47/2011.( ) Kgy. rendelet 1

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "47/2011.(08. 30.) Kgy. rendelet 1"

Átírás

1 47/2011.( ) Kgy. rendelet 1 A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) 62. (2) bekezdésében, 92. (1)-(2) bekezdésében, 99. (1) bekezdésében, 115. (3) bekezdésében, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 29. -ában, 35. (1) bekezdésében, 131. (1) bekezdésében és a 147. (1) bekezdésében, valamint a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa által július 29. napján módosított társulási megállapodásában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. I. fejezet Általános rendelkezések A rendelet célja 1. A rendelet célja, hogy a helyi sajátosságnak megfelelően Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata meghatározza az általa biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások formáit, szervezetét, az igénybevétel módját, a szociális és gyermekvédelmi ellátásokra való jogosultság feltételeit. A rendelet hatálya 2. (1) E rendelet hatálya - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a rendeletben szabályozott személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások tekintetében kiterjed a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás tagjai (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) közigazgatási területén a) lakcímmel rendelkező magyar állampolgárokra, b) bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre, c) letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, d) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre (Sztv. 3. b)-d) pont), e) az Sztv. 6. -ában meghatározott hajléktalan személyekre, f) az Sztv. 7. (1) bekezdésében meghatározott ellátások tekintetében a fentieken túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi XXXIX. törvény rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó állampolgáraira is (Sztv. 3. (2) bekezdés), 1 Módosította a 13/2012.(03.05.) kgy. rendelet

2 g) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott személyekre. (2) E rendelet hatálya a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások tekintetében kiterjed a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás tagjai (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) közigazgatási területén a) lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú, b) valamint - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - a letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező, továbbá a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire, c) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek (Gyvt. 4. (1) bekezdés). II. fejezet Személyes gondoskodást nyújtó ellátások 3. (1) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő Kapcsolat Központ által a (2)-(3) bekezdésben meghatározott szociális szolgáltatásokat és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátási formákat biztosítja. (2) Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások: a) étkeztetés (Mindszent) b) házi segítségnyújtás (Mindszent) c) családsegítés (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) d) nappali ellátás: da) időskorúak nappali ellátása (Mindszent) db) fogyatékos személyek nappali ellátása (Hódmezővásárhely) e) tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézmények: ea) idősek otthona (Hódmezővásárhely, Mindszent). (3) Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások: a) gyermekjóléti szolgáltatás (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsőde (Hódmezővásárhely) c) gyermekek átmeneti gondozása - helyettes szülő (Hódmezővásárhely) (4) Ellátási szerződés alapján a Szeged-Csanádi Egyházmegye által működtetett Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások: a) étkeztetés (Hódmezővásárhely) b) házi segítségnyújtás (Hódmezővásárhely) c) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (Hódmezővásárhely, Mindszent) d) támogató szolgálat (Hódmezővásárhely) e) időskorúak nappali ellátása (Hódmezővásárhely) f) hajléktalanok nappali ellátása (Hódmezővásárhely) g) hajléktalan személyek átmeneti szállása (Hódmezővásárhely) h) éjjeli menedékhely (Hódmezővásárhely) i) fogyatékos személyek lakóotthona (Hódmezővásárhely). (5) Ellátási szerződés alapján a Szentes Város Önkormányzata által fenntartott Gyermekek Átmeneti Otthona biztosítja a gyermekek átmeneti gondozása körébe tartozó gyermekek átmeneti otthona ellátást.

3 III. fejezet Szociálpolitikai kerekasztal 4. (1) Az Sztv. 37/A. -ában, valamint 57/B. -ában meghatározott feladatok ellátására Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi szociálpolitikai kerekasztalt működtet. (2) A Szociálpolitikai Kerekasztal a rendelet elfogadását követően, a delegáló testületek első rendes ülésétől számított 15 napon belül alakuló ülést tart, ahol megalkotja Működési Szabályzatát. (3) A Szociálpolitikai Kerekasztal tagjai az alább felsorolt szervezetek által delegált tagok: a) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése, b) Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, c) Kapcsolat Központ, d) Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Hódmezővásárhelyi Kirendeltség, e) Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Iroda Népjóléti Csoport. (4) Az önkormányzat a fenti testületen túlmenően Szociálpolitikai Tanácsot működtet, melynek feladata a szociális, illetve gyermekjóléti tárgyú előterjesztések előzetes véleményezése. IV. fejezet Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások Az ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módja 5. (1) Az étkeztetés iránti kérelmet a Szociális Gondozási Központ vezetőjénél kell előterjeszteni. (2) A házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás iránti kérelmet a Szociális Gondozási Központ vezetőjénél kell előterjeszteni. (3) A családsegítő szolgáltatás igénybevétele külön eljárás nélkül történik. (4) Az idősek nappali ellátása igénybevételéhez a kérelmet az intézmény vezetőjénél kell előterjeszteni. (5) A nappali melegedő és a hajléktalanok éjjeli menedékhelye esetében az igénybevétel külön eljárás nélkül történik. (6) A fogyatékosok nappali intézménye (Csodaház) esetében az igénybevétel iránti kérelmet intézmény vezetőjénél kell előterjeszteni (7) Az idősek otthonába történő felvétel iránti kérelmet az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. (8) A hajléktalanok átmeneti szállása iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél kell benyújtani. (9) Az időskorúak otthonába való felvételét kérheti az a személy, aki a nyugdíjkorhatárt elérte és legalább napi 4 órát meghaladó gondozási szükségletet igazoló szakvéleménnyel rendelkezik. (10) A szociális ellátások igénybevétele iránti kérelemhez a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet 1. számú mellékletében foglalt jövedelmeket igazoló következő dokumentumokat kell csatolni:

