A SERDÜLŐKORÚ AK FOGAMZÁSGÁTLÁSI MAGATARTÁSÁNAK ÉS TERHESSÉGMEGSZAKITÁSÁNAK NEMZETKÖZI ÉS MAGYARORSZÁGI JELLEMZŐI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SERDÜLŐKORÚ AK FOGAMZÁSGÁTLÁSI MAGATARTÁSÁNAK ÉS TERHESSÉGMEGSZAKITÁSÁNAK NEMZETKÖZI ÉS MAGYARORSZÁGI JELLEMZŐI"

Átírás

1 A SERDÜLŐKORÚ AK FOGAMZÁSGÁTLÁSI MAGATARTÁSÁNAK ÉS TERHESSÉGMEGSZAKITÁSÁNAK NEMZETKÖZI ÉS MAGYARORSZÁGI JELLEMZŐI PONGRÁCZ TIBORNÉ DR. A serdülőkori fogamzásgátlás és terhességm egszakítás alakulása N yugat-e urópában és az E gyesült Á llam okban A m odern társad alm ak ra általánosan jellemző, hogy a g y erm ekkorból a felnőtt korba való átm enet, a serdülő korszak, elsősorban a tanulm ányi idő m eghosszabbodására visszavezethetően egyre hosszabb időintervallum ra tolódik ki, egyre hosszabb időszakot ölel fel. A 60-as évekkel kezdődően jelentős változásokat figyelhetünk m eg N yugat-e urópában a serdülőkorú fiatalok tá rs a dalmi helyzetét, m agatartását és társadalm i m egítélését illetően. Az 50-es évek elején a fiatalok m ozgástere különösen a serdülő lányoké m eglehetősen beh atáro lt volt. Házasságkötés előtti szexuális élet a lányok esetében elképzelhetetlen volt, s a szülői befolyás elég erős volt ahhoz, hogy az esetleges ilyen irán y ú próbálkozásoknak g á ta t vessen. A korlátozott anyagi lehetőségek és a serdülők anyagi függősége csaknem kizárta a tú l korai házasságkötések lehetőségét. A 60-as évek gyors gazdasági fejlődése és ezek ta laján gyökerező társadalm i változások a serdülők fokozódó önállósodásához vezettek. A családok m agasabb életszínvonala lehetővé tette, hogy a fiatalok ak ár a szülők a k a ra ta ellenére is h á zasságot kössenek, családot alapítsanak. A serdülők szexuális m a g a ta rtá sá ra növekvő befolyást gyakoroltak a baráti, inform ális csoportok erkölcsi normái, és csökkent a szülői befolyás, a szülők által közvetített szexuális norm arendszer hatása. A szülői kontroll m egm ara d t azonban a házasságkötések nélküli összeköltözések kérd é sében, s míg tolerálta a serdülőkori házasságkötéseket, m eggátolta és m eg is tu d ta gátolni gyerm ekeik esetében az élettársi k a p csolatok létesítését. A szabadabbá vagy szabadosabbá váló szexuális m agatartás egyfelől, a korlátozott fogam zásgátlási ism eretek és fogam zásgátlási eszközök másfelől, a serdülőkori teherbeesések szám ának növekedéséhez vezettek. M iután ebben az időszakban az európai régió nagyrészében a terhességek m űtéti úton történő megszakíttatása a serdülőkorú lányok esetében is tilto tt beavatkozás volt,

2 200 PONCHACZ TIB O RNÉ DR. a fenti tényezők eredőjeként a 60-as években m egnövekedett a fiatalkori szülések és házasságkötések szám a és aránya. A 60-as években te h á t m ég ellentm ondás feszült a serdülők önállósulási törekvései és ennek a társadalm i lehetőségek által korlátozott m egvalósulása között. A 70-es évekre azonban a serdülő korosztály em ancipációja csaknem teljes m értékben m egvalósult. M ind a házasságkötés előtti szexuális élet, m ind a házasságkötés nélküli együttélés a szülőgeneráció részéről elfogadottabbá vált. A fogam zásgátló eszközök választékának kiszélesedése, számos országban a m űvi abortusz liberalizálása, a serdülőkorúak születési és házasságkötési a rá nyainak csökkentését eredm ényezte. K érdés persze, hogy a tinédzserek szexuális m ag a tartásá t korábban korlátok közé szorító társadalm i tab u k eltörlése m ennyire tek in t hető pozitív folyam atnak. Kérdés az is, hogy a fiatalok m ennyire tudtak a szabadsággal élni, tapasztalható-e a szexuális kapcsolatok létesítése teré n egy átgondoltabb m agatartás, a fogam zásgátlási lehetőségek nagyobb a rá n y ú igénybevétele. A tém ával foglalkozó nem zetközi szakirodalom ból kitűnik, hogy a fiatalkorú lányok fogam zásgátlási ism eretszintje és születésszabályozási m agatartása bár az utóbbi időszakban javuló ten d en ciát m utat, m ég m indig nem a kívánatos színvonalon mozog. A nnak ellenére, hogy a családtervezési központok szolgáltatásai hozzáférhetőek a fiatalkorúak szám ára is, az USA és a n y u g at-európai országok a serdülőkorban is alkalm azható fogamzásgátlási eszközök széles választékával rendelkeznek, a védekező tinédzserek aránya mégis alacsony, többségük nem tesz semmit, hogy az esetleges, nem kívánatos terhességet elkerülje. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az USA-ban a tizenévesek legalább m ár egy éven át szexuálisan aktívak, m ielőtt bárm ilyen születésszabályozási szolgálathoz fordulnának. Zelnick és K antner 1974-ben vizsgálva az am erikai tinédzserek fogam zásgátlási m agatartását, a rra a m egállapításra ju to tt, hogy a szexuálisan aktív fiatalok m in t egy 40% -a alkalm azott csak fogam zásgátlási m ódszereket. U gyanennek a csoportnak 1/3-a abbahagyta a védekezést annak ellenére, hogy kijelentette, továbbra sem kíván teherbe esni. A védekezőkön belül mindössze további 40% -ot képviselt azok aránya, akik m ár az első eg y ü ttlét során alkalm aztak valam ilyen fogam zásgátlási eszközt. Ezek az adatok a rra utalnak, hogy szexuális életet élő fia talkorúak folyam atosan ki v annak téve a teherbeesés veszélyének an nak ellenére, hogy rendelkezésükre állnak megfelelő és hatékony fogam zásgátló eszközök. A serdülőkori fogam zásgátlás alkalm azásának fő m eghatározója a serdülő nő kora. Á ltalában m inél idősebb a serdülő, annál valószínűbb, hogy alkalm azni fog valam ilyen védekezési módszert. K antner és Zelnick idézett tanulm ányukban vizsgálati eredm é nyeikre hivatkozva közlik, hogy 55% -a azoknak a fiatal lányoknak, akik 18 vagy 19 éves korukban kezdtek el nemi életet élni, m ár az első esem énynél is alkalm aztak valam ilyen fogamzásgátló eszközt. Ez az arány több m int kétszerese azokénak, akik 15 éves koruk körül létesítették első szexuális kapcsolatukat. Az idősebb, 18 19

