SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET. Budapest, november 26.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A 2014. ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET. Budapest, 2013. november 26."

Átírás

1 SAJTÓANYAG Budapest, november 26. BEMUTATTÁK A ÉVI NEMZETI TURISZTIKAI MARKETINGTERVET Idén is szakmai nyílt nap keretében mutatták be a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervét, ezúttal a Budapest Kongresszusi Központban, november 26-án. Az egész napos rendezvényen az érdeklődők nem csupán a 2014-es turisztikai marketingtervet ismerhették meg, hanem sor került a következő tíz évre szóló nemzeti turizmusfejlesztési koncepció szakmai vitájára is. Ezen kívül több, a turizmus teljes ágazatát érintő kérdésről folytattak kerekasztal-beszélgetést, a párhuzamosan zajló panelbeszélgetéseken pedig személyes konzultációra nyílt lehetőség a kampányok szervezőivel és kivitelezőivel. A Nyílt Nap alkalmából került sor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására is. Denéné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója közel kilencszáz fős közönség előtt nyitotta meg a szakmai nyílt napot, amelynek keretében a nemzeti turisztikai marketingszervezet vezetői és munkatársai ismertették a társaság jövő évi terveit. A vezérigazgató felhívta a figyelmet a szemléletváltás jegyében 2010 óta zajló folyamat eredményeire, amelynek egyik lépéseként az elmúlt év közepe óta az Agrármarketing Centrum csapatával kiegészülve folytatja tevékenységét a megújult szervezet. A társaság turisztikai marketingtervét Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes mutatta be, prezentációja a nagy érdeklődésre való tekintettel élő web-közvetítésen keresztül is követhető volt. Beszédében kiemelte: noha turizmusunk a válságból kilábalt, még hosszú évek munkája és fejlesztései szükségesek ahhoz, hogy a vendégszám növekedésével a turisztikai bevételek bővülése is elérje a szolgáltatók nyereséges működéséhez kívánatos szintet. A koncepció bevezetőjében a piaci változások rugalmas és gyors követését jelölte meg fő célkitűzésként, amelynek záloga az újabb célcsoportok megszólítása, ezáltal új piacok meghódítása. A jövő évi marketingtervben kiemelt szerepet szánnak a távoli, feltörekvő küldőpiacokon: az Arab-térség országaiban, Brazíliában és Indiában, valamint a déli szomszédos országokban folytatott marketingaktivitásoknak. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szervezet csökkenő intenzitású tevékenységet folytatna meglévő piacain. A kulcsfontosságú küldőországokban is törekednek azonban új célcsoportok megszólítására, többek között úgy, hogy az elsősorban az idősebb korosztály körében ismert turisztikai attrakciók, a városlátogatások és az egészségturisztikai lehetőségek mellett a fiatalabb korosztály figyelmét irányítják Budapest új arcára, trendi imázsára, pezsgő életére. A társaság kutatásaiból egyértelműen kiderül: a külföldről hazánkba érkező vendégek általános véleménye, hogy magyarországi látogatásuk sokkal több kellemes élményt nyújtott nekik, mint amire számítottak. Ebből adódik a Think Hungary More than expected (Magyarország több, mint amit várt) szlogen, amely a külföldi promóció központi üzenetévé vált. Erre a koncepcióra épül Magyarország nemrégiben bemutatott új imázsfilmje is, ebben szintén a hagyományos és a trendi Magyarország-kép szintézisére törekedtek az alkotók. Míg a 2013-as marketingterv prioritása Magyarország mint turisztikai márka önálló arculatának megteremtése volt, addig 2014-ben az elkészült új arculatot kívánják minél szélesebb körben népszerűsíteni. Szeretnénk elérni, hogy arculatunkban a jövőben ne csak a Magyar Turizmus Zrt. arculatát lássák, hanem tekintsék a sajátjuknak és használják olyan védjegyként, amely Magyarországot mint márkát hivatott felismertetni, megismertetni és elismertetni itthon és a nagyvilágban. hangsúlyozta Horváth Gergely. A jövő évi külföldi kommunikáció a korábbiakhoz hasonlóan háromszintű lesz, azaz központi imázskampányból, központi termékkampányokból (pl. Budapest Winter Invitation), valamint piacspecifikus kampányokból fog állni. A fenti célkitűzésnek megfelelően jövőre nagy hangsúlyt fektetnek azonban Magyarország nemzetközi imázskampányára, amellyel elsősorban a fogyasztókat igyekeznek megszólítani. 1

