Laboratóriumi elvárások a klinikai informatikai rendszerrel szemben

Átírás

1 Laboratóriumi elvárások a klinikai informatikai rendszerrel szemben Dr. Herczeg Tamás, Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Kht. A klinikai laboratóriumok döntô többsége laboratóriumi információs rendszerbe (LIR) szervezett személyi számítógépeket alkalmaz a páciensek adatainak rögzítésére, a méréseredmények összegyûjtésére és kiértékelésére. A LIR-be szervezett számítógépek közvetlenül kapcsolódhatnak a laboratóriumi mérôkészülékekhez is. A laboratóriumi tevékenységek speciális igényt jelentenek a kórházi információs rendszerekkel szemben, ezeket viszont a különbözô klinikai információs rendszerek nem képesek maximálisan kielégíteni. Ennek fô oka, hogy szemléletbeli különbségek vannak a laboratóriumi és informatikai szakemberek között. A jelen írás a LIR legfontosabb elemeit és követelményeit gyûjti össze a laboratórium szemszögébôl. BEVEZETÉS A korszerû klinikai laboratóriumi munka pontos elnevezéssel a laboratóriumi medicina kialakulása és fejlôdése egybeesik az informatika megjelenésével és széles körû elterjedésével az egészségügyben. Kezdetben (az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején) a számítástechnikai eszközöket a laboratóriumi munkában két féle célra használták: adminisztrálásra és bizonyos speciális számítások elvégzésére. Az adminisztrációs programok gyakorlatilag a naplózást próbálták kiváltani, több-kevesebb sikerrel. Az igények ekkor a páciens-adatok rögzítésére, munkalisták készítésére, az eredmények rögzítésére és leletkészítésre korlátozódtak. A számítógépesítés ebben az idôben még nem-igen segítette a laboratóriumi munkát, mivel az adatfeldolgozásban a hagyományos algoritmus nem változott, ugyanakkor a gépek kezelése meglehetôsen idegen volt a felhasználók számára. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a számítógépek rendkívül kis teljesítményûek, lassúak és sokfélék voltak. Az 1980-as évek második felétôl az IBM-klónok elterjedésével és az adatbázis-kezelô programok (mindenek elôtt a dbase) alkalmazásával egyre-másra készültek a helyi adottságoknak és szükségleteknek megfelelô programok. Kialakultak a kórházi hálózatok is, és egy közös adatbázist létrehozva mind több laboratóriumi programot sikerült a rendszerekbe illeszteni. Ez az integrációs folyamat az esetek nagy többségében nem volt zökkenômentes! A fô gondot legtöbbször az okozta, hogy a kórházi informatikai rendszerek nem voltak felkészülve/felkészítve a laboratóriumi kapcsolat szoftver-, kapacitás- és hardver igényeire. Ugyanakkor az egységesülô számítógéppark lehetôséget adott a mérôkészülékek közvetlen (on-line) csatlakoztatására, a laboratóriumon belüli adatforgalom jelentôs egyszerûsítésére, gyorsítására és tételére. A LABORATÓRIUMI MUNKA SZAKASZAI Ahhoz, hogy megfogalmazhassuk a laboratóriumi medicinának az informatikai rendszerekkel szemben támasztott elvárásait, kissé részletesebben meg kell ismernünk a laboratóriumban folyó munkát. (A következôkben laboratóriumon a klinikai kémiai laboratóriumokat értjük, nem foglalkozunk olyan speciális igényû és szervezettségû munkahelyekkel, mint pl. a mikrobiológiai és cytológiai laboratóriumok.) Technikai és didaktikai szempontból a laboratóriumi medicina három fôbb munkaszakaszra bontható: preanalitikai, analitikai és posztanalitikai fázisra [1]. E három szakasz nem választható el élesen, de vannak olyan tevékenységek, amelyek egyértelmûen köthetôk egy-egy munkaszakaszhoz. Az egyes fázisokra jellemzô fôbb tevékenységek a következôk: Preanalitikai fázis: páciens azonosítása, beküldô azonosítása, a vizsgálat okának és irányának megadása, mintagyûjtés körülményeinek rögzítése, minta azonosítása, minta elôkészítése a méréshez, a mérômûszerek elôkészítése, a reagensek, tesztek elôkészítése. Analitikai fázis: mérôkészülékek kalibrálása, kontrollok mérése, minôség-ellenôrzés, minták mérése, adatok összegyûjtése a laboratóriumi információs rendszerbe. Posztanalitikai fázis: az eredmények ellenôrzése, lelet-formátum kialakítása, leletek validálása, leletek dokumentálása, a leletek eljuttatása a klinikushoz, a leletek és eredmények archiválása. MIT KELL TUDNIA A LABORATÓRIUMI INFORMATIKAI RENDSZERNEK? A fenti kérdésre a válasz általánosságban, röviden is megadható: Az informatikai rendszernek hatékonyan kell támogatnia a laboratóriumi munkát, annak lehetô legtöbb mozzanatát! Ez az elvárás a fentiekben vázolt laboratóriumi munkafolyamatokban a következôket jelenti: 49

2 Preanalitikai fázis A páciensek összes szükséges adata (név, születési év, hónap, nap, hely, TAJ-szám, anyja neve, elôzô lánykori név, lakcím irányítószámmal stb.) gyorsan bevihetô legyen. E követelmény teljesülésének egyik legfôbb gátja hazánkban a jelenleg használt páciensazonosító rendszer elavultsága, azaz a közvetlen beolvasásra alkalmatlan TAJkártya-forma, illetve a microchipes személyi azonosító rendszer elterjedésének csekély volta. Így marad a manuális bepötyögés. Ebben a programok keresztnév-, városfigyeléssel, helyesírás ellenôrzéssel segíthetnek valamit. A beküldô azonosításának nehézségei hasonlók az elôzôekben vázolt páciens-azonosításhoz: az orvos neve, címe, ÁNTSZ-kódja, bélyegzôszáma, az osztály (esetenként speciális, belsô) kódja stb. nem mindig egyértelmû. Bár itt létezik egy egységes, korszerûnek mondható orvosnyilvántartás, (lásd a vonalkódot a recepteken), ez azonban a laboratóriumi kérôlapokon nem jelenik meg. Ennek oka az, hogy a laboratóriumi vizsgálatkérésnek (ma még) nincsenek olyan egységes szabályai, mint a gyógyszerek felírásának. Ráadásul a laboratóriumok munkájuk megkönnyítése érdekében az esetek nagy többségében saját szerkesztésû kérôlapokon dolgoznak, amit esetleg csak a helyi beküldôk képesek követni. Ebben a helyzetben az alkalmazott programok csupán a beküldôk keresésének gyorsításával képesek támogatni a laboratórium munkáját. A páciens anamnézisének ismertetése a laboratórium számára alapvetô fontosságú! Ezen a téren minimális követelmény a betegségek nemzetközi osztályozásának (BNO) megfelelô kód(ok) feltüntetése, de általában több információt hordoznak a szöveges kiegészítések. A laboratóriumi programoknak ezt lehetôleg gyorsan és rutinszerûen kell kezelniük. Ehhez elengedhetetlen a BNO-kódok adatbázisának beépítése, illetve egy egyszerû szövegszerkesztô alkalmazhatósága. A laboratóriumi munka sarkalatos pontja a kérések felvétele. Ehhez a kérôlapon egyértelmû jelölésekre van szükség, általában ennek hiánya okozza a legtöbb gondot a laboratóriumok számára. (A problémát az on-line kéréstovábbítások csak abban az esetben oldják meg, ha a dokumentumnak számító kérôlapot az adott programrendszer segítségével szerkesztik.) A kérések beviteli lehetôsége rendkívül sokféle; általában ahány laboratórium, annyi speciális igény lép fel (pl. kódolások, rövidítések, billentyûkombinációk stb.). Az egyedi kérések mellett orvos-szakmai szempontok is indokolják az úgynevezett panelek alkalmazását a vizsgálatkéréseknél. Ezek a panelek ma még nem egységesek, ráadásul az újabb ismeretek folyamatos változtatást tesznek szükségessé, tovább nehezítve a különbözô programrendszerek egységesítését. A mintagyûjtés körülményének ismerete döntô fontosságú a laboratóriumi medicinában! A laboratóriumok legtöbbször hozott anyagból dolgoznak, az eredmények értékelésekor (lásd késôbb) azonban elengedhetetlen a minta tulajdonságainak lehetô legalaposabb ismerete. A laboratóriumi eredmény gyakran már akkor eldôl, amikor a mérés (analitikai fázis) még el sem kezdôdött; egy rosszul kezelt mintából nem lehet a valóságot megfelelôen tükrözô eredményt produkálni! Ezen a ponton a programrendszerek a különbözô adatok rögzítésével adják a legtöbb segítséget. Így pl. fontos információt jelent a minta levételének és a laboratóriumba érés idôpontjának, a páciens állapotának rögzítése, de a minta állagára (pl. lipémiás szérum, hemolizált vér stb.) vagy a minta mennyiségére (pl. gyûjtött vizelet) vonatkozó adatok is rendkívül hasznos, esetenként elengedhetetlen információt jelentenek. A laboratóriumok réme a minták keveredése! Ennek elkerülésére olyan munkafolyamatot kell kialakítani, amelyben a keveredés a legkevésbé valószínû. Mivel a keveredés valószínûsége a mintavétel és a minta jelölése között eltelt idôvel nô, ezért arra kell törekedni, hogy ez az idô minél rövidebb legyen, azaz a mintavételi edényt a mintavétellel egy idôben jelölni kell! A jelölésre rendkívül alkalmasak a vonalkódot is tartalmazó címkék. Ezek elôállítása, a címkézô gépek irányítása ma már alapkövetelmény a programrendszerek számára. Az eddigi pontokban elmondottak arra az esetre is érvényesek, ha a munkafolyamatot illetve annak egyes részeit nem a laboratórium végzi. A központi betegfelvételnél pl. éppolyan fontos az összes szükséges adat rögzítése, mint az anamnézis beírása a klinikus részérôl, vagy a vérvétel idôpontjának közlése az ápolónô részérôl. Ahhoz, hogy a minták különbözô tulajdonságait megbízhatóan tudjuk mérni, a mintákat megfelelôen elô kell készíteni. Ez a laboratóriumokban leginkább centrifugálásos szeparálást jelent. A centrifugálást minden laboratórium saját körülményeinek, gépparkjának megfelelôen végzi, a különbözô ISO elôírások azonban mindinkább megkövetelik a precíz fordulatszám- illetve g-érték követést. Segítséget jelentene a laboratóriumok számára, ha a programok jeleznék a felhasználónak (pl. a munkalistán), hogy a meghatározáshoz egy adott centrifugán mekkora fordulatszámot kell választani a megfelelô g-érték eléréséhez. A mérôkészülékek elôkészítése a laboratóriumi programrendszereket abban az esetben érinti, ha köztük közvetlen összeköttetés, on-line kapcsolat van. Szerencsére elmondható, hogy az on-line összeköttetések széles körben elterjedtek, alkalmazásuk mindennapi gyakorlattá vált, így a programrendszereknek foglalkozniuk kell a kapcsolat ellenôrzésével, a mérôkészülék figyelésével. A reagensek, tesztek kezeléséhez egy felhasználási program-modul nyújtaná a legnagyobb segítséget. Ennek a fogyás automatikus figyelése mellett figyelnie kelle- 50

3 ne a tesztek felhasználhatósági (lejárati) idejét, gyártási számát is. Ezek az adatok a korszerû automatákon elérhetôek, a feladat az, hogy ezek a laboratóriumi programrendszerben is megjelenjenek. Analitikai fázis A korszerû mérôkészülékek, automaták kalibrálása belsô protokollok szerint történik. E protokollokba kívülrôl nem avatkozhat be a felhasználó, még ha ez esetenként szükségesnek is tûnik (pl. nem megfelelô görbeillesztés). A számítógépes rendszer abban az esetben nyújt nagy segítséget, ha a mérôkészülék belülrôl nem kalibrálható. Ilyenkor a kalibrációs görbe a számítógépes programban elkészíthetô, tárolható, és a mért paraméter automatikusan számítható. Ehhez a felhasználónak tág lehetôséget kell engedni a számítási képlet létrehozásához és beírásához! Napjainkban a laboratóriumi meghatározások illetve mérések minôség-ellenôrzése a figyelem középpontjában van. A minôség-ellenôrzés leginkább matematikai statisztikai számításokon és kontroll minták alkalmazásán keresztül valósul meg, de felhasználhatók a páciensek mintáiból mért adatok is. Ahhoz, hogy a minôség-ellenôrzést kézben tartsuk, az adatoknak egy helyen, a számítógépes rendszerben kell megjelenniük, akár on-line kapcsolat, akár manuális rögzítést követôen. Az adatokból alapvetôen a következô számításokat kell elvégezni: kontroll minták átlag és szórás számítása, Levey- Jennings grafikon készítése [2], Westgard-szabályok alkalmazása [3, 4], a valódiság és pontosság hiányának becslése, robusztusság meghatározása [5], módszerek validálása, ( hat szigma becslés ) [6]. Páciens minták esetén: a tetszôleges idôintervallumra vonatkoztatott mérési adatok átlaga, szórása, terjedelme, eloszlása, a kóros értékek elôfordulási gyakoriságának ismerete fontos. A tulajdonképpeni mérést a laboratóriumi programrendszerek nem érintik. Fontos viszont, hogy a mérések meghatározott sorrendben történjenek. Ehhez úgynevezett munkalistát kell készíteni, amely általában páciens-szelektív, de lehet páciens-orientált, vagy mérés-orientált is. A munkalistákat a laboratóriumi program állítja össze, és amennyiben a mérôkészülék fogadásra alkalmas, továbbítja azt neki. A mérési adatok összegyûjtése és a páciens adatokhoz történô illesztése az egyik legfontosabb programfeladat. Az adatgyûjtés jó esetben on-line módon, egyébként manuálisan történik. Az illesztés történhet munkalista alapján vagy páciensekként. A programnak figyelnie és rögzítenie kell a beírt adatok esetleges változásait/változtatásait is. Az adatok leletre kerüléséhez, ennek kritériumainak kiválasztásához a laboratóriumi management és az informatikusok konszenzusa szükséges! 1. ábra A jelen elvárásainak egyike: Mikroszkópos képek, vagy grafikonok megjelenítése a leleteken. (A képen: Babesia sp.-vel fertôzött vérkép) Posztanalitikai fázis Az eredmények ellenôrzése tulajdonképpen már közvetlenül a mérés után, az adatok összegyûjtésekor illetve beírásakor elkezdôdik, rendszerezett módon azonban csak akkor végezhetô, ha a számítógépben is megjelennek az eredmények. Az ellenôrzésben sokat segítenek a különbözô figyelemfelkeltô effektusok, pl. kóros értékek adatainak beírása után azonnali hangjelzés, különbözô jelek megjelenése a kóros adat mellett, színjelzés, inverz-betû stb. A leletek formája nagyban hozzájárul a laboratóriumi adatok értékelhetôségéhez. A leletnek tartalmaznia kell az összes adatot, amelyet a laboratórium közölni akar a klinikussal, kiemelve a fontosnak tartott információkat. Ugyanakkor a leletnek jól áttekinthetônek is kell lennie. Milyen adatokat kell tartalmaznia a leleteknek? Mindenek elôtt a páciens egyértelmû azonosítóit. Az egyértelmû azonosítókon kívül a helyi szokásoknak megfelelô belsô azonosítók (pl. kórházi törzsszám, osztály és ágyszám stb.) is megadhatók. Fontos a vizsgálatot kérô orvos egyértelmû azonosítása. A laboratóriumi azonosító számon kívül meg kell adni a mintára vonatkozó összes megfigyelési illetve mérési adatot. Numerikus eredmények esetén elengedhetetlen az aktuális, nemnek, életkornak megfelelô referencia értékek feltüntetése. A leleten helyet kell kapnia a laboratórium véleményének is. Ez történhet automatikusan, az úgynevezett szakértôi algoritmusok segítségével, vagy szöveges megfogalmazásban. Hazai tapasztalatok szerint ellentétben a fejlettebb egészségügyi szervezéssel és kultúrával rendelkezô országokkal a döntést támogató diagnosztikai algoritmusok alkalmazása a leleteken nem túl népszerû a klinikusok között. ( Mi van, pl. ha a páciens látja, hogy felmerül a leukémia gyanúja? És ha én a pácienst látva mást gondolok? stb.) A problémát helyi szinten lehet megoldani, mindenesetre a programrendszereket fel kell készíteni a szakértôi algoritmusok alkalmazására, még akkor is, ha a véleményezésnek ez a formája soha nem pótolhatja a személyes információcseréket, konzultációkat! 51

4 A leleteken szerepelnie kell annak, hogy hol és mikor történtek a meghatározások (laboratórium neve, címe, elérhetôsége, a páciens illetve minta érkezésének és a leletkiadásnak az idôpontja). Fontos a leletet validáló nevének feltüntetése. A leletek elektronikus szignálása sem jelent ma már technikai akadályt. (Más kérdés a jogi elfogadottsága.) Mindezeken túl a helyi igényeknek megfelelôen a leleten más adatok is szerepelhetnek. Pl. az elvégzett vizsgálatok OENO-pont értéke, belsô elszámolás szerinti költség stb. Az ehhez hasonló speciális igényekre a programok felkészíthetôk. A szakmai elôírások szerint a laboratóriumokból nem kerülhet ki lelet validálás nélkül, azaz arra illetékes személy ellenôrzése nélkül. Az ellenôrzô számára a pácienssel kapcsolatos összes adatnak rendelkezésre kell állnia! Nem elegendô azonban az aktuális méréseredmények ismerete, szükség van az elôzetes információkra is. Az egyéni szakmai ismereteken kívül sokat segít a programokba beépített kovariancia-analízis [7], a delta-check [8], a biológiai variabilitás [9] ismerete. E módszerek felhasználása nagymértékben növeli a leleteken szereplô vélemények megbízhatóságát. A laboratóriumok által kibocsátott leletek fontos dokumentumok, ezért azokat annak megfelelôen kell kezelni. A személyi felelôsségvállalást a validáló (elektronikus?) aláírása biztosítja. A nyomtatott leleten még intézményen belül is célszerû feltüntetni a laboratórium bélyegzôlenyomatát. A lelet csak akkor ér valamit, ha idôben eljut a felhasználó klinikushoz. Erre az elektronika fejlettsége minden lehetôséget biztosít! Fontos, hogy a puszta leleten kívül mód van képek (pl. mikroszkópos felvételek, automaták által produkált eloszlásgörbék stb.) gyors továbbítására is, ami a korábbiakhoz képest sokkal több információ közlését jelenti. Nem hangsúlyozható eléggé az elektronika szerepe abban, hogy az információnak nem csak egyirányú terjedését teszi lehetôvé, de a leletet kapó klinikus is azonnal reagálhat a laboratórium véleményére. Ráadásul ez kibôvített formában, több szakértô bevonásával is lehetséges, azaz egy konzultáció lebonyolításához nincs szükség hosszadalmas és nehézkes szervezésre. Mindez a körülmény elôrevetíti a laboratóriumi lelet és a laboratóriumi munka funkciójának változását is: az eddigi statikus, döntôen egyirányú kiszolgáló funkció dinamikussá, interaktívvá válik! Ez a tény, a laboratóriumi medicinában való gondolkodásmód kétségkívül szemléletváltozást és komoly kihívást jelent a laboratóriumi munkában, mindenek elôtt annak szervezésében! Egy jól felépített, korszerû programrendszer ezt a változást nagymértékben segítheti! A laboratóriumban keletkezô adatokat hosszabb idôre meg kell ôrizni, archiválni kell. Az archiválásnak egyértelmûnek és idôtállónak kell lennie! Mely adatokat kell megôrizni? Röviden válaszolva: a laboratóriumi tevékenységgel kapcsolatos összes információt. Az olyan nyilvánvaló adatokon kívül, mint pl. a páciens-azonosítók, beküldô-azonosítók, eredmények, dokumentálni kell az egyes vizsgálatot végzôk, az eredményeket rögzítôk, módosítók, validálók személyét, a tevékenységek idôpontját, a mérési körülményeket (kalibrációkat, felhasznált reagenseket, mûszereket) is. Az archiválásra érvényes az összes olyan törvény, rendelet és elôírás, amely pl. a páciensek személyiségi jogának védelmével, az orvosi titoktartással, a vizsgálati eredmények következményeivel kapcsolatosak. Az archiválásnál a technika rendkívül gyors fejlôdése okozza a nehézséget: a korszerûnek gondolt hordozók rövid idô alatt elavulnak, a folyamatos felújítás sok odafigyelést követel! MIT KELL MÉG TUDNIA A LABORATÓRIUMI INFORMATIKAI RENDSZERNEK? Az elôzôekben vázolt leletszolgáltatáson kívül a laboratóriumokban számos más, jórészt adminisztratív tevékenység folyik, amelynek elvégzéséhez nélkülözhetetlen a megfelelô informatikai háttér! A fôbb tevékenységek: számlakészítés, költségelszámolás, fogyóanyag- és lejárati idô követése, anyagrendelés, termékkatalógusok, új termékek és technológiák figyelése, kérôlapok készítése, jelentések készítése: napi betegforgalmi jelentés, ambuláns betegforgalmi jelentés, betegforgalmi napló, elsôsegély-nyújtási napló, idôszakos összesítések, kimutatások készítése: orvosokra, osztályokra, TB-kódra, járó- illetve fekvôbeteg teljesítményre, árbevételhez viszonyított elszámolás, diagnózisok frekvenciája, beküldôk szerinti forgalmi lista, páciensek lakhely szerinti forgalmi listája, ellátási típusok szerinti forgalmi lista, elszámolási hibák, összeférhetetlenségek, vizsgálati kódok aktualizálása, jogszabálykövetés, laboratóriumi eredmények értéktartomány szerinti lekérdezése, laboratóriumi eredmények eloszlásának lekérdezése, törzsadatok karbantartása. MINDEZ MIBE KERÜL? Az egészségügyben az informatikai rendszerekhez jutás sok féle konstrukcióban történhet. Az esetek többségé- 52

5 ben az egyszeri megvásárlás nem-igen járható út, mivel vagy egyáltalán nem, vagy csak extra költség ellenében teszi lehetôvé a folyamatos szoftver és hardver karbantartást, a jogszabályi változások követését, a szükséges fejlesztések elvégzését. Ez okból a laboratóriumi szoftverek alapára nem túl magas, még az egészségügyben is megfizethetô. (Más kérdés, hogy az esetek többségében az alapárért a felhasználó egy viszonylag alacsony fejlesztési szinten lévô programot, esetleg rendszert kap!) A lízingelési konstrukciókba már szolgáltatási tevékenységek is beépíthetôk, így a költségek is magasabbak, ráadásul folyamatosan fizetendôk. Az így kapott rendszerek viszont magasabb fejlettségi szintûek, és jobban megfelelnek a szakmai igényeknek. Bármilyen konstrukciót nézünk is, az alapprobléma az, hogy a jelenlegi finanszírozás nem tartalmazza az informatika fejlesztését; ezt az intézményeknek más forrásokból kell megvalósítani. Mivel az informatika az egészségügyben nem élvez prioritást, a magas szintû elvárásokat csak ritkán lehet alátámasztani megfelelô fizetôképességgel. ÖSSZEGZÉS A laboratóriumi tevékenység összetettsége és sokoldalúsága nagy elvárásokat támaszt az informatikai rendszerekkel szemben. A fent vázolt igények csak a legfontosabbakra mutatnak rá. Ugyanakkor a laboratóriumi rendszerek nem mûködhetnek a kórházi, intézeti informatikai rendszerektôl függetlenül; szorosan illeszkedniük kell egymáshoz. (Ennek elôsegítésére szolgálnak a különbözô szabványok, mint pl. az ún. HL7 vagy ASTM) Noha a szabványokat több, hazánkban is mûködô informatikai rendszer alkalmazza, ez nem jelenti azt, hogy ezek a program-rendszerek automatikusan kielégítik a szakmai igényeket. A laboratóriumi felhasználó számára a fô gondot az okozza, hogy a programok szerkezete, algoritmusa meglehetôsen merev, gyakran csak a laboratóriumi munka egy-egy fázisát erôsíti. Az informatikusok fô problémája viszont a programozás-technikai nehézségek és szemléletbeli különbségek mellett az, hogy nem kapnak egyértelmû listát a laboratóriumi szakmától a programrendszerekkel szemben támasztott követelményekrôl. Ezt a hiányt igyekezett ez az írás némileg pótolni. IRODALOMJEGYZÉK [1] Debreczeni L., Kovácsay A., Tasnády Gy: Minták, mérések, mûszerek. Gyakorlati laboratóriumi medicina, (Szerk.: Debreczeni L.), Therápia Kiadó, 2002, [2] Levey, S., Jennings, E.R.: The use of control charts in the clinical laboratory. Am. J. Clin. Pathol., 1950, (20), [3] Westgard, J.O, Seehafer, J.J., Barry, P.L.: Allowable imprecision for laboratory tests based on clinical and analytical test outcome criteria. Clin.Chem., 1994, (40), [4] The best Westgard Rules and QC Charting [5] A minôségbiztosítási rendszer alapjai az orvosi laboratóriumi diagnosztikában. IV. kiadvány. (Szerk.: Endrôczi E.), Országos Laboratóriumi Intézet Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, 1997, [6] From method validation to six sigma: Translating method performance claims into sigma metrics [7] Valyon M., Németh-Csóka M., Pethes Á., Kuti S., Naszlady A.: Automatic validation: interferences of substances. Elôadás az MLDT 48. Nagygyûlésén, abstract in: Klin. Kísérl. Lab. Med., 1998, (25), 113. [8] Wheeler, L.A., Sheiner, L.B.: A clinical evaluation of various delta check methods. Clin.Chem. 1981, (27), 5-9. [9] Fraser, C.G.: The application of theoratical goals based on biological variation data in clinical chemistry. Arch. Pathol. Lab. Med , (112), A SZERZÔ BEMUTATÁSA Dr. Herczeg Tamás 1976-ban végzett a Szegedi József Attila Tudományegyetem biofizikus szakirányú szakán tól 1982-ig az Egyetem Biofizikai Tanszékén dolgozott tanársegédként, majd adjunktusként ban szerzett doktori fokozatot tôl a Mátrai Állami Gyógyintézet, 1993-tól a Budapest XVIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat, 1997-tôl a Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Kht. diagnosztikai laboratóriumának dolgozója, 1986-tól laboratórium-vezetô. Fô érdeklôdési területe: molekuláris biológia, mûszeres analízis, laboratóriumi informatika. Jelentôsebb tanulmányutak: Democritus Atomic Research Center, Athén; Karolinska Institute, Stockholm, Johns Hopkins University, Baltimore. 53