Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Tervezési Bizottság október 27-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Tervezési Bizottság 2010. október 27-i ülésére"

Átírás

1 3. napirend Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Tervezési Bizottság október 27-i ülésére Tárgy: Döntés a évi Dél-Dunántúli Akcióterv munkaanyagának véleményezéséről Előterjesztő: Kovács Zoltán, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség tervezési csoportvezetője Tisztelt Bizottság! 2010 októberében rendkívül feszített időütemezés mellett kezdetét vette a évi Dél-Dunántúli Akcióterv (DDAT) tervezése az alábbiak szerint: feladat idő intervallum felelős Akcióterv sablon és tervezési útmutató KOR IH elkészítése egyeztetés a szaktárcákkal minden IH akcióterv feltöltése IH-k / KSz-ek akcióterv társadalmi egyeztetése IH-k konstrukciók tervezése IH-k / KSZ-ek akcióterv Kormány általi elfogadása NFM konstrukciók paraméterezése Welt pályázatok megjelenése től IH-k A fenti összeállítás alapján látható, hogy az Akcióterv tervezési szakasza a korábbi két Akcióterv elkészítésénél kialakított hozzávetőlegesen 6 hónapos időtartam vonatkozásában mindösszesen 1 hónapra redukálódott. A rövidebb tervezési időt azzal kompenzálja az intézményrendszer, hogy a Kormány által elfogadásra javasolt anyagban mindössze konstrukció és nem komponens szintig kerülnek lehatárolásra a tématerületek és a forráskeretek, ezzel adva nagyobb szabadságot a pályázati kiírások megfogalmazásához. A ROP IH és a DDRFÜ között október 19-én bilaterális egyeztetésre került sor, ahol áttekintésre került az akcióterv munkaanyaga, ahol már komponens azaz pályázati kiírás szintig kerültek áttekintésre az egyes tématerületek.

2 Prio ritá s A ROP IH által megküldött, a évi DDAT munkaváltozatát jelen előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza, melynek összefoglaló táblázata az alábbi: (A szürkével szedett cellák korábbi, a évi DDAT-ben indítani nem tervezett pályázatok) I. Városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése II. A turisztikai potenciál erősítése a régióban III. Humán közszolgáltatások Konstrukció Üzleti infrastruktúra Vállalkozói tanácsadás igénybevételének támogatása A vállalkozások közötti együttműködések erősítése Komponens évi keret (Mrd Ft) 1.1.1a Ipari park fejlesztés 0, b Inkubátorház fejlesztés 0, c Barnamezős területek 0, d Telephelyfejlesztés 2, e Regionális ipartelepítés 1.1.1f LHH kistérségek komplex üzleti infrastruktúra 1.1.1g Regionális Vállalkozásfejlesztési Alap 1.1.1h Alkonyatipar 1, Vállalkozói tanácsadás igénybevételének támogatása Regionális jelentőségű klaszterek és a vállalkozások közötti együttműködések erősítése közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és 0, Kísérleti akciók, programok Kísérleti akciók, programok Mindösszesen: 5, a Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása 1, b Fürdő- és tematikus vonzerőfejlesztés 0, c Helyi jelentőségű egészségturisztikai k támogatása Komplex turisztikai 2.1.1d Balatoni komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása 1,00 termékcsomagok kialakítása 2.1.1e Kiemelt projekt 2, f Balatoni kiemelt projekt 2.1.1g Kiemelt gazdasági jelentıségő turisztikai nagyberuházás 2.1.1h Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak 2.1.1i Turisztikai szolgáltatásfejlesztés 1, Szálláshelyek és turisztikai Szálláshelyek 1, a Turisztikai klaszterek és beszállítói rendszerek Turizmusban érintett szereplők együttműködésének 2.1.3b Desztináció menedzsment szervezetek kialakítása a régióban ösztönzése 0, c Balatoni turisztikai desztináció menedzsment szervezet kialakítása 0,15 Mindösszesen: 8, Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Közszolgálati intézmények akadálymentesítése 3.1.2a Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik Intergált kis- és mikrotérségi 2,60 oktatási hálózatok és központjaik 3.1.2b Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik az LHH 3.1.3a Integrált ikrotérségi egészségügyi és szolgáltató központok 3.1.3b Önálló vagy funkcionálisan önálló járóbeteg központok Egészségügyi és szociális 3.1.3c Egészségügyi rehabilitációs k támogatása 2,50 ellátás 3.1.3d. Gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségének 1, e. Gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségének az LHH 3.1.3f Civil 0, E-közigazgatási rendszerek E-közigazgatási rendszerek Mindösszesen: 9,40 0,40

3 Prio ritá s IV. Integrált városfejlesztési akciók támogatása V. Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés Konstrukció Városfejlesztési akciók támogatása Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja Komponens Megjelentetés dátuma 4.1.1a Integrált városfejlesztési akciók támogatása 4.1.1b Integrált városfejlesztési akciók támogatása az LHH 4.1.1c Megyei jogú városok integrált 4.1.1d A pécsi Európa Kulturális Fővárosa 2010 programhoz kapcsolódó regionális k megvalósítása 4.1.1e JESSICA 4.1.2a Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja b Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja az LHH Pécs EKF 2010 program 4.1.3a Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása kiemelt projektjeinek megvalósítása Mindösszesen: A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek Kerékpárforgalmi hálózat megteremtése 5.1.2a A közösségi közlekedés projektgenerálás Közösségi kközlekedés színvonalának javítása 5.1.2b A közösségi közlekedés színvonalának javítását célzó infrastrukturális beruházások támogatása 2, a A hálózati jelentőségű mellékút hálózat, valamint a településeket feltáró úthálózat a hiányzó szakaszok kiépítésével, a meglévő hálózat elemeinek korszerűsítésével 7, b A hálózati jelentőségű mellékút hálózat, valamint a A hálózati jelentőségű mellékút településeket feltáró úthálózat a hiányzó szakaszok hálózat kiépítésével, a meglévő hálózat elemeinek korszerűsítésével az LHH 5.1.3c A közlekedés biztonságát javító k az országos közúthálózat települések belterületét érintő átkelési szakaszain 5.1.4a A kistelepülések szennyvízkezelésének 4, A kistelepülések 5.1.4b A kistelepülések szennyvízkezelésének az LHH szennyvízkezelésének 5.1.5a A felszíni vizek védelmét szolgáló k regionális jelentőségű vízvédelmi területeken 1, Környezeti veszélyelhárítás 5.1.5b Települési bel- és külterületi vízrendezés 3, c Települési bel- és külterületi vízrendezés az LHH 5.1.5d Balatoni és dunai omlásveszélyes partfalak stabilizálása 1,00 Mindösszesen: 20, évi DDAT mindösszesen: 45,32 A megküldött munkaanyaggal összefüggésben az alábbi észrevételek fogalmazhatóak meg: 1. prioritás Városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése A prioritás keretében a fő hangsúly a kis- és középvállalkozások minél intenzívebb közvetlen támogatásán van, ennek megfelelően javasolható, hogy: - az 1.1.1/a,b és c komponensek egyben, indikatív forrás felosztás nélkül 0,5 Mrd Ft-os kerettel kerüljenek meghirdetésre

4 - az 1.1.1/a, b és c komponensen felszabaduló 1 Mrd Ft kerüljön átcsoportosításra az 1.1.1/e Regionális ipartelepítési pályázatra 2. prioritás A turisztikai potenciál erősítése a régióban Hasonlóan a gazdaságfejlesztési prioritáshoz a turisztika fejlesztését célzó prioritásban is a kis- és középvállalkozások támogatása élvez előnyt, ennek megfelelően az NFÜ - a kiemelt projektek kivételével - a kedvezményezettek köréből kiemelte az önkormányzatokat. (önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok továbbra is pályázhatnak) A prioritás forrásallokációja kapcsán javasolható, hogy: - a 2.1.1/d pályázati komponens kerüljön összevonásra a 2.1.1/a komponenssel és azzal együtt meghirdetésre tekintettel a balatoni pályázatok alacsony számára 3. prioritás Humán közszolgáltatások A prioritásban javasolt módosítások az alábbiak: - a E-közigazgatási rendszerek fejlesztését célzó pályázati kiírás kerete kerüljön átcsoportosításra a oktatásfejlesztési pályázatra, és a Bizottság kérje fel a Regionális Fejlesztési Tanácsot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a komponens támogatása az Elektronikus közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretéből valósuljon meg. - a 3.1.3/a Egészségügyi és szociális szolgáltató központok fejlesztését célzó pályázati kiírás kerete - a korábbi alacsony érdeklődés okán - kerüljön csökkentésre 1 Mrd Ft-tal, és az így felszabaduló forrás - a régiós igények ismeretében - a 3.1.3/c Rehabilitációs kórházket célzó pályázatra kerüljön átcsoportosításra. - a 3.1.3/f Civileknek szóló pályázati kiírás kerete 300 MFt-tal kerüljön csökkentésre és 200 MFt kerettel rögzítésre, majd a felszabaduló források a 3.1.3/d Bölcsődei és családi napközik fejlesztést célzó pályázati kiírásra kerüljenek átcsoportosításra, így emelve meg annak keretét 1,1 Mrd Ft-ra. 4. prioritás Integrált városfejlesztési akciók támogatása A prioritás az Ügynökség számításai alapján jelentős, jelen állapot szerint mintegy 2,7 Mrd Ft megtakarítással rendelkezik, mely döntően a korábbi pályázók visszalépéseiből adódik, s ami az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) hiátusai miatt még nem látható. Ennek megfelelően javasolható, hogy: - amennyiben a megtakarítások véglegesen kivezetésre kerülnek az EMIR rendszerből a felszabaduló keretek első sorban a 4.1.1/a Integrált városfejlesztési akciók támogatását célzó pályázati kiírás keretében és annak megnyitásával kerüljenek figyelembe vételre

5 - ugyancsak a visszahulló források ismeretében, a szociális lakásépítésnek teret adó ERFA rendelet pályázati rendszerben történő alkalmazását követően a Szociális városrehabilitációs pályázat elindítása is javasolt 2011 év második felében. 5. prioritás Közlekedés- és környezetfejlesztés A prioritás egyes konstrukcióinak és komponenseinek forrásaránya a ROP IH-DDRFÜ bilaterális egyeztetésen elfogadottaknak megfelelően került lehatárolásra, ugyanakkor a pályázati tapasztalatok okán javasolható az 5.1.5/a és 5.1.5/b pályázati komponensek összevonása és egy pályázat keretében történő meghirdetése. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy tárgyalja meg az előterjesztést és hozza meg döntését. Pécs, október 25. Határozati javaslat: Kovács Zoltán A Dél-Dunántúli Regionális Tervezési Bizottság áttekintette a évi Déldunántúli Akcióterv munkaanyagát, és azt a módosító javaslatok figyelembe vétele mellett, az előterjesztés 1. számú mellékletében közölt tartalommal elfogadja. A Bizottság felkéri elnökét, hogy a döntésről tájékoztassa a Regionális Fejlesztési Tanácsot. Határidő: azonnal Felelős: a Tervezési Bizottság elnöke

Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. november 11-i ülésére

Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. november 11-i ülésére 13. napirend Előterjesztés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. november 11-i ülésére Tárgy: Döntés a 2011-13. évi Dél-Dunántúli Akcióterv munkaanyagának véleményezéséről Előterjesztő: Gelencsér

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei. Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012.

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei. Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012. november A Dél-Dunántúli Operatív Program keretszámai Prioritás OP forrás

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2009. évi ülései és napirendi pontjai

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2009. évi ülései és napirendi pontjai A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései és napirendi pontjai 01. 22. 3) Döntés a Dél-Dunántúli Operatív Programban tervezett, a Leghátrányosabb helyzet kistérségek (LHH) komplex felzárkóztató

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Operatív Program 2011-13-as akcióterve

A Dél-Dunántúli Operatív Program 2011-13-as akcióterve Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A Dél-Dunántúli Operatív Program 2011-13-as akcióterve 2010. november 30. 1/13 I. Prioritás bemutatása - DDOP 1. Városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. évi ülései 1. sz. melléklet 2010. január 7-i ülés zárt ülés 2010. január 21-i ülés napirendje: 4) Döntés a Pécs Város Önkormányzata által a KÖZOP keretében

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK AKTUÁLIS ÁLLÁSÁRÓL április 13.

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK AKTUÁLIS ÁLLÁSÁRÓL április 13. Táblázat adattartalma : o keretösszeg: minden esetben a felhívásban megjelent keret (a végső döntések után fennmaradó keretek esetleges átcsoportosításai nem jelennek meg ebben az oszlopban); o : a benyújtási

Részletesebben

A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja Tájékoztató a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2009. évi Tolna megyét érint tevékenységérl Eladó:

Részletesebben

A Dél-alföldi régió a regionális fejlesztések tükrében

A Dél-alföldi régió a regionális fejlesztések tükrében A Dél-alföldi régió a regionális fejlesztések tükrében Balogh László ügyvezető igazgató DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. Szeged, 2008 október 7. A Dél-alföldi régió sajátosságai

Részletesebben

Regionális Operatív Programok

Regionális Operatív Programok Regionális Operatív Programok A ROP-ok az ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERVBEN Tematikus és területi prioritások Operatív programok: Területfejlesztés (ROP-ok) Gazdaságfejlesztés (GOP) Közlekedésfejlesztés

Részletesebben

Tárgy: A KDOP 2011-2013 évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a Lemaradó régiók növekedése tárgyú projekt bemutatása

Tárgy: A KDOP 2011-2013 évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a Lemaradó régiók növekedése tárgyú projekt bemutatása E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. február 24. ülésére Tárgy: A KDOP 2011-2013 évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a Lemaradó régiók növekedése

Részletesebben

Dél-dunántúli Operatív program. Akcióterv ( ) december 20.

Dél-dunántúli Operatív program. Akcióterv ( ) december 20. Dél-dunántúli Operatív program Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20. I. Prioritás bemutatása - 1. prioritás: Városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése 1. Prioritás tartalma

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül. Varju László, Elnök, KMRFT október 14.

A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül. Varju László, Elnök, KMRFT október 14. A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül Varju László, Elnök, KMRFT 2008. október 14. KMRFT - Adatok, feladatok A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács

Részletesebben

A KDOP évi Akciótervének pályázati lehetőségei. Kígyóssy Gábor, KDRFÜ vezető tervező Székesfehérvár, március 30.

A KDOP évi Akciótervének pályázati lehetőségei. Kígyóssy Gábor, KDRFÜ vezető tervező Székesfehérvár, március 30. A KDOP 2011-2013. évi Akciótervének pályázati lehetőségei Kígyóssy Gábor, KDRFÜ vezető tervező Székesfehérvár, 2011. március 30. Az ÚSZT legfőbb céljai Az Új Széchenyi Terv középpontjában a foglalkoztatás

Részletesebben

Az NFT 2-ről röviden

Az NFT 2-ről röviden Tájékoztató a DAOP és az NFT II. aktuális állapotáról, tervezett pályázati lehetőségeiről Mohl Péter DARFT Kht. Az NFT 2-ről röviden NFT 2 (2007-13) 22,3 Mrd EURO 1) Gazdaságfejlesztés OP 674 Mrd Ft 2)

Részletesebben

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató A válság és a régió Szakmai berkekben köztudott, hogy a gazdaságfejlesztéshez és pályázatokhoz kapcsolódó intézményrendszer meglehetısen sokszereplıs

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Régió Humán Közszolgáltatások Programja A kulturális és szabadidő szolgáltatások fejlesztése

A Dél-Dunántúli Régió Humán Közszolgáltatások Programja A kulturális és szabadidő szolgáltatások fejlesztése A Dél-Dunántúli Régió Humán Közszolgáltatások Programja A kulturális és szabadidő szolgáltatások fejlesztése Baksa János Tervező menedzser Szekszárd, 2009.03.26 Az előadás tartalma Kulturális és szabadidős

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS BESZÁMOLÓJA 2009.

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS BESZÁMOLÓJA 2009. A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS BESZÁMOLÓJA 2009. Pécs, 2009. Tartalom 1.) pont A regionális fejlesztési tanács együttműködésének értékelése a kistérségi fejlesztési tanácsok, a megyei területfejlesztési

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete 1 Mellékletek M1. táblázat Az NFÜ projektadatbázisának és a KELER Zrt. ISIN-adatbázisának struktúrája NFÜ-adatbázis mező KELER

Részletesebben

Beadás kezdete. Beadás vége

Beadás kezdete. Beadás vége OP Azonosító kód Pályázat címe Keret (Mrd Ft) Beadás kezdete Beadás vége Pályázók köre Támogatás összege Támogatás mértéke GOP- 2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése, megerősítése 1,27 2009.08.31

Részletesebben

Közép-dunántúli Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20.

Közép-dunántúli Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20. Közép-dunántúli Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20. I. Prioritás bemutatása - 1. prioritás: Gazdaságfejlesztés 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter) A

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA ZALA MEGYE TOP FEJLESZTÉSEK

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA ZALA MEGYE TOP FEJLESZTÉSEK SZÉCHENYI PROGRAMIRODA ZALA MEGYE TOP FEJLESZTÉSEK AZ ITP ELFOGADÁSA A Zala Megyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) végrehajtásának zalai keretrendszerét Integrált

Részletesebben

A közötti európai uniós programozási időszak előrehaladásának, valamint a közötti időszak várható feladatainak áttekintése

A közötti európai uniós programozási időszak előrehaladásának, valamint a közötti időszak várható feladatainak áttekintése A 2007-13. közötti európai uniós programozási időszak előrehaladásának, valamint a 2014-20. közötti időszak várható feladatainak áttekintése PBKIK pályázói tájékoztató fórum Nagy Árpád tervezési csoportvezető

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei MANERGY záró konferencia Pécs 2014. Június 4. Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Tájékoztató a 2007-2008. évi DAOP-os pályázatokról. Dátum: 2009. október 19.

Tájékoztató a 2007-2008. évi DAOP-os pályázatokról. Dátum: 2009. október 19. Tájékoztató a 2007-2008. évi DAOP-os pályázatokról Dátum: 2009. október 19. A közzétett pályázati keretek Prioritás száma, neve 1. Regionális Forrás 2007-2013-ban (millió Ft) Meghirdetett forrás 2007-2008-ban

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Opera3v Program (TOP) prioritásai

A Terület- és Településfejlesztési Opera3v Program (TOP) prioritásai Opera3v Programok Szakmai Konzultáció Székesfehérvár 2013. december 4. A Terület- és Településfejlesztési Opera3v Program (TOP) prioritásai Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 1

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

Városrehabilitációs tapasztalatok a Dél-Dunántúlon Béres Gábor

Városrehabilitációs tapasztalatok a Dél-Dunántúlon Béres Gábor Városrehabilitációs tapasztalatok a Dél-Dunántúlon Béres Gábor tervező menedzser Pécs, 2010. november 18. A városrehabilitációs pályázatok jellemzői A városrehabilitációs kiírások a ROP-ok legkomplexebb

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP)

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AZ ELŐADÁS TARTALMA 1. A TOP STRATÉGIAI CÉLJA, HATÁSKÖRE, TERÜLETI FUNKCIÓJA 2. A TOP FORRÁSKERETE 3. A TOP PRIORITÁSTENGELYEI 4. A TOP VÉGREHAJTÁSI

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv ( ) december 20.

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv ( ) december 20. Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20. I. Prioritás bemutatása - 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a területi operatív programokban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a területi operatív programokban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a területi operatív programokban Czene Zsolt főosztályvezető-helyettes NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Területfejlesztési Tervezési Főosztály Önfenntartó falu Fenntartható

Részletesebben

"Európai Unió 2007-2013" fejlesztési időszak 2007-2012. évi támogatási döntésű Jász-Nagykun-Szolnok megyei projektek

Európai Unió 2007-2013 fejlesztési időszak 2007-2012. évi támogatási döntésű Jász-Nagykun-Szolnok megyei projektek EU 2013 "Európai Unió 2007-2013" fejlesztési időszak 2007 - évi támogatási döntésű Jász-Nagykun-Szolnok megyei projektek (Új Széchenyi Tervből támogatások külön táblázatban) nként Adatok forrása: www.nfu.hu;

Részletesebben

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv ( ) december 20.

Nyugat-dunántúli Operatív Program. Akcióterv ( ) december 20. Nyugat-dunántúli Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2010. december 20. I. Prioritás bemutatása - 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Bevezetés Uniós források a közoktatásban A támogatási rendszer Fejlesztési dokumentumok Rendelkezésre álló lehetőségek TÁMOP 3 TIOP 1

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

Csongrád Megye Integrált Területi Programja

Csongrád Megye Integrált Területi Programja Csongrád Megye Integrált Területi Programja Csongrád Megye Integrált Területi Programja megyék, MJV-k részére meghatározott forráskeret 7 évre (2014-2020) 1702/2014. (XII.3.) Korm. határozat Csongrád megye:

Részletesebben

GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása

GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása KKV ka fókuszban GINOP szakmai konzultáció Pogácsás Péter Regionális és Kárpát medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály KKV ksúlya a gazdaságban

Részletesebben

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Területi Operatív Programok tervezése, megyei kilátások 2014-2020 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Jogszabályi háttér Ø A területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában

A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában Dr. Gordos Tamás programiroda vezető Pro Régió Ügynökség Az elemzés témája Forrásfelhasználás a Közép-magyarországi

Részletesebben

Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai

Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai Erdőért-2006 konferencia Siklós, 2014. január 9. Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. Dr. Sitányi László ügyvezető

Részletesebben

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz ÉRTÉKELÉSI RENDSZER A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Észak-alföldi

Részletesebben

A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat

A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat Völgyiné Nadabán Márta V. Észak-alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2014. június 25. Bevezetés A program

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek 4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a közreműködő szervezetek útján ellátott feladatok központi költségvetési szerv által

Részletesebben

1 sz melléklet NFÜ pályázati menetrend NFÜ PÁLYÁZATI MENETREND 1. számú melléklet (forrás: www.nfu.hu)

1 sz melléklet NFÜ pályázati menetrend NFÜ PÁLYÁZATI MENETREND 1. számú melléklet (forrás: www.nfu.hu) 1.1.1/F Telephelyfejlesztés 2009. március 17,32 TDM 2009. március 3,8 5.1.3 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése 2009. március 10,71 Akadálymentesítés 2009. március 7,59 Belterületi utak fejlesztése 2009.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TERÜLETI- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMRÓL (TOP)

TÁJÉKOZTATÓ TERÜLETI- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMRÓL (TOP) TÁJÉKOZTATÓ TERÜLETI- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMRÓL (TOP) TOP STRATÉGIAI CÉLJAI 2014-2020 EU források 60 %-a gazdaságfejlesztést céloz. A TOP elsődleges célja: Térségi, decentralizált gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Farkas Zsuzsanna támogatáspolitikai tervező Budapest, 2015 NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Területfejlesztési Tervezési Főosztály AZ ELŐADÁS TARTALMA

Részletesebben

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Berencsi Miklós osztályvezető KKK Budapest, 2014. december 2. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés KENYI Döntéselőkészítés EuroVelo 6 (Rajka-Bp.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása. Molnár Tamás Ügyvezető igazgató

A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása. Molnár Tamás Ügyvezető igazgató A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása Molnár Tamás Ügyvezető igazgató A KDRFÜ Nonprofit Kft. múltja Az Ügynökséget, közhasznú társaságként 1997-ben alapította a Közép- Dunántúli Regionális

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Dancsó József Magyar Államkincstár TARTALOM Az Operatív Programok, és a Területi és Településfejlesztési

Részletesebben

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési kerete

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési kerete A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési kerete Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére című prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

megyei fejlesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Koncepció (munkaanyag) 2.0 2013. szeptember

megyei fejlesztés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Koncepció (munkaanyag) 2.0 2013. szeptember megyei fejlesztés 2.0 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Koncepció (munkaanyag) 2013. szeptember meghatározottság Megyei fejlesztés 2.0 Megyei helyzet Nemzeti stratégia EU tematikus célok

Részletesebben

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat területfejlesztési feladatai Megyei szintű helyzetfeltáró dokumentumok elkészítése - OK Megyei

Részletesebben

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1.

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. Megye neve: Vas megye Megye ITP neve: Vas megye ITP Megye forráskeret (Mrd Ft): 21,14 TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN Németh Tamás Fejlesztési tanácsadó Tartalom TOP 1. körös felhívások összegzése 2016. II. félévben megjelenő Felhívások Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22.

Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Civil környezetvédelmi programok a KEOP-ban Budapest, 2009.06.22. Szabó Gábor Dávid (tanácsadó projekt menedzser, KvVM FI) Prioritás HÁTTÉR KEOP 2007-13 Keret Keret Mrd Ft (260Ft/ ) Százalékos megoszlás

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Széchenyi Programiroda Országos Konferenciasorozat Győr, 2016. november 18. SIMON RÓBERT BALÁZS

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

2010.10.27. Kalocsai Kornél Miskolc 2010. október 21.

2010.10.27. Kalocsai Kornél Miskolc 2010. október 21. 21.1.27. Kalocsai Kornél Miskolc 21. október 21. 1. Célok az értékelés fıbb kérdései, elemzett pályázati struktúra 2. Pénzügyi elırehaladás értékelése 3. Szakmai elırehaladás értékelése 4. Egyéb külsı

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A Közép-Magyarországi Operatív Program környezetvédelmi intézkedései Orosz György Budapest, 2008.november 18. 2007-2008 PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK 1 2007-2008 Pályázati statisztika Természetvédelem Környezetvédelem

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

Nagykanizsa középtávú városfejlesztési tervei

Nagykanizsa középtávú városfejlesztési tervei Nagykanizsa középtávú városfejlesztési tervei Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Rodekné Hederics Erika pályázati csoportvezető Nagykanizsa, 2015. 07. 07. Önkormányzati reform Magyarország helyi

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2009. ÉVI ÜLÉSEZÉSE

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2009. ÉVI ÜLÉSEZÉSE A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2009. ÉVI ÜLÉSEZÉSE A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2009. évben 13 rendes ülést tart és 1 rendkívüli ülése volt. A Tanács üléseit a legtöbb alkalommal

Részletesebben

A turizmuspolitika aktuális kérdései

A turizmuspolitika aktuális kérdései A turizmuspolitika aktuális kérdései Jövőkép a Duna mentén, Rajka-Budapest Budapest, 2014. május 30. Fodor Olivér osztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekordok és kihívások 2 Vendégforgalom

Részletesebben

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1. Térségi gazdaság fejlesztés a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében 1.1. Foglalkoztatás - bővítést segítő

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

Az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Állami Főépítészhez 2009. évben benyújtott ÉAOP és TIOP pályázatokkal kapcsolatos észrevételek

Az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Állami Főépítészhez 2009. évben benyújtott ÉAOP és TIOP pályázatokkal kapcsolatos észrevételek Az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Állami Főépítészhez 2009. évben benyújtott ÉAOP és TIOP pályázatokkal kapcsolatos észrevételek I. PLANNET Konferencia 2010. január 22. - Nyíregyháza

Részletesebben

Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról

Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról Közlekedésfejlesztési konstrukciók a ROP-okban KÖZOP mellett helyi, térségi jelentőségű beavatkozások: kerékpárútfejlesztések

Részletesebben

Kulturális lis örökségvédelem szerepe a Közép-K dunánt ntúli régir gióban Közép-Dunántúli Operatív Program és s a Regionális Akcióterv pályázati lehetőségei 2007.10.04. Akcióterv (AT) Részletes programozási

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete A kis és középvállalkozások versenyképességének javítása

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 A Károly Róbert Főiskola kutatási eredményeinek hasznosítása a gyakorlatban konferencia 2014. július 1. Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 Domján Róbert osztályvezető Területfejlesztési

Részletesebben

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán i pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán Sorszám Pályázati cél pályázó Projekt helyzete Támogatási igény- összeg Megjegyzés 1 TIOP-1.1.1/07/1 Informatikai infrastruktúra fejlesztése

Részletesebben

Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A TOP stratégiai céljai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/626/2014. TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról

Részletesebben

Az Észak-magyarországi Operatív Program eredményei, tapasztalatai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Az Észak-magyarországi Operatív Program eredményei, tapasztalatai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Az Észak-magyarországi Operatív Program eredményei, tapasztalatai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) 2007-2013 Átfogó cél:

Részletesebben

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24.

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc 4.0 az OKOS város Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc a fenntartható fejlődés útján Greennovációs Nagydíj: Környezetbarát energia a JÖVŐÉRT!

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

Bács-Kiskun 2020 fejlesztési dokumentum utómunkálatai

Bács-Kiskun 2020 fejlesztési dokumentum utómunkálatai Bács-Kiskun 2020 fejlesztési dokumentum utómunkálatai A megyei közgyűlés által elfogadott regionális szintű összehasonlító kitekintéssel elkészített megyei fejlesztési szükségleteket beazonosító, lehetséges

Részletesebben

A Fejér megyei tervezési folyamat aktualitásai

A Fejér megyei tervezési folyamat aktualitásai A Fejér megyei tervezési folyamat aktualitásai KÍGYÓSSY GÁBOR területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Területfejlesztési tevékenység Fejér megyében ÁROP projekt

Részletesebben