EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG"

Átírás

1 EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG

2 Egészségturizmus a termék Magyarország világviszonylatban is egyedülállóan gazdag termál- és gyógyvízkinccsel rendelkezik, hiszen az ország területének 80%-a alatt termálvíz található. Ennek eredményeként az egészségturizmus meghatározó eleme a magyarországi turisztikai kínálatnak, amelynek megalapozása a fürdőkultúra történet szempontjából évezredekre, turisztikai ezen belül gyógyturisztikai szempontból pedig több évtizede kezdődött. A gyógyfürdő-kultúrában komoly hagyományaink vannak: történelmi fürdőink, fürdőkultúránk, orvosaink szaktudása, és az elmúlt évek fürdőberuházásai következtében a minőség folyamatos alakulása, fejlődése valósul meg. Az adottságok és szolgáltatások, valamint a kedvező ár/érték arány következtében sok az elégedett és visszatérő vendég. Az egészségturizmus összefoglaló néven tartalmaz minden, az egészséggel kapcsolatos utazási típust. Az egészségturizmusban a látogatók alapvető motivációja az egészségi állapot javítása, gyógyítása (gyógyturizmus), illetve annak megőrzése, a betegségek megelőzése (wellness turizmus). A gyógyturizmus gyógyászati szolgáltatóhelyen, illetve gyógyüdülőhelyen, általában meghatározott minimális tartózkodási idő mellett rendelkezésre álló szolgáltatások igénybevételét jelenti, jellemzően konkrét betegségek gyógyítása érdekében. A tipikusan természeti gyógytényezőre (pl. gyógyvíz, gyógybarlang, mikroklíma, gyógyiszap) épülő gyógyászati és turisztikai szolgáltatások között a fő hangsúly a gyógyászaton van, melyeket inkább csak kiegészítenek az általánosabb turisztikai szolgáltatások és vonzerők. A wellness, az átfogóan értelmezett (mentális, fizikai, biológiai) egészség összhangjának megteremtését célozza; és inkább kapcsolatos az életstílus megváltoztatásával, mint egy-egy konkrét betegség gyógyításával. Az egészségtudatos ember ugyanis életformájával, egészséges táplálkozásával, rendszeres testmozgásával járulhat hozzá egészsége megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez. A wellness turizmus mindezen célokat szolgálja összetett szolgáltatásaival, melyek egyszerre célozzák a fizikai állapot és állóképesség javítását, valamint a szellemi frissesség megőrzését. A wellness holisztikus, tehát átfogó értelemben foglalkozik az ember egészségével és feltételezi, hogy a személy önmaga is aktívan részt vesz egészsége megőrzésében, a betegségek megelőzésében és nem hagyja az egészet, pl. a gyógyszerekre, s mindezeknek kiemelkedő jelentősége van mai rohanó világunkban, ami nyomon követhető a kereslet folyamatos növekedésén is. A 2002-ben elkészült egészségturisztikai kutatás belföldi kereslet-elemzése alapján a wellness szolgáltatásaiban a megelőzés (70%) és a pihenés (23%) játszik szerepet. A wellness turizmus célcsoportját stresszelt, hajszolt életet élő városiak, az évente egyszeri hosszabb üdüléssel szemben a szolgáltatások hosszú hétvégéken, évente több alkalommal történő igénybe vétele jellemzi. Magyarország gazdag termálvízkincse lehetővé teszi, hogy az ország szinte teljes területén termálvízre alapozott wellness központok alakuljanak ki.

3 Történeti természeti háttér Magyarország fürdőkultúrája a kelta időkre nyúlik vissza, ennek emlékét őrzi az AQ INC bő, gazdag víz elnevezésünk. A római időkben alakultak ki az első fürdőzőhelyek, amelyek nyomán a török uralom idején ismerve a vizek gyógyhatását is; számos, ma is ismeretes fürdőhely alakult ki: többek között Budapesten a Rác, Király, Lukács fürdők, valamint Egerben a török fürdő. A XIX.-XX. század folyamán a fürdőkultúra tovább szélesedett hazánkban köszönhetően annak is, hogy olaj után kutatva a föld mélyéből több helyen termálvíz tört fel a mélyből, amelyek kedvező gyógyhatása hamar kiderült. Így alakult fürdő Hajdúszoboszlón, Zalakaroson, Sárváron. Az ezt követő intenzív kutatások eredményeként 1289 gyógyforrás vált ismertté Magyarországon A gyógy- és termálvizeink nemzetközi elismertségét az is bizonyítja, hogy 1937-ben a Budapesti Gyógyfürdő Egyesületnek 32 külföldi irodája működött. Ugyanebben az évben, a világ 36 országából 340 vendég részvételével a Nemzetközi Termál- és Gyógyfürdők Szövetségének (FITEC) első ülését hazánkban rendezték, majd annak örökös házigazdája volt egészen a Második Világháborúig, amikor is a Szövetség Svájcba költözött. Az 1937-es konferencián a résztvevők egybehangzó véleménye alapján Budapestet a világ fürdő-fővárosává választották. Gyógyászati adottságok Impozáns, egyedülálló számok a természeti és infrastrukturális adottságok tekintetében. Magyarországon jelenleg összesen termálforrás van, 385 településen működik termál, illetve gyógyvizű fürdő, 13 gyógyhely, 57 gyógyszálló, 39 minősített gyógyfürdő, 5 gyógybarlang, 81 elismert ásványvíz-, illetve 315 gyógyvízforrás, 4 gyógyiszaplelőhely és 1 mofetta (szárazfürdő) található. Természetes gyógymódok javallatai Termál-gyógyvizek jellemző javallata: mozgásszervi, nőgyógyászati, bőrgyógyászati problémákra; Barlangterápia: főként asthma és allergia panaszokra a hazai öt gyógybarlang közül jelenleg három használható turisztikai célokra; Szárazfürdő/Mofetta: vérkeringési megbetegedések (érszűkület), mozgásszervi, bőrgyógyászati, nőgyógyászati megbetegedésekre. Széndioxid terápia a Mátrában (vulkáni utóműködés); illetve Nógrádban; Klímaterápia; pajzsmirigy-megbetegedésekre.

4 Fejlesztések, beruházások A Széchenyi Terv Egészségturizmus-fejlesztési alprogram összesen 30,9 milliárd forint értékű támogatása a 100 projekt vonatkozásában közel 89 milliárd forint összegű összberuházási értékű termékfejlesztést és új munkahelyet eredményezett. A támogatott beruházások közül 2004-ben 29 valósult meg, ben várhatóan 11 kerül átadásra. Támogatások regionális eloszlása: Statisztikai régió Támogatott projektek száma (db) Támogatás összege (millió Ft) Fejlesztés összege (millió Ft) Új munkahelyek száma Budapest-Közép- Dunavidék Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen A központilag történő következő támogatási lehetőség, a szakma által igen várt mérföldköve az ebben az évben a műemlékfürdők fejlesztésére kiírandó pályázat lesz. Szabályozás, Minősítés A Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Wellness Társaság és a Magyar Turizmus Rt kezdeményezésére jogszabály 54/2003. rögzíti a wellness-szállodák kritériumrendszerét.

5 Sikerek a számok tükrében év statisztikai adatai: 2004-ben a magyarországi gyógyszállodák - a kereskedelmi szálláshelyek növekedési ütemét jelentősen meghaladó - dinamikus vendégforgalom növekedést regisztráltak: a vendégek száma 22,2%-kal, a vendégéjszakák száma 15,7%-kal haladta meg a év adatait. A vendégéjszakák 59,2%-át a külföldi vendégek adták, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 7,3%-kal növekedett. A belföldi vendégéjszakák száma az elmúlt év során 30,7%-os növekedést mutatott ben a gyógyszállodák legfontosabb küldőpiacai Németország (a külföldi vendégéjszakák 50,3%-a), Ausztria (13,7%), Svájc (4,1%), Nagy-Britannia (2,7%) és Olaszország (2,5%) voltak ben a vendégéjszakák számát tekintve a fenti országok közül Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot növekedés, Ausztriát és Svájcot kismértékű csökkenés jellemezte. A wellness hotelek adatait a KSH január elsejétől végzi ben a magyarországi wellness-szállodák csaknem 150 ezer vendéget regisztráltak, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma majdnem elérte a 400 ezret. A belföldi vendégforgalom részesedése a vendégek számát tekintve 74,0%-ot, a vendégéjszakák számát tekintve 57,5%-ot tett ki I-V. havi statisztika január-május között a magyarországi gyógyszállodák több mint 260 ezer vendéget regisztráltak (az összes kereskedelmi szálláshelyi vendég 11,5%-a), az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 972 ezer éjszakát (az összes vendégéjszaka 16,7%-a) tett ki. Mind a vendégek, mind a vendégéjszakák számában növekedés volt tapasztalható. A gyógyszállodák vendégeinek 48%-a érkezett külföldről, a külföldiek részesedése a vendégéjszakák számából 61%-ot tett ki. Májusban a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma csaknem egyötödével (+17%) haladta meg a tavaly májusban regisztrált értékeket első öt hónapjában a gyógyszállodák legfontosabb küldő piacai Németország (a külföldi vendégéjszakák 47,1%), Ausztria (16,9%), Svájc (4,7%), Nagy-Britannia (3,9%) és Oroszország (2,4%) voltak. A wellness-szállodákban a belföldi vendégforgalom meghatározó jelentőségű: részesedése a vendégek számát tekintve 83%-ot, a vendégéjszakák számát tekintve 73%-ot tett ki. A év első öt hónapjában a magyarországi wellnessszállodák több mint 94 ezer vendéget és 208 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami jelentős növekedés a év azonos időszakához képest.

6 Termékspecifikus marketingtevékenység Kampány Talent for entertaining A Magyar Turizmus Rt májusától a tavalyi kampányok folytatásaként - új turisztikai imázskampányt indított Európában és a tengerentúlon Magyarország népszerűsítéséért. Először fordult elő, hogy 11 világhírű magyar adta nevét és arcát a 9 európai nagyváros London, Párizs, Berlin, Amszterdam, Koppenhága, Frankfurt, Madrid, Milánó, Brüsszel 12 repülőterén látható világító poszterekhez, úgynevezett city light plakátokhoz, és a világ 21 országában megjelenő sajtóhirdetésekhez. Különleges ez a kampány azért is, mert négy társszervezet összefogásával - a Magyar Turizmus Rt., a Malév Rt., a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., és a Budapest Airport Rt. - példaértékű együttműködés valósult meg az idegenforgalmi ágazat jelentős szervezetei között. A mottó: Talent for entertaining arra utal, hogy a tehetségek szülőhazájában a vendégfogadást a turizmust is tehetséggel művelik. Világhírű honfitársaink az ország kiemelkedő értékeit népszerűsítik plakátokon, napilapokban, magazinokban. Az egészségturizmust dr. Bender Tamás, a nemzetközi szakmai szervezet, az ISMH (International Society of Medical Hydrology and Climatology), valamint a Magyar Balneológiai Társaság elnöke hirdeti. Kiállítások, konferenciák IV. Spa & Wellness Egészségturisztikai Szakkiállítás és vásár A kiállítást idén már negyedik alkalommal rendezi meg a Geomédia Rt., a Magyar Turizmus Rt. társrendezésében. A kiállítók között megtalálhatóak a hazai turisztikai ipar szolgáltatói, így utazási irodák, szállodák, fürdők, gyógyfürdők, élményfürdők, programgazdák, gyógy-, wellness-, és biotermékeket forgalmazók, stb. Az esemény időpontja december 2-4., helyszíne Budapest, Műcsarnok. Az eseményre újságírói és tour-operatori tanulmányutat is szervezünk. I. Európai Egészségturisztikai Konferencia a V4-ek jegyében A Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesülete (MEME) szervezésében kerül megrendezésre nov. 30-dec. 2. között, amelynek kiemelt célja a Visegrádi 4-ek vonatkozásában az egészségturizmus helyzetének és lehetőségeinek megvitatása. Kiadványok Gyógy+Wellness szolgáltatókat bemutató kiadvány, amely a legjelentősebb gyógyfürdők, gyógyszállodák, a gyógybarlangok, mofetta, aquaparkok és wellness hotelek részletes bemutatására hivatott. A kiadvány nyolc nyelven jelenik meg, mind gyógy, mind wellness vonatkozásban a könnyebb eligazodás érdekében összefoglaló táblázatokat is tartalmaz. A brossúra októberben frissítve kerül a kiállításokra, az érdeklődőkhöz.

7 Gyógy+Wellness csomagajánlatok; a kiadvány konkrét évi csomagajánlatokat tartalmaz mind a gyógy-, mind a wellness kínálat iránt érdeklődőknek. A brossúra évi ajánlatokat tartalmazó frissítése novemberre várható. Egészségturizmus leporello; a Magyar Turizmus Rt. leporello-koncepciójának megfelelően, várhatóan 2005 év végére jelenik meg 12 érv a magyar egészségturizmus mellett. Golden Club kiadvány; Magyarország vezető gyógyszállodáinak kezdeményezésére létrejövő speciális kiadvány, amelynek segítségével a külföldi biztosítókat, pénztárakat kívánjuk megnyerni. A kiadvány első lépésben német nyelven jelenik meg, őszén. Tekintettel arra, hogy az egészségturizmus igen sok desztináció kiemelt terméke között szerepel, több külképviselet, valamint szinte mindegyik Regionális Marketing Igazgatóság készít termékspecifikus egészségturisztikai kiadványt. Együttműködés szakmai szervezetekkel: Royal Spas of Europe (Európa Királyi Fürdővárosai) A jelenleg 8 tagból álló európai egyesület célja azon magas színvonalat képviselő gyógyfürdők marketing tevékenységének támogatása, amelyeket történelmi szálak királysághoz, királyokhoz fűznek. Az egyesület magyar tagjai Budapest és Sárvár. ESPA, European Spa Association (Európai Fürdőszövetség) A legjelentősebb európai szakmai szervezetnek a Magyar Turizmus Rt. közvetetten, a Magyar Fürdőszövetségen keresztül tagja. Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Rt. A együttműködési megállapodás célja, hogy Budapest, mint a külföldről Magyarországra érkező vendégek számára a magyar egészségturizmus egyik legjelentősebb desztinációja megfelelő súllyal jelenjen meg a nemzetközi piacon. Az együttműködés kiterjed a marketing kommunikáció és promóciós tevékenységre; így pl. az újságírók fogadására, külföldi megjelenésekre, stb. Magyar Wellness Társaság A wellness világának, ezen belül a wellness turizmus szakmai szervezete és a Magyar Turizmus Rt. együttműködése példaértékű. Jelenlegi céljuk a jelenlegi wellness szállodai kritérium-rendszer továbbfejlesztése, amelynek eredményeképpen a wellness hotelek között is különbséget jelentő minősítés valósul meg a marketingmunka minél eredményesebbé tétele, a turisták jobb tájékoztatása érdekében. Magyar Fürdőszövetség Az elsősorban a magyarországi fürdőket tagjai között számon tartó szakmai szervezet tagja a Magyar Turizmus Rt.

8 Wellness-mozgalom Magyarországon Test, lélek, szellem harmóniában Gyakran feltett kérdések a wellnessről A wellness életforma. Hazánkban is egyre több követője van, de biztos vannak olyanok, akik nem tudják pontosan, mit is takar a fogalom. Honnan ered a wellness-mozgalom? A szó hangzásából ítélve amerikainak tűnik A mozgalom valóban az Egyesült Államokból származik, de maga az elv több ezer éves, a civilizációval egyidős. A wellness lényege a test, lélek és szellem egyensúlyának megteremtése és megtartása, ezáltal az egészség megőrzése, fenntartása. Természetesen már évszázadok óta különféle technikákat alkalmaznak ennek érdekében. A wellness nem más, mint az eddig felhalmozott tudás ötvözete, egyesíti a kínaiak és a nyugati civilizáció módszereit. Célja, hogy testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt kipróbáljuk, kipihenjük magunkat, feltöltődjünk az újabb kihívásokhoz. Miből is áll egy wellness-hétvége? A wellness fő elemei a turisztikai szolgáltatás szempontjából a kényeztetés, a mozgás, az étrend, a relaxáció. A wellness-turizmus nemzetközi kínálatában a hazai szolgáltatások különlegessége a termálvíz-kincsünk, így tehát a nemzetközi szinten a wellness területén megszokott fürdő-szentélyek, aromakabinok, gőzfürdők, szaunák, pezsgőfürdők unicuma hazánkban a termálvíz. Ezen kívül a wellness fontos eleme a manapság egyre többet hallott un. holisztikus személelet, azaz a wellness a test mellett a szellemünkre és a lelkünkre is hat; olyan programok szervezése, ahol egyrészt a kreativitásunkat kipróbálhatjuk, másrészt csapatépítő jellege is van. Sok szállodában van olyan program, ahol például a ritkán használt művészi képességeinkre van szükség, pl. batikolás. Ilyenkor azáltal pihenünk, hogy az agyunk igen ritkán használt részét mogatjuk meg. De van pl. tánc tanfolyam is, ami egyrészt remek szórakozás, poén, másrészt alkalmat ad arra, hogy a többi vendéggel kapcsolatba kerüljünk. Hogyan lesz egy szállodából wellness-szálloda? A Magyar Wellness Társaság, mint szakmai szervezet által készített speciális szállodai kritériumok alapján a Magyar Szállodaszövetség Wellness Szekciójának kezdeményezésére idén ősztől már jogszabályi rendelet alapján hivatalossá vált a wellness szállodák besorolása. Ennek értelmében az a wellness szálloda, amely megfelel a minimum háromcsillagos szállodákra előírt követelményeknek, legalább egy beltéri fürdővel, kétféle szaunával és/vagy gőzfürdővel, négyféle szépségápolási szolgáltatással, hatféle masszázs-és relaxációs szolgáltatással, háromféle kulturális, művészeti programlehetőséggel rendelkezik. Előírás továbbá a gasztronómiában a

9 reform- és vegetarius, valamint a régióra jellemző hagyomőrző magyar kínálat, a fitness-teremben a kardiogépek és sportoktató meglétét, valamint a wellness végzettségű munkatárs. Az előzetes felmérés alapján ezen követelményeknek csaknem negyven szálláshely felel meg, de ez a szám hamarosan növekedni fog. Magyarországon még viszonylag kevesen tudják, mi az a wellness, ezért fontos, hogy a megfelelő információk álljanak az érdeklődők rendelkezésére. Ebben is segít ez a rendszer. Jól mutatja egyébként az érdeklődés nagyságát az, hogy a legnagyobb hazai wellness szállodák vendégkörének legalább 50%-a magyar. Milyen a kínálat a hazai piacon? A wellness a turizmusban leginkább a kényeztetésre koncentrál. Lényege, hogy mást csináljunk, mint a hétköznapokban, sőt abban is segíthet, ha életmódot szeretnénk változtatni. Egy wellness-üdülés során ehhez megkaphatjuk az első impulzust. Épp ezért állnak elő a szállodák különféle kínálatokkal. Vannak, amelyek kimondottan csak a kényeztetésre épülnek, ezekben szerepelnek a legkülönfélébb masszázsok, pezsgőfürdő, szauna. Viszont vannak első hallásra kicsit sanyargatósabbnak tűnő kínálatok is, ilyen például a léböjt-kúra. Sokan azt gondolnánk, senki nem menne el egy tíznapos nyaralásra, ahol még szenvednénk is az éhségtől. Akik azonban már kipróbálták elmondhatják, hogy egyetlen szabad percük sem volt a nyaralás alatt, olyannyira tartalmas programokkal szolgált a szálloda, így nem volt idejük az éhséggel foglalkozni. Emellett pihentető is volt, csak az első három nehéz napon kellett átesni. Az eredmény pedig kitisztult test, negatív gondolatoktól megszabadult szellem és az új feladatokra kész, felfrissült lélek. Melyik korosztály keresi leginkább a wellness-szolgáltatásokat? Sokan úgy gondolják, a wellness csak fiataloknak, ezen belül is gyerekkel nem rendelkező fiataloknak való. Ez messze nem így van. A wellness programok kifejezetten a családra, a partnerkapcsolatra. Van olyan wellness-hotel, ami kifejezetten családbarát programokat kínál, ezzel akár három generációt is vonz egyszerre. A wellness-kínálatot általában sportos programok is kísérik. Ez tulajdonképpen ugyanaz, mint a fitness? A wellness alapja a kiegyensúlyozottság, ez a testmozgásra is igaz. A testedzés nem a hagyományos értelemben vett fitness. Tekintettel kell lenni arra, hogy az emberek általában nem élsportolók, ennek megfelelően egy wellness-szálloda edzőtermében minden gép úgy van kialakítva, hogy a szív- és érrendszerre és az ízületekre káros hatást ne fejtsenek ki. Ezen túlmenően a kardio-vaszkuláris gépek edzőtermi fáradozásainkat a hagyományos edzőgépekhez viszonyítva sokkal nagyobb hatékonysággal jutalmazza. A wellness lényege az is, hogy a szolgáltatás folyamán a vendég biztonságban, hozzáértő kezekben legyen, magasan képzett szakemberek között. Ezért többek között a wellness szállodai követelmények között alapfeltétel a fitness teremben a kardiogépeken túl a személyi tréner jelenléte. Magyarország bővelkedik gyógy- és termálvizekben. Hogyan kapcsolódik ez a wellness-kínálathoz? Mint már említettem, a magyar wellness kínálat kuriózuma a termálvíz, illetve a gyógyvíz. Tekintettel arra, hogy az ország mintegy 80%-a alatt termálvíz van, így az a szerencsés helyzet alakulhatott ki, hogy a magyarországi wellness-szállodák közül

10 sokak rendelkeznek termálvízzel. Valószínűleg előbb-utóbb a magyar piacon is megjelennek majd azok a szépségápolási termékek, amelyeket a magyarországi gyógy- és termálvizekből készítenek. Csak érdekességképpen: Harkány gyógyvizének összetétele például igen jelentős mértékben hasonlít a Holt-tenger vizének összetételével. Mint ismeretes a Holt tenger vize különösen jó hatást fejt ki a bőrre. Egy másik fontos dolog, ami szintén különlegessé teszi a wellness-kínálatot, az ásványvíz-készletünk. A gyógyturizmusban nagy szerepet kapnak az ivókúrák. A gyógyvízre sokan úgy gondolnak, hogy abban csak fürdeni lehet, de erről szó sincs. Az ivókúrák kitűnően alkalmazhatók például emésztőrendszeri megbetegedések esetében. Ami a gyógyturizmusban az ivókúra, az a wellnessben az ásványvíz. Manapság rengeteg helyen azt halljuk, hogy az egészségünk érdekében naponta másfél-két liter vizet igyunk meg. Ezen a téren óriási kincsünk van, és itt nem a méregdrága külföldről behozott ásványvizekre gondolok, amelyek ásványi anyag értéke rendkívül alacsony, hanem itthoni forrásvizeinkre. Például a margitszigeti, a visegrádi, a kékkúti mind-mind más ásványokban gazdag, akár jódban, nátriumban, kálciumban, mindenki megtalálhatja a neki leginkább szükségeset, ajánlottat. Milyen ételeket ehetünk egy wellness-szállodában? A wellness-szállodák gasztronómiai alapkövetelménye a reform és vegetáriánus ételkínálat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kizárólag ilyen ételek közül válogathatnak a vendégek, hiszen nem mindenki rajong érte. Mindenesetre a választási lehetőséget meg kell hagyni. Mi a különbség a wellnes- és a gyógyturizmus között? A wellness- és gyógyturizmus között ott lehetne meghúzni a határvonalat, hogy a gyógyturizmus valamilyen természetes gyógytényezőre alapul, ilyenek például a gyógyvizek, a gyógyiszapok, a klimatikus gyógyhelyek. Ma már egyre több olyan gyógyfürdő van, amely kombinálja az élményelemeket a gyógyító elemekkel. A gyógyturizmus célcsoportjába tehát olyan emberek tartoznak, akik valamilyen mozgásszervi, szív- és érrendszeri vagy más betegségben szenvednek. A wellnessturizmus ezzel szemben az egészséges emberek számára kínál lehetőséget egészségük megőrzésére. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag fiataloknak szól, hiszen az egészség nem feltétlenül kor függvénye.

Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében

Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében Egészségturizmus a Magyar Turizmus Rt. tevékenységének tükrében Eőry Edit Irodavezető Egészségturizmus Iroda 2005. december 3. Témakörök I. Kutatások, kutatási anyagok, statisztikák II. III. A magyar egészségturizmus

Részletesebben

Háttéranyag GOLF A golfról általában

Háttéranyag GOLF  A golfról általában Háttéranyag GOLF A golfról általában... 1 Golf piac befektetői szemmel... 2 Golfpiac Magyarországon és a környező országokban... 2 Golfturizmus Magyarországon... 3 A magyar golfpiac fontosabb adatai az

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló Magyar Turizmus Rt. Az egészségturizmus marketingkoncepciója Vezetői összefoglaló 2002. április 30. Végső jelentés Tartalom 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2 1.1 A KUTATÁS HÁTTERE 2 1.1.1 A kutatás céljai 2 1.1.2

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Országtanulmány: Szlovénia Szerzõ: Polgár Judit 1 1. Szlovénia általános jellemzése Szlovénia, Európa egyik legkisebb országa, az Alpok és az Adriai-térség között, Kelet- és Nyugat-Európa találkozásánál

Részletesebben

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG. Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 A BORTURIZMUSRÓL... 3

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG. Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 A BORTURIZMUSRÓL... 3 SZAKMAI HÁTTÉRANYAG BOR 2007 A bor, az a termék, amely kizárólag friss szőlő, szőlőcefre vagy szőlőmust teljes vagy részleges alkoholos erjesztésével készül. Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 A BORTURIZMUSRÓL...

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY. Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 tartalom PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Halassy Emõke A magyar lakosság és a vízi, a vízparti, valamint a gyógyés wellness-turizmus kapcsolata 2 TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Dr. Rátz Tamara Dr. Michalkó Gábor A

Részletesebben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben

A turizmus általános helyzet a 2012. évben A turizmus általános helyzet a 2012. évben Az IPK International WTM-felmérés eredményei alapján készített becslés szerint 2012-ben összesen 6,8 milliárd külföldi es belföldi utazást tett a világ 15 évnél

Részletesebben

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére

A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére Dr. Niklai Ákos elnök, Magyar Turizmus Zrt. Balaton konferencia Siófok, 2009. április 22. A 2008. évről dióhéjban

Részletesebben

Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4

Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 A támogatott turisztikai beruházások helyi és térségi szintű hatékonyságának vizsgálata 1 Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 Az utóbbi tíz évben a turizmus fejlesztését

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009.

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. Quelle der Gesundheit in Ungarn német nyelvű kiadvány A termékalapú kiadvány célcsoportja a magyarországi termálfürdőket, természeti gyógyerőket meglátogatni, orvosi

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről FEBRUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

TEMATIKUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG MICE HIVATÁSTURIZMUS

TEMATIKUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG MICE HIVATÁSTURIZMUS TEMATIKUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG MICE HIVATÁSTURIZMUS TARTALOM A TERMÉK 2 FEJLESZTÉSEK, BERUHÁZÁSOK 2 TÉNYEK ÉS ADATOK 3 TERMÉKSPECIFIKUS MARKETING TEVÉKENYSÉG 4 TERVEK 6 SZAKMAI SZERVEZETEK 7 ELÉRHETİSÉGEK

Részletesebben

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában) Magyar Turizmus Zrt. 1012 Budapest, Vérmezo út 4. Tel.: (06-1)488-8700? Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu? www.itthon.hu 2006. március 16. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. TÁJÉKOZTATÓJA A

Részletesebben

TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről

TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről TREND RIPORT 2016 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről ÁPRILIS 1 TARTALOM FŐBB TENDENCIÁK, VÁLTOZÁSOK... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 3 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 HAZAI SZÁLLODAI KAPACITÁS ( 1. sz. melléklet

Részletesebben

A kezdeményezések régiója

A kezdeményezések régiója A kezdeményezések régiója 1 2 Köszöntő A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 12 éve látja el a hazai és uniós fejlesztésekhez, pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat. Az elmúlt években tett erőfeszítéseink

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Az egészségturizmus mint az Észak-alföldi régió lehetséges kitörési pontja Szerzők: Mező Ferenc 1 Kovács Tibor 2 A tanulmány célja az Észak-alföldi régió egészségturizmus-potenciáljának a felmérése. A

Részletesebben

Szállodai specializációs érdekességek

Szállodai specializációs érdekességek Szállodai specializációs érdekességek 1.000 m2 vízfelület gyógyszálló Naturmed Hotel Carbona, Hévíz 261 1.9m2 1.280 m2 vízfelülettel wellness szálloda Spirit Hotel Thermal Spa, Sárvár 22 medence 273 2.3m2

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 januárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel Kelet, Ausztrália

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

A Dél-alföldi Turisztikai Régió egészségturizmusának elemzése, fejlesztési lehetőségei

A Dél-alföldi Turisztikai Régió egészségturizmusának elemzése, fejlesztési lehetőségei MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZŐ ALAPSZAK EGÉSZSÉGTURIZMUS-SZERVEZŐ SZAKIRÁNY A Dél-alföldi Turisztikai Régió egészségturizmusának elemzése, fejlesztési lehetőségei Konzulens: Készítette:

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Oroszország. Marketingterv

Oroszország. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 Az orosz turisztikai piac nem változik jelentősen. A kiutazó forgalom továbbra is dinamikusan növekszik: 2008-ra a szakemberek akár 30-40%-os forgalomnövekedést is

Részletesebben

A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003.

A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003. A Magyar Turizmus Rt. Egészségturizmus nemzetközi és belföldi kampánya, 2003. Az alábbi szöveg a Magyar Turizmus Rt. által a kampány tervezésére és lebonyolítására vonatkozó közbeszerzés meghirdetéséből

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről OKTÓBER 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 6 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint a világ szállodaiparában 2012 első két hónapjában az elmúlt évhez hasonlóan,

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Száma: 5/ 2007 Pécs, 2008. január 1 Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság, 2008 ISBN 978-963-235-160-5 Igazgató:

Részletesebben

Piac- és országtanulmány

Piac- és országtanulmány Magyarország mint turisztikai desztináció imázsa és piaci pozíciója Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában A Magyar Turizmus Zrt. kutatási eredményei alapján összeállította: Mester Tünde 1 Horvátország,

Részletesebben

turizmus és regionalitás

turizmus és regionalitás A Dél-dunántúli régió felnôtt lakosságának wellness-fogyasztási szokásai Szerzô: Hegedüs Veronika 1 Laczkó Tamás 2 A világ egészségturisztikai piacain tapasztalható folyamatos bôvülésnek köszönhetôen a

Részletesebben

WELLNESS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN

WELLNESS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN Szent István Egyetem Gödöllő Gazdaság- és Társadalomtudományi kar Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola WELLNESS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓBAN

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005

A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005 Magyar Turizmus Rt. 1012 Budapest, Vérmezô út 4. Tel.: (06-1)488-8700 Fax: (06-1)488-8600 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu A Magyar Turizmus Rt. kampányai 2001-2005 A hagyományostól eltérő

Részletesebben

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II.

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. Összeállította a Magyar Turizmus Rt a megbízásából a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató intézet A Szonda Ipsos Média-,

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1

A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1 MAGYAR VALÓSÁG LAKI LÁSZLÓ BÉKÉS ZOLTÁN A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1 A szerzõk azoknak a társadalmi folyamatoknak az összefüggéseit vizsgálják a Közép-Magyarországi

Részletesebben

TURIZMUSMENEDZSMENT. A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 TURIZMUS BULLETIN 55. 1. A kutatás módszertana

TURIZMUSMENEDZSMENT. A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 TURIZMUS BULLETIN 55. 1. A kutatás módszertana A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 Összeállította: dr. Mundruczó Györgyné 2 Az európai diszkont légitársaságok utasforgalmának dinamikus növekedése megváltoztatta

Részletesebben

28-11 28 gyógyszálló 11 helyen Versenyképes 72% 0 11 nincs gyógyszálló 11 gyógyhelyen Ebből hat 2013- 11 0 11 gyógyszálló nem gyógyhelyen 28%

28-11 28 gyógyszálló 11 helyen Versenyképes 72% 0 11 nincs gyógyszálló 11 gyógyhelyen Ebből hat 2013- 11 0 11 gyógyszálló nem gyógyhelyen 28% Gyógyhelyek (22) 2016 március (39 gyógyszálló) 1. Miskolc-Lillafüred (Borsod-A-Z) 1935. 2. Harkány (Baranya) 1958. 1984. 2008. 3. Sopron-Balf (Győr-M-S) 1961. 1970. 4. Gyöngyös-Kékestető (Heves) 1963.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak magyarországi Operatív Program keretében. Turisztikai attrakciók fejlesztése c. támogatására. Kódszám: ÉMOP 2.1.1.B.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak magyarországi Operatív Program keretében. Turisztikai attrakciók fejlesztése c. támogatására. Kódszám: ÉMOP 2.1.1.B. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak magyarországi Operatív Program keretében Turisztikai attrakciók fejlesztése c. támogatására Kódszám: ÉMOP 2.1.1.B. 1 Tartalom A. A támogatás célja, rendelkezésre álló forrás...

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: Előkészítő: Cserép László / Reischl Eszter Tárgy: Csatlakozás a Légi Marketing Alaphoz E L Ő T E R

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

Idegenforgalmi / vendéglátó és szálloda gyakorlati (külön) feladat (KF3)

Idegenforgalmi / vendéglátó és szálloda gyakorlati (külön) feladat (KF3) Az értékelõ tanár tölti ki! Kodolányi János Fõiskola Turizmus Tanszék Érdemjegy: Beküldõ neve: Dancsó Péter Szak: Idegenforgalom- és szálloda szak, levelezõ tagozat Évfolyam: IV. Helyszín: Budapest NEPTUN

Részletesebben

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.

Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: Dr. Juhász László PhD www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail. 1 / 10 Magyarországi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása 2010-2015 Készítette: www.hotel2022.hu juhasz.hotel2022@gmail.com Felvetés: A szálláshelyek vendégéjszakáinak száma az elmúlt öt évben 35%-kal

Részletesebben

Információs 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU

Információs 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU Információs Memorandum 2012.06.21. Tanácsadó: VÁLLALATÉRTÉK.EU Hofmann Kft Vállalatérték Divízió 2092. Budakeszi Budaörsi út 11. Tel: + 36 23/535-830, Fax: /535-849 E-mail: katalin.ballun@vallalatertek.eu

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja Összeállította: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Veréczi Gábor közremûködésével. A tanulmány célja Az ENSZ a 2002-es évet az Ökoturizmus

Részletesebben

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2012 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1 A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2012 decemberében a kereskedelmi szálláshelyet

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 TARTALOM TARTALOM... 2 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 A föld

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

A magyarországi MICE turizmus

A magyarországi MICE turizmus A magyarországi MICE turizmus turisztikai termékek Összeállította: Magyar Turizmus Zrt. Xellum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 1 A MICE piacnak, azon belül Magyarország nemzetközi és hazai megítélésének,

Részletesebben

Iskolai teljesítmény iskolai átszervezés 2006 2009 1

Iskolai teljesítmény iskolai átszervezés 2006 2009 1 Iskolai teljesítmény i átszervezés 2006 2009 1 Az előző fejezetben láthattuk, hogy hogyan alakult a 2000-es évek első évtizedében az alapfokú i ellátás a kistelepülések esetében. Ez a fejezet azt a kérdést

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT. MIRŐL IS LESZ MA SZÓ? A PREZENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ FELHASZNÁLT ADATOK Másodlagos adatok

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

55 812 01 0010 55 01 Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

55 812 01 0010 55 01 Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Az észak-európai lakosság utazási szokásai és Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci potenciálja Észak-Európában Összeállította: a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Xellum

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám 2009. október

I. évfolyam 2. szám 2009. október BÉKÉS MEGYEI EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KLASZTER HÍRLEVÉL I. évfolyam 2. szám 2009. október Tisztelt Klasztertagok! Ön a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter I. évfolyamának 2. számú Hírlevelét olvassa,

Részletesebben

Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 3. 2004. április 26.

Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 3. 2004. április 26. 1. SZÁMÚ MELLÉKLET: A TURIZMUS FINANSZROZÁSI RENDSZERE... 77 2. SZÁMÚ MELLÉKLET: HELYZETELEMZÉS TELJES VÁLTOZAT... 79 1 BEVEZETÉS... 79 1.1 IGAZODÁSI PONTOK, GAZDASÁGPOLITIKAI KERETEK... 79 1.2 ÉRTÉKKÖZPONTÚ

Részletesebben

Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3

Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3 A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza összehasonlítása Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3 Kelet-Magyarországon az elmúlt években

Részletesebben

Az egészségturizmus ma az egészségügyi ágazat felkészülése a 2011-es tematikus évre

Az egészségturizmus ma az egészségügyi ágazat felkészülése a 2011-es tematikus évre Az egészségturizmus ma az egészségügyi ágazat felkészülése a 2011-es tematikus évre Dr. Kincses Gyula ESKI 1/40 Agenda Fogalmi tisztázások Az elmúlt egy év értékelése Az orvosi szolgáltatásokra alapozott

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A német lakosság utazási szokásai, és Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci lehetõségei Németországban A Magyar Turizmus Rt. megbízásából összeállította a TNS Hungary Kft.

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia 2015-2017 Társasági jövőkép és küldetés Mára a turizmus a magyar gazdaság húzóágazatává vált, fejlődése negyedik éve töretlen. Az ágazat nemzetgazdasági jelentőségét

Részletesebben

Pannonhalma turizmusfejlesztési koncepciója és operatív programjai

Pannonhalma turizmusfejlesztési koncepciója és operatív programjai Pannonhalma turizmusfejlesztési koncepciója és operatív programjai 2015 Dr. Egyed Krisztián PhD térségfejlesztés, turizmus, projektmenedzsment A-1120 Wien, Fockygasse 36/11 +36 30 38 55 750 k.egyed@gmail.com

Részletesebben

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon Budapest, 2013. január 17. WORLD TRAVEL TRENDS REPORT 2012/2013 Az IPK International ETC World Travel Monitor Forum konferenciája alapján készült trendelemzés legfıbb megállapításai Az IPK International

Részletesebben

Az orosz lakosság g utazási sai

Az orosz lakosság g utazási sai Az orosz lakosság g utazási szokásai sai Kiss Kornélia Magyar Turizmus Rt. Piac- és s Termékelemz kelemzési Iroda Oroszország A világ g legnagyobb terület letű országa (17,1 millió km 2 ) 143,8 millió

Részletesebben

Románia. Marketingterv

Románia. Marketingterv Marketingterv 2009 Marketingterv 2009 A román turisztikai piac az európai átlagnál dinamikusabban fejlődik. Az elmúlt tíz évben a száma 143 ezerről 350 ezer fölé emelkedett, ezzel küldőországként a 16.

Részletesebben

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT 2013. február 13. SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT A Balaton turisztikai régió kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban: a KSH elızetes adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9 2008/130 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu II. évfolyam 130. szám 2008. szeptember 29. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2008/9 A tartalomból 1 Pécs vendégforgalma 2008 I. félévében

Részletesebben

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VI.évf. 2009 2 89-107 Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában A válság turizmusra gyakorolt hatásairól számos, elemzés,

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA --- STRATÉGIAI PROGRAM 2006. MÁRCIUS 20. (AKTUALIZÁLVA: 2006. AUGUSZTUS 31.) HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS

Részletesebben

Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata

Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Szervező Szak Egészségturizmus-Szervező Szakirány Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata Konzulens: Várallyay Julianna Dr. Szántó Ákos 2014.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja Megvalósítási terv a Tisza-völgyi árapasztó rendszer (ártér-reaktiválás szabályozott vízkivezetéssel) I. ütemére valamint a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználati és fejlesztési

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi

Részletesebben

Ha kihűlne a tó... A Hévízi-gyógytó desztinációra gyakorolt gazdasági hatása

Ha kihűlne a tó... A Hévízi-gyógytó desztinációra gyakorolt gazdasági hatása 102 Gazdaság & Társadalom / Journal of Economy & Society 2014. 1. szám Ha kihűlne a tó... A Hévízi-gyógytó desztinációra gyakorolt gazdasági hatása Egyed Krisztián 12, adjunktus Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA és annak munkaerő-piaci vonatkozásai

GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA és annak munkaerő-piaci vonatkozásai GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA és annak munkaerő-piaci vonatkozásai Kovács Gergő Péter kistérségi referens Gödöllő Város Polgármesteri Hivatal Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Részletesebben

Dinamikus növekedés, kedvező kilátások

Dinamikus növekedés, kedvező kilátások Report on Business Climate of the Largest Exporting Manufacturing Firms TOP 1500-2000/2 Jelentés a legnagyobb exportáló feldolgozóipari cégek üzleti kilátásairól Tóth I. János * Dinamikus növekedés, kedvező

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2010) Európa (504,0; +6,2%) Afrika (49,9; +0,4%) Amerika (156,6; +3,9%) Ázsia (216,9; +6,1%)

Részletesebben

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

Általános információk Magyarországról

Általános információk Magyarországról Általános információk Magyarországról Területe: 93 030 km 2 Lakossága: 10 196 000 fő (2001. február 1.) Népsűrűség: 109,6 fő/ km 2 Főváros: Budapest területe: 525 km 2 lakossága: 1 774 000 fő (2001. február

Részletesebben

A BEJÁRHATÓ MAGYARORSZÁG PROGRAM LEHETSÉGES EGYÜTTMŰKÖDÉSI TERÜLETEK A LEADER PROGRAMMAL

A BEJÁRHATÓ MAGYARORSZÁG PROGRAM LEHETSÉGES EGYÜTTMŰKÖDÉSI TERÜLETEK A LEADER PROGRAMMAL A BEJÁRHATÓ MAGYARORSZÁG PROGRAM LEHETSÉGES EGYÜTTMŰKÖDÉSI TERÜLETEK A LEADER PROGRAMMAL A BEJÁRHATÓ MAGYARORSZÁG PROGRAM LÉNYEGE Magyarország Kormányának 1184/2013 (IV.9.) határozata alapján elindult

Részletesebben