ALAPÍTVA TARTALOM. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata

Átírás

1 ALAPÍTVA A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata TARTALOM Tanulmány MENYHÁRD ATTILA: A dologi jog szabályozásának sarokpontjai a Polgári Törvénykönyvben NÓTÁRI TAMÁS: A sírrablás tényállása germán népjogokban FÁZSI LÁSZLÓ: A tekintély szerepe napjaink büntetõ ítélkezésében VARGA ZSÓFIA: Az Alapjogi Charta a magyar bíróságok elõtt Szemle PRIBULA LÁSZLÓ: Felelõsség a vadkárokért kártérítés vagy kártalanítás? Bizonytalanság a bírói gyakorlatban Jogirodalom, jogélet SZEMESI SÁNDOR: A nemzetközi jogi eredetû normák beépülése a magyar jogrendszerbe c. monográfiáról ERDÕDY JÁNOS: Gondolatok Hamza Gábor akadémikus legújabb kötete kapcsán J 11 K

2 JO GTUDOMÁNYI KÖZLÖNY J K

3 Contents Studies ATTILA MENYHÁRD: The Structural Key Points of Regulating Property Law in The New Civil Code TAMÁS NÓTÁRI: The State of Facts of Robbing of A Grave in Early Medieval German Laws LÁSZLÓ FÁZSI: The Role of Authority in Present Criminal Adjudication ZSÓFIA VARGA: The Charter of Fundamental Rights before the Hungarian Courts Review LÁSZLÓ PRIBULA: Liability for Damages Caused by Wild Animals Compensation or Indemnification? Uncertainty in the Judicial Practice Legal Life Legal Literature SÁNDOR SZEMESI: On the Monograph Incorporation of Legal Norms of International Origin into the Hungarian Legal System JÁNOS ERDÕDY: Thoughts Concerning the Academician Gábor Hamza s New Book Inhalt Abhandlungen ATTILA MENYHÁRD: Die Kernpunkte der Regelung des Sachenrechts im neuen ungarischen Zivilgesetzbuch TAMÁS NÓTÁRI: Der Tatbestand des Grabraubes in den germanischen Volksrechten LÁSZLÓ FÁZSI: Die Rolle der Autorität in der Strafrechtsprechung heutzutage ZSÓFIA VARGA: Die Charta der Grundrechte in der ungarischen Rechtsprechung Rundschau LÁSZLÓ PRIBULA: Haftung für Wildschäden Schadenersatz oder Entschädigung? Unsicherheit in der Rechtsprechung Rechtsliteratur Rechtsleben SÁNDOR SZEMESI: Über die Monographie Übernahme von Normen internationaler Herkunft ins ungarische Rechtssystem JÁNOS ERDÕDY: Gedanken anlässlich des neuen Bandes des Akademikers Gábor Hamza A KIADVÁNY MEGJELENÉSÉT AZ MTA KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATKIADÓ BIZOTTSÁGA TÁMOGATTA Jogtudományi Közlöny * A MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata. A Szerkesztõ Bizottság vezetõje: Dr. Korinek László A Szerkesztõ Bizottság tagjai: Dr. Hamza Gábor, Dr. Lamm Vanda, Dr. Szalma József Felelõs szerkesztõ: Dr. Vörös Imre Szerkesztõ: Dr. Szalai Éva A szerkesztõség címe: 1015 Budapest, I. Donáti u Kiadja a LOGOD Bt Budapest, Logodi u. 49. Telefonszám: , fax: logod@logod.hu, web: Elõfizethetõ a LOGOD Bt. számlaszámán; Felelõs kiadó: Buday Miklós ügyvezetõ igazgató. Nyomdai elõkészítés: LOGOD Bt. Terjeszti a LOGOD Bt. Megrendelhetõ a kiadó címén, Elõfizetési díj belföldön egy évre: Ft, külföldön 120 EUR Egyes lapszámok külön is megvásárolhatók, 1700 Ft/szám áron, melyet a postaköltség felszámolásával kézbesítünk. Nyomdai munkálatok: F&F Print Line Kft. HU ISSN

4 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 517 TANULMÁNY A dologi jog szabályozásának sarokpontjai a Polgári Törvénykönyvben * Menyhárd Attila egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) A polgári jogi jogviszonyok szabályozási szerkezetének egyik sajátossága, hogy viszonylag kevés rendszerképzõ elemre épülnek, amelyek azonosítása és tartalmi rögzítése szükségszerûen determinálja a szabályozás többi elemét. Nem képzelhetõ el eredményes kodifikációs munka ezeknek a szabályozási alapelemeknek a meghatározása nélkül, amelyek elvi tételként húzódnak meg a szabályozás mögött, vagy akár normatív módon is kifejezésre kerülnek. Ezek a sarokpontok: a dologi jogok zártkörûségének és tartalmi kötöttségének elve, a tulajdon absztrakt koncepciója, a tulajdoni tárgyak körének meghatározása, az ingó dolgok tulajdonának átruházása és a zálogjogi lex commissoria-tilalom. A kodifikációs munka, különösen már létezõ és alkalmazott szabályozás esetén többrétû és többirányú feladatot jelent. Ki kell jelölni az adott szabályozási terület kulcspontjait, amelyek a szabályozás egyes további elemeit szükségképpen determinálják, e kulcskérdésekben a szabályozási alternatívák közötti választásokat, ehhez pedig azonosítani kell azokat a jogpolitikai célokat és kodifikációs technikai szempontokat, amelyek a szabályozás során meghozott döntéseket alátámasztják és az alternatívák közötti választásokat meghatározzák. A dologi jog egyik sajátossága, hogy a kulcskérdésekben való döntés jellemzõen két lehetséges modell közötti választást jelent, amelyek akár egyenértékûek is lehetnek, azonban eltérõ szabályozást igényelnek. Az új Polgári Törvénykönyv elõkészítése során ilyen kulcskérdést jelentett a dologi jogok zártkörûségének és tartalmi kötöttségének elve, a tulajdonjog koncepciójának, a tulajdon tárgyainak, a dolog fogalmának, az ingó dolgok feletti tulajdonjog átruházásához szükséges követelményeknek, a dologi hitelbiztosítékok rendszerének, valamint a birtok jogi minõségének meghatározása. A szabályozás egyes elemei szükségszerûen tükrözik az említett kérdésekben való döntések következményeit. Az 1959-es Ptk. tulajdonjogi szabályai jelentõs mértékben építenek a II. világháború elõtti magánjogi törvénytervezetek és bírói gyakorlat eredményeire. A hatályos jog a magyar magánjogi kodifikációs kísérletekre épülõ szerves fejlõdés hozadéka. A tulajdonjogi * Az új Polgári Törvénykönyvrõl szóló sorozat hatodik tanulmánya (Szerk.) szabályok jól illeszkednek abba a folyamatba, amely az 1900-as évektõl kezdve egyre letisztultabb és a gyakorlatban jól alkalmazható, a dologi jog sajátosságaihoz képest nyitott és rugalmas szövegtervezeteket eredményezett. A hatályos jogra sok szempontból úgy tekinthetünk, mint az 1928-as Mtj. továbbfejlesztett, letisztult változatára. A Ptk. ideológiai háttereként jelentkezõ tulajdoni szemlélet a szabályozás alapvetõ szerkezetét nem érintette, a szabályozás szintjén csupán néhány azóta többségében már hatályon kívül helyezett rendelkezésben jelent meg. Az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi szabályainak megalkotása során ezért nem volt szükség átfogó, a szabályozás alapjait érintõ reformra. A szabályozás változásai elsõsorban a gyakorlati igényekhez való jobb igazodást célozták. A szabályozás központi rendezõ elve a magyar jogban is hasonlóan a kontinentális jogrendszerekhez a tulajdonjog absztrakt felfogása. Az absztrakt tulajdonjogi felfogás a tulajdonjog részjogosítványainak az oszthatatlanságában jelenik meg: egy dolgon mindig csak egy tulajdonjog áll fenn, a dologra vonatkozó öszszes többi dologi jog csak idegen dologbeli jog lehet. A tulajdonjog több személyt csak közös tulajdon formájában illethet meg, közös tulajdon esetében azonban a részjogosítványok nem válnak külön, azok mindegyike azonos módon illeti meg valamennyi tulajdonostársat. Ennek a felfogásnak köszönhetõ a tulajdon rugalmassága is, amely a dolgon fennálló

5 518 TANULMÁNY NOVEMBER idegen dologbeli jogokat idõlegesnek tekinti azzal, hogy bár a tulajdonos valamennyi nevesíthetõ tulajdonosi részjogosítványában korlátozható, azok megszûntével tulajdona visszanyeri eredeti korlátlanságát, a tulajdon lényegén a részjogosítványok korlátozottsága vagy hiánya nem változtat. A tulajdonjog nem kezelhetõ pusztán részjogosítványok összességeként, még akkor sem, ha a részjogosítványok taxatíve felsorolhatatlanok, hiszen a tulajdonjog az összes elméletileg bizonnyal végesnek tekinthetõ részjogosítvány gyakorlásának átengedése esetén is fennmarad: a tulajdon akkor is változatlanul fennáll, ha a jogosítványok doboza üres.1 I. A dologi jogok zártkörûségének és tartalmi kötöttségének elve A dologi jogok zártkörûségének és tartalmi kötöttségének elve (a dologi jogok numerus clausus-a) a mai dologi jogi gondolkodásunk természetes velejárója, amelynek alapvetõen két elvi alapja van. Az egyik elvi alap történeti fejlõdési sajátosság, amely a polgári tulajdon kialakulására vezethetõ vissza. A feudális osztott tulajdon rendszere a hûbéri berendezkedés tulajdonjogi leképezéseként a föld(ek) hosszú távra kiadott, feltételtõl függõ használati és hasznosítási jogait jelentette, amely mind a fõtulajdonos, mind a használati tulajdonos számára forgalomképtelenné tette a tulajdont és a juttatott hasznosítási részjogosítványokat, megkötve és forgalomképtelenné téve ezzel a tulajdonjog tárgyát. A modern tulajdonjogok két irányban bonthatták fel ezt a kötött tulajdont: vagy a hasznosítási jogosítványokat tették forgalomképessé, vagy kizárták annak lehetõségét, hogy forgalomképtelen hasznosítási jogosultságok hosszú távon keletkezzenek a földre vonatkozóan. Az angol jog az elõbbi utat követte, míg a kontinentális jogok az utóbbit. A dologi jogok zártkörûségének és tartalmi kötöttségének elve ebben a történeti aspektusban azt jelenti, hogy a jogalkotó fenntartja magának a jogot arra, hogy meghatározza a tulajdonjog és a tulajdonjog részjogosítványainak tartalmát, s így kizárja, hogy a felek hosszútávon létesítsenek kötött tulajdont, forgalomképtelenné téve ezzel a javakat. A zártkörûség és tartalmi kötöttség elvének másik magyarázata éppen a dologi jogok mindenkivel szemben hatályos, in rem természetébõl következik. Ha a felek szerzõdéssel szabadon létesíthetnének új dologi jogokat vagy módosíthatnák azok tartalmát, a dologi jogok tartalmának megismerése harmadik személyek számára magas tranzakciós költséggel járna, ami a tipizálással és a tartalmi kötöttséggel elkerülhetõ. Így például a haszonélvezeti jog jogosultjának pozíciója, a haszonélvezõ pontos jogállása harmadik személyek számára a jogviszony keletkezésére vonatkozó további vizsgálatok nélkül is megismerhetõ. A dologi jogok zártkörûségének elve nyomán létrejöhet a tulajdoni jogok magas fokú standardizációja, ami átláthatóvá teszi a dologi jogi jogviszonyokat, és ezzel csökkenti a tranzakciós költségeket.2 Erre nincsen szükség olyan, relatív szerkezetû jogviszonyok esetében, amelyek csak egy meghatározott fél számára keletkeztetnek egy másik féllel szemben jogokat és kötelezettségeket. A zártkörûség (kizárólagos) szabadságot jelent a jogalkotó számára a lehetséges dologi jogok körének és tartalmának meghatározására, egyúttal azonban komoly felelõsséget is hárít rá a feladat, hogy a dologi jogok (kizárólag) általa meghatározott készlete alkalmas legyen a gyakorlati igények kielégítésére.3 Mivel a piac ezt nem tudja pótolni, a jog fejlõdésének és a gyakorlat igényeihez való igazodásának felelõssége teljes egészében a jogalkotót terheli. Az új Polgári Törvénykönyv nem alkot új dologi jogokat, azok tartalmát és létrehozásuk rendszerét sem változtatja meg alapvetõen, de a meglévõ jogok tartalmának korrekciójával törekszik arra, hogy a meglévõ készlet a gyakorlatban jelentkezõ igényekhez igazodjon. 1. Épület és föld elváló tulajdonjoga Az elõkészítés során a dologi jogok körének kiterjesztése a II. világháború elõtt a magyar jogban is ismert felülépítményi jog bevezetése kapcsán merült fel, erre azonban komoly igény a gyakorlatban nem mutatkozott.4 Úgy tûnt, hogy az épület és a föld elváló tulajdonjoga az ezzel kapcsolatos helyzeteket megfelelõen oldja meg, a dologi jogok köre nem bõvült a telekre való építés jogát biztosító önálló dologi joggal. A szabályozás azonban ennek kapcsán két ponton is rugalmasabbá vált, elsõsorban annak érdekében, hogy a gyakorlatban jelentkezõ gazdasági igények kielégítésére alkalmasabbá váljon. Egyrészt az új Ptk. nem köti a föld és az épület elváló tulajdonjogának keletkezését eredményezõ megállapodás megkötésének lehe- 1 Merryman, John Henry: Ownership and Estate. Variations on a Theme by Lawson. Tulane Law Review évf Hansmann, Henry Kraakman, Reinier: Property, Contract, and Verification: the Numerus Clausus Problem and the Divisibility of Rights. The Harvard John M. Olin Discussion Paper Series évf. 388.sz. Harvard Law School, John M. Olin Center for Law, Economics and Business, Merrill, Thomas W. Smith, Henry E.: Optimal Standardization in the Law of Property: The Numerus Clausus Principle. The Yale Law Journal évf. 1. sz Szõke Irén: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. Polgári jogi kodifikáció. 2002/3. sz , 6.