3 201 éves serdülőkre a hatékonyabb, biztosabb fogam zásgátlási m ódszerek alkalm azása jellemző, m íg a fiatalabb korcsoportba tartozók in kább p a rtn e rü k re bízzák a védekezés kérdésének m egoldását. Meg kell azonban jegyezni, hogy számos országban éles ellen tétek vannak a családtervezési, szociális kérdésekkel foglalkozó szervek és a társadalom konzervatív csoportjai, vallási szervezetei között a tizenévesek szexuális felvilágosítása és születésszabályozási eszközökkel való ellátása kérdésében. A konzervatívabb szem léletet m egtestesítő egyházi hatóságok vélem énye szerint a fiatalok szexuális felvilágosítása nem vezetne a fogam zásgátlási gyakorlat jav u lásához, hanem újabb ösztönzést jelentene a m ég fiatalabban m egkezdett szexuális élethez, vagyis lényegében csak súlyosbítaná a problém át. Az egyházi hatóságok ehelyett azt javasolják:, hogy a tizenévesek nevelésében több m orális elvet kellene érvényre juttatni, amely megerősíti a felelősségteljesebb, a felelősséget vállaló m agatartást, a családi értékrendszer és a házasság stabilitásának fontosságát. Azt állítják továbbá, hogy több szakember, aki a hatvanas években és a hetvenes évek elején oly lelkesen harcolt a szexuális felvilágosítás bevezetéséért az iskolákban, ma a 80-as évek elején nyíltan bevallja tévedését, mondván, hogy nem ez volt a megfelelő útja a tizenéves terhességek csökkentésének. A nyugat-európai egyházak egyoldalú álláspontját azonban erős fenntartásokkal kell kezelni. Úgy vélem, ugyanis, hogy a fiatalok nevelésében a születésszabályozási ism eretek oktatása és az erkölcsi szempontok erősítése nem lehet vagylagos, a kettő nem zárja ki egymást, hanem szorosan összekapcsolódik. A család és a házasság stabilitásának fontossága, a cselekedetek következm ényeinek felelősségteljes vállalása olyan alapvető erkölcsi normák, amelyek m inden társadalm i rendszer értékstrukturájának szerves részét képezik, s ezért alapvető feladata kell, hogy legyen a felnövekvő nem zedék iskolai oktatásának és családi szocializációjának. Az erkölcsi elvek jelentik azt az alapot, am ire ráé p ü lh etnek a szexuális élettel kapcsolatos ism eretek, s am elyek biztosíthatnák, hogy e m egnövekedett szexuális szabadsággal a serdülők megfelelően éljenek, és ne visszaéljenek. M iután azonban azok a társadalm i folyam atok, am elyek elsősorban felelősek azért, hogy a tinédzserek egyre fiatalabb korban kezdenek szexuális életet élni m egnövekedett tanulm ányi idő, a fokozódó urbanizáció, a nagycsalád szétesése, a hagyom ányos társadalm i ellenőrzési form ák m egszűnése aligha fordíthatók vissza, elengedhetetlenül szükséges, hogy továbbfejlesszék az iskolákban a születésszabályozás oktatását. U gyanakkor elm ondható, hogy m ár napjainkban sem te k in t hetők hatástalannak a fiatalok körében indított születésszabályozási programok. Az USA-ban például néhány év alatt 200 ezerről 1 m illióra n ő tt azoknak a tizenéveseknek a száma, akik a családtervezési klinikákhoz fordultak tanácsért, segítségért. A születészabályozási szolgáltatások fokozódó igénybevétele a n yugat-európai országokban is kim u tath ató és hatékonyságukat jelzi a tinédzserkori születési arányszám oknak az utóbbi tíz évben tap asztalt jelentős a rá nyú, egyes országokban 50% -ot is m eghaladó csökkenése.

4 202 PONGRACZ TIBORNÊ DR. Angliában a éves anyák születési arányszám a 1970 és 1979 között 50,4 ezrelékről 31,0 ezrelékre, azaz m integy 38% -kal csökkent. U gyanezen időszak a la tt ugyanakkor az abortuszok a rá nya 9,1 ezrelékről 16,8 ezrelékre emelkedett. A születési arányszám csökkenéseinek azonban m integy 1/3-a m agyarázható csak az abortuszok emelkedésével. Tehát a tizenévesek azonos m értékű szexuális aktiv itását feltételezve ami nagy valószínűséggel á llítható, hogy a 70-es évek végén nem volt alacsonyabb, m int a 70-es évek elején m egállapítható, hogy jav u lt az utóbbi években a születésszabályozási gyakorlat hatékonysága, a serdülők közül többen és hatékonyabban használják a fogam zásgátlást. A fiatalkori szüléseknél az utóbbi években tapasztalható k e d vező tendencia ellenére a kérdés számos európai országban és az Egyesült Á llam okban n ap jainkban is kom oly társadalm i és egészségügyi problém át és még m egoldásra váró feladatot jelent. Az Egyesült Államokban például évente a tizenéveseknek 10%-a esik teherbe (1 millió serdülő lány) és ezeknek 60% -a szüli meg g y ermekét. Ravenholt a serdülőkori terhességek tém akörében tartott nemzetközi konferencián a problém a súlyát úgy jellemezte, hogy míg régebben a fertőző betegségek (diftéria, reum ás láz, polymyelitis) jelentették a serdülő lányok szám ára a legnagyobb veszélyt, most ezt a nem kívánt terhességek jelentik. A társadalom szám ára pedig az utóbbiak jóval nagyobb terhet jelentenek, m int a fertőző gyerm ekbetegségek. A serdülő lány, ha teherbe esett, rendszerint nem tudja tanulm ányait folytatni és így később szakképzettség nélkül lép a m unkaerőpiacra. De ha megszüli gyerm ekét, ez m ár három generáció életét érinti, nemcsak a serdülő anyáét, hanem a nagyszülőét és a gyerm ekét is, akiről a n y ja m ég nem képes gondoskodni. A fiatalkorú anyák születési arányszám aiban N yugat-európában és az USA-ban m utatkozó csökkenés azonban m int ezt a fentiekben b e m u ta to tt angliai példa is bizonyítja nem tapasztalható a fiatalkori abortuszok esetében. K étségtelen, hogy a serdülőkori szülések társadalm i és egészségügyi kihatásai súlyosabbak, nagyobb terhet rónak a társadalom ra és az anyára egyaránt, nem szólva a gyerm ek egészségét, fejlődését érintő következményekről, de egyértelm űen negatív jelenség a fiatalkori abortuszok magas, sőt egyes országokban emelkedő aránya is. Bár Chilman 1979-ben végzett ku tatásai során a rra a m egállapításra jut, hogy az abortuszból származó komplikációk semmivel sem nagyobbak, m int bárm ely más művi beavatkozás esetén, ha azt gyakorlott orvosi személyzet végzi el és időzítése a terhesség tartam át illetően helyes, továbbá m egfelelő szülői tám ogatás esetén az érzelm i m egrázkódtatás sem jelentős. Ügy tű n ik azonban, hogy C hilm an m eglehetősen leegyszerűsítve kezeli a kérdést, s éppen ezért álláspontja legalábbis részben vitatható. A terhességm egszakítás m indenképpen m űtéti beavatkozást jelent, am elynél önm agában is fennáll az esetleges komplikációk veszélye. Még fokozottabb ez a rizikófaktor egy serdülő gyerm eken v é g re h a jto tt beavatkozás esetében, csökkentve

