Románia. Marketingterv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Románia. Marketingterv"

Átírás

1 Marketingterv 2009

2 Marketingterv 2009 A román turisztikai piac az európai átlagnál dinamikusabban fejlődik. Az elmúlt tíz évben a száma 143 ezerről 350 ezer fölé emelkedett, ezzel küldőországként a 16. helyről a hetedikre lépett elő ben minden 100 vendégéjszakából 77-et a szállodákban töltöttek a román vendégek. Jellemzően Kelet-Magyarországon a legnagyobb a növekedés, ez igaz a tartózkodási időre is. A közel kilenctizede négy turisztikai régióban realizálódik: a Budapest-Közép-Dunavidéken (46,8%), az Észak- Alföldön (21,0%), a Nyugat-Dunántúlon (10,9%) és a Dél-Alföldön (9,3%). A forgalom az átlagosnál kisebb szezonalitást mutat, ben a 37,9%-a realizálódott a júniusaugusztusi időszakban. A nyári főszezonon kívül igen népszerű az őszi és az év végi időszak is. A KSH adatai szerint 2007-ben a románok 87,4%-a egy napot, 9,0%-a 1-3 éjszakát, 6,8%-a pedig legalább négy éjszakát töltött Magyarországon, ami egyértelműen jelzi az átutazó forgalom kiemelt jelentőségét. Az 1-3 éjszakát eltöltők fő motivációja az átutazás (35,8%) mellett a rokonok és barátok meglátogatása (43,4%) volt, amit a hivatásturizmus (5,5%) és az üdülés (4,5%) követett. A Magyarországra hosszabb időre érkezők esetében a barátok és rokonok meglátogatása (52,4%), valamint a pihenési, kikapcsolódási cél (21,1%) vezető szerepet tölt be. A látogatók további 3,0%-a hivatásturisztikai, 0,6%-a egészségturisztikai céllal érkezett, 1,2%-uk pedig rendezvényt keresett fel A román számának megoszlása turisztikai régiónként Nyugat-Dunántúl ,9% Közép-Dunántúl ,0% Az európai uniós tagság nagymértékben hozzájárult a pozitív változáshoz. A további fejlődés akadálya az infrastruktúra, azaz a közúti közlekedés kis áteresztő képessége. A légi közlekedés fejlődik, a növekedés fő iránya Nyugat- Európa, de az utasok nem turisták, hanem vendégmunkások. A forgalom növekedésének másik bázisa a vásárlóerő növekedése. Az évek óta Nyugat-Európába irányuló buszos utazás mellett egyre fontosabb szerepet játszik a Kelet-Magyarországra irányuló wellness-turizmus. A jó időben megvalósult fürdőfejlesztések, a földrajzi közelség, a kedvező szolgáltatási ár-érték arány versenyelőnyt és dinamikus fejlődést eredményezett. Hozzájárult a fejlődéshez a határátkelés egyszerűsödése és a korábbi büntető biztosítás eltűnése is román részről. Az utóbbi évek fejlődésének dinamikája nem tartható könnyen. Romániában is elkezdődött a gyógy- és wellnesskapacitások fejlesztése, ezek átadása 3-5 éven belül várható. További negatív tényező lehet a fapados járatok elszívó hatása, a határ közvetlen közelében öt nemzetközi repülőtér található. A két-három éven belül megépülő észak-erdélyi autópálya jelentősen javítja Magyarország elérhetőségét. A közeljövő további fejlődését erősebb marketingtevékenységgel, újabb eszközökkel biztosítjuk. Ezen a piacon is jellemző az egyéni utazások térnyerése, ezért a közvetlen eléréses marketingtechnikák fokozott használatára törekszünk. Budapest- Közép-Dunavidék ,8% Észak-Magyarország ,7% Tisza-tó ,5% Észak-Alföld ,0% Általános országinformációk Az ország területe 238,4 ezer km 2, lakossága 21,55 millió fő, 1 főre jutó GDP: USD, internethasználók száma: 12 millió fő, a világhálót a lakosság 55,7%-a használja, 0,2 külföldi utazás/ fő/év, 0,1 szabadidős célú külföldi utazás/fő/év. Magyarország hetedik legfontosabb küldőpiaca, részesedése a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált külföldi számából: 3,5%, a szállodákban regisztrált külföldi számából: 3,4% (2007) ben 8,8 millió látogató, 200,7 ezer vendég és 352,7 ezer vendégéjszaka a kereskedelmi szálláshelyeken ról 2007-re a román vendégek száma 44,5%-kal, az általuk eltöltött száma pedig 43,6%-kal növekedett. Balaton ,4% Dél-Dunántúl ,4% Dél-Alföld ,3% Forrás: KSH

