavállaló részére pénzben vagy természetben fizetett díjazás (munkabér, munkadíj, illetmény). Ide értendők a gazdasági társaságok tagjai részére a személyes közreműködés ellenértékeként történő kifizetések is. A kereset fogalomkörébe tartozó, alábbiakban részletezett kifizetések a vállalkozásoknál tartalmilag megfelelnek a számviteli bérköltség fogalomnak, a költségvetési intézmények esetében pedig a számviteli elszámolásokban a személyi juttatások között szerepelnek. A kereset összetevői: alapbér, illetve törzsbér, bérpótlékok, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, a 13. és további havi fizetés. Átlagkereset Az átlagkereset a meghatározott időtartamú (óra, hónap, év) munkaviszonyból származó keresetként fizetett összegek egy főre jutó átlaga. A különböző publikációkban megjelenő átlagkereseti adatok, ha ettől eltérő utalás nincs, a teljes munkaidőben alkalmazásban állókra vonatkoznak. 3
4 Nettó átlagkereset A nettó kereset a gazdasági szervezetenként a bruttó átlagkeresetből a mindenkori munkavállalói járulék, személyi jövedelemadó, valamint nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék levonásával és a tb járulékküszöb figyelembevételével számított adat. Bérpótlék A bérpótlék a munkavégzés különleges feltételeit, speciális képzettségeket, munkaköri követelményeket (sajátos munkakörülményeket), valamint az általánostól eltérő munkaidő-beosztás ellentételezését szolgáló bér, amennyiben a jelzett tényezőket a munkavállaló személyi alapbérének vagy teljesítménybérének megállapításánál nem vették figyelembe. A jogszabályban meghatározott (alapbérben nem nevesített), gyakoribb bérpótlékok az alábbiak: - műszakpótlékok (pl. a délutáni, az éjszakai pótlék), - a munka különleges körülményei miatt fizetett pótlékok (pl. a melegüzemi pótlék), - különleges beosztás vagy képesítés alapján fizetett pótlékok (pl. a közalkalmazottak vezetői, cím és ágazati jellegű pótléka, a köztisztviselők szakvizsga után fizetett pótléka, képzettségi 4
5 pótlék, a körjegyző vezetői pótléka, jegyzői pótlék, a nyelvpótlék stb.), - túlórapótlékok (beleértve a munkarend szerinti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett munkák bérpótlékát is), - tanulók és az átképzésben részt vevők oktatásáért járó pótlékok, - a pedagógusok részére fizetett szakvezetői pótlékok, - készenléti, ügyeleti díjak és pótlékok, - a bányászati hűségjutalom, - vizsgáztatási díjak, ha az a munkakörhöz kapcsolódik, - a kiemelt szereléshelyi, építéshelyi pótlékok, - a pénzkezelési pótlék, - a hitelintézeti nyitvatartási pótlék, - egyéb, törvényben vagy kollektív szerződésben meghatározott bérpótlékok (pl. gépjárművezetési pótlék, egészségi kockázatok között végzett munka pótléka), - helyettesítési pótlék (nem tartozik ide a többes jogviszony szerinti munkadíj), - a munkaviszonyhoz kapcsolódó, pályázat útján elnyert ösztöndíj, (pl. Széchenyiösztöndíj). Nem tartoznak a bérpótlékok körébe egyes pótlékként nevesített, de nem a munkavégzéshez kapcsolódó jövedelmek (pl. családi pótlék), valamint költségtérítések (pl. különélési pótlék). 5
6 Jutalom A jutalom az egyéni teljesítményekhez kötődően, az elvégzett munka utólagos értékelése alapján a munkavállaló részére fizetett összeg. Kiegészítő fizetés A kiegészítő fizetés a le nem dolgozott munkaidőre a munkaviszonyra vonatkozó törvényi szabályozás, illetve kollektív szerződés (továbbiakban jogszabály) alapján járó díjazás, jellemzően távolléti díj, ilyenek: - a rendes (alap- és pót-), valamint a rendkívüli szabadság idejére fizetett munkadíj, beleértve a pénzben megváltott szabadság idejére járó távolléti díjat is, - a tanulmányi szabadság (munkaidőkedvezmény) idejére fizetett munka- díj, - a munkaszüneti napokra fizetett távolléti díj, ha e napon nem dolgozott a munkavállaló, - ha a dolgozó munkarendje szerint a munkaszüneti napon dolgozott, akkor az ehelyett igénybe vett szabadnapra járó távolléti díj, - a szakszervezet tisztségviselői és az üzemi tanács tagjai részére a törvényben meghatározott munkaidő-kedvezmény igénybevételének idejére fizetett díjazás, - a könnyebb munkára beosztott terhes nők munkabérének az a része, 6
7 amely a korábbi keresetük összegére történő kiegészítésként, jogszabályi előírások alapján részükre fizetendő, - a szoptató anyák munkaidő-kedvezménye címén fizetett munkadíj, - a munkaközi szünetre fizetett munkadíj, - a tanfolyamra vagy tanulmányútra küldött munkavállalóknak a munkáltatót terhelő munkabére, - a hivatalos kiküldetés miatt utazással töltött időre fizetett díjazás, - a munkáltató gazdasági körülményei miatti átmeneti "kényszerszabadság" idejére, valamint az elrendelt napi munkaidő-csökkentés miatt le nem dolgozott időre fizetett munkabér, - a sztrájk idejére - megállapodás esetén - a munkáltató által fizetett díjazás, - az utasítás teljesítésének jogszerű megtagadása következtében kieső munkaidőre járó munkabér, - fagyszüneti díj, - egyéb, jogszabály által meghatározott olyan esetekben fizetett munka- bér, amikor a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól (pl. az állampolgári kötelezettség teljesítésének vagy a kötelező orvosi vizsgálatnak az időtartamára fizetett díjazás). 7
