Szöveges beszámoló. a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK évi gazdálkodásáról
|
|
- Kristóf Soós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szöveges beszámoló a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK évi gazdálkodásáról
2 I. Szervezeti változások évben az Intézetben igazgatóváltás történt. Dr. Harrach Balázsnak - aki nyolc évig volt igazgató - lejárt a mandátuma. Kiírásra került az igazgatói pályázat, amelyen az igazgatóhelyettes indult és elnyerte mind az Akadémia, mind az Intézet teljes támogatását április 15-tıl Dr. Magyar Tibor lett kinevezve az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetének élére. Szervezeti felépítésünk módosult annyiban, hogy a volt igazgató vezetésével egy új témacsoport jött létre néven. Amíg az Akadémiai törvény elfogadásra nem kerül, nem módosíthatjuk az SzMsz-t, így mőködésünket továbbra is az én jóváhagyott, megújított Szervezeti és Mőködési Szabályzat írja elı, illetve szabályozza. Az Intézet a hazai állatorvos-tudomány egyetlen fıhivatású kutatóhelye és e terület molekuláris mikrobiológiai kutatási bázisa. Legfıbb feladata alapkutatások végzése az állategészségügyi szempontból jelentıs kórokozók (vírusok, baktériumok, mycoplasmák, paraziták) jobb megismerése érdekében. További feladat az eredmények gyakorlatban való hasznosításának elıkészítése, korszerő és hatékony diagnosztikai módszerek, vakcinák és védekezései eljárások kidolgozása. A kutatás és fejlesztés mellett kutatóink jelentıs szerepet vállalnak az agrár- és természettudományi felsıoktatásban, mind a graduális, mind a posztgraduális (PhD) képzésben, illetve állatorvosok továbbképzésében. A virológiai témacsoportok fı kutatási területe a háziállatok néhány jelentısebb vírusos fertızöttsége. A kórokozó vírusok genomjának molekuláris szintő elemzése megteremti az alapjait új típusú diagnosztikai módszerek és vakcinák kidolgozásának, molekuláris járványtani vizsgálatoknak, illetve a filogenetikai viszonyokat hően tükrözı rendszertan kialakításának. A bakteriológiai és mycoplasmatológiai témacsoportok feladata az egyes, közegészségügyi és állategészségügyi, valamint összehasonlító kórtani szempontból fontos baktériumok (Salmonella, E. coli, Bordetella) és mycoplasmák virulenciájának és a virulencia genetikai hátterének vizsgálata, valamint ezen ismereteknek a védekezésben és a diagnosztikában való hasznosítása. A halkórtani témacsoport feladata a természetes vizekben élı halak, elsısorban a Balaton és Kis-Balaton ivadék-korosztályú halainak rendszeres vizsgálata a paraziták által okozott károsodások felmérésére. További cél a nyálkaspórás élısködık (Myxobolus) fejlıdésének és kórtanának klasszikus és molekuláris módszerekkel történı kísérletes vizsgálata. Intézetünknél 9 kutatási csoport mőködik, melyhez szorosan kapcsolódnak a kutatási tevékenységet kiszolgáló, az intézet zavartalan mőködését elısegítı gazdasági és technikai részlegek. 2
3 II. Gazdasági környezet alakulása. Intézetünk önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkezı köztestületi költségvetési intézmény. Gazdasági tevékenységünket a Kincstár keretében végezzük. A évet értékelve megállapíthatjuk, hogy gazdálkodásunkra a gazdasági környezet és a szabályozások folyamatos változása nem kis mértékben hatással volt. Már a tervezésnél számítottunk a évi gazdálkodás nehezedésére. A gazdasági helyzet nem sokat javult. a forrást. Ezekre a feladatokra próbáltunk felkészülni és már a tervezésnél a 2006 évi kiadások és bevételek egyensúlyára törekedni. Az intézet gazdálkodása szempontjából súlyos problémákat vetett fel az NKTH-KPI késlekedése a pályázati elılegek kifizetésénél.. Napról-napra gazdálkodtunk, a kiadásokat visszafogtuk, a pillanatnyi szabad pénzkeretek átcsoportosítottuk. Sikerült az Intézet likviditását megırizni, hála az MTA gondoskodásának és a kutatók együttmőködésének. Ezt a kutatási feladatok és pályázatok, európai uniós feladatok csorbulása nélkül nem könnyő véghezvinni. A