3 Ungaria destinatia vacanta! Célok A jelenlegi 350 ezres vendégéjszaka szám legalább 400 ezer vendégéjszakára történő emelése. A magasabb minőségű szolgáltatások iránti kereslet növelése. Magyarország már nyugat imázs erősítése, a szolgáltatások kedvező ár-érték arányának hangsúlyozása. Új, távolabbi romániai régiók keresletének élénkítése. Pozitív turisztikai imázsunkat kihasználva magasabb fizetőképességű vendégek elérése. Kiemelt termékek és desztinációk Egészségturizmus Városlátogatás Eseményturizmus Az egészségturizmus elsősorban a kelet-magyarországi et érinti. A balatoni wellness-utazások iránti kereslet növelése érdekében további erőfeszítéseket teszünk. A romániai egészségügyi biztosítási rendszer mellett azonban jelenleg gyógykezelési ajánlataink nem versenyképesek. A szezonalitás mérséklése érdekében az őszi és tavaszi időszakot hangsúlyozzuk. A városlátogatás a Nyugat-Európába igyekvő román turisták esetében megállító tényező. Az átutazó turisták az oda- és a visszautazás során is szívesen vesznek igénybe szolgáltatásokat, főként a Budapest-Közép- Dunavidék és a Nyugat-Dunántúl régióban. A jelentős kulturális és sportesemények, mint például a Sziget Fesztivál, a Formula 1 és a különböző koncertek, jelentős számú turistát vonzanak. Az események előtti, jelentős kampánnyal összekötött újságíró study túrák mellett a follow up újságcikkek is kiemelt jelentőségűek. Nagyon sikeres lesz a román piacon a MOTO GP megrendezése. Romániában nagyon erős a sport iránti érdeklődés, a futballon kívül a gyorsasági versenyek állnak a következő helyen. A kulturális turizmus főleg a magyarul beszélő utazók részére jelent erőteljes vonzerőt. Ebbe a vonalba kapcsolódik a Pécs 2010 promóció, amely már 2009-ben elkezdődik (Pécs és Kolozsvár testvérvárosok). Óriási lehetőség ebben a témakörben, főleg a románul beszélő közönség részére egy népszerű popzenei együttes szerepeltetetése. Elsőrendű esemény az Aranyszarvas Könnyűzenei Fesztivál, amelyen az Omega együttes felléptetése nagy sikert és országos publicitást ígér. Fellépése garantált siker, a központi TV közvetíti, előtte pár perces filmet vetíthetünk Magyarországról az Omega történetébe bujtatva. Székelyudvarhelyen újjászervezik a Siculus Popzenei fesztivált, ahol is a megjelenés finanszírozásában a szállodai és a wellness szakma is részt vesz. Célcsoport A marketingkommunikáció fókuszában az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkezők, illetve a magasabb minőségű szolgáltatásokat keresők állnak. Marketingeszközök Internet: 5% Hirdetések, nyomtatott sajtó: 35% Kiállítások, vásárok: 20% Workshopok: 15% Sajtó- és szakmai tanulmányutak: 25% 0 10 % 20 % 30 % 40 % 50 % 60 %

