Szerző:Forrai Gábor Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerző:Forrai Gábor www.radiologia.hu. Tisztelt Főszerkesztő Úr!"

Átírás

1 Tisztelt Főszerkesztő Úr! Érdeklődéssel olvastam a márciusi online számban A főszerkesztő dilemmája című cikket ( amelyben a fő hangsúly arra került, hogy miképpen értékeljük a mellékleleteket, illetve megerősítést nyert, hogy mindenképpen le kell írnunk ezeket. Előfordul azonban, hogy azért nem írjuk le a mellékleleteket, mert nem találjuk meg azokat. A meg nem talált mellékleletek kérdése szorosan összefügg a meg nem talált érdemi elváltozások problematikájával.mindezek legalább annyira jogi, mint amennyire szakmai kérdések érdemes ezt az oldalát is elemeznünk. Aktuális szakmai és jogi kérdések A mellékleletekről régebben azért esett kevesebb szó, mert a legtöbbet a CT-MR éra hozta, számuk az egyre nagyobb felbontással párhuzamosan szaporodik. Ráadásul a legtöbbjük tényleg érdektelen, szinte soha nem okoznak bajt, ezért a figyelem korábban nem is irányult rájuk. A technika fejlődése azonban sajnálatos változást hozott: amikor CD-n kiadjunk a komplett CT-, MR-vizsgálatokat, mi magunk kínáljuk fel a feljelentés lehetőségét. Miért? Azért, mert nagyon eltérő szituáció az, amikor a napi feszítő rutinmunka vagy a sürgősségi ügyeleti ellátás során, a kérőlapon nekünk átadott, szűkös anamnesztikus és státusról szóló információk birtokában, a feltett klinikai kérdésre (például perforáció, stroke) koncentrálva válaszolunk, és nagyon más helyzet az, ha valakinek módja van ezt az képet mindenféle ablakolásokkal órákig nézegetni, sőt, eredményorientált szakértőkkel is átböngésztetni. Ezekben a helyzetekben egyszer próbálja ki mindenki! az esetek jelentős százalékában felfedezhető egy-egy le nem írt epekő, subpleuralis micronodulus, csigolyatest-haemangioma, callus, pleurameszesedés, vesecysta, érvariáció vagy éppen kóros méretű nyirokcsomó. Pláne, ha a végleges diagnózis részletes ismeretében, retrospektíven történik ez a minuciózus kiértékelés! És persze, csak a véletlen kérdése, hogy melyik, milliméteres elváltozásból lesz pár év múlva egy nagy tumor. Hiszen minden három centiméteres daganat volt egyszer három milliméteres is ami annak idején mellékleletként esetleg jól is látszott a más célból készített képeken! A mellékleletek sokszor nagyon kis mérete miatt nemcsak a detektálásuk, hanem a karakterizálásuk is problémás: ezért került bevezetésre a TSTC (too small to characterize) laesiók fogalma. De más leletezési szituációk is gondot okozhatnak: előfordul, hogy a stroke iránydiagnózissal részletesen átvizsgált betegről utólag derül ki, hogy trauma is érte. És persze a C2 csigolya törése a legalsó nem a nyaki gerinc, hanem az agy vizsgálatának céljára készített CT-szeleteken, utólag átablakolva és csontszűrővel újraprocesszálva, a félig, éppen még látszó csigolyán valóban mintha sejthető lenne... Per esetén csak az adott igazságügyi szakértő és bíró képzettségén és hozzáállásán múlik, hogy egy ilyen eseteket hibának értékel-e, vagy megerősíti-e az sokunk által vélt bár nem biztos, hogy létező (!) konszenzust, miszerint a más célból kért, illetve technikailag más régióra készült vizsgálaton nem számít hibának, ha nem fedezzük fel a patológiát (például mellkasröntgenen az epekövet, hasi CT-n a tüdő alsó részén lévő elváltozást, lumbalis gerinc MR-jén a vesetumort stb.). Oldal 1/5

2 Tehát a kérdés többszörös: Hibáztatható-e valaki, ha elmarad egy elváltozás leírása? Függ-e a megítélés attól, hogy más szerv, más testrégió vizsgálatára célozva történt-e a vizsgálat, vagy ha kifejezetten az adott szervre vonatkozott a klinikai kérdés? Utólag felelősségre vonható-e a leletező orvos, ha bármelyik eltérésről utólag kiderül, hogy mégis jelentőséggel bírt (például malignus volt és emiatt nem került kezelésre). Sajnos ezekre a kérdésekre egyelőre nem ismerünk egyértelmű és megnyugtató választ. Eltérő külföldi és hazai gyakorlatok Tudnivaló, hogy a diagnosztikus vizsgálatoknak bizonyos arányban vannak tévedési lehetőségei, így ezek nem tekinthetők műhibának, illetve károkozásnak. A diagnosztikus tévedés önmagában még nem jelent gondatlanságot, ha a beavatkozás eljárásrendje, menete, körülményei megfeleltek az elvárható gondosság mércéjének (1 4). Az Egyesült Államokban komoly tapasztalat gyűlt össze a műhibákkal kapcsolatban (5). Mégis, ha egyértelmű lenne a fentiek megítélése, akkor nem tartanának rendszeresen Mock Trial -okat (bírósági tárgyalás szimulációja) az RSNA kongresszusain, mindig rendkívüli érdeklődéssel kísérve. Ezek során volt már a per tárgya elnézett tüdőrák és emlőrák is. Az USA műhibapereknél alkalmazott, nagyon fejlett rutinja azonban sok mindenben nem felel meg a hazai gyakorlatnak: 1. Ismereteink szerint az USA-ban az igazságügyi radiológus szakértő a végleges diagnózist nem ismerve kapja meg értékelésre a képeket. Annak érdekében, hogy még jobban hasonlítson a szakértési szituáció a valódi élethez, nem célzottan a kérdéses esetet kapja kézhez, hanem több más beteg vizsgálati anyagai közé keverik a problémás esetet. Könnyen beláthatjuk, hogy a hazai szakértési gyakorlat amelynek során a végeredmény teljeskörű ismeretében ítélik meg, hogy helyes volt-e a korábbi lelet sokkal szubjektívebb, ami nem segíti elő az ügyek egyértelmű és igazságos megoldását. 2. Az USA-ban a leletezési standard szerint az ésszerűség és az előrelátás inkább elvárt tulajdonságok, mint a teljes pontosság. Amennyiben egy elváltozás morfológiája nagyon nagy valószínűséggel jóindulatú folyamatra utal, akkor az ennek megfelelő véleményezést várják el, és akkor sem fogják elmarasztalni az orvost, ha a megtévesztő morfológia ellenére utólag kiderül, hogy az eltérés malignus volt. Akkor sem fogják elítélni, ha ugyan a tévedése nyilvánvaló volt, de ennek nem lett a betegre nézve következménye. 3. Ezekkel szemben viszont hanyagság (negligence) miatt elmarasztalásra kerül az a szakember, aki technikailag nem megfelelő minőségű vagy nem szabványos eszközzel dolgozik, nem tartja be a protokollokat, vagy nem megfelelően kommunikálja vagy dokumentálja az eredményt (6). Hazánkban, személyes tapasztalatok alapján, sem a szabályozás, sem az ítélkezés nem ennyire következetes, és a napi gyakorlaton is van mit finomítani. Komoly ellentmondás például, hogy jogszabály szerint kötelezően kettős leolvasással értékelendő mammográfiás emlőszűrési esetek vagy kötelezően oncoteamben meghozott közös terápiás döntések igazságügyi véleményezését néha egyetlen szakértőre bízzák, pedig a logika alapján ezek két főt, illetve szakértői csoportot igényelnének. Oldal 2/5

3 Tudunk olyan esetről, ahol a szakértő az adott szubdiszciplínát (például emlődiagnosztika) soha nem is gyakorolta, csak a szakvizsgája egyezett meg a perbe fogott szakemberével. Sőt, néha még az sem! Előfordult már, hogy a radiológiai kivizsgálás utólagos megítélésére patológus szakorvost kértek fel, aki ezt, sajnos, el is vállalta... Ezek nemcsak igazságügyi szakmai, hanem nyilvánvalóan erkölcsi kérdések is. A fentiek ismeretében nagyon kérdéses például, hogy sikerülne-e egy hazai bíróság előtt meggyőzően elmagyarázni, hogy nem orvosi hiba, ha az emlőszűréssel nem ismerünk fel egy emlőrákot. Szakmailag köztudott ugyanis, hogy a daganatok több mint 10 százaléka nem látszik a mammográfián (7 9). Sőt, az is közismert tény, hogy az intervallum-carcinomás esetek felében-harmadában retrospektíven felfedezhető valamilyen aszimmetrikus denzitás a felvételen. Ilyen helyzetekben a korszerű joggyakorlat mégsem tekinti hibásnak a radiológusokat, mivel az aszimmetria nagyon gyakori jelenség, tehát ez egyáltalán nem specifikus emlőrákra (10). Mivel hazánkban ezek meglehetősen új és speciális problémák, amelyekre még nincs kialakult gyakorlat, csak remélni lehet, hogy itthon minden hasonló perben szintén felmentenék a radiológust. Jó hír viszont, hogy a meglévő, igazságügyi szakértői kérdéseket is részletező emlőszűrési protokollunk jogászi vélemény szerint kiváló hivatkozásnak számít (11). De sajnos, nincsen meg minden szakterületnek a hivatalos protokollja. Jellemző példája a hazai állapotoknak az is, hogy a Radiológiai Szakmai Kollégium 2007-ben kiadott hivatalos állásfoglalásában bizonyos digitális technikák használatát nem támogatta az európai, amerikai gyakorlatra és szabályozásra hivatkozva (például FDA) (12). Ennek ellenére számos kórház és rendelő a legnagyobb nyugalommal beszerezte, telepítette és működteti ezeket az eszközöket, érvényes ÁNTSZ-engedéllyel. Fejlett hatósági felügyelet és a jogrendszer magas presztízse mellett (mint például az USA-ban) ilyen soha nem fordulhatna elő, már csak azért sem, mert a kórház biztos lehetne benne, hogy bármilyen műhibapert automatikusan elbukna az országos szabályozás megszegése miatt, mint ahogy az is természetes, hogy ott erre működési engedélyt se kapna. Sürgősségi lelet: bevezethető-e ez az új fogalom? Új problémának számítanak a főszerkesztő által felvetett sürgősségi szituációk: ezek kapcsán az a kérdés, hogy jogilag védhető lenne-e egy lényegretörően rövid, sürgősségi lelet kategória bevezetése, amely csak a feltett akut kérdésre adott választ tartalmazná, de nem részletezné a többi a képeken ugyan látható területet, szervet? Ebben a szituációban ugyanis a sürgősségi betegségen kívül minden más mellékleletnek számít! Hasonló előzetes lelet (wet read) több országban használatos és elfogadott, gyorsítja az akut ellátást, és ésszerűsíti az amúgy is leterhelt ügyeletes radiológus-erőforrás használatát. Azt azonban el kellene dönteni, hogy ez elegendő-e, vagy mindenképpen szükséges egy végleges, teljes részletességű leletet adni. A végleges lelet kötelezettsége szerintem feleslegesen terhelné az ellátórendszert (a második leletezést végző radiológust), mivel a következő hétköznap nappali műszakjáig a beteget már általában haza is küldték, vagy ha akut ellátásra szorult, akkor az már úgyis megtörtént. (A sürgősségi lelet fogalmának bevezetése már csak azért is hasznos lenne, mert a klinikusoknak nem lenne érdeke akutosítani a betegeiket kivizsgálási szándékú CT soron kívüli elérésére, mivel így úgyse kapnának számukra használható, részletes leletet.) Oldal 3/5

4 Nyitott kérdés marad tehát, hogy etikailag vagy jogilag milyen megítélés alá esne, ha az akut betegség által nem érintett szerveket egyáltalán nem véleményeznénk. (Az általam megkérdezett igazságügyi jogász szóbeli véleménye szerint járható útnak látszik.) Összegzés Nyilvánvaló, hogy a fenti gondolatok nem jogásztól származók lévén csupán az eddigi hazai és külföldi tapasztalatok orvosi szemmel látott szubjektív összefoglalását tartalmazhatják, de nem adnak szabatos válaszokat a feltett, igen lényeges kérdésekre. Hazánkban, szakmánkban egyelőre még mindig homokba dugjuk a fejünket, annak ellenére, hogy jelenleg is több olyan műhibaper zajlik, amelyben radiológus is érintett. És mivel, sajnos, az igazságügyi orvosi szakma is hasonló problémákkal küzd, mint az egészségügy más területei, előre nem tudhatjuk, hogy egy ennyire kritikus, a bőrünkre és pénztárcánkra menő sajnálatos szituációban milyen igazságügyi kezelőorvossal hozna össze bennünket a sors. Véleményem szerint a Magyar Radiológusok Társaságának hálás feladat lehetne ezeknek a kérdéseknek a közös felvetése, és jogászok bevonásával való megnyugtató tisztázása, majd pedig a radiológusok részletes, írásos informálása és oktatása. Akár meg is lehetne előzni egyes radiológusok elmarasztalását oly módon, hogy a felvetődő típusos szituációkra előzetes, hivatalos jogi állásfoglalásokat próbálnánk beszerezni. Tudom, hogy ez a mi jogrendszerünkben, sajnos, nagyon idegen felvetésnek számít. Pedig azért is hasznos lenne, mert az előzetes jogi megítélés függvényében esetleg változtatnunk is kellene a betegtájékoztatóinkon, a dokumentációnkon és a leletezési szemléletünkön azaz a mellékleletekhez való jelenlegi hozzáállásunkon. Irodalom: 1. Dósa Á, Havasi P. Kártérítési felelősség a rosszindulatú daganatos betegségek ellátásában. Lege Artis Medicinae 2002;5: Frank-Stromborg M, Bailey LJ. Cancer screening and early detection: managing malpractice risk. Cancer Pract 1998;6(4): Berlin L. Malpractice issues in radiology: The missed cancer redux: Time for educating the public about the limitations of mammography? AJR 2001;176(5): Brenner RJ. Medical legal aspects of mammography. AJR 1989;153: Brenner RJ, Lucey LL, Smith JJ, et al. Radiology and medical malpractice claims: a report on the practice standards survey of the Physicians Insurers Association of America and the American College of Radiology. AJR 1998;171: Brenner RJ. Malpractice primer coaches mammography practitioners. Diagnostic Imaging Oldal 4/5

5 7. Brenner RJ. Mammography and malpractice litigation: current status, lessons, and admonitions. AJR 1993;161: HarveyJA, Fajardo LL, Innis CA. Previous mammograms in patients with impalpable breast carcinoma: retrospective versus blinded interpretation. AJR 1993;161; Berlin L. Mammography screening can survive malpractice if radiologists take center stage and assume the role of educator. Radiology 2004;233(3): Brenner RJ. The false negative mammogram. Radiol Clin N Am 2000;38: Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja: Mammográfiás emlőszűrés és a korai emlőrák diagnosztikája, Adigitális radiológia, a PACS és a teleradiológia fejlődési irányai szakmai, technikai jogi feltételrendszere. A Radiológiai Szakmai Kollégium állásfoglalása, Szerző munkahelye: MHEK-Honvédkórház, Központi Radiológiai Diagnosztika Osztály, Budapest Szerző címe: Oldal 5/5

Természetgyógyászok és a kártérítési felelősség

Természetgyógyászok és a kártérítési felelősség LAM 2005;15(3):238-40. ORVOSI JOG Természetgyógyászok és a kártérítési felelősség Általános megfigyelés, hogy az alternatív medicina követőinek jóval ritkábban kell felelni kártérítési ügyekben (1). A

Részletesebben

Fejezetek a klinikai onkológiából

Fejezetek a klinikai onkológiából Fejezetek a klinikai onkológiából Előadás jegyzet Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Onkoterápiás Klinika 2012. A patológiai, képalkotó és laboratóriumi diagnosztika jelentősége az onkológiában.