8 Prémium A prémium az előre meghatározott feladatok teljesítése esetén a munkavállaló részére fizetett meghatározott összeg. Ide értendő a közalkalmazottak illetménykiegészítése is. 13. és további havi fizetés A 13. és további havi fizetés a jogszabály (törvény), a kollektív szerződés, illetve a munkaszerződés által kötelezően előírt díjazás. Munkajövedelem A munkajövedelem a munkavállaló részére kereset és egyéb munkajövedelem címen történt kifizetések összege. Kompenzációs költség A kompenzációs költség magában foglalja a munkáltató által a munkavállaló részére, a munkavégzéshez kapcsolódóan pénzben vagy természetben nyújtott juttatásokat, együtt munkajövedelem, valamint az ezekhez 8
9 kapcsolódó kötelező, valamint önként teljesített járulékokat, hozzájárulásokat, költségeket, együtt szociális költségek. Szociális költségek Alapszerűen fizetett juttatások (járulékok, hozzájárulások) Ide sorolandók: - a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint az e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény alapján a foglalkoztató által fizetendő egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási (együtt társadalombiztosítási) járulék, - a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló (többször módosított) évi IV. törvény alapján meghatározott munkaadói (munkáltatói) járulék, - a foglalkozás-egészségügyi szolgálati járulék, - az egészségügyi hozzájárulás, - rehabilitációs hozzájárulás. - a megváltozott munkaképességű munkavállalók keresetkiegészítése, - a betegszabadság díjazása, valamint a táppénzből a munkáltatót terhelő hányad, - a munkahelyi baleset esetén a munkáltató által a munkavállalónak fizetett táppénzkiegészítés összege. A munkavállalónak közvetlenül nyújtott szociális juttatások, valamint a munkavállalók érdekében teljesített szociális hozzájárulások. Ide tartoznak: 9
10 - a munkavállaló részére kötött, de a munkáltató által fizetett baleset-, élet- és nyugdíjbiztosítás díja, beleértve az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba vagy önkéntes nyugdíjpénztárba befizetett összegeket és a munkáltató által átvállalt tagsági díjat is, - jóléti és kulturális költségek (a térítésmentes vagy kedvezményes üdültetési költségek, a kedvezményes lakásépítési hitel és az étkezési térítés nélkül!) - segély, valamint a munkavállaló családjának nyújtott támogatások, a saját és a bérelt jóléti és kulturális intézmények működtetési költségei (nem tartoznak ide az ott dolgozók juttatásai, melyek a keresetben vagy egyéb, a kifizetés jogcíme szerinti csoportban számolandók el), - a végkielégítés, mely a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, a munkáltató felmondása esetén a munkavállalónak jogszabály vagy kollektív szerződés (munkaszerződés) alapján meghatározott összegben jár, - az érdekképviseleti szervezetek (pl. szakszervezet) részére nyújtott támogatás összege, - munkáltatói hozzájárulás a korengedményes nyugdíj igénybevételéhez, - a kötelező mértéket meghaladó táppénz-kiegészítés. 10
11 Munkaerőköltség A munkaerőköltség, mint az élőmunka igénybevételéhez kapcsolódó összes költség, a munkavállalót közvetlenül vagy közvetetten érintő javadalmazások legtágabb köre, elemei az alábbiak: 1. Kompenzációs költségek 1.1 munkajövedelem kereset egyéb munkajövedelem 1.2 szociális költségek alapszerűen fizetett juttatások (járulékok, hozzájárulások) a munkavállalónak közvetlenül nyújtott szociális juttatások, valamint a munkavállalók érdekében teljesített szociális hozzájárulások 2. szakoktatás, képzés, továbbképzés költsége 3. egyéb munkaerőköltség 4. adók, támogatások Nem tartoznak a munkaerőköltség egyik csoportjába sem az alábbi, gyakrabban előforduló kifizetések, juttatások: - a vállalkozói szerződés keretében végzett tevékenységek díjazása (vállalkozói díj), - a családi pótlék, - a táppénz (kivéve a betegszabadság díjazása, a táppénzből a munkáltatót terhelő hányad és a táppénz-kiegészítés, amelyek a szociális költségek között szerepelnek), - a jogszabály alapján fizetett költségtérítések, pl. a szerszámhasználati díj, a bedolgozóknak fizetett rezsiköltség-térítés stb., - a belföldi és külföldi kiküldetés során fizetett napidíj, valamint egyéb 11