kialakított könyvelési, nyilvántartási és figyelési rendszerek biztosították a gazdálkodás napi figyelemmel kisérését. Az elıirányzatok folyamatos nyomon követése, a szükséges egyeztetés és korrigálás, a határidık, betartása elısegítette a hatékony és pontos gazdálkodást. Az év folyamán intézetünknek likviditási problémája nem volt. Sem az államháztartással, sem pedig a szállítókkal szembeni lejárt határidejő tartozásunk nem volt. Az Európai Uniós csatlakozással már megszorítások nélkül pályázhatnak kutatóink a VI. Keretprogram pályázataira, amelyeket elnyerni azonban nem könnyő és rengeteg bürokratikus többletmunkát jelentenek. A csatlakozás a tudományos élet és a kutatás-fejlesztés számára olyan lehetıségeket hordoz, amelyek régebben elérhetetlenek voltak. A K-F fejlesztés finanszírozása ugyanakkor nem különíthetı el az adott költségvetési politika negatív hatásaitól amely folyamatosan érezhetı. Az EU programok jellemzıje, hogy a támogatásokat 18 hónapos bontásban adják, amely idıtartam nem egyezik a költségvetési évvel, illetve az árfolyamváltozás is befolyásolja az adott idıszakok leszámolásait. 3
4 III. Kiadási bevételi elıirányzatok alakulása. A kiadási és bevételi elıirányzatok az alábbiak szerint alakultak: adatok ezer Ft-ban Eredeti Módosított Teljesítés elıirányzat Kiadások: ebbıl: Személyi kiadások Munkáltatókat terhelı járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Felújítás Felhalmozási kiadások Egyéb mőködési kiadás Bevételek: ebbıl: Mőködési bevétel Támogatás Támogatás értékő mőködési bevétel Egyéb mőködési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülrıl Felhalmozási pénzeszközátvétel Támogatás értékő felhalmozási bev Egyéb felhalmozási célú pénzeszközátvétel Tartalék igénybevétele Finanszírozási kiadás 35 4
5 III/a Az elıirányzat-módosítás okai: Az elıirányzatok módosításai felügyeleti szervi és saját hatáskörő végrehajtásúak voltak 2006 évben. A 2006 évi kormányzati szintő pénzügyminisztérium által elrendelt zárolás önrevíziós befizetési kötelezettségként végleges elvonásként jelentkezik 2008 évben. (Ez e Ft), A felügyeleti szervi módosítás a fiatal kutatók pótelıirányzatából, valamint a fejezetek közötti pénzeszköz átadásból adódtak (OTKA) míg a saját hatáskörő módosításokat a tartalék igénybevétele indokolta. Kiadási elıirányzatok: A személyi kiadás elıirányzata e Ft-tal lett módosítva, melybıl: - Fiatal kutatók e Ft - OTKA pénzátadás e Ft - Tartalék igénybevétele e Ft - Elnöki keret 805 e Ft - Illetményfejlesztés e Ft A felügyeleti szervi módosítás részben a fiatal kutatók bérének fedezetét szolgálta, részben a fejezet szintő pénzeszközátvétel támogatásként való folyósításából adódott. Az elnyert elnöki keretbıl is lehetett személyi kiadás. Az intézeti hatáskörben végrehajtott módosítás a tartalék igénybevételét szolgálta. A személyi kiadásokhoz kapcsolódó többlet a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzatának e Ft-tal való növelését vonta maga után. Összes módosítás: Fejezeti szintő Saját hatáskörő e Ft e Ft Dologi kiadásunk elıirányzatát e Ft-tal kellett módosítottuk az alábbi jogcímeken: - OTKA pénzátadás e Ft - Elnök keret e Ft - PHD képzés 257 e Ft - Tartalék igénybevétele e Ft - Elızı évi pénzmaradvány átvétel e Ft Felújítás eft 5
6 Felújítás: - Felújítási pótelıirányzat 700 e Ft Mivel a központi támogatás forráshiány miatt elmaradt, a felújítási tervben foglalt munkákat nem tudtuk elvégezni. A felújítást az intézet szőkös lehetıségei miatt csak a jogszabályi elıírás szerinti meghatározott bevételek utáni 5 % -s befizetési kötelezettséget fordítottuk a felújítás finanszírozására. A háromévente kötelezı tőzvédelmi felülvizsgálatot végeztettük el 2008 év elején. Felhalmozási kiadások: Az intézményi beruházási kiadások elıirányzata 2006 évben mindössze 3084 e Ft-tal lett módosítva. Ebbıl: - Felügyeleti szervi módosítás 550 e Ft ebbıl OTKA pénzátvétel miatt 550 e Ft - Tartalék igénybevétel miatt e Ft Bevételi elıirányzat: A bevételi elıirányzatunk irányítószervi intézkedés hatására e Ft-tal, míg intézményi hatáskörben e Ft-tal lett módosítva. A bevételi elıirányzat felügyeleti szervi módosítását a fejezetek közötti pénzeszköz átadásátvétel, valamint a fiatal kutatók finanszírozása eredményezte, míg intézményi hatáskörben a tartalék igénybevételét hajtottuk végre, illetve elızı évi elıirányzat átvételként érkezett elmaradt támogatás más tárcáktól e Ft értékben.. III/b. A tényleges teljesítés és az eredeti elıirányzat közötti eltérés. Kiadások Személyi kiadások: Személyi kiadásaink módosított elıirányzata az eredeti elıirányzathoz képest e Ft-tal lett magasabb. A kiadások fedezetérıl a III/a részben már szóltunk. 6
7 A személyi juttatásokon mutatkozó elmaradás e Ft része a bevételi elmaradásból, míg a e Ft teljesítési elmaradás, ami egyrészt a kötelezı maradványtartalékolás miatti elmaradt kifizetések miatt, az Innovációs Alaptól beérkezı pályázati pénzek tartalékolása miatt, valamint az EU-6 projektek 18 hónapos finanszírozási ciklusából tevıdik össze: - OTKA programok áthúzódó személyi kifizetései e Ft - Innovációs alaptól átvett pályázati pénzek a 2008 évre 6.717e Ft - NKFP 75 e FT - Boehringer keretszerzıdés terhére alkalmazottak 2008 évi bér fedezete e Ft EU-programok áthúzódó személyi kifizetése e Ft Acta Veteririnaira áthúzódó személyi kifizetése 120 e Ft - Fiatal kutatók maradványa e Ft A betervezett jutalom, és a rendszeres személyi juttatások megtakarításának terhére a teljesítmény elismeréseként e Ft jutalmat fizettünk ki évben. Erre fedezetet nyújtott a létszámcserékbıl adódó megtakarítás, valamint a saját bevétel terhére tervezett alkalmazásoknál mutatkozó megtakarítás. A jutalomból 8.051e Ft kifizetés volt, míg e Ft a megtakarítás terhére lett realizálva. Munkaadókat terhelı járulékok: A bérjellegő kifizetésekben bekövetkezı elmaradás miatt a teljesített munkaadói járulékok összege e Ft azaz e Ft-tal kevesebb az eredeti elıirányzatnál. A társadalombiztosítási járulék e Ft-tal alacsonyabb a tervezettnél, a táppénzhozzájárulás 735 e Ft volt. Az egészségügyi hozzájárulás 537 e Ft-tal lett kevesebb, míg a munkaadói járulék 173 e Ft-tal csökkent az elıirányzathoz képest. Dologi és egyéb folyó kiadások: Dologi kiadásaink összességében 110 %-ra teljesültek. Ezen belül az intézményüzemeltetési, fenntartási kiadások 89 %-ra, a szakmai tevékenységgel összefüggı speciális kiadások 188 %-ra teljesültek. Az elızetesen felszámított ÁFA kiadás 99 %-on teljesült. A tervezéskor a várható áremelkedéseket is beterveztük ebbıl következik az eredeti elıirányzat alulteljesítése. Ugyanakkor a kisjavításokra és karbantartásokra igyekszünk minél kevesebbet költeni, de nem lehet minden évben csökkenteni a kiadásainkat e téren.. A dologi kiadások alakulása 2006-ben: Megnevezés Eredeti elıirányzat Teljesítés Telj. %-a adatok ezer Ft-ban 7
8 Készletbeszerzés Kommunikációs kiadások Üzemeltetési szolg. kiadások Elızetesen felszámított ÁFA Kiküldetés, reprezentáció Egyéb dologi kiadás Szellemi tev. végzése kifizetés Egyéb befizetés Dologi kiadások összesen A fıbb eltérések indoklása. Készletbeszerzésnél a szakmai munkát elısegítı anyag eredeti elıirányzatának alacsony szintre tervezése okozta nagyrészt a +88 % különbséget elıirányzat és teljesítés között.. A dologi kiadások kisebb mértékő eltérését az eredeti elıirányzattól egyrészt a tervezés viszonylagos pontossága másrészt a maradványtartalékolási kötelezettségbıl illetve a bevételi elmaradásokból adódott szükségszerő kiadási megszorítások okozták. A szellemi tevékenységek kifizetésénél az eredeti elıirányzathoz képest csak 6 % volt a teljesülés, ami adódott a feladatok saját dolgozói körben való elvégzésébıl és a megszorító intézkedések eredményeképpen. Elıirányzat-maradvány átadás 2006 évben az Innovációs Alapnál a pályázati elılegek elszámolásánál a szigorúan betartott törvényi elıírások szerint a fel nem használt elıleget az elszámolási idıszak végén vissza kell utalni és csak ezután utalják a következı elıleget, amiben benne foglaltatik a visszautalt, de késıbb felhasználásra kerülı elıleg is. Három pályázatnál is így jártunk és e Ft-ot visszafizettunk KPI-nek. Ez a késıbbiekben (sajnos akár egy év múlva) újra elılegként megjelenik az intézetnél. Bevételek Tervezett mőködési bevételünk e Ft volt, melyet Ft-ra teljesítettünk. Az alaptevékenységgel összefüggı szolgáltatások ellenértéke 77 %-ra teljesült. Az ÁFA visszatérülések nagysága e Ft-tal kevesebb az eredeti elıirányzatnál. Az államháztartáson kívüli bevételünk e Ft volt.(61 %) Az elkülönített állami alapoktól Innovációs Alap az év utolsó percéig vártunk közel 40 millió forint pályázati elıleget, ami nem érkezett meg. A felügyeleti szervtıl kapott támogatás e Ft értékben megegyezik a módosított elıirányzat összegével. A támogatás megoszlása az alábbi: Mőködési költségek támogatása e Ft Intézeti felhalmozási kiadások támogatása 550 e Ft 8
9 III/c. Egyéb észrevételek, tájékoztatások. Az érvényben lévı jogszabály szerint az intézet külsı erıforrás bevonásával foglalkoztatott egy belsı ellenırt, aki az MTA Ellenırzési Fıosztályának beadott éves ellenırzési terv alapján végezte a munkáját. Az éves munkáról a vizsgálatok tapasztalatairól a szükséges intézkedési tervekrıl és azok megvalósulásáról az éves ellenırzési jelentés számol be. IV. Vagyoni helyzet alakulása. Beruházás Az intézet eredeti felhalmozási terve Ft volt, mely az irányító szervi módosítással e Ft-ra emelkedett. A teljesítés e Ft-ban realizálódott. A maradvány tartalékolási kötelezettség miatt a betervezett tárgyi eszköz beszerzést csak a legfontosabb gépek vásárlására korlátoztuk. A felhasznált összegbıl e Ft értékben a szakmai munkát elısegítı gépeket és felszereléseket szereztünk be. A beszerzések ÁFA költsége e Ft volt. Központi beruházási keret forráshiány miatt illetve a központi likviditási alap szükségessége miatt az MTA intézményei számára 2005 évben nem volt. Felújítás évi felújítási terveinket nagyban befolyásolta a már említett forráshiány miatti akadémiai keret elmaradása ezért itt is csak a legszükségesebbekre fordítottuk a kötelezı 5 % felújítási keretet. Egyéb feladatok alakulása. Az intézet induló tıkéje e Ft 2005 évi tıkeváltozás e Ft Saját tıke pályázati elılegek nélkül e Ft Pályázati elılegek e Ft 9
10 2006. év végén e Ft vevıtartozást, 301 e Ft kamatmentes munkáltatói kölcsönt tartunk nyilván, melybıl 2008 évben 60 e Ft törlesztés esedékes. A vevıtartozások külföldi partnereknél a számlázás, kifizetés és a banki beérkezés elhúzódásából keletkeznek. 956 e Ft egyéb követelésünk van az APEH felé az ÁFA visszaigénylés áthúzódása miatt. Befejezetlen termelés ill. félkész termékként e Ft-ot tartunk nyilván, ezt a szerzıdésben foglalt feladatot 2008 év folyamán folytatunk és kiszámlázásra kerül. A követelések szabályos leltározása és egyeztetése megtörtént. Záró pénzkészletünk e Ft az elıirányzat-felhasználási keretszámlán V. Elıirányzat-maradvány alakulása. A mérlegszerinti elıirányzat maradvány e Ft. Ebbıl a támogatás zárolás, amit önreviziós tételként kellett kimutatni e Ft. A tényleges maradvány e Ft kötelezettséggel terhelt maradvány (az 50 e Ft a bérleti díjletét, átfutó kiadás 35 e Ft). Az elıirányzat maradvány alakulását egyrészt a már említett pénzügyminiszteri rendelkezés befolyásolta, amely az elızı évi maradványösszeg 2006 évi teljesülését írta elı. Ezt a kötelezettségvállalások pénzügyi teljesítésének kitolásával, pályázati pénzek adott keretek közötti keresztfinanszírozásával illetve feladatok elvégzésének eltolásával igyekeztünk teljesíteni. Az elıirányzat maradvány összetétele az alábbiak szerint alakult: Maradvány Maradványból Személyi juttatás e Ft OTKA programok áthúzódó kifizetései Innovációs alap NKFP Boehringer keretszerzıdés EU-programok Elnöki keret EU-projekt támogatásra Fiatal kutatók maradványa ACTA VETERINARIA folyóirat Felújítási mardvány CEVA- szerzıdés Összes kötelezettséggel terhelt maradvány: VI. Vállalkozási tevékenység alakulása. Intézetünk vállalkozási tevékenységet nem folytat. 10
11 VII. Létszámváltozás okai. A beszámolási idıszak eredeti engedélyezett munkajogi létszáma 57 fı, az engedélyezett teljes létszám 64 fı. Ebbıl az Akadémia 8 fı fiatal kutató és a különbözı programokra 7 fı többletlétszámot engedélyezett. Figyelembe véve az év közbeni fluktuációt az átlagos létszám 59 fı volt év végén a betöltetlen álláshelyek száma 0. Tartósan betöltetlen (4 hónapot meghaladó) álláshely intézetünknél nem volt. VIII. Bérhelyzet alakulása évi eredeti személyi juttatás e Ft volt. A tényleges felhasználás összege e Ft. Az intézet bértömeg, átlagbér és az összes jövedelem alakulását az alábbi tábla mutatja évhez viszonyítva. Az éves bér és az átlagbér alakulása 2005 és 2006 években: Ezer forintban Bérek és pótlékok Összes jövedelem 2006 évi bértömeg (eft) évi átlagbér (havi Ft) évi átlaglétszám (fı) évi bértömeg (eft) évi átlagbér (havi Ft) évi átlaglétszám (fı) Bértömeg változása (%) 2005=
12 Átlagbér változása (%) 2005 = Az intézet a pályázatok és szerzıdések után fizethetı személyi kiadásokat a Kjt. szerint havi rendszerességgel, mint egyéb feltételtıl függı pótlékok és juttatások címszó alatt tervezi és fizeti ki. IX. Egyéb tájékoztatás. Az elızı év(ek ) költségvetési beszámolójában jelentıs összegő hibákat nem állapított meg az ellenırzés, így módosításokra az elızı évek beszámolóiban nem volt szükség. A saját bevétel szintentartása és növelése érdekében intézetünk kutatói évben is pályáztak sikerrel az EU-VI, OTKA, GAK, FVM, MEH által kiírt kutatói pályázatokra. Öt EU-VI. projektben veszünk részt. Az év végén nyertünk egy újabb EU-VI programban való részvételt. A könyvtárfejlesztésre intézetünk évben e Ft-t. fordított, míg 2006 évben csak e Ft-ot, pedig olyan folyóiratokat fizettünk elı, amelyek az egész országban csak nálunk találhatók meg és az állatorvosi kutatásokhoz elengedhetetlenül szükségesek. Ez a feladat nagy anyagi terheket ró a gazdálkodásunkra, amit 2006 évben nem tudtuk intézeti pénzbıl finanszírozni. Próbálkozunk új forrásokon keresztül, akár online, egyéni elıfizetéssel vagy ingyenes forrásokon keresztül a a fontosabb folyóiratokhoz hozzájutni. Kérjük szöveges beszámolónk szíves elfogadását. Budapest, február
13 Megygyesi Edina gazdasági vezetı 13
Szöveges beszámoló. a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK. 2009. évi gazdálkodásáról
Szöveges beszámoló a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK 2009. évi gazdálkodásáról I. Szervezeti változások. Az Intézet a hazai állatorvos-tudomány egyetlen fıhivatású kutatóhelye
MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló
MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2011. évben szervezeti változás az Intézetben nem volt. Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív, negatív hatások Az Intézet
2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. 1.1. A fejezet felügyeletét ellátó szerv neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe
2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. A fejezet felügyeletét ellátó szerv neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Költségvetési szerv megnevezése:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET 2010. évi KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ JELENTÉS SZÖVEGES INDOKOLÁS Gazdálkodás 1 1) Szervezeti változások 2010. évben az Intézet fejlıdését
KORMÁNYZATI ELLENİRZÉSI HIVATAL. Szöveges indoklás. a Kormányzati Ellenırzési Hivatal évi költségvetésének végrehajtásáról
KORMÁNYZATI ELLENİRZÉSI HIVATAL Szöveges indoklás a Kormányzati Ellenırzési Hivatal költségvetésének végrehajtásáról 1 Feladatkör, tevékenység A címhez/alcímhez tartozó intézmények száma, neve, törzskönyvi
KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2006. Budapest, 2006. március 08. 2 2006. évi költségvetési alapokmány 1. Azonosító adatok Felügyeleti szerv: Magyar Tudományos
A saját bevételeinket igyekeztünk túlteljesíteni, illetve pályázatok útján növelni.
Kodály Zoltán Általános Iskola 3100 Salgótarján, Mártírok útja 3. (32) 411-688, 411-557 Fax: (32) 423-085 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Salgótarján Múzeum tér 1. Tárgy: Szöveges beszámoló
Költségvetési alapokmány
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETE H-1143 Budapest, Hungária krt. 21. Tel: 467 4060 Fax: 467 4076 Költségvetési alapokmány Ikt.szám: 497/2008 1. Azonosító adatok: 1.1. Fejezet:
Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év
Szöveges beszámoló Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész 2014. év 1 1. A 2014. évi költségvetési támogatás A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2014. évre elfogadott költségvetési támogatása
MÁK PF.II. program Készült: 2014.09.09 11 óra 30 perc 1.Lap Központi költségvetési szervek 2004. évi beszámolója (2004.2. idıszak)
MÁK PF.II. program Készült: 2014.09.09 11 óra 30 perc 1.Lap Szükített lista elölapja 2014.09.09-án 11:29:57-kor készített szőkítés szempontjai Őrlap 01, 38, 98 MÁK PF.II. program Készült: 2014.09.09 11
Kiosztós anyag. Társulási Tanácsának 2014. június 26-i ülésére
Kiosztós anyag Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 214. június 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizsei Közfeladat-ellátó Társulás 214. évi
Költségvetési alapokmány
1 Költségvetési alapokmány 1. Fejezet száma, megnevezése - Felügyeleti szerv megnevezése: székhelye: száma: Magyar Tudományos Akadémia Budapest XXXIII. 2. Költségvetési szerv a. azonosító adatai - Köztestületi
E l ı t e r j e s z t é s
Kéthely Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8713 Kéthely, Ady Endre u. 1. Ügyiratszám: 1109/2015. 2. számú elıterjesztés E l ı t e r j e s z t é s az Önkormányzat 2014. évi költségvetését megállapító
MTA Nyelvtudományi Intézet 2009. évi szöveges beszámoló
MTA Nyelvtudományi Intézet 2009. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2009. évben szervezeti változás az Intézetben nem volt. A gazdasági vezetı személyében történt változás. Az elızı gazdasági
Kimutatás az önkormányzati vagyon 2006-2009. közötti változásáról
1. számú melléklet Kimutatás a költségvetés teljesítésének alakulásáról 2006-2009. Sorszám Megnevezés ezer Ft Tény Tény Változás 2 006 2 009 %-a 1 2 01. Személyi juttatások 549 306 537 139-2,2% 02. Munkaadókat
Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2009. (XI. 27.) számú rendelete
Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2009. (XI. 27.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl szóló 1/2009. (II. 12.) számú rendelet módosításáról Lócs Községi Önkormányzat
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2009. (IX. 15.) számú rendelete
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2009. (IX. 15.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl szóló 2/2009. (II. 12.) számú rendelet módosításáról Sajtoskál Községi
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9/2015.(IV.30.) rendelete
Kéthely Község Önkormányzat Képviselı-testületének 9/2015.(IV.30.) rendelete Kéthely Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetését megállapító 2/2014.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kéthely
MTA Nyelvtudományi Intézet 2013. évi szöveges beszámoló
MTA Nyelvtudományi Intézet 2013. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2013. évben az Intézetben osztályszerkezet szinten kismértékő változás történt. Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív,
Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola
Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola H-3100 Salgótarján Május 1. út 58. Tel: 06-32/411-898 Fax: 06-32/417-248 School of the team of economic experts of the developement of human resources of the
Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. Szöveges Indoklás. 2004. évi Beszámolóhoz
Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Szöveges Indoklás 2004. évi Beszámolóhoz 1. Szervezeti változások bemutatása Az Intézet 10 tudományos-, és 6 nem tudományos feladatokat
MTA Nyelvtudományi Intézet 2012. évi szöveges beszámoló
MTA Nyelvtudományi Intézet 2012. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2012. évben szervezeti változás az Intézetben nem volt. Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív, negatív hatások Az Intézet
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Polgármestere
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Polgármestere Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 50/A. (4) bekezdésében meghatározottak alapján az önkormányzat vagyoni, pénzügyi helyzetérıl, valamint
KÖNYVVITELI MÉRLEG. szakágazat őrlap év idıszak szerv megnevezése. szám
KÖNYVVITELI MÉRLEG 1 3 2 7 8 2 2 1 5 1 1 1 1 7 5 1 1 1 2 1 2 5 2 Kormányzati Ellenırzési Hivatal cím/alcím/ településtípus szakágazat őrlap év idıszak szerv megnevezése Sor- Elızı év ESZKÖZÖK szám állományi
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2015.
KÖNYVVITELI MÉRLEG egyéb hosszú lejáratú követelésekbıl a mérlegfordulónapot követı egy éven belül esedékes részletek (195-bıl)
KÖNYVVITELI MÉRLEG ESZKÖZÖK Sor- Elızı év Tárgyév szám állományi érték 1 2 3 4 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke (1111., 1121.) 1 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (1112., 1122.) 2 3. Vagyoni
ELİTERJESZTÉS. a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére
ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére Tárgy: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének elfogadása Elıterjesztı: Elıterjesztést
intézmények. (4) A Polgármesteri Hivatal költségvetésében alcímet alkot a Helyi Kisebbségi Önkormányzat igazgatási tevékenysége.
Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2011. (II.22.) önkormányzati rendelete a 2011. évi önkormányzati költségvetésrıl intézmények. (4) A Polgármesteri Hivatal költségvetésében alcímet
Módosítás I. Módosított I. Kiadások 2014
I.mérleg Bevételek Eredeti elıirányzat 214 Módosítás I. Módosított I. Kiadások Eredeti elıirányzat 214 adatok eft-ban Módosítás I. Módosított I. Költségvetési bevételek 1 27-11 1 259 Költségvetési kiadások
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 02/01 264967 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012......
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2008. (II. 27.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetésérıl
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2008. (II. 27.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetésérıl Gárdony Város Önkormányzat Képviselıtestülete az Államháztartásról szóló,
MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év
MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2009. év 2009. március MTA Társadalomkutató Központ költségvetési alapokmánya a 217/1998. (XII. 30) Korm. rendelet értelmében I. Azonosító adatok Felügyeleti
Madách Imre Gimnázium
Madách Imre Gimnázium 3100 Salgótarján, Arany János út 12. : 32-411-353 fax: 32-411-104 e-mail: madach@madach-starjan.sulinet.hu Igazgató: Pauman Mária Alapítva: 1923 G- 31-1/2006. Tárgy: 2005. évi költségvetési
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 14/2013. (VII. 04.) önkormányzati rendelete
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (VII. 04.) önkormányzati rendelete Sárospatak Város Önkormányzatának költségvetésérıl szóló 3/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2010.(III.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról Csákberény Községi Önkormányzat Képviselı-testülete
1. Az adósság és az önkormányzat által nyújtott hitelek állományának kimutatása
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2006.(II. 17.) KT számú rendelete az önkormányzat költségvetésének elıterjesztésekor, illetıleg a zárszámadáskor a képviselı-testület részére tájékoztatásul bemutatandó
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. február 19-i ülésére
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi
Kadarkút Város Önkormányzatának. 3/2006.(II. 13.) rendelete
Kadarkút Város Önkormányzatának 3/2006.(II. 13.) rendelete az önkormányzat költségvetésének elıterjesztésekor, illetıleg a zárszámadáskor a képviselı-testület részére tájékoztatásul bemutatandó mérlegek
ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A SIÓ-VÖLGYI NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŐ MEGOLDÁSÁRA. Módosítás I. Módosított I.
I.mérleg Bevételek Eredeti elıirányzat 214 Módosítás I. Módosított I. Kiadások Eredeti elıirányzat 214 adatok eft-ban Módosítás I. Módosított I. Költségvetési bevételek 172 191 12 124 184 315 Költségvetési
Remeteszılıs Község Zárszámadás
1. számú melléklet MÉRLEG 28-12-31 Eszközök s. Elızı év Tárgy év Források s. Elızı év Tárgy év 4 Szellemi termékek 4 4669 3554 1 Induló tıke 63 5 Immateriális javakra adott elılegek 5 2 Tıkeváltozások
I.mérleg. adatok eft-ban
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzatának 215. évi tervezett mérlege I.mérleg Bevételek Eredeti elıirányzat 215 Kiadások adatok eft-ban Eredeti elıirányzat 215 Költségvetési bevételek 28 722 Költségvetési
KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete Tihany KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 1. Fejezet száma, megnevezése: XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 11-i ülésére
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kötelezettségvállalás, esedékes Kötelezettségvállalás, esedékes végleges Kötelezettségvállalás, Kötelezettségvállalás,
Szöveges beszámoló 2005. év
Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzata és teljesítése 2009. évben
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2009. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok
Nagymányok Nagyközség Önkormányzata 2008. évi költségvetésének Pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Sorsz. Bevételi jogcím
1.a sz. melléklet Nagymányok Nagyközség Önkormányzata 2008. évi költségvetésének Pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Sorsz. Bevételi jogcím Eredeti Mód. Teljesít. 1. I. Mőködési bevételek 122599 140458
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL BESZÁMOLÓ
NYÍRMÁRTONFALVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL BESZÁMOLÓ Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat 2008. évi gazdálkodásáról TISZTELT KÉPVISELİ-TESTÜLET! Az Államháztartásról szóló, többször módosított
2012 Féléves beszámoló
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 327361 1091 02 02/02 17530 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012...... a beszámoló elkészítéséért
Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére
Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2015.
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére
Elıterjesztés sorszáma: 2. Melléklet: 2 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 2-i ülésére Tárgy: A Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó
Államháztartási egyedi azonosító. Sorszám
szerv, megnevezése Személyi juttatások (51-52) (=2/49) Társadalombiztosítási járulék, munkaadói járulék, táppénz-hozzájárulás és korkedvezmény-biztosítási járulék (531,532,534,535,536,537,538) (=2/5+51+52+54+55+56)
2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 66/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 66/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Önkormányzata, Gyulakeszi Község Önkormányzata és Raposka Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2014. április 25-i nyilvános
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései: 2013. évi eredeti elıirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE KIVONAT
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE KIVONAT LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT SOROS ÜLÉSÉNEK JEGYZİKÖNYVÉBİL B4 8/2011. (IV.26.) Ör. számú
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 309127 1051 20 1100 38137 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1011 2012......
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Iklanberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (IX. 11.) önkormányzati rendelete
Iklanberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (IX. 11.) rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 1/2012. (II. 12.) rendelet módosításáról Iklanberény Községi Önkormányzat
A /2011. ( ) önkormányzati rendelethez a Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegérıl
a Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegérıl 1. sz. melléklet Sorszám Megnevezés Bevételek I. Mőködési bevételek 11 512 284 11 542 146 100,3% 1. intézmények
Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Mőködési Rend 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010.
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Egeraracsa Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetését megállapító
IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A
ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1817/2009. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ü l é s é r e Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
B1-B7. Költségvetési bevételek
B1-B7. Költségvetési bevételek 1. melléklet a 7/215. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Nyim Község Önkormányzatának 214. évi bevételi ai Sorszá Rovat megnevezése Rovat Eredeti száma m 1. 2. 3. 4. 1 Helyi
Sorszám Részmunkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)
Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2008. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok
Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 300081 1051 17 05/00 038764 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1145 Budapest Columbus utca
2015 PMINFO - II. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 417930 1254 17 0415 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7136 Fácánkert
XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának február 11-i ülésére
Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás Társulási Tanácsának 2015. február 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2007. ÉV 2008. ÁPRILIS 30. 1. Általános kiegészítések A pénztár mőködési formája: kiegészítı egészségpénztár Alapítás idıpontja: 1999. november
Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya évi pénzügyi beszámoló
Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya 51. 2007. évi pénzügyi beszámoló Az intézmény pénzügyi helyzetét a forráshiány jellemezte. Állandó finanszírozási
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2010. (II.26.) KT rendelete Sajószentpéter Város Önkormányzata évi költségvetésérıl
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2010. (II.26.) KT rendelete Sajószentpéter Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésérıl Sajószentpéter Város Önkormányzatának Képviselı-testülete
Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előirányzata és teljesítése 04 Egyéb
GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2010. (II. 17.) KT. SZ. RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLT- SÉGVETÉSÉRİL
GESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2010. (II. 17.) KT. SZ. RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLT- SÉGVETÉSÉRİL Geszt Község Önkormányzatának Képviselı-testülete - az államháztartásról
Bózsva község Önkormányzatának 1 /2011. (II. 15 ) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésérıl
Bózsva község Önkormányzatának 1 /2011. (II. 15 ) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl Bózsva Községi önkormányzat képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Csepreg város 2010. I. félévi költségvetési beszámolója
1 Csepreg város 2010. I. félévi költségvetési beszámolója Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Csepreg Város Önkormányzata 2010. I. félévben is ellátta az önkormányzatokról szóló törvényben
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása
ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 50.068/2007 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2006. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552
MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év
MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2007. év 2007. március MTA Társadalomkutató Központ költségvetési alapokmánya a 217/1998. (XII. 30) Korm. rendelet értelmében Felügyeleti szerv I.
LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. /IX.30./ önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. /III.05./számú rendeletének módosításáról Az önkormányzat
Táblatípus : 20 2007.2 éves beszámoló Készült : 2008.05.28
Intézmény neve: Magyar Bányászati Hivatal Év: 27 Típus: Beszámolók Táblatípus : 2 27.2 éves beszámoló Készült : 28.5.28 Fejezet: 15 Szektor: 151 Törzsz: 381 Cím,alcím: 11 Magyar Bányászati és Földtani
2014. évi elıirányzat KIADÁSOK
Költségvetési rendelet őrlapjainak összefüggései: 2014. évi elıirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.
2007. évi tény évi eredeti előirányzat
A Köztársasági Elnökség fejezet és a hozzá rendelt államhatalmi költségvetési szerv a Köztársasági Elnöki Hivatal a beszámolási időszakban ellátta mindazokat a feladatokat, amelyeket a jogszabály, az Alapító
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. március 23-i ülésére
5. E L İ T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. március 23-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege
1.1. melléklet az 5/2015.(V.22.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2014. év költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek 1 2 3 4 1. I. Önkormányzat
Készült: :36
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások
Dusnok Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2013. (III.4.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról
Dusnok Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2013. (III.4.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Dusnok Község Önkormányzatának Képviselı-testülete
08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04
3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) /20-52, fax: ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T É K E L É S E
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI SZERVEK 3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 20-02 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T
KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY
Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2007. Budapest, 2007. március 07. 2 2007. évi költségvetési alapokmány 1. Azonosító adatok Felügyeleti szerv: Magyar Tudományos
19/2014. (VI. 26.) TH.
Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa I/1336/5/214. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2009. (III. 17.) rendelete az önkormányzat évi költségvetésérıl
Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2009. (III. 17.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl Az Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított
határozza meg: Dunabogdány Község Önkormányzata 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete a évi önkormányzati költségvetésrıl
Dunabogdány Község Önkormányzata 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete a 2013. évi önkormányzati költségvetésrıl Dunabogdány Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott