7. Jövőkép Vezetői feladataim

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7. Jövőkép. 7.1. Vezetői feladataim"

Átírás

1 7. Jövőkép 7.1. Vezetői feladataim Iskolánknak szakgimnáziumként kell működnie 2016 szeptember elsejétől. A Nemzeti köznevelésről szóló törvényt, a NAT és a kerettantervek változásait napra készen kell követnünk, ezek változásait még abban az évben iskolai dokumentumainkba is be kell építenünk. Nyelvi előkészítő osztályunkat, amíg lehetséges megtartjuk a közgazdaság-ágazaton angol és német nyelvi csoporttal. Egy informatikaágazatú osztályt indítunk angol és német csoporttal. A harmadik osztály pedig az elmúlt években bevált módon közgazdaság- vagy informatikaágazatú angol nyelvvel, évenkénti váltakozásban, ban közgazdaság-ágazatú osztály következik től az ágazatnak megfelelő szakmai vizsgatárgyból is kötelezően érettségiznek diákjaink, mai tudásunk szerint emelt szinten. Remélem, felkészítésünk megfelel a majd megjelenő részletes követelményeknek. A természettudományos tárgy vitt pont marad továbbra is? Lesz mindenkinek ilyen tárgya? 2020-tól felsőoktatási intézményekbe már csak nyelvvizsgával lehet bejutni. Tudunk emelni a kerettantervi nyelvi órák számán? 2016 szeptemberében induló szakgimnáziumi diákjaink már OKJ-s szakmát kapva érettségiznek, az ehhez szükséges helyi tantervnek szeptember elsejére készen kell lennie. Ezen elvárások ismeretében kell oktatásunkat megújítani úgy, hogy szakgimnáziumként is annyira sikeresek tudjunk maradni, mint szakközépiskolaként. Remélhetőleg OKJ-s szakképzésünkre egyre nagyobb lesz a kereslet, mert diákjaink többsége érettségi után itt marad az iskolában, hogy egy év alatt az ágazatának megfelelő szakmát megszerezze. Többségük csak ezután fog főiskolára vagy egyetemre járni. Az iskolavezetést továbbra is két helyettessel és egy gyakorlatioktatás-vezetővel képzelem el. Tovább szeretném erősíteni a középvezetői szintet a munkaközösségvezetők erőteljesebb bevonásával a döntések előkészítésébe. A szakgimnáziumi váltás miatt valószínűleg sok módosításra lesz szükség. Ezért kéthavonta egyszer hétfő délutánonként kibővített vezetői megbeszélést fogunk tartani a munkaközösségvezetők, a Közalkalmazotti Tanács tagok és a szakszervezet vezetőjének bevonásával. A hét munkaközösség: idegen nyelvi, informatikai, közgazdasági, társadalomtudományi, természettudományi, testnevelés és osztályfőnöki. A két szakmai munkaközösséget igazgatóhelyettes és gyakorlatioktatás-vezető is segíti, ezzel is hangsúlyozzuk szakképzésünk jelentőségét. Minden hónap első hétfőjén tantestületi értekezleteink megmaradnak, időnként munkacsoportokban a munkaközösség-vezetők irányításával szervezzük. Forrásokat kell felkutatni az iskola épületének megóvására, javítására, eszközök beszerzésére. Továbbra is be kell vonni a szülőket és a diákokat ezek tervezésébe, esetleg megvalósításába. Az önértékelési rendszert fenntartjuk, aktualizáljuk.

2 Etikai kódexünket aktualizáltuk, elfogadtuk, bevezettük, betartjuk és betartatjuk. A dohányzásmentes iskolát 2011 szeptemberétől megvalósítottuk Tantestület feladatai Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. (Weöres Sándor) Pedagógiai Program szerinti működés az eddigi jó gyakorlataink megtartása a Célkitűzések között megfogalmazott oktatási-nevelési célok elérése e-napló használata, működtetése közösségi élet erősítése munkaközösségen és tantestületen belül is közgázos hagyományok ápolása, Közgáz kerti parti fenntartása az alapítvánnyal közösen szakmai műhelyek hatékony működtetése napi IKT eszközhasználat rendszergazdai támogatása, folyamatos ügyelettel tanítási időben tanulókkal szemben állított követelmények egységes betartása, betartatása tehetséggondozás folytatása szakköri keretekben szabadidős program kínálat megtartása, bővítése mindennapos testnevelés biztosítása egyéni fejlesztésre szoruló diákok fejlesztésének megoldása 7.3. Diákok feladatai tanulás, felelősségvállalás, felkészülés a sikeres érettségire kulcskompetenciák elsajátítása emelt szintű nyelvi érettségi 60% fölött teljesítve, vagy középfokú nyelvvizsga megszerzése korszerű gazdasági műveltség megszerzése ECDL szintű informatikai ismeretek elsajátítása csoportmunkában projektfeladatok megoldása aktív diákönkormányzat működtetése Közgázos hagyományok ápolása diákrendezvények színvonalának emelése igényes diákrendezvények önálló szervezése szabadidős programok szervezése aktív szabadidős tevékenység tanulmányi-, sportversenyeken való aktív részvétel dohányzásmentes iskola megtartásának segítése Működéssel kapcsolatos feladatok eszközparkunk fejlesztése, megújítása sikeres pályázatok készítése, megvalósítása az épület javítási munkái: fűtési rendszer cseréje ablakcserék a lehetséges balesetek megelőzésére (2 tanteremben készült el)

3 lapos tető szigetelésének javítása, letört szellőzők cseréje, lyukas ereszcsatornák cseréje, javítása beázások miatt vakolatjavítás Centrál 5 szerint rendszerezve: A. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása a) a tanulás a tanulói eredmények javulását eredményezze Pedagógiai Programot együtt készítettük, a helyi tantervet iskolánkhoz igazítottuk. Az ágazati képzésben szakgimnáziumként még nem látom, hogy a tananyag és a módszerek meghatározásában mennyi szabadságunk marad, de a lehetőségeket továbbra is diákjaink érdekében használjuk fel. A tanulás és a tanítás egységes, tervezett folyamat. Célunk a tanulói kulcskompetenciák fejlesztése. b) a mérési, értékelési eredmények beépítése a tanulási- tanítási folyamatba Kompetencia mérés eredményeit mérés-értékelés szakvizsgával rendelkező kollégáim elemzik tantestületi értekezleten a második félév során. Itt közösen fogalmazzuk meg feladatainkat. A kimagaslóan jó és a nagyon lemaradó diákokat azonosítjuk, hogy egyéni fejlesztésüket biztosítani lehessen. A tanulók testi fejlődését a NETFIT rendszerrel folyamatosan elemezzük, nyomon követjük, kedvezőtlen változás esetén megvizsgáljuk az okokat, megbeszéljük a teendőket. c) fejlesztő célú értékelés, visszajelzés, reflektivitás az intézmény napi gyakorlatában Az értékelés alapelveit pedagógiai programunkban megfogalmaztuk. Az értékelési rendszerünk jellemzői: egységes, egyszerű és áttekinthető, differenciált, egyénre szabott, kiszámítható, objektív és elfogulatlan: skatulyázás nélkül jelzi a sikert is, és a kudarcot is, elismeri a szorgalmat és a tehetséget, reális hiteles információt nyújt a szülő, a tanuló, az iskola számára A tanulók értékelésénél a pedagógiai gyakorlatban általánosan elterjedt három értékelési típust alkalmazzuk: diagnosztikus, formatív és szummatív. Ezeket az értékeléseket használom a saját tanóráimon is. Az e-napló folyamatos visszajelzést ad a szülőnek. d) a helyi tanterv, a tanmenetek, az alkalmazott módszerek a tanulói igényeknek megfeleljenek, és hozzájáruljanak a továbbhaladáshoz Helyi tantervünkön alapuló tanmeneteket készítünk tanévenként szeptember 15-ig, melyben az adott osztály sajátosságait is figyelembe vesszük. A tanmeneteket a munkaközösség vezetők hagyják jóvá. A módszertani továbbképzések lehetőségét továbbítom a tanároknak. A jó gyakorlatokat egymás között megosztjuk. Főként a szakmai tárgyak esetében figyelemmel kísérjük más iskolák módszereit is (szakmai fórumokon) és a jó ötleteket, megoldásokat beépítjük a tanmenetekbe. e) differenciálás és az adaptív oktatás az intézményben és saját tanítási gyakorlatában Fontos számunkra a tanítási órákon differenciált tevékenységi formák szervezése, a rendelkezésre álló éves órakeret racionális felhasználásával megvalósuló csoportbontásos oktatás, korszerű taneszközök, hatékony, változatos tanítási módszerek alkalmazása, a tanulás tanítása, sikeres új pedagógiai eljárások, módszerek kipróbálása, honosítása, elterjesztése, a tanulói tevékenykedtetés előtérbe helyezése. Saját matematika tanításomban többször alkalmazok differenciált oktatást, főként az emelt matekosokat látom el plusz feladatokkal. A tanulásszervezésben a direkt és