4 a) valamennyi jövedelemmel rendelkező családtag jövedelméről szóló igazolást az alábbiak szerint: aa) a havonta mérhető jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző három hónap nettó jövedelmének egy havi átlagáról szóló igazolást, ab) a nyugdíjas, a nyugdíjszerű ellátásban és az egyéb rendszeres pénzellátásban részesülő kérelmező esetében a kérelem benyújtását megelőző havi nyugdíjszelvényt vagy igazolást, a megállapított ellátás összegéről; a január hónapban benyújtott kérelemhez a január havi nyugdíjszelvényt vagy igazolást, ac) egyéb kereső tevékenységből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap nettó jövedelméről szóló hiteles igazolást, b) elvált, vagy házastársától külön élő kérelmező - amennyiben háztartásában kiskorú(ak) neveléséről gondoskodik - a gyermektartásdíjról rendelkező jogerős bírói ítélet másolatát, nyilatkozatot vagy igazolást a ténylegesen kapott gyermektartásdíj összegéről, c) az ellátást igénylő és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó meglévő alkalmi munkavállalói könyvének, őstermelői igazolványának, illetve vállalkozói igazolványának fénymásolatát. Az intézményvezető hatáskörébe tartozó intézményi elhelyezés 6. (1) Amennyiben a szolgáltatást igénylő, vagy a térítési díj fizetésére kötelezett a teljes térítési díjat nem tudja megfizetni, akkor az ellátást igénylő és családja vagyoni, jövedelmi viszonyainak, szociális körülményeinek feltárása céljából az intézményvezető kérheti Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Lakosságszolgálati Iroda Népjóléti Csoportjának közreműködését a családtagok felkutatása és nyilatkoztatása érdekében. (2) Az intézmény vezetőjének hatáskörébe tartozó intézményi elhelyezés részletes szabályait a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet (továbbiakban SZCSM rendelet) szabályozza. Az intézményi ellátás igénybevételének időpontjában az intézményvezető és az ellátást igénybe vevő, illetve törvényes képviselője megállapodást köt. A megállapodást az intézmény vezetője 15 napon belül megküldi az egyházi és kistérségi intézményeket vezető főigazgatóknak. (3) Az intézmény vezetője ellátási formánként az ellátást igénybe vevőkről, az igénybevételre várakozó személyekről, valamint az intézményi lakók létszámának alakulásáról minden hónap 5. napjáig a főigazgató részére jelentést készít. (4) Ha az ellátást igénybe vevő, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének az ellátás igénybevételéről szóló döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat, aki határozatban dönt. (5) Az ellátásban részesülő köteles a jogosultság feltételeit érintő lényeges tényekben, családi körülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül az intézmény vezetőjének bejelenteni. (6) Az ellátást igénylő azonnali intézményi elhelyezéséről gondoskodik az intézmény vezetője, ha az ellátást igénylő életét, testi épségét közvetlenül és súlyosan fenyegető helyzetben van, és nincs az elhelyezését, valamint ellátását vállaló hozzátartozó vagy más személy. (7) Nem vehető fel a tartós bentlakásos intézménybe az a személy, akit a kérelem benyújtását megelőző 1 éven belül ugyanezen intézményben láttak el, és az intézményi jogviszonya a saját, illetve a hozzátartozójának kezdeményezése alapján szűnt meg, feltéve, hogy életkörülményeiben nem következett be olyan lényeges változás, amellyel a jogviszony megszüntetésekor még nem számolhatott. (8) A (7) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók, ha a kérelem elutasítása a kérelmező életét, testi épségét, egészségét vagy létfenntartását súlyosan veszélyeztetné.

5 (9) Az intézmény vezetője az intézmény tárgyévet megelőző naptári évben végzett szakmai tevékenységéről beszámolót készít, amit a fenntartó részére minden év február 15-éig megküld. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás megszűnése 7. (1) Az intézményi jogviszony az Sztv ában foglalt esetekben szűnik meg. (2) Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt az (1) bekezdésben foglaltakon túl megszüntetheti, ha a) az ellátást igénybe vevő vagy törvényes képviselője azt írásban kéri, b) az ellátott súlyosan megszegi a házirendben foglalt szabályokat, c) az ellátás igénybe vétele 3 hónapon túl szünetel, d) az elhelyezés nem indokolt. (3) Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője írásban értesíti az igénybe vevőt, illetve törvényes képviselőjét a) az intézmény elhagyásának időpontjáról, b) a személyes használati tárgyak elvitelének határidejéről, c) az elmaradt térítési díj és egyéb tartozás összegéről, ezek befizetésének határidejéről és módjáról. (4) Az ellátott az intézményi jogviszony megszüntetéséről szóló döntés ellen annak kézhezvételétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat. A térítési díj 8. (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel térítési díjat kell fizetni. (2) Nem kell térítési díjat fizetni: a) családsegítés, b) időskorúak nappali ellátása, c) fogyatékos személyek nappali ellátása, d) nappali melegedő, e) éjjeli menedékhely által nyújtott szolgáltatás esetében. (3) A rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a) az étkezésért (utólag) b) a házi segítségnyújtásért (utólag) c) az időskorúak nappali ellátása esetén az étkezésért (utólag) d) a fogyatékos személyek nappali ellátása esetén az étkezésért (utólag) e) az idősek otthona igénybevételéért (havonta nyugdíjfizetést követően) fizetendő térítési díjakat. (4) Az ellátást igénybe vevő, valamint a térítési díj fizetésére kötelezett más személy, ha a személyi térítési díj összegét, a személyi térítési díj és az intézményi térítési díj különbözetének összegét, annak megállapításának módját, fizetési kötelezettségének megállapítását vagy annak összegét vitatja, vagy annak csökkentését, illetve elengedését kéri, a fizetési kötelezettségről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül írásbeli kérelemmel fordulhat a fenntartóhoz. Ez esetben a fizetendő személyi térítési díjat határozattal a fenntartó állapítja meg. (5) Az ellátott kérelme vagy az intézményvezető javaslata alapján a Főigazgató a személyi térítési díj összegét mérsékelheti, ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai azt az alábbiak szerint indokolttá teszik:

6 a) legalább két hónapja munkanélküli, vagy b) rendszeres pénzellátással nem rendelkezik, vagy c) megváltozott munkaképességűvé vált, vagy d) legalább 1 hónapig táppénzes állományba került és jövedelme, valamint a tartásra köteles hozzátartozó családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (továbbiakban nyugdíjminimum) két és félszeresét. (6) Az ellátott kérelme vagy az intézményvezető javaslata alapján a Főigazgató a személyi térítési díj összegét elengedheti, ha a fizetésre kötelezett a (5) bekezdésben felsorolt valamely feltételnek megfelel és jövedelme, valamint a tartásra köteles hozzátartozó családjában az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum másfélszeresét. (7) Az intézményvezető a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért fizetendő térítési díjat a fenntartó döntését követően, írásban közli az érintettel. (8) A fennálló díjhátralékot a Főigazgató a kötelezett szociális, jövedelmi és vagyoni helyzete mérlegelésével részben, vagy egészben elengedheti, vagy részletfizetési kedvezményt engedélyezhet. Egyes szociális alapszolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések Étkeztetés 9. (1) A szociális étkeztetés tekintetében szociálisan rászorultnak kell tekinteni az alábbi személyeket: a) életkora miatt rászoruló az a személy, aki 65. életévét betöltötte, b) egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki mozgásában korlátozott, krónikus, vagy akut megbetegedése, fogyatékossága miatt önmaga ellátásáról - részben vagy teljesen - nem tud gondoskodni, c) fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesül, d) pszichiátriai betegsége, illetve szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes, e) hajléktalansága miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki bejelentett lakóhellyel nem rendelkezik, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalanszállás. (2) Az (1) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott rászorulók közül elsősorban azt a személyt kell étkeztetésben részesíteni, aki egyedülálló és havi jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét, illetve aki családban él, és családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum másfélszeresét. Családsegítés 10. A Családsegítő Szolgálat az Sztv. 64. (1)-(5) bekezdésében meghatározott feladatokon túl a) a krízishelyzetbe került családoknak, személyeknek pénzbeli és természetbeni segítség nyújtására tesz javaslatot, b) biztosítja a beilleszkedési programok megszervezését, bonyolítja a krízishelyzetben lévők együttműködéséből eredő feladatokat, kapcsolatot tartva az Önkormányzattal és a munkaügyi szervekkel.

7 Időskorúak nappali ellátása 11. Nem vehető fel az idősek klubjába az a személy, aki egészségi állapota, összeférhetetlen magatartása miatt, vagy bármely más okból közösségi életre alkalmatlan. Fogyatékosok nappali intézménye 12. (1) Nem vehető fel a fogyatékosok nappali intézményébe az a személy, aki egészségi állapota, összeférhetetlen magatartása miatt, vagy bármely más okból közösségi életre alkalmatlan. (2) Az intézménybe az ellátottakat egy hónapos próbaidővel lehet felvenni. A szociális ellátásban részesülők érdekképviselete 13. (1) A jogosultak részletes jogait az Sztv /A. -ai szabályozzák. (2) Az érdekképviseleti fórum működésének és választásának részletes szabályait a házirend tartalmazza. (3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben érdekképviseleti fórumot az intézmény székhelyén és telephelyén is működtetni kell. Az érdekképviseleti fórum tagjai választás alapján a) ellátottak részéről 2 fő, b) ellátottak hozzátartozói illetve törvényes képviselői közül 1 fő, c) az intézmény dolgozóinak képviseletében 1 fő, a fenntartó részéről 1 fő. (4) Az érdekképviseleti fórum tagjainak tisztsége 4 évre szól. A tagság megszűnik a) a megbízatás időtartamának lejártával, b) lemondással, c) az intézményi jogviszony megszűnésével, d) a tag halálával. (5) A megüresedett tagsági helyre 30 napon belül új tagot kell választani. (6) Az érdekképviseleti fórum alakuló ülésén tagjai sorából elnököt választ. (7) Az érdekképviseleti fórum az elé terjesztett panaszok ügyében egyszerű szótöbbséggel határoz, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. (8) Az érdekképviseleti fórum akkor határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. (9) Az érdekképviseleti fórum elnöke a panasztevőt értesíti a panasz kivizsgálásának eredményéről. A válaszlevélnek részletes indoklást kell tartalmaznia, amennyiben az érdekképviseleti fórum az elé terjesztett panaszt nem találta megalapozottnak. V. fejezet Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások Az ellátás igénybevételére irányuló kérelem benyújtásának módja 14. (1) A gyermekjóléti szolgáltatást a gyermekjóléti szolgálatnál, a szakmai vezető által kijelölt családgondozónál lehet igénybe venni, illetve annak szükségességét jelezni. A gyermekjóléti szolgáltatás és a gyermekjóléti központ szolgáltatásainak igénybevétele külön eljárás nélkül történik.

8 (2) A bölcsődei ellátás iránti kérelmet az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. (3) A bölcsődei ellátás iránti kérelemhez csatolni kell: a) a kérelmező és gyermeke személyi adatait tartalmazó kérelem nyomtatványt, b) a gyermek általános egészségi állapotáról szóló orvosi igazolást, c) a kérelmező munkaviszonyát vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyát igazoló dokumentumot, d) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultságot igazoló határozatot. (4) A felvétel során előnyben kell részesíteni azt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket, akinek szülője vagy más törvényes képviselője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. (5) A helyettes szülői ellátás iránti kérelmet a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ vezetőjéhez kell benyújtani. (6) A helyettes szülői ellátás iránti kérelemhez csatolni kell a gyermek, a szülő vagy más törvényes képviselő személyes adatait tartalmazó írásos kérelmet. Az ellátás igénybevételére vonatkozóan egyebekben a gyermekek védelméről szóló 5/2001. ( ) Kgy. rendelet szabályait kell alkalmazni. (7) Az átmeneti gondozás során az intézmény vezetője az ellátás megkezdésekor megállapodást köt a kérelmezővel, illetve törvényes képviselőjével. Az intézményvezető a megállapodást 15 napon belül megküldi a fenntartónak, és a főigazgatónak. (8)A kérelem elbírálására és az intézménybe történő felvételre az intézmény vezetője jogosult. (9) Az ellátásban részesülő köteles a jogosultság feltételeit érintő lényeges tényekben, családi körülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül az intézmény vezetőjének bejelenteni. (10) Az intézmény vezetője az ellátást igénybe vevőkről és az igénybevételre várakozó személyekről, valamint az intézményi lakók létszámának alakulásáról minden hónap 5. napjáig a fenntartó részére jelentést készít. (11) Az intézmény vezetője az intézmény tárgyévet megelőző naptári évben végzett szakmai tevékenységéről beszámolót készít, amit a fenntartó részére minden év február 15-ig megküld. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátás megszűnése 15. (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás megszűnését és megszüntetését illetően a Gyvt. 37/A. -a szerint kell eljárni. (2) Ha a törvény másképp nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátás megszűnik a) a határozott idejű elhelyezés esetén a megjelölt időtartam - illetve a meghosszabbított időtartam - leteltével, b) a jogosultsági feltételek megszűnésével. (3) Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátást megszünteti, ha a jogosult a házirendet ismételten súlyosan megsérti, vagy az ellátás feltételei már nem állnak fenn. (4) Az ellátás megszűnése esetén az intézmény vezetője írásban értesíti az igénybevevőt illetve törvényes képviselőjét a) az ellátás megszüntetésének időpontjáról, b) az elmaradt térítési díj és egyéb tartozás összegéről, ezek befizetésének határidejéről és módjáról. (5) A kötelezett az ellátás megszüntetéséről szóló döntés ellen annak kézhezvételétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat.

