Paradoxonok a véletlen világából Vancsó Ödön (ELTE) előadása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Paradoxonok a véletlen világából Vancsó Ödön (ELTE) előadása"

Átírás

1 Paradoxonok a véletlen világából Vancsó Ödön (ELTE) előadása Az előadás április 12-én hangzott el kétszer is a Weöres Sándor Gimnáziumban. Három problémát beszéltünk meg, játszottunk végig. A paradoxon mindegyik esetben abból áll, hogy korábbi tapasztalataink, gondolkodási sémáink alapján másként vélekedünk ezekről a véletlennel kapcsolatos problémákról, mint ahogyan ténylegesen vannak. Általában valami hamis analógia vagy beidegződés okozza őket. A józan ész hiánya mutatkozik meg bennük. Mindegyikre a diákok is tippeltek és nyilvánítottak véleményt. Az derült ki, hogy hasonlóan a különböző felmérésekhez, a szokásos tévedések felléptek, amit külön-külön majd jelzek. Az első paradoxon, amivel foglalkozunk az ún. Születésnap paradoxon, lásd pl. [1] oldal, vagy [2] oldal. A második a Monty Hall dilemma, lásd [3], és [4] oldal. Végül a harmadik egy érdekes egyszerű játék, amelyen be lehet mutatni Neumann János ötletét, amely mára a Játékelmélet egyik alaptétele lett, s melynek ez egy egyszerű, diákok számára is bemutatható változata. Lásd részletesebben [5]-ben a oldalon (ez nehéz olvasmány Neumann Jánostól) vagy csak ez a konkrét probléma [6]-ban a oldalakon. 1. A születésnap paradoxon A feladat a következőképpen szól. Hány fős teremben fogadna arra, hogy a jelenlevők között van két a születésnapját egy napon ünneplő személy? Más szóval, hány fő esetén lesz a születésnap egybeesés valószínűsége ½-nél nagyobb. A válasz igen meglepő, mivel 366 különböző (szökőévet is számolva) napon lehet születni, ezért azt gondolnánk, hogy sok ember esetén lesz csak valószínű, hogy van köztük két születésnapját egyszerre ünneplő két személy. A jelenlevő diákok között a legkisebb szám, ami esetén már fogadnának 50 körül volt, de szerepelt 183 vagy annál nagyobb és más 200 feletti számok is. A 367 is elhangzott, de akkor a skatulyaelv miatt már biztosan van két egy napon ünneplő. A kérdés az volt, hogy ennek az esélye 0,5 felett legyen. Korábbi tapasztalataim is hasonlóak, ezért igen meglepő a válasz, már 24 fő esetén is érdemes fogadni. A legkisebb említett szám 50 esetén a nyerésünk esélye 0,970; azaz 97% eséllyel nyerünk. Ez igen jó fogadás, ha erre teszünk, s 1:1 a fogadás. Nézzük azonban, hogy mi a magyarázat. Azt fogjuk feltételezni, hogy bármelyik napon ugyanolyan eséllyel születhetünk. Ez a feltevés manapság nem annyira elrugaszkodott, bár a régi világban ez nem állt, például a földművesek esetén a nagy tavaszi, nyári munkák miatt kevés fogantatás volt eben az időszakban, s így gyermek is ritkábban született erre 9 hónapra. Míg a nagy téli házi tevékenységek idején jóval gyakoribb volt ugyanez, s így ettől számított 9 hónapra, a következő őszön jóval több gyermek született, mint más időszakokban. Hasonló más népeknél is megfigyelhető, ahol az időjárás ciklikusan változik, s a munka eloszlása nem egyenletes az év folyamán. Meg lehet mutatni, hogy ezek a hatások csak növelik az egy napon születés esélyét. Ezzel azonban most nem foglalkozunk. A keresett esemény ellentétének (komplementerének) fogjuk az esélyét meghatározni. Mivel a két esély összege 1, ezért akkor lesz 0,5-nél nagyobb az egy napon születés esélye, ha 0,5-nél kisebb a nincs két egy napon született a társaságban esélye. Először nézzük konkrétan, például egy 32 fős osztályban mi az esélye, hogy nincs két egy napon született tanuló. Mivel mind a 32 tanuló mind a 366 napon születhet, ezért az összes lehetőség: = 366. A klasszikus kedvező esetek száma osztva az összes esetek számával összefüggést fogjuk használni. (Szokás ezt Laplace-féle, vagy kombinatorikus

2 valószínűségnek is nevezni.) Eszerint a nevezőnk meg van, az összes esetek számát ismerjük. Mennyi a kedvező esetek száma? Az első tanuló még bármelyik napon születhet, a második már eggyel kevesebb napon, ha nem egy napon született az elsővel. A harmadik már két nappal kevesebb napon születhetett, hiszen sem az elsővel, sem a másodikkal nem születhetett egy napon a feltételezésünk szerint. Így ő már csak 364 napon születhetett. Hasonló gondolatmenettel a 32-ik tanuló már csak =335 napon születhetett. Így a kedvező esetek száma: A képlet szerint az esély: Ezt egy zsebszámológéppel is ki lehet elég gyorsan számolni, az eredmény elég meglepő: 0,2476 azaz kisebb, mint 25%. Tehát annak, hogy nincs két egy napon született tanuló mindössze ¼ körüli az esélye, azaz amire mi akarunk fogadni, nevezetesen, hogy van ilyen két tanuló az már ¾-nél is kicsit nagyobb. Úgy is mondhatjuk, hogy kb. 3:1 a nyerésünk esélye ebben az esetben. Tehát 32 tanulónál már bőven érdemes fogadni. Igen meglepő az eredmény. Az olvasóra bízzuk annak megmutatását, hogy 22 tanulónál még éppen nem érdemes fogadni arra (ekkor az esély 0,476), hogy van két egy napon született diák, de 23-nál már igen (ekkor a nyerés esélye 0,507). A számolás teljesen hasonló, csak kicsit még rövidebb is az itt megmutatottnál, hiszen kevesebb tanuló a 22 és a 23, mint a 32, így kevesebb szorzást kell végezni, és a nevező is kisebb hatvány. Egy grafikus kalkulátorral vagy számítógéppel minden egyes osztálylétszámra 1-től 366- ig ki lehet a valószínűséget számolni és az értékeket ábrázolni. Csak az ellenőrzés végett elárulom, hogy 55 embernél már több mint 99% eséllyel nyerünk, és 68 embernél már 99,9% a nyerés esélye. Szinte biztos esemény. Ezek igen meglepő és előre nem látható eredmények. Aki ezt ismeri, nagy eséllyel tud nyerni azokkal szemben, akik csak érzésből tippelnek. Egy példája annak, hogy a tudás akár pénzre is váltható. Megjegyzem, hogy az említett könyv [1] szerzője W. Weaver ilyen és ehhez hasonló játékos fogadásokból tartotta fenn magát egyetemi hallgató korában. Egész jó diákélete volt. Nézzünk egy másik talán még meglepőbb paradoxont. 2. Monty Hall dilemma Ez is igen híres paradoxon, amelynek mélyen gyökereznek az okai, amit kitűnően példáz az a cikk, amelyet Marylin vos Savant írt [7], s melyre tömegesen érkezett téves reakció matematikusokat is beleértve, sőt statisztikát oktató is képes volt tévedni (igaz az USA-ban), lásd [3]. Nézzük miről is van szó. Egy kvízjátékban, amely az USA-ban terjedt el a győztest a következő választás elé állítják: Három egyforma zárt ajtó közül kell egyet választania. Kettő mögött egy-egy kecske van, míg a harmadik mögött a főnyeremény egy versenyautó. Miután a játékos választott egy ajtót, a játékvezető a nem választott két ajtó közül egy olyat kinyit, amely mögött kecske van (csak megjegyzem, hogy ilyen mindig van, hiszen csak egy autót rejtenek el). Ezután megkérdezi a játékost, hogy marad-e az eredeti választása mellett, vagy a harmadik (tehát a sem általa nem választott, sem a játékvezető által nem mutatott) ajtót választja. A klasszikus, és a legtöbb ember szerint helyes gondolatmenet a következő. Mivel egy ajtó mögött tudjuk már, hogy kecske van, ezért a másik kettő mögött lehet csak az autó, s így az esély ½ - ½ mindkét ajtóra. Jegyezzük meg, hogy mindkét előadásban a tanulók többsége szintén maradt az eredeti választása mellett. Hasonlóan a legtöbb emberhez. Marylin ezzel szemben a következő következtetés írta le:

3 Jelölje az ajtókat az 1, 2, 3 szám, s az eseményt hogy autó van mögötte rendre A 1, A 2, A 3. Annak az esélye, hogy elsőre jót választ a játékos 1/3, feltéve, hogy semmi előzetes információja sincsen, és azt feltételezi, hogy valami egyenletesen véletlenszerű eljárással választották ki az autó helyét. Ha mármost a játékvezető kinyit egy ajtót, attól az eredeti 1/3 esély nem változik meg a választott ajtóra. Viszont ekkor a másik mögött 2/3 lesz az esély, hiszen a játékvezető információja csak a másik két ajtó mögötti autó esély-eloszlását változtatja meg. Nézzük ezt meg kicsit részletesebben. Szemléletesen három lehetőség van az autó elhelyezésére. Ha nem változtatok, akkor csak akkor nyerek, ha az ajtóm mögött van az autó. Ha változtatok, akkor viszont csak akkor vesztek, ha az eredeti mögött volt az autó. Hiszen ha nem, akkor a másik kettő közül a kinyitás miatt tudom, hogy melyik mögött nincs autó, tehát akkor a másik mögött kell lennie, ami még zárva van. Ezért kétszeres a nyerési esély a változtatós stratégia esetén. Kísérlettel is lehet ellenőrizni: az USA-ban egy kivétellel a játékosok maradtak az eredeti választás mellett, és mindössze 31%-ban vitték el az autót. Mi lehet az oka a tévedésnek? A szerepek nem alapos átgondolása? A döntő felismerés, hogy nincs szimmetria a szituációban. Ezt kell felismerni. MEGJEGYZÉSEK: A probléma más köntösben már hamarabb felbukkant egy M. Gardner cikkben, mint a három rab problémája. Ez úgy szól, hogy három külön magánzárkába zárt rab közül egyet másnap kivégeznek. Az őr tudja már hogy kit, de nem árulhatja el a raboknak. Egyikük a következőt mondja az őrnek: Semmit nem árul el, ha megmondja, hogy a másik kettő közül melyik éli túl a holnapot, hiszen egy mindenképpen túlélő lesz, mert csak egyet végeznek ki. Az őr némi hezitálás után, belátva, hogy tényleg egy biztos szabadul holnap, elárulja a rabnak, hogy kettőjük közül X szabadul. Erre a rab úgy érzi, hogy rosszabb lett a helyzete, mert most már ½ eséllyel végzik ki, míg a kérdés előtt 1/3 volt az esélye. Az olvasóra bízzuk annak átgondolását, hogy miért téves ez a gondolat, s hogy továbbra is csak 1/3 a kivégzésének az esélye. Egy harmadik verziót Varga Tamás próbált ki általános iskolásokkal: Adott két egyforma korong, az egyiknek mindkét fele piros, a másiknak az egyik oldala piros, a másik kék. A két korongot egy kalapba téve megkérjük a játékvezetőt, hogy vegyen ki egy korongot és tegye le az asztalra. Ha felül piros van, akkor megkérdezzük, hogy a játékos szerint mi van a másik oldalán. A diákok nagy százaléka szerint a piros és a kék egyformán 50-50% eséllyel lehet, hiszen egy-egy korong van, az egyiknek piros a hátoldala is a másiknak viszont kék. A csapda itt valamiért mégis könnyebben átlátható, mivel azok az esetek, amikor kék van felül kiesnek, akkor nincs kérdés. Így valójában a piros-kék korong általában körülbelül feleannyiszor szerepel, mint a piros-piros, mert az mindig kint marad az asztalon. Tehát kétszer akkora eséllyel lesz piros a másik oldal is. 3. Snóbli játék egyszerűsítve Ebben a játékban két játékos van, s mindegyik két lehetőség közül választhat, vagy tesz egy 100Ft-os pénzérmét a kezébe, vagy nem. Ezután a zárt öklöket felnyitják, és a következőképpen történik a kifizetés. Az egyik játékost, nevezzük őt szimmetrikusnak, a továbbiakban S, akkor nyer, ha mindkét kézben ugyanúgy vagy nincs semmi, vagy mindkettőben ott lapul a 100Ft. A másik legyen ő az aszimmetrikus a továbbiakban A, akkor nyer, ha ellentétesen döntöttek, tehát az egyik tett pénzt a másik viszont nem. A kifizetett összegek a következők legyenek:

4 Ha egyik kézben sincs pénz, nyerjen S 100 Ft-ot, ha mindkettőben van, akkor 300 Ft-ot. Ha ellentétesen tettek, akkor mindkét esetben A nyer 200 Ft-ot. A nyereményeket mindig a vesztes fél fizeti. Ezt szokás egy mátrix formájában megadni, amit kifizetési mátrixnak is neveznek. Ebben az szerepel, hogy az egyik játékos szemszögéből, legyen ez most S, mennyi a nyeremény (pozitív érték) vagy mennyit kell fizetnie (negatív érték). S/A A kérdések a következők: 1) Hogyan játszanál? 2) Igazságos-e a játék? 3) Melyik játékos lennél szívesebben? Mielőtt meggondolnánk a kérdésre adott válaszokat, néhány szó a snóbli játékról. Ebben több játékos is játszhat, nem csak kettő. Amellett három választásuk van, vagy semmit, vagy egy vagy két pénzérmét tehetnek a kezükbe. Ezután körbe állnak és mindenki betartja a kör közepe felé a zárt öklét. Adott sorrendben megtippelik a kezekben levő összes pénzérmék számát. Aki eltalálja, azé lesz az összes kezekben levő pénz. Mi ezt egyszerűsítettük azzal, hogy csak két ember és csak két lehetőség között választhat. Továbbá, hogy pontosan 100 Fttal többet nyer minden esetben, mint amennyi összesen a kezekben van. 1) A játékot képzeletben el is kezdtük játszani. Elég hamar kiderült, hogy bármelyik játékos szerepében is vagyunk, ha tudjuk, hogy a másik mit fog tenni, akkor van nyerő stratégiánk. Mindkét félnek tehát arra kell törekedni, hogy ne legyen kiismerhető. Erre a legbiztosabb dolog a véletlen. Ha valami véletlen eljárással dönt az esetek között, akkor a másik nem találhatja ki. Ez az első gondolat, tehát hogy véletlenszerűen kell játszani és nem kiszámíthatóan, valamilyen stratégia szerint. A következő kérdés, hogy mi legyen ez a véletlen. Ennek illusztrálására nézzük a következő két példát: i) Az első esetben mindkét játékos feldobja a pénzérméjét, s ha fej, akkor a kezébe teszi, ha írás, akkor nem. Így a szükséges kiszámíthatatlanság biztosítva van. Hosszú távon azonban mindketten az esetek körülbelül felében fogják a kezüket üresen, s hasonlóan felében pénzérmével benyújtani. Így ha ez egymástól független, akkor mind a négy eset kb. ¼ részben fog fellépni. Tehát S nyer ¼ eséllyel 100 Ft-ot és ¼ eséllyel 300 Ft-ot. Hasonlóan A ¼ + ¼ = ½ eséllyel fog 200 Ft-ot nyerni. Tehát átlagosan 0 Ft lesz a nyereménye mindkettőnek, azaz igazságosnak látszana a játék. A kérdés azonban az, mi van, ha más véletlent használnak. ii) A továbbra is az érméjét dobja fel, de S most egy kockával kísérletezik, s akkor tesz csak a kezébe, ha 6-t dob. Ekkor ő 1/6 eséllyel tesz a kezébe, és 5/6 eséllyel nem. Így egyik sem tesz = eséllyel. Ekkor S nyer 100 Ft-ot. Hasonlóan = eséllyel nyer 300 Ft-ot. A maradék ½ eséllyel A nyer 200 Ft-ot. Azaz S várható nyereménye: = 100 = 33Ft. Tehát ezzel már S hosszú távon vesztes lesz. A kérdés éppen az, hogy vannak-e olyan véletlenek, pontosabban olyan esélyek, amivel ha S, illetve A tesz a kezébe pénzt, akkor azok mindkettőnek optimálisak. Erre az esetre meg tudjuk oldani ezt a problémát, amit a következőkben meg is teszünk.

5 Neumann János zsenialitása volt, hogy rájött ilyen esélyek vannak, tehát van optimális játék stratégia, amelytől nem érdemes eltérni. Ha ekkor a várható nyeremény 0, akkor igazságos, ha nem, akkor valamelyik fél nyer, mint az előbbi esetben A. Ennek kiszámításához írjuk fel a várható nyereményt, ha S p míg A q eséllyel tesz a kezébe pénzt. Nyilván ekkor mivel egymástól függetlenül választanak pq eséllyel fog mindkettő tenni, ekkor S nyer 300 Ft-ot. Egyik sem tesz (1-p)(1-q) eséllyel, ekkor is S nyer de csak 100 Ft-ot. Végül két esetben A nyer Ft-ot, ha S tesz A nem, ennek esélye: p(1-q) valamint ha S nem tesz, A pedig igen, ennek az esélye: (1-p)q. Azaz S várható nyereménye N A a két valószínűség függvényében: N A = 300 pq + 100(1 p)(1 q) 200 p(1 q) 200q(1 p). Ha elvégezzük az összevonásokat, akkor a következőt kapjuk: N A = 800 pq 300 p 300q Erre a kifejezésre az iskolában matematikából tanult, s sokszor értelmetlen kínzásnak tűnő szorzattá alakítást alkalmazva kapjuk, hogy: N A = 800 pq 300 p 300q = 800 pq p q + = 800 p q = = 800 p q 12,5 8 8 Ez a következőt jelenti. Ha S egy olyan véletlent választ, amely 3/8 eséllyel mondja neki, hogy tegyen a kezébe, és persze akkor 5/8 eséllyel azt, hogy ne, akkor mindegy, hogy mit tesz A, az első tag 0 lesz, tehát 12,5 Ft veszteséget könyvelhet el. Ennél jobbat sajnos nem tehet. Hiszen ha eltér a 3/8-tól, és ezt észreveszi az A játékos, akkor még rosszabbul jár. Egyébként ugyanezért A sem célszerű, hogy eltérjen a 3/8-tól. Azaz mindkettőnek ezzel az eséllyel érdemes a kezébe tennie pénzérmét, s ekkor A nyer. Azaz válaszoltunk a már arra is, hogy ez nem lesz igazságos játék és jobb A-nak lenni, mint S-nek. Azaz az aszimmetrikus játékosnak kedvez a játék. Ez is meglepő. Ezt más gondolkodással is megkaphatjuk. Neumann János két intelligens játékost képzelt el, és a következő ún. minimax gondolkodást. Nézzük S szemszögéből a játékot. Ha ő p valószínűséggel tesz, akkor feltételezve, hogy ellenfele intelligens, amint ezt felismeri a gyakoriságból, olyan q-t választ, ami ehhez a p-hez neki a legjobb, azaz amire minimális S nyereménye. Ezután nyilván S olyan p-t keres amire maximális a nyereménye, mert ő is intelligens. Tehát a nyereménynek veszik először a minimumát q-ban, majd a maximumát p- ben. Ez S gondolkodása. Hasonlóan A azt mondja, hogy először S az ő tetszőleges q-jához olyan p-t keres, ami neki maximális, majd ő választ olyan q-t amire a nyeremény minimális, mert neki ez a kedvező. Neumann felismerése az ún. minimax tétel azt mondja, hogy mindegy, hogy először q-ban veszünk minimumot s aztán p-ben maximumot, ugyanaz lesz, mintha először p-ben maximumot és aztán q-ban minimumot keresünk. Ezt a közös pontot, ami tehát mindkét intelligens játékosnak ugyanúgy adódik, nevezik nyeregpontnak, oka, hogyha a nyereményt függvényt felrajzoljuk az egységnégyzeten akkor egy lónyereg-szerű felületet kapunk, és a nyeregpont lesz a megoldás, esetünkben éppen a 3/8, 3/8 pont. Ezért ez az optimum. A mellékelt ábra próbálja szemléltetni ezt a képet. Az egységnégyzet felett ábrázoltuk a nyereményfüggvényt, egy háromdimenziós ábra, ahol egy kétdimenziós felületet kapunk. A Winplot programot használtam az ábrázoláshoz. Lehet a nézeten változtatni, az olvasó elkészítheti a saját verzióját.

6 1. ábra a nyeregfelületről Esetünkben azonban ez a szorzattá alakításból is leolvasható, nem kell hozzá a Neumann-féle általános minimax-tétel, a játékelmélet alaptétele, ami viszont sokkal általánosabb és összetettebb játékok esetére is garantálja, az optimális ún. kevert stratégia létezését, ami szerint véletlenszerűen egy optimális valószínűség-eloszlás szerint kell keverni a választási stratégiánkat. Olvashatunk erről bővebben [8]-ban is, főleg mindennapi alkalmazásairól. Az AKG-s tankönyvben ennek a játéknak a gazdasági és még bővebben a biológiai, evolúcióelméleti vonatkozásairól is írtam. Az utóbbiról lehet [9]-ben részletesen olvasni. [1] Warren Weaver: Szerencsekisasszony Kairosz Kiadó [2] Székely J. Gábor: Paradoxonok a véletlen matematikájában Műszaki Könyvkiadó Budapest, 1982 [3] Gero von Randow: Das Ziegenproblem Rowohlt Verlag TB 1992 [4] Vancsó Ödön: Klasszikus és Bayes-statisztika a matematika didaktikában PhD disszertáció, Debrecen [5] Neumann János: Válogatott előadások és tanulmányok, Közgazdasági és Jogi Kiadó Budapest, [6] Vancsó Ödön: Matematika II. AKG Kiadó 1992 [7] Marylin vos Savant: Monty Hall dilemma: Parade Magasine, Ask Marylin column, 9. September 1990 [8] Mérő László: Mindenki másképp egyforma [9] Richard Dawkins: Az önző gén, Gondolat Budapest, 1993

Mátrixjátékok tiszta nyeregponttal

Mátrixjátékok tiszta nyeregponttal 1 Mátrixjátékok tiszta nyeregponttal 1. Példa. Két játékos Aladár és Bendegúz rendelkeznek egy-egy tetraéderrel, melyek lapjaira rendre az 1, 2, 3, 4 számokat írták. Egy megadott jelre egyszerre felmutatják

Részletesebben

Valószínűségszámítás és statisztika

Valószínűségszámítás és statisztika Valószínűségszámítás és statisztika Programtervező informatikus szak esti képzés Varga László Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék Matematikai Intézet Természettudományi Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

JÁTÉKELMÉLETTEL KAPCSOLATOS FELADATOK

JÁTÉKELMÉLETTEL KAPCSOLATOS FELADATOK 1.Feladat JÁTÉKELMÉLETTEL KAPCSOLATOS FELADATOK Az alábbi kifizetőmátrixok három különböző kétszemélyes konstans összegű játék sorjátékosának eredményeit mutatják: 2 1 0 2 2 4 2 3 2 4 0 0 1 0 1 5 3 4 3

Részletesebben

Nyerni jó. 7.-8. évfolyam

Nyerni jó. 7.-8. évfolyam Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör Nyerni

Részletesebben

Feladatok és megoldások az 1. sorozat Építőkari Matematika A3

Feladatok és megoldások az 1. sorozat Építőkari Matematika A3 Feladatok és megoldások az 1. sorozat Építőkari Matematika A3 1. Tegyük fel, hogy A és B egymást kölcsönösen kizáró események, melyekre P{A} = 0.3 és P{B} = 0.. Mi a valószínűsége, hogy (a A vagy B bekövetkezik;

Részletesebben

Szerencsejátékok. Elméleti háttér

Szerencsejátékok. Elméleti háttér Szerencsejátékok A következőekben a Szerencsejáték Zrt. által adott játékokat szeretném megvizsgálni. Kiszámolom az egyes lehetőségeknek a valószínűségét, illetve azt, hogy mennyi szelvényt kell ahhoz

Részletesebben

Feladatok és megoldások a 8. hétre Építőkari Matematika A3

Feladatok és megoldások a 8. hétre Építőkari Matematika A3 Feladatok és megoldások a 8. hétre Építőkari Matematika A3 1. Oldjuk meg a következő differenciálegyenlet rendszert: x + 2y 3x + 4y = 2 sin t 2x + y + 2x y = cos t. (1 2. Oldjuk meg a következő differenciálegyenlet

Részletesebben

Játékelmélet. előadás jegyzet. Kátai-Urbán Kamilla. Tudnivalók Honlap: http://www.math.u-szeged.hu/~katai Vizsga: írásbeli.

Játékelmélet. előadás jegyzet. Kátai-Urbán Kamilla. Tudnivalók Honlap: http://www.math.u-szeged.hu/~katai Vizsga: írásbeli. Játékelmélet Kátai-Urbán Kamilla Tudnivalók Honlap: http://www.math.u-szeged.hu/~katai Vizsga: írásbeli Irodalom előadás jegyzet J. D. Williams: Játékelmélet Filep László: Játékelmélet 1. Előadás Történeti

Részletesebben

Matematika B4 II. gyakorlat

Matematika B4 II. gyakorlat Matematika B II. gyakorlat 00. február.. Bevezető kérdések. Feldobunk egy kockát és egy érmét. Ábrázoljuk az eseményteret! Legyenek adottak az alábbi események: -ast dobunk, -est dobunk, fejet dobunk,

Részletesebben

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MATEMATIKA EMELT SZINT 240 perc A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben

Részletesebben

Döntési rendszerek I.

Döntési rendszerek I. Döntési rendszerek I. SZTE Informatikai Intézet Számítógépes Optimalizálás Tanszék Készítette: London András 7. Gyakorlat Alapfogalmak A terület alapfogalmai megtalálhatók Pluhár András Döntési rendszerek

Részletesebben

2 2 = 2 p. = 2 p. 2. Végezd el a kijelölt műveleteket! 3. Végezd el a kijelölt műveleteket! 4. Alakítsad szorzattá az összeget!

2 2 = 2 p. = 2 p. 2. Végezd el a kijelölt műveleteket! 3. Végezd el a kijelölt műveleteket! 4. Alakítsad szorzattá az összeget! Matematika vizsga 014. 9. osztály Név: Az 1-1. feladatok megoldását a feladatlapra írd! A 1-19. feladatokat a négyzetrácsos lapon oldd meg! 1. Számítsd ki az alábbi kifejezések pontos értékét! 0, = = p

Részletesebben

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA A VALÓSZÍNŰSÉGI SZEMLÉLET ALAPOZÁSA 1-6. OSZTÁLY A biztos, a lehetetlen és a lehet, de nem biztos események megkülünböztetése Valószínűségi játékok, kísérletek események

Részletesebben

Döntési rendszerek I.

Döntési rendszerek I. Döntési rendszerek I. SZTE Informatikai Intézet Számítógépes Optimalizálás Tanszék Készítette: London András 8 Gyakorlat Alapfogalmak A terület alapfogalmai megtalálhatók Pluhár András Döntési rendszerek

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 10 X. SZIMULÁCIÓ 1. VÉLETLEN számok A véletlen számok fontos szerepet játszanak a véletlen helyzetek generálásában (pénzérme, dobókocka,

Részletesebben

Oszthatósági problémák

Oszthatósági problémák Oszthatósági problémák Érdekes kérdés, hogy egy adott számot el lehet-e osztani egy másik számmal (maradék nélkül). Ezek eldöntésére a matematika tanulmányok során néhány speciális esetre látunk is példát,

Részletesebben

Néhány kockadobással kapcsolatos feladat 1 P 6

Néhány kockadobással kapcsolatos feladat 1 P 6 Néhány kockadobással kapcsolatos feladat Feldobunk egy kockát. Az eseménytér: ; 2; ; ; ; Az összes esetek száma:. Feldobunk egy kockát. Mi a valószínűsége, hogy hatost dobunk? A kedvező esetek száma: (hatost

Részletesebben

BME Nyílt Nap november 21.

BME Nyílt Nap november 21. Valószínűségszámítás, statisztika és valóság Néhány egyszerű példa Kói Tamás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem koitomi@math.bme.hu BME Nyílt Nap 2014. november 21. Matematikai modell Matematikai

Részletesebben

Gyakorló feladatok a 2. dolgozathoz

Gyakorló feladatok a 2. dolgozathoz Gyakorló feladatok a. dolgozathoz. Tíz darab tízforintost feldobunk. Mennyi annak a valószínűsége hogy vagy mindegyiken írást vagy mindegyiken fejet kapunk? 9. Egy kör alakú asztal mellett tízen ebédelnek:

Részletesebben

Normális eloszlás tesztje

Normális eloszlás tesztje Valószínűség, pontbecslés, konfidenciaintervallum Normális eloszlás tesztje Kolmogorov-Szmirnov vagy Wilk-Shapiro próba. R-funkció: shapiro.test(vektor) balra ferde eloszlás jobbra ferde eloszlás balra

Részletesebben

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Valószínőségi eloszlások Binomiális eloszlás

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Valószínőségi eloszlások Binomiális eloszlás Matematikai alapok és valószínőségszámítás Valószínőségi eloszlások Binomiális eloszlás Bevezetés A tudományos életben megfigyeléseket teszünk, kísérleteket végzünk. Ezek többféle különbözı eredményre

Részletesebben

MATEMATIKA PRÓBAÉRETTSÉGI MEGOLDÓKULCS KÖZÉPSZINT

MATEMATIKA PRÓBAÉRETTSÉGI MEGOLDÓKULCS KÖZÉPSZINT Matematika Próbaérettségi Megoldókulcs 016. január 16. MATEMATIKA PRÓBAÉRETTSÉGI MEGOLDÓKULCS KÖZÉPSZINT I. rész: Az alábbi 1 feladat megoldása kötelező volt! 1) Egyszerűsítse a következő kifejezést: Válaszát

Részletesebben

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 6. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 6. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév Matematika A3 Valószínűségszámítás, 6. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév 1. A várható érték és a szórás transzformációja 1. Ha egy valószínűségi változóhoz hozzáadunk ötöt, mínusz ötöt, egy b konstanst,

Részletesebben

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás, // KURZUS: Matematika II. MODUL: Valószínűség-számítás 21. lecke: A feltételes valószínűség, események függetlensége Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,

Részletesebben

A Morra játék Módosított Morra Blöff és alullicitálás mint racionális stratégiák

A Morra játék Módosított Morra Blöff és alullicitálás mint racionális stratégiák A Morra játék Módosított Morra Blöff és alullicitálás mint racionális stratégiák Előadás felépítése Morra játék háttere, fajtái Módosított Morra Egyszerűsítési stratégiák Blöff és alullicitálás Mi az Morra?

Részletesebben

Elemi matematika szakkör

Elemi matematika szakkör Elemi matematika szakkör Kolozsvár, 2015. október 5. 1.1. Feladat. Egy pozitív egész számot K tulajdonságúnak nevezünk, ha számjegyei nullától különböznek és nincs két azonos számjegye. Határozd meg az

Részletesebben

Egyenletek, egyenlőtlenségek X.

Egyenletek, egyenlőtlenségek X. Egyenletek, egyenlőtlenségek X. DEFINÍCIÓ: (Logaritmus) Ha egy pozitív valós számot adott, 1 - től különböző pozitív alapú hatvány alakban írunk fel, akkor ennek a hatványnak a kitevőjét logaritmusnak

Részletesebben

Bodó Beáta - MATEMATIKA II 1

Bodó Beáta - MATEMATIKA II 1 Bodó Beáta - MATEMATIKA II 1 FELTÉTELES VALÓSZÍNŰSÉG, FÜGGETLENSÉG 1. Legyen P (A) = 0, 7; P (B) = 0, 6 és P (A B) = 0, 5. Határozza meg a következő valószínűségeket! (a) B,V P (A B) 0, 8333 (b) B,V P

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2006. május 9. EMELT SZINT

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2006. május 9. EMELT SZINT ) A PQRS négyszög csúcsai: MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 006. május 9. EMELT SZINT P 3; I., Q ;3, R 6; és S 5; 5 Döntse el, hogy az alábbi három állítás közül melyik igaz és melyik hamis! Tegyen * jelet a táblázat

Részletesebben

Gazdasági matematika II. vizsgadolgozat megoldása A csoport

Gazdasági matematika II. vizsgadolgozat megoldása A csoport Gazdasági matematika II. vizsgadolgozat megoldása A csoport Definiálja az alábbi fogalmakat!. Egy eseménynek egy másik eseményre vonatkozó feltételes valószínűsége. ( pont) Az A esemény feltételes valószínűsége

Részletesebben

Egyenletek, egyenlőtlenségek V.

Egyenletek, egyenlőtlenségek V. Egyenletek, egyenlőtlenségek V. DEFINÍCIÓ: (Másodfokú egyenlet) Az ax + bx + c = 0 alakban felírható egyenletet (a, b, c R; a 0), ahol x a változó, másodfokú egyenletnek nevezzük. TÉTEL: Az ax + bx + c

Részletesebben

3. Vírusmentes e-levelemet a kolléga számítógépe fert½ozte meg érkezéskor.

3. Vírusmentes e-levelemet a kolléga számítógépe fert½ozte meg érkezéskor. Haladvány Kiadvány 0.06.4 Számítógépes vírusok vagy ugratás valószín½uségér½ol Hujter M.. Dedikálva egy másik Hujter M. mai születésnapjára. Egy nagyon okos kollégámtól ma kaptam egy e-levelet, mert a

Részletesebben

1. tétel. Valószínűségszámítás vizsga Frissült: 2013. január 19. Valószínűségi mező, véletlen tömegjelenség.

1. tétel. Valószínűségszámítás vizsga Frissült: 2013. január 19. Valószínűségi mező, véletlen tömegjelenség. 1. tétel Valószínűségszámítás vizsga Frissült: 2013. január 19. Valószínűségi mező, véletlen tömegjelenség. A valószínűségszámítás tárgya: véletlen tömegjelenségek vizsgálata. véletlen: a kísérlet kimenetelét

Részletesebben

Számelmélet Megoldások

Számelmélet Megoldások Számelmélet Megoldások 1) Egy számtani sorozat második tagja 17, harmadik tagja 1. a) Mekkora az első 150 tag összege? (5 pont) Kiszámoltuk ebben a sorozatban az első 111 tag összegét: 5 863. b) Igaz-e,

Részletesebben

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Matematika emelt szint 05 ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. május 9. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Formai előírások: Fontos tudnivalók A dolgozatot

Részletesebben

Példa a report dokumentumosztály használatára

Példa a report dokumentumosztály használatára Példa a report dokumentumosztály használatára Szerző neve évszám Tartalomjegyzék 1. Valószínűségszámítás 5 1.1. Események matematikai modellezése.............. 5 1.2. A valószínűség matematikai modellezése............

Részletesebben

Matematika III. 2. Eseményalgebra Prof. Dr. Závoti, József

Matematika III. 2. Eseményalgebra Prof. Dr. Závoti, József Matematika III. 2. Eseményalgebra Prof. Dr. Závoti, József Matematika III. 2. : Eseményalgebra Prof. Dr. Závoti, József Lektor : Bischof, Annamária Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027 Tananyagfejlesztéssel

Részletesebben

Rasmusen, Eric: Games and Information (Third Edition, Blackwell, 2001)

Rasmusen, Eric: Games and Information (Third Edition, Blackwell, 2001) Játékelmélet szociológusoknak J-1 Bevezetés a játékelméletbe szociológusok számára Ajánlott irodalom: Mészáros József: Játékelmélet (Gondolat, 2003) Filep László: Játékelmélet (Filum, 2001) Csontos László

Részletesebben

A biomatematika alapjai és a kapcsolódó feladatok megoldása számítógép segítségével Abonyi-Tóth Zsolt, 2005-2006 készült Harnos Andrea, Reiczigel Jenő zoológus előadásainak valamint Fodor János és Solymosi

Részletesebben

Matematika 8. osztály

Matematika 8. osztály ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Hat évfolyamos Matematika 8. osztály I. rész: Algebra Készítette: Balázs Ádám Budapest, 2018 2. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. rész: Algebra................................

Részletesebben

További forgalomirányítási és szervezési játékok. 1. Nematomi forgalomirányítási játék

További forgalomirányítási és szervezési játékok. 1. Nematomi forgalomirányítási játék További forgalomirányítási és szervezési játékok 1. Nematomi forgalomirányítási játék A forgalomirányítási játékban adott egy hálózat, ami egy irányított G = (V, E) gráf. A gráfban megengedjük, hogy két

Részletesebben

Nagy Péter: Fortuna szekerén...

Nagy Péter: Fortuna szekerén... Nagy Péter: Fortuna szekerén... tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre. És makacs reménnyel mégis, mégis hinni, hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. (Teller Ede)

Részletesebben

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2005-2006. tanévi első fordulójának feladatmegoldásai. 81f 2 + 90l 2 f 2 + l 2

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2005-2006. tanévi első fordulójának feladatmegoldásai. 81f 2 + 90l 2 f 2 + l 2 Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2005-2006. tanévi első fordulójának feladatmegoldásai matematikából, a II. kategória számára 1. Két iskola tanulói műveltségi vetélkedőn vettek részt. A 100

Részletesebben

Operációkutatás vizsga

Operációkutatás vizsga Operációkutatás vizsga A csoport Budapesti Corvinus Egyetem 2007. január 16. Egyéb gyakorló és vizsgaanyagok találhatók a honlapon a Letölthető vizsgasorok, segédanyagok menüpont alatt. OPERÁCIÓKUTATÁS,

Részletesebben

V. Kétszemélyes játékok

V. Kétszemélyes játékok Teljes információjú, véges, zéró összegű kétszemélyes játékok V. Kétszemélyes játékok Két játékos lép felváltva adott szabályok szerint. Mindkét játékos ismeri a maga és az ellenfele összes választási

Részletesebben

MATEMATIKA C 5. évfolyam 5. modul JÁTÉK A ZSEBSZÁMOLÓGÉPPEL

MATEMATIKA C 5. évfolyam 5. modul JÁTÉK A ZSEBSZÁMOLÓGÉPPEL MATEMATIKA C 5. évfolyam 5. modul JÁTÉK A ZSEBSZÁMOLÓGÉPPEL Készítette: Abonyi Tünde MATEMATIKA C 5. ÉVFOLYAM 5. MODUL: JÁTÉK A ZSEBSZÁMOLÓGÉPPEL TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja A tudatos észlelés, a megfigyelés

Részletesebben

Negyedik A4 gyakorlat rövid megoldási útmutató

Negyedik A4 gyakorlat rövid megoldási útmutató Negyedik A4 gyakorlat rövid megoldási útmutató 2013. október 14. 1. Feltéve, hogy a balkezesek aránya átlagosan 1%, becsüljük meg annak a valószínűségét, hogy 200 véletlenszerűen kiválasztott ember között

Részletesebben

Mikroökonómia I. B. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 12. hét STRATÉGIAI VISELKEDÉS ELEMZÉSE JÁTÉKELMÉLET

Mikroökonómia I. B. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. 12. hét STRATÉGIAI VISELKEDÉS ELEMZÉSE JÁTÉKELMÉLET MIKROÖKONÓMIA I. B ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Mikroökonómia I. B STRATÉGIAI VISELKEDÉS ELEMZÉSE JÁTÉKELMÉLET K hegyi Gergely, Horn Dániel, Major Klára Szakmai felel s: K hegyi Gergely 2010.

Részletesebben

Magasabbfokú egyenletek

Magasabbfokú egyenletek 86 Magasabbfokú egyenletek Magasabbfokú egyenletek 5 90 a) =! ; b) =! ; c) = 5, 9 a) Legyen = y Új egyenletünk: y - 5y+ = 0 Ennek gyökei: y=, y= Tehát egyenletünk gyökei:, =!,, =! b) Új egyenletünk: y

Részletesebben

( 1) i 2 i. megbízhatóságú a levont következtetése? A matematikai statisztika eszközeivel értékelje a kapott eredményeket!

( 1) i 2 i. megbízhatóságú a levont következtetése? A matematikai statisztika eszközeivel értékelje a kapott eredményeket! 1. Név:......................... Egy szabályos pénzérmét feldobunk, ha az els½o FEJ az i-edik dobásra jön, akkor a játékos nyereménye ( 1) i i forint. Vizsgálja szimulációval a játékot, különböz½o induló

Részletesebben

Mik a csordaszellem mozgatórugói? Hibás befektetői vislkedés minták Groupama Aréna

Mik a csordaszellem mozgatórugói? Hibás befektetői vislkedés minták Groupama Aréna Turner Tibor, CFA Ügyvezető igazgató Mik a csordaszellem mozgatórugói? Hibás befektetői vislkedés minták Groupama Aréna 2017.06.09. IF YOU DON T KNOW WHO YOU ARE, WALL STREET IS AN EXPENSIVE PLACE TO FIND

Részletesebben

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 0. és 1. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév

Matematika A3 Valószínűségszámítás, 0. és 1. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév Matematika A3 Valószínűségszámítás, 0. és 1. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév 1. Kombinatorikus módszer ismétlés nélküli ismétléses permutáció k 1!k 2!...k r! n futó beérkezésének sorrendje n golyót ennyiféleképpen

Részletesebben

Klasszikus valószínűségszámítás

Klasszikus valószínűségszámítás Klasszikus valószínűségi mező 1) Egy építőanyag raktárba vasúton és teherautón szállítanak árut. Legyen az A esemény az, amikor egy napon vasúti szállítás van, B esemény jelentse azt, hogy teherautón van

Részletesebben

Kétszemélyes négyes sor játék

Kétszemélyes négyes sor játék Kétszemélyes négyes sor játék segítségével lehetővé kell tenni, hogy két ember a kliens program egy-egy példányát használva négyes sor játékot játsszon egymással a szerveren keresztül. Játékszabályok:

Részletesebben

5. feladatsor megoldása

5. feladatsor megoldása megoldása I. rész ( ) = 1. x x, azaz C) a helyes válasz, mivel a négyzetgyökvonás eredménye csak nemnegatív szám lehet.. A húrnégyszögek tétele szerint bármely húrnégyszög szemközti szögeinek összege 180.

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június KÖZGAZDASÁGTAN I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK. 44. modul

VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK. 44. modul Matematika A 3. évfolyam VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK 44. modul Készítette: SZITÁNYI JUDIT matematika A 3. ÉVFOLYAM 44. modul VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

Színes érettségi feladatsorok matematikából középszint írásbeli

Színes érettségi feladatsorok matematikából középszint írásbeli Színes érettségi feladatsorok matematikából középszint írásbeli I. rész 1. Mivel egyenlő ( x 3) 2, ha x tetszőleges valós számot jelöl? A) x 3 B) 3 x C) x 3 2. Mekkora az a és b szöge az ábrán látható

Részletesebben

Közgazdaságtan I. 11. alkalom

Közgazdaságtan I. 11. alkalom Közgazdaságtan I. 11. alkalom 2018-2019/II. 2019. Április 24. Tóth-Bozó Brigitta Tóth-Bozó Brigitta Általános információk Fogadóóra szerda 13-14, előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben! QA218-as szoba

Részletesebben

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül.

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. WASABI Játékszabály A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. A JÁTÉK ELŐKÉSZÜLETEI A játék kezdetén minden játékos kap 4 kockát,

Részletesebben

Gazdasági matematika II. tanmenet

Gazdasági matematika II. tanmenet Gazdasági matematika II. tanmenet Mádi-Nagy Gergely A hivatkozásokban az alábbi tankönyvekre utalunk: T: Tóth Irén (szerk.): Operációkutatás I., Nemzeti Tankönyvkiadó 1987. Cs: Csernyák László (szerk.):

Részletesebben

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Számelmélet I.

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Számelmélet I. Számelmélet I. DEFINÍCIÓ: (Osztó, többszörös) Ha egy a szám felírható egy b szám és egy másik egész szám szorzataként, akkor a b számot az a osztójának, az a számot a b többszörösének nevezzük. Megjegyzés:

Részletesebben

Követelmény a 7. évfolyamon félévkor matematikából

Követelmény a 7. évfolyamon félévkor matematikából Követelmény a 7. évfolyamon félévkor matematikából Gondolkodási és megismerési módszerek Elemek halmazba rendezése több szempont alapján. Halmazok ábrázolása. A nyelv logikai elemeinek helyes használata.

Részletesebben

2. Egy mértani sorozat második tagja 6, harmadik tagja 18. Adja meg a sorozat ötödik tagját!

2. Egy mértani sorozat második tagja 6, harmadik tagja 18. Adja meg a sorozat ötödik tagját! 1. Egy 27 fős osztályban mindenki tesz érettségi vizsgát angolból vagy németből. 23 diák vizsgázik angolból, 12 diák pedig németből. Hány olyan diák van az osztályban, aki angolból és németből is tesz

Részletesebben

Kétszemélyes játékok Gregorics Tibor Mesterséges intelligencia

Kétszemélyes játékok Gregorics Tibor Mesterséges intelligencia Kétszemélyes játékok Kétszemélyes, teljes információjú, véges, determinisztikus,zéró összegű játékok Két játékos lép felváltva adott szabályok szerint, amíg a játszma véget nem ér. Mindkét játékos ismeri

Részletesebben

Universität M Mis is k k olol ci c, F Eg a y kultä etem t, für Wi Gazda rts ságcha tudft o sw máis n s yen i scha Kar, ften,

Universität M Mis is k k olol ci c, F Eg a y kultä etem t, für Wi Gazda rts ságcha tudft o sw máis n s yen i scha Kar, ften, 6. Előadás Piaci stratégiai cselekvések leírása játékelméleti modellek segítségével 1994: Neumann János és Oskar Morgenstern Theory of Games and Economic Behavior. A játékelmélet segítségével egzakt matematikai

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz. Fejlesztőfeladatok

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz. Fejlesztőfeladatok Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz Fejlesztőfeladatok MATEMATIKA 4. szint 2015 Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MATEMATIKA ÉS SZÖVEGÉRTÉS. Dr.

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MATEMATIKA ÉS SZÖVEGÉRTÉS. Dr. XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MATEMATIKA ÉS SZÖVEGÉRTÉS Dr. Wintsche Gergely Tartalom Szövegértés és matematika A kísérleti tankönyvek céljai

Részletesebben

A maximum likelihood becslésről

A maximum likelihood becslésről A maximum likelihood becslésről Definíció Parametrikus becsléssel foglalkozunk. Adott egy modell, mellyel elképzeléseink szerint jól leírható a meghatározni kívánt rendszer. (A modell típusának és rendszámának

Részletesebben

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.

Részletesebben

Azonos és egymással nem kölcsönható részecskékből álló kvantumos rendszer makrókanónikus sokaságban.

Azonos és egymással nem kölcsönható részecskékből álló kvantumos rendszer makrókanónikus sokaságban. Kvantum statisztika A kvantummechanika előadások során már megtanultuk, hogy az anyagot felépítő részecskék nemklasszikus, hullámtulajdonságokkal is rendelkeznek aminek következtében viselkedésük sok szempontból

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

Tartalom Tartalom I. rész Játékok és fejtörők: összeadás és kivonás II. rész Játékok és fejtörők: szorzás és osztás

Tartalom Tartalom I. rész Játékok és fejtörők: összeadás és kivonás II. rész Játékok és fejtörők: szorzás és osztás Tartalom Tartalom A szerzőről, a fordítóról és a lektorról.... 7 Bevezetés.................................................................... 9 Áttekintő táblázatok.... 11 I. rész Játékok és fejtörők:

Részletesebben

Amit a törtekről tudni kell Minimum követelményszint

Amit a törtekről tudni kell Minimum követelményszint Amit a törtekről tudni kell Minimum követelményszint Fontos megjegyzés: A szabályoknak nem a pontos matematikai meghatározását adtuk. Helyettük a gyakorlatban használható, egyszerű megfogalmazásokat írtunk.

Részletesebben

GEOMETRIAI VALÓSZÍNŰSÉGEK

GEOMETRIAI VALÓSZÍNŰSÉGEK GEOMETRIAI VALÓSZÍNŰSÉGEK 1. Feladat. Egy lavina területet betemetett egy síelésre gyakran használt térségben. Bence az nap síelni ment, és még nem jelentkezett, így a mentésére sietnek. Mi az esélye,

Részletesebben

SOROZATOK (SZÁMTANI SOROZAT)

SOROZATOK (SZÁMTANI SOROZAT) SOROZATOK (SZÁMTANI SOROZAT) Egy sorozat első tagja -1, második tagja 1. Minden további tag a közvetlenül előtte álló két tag összegével egyenlő. Számítsa ki a sorozat első hat tagjának összegét! Számítását

Részletesebben

Hadamard-mátrixok Előadó: Hajnal Péter február 23.

Hadamard-mátrixok Előadó: Hajnal Péter február 23. Szimmetrikus kombinatorikus struktúrák MSc hallgatók számára Hadamard-mátrixok Előadó: Hajnal Péter 2012. február 23. 1. Hadamard-mátrixok Ezen az előadáson látásra a blokkrendszerektől független kombinatorikus

Részletesebben

Mintafeladat az RSA algoritmus szemléltetésére

Mintafeladat az RSA algoritmus szemléltetésére Mintafeladat az RSA algoritmus szemléltetésére Feladat Adottak a p = 269 és q = 24 prímszámok, továbbá az e = 5320 nyilvános kulcs és az x = 48055 nyílt szöveg. Számolja ki n = p q és ϕ(n) értékét! Igazolja

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák)

Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák) Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák) Mindennapi játékainknak, a társadalmi csapdáknak több altípusa ismert. Ezek egymástól alapvetően különböző stratégiai

Részletesebben

Amit a törtekről tudni kell 5. osztály végéig Minimum követelményszint

Amit a törtekről tudni kell 5. osztály végéig Minimum követelményszint Amit a törtekről tudni kell. osztály végéig Minimum követelményszint Fontos megjegyzés: A szabályoknak nem a pontos matematikai meghatározását adtuk. Helyettük a gyakorlatban használható, egyszerű megfogalmazásokat

Részletesebben

1/50. Teljes indukció 1. Back Close

1/50. Teljes indukció 1. Back Close 1/50 Teljes indukció 1 A teljes indukció talán a legfontosabb bizonyítási módszer a számítástudományban. Teljes indukció elve. Legyen P (n) egy állítás. Tegyük fel, hogy (1) P (0) igaz, (2) minden n N

Részletesebben

10. Valószínűségszámítás

10. Valószínűségszámítás . Valószínűségszámítás.. Események A valószínűségszámítás nagyon leegyszerűsítve események bekövetkezésének valószínűségével foglalkozik. Példák: Ha egy játékban egy dobókockával dobunk, akkor a kockadobás

Részletesebben

LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL

LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL LINEÁRIS PROGRAMOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA SZIMPLEX MÓDSZERREL x 1-2x 2 6 -x 1-3x 3 = -7 x 1 - x 2-3x 3-2 3x 1-2x 2-2x 3 4 4x 1-2x 2 + x 3 max Alapfogalmak: feltételrendszer (narancs színnel jelölve), célfüggvény

Részletesebben

1. Az ábrán látható táblázat minden kis négyzete 1 cm oldalhosszúságú. A kis négyzetek határvonalait akarjuk lefedni. Meg lehet-e ezt tenni

1. Az ábrán látható táblázat minden kis négyzete 1 cm oldalhosszúságú. A kis négyzetek határvonalait akarjuk lefedni. Meg lehet-e ezt tenni 1. Az ábrán látható táblázat minden kis négyzete 1 cm oldalhosszúságú. A kis négyzetek határvonalait akarjuk lefedni. Meg lehet-e ezt tenni a) 5 db 8 cm hosszú, b) 8 db 5 cm hosszú cérnával? Megoldás:

Részletesebben

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 3 III. VÉLETLEN VEKTOROK 1. A KÉTDIMENZIÓs VÉLETLEN VEKTOR Definíció: Az leképezést (kétdimenziós) véletlen vektornak nevezzük, ha Definíció:

Részletesebben

Geometriai valo szí nű se g

Geometriai valo szí nű se g Geometriai valo szí nű se g Szűk elméleti áttekintő Klasszikus valószínűség: Geometriai valószínűség: - 1 dimenzióban: - dimenzióban: - + dimenzióban: jó esetek összes eset jó szakaszok teljes szakasz

Részletesebben

Feladatok és megoldások a 4. hétre

Feladatok és megoldások a 4. hétre Feladatok és megoldások a. hétre Építőkari Matematika A3. Pisti nem tanult semmit a vizsgára, ahol 0 darab eldöntendő kérdésre kell válaszolnia. Az anyagból valami kicsi dereng, ezért kicsit több, mint

Részletesebben

Villamosmérnök A4 4. gyakorlat (2012. 10. 01.-02.) Várható érték, szórás, módusz

Villamosmérnök A4 4. gyakorlat (2012. 10. 01.-02.) Várható érték, szórás, módusz Villamosmérnök A4 4. gyakorlat (0. 0. 0.-0.) Várható érték, szórás, módusz. A k 0, (k,,, 4) diszkrét eloszlásnak (itt P(X k)) mennyi a (a) várható értéke, (b) módusza, (c) második momentuma, (d) szórása?

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 10. KÖZÉP SZINT I.

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 10. KÖZÉP SZINT I. 1) Adott két pont: A ; 1 felezőpontjának koordinátáit! AB felezőpontja legyen F. MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 005. május 10. KÖZÉP SZINT I. és B 1; Írja fel az AB szakasz 1 1 F ; F ;1 ) Az ábrán egy ; intervallumon

Részletesebben

11. Sorozatok. I. Nulladik ZH-ban láttuk:

11. Sorozatok. I. Nulladik ZH-ban láttuk: 11. Sorozatok I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Egy számtani sorozat harmadik eleme 15, a nyolcadik eleme 30. Mely n természetes számra igaz, hogy a sorozat első n elemének összege 6? A szokásos jelöléseket

Részletesebben

1. Feladatsor. I. rész

1. Feladatsor. I. rész . feladatsor. Feladatsor I. rész. Mely x valós számokra lesz ebben a sorrendben a cos x, a sinx és a tg x egy mértani sorozat három egymást követő tagja?... (). Egy rombusz egyik átlója 0 cm, beírható

Részletesebben

1. A kísérlet naiv fogalma. melyek közül a kísérlet minden végrehajtásakor pontosan egy következik be.

1. A kísérlet naiv fogalma. melyek közül a kísérlet minden végrehajtásakor pontosan egy következik be. IX. ESEMÉNYEK, VALÓSZÍNŰSÉG IX.1. Események, a valószínűség bevezetése 1. A kísérlet naiv fogalma. Kísérlet nek nevezzük egy olyan jelenség előidézését vagy megfigyelését, amelynek kimenetelét az általunk

Részletesebben

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. (: 27-317 - 077 (/fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2014/2015.

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola Az osztály neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő

Részletesebben

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik

Részletesebben

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I. KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I 5 V ELEmI ALGEbRA 1 BINÁRIS műveletek Definíció Az halmazon definiált bináris művelet egy olyan függvény, amely -ből képez -be Ha akkor az elempár képét jelöljük -vel, a művelet

Részletesebben

Szöveges feladatok és Egyenletek

Szöveges feladatok és Egyenletek Szöveges feladatok és Egyenletek Sok feladatot meg tudunk oldani következtetéssel, rajz segítségével és egyenlettel is. Vajon mikor érdemes egyenletet felírni? Van-e olyan eset, amikor nem tanácsos, vagy

Részletesebben

Találatgaranciás Kenó-kulcsok gy jteménye

Találatgaranciás Kenó-kulcsok gy jteménye Találatgaranciás Kenó-kulcsok gy jteménye ISBN 96 6 45 Budapest, 4. Szerkesztette: JPGpower varisoft Borítóterv: Szabó Csilla Kiadja: Szerencsetippek Kiadó info@szerencsetippek.hu www.szerencsetippek.hu

Részletesebben