A FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK EGYES VITÁS KÉRDÉSEI I. A CSŐDELJÁRÁS A P ÉCSI Í TÉLŐ TÁBLA P OLGÁRI K OLLÉGIUMA El.II.C.17.

Átírás

1 2010.El.II.C.17. A P ÉCSI Í TÉLŐ TÁBLA P OLGÁRI K OLLÉGIUMA A FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK EGYES VITÁS KÉRDÉSEI I. A CSŐDELJÁRÁS BEVEZETÉS A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény (továbbiakban Cstv.) csődeljárásra vonatkozó rendelkezéseit alapvetően megváltoztatta a évi LI. törvény. Mint közismert a törvény módosítását a évi gazdasági válság kényszerítette ki, miután több évi előkészítés után sem sikerült egy új csődtörvény-tervezetet a parlament elé terjeszteni. A évi LI. törvény indokolása a módosítással kapcsolatban az alábbiakat hangsúlyozta: Valószínűsíthető, hogy az adós és a hitelező méltányos érdekeit szem előtt tartó új csődszabályozás elősegítheti, hogy a veszteséges gazdálkodás miatt likviditási, vagy fizetési nehézségekkel rendelkező vállalkozások, inkább idejekorán csődöt jelentsenek, mintsem később egy jelentős adósság felhalmozást követően felszámolás induljon ellenük. A cél az, hogy a piaci nehézségekkel küzdő gazdálkodók egy bíróság előtti csődeljárás keretében és csődvédelem birtokában kíséreljék meg működésük újraszervezését, adósságaik rendezésére pedig a hitelezőkkel olyan megállapodást tudjanak kötni, amely elkerülhetővé teszi a felszámolásukat, azaz a fizetésképtelenség miatti hosszadalmas eljárást követő jogutód nélküli megszüntetésüket. A törvénymódosítás a korábban már ismert jogtechnikai megoldással a csődeljárásra vonatkozó teljes korábbi szabályozást hatályon kívül helyezve új eljárást alkotott. A korábbi szabályozáshoz képest legjelentősebb eltérések a következők: - a törvény automatikus és azonnali moratóriumot biztosít az adósnak, amely meghosszabbítható, - a sikeres csődegyezséghez lényegesen kisebb arányú hitelező egyetértés szükséges, - a sikertelen csődeljárást automatikusan felszámolási eljárás követi. A törvénymódosítást követően hamarosan kiderült, hogy a törvénymódosítás több olyan problémát vet fel, amely a gyakorlatban gondot fog okozni. A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma azért tűzte ki kollégiumi vitára a csődeljárás egyes kérdéseit, hogy segítse az egységes joggyakorlat kialakítását. Dolgunkat megnehezíti, hogy már több mint egy év eltelt a módosítás hatálybalépése óta, nagyon kevés ügyben született másodfokú határozat. Az elmúlt időszakban azonban több olyan országos értekezlet megtartására került sor (Balatonkenese, Miskolc, Eger) amelyen a csődeljárás aktuális kérdései kiemelten szerepeltek. Ezeknek az értekezleteknek, megbeszéléseknek a tanulságait is figyelembe véve célunk nem kollégiumi vélemények alkotása, hanem az országos gyakorlat feltérképezése és 1.

2 esetelegesen többségi álláspont megfogalmazása. Mielőtt az egyes témák tárgyalásába fognék, itt kell megemlítem, hogy a évi LI. törvény hatálybalépést követően több olyan törvény született, amely a csődtörvényt módosította, illetve megpróbálta kiküszöbölni azokat a hiányosságokat, amelyeket a évi LI. törvény megalkotása során elkövettek. Ezek közül meg kell említeni a évi CXVI. törvényt, amely az Art. 92. (4) bekezdését és a Cstv. 31. (1) bekezdés a./pontját módosította, - a CXLIX. törvényt, amely a bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvénymódosításokról szólt és a felszámolókra vonatkozó előírásokat módosította, - a évi CL. törvényt, amely a Cstv. 3., 11., 12. valamint a 44. (1) bekezdését módosította január 1. napjától. Figyelembe véve a kollégiumi ülés időbeli terjedelmi korlátait is a következő kérdésekben kívánjuk a gyakorlatot egységesíteni. 1. A függő követeléssel rendelkező hitelező szerepe a csődeljárásban (Cstv. 3. (1) bekezdés c./pontja) 2. A kizárólagos illetékességre vonatkozó szabályok értelmezése (Cstv. 6. (1) bekezdése) 3. A csődkérelem mellékletei, a három hónapnál nem régebbi mérleg értelmezése (Cstv. 8. (1) bekezdés c./pontja) 4. A csődeljárásban be nem jelentett, vagy késedelmesen bejelentkező hitelezők követelésének érvényesítése lehetősége (Cstv. 11. ) 5. A vagyonfelügyelő díjának megállapítása (Cstv. 16. (3) és (4) bekezdése) 1. A FÜGGŐ KÖVETELÉSSEL RENDELKEZŐ HITELEZŐ SZEREPE A CSŐDELJÁRÁSBAN (CSTV. 3. (1) BEKEZDÉS C./ PONTJA) Cstv. 3. (1) bekezdés c./pontja értelmében: hitelező: a csődeljárásban és a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdő időpontjáig - az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, nem vitatott vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, továbbá a csődeljárásban az is, akinek a csődeljárás iránti kérelem időpontjában még le nem járt, de elismert pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van; a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van (ideértve a bankgaranciából, biztosítói garanciából vagy biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvényből származó, függő követeléseket is, amelyeknek beállta és esedékessége még bizonytalan), amennyiben az említett követeléseket a felszámoló nyilvántartásba vette; A fenti fogalom-meghatározás elkülöníti a csődeljárásban és a felszámolási eljárásban szereplő hitelezők körét. A csődeljárásra vonatkozó előírásokat a évi CL. törvény 6. (1) bekezdése január 1-től azzal pontosította, hogy a csődeljárás esetében nem a csődeljárás kezdő időpontjának, hanem a csődeljárás iránti kérelem időpontjában (helyesen a csődeljárás iránti kérelem benyújtásának időpontjában) le nem járt követeléssel rendelkező hitelezőket is figyelembe kell venni. 2.

3 A törvény szövegéből egyértelmű, hogy a függő követeléssel rendelkező hitelező csak a felszámolási eljárásban juthat szerephez, a csődeljárásban nem. A csődeljárásban ugyanis csak a nem vitatott, vagy elismert lejárt pénz-, vagy pénzben kifejezett vagyoni követeléssel rendelkezők, továbbá a le nem járt, de elismert vagyoni követeléssel rendelkezők léphetnek fel hitelezőként. A törvény egyértelmű szövege ellenére a csődeljárásokban rendszeresen előfordul, hogy függő követeléssel rendelkező hitelezők követelést jelentenek be és ezeknek a követeléseknek a minősítése, kezelése problémát okoz. A függő követelés csődjogi fogalma A gyakorlatban már arról is vita alakult ki, hogy ki tekinthető a függő követelés jogosultjának, illetve, hogy a törvény által alkalmazott felsorolás (bankgaranciából, a biztosítói garanciából, vagy biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást alkalmazók kötelezvényből származó) taxatív felsorolásnak tekinthető-e. A függő követelés alapját a számvitelről szóló C. törvény 3. (8) bekezdés 14./ pontja tartalmazza, amely a következő meghatározást adja: függő kötelezettség: az olyan - általában - harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettség, amely a mérleg fordulónapján fennáll, de mérlegtételkénti szerepeltetése jövőbeni eseménytől függ. A függő kötelezettségek lehetnek pénzeszközre, illetve egyéb eszközre vonatkozó függő kötelezettségek. A pénzeszközre vonatkozó függő kötelezettségek közé tartoznak különösen: a kezességvállalási, a garanciavállalási, a váltókezesi kötelezettség, az opciós ügyletekkel, a nem valódi penziós ügyletekkel, a le nem zárt peres ügyekkel kapcsolatban várható kötelezettségek. Az egyéb eszközre vonatkozó kötelezettségek közé tartoznak különösen a fedezetként, biztosítékként, óvadékként felajánlott (szolgáló) vagyontárgyak és az opciós ügylet miatti egyéb eszköz átadására vonatkozó kötelezettségek; Van olyan álláspont, amely szerint ebbe a felsorolásba tartozik a zálogkötelezett is, amelyet ugyan nem említ a törvény, de a 49/D. (2) bekezdés alapján függő követelés jogosultjának minősül. (Complex Jogtár Cstv. Kommentár) Véleményem szerint több indokot is figyelembe véve, nincs helye a kiterjesztő értelmezésnek, függő követelés esetén csak a pénzintézetek és a biztosítók jöhetnek számításba. Ezen leszűkített alanyi kört is figyelembe véve azonban a csődeljárásban sem a bank, sem a biztosító a függő követeléseiket nem jelenthetik be, ennél fogva az egyezségi eljárásban nem vehetnek részt, amennyiben a vagyonfelügyelő biztosítja részvételüket az eljárásban, ez akár az egyezség jóváhagyásának megtagadásához is vezethet. Az alább ismertetett jogesetekből kitűnik, hogy a gyakorlatban az okoz zavart, hogy függő követelésnek nevezik a le nem járt követelést is, a két fogalmat összekeverik. A törvény értelmezése szempontjából lényeges, hogy a csődeljárásban csak a lejárt, valamint a le nem járt, de elismert követeléssel rendelkezők léphetnek fel hitelezőként, a függő követeléssel rendelkező jogosultaknak még nincs olyan követelésük, amely bejelenthető lenne az eljárásban. Az ő követelésük még a le nem járt kategóriába sem sorolható be. a.) A függő követelés befogadása a csődeljárásban A gyakorlatban készfizető kezességgel kapcsolatban merültek fel vitás kérdések, ezért a kollégiumi anyag erre a problémakörre fókuszál azzal, hogy az ezzel kapcsolatos elvi megállapítások a függő követelés egyéb eseteire is alkalmazhatóak. A Pécsi Ítélőtábla illetékességi területén tudomásom szerint nem, a Fővárosi Bíróság gyakorlatában több olyan általam ismert eset fordult elő, amelyben a függő követelés 3.

