Bruttó hazai termék, III. negyedév
|
|
- Antal Kovács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében 1,7%-kal nőtt (a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt) az előző év azonos időszakához képest. A gazdaság teljesítménye az I-III. ben,9%-kal bővült. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye,8%-kal nőtt az előző hez képest. % 6 A GDP volumenváltozása (előző év azonos éhez képest) Kiigazítás nélküli, nyers adat Naptári hatással kiigazított adat Szezonálisan és naptári hatással kiigazított adat -8 I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény öt en át tartó csökkenése 1 első ében megállt. A harmadik ben 1,7%-kal nőtt a GDP az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest. A III. i GDP-emelkedés elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg növekedésének eredménye. A nemzetgazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok III. i teljesítménye. A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a kedvezőtlen időjárás következtében csökkenő terméseredmények miatt tovább esett (-15,%). Az ipar hozzáadott értéke viszont továbbra is jelentősen (1,8%) növekedett, főként az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett 1,5%-os bővülés következtében. Kiugróan nőtt a termelés a gépipar, a híradástechnika, a műszergyártás, illetve a kohászat, fémfeldolgozás, valamint a fa-, papír- és nyomdaipar területén. Az építőipar hozzáadott értéke a korábbinál enyhébb mérséklődést mutatott (-4,%). Az építőipari termelésen belül az épületek építése építménycsoport teljesítménye meghaladta az előző évi szintjét, melyben az ipari, a kereskedelmi és a felsőoktatási épületek idén megkezdett építése is szerepet játszott. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől, melynek oka, hogy a költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége be- A bruttó hazai termék, 1. IV. (előzetes) gyorstájékoztató megjelenése: 11. február 15.
2 fejeződött. A mezőgazdaság, ipar és építőipar együttesen 1,4 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke,4%-kal emelkedett, így,1 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az előző ekkel ellentétben teljesítménybővülés mutatkozott részben az alacsony bázis hatására a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (1,9%) területén, összhangban a belső kereslet, azaz a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedésével. A bruttó hazai termék (GDP) termelésének volumenindexei, előző év azonos időszaka = 1, 9 1 Megnevezés III. IV. I. II. III. Mezőgazdaság, erdő- és halgazdálkodás 85,4 87, 88,6 85,1 84,8 Ipar 87, 95,9 13,6 111,4 11,8 Ebből: Feldolgozóipar 87, 95,7 15, 113, 11,5 Építőipar 93,5 91,6 91,9 85,8 95,8 Szolgáltatások összesen, ebből: 95,4 96,1 99,5 99,5 1,4 Kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 86,3 9,4 96,7 96,5 11,9 Szállítás, raktározás, posta és távközlés 95,6 96,8 1,1 13,6 1,3 Pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek 98,5 98,1 1, 1, 99,7 Közigazgatás, oktatás, egészségügyi, szociális ellátás 97,1 98, 98,3 97,9 99,5 Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás 99,5 94,8 14,1 14, 1,7 GDP összesen (piaci beszerzési áron) 9,5 95,7 1,1 11, 11,7 A szállítás, raktározás, posta és távközlés együttes hozzáadott értéke,3%-kal emelkedett, melyben tükröződik a tovább növekvő exportforgalom. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye,5%-kal mérséklődött. Ezt elsősorban az államháztartásból finanszírozott egészségügyi ellátás visszaesése okozta. A pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások területén,3%-os mérséklődés mutatkozott. Az ágazatcsoporton belül a pénzügyi tevékenység teljesítménye csökkent, elsősorban a biztosító ágazat miatt, a biztosítások élet és nem-életbiztosítási díjbevételeinek visszaesésével, a tűz- és elemi, illetve az egyéb vagyonbiztosítások megugró kárráfordításaival, valamint az életbiztosítások növekvő kifizetett szolgáltatásaival összefüggésben. %, illetve százalékpont A GDP változásához való hozzájárulás (termelési oldal) Mezőgazdaság és halászat Ipar összesen Építőipar Szolgáltatások összesen Termékadók GDP változása (%) -1 I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III
3 A termékadók- és támogatások egyenlege, százalékponttal járult hozzá a GDP harmadik i növekedéséhez. A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása hét óta először újra növekedett 1. III. ében, 1,%-kal, +,8 százalékponttal járulva hozzá a GDP változásához. A háztartások fogyasztási kiadása,8%-kal emelkedett (részben a kiugróan alacsony bázis miatt), ahol emelkedésre szintén hét vel ezelőtt került sor utoljára. A háztartások fogyasztási kiadásán belül már az élelmiszerekkel kapcsolatos kiadások volumene is növekedésnek indult, ugyanakkor a lakásszolgáltatással kapcsolatos kiadások volumene stagnált. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 3,%-kal bővült. A közösségi fogyasztás területén 1,7%-os növekedés figyelhető meg. A közösségi fogyasztás így +, százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Mindezen folyamatok összegeként a végső fogyasztás 1,3%-kal bővült. A bruttó hazai termék (GDP) felhasználásának volumenindexei, előző év azonos időszaka = 1, 9 1 Felhasználási tételek III. IV. I. II. III. Háztartások fogyasztási kiadása 89,7 9,9 96,3 95, 1,8 Természetbeni társadalmi juttatás a kormányzattól 93,1 98,3 94,5 94,7 13, Természetbeni társadalmi juttatás a háztartásokat segítő non-profit intézményektől 99, 1, 99, 99, 99,1 Háztartások tényleges fogyasztása 9,5 94,1 96, 95, 11, Közösségi fogyasztás 98,5 111,7 13,6 11,4 11,7 Végső fogyasztás összesen 91,5 96,5 97, 95,9 11,3 Bruttó állóeszköz-felhalmozás 91,7 9,5 95, 95,5 97,4 Készletváltozás a x x x x x Statisztikai eltérés a x x x x x Bruttó felhalmozás 77,8 79,8 89, 113,1 96,7 Belföldi felhasználás 88,1 9,1 95,5 98,9 1,3 Export 9,3 1,9 115,5 115,8 113,9 Import 86,8 98, 11,4 114,4 113, Egyenleg a x x x x x Bruttó hazai termék (GDP) összesen 9,5 95,7 1,1 11, 11,7 a) Ezen tételek esetében a volumenindex nem értelmezhető. A folyó és előző évi árakon számított értékek megtalálhatók a stadat-táblázatokban a kiadvány végén szereplő hivatkozásra kattintva. A bruttó-állóeszköz felhalmozás esetén a visszaesés az előző inél kisebb mértékű,,6% volt, ami -,6 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedését. A nemzetgazdasági ágak többségében növekedés jelentkezett, amelyben a bázishatásnak volt jelentős szerepe. A feldolgozóipar és az oktatás nemzetgazdasági ágazat beruházásai jelentősen nőttek: elsősorban a jármű-, a gumi- és a számítógép-, elektronikai termék gyártás egyedi nagyberuházásai, valamint az oktatás minden területén megvalósuló intézménybővítések, -felújítások eredményeként. A nagy súlyú ágazatok közül a szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágakban jelentős csökkenés figyelhető meg. Az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágon belül folytatódott a lakásépítések visszaesése. 3
4 A készletek állománya a III. ben emelkedett, miután a feldolgozóipar néhány fontos húzóágazatában készletnövekedés jelentkezett. Fontos készletnövelő hatása volt a gázszolgáltatók készletei emelkedésének is. A belföldi felhasználás a III. ben összességében,3%-kal növekedett. % A bruttó hazai termék felhasználási oldalának főbb összetevői alakulása, volumenindex, átlaga =1, Háztartások fogyasztási kiadása Bruttó állóeszköz-felhalmozás Export 4 I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 497 milliárd Ft aktívum keletkezett, romló külkereskedelmi cserearányok mellett. Az export és az import volumene továbbra is hasonló mértékű 13,9, ill. 13,%-os növekedést mutatott. A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege +1,5 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az áruforgalom exportja 17,%-kal, importja 16,6%-kal nőtt. A szolgáltatások exportja,7%-kal nőtt, míg importja 3,%-kal csökkent. %, illetve százalékpont A GDP növekedéséhez való hozzájárulás (felhasználási oldal) Kiviteli (+), ill. behozatali (-) többlet Bruttó felhalmozás Végs ő fogyasztás GDP növekedése (%) -15 I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III
5 A szezonálisan kiigazított adatok 1 szerint 1 III. ében a gazdaság teljesítménye,8%-kal nőtt az előző hez képest. A mezőgazdaság,3%-os mérséklődést, míg az ipar,3%-os, az építőipar,7%-os, a szolgáltatások pedig összességében,1%-os növekedést mutatott. A háztartások fogyasztási kiadása 1,1%-kal növekedett. A kormányzattól származó természetbeni juttatások,8%-kal emelkedtek. A közösségi fogyasztás,8%-kal, a végső fogyasztás 1,3%-kal nőtt. Az export,%-os, míg az import 3,7%-os emelkedést mutatott. A GDP változása (szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok, előző hez képest) % EU7 Németország M agyarország I. II. III.IV. I. II. III.IV. I. II. III.IV. I. II. III.IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III.IV. I. II. III.IV. I. II. III Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió bruttó hazai terméke 1 III. ében,5%-kal bővült az előző hez viszonyítva. A rendelkezésre álló adatok szerint Görögország, Hollandia és Románia kivételével minden tagországban növekedés volt tapasztalható. Kiugróbb (1%-nál nagyobb) es növekedést regisztráltak Svédországban, Finnországban, Lengyelországban és Csehországban. Összességében tizenkét tagországban mutatkozott az EU-átlag feletti gazdasági növekedés. A bruttó hazai termék volumene a III. ben a szezonális és naptári hatás kiszűrésével,%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A es idősorok az eddig megszokott tartalomban 1995-ig visszamenőleg továbbra is megtalálhatók a stadat-táblázatokban További információ: Anwar Klára, klara.anwar@ksh.hu, tel.: Szőkéné Boros Zsuzsanna, zsuzsanna.boros@ksh.hu, tel.: A módszertani megjegyzések a: oldalon találhatóak. 1 Az előző vel történő összehasonlítás mindig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján történik. 5
6 A bruttó hazai termék volumenváltozása az EU tagállamaiban* Ország Előző év azonos időszakához képest Előző hez képest IV. I. II. III. IV. I. II. III. (%) EU7 -,,7,,,3,4 1,,5 Ausztria -1,9,1,,5,4, 1,,9 Belgium -,1 1,7,6,1,4,1 1,,5 Bulgária -6,7 -,8 -,3, -, -,5,5,3 Ciprus -,7-1,, 1,5 -,1,4,5,6 Csehország -3, 1,1,5 3,,5,5,9 1,1 Dánia -3,1 -,9 3, 3,1,5,6 1,3,7 Észtország** -8,8 -,6 3,1 4,7 1,4 1,1 1,9,5 Finnország -5,,6 3,4 3,6,3,1 1,9 1,3 Franciaország -,5 1,1 1,6 1,8,6,,7,4 Görögország -3, -,7-4, -4,5-1,1 -,6-1,7-1,1 Hollandia** -,,6, 1,8,6,5,9 -,1 Írország -5,6 -,7-1,8 : -,5, -1, : Lengyelország,8 3,1 3,8 4,7 1,4,7 1, 1,3 Lettország -16,8-5,1 -,9,4-1,,9,8,8 Litvánia -14, -,6 -,3,8 -, -,1,5,6 Luxemburg,1,9 5,3 : 1,3,8 -,3 : Magyarország -5, -1,1,6,, 1,,4,8 Málta,1 3,5 3,7 : 1, 1,4,1 : Nagy- Britannia -3, -,3 1,7,8,4,4 1,,8 Németország -,,1 3,9 3,9,3,6,3,7 Olaszország -,8,5 1,3 1, -,1,4,5, Portugália -1, 1,7 1,4 1,5 -, 1,1,,4 Románia -6,9-3, -1,5 -, -1,5 -,3,3 -,7 Spanyolország -3, -1,4,, -,,1,3, Svédország -1,6,8 4,5 6,8,9 1,7,,1 Szlovákia -4, 4,6 4,4 4, 1,3,8 1, 1, Szlovénia -6,1 -, 1,4 1,3,1 -,1 1,,3 : Az adat nem ismeretes.. * Szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok. A szezonális kiigazítás nem foglalja magában a naptári hatással történő kiigazítást a következő tagállamokban: Bulgária, Dánia, Görögország, Írország, Luxemburg, Portugália, Románia. ** Az előző év azonos időszakához viszonyított adatok nem szezonálisan kiigazított adatokból számítódnak. 6
Bruttó hazai termék, IV. negyedév
Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1
2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR
14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az
2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR
1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...
STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2
215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.
Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.
2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,
Magyarország nemzeti számlái, 2011 (előzetes adatok)
Magyarország nemzeti számlái, 2011 (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2012. október Tartalom Összefoglalás... 2 Táblázatok... 5 1. A bruttó hazai termék volumenváltozása és az egy főre jutó
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
Jelentés a beruházások évi alakulásáról
Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a beruházások 2011. évi alakulásáról 2012. április Tartalom Összefoglalás...2 Gazdasági környezet...2 Nemzetközi kitekintés...2 Beruházások, 2001 2011...2 Beruházások
STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás Gazdasági környezet...2
2014. május Jelentés a beruházások 2013. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Gazdasági környezet...2 3. Nemzetközi kitekintés...2 4. Beruházások, 2003 2013...3 5. Beruházások
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...
A magyar vegyipar 2008-ban
A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól
Magyarország nemzeti számlái, 2012
Magyarország nemzeti számlái, 2012 (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Táblázatok...5 1. A bruttó hazai termék volumenváltozása és az egy főre jutó
XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana A kutatás az megbízásából készült. MKT 53. Közgazdász vándorgyűlés 2015. szeptember 4. Előadó: Virovácz Péter Századvég Gazdaságkutató
Jelentés az építőipar évi teljesítményéről
Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az építőipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Az építőipar fejlődése az elmúlt években...2 Az építőipar teljesítménye 2011-ben...2 Az építőipar helyzete
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
A magyar vegyipar* 2011-ben
A magyar vegyipar* 2011-ben Nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok¹ 2011-ben a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2011-ben a világgazdaság
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM
NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM a GDP százelékában a GDP százelékában százalék, % Százalék,
A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2012. év, 2013. január
2013/23 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI évfolyam 23. szám 2013. március 27. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, év, 2013. január A tartalomból 1 Nemzetközi és hazai gazdasági
A magyar építőipar számokban
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
A magyar vegyipar* 2010-ben
A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.
1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban
Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk
A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások
A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. július 13. 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató
Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása
Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása Az MNB programok támogatásával bekövetkező jelentős hazai állampapírpiaci hozamcsökkenés, és a GDP-arányos
Gazdasági és államháztartási folyamatok
Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana. 2015. július
Az IKT szektor gazdasági lábnyoma A digitális gazdaság mérésének új módszertana 2015. július TARTALOM Bevezetés Az IKT és digitális gazdaság kapcsolata A digitális gazdaság mérete A digitális gazdaság
2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR
2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/49. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/04. 2015. június 26.
STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/04 2015/49 2015. június 26. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi és
Jelentés az építőipar évi teljesítményéről
Jelentés az építőipar Helyzetkép az építőiparról, 2016. évi teljesítményéről 2018 Jelentés az építőipar 2016. évi teljesítményéről Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. Az építőipar
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Jelentés az ipar évi teljesítményéről
Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az ipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Összefoglaló...2 Nemzetközi kitekintés...2 Hazai gazdasági környezet...2 Az ipari termelés és értékesítés
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel
ÉPÍTŐK NAPJA 2015. június 5.
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ÉPÍTŐK NAPJA 2015. június 5. A politikai és gazdasági rendszerváltás éveit követően megszűnt a kormányzati szervezésű és államilag jegyzett építők napjának
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2003. január 1-től a KSH az 1992. évi havi átlagokhoz történő hasonlításról áttért a 2000. évi havi átlaghoz történő viszonyításra. Az ipar egészét tekintve 2001. januártól
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
Húzza az ipart a járműgyártás
2013-06-15 1./5 Húzza az ipart a járműgyártás Az exportértékesítési célú járműgyártásnak köszönhető, hogy áprilisban 1,2 százalékkal bővült az ipari kibocsátás Magyarországon. A jelek is kedvezőek. Áprilisban
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 2. Élıállat és Hús 2009. 43. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/99. A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/ december 17.
STATISZTIKAI TÜKÖR A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2015/10 2015/99 2015. december 17. Tartalom Hazai és nemzetközi makrogazdasági és pénzügyi folyamatok...1 Ágazati teljesítmények...3 Társadalmi
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-
MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2013. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2013. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS
A gazdaság fontosabb mutatószámai
A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor
A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján
A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i 2009. I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján Röviden az egyes engedély-típusokról és a bejelentési kötelezettségr l, mely a Magyarországon
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. szeptember 21. Baromfi 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév
213/81 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 81. szám 213. október 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. II. negyedév A tartalomból 1 A i kibocsátási árak indexei (SPPI)
2,8%-a volt. Az államadósság az eurózónában a GDP 70,7%-át, az EU-25-ben 63,3%-át tette ki. Vö. News Release 117/2004, szeptember 23.
Eurostat News Release 2005. március 18. Első eredmények az EU-tagállamok 2004. évi államháztartási hiányáról és államadósságáról 2004-ben az eurózóna és az EU-25 országainak államháztartási hiánya a GDP
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A KSH JELENTI GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 2010/1 Budapest Központi Statisztikai Hivatal, 2010 ISSN 1219 6754 Felelős szerkesztő: Németh Eszter főosztályvezető Szerkesztő: Freid
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2016. III. negyedév 2016 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/4. szám /9. hét PIACI JELENTÉS
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/4. szám.03.09. /9. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom PIACI JELENTÉS Piaci jelentés... 1 Ábrák... 3 Táblázatok... 7 Külpiaci
Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
XI. évfolyam/17. szám /35. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ marhapiacán júliusban többnyire
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/17. szám.09.08. /35. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9
XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 2013. január 21. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, III. negyedév január 29.
STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. január 29. Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...1 Negyedéves tiszta árindex...2 A teljes tényezői a használtlakás-piacon...2 A használtlakás-forgalom
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól
Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS
MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2013. JANUÁR-JÚNIUS FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2013. SZEPTEMBER GAZDASÁGELEMZÉS