5 SERDÜLŐ KORÚAK FOGAM ZÁSGÁTLÁSA 203 egy későbbi k ív án t terhesség kihordásának esélyeit, illetve a te herbeesés lehetőségét. További veszélyt jelent az abortuszon m ár átesett fiatal lányok esetében az ism ételt abortusz bekövetkezésének nagyobb valószínűsége. Tietze és Bongaarts 1982-ben m egjelentetett közleményéből kitűnik, hogy a propagatív korú női népesség egészét tekintve az ism ételt abortusz bekövetkezésének valószínűsége legmagasabb a éves, illetve a éves korosztálynál. Ez a m egállapítás az abortuszok sorszámától függetlenül is igaz, vagyis mind a m ásodik, harm adik, negyedik és többedik abortusz esetében a tizenéveseknél m utathatók ki a legm agasabb értékek. Más szóval ez azt jelenti, hogy azon serdülő nők esetében, akik m ár egy vagy több abortuszon átestek, rendkívül magas a rizikója annak, hogy újabb terhességm egszakításhoz folyam odnak, m égpedig ham arosan. A nyugat-európai és a magyar serdülők eltérő demográfiai m agatartásának jellem zői és okai A nemzetközi áttekintés után nézzük meg, hogy a fiatalkori terhességek m agyarországi alakulása m ilyen azonosságokat, illetve eltéréseket m utat a nyugat-európai országokban tapasztaltakhoz képest. Az első probléma, amivel foglalkozni szeretnék, a korhatár kérdése, vagyis, hogy a demográfiai m agatartás szem pontjából hány éves korig tekinthetünk egy fiatal lányt serdülőnek?! A fiatalkori terhességek kérdésével foglalkozó külföldi szakirodalom serdülőnek a 20 éven aluli korcsoportot nevezi, vagyis a tinédzserkori terh e s ségek kutatását a éves női népességre vonatkoztatva végzi. N éhány esetben előfordul, hogy a 20 éven aluliak korcsoportján belül két további kategóriát is m egkülönböztetnek, úgym int az igen fiatal serdülőnek nevezett évesek, illetve a évesek alcsoportját. Ez a m ódszertani finom ítás azonban nem k é r dőjelezi meg azt a m egállapítást, hogy a serdülőkor felső határa N yugat-e urópában és az U SA-ban a 20. életév alatt, vagyis a betöltött 19. életévnél húzható meg. Kérdés, hogy igaz-e ez a m agyar fiatalkorú női népességre vonatkozóan is, demográfiai viselkedés szem pontjából hány éves korig tekinthetünk M agyarországon egy fiatal nőt serdülőnek. Hangsúlyozni szeretném, hogy a korhatár kérdését kizárólag demográfiai elsősorban term ékenységi m ag atartás szem pontjából vizsgálnám, eltekintve a serdülőkor befejeződésének pszichológiai és szociológiai kritérium aitól. A tém a vizsgálatát három m u tató összehasonlító elem zése alapján kívánom bem utatni. E három m utató: A éves nők esetében az élveszületések aránya az összes terh esség ek en 1 belül, 1 Az összes terh esség ek en az élveszületések és a m űvi ab o rtu szo k sz ám án ak öszszege értendő, am ely ily m ódon v alam ivel alacso n y ab b (a h alv aszü letések és a sp o n tán vetélések szám adatainak hiánya m iatt) a tényleges terhességszám nál, de a n y u g ateu ró p ai h ely zetet b em u tató ta n u lm á n y ( F. H ö p f l i n g e r ) : H eirats u n d G eb enten h aufig h eit bei T eenagern) a terhességeket ily m ódon veszi szám ba, s az összehasonlítás biztosítása érdekében a jelen tan u lm án y n ál is ugyanezt a m ódszert alkalm aztuk.

6 204 PONGRACZ TIBORNÉ DR. ezer éves nőre ju tó terhességek száma, ezer éves nőre jutó élveszületések száma. A fenti arányszám ok alap ján felvázolható, hogy m ilyen eltéréseket, illetve azonosságokat m u ta t az egyes n yugat-európai országokban és M agyarországon a fiatalkorúak teherbeesési valószínűsége a fogam zásgátlási gyakorlat, illetve a szexuális m agatartás különbözőségeire visszavezethetően és a bekövetkezett terh ességeknek hogyan alakul a m egszakíttatási és kihordási aránya. 1. A éves női népesség terhességi, élveszületési és terhességmegszakítási arányainak alakulása Динамика долей плодовитости, живорождений и прерываний беременности женского населения в возрасте лет Ratios of pregnancies, live births and interruptions of pregnancy of the female population aged years Az adatokból N y ugat-e urópára vonatkozóan az alábbi következtetések vonhatók le. A serdülőkorú anyáktól szárm azó élveszületések változó értékei mögött sok esetben nem egy tudatosabb fogamzásgátlás és erre visszavezethető alacsonyabb teherbeesési értékek húzódnak meg, hanem az a tény, hogy a teherbe esett fiatal nők országonként eltérő m ódon élnek a bekövetkezett te r hesség m egszakításának lehetőségével. A skandináv országokra a művi abortuszok magas aránya jellemző (a 80-as években ez több skandináv országban az 50% -ot is m eghaladta), míg az NSZK-ban, AngUában és Franciaországban a fiatalkorúak kisebb arányban szakíttatják -meg terhességüket. Angliában például nem sokkal m agasabb a terh es tinédzserek aránya, m int D ániában sőt alacsonyabb, m int N orvégiában, de m iután az angol tinédzserek

7 205 nagyobb gyakorisággal h ordják ki terhességüket, m agasabbak lesznek a serdülőkori term ékenység m utatói. A francia és az NSZK terhességi arányok ugyanakkor jóval alacsonyabbak a Svédországban tapasztalhatóknál, de a ritk áb b an előforduló terhességm egszakítások következtében az élveszülési arányok gyakorlatilag azonos m eglehetősen alacsony értékeket vesznek fel m indhárom országban. A teherbeesési arányok valam ennyi országban m u ta t kozó csökkenése a szexuális m agatartásnak és az érintkezések szám ának változatlanságát feltételezve a fogam zásgátlási eszközök terjed ésére és fokozódó igénybevételére enged következtetni. Az 1. számú táblázatból kitűnik, hogy a m agyar éves női népesség term ékenységi m agatartása, terhességi és élveszületési arán y ai jelentős m érték b en eltérőek a n y u g at-európai országokétól, számottevően m eghaladják a legmagasabb terhességi és élveszületési a rá n y t m utató országok érték eit is. A terhességek kim enetelét tekintve hazánk Angliához, Franciaországhoz és az NSZK-hoz hasonlít, vagyis a terhességek 60 70% -a élveszületéssel végződik. A teherbeesési és az élveszületési arány azonban 1980-ra vonatkozóan m integy kétszerese a legm agasabb élveszületést és teherbeesést m utató angliai adatoknak. A m agyarországi 20 éven aluli nők kiugróan m agas term ékenysége nem csak a n y u gat-európai országok viszonylatában igaz. A hagyom ányosan magas term ékenységű dél-európai országokban sem találunk a m agyarországiéhoz hasonló magas értéket ban a éves nők élveszületési aránya Spanyolországban 26,4%0- Olaszországban 23,0%o, Portugáliában 41,4%0 és Görögországban 51,2%0 volt, míg a term ékenységi m ag atartás szem pontjából hazánkkal sok hasonlóságot m utató A usztriában 35,2% 0- A m agyarországi helyzet okait kutatva a éves nők korcsoportját két alcsoportra, úgym int a évesek és a évesek korcsoportjára bontottuk és m egnéztük, hogy hogyan a lakulnak a fenti arányszám ok a két korcsoportnál külön-külön. 2. A teherbeesések, élveszületések és a terhességmegszakítások arányának alakulása Magyarországon között Динамика долей зачатий, живорождений и прерываний беременности в Венгрии в период гг. Ratios of getting pregnant, live births and interruptions of pregnancy in Hungary in the period