4 nyilvántartásba vételéről dönteni kellett. Ezek közül két modell értékű döntést ismertetek röviden, amelyek alapján vélemény nyilvánítható. A 9.Cspkh /13. számú ügyben (1. sz. melléklet) a csődeljárás alatt álló adós készfizető kezességet vállalt más gazdálkodó szervezetekkel szemben fennálló követelésre. A bank a készfizető kezesi kötelezettségű vállalásra tekintettel hitelezői igényt jelentette be a csődeljárásban, amelynek nyilvántartásba vételét a vagyonfelügyelő azzal utasította el, hogy a csődeljárásban a függő követeléssel rendelkező hitelező nem jelentheti be a követelését. Az elsőfokú bíróság kötelezte a vagyonfelügyelőt, hogy a bank tőkekövetelését, mint nem vitatott, nem biztosított követelést vegye nyilvántartásba. Döntését azzal indokolta, hogy a készfizető kezes és az egyenes adós felelőssége a hitelezővel szemben egyetemleges, a Ptk (1) bekezdés szerint a készfizető kezes nem élhet sortartási kifogással, azaz nem igényelheti, hogy a hitelező először az adós vagyonából keressen kielégítést. Ezért a pénzfizetési kötelezettség hitelezője mind a lejárt, mind a le nem járt követelések tekintetében hitelezői igénybejelentéssel élhet, tekintve, hogy a készfizető kezességet érintő szerződés hatályba lépett. A Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő 9.Cspkh /3. számú ügyben (2. sz. melléklet) megállapított tényállás szerint három gazdasági társaság készfizető kezességet vállalt a csődeljárás alatt álló adós tartozásaiért. A csődeljárásban a kölcsönszerződés alapján a pénzt folyósító bank hitelezőként bejelentkezett. A készfizető kezességet vállaló társaságok a készfizető kezesi szerződés alapján a bank felé nem teljesítettek, ennek ellenére hitelezői igényt nyújtottak be, arra hivatkozással, hogy a Ptk és a Ptk a alapján egyetemleges adóstársaknak minősülnek, így a követelésük érvényesítése a csődeljárásban nem zárható ki. A bíróság a kifogást elutasította, döntését azzal indokolta, hogy a készfizető kezesek követelése függő követelésnek minősül, és mindaddig amíg az adós helyett kifizetést nem teljesítenek, a csődeljárásban hitelezői igényt a Cstv. 3. (1) bekezdés c./pontja alapján nem terjeszthetnek elő. A konkrét ügyek tanulságai alapján elsősorban azt kell tisztázni, hogy jelzett két ügyben a bank, illetve a gazdálkodó szervezet készfizető kezesek követelése függő követelésnek minősül-e vagy egyszerű le nem járt követelésről van szó. Abban az esetben, ha az első ügyben szereplő bank egyenes adósa a bankkal szemben a fizetési kötelezettségének eleget tesz, (a Ptk (1) bekezdés szóhasználatával élve teljesít ) a készfizető kezesség járulékos jellegéből következően a banknak a készfizető kezessel szemben még nincs olyan követelése, amely bármilyen (peres vagy peren kívüli) eljárásban érvényesíthető. Ebben az esetben egy tipikusan függő követelésről mégpedig csődjogi értelemben vett függő követelésről van szó, ugyanis a kölcsönszerződés egyenes adósának teljesítésétől függ, hogy a készfizető kezes fizetési kötelezettsége bekövetkezik vagy sem. A készfizető kezességet érintő szerződés hatályba lépésének csak annyiban van szerepe, hogy érvényes és hatályos kezességi szerződés hiányában nincs is olyan kötelezettség, amely megalapozza a bank követelését. (BH. 1993/631.) Abban az esetben, ha az egyenes adós késedelembe esik a fizetéssel, (azaz nem teljesít) megnyílik a lehetőség a készfizető kezesekkel szembeni fellépésre. Ebben a helyzetben megszűnik a követelés függő jellege és a készfizető kezességet vállaló gazdálkodó szervezet elleni csődeljárásban a bank a követelését bejelentheti arra az összegre, amely összeg tekintetében az egyenes adós késedelembe esett, illetve amely összegre nézve a nem teljesítés ténye megállapítható. (Amennyiben ez a helyzet a csődeljárás elrendelését követően következik be, erre a bejelentésre három nap áll rendelkezésre.) Amennyiben az egyenes adós maga is csődeljárás alatt áll, úgy a Cstv. 11. (2) bekezdés e./pontja alapján a moratórium kizárja, hogy a fennálló követeléseket teljesítse, ez a rendelkezés 4.

5 a késedelem bekövetkezését is kizárja, ilyenkor kétféle értelmezés lehetséges. Az egyik szerint ezzel bekövetkezik a Ptk (1) bekezdés és 274. (4) bekezdés szerinti feltétel, és a készfizető kezes teljesíteni köteles, mert a moratórium kedvezménye csak az egyenes adósra hat ki, a készfizető kezesre nem. A másik értelmezés szerint a moratórium közvetve meggátolja a készfizető kezes elleni fellépést, mert a 273. (1) bekezdésben szabályozott járulékosság ebben a helyzetre is érvényesül. Amennyiben ezt az álláspontot fogadjuk el, nem lehet a készfizető kezes elleni csődeljárásban a követelést bejelenteni, annál is inkább, mert az egyenes adós ellen folyó csődeljárásban esetlegesen megkötött egyezség befolyásolja a készfizető kezes felelősségének mértékét is. A második jogesetben szereplő gazdálkodó szervezetek, akik a csődeljárás alatt álló gazdálkodó szervezet tartozásaiért készfizető kezességet vállaltak, a Cstv. 3. (1) bekezdés c./pontja értelmében sem tekinthetők függő követeléssel rendelkező hitelezőknek, a követelésük értékelése során azt kell tisztázni, hogy lejárt vagy le nem járt követeléssel rendelkeznek. Amennyiben a követelés még le nem járt kategóriába sem sorolható, a vagyonfelügyelő nem veheti nyilvántartásba azt. Kétségtelen tény, hogy az ilyen hitelezőknek akik csődjogi értelemben nem minősülnek függő követeléssel rendelkező hitelezőnek érdekük fűződik ahhoz, hogy az adós és a hitelezőik között milyen megállapodás jön létre, ennek ellenére a hatályos szabályozás alapján hitelező igényt nem jelenthetnek be és az egyezségkötési folyamatban nem vehetnek részt. A gyakorlatban egyrészt a csődjogi értelemben vett függő követelés bejelentése történt meg, részben más nem csődjogi értelemben függő követelés érvényesítését kísérelték meg. A fentiekből következik az, - s ebben a kérdésben kell álláspontot kialakítani - hogy a csődeljárásban a Cstv. szabályozása szerinti függő követeléssel rendelkező hitelezők követeléseit a vagyonfelügyelő nem fogadhatja be, az ilyen hitelező az egyezségkötési folyamatban nem vehet részt. Amennyiben a vagyonfelügyelő az ilyen követeléseket befogadja és ezek a hitelezők az egyezségkötés folyamán hitelezőként eljárnak, ez akár az egyezség jóváhagyásának megtagadásához is vezethet. A nem csődjogi értelemben vett függő kötelezettségek esetén azt kell vizsgálni, hogy a hitelező követelése lejárt vagy le nem járt követelésnek tekinthető, s ettől függően kell dönteni a követelés befogadásáról. b.) A főadós és a készfizető kezes által kötött egyezség kapcsolata A konkrét kérdéshez bár kicsit közvetve de kapcsolható a Pécsi Ítélőtábla BDT.2010/7.- 8./124. szám alatt közzétett eseti döntése (Pécsi Ítélőtábla Gf.IV /2010/4.) amelyben a táblabíróság kimondta, hogy a készfizető kezes ellen folyó felszámolási eljárásban kötött egyezség a főkötelezettre csak annyiban hat ki, amennyiben a hitelező részbeni kielégítése megtörtént. A készfizető kezesi felelősség járulékos jellege egyirányú, csak a járulékos kötelezett helyzete igazodik a főkötelezett helyzetéhez, a járulékos kötelezett oldalán bekövetkezett jogi tények csak annyiban hatnak ki a főkötelezettre, amennyiben azok a jogosult kielégítéséhez vezettek. Miután a csődeljárásban a készfizető kezes fentiek szerint hitelezői igényt nem nyújthat be, ezért a csődegyezség rá semmiképpen nem hat ki. (3. sz. melléklet.) A fenti jogesetnek a csődeljárásra is kiható tanulsága, hogy amennyiben a készfizető kezes ellen csődeljárás folyik, s a hitelező a főadós nem teljesítése miatt bejelenti a követelését a készfizető kezes elleni eljárásban, ez az egyezség kizárólag a készfizető kezes helytállási kötelezettségét korlátozza, a főadósét nem. 5.

6 Kérdésként merült fel az, hogy a főadós ellen folyamatban lévő csődeljárásban kötött egyezség a készfizető kezesre kihat vagy sem. A kezesség járulékos jellegéből következik, hogy az egyezség kihat a készfizető kezes helytállási kötelezettségére függetlenül attól, hogy a két egyezségi eljárás időben egymáshoz miként viszonyul. A járulékos jellegnek abban is meg kell nyilvánulnia, hogy a készfizető kezes kötelezettsége nem lehet terhesebb, mint a főadósé. Miután ez a kérdéskör a kollégiumi anyaghoz csak lazán kapcsolódik, s ezek a kérdések már túlmutatnak a függő követelés kérdésein, nem teszek javaslatot közös álláspont kialakítására. 2. A KIZÁRÓLAGOS ILLETÉKESSÉGI SZABÁLYOK ÉRTELMEZÉSE (CSTV. 6. (1) BEKEZDÉSE) A Cstv. 6. (1) bekezdése kimondja: 6. (1) A csődeljárás és a felszámolási eljárás az adós - eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának napján bejegyzett - székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság (a továbbiakban: bíróság) hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozó, nemperes eljárás. Ez az illetékességi szabály irányadó akkor is, ha az adós az eljárás alatt, az eljárást befejező végzés jogerőre emelkedéséig a székhelyét más cégbíróság illetékességi területére helyezi át. A más bíróságoknál benyújtott csődeljárások iránti kérelmeket hivatalból el kell utasítani, vagy a már megindult eljárásokat meg kell szüntetni, a felszámolási eljárás iránti kérelmeket pedig az illetékes bírósághoz kell áttenni. A évi LI. törvény által eszközölt módosítás kapcsán a törvény már kifejezetten tartalmazza azt, hogy a csőd-és felszámolási eljárás az adós székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozó nemperes eljárás. A kizárólagos illetékességgel kapcsolatban alkalmazni kell a Pp. 43. (1) bekezdését, mely szerint a bíróság az illetékességének hiányát hivatalból veszi figyelembe. Ha azonban az illetékesség nem kizárólagos, az alperes érdemi ellenkérelmének előadása után az illetékesség hiánya figyelembe nem vehető. A 43. (2) bekezdése értelmében az illetékességnek, vagy az illetékesség hiányának megállapítására előadott tényállítások valóságát a bíróság csak akkor vizsgálja, ha azok a köztudomással, vagy bíróság hivatalos tudomásával ellenkeznek, vagy egyébként valószínűtlenek, vagy ha azokat az ellenfél vitássá teszi. A kizárólagos illetékesség szabályának megsértése súlyos eljárási szabálysértés, amelynek következménye a határozat hatályon kívül helyezése (BH ) A csőd-és felszámolási eljárásokban ezzel kapcsolatban kétfajta értelmezés merül fel. Az egyik értelmezés szerint az a tény, hogy a korábbi székhely szerint kizárólagosan illetékes bíróság előtt folyamatban lévő felszámolási eljárások vannak a csődeljárás megindítására nem hat ki, a csődeljárást az új székhely szerinti bíróságon kell megindítani. A másik értelmezés a Pécsi Ítélőtábla Cspkf.II /2010/2., illetve Tolna Megyei Bíróság 13.Cspk /4. számú ügyében merült fel. A fenti ügyben megállapítható tényállás szerint az adós április 30.-áig Békés megyében rendelkezett székhellyel, majd székhelyét áthelyezte a Tolna Megyei Bíróság illetékességi területére. Ezt követően július 23-án csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Tolna Megyei Bírósághoz, a kérelemében bejelentette azt, hogy a Békés Megyei Bíróság előtt több olyan felszámolási ügy van ellene folyamatban, amelyekben a bíróság még jogerős határozatot nem hozott. A Tolna Megyei Bíróság a Cstv. 6. (1) bekezdés rendelkezéseit a évi LI. törvénynek a 6. (1) bekezdést módosító szabályainak indokolása alapján az adós csődkérelme alapján a Cstv. 9. (1) bekezdése szerinti ideiglenes fizetési haladék Cégközlönyben történő közzététele mellett a Cstv. 6. (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 43. (1) bekezdése alapján eljárva az illetékességét 6.

7 hivatalból vizsgálta, és miután azt állapította meg, hogy nem illetékes az ügy elbírálására, ezért az adós csődeljárás iránti kérelmét hivatalból elutasította. Rendelkezett arról is, hogy a határozat jogerőre emelkedésével a Cégközlönyben való közzététellel az ideiglenes fizetési haladék megszűnik. A végzés ellen az adós nyújtott be fellebbezést, amelyben arra hivatkozott, hogy a Cstv. kógens rendelkezése értelmében a csődeljárás iránti kérelmét csak és kizárólag a csődkérelem benyújtásának időpontjában fennálló székhely szerint illetékes és hatáskörrel bíró megyei bíróságnál nyújthatja be. Álláspontja szerint nem az eljárás lefolytatása iránti kérelem elutasításának lett volna helye a Cstv. 9. (3) bekezdése alapján, hanem a folyamatban lévő felszámolási eljárásokat kellett volna felfüggeszteni a csődeljárás elrendeléséig. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helyes indokai alapján helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán kiemelte a másodfokú bíróság, hogy a Cstv évi LI. törvénnyel történt módosítása során a törvényalkotó szándéka az volt, hogy az adósok székhelyáthelyezéssel ne tudják az eljárások lefolytatását meghiúsítani. A módosítás kizárólagos illetékességi szabályt iktatott be, mely szerint az illetékesség rögzül az első csőd-, illetve felszámolási kérelem benyújtásakor, ezt követően csak és kizárólag ennél a bíróságnál lehet csőd-és felszámolási kérelmet benyújtani, mindaddig, amíg korábban indult csőd-és felszámolási eljárás folyamatban van ennél a bíróságnál. (A Pécsi Ítélőtábla döntését a BDT 2010./9. számában közzétettük. 4. sz. melléklet.) A fentiek alapján a kollégiumi ülés résztvevőinek abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy az adós ellen folyamatban lévő felszámolási eljárások alatt történő székhelyáthelyezés esetén az adós az új székhelye szerinti bíróságon megindíthatja-e a csődeljárást, vagy erre a Cstv. 6. (1) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel csak a korábbi székhely szerinti bíróság előtt van lehetőség. A Pécsi Ítélőtábla egyezően a Tolna Megyei Bíróság álláspontjával az utóbbi megoldást fogadta el, ezért ennek támogatását javasoljuk. 3. A CSŐDKÉRELEM MELLÉKLETEI, A HÁROM HÓNAPNÁL NEM RÉGEBBI MÉRLEG ÉRTELMEZÉSE (CSTV. 8. (1) BEKEZDÉS C./ PONTJA) A Cstv. 8. (1) és (2) bekezdése szabályozza azt a kérdést, hogy a csődeljárás lefolytatása iránti kérelemnek mi a tartalma, illetve ahhoz milyen mellékleteket kell csatolni. A 8. (2) bekezdés c./pontja előírja, hogy az adósnak csatolni kell egy három hónapnál nem régebbi éves (egyszerűsített éves) beszámolót, vagy közbenső mérleget, és az adós vezetőjének írásbeli nyilatkozatát arról, hogy az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet ad. Egy csődeljárási kérelem elbírálása kapcsán az első-és másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy mikor felel meg a törvényes előírásoknak az adós által benyújtott mérleg. A fordulónapjának kell a kérelem benyújtása előtti három hónapon belüli időtartamra esnie, vagy pedig elég az, hogy három hónapon belüli időtartammal a vezető aláírja a korábbi évre vonatkozó mérleget, illetve beszámolót. Az alapul szolgáló ügyben augusztus 10-én terjesztette elő az adós a csődeljárás lefolytatás iránti kérelmét, amelyhez egy olyan mérleget csatolt, amely hiánypótlást követően került benyújtásra december 31.-i fordulónappal készült, a keltezése azonban augusztus 23. napja volt. Az elsőfokú bíróság hiánypótlás keretében felhívta az adóst többek között a törvényi előírásoknak megfelelő mérleg benyújtására, melynek nem tett eleget az adós, ezért a csődeljárás iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül a 7.