12 költségtérítés pl. szállás, utazási költség, - a munkavédelmi kiadások (védőital, védőétel, védőruha), - a kandidátusoknak, a tudományok doktorainak és az akadémikusoknak, nem a munkaviszonyhoz kapcsolódóan, az MTA költségvetéséből fizetett tiszteletdíj, - a munkáltató által, a munkavállaló kérésére a munkabér esedékességét megelőzően fizetett munkabérelőleg, beleértve a törvény alapján a sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését követően fizetett legfeljebb kétheti személyi alapbért is (nem tekinthető viszont munkabérelőlegnek, s így a keresetbe beletartozik, a teljesítménybérezés esetén a munka befejezését megelőzően havonta kötelezően fizetendő előleg, valamint a hóközi részfizetés is), - a találmányi díj (használati minta, ipari minta, mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája, védjegy, know-how), a szabadalmi vételár és hasznosítás díja, valamint az azokkal kapcsolatos közreműködői díjak, - az újítási díj és az azzal kapcsolatos közreműködői díj, valamint az újítások kivitelezése érdekében történt kifizetések, - a szerzői jogról szóló jogszabály alapján fizetett szerzői, írói és más szerzői jogvédelmet élvező munkák díjai és az azokkal kapcsolatos közreműködői 12
13 díjak, függetlenül attól, hogy azt a munkáltató közvetlenül fizette ki vagy a Szerzői Jogvédő Hivatal utalta át, a mezőgazdaságban a kistermelésnek minősülő részesmunkát végzők díjazása, a földjáradék, a részjegy és vagyonjegy utáni osztalék, a vezetői részvényjuttatás, a vagyoni hozzájárulás utáni osztalék, a késedelmesen kifizetett munkabérek után járó kamat, a munkavállaló javára (pl. bíróság által) megállapított kártérítés jellegű kifizetések. Egyéb munkajövedelem Egyéb munkajövedelmek a munkavállaló részére jogszabályban kötelezően meghatározott, valamint a munkáltató által önként nyújtott juttatások. A természetbeni juttatások után a munkáltató által fizetendő szja nem itt, hanem az "adó" munkaerőköltség elemnél számolandó el. Egyéb munkajövedelembe az alábbiak tartoznak: A Magyarországon regisztrált munkáltató külföldi telephelyén, kirendeltségén foglalkoztatott magyar vagy nem magyar állampolgárságú munkavállaló részére a hazai átlagkeresetek alapján megállapított (bérköltségként elszámolandó) munkabér összegét meghaladó díjazás (a hazai átlagkereset meghatározásakor jellemző kereseti 13
14 színvonal az irányadó, amennyiben ilyen nincs, úgy elfogadott a szakmai becslés, illetve végső soron a KSH által a munkáltató szakágazatára publikált átlagkereset), valamint a kiküldetési napidíj adóköteles hányada; A felszolgálási díjból a munkavállaló részére kifizetett összeg; A jubileumi jutalom, mely az életpálya hosszabb szakaszainak vagy a munkáltatónál eltöltött időtartamnak az elismeréseként jogszabály alapján kötelezően fizetett juttatás (idetartozik a törzsgárdatagsági jutalom és a bányászati hűségjutalom is); A munkavállaló munkaköri kötelezettségébe tartozóan előállított termékértékesítése során realizált árbevételből a munkáltató által a munkavállalónak fizetett, belső szabályzatban meghatározott mértékű, nevesítve szerzői jogdíj; A részvény, értékpapír juttatás azon időpontban érvényes árfolyamon, melyen a munkavállaló annak szabad felhasználására való jogosultsága megnyílik. Abban az esetben tehát, ha a munkáltató és a munkavállaló között opciós részvényjuttatásra irányuló szerződés van folyamatban, egyéb munkajövedelem elszámolására való jogosultság csak a már a munkavállaló tulajdonába kerülő részvények vonatkozásában áll fenn; A lakhatási 14
15 költségtérítés, pl. a munkavállaló által bérelt lakás, albérlet bérleti díjának a munkáltató által teljesen vagy részben megtérített hányada (idetartozik a vissza nem térítendő lakásépítési támogatás és a kedvezményes kamatozású lakásépítési kölcsön után a munkáltató által átvállalt kezelési költség összege, továbbá a kedvezményes kamat és a piaci kamat közötti különbözet összege); Az étkezési térítés, akár természetben (ebben az esetben önköltségen számolva), akár levásárolható jegy formájában, illetve pénzben nyújtják; A munkába járással kapcsolatos költségtérítések (csak vásárolt szolgáltatás, a saját az egyéb természetbeni juttatások között szerepel), pl. a helyi vagy távolsági járatokra szóló bérletek árának a munkáltató által történő teljes vagy részbeni megtérítése; A kizárólag saját használatra biztosított, illetve magáncélra is igénybe vehető cégautóval kapcsolatos (az érintett munkavállaló által meg nem térített) költségek, pl. lízingdíj, biztosítási díj (ez utóbbiak kizárólag magáncélú használat esetén), üzemanyag-költségtérítésből az szja törvényben meghatározott jövedelemrész; A munkaszerződésben rögzített, olyan címen fizetett díjazás, mellyel a munkáltató gazdasági érdekeinek védelmében a volt dolgozó 15
16 kötelezettségvállalását honorálják (hallgatási díj, legfeljebb 3 évig); A tárgyjutalmak pénzben kifejezett értéke; Egyéb természetbeni munkajövedelmek (nem értendő ide a Mt szerint meghatározott természetbeni bér): a ruházati költségtérítés (nem tartozik bele a munka-, védő- és egyenruházat), az üdülési hozzájárulás (pl. üdülési csekk), illetve a térítésmentes üdültetés önköltségen elszámolt értéke, a munkáltató saját vagy vásárolt termékjuttatása, szolgáltatása esetén a fogyasztói ár és a munkavállaló által megtérített összeg különbözete, valamint a munkavállaló által igénybe vett, de a munkáltató által megtérített különböző kulturális, sport-, illetve egyéb szolgáltatások költsége. (Nem számíthatók ide a szolgáltatáshoz igénybe vett ingatlan, illetve annak fenntartási költségei.) Idetartozik a magáncélú (nem távmunkához kapcsolódó) internethasználattal járó költségek munkáltató által térített hányada. Egyéb bérek A statisztikai elszámolások szerint megkülönböztetjük az állományba tartozó munkavállalókat, valamint az állományba nem tartozókat. Az állományba nem tartozók kereseteként számolandó el az állományi létszámba nem 16
17 tartozók, illetve abból már kikerültek (alkalmazásban állók esetében a statisztikai állományi létszámba már nem tartozók) részére kifizetett munkabérek, melyek jellemzően az alábbiak: - a felmondási időből a munkavégzés alól történő felmentés időtartamára az utolsó munkanapon egy összegben kifizetett munkabér (a vonatkozási időben már nem tartozik a munkavállaló a statisztikai állományi létszámba), - a tartósan távol lévők (akik átmenetileg nem tartoznak a statisztikai állományi, csak a munkajogi állományi létszámba) részére történt utólagos kifizetések (pl. szülési szabadságon lévő, egy hónapnál régebben beteg részére fizetett 13. havi fizetés, korábbi időszakra vonatkozó prémium, jutalom stb.), - a megbízási jogviszony keretében fizetett egyszeri és eseti megbízási díjak (nem tartozik ide a megbízási szerződéssel normál munkarend szerint foglalkoztatottak részére fizetett munkadíj), - a tanfolyami külső előadók, szakmai oktatást végzők, ellenőrök és vizsgáztatók részére fizetett díjazás (nem tartoznak ide a keresetbe nem tartozó szerzői jogdíjak), - esetenként foglalkoztatott tanácsadók, szakértők munkadíja, - a zsűritagok díjazása, - a kötelező termelési (szakmai) gyakorlatukat végző egyetemi és főiskolai 17
18 hallgatók, középiskolai tanulók részére fizetett munkadíj, - a jogszabály alapján a termelő munkában részt vevő tanulókhoz beosztott, nem a munkáltató, hanem az oktatási intézmény állományába tartozó felügyelők és pedagógusok részére fizetett munkadíj, - a nem szakmunkásként bérezett szakmunkástanulók részére esetenként az ösztöndíjon felül fizetett munkadíj, forgalmi jutalék, - az önkéntes tűzoltók díjazása, - a választott tisztségviselőknek a végzett munka ellenértékeként előre meghatározott, illetve a tagság által megszavazott mértékben rend- szeresen vagy bizonyos rendszerességgel fizetett tiszteletdíj (pl. a vezető tisztségviselők, mint az igazgató tanács, felügyelő bizottság tagjainak ily módon fizetett díj módon fizetett díjazása), - a személyes adatok védelme miatt az egyéni vállalkozó személyes közreműködés címen elszámolt munkadíja, illetve a menedzsment azon tagjának a munkadíja is itt számolandó el, akinek munkajövedelme 50%-nál nagyobb részben a profitból származik. Egyéb munkaerőköltség Egyéb munkaerőköltségként kell számba venni a munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó költségeket, pl. 18
19 hirdetési díj, vagy ún. fejvadász cég megbízási díja, alkalmassági vizsgálatok költsége. 19
54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/5
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
EGYÉB MUNKAJÖVEDELEM ÉS SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK
Módszertani leírás A Központi Statisztikai Hivatal az élő munka igénybevételével kapcsolatos költségek nyomon követésére 1992-től kezdetben a 4 évenként ismétlődő, később évenkénti adatgyűjtést vezetett
EGYÉB MUNKAJÖVEDELEM ÉS SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK
Módszertani leírás A Központi Statisztikai Hivatal az élőmunka igénybevételével kapcsolatos költségek nyomon követésére 1992-től kezdetben a 4 évenként ismétlődő, később évenkénti adatgyűjtést vezetett
MUNKAERŐKÖLTSÉG-FELVÉTEL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1117 MUNKAERŐKÖLTSÉG-FELVÉTEL 2016 Adatszolgáltatók:
Mit könyveljünk a személyi jellegű egyéb kifizetések közé, hogy könyvvezetésünket és beszámolónkat szakszerűen készíthessük?
Mit könyveljünk a személyi jellegű egyéb kifizetések közé, hogy könyvvezetésünket és beszámolónkat szakszerűen készíthessük? avagy határozzuk meg pontosan, tételesen a személyi jellegű kifizetések körét,
Pénzügyi számvitel. VIII. előadás. A jövedelmek számvitele
Pénzügyi számvitel VIII. előadás A jövedelmek számvitele A jövedelemelszámolási számlán elszámolt jövedelem értelmezése Adott vállalkozástól a vállalkozás alkalmazottjai, vagy más személyek részére valamilyen
Betegszabadság díja munkáltatót terhelő táppénz és táppénz kiegészítés. Költségvetési kiutalási igények. számla
19.) Határozza meg a jövedelem elszámolás alapfogalmait (béralap, jövedelemalap, levonások)! Ismertesse a vállalkozást terhelő járulékokat és elszámolásukat! Mutassa be a jövedelem elszámoláshoz kapcsolódó
Pénzügyi számvitel VII. előadás. Kötelezettségek
Pénzügyi számvitel VII. előadás Kötelezettségek Kötelezettségek Szerződésből, jogszabályi előírásból Pénzben kifejezett Teljesített, elismert Kötelezettségek fajtái Mérlegben megjelenítve Hátrasorolt Hosszú
54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő T 1/7
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Magyar joganyagok - 3/2010. (IV. 2.) KSH közlemény - a főbb munkaügyi statisztikai f 2. oldal Megbízási szerződéssel, megállapodás alapján havi
Magyar joganyagok - 3/2010. (IV. 2.) KSH közlemény - a főbb munkaügyi statisztikai f 1. oldal 3/2010. (IV. 2.) KSH közlemény a főbb munkaügyi statisztikai fogalmakról és azok definícióiról 1 1. (1) A statisztikáról
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi
Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz (Az Útmutatóban leírtakhoz kapcsolódó módosítások, kigészítések a 38. oldaltól kezdődően találhatók.) I. A létszám
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi
Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz Érvényesség kezdetének időpontja: 2015. 01. 01. A 2013. december 31-ig érvényes Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 24. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. április 2., péntek. Tartalomjegyzék
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. április 2., péntek 24. szám Tartalomjegyzék II. Statisztikai közlemények 3/2010. (IV. 2.) KSH közlemény a fõbb munkaügyi statisztikai fogalmakról és
Bérösszesítő. Statek Statisztikai Elemző Központ Kft Budapest, Keleti Károly utca január szeptember
Társaság neve: Cég összesen: Időadatok: nap munkanap óra Ledolgozott napok 100 879 100 879 652 747 Munkaszüneti nap 219 3 10 Pihenőnap 26 074 1 937 0 Betegszabadság 249 249 1 288 Betegszabadság (nem munkanapra)
Bérösszesítő. Társaság neve: Társaság címe: Statek Statisztikai Elemző Központ Kft Budapest, Keleti Károly utca január
Cég összesen: Időadatok: nap munkanap óra Ledolgozott napok 60 050 60 050 360 268 Munkaszüneti nap 670 4 21 Pihenőnap 22 231 1 742 0 Betegszabadság 306 306 1 745 Betegszabadság (nem munkanapra) 106 7 28
Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz Érvényesség kezdetének időpontja: 2015. 01. 01. A 2013. december 31-ig érvényes Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz
Útmutató és annak módosítása, kiegészítése a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz (Az Útmutatóban leírtakhoz kapcsolódó módosítások, kiegészítések a 38. oldaltól kezdődően találhatók.) I. A létszám
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÚTMUTATÓ A MUNKAÜGY-STATISZTIKAI ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ. Érvényes 2009. január 1-jétől
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÚTMUTATÓ A MUNKAÜGY-STATISZTIKAI ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ Érvényes 2009. január 1-jétől Budapest, 2008 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2008 Készült az Életszínvonal- és emberierőforrás-statisztikai
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÚTMUTATÓ A MUNKAÜGY-STATISZTIKAI ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÚTMUTATÓ A MUNKAÜGY-STATISZTIKAI ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ Érvényes 2004. január 1-jétől Budapest, 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2003 Készült az Életszínvonal- és emberierőforrás-statisztikai
T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/12490/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvényjavaslat zárószavazásához Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai
C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG
C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka
Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor IV. forduló
Igaz-hamis, felelet-választós tesztsor IV. forduló 2015.10.27. Előadó: Sümegi Nóra Jogszabályi háttér: A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) XII. fejezet A munka díjazása (136 152.
Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok
dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet
I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA
Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2003. (X. 29.) rendelete Kerepes Nagyközség Polgármesteri Hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről egységes szerkezetben
Könyvelői Praktikum ( :24:18 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.
A betegszabadság Időállapot: 2016-01-01-2016-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Kereszti Lajos, Módosítva: 2016-03-13 17:11:39 Tartalomjegyzék: 1. A betegszabadság elszámolásának gyakorlata 2. Adózás
A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]
Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,
A bértárgyalásokhoz kapcsolódó legfontosabb jogi fogalmak és szabályozásuk
1. sz. Melléklet A bértárgyalásokhoz kapcsolódó legfontosabb jogi fogalmak és szabályozásuk Az alapbér [Mt.136-138. ] Az alapbérben történő megállapodás a munkaszerződés mellőzhetetlen tartalmi eleme.
Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg.
Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben - Nettó BÉRKALKULÁTO Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben, betegszabadság kalkulátor. A betegszabadság
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek május 27-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 213. május 27-i ülésére Tárgy: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal 213. évi költségvetésének módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:
02 - Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 01 Alapilletmények 26 985 0 0 02 Illetménykiegészítések 0 0 0 03 Nyelvpótlék 0 0 0 04 Egyéb kötelező illetménypótlékok
M0754 FELADATOK. megállapít Adókötelezettséget teljesít, illetve adóelőleg vonási kötelezettséget megállapít
M0754 FELADATOK 0754 érügyi szakfeladatok Adatokat gyűjt, rögzít (munkaidő, teljesítmény, 4 szabadság stb.) 5 Munkaidő nyilvántartás adatait rögzíti 6 Egyéni bérelszámoló lapot készít, vezet érszámfejtést
A törvény szerint a munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár és minden ettől eltérő megállapodás érvénytelen.
A Munkabér Általános szabályok A törvény szerint a munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár és minden ettől eltérő megállapodás érvénytelen. A munkavállalót megillető munkabér
MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG. EU- s irányelvek MUNKASZERZŐDÉS. szabályozás 2015.03.03. 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve
MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG szabályozás DR SZALAI ERZSÉBET 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2 EU- s irányelvek 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve DR SZALAI ERZSÉBET 3 MUNKASZERZŐDÉS Szerződést kötő felek..
HIVATAL 2016 ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS. 2. sz. melléklet ÉVI KIADÁSOK
HIVATAL 2016 ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS 2. sz. melléklet 2016. ÉVI KIADÁSOK VÉGLEGES 5311. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 15 095 000 53111. Allapiletmény 15095000 53112. Illetménykiegészítések 53113.
ELŐTERJESZTÉS. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: 1226 /2010-MKBERFŐ Készült 2010. február 16-án. ELŐTERJESZTÉS
A MUNKAIDŐ MEGSZERVEZÉSE
A MUNKAIDŐ MEGSZERVEZÉSE Magyar Állami Operaház Budapest, 2015. szeptember 29. dr. Pál Lajos ügyvéd pal.lajos@paleskozma.hu www.paleskozma.hu 2 Bevezetés előzetes megjegyzések a munkaviszony létesítésének
Bevezető rendelkezések 1.
Murakeresztúr Község önkormányzati Képviselőtestületének 12/2004.(V. 21.) számú rendelete a köztisztviselők munkavégzésének szabályairól, valamint az egyéb juttatásokról Murakeresztúr Község Önkormányzati
Bérpótlékok: A munkavállalót a Munka Törvénykönyve alapján megillető bérpótlékok:
Mennyi bérpótlék jár? - Bérpótlékok 2011-2012: éjszakai pótlék, műszakpótlék, ügyeleti pótlék, készenléti díj, vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés pótléka. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 324 Óbudai Nagy László Általános Iskola 1035 Váradi u. 15/b. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 84 132 000 80 793 000 6 229 255 80 071 498 99,11% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá
Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I
Összehasonlító példák Hol tartunk? Családi állapothoz igazodó kedvezmények Adójóváírások és hitelek Ki mennyit fizet? Kína Egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózása Példa bér adójának kiszámítására
1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege: órabér alkalmazása esetén
Mi mennyi 2005-ben? 1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege: hetibér alkalmazása esetén napibér alkalmazása esetén órabér alkalmazása esetén 13.120,-Ft 2.624,-Ft 328,-Ft (a 327/2004. (XII.
Munkajogi változások 2013. augusztus 1-jével
HÍRLEVÉL Munkajogi változások 2013. augusztus 1-jével 2013 / 8 Közel egy éve fogadták el az új Munka törvénykönyvét, és idén már számos jogintézmény esetében felmerült a módosítás szükségessége, amelyre
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 213 Mosolygó Óvoda 1039 Kelta u. 8. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 46 995 000 43 524 000 3 564 666 44 747 407 102,81% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0
Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/1995.(I.30.) számú önkormányzati rendelete
Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/1995.(I..) számú önkormányzati rendelete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény végrehajtásáról. Orfű Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo
Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 1. oldal 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők
18. Szállodák személyi ráfordításai Személyi költségek. 1. Személyi ráfordítások Költségek költsége. 2. Munkabér Bérköltség
18. Szállodák személyi ráfordításai Személyi költségek 1 1. Személyi ráfordítások Költségek költsége. Munkabér Bérköltség. Motivációs rendszerek Motiválás 4. Személyzet kiváltási lehetőségei Külső munkaerő.
Készült: :36
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként
ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2008/2009.
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ALAPOK, JÁRULÉK ÉS FOLYÓSZÁMLARENDSZER 1. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK FEDEZETE, A JÁRULÉKFIZETÉSI KÖTELEZZETSÉG ALANYAI, A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK ALAPJA (járulékalapot
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzata és teljesítése 2009. évben
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2009. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok
Sorszám Részmunkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2008. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 561 ÓBUDAI KÖNYVTÁR 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 29 640 000 27 759 000 2 428 655 29 995 387 108,06% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0 0 0 3 511242 Közalkalmazottak
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004. (XII.06.) számú rendelete A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői, közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről A 9/2005.(XII.06.)
2011 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 311432 1051 06 0100 35576 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3301 2011......
2/a. függelék. Kiadások
megnevezése 1 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K111 18.29 2 Normatív jutalmak K112 3 Céljuttatás, projektprémium K113 4 Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat K114 2 5 Végkielégítés
Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon
Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire
18. Szállodák személyi ráfordításai Személyi költségek. 1. Személyi ráfordítások Költségek költsége. 2. Munkabér Bérköltség
18. Szállodák személyi ráfordításai Személyi költségek 1 1. Személyi ráfordítások Költségek költsége 2. Munkabér Bérköltség 3. Motivációs rendszerek Motiválás 4. Személyzet kiváltási lehetőségei Külső
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Elemi költségvetés. Pest Megyei Levéltár Tárgyév: 2011. Szöveges indoklás KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 5 157 4.
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 1. RENDSZERES SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 2. Alapilletmények 3. Illetmény 2010. dec. 31. létszám (44 fő) 5 157 4. 5. Szakdolgozók besor. iletménye (31 fő, 11 hó) Ebből soros
VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től
VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2017. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 15 % Minimálbér, bruttó: 127 500 forint Garantált bérminimum,
3. Motivációs rendszerek. 4. Személyzet kiváltási lehetőségei. Személyi jellegű ráfordítás nagysága 1.1.Létszám nagyság és összetétel
.19. Szállodák személyi ráfordításai Személyi költségek 1.Személyi ráfordítások Költségek költsége 2. Munkabér Bérköltség 3. Motivációs rendszerek Motiválás 4. Személyzet kiváltási lehetőségei Külső munkaerő.