2 A hatékony marketingtevékenység végzéséhez, az állami forrásból rendelkezésre álló költségvetés mellett külső forrásokat is bevon a társaság. Ennek eszköze a turisztikai szakma szereplőivel való szoros együttműködés, közös akciók és kampányok végzése a költségek megosztásával, a közös érdekek mentén. Az MT Zrt ben is számos akcióhoz kínál csatlakozási lehetőséget partnerei számára. A szakmai együttműködés kulcsszerephez jut a külföldre irányuló kommunikációs tevékenységek során is: az MT Zrt ben is csatlakozik azokhoz a központi témákhoz, amelyek üzenete turisztikai szempontból erősíti hazánk pozitív imázsát. A közös, hatékonyabb fellépés jegyében a társaság 2014-ben kiemelten kezeli például a határnyitás 25. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan az illetékes magyar szervezetekkel (Külügyminisztérium, Balassi Intézet és érintett nagykövetségek) közös akciókat szerveznek a német nyelvterületeken. A kormányzati szándékkal összhangban Budapest mint kulturális főváros külföldi kommunikációjában is több szervezet működik együtt. Összehangolt tevékenységük célja, hogy Budapest egyre bővülő, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó kulturális programkínálatára hívják fel a figyelmet. Az újra megnyílt Zeneakadémia és Erkel Színház, a megújult Budapesti Tavaszi Fesztivál, a nemrég átadott Budapest Music Center, az Operaház, a MÜPA és számos múzeumunk programjai olyan értékteremtő kínálatot jelentenek, amiért távolabbról is érdemes a fővárosba utazni. A belföldi lakossági kommunikációban a korábbi koncepciót megtartva szintén központi, a belföldi turizmust népszerűsítő kampányt, központi szezonális kampányokat és regionális informatív, programajánló és szolgáltatói kampányokat valósít meg a társaság, valamint továbbra is jelentős szerepet szánnak a Széchenyi Pihenőkártya népszerűsítésének. Kommunikációja során tudatosan, de a fokozatosság elvét szem előtt tartva, helyezi át a hangsúlyt a társaság a modern e-marketing eszközökre. A Nyílt Nap alkalmából került sor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására, amelynek célja az egységes, egy irányba mutató marketingtevékenység kialakítása, amely a nemzeti turisztikai marketingszervezet és az MNV Zrt. közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok turizmushoz kapcsolódó, illetve turisztikai tevékenységének összehangolását szolgálja. A marketingterv bemutatója után zajlottak az ágazat aktuális kérdéseire választ kereső kerekasztalbeszélgetések. Elsőként Dr. Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára ismertette és bocsátotta vitára a es időszakra szóló nemzeti turizmusfejlesztési koncepciót. Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes vezetésével került sor a turizmust érintő aktuális fejlesztésekről, beruházásokról szóló beszélgetésre, amelyen részt vett Csepreghy Nándor, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, Puskás András, Belváros-Lipótváros Önkormányzatának alpolgármestere, valamint Nyúl Erika, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője is. A témafelvetések között szerepelt még a helyi és regionális termékek szerepe a gasztronómiában és a turisztikai szolgáltatásokban, valamint How to sell Hungary címmel tartottak a kérdés továbbgondolását célzó B2B desztinációs prezentációt. A kerekasztal-beszélgetésekkel párhuzamosan megtartott panelbeszélgetéseken az MT Zrt. külképviselői, regionális marketingigazgatói és a marketingtervben érintett munkatársai mutatták be jövő évi terveiket. A panelbeszélgetések hivatásturizmus, egészségturizmus, kulturális turizmus és csúcsgasztronómia témában zajlottak. A kiállítások, workshopok, prémium napok, tanulmányutak vonatkozásában konkrét információkkal segítették a szolgáltatókat a tervezésben, hogy eldönthessék, melyik akcióhoz csatlakoznak. A Pátria teremben kiállított önálló lounge-részen délután informális környezetben is találkozhattak a szolgáltatók és az MT Zrt. munkatársai. A Nyílt Nap további újdonságaként az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgatósága (AMC) által szervezett beszerzői workshopra is sor került. A magyar kistermelők személyesen mutatták be élelmiszeripari termékeiket a vendéglátó- és szállodaipar döntéshozóinak, beszerzőinek Az aulában a soproni borvidék borai és helyi élelmiszer-különlegességei mutatkoztak be. 2

3 Az MT Zrt évi marketingtervének valamennyi eleme Stratégiai terv, Taktikai terv, Mellékletek letölthető a Magyar Turizmus Zrt. címen elérhető honlapjának szakmai oldalairól. További információk: Magyar Turizmus Zrt. Társasági Kommunikációs Iroda Tel.: Internet: 3

4 HÁTTÉRANYAG A MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI MARKETINGTERVÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA: Új célcsoportok megszólítása o a feltörekvő piacokon, o a tradicionális küldőpiacok további szegmenseiben; márkaépítés, a turisztikai országmárka-koncepció ismertségének építése; termékalapú marketingkommunikáció; erőteljes nemzetközi imázskampány mobil technológiára alapuló fejlesztések az online jelenlét (ezen belül is a közösségi médiaaktivitás) erősítése mellett; A belföldi kampány bevezetett hívószavainak ( Harmónia, Ébredés, Zsongás, Derű ) erősítése, termékalapú szezonális időzítés a belföldi turizmus élénkítésére; szorosabb szakmai együttműködés a hazai és a nemzetközi szakmával (ETC, V4), több közös kampány és akció. Fenti kulcsmondatok foglalják össze azokat a legfontosabb újdonságokat és fókuszpontokat, amelyek a Magyar Turizmus Zrt évi marketingtervében megjelennek, azaz a jövő évi nemzeti turisztikai marketingtevékenység irányvonalait jelentik. A társaság tevékenységének alapját belföldön továbbra is a fogyasztói igények, a kereslet élénkítése és generálása, külföldön pedig Magyarország mint vonzó turisztikai úti cél iránti érdeklődés fokozása képezi, s ezen keresztül a magyarországi utazások számának és minőségi mutatóinak növelését tűzték ki célként. Az elsődleges tevékenység a lakossági kommunikációval és a szakmai értékesítés-ösztönzéssel valósul meg. A támogató szakmai tevékenységek közé pedig változatlanul a TDM-koordináció (Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetekkel folytatott együttműködés), a kutatási tevékenység, a Tourinform-koordináció, a Contact Center működtetése, továbbá a SZÉP kártyával, illetve a különböző védjegyekkel és minőségi díjakkal kapcsolatos támogató kommunikációs tevékenység tartozik. A marketingtervet bemutató november 26-i szakmai rendezvény Denéné Tóth Marianna vezérigazgató köszöntőjével vette kezdetét: Több mint egy éve, hogy az Agrármarketing Centrum csapatával kiegészülve, megújult szervezetként álltunk a nyilvánosság elé. A megújult országpromócióban a jó minőségű magyar termék, a turizmus, a gasztronómia és a bor egymást kiegészítve jelenik meg, kiemelten hangsúlyozva hazánk értékeit. A borfogyasztás például összekapcsolódhat az utazással, a bortúrák, borkóstolók remekül kiegészítik egymást a turisztikai termékekkel. Belföldi pihenésük alkalmával egyre többen keresik a kifejezetten helyi termékeket, az élmény része a helyi ízek kipróbálása is. Közvetve ez is hozzájárul az élelmiszer-feldolgozók sikeréhez. Az Agrármarketing Centrum és a Magyar Turizmus Zrt. egyesítésével sikeresen megvalósult a szervezetek egymást erősítő hatását szem előtt tartó kormányzati koncepció. hangsúlyozta a vezérigazgató. A magyar termékek és szolgáltatások közös megjelenítése külföldön egymást segítheti: Egy több százezres látogatottságú külföldi szakmai rendezvény, ahol az élelmiszeripar, a kereskedelem, a vendéglátó- és szállodaipar képviselői vannak jelen, kiváló lehetőség arra, hogy a döntéshozók figyelmét Magyarországra mint lehetséges desztinációra irányítsuk. A gasztronómia szerves része Magyarország arculatának és kommunikálni kívánt erősségeinek. Fontos megmutatni, hogy a hagyományos, a külföldiek által korábban ismert magyaros ízvilág újraértelmezhető a jelen gasztronómiai trendek 4

5 tükrében is és a magyar gasztronómia ebben is képes felvenni a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Kiemelt célunk, hogy a magyar bor ismertté váljon, elsősorban a borfogyasztási kultúrával rendelkező területeken. A köszöntőt követő prezentációjában Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes többek között az alábbiakat mondta el: Olyan egységes kommunikációs keretrendszer megteremtése volt a cél, amely turisztikai termékeinket jól megkülönbözteti egymástól, de egyidejűleg integrálja is azokat egy márkaernyőbe. Arculati kézikönyvünk elkészültével eleget tettünk ennek az elvárásnak. A megkedvelt és bevált szívecskés logót kissé frissítettük, a társaság valamennyi felületére a sajtóhirdetésektől kezdve a névjegykártyákig vonatkozóan egységes layout-struktúrát és elemhasználati követelményrendszert alakítottunk ki, amelyen belül a turisztikai termékek megkülönböztetését színkódrendszer biztosítja. Célunk, hogy 2014-ben ezt az arculatot bemutassuk szűkebb és tágabb környezetünk, a turisztikai szereplők számára, illetve egyszersmind elfogadtassuk és meg is kedveltessük. Szeretnénk elérni, hogy a jövőben ne csak a Magyar Turizmus Zrt. arculatát lássák benne, hanem tekintsék a sajátjuknak és használják olyan védjegyként, amely Magyarországot mint márkát hivatott felismertetni, megismertetni és elismertetni itthon és a nagyvilágban ben feladatunk a magyar turisztikai márka önálló arculatának további erősítése az ágazati szinergiák segítségével: olyan szakmai összefogás kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltatóktól a nemzeti turisztikai marketingszervezet szintjéig a márkaépítési törekvések azonos irányba mutatva érvényesülhessenek. A látványos marketingkommunikáció mellett egyre nagyobb szerepet szánunk a szakmai műhelymunkának, az együttműködések elmélyítésének bel- és külföldön egyaránt. A társaság céljainak megfelelően a külföldi lakossági kommunikáció középpontjában erőteljes nemzetközi imázskampány áll. Az MT Zrt. turisztikai reklámanyagai Magyarország hagyományosan kommunikált értékei kultúránk, történelmi városaink épített környezete, a természeti környezet magával ragadó változatos szépsége és egészségturizmusunk mellett az egyre szélesebb körben keresett és elérhető nemzetközi színvonalú minőségi kínálatot, valamint az ország erőfeszítései által és azok visszaigazolásaiként létrejövő eredményeket fogják bemutatni; legyen szó nemzetközileg elismert gasztronómiáról, városrészek megújulásáról, vagy éppen ipari beruházásokról. Az egyre élénkülő belföldi turizmus további ösztönzéséhez arra van szükség, hogy a belföldi utazók magukénak érezzék és büszkék legyenek mindarra a szépségre és minőségi kínálatra, amely itthon várja őket, és amely méltó versenytársa a külföldön elérhető választéknak. A belföldi lakossági kommunikáció szintjén az MT Zrt. jelentős szerepet szán a belföldi turizmus ösztönzését szolgáló Széchenyi Pihenőkártya népszerűsítésének. ÜZLETI CÉLOK A nemzeti turisztikai marketingtevékenység végzése során elsődleges szempont az üzleti célok elérése, azaz a vendégéjszakák számának és a turisztikai költésnek a növelése. A Magyar Turizmus Zrt. azt szeretné elérni, hogy 2014-ben a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma az előző év eredményeihez képest összességében 3,1%- kal növekedjen. A belföldi vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken további 2,0%- kal bővüljön, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 4,1%-kal haladja meg a évben elért eredményeket a kereskedelmi szálláshelyeken. A Magyar Kongresszusi Igazgatóság a nemzetközi konferenciák számának 3 4%-os növekedését várja 2014-ben, az előző évvel összehasonlításban. 5

6 TURISZTIKAI TERMÉKEK Stratégiai termékek belföldön: Aktív és ökoturizmus Falusi turizmus Kerékpáros turizmus Lovas turizmus Kulturális turizmus Bor- és gasztronómiai turizmus Egészségturizmus Stratégiai termékek külföldön: Budapest Balaton Kulturális turizmus Egészségturizmus (gyógyturizmus és wellness turizmus) Hivatásturizmus (MICE) Niche termékek - Bizonyos termékek (pl.: vadászat, madármegfigyelés, golf, vitorlázás) néhány küldőországban a fenti stratégiai termékek mellett kiemelt szerepet kapnak, erre legjobb példa az európai vadászati kiállításokon országstanddal való megjelenés, melyeken az Állami Erdőgazdaságok képviseletében vesz részt az MT Zrt. Az egyes stratégiai termékek kommunikációjában előtérbe helyezett témákról részletes információ található a marketingtervben. KÜLDŐPIACOK FELOSZTÁSA A szervezet 2014-ben is megtartja a külpiacok korábbi felosztását, amely az egyes piacokat üzleti potenciál, trendek és utazási szokások szerint sorolja alosztályokba. Az osztályba sorolás alapja az, hogy az adott piacról a turisták jellemzően egyénileg vagy utazásszervezők által, szervezetten érkeznek Magyarországra. Figyelembe veszik azt is, hogy a megközelíthetőség mekkora szerepet játszik a beutazásban, illetve a vendégéjszakák száma alapján mekkora az adott küldőterület piaci részesedése. Ezek alapján kerültek meghatározásra a B2C, azaz a lakosságot közvetlenül megcélzó, illetve a B2B, tehát a szakmai kapcsolatokat előtérbe helyező piacok. B2C piacok: Ausztria, Benelux országok, Csehország, Egyesült Királyság, Észak-Európa, Franciaország, Horvátország, Izrael, Lengyelország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia. B2B piacok: Amerikai Egyesült Államok, Japán, Kína, Oroszország, Ukrajna Feltörekvő piacok (a Magyarországra irányuló beutazó forgalmuk alapján): Arab-öböl menti országok, Dél-Amerika, India és Délkelet-Ázsia. Ezeket a B2B piacok közé sorolja a társaság. (Ezeken a piacokon folytatják a szakmai programokon, együttműködéseken alapuló megjelenést, amit a piaci potenciál és a hazánk iránti egyre erőteljesebb érdeklődés indokol.) Mind a szakmai, mind a lakossági kommunikáció lebonyolítása a külképviseletek feladata a piacbesorolástól függően. A B2C piacokon elsősorban nagyközönségi kommunikáción keresztül, a B2B piacokon pedig szakmai programokon keresztül valósul meg a marketingkommunikáció. Kommunikációnkban mindkét típusú piacon előnyt élveznek az új arculattal és minden igényt kielégítő információs adatbázissal rendelkező külképviseleti honlapok, amelyeken keresztül mind a nagyközönség mind pedig a szakmai partnerek elérhetők. 6