8 Cstv. 9. (4) bekezdés a./pontja alapján hivatalból elutasította. (Baranya Megyei Bíróság 5.Cspk /6. sz. határozat.) A Pécsi Ítélőtábla Cspkf.II /2010/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. (5. sz. melléklet.) Az indokolásban kiemelte Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, többször módosított évi XLIX. törvény (többször módosított Cstv.) 8. -a (2) bekezdésének c./pontjában megkívánt feltételnek nem felelt meg az adós csődeljárás lefolytatására irányuló kérelme. E jogszabályhely szerint az adós által benyújtott csődeljárás iránti kérelemhez csatolni kell a három hónapnál nem régebbi éves (egyszerűsített éves) beszámolót vagy közbenső mérleget és az adós vezetőjének írásbeli nyilatkozatát arról, hogy az az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet ad. A számvitelről szóló évi C. törvény 4. -ának (1) bekezdése rendelkezik a gazdálkodók beszámolási kötelezettségéről, miszerint a gazdálkodó működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek zárását követően, e törvényben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót köteles magyar nyelven készíteni. E beszámolónak a (2) bekezdés szerint megbízható és valós összképet kell adnia a gazdálkodó vagyonáról, annak összetételéről (eszközeiről és forrásairól), pénzügyi helyzetéről és tevékenysége eredményéről. Az üzleti év fogalmát a 11. -a (1) bekezdésében határozza meg, eszerint az üzleti év azaz időtartam, amelyről beszámolót kell készíteni. Az üzleti év időtartama megegyezik a (2)-(13) bekezdésben foglaltak kivételével a naptári évvel. A számviteli törvény ának (1) bekezdése a kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozóknak az üzleti év mérleg fordulónapjától jelen adós esetében december 31. napjától számított 150 napon belül a cégbíróságnál történő letétbe helyezési kötelezettséget ír elő. Ez időtartamon belül kell elhelyezni, és értelemszerűen legalább eddig az időpontig kell elkészíteni az éves (egyszerűsített éves) beszámolót. A számviteli törvény eltérő rendelkezése hiányában a letétbehelyezésre rendelkezésre álló határidőn belül az éves beszámoló bármikor elkészíthető, az elkészítés időpontja, annak dátuma az éves beszámoló tartalmát nem befolyásolja. A Cstv. 8. (2) bekezdés c./pontjához fűzött indokolás kifejti, hogy a törvény részletesen tartalmazza a kérelem tartalmi és formai követelményeit, a csatolandó dokumentumok, okiratok, nyilatkozatok körét pedig úgy határozza meg, hogy az mind az adós, mind a hitelezők alapos felkészültségét és informáltságát szolgálja. A csődeljárás hitelezők érdekeit védő, feszes határidői ugyanis csak akkor tarthatók be, ha az adós kellő felkészültséggel kezdeményezi és folytatja le az eljárást, segíti a hitelezőket abban, hogy átlássák az adós vagyoni és pénzügyi helyzetét, felkészüljenek arra, hogy ahhoz képest milyen adósságrendezési lehetőségekre számítsanak. A csődkérelem és mellékleteinek részletezettsége továbbá azt szolgálja, hogy a bíróság is minden adatot, okiratot megkapjon a csődeljárás megindíthatóságának elbírásához. A fenti indokokból következően a csődkérelem elbírálása, az adós vagyoni helyzetének megítélése kérdésében hozott döntés szempontjából közömbös az éves beszámoló elkészítésének dátuma, jelentősége annak van, hogy az éves beszámoló milyen forduló nappal készült, azaz az adós milyen időpontban fennálló vagyoni helyzetét tükrözi. Téves tehát az adósi fellebbezésben írt az az álláspont, miszerint a Cstv. 8. (2) bekezdés c./pontjában meghatározott három hónapos határidőt az elkészítés időpontjától kell számítani, helyesen az az időpont nem lehet három hónapnál régebbi, amely időpontban fennálló vagyoni helyzetről készül a csődkérelem mellékleteként benyújtott éves beszámoló, vagy közbenső mérleg. Ha a csődeljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtásakor az előző üzleti év lezárásától 8.

9 három hónapnál hosszabb idő telt el, akkor az adósnak a Cstv. 8. (2) bekezdés c./pontjának megfelelő mellékletként közbenső mérleget kell benyújtania. A Cstv. 23. (1) bekezdése értelmében az adós által meghozott felszámolási kérelmek esetén ugyanilyen módon kell a mérleget benyújtani, a rendelkezés nem új, úgy tűnik, hogy korábban ilyen jellegű probléma nem merült fel, vagy a bíróságok nem vizsgálták kellő mélységgel a benyújtott mérlegek fordulónapját. A fentiek alapján a tanácskozás fogaljon állást abban a kérdésben, hogy a benyújtott mérleg mikor felel meg a Cstv. 8. (2) bekezdés c./pontjában írt feltételeknek. Az ismertetett döntésben kifejtett álláspontból egyértelműen következik, hogy a Pécsi Ítélőtábla álláspontja szerint a becsatolt mérlegnek kell három hónapon belüli fordulónappal kell készülnie. Az adós vezetőjének nyilatkozata nem pótolja a mérleg, illetve éves beszámoló időszerűségét. 4. A BE NEM JELENTETT KÖVETELÉSEK HITELEZŐINEK IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGE A CSŐDELJÁRÁS BEFEJEZÉSÉT KÖVETŐEN (CSTV. 11. ) A csőd- és felszámolási ügyeket érintő konferenciákon kivétel nélkül feltették azt a kérdést, hogy mi lesz azon követeléseknek a sorsa egy eredményes csődeljárás esetén, amelyeket késve vagy egyáltalán nem jelentettek be a csődeljárásban. A viszonylag új rendelkezésből következik, hogy konkrét ügyben ez a jogkérdés eddig nem merült fel, viszont elkerülhetetlen a probléma megoldása, mert ellenkező esetben eltérő gyakorlat kialakulására kell számítani. A válasz keresésénél abból kell kiindulni, hogy a csődeljárásban a követelések bejelentésére megszabott 30 napos határidő jogvesztő vagy sem. A Cstv. 10. (2) bekezdés f./pontja azt az előírást tartalmazza, hogy a közzétételi végzés tartalmazza a hitelezőknek szóló azon felhívást, miszerint a fennálló követeléseiket a csődeljárás elrendeléséről szóló végzés közzétételétől számított 30 napon belül a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező követeléseiket 3 munkanapon belül jelentsék be. Ez az előírás a felszámolási eljáráshoz hasonlóan semmiféle jogvesztést nem helyez kilátásba a követelés bejelentése, elmulasztása vagy késedelme esetén. A Cstv. 12. (1) bekezdése értelmében az adósnak közvetlenül is értesíteni kell a hitelezőket és fel kell hívni őket arra, hogy a követelésüket 30 napon belül jelentsék be, a határidő elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor. Értelmezésem szerint az adós levelének tartalmát megszabó törvényi előírás jogvesztésként nem értelmezhető. Ha megvizsgáljuk azokat az eseteket, amikor a törvényalkotó szándéka a jogvesztés vagy egyéb jogkövetkezmény kimondása volt, a következő példákat találjuk. A felszámolási egyezséggel kapcsolatban a Cstv. 41. (1) bekezdése kimondja, hogy mindazok, akik a felszámolási eljárásba hitelezőként nem jelentkeztek be, egyezségkötés esetén az eljárás befejezését követően követelésüket az adóssal szemben nem érvényesíthetik. A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. törvény 11. (4) bekezdése kimondja, hogy: A hitelezői igények bejelentésére rendelkezésre álló 60 napos határidő [10. (2) bekezdés e./pont] elmulasztása esetén a) igazolási kérelemnek helye nincs; 9.

10 b) a hitelezők fennálló (lejárt és le nem járt) követeléseiket beszedési megbízás benyújtása, végrehajtás és adósságrendezési eljárás kezdeményezése útján csak az adósságrendezési eljárás jogerős befejezését követő 2 év eltelte után érvényesíthetik. Ilyen példák mellett semmi akadálya nem lett volna akár a jogvesztés, akár az igényérvényesítés korlátozása kimondásának. A 30 napos határidő értékelésem szerint nem tekinthető jogvesztő határidőnek, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lesz a követelések sorsa akkor, ha átfordul a csődeljárás felszámolási eljárássá és akkor, ha sikeres csődegyezséget kötöttek a felek. A bizonytalanságra tekintettel jogértelmezést kértem a minisztériumtól, ahonnan a következő választ kaptam: Kérdés: Mi a jogi helyzete annak a jogosultnak, aki a csődeljárásban nem jelenti be a követelését, vagy elkésve jelenti be, s ezért nem regisztrálják? Érvényesítheti a követelését peres eljárásban, illetve az esetleges felszámolási eljárásban vagy jogvesztéssel jár a késedelme. Válasz: Szerintem a csődegyezség nem terjed ki az ilyen hitelezőre, hiszen nem jelentette be az igényét. Ha a csődeljárás sikertelen, akkor a csődeljárást követő felszámolási eljárásban bejelentheti az igényét, ha az még nem évült el stb. Ha pedig sikeresen egyezségkötéssel zárult a csődeljárás, de az egyezséget az adós nem tudja betartani, és ezért indul felszámolási eljárás, akkor ebben a felszámolási eljárásban a korábbi csődeljárás idején már meglévő követelések közül csak a csődeljárásban bejelentett, de meg nem térült követeléseket lehet érvényesíteni. Ha nem így értelmeznénk a törvényt, akkor indokolatlanul kedvezményeznénk a csődeljárásban a követeléseik érvényesítését elmulasztó hitelezőket. Kérdés: A 30 napos határidő jogvesztő jellegét a törvény nem mondja ki, ezért igazolási kérelem benyújtható a határidő elmulasztása esetén. Ebben a kérdésben vita van a gyakorlatban, mi az álláspontja ebben a kérdésben. Azért nem mondtuk ki, hogy jogvesztő a bejelentési határidő, mert nem akartuk elzárni attól a csődeljárásba be nem jelentkezett hitelezőt, hogy ha átfordul a csődeljárás felszámolási eljárásba, akkor se érvényesíthesse az igényét. Azzal is egyet lehetne érteni, ha a gyakorlat jogvesztőnek tekintené a határidőt. Az megoldaná az előző kérdésben érintett dilemmát is, azaz a csődeljárási igénybejelentést elmulasztó hitelezőnek csak akkor lenne lehetősége a csődeljárás időszakában fennálló, de be nem jelentett követelését érvényesíteni a felszámolási eljárásban, ha a felszámolási eljárás azért indult, mert nem sikerült csődegyezséget kötni, vagy pedig az adós azt nem tudta betartani. A kollégiumi vita célja nem a fenti válaszok értékelése, ezért csak iránytűként használva a válaszokat, azt kell rögzíteni, hogy azért nem jogvesztő a 30 napos határidő, mert nem akarták elzárni a csődeljárásba be nem jelentkezett hitelezőket attól, hogy követelésüket a sikertelen csődeljárást követő felszámolási eljárásban érvényesíthessék. A másik következtetés pedig az, hogy ezzel ellentétesen a sikeres csődeljárást követő, az egyezség be nem tartása miatt indult felszámolási eljárásban csak azon hitelezőket kívánták beengedni, akik a csődeljárásba bejelentkeztek. Véleményem szerint ez a törvényalkotási koncepció a tényleges törvényszöveg alapján tarthatatlan. 10.

11 A megvalósított és hatályos szövegből az alábbi következtetés vonható le: a.) Amennyiben a csődeljárás sikertelen, az ezt követő felszámolási eljárásban a hitelező a követelését bejelentheti akkor is, ha a csődeljárásban ezt nem tette meg, vagy késedelmesen jelentette be a követelést. b.) Amennyiben sikeres a csődeljárás, az egyezséget megkötik, de ezt követően az adós nem teljesíti az egyezségben vállalt kötelezettségét, elvi különbség hiányában ugyancsak bejelentheti a követelését a csődeljárásban követelését bejelenteni elmulasztó hitelező. A Cstv. 28. (3) bekezdés azon előírása, mely szerint a Cstv. 27. (2) bekezdés d./ pontja alapján indított felszámolási eljárásban a hitelező a csődeljárásban elismert vagy nem vitatott, és a csődegyezség végrehajtása során meg nem térült követelését jelentheti be, nem vonatkozhat azon hitelezőkre, akik a csődeljárásban nem jelentették be a követelésüket, mert őket kifejezetten ki kellett volna zárni az eljárásból. Ez a szűkítő értelmezés a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőt is kizárná a felszámolási eljárásból, még akkor is, ha a megindított pert megnyeri, csak nem jut hozzá a követeléséhez. A Cstv. 28. (3) bekezdés értelme az én olvasatomban az, hogy amennyiben a hitelező elengedi a követelése egy részét a csődeljárásban, s végül ezt sem kapja meg, a felszámolási eljárásban az eredeti, teljes követelését érvényesítheti. c.) Az eljárás befejezését követően indított pereknél, ha a perindító fél olyan követelést érvényesít, amelyet a csődeljárásban bejelenthetett volna, de elkésett a bejelentéssel vagy nem kívánta az eljárásban érvényesíteni a követelését, kétfajta álláspont alakítható ki: - az egyik szerint a pert tárgyalni kell, mert a csődegyezségi eljárással kapcsolatban a törvény nem tartalmaz olyan szabályt, mint a felszámolási eljárásban, ahol a 41. (1) bekezdés kizárja az igény későbbi érvényesítését erre az esetre. - A másik álláspont szerint a csődeljárásban kell az igényeket érvényesíteni. Aki ezt elmulasztja, vagy elkésetten jelenti be az igényét, arra a csődegyezség úgy hat ki, hogy elveszti az anyagi jogosultságát a követelése érvényesítésére. A csődeljárás szabályaiból mindenképpen az állapítható meg, hogy a törvényalkotói akarat az összes követelés csődeljárásban történő érvényesítését kívánta szabályozni, de kifejezett, a felszámolási eljárásban is megtalálható szabály hiányában nem lehet kizárni, hogy az ilyen jogosultak bírói úton keressenek kielégítést. Amennyiben ilyen szándék volt, akkor egyértelműen ki kellett volna mondani, hogy aki nem jelenti be, vagy késve jelenti be a követelését, az sem peres eljárásban, sem a későbbi felszámolási eljárásban nem érvényesítheti az igényét. A jogvesztés ugyanis olyan súlyos következmény, amelyhez kifejezett törvényi rendelkezés kell. A magam részéről ezzel az állásponttal értek egyet, ugyanakkor tény, hogy ez a csődeljárás jelentőségét csökkentő vélemény, az az üzenete, hogy jobban járhat az, aki nem vesz részt a csődeljárásban. Azt is rögzíteni kell azonban, hogy ezt a helyzetet a törvényi szabályozás hiányossága idézi elő. A fentiek alapján a tanácskozásnak állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy mi a sorsa annak a hitelezőnek, aki a csődeljárásban nem jelenti be, vagy késedelmesen jelenti be a követelését. 5. A VAGYONFELÜGYELŐ DÍJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA (CSTV. 16. (3) ÉS (4) BEKEZDÉSE) A Cstv. 16. (3) bekezdése szabályozza a csődeljárásban kijelölt vagyonfelügyelő díjának a mértékét. A törvény szövege a következő rendelkezést tartalmazza: 11.