4 indirekt stratégiákat használom, függően a tananyagtól, a diákok ismereteitől és a követelményektől. B. A változások stratégiai vezetése és operatív irányítása a) az intézmény jövőképének kialakítása Házirendet, SzMSz-t és Pedagógiai Programot módosítottunk az elmúlt öt évben többször is, a teljes folyamatba pontos feladat megjelölésekkel bevonva a tantestületet. Minden év augusztusában vezetőtársaimmal együtt munkatervet készítünk ellenőrzési tervvel együtt, majd a munkaközösség-vezetőkkel bővítjük ezt, amit a tanévnyitó értekezleten a tantestület megvitat és elfogad. A tantárgyfelosztást a munkaközösség-vezetők javaslata alapján készítem el, majd a kollégákkal egyeztetve meghatározzuk a 26 óráig ellátandó feladatokat. A szabadságolási tervet januárban készítjük a gazdasági előadóval, mert ez naptári évre vonatkozik. Az ötéves továbbképzési program alapján a tanárok írásbeli kéréseinek megfelelően februárban elkészítjük beiskolázási tervünket, melyet március 15-ig elfogadunk. b) reagálás az intézményt érő kihívásokra, változásokra Feladatom a törvényesség betartása, a törvényi szabályozók változásának követése. A szakgimnáziumi képzés indulása ad most aktuális feladatokat. Helyi tantervet kell készítenünk a bejövő osztályokra. Még várjuk a 2017-es ágazati érettségi részletes követelményeit, ennek megfelelően kell a jövő évi végzős osztályok szakmai óráira esetleg plusz órákat biztosítani. c) azonosítja azokat a területeket, amelyek stratégiai és operatív szempontból fejlesztésre szorulnak Heti vezetői megbeszéléseinken az aktuális feladatok személyre szabott kiosztását és az előző heti feladatok értékelését is elvégezzük. A problémákat beazonosítjuk, javítására ötleteket gyűjtünk össze. d) lépések tesz az intézmény stratégiai céljainak elérése érdekében Van egy nevelési és egy tanügy-igazgatási helyettesem és egy gyakorlatioktatásvezetőm, feladataikat pontosan meghatároztuk. Beosztottuk hozzájuk a munkaközösségeket is. Az újabb feladatok megosztását, megoldását, ill. a megoldás lehetőségeit mindig megbeszéljük. Belső levelező rendszert műkötetünk, amin keresztül minden információt meg tudunk osztani egymással. Hetente tartunk vezetői megbeszélést, majd utána nagyszünetben tantestületit is. Minden hó első hétfő délutánján értekezletet tartunk a tanároknak vagy már előre tervezetten vagy csak az adódó aktuális feladatok megbeszélésére, megvitatására. Stratégiai céljaink megvalósulását félévente nevelőtestületi értekezleten megvizsgáljuk, szükség esetén megtesszük a szükséges lépéseket. e) a környezete felé és a változásokra nyitott szervezet Médiával való folyamatos kapcsolat, meghívások, beszámolók és interjúk. Nyolcadikos felvételi előkészítő foglalkozások magyarból és matematikából, gazdasági vetélkedő megszervezése. Versenyek, vetélkedők, mozi, színház, múzeum, sőt most már harmadszor az Európai Parlamenti részvétel is. Szépírók Társasága, Kolibri Színház, Norvég Alap, Pénziránytű Alapítvány. Közgáz-bál, idén pedig kerti parti az iskolában. Rendszeres kirándulásszervezés diákoknak, tantestületnek (határon túli augusztusban). Részt veszünk városi megemlékezéseken, sportversenyeken (mi is szervezünk ilyeneket).

5 C. Önmaga stratégiai vezetése és operatív irányítása a) azonosítja erősségeit, vezetői munkájának fejlesztendő területeit, milyen az önreflexiója Az elvégzett munkáinkat elemezve azonosítom, hogy melyek a jó és a fejlesztendő területek. Keresem ezekben a saját felelősségemet, azonosítom erősségeimet. Ha szükséges, korrekcióval élek, ha kell, bocsánatot kérek. Igyekszem figyelni kollégáim dicséretére egy-egy sikeres feladat után. b) fejleszti saját vezetői tevékenységét, hatékonyságát Az elvégzett vezetői képzéseken megtanult, elsajátított vagy csak megerősített tevékenységeket próbálom hatékonyan használni. c) elkötelezettséget mutat önmaga képzése és fejlesztése iránt Keresem a vezetőknek szóló tanfolyamokat, képzéseket, hogy az ott elsajátítottakat a mindennapokban fel tudjam használni. Visszajelzéseket kérek és várok a kollégáktól. d) hogyan teljesülnek a vezetői programjában leírt célok, feladatok? Mi indokolja az esetleges változásokat, átütemezéseket Jó része teljesült. A minőség irányítást nem teljes körűen végeztük, mert lehetővé tette a köznevelési törvény. Az abban leírtakat felhasználjuk az önértékelés kidolgozásában. A Közgáz-bál háromszor megvalósult, egyszer érdeklődés hiányában elmaradt, most áprilisban pedig kerti partira várjuk a szülőket és a diákokat. D. Mások stratégiai vezetése és operatív irányítása a) megosztja a vezetési feladatokat vezetőtársaival, kollégáival Igazgatóhelyettesek gyakorlatioktatás-vezető és hét munkaközösség-vezető segíti munkánkat. A DÖK munkáját egy tanár segíti. Intézményi tanács (eddig) és az SzMK támogatja munkánkat, velük szükség szerint találkozunk, de legalább félévente egyszer. Rugalmasan osztjuk el a feladatokat, közben, ha kell többször is egyeztetünk. Határidőre, precízen készülünk el a megoldásokkal. b) a humán erőforrás ellenőrzése és értékelése Vezetőtársaimmal közösen ellenőrzünk, pontos feladatmegosztás alapján. Az értékelésbe a munkaközösség vezetőket is bevonjuk. c) inspirálja, motiválja és bátorítja az intézményvezető a munkatársakat Fontosak számomra a kollégákkal való kapcsolataim. Ezért sokszor beszélgetünk szünetekben, és tanítási órán kívül is. Problémáikat többször elmondják, közösen keresünk megoldásokat. Szerencsére örömeiket is gyakran megosztják velem, így ezeknek közösen tudunk örülni. Az eredményes versenyzők áprilisi köszöntése mellett mindig sor kerül a felkészítő kollégák köszöntésére is. Ajtóm mindig nyitva áll, bármikor bejöhetnek hozzám kollégák, diákok, szülők. d) kialakítja az együttműködést, hatékony csapatmunkát a kollégák között A nagyobb feladatok megoldására munkacsoportot hozunk létre, a tagok még további segítőket is bevonhatnak a munkába. A tagok között pontos feladatmegosztással és határidőkkel dolgozunk. e) biztosítja és támogatja az érintettek, a nevelőtestület, az intézmény igényei, elvárásai alapján kollégái szakmai fejlődését Az éves továbbképzési tervben a kollégák kérései alapján az iskola igényeit figyelembe véve javaslom a továbbképzések, továbbtanulások elfogadását. Ha szükséges, akkor ösztönzöm a kollégák szakmai fejlődését. Szorgalmazom a munkaközösségeken belül az egymástól való ismeretszerzést. f) hogyan gazdálkodik a rendelkezésére álló humánerőforrással, hogyan kezeli a szükséges változásokat (bővítés, leépítés, átszervezés)

6 Az eddigiekben csak bővítésről kellett gondoskodnom, szülés vagy más munkahelyre távozás miatt. A jelentkezőkkel személyesen elbeszélgettem a munkaközösség vezetővel együtt, ezután döntöttünk a felvételekről. g) nyugodt munkavégzésre alkalmas, pozitív klíma és támogató kultúra megteremtése A napi problémákat, kérdéseket nem viszem általában a tantestület elé, a már megtalált megoldásokról beszélünk, vagy döntünk ezek kiválasztásáról. A napi munkavégzésben a diák az első, az ő érdeküket tartom szem előtt döntéseimben. E. Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása a) jogszabályok figyelemmel kísérése Vezető társaimmal folyamatosan figyeljük a jogszabály változásokat, erre egymást is figyelmeztetjük. Szükség esetén közösen értelmezzük az új vagy megváltozott jogszabályt, ha kell a centrum jogászától is segítséget kérünk. b) tájékoztatási kötelezettség Körlevelek, értekezletek, faliújság, személyes közlés, sőt továbbképzés is c) intézményi erőforrások elemzése, kezelése (emberek, tárgyak és eszközök, fizikai környezet) Nagyon hiányzik egy pszichológus. Sokkal többet kéne foglalkoznunk a diákokkal, jobban oda kellene figyelni rájuk szünetekben, tanítás után is, de erre sokszor már nincs energiánk. Az iskolai tárgyak, eszközök, épület karbantartása, fejlesztése folyamatos feladat, melyhez centrumos iskolaként már van valamennyi pénzünk is, de jelentős az elmaradás. d) intézményi működés nyilvánossága, az intézmény pozitív arculatának kialakítása Fontosnak tartom jó hírünk megőrzését. Ezért folyamatosan tájékoztatjuk a partnereket eredményeinkről, arról hogy mi történik a Közgázban tanulmányi, kulturális területeken. Igyekszünk minél több iskolán kívüli rendezvényen megjelenni, azokon aktívan részt venni. e) célok elérését támogató kapcsolatrendszert alakított ki az intézményvezető Szaktanácsadók, szakértők, emelt szinten érettségiztetők, érettségi elnökök is a külső kapcsolatokat erősítik.

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Az éves munkaterv összhangban van a stratégiai dokumentumokkal és a munkaközösségek terveivel. Megvalósítás

Az éves munkaterv összhangban van a stratégiai dokumentumokkal és a munkaközösségek terveivel. Megvalósítás 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történik, az intézmény munkatársainak felkészítése a feladatra időben megtörténik. Megvalósítás Ellenőrzés Az éves munkaterv

Részletesebben

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja Készült: a Kt.40. (10), (11), a 138/1992(X.8.) Kormányrendelet, Kelebiai Polgármesteri Hivatal ÖMIP, iskolánk pedagógiai programja és szervezeti

Részletesebben

Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre Összeállította: Szabó Ferenc Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2015.09.02. Bevezetés: Az idei a harmadik

Részletesebben

Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez

Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez 1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: "Képes segíteni a tanulók iskolai tanulmányi munkáját, a tanulók tudományos fogalmainak, fogalomrendszereinek

Részletesebben

Pedagógiai program. Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20.

Pedagógiai program. Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20. 2013 Pedagógiai program Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20. Tartalom 1. A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 4 1.1. Az iskolai nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010.

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. Minőségirányítási Program Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. I. Fenntartói minőségirányítási program (kivonat) A program célja, hogy megfogalmazza az intézménnyel szembeni elvárásait az egész rendszer

Részletesebben

Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.

Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1. Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.1 Pedagógiai alapelvek... 3 1.2 Értékek... 3 1.3 A nevelő-oktató munka céljai...

Részletesebben

felsorolt A vezetők és a beosztott pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének

felsorolt A vezetők és a beosztott pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM. rész (IMIP) Módosítása és kiegészítése készült: 9. március Készítette: Hartdégenné Rieder Éva igazgató Az Intézményi Minőségirányítási Program módosításának törvényi

Részletesebben

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős 1 Tartalom 1. A pedagógus önértékelése... 3 1.1. Bevezetés... 3 2. A pedagógus

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA SEGESD-TARANY ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELŐTESTÜLETE 2013. április 24. napján 1. oldal Mottó: " Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a

Részletesebben

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2013/2014-es tanév munkaterve Készítette: Herczegné Varga Ilona igazgató Érvényessége: 2013.09.01-jétől 2014.08.31-ig Nevelőtestület

Részletesebben

A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A RÉTSÁGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010 Mottó: "A szellem és a tehetség az emberben mindig vágyainak és sajátos társadalmi helyzetének terméke. Lehetséges, hogy a neveléstudomány feladata

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.2. Az intézményben ellátott oktatási-nevelési alapfeladatok...

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA KÖTELEZŐ 9/E ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMÁNAK HELYI TANTERVE Célok és

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum

Debreceni Szakképzési Centrum Telefonszám: 52/437-311 Debreceni Szakképzési Centrum A Felnőttképzési Tevékenység Minőségbiztosítási Kézikönyve (FTMK) Érvényességi terület: Jelen kézikönyv az intézmény minőségbiztosítási rendszerének

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja 1 2 3 idő feladat ki végzi dokumentum oktatas.hu intézményvezető tanfelügyeleti eljárás előtt rendszer megnyitása a feladathoz vagy delegált BECStag e-mial levél az érintett kollégának tényéről - irattár

Részletesebben

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK A pedagógus az általa tanított műveltségi területek, tantárgyak alapvető fogalmainak, ezek fejlődésének, összefüggéseinek, megismerési,

Részletesebben

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 HELYZETELEMZÉS... 4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 6 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja " E r r e a s z i k l á r a é p í t e m h á z a m a t (Szent István II. Intelme Imre herceghez) A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja 2013. 1 Tartalomjegyzék AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA...

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja Vezessétek elméinket a szép tudományoknak és a bölcsességek fényes napjára, hadd lássuk meg ott: Micsoda az ember! (Bessenyei György) A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Minő ségirányítási Programja

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzat II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. TARTALOM 1. Általános szabályozási felhatalmazás... 5 2. Működés rend, ezen

Részletesebben

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 5 2. PEDAGÓGIAI PROGRAM HATÁLYA ÉS ÉRVÉNYESSÉGE...

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-8. évfolyam Módosítva Székesfehérvár 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. A helyi tanterv célja, koncepciója... 3 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok...

Részletesebben

A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ

A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2007. SZEGED TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény rövid bemutatása 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési

Részletesebben

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,intézményvezető 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: nevelésről

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

Intézményi önértékelés

Intézményi önértékelés Intézményi önértékelés Deák Varga Kinga pedagógiai szakértő, szaktanácsadó kinga.deakvarga@lutheran.hu 2015.08.31. Forrás: petroczigabor.hu Tantestület a pedagógusok 50 %-ának önértékelésére kerül sor

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M Az én tanításom nem arra van ítélve, hogy könyvtárak porában penészedjék, hanem hogy győztesen hasson a gyakorlati életben. (Semmelweis Ignác) Semmelweis Ignác Humán Szakképző

Részletesebben

Pedagógiai program 2015

Pedagógiai program 2015 Pedagógiai program 2015 DEBRECENI DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 4027 Debrecen Dózsa Gy.u.2. KLIK: 082018 OM azonosító: 031073 Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. Minden, ami az iskolában történik,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program Neumann János Általános Iskola Pedagógiai Program Tartalomjegyzék I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4

Részletesebben

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató Pedagógiai program Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk jóváhagyta: Danka Adél igazgató Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Tartalomjegyzék 1 AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 2 11 ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS 2 12 AZ ISKOLA ADATAI 3 13 Az ISKOLA SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE 4 2 AZ INTÉZMÉNY MINŐSÉGPOLITIKÁJA 5 21 MINŐSÉGPOLITIKAI NYILATKOZAT 5 22 JÖVŐKÉP

Részletesebben

I. TARTALOMJEGYZÉK... 2 II. PREAMBULUM... 6 III. ISKOLA A HATÁRON... 7 IV. A GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE... 7. 1. 1948 előtt... 7. 2. 1948 után...

I. TARTALOMJEGYZÉK... 2 II. PREAMBULUM... 6 III. ISKOLA A HATÁRON... 7 IV. A GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE... 7. 1. 1948 előtt... 7. 2. 1948 után... 1 I. Tartalomjegyzék I. TARTALOMJEGYZÉK... 2 II. PREAMBULUM... 6 III. ISKOLA A HATÁRON... 7 IV. A GIMNÁZIUM TÖRTÉNETE... 7 1. 1948 előtt... 7 2. 1948 után... 8 3. 1992-t követően... 8 V. AZ ERKEL FERENC

Részletesebben

Intézményi Minőségirányítási Program

Intézményi Minőségirányítási Program Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Intézményi Minőségirányítási Program Készítette: Nagy Sándor, igazgató Véleményezte: Szülői képviselet: Diákönkormányzat: Elfogadta: Alkalmazotti

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER Itsz.:III-476/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Pedagógus Elvárás Rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport 1. Pedagógiai módszertani

Részletesebben

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.3. Az iskola története... 6 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1.

Részletesebben

AZ 5. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

AZ 5. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA AZ 5. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008. Tartalom 1. AZ INTÉZMÉNY MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ALAPJAI... 4 1.1 AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA...4 1.2 MINŐSÉGÜGYI ELŐZMÉNYEK...6 1.3 AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI

Részletesebben

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 TARTALOM I. BEVEZETŐ... 4 II. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 2. A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL

Részletesebben

SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető

SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. www.uzletizala.hu ; zalaegerszeg@sob.hu

Részletesebben

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program 1 Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8 Intézményi Minőségirányítási Program Készítette: Schindler Lászlóné Igazgató Módosítva: 2008. augusztus 29. 2 Jóváhagyta:

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola A munkatervet készítette: Tamás Emília igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés kelte: 2013. augusztus 30. Tartalom

Részletesebben

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M 2013. Darányi Általános Iskola 1 NEVELÉSI PROGRAM 1 1. KÜLDETÉSNYILATKOZAT - PREAMBULUM 3 2. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA, HELYZETELEMZÉS 3 2.1 PEDAGÓGIAI

Részletesebben

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom BEKÖSZÖNŐ... 4 I.AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 Pedagógiai alapelveink...

Részletesebben

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 1. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja...5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...5 1.1.1. A nevelés-oktatás alapelvei...5 1.1.2.

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5.

MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Készítette: az intézmény igazgatója Elfogadás dátuma: Jóváhagyás dátuma: Hatálybalépés: 2004. szeptember1. Érvényesség

Részletesebben

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014.

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. HELYZETELEMZÉS... 10 2. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI, CÉLJAI, FELADATAI,

Részletesebben

Szendrőládi Általános Iskola Pedagógiai program Szendrőládi Általános Iskola

Szendrőládi Általános Iskola Pedagógiai program Szendrőládi Általános Iskola Szendrőládi Általános Iskola Pedagógiai program Szendrőládi Általános Iskola 2013. 1 T a r t a l o m j e g y z é k A köznevelési törvény alapján elkészített új pedagógiai program bevezetésének ütemezése...

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph.

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph. SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola H-8200 Veszprém, Halle utca 3. TeI/Fax.:0036 (88) 569-880, 0036 (88) 569-880 E-mail: sef@sef.hu Keltezés: 2015. 04. 30. Iktatószám:

Részletesebben

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014 Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola 2011. július 2-ával

Részletesebben

A HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

A HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZMSZ/2009. 1 TARTALOMJEGYZÉK..2 AZ SZMSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI...5 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC

GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék Az iskola nevelési programja... 5 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai,

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM:037 923 187/3/2015. számon jóváhagyom! Tiszaföldvár, 2015. szeptember 1. Baczúr István intézményvezető

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3630 Putnok, Gárdonyi Géza út 1 Tel: (48) 430-189 Tel/Fax: 531-014 E-mail:

Részletesebben

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013.

BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag. Tartalomjegyzék

A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag. Tartalomjegyzék Készült a Tartalomfejlesztési és. a Híd csoport anyagai alapján. A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag Tartalomjegyzék 1. A program szükségessége és jogi háttere 2. Célcsoportok 2. 1.

Részletesebben

OM 037007 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ PEDAGÓGIAI PROGRAM

OM 037007 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 Erkel Ferenc Ének-Zenei : 06-89/313-201 Általános Iskola és Egységes fax: 06-89/324-007 Pedagógia Szakszolgálat : erkelsuli@yahoo.com 8500 Pápa, Korona u.29. : www.erkelsuli.hu OM 037007 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Intézményértékelés szervezetfejlesztés

Intézményértékelés szervezetfejlesztés Intézményértékelés szervezetfejlesztés Cseh Györgyi 1. Bevezetés 1.1. Intézményértékelés, de miért? Miért is kell intézményértékeléssel foglalkozni? Érdemes ezt végiggondolni! John MacBeath professzor

Részletesebben

1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 2 1.1 A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 3 1.2 A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL KAPCSOLATOS PEDAGÓGIAI FELADATOK...

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat ARANY FOKOZAT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4090 Polgár, Zólyom út 14. Tartalom Preambulum 2. oldal Nevelési Program 9. oldal I. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

I. Pedagógus teljesítményének értékelése

I. Pedagógus teljesítményének értékelése Petőfi Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat A Minőségirányítási Program előírt kötelező mellékletei Csenger 2007. március 28. Kazamér Tibor A Minőségirányítási Program

Részletesebben

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola Ikt.sz.: 74-2/2015. 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Ügyintéző: Ősze Józsefné Tel: 74/496-782 Ügyintézés helye: Őcsény, Perczel u. 1. e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:

Részletesebben

az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Alternatív kerettantervek szerint működő iskolák Alternatív

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,

Részletesebben

A Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Programja

A Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Programja A Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Programja A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt pedagógiai programot az iskola nevelőtestülete 2014. augusztus 22-én fogadta

Részletesebben

Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE

Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2015/2016. évi MUNKATERVE Apagy, 2015. 08. 31. Benga András Igazgató A munkaterv összeállításánál következő dokumentumokat vettük alapul: - A köznevelési Törvényt.

Részletesebben

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987 A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:

Részletesebben

ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015 / 2016.tanév

ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015 / 2016.tanév ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015 / 2016.tanév Szomor, 2015. november 4. Készítette: Mihalovics Péterné I. Az önértékelés és jelentősége Az önértékelés törvényi háttere:

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. 2 Tartalom Bevezető... 4 Iskolánkról... 5 Jogi státusz... 5 Az iskola működési rendje...

Részletesebben

A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 A Pedagógiai Program 2013. évi kidolgozásában közreműködtek: Fenyvesi Zoltán igazgató Vizl Mária igazgatóhelyettes Bakonyi

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS LÍCEUM GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA. Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium Gödöllő 2009.

A GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS LÍCEUM GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA. Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium Gödöllő 2009. Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium Gödöllő OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. /Fax: 28/410-298 E-mail: igazgato@grl.hu A GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS LÍCEUM GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Részletesebben

A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 6 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 1.1 A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás Intézményi önértékelés: belső elvárások kialakítása a gyakorlatban az intézményi belső értékelési csoport (BECS) közreműködésével Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció terület Külső elvárás Belső

Részletesebben

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosító: 200 227 PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes a 2009/2010-es tanévtől felmenő rendszerben bevezetésre kerülő, az Országos Képzési

Részletesebben

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja Baja, 2010. Átdolgozva: 2012. szeptember BEVEZETŐ Az iskola ünnepélyes megnyitására 1904. február 24-én került sor, a várostól e célra kapott

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV 2014 /2015 Készült: 2014. augusztus 25 Készítette: Szautner Antalné OM azonosító: 037131 Feladatunk a 2014 / 2015-ös tanévben:

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

GÖCSEJ KAPUJA BAK ÁMK INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA. Bak. Készítette: Garamvölgyi György ÁMK igazgató

GÖCSEJ KAPUJA BAK ÁMK INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA. Bak. Készítette: Garamvölgyi György ÁMK igazgató GÖCSEJ KAPUJA BAK ÁMK INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2010 Bak Készítette: Garamvölgyi György ÁMK igazgató 1 1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 4 2. AZ INTÉZMÉNY MINŐSÉGPOLITIKÁJA... 5 2.1. A fenntartói

Részletesebben

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 PEDAGÓGIAI PROGRAM 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105 Székesfehérvár 2013. március 27. 2 Tartalomjegyzék I. AZ ISKOLA NEVELÉSI

Részletesebben

Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében. (Részlet)

Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében. (Részlet) Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében (Részlet) 3. VEZETŐI, PEDAGÓGIAI PROGRAM... 3 3.1. A feltételek alakulása... 3 3.1.1. Tárgyi feltételek

Részletesebben