8 206 PONGRACZ TIBORNË DR. A évesekre vonatkozó m agyar adatokat összevetve az 1. sz. táb lázatb an szereplő n y u g at-európai adatokkal, azt tapasztalju k hogy e korcsoport term ékenységi és teherbeesési m agatartása belesim ul a nyu g at-eu ró p ai országok éves korcsoportjára kiszám ított m utatóinak sorába. K itűnik azonban az is, hogy a legnagyobb azonosság még így is a magas teherbeesési és élveszületési arányt felm utató Anglia vonatkozásában áll fenn oly módon, hogy az 1980-ra vonatkozó m agyar értékek, m ind az ezer nőre jutó terhességeket, mind az ezer nőre jutó élveszületéseket tekintve m agasabbnak bizonyulnak. M indhárom m agyar a d a t sor (1., 2., 3. oszlop) egy növekedő, m ajd egy csökkenő görbét ír le 1971 és 1983 között, s m iu tán a fiatalkorúak terherbeesési gyakorisága az em lített időszakban 15% -kal nőtt, a bekövetkezett te r hességeket m integy 14% -kal többen szülik meg 1983-ban, m int 1971-ben. Ez önmagában a vizsgált periódus végére közel 30%-os élveszületési többlethez vezet a fiatalkorú anyák körében. Feltételezhető, hogy a 70-es évek eleji, 37,7%0-es nem túl m agas arány (azonos az 1980-as svéd értékkel) elsősorban a rra vezethető vissza, hogy a serdülők m ég kisebb gyakorisággal létesítette k szexuális kapcsolatot. A szexuális hullám m agyarországi je lentkezésével párhuzam osan nő a tinédzserek körében a nem i k ap csolatok és érintkezések száma, de ezt a szabadosabb életvitelt még nem kíséri egy felvilágosult születésszabályozás. A 80-as évek elejére csökkenő teherbeesési arányok m ár egy viszonylag hatékonyabb fogam zásgátlási gyakorlatot tükröznek. A éves nők teherbeesési és term ékenységi m ag a tartása sok vonatkozásban eltér a éves serdülőkétől. Az eltérés egyfelől a nagyságrendekben jelentkezik. A éves női népesség terhességi és élveszületési arányai m integy 3 4-szerese a évesekének. Ha a éveseket a éves korosztályhoz viszonyítjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy term ék en y ségi és teherbeesési m agatartás szem pontjából a éves női népesség inkább a éves korosztállyal analóg. E két korcsop ort között a terhességek és az élveszületések arán y áb an m indössze 0,4 0,5-szörös különbségek m utatkoznak a évesek javára. A másik eltérés a évesek, illetve a évesek között az adatok időbeni alakulásának tendenciájában mutatkozik. Az 1000 megfelelő korú nőre vetített terhességek száma a éves női népességnél 1971-től folyam atos, m integy 19%-os csökkenést m utat. Vagyis azt bizonyítja, hogy a tudatos születésszabályozás e korosztályra éppúgy, m int a női népesség egészére m ár a 70-es évek elején jellem ző volt, s a fogam zásgátlás h a té konysága folyam atosan növekedett. A éves anyák élveszületéseinek aránya szintén a globális születési arányok mozgását tükrözi: az 1974-es népesedéspolitikai intézkedések h atására m in t egy 26% -kal megemelkedik, m ajd a 80-as évek elejére jelentősen lecsökken, s 3% -kal m arad a la tta az 1971-es értéknek. A m egszakított terhességek aránya 1973 és 1975 között jelentősen csökken, m ajd ezen a 24% körüli szinten stabilizálódik (bár 1983-ban n é

9 SERDÜLŐKORÚАК FOGAM ZÁSG ÁTLÁSA 207 hány százalékos ism ételt em elkedés m utatkozik, de m ég nem m egállapítható, hogy egy újabb tendencia kezdete-e, vagy csak egy év kiugrása). Összefoglalva tehát m egállapítható, hogy M agyarországon a éves női népesség teherbeesési és term ékenységi m ag a tartása jelentős m értékben eltér a nyugat-európai (és a dél-európai) országok azonos korú női népességének terhebeesési és term ék en y ségi m agatartásától. Ezen eltérés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a éves női népesség hazánkban nem serdülőkorú dem ográfiai jellem zőket m utat, hanem inkább a felnőtt női népességre érvényes term ékenységi m agatartásform át. A serdülőkori te r mékenységi m utatók érvényessége M agyarországon a éves korcsoportra korlátozódik, vagyis hazánkban e korcsoport teh e rb e esési és term ékenységi m agatartás szem pontjából azonos az európai országok többségének éves női népességével. Ebből azonban az a következtetés is levonható, hogy hazánkban a serdülőkor dem ográfiai szempontból korábban zárul le, vagyis nem a 20. hanem a 18. életévvel. Felvetődik rögtön a kérdés, hogy m i az oka ennek az eltérésnek, mi az oka annak, hogy a éves női népesség Nyugat- Európában, illetve M agyarországon ennyire eltérő term ékenységi m agatartást m utat. A m agyarázat vélem ényem szerint az érintett népességcsoport házasságkötési szokásainak regionális eltéréseiben keresendő. A következő táblázat a éves női népességen belül a házas családi állapotúak arányát m utatja be néhány európai országban, egyben feltüntetve a házasságkötés engedélyhez (szülői; gyámhatósági) kötött alsó korhatárát is. 3. Házas nők aránya a éves női népességen belül, és a házasságkötés engedélyezésének alsó korhatára 1981 Удельный вес замужних женщин в женском населении в возрасте лети нижний предельный возраст для разрешения брака в 1981 г. Ratio of married women within the female population aged years and the lower age-limit of the authorization of marriage in 1981

10 208 PONGRÂCZ TIBORNÉ DR. A táblázat ad atai egyértelm űen tükrözik, hogy nem csak h a zánktól nyugatra, de északra és délre is lényegesen alacsonyabb a éves női népességen belül a m ár házasságot kötöttek a rá nya. A fiatal korban kötött házasságok magas aránya nemcsak a viszonylag fiatal engedélyezési k o rh a tá rra l kapcsolatos (a jogi szabályozás inkább a tényleges gyakorlatot követi és legalizálja), h a nem elsősorban a m agyar nupcialitás életkori sajátosságaiban még m indig fellelhető nem -európai jellegzetességeivel m agyarázható. Az első házasságkötések modális életkora hazánkban a m últ század hagyom ányait őrzi, s a legtöbb nő 19 éves kora körül m egházasodik. Feltételezhető tehát, hogy a m agyar népességre jellemző korai házasodás m agyarázza hazánk és Európa nyugati régiója között a éves női népesség esetében tap asztalt jelentős term ékenységi különbségeket. A m agyar nupcialitásnak az európaitól eltérő korstruktúrája, a 20 éves kor alatt m egkötött házasságok magas aránya ism ételten alátám asztja a serdülőkor felső határával kapcsolatos korábbi m egállapítást, vagyis, hogy a n yugat-európai ré giótól eltérően serdülőkorúnak, tinédzsernek M agyarországon demográfiai szempontból csak a 18. életévet be nem töltött fiatal nő tekinthető. A serdülőkori terhességm egszakítások alakulása M agyarországon Serdülőkorú terhes esetén a nem házas családi állapotra az iskolai tanulm ányokra és egyéb, a fiatal korral összefüggő okokra visszavezethetően nagyobb valószínűséggel kerül sor a terhesség m űtéti úton történő m egszakításokra (2. sz. táblázat 1. oszlop). A 18 évesnél fiatalabb nők művi abortuszai M agyarországon 1971 és 1983 között a következőképpen alakultak: éves nők terhességmegszakításainak alakulása Magyarországon között Динамика прерываний беременности женщин в возрасте лет в Венгрии в период гг. Interruptions of pregnancy of females aged years in Hungary in the period