12 (3) A vagyonfelügyelő díjának mértéke a 8. (2) bekezdésének c) pontja vagy a 9. (6) bekezdése alapján csatolt, a vagyonfelügyelő által ellenőrzött és írásban véleményezett mérlegben szereplő eszközök könyvszerinti értékének alapulvételével: a) forintig 2%-a, de legalább forint, b) forinttól forintig 1,5%, c) forinttól forintig 1%, d) forint felett 0,5%. (4) Az egyezség jóváhagyása esetén a vagyonfelügyelőt a (3) bekezdés szerinti díj további 25%-a, de legalább forint illeti meg. (5) Az összeg a díjat terhelő általános forgalmi adót nem tartalmazza. A díjat és a vagyonfelügyelő költségelszámolását a bíróság az eljárást megszüntető, az eljárást befejezetté nyilvánító, illetve - a felszámolási eljárás folytatásakor - a felszámoló kirendelését tartalmazó végzésében állapítja meg, illetve hagyja jóvá. A díj kiszámítását és a díj alapját illetően országosan eltérő gyakorlat alakult ki. A fenti rendelkezést a évi LI. törvény iktatta be a törvénybe, a törvény indokolása az alkalmazott kulcs degresszív jellegét emelte ki és nem ad támpontot arra nézve, hogy a díj megállapításakor az egyes sávokban megállapítható díjat külön-külön kell megállapítani, majd összeadni, vagy pedig az adott értékhez kell a díjat társítani. A Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV /2010/2.számú döntésében azt az álláspontot fogadta el, hogy a vagyonfelügyelő díját nem az egyes értéksávokban megállapítható díjak összegében, hanem az adott értéksávhoz tartozó százalékos mértékben kell meghatározni. Az indokolásból: A vagyonfelügyelő által felszámítható költségekről a Csődtv. 16. (2) bekezdése rendelkezik. E szerint a vagyonfelügyelő a költségeit azok felmerülésekor, számla ellenében számolhatja el. A vagyonfelügyelő az eljárás során a költségeit folyamatosan és tételesen köteles külön nyilvántartani és azzal a hitelezői választmánynak, az adósnak és a bíróságnak elszámolni. Az elsőfokú eljárás során a vagyonfelügyelő az általa megjelölt költségek felmerülését a Csődtv. 16. (2) bekezdésében előírt módon még nem igazolta. Ezért az elsőfokú bíróság a Ft postaköltség, a Ft irodaszer és nyomtatványköltség, valamint a Ft útiköltség felmerülését a fellebbezéssel támadott végzésében még megalapozatlanul állapította meg. A fellebbezésre tett észrevételéhez mellékelt számlákkal, postakönyvi kivonatokkal, elszámolásokkal és kiküldetési rendelvényekkel azonban a vagyonfelügyelő az általa elszámolni kért kiadások felmerülését már megfelelően igazolta, ezáltal az elsőfokú bíróság részéről a költségek megállapítása során elkövetett jogszabálysértés megszüntetésre, orvoslásra került. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság által Ft-ban megállapított költség csökkentésére nem volt indok. Alappal kifogásolta azonban az adós a fellebbezésében az elsőfokú bíróság által megállapított vagyonfelügyelői díj összegét, az alábbiak miatt: A vagyonfelügyelői díj mértékét a Csődtv. 16. (3) bekezdése határozza meg, amely szerint a vagyonfelügyelő díjának mértéke a 8. (2) bekezdésének c) pontja, valamint a 9. (6) bekezdése alapján csatolt, a vagyonfelügyelő által ellenőrzött és írásban véleményezett mérlegben szereplő eszközök könyvszerinti értékének alapulvételével: a) Ft-ig 2%-a, de legalább Ft, b) Ft-tól Ft-ig 1.5%, c) Ft-tól Ft-ig 1%, d) Ft felett 0.5%. Kétségtelen, hogy a jogszabály nem egyértelmű a tekintetben, hogy a vagyonfelügyelőt jogszerűen megillető díjat az a), b), c), d) pontokban meghatározott egyes értéksávokban külön-külön megállapítható díjak összeadásával, vagy az adott esetben alkalmazandó legmagasabb értéksávhoz tartozó százalékos kulcs alkalmazásával kell-e a bíróságnak meghatároznia. Nem ad további eligazítást a vagyonfelügyelői díj számítási módját illetően a Csődtv át módosító évi IL. törvényhez fűzött miniszteri indokolás sem. A Debreceni Ítélőtábla a feleknek a vagyonfelügyelői díj számításával kapcsolatos jogvitája elbírálása során abból a megállapításból indult ki, hogy a jogalkotó azokban az esetekben, amikor a sávosan megállapított értékhatárokhoz kapcsolódó díjak együttes összegét kívánta kifizethető díjként meghatározni, azt a jogszabály szövegében egyértelműen kifejezésre is juttatta, így például a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló, 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. (2) bekezdésében, vagy a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló, 14/1994.(IX.08.) IM rendelet 8. -ában. Abból tehát, hogy a Csődtv. 16. (3) bekezdése az alacsonyabb értéksávokban megállapítható díjak összegét kifejezetten nem rendeli hozzáadni a magasabb sávokban megállapítható díjakhoz eltérően 12.

13 a hivatkozott jogszabályok számítási módjától az ítélőtábla megállapítása szerint az a jogi következtetés vonható le, hogy a jogalkotó a vagyonfelügyelő díját nem az egyes értéksávokban megállapítható díjak összegében, hanem az adott értéksávhoz tartozó százalékos mértékben kívánta meghatározni. Ezt a számítási módot alkalmazva pedig az adott esetben a vagyonfelügyelőt jogszerűen megillető díj bruttó összege: Ft. Mindezekre tekintettel a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Csődtv. 6. (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp és a Pp (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a vagyonfelügyelő díját bruttó Ft-ra leszállította. A Fővárosi Ítélőtábla a 15.Cspkf /2010/2. számú végzésében (6.sz. melléklet) egyetértett a Debreceni Ítélőtábla Cspkf.IV /2010/2. számú végzésében kifejtett véleménnyel. A Fővárosi Ítélőtábla végzése kifejti, hogy a jogszabály nem egyértelmű atekintetben, hogy a vagyonfelügyelőt jogszerűen megillető díjat az a./, b./ c./ pontokban meghatározott egyes értéksávokban külön-külön megállapítható díj összegadásával, vagy az adott esetben alkalmazandó legmagasabb értéksávhoz tartozó százalékos kulcs alkalmazásával kell-e a bíróságnak meghatározni. Nem ad eligazítást a vagyonfelügyelő díj számítási módját illetően a Cstv át módosító évi LI. törvényhez fűzött miniszteri indokolás sem. A fenti idézett két döntésből megállapítható, hogy a két ítélőtábla a díj megállapítása során abból indul ki, hogy mennyi a mérlegben szereplő eszközök könyv szerinti értéke. Amennyiben a százmillió forint alatti, akkor 2%, de legalább ötszázezer forint a díj, amennyiben százmillió-egy forintot meghaladja, úgy ötszázmillió forintig a teljes összegre nézve 1,5%, ötszázmillió-egy forinttól egymilliárd forintig a teljes összegre nézve 1%, illetve egymilliárd-egy forint felett 0,5%. A Pécsi Ítélőtáblának csődeljárásban megállapított vagyonfelügyelői díj mértéke tekintetében nem kellett állást foglalnia, azonban tényként rögzíthető, hogy az országban eltérő bírói gyakorlat alakult ki. A magam részéről a Debreceni és a Fővárosi Ítélőtábla álláspontjával nem értek egyet. Azt kell mondani, hogy az értelmezett jogszabályi előírásban lehetett volna egyértelműben fogalmazni, azonban azok a kapaszkodók, amelyek a két döntésben az ítélőtáblák figyelembe vettek nem tekinthetők ügydöntő jelentőségűnek. Miután a törvény szövege valóban nem egyértelmű, ezért az értelmezés módjait figyelembe véve kell véleményt kialakítani, s amennyiben az ítélőtáblák álláspontja nem egységes ebben a kérdésben úgy valamely ügyben esetleges felülvizsgálati eljárás keretében, esetleg jogegységi eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak kell végső döntést hozni. A kérdéskörrel kapcsolatban elsősorban arra kell hivatkozni, hogy a csődtörvény néha saját szerkezetén belül is érthetetlen ellentmondásokat tartalmaz, ennek egyik tipikus példája, hogy a csődeljárásban eljáró vagyonfelügyelő továbbra is a saját nevében támadhatja meg az adós által kötött szerződéseket és ezt a pert az általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt kell megtennie, míg a Cstv ban szabályozott megtámadás esetén az adós nevében él a megtámadási jogával és kizárólagos illetékességi szabályt állapít meg a törvény. Hasonló a helyzet a korábban már tárgyalt igényérvényesítés elmulasztása következményei tekintetében, ahol a felszámolási egyezség szabályai egyértelműek az igénybejelentést elmulasztó hitelező kizárását illetően. Így ezért nem lehet különösebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy más jogszabályok megoldásait a vagyonfelügyelői díj megállapítása kapcsán a törvény nem vette figyelembe. A törvény szövegezése azonban egyértelművé teszi, hogy a degresszív díj sávonként illeti meg a vagyonfelügyelőt. Abban az esetben ugyanis, ha a Debreceni, illetve a Fővárosi Ítélőtábla idézett döntéseinek megfelelően kívánta volna a törvényalkotó a díjat meghatározni, úgy a törvény szövegében a következőt kellett volna szerepeltetni: 13.

14 a./ ,- Ft-ig 2%, de legalább ,- Ft, b./ ,- Ft-ig 1,5%, c./ ,- Ft-ig 1%, d./ ,- Ft felett 0,5%. Egy ilyen megfogalmazás egyértelműen utalt volna arra, hogy a díj számítása 0 forintról indul az adott értékhatárig terjedően. Egy példával megvilágítva az ellentmondást. Amennyiben egy ,- forint vagyonnal rendelkező cég csődeljárásában működik közre a vagyonfelügyelő, úgy 2% díjat kap, azaz ,- forintot, ha ez a vagyon ,- forint akkor csak ,- forintot! Bármilyen sok esetben vádoljuk következetlenséggel a törvényalkotót, ilyen helyzet előidézése nem lehetett a törvény célja. Ugyanez a helyzet a magasabb értéksávokban. Tehát egy ,- forint vagyonnal rendelkező cég csődeljárása esetén a vagyonfelügyelő díja 1,5%, ,- forint, ,- forint esetében pedig 1%, azaz ,- forint. Ez az anomália jelzi leginkább, hogy a törvényalkotó szándéka nem irányulhatott olyan számítási mód bevezetésére, amely ilyen következetlenségeket takar. A degresszív kulcs alkalmazásának csak akkor van értelme, ha a kulcs alkalmazásával történő díjszámítás logikus és arányos. Ennek a követelménynek a két ítélőtábla álláspontja nem felel meg. Javaslom a kollégiumi ülés résztvevőinek, hogy a vagyonfelügyelői díj kiszámításának módszeréül a törvény értelmezése útján a sávos degresszív megoldást fogadja el. II. FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS A Somogy Megyei Bíróság október 8.-án tájértekezletet tartott, amelyen több, felszámolási eljárást érintő kérdést vitattak meg a résztvevők. A megvitatott kérdések közül négy tekinthető olyan jelentősnek, amellyel kapcsolatban célszerű ítélőtáblai kollégiumi vitaülés keretében is állást foglalni. A továbbiakban eredeti tartalommal közlöm a feltett kérdéseket Ezek a kérdések szinte minden szakmai fórumon felmerültek, jelezve, hogy a gyakorlatban nehézséget okoz a törvény felvetett rendelkezéseinek értelmezése. 1./ Kötelezhető-e a felszámoló egyszerűsített felszámolás elrendelésére? Az egyszerűsített felszámolás elrendelése szeptember hó 1. napját követően indult ügyekben. Több alkalommal előfordult a gyakorlatban, hogy a felszámolók annak ellenére, hogy az adós semmilyen vagy minimális vagyonnal rendelkezik, illetve képviselője kötelezettségét nem teljesítette, iratanyaga hiányos, a felszámolás hagyományos módú befejezését kérték, s nem került sor egyszerűsített felszámolás iránti kérelem előterjesztésére /Különösen gyakori volt az ilyen eljárás a Csődtörvény korábbi rendelkezései alapján, amikor egyszerűsített felszámolás esetén a díj kiegészítését nem lehetett kérni a szeptember 1. előtt elrendelt felszámolásokban/. A Csődtörvény szeptember hó 1. napjáig hatályos, folyamatban lévő ügyekben alkalmazandó 63/B. (1) bekezdése szerint: ha a vagyon a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, vagy a nyilvántartások, illetve a könyvvezetés hiányai miatt az eljárás technikailag lebonyolíthatatlan, a bíróság a felszámoló kérelmére és írásbeli előkészítése alapján a kérelem beérkezését követő 15 napon belül végzésben elrendeli az adós vagyonának, illetve be nem hajtott követeléseinek a hitelezők közötti felosztását az 57. (1) bekezdése alapján, 14.

15 valamint az adós megszüntetését. A bíróság elrendeli a jogerős végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, és azt megküldi a 29. -ban foglalt szerveknek. A szeptember 1-jétől hatályos 63/B. alapján a felszámoló szintén arról tájékoztatja a hitelezőket, hogy egyszerűsített felszámolás iránti kérelmet kíván benyújtani, majd a hitelezők számára biztosított 30 napos határidő után kérelmet terjeszt be a bírósághoz. A törvény tehát kifejezett rendelkezéssel továbbra sem írja elő kötelezettségként a felszámolónak, hogy egyszerűsített felszámolást kezdeményezzen. Erre a megszövegezés alapján úgy tűnik csupán lehetősége van, eziránt kérelmet terjeszthet elő. A felszámoló kérelemmel kezdeményezi az egyszerűsített felszámolás elrendelését, ebből következhetne az, hogy mérlegelési jogkörébe tartozik, milyen módon kéri az eljárás befejezését. Ugyanakkor a 63/B. (1) bekezdése a korábbiakhoz képest azt tartalmazza, hogy vagy vagyonhiány esetén vagy akkor van helye egyszerűsített felszámolásnak, ha a könyvvezetés hiányai miatt a felszámolási eljárás az általános szabályok szerint technikailag lebonyolíthatatlan. A törvény megfogalmazásából következtethetünk arra is, hogy vagyonhiány esetén továbbra is csak lehetőség a felszámoló számára az egyszerűsített felszámolás iránti kérelem, míg iratok hiányában viszont nem kezdeményezheti a Csődtörvény 56. -a szerinti befejezést, hiszen az általános szabályok szerint az eljárás technikailag lebonyolíthatatlan. A könyvvezetés hiányai esetében tehát a felszámoló kötelezhető az egyszerűsített felszámolás kezdeményezésére. A 63/B. (2) bekezdése úgy fogalmaz, hogy egyszerűsített felszámolásra akkor kerülhet sor, ha az eljárás a felszámolási eljárás általános szabályai szerint nem folytatható le. Az idézett fordulat elvileg az egyszerűsített felszámolás mindkét esetére visszautal. Kérdés, hogy ez azt jelenti-e, hogy vagyonhiány esetén is kötelező az egyszerűsített felszámolás. Levonható-e fentiekből továbbá az a következtetés, hogy a bíróságnak úgy ahogy egyszerűsített kérelemnél vizsgálnia kell, hogy az eljárás az általános szabályok szerint lefolytatható-e, megfordítva: az általános szabályok szerinti befejezésnél vizsgálnia kell, hogy egyszerűsített felszámolás elrendelhető-e. Milyen döntést hoz, ha általános szabályok szerinti befejezésre nem kerülhet sor? A határozat, melyben a felszámolót egyszerűsített felszámolás kezdeményezésére kötelezi pervezető végzés-e, vagy pedig a felszámolót fellebbezési jog illeti meg. Megemlítendő, hogy egy esetben jogszabály kifejezetten a felszámoló kötelezettségévé teszi az egyszerűsített felszámolás kezdeményezését. A felszámolási eljárás és a végelszámolás környezet- és természetvédelmi követelményeiről szóló 106/1995.(IX.8.) Korm. Rendelet 11. (1) bekezdése: Amennyiben az előírt környezeti állapotvizsgálat elvégzésére, vagy a környezeti károsodások, környezeti terhek rendezésére a vagyon nem nyújt fedezetet, a felszámolónak a bíróságnál egyszerűsített felszámolást kell kezdeményeznie. A 2009 szeptember 1. után indult ügyekben a felszámoló díját egyszerűsített felszámolásban a bíróság Ftra, az általános szabályok esetén Ft-ra egészíti ki. Ennek következményeként a felszámolók egyre többször nyújtanak be a Csődtörvény 56. -ra hivatkozással olyan záróanyagot, amelyből kitűnik, hogy adósnak vagyona illetve iratanyaga nincsen, azaz az egyszerűsített felszámolás elrendelésének feltételei fennállnak. A évi LI. törvény módosította az egyszerűsített felszámolásra vonatkozó szabályokat. A módosítás célja az volt, hogy a korábbi jogi szabályozás ellentmondásait feloldja. A kísérlet csak részben tekinthető sikeresnek, ugyanis a módosítás több olyan kérdést vetett fel, amelynek a megoldása a törvény szövege alapján nehezen oldható meg. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a felszámoló kötelezhető-e arra, hogy az eljárást az egyszerűsített felszámolás szabályai alapján zárja le, amennyiben ennek feltételei fennállnak. Országosan eltérő megoldást alkalmaznak a bírák, amelyek a következők: - Eljárás során hozott (pervezető) végzéssel kötelezik a felszámolót az általános szabályok szerint benyújtott záróanyag átdolgozására. - Elutasítják a záróanyag jóváhagyását a Cstv. 60. (1) bekezdésében szabályozott előírás helyett. (BH. 1999/422., BH 2002/453.) - Elfogadják a felszámoló döntését, s az általános szabályok szerint zárják le az eljárást akkor is, ha az egyszerűsített felszámolás feltételei fennállnak. Valójában egyik megoldás sem felel meg a törvény előírásainak és céljának, a tájértekezlet egy olyan megoldást vázolt fel, amely esetleg segít a gyakorlat egységesítésében. Eszerint a jogalkotó pontosan meghatározta azokat az eseteket, amikor a felszámolás egyszerűsített módon fejezhető be. Ilyenkor a felszámolónak akkor is a speciális szabályok alapján kell az eljárás befejezését kezdeményeznie, ha kógens rendelkezés erre nem is kötelezi. Amennyiben ezeket a szabályokat megszegi, egyszerűsített helyett az általános szabályok szerint 15.

