MARTON MELINDA. 5 perces desszertek. 5+1 gluténmentes recept teljes értékű növényi alapanyagokból.
|
|
- Csenge Vörösné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MARTON MELINDA 5 perces desszertek 5+1 gluténmentes recept teljes értékű növényi alapanyagokból 1
2 A szerzőről Marton Melinda tudományos kutató, a helyes ételtársítás és a gluténmentes, teljes értékű növényi táplálkozás szakértője. A Társító Diéta és a Testtudatos táplálkozás módszerének megalkotója. Célja, hogy minél több emberrel megismertesse az egészséges táplálkozás alapelveit. Eddig két könyve jelent meg a Testtudatos táplálkozás és a Testtudatos Életmód. A könyvek megjelenéséig több mint 70 saját képzést tartott, főzőtanfolyamot, tréninget, előadást, amiken több mint fő vett részt. A képzéseit saját maga dolgozta ki, és azt tanítja, amit ő maga is él, és gyakorol. Az egészséges táplálkozás egyik meghatározó hazai képviselője. Megszervezett több mint 130 táplálkozási szakértői fórumot, a Vega Estek főszervezője és állandó háziasszonya. Folyamatosan jelennek meg cikkei a médiában, és rendszeresen hívják főzőversenyekre szakmai zsűrinek. Munkája elismeréseként 2014-ben megválasztották az Év Vegetáriánusának. Mindig is a fejlődés motiválta, hogy az élet minél több területén tudatossá váljon, és ezt másoknak is lehetővé tegye. Mottója: A helyes táplálkozás létünk összes területén egészséget teremt. T. Colin Campbell, PhD a Kína-tanulmány szerzője 2
3 Epres trüffelkrém 2 adag Elkészítési idő: 5 perc 100 g eper 60 g nyers datolya 70 g natúr tahini 5 g bio kakaópor 1 g bourbon vaníliapor Az epret megmossuk, a zöld végét levágjuk. A datolyát megmossuk és kimagozzuk. A botmixer mérőpoharába kimérjük a tahinit, hozzáadjuk az epret, a datolyát, a kakaóport és a vaníliát, és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Tipp: készíts hozzá gluténmentes palacsintát, és kend meg epres trüffelkrémmel! A kakaóport helyettesítheted karobbal. 3
4 Narancsos trüffelkrém 2 adag Elkészítési idő: 5 perc 80 g natúr tahini 75 g nyers datolya 50 ml frissen facsart narancslé 8 g bio kakaópor 1 g bourbon vaníliapor A datolyát megmossuk és kimagozzuk. A botmixer mérőpoharába kimérjük a tahinit, hozzáadjuk a megmosott és kimagozott datolyát, a narancslevet, a kakaóport és a vaníliát. Botmixerrel krémesre turmixoljuk. Tipp: készíts hozzá gluténmentes palacsintát, és kend meg narancsos trüffelkrémmel! A kakaóport helyettesítheted karobbal. 4
5 Fahéjas lágy zabkása 2 adag Elkészítési idő: 5 perc 70 g gluténmentes zabpehely 20 g natúr inulin (cikóriából) 630 ml natur kókusztej 7 csepp folyékony stevia fahéj A zabpelyhet kimérjük és egy kis edénybe tesszük, hozzáadjuk az inulint, a kókusztejet és a steviát, majd alaposan összekeverjük. Folyamatos keverés mellett 5 perc alatt készre főzzük. A tetejét megszórjuk ízlés szerint édesített fahéjjal. 5
6 Datolyás csokis zabkása 2 adag Elkészítési idő: 5 perc + 5 perc főzési idő 175 g gm zabpehely 25 g bio kókuszreszelék 20 g natúr inulin (cikóriából) 10 g bio kakaópor 400 ml tisztított víz 5 csepp folyékony stevia 100 g nyers datolya A zabpelyhet kimérjük egy kis edénybe. Hozzáadjuk a kimért kókuszreszeléket, az inulint, a kakaóport. Kimérjük a vizet, és hozzáadjuk a steviát, ezt is hozzáadjuk a zabhoz. A datolyát megmossuk és kimagozzuk, apró darabokra tépkedjük, és hozzáadjuk a zabhoz. Jól elkeverjük, végül 5 perc alatt folyamatos kevergetés mellett készre főzzük. Tipp: a kakaóport helyettesítheted karobbal. 6
7 Raffaelo golyó 8 db golyó Elkészítési idő: kb. 10 perc + 3 óra hűtési idő 150 g kókuszreszelék 100 g gluténmentes zabpehely 100 ml kókusztejszín 60 g barna rizsszirup 20 g bio extraszűz hidegensajtolt kókuszzsír (folyékony) 1 g bourbon vaníliapor finomra őrölt kókuszreszelék a beforgatáshoz A kókuszreszeléket és a zabpelyhet kávédarálóban megdaráljuk és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a kókusztejszínt, a rizsszirupot, a kókuszzsírt és a vaníliaport és alaposan összedolgozzuk. Golyókat formázunk belőle és beforgatjuk kókuszreszelékbe. Tálcára rakjuk és 3 órára hűtőbe tesszük és csak azután fogyasztjuk. Tipp: adj a tésztájához 10 g kakaóport, és a golyókat forgasd kakaóporba, akkor kókuszos csokigolyó lesz! A kakaóport helyettesítheted karobbal. 7
8 Egzotikus kakaóital 2 adag Elkészítési idő: 5 perc 80 g friss datolya 1 ek bio kakaópor 500 ml natúr kókusztej ¼ kk kardamom ¼ kk fahéj ¼ kk vaníliavelő 2-3 csepp narancsolaj A datolyát megmossuk és kimagozzuk, a botmixer mérőpoharába tesszük. Fokozatosan hozzáadjuk a tejet, miközben a botmixerrel simára turmixoljuk. Végül hozzáadjuk a fűszereket, egy kis edénybe tesszük és 2 perc alatt készre főzzük. Tipp: a kakaóport helyettesítheted karobbal. 8
9 Jól jönne egy kis segítség még Húsvét előtt? Szeretnéd meglepni a szeretteidet egészséges süteményekkel? Ugye fontos Neked is, hogy a családod tagjai sokáig egészségesek maradjanak? Akkor gyere el április 8-án a gluténmentes sütemények főzőtanfolyamomra, vagy add ajándékba és küldj magad helyett valakit! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Ezt a tanfolyamot évente csak kétszer tartom. Ne késlekedj, jelentkezz még ma: 9
10 Az elektronikus kiadvány és a receptek a kiadó előzetes írásos jóváhagyása nélkül sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve az éttermi, vagy bolti felhasználást, a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját. Jogtulajdonos: Marton Melinda e.v., március 29. Web: testtudatos-taplalkozas.hu Az illusztrációk a Shutterstock licence alapján használva. 10
11 11
12 12
13 13
Marton Melinda Gluténmentes kisokos (PDF)
Marton Melinda Gluténmentes kisokos (PDF) www.testtudatos-taplalkozas.hu melinda@testtudatos-taplalkozas.hu Kiadó: Marton Melinda e.v. Első kiadás Budapest, 2019 Fotók a Shutterstock license alapján Felelős
Testtudatos táplálkozás tanfolyam
MARTON MELINDA Testtudatos táplálkozás tanfolyam Választ kapsz az egyéni táplálkozás kialakításának 5 legfontosabb kérdésére www.testtudatos-taplalkozas.hu Marton Melinda Testtudatos táplálkozás tanfolyam
Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival
Tartalomjegyzék Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Csokis-málnás nyers muffin Nyers csoki bon-bon Narancsos brownie szaloncukor Fahéjas-szilvás zselés szaloncukor Mézeskalács szaloncukor Mennyei
MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra
MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra Ha vágysz a változatosságra, mutatok néhány lehetőséget, amivel új ízt alkothatsz. Próbálj ki minél többet! Így készítsd el a saját ízkombinációd
A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV É D E S
ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV É D E S TARTALOM 1. Céklás csokis torta 2. Mogyoróvajas bögrés süti 3. Zabos Túrógombóc 4. Körtés almás pite 5. Fehérjés frappuccino 6. Almás palacsinata 7. Töltött zsemle
Csokis kókusztej. Hozzávalók a csokis kókusztejhez: 1 l natúr kókusztej (lásd előző recept) 1 ek. kókuszkrém 2 ek. kókuszos csokoládékrém
Tartalom Bemutatkozás 5 Előszó 8 Nyers növényi étrend vagy teljes értékű növényi táplálkozás? 9 Hogyan történik ez a hétköznapokban? 15 A teljes értékű növényi táplálkozás lelki oldalról 16 Lúgosítás...