11 SERDÜLŐ KORÚAK FO G AM ZASG ATLÁSA 209 Míg a éves női népesség egészében az ezer megfelelő korú nőre jutó terhességm egszakítások száma 1971 és 1983 között 56% -kal csökkent, a serdülő korosztály esetében a csökkenés m értéke mindössze 4,4%-os volt. Még kevésbé pozitív a kép az igen fiatal korban végrehajtott művi abortusz esetében. A 14 éves és fiatalabb korú lányok terhességm egszakításai gyakorlatilag stagnálást, a 15 és 16 éveseké pedig 60%-os, illetve 20%-os növekedést m utatnak. Egyedül a 17 évesek vonatkozásában m u tath ató ki kedvező tendencia 1971 és 1983 között, ha hullám zásokkal tarkítottan is, de összességében m integy 14%-os a csökkenés. A művi vetélésen átesett fiatalkorúak 16% -ának (1983) volt m ár 17 éves koráig korábbi terhessége. A meglévő terhességek több m int fele élveszületéssel végződött. A többi terhesség kim enetele lehet művi abortusz, koraszülés és spontán abortusz. Ezen belül a m űvi abortuszok aránya részben nyilvántartási okok m iatt, részben azért nem m egállapítható, m ert a korábbi terhességm egszakítások a fiatalkorú szóbeli közlése alapján kerülnek regisztrálásra, s jól ism ert tény még a felnőtt női népességnél is a m űvi abortuszok elhallgatásának m agas aránya. E nnek figyelem bevételével nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a megelőző terh ességek aránya az em lített 16% -ot m indenképpen m eghaladja. A terhességek m egszakítására a fiatalk o rú ak döntő többségénél (92,1%) a 12. terhességi héttel bezárólag sor kerül. M integy 3% azok aránya, ahol a m űtéti beavatkozást az egészségügyi szem pontból lényegesen veszélyesebb 16. hét után végzik el, de a 14 éves és fiatalabb lányoknál 11,6% -ra em elkedik a késői terhességm egszakításon átesettek aránya. A továbbiakban a m űvi abortuszon á te se tt fiatalkorúak néhány olyan dem ográfiai ad atát kívánom elem ezni, am elyekből következtetések vonhatók le e réteg társadalm i-gazdasági helyzetére, stá tu sára vonatkozóan is. Az iskolai végzettségre, a kereső-eltartott arányra, az osztály- és rétegtagozódásra vonatkozó információk értékelhetőbbé, értelm ezhetőbbé válnak akkor, ha nem önm agukban, hanem kontroll csoporthoz viszonyítva vizsgáljuk. E kontroll csoport lehet egyfelől a 18 évesnél fiatalabb teljes női népesség, m ásfelől azon fiatalkorú nők csoportja, akiknek 18. életévük betöltése előtt m ár legalább egy élveszületésük volt.2 A terhességm egszakításon átesett fiatalkorúak iskolázottsági színvonalát jól tükrözi az elvégzett osztályok átlagos szám ának m utatója. M iután a 17 évesnél fiatalabb teljeskörű női népességre koréves adatok utolsó időpontjaként csak az 1980-as népszám lálásból állnak rendelkezésre, ezért a három alm inta összehasonlító elem zését az 1980-as évre vonatkozóan végezzük el. 2 A 18 éves k o ru k előtt g yerm eket szült an y ák dem ográfiai társad alm i jellem zőivel a D em ográfia szám ában m egjelent tan u lm án y részletesen foglalkozik.

12 210 PO N GRACZ TIBORNÉ DR. 5. Az elvégzett osztályok átlagos száma a 18 évesnél fiatalabb teljeskörű női népességnél, a terhességmegszakításon átesett és a gyermeket szült nőknél 1980 Среднее число законченных классов у общего женского населения моложе 18 лег, у женщин, имевших прерывание беременности и родивших ребенка, в 1980 г. Average number of completed forms of the total female population under 18 years, of the women having undergone an interruption of pregnancy and having given birth to a child in 1980 Az adatokból m egállapítható, hogy a terhességm egszakításon átesett fiatalkorúak iskolai végzettségének színvonala m eghaladja ugyan a gyerm eket szült anyák iskolai végzettségét, de nem éri el a korosztályra jellemző országos értékeket. A gyerm eket szült anyák osztályátlagát m eghaladó értékek két összetevőre vezethetők vissza. Egyfelől arra a nyilvánvaló tényre, hogy az iskolába járó serdülő lányok gyerm ekszülés esetén tan ulm ányaik félbeszakítására kényszerülnek. A terhesség m egszakíttatása esetén azonban nem kényszerülnek ennek a lépésnek a m egtételére. A terhességm egszakításon átesett tinédzserek m agasabb osztályszám -átlaga te hát részben erre a tényre vezethető vissza. A fiatalkorú anyák statisztikai adatainak elemzéséből és a tém akörben végrehajtott kérdőíves felvétel előzetes adataiból ugyanakkor az is kitűnik, hogy a gyerm eket szült anyák jelentős része nem elsősorban a bekövetkezett terhesség, hanem m ás egyéb ok m iatt szakítja félbe ta nulm ányait, te h á t a terhesség m egszakítása h ely ett a szülés m elle tt döntő serdülők, eleve egy alacsonyabb iskolai végzettségű népességcsoportból kerülnek ki. A gyerm eket szült fiatalkorú anyák és a m űvi abortuszon átesett serdülők ku ltu rális színvonala közötti különbséget tükrözi az iskolába nem jártak arányának eltérő alakulása is. Míg a gyerm eket szülteknél életkoronként eltérő m értékben (tízszeres és háromszoros szorzószámok között ingadozva) többszöröse az iskolába soha nem já rta k arán y a a korosztályra vonatkozó országos értékeknek, addig a terhességüket megszakítók esetében az iskolába nem jártak aránya gyakorlatilag azonos (0,5 0,6) a teljeskörű adatokkal. Az 5. számú táblázat adataiból azonban az is kitűnik, hogy a m űvi abortuszon á te se tt fiatalkorúak átlagos osztályszám a m eghaladja ugyan a gyerm eket szült anyák átlagos osztályszámát, de nem éri el 18 évesnél fiatalabbakra jellemző országos átlagok színvonalát. M iután az eltérés e két népességcsoport között m ár a 14. életév esetén egy osztály, feltételezhető, hogy ha kisebb m értékben is, de itt is a tanulm ányok félbehagyásának problem atika

13 SERDÜLÖKORÜAIC FOGAM ZASGATLASA 211 j á val k erü lü n k szembe. A későbbi, éves életkorban m u ta t kozó eltérések oka részben a továbbtanulók alacsonyabb a rá n y á ban, részben feltételezhető, hogy ú jfe n t a m egszakadt tan u lm á nyokban keresendő. A fiatalkorú terhesség és az iskolai végzettség kapcsolatáról összefoglalóan tehát m egállapítható, hogy elsősorban azok a serdülők vannak kitéve a fiatal korban m egkezdett szexuális élet következm ényeinek, a teherbeesés veszélyének, aki alacsonyabb kulturális színvonallal, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. A vizsgált három alm inta iskolai végzettségénél te tt m egállapításokhoz hasonló következtetésekre ju tu n k a kereső tevékenységet folytató fiatalkorúak összehasonlító elem zése alapján is. 6. A 18 évesnél fiatalabb kereső tevékenységet folytató nők aránya (százalék) 1980 Удельный вес самодеятельных женщин моложе 18 лет (в процентах) в 1980 г. Ratio of economically active females under 18 years (per cent) in 1980 A terhességm egszakításon á te se tt tinédzserek a kereső tevékenységben való részvétel szem pontjából is korosztályuk egészére és a gyerm eket szültekre érvényes m egoszlási arányok között h e lyezkednek el. Az eltérés m értéke azonban kisebb az első és m á sodik oszlop, m int a m ásodik és harm adik oszlop között, vagyis gazdasági aktivitás vonatkozásában a művi abortusz m ellett döntő fiatalkorúak m ag atartása több azonosságot m u ta t a korosztályával általában, m int a terhességüket kihordó serdülők csoportjával. Ezt a m egállapítást erősíti m eg a m űvi vetélésen á te se tt fia ta l korúak társadalm i-gazdasági csoportok szerinti megoszlása is. A terhességüket m egszakító és kereső tevékenységet folytató fia ta l korúak között a gyerm eket szült anyákhoz viszonyítva több a szellemi foglalkozású, kevesebb a fizikai és különösen a mezőgazdasági fizikai foglalkozású; e három foglalkozási főcsoport a rá nya a korosztályra jellemző országos értékkel teljes azonosságot m utat. Ugyanez a tendencia alapítható meg az eltartó osztály- és rétegtagozódását illetően is. A serdülők azon csoportja, akik a te r hesség kihordása helyett a terhesség m egszakítását választja eleve kedvezőbb, m agasabb k u ltú rá jú társadalm i rétegekből k erü l ki.

