J e g y z ő k ö n y v

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v 10-8/2010. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Bede-Tóth Attila, Bényei Péterné, Dr. Erdélyi Béla, Fedor László, Pappné Kórik Judit, Tomán Ferenc, Tölgyesi Attiláné képviselők (A jelenléti ívek a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Tanácskozási joggal megjelent: Mező József jegyző Gömze Sándor: Köszöntöm a mai rendkívüli ülésünkön megjelenteket. Megállapítom, hogy a képviselő-testület határozatképes, 14 fő képviselőből 8 fő jelen van. Aki a meghívóban kiküldött napirend megtárgyalásával egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület a napirend megtárgyalását 8 egyhangú igen szavazattal elfogadta. Tárgy: (1.tsp.) Tiszalök Város Polgármesteri Hivatalának energiaracionalizálással egybekötött felújítása közbeszerzési eljárás eredményéről döntéshozatal. Gömze Sándor: A Közbeszerzési Bíráló Bizottság összeült, és megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás eredményes volt, a Tiszamelléki Mélyépítő Kft nyert el a kivitelezési feladatot. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki egyetért azzal, hogy a kivitelezési munkálatokat a Tiszamelléki M ély építő Kft végezze el, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot 40/2010. (V.12) számú Közbeszerzési eljárás eredményéről 1

2 A Képviselő Testület a Köz-Pálya Kft. által lebonyolított Tiszalök Város Polgármesteri Hivatalának energiaracionalizálással egybekötött felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás nyertesének a Tiszamelléki Mélyépítő Kft-t (4440 Tiszavasvári, József A. út 40.) hirdeti meg. Felhatalmazza Gömze Sándor polgármestert a kivitelezési szerződés aláírására. Tárgy: (2.tsp.) Hozzájárulás megadása a Tiszalök 1135 hrsz-ú terület megosztásához. Gömze Sándor: Az Ipari Park Kft ügyvezetője írt egy kérelmet, amit az előterjesztéshez mellékeltünk, mindenki megkapott. Ez arról szól, hogy az Ipari Park területén a vállalkozói csarnok felépítéséhez különböző engedélyeztetési eljárásokra van szükség és annak során nem volt, aki észrevegye, amiért hibáztatom az ebben részt vevőket -, hogy a 3 ha-t nem haladhatja meg a terület mérete. Plusz költségekkel és az ügymenet időigényességével is kell számolni, és egyébként is célszerű a megosztás, mert a terület 2/3-a használhatatlan a jelenlegi formában, nagyon mély fekvésű és csak nagy léptékű területrendezéssel lehetne hasznosítani. Kettéválasztanánk ezt a területet, és így az ügymenet is lerövidülne, és pénzügyileg is olcsóbb lenne. Ezt kéri a Ipari Park Kft ügyvezetője, hogy járuljunk hozzá ehhez a területmegosztáshoz. Dr. Erdélyi Béla: Aki tervezte, nem tudta, hogy milyenek a feltételek? Gömze Sándor: Ezért mondtam, hogy hibáztatom a tervezőket. Fedor László: A megosztással egyet értek, de egy vázlatot kellett volna kapnunk erre az ülésre, hogy pontosan láthassuk, hogy miről van szó, mert szerintem egy utat is hagyni kell, és ezért háromfelé kellene osztani. Mező József: Miután saját magunknak nem adhatunk építési engedélyt, ezért eljáró hatóság kijelölését kértük, Rakamazt jelölték ki. és ők jelezték, hogy ezzel gond van. Ez már akadályozza az eljárást, amíg megcsináljuk a megosztást. Egy előzetes felmérésre van szükség, és a rendezési terv szerint kell a megosztást megcsinálni. Dr. Erdélyi Béla: Egyetértek Lacival, hogy egy utat is ki kell jelölni, hogy később ne kelljen a szolgalmi jog megadással foglalkozni. Gömze Sándor: Már csak azért is át kell alaposan gondolnunk, mert elő állhat olyan eset, hogy az olasz befektetőnek nagy ipari területre lesz szüksége, és nem látok rá más lehetőséget, mint az Aracsi csatorna szivattyúzási irányát megfordítva biztosítani a napi m 3 vizet, és azt valahol át kell hozni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki az elhangzott kiegészítésekkel hozzájárul a terület megosztásához, és elfogadja a határozat-tervezetben foglaltakat, kérem, kézfelemeléssel jelezze. 2

3 Megállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot 41/2010. (V.12) számú Képviselő Testület Hozzájárulás megadása terület megosztáshoz tulajdonosi jogosultságában hozzájárul ahhoz, hogy a Tiszalök 1135 hrsz-ú 3 ha 8701 m 2 földterület megosztásra kerüljön oly módon, hogy a hivatkozott terület keleti oldala a tényleges felmérés után leválasztva új helyrajzi számon szerepeljen, ezáltal a tervezett Vállalkozói csarnok épülete 3 ha alatti területen épüljön meg. A nyilatkozat aláírására felhatalmazza Gömze Sándor polgármestert. Tárgy: (3.tsp.) Közbeszerzési eljárás megindítására megbízás adása (Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése tárgyában). Gömze Sándor: Azért nem a közbeszerzési szakértőnk intézi ezt a pályázatot, mert ebbe a pályázatba már be volt tervezve ez a költség, és van már ilyen jellegű tapasztalata a NYÍRBER-nek, többször dolgoztak már együtt a pályázat író céggel, és úgy gondoltuk, hogy akkor legyenek ők. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki egyetért a határozat-tervezetben foglaltakkal, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot 42/2010. (V.12) számú A képviselő-testület Közbeszerzési eljárás megindítására megbízás adása megbízza Ft + áfa díj ellenében a pályázatban szerepeltett NYÍRBER KFT-t, az Egyenlő esélyű hozzáférés az önkormányzati ügyfélszolgálat területén Tiszalökön című pályázat közbeszerzési eljárásának lefolytatására. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 3

4 Tárgy: (4.tsp.) Járóbeteg-szakrendelés működtetéséhez telephely biztosítása. Gömze Sándor: Itt arról van szó, amiről már korábban is beszéltünk, hogy a Tiszavasvári járóbeteg-szakellátásban vannak fel nem használt órák, amelyek a rendszert fenntarthatatlanná teszik, közel 10 millió Ft-os negatívumot termelve, mivel nem tudják kihasználni az OEP finanszírozást. Ezért Tiszavasvárinak is érdeke hogy ezeket az órákat le tudják osztani, és a betegforgalommal ezeket a pénzeket le tudják hívni, és így fenntarthatóvá válik a rendszer. Zsonda László főorvos Úrral tegnap tudtam beszélni, és ő azt kérte a Tiszavasvári képviselőtestülettől, hogy a járóbeteg-szakellátó rendszer működtetését adják át neki. Ő úgy megszervezi, hogy Tiszalökre, Rakamazra, de akár Tokaj, vagy Tarcalig is kiterjeszti a rendszert, és annyi beteget tud behozni a szakellátásba, hogy nyereségessé tudja tenni az ottani rendszert. Ha meg tudjuk oldani, akkor Tiszalökre belgyógyászati, reumatológiai, bőrgyógyászati, sebészeti szakrendelés fog átjönni, és szeretnénk a fül-orr gégészetet is idehozni, de erről még tárgyalnunk kell. Ezzel párhuzamosan nekünk tárgyalni kell a Megyei Kórházzal, és ma 10 órára jön a Kórház Holding szervezési igaz gatója, dr. Jancsó Zoltán, és végig tárgyaljuk ezt a dolgot. Szeretnénk ha egyenesbe jönne a tüdőbeteg szakorvosi rendelés, a fizikoterápia megnyugtató rendezése, és sok minden másról is fogunk tárgyalni. Ha ez működik, akkor június 1-től működtethetnek ezek a szakrendelések. Kérem, hogy biztosítsunk telephelyet. Bede-Tóth Attila: Előreláthatólag mibe kerül nekünk? Mező József: Csak helyet kell adni és a rezsit fizetni. Fedor László: Minden helyiségünk alkalmas a működtetésre? Gömze Sándor: Igen. Ha szükséges, az emeleti részen szabaddá válik egy rendelő és még vissza kell nyitni azt a lakást, vagy rendelőt, amit nem adtunk el a gyógyszertárral együtt. Bede-Tóth Attila: Ha megnő a betegforgalom, kellene egy ember, aki felügyeli a dolgokat, ha kell az ott melegedni és randalírozni vágyókat rendre utasítja. Gömze Sándor: Mindenképp beállítunk oda egy főt. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki egyetért a határozat-tervezetben foglaltakkal, kérem, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot 43/2010. (V.12) számú Járóbeteg-szakellátás működtetéséhez telephely biztosítása 4

5 A képviselő-testület 1.) Hozzájárul ahhoz, hogy a Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás Tiszavasvári Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központja (4440 Tiszavasvári, Vasvári P. út 87.) Tiszalök településen telephelyet működtessen járóbeteg-szakellátás biztosítása céljából. 2.) Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a járóbeteg-szakellátás az Egészségügyi Központ épületében (Tiszalök, Kossuth u. 70.) történjen. 3.) Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Tárgy: (5.tsp.) Polgármester tájékoztatója az előző ülés óta tett fontosabb tárgyalásokról, intézkedésekről. Gömze Sándor: A Bajorországi kapcsolatunkból kapunk egy röntgen gépet, és már csak arra várnak, hogy megfelelő járművet találjanak az ideszállításához. Közben kaptunk egy meghívást, hogy látogassunk el június ig hozzájuk, és építsünk ki egy kapcsolatrendszert, akár testvérvárosi kapcsolatot. AQ Magyar Tartalékosok Szövetsége segít ebben. Akikre gondoltam, hogy mindenképp mennek: - Kerekes Sándor alezredes, mert ő az egyik, aki jeleskedett ebben a dologban, ő a főszervező, - Mata Elek a kapcsolattartó, aki idehozta őket, - én, Gömze Sándor mint polgármester, - és még 2 fő, akit nem tudom még ki lesz. Olasz befektetők képviselői itt voltak a múlt héten, illetve hivatalosan Gofredo Mari Úr, aki úgy jött, mint a Palamara cégcsoport magyarországi megbízottja. Profi céget kellett összehozni a pályázatíráshoz, megfelelő referenciákkal, illetve a naperőmű projekt anyag írója is itt legyen. A több órás egyeztetés, tárgyalás során kiderült, hogy nagyon megfelelő a két pályázatíró, tanácsadó cég, és megköszönte Mari Úr, hogy ilyen tapasztalt és profi cégek képviselőivel tudott tárgyalni. Előszerződést szeretnének velünk kötni a földvásárlásra, ami komoly kötelezettség vállalás a részükről. Valószínűleg már ebben a hónapban, vagy június elején már el is küldik a tervezetet egyeztetés céljából. Elmondta, hogy eltökélt szándéka, hogy 3-5 nagyobb cég telepedne le itt, mert ebben a térségben látják a megoldást, és lényeges szempont a számukra, hogy itt vasútvonal van, és ipari vágány kiépítését tervezik, amire 100%-os pályázati lehetőség van. Először, megvalósítanák az építőanyag gyárat, ez a jelenlegi árfolyamok szerint 2,8 milliárd Ft-os beruházás. Ehhez kapcsolódva, és párhuzamosan, mivel megújuló energiaforrásokkal akarják megoldani a hűtést, fűtést, és hoznák a Lombardi nevű céget, akik a napelemeket szerelik, hoznák azt az A2A nevű céget, akik a geotermikus fűtő-hűtő berendezéseket gyártaná és még több céget is hoznának ide, egy feltétellel, ha a KEOP-ba és a GOP-ba benyújtott pályázataik nyernek. Ugyanis munkahelyteremtő támogatásokra szeretnének bepályázni. A másik pedig az alternatív fűtés-hűtés, világítás, ez is támogatott. Ebben nekünk óriási felelősségünk és feladatunk van, itt kell elővennünk Janzsó Tamást, az országgyűlési képviselőket, akik tudnak segíteni. 5

6 A szükségleteik a gyártáshoz: - naponta 17 teherautó sóder (03-as, 04-es) - megvan, km, - cement - Helyőcsaba - homok - 5 km, Tiszaeszláron is van m 3 víz és medencék az áztatáshoz Ezen kell törni a fejünket, hogy lehet megoldani, mert annak nincs realitása, hogy vezetékes vizet használjon, mert egyrészt drága, másrészt pedig óriási kapacitásbővítést igényelne, ha pedig lefúrna, hatással lenne a talajvízre is, és nem biztos, hogy jó lenne. Úgy váltunk el egymástól, hogy hamarosan találkozunk és küldik az előszerződés tervezetet. Közbiztonság: Kértem Karakó László képviselő Urat, hogy minél hamarabb akár a kijelölt, vagy a már kinevezett minisztert, vagy főrendőrt hozza le Tiszalökre, és beszélgessünk a problémáinkról, és mindenképpen megpróbálunk javítani a közbiztonságon, a tárgyi és személyi feltételeken pályázatok bevonásával. Cigány Kisebbségi Önkormányzat: Nem tetsző módon nyilvánulnak meg mostanában, nem tudunk velük együttműködni, egyértelműen ellenünk (ellenem) dolgoznak. A Megyei Cigány Kisebbségi Közgyűlés alelnökével is beszéltem, és ők is úgy látják, hogy nagyon elvetették a sulykot, és segítenek majd jó útra terelni őket, vagy épp másokat. Ezt csak azért mondom el, mert elég sok baj van személy szerint velük is, a közcélú foglalkoztatásban is presztizs kérdést csinálnak belőle, hogy ki dönti el, hogy kiket foglalkoztassunk. Tomán Ferenc: A felszántott telkeket ki művelte meg? Meg kell nézni, és jegyzőkönyvet kell készíteni róla. Mező József: Abban egyeztünk meg, hogy két hónapon belül végig lesz járva, és ha nincsenek megművelve a kertek, ez volt az utolsó, hogy felszántattuk. Gömze Sándor: Hétfő délután megbeszélést tartottunk arról, hogy milyen formában tudnánk megrendezni a gyermeknapot. Jövő hét hétfőn 14 órakor szintén tartunk egy megbeszélést, ahol tisztázzuk a részleteket is. Május 30-án, vasárnap lesz megtartva a gyereknap. Dr. Erdélyi Béla: Milyen az a röntgen, amit kapunk a Bajoroktól? Gömze Sándor: Több funkciós, tüdő, arc, koponya, lábszár kép készítésére alkalmas. Dr. Erdélyi Béla: Az helyes, mert nagyon sokat lehetne profitálni belőle, ha itt tudnánk működtetni, mert rengeteg embernek lenne szüksége különböző felvételekre, és nagyon kellene ide egy ilyen röntgen gép. Pappné Kórik Judit: Szúnyogirtás lesz? Gömze Sándor: Arról beszéltünk, hogy a strandon kellene megrendezni a gyermeknapot, és előtte nap lenne egy szúnyogirtás. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki a polgármester tájékoztatóját elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. 6

7 Megállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot 44/2010. (V.12) számú Polgármester tájékoztatójáról A képviselő-testület a polgármester tájékoztatóját az előző ülés óta tett fontosabb tárgyalásokról, intézkedésekről tudomásul vette és elfogadta. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el, Gömze Sándor polgármester az ülést 9:35-kor bezárta. k.m.f. Gömze Sándor polgármester Mező József jegyző 7

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008.

J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. J e g y z ő k ö n y v 10-20/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. június 4-i üléséről 12/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. június 4-i üléséről 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. június 4-i üléséről 12/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. június 4-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. január 25-én a Művelődési ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2./ Zalányi Dent Fogorvosi Kft-vel fogászati alapellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés megkötése

JEGYZŐKÖNYV. 2./ Zalányi Dent Fogorvosi Kft-vel fogászati alapellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés megkötése JEGYZŐKÖNYV Készült Tök község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 28-án (pénteken) 18 óra 30 perckor a Művelődési Házban (2073 Tök, Kútvölgy 14.) megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Varga Ernő jegyző Béres Rita aljegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. irodavezető

Varga Ernő jegyző Béres Rita aljegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2007. június 25-én, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 10-13. Rendelet száma: 6-8. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 30-án megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy

Részletesebben

Szám: 123-22/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-22/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-22/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Bozsok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án 17,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-7/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-án 18.00 órakor megtartott nyílt ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-án 18.00 órakor megtartott nyílt ülésén JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Jelen vannak: 2012. január 26-án 18.00 órakor megtartott nyílt ülésén Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terme (2473. Vál, Vajda János u. 2.) Bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Szám: V/105-10/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2012. december 19. Határozat: 138-147/2012. (XII. 19.) Rendelet: 19/2012. (XII. 20.) 20/2012. (XII. 20.)

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2012. december 19. Határozat: 138-147/2012. (XII. 19.) Rendelet: 19/2012. (XII. 20.) 20/2012. (XII. 20.) PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. december 19-én (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2012. december 19. Határozat:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án ( csütörtökön ) 17.00 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 5-én a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Szám: SZ/17-7/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 22-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Csanádapáca Képviselő-testülete../2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember hó 15. napján, 14 órakor tartott rendkívüli-testületi

Részletesebben

1) Pályázat benyújtása háziorvosi rendelőknek és központi alapellátási ügyeletnek helyet biztosító egészségház kialakítása céljából a KDOP keretében

1) Pályázat benyújtása háziorvosi rendelőknek és központi alapellátási ügyeletnek helyet biztosító egészségház kialakítása céljából a KDOP keretében Iktatószám: P- 2702-1/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. évi január hó 14-i nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester

Részletesebben

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 117/2015. (IX. 24.) számú határozata a

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pénzügyi és Adóügyi Iroda irodavezetője Baloghné Juhász Erzsébet Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda irodavezetője

Jegyzőkönyv. Pénzügyi és Adóügyi Iroda irodavezetője Baloghné Juhász Erzsébet Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda irodavezetője Jegyzőkönyv Készült: Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi és Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 16-án a Városháza nagytárgyalójában megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az Ács Város Képviselő Testületének 2007. augusztus 16-án 15. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. január 14-én (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 27/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 8-án 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-25/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 17,00

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 77 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. február 12-én 11,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 4/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 17-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól.

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól. TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének airól Határozatok száma 20411-91/2013. (IV. 18.) VFB. sz. 20411-92/2013. (IV. 18.) VFB. sz.

Részletesebben

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata 93 6/2010.sz. Készült: 2 példányban. Példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 17-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata Napirend:

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v 10-5/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 20-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Zrinszki István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 1/2012. szám

JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 1/2012. szám Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 16 órakor tartott ülésén Vépi Város Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről.

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Horváthné

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete File: K:\TITKARS\WINWORD6\IRATOK\TESTJKV\2013 Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 Ülés helye: Polgármesteri Hivatal 108-as terme Testületi névsor:

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-8/2009./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. augusztus 27. napján 15:00 órai kezdettel a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. november 5-én 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 13.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról 91-16/2010. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2010. november 9-én 17,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 212/2010.(XI.9.) 213/2010.(XI.9.) Tárgy: Fogorvosi

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. február 18-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. február 18-án megtartott üléséről. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-6/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. február 18-án megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és

Részletesebben

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6 Készült: Márkó Község Önkormányzatának és Bánd

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 88-95 d, rendelete: 8-9 T á r g y s o r o z a t a 1.)

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 46-47. Száma: 1-65/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Beszámoló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt: JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen

Részletesebben

14 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 7-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 7/2013.(II. 7.) A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 162/2012.(XII.17.) Döntés az érvénytelen jegyzői pályázatokról 163/2012.(XII.17.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat 2008. október 29-én tartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Perpits László, Locker Lászlóné, Faragó József, Ballér József Lajosné,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el:

Jegyzőkönyv. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el: Jegyzőkönyv amely készült 2012. augusztus 30. napján 16 órakor Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának a Községháza hivatalos helyiségében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 16- án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh Tamás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Sárosd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. május 3.-i együttesen tartott üléséről. Tartalom: Határozatok:

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. április 8-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 33/2010. (IV. 8.) önkormányzati testületi határozat a 148/2009. (XII. 10.) határozat módosításáról. 34/2010.

Részletesebben

Napirendre vonatkozó más javaslat nem volt. Horváth Zsolt polgármester megszavaztatta a javaslatokkal egyetemben az ülés napirendjét.

Napirendre vonatkozó más javaslat nem volt. Horváth Zsolt polgármester megszavaztatta a javaslatokkal egyetemben az ülés napirendjét. Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 245-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 08-án (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozat száma. Az Ifjúsági Tábor 2012. évi szállás és étkezés díjairól

JEGYZŐKÖNYV. Határozat száma. Az Ifjúsági Tábor 2012. évi szállás és étkezés díjairól JEGYZŐKÖNYV Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 25.-én 16.00 órakor tartott nyílt ülésén. Határozat száma 184/2011.(X.25.) 185/2011.(X.25.) 186/2011.(X.25.) 187/2011.(X.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 17/2012. Ö. ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 138. sz. iroda, 2010. május 11-én 14 30 perc Jelen vannak: Hirka Tamás, a bizottság elnöke Dr. Ferenczi Attila, a bizottság

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 35 39. d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Beszámoló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szécsényi Városháza tanácskozótermében tartott 2011. július 11-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben