A debreceni Kenézy Emlôcentrumban ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A debreceni Kenézy Emlôcentrumban 2002 2003-ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei"

Átírás

1 EMLÔDIAGNOSZTIKA Klinikoradiológiai tanulmány A debreceni Kenézy Emlôcentrumban ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei Sebô Éva, Sarkadi László, Kovács Ilona, Vajda Olga BEVEZETÉS Magyarországon az Országos Népegészségügyi Program keretén belül január 1-jén indult a szervezett emlôszûrés. A program célja a nôk daganatos halálokai között elsô helyen szereplô emlôrák mortalitásának csökkentése. Minél korábbi stádiumban mutatjuk ki a betegséget, annál inkább növelhetô a gyógyulás esélye. Ebbe a programba kapcsolódott be a debreceni Kenézy Emlôcentrum is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK Panaszmentes, év közötti nôk vettek részt a szervezett emlôszûrésen. Ezzel párhuzamosan klinikai vizsgálatokat is végeztek panaszos, sok esetben tapintható rezisztencia miatt jelentkezô betegeken. A mammográfiás felvételeket a szûrés során ugyanaz a két orvos értékelte, a kiegészítô vizsgálatokat is emlô- és axilla-ultrahangvizsgálat, célzott mintavételek (finomtû-biopszia,, hengerbiopszia) mindig ugyanaz az orvos végezte. A vizsgálati adatokat összehasonlító elemzéssel dolgozták fel. EREDMÉNYEK A malignus daganatok gyakorisága a szûrôvizsgálatok során 4, a klinikai vizsgálatok esetén 1,5% volt. A klinikai vizsgálat során felfedezett rosszindulatú tumorok 46,5%-át év közötti nôknél diagnosztizálták. Ez az a korosztály, amely leginkább részt vesz a szûrésben. A év közöttiek 7,3%-ánál találtak daganatot, míg ez az arány a 66 év fölöttieknél 37,3% volt. A szûrés kapcsán kimutatott, 1,5 cm-nél kisebb tumorok aránya 49,1% volt, ez az arány a klinikai vizsgálatok esetében 36%. Mindkét csoportban a 1,5 cm-es tumorméret bizonyult határértéknek, amely alatt ritkán, fölötte viszont gyakran kell metasztázissal számolni, elsôsorban az axillaris nyirokcsomókban. KÖVETKEZTETÉS Mind az emlôszûrésnek, mind az emlôk klinikai vizsgálatának van létjogosultsága. A két év alatt összegyûjtött adatok feldolgozása során a szerzôk arra a következtetésre jutottak, hogy a szûrést érdemes lenne elkezdeni már 40 éves kortól, illetve kiterjeszteni 65 év fölé is. Az emlôszûrés segítségével a daganatot korai stádiumban észlelhetjük. A 1,5 cm-nél kisebb méretû tumorok esetében kisebb az axillaris metasztázisok elôfordulásának valószínûsége, mint a nagyobb méretûeknél. Az eddigi, irodalmi adatokkal alátámasztott tudományos ismeretek alapján a prognózis is kedvezôbb, ha az axillaris nyirokcsomókban nincs áttét, így ez a tény is alátámasztja a szûrés létjogosultságát. Results of breast cancer screening and clinical mammography at the Kenezy Breast Center, Debrecen between INTRODUCTION Breast cancer screening has been started in January in Hungary in the course of the National Health Program. Breast cancer is the main cause of death among women s malignant tomors, and the aim of the project is to reduce this mortality. The chance of survival is highly increased by the early detection of the disease. Kenezy Breast Center was connected to this project. PATIENTS AND METHODES Females between years without symptoms participated in the project. Paralel to this women with symptoms, sometimes with palplable masses were clinically examined. Screening mammography films were read by two radiologists and the complementary examinations of the breast and the axillary lymph nodes ultrasonography, guided biopsy (FNAB, core biopsy) were performed always by the same doctor. Results of the two projects were compared. RESULTS The incidence of malignant breast cancer was 4 in the screening and 1,5% in the clinical group. 46.5% of the malignant breast cancers revealed by the clinical examinations was diagnosed in the group of women between the age of 45 to 65 years. This is the age when most women are involved in the screening program. 7.3% of the tumors was diagnosed in the year age-group and 11.3% among women aging years. The rate of malignant tumors smaller than 1.5 cm was 49.1% according to screening records and 36% in the clinical trial. In both groups, tumor size of 1.5 cm proved to be a critical limit regarding to the development of metastases, mainly in the axillary region. Above this size, metastases were more frequent. CONCLUSIONS Both breast screening program and clinical exams are of great significance. Based on the data obtained during two years, authors found that women below the age of 40 and above the age of 65 should also be involved in the screening program. Detection of breast tumor is possible at an early stage by screening. In the case of small tumors (smaller than 1.5 cm) the development of axillary metastases is less likely than in the case of larger ones. The lack of metastases in the axillary lymph nodes offers better prognosis according to the published scientific data, which reinforces the importance and necessity of the screening programs. szûrôvizsgálat, emlôrák screening program, breast cancer 52 Érkezett: január 10. Elfogadva: február 11.

2 DR. SEBÔ ÉVA (levelezô szerzô/correspondent), DR. VAJDA OLGA: Kenézy Gyula Kórház-Rendelôintézet, Központi Radiológia/Kenézy Hospital, Department of Radiology; H-Debrecen, Bartók Béla út DR. SARKADI LÁSZLÓ, DR. KOVÁCS ILONA: Kenézy Gyula Kórház-Rendelôintézet, Patológiai Osztály/Kenézy Hospital, Department of Pathology, Debrecen Magyarországon az Országos Népegészségügyi Program keretén belül január 1-jén indult a szervezett emlôszûrés, amelybe az ezzel egy idôben létesült Kenézy Emlôcentrum is bekapcsolódott. A program célja a nôk daganatos halálokai között elsô helyen szereplô emlôrák mortalitásának csökkentése azáltal, hogy minél korábbi stádiumban tudjuk kimutatni a betegséget, növelve ezzel a gyógyulás esélyét. A szûrés során panaszmentes nôket vizsgáltunk, ugyanakkor klinikai mammográfiás vizsgálatokat is végeztünk panasszal, sok esetben tapintható rezisztencia miatt jelentkezô betegeknél. Mivel az említett két év a szûrés elsô ciklusa volt (prevalenciakör), mind a szûrésen részt vett, mind a klinikai mammográfiával vizsgált csoportban a nôk jelentôs hányada (körülbelül 70%-a) még soha nem esett át emlôvizsgálaton. A vizsgálati eredményeket az alábbi szempontok szerint dolgoztuk fel mindkét csoportban: a vizsgálatok száma, a mûtétre került és vizsgált betegek aránya, a mûtéttel eltávolított jó- és rosszindulatú daganatok aránya, a malignus tumoros betegek korcsoport szerinti megoszlása, a mûtéttel eltávolított malignus tumorok méret szerinti megoszlása, az axillaris nyirokcsomó és a távoli metasztázisok száma és a tumor mérete közti összefüggés. Vizsgálatunk célja annak kimutatása volt, hogy az emlôtumorok méretének növekedése az áttétadásra való hajlam fokozódásával jár, s ha ez igaz, akkor ez igazolja az emlôszûrés létjogosultságát. 1. táblázat. A debreceni Kenézy Emlôcentrumban ban végzett vizsgálatok száma Év Szûrés Klinikai vizsgálat Behívás Megjelenés fô fô fô fô fô fô Összesen fô fô fô B ETEGEK ÉS MÓDSZEREK Az emlôszûrés során az Országos Mammográfiás Szûrési Munkabizottság által kidolgozott protokoll irányelveit tartottuk szem elôtt 1. E szerint a területünkhöz tartozó év közötti nôket hívtuk szûrésre, akiknél a szakasszisztens az anamnézisfelvételt és a fizikális vizsgálatot követôen mindkét emlôrôl kétirányú felvételt készített. A képeket minden esetben ugyanaz a két radiológus értékelte, egymástól függetlenül. A szükséges kiegészítô vizsgálatokra történô visszahívás aránya a protokoll elôírásainak megfelelôen 7% alatt (5%) volt. A visszahívás szintén a protokoll által javasolt szempontok szerint történt. Emellett kiegészítô ultrahangvizsgálatot javasoltunk még azoknak a nôknek is, akiknek ugyan negatív volt a mammográfiájuk, de emlôjük denz szerkezetû volt (Tabár 4-5). Ezekben az esetekben ugyanis a negatív mammográfia ellenére számos, nagy esetszámú tanulmányt feldolgozó publikációval igazoltan gyakrabban lehet ultrahangvizsgá- 2. táblázat. A ban végzett vizsgálatok során kiemelt pozitív esetek száma Vizsgálati szám Mûtétre került Mûtétre került Primer onkológiai A malignus malignus tumoros benignus tumoros kezelésre került daganatos betegek száma betegek száma malignus daganatos betegek aránya betegek száma Szûrôvizsgálat ,8 Klinikai vizsgálat ,5% M AGYAR R ADIOLÓGIA 2007;81(1 2):

3 3. táblázat. A szûrôvizsgálatok során kiemelt, malignus daganatos betegek korcsoport szerinti megoszlása Életkor Betegek száma Százalékos megoszlás év 20 26% év 16 21% év 21 27% év 20 26% 4. táblázat. A klinikai vizsgálatok során kiemelt, malignus daganatos betegek korcsoport szerinti megoszlása Életkor Betegek száma Százalékos megoszlás 39 év alatt 11 8,9% év 9 7,3% év 57 46,5% 66 év fölött 46 37,3% lattal daganatot felfedezni, mint a normális szerkezetû emlôben 2, 3. A kiegészítô vizsgálatokat célzott, nagyított felvételek, emlô- és axilla-ultrahangvizsgálat és szükség esetén célzott mintavételek (FNAB: finomtûaspirációs biopszia, hengerbiopszia) minden esetben ugyanaz az orvos végezte. A terápiára a vizsgálati eredmények birtokában az emlôteam (sebész, onkológus, patológus, radiológus, pszichológus) tett javaslatot. A klinikai emlôvizsgálatra többnyire panaszok és tapintható csomó miatt beutalt betegek érkeztek. Az ô esetükben a mammográfiát követôen a fizikális vizsgálatot orvos végezte. A 35 év alatti nôknél elsô lépésként ultrahangvizsgálat történt. A további szükséges kiegészítô vizsgálatok hasonlóan történtek, mint a szûrés esetében. E REDMÉNYEK 1. ábra ban mûtéttel eltávolított malignus daganatok megoszlása a tumor mérete szerint Az emlôszûrés mellett nagyszámú klinikai vizsgálatra is igény volt, amely a második évben enyhe emelkedést mutatott (1. táblázat). A panasszal érkezô, klinikai vizsgálatra kerülô betegek körében, a várakozásnak megfelelôen, jóval nagyobb volt a pozitív vizsgálatok aránya (1,5%), mint a panaszmentes, szûrôvizsgálatra érkezôk között (3,8 ) (2. táblázat). Az országos szûrési adatokkal összevetve emlôcentrumunkban a malignus tumorok aránya megfelelt az országos átlagnak (3,6 ) 4. A szûrés és a klinikai vizsgálatok során kiemelt betegek korcsoport szerinti megoszlását a 3. és 4. táblázatban tüntettük fel. A szûrôvizsgálatok esetében nem volt szignifikáns különbség a különbözô korcsoportok között. A klinikai vizsgálatok során kiemeltek esetében szembetûnô (4. táblázat), hogy a betegek csaknem fele (46,5%) itt is a szûrési korcsoportba, vagyis életév közé esett. Nagy számban (37,3%) diagnosztizáltunk malignus tumort a 65 év fölöttieknél, és csak néhány esetben (1,6%) az egészen fiataloknál (30 év alatt). Adataink azt támasztják alá, hogy a szûrési korcsoportok kiválasztása megfelelô, hiszen a klini- 54 Sebô Éva: A debreceni Kenézy Emlôcentrumban ban végzett emlôszûrés

4 2. ábra. Az axillaris nyirokcsomóstatus és a tumor mérete közti összefüggés kai vizsgálatoknál talált tumorok csaknem fele (46,5%) is ebbôl a korcsoportból került ki. Az 1. ábrán a különbözô tumorméretek gyakoriságát tüntettük fel a szûrési és klinikai csoportban. A szûrésnél az elvárásnak megfelelôen a tumorok csaknem fele (49,1%) 1,5 cm alatti, vagyis kisméretû volt, és szerencsére a prevalenciakör ellenére is mindössze ¼-ük bizonyult 2 cm fölöttinek. Ezzel ellentétben a klinikai vizsgálatoknál a kis tumorok aránya csak 36% volt, míg az összes daganatnak csaknem a fele (46%) volt 2 cm-nél nagyobb. Ez a különbség a továbbiakban, a korábban már szûrésen részt vettek kétévenként ismételt szûrôvizsgálata (incidenciakörök) során várhatóan még nagyobb lesz. Nem véletlenül a 1,5 cm alatti daganatokat nevezzük kis tumoroknak. Ez az a méret, amely alatt ritkábban (1 cm alatti átmérô mellett egy-egy esetben, 1 1,5 cm-es nagyságnál körülbelül 20%-ban), fölötte nagy gyakorisággal (1,5 2 cm-es tumorméretnél körülbelül 50%-ban, 2 cm fölött szûrésnél 35%-ban, klinikai vizsgálatoknál 87%-ban) találtunk metasztázist az axillaris nyirokcsomókban, amely a daganat elôrehaladottabb stádiumát jelenti (2. ábra, 5. táblázat). M EGBESZÉLÉS A két év alatt összegyûjtött adataink alapján csatlakozunk ahhoz a megállapításhoz, amelynek már számos hazai és nemzetközi fórumon, valamint közleményben is hangot adtak, hogy a szûrésnek van létjogosultsága, hiszen az emlôdaganatok 5. táblázat. A távoli metasztázis és a tumor mérete közti összefüggés A tumor mérete Szûrés Klinikai vizsgálat Volt metasztázis Nem volt metasztázis Volt metasztázis Nem volt metasztázis In situ cm alatt ,5 cm ,6 2 cm cm fölött M AGYAR R ADIOLÓGIA 2007;81(1 2):

5 nagy része olyan stádiumban kerül diagnosztizálásra, amikor jók a gyógyulás, illetve a gyógyíthatóság esélyei 5 7. Adataink ugyanakkor azt is megerôsítik, hogy a klinikai vizsgálatoknak is nagyon fontos szerepük van, nagy számban végezzük mind a szûrési korcsoportba tartozóknál, mind az azon kívülieknél egyaránt, és jellegébôl adódóan nagyobb arányban találunk emlôcarcinomát, mint a szûrôvizsgálat során. Ez azonban nem egyedülálló jelenség, hiszen Finnországban sok éve mûködik jó minôségû emlôszûrés, ennek ellenére a klinikai csoportból lényegesen nagyobb számban diagnosztizálnak emlôcarcinomát, mint a szûrési csoportból 8. Tehát a szûrés mellett a klinikai mammográfiás kapacitásra is komoly szükség van. A szûrési korcsoport kiválasztása szempontjából adataink leginkább az ACS (American Cancer Society) azon ajánlását támasztják alá, amely szerint 65 éves kor fölött, ha nem áll fenn az életkilátásokat rontó, egyéb súlyos betegség, érdemes lenne folytatni a szûrést, hiszen a éves korosztályban találtuk a daganatok 11,3%-át, és az öszszes tumor 37,3%-a a 65 év fölötti korcsoportba esett 9, 10. Tapasztalataink szerint azok a nôk, akik rendszeresen jártak szûrôvizsgálatra, sérelmezték, hogy 65 éves koruk után nem hívtuk ôket. E korosztály képviselôi ma még nem vesznek részt a szûrési programban, de természetesen felhívjuk figyelmüket a rendszeres mammográfiás vizsgálatok szükségességére. A fiatalabb, éves korosztályban körülbelül 7%-ban találtunk emlôdaganatot, ez az adat szintén elgondolkodtató, vajon nem kellene-e a szûrést erre a korcsoportra is kiterjeszteni 9, 10. Irodalom 1. Mammográfiás emlôszûrô vizsgálat: A szûrésen kiemeltek képalkotó klinikai diagnosztikus feldolgozása, komplex klinikai emlôdiagnosztika, minôségbiztosítási és teljesítmény-ellenôrzési protokoll. 1. kiadás. Budapest: OTH; Kolb TM, Lichy J, Newhouse JH. Comparison of the screening mammography, physical examination and breast US and evaluation of factors that influence them: an analysis of patients evaluations. Radiology 2002;225: Berg WA. Rationale for a trial of screening breast ultrasound: American College of Radiology Imaging Network (ACRIN) Am J Roentgenol 2003;180: Országos Tisztiorvosi Hivatal. Országos emlôszûrési statisztika Nystrom L, Andersson I, Bjurstam N, et al. Long-term effects Swedish randomized trials. Lancet 2002;359: Tabar L, Smith RA, Vitak B, el al. Mammographic screening: a key factor in the control of breast cancer. Cancer J 2003;9(1): Tabar L, Duffy SW, et al. All-cause mortality among breast cancer patients in a screening trial: support for breast cancer mortality as an endpoint. J Med Screen 2002;9(4): Saarenmaa I, Salminen T. Increased lifetime risk. Europen Congress of Radiology. Vienna: Tabar L, et al. Mammography service screening and mortality in breast cancer patients: 20-year follow up before and after intraduction of screening. Lancet 2003;361: Smith RA, el al. American Cancer Society Guidelines for Breast Cancer Screening: Update CA Cancer J Clin 2003;53: MEGHÍVÓ Paul Marshall Silverman, a University of Texas radiológus professzora, az egyetemi diagnosztikus képalkotás fejlesztési igazgatója tart elôadást Imaging of the subperitoneal space: A critical conduit for disease spread címmel. Idôpont: július 23., hétfô, 14 óra. Helyszín: Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának könyvtára. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk. Kérjük a részvételi szándék elôzetes jelzését a címre! 56 Sebô Éva: A debreceni Kenézy Emlôcentrumban ban végzett emlôszûrés

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr.

Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr. Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr. Kovács Attila 1 Emlőrák Világszerte a 5. leggyakoribb rák nőkben (valamennyi

Részletesebben

Kettős férfi emlőrák és a beteg utógondozása

Kettős férfi emlőrák és a beteg utógondozása Bevezetés A férfi emlőrák ritka betegség, általában 100 női emlőrákra jut egy férfi emlőrákos beteg. Egyes populációkban ez az arány más lehet, így például az afrikai fekete lakosság körében 2,4% (1).

Részletesebben

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei Dr. Budai András Országos Tisztifőorvosi Hivatal Budapest, 2010. június 14. Daganatok Rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁS BEVEZETÉS

ÖSSZEFOGLALÁS BEVEZETÉS 6. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2010. FEBRUÁR Jou r n a l of Cl i n i c a l On c o l o g y EREDETI KÖZLEMÉNY Az elôrehaladott stádiumú emlôrák gyakorisága és az emlôrák mortalitása a mammográfiás szûréssel kapcsolatos

Részletesebben

Az MR szerepe az emlôszûrést követô klinikai kivizsgálásban

Az MR szerepe az emlôszûrést követô klinikai kivizsgálásban MR-DIAGNOSZTIKA Rövid közlemény Az MR szerepe az emlôszûrést követô klinikai kivizsgálásban Szabó Éva, Bidlek Mária, Gôdény Mária BEVEZETÉS Az Országos Onkológiai Intézetben, 2002. január 1. és 2005. május

Részletesebben

42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán

42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán 42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán MaMMa Zrt., Országos Mammográfiás Szűrési Szakértői Munkabizottság Bevezetés 250 nő vizsgálatából 1 emlőrák kiszűrése

Részletesebben

Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei

Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei Eredeti közlemény Bánóczy Jolán 1, Bakó Attila 2, Dombi Csaba 3, Ember István 4, Kósa Zsigmond 2, Sándor János 4, Szabó György 5 1 Semmelweis

Részletesebben

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN Dr.Bidlek Mária DEMIN Debrecen 2013. május 29. A halálokok megoszlása a fejlett világ lakosságának körében Forrás: WHO World Health Report, 2001 Magyarország

Részletesebben

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekben a korcsoportokban ez a leggyakoribb daganatos halálozási

Részletesebben

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance

Részletesebben

Szerző:Forrai Gábor www.radiologia.hu. Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Szerző:Forrai Gábor www.radiologia.hu. Tisztelt Főszerkesztő Úr! Tisztelt Főszerkesztő Úr! Érdeklődéssel olvastam a 2013. márciusi online számban A főszerkesztő dilemmája című cikket ( http:///szakma/mro/cikk/a_foszerkeszto_dilemmaja.html), amelyben a fő hangsúly arra

Részletesebben

Róma sem egy nap alatt épült fel

Róma sem egy nap alatt épült fel KÉPALKOTÓ PORTRÉ Róma sem egy nap alatt épült fel Interjú Dr. Tabár László radiológus professzorral Díszdoktorává avatta a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa Dr. Tabár László professzort (Department of Mammography,

Részletesebben

Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr. Lóránd Katalin

Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr. Lóránd Katalin Emlőrákok a 45-65 év közötti szűrésben és az opportunista megjelenésben, valamint szűrésen kívül a MaMMa Zrt. 20 éves anyaga alapján a kecskeméti centrum tükrében Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr.

Részletesebben

Emlődiagnosztika. Szabó Endre

Emlődiagnosztika. Szabó Endre Emlődiagnosztika Szabó Endre Aki csak 1 dolgot bír megjegyezni: Ne nyúlj az emlőhöz menstruáció előtt! Fejlődés Klinikai vizsgálat csomó váladék bőr elváltozás Szűrés Tabár László fájdalom Módszerek mammográfia

Részletesebben

Mit is csinál pontosan a patológus?

Mit is csinál pontosan a patológus? Szász A. Marcell Mit is csinál pontosan a patológus? Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd, 2015. március 19. www.meetthescientist.hu 1 26 Google - patológus www.meetthescientist.hu 2 26 Google - patológia

Részletesebben

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó. Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô

Részletesebben

Emlődaganatok gyógyszeres kezelés. Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék

Emlődaganatok gyógyszeres kezelés. Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék Emlődaganatok gyógyszeres kezelés Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék Epidemiológia Kb.7000-8000 új eset évente Mo-on Idősebbek betegsége: -25 éves korban: 5/100 000-50 éves korban: 150/100 000-75

Részletesebben

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN Dr.Bidlek Mária DEMIN Debrecen 2012. május 31. A halálokok megoszlása a fejlett világ lakosságának körében Forrás: WHO World Health Report, 2001 Daganatos

Részletesebben

Dr Csőszi Tibor Hetenyi G. Kórház, Onkológiai Központ

Dr Csőszi Tibor Hetenyi G. Kórház, Onkológiai Központ Dr Csőszi Tibor Hetenyi G. Kórház, Onkológiai Központ Azért, mert a kemoterápia bizonyított módon fokozza a gyógyulás esélyét! A kemoterápiának az a célja, hogy az esetleg, vagy biztosan visszamaradt daganatsejtek

Részletesebben

CT-lézer -mammográfia

CT-lézer -mammográfia Tájékoztató anyag CT-lézer -mammográfia Sok nő fél az emlőráktól, mégis nehezen szánják rá magukat a szűrővizsgálatra. A MeDoc Egészségközpontban rövid időn belül, fájdalommentes vizsgálat során a jelenleg

Részletesebben

SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Írta: Rajtár Mária 1. Háttér információk és definíciók Az emlőrák sebészi kezelése során az axillaris blockdissectióval eltávolított

Részletesebben

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, évente mintegy 60.000 új rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

A nem tapintható emlőrák kezelésének multidisciplináris megközelítése

A nem tapintható emlőrák kezelésének multidisciplináris megközelítése A nem tapintható emlőrák kezelésének multidisciplináris megközelítése Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Oktató Kórház Sebészeti Érsebészeti Osztály*, Nukleáris Medicina Osztály**, Pathológiai Osztály***,

Részletesebben

A nem operatív patológiai emlôdiagnosztika eredményei

A nem operatív patológiai emlôdiagnosztika eredményei EMLÔDIAGNOSZTIKA Eredeti közlemény A nem operatív patológiai emlôdiagnosztika eredményei A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának egyéves tapasztalatai Cserni Gábor, Ambrózay Éva, Serényi Péter, Bori

Részletesebben

A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása

A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása MOZGÁSSZERVI DIAGNOSZTIKA Összefoglaló közlemény A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása Gion Katalin, Palkó András Early detection of adult femoral head necrosis A felnôttkori combfejnecrosis a

Részletesebben

Az emlôrákszûrések egészség-gazdaságtani elemzése

Az emlôrákszûrések egészség-gazdaságtani elemzése Az emlôrákszûrések egészség-gazdaságtani elemzése Eredeti közlemény Boncz Imre, 1 Sebestyén Andor, 1 Gulácsi László, 2 Pál Miklós, 1 Dózsa Csaba 1 1 Országos Egészségbiztosítási Pénztár, 2 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai Maráz Róbert Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét Általános Sebészeti Osztály, Onkoradiológiai Központ A terhességi emlőrák a várandósság

Részletesebben

Sebész szerepe az axilla ellátásában Mersich Tamás Uzsoki utcai Kórház Sebészeti-onkosebészeti Osztály 2014. május 24. Kecskemét Bevezetés A nyirokcsomók sebészi eltávolítása felel a legtöbb szövődményért

Részletesebben

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Makó Gyurisné Pethő Zsuzsanna és Makay Anikó. 1 Szervezett emlőrák-szűrés

Részletesebben

Az emlôrák szûrése. A szakma megtesz mindent?

Az emlôrák szûrése. A szakma megtesz mindent? Az emlôrák szûrése. A szakma megtesz mindent? Dr. Szalai Gábor, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Radiológiai Klinika A szervezett emlôrákszûrés célja az emlôrák okozta mortalitás csökkentése és az

Részletesebben

Fiatal férfi beteg sikeres kombinált neurointervenciós idegsebészeti-sugársebészet

Fiatal férfi beteg sikeres kombinált neurointervenciós idegsebészeti-sugársebészet A carotisarteria szűkületének javasolt ellátási módját alapvetően befolyásolja, ha a szűkület mindkét oldalon szignifikáns mértékű, ha a szűkület oka előzetes nyaki besugárzás, illetve ha a betegnek intracranialis

Részletesebben

A "Risk-based" monitoring háttere és elméleti alapja

A Risk-based monitoring háttere és elméleti alapja MAGYAR KLINIKAI FARMAKOLOGUSOK, XV. TOVABBKÉPZŐ NAPOK Debrecen, 2013. december 12 14.. Dr. Szakolczai-Sándor Norbert A "Risk-based" monitoring háttere és elméleti alapja 2011 INC Research, LLC 1 Agenda

Részletesebben

KOMPLEX EMLŐDIAGNOSZTIKAI JÁRTASSÁG (Előterjesztés a Radiológiai Szakmai Kollégium részére )

KOMPLEX EMLŐDIAGNOSZTIKAI JÁRTASSÁG (Előterjesztés a Radiológiai Szakmai Kollégium részére ) KOMPLEX EMLŐDIAGNOSZTIKAI JÁRTASSÁG (Előterjesztés a Radiológiai Szakmai Kollégium részére ) Készítette: a Magyar Radiológusok Társasága Emlődiagnosztikai Szekciója 2005. november 1. Bevezetés A Radiológiai

Részletesebben

A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon

A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon Mendlerné Drienyovszki Nóra 1 Mándi Lajosné 2 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum,

Részletesebben

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005 MELLÉKVESE INCIDENTALOMÁK: SZÖVETTANI HETEROGENITAS, A DEHYDROEPIANDROSTERON SULFAT SZINT ÉS A MELLÉKVESEKÉREG IZOTÓP VIZSGÁLAT DIAGNOSZTIKAI ÉRTÉKE, NYOMONKÖVETÉS Ph.D. doktori értekezés tézisei Az értekezés

Részletesebben

A szervezett emlőszűrési program harmadik (2006 2007) szűrési ciklusának részvételi arányai

A szervezett emlőszűrési program harmadik (2006 2007) szűrési ciklusának részvételi arányai 140 Eredeti közlemény A szervezett emlőszűrési program harmadik () szűrési ciklusának részvételi arányai Boncz Imre 1, Döbrőssy Lajos 2, Péntek Zoltán 3, Kovács Attila 2, Budai András 2, Vajda Réka 1,

Részletesebben

Az emlô betegségeinek vizsgálata szonoelasztográfiával

Az emlô betegségeinek vizsgálata szonoelasztográfiával EMLÔDIAGNOSZTIKA Metodikai közlemény Az emlô betegségeinek vizsgálata szonoelasztográfiával Kezdeti tapasztalatok Borbola György, Kardos Klára, Tasnádi Tünde BEVEZETÉS Az emlô betegségeinek nem invazív

Részletesebben

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológiai Klinika és Pathológia Intézet közleménye Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály

Részletesebben

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, 2015-ben összesen 80134 új rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek

Surviving Sepsis Campaign irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek "Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Az ellenfél: Prof. Rudas László, Szeged A vizsgálat célja:

Részletesebben

A kismedencei MR-vizsgálat lehetőségei és korlátai húgyhólyagdaganatokban

A kismedencei MR-vizsgálat lehetőségei és korlátai húgyhólyagdaganatokban Kis Zsuzsanna (1) Mansour Bassel (2) Fábián Mária (1) Vadnay István (3) (1) Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Radiológiai Osztály Markhot Ferenc Teaching Hospital, Department of Radiology;

Részletesebben

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi

Részletesebben

AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN

AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti

Részletesebben

A nem tapintható emlődaganatok sebészete

A nem tapintható emlődaganatok sebészete A nem tapintható emlődaganatok sebészete Lázár György SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma, Kecskemét, 2013. május 17-18. Paradigma váltás Maximálisan tolerálható

Részletesebben

III./8.1. In situ emlőcarcinomák

III./8.1. In situ emlőcarcinomák III./8.1. In situ emlőcarcinomák Korompay Anna, Dank Magdolna Ebben a fejezetben egy 57 éves nőbeteg in situ ductalis emlőcarcinomájának kórtörténetén keresztül ismertetjük az emlő in situ rosszindulatú

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Preoperatív citológiai-patológiai diagnosztika Dr. Hamar Sándor SZTE ÁOK Patológiai Intézet Emlőbetegségek diagnosztikája Az emlőbetegségek diagnosztikájában a nem

Részletesebben

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia 2010-2011-2012-2013.évi eredmények, összefüggések Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság 2014.02.20. Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ)

Részletesebben

A MaMMa Zrt. első 20 éve. Dr. Péntek Zoltán

A MaMMa Zrt. első 20 éve. Dr. Péntek Zoltán A MaMMa Zrt. első 20 éve Dr. Péntek Zoltán Előzmények - Tanulmány készítése a mammográfiás mellrákszűrés magyarországi bevezetéséről Dr. Péntek Zoltán hazai- és nemzetközi mammográfiás mellrákszűrési tapasztalatának

Részletesebben

Új, komplex, átfogó szûrôprogram indult. Magyarország átfogó egészségvédelmi szûrôprogramjának (MÁESZ) eredményei 2015-ben

Új, komplex, átfogó szûrôprogram indult. Magyarország átfogó egészségvédelmi szûrôprogramjának (MÁESZ) eredményei 2015-ben LAM-T U D O M Á N Y EREDETI K Ö Z L E M É N Y 19 Magyarország átfogó egészségvédelmi szûrôprogramjának (MÁESZ) eredményei 2015-ben KISS István, BARNA István, DAIKI Tenno, DANKOVICS Gergely, KÉKES Ede a

Részletesebben

A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alakulása

A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alakulása A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alakulása A népegészségügyi programok jellegzetességei és várható eredményei Eredeti közlemény Ottó Szabolcs, Kásler Miklós Országos

Részletesebben

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5.

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5. CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS WP 5 Del 5.14 1 st period Szentendre Papers and articles in specialist

Részletesebben

Többes malignus tumoros eseteink elemzése. Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya

Többes malignus tumoros eseteink elemzése. Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya Többes malignus tumoros eseteink elemzése Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya Szövettanilag bizonyított tumoros betegség Különböző szövettani típus Azonos vagy különböző szervek

Részletesebben

Nem tapintható emlődaganatok műtéti kezelésével szerzett tapasztalataink

Nem tapintható emlődaganatok műtéti kezelésével szerzett tapasztalataink Magyar Sebészet 2014; 67(3) 89 93 DOI: 10.1556/MaSeb.67.2014.3.2 KÖSZÖNTŐ Nem tapintható emlődaganatok műtéti kezelésével szerzett tapasztalataink Surgical management of non-palpable breast tumors FARSANG

Részletesebben

Szegedi Emlőrák Szimpózium Szeged, 2005. szeptember 16-18. Részletes tudományos program

Szegedi Emlőrák Szimpózium Szeged, 2005. szeptember 16-18. Részletes tudományos program 2005. szeptember 16. péntek 9.00 10.30 Továbbképző referátumok I. Üléselnök: Palkó András, Péntek Zoltán 9.00 Megnyitó 1. 9.05 Az emlőszűrés hatása nemzetközi és hazai tapasztalatok Bordás Pál, Lulea,

Részletesebben

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. THAN PÉTER. DR. VERMES CSABA Érkezett:

Részletesebben

A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS

A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS NYITÓRENDEZVÉNY BUDAPEST, 2014.10.15. A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK A betegségek

Részletesebben

Publications: 4. Nagykálnai T, Landherr L, Németh GY: Recidiváló epipharynx tumorok lokális rádiumkezelése. Fül-Orr-Gégegyógyászat 31: 97-101, 1985.

Publications: 4. Nagykálnai T, Landherr L, Németh GY: Recidiváló epipharynx tumorok lokális rádiumkezelése. Fül-Orr-Gégegyógyászat 31: 97-101, 1985. 1 Publications: 1. Landherr L, Siminszky M, Patonay P, Patyánik M, Stumpf J. Bucca tumoros betegeink 3 és 5 éves túlélési eredményei 285 kezelt esetnél. MFE Szájsebészeti Szekció Kongresszusának gyűjteményes

Részletesebben

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő

Részletesebben

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3,

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Rostás Tamás3, Ritter Zsombor4, Zámbó Katalin1 Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Összefoglalás. Summary. Bevezetés

Összefoglalás. Summary. Bevezetés A talaj kálium ellátottságának vizsgálata módosított Baker-Amacher és,1 M CaCl egyensúlyi kivonószerek alkalmazásával Berényi Sándor Szabó Emese Kremper Rita Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki

Részletesebben

A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA

A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály Budapest, 2010.

Részletesebben

Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe. Dr. Kovács Attila

Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe. Dr. Kovács Attila Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe Dr. Kovács Attila 1 Nem rákszűrés, hanem szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálat:

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

Paediatrics: introduction. Historical data.

Paediatrics: introduction. Historical data. Paediatrics: introduction. Historical data. Dr. György Fekete Aim of the present lecture To demonstrate: - the wonderful nature of this discipline - the differences as compared to other medical activities,

Részletesebben

A nem tapintható emlôtumorok és az ôrszemnyirokcsomók izotópos jelölése

A nem tapintható emlôtumorok és az ôrszemnyirokcsomók izotópos jelölése EMLÔDIAGNOSZTIKA Klinikoradiológiai tanulmány A nem tapintható emlôtumorok és az ôrszemnyirokcsomók izotópos jelölése Monoki Erzsébet, Varga Erika, Szabó Tünde, Tarján Tibor, Petri István, Zs. Tóth Endre,

Részletesebben

A programozott emlőrák szűrés elfogadását és elutasítását befolyásoló szociológiai tényezők

A programozott emlőrák szűrés elfogadását és elutasítását befolyásoló szociológiai tényezők Zdravlje u Mađarskoj - Health in Hungary A programozott emlőrák szűrés elfogadását és elutasítását befolyásoló szociológiai tényezők Ripp Klára, Szilágyi Károly,Kriszbacher Ildikó PTE Egészségtudományi

Részletesebben

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012)

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012) Tumorprogresszió és előrejelzése 1. Statisztikák 2. Kezelési protokollok 3. Jövő 4. Teszt írása Megbetegedés / 1 leggyakoribb (212) Statisztikák Forrás: CA Halálozás / 1 leggyakoribb (212) Statisztika

Részletesebben

A.) Biopsziás mintavétel lehetőségei és a biopsziás anyagok kezelésével kapcsolatos tudnivalók.

A.) Biopsziás mintavétel lehetőségei és a biopsziás anyagok kezelésével kapcsolatos tudnivalók. II./2.5. fejezet: Daganatok szövettani diagnosztikája Kulka Janina Ebben a fejezetben a daganatból történő szövettani mintavétel lehetőségeit és értékelését, illetve értékének korlátait, valamint a sebészeti

Részletesebben

OncotypeDX és más genetikai tesztek emlőrákban és azon túl. Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft.

OncotypeDX és más genetikai tesztek emlőrákban és azon túl. Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft. OncotypeDX és más genetikai tesztek emlőrákban és azon túl Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft. 2 A betegek leggyakoribb kérdései! Kiújul a betegségem?! Kell kemoterápiát kapnom?! A beteg és környezete életét,

Részletesebben

Az értékes és hosszú életért. Dr. J. Sipos, GUTTA GmbH

Az értékes és hosszú életért. Dr. J. Sipos, GUTTA GmbH Az értékes és hosszú életért Dr. J. Sipos, GUTTA GmbH Hologic s Comprehensive Women s Healthcare Platform MultiCare Stereotactic Biopsy Suros Biopsy Systems Cervista HPV HR & 16/18 HPV Screening Selenia

Részletesebben

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest

Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Emlőrák statisztika Oroszország* Minden évben 52.000 újonnan diagnosztizált

Részletesebben

Publication list. List of papers published in extenso. Other publications

Publication list. List of papers published in extenso. Other publications Publication list List of papers published in extenso 1. Horváth K, Gődény M: Képalkotó vizsgálatok a nőgyógyászati daganatok stádium meghatározásában. Magyar Radiológia 2004; 78(6):284-292. 2. Horváth

Részletesebben

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében POTE Ortopédiai Klinika közleménye Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében DR. LOVÁSZ GYÖRGY, DR. KRÁNICZ JÁNOS, DR. SCHMIDT BÉLA Érkezett: 1995. április 11. ÖSSZEFOGLALÁS A szerzôk

Részletesebben

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉG MIATT HOSPITALIZÁLT BETEGEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK ELEMZÉSE BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ SZAKMAI IRÁNYELV ALAPJÁN Ph.D. Tézisek összefoglalója Dr. Paulik Edit Szegedi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet. Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei. Debrecen, 2010

Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet. Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei. Debrecen, 2010 Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei Debrecen, 2010 Születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon 80 78 76 Hungary Hungary,

Részletesebben

Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél

Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél Dr. Mangel László 1,2, Prof. Dr. Dóczi Tamás 3, Dr. Balogh Zsolt 4, Dr. Lövey József 2, Dr. Sipos László 5 Pécsi Tudományegyetem, Onkoterápiás

Részletesebben

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján)

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) Szentirmay Zoltán Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrum

Részletesebben

Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation

Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation Ph.D. Thesis Ákos Skribek M.D. Department of Ophthalmology Faculty of Medicine University of Szeged Szeged, Hungary

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

E4 A Gyermekkori szervezett lakossági emlőszűrések hatása az emlőműtétek

E4 A Gyermekkori szervezett lakossági emlőszűrések hatása az emlőműtétek 08.30-09.30 09.00-10.30 Pátria terem 2005. november 10. csütörtök E1 MEGNYITÓ E2 1.Nemzeti Üléselnökök: Rákkontroll Kovács Attila, Program Csonka I. Csaba, Ottó Szabolcs E3 Kásler Ottó jellegzetességei,

Részletesebben

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009.

Részletesebben

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest MAGYOT 2017. évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest A petefészekrákok kezelésében nem régen került bevezetésre egy újabb fenntartó kezelés BRCA mutációt hordozó (szomatikus vagy germinális) magas

Részletesebben

Férfi emlő és vékonybél leiomyosarcomája

Férfi emlő és vékonybél leiomyosarcomája A férfi emlő rosszindulatú daganata a ritkább megbetegedések közé tartozik, Magyarországon, mint Európában általában, 100 női emlőrákra esik egy férfi emlőrák. Az emlő sarcomája a női emlő rosszindulatú

Részletesebben

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos Rózsáné Rigó Éva megyei szűrési koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Népegészségügyi szempontból kiemelt betegségek szűrése a védőnői gyakorlatban

Népegészségügyi szempontból kiemelt betegségek szűrése a védőnői gyakorlatban Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak Védőnő szakirány Népegészségügyi szempontból kiemelt betegségek szűrése a védőnői gyakorlatban Emlőrák Konzulens: Kissné Dányi

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Novák János PhD.

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Novák János PhD. III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Novák János PhD. Gasztroenterológiai kérdőíves szűrés adatainak feldolgozása Összesen

Részletesebben

Az ôrszem (sentinel) nyirokcsomó jelentôsége in situ emlôcarcinoma sebészi kezelésében

Az ôrszem (sentinel) nyirokcsomó jelentôsége in situ emlôcarcinoma sebészi kezelésében Az ôrszem (sentinel) nyirokcsomó jelentôsége in situ emlôcarcinoma sebészi kezelésében Eredeti közlemény Takács Tibor 1, Szentpáli Károly 1, Paszt Attila 1, Ormándi Katalin 4, Lázár Máté 5, Pálka István

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer

Részletesebben

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai tógazdasági haltermelés a 90-es évek közepén tapasztalt mélypontról elmozdult és az utóbbi három

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTANI ELEMZÉSE Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Dr. Boncz Imre A PTE ETK Egészségtudományi Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Bódis József Ph.D., D.Sc. A PTE

Részletesebben

Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mikor kezdődött? 2000-ig az Egyesült Államokban>40.000 OPT kezelt beteg Maurice E. Shils,

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Szövettan kérdései Ami a terápiát meghatározza és ami segíti Dr. Sápi Zoltán

Szövettan kérdései Ami a terápiát meghatározza és ami segíti Dr. Sápi Zoltán Szövettan kérdései Ami a terápiát meghatározza és ami segíti Dr. Sápi Zoltán 1.Számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet Diagnózis (definitív): benignus, malignus, intermedier malignitás, borderline

Részletesebben