9 Térítési díj 16. (1) A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokért a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel térítési díjat kell fizetni. (2) Nem kell térítési díjat fizetni a) gyermekjóléti szolgáltatás, b) helyettes szülői hálózat igénybevételéért. (3) A bölcsődei ellátás intézményi térítési díját a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (A fizetendő étkezési térítési díjat utólag kell megfizetni). (4) A Szentes Város Önkormányzata által fenntartott Gyermekek Átmeneti Otthona keretében biztosított ellátás intézményi térítési díját a feladat ellátásával ellátási szerződéssel megbízott intézmény fenntartója határozza meg. (5) Ha az ellátott, törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy a személyi térítési díj összegét vitatja, illetve annak csökkentését vagy elengedését kéri a személyi térítési díj összegéről szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. (6) Az ellátott kérelme vagy az intézményvezető javaslata alapján a fenntartó a személyi térítési díj összegét mérsékelheti, ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai azt az alábbiak szerint indokolttá teszik: a) legalább két hónapja munkanélküli, vagy b) rendszeres pénzellátással nem rendelkezik, vagy c) megváltozott munkaképességűvé vált, vagy d) legalább 1 hónapig táppénzes állományba került, és a családban élők egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét. (7) Az ellátott kérelme vagy az intézményvezető javaslata alapján a fenntartó a személyi térítési díj összegét elengedheti, ha a fizetésre kötelezett a 31. (2) bekezdésben felsorolt valamely feltételnek megfelel és a családban élők egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum másfélszeresét. (8) Az intézményvezető a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért fizetendő térítési díjról írásban értesíti a díj fizetésére kötelezettet. (9) Az intézmény vezetője a díjhátralékról negyedévente tájékoztatást ad a Kapcsolat Központ Főigazgatójának, aki a fenntartónak javaslatot tesz a díjhátralék csökkentésére, vagy elengedésére a szociális helyzet mérlegelése után. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátást igénybe vevők érdekképviselete 17. (1) A gyermekjóléti intézményekben érdekképviseleti fórumot kell működtetni. Az érdekképviseleti fórum működésének és választásának részletes szabályait a házirend tartalmazza. (2) Az érdekképviseleti fórum tagjai választás alapján: a) az ellátásban részesülő gyermek szülei vagy más törvényes képviselői illetve a fiatal felnőttek részéről 1 fő, b) az intézmény dolgozóinak képviselője 1 fő, c) a fenntartó részéről 1 fő. (3) Az érdekképviseleti fórum tagjainak mandátumára, működésére vonatkozóan e rendelet 13. (4) - (9) bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni.

10 VI. fejezet Záró rendelkezések 18. (1) E rendelet szeptember 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 3/2008. (02.11.) Kgy. rendelet. (3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. 1. sz. melléklet 2 A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulásban a személyes gondoskodást nyújtó intézmények térítési díjai április 1-jétől I. Egyesített Bölcsődei Intézmény (napi 4x -i étkezéssel) A családban az 1. főre eső jövedelem Fizetendő gondozási díj/fő/nap (Ft) ,- Ft-ig ,- Ft-tól ,- Ft-ig ,- Ft-tól ,- Ft-ig ,- Fttól ,- Ft-ig ,- és ,- Ft közt ,- Ft-tól 0,- 150,- 200,- 250,- 300,- 380,- Étkezési díj (Ft) 430,- Intézményi térítési díj összesen (Ft) 430,- 580,- 630,- 680,- 730,- 810,- II. A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ térítési díjai a mindszenti telephelyeken 1) a Kapcsolat Központ irányítása alá tartozó Mindszent, Iskola u. 72. szám alatti telephelyen: házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatás 230,- Ft/óra 2) a Kapcsolat Központ irányítása alá tartozó Mindszent, Iskola u. 72. szám alatti telephelyen: nappali szociális ellátás alapszolgáltatást nyújtó 290,- Ft/nap ÁFAval intézményben fizetendő szociális étkezési díj 3) a Kapcsolat Központ irányítása alá tartozó Mindszent, Kőrösi Cs. S. u. 1. szám alatti telephelyen: Időskorúak ápolást, gondozást nyújtó otthonában az intézményi térítési díj ,-Ft/hó III. A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ térítési díjai a hódmezővásárhelyi telephelyeken 1) 2 Módosította a 13/2012.(03.05.) kgy. rendelet

11 2) Kovács-Küry Időskorúak Otthonában az intézményi térítési díj Fogyatékos személyek nappali ellátása esetén a fizetendő étkezési térítési díj ,- Ft/hó -óvodás gyermek esetén (ebéd) 520,- Ft/nap, -általános iskolás gyermek esetén (ebéd) 620,- Ft/nap, -középiskolás gyermek esetén (ebéd) 720,- Ft/nap, A térítési díjak ÁFA-val értendők A Gyvt. alapján 50% -óvodás gyermek esetén kedvezményre jogosultak, így (ebéd) 260,- Ft/nap, -általános iskolás gyermek esetén (ebéd) 310,- Ft/nap, -középiskolás gyermek esetén (ebéd) 360,- Ft/nap. A térítési díjak ÁFA-val értendők IV. A gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés igénybevétele térítésmentes.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 93. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2008. február 25-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet célja. A rendelet hatálya

I. fejezet. A rendelet célja. A rendelet hatálya Gyömrő Város Önkormányzatának 8/2009. (II. 24.) számú rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról valamint a személyes gondoskodásokról. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Lezárva: 2015. március 5. Hatály: 2015.III.1. - Rendeletek - 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet - a Szolnoki Kistérség Tö

Lezárva: 2015. március 5. Hatály: 2015.III.1. - Rendeletek - 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet - a Szolnoki Kistérség Tö 1. oldal 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások térítési

Részletesebben

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről Doboz Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1.

I. fejezet Általános rendelkezések 1. Visegrád Város Önkormányzat Képviselő- testületének 5/2013. (III.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális alapellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról [Egységes

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI.

Részletesebben

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. (II.15.) Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról Tiszaug

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2008. (II. 14.) KT. számú rendelete a pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Gádoros Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról.

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról. Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Módosítások: a) 3/2001. (II. 7.) ör. b) 38/2002. (XI. 22.) ör. c) 13/2004.

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1998. (III.31.) számú rendelete a Gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben)

Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1998. (III.31.) számú rendelete a Gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben) Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1998. (III.31.) számú rendelete a Gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben) Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Páty Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) I. rész Mátramindszent község Önkormányzatának

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 4/2009. (III. 26.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 4/2009. (III. 26.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 4/2009. (III. 26.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 4/2009. (III. 26.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK SZABÁLYOZÁSÁRÓL Atkár Község

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3.

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3. Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 7/2015.(II.27.) önkormányzati

Részletesebben

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005. (IV. 4.) 1 ök. rendelete a szociális szolgáltatásokról egységes szerkezetben az 5/2006. (III.31.)

Részletesebben

2. természetben nyújtott ellátások:

2. természetben nyújtott ellátások: Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 11/2011.(IX.19.) számú önkormányzati rendelete Németbánya Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2005. (XI.1.) rendelete A GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOKRÓL

BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2005. (XI.1.) rendelete A GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOKRÓL BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2005. (XI.1.) rendelete A GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOKRÓL Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006.(III. 30.) r e n d e l e t e

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006.(III. 30.) r e n d e l e t e Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006.(III. 30.) r e n d e l e t e a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. által szabályozott pénzbeli és természetben

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 9/2011.(V.04.)

Részletesebben

HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete

HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, szolgáltatásokról Helesfa Községi Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet célja, alapelvei

A rendelet célja, alapelvei Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2009. (III. 27.) rendelete a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól, valamint a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Részletesebben

TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE

TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Teleki

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Szólád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Bevezető rész I.

Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Bevezető rész I. Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2009.(III.30.) rendelete a szociális

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1 A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSBAN VALÓ RÉSZESÍTÉS FELTÉTELEIRŐL, VALAMINT A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST

Részletesebben

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat.

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat. Borsodnádasd Város Önkormányzatának 7/2009.(III.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Borsodnádasd Város

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A RENDELET CÉLJA

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A RENDELET CÉLJA Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtható szociális és gyermekvédelmi, valamint a személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1 BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL 1 Balatonföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 118-4/2006. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2006. április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Rendelet

Részletesebben

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (VI. 21.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (VI. 21.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (VI. 21.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Helyi önkormányzatokról

Részletesebben

a 16/2013. (IV.5.) 14 önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt hatályos szöveg

a 16/2013. (IV.5.) 14 önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt hatályos szöveg Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005. (IV. 4.) 1 ök. rendelete a szociális szolgáltatásokról az 5/2006. (III.31.) 2 ök. rendelettel,

Részletesebben

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI RENDSZERÉRŐL

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI RENDSZERÉRŐL NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI RENDSZERÉRŐL (Egységes szerkezetben a 15/2015. (VII.2.) önkormányzati rendelettel.)

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő- testülete a szociális

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. június 29-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. június 29-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-9/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. június 29-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy:

Részletesebben

10/2005. ( XI. 18.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

10/2005. ( XI. 18.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Tar Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. ( XI. 18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Tar Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2011. (IV.01.) RENDELETE

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2011. (IV.01.) RENDELETE TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2011. (IV.01.) RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Tamási Város Önkormányzatának

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 53/2011. (XII. 15.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 53/2011. (XII. 15.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 53/2011. (XII. 15.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról egységes

Részletesebben

A R. 2. -a kiegészül az alábbi g) és h) ponttal:

A R. 2. -a kiegészül az alábbi g) és h) ponttal: 3 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat 24/2006. (VI. 27.) rendelete a szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásról szóló 2/2006. (II. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete

Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének

Részletesebben

2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK

2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK 2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

1. A R. 2. (1) bekezdés d) pontja az alábbira módosul: d) család- és gyermekjóléti szolgáltatás (Sztv. 64. )

1. A R. 2. (1) bekezdés d) pontja az alábbira módosul: d) család- és gyermekjóléti szolgáltatás (Sztv. 64. ) Ebes Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2016. (IV. 01.) Ör. számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások helyi szabályairól szóló 10/2015. (III. 26.) Ör. számú rendelet

Részletesebben

Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről

Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről 43 55 Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről Üléselnök: dr. Botka László polgármester Tájékoztatás a szegedi integrált egészségügyi

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja 1 Novaj Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni települési támogatások rendszeréről A Novaj Községi Önkormányzat Képviselő testülete

Részletesebben

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.28.) R E N D E L E T E Szociális ellátások helyi szabályairól. I.

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.28.) R E N D E L E T E Szociális ellátások helyi szabályairól. I. A KÉPVISELŐTESTÜLET: GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.28.) R E N D E L E T E Szociális ellátások helyi szabályairól A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.:1/579-1/2011/i. Üi.: dr. Nemes A./Szászné Rendelettervezet Tárgy: Szociális tárgyú helyi önkormányzati rendeletek felülvizsgálata Melléklet:

Részletesebben

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról

14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról 14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1 A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzata. 8/2009. (IX.16.) KT. rendelete. A pénzbeli - és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól

Monostorpályi Község Önkormányzata. 8/2009. (IX.16.) KT. rendelete. A pénzbeli - és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól Monostorpályi Község Önkormányzata 8/2009. (IX.16.) KT. rendelete A pénzbeli - és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő - Testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 7/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekjóléti ellátásokról

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 7/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekjóléti ellátásokról Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. október 26. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 7/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. március 26-án tartandó ülésének 1. számú - A szociális, pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyi szabályairól szóló

Részletesebben

személyekre; c) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre.

személyekre; c) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre. Az Esztergomi Önkormányzat 5/2006.(II.9.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1

3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 Szólád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Okány Község Önkormányzati Képviselőtestületének A 3/2010 ( II.25.) Ök. sz. rendeletével módosított 4/2009. ( IV.17. ) ÖK. sz.

Okány Község Önkormányzati Képviselőtestületének A 3/2010 ( II.25.) Ök. sz. rendeletével módosított 4/2009. ( IV.17. ) ÖK. sz. Okány Község Önkormányzati Képviselőtestületének A 3/2010 ( II.25.) Ök. sz. rendeletével módosított 4/2009. ( IV.17. ) ÖK. sz. rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló mód 1993

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. november 9-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. november 9-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 233/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. november 9-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet hatálya

I. fejezet. A rendelet hatálya Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2006. (VI.08. Ör. a szociális rászorultságtól függő pénzbeni és természetben nyújtott ellátásokról Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 7/2006.(III.01.) Alap Felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló rendelet felülvizsgálata, rendelet alkotása

TÁRGYSOROZAT. 1) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló rendelet felülvizsgálata, rendelet alkotása Bököny Község Képviselő-testülete 2009. március 27-én tartott rendes üléséről 132-12/2009. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (47-59/2009., 6-11/2009. R) TÁRGYSOROZAT 1) A szociális igazgatásról

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012 Szám: 02/296-5/2008. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. december 4-ei ülésére

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. ( XII. 09.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. ( XII. 09.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. ( XII. 09.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Ibrány Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. a lakások és a helyiségek bérletéről

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. a lakások és a helyiségek bérletéről TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a lakások és a helyiségek bérletéről Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május

Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(IV.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 11/2007. (VI.29.) KT. Rendelete. az egyes szociális ellátásokról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 11/2007. (VI.29.) KT. Rendelete. az egyes szociális ellátásokról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 11/2007. (VI.29.) KT. Rendelete az egyes szociális ellátásokról (Egységes szerkezetben a 16/2011.(IX.02.), a 2/2011.(II.11.), a 6/2009.(III.06.), a 19/2007.(X.19.) KT. Rendeletekkel)

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya 2. számú melléklet Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (III.6.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról (A javasolt

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2011. (III.01.)

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016. (VI. 5.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról és a szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Berente

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 25/2015. (VIII. 31.), 27/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelettel módosított 22/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában

Részletesebben

a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja A rendelet hatálya

a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja A rendelet hatálya DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 30/2007. (VI. 28.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1990.

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (IX. 6. ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének és elidegenítésének

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a gyermekvédelmi és ifjúsági támogatások rendszeréről szóló 26/2003. (X. 21.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. rendelet módosítására

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.19) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL ÉS A GYERMEKVÉDELEM SZABÁLYAIRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő

Részletesebben

18. (2) Az önkormányzat a szolgáltatást a Halásztelki Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatán keresztül biztosítja.

18. (2) Az önkormányzat a szolgáltatást a Halásztelki Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatán keresztül biztosítja. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2016.(III.24.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtható szociális és gyermekvédelmi, valamint a személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatás HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

M E G Á L L A P O D Á S. személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatás HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS 3.sz. melléklet M E G Á L L A P O D Á S személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatás HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS - biztosítása tárgyában Ikt.sz.: amely létrejött egyrészről, Kiszombori Szociális és

Részletesebben

(Módosításokkal egységes szerkezetben)

(Módosításokkal egységes szerkezetben) Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009. (IV.30.), 17/2010. (XII.17.), 7/2011. (IV.1.), 12/2011. (V.19.), 16/2011. (X.19.), 21/2011. (XII.2.), 6/2012. (III.22.), 20/2012 (XII.21.)

Részletesebben

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/1999./I.27./ számú RENDELETE A szociális ellátások igénybevételéről 2. Általános rendelkezések 1.. 2..

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/1999./I.27./ számú RENDELETE A szociális ellátások igénybevételéről 2. Általános rendelkezések 1.. 2.. 1 ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/1999./I.27./ számú RENDELETE A szociális ellátások igénybevételéről 2 Ócsa Város 3 Önkormányzata a szociális gondoskodás területén, jelen rendeletével szabályozza az ellátásra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. februári ülésére

ELŐTERJESZTÉS Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. februári ülésére ELŐTERJESZTÉS Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. februári ülésére Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról szóló

Részletesebben

Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő testülete a szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló 30/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Horváth László képviselő,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ÁIWZ.AT/ ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ÁIWZ.AT/ ALPOLGÁRMESTERE h l j l O l J L BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ÁIWZ.AT/ ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat az adósságkezelési szolgáltatásról szóló 16/2009. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet az Őszirózsa Gondozó Szolgálat ellátottjainak személyi és étkezési térítési díjfizetési kötelezettségéről * 1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2008. (II. 19.) Kgy. r e n d e l e t e

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2008. (II. 19.) Kgy. r e n d e l e t e Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2008. (II. 19.) Kgy. r e n d e l e t e a megyei önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról [A 26/2008. (VI. 30.) Kgy.,

Részletesebben

(3) Az ellátás részletekben való megtérítése akkor engedélyezhető, ha a megtérítésre. összegének a 150%-át nem haladja meg.

(3) Az ellátás részletekben való megtérítése akkor engedélyezhető, ha a megtérítésre. összegének a 150%-át nem haladja meg. Annavölgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (I.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról, valamint a gyermekek védelméről Annavölgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A RENDELET CÉLJA A RENDELET HATÁLYA

A RENDELET CÉLJA A RENDELET HATÁLYA Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2008. (IX.18.) számú rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (egységes szerkezetben a módosító 9/2009. (IV.23.), a 10/2010.

Részletesebben

Hermánszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2015.(II.27.) rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról

Hermánszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2015.(II.27.) rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról Hermánszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2./2015.(II.27.) rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális támogatásokról Hermánszeg Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

1. Pénzbeli, természetbeni támogatások. Rendkívüli települési támogatás

1. Pénzbeli, természetbeni támogatások. Rendkívüli települési támogatás Tát Város Önkormányzatának 6/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól, valamint a szociális ellátásokról és az egyes szociális szolgáltatásokról

Részletesebben

I. Fejezet Általános szabályok. 1.Eljárási rendelkezések

I. Fejezet Általános szabályok. 1.Eljárási rendelkezések ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011(XII.1.) Önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény végrehajtásának helyi szabályairól

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕTESTÜLETÉNEK

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕTESTÜLETÉNEK ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕTESTÜLETÉNEK 8/1996. (IV. 1.) 1 RENDELETE A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS EGYES SZOCÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL A 20/1997. (IV. 15.) 2, A 37/1997. (X. 13.) 3, A 48/1997. (XII.

Részletesebben

Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2002. (XII. 4.), 15/2003. (X. 28.), 9/2005.(IV. 7.), 16/2006. (XII. 14.), 3/2007. (II. 15.), 16/2007. (IX. 13.), 18/2008. (XII. 17.), 17/2010. (XII.

Részletesebben

gazdasági alpolgármester Iktatószám: 01/21836-19/2014.

gazdasági alpolgármester Iktatószám: 01/21836-19/2014. Előterjesztő: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 01/21836-19/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés

Részletesebben

önkormányzati rendelete

önkormányzati rendelete T E R V E Z E T CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2013. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló 10/2011.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Területi hatály

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Területi hatály Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2015. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről,

Részletesebben