Részletesebben

Emlődiagnosztika. Szabó Endre

Emlődiagnosztika. Szabó Endre Emlődiagnosztika Szabó Endre Aki csak 1 dolgot bír megjegyezni: Ne nyúlj az emlőhöz menstruáció előtt! Fejlődés Klinikai vizsgálat csomó váladék bőr elváltozás Szűrés Tabár László fájdalom Módszerek mammográfia

Részletesebben

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉG MIATT HOSPITALIZÁLT BETEGEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK ELEMZÉSE BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ SZAKMAI IRÁNYELV ALAPJÁN Ph.D. Tézisek összefoglalója Dr. Paulik Edit Szegedi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

Kockázatkezelés a népegészségügyi szűrésben

Kockázatkezelés a népegészségügyi szűrésben Kockázatkezelés a népegészségügyi szűrésben Dr. Döbrőssy Lajos, Dr. Kovács Attila, Dr. Budai András Országos Tisztifőorvosi Hivatal Magyarországon a rosszindulatú daganatos betegségek által okozott halálozás

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009.

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V: Védőnő szakirány GY: Gyógytornász szakirány KDA: Képalkotó

Részletesebben

PoCUS definíció. Ki végezze?

PoCUS definíció. Ki végezze? XIII. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Szeged, 2014. november 08. PoCUS definíció. Ki végezze? dr. Barta Miklós PhD Szombathely, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Radiológiai Osztály 1 Az előadás

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály Budapest, 2010.

Részletesebben

I. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása

I. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása I. melléklet Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések,

Részletesebben

Bevezetés. A fejezet felépítése

Bevezetés. A fejezet felépítése II./3.8. fejezet: Szervátültetés kérdése daganatos betegségek esetén Langer Róbert, Végső Gyula, Horkay Ferenc, Fehérvári Imre A fejezet célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szervátültetés és a daganatos

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/150-022/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az U. T. ügyvezetı által képviselt Medical Centrum Egészségügyi, Szolgáltató és Ellátásszervezı Kft. (Budapest) és a

Részletesebben

Az NN Biztosító Zrt. 934 jelű Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosításának feltételei

Az NN Biztosító Zrt. 934 jelű Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosításának feltételei Az NN Biztosító Zrt. 934 jelű Kritikus betegségekre szóló kiegészítő biztosításának feltételei 1. Általános rendelkezések a) Az NN Biztosító Zrt. (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/B, a továbbiakban:

Részletesebben

Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr.

Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr. Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr. Kovács Attila 1 Emlőrák Világszerte a 5. leggyakoribb rák nőkben (valamennyi

Részletesebben

B17 vitamin rák ellen

B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen A B-17 vitamin (Laetrile, Amigdalina) alternatív rákgyógyszer, injekció és tabletta a rákos sejtek csökkentésére, megszüntetésére, valamint szaporodásuk megállítására

Részletesebben

24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről

24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről 24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény

Részletesebben

Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317)

Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317) Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317) Az U.S. a GDP 18%-át költi egészségügyi kiadásokra A ráfordítás alig növelhető, alig fenntartható Alapvető

Részletesebben

UROLÓGIAI KLINIKA. A vese + ureter endoszkópos sebészete

UROLÓGIAI KLINIKA. A vese + ureter endoszkópos sebészete UROLÓGIAI KLINIKA A vese + ureter endoszkópos sebészete óraszám: 8 prof. Dr. Tóth Csaba egyetemi tanár prof. Dr. Tóth Csaba egyetemi tanár A felvétel feltételei: Érdeklődés az urológiai endoszkópia iránt.

Részletesebben

életeket ment Ideje, hogy önmagára is gondoljon.

életeket ment Ideje, hogy önmagára is gondoljon. életeket ment 1 Ideje, hogy önmagára is gondoljon. A vastag és végbél rák a lappangó gyilkos Szlovéniában évente vastag és végbélrákban kb. 1600 ember betegszik meg. Sajnos sokan közülük a rák miatt elhaláloznak

Részletesebben

Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei

Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei Eredeti közlemény Bánóczy Jolán 1, Bakó Attila 2, Dombi Csaba 3, Ember István 4, Kósa Zsigmond 2, Sándor János 4, Szabó György 5 1 Semmelweis

Részletesebben

III./5. GIST. Bevezetés. A fejezet felépítése. A.) Panaszok. B.) Anamnézis. Pápai Zsuzsanna

III./5. GIST. Bevezetés. A fejezet felépítése. A.) Panaszok. B.) Anamnézis. Pápai Zsuzsanna III./5. GIST Pápai Zsuzsanna A fejezet célja: a GIST daganatok epidemiológiájának, tüneteinek, diagnosztikájának valamint, kezelési lehetőségeinek áttekintése egy beteg esetének bemutatásán keresztül.

Részletesebben

SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ SENTINEL NYIROKCSOMÓ SZCINTIGRÁFIA EMLŐRÁKBAN- MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Írta: Rajtár Mária 1. Háttér információk és definíciók Az emlőrák sebészi kezelése során az axillaris blockdissectióval eltávolított

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

Klinikai pszichológia a rehabilitációban

Klinikai pszichológia a rehabilitációban Klinikai pszichológia a rehabilitációban Dr. Riskó Ágnes Szöveg beírásához kattintson ide Klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus, pszichoterapeuta arisko@bencium.hu Régen, háború után. Utcán, betegen

Részletesebben

Demens betegek ellátásának

Demens betegek ellátásának tanulmány XI. évf. 1. szám Gyarmati Andrea Demens betegek ellátásának - - Ademenciának sok oka különíthető el. Ezek közül a legismertebb és legelterjedtebb az Alzheimer-kór. A demencia nem egy konkrét

Részletesebben

Az Allianz Életprogramokhoz köthetõ kiegészítõ biztosítások

Az Allianz Életprogramokhoz köthetõ kiegészítõ biztosítások Az Allianz Életprogramokhoz köthetõ kiegészítõ biztosítások KülönösSzerzõdési Feltételei 1/11 A Kiegészítõ életbiztosítási fedezet Különös Szerzõdési Feltételei (711111) biztosító) és a szerzõdõ között

Részletesebben

A fejezet felépítése

A fejezet felépítése III./18.6. Osteomyelofibrosis Sréter Lídia Ebben a tanulási egységben a myeloproliferatív neoplazmákhoz (WHO klasszifikáció, 2008) tartozó osteomyelofibrosis epidemiológiáját, tüneteit, diagnosztikáját,

Részletesebben

A HÁZIORVOS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A GASZTROENTEROLÓGUSSAL A COLORECTALIS TUMOROK ELLÁTÁSÁBAN

A HÁZIORVOS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A GASZTROENTEROLÓGUSSAL A COLORECTALIS TUMOROK ELLÁTÁSÁBAN A HÁZIORVOS EGYÜTTMŰKÖDÉSE A GASZTROENTEROLÓGUSSAL A COLORECTALIS TUMOROK ELLÁTÁSÁBAN Dr. Mester Lajos M.Sc., SZTE oktató háziorvosa, intézeti szakorvos A háziorvos szakorvos szemszögéből A VASTAGBÉL DAGANAT

Részletesebben

Kommentár a kormány válaszáról a Velencei Bizottságnak az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvényről szóló véleményére 2012. július A Velencei Bizottság 665/2012. számú, az Alkotmánybíróságról

Részletesebben

Daganatszûrés és érrendszer vizsgálata teljes test MRI-vel

Daganatszûrés és érrendszer vizsgálata teljes test MRI-vel Daganatszûrés és érrendszer vizsgálata teljes test MRI-vel Ezek a "proaktív", komplex, áttekintõ szûrõvizsgálatok, melyek ionizáló sugárzásmentes 1,5T teljes test MR vizsgálatot alkalmaznak, a megelõzés

Részletesebben

Az NN Biztosító Zrt. 937 jelű Mellrákra szóló kiegészítő biztosításának feltételei

Az NN Biztosító Zrt. 937 jelű Mellrákra szóló kiegészítő biztosításának feltételei Az NN Biztosító Zrt. 937 jelű Mellrákra szóló kiegészítő biztosításának feltételei 1. Általános rendelkezések a) Az NN Biztosító Zrt. (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/B, a továbbiakban: Biztosító)

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-537/2013. számú ügyben Előadó: dr. Tóth Lívia Az eljárás megindítása Egy idősotthont és fogyatékosok otthonait fenntartó nonprofit kft. ügyvezetője fordult

Részletesebben

1/2012. (V. 31.) EMMI rendelet

1/2012. (V. 31.) EMMI rendelet 1/2012. (V. 31.) EMMI rendelet ONKOTEAM Általános feltételek: A daganatos betegek ellátása komplex feladat, így a betegek optimális ellátásának meghatározása több szakterület orvosainak együttes feladata.

Részletesebben

Hogyan felelhet meg jobban egy laboratórium a vizsgálatokat kérők elvárásainak? Dr. Antal-Szalmás Péter DEOEC Laboratóriumi Medicina Intézet

Hogyan felelhet meg jobban egy laboratórium a vizsgálatokat kérők elvárásainak? Dr. Antal-Szalmás Péter DEOEC Laboratóriumi Medicina Intézet Hogyan felelhet meg jobban egy laboratórium a vizsgálatokat kérők elvárásainak? Dr. Antal-Szalmás Péter DEOEC Laboratóriumi Medicina Intézet A laboratóriumi vizsgálatok végzésének folyamatábrája Anamnézis,

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV ISMERETÉRŐL

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV ISMERETÉRŐL Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. A vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES FOR MEDICAL PURPOSES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY ORVOSI SZAKNYELV

Részletesebben

Az alapellátás (Egészségügyi Törvény) 88. (1) A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető,

Az alapellátás (Egészségügyi Törvény) 88. (1) A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, A foglalkozás-egészségügy és az egészségügy kapcsolatrendszere. A foglalkozás-egészségügy és az alapellátás integrálása. A foglalkozás-egészségügy és a háziorvoslás azonosságai és eltérései. A keletkező

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. május 14., csütörtök Tartalomjegyzék 119/2015. (V. 14.) Korm. rendelet A Nemzeti Hauszmann-terv keretében a Budavári Palota épületegyütteshez

Részletesebben

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára I. Botrányos esetek a Budapesti Békéltető Testület 2014. első félévéből A Budapesti Békéltető Testület a fogyasztóvédelemről

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek

Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek Ügyfél-tájékoztató és különös feltételek VédőHáló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás (termékkód: 15041) Nyomtatványszám: F 150410 01 1411 Jelen feltételek hatályba

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK. az egyes harmadik országok esetében érvényes vízummentesség viszonosságáról

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK. az egyes harmadik országok esetében érvényes vízummentesség viszonosságáról AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.1.2006 COM(2006) 3 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK az egyes harmadik országok esetében érvényes vízummentesség viszonosságáról a külső határok átlépésekor

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Dénes Zoltán, Fazekas Gábor, Zsiga Katalin, Péter Orsolya Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Semmelweis Egyetem Rehabilitációs

Részletesebben

K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek

K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek BI544 / 20141201 K 1313 Védőháló csoportos, kritikus betegségekre szóló, szolgáltatást finanszírozó biztosítás különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2014. december 1. A Vienna

Részletesebben

A közegészségügy: egy gyakorlatban dolgozó szakember szemével Jelige: Goldie. Dr. KOVÁCS ARANKA

A közegészségügy: egy gyakorlatban dolgozó szakember szemével Jelige: Goldie. Dr. KOVÁCS ARANKA A MAGYAR HIGIÉNIKUS TÁRSASÁG A közegészségügy fogalmának egységes meghatározása CÍMŰ PÁLYÁZATA III. DÍJAT NYERT MUNKA A közegészségügy: egy gyakorlatban dolgozó szakember szemével Jelige: Goldie KOVÁCS

Részletesebben

Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások

Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Élet- és személybiztosítás www.allianz.hu Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek Tartalom Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek

Részletesebben

A MUNKAERŐPIAC ÁLTAL ELVÁRT ÉS A TURISZTIKAI SZAKKÉPZÉS SORÁN TANULT, ELSAJÁTÍTOTT KOMPETENCIÁK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A MUNKAERŐPIAC ÁLTAL ELVÁRT ÉS A TURISZTIKAI SZAKKÉPZÉS SORÁN TANULT, ELSAJÁTÍTOTT KOMPETENCIÁK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A MUNKAERŐPIAC ÁLTAL ELVÁRT ÉS A TURISZTIKAI SZAKKÉPZÉS SORÁN TANULT, ELSAJÁTÍTOTT KOMPETENCIÁK ÖSSZEHASONLÍTÁSA AZ INSIGHT PROJEKT KERETÉBEN Draft Interim report stage Insight Project 2014 1 Tartalom

Részletesebben

Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása

Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása Dr. Moizs Mariann 1, Dr. Ruzsa Ágnes 2, Prof. Dr. Repa Imre 3, Dr. Cselik Zsolt 3, Dr. Völgyi Zoltán 2, Király Gyula 4, 1 Somogy Megyei Kaposi Mór

Részletesebben

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai szak Képalkotó diagnosztikai analitika szakirány TDK témák választásának

Részletesebben

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése

Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Dr. Mihály Nikolett "Külső-belső gazdagság avagy pénzügyeink, a személyiségünk tükrében" című könyvének bemutatója 2015. december 18. Elégedettségi felmérés eredményei, értékelése Készítette: Buzai Csaba

Részletesebben

Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis

Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis Erősségek Eü. Szolgálat infrastruktúrája Járóbeteg szakrendelések szakterületeinek száma, összetétele

Részletesebben

A Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás Különös Feltételei

A Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás Különös Feltételei P0611NY1538/06 A Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás Különös Feltételei 1) Bevezető rendelkezések A Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás (továbbiakban: biztosítás) jelen Különös Feltételek,

Részletesebben

VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE. Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr!

VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE. Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr! 1 VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr! Köszönöm Dr. Julow Jenı Tanár Úr részletes, minden szempontra kiterjedı opponensi véleményezését, megtisztelı,

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET. EURÓPAI MODELL EDI MEGÁLLAPODÁS JOGI RENDELKEZÉSEK MAGYARÁZAT Bevezető

1. SZÁMÚ MELLÉKLET. EURÓPAI MODELL EDI MEGÁLLAPODÁS JOGI RENDELKEZÉSEK MAGYARÁZAT Bevezető 1. SZÁMÚ MELLÉKLET EURÓPAI MODELL EDI MEGÁLLAPODÁS JOGI RENDELKEZÉSEK MAGYARÁZAT Bevezető Az Európai Modell EDI Megállapodás olyan rendelkezésekkel tartalmaz az EDI felhasználók számára, amely egy adatcsere

Részletesebben

Hazánkban fokozatosan növekszik

Hazánkban fokozatosan növekszik Egészségügyeink Mór Zoltán Páll Nóra Kontrasztanyagos diagnosztikai vizsgálatok betegbiztonsági kockázatának elemzése nemzetközi és hazai gyakorlatok alapján 76 Tanulmányunkban hazai és nemzetközi kontextusban

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013.

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT IDEGSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI RENDJE 2013. 2 I. Általános és bevezető szabályok 1.. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter

Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter Tervezet! ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról

Részletesebben

Tüdôdiagnosztikai CAD rendszer

Tüdôdiagnosztikai CAD rendszer Tüdôdiagnosztikai CAD rendszer Dr. Horváth Gábor, Orbán Gergely, Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Horváth Ákos, Innomed Medical Zrt. A korszerû mellkasröntgen készülékek a nagyfelbontású

Részletesebben

BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek

BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek BI550 / 20160402 BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2016. április

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8 N EMZETI R ÁKELLENES P ROGRAM ( VITAIRAT)................... 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ..........................................................3 I. BEVEZETÉS.............................................................5

Részletesebben

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005

Ph.D. doktori értekezés tézisei. Az értekezés szerzõje Dr. Bencsik Zsuzsa Fejér megyei Szent György Kórház II Belgyógyászat Székesfehérvár 2005 MELLÉKVESE INCIDENTALOMÁK: SZÖVETTANI HETEROGENITAS, A DEHYDROEPIANDROSTERON SULFAT SZINT ÉS A MELLÉKVESEKÉREG IZOTÓP VIZSGÁLAT DIAGNOSZTIKAI ÉRTÉKE, NYOMONKÖVETÉS Ph.D. doktori értekezés tézisei Az értekezés

Részletesebben

A tüdôrák szûrésének dilemmája

A tüdôrák szûrésének dilemmája MELLKASI DIAGNOSZTIKA Összefoglaló közlemény A tüdôrák szûrésének dilemmája F ELISMERHETÔ ÉS KEZELHETÔ-E KORAI STÁDIUMBAN A DAGANAT? Monostori Zsuzsanna A tüdôrák továbbra is a világ egyik legsúlyosabb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 93/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: FESZ KN Kft.

Részletesebben

II./3.5.1. fejezet: Alkoholos infiltrációk

II./3.5.1. fejezet: Alkoholos infiltrációk II./3.5.1. fejezet: Alkoholos infiltrációk Bánsághi Zoltán A fejezet célja, hogy a hallgató megismerje a percután ablációs módszerek közül az alkoholos roncsolás technikáját. A fejezet teljesítését követően

Részletesebben

Raiffeisen Gon dos ko dás II.

Raiffeisen Gon dos ko dás II. Raiffeisen Gon dos ko dás II. Cso por tos élet-, baleset- és be teg ség biz to sí tás fel té te lei A jelen feltételek az UNIQA Biztosító Zrt. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74., továbbiakban Biztosító),

Részletesebben

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai Tömösváry Zoltán, Langmár Zoltán, Bánhidy Ferenc Az alábbi fejezet során a méhtest rosszindulatú daganatait mutatjuk be. A méhtestrák gyakoriságát, típusait, diagnosztikáját,

Részletesebben

Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló

Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja 2014. év végi szakmai beszámoló Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 2 MISSZIÓNK... 2 SZOLGÁLTATÁSAINK... 2 INTÉZMÉNYI IRÁNYULTSÁG, ÁLTALÁNOS INTÉZMÉNYI CÉLOK MEGVALÓSULÁSA...

Részletesebben

Szakmai Program. Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona

Szakmai Program. Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Szakmai Program Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Székhely: 2483 Gárdony, Móricz Zs. u 33. Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Telephely: 2483 Gárdony, Móricz

Részletesebben

DR. SZIGETI ÉVA BESZÁMOLÓJA A PRAXISÁHOZ TARTOZÓ PÁCIENSEK EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTÁRÓL

DR. SZIGETI ÉVA BESZÁMOLÓJA A PRAXISÁHOZ TARTOZÓ PÁCIENSEK EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTÁRÓL DR. SZIGETI ÉVA BESZÁMOLÓJA A PRAXISÁHOZ TARTOZÓ PÁCIENSEK EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOTÁRÓL Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő testület! 7 éve látom el a gyermekorvosi praxist Nyúlon. A gyermekek egészségügyi

Részletesebben

PREOPERATÍV VIZSGÁLAT Preoperatív aneszteziológiai vizsgálat

PREOPERATÍV VIZSGÁLAT Preoperatív aneszteziológiai vizsgálat PREOPERATÍV VIZSGÁLAT Preoperatív aneszteziológiai vizsgálat Csecsemõ- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium ajánlásrendszerének a Semmelweis

Részletesebben

BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1.

BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1. BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1. Nyomtatványszám: I. Ügyfél-tájékoztató Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei

II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei Hideghéty Katalin A fejezet célja, hogy a hallgató megismerkedjen a sugárkezelés általános alapelveivel, és rálátást szerezzen a különböző

Részletesebben

Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia)

Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia) Vastagbéltükrözés (Kolonoszkópia) ÁLLAMI SZŰRŐPROGRAM A RÁKMEGELŐZŐ ELVÁLTOZÁSOK, ILLETVE A VASTAG- ÉS VÉGBÉLRÁK SZŰRÉSÉRE ÉS KORAI FELISMERÉSÉRE Ideje, hogy önmagára gondoljon. A vastagbél jellemzői és

Részletesebben

Közhiteles nyilvántartások az egészségügyben II. rész

Közhiteles nyilvántartások az egészségügyben II. rész Közhiteles nyilvántartások az egészségügyben II. rész Dr. Sinkó Eszter, Semmelweis Egyetem EMK Jelen tanulmány elsô része kategorizálta a közhiteles nyilvántartásokat. A második részben néhány fontosabb

Részletesebben

Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040)

Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040) Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040) 2015. április

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek.

A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalomról mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása,

Részletesebben

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Washington Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Budapest 2009 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 2 DEMOGRÁFIAI HELYZET... 3 AZ EGÉSZSÉGÜGY SZERVEZETE

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

METAKOGNITÍV TERÁPIA

METAKOGNITÍV TERÁPIA METAKOGNITÍV TERÁPIA Ajtay Gyöngyi Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék CME kötelező szinten tartó tanfolyam 2014. április 22-24. Mi indokolja a kognitív terápia fejlődését? Modern kognitív

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben Az eljárás megindítása A panaszos szülő Budapesten a Fráter György téren működő Csicsergő Óvoda (a továbbiakban: Óvoda) eljárását sérelmezte.

Részletesebben

Az ellátás minősége a magán és a közfinanszírozott szolgáltatóknál. Dr. Papik Kornél Budai Egészségközpont ügyvezető igazgató

Az ellátás minősége a magán és a közfinanszírozott szolgáltatóknál. Dr. Papik Kornél Budai Egészségközpont ügyvezető igazgató Az ellátás minősége a magán és a közfinanszírozott szolgáltatóknál Dr. Papik Kornél Budai Egészségközpont ügyvezető igazgató Miről lesz szó? Az intézmény bemutatása A minőségközpontú működés és a stratégia

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Agyi érkatasztrófák kezelése a MH Honvédkórházban: a személyi állomány sürgősségi ellátásának megszervezése

Részletesebben

II. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK, VALAMINT AZ ELUTASÍTÁS INDOKLÁSA

II. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK, VALAMINT AZ ELUTASÍTÁS INDOKLÁSA II. MELLÉKLET TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK, VALAMINT AZ ELUTASÍTÁS INDOKLÁSA 4 TUDOMÁNYOS KÖVETKEZTETÉSEK A MYDERISON TUDOMÁNYOS ÉRTÉKELÉSÉNEK ÁTFOGÓ ÖSSZEGZÉSE A tolperizon a harántcsíkolt izmok spaszticitásának

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Előadó: dr. Herke Miklós Az eljárás megindítása A panaszos aki jelenleg fehérgyarmati állandó lakos azt kifogásolta, hogy a lakcímnyilvántartásba

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÜDŐGYÓGYINTÉZETÉNEK RÖVID-,KÖZÉP-, ÉS HOSSZÚTÁVÚ SZAKMAI KONCEPCIÓJA

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÜDŐGYÓGYINTÉZETÉNEK RÖVID-,KÖZÉP-, ÉS HOSSZÚTÁVÚ SZAKMAI KONCEPCIÓJA A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÜDŐGYÓGYINTÉZETÉNEK RÖVID-,KÖZÉP-, ÉS HOSSZÚTÁVÚ SZAKMAI KONCEPCIÓJA 2 BEVEZETÉS Statisztikailag igazolt tény, hogy számos népegészségtani szempontból fontos betegséggel

Részletesebben

Egészséghét. homokpusztai. 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00

Egészséghét. homokpusztai. 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00 Egészséghét homokpusztai 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00 Homokpusztai Egészséghét megnyitása Helyszín: Homokpusztai Közösségi Ház Sándorfalva, Kéri dűlő 25. A rendezvényt megnyitja: Gajdosné

Részletesebben

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 A HA-LIS és a HA-LIU megtekintése után, a Li 2-es repülőgépeket felkereső utunk Bócsára vezetett, ahol az egykori HA-LIP tölti a nyugdíjas éveit.

Részletesebben

ÚJ TÁVLATOK MAGAZIN AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKÁBAN. 2015/2. szám IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ INGYENES MAGAZIN

ÚJ TÁVLATOK MAGAZIN AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKÁBAN. 2015/2. szám IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ INGYENES MAGAZIN EMMA 2015/2. szám MAGAZIN ÚJ TÁVLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKÁBAN ERADICAL INTELLIGENS DIAGNOSZTIKATÁMOGATÁS A GYAKORLATBAN ÚJ INTEGRÁCIÓKKAL VÁLIK MÉG HATÉKONYABBÁ AZ EMMA MINŐSÉGI ÉS MAGAS SZÍNVONALÚ

Részletesebben

A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában. Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika

A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában. Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika Computer Tomographia 1967.Első CT felvétel.mérés:9nap. Megjelenítés:2,5 óra számítógépes munka után. 1974.Első

Részletesebben

RADIOLÓGIA. A vesetumorok vaseularisatiójának és vénás terjedésének komputer tomográfiás vizsgálata

RADIOLÓGIA. A vesetumorok vaseularisatiójának és vénás terjedésének komputer tomográfiás vizsgálata 1 RADIOLÓGIA A vesetumorok vaseularisatiójának és vénás terjedésének komputer tomográfiás vizsgálata Írta: PALKÓ ANDRÁS Bevezetés A vese térfoglaló folyamatok kimutatása, elkülönítı kórismézése, stádiumba

Részletesebben

Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni

Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni Műhiba kommunikációt, avagy ha gáncsot vetnek, nem muszáj elesni A Magyar Kórházszövetség XX. Kongresszusának szakmai programjában olvastam, hogy a kommunikáció kérdése igaz sajnálatosan még csak szekció

Részletesebben

A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése

A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése Vitrai József Kiss Norbert Kriston Vízi Gábor A tanulmány a TÁMOP 5.4.1. számú kiemelt

Részletesebben

Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról *

Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról * JeMa 2015/1 MAGÁNJOG ÉS MUNKAJOG Serák István A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról * A beavatkozó perbeli jogainak határai Hivatalos

Részletesebben

Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról

Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról Halmosné Mészáros Magdolna, Békés Megyei Képviselô-testület Pándy Kálmán Kórháza, Gyula A minimumfeltétel rendszer az elmúlt több mint 10

Részletesebben

NANOS. Patient Brochure. Pseudotumor Celebri

NANOS. Patient Brochure. Pseudotumor Celebri NANOS Patient Brochure Pseudotumor Celebri Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is without warranty and for

Részletesebben

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Hálásan köszönöm Prof. Dr. Horváth Örs Péter Klinika Igazgató Úrnak, hogy sokirányú egyéb elfoglaltsága mellett idıt szakított MTA

Részletesebben

A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán

A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán Doktori értekezés tézisei Dr. Mayer László Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok

Részletesebben

Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási rendszert érintő, 2009. augusztus 16-án hatályba lépő változásokkal kapcsolatban

Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási rendszert érintő, 2009. augusztus 16-án hatályba lépő változásokkal kapcsolatban ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Ártámogatási Főosztály 1139 Budapest, XIII. Váci út 73/A Telefon: 298-24-58, Telefax: 298-24-57, E-mail: atfo@oep.hu Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási

Részletesebben