14 212 A fiatalkorúak e csoportjára jellemző nagyobb fokú tudatosság nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a bekövetkezett, nem kívánt terhesség esetén jobban végiggondolva a túl fiatalkori gyerm ekszülés egész életükre kiható következményeit, a vélhetően kisebb rossz, az abortusz m ellett döntenek, de m egnyilvánul ez a tu d a tosság a fogam zásgátlással kapcsolatos m ag atartásu k b an is. A nem zetközi szakirodalomban található m egállapítások és az em lített m agyar kérdőíves vizsgálat előzetes adatai is arról tanúskodnak, hogy a terhességüket kihordókhoz viszonyítva az abortuszt választók nagyobb valószínűséggel éltek m ár korábban a fogamzásgátlás lehetőségével. Sok esetben előfordul azonban, hogy a fogamzásgátló használata nem rendszeres, illetve az alkalm azott fogamzásgátló eszköz hatékonysága - m int ezt a m agyar Postinor példája is bizonyítja nem megfelelő, s a nem kívánt terhesség mégis bekövetkezik. A tizenévesek e csoportjának m agatartása mind a nagyobb arányú fogamzásgátlásból, mind a terhesség m egszakíttatásából következően egyértelm űen arra utal, hogy nem kívánják és nem tu d já k vállalni a korai szexuális élet következm ényeit. Ebből a rra gondolhatunk, hogy fellelhető esetükben a felelősségteljesebb gondolkodásmód csírája. M iután vélhetően kevés rem ény van a tizenévesek szexuális életének korlátozására vagy visszaszorítására, ezt a felelősségteljesebb m agatartást kellene támogatni, kibontakoztatni a társadalom és a család részéről m egfelelő neveléssel és felvilágosítással, az egészségügyi szervek részéről pedig hatékony és viszonylag veszélytelen fogam zásgátló eszközök biztosításával. IRODALOM H ö p f l i n g e r, F. : H eirats- und G eb u rten h áu fig k eit bei T een ag ern Z eitsch rift fü r Bevölkerungsw issenshaft. Jg. 10/ p. B o lt o n, J r. F r a n k G. : T he P re g n a n t A dolescent P ro b lem s o f P re m a tu re P a re n th o d Sage L ib ra ry of Social R esearch Vol S age P ublicatio n s, B everi H ills L ondon pp T ie t z e, C h. B o n g a a r t s, J. : R epeat ab o rtio n : N ew In sig h ts. N ew Y o rk 1982 P. C. 18 p. T he P opulation Council C enter fo r Policy Studies. W orking P ap ers No. 87. Ju ly F r a n c o m e, C. : U n w an ted P re g n an cies am ongst T een ag er, Jo u rn a l of B iosocial Science NO p. B o g u e, D. J. : A dolescent F ertility. T h e proceedings of on in te rn a tio n a l conference C s e r n á k J ó z s e f n é d r. : Az első h ázasságkötések a lak u lása M agyarországon a II. világháború u tán. A N épességtudom ányi K utató Intézet K özlem ényei 54. sz. P o n g r á c z T i b o r n é d r. : A 18 évesnél fiatalab b k o rú an y á k sz ü léseinek alak u lása M agyarországon. D em ográfia szám p. Tárgyszavak: Születésszabályozás Nupcialitás Életkor

15 213 МЕЖДУНАРОДНЫЕ И ВЕНГЕРСКИЕ ХАРАКТЕРИСТИКИ ОТНОШЕНИЯ К КОНТРАЦЕПЦИИ И ПРЕРЫВАНИЯ БЕРЕМЕННОСТИ ЛИЦ В ОТРОЧЕ СКОМ ВОЗРАСТЕ Резюме В Венгрии отношение женского населения в возрасте лет к зачатию и плодовитости отклоняется в большой мере от стран Западной Европы. Эта разница объясняется в первую очередь тем, что в Венгрии женское население в возрасте лет не имеет демографических характеристик отроческого возраста, но скорее показывает форму отношения к плодовитости, действительную для взрослого женского населения. Действительность показателей плодовитости в отроческом возрасте ограничивается возрастной группой лет, то есть в нашей стране по отношению к зачатию и плодовитости данная возрастная группа является тождественной женскому населению в возрасте лет большинства европейских стран. Однако, из этого можно сделать и вывод, что в Венгрии отроческий возраст кончается раньше в демографическом отношении, то есть не в возрасте 20 лет, а в возрасте 18 нет. Немедленно возникает вопрос, чем обусловливается это отклонение, почему показывает женское население в возрасте лет Западной Европы другое отношение к плодовитости, по сравнению с Венгрией. Это объясняется региональными отклонениями в обычаях заключения брака затронутой группы населения. В Венгрии в пределах женского населения в возрасте лет доля замужних женщин составляет 14%, что гораздо выше, чем в любой стране Западной Европы. (См. таблицу 3.) Модальный возраст при заключении первого брака сохраняет традиции прошлого столетия в Венгрии, и большинство женщин заключает брак в возрасте около 19 лет. Следовательно предполагается, что заключение брака в молодом возрасте, характерное для венгерского населения, объясняет значительные разницы в плодовитости женского населения в возрасте лет между Венгрией и западным районом Европы. Возрастная структура венгерской брачности, отклоняющаяся от европейской, высокая доля браков, заключенных в возрасте моложе 20 лет повторно подтверждают, что в отклонении от района Западой Европы, в Венгрии в демографическом отношении только женщины моложе 18 лет считаются лицами в отроческом возрасте. У беременных женщин в отроческом возрасте из-за незамужнего семейного состояния, учения в школе и по связанным с молодым возрастом прочим причинам вероятность прерывания беременности путем операции выше. Пока в Венгрии в гг. количество прерываний беременности на тысячу женщин соответствующего возраста снизилось на 56% в общем женском населении в возрасте лет, у женщин в отроческом возрасте оно уменьшилось только на 4,4%. Картина показывается менее положительной в случае искусственных абортов, проведенных в очень молодом возрасте. Прерывания беременности девушек в возрасте 14 лет и моложе практически не изменились, а у девушек в возрасте 15 лет увеличись на 60% и у девушек в возрасте 16 лет на 20%. Что касается уровня школьного образования, социально-экономического положения женщин в отроческом возрасте, имевших искусственный аборт, можно установить, что уровень школьного образования девушек в отроческом возрасте, имевших прерывание беременности, в среднем выше, чем у тех, которые вместо искусственного аборта решают вынашивать и родить ребенка. При этом среднее число классов, законченных лицами в отроческом возрасте, у которых был искусственный уборт, не достигает характерных для их возрастной ыруппы значений по стране, что объясняется прекращенным учением и более низкой долей лиц, продолжающих учиться. Следовательно, можно установить, что в первую очередь те девущки в отроческом возрасте подвергнуты последствиям рано начатой сексуальной жизни, опасности зачатия, у которых более низкий культурный уровень и более низкий уровень школьного образования.

16 214 PONGRACZ TIBORNÉ DR. T H E IN T E R N A T I O N A L A N D H U N G A R IA N C H A R A C T E R IS T IC S O F T H E C O N T R A C E P T IO N A T T IT U D E A N D IN T E R R U P T IO N O F P R E G N A N C Y O F T H E T E E N -A G E R S Summary In Hungary the attitude towards getting pregnant and fertility of the female population aged years differs much from that of the female population of the same age in the countries of Western Europe. This difference can be ascribed mainly to the fact that in Hungary the female population of years does not show the teen-agers demographic characteristisc but rather a form of fertility attitude valid for the adult female population. In Hungary the validity of the teen-agers fertility indicators is limited to the age-group of years, i.e. in our country in respect of the attitude towards getting pregnant and fertility this age-group is identical with the years old female population of the majority of the European countries. From this, however, we can also draw the conclusion that is Hungary in demographic respect the adolescence ends earlier, i.e. not at the age of 20, but at the age of 18 years. The question can be put immediately w hat is the reason for this difference, why does the fertility attitude of the year old female population differ so much from that of the female population of the same age in the countries of Western Europe. This can be explained with the regional differences in the marriage habits of the population group concerned. In Hungary w ithin the female population of years the ratio of married women is equal to 14 per cent which is much higher than in any of the countries of Western Europe. (See Table 3.) The modal age at the date of the first marriages in Hungary follows the traditions of the last century, and most women get m arried around the age of 19 years. Therefore it can be supposed that the great differences in the fertility of the year old female population between Hungary and the western region of Europe can be attributed to the early marriage characteristic of the Hungarian population. The age-structure of the Hungarian nuptiality differing from that of the European countries, the high proportion of marriages contracted at the age under twenty years prove again that, as distinct from the region of Western Europe, in Hungary in demographic respect only young females under 18 years can be considered as adolescents, teen-agers. In case of pregnant teen-agers there is a greater probability of the interruption of pregnancy through operation because of the non-married m arital status, learning and for other reasons connected with the adolescence. While in the total female population of years the number of interruptions of pregnancy per thousand women of respective age fell by 56 per cent in Hungary in the period, in case of the teen-agers it only declined by 4.4 per cent. The situation is even less positive in case of induced abortions carried out at a very young age. The number of the 14 year old and younger girls induced abortions was stagnant, while that of the girls of 15 and 16 years grew by 60 and 20 per cent, respectively. As to the educational level, socio-economic status of the teen-agers having undergone an induced abortion, it can be stated that the educational level of the teen-agers who had their pregnancy interrupted is on the average higher as compared to those teen-agers who instead of an interruption of pregnancy are willing to keep the child and to give birth to it. At the same time the average number of forms completed by the teen-agers having undergone an induced abortion is under the value of the age-group in the country, which can be ascribed to the interrupted studies and to the lower proportion of those continuing to study. Thus it can be stated that mainly the teen-agers of a lower cultural level and lower educational attainment are exposed to the consequences of the sexual life started at young age, to the risk of getting pregnant.