4 Kampányterv Kulturális Turizmus Éve 2009 I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII Kulturális turizmus MÜPA, BTF, Pécs 2010 Újságírói study túra (10 fő) Felső-középosztály Országos Gasztro-kultúra, Borfesztivál Borakadémia, szállodák, villányi borászok Újságíró study túra (5 fő) Felső-középosztály Országos Aranyszarvas Könnyűzenei Fesztivál Omega Együttes Zenei fellépés, sajtóhirdetés, film Nagyközönség, potenciális utazók Országos Siculus Popfesztivál Kaláka Együttes, Sebő Ferenc, Koncz Zsuzsa Zenei fellépés, sajtóhirdetés, film Nagyközönség, potenciális utazók Országos Egyéb kampányok Óriásplakát-kelet-magyarországi wellness Formula 1 kampány Karácsonyi vásárlás, Szilveszter I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII Fürdők, szállodák Óriásplakát kampány Nagyközönség, potenciális utazók Nyugat- BTH, román tour operátorok Tour operátorok, szolgáltatók Sajtóhirdetések Sportkedvelők Országos Sajtóhirdetések Felső-középosztály potenciális utazói Országos Forgalomélémkítő kampány október március 31. Kültéri kampány Sajtókampány Internetes kampány Rádió kampány Insert kampány X XI XII I II III IV 22 óriás plakát határ menti és belső-erdélyi városokban Sajtóhirdetés nyolc román és magyar lapban, magazinban Bannerek három román és egy magyar internetes portálon Magyar és román nyelvű hirdetés 15 közkedvelt rádióban Különleges ajánlat behúzása román gazdasági magazinba Jómódú fiatalok, menedzserek, menedzserek Erdély, Nyugat-, határmenti városok Nyugat-, határmenti városok Erdély és határmenti városok Országos Kiállítások, vásárok, workshopok Időpont Partnerek Célcsoport Küldőterület MICE study túra február-március Magyar Kongresszusi Iroda, szállodák Tour operátori study túra (5-8 fő) Vállalkozók Országos Gyulai Reneszánsz Karnevál és Szeged február Gyulai szolgáltatók, RMI Study túra román tour operátorok és újságírók (20 fő) Kulturális érdeklődők Budapesti Tavaszi Fesztivál március MÜPA, BTF, BTH Újságíró study túra (2-3 fő) Kulturális érdeklődők Országos Wellness workshopok március-június Kelet-magyarországi szolgáltatók Prezentációk 4-6 helyszínen Felső-középosztály Országos TTR vásár, Bukarest március Vacanta, Kolozsvár Szentgyörgy Expo Varadinum Őszi Expo, Székelyudvarhely május május szeptember október Magyarországi tour operatorok, szállodák, Országos Utazási vásár és kiállítás Nagyközönség, potenciális utazók Országos Utazási vásár és kiállítás, gasztronómiai bemutató Nagyközönség, potenciális utazók Nyugat- Utazási vásár és kiállítás Nagyközönség, potenciális utazók Székelyföld Utazási vásár és kiállítás Nagyközönség, potenciális utazők Nyugat- Utazási vásár és kiállítás Nagyközönség, potenciális utazók Székelyföld

5 Partnerek, elérhetőségek Kiemelt magyarországi turisztikai partnerek: Balassi Intézet Budapesti Fesztiválközpont Kht. BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. kulturális szolgáltatók megyei turisztikai hivatalok Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Művészetek Palotája Operaverseny és Fesztivál a Mezzo televízióval szállodák turisztikai régiók (Dél-Alföld, Észak-Alföld, Észak- Magyarország és Tisza-tó) Kiemelt romániai partnerek: gazdasági kamarák konzulátusok Magyar Kulturális Intézet-Bukarest A Magyar Köztársaság Nagykövetsége oktatási intézmények turizmusirányítás szervezetei turizmus szakmai kutatási intézet szakmai sajtó szakmai szervezetek Magyar Turizmus Zrt - Reprezentanta Oficiul de Turism al Ungariei Képviseletvezető: Dr. Bíró Gáspár Cluj-Napoca, str. Galaxiei nr. 9. Telefon/fax: htcluj@cluj.astral.ro Honlap: Magyar Turizmus Zrt. Külképviseleti Csoport Desztinációs referens: Csics Zsuzsanna 1115 Budapest, Bartók Béla út Telefon: 06-1/ Fax: 06-1/ csics@itthon.hu Honlap: > Szakmai oldalak További, folyamatosan frissülő információ marketingakcióinkról: akcioterv.hungarytourism.hu/ Médiapartnerek: Az egyéni utasok elérése a kétnyelvű sajtón keresztül biztosítható. Ez mintegy 30 napilapot, hetilapot és magazint jelent. Az elektronikus sajtó esetében főleg a helyi televíziókra lehet számítani. A piac és a forgalomnövekedés jelenlegi állapotában fontos az országos televíziók bekapcsolása, főleg a charterindítás és a szezon széthúzása szempontjából. A PR cikkek számának növelése érdekében hirdetésekre is szükség van.

Oroszország. Marketingterv

Oroszország. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 Az orosz turisztikai piac nem változik jelentősen. A kiutazó forgalom továbbra is dinamikusan növekszik: 2008-ra a szakemberek akár 30-40%-os forgalomnövekedést is

Részletesebben

Észak-Alföld. Marketingterv. www.eszakalfoldi.hu

Észak-Alföld. Marketingterv. www.eszakalfoldi.hu Észak-Alföld Marketingterv 2009 Észak-Alföld Marketingterv 2009 Hajdúszoboszló a 2., Debrecen a 6. a kereskedelmi szálláshelyeken legtöbb belföldi vendégéjszakát regisztráló városban. A régióban Hajdúszoboszló,

Részletesebben

Amerikai Egyesült Államok. Marketingterv 2009

Amerikai Egyesült Államok. Marketingterv 2009 Amerikai Marketingterv 2009 Amerikai Marketingterv 2009 Az elmúlt években a magyarországi amerikai beutazó forgalmat folyamatos bővülés jellemezte. A kereskedelmi szálláshelyi száma 2005 óta stabilan 500

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. MIRŐL IS LESZ MA SZÓ? A PREZENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ FELHASZNÁLT ADATOK Másodlagos adatok

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2010) Európa (504,0; +6,2%) Afrika (49,9; +0,4%) Amerika (156,6; +3,9%) Ázsia (216,9; +6,1%)

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28.

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28. Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010 Budapest, 2009. október 28. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló. 4 1 Bevezető 14 2 Helyzetelemzés 16 2.1 Nemzetközi trendek... 16 2.2 Magyarország turizmusának

Részletesebben

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére Dr. Niklai Ákos elnök, Magyar Turizmus Zrt. Balaton konferencia Siófok, 2009. április 22. A 2008. évről dióhéjban

Részletesebben

SAJTÓANYAG. Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon

SAJTÓANYAG. Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon Budapest, 2013. szeptember 9. SAJTÓANYAG Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös sajtótájékoztatón értékelte hétfőn az idei turisztikai

Részletesebben

TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában. Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában. Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja A fenntartható és versenyképes turizmus rendszerének kialakítása és mőködtetése

Részletesebben

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai 1 szerint 2014 márciusában a kereskedelmi

Részletesebben

A francia lakosság utazási szokásai

A francia lakosság utazási szokásai A francia lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia irodavezető Magyar Turizmus Rt. Piac- és Termékelemzési Iroda Általános információk / 1. Európa negyedik legnagyobb (547e km²) és legnépesebb (60 millió

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KERESLET JELLEMZ I A FÁKORSZÁGOKBAN

AZ EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KERESLET JELLEMZ I A FÁKORSZÁGOKBAN » Szegedi Andrea AZ EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KERESLET JELLEMZ I A FÁKORSZÁGOKBAN MAGYAR TURIZMUS Zrt.» 2013. november Szovjet modell az egészségügyi finanszírozásban Szemaskó-modell Világon először alkotmányos

Részletesebben

Franciaország. Marketingterv

Franciaország. Marketingterv Franciaország Marketingterv 2009 Franciaország Marketingterv 2009 Franciaország a harmadik legfontosabb európai küldőpiac. A franciák külföldi utazásainak száma 2007-ben 6%-kal növekedett, a szabadidős

Részletesebben

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2012 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing

Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing Horkay Nándor Igazgató VÁTI Nonprofit Kft. Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság Pécs, 2010. november 18. XVI. Országos Urbanisztikai Konferencia

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚL. Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató

KÖZÉP-DUNÁNTÚL. Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató KÖZÉP-DUNÁNTÚL Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató Megközelíthetőség: A régió pozíciója tranzitrégió, 3 autópálya (M1, M6, M7), 4 elsőrendű főútvonal (1, 6, 7, 8),

Részletesebben

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában) Magyar Turizmus Zrt. 1012 Budapest, Vérmezo út 4. Tel.: (06-1)488-8700? Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu? www.itthon.hu 2006. március 16. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. TÁJÉKOZTATÓJA A

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

Svájc. Marketingterv

Svájc. Marketingterv Svájc Marketingterv 2009 Svájc Marketingterv 2009 Annak ellenére, hogy egy átlagos svájci munkavállaló évente csupán 20 nap fizetett szabadsággal rendelkezik - ami lényegesen kevesebb az európai uniós

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám 2009. október

I. évfolyam 2. szám 2009. október BÉKÉS MEGYEI EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KLASZTER HÍRLEVÉL I. évfolyam 2. szám 2009. október Tisztelt Klasztertagok! Ön a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter I. évfolyamának 2. számú Hírlevelét olvassa,

Részletesebben

Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében

Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében Eőry Edit Irodavezető Egészségturizmus Iroda 2005. december 3. Témakörök I. Kutatások, kutatási anyagok, statisztikák II. III. A magyar egészségturizmus

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon. előzetes adatokkal. www.itthon.hu MAGYARORSZÁG

Turizmus. Magyarországon. előzetes adatokkal. www.itthon.hu MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG www.itthon.hu előzetes adatokkal A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2009) Európa (471,5; +3,2%) Afrika (48,7; +6,4%) Amerika (151,2; +7,7%) Ázsia (203,8; +12,6%)

Részletesebben

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal MInden élménnyel több leszel Turizmus Magyarországon 2014 végleges adatokkal Tények és adatok A nemzetközi turistaérkezések száma (millió fő; 2014/2013) Európa (581,7; +2,7%) Afrika (55,8; +2,6%) Amerika

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Az észak-európai lakosság utazási szokásai és Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci potenciálja Észak-Európában Összeállította: a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Xellum

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011.

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011. Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011. Tisztelt Partnerünk! A Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége 2011-től az eredményorientáltság, a hatékonyság és a koncentrált működés alapelvei szerint újul meg. A

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14. Tel.: 22/370-051 Fax: 22/370-063 E-mail: vargane@itthon.

Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14. Tel.: 22/370-051 Fax: 22/370-063 E-mail: vargane@itthon. Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14. Tel.: 22/370-051 Fax: 22/370-063 E-mail: vargane@itthon.hu Közép- dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság

Részletesebben

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 1 A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint a világ szállodaiparában 2012 első két hónapjában az elmúlt évhez hasonlóan,

Részletesebben

Összeállította: Magyar Turizmus Zrt., Kutatási Csoport 1

Összeállította: Magyar Turizmus Zrt., Kutatási Csoport 1 a a a Kedves Olvasók! Ismét tematikus számmal szeretnénk az Önök ismereteit gyarapítani. A Magyar Turizmus Zrt. 2009-re a Kulturális Turizmus Évét hirdette meg, elsôsorban belföldi marketingtevékenységében.

Részletesebben

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban XIV. Országos TDM Konferencia Gyula, 2015. december 3. Dr. Gyenizse Dorottya főosztályvezető A turizmus nemzetgazdasági jelentősége

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató

Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató A turisztikai vállalkozás - életforma Ökoturisztikai termékfejlesztés Élmény szolgáltatás A

Részletesebben

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A 2014. ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET. Budapest, 2013. november 26.

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A 2014. ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET. Budapest, 2013. november 26. SAJTÓANYAG Budapest, 2013. november 26. BEMUTATTÁK A 2014. ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET Idén is szakmai nyílt nap keretében mutatták be a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervét, ezúttal

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG HIRLING BOŻENA Külképviselő MAGYAR TURIZMUS ZRT. varsói képviselete Narodowe Przedstawicielstwo Turystyki Węgierskiej 00-784 Warszawa, ul. Dworkowa 2 lok.16 Tel. 0048/22/856

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER 1 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 A MAGYAR TURIZMUS ZRT.... 6 BELFÖLDI LAKOSSÁGI KOMMUNIKÁCIÓ... 7 ORSZÁGOS TERMÉKALAPÚ KAMPÁNYOK...

Részletesebben

Budapest és versenytársai: hivatásturisztikai összehasonlító elemzés Budapest, Barcelona, Bécs, Prága, Varsó

Budapest és versenytársai: hivatásturisztikai összehasonlító elemzés Budapest, Barcelona, Bécs, Prága, Varsó Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@itthon.hu www.hcb.hu Budapest

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG Az Őrség fő turisztikai jellemzői A térség Vas megye délnyugati sarkában található, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat

Részletesebben

Háttéranyag GOLF A golfról általában

Háttéranyag GOLF  A golfról általában Háttéranyag GOLF A golfról általában... 1 Golf piac befektetői szemmel... 2 Golfpiac Magyarországon és a környező országokban... 2 Golfturizmus Magyarországon... 3 A magyar golfpiac fontosabb adatai az

Részletesebben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben A turizmus általános helyzet a 2012. évben Az IPK International WTM-felmérés eredményei alapján készített becslés szerint 2012-ben összesen 6,8 milliárd külföldi es belföldi utazást tett a világ 15 évnél

Részletesebben

1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról!

1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról! 1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról! 2. Mutassa be a turizmus piaci rendszerét, azaz a turizmus szereplőit, jellemzőit,

Részletesebben

ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai.

ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai. ungheria Magyar Turizmus Zrt. olaszországi marketing munk ája 2003-2006., az olaszok utazási szok ásai. Változások és folyamatok az utazási piacon Országon bel üli gazdasági problémák, megélhetési gondok.

Részletesebben

Marketingterv 2013 taktikai terv

Marketingterv 2013 taktikai terv Marketingterv 2013 taktikai terv Tartalom 1. TEVÉKENYSÉGÜNK A TURISZTIKAI RÉGIÓKBAN 2 1.1. Balaton...............................................................................................................

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

turizmus és regionalitás

turizmus és regionalitás A Dél-dunántúli régió felnôtt lakosságának wellness-fogyasztási szokásai Szerzô: Hegedüs Veronika 1 Laczkó Tamás 2 A világ egészségturisztikai piacain tapasztalható folyamatos bôvülésnek köszönhetôen a

Részletesebben

Valami Amerika. Kiss Kornélia irodavezető. Magyar Turizmus Rt. kelemzési Iroda

Valami Amerika. Kiss Kornélia irodavezető. Magyar Turizmus Rt. kelemzési Iroda Valami Amerika Kiss Kornélia irodavezető Magyar Turizmus Rt. Piac- és s Termékelemz kelemzési Iroda Általános informáci ciók k / 1. A világ harmadik legnagyobb (9631e km²) és legnépesebb (295,7 millió

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail. 1 / 10 Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.com Felvetés: A szálláshelyek vendégéjszakáinak száma az elmúlt öt évben 35%-kal

Részletesebben

A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005

A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005 Magyar Turizmus Rt. 1012 Budapest, Vérmezô út 4. Tel.: (06-1)488-8700 Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005 A hagyományostól eltérő

Részletesebben

Turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében az Észak-magyarországi régióban

Turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében az Észak-magyarországi régióban Turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében az Észak-magyarországi régióban Turisztikai fejlesztések hatása az Észak-magyarországi turisztikai régióban Molnár Anita Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

Piac- és országtanulmány

Piac- és országtanulmány Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában A Magyar Turizmus Zrt. kutatási eredményei alapján összeállította: Mester Tünde 1 Horvátország,

Részletesebben

Japán. Marketingterv

Japán. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 A japán beutazók száma az elmúlt évek során 90-100 ezer fő között mozgott. 2007-ben a KSH adatai szerint 95 ezer japán vendég 206 ezer vendégéjszakát töltött hazánkban,

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Sztojanovits Kristóf Termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Szolnok, 2007. április 19. Vissza a természethez! MARKETING CÉLOK: Belföldi turizmus élénkítése Vendégéjszaka szám

Részletesebben

Az orosz lakosság g utazási sai

Az orosz lakosság g utazási sai Az orosz lakosság g utazási szokásai sai Kiss Kornélia Magyar Turizmus Rt. Piac- és s Termékelemz kelemzési Iroda Oroszország A világ g legnagyobb terület letű országa (17,1 millió km 2 ) 143,8 millió

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

Olaszország. Marketingterv

Olaszország. Marketingterv Olaszország Marketingterv 2009 Olaszország Marketingterv 2009 Olaszország a kereskedelmi szálláshelyi száma alapján - Magyarország ötödik legfontosabb küldőpiaca. 2004-ben a diszkont légitársaságok megjelenése

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről FEBRUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Balatoni Hajózási Zrt. Beszámoló a 2015. évi turisztikai tapasztalatokról Keszthely

Balatoni Hajózási Zrt. Beszámoló a 2015. évi turisztikai tapasztalatokról Keszthely Balatoni Hajózási Zrt. Beszámoló a 2015. évi turisztikai tapasztalatokról Keszthely 8.sz. melléklet Balaton régió idegenforgalma 2015. évben A Balaton régió hazánk egyik legjelentősebb belföldi fogadóterülete,

Részletesebben

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 BESZÁMOLÓ Készítette: Kalmár András EURES tanácsadó Veszprém Megyei Munkaügyi Központ 2006. október 19. 1. Előzmények Az Európai Bizottság által életre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 SIÓFOKI FÜRDŐEGYLET TURISZTIKAI EGYESÜLET 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 11. TELEFON: 06-84/310-117 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április havi ülésére Tárgy:

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről OKTÓBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: Millennium Intézet Alapítvány Vezető kutatók: Éliás Zsuzsanna Némethy Szabolcs Megrendelő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 T A R

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. a) a vállalat rövid bemutatása

I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. a) a vállalat rövid bemutatása Az üzleti terv részei: 1.) Vezetői összefoglaló 2.) A vállalkozás általános bemutatása 3.) Marketing Terv 4.) Működési terv 5.) Vezetőség és szervezeti felépítés 6.) Pénzügyi terv 7.) Adatszolgáltatások

Részletesebben

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Katona Ilona egyesületi titkár Debrecen, 2008. május 21. Az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület megalakulása Alakuló ülés: 2005. szeptember 22. Debrecen Alapító

Részletesebben

54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző

54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző turisztikai vállalkozásokkal kapcsolatos jogszabályi, minőségbiztosítási, vezetési, szervezési, ellenőrzési, gazdálkodási ismeretek /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet

Részletesebben

Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa

Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa Egy szakmai életút eredményei és helyszínei HELYZETKÉP AZ ALFÖLDÖN TURISZTIKAI PROJEKTEKET TERVEZETT TELEPÜLÉSEKRŐL Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa E-mail: l.csordas@freemail.hu A turizmus

Részletesebben

Protokoll és utazásügyintéző konferenciaszervező 54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző

Protokoll és utazásügyintéző konferenciaszervező 54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző 148-06 Referensi tevékenységek végzése A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 279/2008. (X.20.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Turisztikai Koncepciójának Intézkedési Tervében kijelölt rövidtávú

Részletesebben

A magyar turizmus szervezeti rendszere

A magyar turizmus szervezeti rendszere A magyar turizmus szervezeti rendszere A világ számos országában a turizmus irányítását több, egymást kiegészítő szervezet végzi. Ez elmondható Magyarországról is, hiszen az Országgyűléstől a települési

Részletesebben

Tájékoztató. Heves megye turisztikai helyzetéről (2015)

Tájékoztató. Heves megye turisztikai helyzetéről (2015) Ikt. szám: 57-11/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató Heves megye turisztikai helyzetéről (2015) Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére

Részletesebben

Médiaajánlat. Opauszki Zoltán ügyvezető igazgató

Médiaajánlat. Opauszki Zoltán ügyvezető igazgató Médiaajánlat Napjaink társadalmi és gazdasági életének egyik legnagyobb kihívása a média jelenléte az országos portálokon túlmenően a helyi közösségi centrumokban is. Békés megye dinamikusabban fejlődő

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

Itthon otthon van. www.itthon.hu

Itthon otthon van. www.itthon.hu Itthon otthon van www.itthon.hu XII. évfolyam 2. szám bulletin a Magyar Turizmus Zrt. szakmai és tudományos folyóirata Ifjúsági turizmus Magyarországon I. rész A magyarországi MICE turizmus A sötétség

Részletesebben

TARTALOM HIRDETMÉNYEK. Ajánlati felhívás

TARTALOM HIRDETMÉNYEK. Ajánlati felhívás TARTALOM HIRDETMÉNYEK Ajánlati felhívás DARFÜ Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (Hirdetésszervezési és kapcsolódó feladatok ellátása - K. É. - 13281/2008) Dr. Kenessey Albert Kórház Rendelőintézet

Részletesebben

Szlovákia. Marketingterv. madarsko.sk

Szlovákia. Marketingterv. madarsko.sk Szlovákia Marketingterv 2009 madarsko.sk Szlovákia Marketingterv 2009 A 2004. évi kormányzati intézkedések eredményeként Szlovákia gazdasága az elmúlt években dinamikusan fejlődött. 2007-ben a szlovák

Részletesebben

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Száma: 5/ 2007 Pécs, 2008. január 1 Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság, 2008 ISBN 978-963-235-160-5 Igazgató:

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetéről (2015)

Tárgy: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetéről (2015) Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Török Dezső Elnök Úr részére Tárgy: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai

Részletesebben

PROJEKT ADATLAP. a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PROJEKT ADATLAP. a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett PROJEKT ADATLAP a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése intézményi pályázatok című pályázati

Részletesebben

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. 2015. évi beszámoló. Balatonfüred, 2016. január 15.

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. 2015. évi beszámoló. Balatonfüred, 2016. január 15. Balatonfüredi Turisztikai Egyesület 2015. évi beszámoló Balatonfüred, 2016. január 15. Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 2. Turisztikai helyzetértékelés 3 2.1. A Balaton üdülőkörzet vendégforgalma, 2015. január

Részletesebben

ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért?

ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért? ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért? Bevezető Magyarország, természeti adottságainak köszönhetően,

Részletesebben

NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK. 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt

NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK. 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt NYUGAT-BALATONI TURISZTIKAI IRODA TÉRSÉGI TDM PÁLYÁZATI ELEMEK I. Kerékpáros infrastruktúrafejlesztések 1. Kitáblázás Összesen 6.450-eFt 1.1. A múltkori pályázatban kitáblázott útvonalak tökéletesítése,

Részletesebben

Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására

Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából sporttevékenységek támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel

Részletesebben

NKA közlemény a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programjának pályázatairól

NKA közlemény a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programjának pályázatairól 162 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK NKA közlemény a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv Turizmusfejlesztési Programjának pályázatairól A Turizmusfejlesztési Program pályázatai Nemzetközi, országos, turisztikai

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézet Győr, 2008.január.15 Darilla Bt. 190 191 192 INTERJÚ

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 tartalom PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Dr. Rátz Tamara Dr. Michalkó Gábor A

Részletesebben

A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003.

A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003. A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003. Az alábbi szöveg a Magyar Turizmus Rt. által a kampány tervezésére és lebonyolítására vonatkozó közbeszerzés meghirdetéséből

Részletesebben

ZALAKAROS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STARATÉGIÁJA

ZALAKAROS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STARATÉGIÁJA ZALAKAROS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STARATÉGIÁJA Készült: Zalakaros Város Önkormányzata megbízásából az MTA Regionális Kutatások Központja - Dunántúli Tudományos Intézete Pécs- által összeállított

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN... - 1

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról 1 Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló

1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló 1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló Km BORSOD VOLÁN Zrt. 321 1371 311 1373 103 113 203 243 213 133 223 0,0 0,0 Miskolc,aut.áll. k 5 30 5 50 6 00 6 20 7 00 M 8 00 14 8 20 8 45 D 9 00 9 30 X10 20

Részletesebben

TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről

TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről ÁPRILIS 1 TARTALOM FŐBB TENDENCIÁK, VÁLTOZÁSOK... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 3 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 HAZAI SZÁLLODAI KAPACITÁS ( 1. sz. melléklet

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2007. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2007. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1054 Budapest, Hold utca 1. Tel.: (06-1)488-8700 Fax: (06-1)488-8600 E-mail: pr@itthon.hu www.itthon.hu BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2007. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG

EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG Egészségturizmus a termék Magyarország világviszonylatban is egyedülállóan gazdag termál- és gyógyvízkinccsel rendelkezik, hiszen az ország területének 80%-a alatt

Részletesebben