MARTON MELINDA. Testtudatos életmód. Kétheti étrend és teljes életmódváltó program Több mint 70 gluténmentes recepttel.
MARTON MELINDA Testtudatos életmód Kétheti étrend és teljes életmódváltó program Több mint 70 gluténmentes recepttel www.testtudatos-taplalkozas.hu Marton Melinda Testtudatos életmód (pdf) www.testtudatos-taplalkozas.hu
Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim
Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag
Minden, ami csokis! 2.rész
2.rész Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! További megjelent gyűjteményünk: Csokis álmok Vaniliás finomságok Trópusi ízek Ünnepi
Használja egészséggel!
Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta
Gyakorlati Fermentálás
MARTON MELINDA Gyakorlati Fermentálás Természetes segítség az egészséghez Marton Melinda Gyakorlati Fermentálás www.testtudatos-taplalkozas.hu melinda@testtudatos-taplalkozas.hu Kiadó: Marton Melinda e.v.
Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez
Az élet édesen teljes Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös és ízletes? Mi sem egyszerűbb! A Koronás Befőzőcukorral készült lekvárok elkészítése gyors és egyszerű.
Könnyu receptek Kevesebb koleszterin
Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.
Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk.
RECEPTEK Veganz Pink Smoothie Hozzávalók: 2 db érett biobanán 3 dl Veganz bio rizsital 2 ek. Veganz Smoothie bioalappor zöldborsófehérjével és gojibogyóval Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat,
flora-natura.hu Radványi Petra E.V. kizárólagos magyarországi forgalmazó
flora-natura.hu Radványi Petra E.V. kizárólagos magyarországi forgalmazó 0,5 mérőpohár fehér rizs 0,5 mp kókuszreszelék (hogy ne legyen nyákos) csipet só 1 ek. olaj vanília víz az alsó csíkig. A szárazanyagot
R eceptek, tippek lekvárkészítéshez
R eceptek, tippek lekvárkészítéshez #azenlekvarom Alkosd meg percek alatt a saját világodat, úgy lesz igazi azenlekvarom! ~2~ koronascukor.hu koronascukor 1,5 kg sárgabarack (mag nélkül) 50 dkg Koronás
R eceptek, tippek lekvárkészítéshez
R eceptek, tippek lekvárkészítéshez 1,5 kg sárgabarack (mag nélkül) 2 db vaníliarúd kikapart magjai 2 cm gyömbér reszelve Vaníliás-gyömbéres sárgabaracklekvár A gyömbér egzotikus íze miatt tökéletes ételek
Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal
Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós
Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen
Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen Reggeli: Sárgarépás tojáskrém kenyérrel Elkészítési leírás: A tojás(oka)t keményre főzzük, majd alaposan kihűtjük. Ezután majonézzel, ízlés szerint mustárral,
83 mézes recept. az egészség megőrzésére
83 mézes recept az egészség megőrzésére Az ásványianyag-szükséglet kielégítését segítő receptek Zöldségkoktél Hozzávalók 2 adaghoz: 1/4 l vegyes zöldséglé 200 g zsíros joghurt néhány csepp cinomlé só,
Makrobiotikus ételek és desszertek
Makrobiotikus ételek és desszertek Kinpira pórézöld sárgarépával 1 póré zöldje ferde karikákra vágva 1 vékonyabb sárgarépa ferde karikákra gyalulva (uborkaszeletelőn) 1 kiskanál szezámolaj csipet só Az
Összetétel. Fűszeres-diós almatorta (tejmentes) dió, alma, barna rizsliszt, nádcukor, tojás, szódabikarbóna, fahéj
TORTÁK Fűszeres-diós almatorta (tejmentes) Diós almatorta (tej- és cukormentes) Mogyorós meggytorta (tej- és cukormentes) Mascarponés répatorta (tej- és/vagy lisztmentesen is készíthető) Fekete Erdei meggy
Törtcsokoládés muffin
Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott
Ünnepi meglepetések. desszert. a Dr. Oetker-től! Legyen a. a főfogás! A minőség a legjobb recept.
Ünnepi meglepetések a Dr. Oetker-től! Nyerje meg a 11.111 darab Dr. Oetker 2015-ös receptes naptár egyikét, 12 különleges, ínycsiklandó sütemény recepttel! Keresse a promóciós csomagolású Dr. Oetker Eredeti
Lekvár gyorsan, stílusosan
Lekvár gyorsan, stílusosan azenlekvarom.hu Nyereményjáték, receptek, tippek, ingyenesen letölthető alkalmazás és még sok meglepetés a legfinomabb lekvárokhoz! Az élet édesen teljes azenlekvarom.hu Nyerjen
Gyártó: Golden Temple Natural Products GmbH Kehrwieder 8 D-20457 Hamburg
Gyártó: Golden Temple Natural Products GmbH Kehrwieder 8 D-20457 Hamburg Magyarországon forgalmazza: Helios Bio-ker Bt. 1033 Budapest Szentendrei út 89-93. III/23 www.yogitea.eu www.heliosbio.hu YOGI TEA
ÉTREND 1700 KCAL 1. HÉT HÉTFŐ
HÉTFŐ Paradicsomos-sajtos rántotta - 1 teljes tojás - 3 tojás fehérje - pár db koktélparadicsom (vagy normál paradicsom) - 50 g mozarella light - kókuszolaj (1 kis ek.) - 3 db puffasztott rizs vagy abonett
HŰSÍTŐ ÉDESSÉGEK június 13. július 10.
HŰSÍTŐ ÉDESSÉGEK 2016. június 13. július 10. Vendéglátóknak ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Kristály Tál 275 ml 60 000 FT-OS PARTI Kristály Tál Szett 2,1 L + 1,1 L + 275 ml 40 000 FT-OS PARTI Kristály Tál 2,1 L 90
Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól
Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában
Gyümölcsös kalandozások a világ körül
A legjobb recept: Gyümölcsös kalandozások a világ körül A minôség a legjobb recept. 35. számú receptgyûjtemény Befozes_receptfuzet_35-oldal.indd 1 29.5.2008 15:29:52 Befozes_receptfuzet_35-oldal.indd 2
- Zsuzsi - - Ramóna -
Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa
2. A minőség mindenek felett
Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak
Minden, ami csokis! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel!
Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! További megjelent gyűjteményünk: Csokis álmok Vaniliás finomságok Trópusi ízek Ünnepi meglepetések
Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap
Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges
Magyarországon forgalmazza: Helios Bio-ker Bt. 1033 Budapest Szentendrei út 89-93. III/23
Gyártó: Golden Temple Natural Products GmbH Kehrwieder 8 D-20457 Hamburg Magyarországon forgalmazza: Helios Bio-ker Bt. 1033 Budapest Szentendrei út 89-93. III/23 www.yogitea.eu www.heliosbio.hu YOGI TEA
Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek
Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek Összeállította: Szűcs Szilvia Mi is az a Smoothie? A Smoothie gyümölcsből vagy zöldségből pépesítés és némi hígítás után létrejött krémes ital, melyet fogyaszthatjuk
ShapeT!LT étrend. Név: P. Lizandra. Irányértékek: 150g szh 38g zsír 122g feh. ~1470 kcal
ShapeT!LT étrend Név: P. Lizandra Irányértékek: 150g szh 38g zsír 122g feh ~1470 kcal ELSŐ ÉTKEZÉSEK Zabkása 50g zabpehely, 2db (70g) tojásfehérje, 100ml mandulatej, 100ml víz, stevia, 3g fehérjepor, 5g
Receptkönyv DEÁK 2011/2012
Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa
Menüjavaslatok. Vacsorára
Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db
Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz
Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj
Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:
Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,
Gyümölcs minden alkalomra!
Minden gyümölcsnek megvan a maga ideje A lekvárfôzés idôszaka hagyományosan a nyárhoz kötôdik. Ilyenkor megjelennek szemünk elôtt a hatalmas befôzô üstök, a rengeteg, magozásra váró gyümölcs, elôkerülnek
SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van
SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré
Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.
Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi
Louise L. Hay ÖRÖKNAPTÁR
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Louise L. Hay / I CAN DO IT Calendar Hay House, Inc., California, USA, 2012, 2013, 2014 A Hay House-rádió a www.hayhouseradio.com internetes oldalon érhetõ
Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából
Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Fekete-erdı torta 250 g vaj, feldarabolva 1 evıkanál instant kávé 375 ml forró víz 200 g étcsokoládé, feldarabolva 300 g porcukor
Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára
Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál
DARÁLÓ ÉS TURMIXGÉP B-502
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER e l e c t r o n i c DARÁLÓ ÉS TURMIXGÉP B-502 TISZTELT VÁSÁRLÓ! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés
NYÁRI RECEPT ÖZÖN. 2015. június 15. július 12. (25-28. hetek)
NYÁRI RECEPT ÖZÖN 2015. június 15. július 12. (25-28. hetek) Vendéglátóknak 25-28. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Kis Klassz Tál 240 ml 60 000 Ft-os Parti Emeletes Tortatartó 40 000 Ft-os Parti Szilikon Tepsi
desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie
Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1
http://www.suticakeshop.hu/
1 Tartalomjegyzék I. Sütés nélküli sütemények...6 Grillázs töltelékes nápolyi...6 Különleges húsvéti tojás süti...7 Tiramisu...8 Tejkrémes szeletek...9 Csokoládés gesztenyék...10 Kekszes pudingos süti...11
Lekvár és Szörp R eceptek. Az otthon az a hely, ahol otthon érzem magam.
Lekvár és Szörp R eceptek Az otthon az a hely, ahol otthon érzem magam. 1 kg kezeletlen héjú narancs 2-3 ág menta 1 kg Koronás Szirupcukor 3/4 liter víz A mentát nem csak fűszernövényként lehet használni,
Babareceptek 6 hónapos kortól
Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit
Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.
Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor
Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól
Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt
Menü - 1800 kcal. 1. Hét
Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak
Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával
Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,
flora-natura.hu Radványi Petra E.V. kizárólagos magyarországi forgalmazó
flora-natura.hu Radványi Petra E.V. kizárólagos magyarországi forgalmazó 0,5 mérőpohár fehér rizs 0,5 mp kókuszreszelék (hogy ne legyen nyákos) csipet só 1 ek. olaj vanília víz az alsó csíkig. A szárazanyagot
Sacher torta. A töltéshez és kenéshez: 60 g diabetikus vagy házi,cukormentes baracklekvár (lehet több is akár)
Sacher torta Hozzávalók egy kisebb tortaformához (18-20 cm): 3 db tojás 30 g keserű kakaópor 30 g csokis fehérjepor, nálam BioTech USA Iso Whey Zero csokis ízben (kihagyható; illetve, ha szója alapú vagy
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította
14 különleges forralt bor recept karácsonyra
14 különleges forralt bor recept karácsonyra Forrósítsd fel a téli estéket egy különleges ünnepi forralt borral! A következőkben néhány mennyei receptet mutatunk be, különleges fűszerekkel. Hagyományos
1. FEJEZET RÉTEGEZZ ÉS DOBOZOLJ! LAKTATÓ SALÁTÁK
1. FEJEZET RÉTEGEZZ ÉS DOBOZOLJ! LAKTATÓ SALÁTÁK 18 19 20 A munkahelyi ebédek világában mostanában nagyon divatosak az üvegekbe, dobozokba rétegezett saláták. Hogy ne csak csomagoláskor, hanem fogyasztáskor
A termék regisztrációja és segítségnyújtás a. www.philips.com/welcome weboldalon HD9015 HD9016. Kenyérsütô receptek
A termék regisztrációja és segítségnyújtás a www.philips.com/welcome weboldalon HD9015 HD9016 Kenyérsütô receptek 1. Receptek ek Ne keverjen be a receptkönyvben megadottnál nagyobb mennyiségû hozzávalókat,
Speciális sütőforma szett többrétegű és mintázott tortákhoz
Speciális sütőforma szett többrétegű és mintázott tortákhoz hu Termékismertető és receptek Cikkszám: 336 547 Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 89024AS1X2VII 2016-10 336 547 Tapadásgátló bevonat A 3 sütőforma
STERVIA RECEPTEK Hasznos tudnivalók: A Stevia kivonatokat szinte minden étel/ital elkészítéséhez lehet használni - italokhoz, turmixokhoz, süteményekhez, salátákhoz, főzelékekhez, pudingokhoz, tortákhoz.
A Paleo jó neked. Szakácskönyv 115 paleo recepttel. Kalmár Erzsébet. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
A Paleo jó neked Szakácskönyv 115 paleo recepttel Kalmár Erzsébet 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Bevezető Üdvözlök minden kedves olvasót, aki az első megjelent szakácskönyvemet lapozgatja. Pár
Tartalom. Előszó 9 Élő ételek 10 Milyen konyhai gépekre van szükség? 14 Ünnepek alatt nehezebb... 15 Ünnepek 16 Köszönetnyilvánítás 17
Tartalom Előszó 9 Élő ételek 10 Milyen konyhai gépekre van szükség? 14 Ünnepek alatt nehezebb... 15 Ünnepek 16 Köszönetnyilvánítás 17 Valentin-nap Ananászturmix 19 Linzerszívecskék 20 Zellerkrémleves 24
Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y
Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!
Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.
Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.) 600-700 g eper (mosva, darabolva) 150 g nyírfacukor vagy 200
AJÁNDÉKCSOMAG KATALÓGUS 2013
AJÁNDÉKCSOMAG KATALÓGUS 2013 Kedves Vásárlónk, Katalógusunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja a megfelelő ünnepi meglepetést. Akár családtagjainak és barátainak, akár munkatársainak vagy
Gladiator étrend HÉTFŐ. Reggeli:Mandulatejes gyümölcs turmix
Gladiator étrend HÉTFŐ Reggeli:Mandulatejes gyümölcs turmix 8 mandula 2 evőkanál zab 1 evőkanál tökmag vagy a lenmag 1 közepes banán 1 kivi 2 nagy marék bogyós gyümölcsök ( igényeid szerint) 3 evőkanál
1300 kcal minta étrend
Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g
7 recept az egészségért
7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6
Egy nap a Speed, az Easy és a New Life szakasz szerint
Minta étrend Egy nap a Speed, az Easy és a New Life szakasz szerint Az Alakorvoslás program szakaszai Az Alakorvoslás Program három, egymásra épülő szakaszból áll, amelyek a Speed, az Easy és a New Life
Curry Grillkolbász 210 g (tekert):
Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az
Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz
Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)
Muffinformák. Termékismertető és recept
Muffinformák hu Kedves Vásárlónk! Termékismertető és recept A szilikon muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a muffinok különösen könnyen kivehetők belőlük általában nincs szükség
Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta
Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos
PALEOLIT ÉTELRECEPTEK KÉTHETES ÉTRENDHEZ
1. oldal FRANCIA CSOKITORTA 10 dkg őrölt mandula 10 dkg legalább 70 % kakaó tartalmú étcsokoládé 15 dkg kókuszzsír (vagy vaj, ghee) 10 dkg cukor zéró/eritrit 3 db tojás A csokoládét, kókuszzsírt, eritritet
III. Hagyományos házi sütemények
III. Hagyományos házi sütemények Epres habos süti A sütőt előmelegítjük 170 Cra. Elkészítési idő: 1 óra Mennyiség: 24 szelet Nehézségi fok: könnyű Tésztához: 8 tojás 8 ek cukor 8 ek liszt 1/2 cs. sütőpor
Alapanyagcsere igény: 1600 kcal. Beviteli irányértékek: Szélsőértékek (+/- 5%): + edzések után: 30g fehérjepor vízben feloldva. Megj.
Alapanyagcsere igény: 1600 kcal 180cm / 74kg Beviteli irányértékek: Kilokalória: 1600 Szénhidrát 195g (49%) Fehérje 140g (35%) Zsír 28g (16%) Szélsőértékek (+/- 5%): Szénhidrát: 185g / 205g Fehérje: 133g
Pálcikás jégkrémkészítő
Pálcikás jégkrémkészítő Termékismertető és receptek Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 69648AS2X5III Kedves Vásárlónk! A szilikonformák segítségével egy szempillantás alatt frissítő pálcikás jégkrémet készíthet.
Csokoládés muffin csodák
Csokoládés muffin csodák Egyszerű, jól használható csokis muffinreceptek a csoki és a muffin szerelmeseinek Írta: Biró Viktória (Muffinmágus) Csokis muffin alaprecept A csokoládés muffinok sorát egy csokis
TIBIBADO Gluténmentes Natúr croissant
Natúr croissant kölesliszt, keményítő (tapiókaliszt), ivóvíz, növényi rostok (bambuszrost liszt, útifű maghéj liszt), növényi olajok és zsírok /kókuszolaj, pálma, repce, víz, emulgáló szerek ( mono- és
M I N D E N M E N T E S H E T I M E N Ü
K ö n n y e d É n M I N D E N M E N T E S H E T I M E N Ü A z u t o l s ó n é h á n y k i l ó l e a d á s á h o z N u t r i t á r i á n u s, g l u t é n m e n t e s, s z é n h i d r á t s z e g é n y,
Beszélgessünk kicsit a vajkrémek ízesítéséről.