atályonkívülhelyezve:14/1970.m

atályonkívülhelyezve:14/1970.m SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! B E L Ü G Y M IN ISZ T É R IU M 10-24/8/ 1965. H atályonkívülhelyezve:14/1970.m in.ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 008. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1965.

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63. A KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFLAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 63. KÖZPONTI STATISZTIKAI H IVATAL Népességtudományi Kutató Intézet

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 62. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N épességtudom ányi Kutató Intézet

Részletesebben

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/4/1965. Hatályon kívül helyezve: 17/73. min. par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú KÖZÖS UTASÍTÁSA Budapest, 1965. évi március

Részletesebben

Hatályonkívülhelyezve:08/1970

Hatályonkívülhelyezve:08/1970 M ó d o s í t v a BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- : 0 1 6 / 6 6. m i n h. u t. SZ IG O R Ú A N TITKOS! 2 4 /2 3 /1 9 6 5. Hatályonkívülhelyezve:08/1970 A M A G Y A R N ÉP K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK

Részletesebben

Didíer«E s' v a s ú t i k o c s i k t ó l. A k ö v e tk e z ő f e l t é t e l e k n e k k e l l u i. m e g fe l e l n i e s

Didíer«E s' v a s ú t i k o c s i k t ó l. A k ö v e tk e z ő f e l t é t e l e k n e k k e l l u i. m e g fe l e l n i e s -.59 - Didíer«E s' K Ö N Y V - V O N A T Annak é rd e k é b e n, h ogy az o l v a s á s á ld á s a ib a n azo k n ak a k ö z é p n a g y sá g ú á llo m á s h e ly e k n e k v a s u t a s a i i s r é s

Részletesebben

Befogadás és munkába állítás Pálhalmán

Befogadás és munkába állítás Pálhalmán Befogadás és munkába állítás Pálhalmán 1985 ja n u árjáb an befogad ó cso p o rto t létesítettünk a Pálhalm ai B örtön és F ogházban. A zóta m ódunk nyílott tapasztalatain k at összegezni, bizonyos következtetéseket

Részletesebben

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k IRODALOM Internationale Abortsituation, Abortbekämpfung, Antikonzeption. (Nem zetközi abortusz-helyzet, abortusz elleni küzdelem, fogam zásgátlás.) Összeállíto tta : prof. dr. med. habil K. H. Mehlan.

Részletesebben

a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2. s z á m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi február hó 6-án.

a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2. s z á m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi február hó 6-án. BELÜG Y M IN ISZ TÉ R IU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1 0-2 6 / 2 / 1967. a z 1995. év i L X V. 2 8. -á ra fig y e le m m e l A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 2. s z á m ú UTASÍTÁSA

Részletesebben

és élet- m inôség 5 3

és élet- m inôség 5 3 B. egészség 52 és életminôség 53 B. E G É S Z S É G É S É L E T M I N Ô S É G A z eddigiekben több szem pontból is rávilágítottunk, hogy az egészség szám - talan csato rn án k eresztü l hat a gazd a sá

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! B E LÜG Y M I N IS ZTÉR I U M E G É S Z S É G Ü G Y I O SZ T Á L Y ÜGYRENDJE BELÜGYM INISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! Jóváhagyom! Budapest,

Részletesebben

A berendezkedés programja

A berendezkedés programja DÉLVIDÉK VISSZATÉRT A berendezkedés programja 1 9 4 1 k o r a t a v a s z á n H it le r t e r v e a S z o v j e t u n ió le r o h a - n á s á r a, a z is m e r t F a li B a r b a r o s s a e lő k é s z

Részletesebben

UTASÍTÁSA. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 023.

UTASÍTÁSA. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 023. Ksz. 14/27 vele 016/1970. BMH. utasítás BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! Szám: 10-24/23/1967. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 023. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi november

Részletesebben

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én.

H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE. Budapest, 1973. évi május hó 31-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM Szolgálati használatra! Szám: 7001/21 1973 H atályon kívül helyezve: 15/1976. A TERV- ÉS PÉNZÜGYI CSOPORTFŐNÖK KÖRLEVELE Budapest, 1973. évi május hó 31-én. Tárgy: A betegségi biztosításra

Részletesebben

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének

VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA. Tárgy: Üzemanyag ellátás és gazdálkodás rendszerének BELÜGYMINISZTÉRIUM I/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/5/A/1969. Az 5/1969. számúfőcsoportfőnöki UTASÍTÁS VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi június hó 16-án. Tárgy: Üzemanyag ellátás

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK PARANCSA. 1. számú. BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK PARANCSA. 1. számú. BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság Budapest Szolgálati használatra! 018... sz. példány A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK 1. számú PARANCSA Budapest, 1974. évi október

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1 GÁRDOS ÉVA I. Bevezető Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi ellátó hálózat fejlesztése elsősorban

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL N ÉPESSÉGTUDOMÁ NYI KUTATÓ INTÉZETENEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 43. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Népességtudom ányi Kutató

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN KLINGER ANDRÁS Az Európához való közeledés nemcsak politikailag és gazdaságilag, hanem az élet minden területén a legfontosabb célkitűzés ma M agyarországon.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék 2.K f.650.069/2014/5. szám

Fővárosi Törvényszék 2.K f.650.069/2014/5. szám Fővárosi Törvényszék 2.K f.650.069/2014/5. szám A Fővárosi Törvényszék a G obert és Társai Ügyvédi Iroda (1061 Budapest, A ndrássy út 10., ügyintéző: dr. S K ügyvéd) által képviselt M agnater FX Gyártó

Részletesebben

A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö. Z.) P arancsnokság ÜGYRENDJE

A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö. Z.) P arancsnokság ÜGYRENDJE BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság SZIGORÚAN TITKOS! 01800/1967. A M INŐSÍTÉS MEGSZŰNT az1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö.

Részletesebben

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK*

DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* DE M O G RÁFIAI S Z IM U L Á C IÓ S MODELLEK* 1. Bevezetés H A N N E S HYRENIUS A zt lehetne m ondani, hogy a demográfiai k u tatás fő célja ism eretek szerzése a dem ográfiai-gazdasági-társadalm i kölcsönös

Részletesebben

K Ö Z L EM ÉN Y EK 107

K Ö Z L EM ÉN Y EK 107 K Ö Z L EM ÉN Y EK 107 SZÜLETÉSI SÚ LY ÉS SZÜLETÉSI HOSSZ STANDARD AZ 1973 78. ÉVBEN ÉLVESZÜLETETT ÚJSZÜLÖTTEK ADATAI ALA PJÁN JOUBERT KÁLMÁN A vizsgálat célja, tárgya, elm életi alapja A z újszü lö ttjejlettség

Részletesebben

KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC

KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC KÍVÁNT ÉS NEM KÍVÁNT TERHESSÉGEK, GYERMEKEK 1 KAMARÁS FERENC TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS Az európai népesség történelme során biológia kapacitásának csak egy töredékét használta ki ahhoz, hogy biztosítsa

Részletesebben

Családtervezési döntések

Családtervezési döntések Pongrácz Tiborné Családtervezési döntések Amagyar társadalom demográfiai magatartását már hosszabb ideje sajátos kettősség jellemzi, amely a társadalom tradicionális értékrendje és a tényleges népesedési

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI ÉVK Ö NYV 2006

VERSENYKÉPESSÉGI ÉVK Ö NYV 2006 VERSENYKÉPESSÉGI ÉVK Ö NYV 2006 M agyarország A kiadvány m egjelenését tám ogatta: M icrosoft M agyarország K ft. Kiadja: GK I Gazdaságkutató Zrt. Felelős kiadó: Vértes András Szerkesztette: Viszt Erzsébet

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKOS! Szám : 10-21/9/1976. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 9/1976. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1976. évi március hó 12-én. B ELÜ G Y M IN ISZTÉR IU M TIT K O S! Szám: 10-21/9/1976.

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

KÖZLEMÉNYEK PONGRÁCZ TIBORNÉ DR.

KÖZLEMÉNYEK PONGRÁCZ TIBORNÉ DR. KÖZLEMÉNYEK SERDÜLŐKORÚ TERHESEK DEM OGRÁFIÁI JELLEMZŐI ÉS A c s a l á d i k ö r n y e z e t s z o c i a l i z á l ó h a t á s a PONGRÁCZ TIBORNÉ DR. M agyarországon ezer serdülő nő közül 30 esik teherbe

Részletesebben

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN M A G Y A R O R S Z Á G FALUSI ÉS V Á R O SI N É P E S S É G ÉNEK H A L A N D Ó S Á G I V IS Z O N Y A I A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN PA LLÓ S EM IL A városi és falusi emberek életkörülményeinek különbsége

Részletesebben

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 0021. számú ÁBTL 4.2.-10-24/21/1962. Budapest, 1962. november 14.

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 0021. számú ÁBTL 4.2.-10-24/21/1962. Budapest, 1962. november 14. BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-24/21/1962. 100 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 0021. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1962. november 14. A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236 736 X írták:

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

021. sz á m ú PARANCSA

021. sz á m ú PARANCSA f BELÜGYM INISZTÉRIUM S z ig o r ú a n titk o s! Szám: 10-21/21/1967. é A M a g y a r N é p k ö z tá r sa s á g B e lü g y m in i s z t e r é n e k 021. sz á m ú PARANCSA Hatályonkívülhelyezve:10-21/26/72

Részletesebben

A LEG IDŐSEBBEK EREDM ÉNYEI

A LEG IDŐSEBBEK EREDM ÉNYEI A LEG IDŐSEBBEK D E M O G RÁFIAI v i z s G á l a t á n a k EREDM ÉNYEI DR. A C S Á DI G Y Ö R G Y -D R. K L I N G ER A N D R Á S A K özponti Statisztikai H ivatal az 1960. évi népszám lálás alapján részletes

Részletesebben

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft.

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft. ELEMZÉS A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között Készítette MultiRáció Kft. Budapest, 2008. április 1 Tartalom 1. Bevezetés...3 2. A létszámtrendek

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

ö ö ö ö ü ő ű ó ö ö ű ó ú ó ű ó ú ó ó ü ó ö ó ó ű ö ó ű ö ö ü ü ó ó ü ü ó ő ó ü ó ü ó ó ó ó ő ő ü ő ü ű ó ó ü ó ö ó ó ű ű ő ű ö ö ü ű ő ü ő ű ő ú ü ö ö ó ó ü ü ó ü ó ű ú ó ú ó ö ű ő ü ö ó ó ó ő ó ö ó ő

Részletesebben

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ű ú ű ű ű É ű ú É É ú Ó Á ú ú Á ú É É ű ű É ú ú ű ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ú ú ú É ú ű ű Ú ú É ű ú ú ú ú ú Á Ú ú Ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú Ú ú ú ű ú ú Á ú ú ú ű ú Ú ú ú ú ű ú ú Ú ú ű

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 2010-2011. I. félév

Részletesebben

ő ú ö ú ű ő Á ö ő Á ö ű ö ő Á ö Á Á ú ö ő ő ő ú ű ö ú ű ő Á ö ö ű ű ő ö Á ö ő ő ö Á ö ű ö ő ő ő ö ő ö ő ű ú ö ő ö Á ö Á Á ö ű ö ö ű ö ő ő ű ő ö ő ő ö ö ű ö ö ú ö ú ö ö ö ű ö Á ő Ü ö ű ö ő ő ö ö ö ö ő ú

Részletesebben

ű ű ű ű É ű É Ú É É ű Ú É ű ű É É ű ű ű ű É É ű É ű ű ű É ű ű Á Ü Á ű Ú É É ű É ű ű É É ű ű É Á Á ű É É Ü ű Ú Ü ŰŰ ű ű ű Ó Ú ű ű Ö É ű Ú ű ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ö Ü ű ű ű É É Á Á Á Á Ú É ű É ű ű Ü É É Ú ű

Részletesebben

Á Á ó ó ő ó ü ó ó ó ó ó ő ó Á ó Í Í ő ő É Á ó ó ó ó Á ő É ó ő ő ő ő ü ó ő Ö Ö Ö ő ó ő ó ő ő ő ú ő Á Ö É ó ó ő ó Á ő ó ő ő ő ő ó Ö ú ú ú ű ó ó ő ó ú ú ő ó ü ó ó Ö ú ű ó ű ü ű ü ű ű ü ű ü Ö ó ő ó ú ő ó ó

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ú ű ű ü ú Ó ú ü É ú ű ú ú ü ú ű Á ü ú ü ü ű ú ü ü ü ú ü ü ú Ú ü ű ú ü ű ü É ú ú ú ü ú ú Ö ú ü ü ü ü ü ü Á ú ú ú ú ü ü ű ü ú ú ü ü ü ü Ö ü ú ü Ö ü ü ű ű ü ü ü ű ü ÍÓ ú ü ü ü ü ú ü ú ú Á É ú ü ü ű ü ú Á

Részletesebben

ő Á Ó ő ú ő ő ő ő ü ü ő ü ö ö ű ű ö ő ú ü ő ű ö ő ü ö ö ő ö ő Ú ú ü ö ő ö ü ő ő ü ő ü ü ö ő ű ű ö ö ö ö ö ű ö ő ű ű ö ö ő ü ő ü ő ö ú ú ő ő ú ö ö ü ü ö ő ő ü ő ő Í ü ő ü ő ö ö ő ú ű ö ú ő ő ő ő ű ö ü ö

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

Á Ő É ú ó ő ó ó ó ü ő ö ű ő É ü ö ö ő ű ü ő Á Ő É ö ó ú ó ő ó ö ú ó ú ó ő ó ö ő ó Ü ő ö ó ő Ü ő ü ö ö Ü ö ö Ő É É ó ö ő ö ó ü ö ö ű ő ú ó ő ó ó ó ő ő ó ó ö ó ó ó Ö ü ő ó ó ó ö ö ö ő ú ó ő ó ó ó ü ó ö ű

Részletesebben

- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN. Dr. Márkus László

- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN. Dr. Márkus László - 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Dr. Márkus László Az erdőtörténeti kutatás sokat m eríthet a régi ábrázolásokról. Az egykorú látképek, vázrajzok, kéziratos térképek elsőrendű

Részletesebben

ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ű ü ü ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ő Á ü É ő Ö Ö Ö Á Í Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ű ü ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ú ü Ö ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ű ő ő ő

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben