EGYÜTT A DROG ELLEN. ZSEBKÖNYV SZÜLÕK, PEDAGÓGUSIK RÉSZÉRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYÜTT A DROG ELLEN. ZSEBKÖNYV SZÜLÕK, PEDAGÓGUSIK RÉSZÉRE"

Átírás

1 EGYÜTT A DROG ELLEN. ZSEBKÖNYV SZÜLÕK, PEDAGÓGUSIK RÉSZÉRE A KIADVÁNYT SZERKESZTETTE: Bozsikné Víg Mariann - pszichológus Pálnokné Pozsonyi Márta - pszichológus Szabó Sándor - rendõr alezredes Kiadta a Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum

2 Elõszó Tisztelt Olvasó! Városunkban a Nemzeti Drogstratégiával összhangban közel hét éve folyik a drogprobléma visszaszorítására irányuló szakmai tevékenység, melyet Tiszaújváros Önkormányzata mindenkor fontos feladatának tekint. Az elmúlt években a prevencióhoz kapcsolódóan a közösségi élet több színterén, a szakemberek együttmunkálkodása során is megvalósult a hatékony közös gondolkodás és cselekvés. Az eddigi kiadványainkkal megszólítottuk és széleskörû tájékoztatást nyújtottunk a szakemberek, intézmények, szervezetek és Tiszaújváros lakossága számára. Célunk továbbra is a helyi társadalmi összefogás erõsítése és a hatékonyabb információ áramlás biztosítása. Ezt a kiadványt elsõsorban a szülõknek ajánlom, de úgy gondolom, hogy a téma iránt érdeklõdõ városlakók számára is jól hasznosítható ismereteket közöl. A kiadványban az olvasók választ kaphatnak a droghasználattal összefüggésben felmerülõ kérdéseikre, a beavatkozás és segítségnyújtás lehetõségeire. Az érintett szakemberek továbbra is azon dolgoznak, hogy a közgondolkodás része legyen a drogmegelõzés, mivel ez olyan fontos társadalmi kérdés, mely alól egyetlen felelõsen gondolkodó felnõtt sem vonhatja ki magát. Koscsó Lajos polgármester 4 5

3 I. Bevezetés I. BEVEZETÉS Elõszó A Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum jelen kiadványát szeretném bemutatni és ajánlani a tiszaújvárosi szülõk és érdeklõdõk számára. A KEF feladata, hogy tájékozott legyen a drogfogyasztással, droghasználattal kapcsolatos aktuális helyzet megismerésében, és a kapott adatokra alapozva hatékony lépéseket tegyen a drogfogyasztás visszaszorítása érdekében. Ezt a kiemelten fontos feladatot, a KEF elnökeként meghatározónak érzem. Azt gondolom, hogy ez a kiadvány is segíteni fogja azt, hogy a szakemberek, a szülõkhöz és a téma iránt érdeklõdõkhöz eljuttassák a helyi szakmai együttmûködésbõl származó eredményeket, tapasztalatokat. A jelen kiadvány az Önök visszajelzése, kérése alapján készült, és bízom abban, hogy segítséget fog nyújtani az Önök számára a gyermeknevelés során felmerülhetõ drogprobléma kezelésében. Remélem, hogy a több szakmai területet magába foglaló kiadvány választ ad a felmerült kérdésekre, és javaslatot, választási lehetõséget nyújt a hétköznapi nevelési helyzetek területén. Dr. Török Pál KEF elnök 6 A Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum (KEF) célja a helyi drogstratégia kialakítása és a drogprobléma megoldásának segítése a helyi közösségek vezetõinek bevonásával. A célt csak együttes munkával, összefogással lehet megvalósítani. Ennek megvalósítása érdekében a KEF a városban élõ tanulók, szülõk és pedagógusok kérdõíves felmérése alapján megállapította, hogy a feladat fontos, és a drogfogyasztás visszaszorításának kérdésével foglalkozni kell. Az elvégzett felmérések összehasonlító elemzése alapján az alábbiak állapíthatók meg: 1. Nõtt az elsõ cigarettát még el nem szívó tanulók száma 2. Növekedett a nem dohányzó tanulók száma 3. Nõtt az elsõ részegséget elkerülõ fiatalok száma 4. Csökkent a marihuánát, LSD-t, korongot, hígítót kipróbáló tanulók száma 5. Csökkent a drogfogyasztás a és a éves életkorban. 6. Nõtt az alkoholt fogyasztó tanulók száma 7. Nõtt az extasy-t, az amphetamin származékokat, a heroint kipróbáló tanulók száma 8. Nõtt azonban a jelenleg szert használó tanulók száma összességében (2001-ben 51 fõ; 2004-ben 68 fõ) 9. Nõtt az alacsonyabb életkorban (óvodáskorosztály) cigaretta, alkohol, drog kipróbálásának megjelenése. A fenti megállapítások, a kapott visszajelzések alapján látható, hogy gyermekeink veszélyeztetettek, segítséget igényelnek. A drogfogyasztás területén mind a legális, mind az illegális drogok jelen vannak. Talán a szülõi megengedõ nevelési stílus és a fiatalokhoz eljutó média befolyásoló hatására próbálták ki a dohányzást, az alkoholt és az illegális drogok számos formáját. A legtöbben a dohányzást, kevesebben, de még mindig jelentõs számban az alkoholt és kisebb mértékben, de nem elhanyagolható számszerûséggel az illegális drogokat (marihuána, kokain, heroin). A vizsgálatokból megállapítható, hogy a tiszaújvárosi fiatalok körében is jelen vannak a kábítószerek különbözõ fajtái, és a szakiskolások 10%-a rendszeresen használja is. Az általános iskolások 8%-a, a gimnazisták 10%-a, a szakközépiskolások 18%-a, a szakiskolások 23%-a már legalább egyszer kipróbált valamilyen drogot. Magas az alkoholt fogyasztók száma is, az általános iskolások 35%-a, a gimnazisták 57%-a, a szakközépiskolások 65%- a, a szakiskolások 70%-a fogyaszt alkoholt, magas százalékban égetett szeszt. Az észlelt probléma megoldását keresve, a tanulókat megkérdezve azt a választ kaptuk, hogy problémáikkal leginkább szüleikhez, ezen belül is az édesanyjukhoz fordulhatnak. A bizalom, a segítségnyújtás területén is az édesanya szerepe és fontossága szerepelt elsõ helyen. A szülõket megkérdezve pedig azt a választ kaptuk, hogy szívesen vállalnának nagyobb szerepet a drogprobléma visszaszorítása területén. A jelenlegi kiadványon keresztül szeretnénk elsõsorban a szülõket, az édesanyákat megkeresni, hogy a felajánlott együttmûködésükhöz szakmai segítséget nyújtsunk. A KEF már számos kiadványt készített, a mostaniban elsõsorban a szülõknek, pedagógusoknak készített, a probléma felismerését segítõ önkitöltõs kérdõív adhat választ a probléma felismerésében, azonosításában. A válaszok alapján kapott eredmény, az érté- 7

4 II. Elméleti áttekintés - a drogok fajtái, a droghasználat tünetei, használatra utaló jelek kelés jelzi az ajánlott teendõket. A drogfajták és tüneteik áttekintése felkészültté tehet mindenkit a probléma felismerése területén. A jogi szabályozás és a helyi rendõrségi esetek bemutatása a következményekkel való szembenézést segíti. Fontos része a kiadványnak, hogy amennyiben problémát észlel a szülõ, hová és kihez fordulhat segítségért. A Kortárssegítõ csoport feladatának és mûködésének megismerése elsõsorban a tanulói korosztályt érinti, de fontosnak érezzük, hogy ennek a csoportnak a mûködésérõl a szülõk is tájékozódjanak. A kiadványt végigolvasva bízunk abban, hogy a szülõk tájékoztatásával, bevonásával csökkenteni tudjuk gyermekeink esetében a drog-veszélyeztettséget, a drogfogyasztást. II. ELMÉLETI ÁTTEKINTÉS A DROGOK FAJTÁI, A DROGHASZNÁLAT TÜNETEI, HASZNÁLATÁRA UTALÓ JELEK Magyarországon a 70-es évek elején indult meg a drogfogyasztás. Szerves oldószer fogyasztási hullám indult, ami feltehetõen a 70-es évek második felében tetõzött. Ebben az idõben szaporodott a stimuláló /Gracidin, Centendrin/ szereket és az ópium tartalmú gyógyszereket /Codein, Hydrocodin, Coderit/ fogyasztók száma. A 80-as években a többi szocialista országhoz hasonlóan, a máktea vált a kedvelt szerré, amit fõztek zöld és szárított mákgubóból is. A 90-es években jelenik meg az import heroin, LSD, speed, a trópusi kenderfélékbõl készített marihuána. Hazánk tranzit országból cél ország lett. Drogok fajtái: - legális drogok - illegális drogok 1. LEGÁLIS DROGOK Ide tartoznak azok a törvény által nem tiltott szerek, amelyek túlzott használata függõséghez vezethet. Ide tartoznak: az alkohol, nikotin, koffein, gyógyszerek (különösen a nyugtatók), szintetikus oldószerek. Ezek közül a fiatalok által leggyakrabban használt két szert emeljük ki: 1.1 Az alkohol Legelterjedtebb, legveszélyesebb legális szenvedélykeltõ anyag. A lakosság mintegy harmada tekinthetõ rendszeresen ivónak. A nagy ivók egy részébõl alkoholbeteg lesz. Az alkohol biológiai hatásai károsak. Munkateljesítményt rontja, reflexeket bénítja, figyelem és az ítélõképesség fellazul. A lerészegedés tulajdonképpen heveny alkoholmérgezés. A lerészegedés nagyon veszélyes, akár halálos kimenetelû is lehet. Részegen könnyebb meggondolatlan 8 cselekedet végrehajtani, balesetet szenvedni. Az alkoholizmus következményei: legfõbb szövõdménye a májzsugor, mely évente több ezer ember halálát okozza. Ezen kívül, súlyosak az alkoholizmus lelki, idegrendszeri szövõdményei is: a korai elbutulás, leépülés. Az alkoholizmus társadalmi kára jelentõs. A várható élettartam jelentõsen csökken. Gyakoribbak az alkoholistáknál a pszichiátriai betegségek, az öngyilkosságok. A bûnesetek nagy része alkoholbefolyásoltság alatt történik. 1.2 Dohányzás A dohányzás számos súlyos és halálos betegséget - többek között tüdõrákot, szív és érrendszeri megbetegedést, valamint tüdõtágulást okoz. Fiataloknak, terhes nõknek egyáltalán nem lenne szabad dohányozniuk. A fiataloknál meddõséget, a terheseknél vetélést, koraszülést okoz. A születendõ gyermek késõbbi testi és lelki fejlõdése visszamaradott lehet. A cigarettafüst több ezer vegyi anyagot tartalmaz. A vegyi anyagok közül számos rákkeltõ (karcinogén) vagy mérgezõ (toxikus) hatású. Dohányzás közben ezek az anyagok belégzés útján a szervezetbe kerülnek. Tévedés azt feltételezni, hogy az alacsonyabb kátrány-, nikotin- és szénmonoxid tartamú cigaretták kevésbé károsak, ill. hogy az ilyen cigaretták fogyasztása segít a leszokásban. 2. ILLEGÁLIS DROGOK - Cannabis termékek: marihuána, hasis, hasisolaj - Izgatószerek, stimulánsok: cocain, crach, amphetaminok - Bódítószerek: opium, morfium, heroin, metadon - Hallucinogének: LSD, meskalin 2.1 Cannabis termékek: a.) Marihuána - Az indiai kender összemorzsolt és szárított levele, a növény felsõ virágrészeinek szárított és darabolt része - ez a fû. Marihuána: belépõ a kemény drogok világába! b.) Hasis - Az indiai kender ágvégeibõl, gyökereibõl kinyert gyanta, amit különféle anyagokkal kevernek, préselnek lapocskák formájára - ezek fekete, vagy barna csokoládéra emlékeztetõ rögök. c.) Hasis olaj - Cannabis kivonat, sûrû, zöldes fekete nyúlós anyag. Cannabis termékek hatásai: Rövidtávú hatás: - hangulatváltozások - izgatottság - eufória 9

5 II. Elméleti áttekintés - a drogok fajtái, a droghasználat tünetei, használatra utaló jelek - tér - idõbeli keveredés - látászavar, hallucinációk - barátkozási készség növekedése Hosszútávú hatás: - pszichikai függés kialakulása - hangulatzavar - tartós depresszióig - hallucináció - pánikhangulat - koncentrációs és emlékezeti zavarok - szív és vérkeringési zavarok - fiataloknál növekedési zavarok Fogyasztásra utaló jelek: Marihuána - Fû, joint, spangli cigaretta vagy tea, égetett levelek erõs szaga. Magok a zsebekben, cigarettapapír, zöld dohány. Hasis - Zöld török, vörös libanon, fekete afgán, barna marokkói cigaretta, speciális pipa, ételbe keverve csokoládéra emlékeztetõ tabletták. Hasis olaj - Cigarettára cseppentve szívással vagy inhalálva juttatják be. Üvegek sötét folyadékkal, cseppentõ, cigarettapapír található meg használójánál. 2.2 Központi idegrendszert élénkítõ szerek - stimulánsok a.) Kokain - A koka cserje levelébõl elõállított természetes eredetû kábítószer, mely kristályos fehér por formájában jelenik meg. b.) Crack - A kokain és a szódabikarbóna keveréke, félszintetikus anyag, megjelenésében fehér vagy barna színû, kis kövekhez hasonló darabokból áll. c.) Amphetaminok és rokon anyagok - Szintetikus készítmények, amelyeket jelenleg illegális laboratóriumokban állítanak elõ. Általában különbözõ színû por és tabletta formájában jelenik meg. Ezeket nevezik diszkó drogoknak, mivel órákig tudnak ugrálni, táncolni tõle a fiatalok, nem éreznek fáradtságot. Élénkítõ szerek hatásai (kokain, amphetaminok): Rövidtávú hatás: - fáradtság csökkenése, az alvási ritmus megváltozása - eufória, túlzott jókedv, folyamatos mozgás, nem fárad el - szellemi és testi kapacitás növekedése Hosszútávú hatás: - pszichikai függés kialakulása - nyugtalanság, félelem majd passzivitás - cselekvési kényszer - testsúly csökkenés (erõs izzadás, folyadék veszteség) - látászavarok - szív és vérkeringési zavarok - infarctus veszély! Fogyasztására utaló jelek: A kokain koksz, hófehér anyag, szippantással, injekcióval, inhalálva juttatják be. Tükör, zsilett penge, papírpénz a felszippantáshoz, tûk, fecskendõk, vattadarabok, fehér por figyelemfelkeltõek lehetnek. A crack-et dohányozva, speciálisan pipában, inhalálva használják. Vízipipa, cigaretta, apró kövek a zsebekben jelnek tekinthetõ. Extasy tablettára jellemzõ, hogy különleges jelek, feliratok, rajzolatok (pl. napocska) vannak rajta. Feltûnõ, hogy fogyasztásakor megnõ a folyadékigény, több liter vizet, ásványvizet is elfogyasztanak! 2.3 Bódító szerek, ópiátok a.) Ópium - Egy ázsiai mákgubó tejszerû nedvébõl nyerik, de más égövön termelt mákból is elõállíthatják. Levegõn való szárításánál a nedv elszínezõdik, ezt aromatizálják, erjesztik, a végtermék dohányzásra is alkalmas. b.) Morfium - Fehér kristályos por, melyet az ópiumból nyernek desztillációs eljárással. c.) Heroin - Szintetikus ópiát, illetve morfium származék, amit jelenleg illegális laborokban állítanak elõ. Így hatóanyagtartalma mindig bizonytalan. Bódító szerek, ópiátok hatásai: Rövidtávú hatás: - orrfolyás, nyálfolyás, és a fiatal olyan, mintha részeg lenne, de nem alkohol szagú a lehelete - kezdetben: hányinger, fejfájás, amit felvált egy eufória - késõbb: az eufória kábultságba, passzivitásba megy át Hosszútávú hatás: - súlyos testi és lelki függõség - hangulatzavarok - a gondolkodás, figyelem, koncentrációs képesség csökken - belsõ szervi zavarok (máj, tüdõ, vérkeringés) - testsúly csökkenés súlyos testi leromlásig - ellenálló képesség csökkenése - impotencia Túladagolás esetén: légzésbénulás, halál! Csak a heroin használata esetén szûk a pupilla, a többi szernél tág. Fogyasztásra utaló jelek: Ópium: pipában, italként, ételen, por, injekció formájában használják. Tûk, fecskendõk, 10 11

6 III. Drogfogyasztás veszélyeit jelzõ kérdõív szülõknek kis barna vattadarabok, edények, dugaszok, kupakok, kanalak, vegyszerek jellemzik használóját. Morfium: injekciózva használják. Tûk, fecskendõk, kanalak, kupakok, edények, vegyszerek vannak használójánál. Heroin: injekciózva, inhalálva, szippantással használják. Görbe nyelû kiskanál, melegítõ eszköz, alufólia használata jellemzõ. A citrom felgyorsítja a felszívódást! 2.4 Hallucinogének a.) LSD - Legismertebb szintetikus úton elõállított az LSD - lizergsav dietil mid. b.) Természetes anyagokból készült hallucinogének: - Pszilocibin - Muszkalin - Maszlag - Peyotl Ezek gombák és kaktuszfélékben találhatók. Hallucinogének hatásai: Rövidtávú hatás: - kezdetben: hányinger, szédülés, hidegrázás, tág pupillák - ezt követõen: pszichikai és érzékszervi zavarok jelentkeznek - tér- idõzavar - torzulnak a távolságok - a hangok látvánnyá, a színek hangokká alakulnak, ez akár öt- nyolc órán keresztül is tarthat, amelyet egy erõs kimerülés és fáradtság követ. Hosszútávú hatás: - a hallucinációk fokozódnak, rémlátomások keletkeznek - bad-trip - rossz utazás - a tér és idõzavarok fokozódnak - kényszerképzetek jelentkeznek, saját cselekedeteik feletti kontroll kiesik, ezek vezethetnek balesetekhez, auto- és heteroagresszióhoz, öngyilkossághoz. Megjegyzés: akár egyszeri használata is a hallucinogéneknek elmebetegséghez vezethet, akár megfordíthatatlanságig is. Fogyasztásra utaló jelek: LSD: fõleg bélyegeken szerezhetõ be, de egyéb hordozókon keresztül is: papír, cukorka, vászon, tabletta. Fokozatosan nyalják le a felületrõl az anyagot. Minden szerhasználatnál megjelenõ tünetek: - Tanulmányi eredmény romlása 12 - Baráti társaság változása, akiket nem szívesen mutat be - Állandó pénzzavar - Értékek eltûnése otthonról - Érdektelenség korábban szívesen végzett tevékenységek iránt - Hazudozás, kibúvók keresése - Hirtelen hangulatváltozások (Felhasznált irodalom: Dr. Tarnóczky Margit: Amit az illegális drogról tudni kell) III. DROGFOGYASZTÁS VESZÉLYEIT JELZÕ KÉRDÕÍV SZÜLÕKNEK A szülõ számára fontos, hogy gyermekére figyeljen és állandóan készen álljon a segítségnyújtásra, a problémák megoldására. Az alábbi kérdõívvel a szülõk érzékenységét szeretnénk fokozni, és segítséget adni az otthon látott gyermeki viselkedés megítélésére. Kérem, hogy amennyiben szeretné gyermeke magatartásának veszélyeztetettségét megismerni olvassa el figyelmesen az alábbi állításokat és döntse el, hogy igaz vagy nem, és a megfelelõ állítást húzza alá. A gyermekemet láttam cigarettára rágyújtani Tudomásom van arról, hogy naponta néhány szál cigarettát elszív Amikor szórakozni megy néhány szál cigarettát elszív Engedélyemmel dohányzik Ha nincs cigarettája vagy elfogyott akkor mástól kér, hogy rágyújthasson Amikor gyermekem hazaér általában alkoholszag érzõdik rajta Tudok róla, hogy a bulikban rendszeresen bort, sört vagy töményet fogyaszt Az ivás utáni napon keze, lába remeg Idõnként szokatlanul nagyobb távolságot igyekszik tartani Amikor alkoholt iszik fél a másnapi ébredéstõl Hiába alszik mégis mindig kialvatlan, fáradékony A testsúlya csökkent, testtartása hanyag, nemtörõdöm Kritikátlan öltözködésével, külsõ megjelenésével Nem tud figyelni, elfelejti amit mondanak neki A szobájában különös tárgyak találhatók (pl.: alufóliadarabkák, színes tabletták, injekció, megégetett kiskanál, apró magvak) Gyermekem hetente többször (3-4 alkalom) a családon kívül tölti az estéit Tanulmányi eredménye hirtelen sokat romlott Fontossá vált számára a zsebpénz, de nem tudom mire költi (pénzzavar) 13

7 IV. Drogfogyasztás veszélyeit jelzõ kérdõív pedagógusoknak Beszélgetés közben elõfordul, hogy túl hangosan, kiabálva, pörgõsen beszél Baráti társasága megváltozott és aggódom, hogy befolyásolhatják õt Az értékeléshez kérem, az aláhúzott igen válaszok számát a táblázat megfelelõ sorába írja be, majd adja össze! Kérdéscsoport száma Elérhetõ igen válaszok Az értékelés összes összes pontszáma igen pontszáma 1. kérdéscsoport 5 2. kérdéscsoport 5 3. kérdéscsoport 5 4. kérdéscsoport 5 Összesen: 20 Az értékelés: 0-3 pont: A gyermek látott viselkedése alapján jelenleg nincs teendõ. Az eltérés mértéke még az életkorra jellemzõ sajátosságot mutatja. 4-8 pont: A gyermek látott viselkedése még nem jelez problémát, a látott magatartási szokások a családban megbeszélhetõk, a szükséges változások a szülõ-gyermek többszöri közös beszélgetésével megérthetõk, és szükség szerint a kívánt irányban megváltoztathatók pont: A gyermek látott viselkedése veszélyeztetettséget jelez. Javasolt, hogy ennek megoldását a szülõ szakemberekkel beszélje meg. A magatartás megváltoztatásához ajánlott segítséget kérni. A szülõnek ebben elsõsorban az osztályfõnök, az iskola gyermekvédelmi felelõse, az iskolai védõnõk illetve az iskolaorvos adhat segítséget pont: A gyermek látott viselkedése komoly veszélyeztetettséget jelez. Javasolt, hogy a szülõ a probléma megoldása, rendezése céljából orvostól, pszichológustól, pszichiátertõl kérjen tanácsot, segítséget. Az utóbbi két csoportba esõ pontszámok esetén a szülõ és a pedagógus is kérheti a KEF, illetve a KEF tagjainak segítségét. IV. DROGFOGYASZTÁS VESZÉLYEIT JELZÕ KÉRDÕÍV PEDAGÓGUSOKNAK A pedagógus az oktatás-nevelés hétköznapjaiban sokszor találkozik nehéz pedagógiai helyzetekkel, és döntési nehézségekkel. Az alábbi kérdõívvel a pedagógusok szakmai munkáját szeretnénk segíteni, a látott tanuló viselkedés veszélyeztetettségének megítélése szempontjából. 14 Kérem, hogy amennyiben szeretné a tanuló magatartásának veszélyeztetettségét megismerni olvassa el figyelmesen az alábbi állításokat és döntse el, hogy igaz vagy nem, és a megfelelõ állítást húzza alá. A tanulót láttam cigarettára rágyújtani az iskola területén kívül Tudomásom van arról, hogy naponta az iskolában néhány szál cigarettát elszív Amikor iskolai rendezvény van az iskolában láttam dohányozni Tudom, hogy a szülõk engedélyezik a dohányzást Ha nincs cigarettája vagy elfogyott akkor mástól kér, hogy rágyújthasson Már néhányszor alkoholszagot éreztem rajta Tudok róla, hogy a bulikban elõfordul, hogy bort, sört vagy töményet fogyaszt Az ivás utáni napon az iskolában szédül, remeg Idõnként szokatlanul nagyobb távolságot igyekszik tartani A vasárnapi szórakozások után az iskolában sápadt, rosszullétrõl panaszkodik Általában kialvatlan, fáradékony A testsúlya csökkent, testtartása túl laza, hanyag, nemtörõdöm Kritikátlan öltözködésével nem törõdik, külsõ megjelenése elhanyagolt Nem figyel az órán, elfelejti a tanár kéréseit, dekoncentrált A társai jelzése alapján valószínû, hogy valamilyen serkentõszert használ A tanuló elmeséli, hogy hetente többször (3-4 alkalom) máshol tölti az estéit Tanulmányi eredménye hirtelen sokat romlott Társai szerint folyamatosan pénzzavarral küzd (kölcsönkér, de nem adja vissza) Beszélgetés közben elõfordul, hogy túl hangosan, kiabálva, pörgõsen beszél Baráti társasága megváltozott, befolyásolják õt Az értékeléshez kérem, az aláhúzott igen válaszok számát a táblázat megfelelõ sorába írja be, majd adja össze! Kérdéscsoport száma Elérhetõ igen válaszok Az értékelés összes összes pontszáma igen pontszáma 1. kérdéscsoport 5 2. kérdéscsoport 5 3. kérdéscsoport 5 4. kérdéscsoport 5 Összesen: 20 15

8 V. Hová fordulhatnak segítségért? VI. Tájékoztató a kortárssegítésrõl Az értékelés: 0-3 pont: A tanuló jelenleg látott viselkedése alapján jelenleg nincs teendõ. Az eltérés mértéke még az életkorra jellemzõ sajátosságot mutatja. 4-8 pont: A tanuló látott viselkedése még nem jelez problémát, a látott magatartási szokások a családban vagy az osztályközösségben megbeszélhetõk, a szükséges változások a tanár-tanuló többszöri közös beszélgetésével megérthetõk és szükség szerint a kívánt irányban megváltoztathatók pont: A tanuló látott viselkedése veszélyeztetettséget jelez. Javasolt, hogy ennek megoldását a tanár szakemberekkel beszélje meg. A magatartás megváltoztatásához ajánlott segítséget kérni. A tanárnak ebben elsõsorban a tanuló osztályfõnöke, az iskola gyermekvédelmi felelõse, az iskolai védõnõk illetve az iskolaorvos adhat segítséget pont: A gyermek látott viselkedése komoly veszélyeztetettséget jelez. Javasolt, hogy a tanár a probléma megoldása, rendezése céljából orvostól, pszichológustól, pszichiátertõl kérjen tanácsot, segítséget. Az utóbbi két csoportba esõ pontszámok esetén a szülõ és a pedagógus is kérheti a KEF, illetve a KEF tagjainak segítségét. V. HOVÁ FORDULHATNAK SEGÍTSÉGÉRT? NE FELEDJÜK: MINDEN GYERMEK VESZÉLYEZTETETT! Mit tegyen a szülõ, ha megbizonyosodik arról, hogy a gyermeke kábítószert fogyaszt? - Elõször is, ne fenyegesse gyermekét büntetéssel, rendõrséggel! - Próbálja meg felderíteni, milyen anyagot fogyaszt gyermeke, és abból mennyit használt - Segítõ szándékkal beszélgessenek - Együtt beszéljék meg a segítségkérés mikéntjét, és helyét Segítséget adó szervezetek, intézmények: Tiszaújvárosi Kortárssegítõk help@drognelkul.hu Fórum (Titokszoba) Városi Rendelõintézet Pszichiátriai és Pszichológiai Szakrendelés 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 11. Telefon: 49/ Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat 3580 Tiszaújváros, Mátyás király út 34. Telefon: 49/ Mérei Ferenc Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 3580 Tiszaújváros, Kazinczy út 3. Telefon: 49/ Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Telefon: 49/ Drogambulancia, Miskolc 3529 Miskolc, Csabai kapu Telefon: 46/ drogambulancia@fre .hu Drog Stop Budapest Egyesület drogstop@chello.hu Telefon: 80/ Sziget Droginformációs Alapítvány droginfo@matavnet.hu Telefon: 1/ VI. TÁJÉKOZTATÓ A KORTÁRSSEGÍTÉSRÕL A kortárssegítés alapját az képezi, hogy a fiatalok a serdülõkorban szívesebben beszélik meg problémáikat kortársaikkal, mint szüleikkel, nevelõikkel. Ezért cél, hogy legyenek olyan ismeretekkel rendelkezõ fiatalok köztük, akik információval tudnak szolgálni társaik felé. Kik a kortárssegítõk? 1. Képzett fiatalok: Képzettek segítségnyújtás, támogatás terén Információk birtokában vannak (drogok, életkori sajátosságok, egészséges életmód terén) 2. Segítõ szándékúak 3. Önkéntesek 4. Kellõ ön és társismerettel rendelkeznek Mik a kortárssegítõk feladatai? Problémás helyzetek felismerése Tudja hová fordulhat segítségért 17

9 VII. A kábítószerrel visszaélés büntetõjogi szabályozása Egészséges életszemléletet tükröznek Segítõ szándékkal közeledjenek A kortárssegítés határai Aki nem akarja, azon nem tud segíteni Nem az õ dolga a problémák megoldása (!) Nem a saját problémája Ha kétségei vannak, segítséget kell kérnie Tiszaújvárosban hat éve folyik a kortárssegítõ képzés. Csatlakozhat bárki a fiatalok közül, aki segíteni szeretne másoknak, ha új ismeretekhez szeretne jutni, és ha szeretné megismerni önmagát! Új társakat, új barátokat szerezhet a csoporton belül! Többnyire nyári intenzív tábor keretén belül részesülnek kiképzésben. Milyen ismereteket szerezhet a képzéseken az, aki részt vesz a táborban? Droghasználat a jog, a bûncselekmény és a megelõzés tükrében A dohányzás, az alkohol, és a kábítószerek orvosi-élettani hatásai Az abúzus szerhasználat pszichés hatásai A droghasználattal összefüggõ egyéb veszélyek (pl. AIDS, hepatitis) A serdülõ- és ifjúkor jellemzõi, válságai A médiák hatásai a serdülõkre A krízis fogalma A kortárssegítés kompetenciái, a segítés lehetõségei Önismeret-fejlesztés Kommunikáció-fejlesztés Relaxálás Konfliktus-kezelés Tapasztalatcserék, látogatások Hogyan veheti föl a kapcsolatot a kortárssegítõkkel? info@drognelkul.hu help@drognelkul.hu A honlapjukon sok információhoz juthat bárki a városi droghelyzetrõl, a kábítószerek káros hatásairól, a segítségnyújtás lehetõségeirõl, és olvashat a kortárssegítõ-képzõ táborokról is. VII. A KÁBÍTÓSZERREL VISSZAÉLÉS BÜNTETÕJOGI SZABÁLYOZÁSA A hatályos büntetõ törvénykönyvünk szigorúan bünteti a kábítószerrel visszaélést. Különösen az azt másoknak átadó, azzal kereskedõ elkövetõket sújtja, ugyanakkor enyhébb elbírálást, sõt akár büntetlenséget is lehetõvé tesz az anyagot csekély mennyiségben megszerzõ, birtokló személyeknek és a kábítószer függõségben szenvedõknek. Lássuk, hogyan szabályozza a jogalkotó a kábítószerekkel kapcsolatos bûncselekményeket! Visszaélés kábítószerrel 282. (1) Aki kábítószert termeszt, elõállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (2) A büntetés a) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt üzletszerûen vagy bûnszövetségben, illetõleg kábítószerfüggõ személy felhasználásával, b) öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt jelentõs mennyiségû kábítószerre követik el. (3) Aki a) az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésére irányuló elõkészületet követ el, b) kábítószer elõállításához szükséges anyagot, berendezést vagy felszerelést készít, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (4) Az (1)-(3) bekezdés szerint büntetendõ, aki az ott meghatározott bûncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat. (5) Ha a bûncselekményt csekély mennyiségû kábítószerre követik el, a büntetés a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig, b) a (2) bekezdés a) pontja esetén bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés. 282/A. (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (2) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt a) bûnszövetségben, illetõleg kábítószerfüggõ személy felhasználásával, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minõséget felhasználva, c) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a büntetés-végrehajtási szervezet létesítményében követik el

10 VII. A kábítószerrel visszaélés büntetõjogi szabályozása (3) A büntetés öt évtõl tizenöt évig terjedõ, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bûncselekményt jelentõs mennyiségû kábítószerre követik el. (4) Aki a) az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott bûncselekményre irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt három évig, b) a (3) bekezdésben meghatározott bûncselekményre irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (5) Az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendõ, aki az ott meghatározott bûncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat. (6) Ha a bûncselekményt csekély mennyiségû kábítószerre követik el, a büntetés a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig, b) a (2) bekezdés esetén bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztés. 282/B. (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával kábítószert termeszt, elõállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (2) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, a) ha a tizennyolcadik életévét betöltött személy tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószert kínál vagy átad, illetve ilyen személy felhasználásával kábítószert forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, b) ha az elkövetõ oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közmûvelõdési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetõleg annak közvetlen környezetében kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, c) az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekményt bûnszövetségben követik el. (3) A büntetés öt évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a) a bûncselekményt jelentõs mennyiségû kábítószerre, b) a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott bûncselekményt bûnszövetségben, illetve hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minõséget felhasználva követik el. (4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésére irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (5) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószernek nem minõsülõ kábító hatású anyag, illetõleg szer kóros élvezetéhez segítséget nyújt, vagy ilyen személyt erre rábírni törekszik, bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (6) Az (1)-(5) bekezdés szerint büntetendõ, aki az ott meghatározott bûncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat. (7) Ha a bûncselekményt csekély mennyiségû kábítószerre követik el, a büntetés a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig, b) a (2) bekezdés, illetve a (3) bekezdés b) pontja esetén bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztés. 282/C. (1) Az a kábítószerfüggõ személy, aki kábítószert termeszt, elõállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (2) Az a kábítószerfüggõ személy, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (3) A büntetés bûntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt üzletszerûen vagy bûnszövetségben követik el. (4) A büntetés bûntett miatt az (1) bekezdés esetén öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt jelentõs mennyiségû kábítószerre követik el. (5) Ha a bûncselekményt a kábítószerfüggõ személy csekély mennyiségre követi el, a büntetés vétség miatt a) az (1) vagy a (2) bekezdés esetén egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, b) a (3) bekezdés esetén két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés (1) Nem büntethetõ kábítószerrel visszaélés miatt, a) aki csekély mennyiségû kábítószert saját használatra termeszt, elõállít, megszerez vagy tart [282. (5) bek. a) pont], b)-d) e) az a kábítószerfüggõ személy, aki 1. jelentõs mennyiséget el nem érõ mennyiségû kábítószert saját használatára termeszt, elõállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz [282/C. (1) bek. és (5) bek. a) pont], 2. f) az a kábítószerfüggõ személy, aki az e) 1. alpontban meghatározott bûncselekménnyel összefüggésben - kétévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendõ - más bûncselekményt követ el, feltéve, ha az elsõ fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függõséget gyógyító kezelésben, kábítószerhasználatot kezelõ más ellátásban részesült, vagy megelõzõ-felvilágosító szolgáltatáson vett részt

11 VIII. A kábítószer bûnözéssel kapcsolatos helyi tapasztalatok Visszaélés kábítószer elõállításához használt anyaggal 283/A.. (1) Aki nemzetközi szerzõdés végrehajtására kiadott jogszabályban a kábítószer tiltott elõállításához használt vegyi anyagként meghatározott anyagot elõállít, megszerez, tart, felhasznál, forgalomba hoz, azzal kereskedik, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, úgyszintén, aki jogszabályi elõírás megszegésével ilyen anyagot átad, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (2) Nem büntethetõ, aki - mielõtt a kábítószer készítését elõsegítõ tevékenysége a hatóság tudomására jutott volna - a cselekményét a hatóság elõtt felfedi, az elõállított, megszerzett, tartott vagy az ország területére behozott dolgokat a hatóságnak átadja, illetõleg a más részére átadott, valamint a felhasznált, forgalomba vagy kereskedelembe hozott, az ország területén átvitt, vagy az országból kivitt anyag tekintetében lehetõvé teszi a kábítószer készítésének elõsegítésében részt vevõ más személy kilétének megállapítását. A jogi szabályozásból kiemelendõ az elterelés jogintézménye, mely büntetlenséget jelent. Ennek feltételei egyszerûek, fennállásuk esetén a terhelt által önként vállalt kábítószer-függõséget gyógyító kezelésben vagy más hasonló ellátásban való eredményes részvétel kizárja a büntetés kiszabását. Az elterelés lehetõségének 2003-ban történt törvénybe iktatásának indoka az volt, hogy a kábítószer probléma visszaszorításában a túl szigorú törvényi szabályozás nem vezetett kielégítõ eredményre, az elkövetõk között vannak olyan kábítószer-fogyasztók, akiknek az esetében nem indokolt a törvény teljes szigorát alkalmazni. Ezen személyeknek módot kell adni, hogy gyógyító, vagy felvilágosító-prevenciós szolgáltatásban vegyenek részt, és mentesüljenek a büntetés alól, ami - egyéni életpályájukat tekintve - rövid és hosszú távon egyaránt káros következményekkel járna. Ezek a gyógyító vagy nevelõ jellegû intézkedések azt a célt szolgálják, hogy az elterelésben részesülõ kábítószer-élvezõt ne elszigeteljék a társadalomtól, hanem a hozzáértõ szakemberek segítségével õt a megfelelõ útra tereljék. Felmerülhet a kérdés, hogy sokan majd éppen az elterelésben bízva bátrabban nyúlnak a drogokhoz, hiszen ha le is buknak, élnek majd a büntetlenséget adó eltereléssel. Nos ez így nem igaz, mert az elterelésbõl ki van zárva: - aki csekély mennyiségû kábítószert együttesen történõ kábítószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad vagy - az a 18. életévét betöltött, de 21. életévét meg nem haladott személy, aki 18. életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségû kábítószert együttesen történõ kábítószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad vagy - az a 21. életévét meg nem haladott személy, aki oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közmûvelõdési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetõleg annak közvetlen környezetében csekély mennyiségû kábítószert együttesen történõ kábítószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad vagy - az a kábítószerfüggõ személy, aki csekély mennyiségû kábítószert együttesen történõ kábítószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad és 1. vele szemben a cselekmény elkövetését megelõzõen 2 éven belül, 2. legalább egy alkalommal kábítószerrel visszaélés miatt indított büntetõeljárás keretében 3. büntetõjogi felelõsségét megállapították (akár elítélték, akár megrovásban részesítették vagy próbára bocsátották) vagy az ügyészség a vádemelést elhalasztotta. VIII. A KÁBÍTÓSZER BÛNÖZÉSSEL KAPCSOLATOS HELYI TAPASZTALATOK Tiszaújvárosban a rendszerváltás után szaporodtak meg a kábítószerekkel kapcsolatos bûncselekmények. Ennek ugyanazok az okai, mint általában az egész országban: megnyíltak a határok, ki és befelé egyaránt szabadabban lehetett utazni, sorban nyíltak a diszkók és egyéb éjszakai szórakozóhelyek, csökkent a drogok ára, ugyanakkor nõtt a fizetõképes kereslet. A kábítószer-fogyasztók általában olyan átlagos fiatalok, akik szórakozási céllal, vagy ahogyan õk mondják buliból szedik a szereket. Velük kapcsolatban tapasztalataink szerint az a jellemzõ, hogy a drogokat a társak példáját követve, mintegy ártatlannak vélt divatként próbálják ki. Leleplezésük után többnyire felismerik a cselekményük veszélyeit, ezért a nyomozás során csaknem kivétel nélkül õszinte, megbánó magatartást tanúsítanak, együttmûködnek a nyomozó hatósággal. Mivel vállalják a felvilágosítóprevenciós szolgáltatásban való részvételt, az elterelés lehetõségével élhetnek. A kábítószer terjesztõket két fõ csoportba lehet besorolni. Az elsõbe azok tartoznak, akik kisebb nagyobb anyagi haszon reményében a kábítószert másoknak alkalmanként és összességében csekély mennyiségben adják át, a befolyt hasznot vagy a saját kábítószerük megvásárlására fordítják, vagy a hétvégi szórakozásaikat fedezik belõle. Õk azok, akikrõl a család vagy az ismerõsök nem is feltételeznék, hogy bûncselekményeket követnének el, átlagos, sõt sokszor jó anyagi körülmények között élnek, iskolába járnak vagy dolgoznak. A másik csoportba már a kábítószer értékesítéssel életvitelszerûen foglalkozók tartoznak, akik igyekeznek rövid idõn belül nagy vagyonra szert tenni. A velük szemben indult eljárásokat általában igyekeznek akadályozni, kapcsolataikat védelmezik, ezért 22 23

12 VIII. A kábítószer bûnözéssel kapcsolatos helyi tapasztalatok amennyiben a törvényi feltételei fennállnak, legtöbbször elõzetes letartóztatásuk elrendelésére kerül sor. Az elmúlt évek tapasztalata az is, hogy sajnos a leleplezett elkövetõk között egyre több a visszaesõ. Ez arra utal, hogy vannak akik esetében nem volt eredményes az elterelés, másokat a büntetés sem rettent vissza, egyszerûen nem képesek mérlegelni tettük társadalomra illetve önmagukra való veszélyességét, így az elmúlt években több esetben is lebuktak. Mintegy tanulságként, röviden ajánljuk, ismerjék meg néhány tiszaújvárosi drog ügy tényállását: Az utcán rendõri igazoltatás elõl elmenekülõ férfi futás közben néhány adag kábítószert dobott el, azonban ezt a rendõrök észrevették. A bíróság felfüggesztett börtönre ítélte igazoltatásnál elõkerült néhány adag kábítószer, a nyomozás ezen a szálon elindulva összesen 15 fõvel szemben bizonyította a bûncselekmények elkövetését. Az ügyben még nincs jogerõs ítélet. - Rendõri igazoltatás során a sajószögedi tó partján egy gépkocsiból csekély mennyiségû kábítószer került elõ. A gépkocsi utasai ellen a kábítószer megszerzése és közös fogyasztása miatt folytatták le az eljárást. - Közúti ellenõrzés során gépkocsiban utazó fiatalok egyikétõl kábítószer került elõ, a lakásán megtartott házkutatásnál szintén. Az ügyben ezen a szálon indult a nyomozás, mely végül 9 fõvel szemben zárult le eredményesen. Az ügy érdekessége volt az a fénykép, amit az egyik gyanúsított mobiltelefonjában találtak, melyen a kezében tartott csecsemõfej nagyságú marihuanával fotóztatta le magát, egy másik gyanúsítottat pedig éppen a nyomozás lezárásának a napján, néhány órával az utolsó rendõrségi jegyzõkönyv felvétele után érték tetten, amint a gépkocsijában kábítószert szállított. Az ügyben még nem született bírósági ítélet Fiatal férfi egy üzlet kirakatüvegét lábbal kirúgta, az emiatt õt elfogó rendõrök a zsebében kábítószert találtak. Az ebben az évben bevezetett elterelés lehetõségével élve nem büntették meg, azonban késõbb kábítószer fogyasztás miatt újabb eljárás indult ellene, ekkor pénzbüntetésre ítélték. - Állampolgári bejelentést követõ nyomozati munka eredményeként a garázsában kábítószer árusítása közben a nyomozók tettenérték a helyi lakhelyû férfit, akinél extasy tablettákat, speed port, marihuanát találtak. Több hónapos elõzetes letartóztatásának ideje alatt vele és a felderített társaival szemben jelentõs mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélést bizonyítottak be, mely miatt több éves szabadságvesztés büntetéseket szabtak ki. Az ítélet még nem jogerõs. - Rendõri információgyûjtés során felderített baráti körben tiszaújvárosi fiatalok rendszeresen vásároltak és fogyasztottak kábítószereket. A kihallgatások során többen megnevezték a kábítószert eladó személyeket, akik debreceni és budapesti lakosok voltak. Összesen 19 fõvel szemben került bizonyításra bûncselekmények elkövetése, közülük több ellen azóta újabb eljárások indultak ugyancsak kábítószerrel visszaélés miatt. - Tiszaújváros egyik szórakozóhelyén ellenõrzést végzõ nyomozók igazoltattak egy környékbeli településen lakó férfit, aki tudomásuk szerint kábítószert árusított. Az 24 25

13 TARTALOMJEGYZÉK ELÕSZÓ I. BEVEZETÉS II. III. IV. ELMÉLETI ÁTTEKINTÉS A DROGOK FAJTÁI, A DROGHASZNÁLAT TÜNETEI, HASZNÁLATÁRA UTALÓ JELEK DROGFOGYASZTÁS VESZÉLYEIT JELZÕ KÉRDÕÍV SZÜLÕKNEK DROGFOGYASZTÁS VESZÉLYEIT JELZÕ KÉRDÕÍV PEDAGÓGUSOKNAK V. HOVÁ FORDULHATNAK SEGÍTSÉGÉRT? VI. TÁJÉKOZTATÓ A KORTÁRSSEGÍTÉSRÕL VII. VIII. A KÁBÍTÓSZERREL VISSZAÉLÉS BÜNTETÕJOGI SZABÁLYOZÁSA A KÁBÍTÓSZER BÛNÖZÉSSEL KAPCSOLATOS HELYI TAPASZTALATOK

Tünetek. Nagy mennyiség esetén. Kis mennyiség esetén. Hányinger, hányás. Kezdeti izgalmi hatás, majd nyugtató hatás. öntudatlanság Fejfájás.

Tünetek. Nagy mennyiség esetén. Kis mennyiség esetén. Hányinger, hányás. Kezdeti izgalmi hatás, majd nyugtató hatás. öntudatlanság Fejfájás. Tnetek Az alkohol legális drog. Gymölcsök, zöldségek vagy magvak erjesztésével készl. A legelterjedtebb és legveszélyesebb szenvedélykeltő anyag. Súlyos testi és lelki fggőséget okoz. Testi fggés: az alkohol

Részletesebben

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata SZER ELENÜL Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM GYÖNGYÖS

Részletesebben

viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses

viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses Mit nevezünk szenvedélybetegségnek, függőségnek, addikciónak? Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, amelyeket valaki kényszeresen újra és újra végrehajt,

Részletesebben

Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás

Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás Drogok és hatásaik Interaktív kiállítás Hajdúböszörményi Egészségfejlesztési Iroda 2016. február 22. 2016. március 4. Útmutató és edukációs tartalom a kiállításhoz pedagógusok számára Helyszín: Hajdúböszörmény,

Részletesebben

Európai Iskolavizsgálat 1999. Kérdőív. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Viselkedéskutató Központ

Európai Iskolavizsgálat 1999. Kérdőív. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Viselkedéskutató Központ Európai Iskolavizsgálat 1999 Kérdőív Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Viselkedéskutató Központ Mielőtt elkezdenéd, kérjük, olvasd el! Ennek a kérdőívnek a kitöltésével egy az Európa Tanács által

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM V I S E L K E D É S K U T A T Ó K Ö Z P O N T KÉRDŐÍV B ORSZÁGOS LAKOSSÁGI ADE VIZSGÁLAT 2003 A kérdőívnek ez a része alkohollal és különböző egyéb

Részletesebben

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból-

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- KUTATÁSI MÓDSZER A vizsgálat empirikus adatfelvételére komplex módszertannal került sor. A kutatás alapja az 5-13. évfolyamra kiterjedő

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT KÉRDŐÍV B ORSZÁGOS LAKOSSÁGI ADE VIZSGÁLAT 2001 BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT ELŐSZÖR NÉHÁNY KÉRDÉS AZ ALKOHOL- FOGYASZTÁSSAL KAPCSOLATBAN. KÉRJÜK,

Részletesebben

DROGFOGYASZTÁS. a., Legitim (legális) és illegitim (illegális), jogi kategóriák b., Könnyű és nehéz, szociokulturális normák

DROGFOGYASZTÁS. a., Legitim (legális) és illegitim (illegális), jogi kategóriák b., Könnyű és nehéz, szociokulturális normák 1. DROG DEFINÍCIÓJA DROGFOGYASZTÁS DROG = minden vegyi anyag, ami az élő anyagokat befolyásolja PSZICHOAKTÍV DROG = a mentális működésekre ható szerek, amelyek megváltoztatják a gondolkodást, az érzékelést,

Részletesebben

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A stratégiai anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyûlés 2000. december 5-én fogadta el Elõterjesztõ: IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Részletesebben

Elekes Zsuzsanna (1992): Kábítószerek és kábítószerfogyasztás

Elekes Zsuzsanna (1992): Kábítószerek és kábítószerfogyasztás Elekes Zsuzsanna: Kábítószerek és kábítószerfogyasztás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Elekes Zsuzsanna (1992): Kábítószerek és kábítószerfogyasztás

Részletesebben

A drogprobléma kezelésnek vizsgálata az oktatási intézmények körében Székesfehérváron

A drogprobléma kezelésnek vizsgálata az oktatási intézmények körében Székesfehérváron A drogprobléma kezelésnek vizsgálata az oktatási intézmények körében Székesfehérváron A kutatási beszámolót írta: Domokos Tamás A kutatási anyagok összeállításában közreműködött: Kulcsár László, Ruff Tamás,

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. július BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. július BUDAPEST 211. július Tisztelt Hölgyem / Uram! Július tájékán nem csupán az évszakot jellemző forró nyár tombol, hanem a hagyományoknak megfelelően országszerte gőzerővel dübörög a fesztiválszezon is. Sopron (Volt),

Részletesebben

SZKA_106_26. Maradj köztünk! A drogfogyasztásról. szka106_01_d.indd 155 2007.10.16. 21:51:35

SZKA_106_26. Maradj köztünk! A drogfogyasztásról. szka106_01_d.indd 155 2007.10.16. 21:51:35 SZKA_106_26 Maradj köztünk! A drogfogyasztásról szka106_01_d.indd 155 2007.10.16. 21:51:35 szka106_01_d.indd 156 2007.10.16. 21:51:35 tanulói MARADJ köztünk! A drogfogyasztásról 6. évfolyam 157 26/1 Párbeszéd

Részletesebben

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon 2. számú melléklet a Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére című stratégiai programhoz Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon Az alábbi összefoglaló a magyarországi kábítószerhelyzet

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia

Részletesebben

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások Elekes Zsuzsanna Egészségkárosító magatartások Ez a tantárgyi prezentációs anyag az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, a TAMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-0043

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Dévaványa Város Önkormányzata 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Dévaványa Város Önkormányzat Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Bevezetés A kilencvenes évek történései nem csak az államok gazdasági-politikai

Részletesebben

Bevezető. Mit is nevezünk kábítószernek?

Bevezető. Mit is nevezünk kábítószernek? Bevezető A kábítószer (drog) fogyasztása mind az egyén, mind pedig a társadalom szintjén mérhetetlenül káros. Divatból vagy új élmények szerzése miatt elfogyasztott első adag után nagyon könnyű a kábítószerhez

Részletesebben

Az idegrendszer egészségtana

Az idegrendszer egészségtana Az idegrendszer egészségtana Az egészség meghatározása a WHO szerint: Az egészség nemcsak a betegség-, illetve fogyaték nélküliséget jelenti, hanem a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapotát

Részletesebben

Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND

Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND Békéscsabai Kistérségi Életfa Idõsek Otthona HÁZIREND Békéscsaba, Lencsési út 85. Tel.: (66) 527-400, (66) 638-738, (66) 459-450 Fax: 638-777 E-mail: csabaieletfa@t-online.hu Tartalom Bevezetõ I. Az intézményi

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy 2055 típusú légmosó készülékhez

HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy 2055 típusú légmosó készülékhez HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy 2055 típusú légmosó készülékhez Magyarországon forgalomba hozza: Gyártó: BonAir BG Kft PLASTON AG 1174 Budapest Svájc rinci út 24. Tel: 253-7285 info@bonair-bg.hu

Részletesebben

3. MÓDSZERTANI LEVÉL MEGELÕZÕ-FELVILÁGOSÍTÓ SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA

3. MÓDSZERTANI LEVÉL MEGELÕZÕ-FELVILÁGOSÍTÓ SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA 3. MÓDSZERTANI LEVÉL 69 3. MÓDSZERTANI LEVÉL MEGELÕZÕ-FELVILÁGOSÍTÓ SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA Dudits Dénes, Arany Zoltán, Kósa Edina, Szappanos József 1. BEVEZETÉS Ez a módszertani levél a megelõzõ-felvilágosító

Részletesebben

T/1917. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

T/1917. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1917. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, szolgáltatásokról

Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, szolgáltatásokról Tájékoztató a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan Szentes városban elérhető szervezetekről, Addiktológiai Gondozó és Drogambulancia Kábítószerügyi Egyezető Fórum CSSK - Közösségi Tér 2013.04.30. KAB-KEF-12-8095

Részletesebben

1. MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ ÉS HOGYAN FEJTI KI HATÁSÁT A LAMOTRIGINE HEXAL TABLETTA?

1. MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ ÉS HOGYAN FEJTI KI HATÁSÁT A LAMOTRIGINE HEXAL TABLETTA? LAMOTRIGINE HEXAL 25 MG TABLETTA Lamotrigine HEXAL 25 mg tabletta Lamotrigine HEXAL 50 mg tabletta Lamotrigine HEXAL 100 mg tabletta Hatóanyag: 25 mg, 50 mg, ill. 100 mg lamotrigin tablettánként. Segédanyagok:

Részletesebben

DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 10. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT

DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 10. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 1. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT készítette: Elekes Zsuzsanna Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet készült:

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól Készítették: Ikvai-Szabó Emese, Torba Judit Kelt: Szentendre, 2005. június Bevezetés A szentendrei Kábítószer

Részletesebben

A bûn hálójában. A drogok lehetnek legálisak és illegálisak.

A bûn hálójában. A drogok lehetnek legálisak és illegálisak. Gyermekeink és a káros szenvedélyek A gyermekeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy minden olyan kémiai szer, amely változásokat idéz elõ az idegrendszerben, egyúttal károsítja is azt. Nincs kivétel.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Szabályzat A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a végrehajtására kiadott,

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Alvászavarok Alvászavarok és álmatlanság Az alvás-ébrenlét ciklus (cirkadián ritmus) ritmusos szervezõdése alapvetõ jellegzetessége az embernek és minden fejlettebb állatfajnak is. Az alvás olyan élettani

Részletesebben

KÁBÍTÓSZERÜGYI STRATÉGIÁJA

KÁBÍTÓSZERÜGYI STRATÉGIÁJA VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÁBÍTÓSZERÜGYI STRATÉGIÁJA 2003. Tartalomjegyzék 1. A helyi stratégia szükségessége 3. oldal 2. Helyzetelemzés 5. oldal Áttekintés 5. oldal A veszélyeztetett

Részletesebben

1 / 19 2013.04.23. 21:21

1 / 19 2013.04.23. 21:21 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet a kézilôfegyverekrôl és lôszerekrôl, a gáz- és riasztófegyverekrôl, valamint a légfegyverekrôl és a lôterekrôl A polgári használatra szolgáló kézilôfegyver (a továbbiakban:

Részletesebben

Kábítószer-fogyasztási szokások középiskolások körében

Kábítószer-fogyasztási szokások középiskolások körében MISKOLCI EGYETEM Egészségügyi Kar Egészségügyi Gondozás és Prevenció Szak Védőnő Szakirány Kábítószer-fogyasztási szokások középiskolások körében Konzulens: Simon Nóra gyakorlati oktató Készítette: Bodnár

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Carvedilol Grindeks 6,25 mg tabletta Carvedilol Grindeks 12,5 mg tabletta Carvedilol Grindeks 25 mg tabletta karvedilol Mielott elkezdené szedni ezt

Részletesebben

Az ismertetőt átadta: Kábitoszerek a szexplacon

Az ismertetőt átadta: Kábitoszerek a szexplacon Az ismertetőt átadta: Kábitoszerek a szexplacon Impresszum Bevezető A füzet szerkesztési és kivitelezési munkákban részt vettek: AMOC/DHV, Stadhouderskade 159, NL-1074 Be Amsterdam Looks e.v., StephanstraJSe

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt Tanulói stressz kérdıív Drogteszt Az Atkinson és munkatársai: Pszichológia könyv megfelelı fejezetének felhasználásával készítette - Szitó Imre, 1995. A serdülıkorú fiatal a kitöltést névtelenül végzi

Részletesebben

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR Beszélgetés Majoros Márta szociálpszichológussal, narkológussal mélypont SORSRONTÓ SZENVEDÉLYEK A dohányzás, az alkohol, a kémiai szerek használata után a játékfüggõség

Részletesebben

IV. Pillér. Kábítószer probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillérrel összefüggő helyi munkákra vonatkozó feladatok

IV. Pillér. Kábítószer probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillérrel összefüggő helyi munkákra vonatkozó feladatok SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETISTRATÉGIAI TERVEZÉSI KAPACITÁSOK MEGER SÍTÉSE, SZOCIÁLPOLITIKAIDÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT IV. Pillér Kábítószer probléma

Részletesebben

DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y)

DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y) DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y) KÉSZÜLT A KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETİ FÓRUM (VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT) MEGBÍZÁSÁBÓL VESZPRÉM,

Részletesebben

JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI KÁBÍTÓSZERHELYZETRÕL 2002

JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI KÁBÍTÓSZERHELYZETRÕL 2002 JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI KÁBÍTÓSZERHELYZETRÕL 2002 Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 2002 Szerkesztette: RITTER ILDIKÓ az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa Lektorálta: DR. RÁCZ JÓZSEF az

Részletesebben

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA: AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA: BENE LAJOS A PIACKUTATÁS MUNKAKÖRE. Az emberi haladás jellemző sajátsága, hogy a jólétét egészen közvetlenül érintő kérdésekre legkésőbben

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Lakásbetörések, hétvégi ház betörések, védekezési lehetőségek 2. Tanácsok gyalogosoknak 1. Lakásbetörések, hétvégi

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA DHC Continus 60 mg retard tabletta dihidrokodein-hidrogén-tartarát

Részletesebben

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol Jelen kiadvány a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0025 A kiskunhalasi kistérség egészségtudatos fejlesztése egészségre

Részletesebben

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: drogok

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: drogok A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa Szenvedélybetegségek: drogok Jelen kiadvány a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0025 A kiskunhalasi kistérség egészségtudatos fejlesztése egészségre nevelő

Részletesebben

Magyar Tudomány 2004 4

Magyar Tudomány 2004 4 Magyar Tudomány Magyar Dante-kutatások Pszichiátria és dinamikus rajzvizsgálat A gímszarvastenyésztés A magyar nyelv helyzete Kárpátalján Fábry Zoltán Trianon-képe 2004 4 415 A Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN Megbízó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Népjóléti Iroda Támogató: Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács

Részletesebben

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Kábítószeres bűnözés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A kábítószerek kapcsolata a bűnözéssel Visszaélés kábítószerrel (BTK 282-282/C) - fogyasztói magatartás - terjesztői magatartás Kábítószer megszerzése érdekében

Részletesebben

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK Tisztelt Olvasó! A Kék Pont Ambulancia és Konzultációs Központ a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézettel együttmûködve a TÁMOP 5.4.1./08/1. számú kiemelt projekt keretében, közel két éve dolgozik

Részletesebben

Ügyféltájékoztató...3. Általános vagyonbiztosítási feltételek (ÁVF)...5

Ügyféltájékoztató...3. Általános vagyonbiztosítási feltételek (ÁVF)...5 Tartalomjegyzék Ügyféltájékoztató.................................................................................3 Általános vagyonbiztosítási feltételek (ÁVF)..............................................................5

Részletesebben

LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 2007. ASZÓD KISTÉRSÉG

LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 2007. ASZÓD KISTÉRSÉG LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 7. ASZÓD KISTÉRSÉG A MikroLEF 7 keresztmetszeti vizsgálat, amely a lakosság pillanatnyi egészségi állapotáról, az egészséghez, mint értékhez való viszonyról ad tájékoztatást.

Részletesebben

4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás. a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK

4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás. a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK 4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 Szám: 4/2014. A Rendőrség a nemzeti és nemzetközi jogon alapuló kábítószer kínálat- és keresletcsökkentési kötelezettségeinek teljesítése

Részletesebben

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása Mit tehetünk? Energiafelhasználás Ház energiagazdálkodása A mi éghajlati adottságaink mellett a háztartási energiafelhasználás döntő hányadát a téli fűtés teszi ki. Költségek befolyásoló tényezői: - Kinti

Részletesebben

MI VAN MOST A FEKETEPIACON???

MI VAN MOST A FEKETEPIACON??? MI VAN MOST A FEKETEPIACON??? Dr. Nagy Gábor IRM Bőnügyi Szakértıi és Kutatóintézet Különbözı kábítószerek elıfordulási gyakorisága 2-27 között 4 35 3 25 2 15 Marihuána Amfetamin Heroin Ecstasy Kokain

Részletesebben

Betegtájékoztató RIVOTRIL 2 MG TABLETTA. Rivotril 0,5 mg tabletta Rivotril 2 mg tabletta klonazepám

Betegtájékoztató RIVOTRIL 2 MG TABLETTA. Rivotril 0,5 mg tabletta Rivotril 2 mg tabletta klonazepám RIVOTRIL 2 MG TABLETTA Rivotril 0,5 mg tabletta Rivotril 2 mg tabletta klonazepám HATÓANYAG: 0,5 mg, ill. 2 mg klonazepám tablettánként. SEGÉDANYAG: Rivotril 0,5 mg tabletta: vörös vas-oxid, magnézium-sztearát,

Részletesebben

A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységér ől

A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységér ől Az Országgyűlés Kábítószerügyi eseti bizottsága Országgyű lés Hivatal a Irományszám: ) / t1c)$4 Érkezett : 2007 0KT 1 O. JELENTÉ S A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységér ől Budapest, 2007. október

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND Csokvaomány KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 3647 Csokvaomány, Széchenyi út 1. IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND 2015. 1 HÁZIREND NAPPALI ELLÁTÁS / IDŐSEK KLUBJA/ Bevezető Kedves Klubtagunk! Ön a Csokvaomány Község Idősek Klubjának

Részletesebben

Általános ügyféltájékoztató

Általános ügyféltájékoztató 1 Általános ügyféltájékoztató 1 Tisztelt Ügyfelünk! Megtisztelônek érezzük, hogy biztosítási szerzôdés megkötésére irányuló ajánlatával a Groupama Biztosító Részvénytársaságot kereste meg. Ezúton tájékoztatjuk

Részletesebben

Technológiai Elôretekintési Program A TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME ÉS FEJLESZTÉSE

Technológiai Elôretekintési Program A TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME ÉS FEJLESZTÉSE Technológiai Elôretekintési Program A TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME ÉS FEJLESZTÉSE Az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság döntése alapján 1998-ban átfogó elemzés kezdôdött Technológiai Elôretekintési

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Függelék

Tartalomjegyzék. Függelék segítség.qxd 4/6/2006 7:57 AM Page 5 Tartalomjegyzék Bevezetõ................................................................7 Változások a 2005-ös év klinikai útmutatójában................................8

Részletesebben

Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben

Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben Droghasználat korai és késői hatásainak észlelése különböző pszichiátriai rendszerekben Kezdetben a szenvedély idegen, később vendég, végül úr a házban Ma, amikor addiktológiáról beszélünk, egy olyan tudományterületre

Részletesebben

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. DR. SZABADFI ÁRPÁD rendőr dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány B E S Z Á M O L Ó

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. DR. SZABADFI ÁRPÁD rendőr dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány B E S Z Á M O L Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 08050/1718 1 /2010. Ált. Jóváhagyom: DR. SZABADFI ÁRPÁD rendőr dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány B E S Z Á M O L Ó Sopron Megyei Jogú Város és

Részletesebben

Dombóvár város és térsége kábítószerügyi helyzetképe - komplex helyzetelemzés - 2010-2011

Dombóvár város és térsége kábítószerügyi helyzetképe - komplex helyzetelemzés - 2010-2011 Dombóvár város és térsége kábítószerügyi helyzetképe - komplex helyzetelemzés - 2010-2011 készítette: Field For Research Kft. szaktanácsadók Fábián Róbert főmunkatárs Posta János KEF tanácsadó NCSSZI-Nemzeti

Részletesebben

LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 2007. PANNONHALMA KISTÉRSÉG

LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 2007. PANNONHALMA KISTÉRSÉG LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS 27. PANNONHALMA KISTÉRSÉG A MikroLEF 27 keresztmetszeti vizsgálat, amely a lakosság pillanatnyi egészségi állapotáról, az egészséghez, mint értékhez való viszonyról ad tájékoztatást.

Részletesebben

A kábítószer-probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillér

A kábítószer-probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillér Szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása TÁMOP 5.4.1. Kiemelt projekt A kábítószer-probléma kezelésével

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 25 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 40 000 egység gyomornedv -ellenálló

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét

Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét Célkeresztben a dizajner drogok Hazánkban Czeizel Endre orvos-genetikus után talán Zacher Gábor toxikológus az egyik legismertebb orvos. A

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

1999- ben. 1997- ben. 1996- ban. 1998- ban. 2000- ben

1999- ben. 1997- ben. 1996- ban. 1998- ban. 2000- ben "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Információk, közérdekű szolgáltatások Az elmúlt év statisztikája Tanulmány Egy kis pszichológia... Olvasónapló Könyvajánlat Színház

Részletesebben

A droghasználó várandós nık és gyermekeik ellátása

A droghasználó várandós nık és gyermekeik ellátása A droghasználó várandós nık és gyermekeik ellátása Budapest, 2009 március 27. Droghasználó várandós nık helyettesítı kezelése Dr. Csorba József Nyírı Gyula Kórház Drogambulancia és Prevenciós Központ Az

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

Drogfüggık elvonókezelése

Drogfüggık elvonókezelése Drogfüggık elvonókezelése Készítette: Terjéki Ildikó, 2007 / aktualizálta: Papp László, 2008 Drogok típusai (összefoglalás): (Irinyi T., 1997, pp:121-125. alapján) Szedatívumok, szorongáscsökkentık, altatók

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Acidostop-ratiopharm 20 mg gyomornedv-ellenálló tabletta pantoprazol

Részletesebben

III. MEGBESZÉLÉS... 63 A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS AJÁNLÁSOK... 68 IRODALOM... 70 MELLÉKLET...

III. MEGBESZÉLÉS... 63 A KUTATÁS EREDMÉNYEINEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS AJÁNLÁSOK... 68 IRODALOM... 70 MELLÉKLET... Tartalom I. BEVEZETÉS... 2 ELMÉLETI HÁTTÉR... 2 A gyermekvédelmi szakellátás intézményei: gyermekotthon és lakásotthon... 2 Serdülőkori rizikómagatartás egyéb vizsgálatok tükrében... 3 II. A VIZSGÁLAT...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI SZOLGÁLAT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A példány sorszáma:. A példány tulajdonosa:. ÁLTALÁNOS RÉSZ A HungaroControl Zrt. működésére

Részletesebben

Az erőszak a mindennapi életben mindenütt jelen van. Az erőszak témaköre folyamatosan az érdeklődés középpontjában volt és van is.

Az erőszak a mindennapi életben mindenütt jelen van. Az erőszak témaköre folyamatosan az érdeklődés középpontjában volt és van is. Nincs egyetlen ok, ami megmagyarázná, hogy az egyik ember miért válik erőszakossá, bántalmazóvá, míg egy másik személy nem. Az erőszaknak összetett okai vannak, szerteágazó gyökerekkel biológiai, társadalmi,

Részletesebben

Az EU drogmonitorozó központja bemutatja átfogó kötetét a kannabiszról

Az EU drogmonitorozó központja bemutatja átfogó kötetét a kannabiszról JÚNIUS 26: A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS ELLENI KÜZDELEM NEMZETKÖZI NAPJA Az EU drogmonitorozó központja bemutatja átfogó kötetét a kannabiszról (EMBARGÓ 2008.06.26 00:01 CET) Mindegy, hogy szívják, eszik, vagy

Részletesebben

szka105_17 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.

szka105_17 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. szka105_17 É N É S A V I L Á G Anyu, ne gyújts rá! Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM tanári Anyu, ne gyújts rá! 5. évfolyam 243 MODULVÁZLAT

Részletesebben

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei Farkas Róbert SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2. Farkas.Robert@aotk.szie.hu Az utóbbi

Részletesebben

Monetáris politika Magyarországon

Monetáris politika Magyarországon Monetáris politika Magyarországon Monetáris politika Magyarországon 2006. augusztus Monetáris politika Magyarországon Harmadik kiadás Szerkesztette: Horváth Ágnes Készítették: Balogh Csaba (4. fejezet),

Részletesebben

AOS 2051 TÍPUSÚ PÁRÁSÍTÓ KÉSZÜLÉKEK HASZNÁLATI UTASÍTÁSA és jótállási jegy

AOS 2051 TÍPUSÚ PÁRÁSÍTÓ KÉSZÜLÉKEK HASZNÁLATI UTASÍTÁSA és jótállási jegy www.air-o-swiss.hu AOS 2051 TÍPUSÚ PÁRÁSÍTÓ KÉSZÜLÉKEK HASZNÁLATI UTASÍTÁSA és jótállási jegy Magyarországon forgalomba hozza: Gyártó: BonAir BG Kft PLASTON AG 1174 Budapest Svájc Lőrinci út 24. Tel: 253-72-85

Részletesebben

A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I.

A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I. EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I. 709 Közgazdasági Szemle, XLVI. évf., 1999. június (709 733. o.) FERTÕ IMRE A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I.

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Suprastin tabletta klórpiramin

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Suprastin tabletta klórpiramin BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Suprastin tabletta klórpiramin Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa meg a betegtájékoztatót,

Részletesebben

POW754 HU 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3

POW754 HU 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 1 LEÍRÁS (A ÁBRA)... 2 2 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 3 JELZÉSEK... 2 4 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 4.1 Munkakörnyezet... 3 4.2 Elektromos biztonság... 3 4.3 Személyi biztonság... 3 4.4 Az elektromos

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy AOS 2071 típusú légtisztító-párásító készülékhez

HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy AOS 2071 típusú légtisztító-párásító készülékhez HASZNÁLATI UTASÍTÁS és jótállási jegy AOS 2071 típusú légtisztító-párásító készülékhez Magyarországon forgalomba hozza: Gyártó: BonAir BG Kft PLASTON AG 1174 Budapest Svájc rinci út 24. Tel: 253-7285 www.bonair.hu

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése Az AJB 1092/2011 számú ügyben Előadó: dr. Bassola Eszter dr. Lux Ágnes dr. Tóth László Az eljárás megindulása A gyermekvédelmi törvény felhatalmazása

Részletesebben

2011. évi... törvény

2011. évi... törvény rszügg'u es liítvatal a.rot ányszám: v50o6 I ~.S 2011. évi... törvény Erk ze t: 2011 JúN 15. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügy i bűncselekményekkel összefüggő

Részletesebben

Betegtájékoztató CODOXY 10 MG RETARD TABLETTA

Betegtájékoztató CODOXY 10 MG RETARD TABLETTA CODOXY 10 MG RETARD TABLETTA Codoxy 5 mg retard tabletta Codoxy 10 mg retard tabletta Codoxy 20 mg retard tabletta Codoxy 40 mg retard tabletta Codoxy 80 mg retard tabletta oxikodon-hidroklorid HATÓANYAG:

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Keszthely város kábítószerügyi helyzetképe komplex helyzetelemzés 2010-2011

Keszthely város kábítószerügyi helyzetképe komplex helyzetelemzés 2010-2011 Keszthely város kábítószerügyi helyzetképe komplex helyzetelemzés 2010-2011 készítette: Field For Research Kft. szaktanácsadók Fábián Róbert főmunkatárs Posta János KEF tanácsadó NCSSZI-Nemzeti Drogmegelőzési

Részletesebben

KÖBE CSOPORTOS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS

KÖBE CSOPORTOS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS KÖBE CSOPORTOS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS Általános és Különös feltételek Hatályos: 2016. január 1-tôl Ügyféltájékoztató Ügyféltájékoztató Tisztelt Ügyfelünk! Jelen tájékoztatónkban szeretnénk Önnek röviden bemutatni

Részletesebben

Feltétel. Vállalkozás & fejlôdés III. Kisvállalkozói vagyonbiztosítás

Feltétel. Vállalkozás & fejlôdés III. Kisvállalkozói vagyonbiztosítás Feltétel Vállalkozás & fejlôdés III. Kisvállalkozói vagyonbiztosítás Vállalkozás & fejlôdés III. Kisvállalkozói vagyonbiztosítás Tartalomjegyzék A) Ügyféltájékoztató 3 B) ltalános vagyonbiztosítási feltételek

Részletesebben

A kábítószer bűnözés és probléma. Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

A kábítószer bűnözés és probléma. Borsod- Abaúj- Zemplén megyében A kábítószer bűnözés és probléma Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Készítette: Simaházi Renáta Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika TDK 2010. T a r t a l o m j e g y z é k Bevezetés...3 Történeti kitekintés...5

Részletesebben

Amit tudni kell a szenvedélybetegségekről /4-7. oldal

Amit tudni kell a szenvedélybetegségekről /4-7. oldal Biztonsági jelentések /3. oldal Amit tudni kell a szenvedélybetegségekről /4-7. oldal Nagyheti programok /8. oldal A Tiszaújvárosi Krónika önkormányzati melléklete Nyári felújítások Megkezdődtek Tiszaújváros

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Táplálkozási kisokos

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Táplálkozási kisokos Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Táplálkozási kisokos Általános tudnivalók az egészséges táplálkozásról Kiadó: Gönc és Térsége Egészségéért Egészségügyi

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Codoxy 5 mg retard tabletta Codoxy 10 mg retard tabletta Codoxy 20 mg retard tabletta Codoxy 40 mg retard tabletta Codoxy 80 mg retard tabletta Hatóanyag:

Részletesebben