Beszélgessünk kicsit a vajkrémek ízesítéséről. Mostanra már jó pár ízesítőt kipróbáltam, van tapasztalat:-) Készítsünk főzött vajkrémet, olasz, svájci, francia. Nagyon jól ízesíthetőek, folyékony ízesítőkkel
Muffinformák hu. Termékismertető és receptek
Muffinformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült muffinformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Ezáltal a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük általában
VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL
VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL A tatárbifsztek eredetét, csakúgy, mint sok más ételét is, legendák övezik. Egyesek szerint elnevezése ellenére a tatárokhoz semmi köze, származása
www.testtudatos-taplalkozas.hu Marton Melinda Testtudatos táplálkozás www.testtudatos-taplalkozas.hu melinda@testtudatos-taplalkozas.hu Kiadó: Marton Melinda e.v. Első kiadás Budapest, 2015 ISBN 978-963-12-3783-2
Egy nap a Speed, az Easy és a New Life szakasz szerint
Minta étrend Egy nap a Speed, az Easy és a New Life szakasz szerint Az Alakorvoslás program szakaszai Az Alakorvoslás Program három, egymásra épülő szakaszból áll, amelyek a Speed, az Easy és a New Life
SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY
SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt
Nyár tele élményekkel!
Nyár tele élményekkel! #Over150fragrances Nyári nyalánkságok csak az Aurile-lal! Keverd, turmixold A hatás ínycsiklandó lesz 1 Aurile Vanilla kávé eperrel Aurile Vanilla kávé (2 kiskanál 150 ml vízhez)
W W W. Z E L E N I J. H U
FITT KONYHA ALAPOK KÖNNYEN ÉS GYORSAN KÉSZ N O. 1 F R E E HAMIS LASAGNE TÚRÓGOMBÓC CSÁSZÁRMORZSA MÁSKÉPPEN Z E L E N I J L I N D A W W W. Z E L E N I J. H U S Z E M É L Y I E D Z Ő É S S P I N N I N G
DUOSO modell: BG-F-2313
DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.
receptfüzet Legyen vonzóbb, mint valaha A recept egyszerû!
Legyen vonzóbb, mint valaha A recept egyszerû! Kövesse a Wellness by Oriflame 3 lépésbõl álló ajánlását, így gyorsan csökkentheti a testsúlyát és hatékonyan meg is tarthatja azt. 1 Igyon egy pohár turmixot
KARÁCSONYI. Ráhangolódás. 2015. november 2 29. (45-48. hetek)
KARÁCSONYI Ráhangolódás 2015. november 2 29. (45-48. hetek) Vendéglátóknak 45-48. hetek ELŐJEGYZÉSI AJÁNDÉK Tuppercsúcs 40 000 Ft-os Parti Duplafalú Kelesztő 1,5 L Vendéglátói ajánlat 40 000 Ft-os Parti
FAGYLALT KATALÓGUS. cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés
FAGYLALT KATALÓGUS cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés Érezze Olaszország ízét a Pernigotti fagylaltokkal! Az olasz Pernigotti céget 1860-ban egy piemonti városban, Novi Ligure-ben alapították.
Világimanap 2010. Kamerun Receptek
Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:
ITALOK, SMOOTHIE-K & MÉG TÖBB RECEPTKÖNYV
ITALOK, SMOOTHIE-K & MÉG TÖBB RECEPTKÖNYV CASO MIXER & FACSARÓ OLDAL TARTALOM GYÜMÖLCSÖS & SZAFTOS ZÖLDSÉG IMÁDÓK SMOOTHIE-K SORBET & JÉGKRÉM ELŐSZÓ Kedves Vásárló! Köszönjük, hogy CASO turmixot gyümölcscentrifugát
A Lipton Teaintézetről. A Lipton Teaintézet küldetése a tudatos teafogyasztás folyamatos népszerűsítése, és a
Sir Thomas Lipton neve mára egyet jelent a modern európai teázás megteremtésével. 1871-ben a skóciai Glasgowban nyitotta első boltját, 21 esztendős korában. 1890-ben vitorlát bontott és Ceylon felé véve