7 A célpiacokra meghatározott értékesítésösztönzési stratégia fő pillére a termékalapú marketingkommunikáció, amely szorosan kapcsolódik a központilag meghatározott imázskommunikációhoz. Cél az adott desztinációban releváns, kiemelt termékek hangsúlyos megjelenítése. A kiemelt termékek küldőpiacokra lebontva, egy ún. termékmátrix táblázat alapján az alábbiak szerint kerültek meghatározásra: Budapest, egészségturizmus, MICE, kulturális turizmus, valamint Balaton. Az említett termékek közül az egészségturizmus Németországban és Oroszországban jelenik meg hangsúlyosan, míg a MICE a Magyar Kongresszusi Igazgatósággal közösen kidolgozott marketingterv alapján az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, a Benelux országokban és az USA-ban kerül fókuszba. A kulturális turizmus és a Balaton mint termékek elsősorban a szomszédos országokban, illetve Csehországban, Lengyelországban és Németországban kerülnek kiemelésre. NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A távoli piacok keresleti jellemzői alapján, illetve a rendelkezésre álló korlátozott marketing erőforrások következtében tovább nő a jelentősége a Visegrádi Országokkal (V4), az Európai Turisztikai Bizottsággal (ETC), valamint a Szerbiában titkársággal rendelkező Danube Competence Centerrel való együttműködéseknek. A közös promóció révén hatékonyabban kelthető fel a távoli piacokon az Európa iránti érdeklődés. Összehangolt munkával, egy közösen összeállított marketingterv alapján, a rendelkezésre álló források egyesítésével, a szinergiahatások kihasználásával tovább folytatják a közép-európai régió (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) turisztikai sokszínűségének népszerűsítését. A V4 országok célpiacai: az Amerikai Egyesült Államok, Latin-Amerika, India, Kína, Japán, valamint az új piacok felé való nyitásként Szingapúr, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Ausztrália és az Arab-öböl menti országok. A közös évi marketingtervet illetően a V4 országok két fő célt határoztak meg. Elsődleges cél a keresleti trendekhez való folyamatos igazodás, az együttműködés hangsúlyainak folyamatos elemzése. A második szempont pedig a kiválasztott piacokon történő koncentráltabb, hangsúlyosabb (még láthatóbb) megjelenés. A közös tevékenységben egyre fontosabb az on-line média eszközeinek kiemelt, és országspecifikus használata. A termékfejlesztés vonatkozásában olyan közös pontokat határoztak meg, amelyek mind a négy ország számára kiemelt fontosságúak: Family tree programok másod és harmad generációk számára (nyelvtanulás, nyári egyetemek, családfa kutatás, stb.). A V4 országokban éve tanulmányokat folytató személyek megszólítása. Közép-európai körutazások azokon a piacokon, ahol az európai utazás ténye a vonzerő Az ún. 50+ korosztályok megszólítása A V4 országok turisztikai együttműködésének honlapja: A belgrádi székhelyű Danube Competence Center szervezet a Duna folyó mentén fekvő tíz ország közös, a turizmushoz kapcsolódó fejlesztésével, projektalapú marketingtevékenységgel foglalkozik. A Római Hódítók Útja, vagy az ITB kiállítás és a Duna elnevezésű projektekhez való csatlakozásunk új keresleti szegmenseket tár fel, segíti a termékfejlesztést, európai kontextusba helyezi a magyar turisztikai kínálatot. A Danube Competence Center honlapja: Az ETC legfőbb feladata Európa, mint turisztikai desztináció népszerűsítése a tengerentúli piacokon, az ehhez szükséges stratégiák, akciótervek kidolgozása és megvalósítása. 7

8 Az Európai Unió a sikeres 2013-as közös munkát követően, 2014-ben is 1 millió euróval támogatja az ETC munkáját. Célpiacok: Brazília, Kanada, Kína, USA. Az együttműködés kiterjed a brandépítésre, a rövid és hosszú távú marketingstratégia megalkotására, valamint aktív terméképítésre. Kiemelt cél a komplex pán-európai termékek megalkotása. ONLINE UTAZÁSI FORRADALOM A MOBILVILÁG Az útikönyvek kora nem járt le kijelenthetjük azonban, hogy maga az útikönyv jelentősen átalakult, hiszen míg a kilencvenes évek forradalmát az internet jelentette, a kétezres évekét a mobil technológia. Az úti céljaink iránti vágyat a képek és filmek keltik fel leginkább, Magyarország szépségeit ezért mozgóképen is be kell mutatni: elengedhetetlen, hogy a nemzeti turisztikai marketingszervezet is fokozza jelenlétét a videómegosztó csatornákon. A trendeket követve az MT Zrt. a mára a televíziónál is népszerűbb YouTube-on kíván megújult profillal bemutatkozni. Természetesen a fotókról sem feledkeznek meg, egyfajta turisztikai fotóbank szolgáltatás indítását tervezik. Rendkívül fontos továbbá, hogy a társaság magyar turisztikai kínálatot bemutató online tartalmai minél előkelőbb helyen listázódjanak egy-egy keresés alkalmával. Utazásaink során több útikönyv és térkép, sőt fényképezőgép helyett is mobileszközeinket visszük magunkkal. Olyannyira igaz ez, hogy az utazók 80%-a igényli az ingyenes wi-fi elérést a szállodában. Egyre-másra látnak napvilágot a különféle mobiltelefonos útikönyvek, melyek segítségével a telefon veszi át az idegenvezető szerepét. Ennek megfelelően az MT Zrt. kampányai hasznos, okostelefonon és táblagépen is élvezhető mobil-tartalmakkal egészülnek ki, legyen szó kiadványról vagy egy-egy alkalmazásról. Mindemellett megújulnak a meglévő alkalmazások is. A Magyar Turizmus Zrt. eddig is jelen volt több közösségi oldalon, 2014-ben pedig megerősíti profiljai kommunikációját. A legnagyobb elérést a Twitter-profil realizálja, itt várható fokozott aktivitás. Facebook oldalainak ismertségét alkalmazásokkal, hirdetéssel szintén igyekszik tovább növelni a szervezet. LAKOSSÁGI KOMMUNIKÁCIÓ Egységes nemzetközi kommunikáció A Magyar Turizmus Zrt az országpromócióban részt vevő más szervezetekkel és társintézményekkel együttműködve részt vesz az egész országot érintő, jelentős évfordulók, események népszerűsítésében, és a hozzájuk kapcsolódó turisztikai üzenetek közvetítésében. A társaság 2014-ben is kapcsolódik azokhoz a központi témákhoz, melyek üzenete turisztikai szempontból is hozzájárul hazánk pozitív imázsának erősítéséhez. A közös, hatékonyabb fellépés jegyében ezért kiemelten kezelik a határnyitás 25. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan az illetékes magyar szervezetekkel (Külügyminisztérium, Balassi Intézet és érintett nagykövetségek) közös akciókat szerveznek a német nyelvterületeken. Emellett a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál, illetve további kulturális programok széleskörű népszerűsítésében, valamint Budapest kulturális turisztikai imázsának építésében is részt vesz az MT Zrt. Jelentős évfordulók mint az Ybl Miklós és az Egressy Béni bicentenárium, Fischer Annie születésének 100.évfordulója, emlékévek (Holokauszt-emlékév, I. világháborús emlékév) vonatkozásában a turisztikai szempontból érintett helyszíneket és eseményeket jelenítik meg a marketingkommunikációban. 8

9 Belföldi lakossági kommunikáció A Magyar Turizmus Zrt ben nem kíván változtatni az előző évben sikeres belföldi kommunikációs stratégiáján. A kommunikáció továbbra is három szinten történik, amelyek szinkronizálására, stratégiai szerepeik éles különválasztására nagy súlyt fektet a társaság. Ezek: Az Imázskommunikáció, az összetett Magyarország-márkát hivatott megismertetni a lakossággal. Az országos stratégiai termékkampányok célja a belföldi turizmus ösztönzése. Tervezésükkor meghatározó, hogy az egyes turisztikai termékek az év mely időszakában képesek a legtöbb turista mobilizálására. A Regionális termékkampányok célja a szolgáltatói ajánlatok népszerűsítése. Az első szint végigkíséri majd a stratégiai termékkampányokat és építeni hivatott az új országmárka-koncepció ismertségét Magyarországon, mely csak így válhat széles körben elfogadott védjeggyé. Ezen a kommunikációs szinten az MT Zrt. jelentős szerepet szán a Széchenyi Pihenő Kártya népszerűsítésének, mely a belföldi turizmus élénkítésében betöltött szerepe folytán, nagyszerűen illeszkedik a turisztikai országmárka koncepciójához. Folytatni kívánják a 2013-ban bevezetetett és jól bevált termékkampányokat. A korábbi koncepciót megtartva kampányaikban az utazás mint élmény és mint az utazáskor elérni kívánt életérzés, hangulat köré csoportosítják azokat a turisztikai termékeket, amelyek belföldön valós utazási motivációt jelentenek. 4 évszakban 4 hangulatot sugallva fűzik össze a nagyközönség számára a turisztikai termékeket és azokat a régiókat, amelyekben az adott termék domináns. A belföldi kampány bevezetett hívószavai: Harmónia, Ébredés, Zsongás és Derű. Külföldi lakossági kommunikáció A 2013-as európai turisztikai országkampányt követően az MT Zrt es stratégiai célja Magyarország mint turisztikai márka ismertségének további növelése a külpiacokon. A külföldi lakossági kommunikáció a belföldi kommunikációhoz hasonlóan három szinten zajlik majd: központi stratégiai kampányok, melyek célja az országmárka építése; központi taktikai termékkommunikáció, a Budapest Winter Invitation kampányra alapozva; külképviseleti piac-specifikus kampányok, melyek biztosítják a stratégiai kampányok révén épített ismertség fenntartását, továbbá termékajánlataik révén aktuális utazási ötletet, motivációt kínálnak főbb piacainkon. Az erőforrások korlátozottsága miatt kiemelten fontos a kampányok összehangolása és a hatékony eszközválasztás. Előbbit a külképviseleti aktivitások még szorosabb összehangolásával, utóbbit pedig az e-marketing eszközök továbbfejlesztésével és előtérbe helyezésével kívánja megvalósítani a társaság. NEMZETKÖZI ÉRTÉKESÍTÉS ÖSZTÖNZÉS Az értékesítés-ösztönzési tevékenység a B2B piacokon kerül előtérbe. Az aktivitások prioritás szerinti sorrendje a B2B piacokon: szakmai tanulmányutak szervezése Magyarországra; szakmai együttműködések: közös promóció; workshopok, road show-k: cél új területek és partnerek bevonása az értékesítésbe, illetve hazai szolgáltatók és külföldi partnerek összehozása; szakmai vásárokon való részvétel; 9

10 szakmai továbbképzések nyújtása. Az aktivitások prioritás szerinti sorrendje a B2C piacokon: online, web kommunikáció; közösségi média; hagyományos médiacsatornák; média tanulmányutak szervezése Magyarországra; szakmai tanulmányutak szervezése Magyarországra. HIVATÁSTURIZMUS (MICE) A konferencia- és incentive turizmus támogatása érdekében a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt szervezeti egységeként működő Magyar Kongresszusi Igazgatóság 2014-ben az alábbiakat tervezi: 2014-ben a cél a nemzetközi konferenciák számának 3 5%-os növelése, a vidéki konferenciahelyszínek hatékonyabb bevonása. Távolabbi cél a már elért eredményeken túl az elkövetkezendő 5 éves időszakra minél több 1000 fő feletti rendezvény Magyarországra hozatala. Kiemelt célpiacok: Egyesült Királyság, Franciaország, Észak-Európa, az Amerikai Egyesült Államok, Németország. Folyamatosan vizsgálják az MKI által finanszírozott nemzetközi szakmai vásárok hatékonyságát, eredményességét, és a tapasztalatok alapján nyitnak új lehetőségek felé Cél az ICCA és más nemzetközi szervezetek adta lehetőségek, kapcsolatok hatékonyabb kiaknázása mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Kiemelt figyelmet fordítanak az egészségipar, a kutatás-fejlesztés, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területére. Szakmai együttműködések keretében elősegítik nemzetközi rendezvények, konferenciák Magyarországra hozatalát. Tovább élénkítik kapcsolataikat a Magyar Tudományos Akadémiával, a hazai minisztériumok és állami szervek nemzetközi osztályaival, ahol komoly segítséget tudnak nyújtani a konferenciák megpályázásában is. AZ MT ZRT ÉVI MARKETINGTERVÉNEK VALAMENNYI ELEME STRATÉGIAI TERV, TAKTIKAI TERV, MELLÉKLETEK LETÖLTHETŐ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. CÍMEN ELÉRHETŐ HONLAPJÁNAK SZAKMAI OLDALAIRÓL. További információk: Magyar Turizmus Zrt. Társasági Kommunikációs Iroda Tel.: Fax.: Internet: 10

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28.

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010. Budapest, 2009. október 28. Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2010 Budapest, 2009. október 28. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló. 4 1 Bevezető 14 2 Helyzetelemzés 16 2.1 Nemzetközi trendek... 16 2.2 Magyarország turizmusának

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Társasági jövőkép és küldetés Mára a turizmus a magyar gazdaság húzóágazatává vált, fejlődése negyedik éve töretlen. Az ágazat nemzetgazdasági jelentőségét

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011.

Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011. Magyar Turizmus Zrt. Marketingterv 2011. Tisztelt Partnerünk! A Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége 2011-től az eredményorientáltság, a hatékonyság és a koncentrált működés alapelvei szerint újul meg. A

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ÁPRILIS

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ÁPRILIS A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ÁPRILIS Áprilisban lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai régió és valamennyi külképviselet

Részletesebben

SAJTÓANYAG. Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon

SAJTÓANYAG. Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon Budapest, 2013. szeptember 9. SAJTÓANYAG Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös sajtótájékoztatón értékelte hétfőn az idei turisztikai

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. JANUÁR - SZEPTEMBER 1 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 A MAGYAR TURIZMUS ZRT.... 6 BELFÖLDI LAKOSSÁGI KOMMUNIKÁCIÓ... 7 ORSZÁGOS TERMÉKALAPÚ KAMPÁNYOK...

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2012. ÉVI MARKETINGBESZÁMOLÓJA

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2012. ÉVI MARKETINGBESZÁMOLÓJA A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2012. ÉVI MARKETINGBESZÁMOLÓJA 1 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 A MAGYAR TURIZMUS ZRT... 8 BELFÖLDI LAKOSSÁGI KOMMUNIKÁCIÓ... 9 ORSZÁGOS TERMÉKALAPÚ KAMPÁNYOK... 10 MÁRCIUSI

Részletesebben

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal

MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal MInden élménnyel több leszel Turizmus Magyarországon 2014 végleges adatokkal Tények és adatok A nemzetközi turistaérkezések száma (millió fő; 2014/2013) Európa (581,7; +2,7%) Afrika (55,8; +2,6%) Amerika

Részletesebben

Amerikai Egyesült Államok. Marketingterv 2009

Amerikai Egyesült Államok. Marketingterv 2009 Amerikai Marketingterv 2009 Amerikai Marketingterv 2009 Az elmúlt években a magyarországi amerikai beutazó forgalmat folyamatos bővülés jellemezte. A kereskedelmi szálláshelyi száma 2005 óta stabilan 500

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR - SZEPTEMBER

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR - SZEPTEMBER A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR - SZEPTEMBER A 2013. január-szeptemberi időszakban lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai

Részletesebben

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére Dr. Niklai Ákos elnök, Magyar Turizmus Zrt. Balaton konferencia Siófok, 2009. április 22. A 2008. évről dióhéjban

Részletesebben

I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. a) a vállalat rövid bemutatása

I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ. a) a vállalat rövid bemutatása Az üzleti terv részei: 1.) Vezetői összefoglaló 2.) A vállalkozás általános bemutatása 3.) Marketing Terv 4.) Működési terv 5.) Vezetőség és szervezeti felépítés 6.) Pénzügyi terv 7.) Adatszolgáltatások

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2009. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2009. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A MAGYAR TURIZMUS ZRT. 2009. ÉVI MARKETINGTEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 BEVEZETÉS...4 A Magyar Turizmus Zrt....4 A marketingtevékenység súlypontjai 2009-ben...5 Külföldi marketingkommunikáció...5 Belföldi

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. JANUÁR

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. JANUÁR A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. JANUÁR Januárban lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai régió és valamennyi külképviselet

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

NEMZETI TURISZTIKAI ADATBÁZIS

NEMZETI TURISZTIKAI ADATBÁZIS NEMZETI TURISZTIKAI ADATBÁZIS A Nemzeti Turisztikai Adatbázis arra hivatott, hogy információt tároljon mindazokról az ország egész területén megtalálható helyszínekről, szolgáltatásokról, amelyek a turisták

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám 2009. október

I. évfolyam 2. szám 2009. október BÉKÉS MEGYEI EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KLASZTER HÍRLEVÉL I. évfolyam 2. szám 2009. október Tisztelt Klasztertagok! Ön a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter I. évfolyamának 2. számú Hírlevelét olvassa,

Részletesebben

A magyarországi MICE turizmus

A magyarországi MICE turizmus A magyarországi MICE turizmus turisztikai termékek Összeállította: Magyar Turizmus Zrt. Xellum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 1 A MICE piacnak, azon belül Magyarország nemzetközi és hazai megítélésének,

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

A magyar turizmus szervezeti rendszere

A magyar turizmus szervezeti rendszere A magyar turizmus szervezeti rendszere A világ számos országában a turizmus irányítását több, egymást kiegészítő szervezet végzi. Ez elmondható Magyarországról is, hiszen az Országgyűléstől a települési

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. MIRŐL IS LESZ MA SZÓ? A PREZENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ FELHASZNÁLT ADATOK Másodlagos adatok

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing

Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing Horkay Nándor Igazgató VÁTI Nonprofit Kft. Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság Pécs, 2010. november 18. XVI. Országos Urbanisztikai Konferencia

Részletesebben

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT 2013. február 13. SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT A Balaton turisztikai régió kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban: a KSH elızetes adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2010) Európa (504,0; +6,2%) Afrika (49,9; +0,4%) Amerika (156,6; +3,9%) Ázsia (216,9; +6,1%)

Részletesebben

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA Dr. Dankó László a közgazdaságtudomány kandidátusa, tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Nemzetközi Marketing Tanszék A tanulmány

Részletesebben

Oroszország. Marketingterv

Oroszország. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 Az orosz turisztikai piac nem változik jelentősen. A kiutazó forgalom továbbra is dinamikusan növekszik: 2008-ra a szakemberek akár 30-40%-os forgalomnövekedést is

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Az észak-európai lakosság utazási szokásai és Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci potenciálja Észak-Európában Összeállította: a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Xellum

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK KÖZÖS TÉTELEK 1. Ön, mint közgazdász ismertesse a turizmus makrogazdaságban betöltött helyét és hatását a GDP-re! Térjen ki a turizmus egyéb gazdasági hatásaira! 2. Ön előadást tart egy külföldi csoport

Részletesebben

Magyarország ismertsége imázsa és piaci potenciálja Lengyelországban, a lengyel lakosság utazási szokásai

Magyarország ismertsége imázsa és piaci potenciálja Lengyelországban, a lengyel lakosság utazási szokásai Készült a Magyar Turizmus Rt. ának megbízásából Magyarország ismertsége imázsa és piaci potenciálja Lengyelországban, a lengyel lakosság utazási szokásai Kutatási jelentés Tartalomjegyzék 1 A KUTATÁS HÁTTERE...

Részletesebben

Miért érdemes Tourinformnak lenni? - avagy miért érdemes egy TDM szervezetnek Tourinform irodát mőködtetni

Miért érdemes Tourinformnak lenni? - avagy miért érdemes egy TDM szervezetnek Tourinform irodát mőködtetni ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA, BÜK 2010. Miért érdemes Tourinformnak lenni? - avagy miért érdemes egy TDM szervezetnek Tourinform irodát mőködtetni Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt.

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK

SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK Az élő hagyományok megismerése egyre fontosabb utazási motivációvá válik napjainkban. Napjaink utazói a passzív megfigyelés

Részletesebben

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve Készítette: Márta István ügyvezető, Bocz Tamás pénzügyi igazgató és Rózsa Zoltán ügyvezető helyettes VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 ZSOLNAY KULTURÁLIS

Részletesebben

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja Összeállította: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Veréczi Gábor közremûködésével. A tanulmány célja Az ENSZ a 2002-es évet az Ökoturizmus

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. ELSŐ FÉLÉV

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. ELSŐ FÉLÉV MAGYAR TURIZMUS ZRT. Társasági Kommunikációs Iroda A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. ELSŐ FÉLÉV 2013. első hat hónapjában lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai 2012-ben 1 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített kutatás alapján összeállította: Mester Tünde 2 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvélemény-kutató

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

Románia. Marketingterv

Románia. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 A román turisztikai piac az európai átlagnál dinamikusabban fejlődik. Az elmúlt tíz évben a száma 143 ezerről 350 ezer fölé emelkedett, ezzel küldőországként a 16.

Részletesebben

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8.

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8. HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖKRŐL, VALAMINT EGYES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SAJÁTOS

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2013. JANUÁR Januárban lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai régió és valamennyi külképviselet

Részletesebben

Ökoturisztikai fejlesztések a Közép-dunántúli régióban. Turizmus és Fenntarthatóság Trendek és fejlesztések konferencia Tata, 2015. március 24.

Ökoturisztikai fejlesztések a Közép-dunántúli régióban. Turizmus és Fenntarthatóság Trendek és fejlesztések konferencia Tata, 2015. március 24. Ökoturisztikai fejlesztések a Közép-dunántúli régióban Turizmus és Fenntarthatóság Trendek és fejlesztések konferencia Tata, 2015. március 24. MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január december

Részletesebben

Budapest és versenytársai: hivatásturisztikai összehasonlító elemzés Budapest, Barcelona, Bécs, Prága, Varsó

Budapest és versenytársai: hivatásturisztikai összehasonlító elemzés Budapest, Barcelona, Bécs, Prága, Varsó Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@itthon.hu www.hcb.hu Budapest

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

Mór város integrált településfejlesztési stratégiája

Mór város integrált településfejlesztési stratégiája Mór város integrált településfejlesztési stratégiája I. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

KERÉKPÁRRAL A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

KERÉKPÁRRAL A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KERÉKPÁRRAL A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Készítette: TKK-Pannonvelo Konzorcium Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Területfejlesztési Kutatási Központ Taschnerwin Bt. 2001. TARTALOMJEGYZÉK 1./A. SWOT

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2016. 2 Aláírólap Ezen az oldalon kell felsorolni az ITS szakhatósági

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai 1 szerint 2014 márciusában a kereskedelmi

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009.

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. Quelle der Gesundheit in Ungarn német nyelvű kiadvány A termékalapú kiadvány célcsoportja a magyarországi termálfürdőket, természeti gyógyerőket meglátogatni, orvosi

Részletesebben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben TDM 7. Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben Stratégiai működés megalapozása Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet A tervezés terepe Milyen turisztikai termékfejlesztés célszerű

Részletesebben

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 1 A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG

MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG MAGYARORSZÁG LEGJOBBAN FEJLŐDŐ VIDÉKI DESZTINÁCIÓJA 2007 ŐRSÉG Az Őrség fő turisztikai jellemzői A térség Vas megye délnyugati sarkában található, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat

Részletesebben

A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA HELYZETFELTÁRÁS TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN 2010.

A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA HELYZETFELTÁRÁS TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN HELYZETFELTÁRÁS TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. AUGUSZTUS Tartalomjegyzék 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 2 BEVEZETÉS...

Részletesebben

1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról!

1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról! 1. Határozza meg a turizmus fogalmát! Adjon áttekintést a turizmus történeti fejlődéséről, a modern turizmus kialakulásáról! 2. Mutassa be a turizmus piaci rendszerét, azaz a turizmus szereplőit, jellemzőit,

Részletesebben

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló Magyar Turizmus Rt. Az egészségturizmus marketingkoncepciója Vezetői összefoglaló 2002. április 30. Végső jelentés Tartalom 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2 1.1 A KUTATÁS HÁTTERE 2 1.1.1 A kutatás céljai 2 1.1.2

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

A piacra jutás segítése

A piacra jutás segítése A piacra jutás segítése A Humán Innováció Nonprofit Kft. megbízásából Készítette: Inzsöl Renáta Szombathely 2011 Hogyan segítsük termékeink piacra jutását? A Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. tapasztalatai

Részletesebben

A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum új arculatának, intézményi imázsának kialakulását szolgáló projekt megvalósítása marketing terv

A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum új arculatának, intézményi imázsának kialakulását szolgáló projekt megvalósítása marketing terv A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum új arculatának, intézményi imázsának kialakulását szolgáló projekt megvalósítása marketing terv I. Összefoglaló A marketingterv a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MAGYAR TURIZMUS ZRT. HONLAPJAIN TÖRTÉNŐ HIRDETÉSRE VONATKOZÓAN TARTALOM Általános szerződési feltételek...2 Hirdetési tarifák - www.itthon.hu / www.gotohungary.com portálcsoport...5 Hirdetési tarifák - Regionális kiadású, magyar nyelvű hirdetési flyer kiadványok...14

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ELSŐ FÉLÉV

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ELSŐ FÉLÉV A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2014. ELSŐ FÉLÉV 2014 első hat hónapjában lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai régió és valamennyi

Részletesebben

A SALVA VITA ALAPÍTVÁNY MUNKAHELYI GYAKORLAT PROGRAMJAI. Polyacskó Orsolya MUNKAHELYI GYAKORLAT (MHGY), INTÉZMÉNYI MUNKAHELYI GYAKORLAT (IMHGY)

A SALVA VITA ALAPÍTVÁNY MUNKAHELYI GYAKORLAT PROGRAMJAI. Polyacskó Orsolya MUNKAHELYI GYAKORLAT (MHGY), INTÉZMÉNYI MUNKAHELYI GYAKORLAT (IMHGY) A SALVA VITA ALAPÍTVÁNY MUNKAHELYI GYAKORLAT PROGRAMJAI MUNKAHELYI GYAKORLAT (MHGY), CSALÁDBAN ÉLŐ SÉRÜLT FIATALOK MUNKAHELYI GYAKORLAT PROGRAMJA (CSMHGY), INTÉZMÉNYI MUNKAHELYI GYAKORLAT (IMHGY) Polyacskó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/137-14/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató

Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató Ökoturisztikai marketing Kardosfa, 2014. április 25. Hegyi Zsuzsanna MT Zrt. dél-dunántúli marketing igazgató A turisztikai vállalkozás - életforma Ökoturisztikai termékfejlesztés Élmény szolgáltatás A

Részletesebben

Cegléd Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Cegléd Integrált Településfejlesztési Stratégiája Cegléd Integrált Településfejlesztési Stratégiája Megalapozó vizsgálat Helyzetértékelés Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis-

Részletesebben

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,

Részletesebben

QARD SQRCODE BALATONFÖLDVÁR TURISZTIKAI NAVIGÁTOR ÉS KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT

QARD SQRCODE BALATONFÖLDVÁR TURISZTIKAI NAVIGÁTOR ÉS KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT SQRCODE KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT ARKER-INVEST Kft. Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Holovits Huba György Polgármester Úr részére Ajánlatkérés tárgya: marketing kommunikációs

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 tartalom PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Dr. Rátz Tamara Dr. Michalkó Gábor A

Részletesebben

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA TAMÁSI INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. kötet: INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program - Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló Előzmények A Touirnform Veszprém megbízásából 2006. májusában és novemberében országos szintű reprezentatív kutatás készült Veszprém

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 STRATÉGIAI TANULMÁNY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI FEJLESZTÉSI CÉLJAINAK ÖSSZEHANGOLÁSÁRA (TÁMOP-7.2.1-11/K-2015) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2012 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) partnerei közremőködésével 2012-ben

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság A környezetvédelmi szemléletformálásra szolgáló 2015. évi költségvetési forráskeret felhasználásáról

Részletesebben

A.../2015 (V..) KGY. határozat melléklete SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA 2014-2020 Cím Sopron Megyei Jogú Város Integrált Területi Programja Verzió 2.0 MJV közgyűlési határozat száma

Részletesebben

Az év múzeuma 2010 pályázat

Az év múzeuma 2010 pályázat "Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk

Részletesebben

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon Budapest, 2013. január 17. WORLD TRAVEL TRENDS REPORT 2012/2013 Az IPK International ETC World Travel Monitor Forum konferenciája alapján készült trendelemzés legfıbb megállapításai Az IPK International

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A településfejlesztési koncepciót Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (01.26.) KT. sz. határozatával elfogadta. 2016. január 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Záróvizsga tételek. Turizmus-vendéglátás szak. 2012. A tételek

Záróvizsga tételek. Turizmus-vendéglátás szak. 2012. A tételek Záróvizsga tételek Turizmus-vendéglátás szak 2012. A tételek 1. A turizmus fogalma. A turizmus rendszere, a kereslet, kínálat elemei. A turizmus csoportosítása. A turizmus előzményei és fejlődése. A turizmus

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. május 13-i ülése 9. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. május 13-i ülése 9. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. május 13-i ülése 9. sz. napirendi pontja Megyemarketing tervezése a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusra Előadó: Fehérvári Tamás, a Közgyűlés

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Egyeztetési dokum entáció: 2015. május 26. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Készült a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának megbízásából 2015. május C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ

Részletesebben

JÖVŐKÉP MEGHATÁROZÁSA

JÖVŐKÉP MEGHATÁROZÁSA 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...4 2. HELYZETELEMZÉS...9 2.1. Kereslet-kínálat elemzése...9 2.1.1. Célcsoport elemzés...9 2.1.2. Fürdő elemzése... 12 2.1.3. Kiegészítő turisztikai szolgáltatások...

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. DECEMBER

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. DECEMBER A MAGYAR TURIZMUS ZRT. MARKETINGBESZÁMOLÓJA 2012. DECEMBER Decemberben lezajlott kiemelt akciók A beszámoló terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé valamennyi turisztikai régió és valamennyi külképviselet

Részletesebben

A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei

A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei SZEMLE 494 Mohácsi Kálmán Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. május (494 506. o.) MOHÁCSI KÁLMÁN A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei A magyarországi

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: IV.378/2015. Előadó: Vass Csaba Mell.: gazdasági program Hiv. sz.:- Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801

Részletesebben

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése 2013. november 25. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése Az európai turizmus az enyhülı, de még mindig fennálló gazdasági nehézségek ellenére gyorsuló növekedést

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK

MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KISTÉRSÉGE IDEGENFORGALMI STRATÉGIÁJA 2008-2013 8. MELLÉKLETEK Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézet Győr, 2008.január.15 Darilla Bt. 190 191 192 INTERJÚ

Részletesebben

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról SZÁLLÁSHELY kérdőív

Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról SZÁLLÁSHELY kérdőív Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület kérdőíve a helyi termékek felhasználásáról SZÁLLÁSHELY kérdőív A Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2014 májusában kapcsolódott be egy franciaországi

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IX. KERÜLET FERENCVÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BUDAPEST FŐVÁROS IX. KERÜLET FERENCVÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS IX. KERÜLET FERENCVÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban

Részletesebben

Piac- és országtanulmány

Piac- és országtanulmány Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában A Magyar Turizmus Zrt. kutatási eredményei alapján összeállította: Mester Tünde 1 Horvátország,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

Összegzés VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE. Tájékoztató

Összegzés VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE. Tájékoztató VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Tájékoztató a határ menti (Osztrák-Magyar és Szlovén- Magyar) együttműködési programok előkészítéséről, valamint a közúti határmetszések tanulmányi feltárásáról Összegzés A

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR. XV. Országos TDM Konferencia Székesfehérvár, 2016. 05. 18-20.

SZÉKESFEHÉRVÁR. XV. Országos TDM Konferencia Székesfehérvár, 2016. 05. 18-20. SZÉKESFEHÉRVÁR XV. Országos TDM Konferencia Székesfehérvár, 2016. 05. 18-20. KÖZÉPPONTBAN HELYI TDM SZERVEZET: SZÉKESFEHÉRVÁR + FEHÉRVÁRON TÚL VELENCEI-TÓ PÁKOZD: KEMPP TÁC: GORSIUM VÉRTES ÉS MÓR FEHÉRVÁRCSURGÓ

Részletesebben