6 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 519 tõségét az építkezéshez és azt is lehetõvé teszi, hogy az ingatlan tulajdonosa rendelkezhet úgy, hogy a földet és a rajta álló épületet önálló ingatlanként telekkönyvezzék.5 Másrészt pedig dologi hatályt kapcsol az épület és a föld tulajdonosai között kötött földhasználati megállapodáshoz, ha annak tényét az ingatlan-nyilvántartásban feljegyezték. A föld és az épület tulajdonosa közötti megállapodás kötelezõ erejét azért indokolt harmadik személyekre is kiterjeszteni, mert ennek hiányában a föld vagy a telek tulajdonosának az eredeti, külön tulajdonjogot engedõ megállapodásában védett érdekei (például a használati díj mértéke, esedékessége és teljesítésének módja, a földhasználati jog terjedelme és korlátozása, egymással szembeni egyéb kötelezettségvállalások) tulajdonosváltozás esetén nem érvényesülhetnének. Ezért volt szükséges annak elõírása, hogy ez a megállapodás kiterjedjen harmadik személyekre is,6 akiknek körébe elsõsorban a földrészleten vagy az épületen tulajdonjogot, haszonélvezeti vagy használati jogot stb. megszerzõ személyek tartozhatnak. Ugyanakkor a felek közötti megállapodás kötelezõ erejének harmadik személyekre való kiterjesztése csak akkor és annyiban fogadható el, amikor és amennyiben e megállapodás tartalma harmadik személyek számára megismerhetõ. Ezért írja elõ az új Ptk. a megállapodásnak az ingatlan-nyilvántartásba való benyújtási és feljegyeztetési kötelezettségét. A benyújtás elmulasztása a megállapodás érvényességét nem érinti, csak a megállapodás harmadik személyekre kiterjedõ hatályát zárja ki. Ez természetszerûleg irányadó a megállapodás valamennyi módosítására is. során elvesztheti. Mindeközben a kötelezettség vállalása önmagában nem lehetetleníti el az adós helyzetét. A szerzõdéses elidegenítési tilalom alapításának lehetõségét az új Ptk. a hatályos joghoz képest szélesebb körben, nem csak az átruházás vagy a megterhelés alkalmával teszi lehetõvé. Azt azonban az új szabályozás sem engedi meg, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom önálló biztosítékká váljon, mert azt elvárja, hogy az továbbra is csak meghatározott jogok biztosítására7 szolgáljon. Ehhez kapcsolódik, hogy az elidegenítési és terhelési tilalmat ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartásba a biztosított joggal (zálogjoggal, ajándék visszakövetelése iránti joggal, vételi joggal stb.) együtt lehet csak bejegyezni. Az elidegenítési és terhelési tilalom önálló, biztosított jogtól való függetlensége túlzott mértékben kötné meg akár védendõ érdek nélkül is a dolgok forgalmát és az ingatlantulajdont, ami egyúttal ellentétes volna a tulajdon egységes és absztrakt felfogásával, amelyen az új Ptk. dologi jogi szabályai is nyugszanak. Az elidegenítési és terhelési tilalom egyes jogok biztosításához kötött, ennél fogva mindig meghatározható az a jogosult, akinek jogát a tilalom védi. Az elidegenítési és terhelési tilalom nem öncélú korlát, hanem meghatározott jog és ennél fogva meghatározott jogosultság érvényesíthetõségének biztosítása érdekében köthetõ ki. 3. Haszonélvezeti jog 3.1. A haszonélvezeti jog korlátai 2. Elidegenítési és terhelési tilalom A szerzõdéssel alapított elidegenítési és terhelési tilalom még akkor is jelentõsen javítja a hitelezõk pozícióját, ha az a jóhiszemû és ellenérték fejében szerzõ harmadik személyek jogszerzését nem érinti. A hitelezõk pozíciójának javítása a lehetõ legszabadabban alapítható elidegenítési és terhelési tilalommal könnyítheti a hitelhez jutást. A végrehajtási szabályok alapján a szerzõdéses elidegenítési és terhelési tilalom nem gyengíti a hitelezõk pozícióját, ezért az elidegenítési és terhelési tilalom alapításának a II. világháború elõtti magánjogban kialakult korlátozási szempontjai a mai viszonyok között nem döntõek. A hitelezõknek nyomós érdeke fûzõdhet ahhoz, hogy a biztosíték tárgyát az adós ne idegeníthesse el, mert például fizetésképtelen személy részére való értékesítés esetén a dolog biztosítására kikötött jogot a hitelezõ a végrehajtás 5 Új Ptk. 5:18. (2) bek. 6 Új Ptk. 5:19. (1) bek. 7 Új Ptk. 5:31. A haszonélvezeti jog az új Ptk. rendszerében is forgalomképtelen jog, amelynek fennállása korlátozott idõre lehetséges. A haszonélvezeti jog a hasznosítás jogát vonja ki a tulajdonjog körébõl és telepíti mindenkivel szembeni hatállyal a haszonélvezõre. Ez a tulajdon tárgyának hasznosításával való profitszerzési lehetõséget a tulajdonossal szemben a haszonélvezõ számára biztosítja, ami rendkívül erõs pozíciót jelent. A hasznosítási és a rendelkezési jog tartós szétválasztása a feudális osztott tulajdonhoz hasonló helyzetet idéz elõ, amelyet a haszonélvezeti jog forgalomképtelensége esetén a társadalom és a gazdaság tartósan nem visel el. Így a szabályozásnak vagy a haszonélvezeti jog forgalomképességét kell biztosítania, vagy az ilyen helyzetek tartós kialakulását kell megakadályoznia. A két megoldás kodifikációs szempontból egyenértékû, azonban a haszonélvezeti jog forgalomképessége a teljes tulajdoni struktúrát változtatná meg, mert a forgalomképes pozíció ezzel nem az absztrakt

7 520 TANULMÁNY NOVEMBER értelemben vett tulajdon lenne, hanem az abból leválasztott részjogosítványok. Az angol jog ilyen szerkezetet tükröz, és ez erõsen hasonlít a szocialista tulajdoni rendszerre is, a mai jogunkhoz képest azonban olyan szerkezeti változást hozna, amelyet sem gazdasági és társadalmi, sem pedig gyakorlati igények nem támasztanak alá. Ezért az új Ptk. is fenntartja azt a megoldást, amely a haszonélvezeti jog létesítését csak korlátozott idõre engedi meg. A szabályozás a forgalomban részt vevõk számára a dologi jog alapvetõ elveinek keretei között a lehetõ legszélesebb körben akarja biztosítani, hogy jogaikat és kötelezettségeiket szabadon határozzák meg, nem korlátozza a haszonélvezeti jog jogosultjainak lehetséges körét a természetes személyekre. A jogi személyek idõben nagyon hosszú, akár beláthatatlan ideig létezhetnek, így a természetes személyek számára az életük végében maximalizált idõtartammal párhuzamos szabály esetükben nem mindig érvényesítené a haszonélvezet korlátozásának alapjául szolgáló jogpolitikai célokat. Ezért a szabályozás a jogi személyek esetén ötven évben határozza meg a haszonélvezet leghosszabb idõtartamát. A természetes személyt megilletõ haszonélvezeti jog a forgalomképtelensége következményeként az örökösökre nem száll át, a jogi személyek esetében azonban a fennállásának idõtartamán belül a jogutódra átszáll, és azt a jogi személy csak jogutód nélküli megszûnés esetén veszti el. Dogmatikai szempontból ez következetlen megoldás, de a gyakorlati igényeknek megfelel, és várhatóan nem okoz majd feszültséget a jogrendszerben A haszonélvezeti jog tárgya 8 Szõke Irén: i. m. 13. A haszonélvezet olyan korlátolt dologi jog, amely birtokba vehetõ testi tárgyakra és ingatlanokra modellezhetõ, de nehezen értelmezhetõ elhasználható dolgokra, pénzre, forgalomképes jogokra és követelésekre. A pénz, a forgalomképes jog és követelés haszonélvezõje ugyanis nem tud fizikai uralmat szerezni ezeken a javakon, ezért helyzete a jogosult döntéseitõl függ. Mivel a jogosult döntéseinek a haszna a haszonélvezõnél jelentkezik, a jogosult nem érdekelt a hasznosítással kapcsolatos döntések eredményeiben, a jogosult döntéseinek korlátozása pedig oly mértékben kötné meg e javak forgalmát, hogy azok társadalmi és gazdasági haszna nagyon korlátozott lenne. Ezért a szabályozás a jelenleginél erõsebb pozíciót biztosít a haszonélvezõnek, lehetõvé téve számára a pénz felhasználását, a követelés behajtását és a jog gyakorlását, feltéve, hogy az nem személyhez kötött. Ha a haszonélvezetnek olyan jog a tárgya, amelynél fogva valaminek a szolgáltatását lehet követelni, a haszonélvezõ és a szolgáltatásra kötelezett közötti jogviszonyra megfelelõen irányadók azok a szabályok, amelyek a jog átruházásának esetén a jog megszerzõje és a kötelezett közötti jogviszonyra vonatkoznak. A követelés haszonélvezõje nem jogosult a követelésrõl rendelkezni, azt nem ruházhatja át és nem terhelheti meg, ezek a jogok a követelés jogosultját illetik, ezért a követelés haszonélvezõjének csak a felmondásra és a behajtásra van joga. A haszonélvezõnek a követelés behajtásáért való felelõsségére a haszonélvezetre vonatkozó általános szabályok szerinti rendes gazdálkodás követelménye irányadó. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvezõ nem válik a követelés jogosultjává, ezért az adós teljesítésével a szolgáltatás tárgyát a követelés jogosultja szerzi meg, azzal azonban, hogy azon a haszonélvezõ a teljesítéssel egyidejûleg haszonélvezetet szerez. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a szolgáltatás tárgya pénz vagy más, elhasználható dolog. Ebben az esetben a haszonélvezõt az elhasználható dologra, illetve pénzre vonatkozó haszonélvezet szabályai szerint illeti meg a haszonélvezeti jog. A kamatozó követelések kapcsán indokoltnak tûnhet a haszonélvezõ védelme a jogosulttal szemben annak érdekében, hogy a jogosult a kamatozást ne szakíthassa meg. Mivel azonban a haszonélvezõ helyzetére megfelelõ rendezést biztosítanak a pénz és az elhasználható dolog haszonélvezetére vonatkozó szabályok, nem tûnt indokoltnak olyan jellegû rendelkezés bevezetése, amely a jogosult és a haszonélvezõ közös rendelkezési jogát írja elõ figyelembe véve a haszonélvezettel terhelt jog megszûnésére vonatkozó rendelkezéseket is. Az, hogy a haszonélvezõ a követelést behajthatja, vagy a pénzt felhasználhatja, a haszonélvezet tartalmánál fogva nem jelentheti azt, hogy ezek véglegesen az õ vagyonába kerülnek. Amikor a haszonélvezeti jog megszûnik, köteles ezeket a javakat a jogosult részére a megszûnéssel járó elszámolás körében kiadni A haszonélvezõ által alapított jogok sorsa a haszonélvezet megszûnése esetén Az új Ptk. elõkészítése során külön kérdést jelentett, hogy szükséges-e külön szabályt megfogalmazni a haszonélvezõ által létesített jogok sorsára a haszonélvezet megszûnése esetén. A vitát és a gondolkodást ennek kapcsán a Legfelsõbb Bíróságnak egy eseti döntése indította el, amelyben a bíróság a haszonélvezet megszûnésével a tulajdonost a haszonélvezõ pozíciójába helyezte azzal, hogy a tulajdonossal tartotta fenn a haszonélvezõ által megkötött szerzõdéseket, így a tulajdonosra származtatva a haszonélvezõ szerzõdési pozícióját.8 Ez utóbbi megoldást, amelyet a Legfelsõbb Bíróságnak egy 1997-ben közzétett eseti

8 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 521 döntése úgy fogalmazott meg, hogy a haszonélvezõt megilletõ hasznosítási jog keretében kötött bérleti szerzõdés a haszonélvezõ halálával általában nem szûnik meg,9 a jogirodalomban komoly kritika fogadta, és ez a kritika teljes mértékben megalapozott.10 Ennek kapcsán merült fel az az igény, hogy hasonlóan az Mtj. megoldásához az új Ptk. külön normával adjon választ ezekre a helyzetekre, e jogviszonyok megszûnésének a kimondásával vagy a tulajdonos számára a jogviszony megszüntetése lehetõségének biztosításával. Ez a helyzet a jog belsõ logikája alapján is megválaszolható azzal, hogy mivel hiányzik az a jogi tény, amely a tulajdonosra származtatná a szerzõdési pozíciót, a tulajdonos semmiképpen sem kerülhet a haszonélvezõ helyébe, a haszonélvezõ és a vele szerzõdõ fél viszonyában pedig a jogszavatosság szabályai irányadók. A logikusan nem tételezhetõ jogviszony megszûnését vagy annak felmondási jogát kimondani a törvényben következetlen és szükségtelen megoldás lett volna. II. A tulajdonjog tárgyai A dologi jogi szabályozás kiindulópontja szerint a vagyonjogban a jog funkciója az, hogy a társadalmilag hasznosnak vagy hasznosíthatónak tekintett javak feletti védelmet biztosítsa. Ez alapvetõen kijelölte a jogalkotó feladatát az új Ptk. dologi jogi szabályainak megalkotása során is, és kétirányú követelményt támasztott. Egyfelõl a szabályozásnak meg kell határoznia a jog által védett pozíciókat, és egyúttal azt is, hogy ezekben a pozíciókban mely vagyoni javak felett milyen tartalmú védelmet biztosít, másfelõl pedig szabályoznia kell azokat a helyzeteket is, amelyekben ennek a pozíciónak a jogosulti alanya változik. A tárgyi jog alapvetõen négy, egymástól elhatárolható minõségû vagyoni pozíciót azonosíthat és hozhat létre: dolgok feletti jogokat, forgalomképes követeléseket, jogokat és szerzõdési pozíciókat. A hatályos szabályozás a tulajdonjog tárgyainak meghatározása során abból indul ki, hogy azok csak birtokba vehetõ dolgok lehetnek, továbbá olyan javak, amelyekre ha nem is felelnek meg teljes egészében a birtokbavehetõség kritériumának a Ptk. maga kiterjeszti a dolog fogalmát. A dologi jogi szabályozás tárgyát tehát a fizikai dolgok képezik, továbbá a pénz, az értékpapír és a dolog módjára hasznosítható természeti erõk. A Ptk. a jogokra a tulajdonjogi szabályozást nem terjesztette ki, elsõsorban abból kiindulva, hogy a jogok vagy a tulajdonjog részjogosítványát képezik, vagy pedig követelések. 1. A kiterjesztés lehetõségének vizsgálata A magánjogi szabályozás a dolgoknak, illetve a tulajdonjog közvetett tárgyainak ezt a meghatározását elvileg tetszõleges keretek között bõvítheti. A dologfogalom, illetve a tulajdonjog tárgyának kiterjesztése, fellazítása mellett szólhat az, hogy bizonyos jogokat, fizikailag meg nem testesülõ javakat a jogalkotás és a jogalkalmazás sok vonatkozásban a tulajdonjog tárgyaival azonos módon kezel. Így például a forgalomképes jogok jelenleg nem tulajdonjog tárgyai, de nagy részük elzálogosítható, átruházható, haszonélvezetet lehet rajtuk alapítani.11 Vannak olyan javak, amelyek igazából sem puszta jognak, sem fizikai dolognak nem tekinthetõk, mégis tulajdoni tárgyként viselkednek; ilyen például a korlátolt felelõsségû társaságban tagsági jogot megtestesítõ üzletrész. Más javak csak bizonyos szempontból viselkednek így (a goodwill például egy vállalkozás vagyonának meghatározott, értékkel bíró részeként) vagy vagyoni értékük ellenére egyáltalán nem (mint például az orvosi praxisjog). A tulajdoni tárgyak egyes vonásait mutatják fel például egyes szellemi alkotásokhoz fûzõdõ vagyoni jogok vagy az internetes domain-nevek is. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy ezek a javak sem a vagyoni forgalomban, sem pedig a szabályozás és gyakorlat szintjén nem viselkednek minden szempontból a tulajdonjog tárgyaként. Mindezeken túlmenõen vannak a dologi jogon belül is olyan normarendszerek, amelyek jogokra nagyon nehezen értelmezhetõk, ilyen például a birtokvédelem vagy a közös tulajdonra vonatkozó szabályok. 2. A forgalomképesség kérdése A jogrendszerekrõl általában is elmondható, hogy a tulajdoni tárggyá való minõsítés középpontjában a forgalomképesség (ideértve a korlátolt dologi jogok- 9 Legf. Bír. Pfv. III /1995. sz. BH sz. 10 Fabó Tibor: Egy eseti döntés margójára, avagy túléli-e a haszonélvezõt a hasznosítási joga keretében kötött bérleti szerzõdés? Magyar Jog. 2006/1. sz , A bérleti jog például a vagyoni forgalom önálló tárgya lehet, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 42. (1) bekezdése szerint átruházható, apportálható. Az úszó létesítményen alapított bérleti jog a víziközlekedésrõl szóló évi XLII. törvény 11. (3) bekezdése szerint (dologi jogokkal és terhekkel együtt) a hajólajstromba bejegyezhetõ, és ugyanez mondható el a légi jármûvek kapcsán is [a légiközlekedésrõl szóló évi XCVII. törvény végrehajtásáról szóló 141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet 5. (1) bekezdés]. A halászatról és horgászatról szóló évi XLI. törvény 3. (4) bekezdése kimondja, hogy haszonbérbe adható például a halászati jog; a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény 10. (2) bekezdése és 11. (1) bekezdése szerint pedig a vadászati jog is.

9 522 TANULMÁNY NOVEMBER kal való terhelést is) és az átruházás módja állnak. Minden jogrendszer magánjogának választ kell adnia arra, hogy a vagyoni javak ideértve a dolgok mellett a vagyoni jogokat is forgalomképesek-e, és hogy az átruházásuk miként történhet. Az alanyi jogok forgalomképessége elsõsorban tartalmuktól függ, amelyet viszont az alanyi jogot biztosító jogi norma tartalma határoz meg. A forgalomképes jogok köre absztrakt módon csak olyan nyitott szabállyal hozható létre, amely a jogalkalmazásnak nem tud támpontot adni arra nézve, hogy mely jogokat minõsítsen forgalomképesnek. Ebben a körben tehát az egyes jogok tartalmának és forgalomképességének megítélése során a jogalkotó, továbbá a bírói gyakorlat, a bírói mérlegelés és minõsítés szerepe nem váltható ki a törvényben adott definícióval. A jogok és a dolgok közötti alapvetõ különbség továbbá az, hogy míg a dolgok tulajdonának átruházásához a kötelezettségvállaláson felül dologi jogi aktusként egy dologi ügylet (átadás) is szükséges (tradíciós rendszer), addig a jogok körében az átadás mozzanata a gyakorlat számára használhatóan nem jeleníthetõ meg. Általános szabállyal nem lehetséges annak meghatározása, hogy egy alanyi jog forgalomképes-e. Az alanyi jogok tartalma nagyon sokféle lehet, és nem vonatkoztatható el az alanyi jogot létrehozó jogi norma (a tárgyi jog) által meghatározott tartalomtól. Az említett megfontolásokból a dologi jogi szabályozás továbbra sem teszi tulajdoni tárggyá az alanyi jogokat, és nem tekinti azokat a tulajdonjog közvetett tárgyának sem. Erre azért sincs szükség, mert az alanyi jogot létrehozó jogi norma a forgalomképességet, amennyiben ez a jogalkotói szándék, biztosítani tudja. Az alanyi jogok forgalomképessége és annak terjedelme az azt létrehozó jogszabály által meghatározott. Ez azonban a vagyoni forgalom és a szabályozás egésze szempontjából valódi különbséget csak az átruházás módjában jelent. A dolgok forgalomképessége és annak terjedelme nem kizárólag a dologi jogi szabályozás függvénye. Vannak olyan testi tárgyak, amelyek a dolog normatív fogalmának körébe vonhatók, azonban forgalomképtelenek vagy forgalomképességük különféle szempontok szerint korlátozott. Így például dolognak minõsül az embertõl elvált testrész vagy a holttest is, de az ezekkel való rendelkezés jogát egyéb jogszabályok vagy a szerzõdési jogi szabályozás által a polgári jogviszonyokra irányadónak tekintett általános társadalmi felfogás természetük szerint korlátozza (pl. nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközõ szerzõdések semmissége). A dologi jogi szabályozás ugyanakkor nem csak a dolgokra terjed ki, mert a korlátolt dologi jogok tárgyai vagyoni jogok és követelések is lehetnek. Így a dologi és a kötelmi jogi szabályozás együtt anélkül is képes a vagyoni forgalom jogát megalkotni, hogy a jogokra a tulajdonjog szabályait kellene alkalmazni. Ezért a dolog fogalmának lazítására, illetve a tulajdoni tárgyak lehetséges körének szélesítésére nem volt szükség. Ha bizonyos javak tekintetében dologi jogi jogintézmények alkalmazandók, akkor azt külön szabályozással (például jogok haszonélvezete és elzálogosítása, a tulajdon tárgyainak kiterjesztése dolog módjára hasznosítható természeti erõkre) vagy analógiával (például a közös tulajdon szabályainak alkalmazása közös haszonélvezetre) lehet megoldani. Ez azonban nem indokolja és nem is teszi szükségessé a tulajdonjogi szabályozás belsõ logikájának megtörését a tulajdon tárgyának a konszenzuális módon átruházható javakra való kiterjesztésével. 3. Dologi jog és társasági jog találkozása A kötelmi jog szabályozza a szerzõdések átruházását, a társasági jog pedig meghatározza a gazdasági társaságban fennálló tagsági jogok forgalomképességét, valamint az átruházásukra vonatkozó szabályokat. A forgalomképes vagyoni jogoknak tulajdoni tárgyként való, absztrakt módon történõ meghatározása és ezzel tulajdoni tárgyként való kezelése ellen szólt a hatályos szabályozást alátámasztó indokokon túlmenõen az is, hogy nem a dolgokkal analóg módon ruházhatók át, továbbá, hogy olyan dologi jogi szabályok, mint a közös tulajdon vagy az elidegenítési és terhelési tilalom nem alkalmazhatók rájuk. A szabályozott, normatív vagy hatósági aktussal keletkezõ jogok esetében az ilyen jogok átruházása is szabályozott módon történik, így tulajdoni tárggyá minõsítésükre nincs szükség; e jogok forgalomképessége és átruházhatósága is az õket létrehozó tárgyi jogi norma által rendezett. Nem szükséges és nem is indokolt a dologfogalom részleges, az átruházhatóság szempontjából való kiterjesztése sem a vállalatra, mint önálló egységre, sem pedig a goodwillre. A vállalat önálló egységként (vagyontárgyakkal, jogokkal és kötelezettségekkel együtt) való átruházása valójában olyan egyetemes jogutódlást jelentene, amelynek során a magánjogi szabályozás keretében nem volna biztosítható a hitelezõk és a vevõ érdekeinek kiegyensúlyozott védelme. Az ilyen átruházás megengedettsége a hitelezõvédelem olyan részletes szabályozását igényelte volna, amelyet a társaságokra vonatkozó szabályozás ír elõ a társaságok átalakulására. A hitelezõk, a szállítók, a vevõk, az ügyfelek, a fogyasztók stb. a vállalat önálló jogi egységként való átruházása esetén részletesen szabályozott, teljes körû publicitás hiányában nem is szereznének tudomást a kötelezett személyében bekövetkezett változásról. A vállalat vagyonösszességként való átruházása egyébként is kívül kerülne a tartozásátvállalás és engedményezés szabályain, bonyolult jogi helyzeteket eredményezve olyan körülmények között, amikor a vállalat vagyonának átruházása gondosan megfogalmazott és elõkészített szerzõdéssel a mai szabályok mellett is problémamentesen megoldható. Az ilyen ügyleteket pedig jellemzõen nem laikus személyek, hanem az üzleti élet résztvevõi kötik professzionális jogászi közre-

10 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 523 mûködéssel. A vállalat mûködõ egészként való átruházhatóságát a szabályozás biztosítani tudja, de ez a dologi jogban semmiképpen nem oldható meg. Ilyen szabályozás elsõsorban a társasági joghoz kapcsolódhat. Dologösszességnek önálló tulajdoni tárgyként való kezelése egyébként azzal járna, hogy a dologösszességen, mint tulajdoni tárgyon fennálló és az egyes vagyontárgyakon fennálló tulajdonjogok eltérhetnének, márpedig egy tulajdoni tárgyon csak egy tulajdonjog állhat fenn (egyediség elve). A tulajdonjog és ezzel a tulajdonjogi rendszer és a polgári jog ilyen irányú megkettõzõdésének elkerülése érdekében a szabályozás továbbra is az egyediség elvébõl indul ki, és átruházás, továbbá dologi jogok létesítése esetén is minden esetben elvárja az átruházás, illetve az adott dologi jog közvetett tárgyának meghatározását. Az új Ptk. rendszerében így hasonlóan a hatályos joghoz a védett vagyoni pozíciók tartalmának és tárgyának meghatározása, továbbá a védett pozíciók megszerzésének szabályozása a vagyonjog egészében valósul meg, a dolog fogalmának vagy a tulajdonjog tárgyainak kiterjesztése nélkül. A forgalomképes jogok, szerzõdési pozíciók és követelések az õket létrehozó tárgyi jog (jogi norma) tartalma szerint képeznek védett pozíciót és forgalomképesek, az átruházás kötelmi jogi vonatkozásainak szabályozása pedig az átruházási szerzõdések körében történik meg. Inkonzisztenciát ez a megközelítés még arra tekintettel sem idéz elõ, hogy a társasági jogi szabályozás az üzletrészt tulajdoni tárgynak tekinti. A korlátolt felelõsségû társaságban a tagsági jogokat és kötelezettségeket megtestesítõ üzletrész, a jogi minõségét tekintve, leginkább a társasági szerzõdésben keletkezett szerzõdési pozícióként írható le. Forgalomképességére az azt létrehozó tárgyi jog, azaz a társasági jogi szabályozás rendelkezései az irányadók. Az egyik legerõsebb nyomás a bankszámlapénz tulajdoni tárgyként való leírásának és meghatározásának irányába hatna. A bankszámlapénz a (köz)gazdasági tartalma szerint minõsülhetne tulajdoni tárgynak, és a köznapi felfogás is tekintheti annak. Tulajdoni tárgyként való elismerése azonban a tulajdoni tárgyak fizikai valóságának virtuális megtöbbszörözõdését jelentené, amely a létezõ valósághoz nem kötõdõ, társadalmi konvenciókon alapuló pozíciót tenne tulajdonjog tárgyává, amely minden olyan esetben, amelyben a vagyoni elemek valóságos lebontására kerülne sor, nem létezõvé válna. Ezért nem lenne kezelhetõ tulajdoni tárgyként sem a végrehajtási, sem a felszámolási eljárásban. A jog szerepet játszhat a fizikai valóság elkendõzésével épített, konvenciókon vagy kollektív feltételezéseken alapuló vagyoni forgalomban, ezek azonban az általános tapasztalatok szerint szükségképpen összeomlanak, kisebb-nagyobb válságokat elõidézve. Ezeknek a konvencióknak a jogi megjelenítésével a jog jelentõsen mélyíteni tudja ezeket a problémákat, és mivel hasonló hatással járhatott volna a bankszámlapénz tulajdoni tárgyként való elismerése, ilyen lépés a szabályozás elõkészítése során nem volt indokolt. A bankszámlapénz így a hatályos jogban a joggyakorlat által is követett elvvel egyezõen a bankkal szembeni követelés, amely ebben a minõségében védett és forgalomképes. Nem indokolt a tulajdoni tárggyá való minõsítésével egy másodlagos valóság jogi felépítése, mint ahogy nem indokolt a követelések tulajdoni tárggyá minõsítése általában sem. 4. Állatok védelme a dologi jogban A tulajdonjog tárgyainak körében az egyetlen igazi újdonság az állatokra vonatkozó külön rendelkezés.12 Az állatokra vonatkozó speciális szabály elsõsorban az európai közösségi szintû jogharmonizációs célt szolgáló, az állatok védelmérõl és kíméletérõl szóló évi XXVIII. törvény rendelkezésein alapszik. Hasonló megoldást alkalmaz a BGB (90a ) és a ZGB (641a cikkely) is. Az állatoknak a dolog fogalmi körébõl való kivétele részben morális értékelést közvetít, részben pedig olyan tendenciákkal kívánja megteremteni az összhangot, amelyek más jogterületeken is ebbe az irányba hatnak (például az állatkínzás pönalizálása). 5. Az ingatlan fogalma Az új Ptk. is követi azt a hagyományos felosztást, hogy a dolgok ingók vagy ingatlanok. Az ingók definiálásakor a birtokba vehetõ testi tárgy megfelelõ támpontot ad, az ingatlan azonban absztrakt fogalom, amelynek elsõdleges szerepe az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó joghatások tárgyi hatályának meghatározása. Az ingó és ingatlan dolgok közötti különbségtétel valójában nem a dolgok természeti tulajdonságai alapján való megkülönböztetés, hanem jogi kategorizálást takar, amelynek az ingóra és ingatlanra vonatkozó jogi szabályozásból fakadó eltérések adnak jelentõséget. Az ingatlannak ugyanis nincsen eleve adott fogalma. Ingatlannak azt tekintjük, amit a jogi szabályozás ingatlannak minõsít. Ingatlan elvileg bármi lehetne, csak a jogi szabályozáson múlik, hogy mit tartunk ingatlannak; mint ahogy például a tengeri hajók a II. világháború elõtti magánjogunkban ingatlannak minõsültek.13 Az ingatlan-nyilvántartáshoz ha- 12 Új Ptk. 5:14. (3) bek. 13 Kolosváry Bálint: A tulajdonjog. In Magyar magánjog. Szerk. Szladits Károly. Budapest, Grill Károly Könyvkiadó, V. kötet, 3. cím, 14.

11 524 TANULMÁNY NOVEMBER 14 Nizsalovszky Endre: A látszat a jogban. Különlenyomat a Debreceni Szemlébõl. Debrecen, Új Ptk. 5: Almási Antal: A dologi forgalom. Budapest, Athenaeum Kiadó, sonló joghatásokkal felruházott más nyilvántartásokba felvett ingó dolgok jogi értelemben az ingatlanokhoz kerülhetnek közel. Az ingók és ingatlanok közötti megkülönböztetést a törvénykönyvek általában vagy az ingó, vagy az ingatlan fogalmának meghatározásával oldják meg oly módon, hogy ami nem tartozik a definiált kategóriába, az alkotja a másikat. Az új Ptk. sem az ingatlan, sem az ingó fogalmát nem határozza meg, ugyanakkor a különbségtételt magától értetõdõ módon kezeli az ingatlanokra és az ingókra vonatkozó eltérõ szabályok megállapítása során. Az ingatlanok jogi természetének sajátossága a nyilvántartásukban és a nyilvántartásukhoz fûzött jogi hatásban rejlik. Közgazdasági szempontból természetesen minõsülhetnek az ingatlanok különlegesnek, és ez jogpolitikai szempontból is lehet releváns, de a polgári jog számára az ingatlan-nyilvántartáshoz fûzött joghatások azok, amelyek az ingatlanok és az ingók között éles, a dologi jogi szabályozást szinte kettéosztó határvonalat húznak. Ezek a joghatások az ingatlanok tulajdonjogának átruházása és az ingatlanok megterhelése során jelentkeznek. A polgári jog az ingatlan fogalmát az ingatlan-nyilvántartási szabályok alkalmazása szempontjából határozza meg. A szabályozás abból indul ki, hogy valamennyi ingatlan szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, és nem akar támogatni ingatlan-nyilvántartáson kívüli ingatlanforgalmat. Az ingatlan ingatlan-nyilvántartástól független fogalmának meghatározására így nincs szükség. Ingatlannak tehát továbbra is azt kell tekinteni, amit az Inytv. önálló ingatlannak minõsít. Természetesen ingatlannak minõsül az önálló ingatlannal együtt annak alkotórésze (a lábon álló termés, a még ki nem vágott fa, a telekre épített épület stb.) is. Az ingó fogalmának önálló meghatározása nem szükséges, mert a dolgok vagy ingók, vagy ingatlanok, ezért az ingatlan meghatározásával az ingók fogalmát is megadtuk: minden, ami nem ingatlan, ingó, függetlenül a méretétõl és az elmozdíthatóságától. A dolog ingóvá vagy ingatlanná minõsítésének következménye nem több annál, mint amit maga a szabályozás ehhez fûz. Ilyen következménynek minõsül az ingatlanok és az ingók feletti tulajdonjog megszerzésének és e dolgok megterhelésének eltérõ szabályozása, amit elsõsorban az ingatlan-nyilvántartáshoz fûzött joghatások indokolnak. Az ingatlan-nyilvántartáshoz fûzött legfontosabb, lényegadó joghatás a jogvédelmi hatás, amely az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultat harmadik személyek felé alakilag legitimálja azzal, hogy a jóhiszemû harmadik személyeket mentesíti a tulajdon-átruházási láncolat vizsgálatának kockázata alól és így az ingatlan-nyilvántartásnak az értékpapírokhoz hasonló funkciót ad.14 Az Alkotmánybíróság 80/2006. (XII. 20.) sz. határozata éppen ettõl az alaki legitimációs hatástól fosztotta meg a magyar ingatlannyilvántartást. Az ingatlan-nyilvántartás jogvédelmi hatályát az új Ptk. az Alkotmánybíróság határozatában megfogalmazott elvárásoknak való megfelelésre is törekedve fogalmazza újra. Az új szabályok értelmében az anyagi jog szerinti jogosult a törlési keresetet a jogsértõ vagy utólag helytelenné vált bejegyzés alapján, a bejegyzés teljességében és helyességében bízva, jóhiszemûen és ellenérték fejében jogot szerzõ harmadik személlyel szemben az eredetileg érvénytelen bejegyzésrõl szóló határozat kézbesítéstõl számított hat hónap alatt indíthatja meg, ha a határozatot a részére kézbesítették. A bejegyzés törlése folytán jogosulttá váló személy pedig az utólag helytelenné vált bejegyzés alapján történt jogszerzés bejegyzésérõl szóló határozat kézbesítésétõl számított hat hónap alatt terjeszthet elõ törlés iránti keresetet. Ha kézbesítés nem történt, a törlés iránti pert a bejegyzés hatályossá válásától számított hároméves határidõ alatt lehet megindítani. E határidõk elmulasztása jogvesztéssel jár Az ingatlan térbeli kiterjedése A fentiek nem adnak választ arra, hogy az ingatlannak van-e térbeli kiterjedése. A földtulajdon vertikális terjedelme kapcsán három lehetséges elméleti megoldás körvonalazható. Az egyik megoldás az ún. kúp- (vagy gúla-) tulajdon, amely szerint az ingatlan tulajdonjoga a föld felszíne alatt a Föld középpontja felé, a telekhatárok által meghatározott módon szûkülve a Föld középpontjáig terjed, a felszín felett pedig szintén a telekhatárok által meghatározott módon folyamatosan, a Föld középpontjától szélesedve, felfelé végtelen. A másik lehetséges megoldás az ingatlantulajdon határainak megvonása addig a határig, ameddig a tulajdonosnak az érdekei az ingatlan használatához fûzõdnek. A harmadik lehetséges magyarázat szerint az ingatlan tulajdona csak magára a felületre, a földfelszínre terjed ki, és a föld alatti vagy föld feletti részek csak a tulajdon járulékos privilégiumai, azaz a tulajdonjog egyáltalán nem terjed ki a felszín alatti részekre és nem terjed ki a légtérre sem, a tulajdonos csupán jogot kap az ezen részek használatában rejlõ lehetõségek kiaknázására.16 Az ingatlan tulajdonjogának terjedelme kapcsán kialakult kodifikációs és elméleti megoldások, továbbá a jogalkalmazás egyes eredményeinek áttekintése nyomán általánosan elfogadottnak tekinthetõ az a felfogás, hogy az ingatlan tulajdonosának tulajdonjoga a földfelszín alatti és feletti részekre is kiterjed, még a

12 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 525 leginkább szûkítõ magyarázat szerint is hasznosítási privilégiuma van ezekre a többi magánjogi jogalannyal szemben. Az új szabályozás az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog vertikális terjedelmét kiterjeszti az ingatlan feletti légi térre és az ingatlan alatti földtestre is. Az új Ptk. az ingatlan térbeli kiterjedését úgy határozza meg, hogy az ingatlanon fennálló tulajdonjog a föld feletti légi térre és a föld alatti földtestre az ingatlan hasznosítási lehetõségeinek határáig terjed.17 Az ingatlan hasznosítási lehetõségeinek meghatározása összetett elemzést igényel. A hasznosítási lehetõségek nem az aktuális tulajdonoshoz, hanem az ingatlan adottságaihoz mérten határozhatók meg, amelynek során az esetleges jövõbeni használat, illetve hasznosítás lehetõségeinek mérlegelése is szükséges, ha az idegen behatás olyan természetû, hogy a jövõbeni használati és hasznosítási lehetõségeket is érintheti. Olyan esetekben, amikor nyilvánvalóan nem lehet szó ilyen tulajdonosi érdekrõl például hegy alatt több száz méteres mélységben átvezetõ alagút vagy több száz méteres magasságban való beavatkozás a tulajdonos a behatást nem zárhatja ki, mert az a terület már nem tartozik a tulajdonának tárgyához. III. Ingó dolgok tulajdonának átruházása Az eredeti és a származékos tulajdonszerzési módok közötti különbségtételt lehet olyan tankönyvi tételnek tekinteni, amely nem szükséges eleme a tulajdonjog megszerzésére vonatkozó szabályozásnak és feleslegesen terheli a törvény szerkezetét. Valóban, nem feltétlenül szükséges ennek a rendszernek a szabályozási szerkezetben való megjelenítése, normatív rendezése azonban annyiban mindenképpen szükségesnek mutatkozott, hogy kifejezõdjön a törvényben az eredeti szerzésmódok hatása a harmadik személyeknek a dolgot terhelõ jogaira vonatkozóan. A szerzésmódok közötti különbségtétel ugyanis azt fejezi ki, hogy az eredeti szerzésmódok esetében a tulajdonosnak a tulajdonjoga megszûnésével a dolgon ex lege keletkezik új tulajdonjog, így harmadik személyeknek a dolgot terhelõ joga a tulajdonjog megszûnésével megszûnik. Származékos szerzésmódok esetében azonban az új tulajdonos az elõzõ tulajdonos tulajdonjogát szerzi meg, amely, ha harmadik személy jogával terhelt, a dolog új tulajdonosára is átszáll a tulajdonjoggal együtt. Az új szabályozás ezt a különbségtételt azzal jeleníti meg, hogy az eredeti szerzésmódokra vonatkozó rendelkezéseket kiegészíti azokkal, amelyek a harmadik személyeknek a dolgot terhelõ jogainak fennmaradását és megszûnését rendezik.18 Az ingó dolgok átruházásának konszenzuális vagy tradíciós rendszere a szabályozás rendszerképzõ eleme. Konszenzuális tulajdonátruházási rendszerben nincs szükség a dologi jog és kötelmi jog elhatárolására, ezért az új szabályozás egyik alapkérdése volt a tradíciós tulajdonátruházási rendszer fenntartása és az átadás jogügyleti jellegének tisztázása. A hatályos Ptk. fenntartotta a magyar magánjogban hagyományosan elfogadott tradíciós rendszeren alapuló megoldást, és a tulajdonjog megszerzéséhez a szerzõdésen felül ingóknál a dolog átadását, ingatlanok esetében pedig az átruházás ingatlan-nyilvántartási bejegyzését is megköveteli. Ezzel nemcsak a konszenzuális rendszert nem fogadta el a Ptk., de nem adaptált olyan megoldást sem, amely szerint bizonyos dolgok tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges az átadás, míg más dolgok tulajdonjogának átszállásához a megállapodás elegendõ. A konszenzuális rendszer elvetése és a tradíciós rendszer fenntartása mellett elsõsorban az szólt, hogy a konszenzuális rendszer elfogadása esetén a megállapodás és az átadás közötti idõszakban a dolog az átruházó birtokában, de már a másik fél tulajdonában volna. Ez pedig azt vonná maga után, hogy a birtokosnak a dolog épségben tartásához fûzõdõ érdeke csökkenne, a tulajdonosnak pedig aki a tulajdon átszállása folytán a kárveszélyt viseli szûk körben lenne lehetõsége a birtoklás ellenõrzésére. A kárveszély átszállását ugyanakkor a Ptk. nem kívánta a tulajdon átszállásától elválasztani, különösen arra tekintettel, hogy ha a kárveszély átszállása nem a tulajdon, hanem a birtok megszerzéséhez kapcsolódna, akkor a tulajdonszerzéshez nem fûzõdne olyan számottevõ joghatás, ami ne volna megvalósítható a szerzõdésen alapuló kötelmi keresettel is. Ez pedig tartalmatlanná tenné a konszenzuális megoldást. A tradíciós rendszer mellett szólt továbbá az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutív hatálya. Olyan megoldás lehetõsége, amely diszpozitív szabállyal a felekre bízná a tulajdon átszállásának módját, a Ptk. javaslatának miniszteri indokolásában fel sem merül, és gyakorlati igényként sem jelentkezett. Az új Ptk. ezért fenntartja a hatályos megoldást. A tulajdon átruházása jogcímes-tradíciós rendszeren alapszik, amely a tulajdon átszállásához a jogcímen felül ingóknál a dolog átadását (a birtokátruházást),19 ingatlanok esetében pedig az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést is megköveteli.20 Az átadás jogi természete a magánjogi törvénytervezeteinkben ügyleti volt. Ennek következtében szétvált 17 Új Ptk. 5:17. (1) bek. 18 Új Ptk. 5:39. (4) bek.; 5:41. (4) bek.; 5:42. (2) bek.; 5:44. (2) bek.; 5:50. (2) bek.; 5:65. (5) bek.; 5:66. (4) bek. 19 Új Ptk. 5:38. (1) bek. 20 Új Ptk. 5:38. (2) bek.

13 526 TANULMÁNY NOVEMBER a tulajdonátruházás jogcímét keletkeztetõ kötelmi szerzõdés, és a tulajdon átszállását eredményezõ dologi jogi ügylet, az átadás. A Ptk. szabályaiból ez a különbségtétel nem olvasható ki. Az átadás természete körül kialakult bizonytalanságra és az ebbõl eredõ problémákra élesen világított rá a névre szóló részvény átruházása kapcsán, a Legfelsõbb Bíróság egy eseti döntése21 nyomán kialakult jogirodalmi vita.22 A bírói gyakorlat ellentmondásait a Legfelsõbb Bíróság 1/2000. sz. jogegységi határozata oldotta fel. Mivel a Ptk. hatályos szabályainak megfogalmazása nem teszi egyértelmûvé az átadás jogi természetét, szükségesnek tûnt, hogy az új Ptk. a kétségeket eloszlatva foglaljon állást ebben a kérdésben. A tulajdon átszállásához kapcsolódó gyakorlati problémák (kárveszély átszállása, tulajdonosi jogosítványok gyakorlásának idõpontja stb.) tisztább és könnyebb megoldhatósága érdekében az új Ptk. az átadást jogügyleti természetûnek tekinti. A birtokátruházás jogügyleti természete mellett kezelhetõk csak megfelelõen az átadó és átvevõ személy cselekvõképességével kapcsolatos kérdések, az esetleges akarati hibák és képviseleti problémák. Így koherensen beilleszthetõk a birtokátruházás rendszerébe az olyan esetek is, amelyek a dolog tényleges fizikai átadása nélkül történnek, és ily módon helyesen minõsíthetõ az ingatlanok tulajdonának átruházásához szükséges ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez megkövetelt bejegyzési engedély is. A birtokátruházás meghatározásánál ezt a szabályozás azzal juttatja kifejezésre, hogy a birtokátruházásra a szerzõdés létrejöttére és érvényességére vonatkozó szabályokat kell megfelelõen alkalmazni.23 A kötelmi és dologi ügylet szétválasztása maga után vonta azt a kérdést is, hogy a kötelmi ügylet érvénytelensége kihasson-e a dologi ügylet érvényességére, azaz a dologi ügylet jogcímes legyen-e, vagy a két ügylet érvényessége független legyen egymástól, azaz a dologi ügylet absztrakt legyen. Ha a dologi ügyletet nem absztrakt ügyletként fogjuk fel, akkor a kötelmi ügylet érvénytelensége a dologi ügylet érvénytelenségét is eredményezi. Ha a dologi ügyletet mint például a német jogban absztraktként fogjuk fel, akkor a kötelmi ügylet érvénytelensége nincs hatással a dologi ügyletre. Ilyen megoldás mellett a jogosult a dolgot ugyan jogalap nélküli gazdagodásként visszakövetelheti, azonban pozíciója (különösen, ha a dolgot megszerzõ személy azt idõközben átruházta) jelentõsen eltérhet az érvénytelenség esetétõl. A tulajdonátruházás absztrakt rendszerének célja és egyúttal elsõdleges elõnye a jóhiszemûen szerzõ harmadik személyek védelme. Ezek a forgalomvédelmi szempontok ugyanakkor más eszközökkel (a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályaival) is megoldhatók, ráadásul az absztrakciós elv a magyar tulajdonjogi szabályoktól mindig idegen volt. Ezért az új Ptk. a jogcímes tradíció elvének talajára helyezkedik. A tulajdon átruházással való megszerzéséhez a jogcím, azaz az elkötelezõ kötelmi szerzõdés mellett a dolog birtokának átruházása is szükséges, a tulajdon a birtokátruházással száll át. A jogcím érvénytelensége viszont a birtokátruházást is érvénytelenné teszi, s a tulajdon átszállását kizárja. Az érvénytelen jogcím alapján hibátlan birtokátruházással szerzett dolgon a dolog megszerzõje tulajdont tehát nem szerezhet, a dolgot az átruházó tulajdoni igénnyel (rei vindicatio-val) követelheti vissza. Ez a megoldás összhangban van azzal a körülménnyel is, hogy a felek által akart vagyoni tranzakció célját, causa-ját nem a birtokátruházás, nem az abban foglalt megállapodás (véghezvivõ, rendelkezõ szerzõdés), hanem a mögöttes kötelmi szerzõdés, a birtokátruházásra elkötelezõ ügylet hordozza. Ez a szerzõdés dönti el, hogy a birtokátruházással tulajdon átruházására, valamely idegen dologbeli jog alapítására vagy egy nem tulajdonátruházó szerzõdés teljesítésére kerül sor. A kötelmi szerzõdés határozza meg tehát, hogy a birtokátruházásra ingó dolog tulajdonjogának átruházása, haszonélvezeti jog (használati jog) vagy kézizálogjog alapítása céljából kerül sor, vagy pedig, hogy a birtokátruházással bérleti (más használati) szerzõdés, letét stb. teljesítése történik. IV. A zálogjog és a fiduciárius hitelbiztosítékok A dologi hitelbiztosítékok szabályozása az ezzel kapcsolatos gazdasági-gyakorlati igények folytán az új szabályozás különösen érzékeny pontja. Találó az a megállapítás, hogy a hitelbiztosítékok köre olyan jogterület, ahol a jogalkotói koncepció és a valóság között nagy az eltérés. Kialakulnak ugyanis olyan biztosítéki formák is, amelyek formálisan törvényileg szabályozott jogintézményekhez kötõdnek ugyan, tartalmilag azonban jelentõsen eltérnek az alkalmazott jogintézmények mögött fekvõ jogalkotói elképzelésektõl, eltávolodva ezzel a törvényi koncepcióhoz kötõdõ jogpolitikai céloktól is.24 Ez a jogalkalmazást és a jogalko- 21 Legf. Bír. Gf. I /1992. sz. BH 1994/9/ Kisfaludi András: A részvényátruházási szerzõdés jogi természetérõl. Gazdaság és Jog. 1996/4. sz. 3 8.; Szécsényi László: Titulus és modus az értékpapírjogban. Jogtudományi Közlöny. 2000/ ; Salamonné Solymosi Ibolya: Az értékpapír átruházásának sajátos szabályai. [Reflexiók Kisfaludi András: A részvényátruházási szerzõdés jogi természetérõl címû cikkéhez. Gazdaság és Jog.1996/4.] Gazdaság és Jog. 1998/ Új Ptk. 5:3. (1) bek. 24 Wiegand, Wolfgang: Kreditsicherung und Rechtsdogmatik. In Berner Festgabe zum Schweizerischen Juristentag Hrsg. von Bucher, Eugen Scladin, Peter. Bern Stuttgart, Verlag Paul Haupt, , 283.

14 MENYHÁRD: A DOLOGI JOG SZABÁLYOZÁSÁNAK SAROKPONTJAI 527 tást is reakcióra készteti; mind a kettõ ugyanazzal a kérdéssel szembesül; nevezetesen hogy mennyiben nyisson utat a gyakorlatban megnyilvánuló törekvéseknek, és ehhez milyen eszközöket alkalmazzon. A jogalkotás részérõl lehetséges reakció egyes, a gyakorlatban elterjedt biztosítéki konstrukciók megtiltása (például az új holland polgári törvénykönyv kifejezetten eltörölte a bewind-et, ami a biztosítéki tulajdon tradicionális holland jogintézménye volt), vagy azoknak a problémáknak az orvoslása, amelyekre az adott konstrukciót a gyakorlatban alkalmazni kezdték (ebbõl a megfontolásból vezették be a magyar jogban az ingó jelzálogjogot). A biztosítéki célú tulajdonátruházás a magyar hitelezési gyakorlatban is elterjedt atipikus hitelbiztosítékká vált. A biztosítéki célú tulajdonátruházás célja, hogy a hitelezõ számára a zálogjognál, mint korlátolt dologi jognál kedvezõbb biztosítékot nevezetesen a biztosíték tárgya feletti tulajdonjogot biztosítson. A követelés kiegyenlítésével a hitelezõ a biztosítéki tárgy tulajdonjogát köteles visszaruházni az adósra. Ha az adós nem fizeti meg tartozását, a tulajdonjog a hitelezõé marad. A biztosítéki tulajdonátruházást a német jogban eredetileg az az igény hívta életre és éppen ezért az ingók körében, hogy lehessen olyan módon is ingó biztosítékot nyújtani, hogy az ingó dolog birtoka ne a zálogjogosulthoz kerüljön, hanem a zálogkötelezettnél maradva a termelési folyamatba bekapcsolva segítse a záloggal biztosított kölcsön visszafizetését.25 Az adós eladó és a hitelezõ vevõ között csak kötelmi jogi (szerzõdéses) kapcsolat van, a tulajdonjog a maga teljes egészében száll át a hitelezõre: a biztosítéki tulajdonátruházás önálló, nem járulékos jog. A biztosítéki célú fiduciárius tulajdonátruházás alapkérdése az érvényességének elismerése vagy megtagadása.26 A biztosítéki célú tulajdonátruházásokhoz kapcsolódó sajátosság, vagyis a tipikus jogi keretek alkalmazása atipikus célokra, nemcsak ezen ügyletek érvényességét kérdõjelezi meg, hanem általánosan veti fel azt az aggályt is, hogy ezek érvényességének az elismerése erodálja a dologi jogok zártkörûségének elvét. Joggal merül fel ugyanis a kérdés, hogy ezen ügyletek nem irányulnak-e valójában a hitelbiztosítéki szabályozás rendelkezéseinek megkerülésére. Jogpolitikai szempontból pedig nyilvánvaló, hogy a fiduciárius ügyletek nagyobb biztosítékot nyújtanak a hitelezõ számára, mint ami az õ érdekeinek védelméhez szükséges volna.27 A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a biztosítéki célú tulajdonátruházást nem volna helyes önmagában, a (tartalmilag) alapul fekvõ vagy abban benne rejlõ kölcsönügylettõl függetlenül értékelni, ugyanakkor a biztosítéki célú tulajdonátruházás nem járulékos természetû, a kölcsönügylet nem alapügylete, nem causája a biztosítéki célú tulajdonátruházásnak.28 A biztosítéki célú tulajdonátruházás kapcsán az új Ptk. elõkészítése során kialakult viták29 egyrészt világossá tették, hogy a jog belsõ logikájából nem vezethetõ le megnyugtató válasz a biztosítéki célú tulajdonátruházások érvényességére. Másrészt pedig azt, hogy ha a zálogjogi szabályozás alapja és középpontja a lex commissoria-tilalom marad, kizárva a zálogjogosult tulajdonszerzését a kielégítési jog megnyílta elõtt kötött megállapodás alapján, a biztosítéki célú tulajdonátruházás amely éppen ezt nyújtja a hitelezõ számára ezzel összeegyeztethetetlen. Így jogpolitikai döntést igényelt a biztosítéki célú tulajdonátruházás megengedhetõsége. Ennek eredményeként az új Ptk semmisnek minõsíti törvényi kivételek lehetõségének fenntartása mellett a biztosítéki célú tulajdonátruházást, vételi jogot és engedményezést.30 A zálogjogi szabályozás lényeges változásai egyszerûbb szerkezetet hoznak, törekedve az eltûnõ zálogfajták elõnyeinek a megtartására. A szabályozás a lehetõ legnagyobb szabadságot biztosítja a felek számára mind a zálogtárgy,31 mind a zálogjoggal biztosítható követelések32 meghatározása során. A vagyont terhelõ zálogjogot kiváltja a zálogtárgyak körülírással való meghatározásának lehetõsége,33 az önálló zálogjog elsõdleges elõnyét, az alapul fekvõ követeléstõl független átruházhatóságot pedig a különvált zálogjog34 biztosítja. A keretbiztosítéki zálogjog nevesítését az tette feleslegessé, hogy a zálogjoggal biztosított követelés gyakorlatilag bármilyen módon, így a jogvi- 25 Lwowski, Hans-Jürgen: Das Recht der Kreditsicherung. 8. neub. Aufl. Berlin, Erich Schmidt Verlag, Rn (449.) 26 Vö. Szabados István: Zulässigkeit echter fiduziarischer Rechtsgeschäfte nach ungarischem Privatrecht Wirtschaft und Recht in Osteuropa Heft Wiegand, Wolfgang: Fiduziarische Sicherungsgeschäfte. Zeitschrift des Bernischen Juristenvereins. 1980/ , 542., 549., Serick, Rolf: Eigentumsvorbehalt und Sicherungsübereignung (Neue Rechtsentwicklungen). 2. Aufl. Heidelberg, Verlag Recht und Wirtschaft GmbH, Szabó Gábor Zoltán: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerzõdésrõl. Gazdaság és Jog. 1998/ ; A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerzõdésrõl. Gazdaság és Jog. 1998/ ; Gárdos István: A biztosítéki célú tulajdonátruházásról. Gazdaság és Jog. 6/ , 18.; Gárdos István/Gárdos Péter: Van-e a fiduciárius biztosítékoknak helyük a magyar jogban? Vitacikk. Polgári Jogi Kodifikáció. 2004/ ; Gárdos István/Gárdos Péter: Ismét a fiduciárius biztosítékokról. Gazdaság és Jog. 2005/ , 13.; Lajer Zsolt/Leszkoven László: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról. Polgári Jogi Kodifikáció. 2004/ Új Ptk. 6: Új Ptk. 5: Új Ptk. 5: Új Ptk. 5: Új Ptk. 5:100..

15 528 TANULMÁNY NOVEMBER szonyra utalással is meghatározható35 és a szabályozás nem zárja ki annak lehetõségét sem, hogy a felek felsõ összeghatárban állapodjanak meg. A szabad és ingyenes hozzáférésûként tételezett hitelbiztosítéki nyilvántartás36 mûködõképessége attól függ majd, hogy az erre vonatkozó külön szabályozás mennyire lesz képes megvalósítani az új Ptk. szabályai által tükrözött koncepciót. Ennek különösen azért van nagy súlya, mert az új Ptk. szabályai a legfontosabb kereskedelmi hitelbiztosíték, a tulajdonjog-fenntartás esetén is elvárják a nyilvántartásba való bejegyzést.37 Ha a hitelbiztosítéki nyilvántartás nem egyszerû, gyors és költségmentes hozzáférésû rendszerként valósul meg, az a tulajdonjog-fenntartást a kereskedelmi viszonyokban alkalmazhatatlanná teszi, ami nemzetgazdasági szinten is komoly versenyhátrányt jelenthet. 35 Új Ptk. 5: Új Ptk. 5. Könyv, XXV. Fejezet. 37 Új Ptk. 6:216.

16 NÓTÁRI: A SÍRRABLÁS TÉNYÁLLÁSA GERMÁN NÉPJOGOKBAN 529 TANULMÁNY A sírrablás tényállása germán népjogokban * Nótári Tamás habil egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest) tudományos munkatárs, MTA TK Jogtudományi Intézet (Budapest) Írásunkban a sírrablás tényállását vizsgáljuk a germán népjogokban, különös tekintettel azon kérdésre, hogy az egyes törvények tényállási- és szankciórendszerében milyen mértékben mutathatók ki római jogi és egyházi, illetõleg elsõdlegesen germán szokásjogi hatások. E vizsgálódás során nem csupán a jogi forrásbázis elemzése látszik szükségesnek, hanem bizonyos nyelvtörténeti vizsgálatok is, amelyek a kérdés összehasonlító vizsgálatát lehetõvé teszik, mintegy e tényállás példáján rávilágítva a germán népjogok normáinak rétegzõdésére. A germán törvénykönyvek jóformán mindegyike a Lex Saxonum, a Lex Thuringorum és az Ewa Chamavorum kivételével jelentõs teret szentel a sír és a holttest jogi védelmének, illetve szankcionálja a sír és a holttest meggyalázóit. E kérdéskörre részletesen kitér tehát az Edictum Theodorici,1 a Lex Visigothorum,2 a Lex Burgundiorum,3 az Edictus Rothari,4 a Lex Salica,5 a Lex Ribuaria,6 a Pactus Alamannorum,7 a Lex Alamannorum8 és a Lex Baiuvariorum.9 Írásunkban elõször a gót, a burgund és a langobard forrásokat vesszük górcsõ alá (I.), majd a frank forrásokat elemezzük (II.), végezetül pedig a délnémet, vagyis az alemann és bajor Volksrechtek rendelkezéseit tekintjük át (III.). I. A sírrablás a gót, a burgund és a langobard jogban Az Edictum Thoderici lapidárisan tömör rendelkezése kapcsán, miszerint annak, aki a sírt lerombolta/tönkreteszi, halállal kell lakolnia, több kérdés is felvetõdik.10 (Az Edictum Theodorici, I. Nagy Theoderich keleti gót uralkodó törvénykönyve szintén 500 körül született, ám ez nem a perszonalitás elvén állt, hanem a gót és római eredetû lakosságra egyaránt vonatkozott; alapját a császári rendeletgyûjtemények és a paulusi Sententiae képezték.11) A történetíró Cassiodorus több olyan esetrõl is beszámol, amikor Theoderich közvetlen intézkedéseket tett sírok megnyitása kapcsán. Tisztségviselõjének, Dudának parancsot adott egy sír felnyitására, és az ott található arany és ezüst közcélra való elvételére.12 Ennek során ugyanakkor az uralkodó meghagyta, hogy a holttestnek érintetlenül kell maradnia, és intézkedett a sír megfelelõen díszes helyreállíttatásáról, s lévén hogy a kincshez csak funestum scelus révén juthatott hozzá megindokolta, hogy jelen esetben (mintegy jogellenességet kizáró okra hivatkozva) azért lehetett a sírból az aranyat és az ezüstöt elvenni, mivel arra nem a halottnak van szüksége, hanem az élõknek. Anna comeshez intézett írásában amint errõl szintén Cassiodiorus beszámol Theoderich elítéli a sírrablást, nevezetesen egy Laurentius nevû pap esetében utasítva comesét, hogy amennyiben bebizonyosodik, * Jelen tanulmány a K számú Lex Baiuvariorum jogfelfogás és társadalomkép a kora középkorban címû OTKA-pályázat támogatásával készült. 1 Edictum Theodorici Lex Visigothorum 11, 2, Lex Burgundiorum 34, 3. 4 Edictus Rothari Lex Salica Lex Ribuaria 55, 1 2; 88, Pactus Alamannorum 16, 1 3; 17, Lex Alamannorum 48, 1; 49, Lex Baiuvariorum 19, Edictum Theoderici 110. Qui sepulchrum destruxerit, occidatur. 11 Nótári T.: Római köz- és magánjog. Kolozsvár Cassiodorus, Variae 4, 34, 129.

17 530 TANULMÁNY NOVEMBER hogy a pap megzavarta a holtak nyugalmát a sírokban kincsek után kutatva, gondoskodjék arról, hogy az elkövetõ ne tarthassa meg a zsákmányt.13 Ugyanakkor, tekintettel az elkövetõ egyházi jogállására, lemond arról, hogy megbüntesse, célozva az eljövendõ nagyobb büntetésre, amely alatt s ez nehezen volna eldönthetõ vagy az isteni büntetést, vagy a püspök által kiszabottat érti.14 A Cassiodorus által ránk hagyományozott ún. Formula comitivae privatarumban, vagyis azon rendelkezésben, amellyel Theoderich comeseire ruház át bizonyos feladatokat, rájuk bízza azt is, hogy a halottak nyugalmáról gondoskodjanak, vagyis hogy ne engedjék, hogy a sírokat megfosszák a márványborítástól, az oszlopokat díszítményeiktõl, s hogy se a holttestet, se a hamvakat ne érje méltatlan, kegyelettelen, a pietas követelményével ellenkezõ bánásmód.15 E rendelkezésbõl világossá válik, hogy Nagy Theoderich nem csupán a sírrablást/sírgyalázást rendelte büntetni, hanem azt is, ha valaki például akár építõanyagot szerzendõ, akár a birtoka használatát korlátozó sírt eltávolítandó lerombolta, illetve megcsonkította a sírelméket.16 Mindez nem meglepõ annak ismeretében, hogy az uralkodó nagy hangsúlyt fektetett az antik épületek megóvására.17 Kérdéses azonban, hogy az Edictum Theoderici által rendelt halálbüntetés valóban ex asse germán jogi eredetû-e. Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, érdemes áttekinteni a római jogi, valamint a korabeli zsinati szabályozást. A klasszikus római jog szerint a sepulchrum violatum, vagyis a sírhely megrongálása/meggyalázása mint szakrális háttérrel bíró delictum hiszen a sírhely isteni jog alá tartozik, azon belül is res religiosa popularis actiót eredményezett, így ha a rokonok nem indították, bármely polgár kérhette.18 Elõbbi esetben a bíró elbírálásán múlott a büntetés összege, utóbbiban százezer sestertius volt; keresete az actio de sepulchro violato, ami infamiát vont maga után.19 Egy talán Tiberius nevéhez köthetõ, csupán tartományi hatályú császári rendelet ugyanakkor halálbüntetéssel fenyegette a sírhely meggyalázóit.20 Általánosabb jelleggel a jogtudósi interpretatio révén vált a sírgyalázás büntetõjogilag is üldözhetõvé, lévén hogy a halottakkal kapcsolatban csupán a temetés megzavarására vonatkozó lex Iulia de vi publica és lex Iulia de vi privata rendelkezéseit kiterjesztették a sírgyalázásra is, amely innentõl fogva kényszermunkával, relegatióval, deportatióval, illetve akár halállal is büntethetõvé vált.21 A felfegyverzett sírrablókat, akárcsak az útonállókat (latrones), halállal büntették.22 A paulusi Sententiaeben olvashatók nem adnak világos képet: az egyik szöveghely szerint az elkövetõt, ha honestior, deportatióval, ha humilior, bányamunkával kell sújtani,23 a másik szerint pedig, ha a humiliores körébe tartozik, büntetése halál.24 Iulianus Apostata rendelete a sírrablásra/sírgyalázásra a templom kirablásának büntetését, vagyis fõbenjáró szankciót helyez kilátásba.25 Gordianus a sír alkatrészeivel, építõelemeivel kereskedõk tettét a crimen laesae maiestatis körébe sorolja,26 I. Constantinus pedig az síremlékrõl építõanyagot elvivõket további büntetéssel, nevezetesen a kincstárnak fizetendõ tíz font arany büntetéssel sújtja.27 II. Valentinianus 385-as rendelete kizárja a sírgyalázókat minden késõbbi amnesztia körébõl,28 III. Valentinianus 447-es rendelete pedig részletesen szabályozza a cselekmény elkövetõivel szemben kiszabandó büntetést azok statusára tekintettel: ha az elkövetõ klerikus, veszítse el méltóságát,,és éljen örökös számûzetésben,; ha rabszolga, colonus, vagy vagyontalan szabad, halállal lakoljon; ha elõkelõ, veszítse el vagyona felét, és legyen infamis. Ha pedig valamely császári tisztségviselõ elmulasztja e bûntett üldözését, veszítse el hivatalát, vagyonát és becsületét.29 A 633- ban megtartott IV. Toledói Zsinat a sírgyalázást elkövetõ papokat hivatalukból elmozdítani rendeli, valamint hároméves bûnbánatra kötelezi.30 Mindennek fényében tehát megállapíthatjuk, hogy Nagy Theoderich teljes egészében a bûntettel szemben egyre keményebben fellépõ római (császári) jog szellemével és rendelkezéseivel összhangban sújtja halálbüntetéssel a sírrablást/sírgyalázást, s nagy valószínûséggel ennek során fokozott hangsúlyt helyezett az épületek, az értékes síremlékek megõrzésére is, 13 Cassiodirus, Variae 4, 18, Nehlsen, H.: Der Grabfrevel in den germanischen Rechtsaufzeichnungen. Zugleich ein Beitrag zur Diskussion um Todesstrafe und Friedlosigkeit bei den Germanen. In: Jankuhn, H. Nehlsen, H. Roth, H. (Hrsg.): Zum Grabfrevel in vor- und frühgeschichtlicher Zeit. Untersuchungen zu Grabraub und haugbrod in Mittel- und Nordeuropa. Göttingen ; Cassiodorus, Variae 6, 8, 181. sk. 16 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Dahn, F.: Die Könige der Germanen, III. Verfassung des ostgothischen Reiches in Italien. München skk. 18 Vö. Ulp. D. 47, 12 pr. 19 Nótári: Római köz- és magánjog. i. m Cumont, F.: Un rescript impérial sur la violation de sépulture. Revue Historique skk. 21 D. 47, 12, 8; Mommsen, Th.: Römische Strafrecht. Leipzig Ulp. D. 47, 12, 3, Paulus, Sententiae 1, 21, Paulus, Sententiae 5, 19A 25 C. 9, 19, C. 9, 19, C. 9, 19, 4. = C. Th. 9, 17, C. Th. 9, 38, 8. = Lex Romana Visigothorum 9, 28, Lex Romana Visigothorum Nov. Valentiniani III. tit Concilium Toletanum IV. (a. 633) can. 46.

18 NÓTÁRI: A SÍRRABLÁS TÉNYÁLLÁSA GERMÁN NÉPJOGOKBAN 531 amint ezen intenció már I. Constantinus imént említett rendeletébõl is kiolvasható.31 A Lex Burgundiorum32 a következõ rendelkezést tartalmazza: a férj három okból bocsáthatja el büntetlenül feleségét, egyrészt ha az házasságtörést, másrészt ha bûntettet, harmadrészt ha sírgyalázást követett el, s ezen esetekben a bírónak kell a feleség felett ítélkeznie.33 (Érdemes hozzátenni, hogy abban az esetben, ha a feleség hagyná el férjét, a burgund jog szerint halállal kell lakolnia, méghozzá oly módon, hogy a mocsárba fojtják.34) A római jogi kapcsolódási pontok ezúttal is félreérthetetlenek, I. Constantinus ugyanis egyik rendeletében jogot ad a férjnek felesége eltaszítására abban az esetben, ha az asszony házasságtörést, varázslást vagy kerítést követett el, s noha e felsorolásból hiányzik a sírgyalázás, a rendelet a feleségnek jogot ad a válásra, ha férje emberölésben, méregkeverésben vagy sírgyalázásban bûnös.35 A római lakosság számára kibocsátott Lex Romana Burgundiorum e rendelkezést átveszi, vagyis a sírgyalázást is válási okok közé sorolja, amelyre a feleség hivatkozhat.36 (A lex Romana Burgundiorum amit Papinianus nevének hibás változatából Papianusnak is neveztek az V. és VI. század fordulóján keletkezett Gundobad király utasítására, és a terület egykor római alattvalónak számító lakosai számára tartalmazott rendelkezéseket. A három császári rendeletgyûjtemény, vagyis a Codex Gregorianus, a Codex Hermogenianus és a Codex Theodosianus, a paulusi Sententiae és Gaius egyik munkája alapján készült, azonban nem kivonatolással, hanem tartalmi átírással.37) Tekintettel arra, hogy a burgund törvény a halállal büntetendõ házasságtöréssel említi együtt a feleség által elkövetett sírgyalázást, feltehetõ, hogy annak szankciója sem lehetett enyhébb.38 Hogy ez milyen mértékben tükrözõdött a gyakorlatban, a tekintetben érdemes figyelmet fordítani Sidornius Apollonaris clermont-i püspök levelére, amelyben leírja, hogy amikor sírokat fosztogató elkövetõket ért tetten, jogos haragtól vezérelve azonnal megbüntette õket ahelyett, hogy az illetékességgel bíró püspöknek adta volna át a rablókat utóbb e tettét megbánta ugyan, ám leszögezi, hogy az õsi szokásjog alapján ezeket egyébként is halálbüntetéssel sújtották volna.39 Mindezek tükrében akárcsak az Edictum Theoderici esetében sokkal inkább római hatásból kell kiindulnunk a szankció súlyossága tekintetében, semmint annak feltételezett germán népjogi gyökereibõl.40 A vizigót jog, noha sokat merített a római jogból, számos õsi, a germán szokásjogból eredõ elemet megõrzött, így például igen sokáig érvényesült a conpositiós rendszer, vagyis azon szisztéma, amely szabad elkövetõ esetén a súlyosabb bûncselekmények kapcsán a pénzbeli megtérítést irányozta elõ. A Lex Visigothorum ennek megfelelõen a De violatoribus sepulchrorum cím alatt a következõképpen rendelkezik. Egyazon szöveghely két tényállást tartalmaz, egyrészt a sír feldúlását (szó szerint a sír felnyitását), másrészt a még temetetlen halott ruhájának vagy ékességeinek elrablását: ha az elkövetõ szabad ember, a halott örököseinek egy font aranyat kell fizetnie, valamint az elvett tárgyakat vissza kell adnia, ha pedig nincsenek örökösök, a hetvenkét solidusnak megfelelõ büntetés a kincstárat illeti; ezen felül száz korbácsütést kell az elkövetõnek elszenvednie. Ha az elkövetõ szolga, az elõírt kétszáz korbácsütés után akárcsak a rómaiaknál, ahol a halásos ítéletet mindig megelõzte a verberatio41 meg kell égetni.42 A megkorbácsolás, amit a praeterea kifejezés vezet be, s ami a szabad statusú elkövetõn is végrehajtandó, nagy valószínûséggel késõbbi betoldás eredménye, lévén hogy a rendelkezés magva már jó eséllyel Eurich ( ) vagy Leovigild ( ) alatt kikristályosodott, s ezen szankció csupán Recceswind ( ) alatt került be a büntetések közé, azonban az eredetinek vélelmezhetõ büntetési tétel jelentõs átfedést mutat a római jogi szankcióval.43 A következõ, a sírral kapcsolatos rendelkezés szerint: ha valaki nevezetesen egy szabad ember elvitte a halott szarkofágját, mert remediumra volt szüksége, a halott örököseinek tizenkét soldiust tartozik fizetni; ha ura parancsára ezt egy szolga tette, úgy urának kell helyette fizetnie; ha pedig e tettet egy szolga saját elhatározásából követte el, akkor száz korbács- 31 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Nehlsen, F.: Lex Burgundionum. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, II. Berlin Lex Burgundiorum 34, 3. Si quis vero uxorem suam forte dimittere voluerit et ei potuerit vel unum de his tribus criminibus adpobare, id est: adulterium, melficium vel sepulchrorum violatricem, dimittendi eam habeat liberam potestatem; et iudex in eam, sicut debet in criminosam, proferat ex lege sententiam. 34 Lex Burgundiorum 34, 1. Si qua mulier maritum suum, cui legitime est iuncta, dimiserit, necetur in luto. 35 C. Th. 3, 16, Lex Romana Burgundiorum 21, 3. Quod si mulier nolente marito repudium ei dare voluerit, non aliter fieri hoc licebit, quam si maritum homicidam probaverit, aut sepulchrorum violatorem, aut veneficum. 37 Nótári: Római köz- és magánjog. i. m Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Sidonius Apollinaris, Epistulae 3, Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Nótári: Római köz- és magánjog. i. m Lex Visigothorum 11, 2, 1. Si quis sepulcri violator extiterit aut mortuum expoliaverit et ei aut ornamenta vel vestimenta abstulerit, si liber hoc fecerit, libram auri coactus exolvat heredibus et que abstulit reddat. Quod si heredes non fuerint, fisco nostro cogatur inferre et preterea C flagella suscipiat. Sevus vero, si hoc crimen amiserit, CC flagella suscipiat et insuper flammis ardentibus exuratur, dedditis nihilhominus cunctis, que visus est abstulisse. 43 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m sk.

19 532 TANULMÁNY NOVEMBER ütéssel kell lakolnia, s miután az eltulajdonított dolgokat visszavitte, helyre kell állítania a sír eredeti állapotát.44 A remedium kifejezés ehelyütt némi magyarázatot igényel, hiszen orvosság, gyógyszer értelemben nem interpretálható. Jó eséllyel feltételezhetõ, hogy mágikus szertartásokhoz kapcsolódó kellékként lehetett szükség a halotthoz kapcsolódó tárgyra, hiszen az ilyesfajta segédeszközökkel ûzött szertartások mind a római, mind a germán hitvilágban bevettnek számítottak.45 Mindezt alátámasztani látszik, hogy Wormsi Burchard a sírgyalázást a Liber decretorumban a De arte magica cím alatt taglalta.46 Ugyanakkor természetesen az sem zárható ki, hogy a szarkofág ellopására nem valami rejtélyes okból került sor, hanem pusztán azért, mert a tolvaj fel akarta használni, ami nem volna meglepõ, hiszen mind a római jog, mind a kora középkori egyházi jogalkotás foglalkozik a kettõs temetés kérdésével, egyértelmûen megtiltva azt.47 Esetlegesen ez magyarázhatja azon tényt, hogy a szabad statusú elkövetõt a törvény viszonylag alacsony összegû büntetéssel rendeli sújtani.48 Megállapítható, hogy míg a keleti gótok és a burgundok jogrendszerében a sírrablást/sírgyalázást feltehetõen római jogi hatásra halállal büntették, addig a nyugati gót jog egyfajta átmenetet képez a római és a germán jogi hagyomány között, ugyanis míg a szolgák halállal lakolnak e tettért, a szabad személyeket csupán pénzbüntetés sújtja, amihez csak késõbb járul majd a testi fenyítés, nevezetesen a megkorbácsolás.49 A langobard törvények, ezek közül is a 643-ban keletkezett Edictus Rothari három tényállást is megkülönböztet, amelyek a halott, illetve a sír védelmét szolgálják. A titkon elkövetett gyilkosság (morth) kapcsán a törvény az emberölés conpositiója (kilencszáz solidus) mellett további nyolcvan solidusszal rendeli büntetni azt, aki a halottat kifosztja (plodraub),50 amit a megölt személy rokonai számára kell az elkövetõnek megfizetnie.51 Ha valaki kifoszt egy, a folyómederben vagy a szabadban talált halottat, akit azonban nem õ ölt meg (raibraub), majd elrejti a tetemet, a halott rokonainak nyolcvan solidust tartozik fizetni. Ha azonban megtalálja a halottat, kifosztja, majd jelzi a tényt a szomszédoknak, s világossá válik, hogy a halottnál talált értékeket mintegy jutalomként, nem pedig eltulajdonítási szándékkal vette magához, akkor, miután visszaadta az értékeket, nem szükséges tovább vizsgálni az ügyet.52 A plodraub és a raibraub,53 vagyis a halott kifosztása jó eséllyel már jóval a Rothari-féle törvénykönyv elõtt létezõ, a germán szokásjog által szabályozott tényállások lehettek, s a nyolcvan solidus mint fizetendõ összeg számos helyen megjelenik még az Edictus Rothariban, így például a marhwuorfin, vagyis a szabad embernek a lóról való letaszítását felölelõ tényállás esetében.54 (Megjegyzendõ, hogy a raibraub és plodraub nyelvileg szoros összefüggést mutatnak a Lex Baiuvariorumban olvasható walaraupa kifejezéssel,55 amely a csatában elesett személy kifosztását jelöli.56) Ha azonban valaki feldúl egy sírt, és a testet kihajítja (grapworf),57 a halott rokonainak kilencszáz solidust köteles fizetni, ha pedig nincsenek rokonok, akkor a gastaldus vagy a sculdhais a kincstár számára hajtják be ezen összeget.58 E büntetési tétel hozzávetõleg megfelelt az I. Constantinus rendelte pénzbüntetésnek (vagyis tíz font aranynak), azonban amint láttuk a császári rendelet ezen felül halálbüntetéssel is fenyegette az elkövetõt.59 (A kilencszáz solidusra rúgó conpositiós összeg számos más, a közérdeket súlyosan sértõ bûncselekménynél is megjelenik az Edictus Rothariban, így például a gyûlésen történõ scandalumokozás,60 a királyhoz tartó utazó megtámadása,61 a királyi engedély nélküli ló-, illetve kondazálogolás Lex Visigothorum 11, 2, 2. Si quis mortui sarcofagum abstulerit, dum sibi vult habere remedium, XII solidus iudice insistente heredibus mortui cogatur exolvere. Quod si domino iubente servus hoc admiserit, dominus pro servo suo componere non moretur. Servus vero, si ex sua voluntate hoc admiserit, nihilhominus C flagella suscipiat, et quod tulerat et loco et corpori proprio reformetur. 45 Dahn, F.: Westgothische Studien. Würzburg ; Kiessling, E.: Zauberei in den germanischen Volksrechten. Diss. Frankfurt sk. 46 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Ulp. D. 47, 12, 3, 3; Concilium Matisconense (a. 585) can. 17; Concilium Antissiodorense (a. 573/603) can Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Baesecke, G.: Die deutschen Worte der germanischen Gesetze. Beiträge zur Geschichte der deutschen Sprache und Literatur ; 32; Munkse, H. H.: Der germanische Rechtswortschatz im Bereich der Missetaten. Philologische und sprachgeographische Untersuchungen, I. Die Termonologie der älteren germanischen Rechtsquellen. Berlin New York Edictus Rothari 14. Et si expolia de ipso mortuo tulerit, id est plodraub, conponat octoginta solidos. 52 Edictus Rothari 16. Si quis hominem mortuum in flumine aut foris invenerit aut expoliaverit et celaverit, conponat parentibus mortui solidos octoginta. Et si eum invenerit et expoliaverit et mox vicinibus patefecerit, et cognoscitur quod pro mercedis causa, nam non furtandi animo fecerit, reddat spolia, quas super cum invenerit, et amplius ei calumnia non generetur. 53 E terminusokhoz lásd Rhee, F. van den: Die germanischen Worte in den langobarischen Gesetzen. Rotterdam sk.; 39. sk. 54 Edictus Rothari Lex Baiuvariorum 19, Baesecke: i. m. 16; 23; 32; 87; Kralik, D. v.: Die deutschen Bestandteile der Lex Baiuvariorum. Neues Archiv der Gesellschaft für Ältere Deutsche Geschichtskunde sk. 57 Vö. Rhee: i. m Edictus Rothari 15. Si quis sepulturam mortui hominis ruperit et corpus expoliaverit aut foris iactaverit, nongentos soledos sit culpavelis parentibus sepulti. Et si parentis proximi non fuerint, tunc gestaldius regis aut sculdhais requirat cupla ipsa et ad curte regis exegat. 59 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Edictus Rothari Edictus Rothari Edictus Rothari 249.

20 NÓTÁRI: A SÍRRABLÁS TÉNYÁLLÁSA GERMÁN NÉPJOGOKBAN 533 valamint a már említett orgyilkosság, a morth esetében.63) A conpositio magas összege feltehetõen nem a tett indítéka okán került megállapításra, hanem azért, mert ezzel a köznyugalmat veszélyeztette, vagyis az uralkodó által óvni kívánt jogi érdeket64 sértette.65 Ha az elkövetõ nem tudta a conpositiót megfizetni, Liutprand rendelkezése szerint élethosszig hitelezõje szolgájává lett.66 Abban az esetben, ha a sírrablást/sírgyalázást szolga követi el, Grimoald király rendelkezése szerint halállal kell bûnhõdnie,67 ám ezen elõírás jó eséllyel a király újítása lehetett, lévén hogy Rothari királyi idejében, ha a szolga valamilyen bûncselekményt követett el, akkor urának kellett megfizetnie a conpositiót, és nem élhetett azzal a lehetõséggel, hogy a fizetési kötelezettségtõl szabadulandó átadja a hatóságoknak a szolgát.68 Akárcsak a nyugati-gót jogban, a langobard jogban is felfedezhetõk a cselekmény elbírálásának germán jogi gyökerei, vagyis a delictum-jelleg, amely szerint az elkövetõ conpositiót volt köteles fizetni, s a crimen-jelleg, vagyis a fõbenjáró büntetés lehetõsége csupán késõbb került a képbe ám erre a szintre, ellentétben a nyugati-gót joggal, a langobard jog a szabad statusú elkövetõ esetében nem jutott el.69 II. A sírrablás a frank jogban A frank források közül érdemesnek látszik elõször a VII. század elsõ felében lejegyzett Lex Ribuariát górcsõ alá venni.70 A törvény a De corporibus expoliatis cím alatt megkülönbözteti a temetetlen és a már eltemetett holttest kifosztását. Egy temetetlen holttest kifosztása esetén, ha az elkövetõ beismeri tettét, hatvan solidust köteles fizetni, ha azonban tagad, és rábizonyítják a cselekményt, száz solidust, valamint a dilaturát köteles megfizetni, vagy pedig e kérdésre késõbb még vissza kell térni hat eskütárssal tisztítóesküt kell tennie.71 A dilaturát általában késedelmi bírság értelemben szokás értelmezni.72 Mindazonáltal a kifejezés a delator, vagyis a feljelentõnek fizetendõ jutalmat takarja.73 A már eltemetett halott kifosztása esetén az elkövetõ kétszáz solidust köteles fizetni.74 Figyelmet érdemel, hogy a Lex Ribuaria néhány titulusszal késõbb visszatér a kérdéskörre, és a De corpore expoliato cím alatt ismét taglalja a temetetlen és az eltemetett halott kifosztásának tényállását, ám ehelyütt már nem tesz különbséget a tettét beismerõ, illetve tagadó elkövetõ között. A temetetlen holttest kirablójának száz solidust kell fizetnie, vissza kell adnia az elrabolt értékeket, illetve ezeket meg kell térítenie, valamint a feljelentõ jutalma is õt terheli.75 A korábban említett titulusban említett tényálláshoz képest a különbség feltehetõen abban rejlik, hogy az elõbbinél a jogalkotó feltételezhette, hogy a sértettet az elkövetõ ölte meg, s ezért iktatta be utólag a szövegbe a beismerõ és tagadó elkövetõ közti különbségtételt, amit az is alátámaszt, hogy a hat eskütárssal teendõ tisztítóeskü a beismerést tevõ tettes esetében teljességgel értelmetlen. Ennek fényében tehát az utóbbi titulus azon tényállásra vonatkozik, ha nem a rabló ölte meg a kifosztott személyt.76 A már eltemetett holttest kifosztóját sújtó kétszáz solidusnyi büntetés tekintetében nincsen eltérés a két titulus között, ám az utóbbi ezt kiegészíti azon, a Lex Salicával egybehangzó kitétellel, hogy az elkövetõ mindaddig hangsúlyozottan: mindaddig, illetve csak abban az esetben wargusnak számít, amíg a sértett rokonainak nem fizette meg a conpositiót.77 A Lex Salica vonatkozó szöveghelyeinek elemzése lényegesen komolyabb problémát jelent, mint az eddig taglalt, meglehetõsen világos rendelkezéseket tartalmazó népjogoké, ami nem csekély mértékben a szöveghagyomány bizonytalanságára vezethetõ vissza, éppen ezért az egyértelmûség kedvéért következetesen az Eckhardt-féle editio megnevezéseit fogjuk követni.78 A legmegbízhatóbb kéziratokban (A2, A3, A4, C5, C6) egy szabad állású, még el nem temetett halott kifosztásának tényállása a De supervenientis vel expoliationibus cím alatt található, s azt a törvény száz solidusszal rendeli büntetni.79 Eckhardttal egyetértve 63 Edictus Rothari Vö. Edictus Rothari Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Leges Liutprandi Leges Grimoaldi Nehlsen, H.: Sklavenrecht zwischen Antike und Mittelalter. Germanisches und römisches Recht in den germanischen Rechtsaufzeichnungen, I. Ostgoten, Westgoten, Franken, Langobarden. Göttinger Studien zur Rechtsgeschichte 7. Zürich Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Schmidt-Wiegand, R.: Lex Ribuaria. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, II. Berlin skk. 71 Lex Ribuaria 55, 1. Si quis autem hominem mortuum, antequam humetur, expoliaverit, si interrogatus confessus fuerit, bis trigenos solidos multetur. Si autem negaverit et postea convictus fuerit, bis quinquaginta solidos cum dilatura multetur, aut cum VI iuret. 72 Kaufmann, E.: Delatura. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, I. Berlin sk. 73 Nehlsen: Sklavenrecht i. m Lex Ribuaria 55, 2. Si quis mortuum effodire praesumpserit, quater qinquagenos solid. multetur aut cum XII iuret. 75 Lex Ribuaria 88, 1. Si quis corpus mortuum, priusquam sepeliatur, expoliaverit, C sol. cum capitale et dilatura multetur. 76 Nehlsen: Der Grabfrevel i. m Lex Ribuaria 88, 2. Si autem eum ex homo traxerit et expoliaverit, CC sol. cum capitale et dilatura culpabilis iudicetur, vel wargus sit (hoc est expulsus), usque ad parentibus satisfecerit. 78 Eckhardt, K. A.: Lex Salica. MGH LL, Leges nationum Germanicarum IV. 2. Hannover Lex Salica 14, 9. Si quis hominem mortuum antequam in terra mitatur in furtum expoliaverit, malb. chreumusido sunt den. III M qui fac. sol. C cupl. iud.