2017. évi előirányzat. Tény 2016
01 02 03 04 05 06 07 32 33 34 35 36 37 38 39 178 179 184 185 186 194 203 207 218 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 240 264 265 sz. melléklet 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó
Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás
A) Üzleti terv védése vizsgafeladatrész Szóbeli tételsor A) Az üzleti terv védése Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP Sorszám A vizsgázó neve ZD készítése min. 25 pont; max 50 pont Pontszám ZD védése
1.14. EINSTEIN TÖRZS
K1110-002301 rovat adatai K1110-002301 Egyéb költségtérítések 5421 Bankkártya költségtérítés K1110-002302 rovat adatai K1110-002302 Egyéb költségtérítések 5421 Bankkártya költségtérítés K1110-003101 rovat
2012 Féléves beszámoló
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 327361 1091 02 02/02 17530 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012...... a beszámoló elkészítéséért
Készült: :58
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Felügyeleti hatáskör társ I. félévi előirányzat módosítás. Főkönyvi számla Szakfeladat Összeg Megnevezés
Megnevezés BEVÉTELEK Zomba Körzeti Intézményi Társulás 2011. I. félévi előirányzat módosítás Főkönyvi számla Szakfeladat Összeg Megnevezés KIADÁSOK Főkönyvi számla 39. sz. m Szakfeladat Kisértékű tárgyi
15/2005. (IX. 2.) FMM rendelet
15/2005. (IX. 2.) FMM rendelet a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatás megállapításának részletes szabályairól A foglalkoztatás elősegítéséről és a
ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,
A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a
Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 16 945
Szöveges indokolás 215. évi kiadásokhoz 9114 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai eft 215.évi eredeti ei. Alapilletmény: Közalkalmazottak (6fő):1.222.*12 hó 14 664 Keresetkiegészítés 293 Közalkalmazottak
A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj
A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt 2017. évi takarítási óradíj A 2017. évi takarítási óradíj költségelemei % Betanított takarító alkalmazottként, heti 5 munkanap, állandó 1 műszak
Szállodák személyi ráfordításai
Szállodák személyi ráfordításai 1 Személyi ráfordítások 1. Munkabér Bérköltség 3. Motivációs rendszerek Motiválás 4. Személyzet kiváltási lehetőségei Külső munkaerő 5. Személyi ráfordítás mutatószámai
2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK
Budapest XV. ker. Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény 21. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK eft-ban Engedélyezett álláshelyek száma összesen (fő): 16 16,25 szakmai 13,75 -technikai 12,75
TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek
Óvodabevételek 2/a TÜNDÉRKERT ÓVODA Bevételek Megnevezés 2013 2014.év 2014.év 2014.év 2015. év eredeti ei. eredeti ei. mód.ei várh.telj eredeti ei. B40500 096010 Intézményi ellátás díja 15 000 14 000 14
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi
Könyvelői Praktikum ( :46:34 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.
A védőital Időállapot: 2014-10-24-2014-12-31 Szerző: Csonkáné Bauer Judit, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2014-11-20 17:12:11 Tartalomjegyzék: 1. A védőital 2. Adózás 3. Könyvviteli elszámolás 4. Iratminták,
ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben
ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA 2017 Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben Budapest, 2017 Szerző: Surányi Imréné ISBN 978-963-638-522-4 ISSN 2416-2310 (Tanácsadói könyvek) ISSN 1788-0165 (Adózási
Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -
Összesítő riport Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -1513-61-5e-74-1b-746a3-26-10-1136-1a5d1f-3e5428-2 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
Önkormányzat Gyanógeregye évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2016. (V.12.) önkormányzati rendelethez Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási
SORKIKÁPOLNA Önkormányzat évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2015.(V.29.) önkormányzati rendelethez SORKIKÁPOLNA Önkormányzat 2014. évi zárszámadása Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2.
VÁLTOZÁSOK 2006. SZEPTEMBER 1-TŐL
Mi mennyi 2006-ban? VÁLTOZÁSOK 2006. SZEPTEMBER 1-TŐL 1. A kötelező legkisebb munka (minimál) és a garantált minimum összege (a kötelező legkisebb munka (minimál) és a garantált minimum megállapításáról
A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina
A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina Adómentes juttatások 2019- ben MEGSZŰNIK az adómentes juttatások közül: - munkáltatói lakáscélú támogatás, - mobilitási célú
2017 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 722678 1051 14 0700 229980 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 6728 Szeged
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.
Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá
Adatellenőrző kód: a-505c d-6b c-4166d d - 2 -
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.
Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá
Munkajogi aktualitások 2015. Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com
Munkajogi aktualitások 2015 Előadó: dr. Kártyás Gábor gabor.kartyas@opussimplex.com 1 1 Egyenlőtlen munkaidő-beosztás, munkaidőkeret 2 2 A munkaidő beosztása - Annak meghatározása, a mv mikor teljesíti
VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től
VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től Adótábla: Új előírás: az adó alapját a munkából származó jövedelmeknél 27% adóalap
Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban)
SZJA 1.példa Egy munkaviszonyban lévő elvált nő, havi rendszeres keresete 180 000 Ft. A munkáltatójától havi 8 000 Ft értékben kap élelmiszervásárlásra jogosító Erzsébet utalványt. Más juttatása az adott
Készült: :37
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
2016 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 722678 1051 14 0700 229980 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 6728 Szeged
Készült: :17
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 43-39-332c-b4d159-60-1a-3d-2b19-6f171d1e30-7a2f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 5 0 3 6 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról (Egységes szerkezetben a 24/2004.(X.01.)Önk.sz. rendelettel.) A 24/2004.(X.01.)Önk.sz.
B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0
1. melléklet a 8/216. (V. 27.) önkormányzati rendelethez B1-B7. Költségvetési bevételek Nyim Község Önkormányzatának 215. évi bevételi ai A B C D E Ssz. Rovat megnevezése Rovat száma Eredeti Módosított