16 kívánja lezárni az eljárást, olyan súlyos jogsértést követ el, amely megalapozza a Cstv. 27/A. (7) bekezdése alapján a felszámoló felmentését. Amennyiben a felszámoló az eljárást az általános szabályok szerint kívánja befejezni, a bíróság tájékoztathatja arról, hogy súlyos jogsértésnek tekinti azt az eljárását, amely szerint a benyújtott záróanyag nem felel meg a Cstv. 63/B. -ban írt feltételeknek, s a felmentés kilátásba helyezésével felhívja az eljárás egyszerűsített módon történő befejezését lehetővé tevő anyag becsatolására. Amennyiben a felszámoló nem tesz eleget a bírói felhívásnak, és nem hoz fel megfelelő indokot arra, hogy az általános szabályok szerint zárja le az eljárást, a bíróság felmentheti a felszámolót. A megoldás központi eleme az, hogy tekinthető-e a felszámoló eljárása ilyen esetben súlyos jogsértésnek az egyszerűsített felszámolásra vonatkozó hatályos szabályozás alapján. 2./ Egyszerűsített felszámolás néhány kérdése a szeptember 1. napját követően indult ügyekben A Csődtörvény 63/B. (1) bekezdése szerint a felszámoló az adós gazdálkodó szervezet nyilvántartásai, illetve a könyvvezetés hiányosságai esetén az adós gazdálkodó szervezet vezetőjét felhívja arra, hogy amennyiben a gazdálkodó szervezet nyilvántartásainak, illetve könyvvezetésének hiányosságait nem pótolja, egyszerűsített felszámolási eljárást fog kezdeményezni. A (6) bekezdés alapján az eljárást befejező végzésben a bíróság az adós gazdálkodó szervezet vezetőjét az eljárás költségeinek viselésére kötelezi, ha az egyszerűsített felszámolási eljárásra a könyvvezetés, illetve a nyilvántartások hiányosságai miatt került sor, vagy ha a vezető tisztségviselő a cég felszámolását megelőző három év közül bármelyikben nem tett eleget az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló, az összevont (konszolidált) éves beszámoló külön jogszabályban meghatározott letétbe-helyezési és közzétételi kötelezettségének. Az eljárási költség megfizetéséért az adós gazdálkodó szervezet többségi befolyást biztosító részesedéssel [Ptk. 685/B. ] rendelkező tagja (egyszemélyes társaság esetén a tag, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi székhelyű vállalkozás) kezesként felel. A külföldi székhelyű vállalkozás az említett kezesi kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítheti a fióktelepe rendelkezésére bocsátott vagyonból. Az adós gazdálkodó szervezet vezetője gyakran nem érhető el a felszámolási eljárás során, lakcíme ismeretlen, a részére történő kézbesítés sikertelen. Ilyen esetben a felszámoló a 63/B. (1) bekezdése alapján előzetesen a vezetőt felhívni nem tudja a hiányosságok pótlására. A felszámolónak igazolnia kell az egyszerűsített felszámolás iránti kérelem benyújtásakor, hogy a hitelezőket előzetesen tájékoztatta. Az új szabályozás szerint pedig az adós vezetőjének felhívását is igazolnia kell. Amennyiben a képviselő ismeretlen helyen tartózkodik, a felszólítás nem kézbesíthető, eredménytelen lesz. Kizárja-e ez az egyszerűsített felszámolás elrendelését, illetve előzetes felhívás hiányában marasztalható-e az eljárás költségeiben az adós gazdálkodó szervezet vezetője? Adós vezetőjének értesítése azt a célt szolgálja, hogy a hiányzó iratokat határidőn belül pótolja. Indokolatlan lenne mellőzni az egyszerűsített felszámolás elrendelését csak azért, mert a képviselő már nem lelhető fel, így előzetes értesítése nem lehetséges, viszont az iratok hiánya fennáll, s az eljárás az általános szabályok szerint nem bonyolítható le. A képviselő a már idézett (6) bekezdés szerint az eljárás költségeinek viselésére köteles. Az (1) bekezdés szerinti felhívás alapján előre láthatja mulasztása következményét, amennyiben az iratokat nem pótolja, marasztalására kerül sor. Véleményem szerint az előzetes felhívás eredménytelen kézbesítése sem akadálya a marasztalásnak. A vezető tisztségviselő magatartásának következménye az, hogy a cégnyilvántartás szerinti lakcímen nem érhető el, a felszámoló vele a kapcsolatot felvenni nem tudta. A 63/B. (6) bekezdése alapján milyen költségek viselésére kötelezhető az adós képviselője, a felszámolás költségeit vagy az eljárás költségeit köteles viselni? A törvény megfogalmazása szerint az eljárás költségeiben kell marasztalni a vezetőt. A szóhasználatból következően ez nem azonos a Cstv (1) bekezdés a./pontjában meghatározott költségekkel, mivel ezek a felszámolás költségei. Az eljárás költsége lehet a felszámolási eljárás illetéke, a közzétételi költségtérítés és a felszámoló díja. A felszámolói díj fedezete a regisztrációs díj, ezt meghaladóan forintra egészíti ki a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala a felszámoló díját. Ebből az is következik, hogy a kiegészítésen felüli összeg megfizetésére kötelezhető az adós vezetője, a Főváros Bírósági Gazdasági Hivatal által kifizetett összeg megtérítéséről a bíróság nem rendelkezik? A törvény a (6) bekezdésben a többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag felelősségét is szabályozza, arról azonban nem rendelkezik, hogy a felszámolást lefolytató bíróságnak kell-e megállapítania határozatában a kezesi felelősséget. A többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tagot előzetesen nem kell tájékoztatni az egyszerűsített kérelem benyújtásáról, erre előírást a 63/B. (1) bekezdése nem tartalmaz. Amennyiben a 16.

17 felszámolást lefolytató bíróság állapítja meg felelősségét, a határozat ellen fellebbezési jog illeti meg a Polgári Perrendtartás szabályainak megfelelően a rá vonatkozó rendelkezéssel szemben. Felmerülhet kérdésként, hogy az írásbeli jelentést, vagyonfelosztási javaslatot, a felszámolónak a költségek viselésére vonatkozó javaslatát részére meg kell-e küldeni. A törvény az adóhatóságok és a hitelezők részére kézbesítésről rendelkezik, így álláspontom szerint ilyen kötelezettsége a bíróságnak nincs. A többségi befolyást biztosító részesedéssel rendelkező tag jogorvoslattal az eljárást befejező, kezesi felelősségét megállapító határozattal szemben élhet. Az eredetileg több kérdést tartalmazó kérdéssorból két elemet szükséges kiemelni, s abban állást foglalni: - Mit értünk az eljárás költségei alatt. - Milyen módon lehet a kezes felelősségét érvényesíteni. Az első kérdésre egyszerűbb a válasz. A törvény az eljárási költségeket említi, amelyből következik, hogy az adóst terhelő illeték, közzétételi díj, esetleges eljárási költség, továbbá a felszámoló díja lehet a költségek eleme. Negatív irányban kizárható az, hogy a felszámolási költségek teljes köre ide tartozzon. A magam részéről jogértelmezést kértem a minisztériumtól, ahonnan a fentieknek megfelelő választ kaptam. Kérdés: Az egyszerűsített felszámolásoknál a Cstv. 63/B. (6) bek. teszi lehetővé a vezető marasztalását, az eljárás költségeinek viselésére kell kötelezni. Ez a költség csak a szűken vett eljárási költség (illeték, ügyvédi munkadíj, közzétételi költség) vagy minden felszámolási költség ebbe a kategóriába tartozik. Kinek a javára kell kötelezni, az állam javára illetve a költséget előlegező fél javára, vagy az adós részére? Válasz: Szerintem a szűken vett eljárási költség tartozik ebbe a körbe (én ide érteném a felszámoló díját is), ez vezethető le a 63/B. (6) bekezdéséből. (Nem mintha nem érdemelné meg az ilyen hanyag cégvezető, hogy minden felszámolási költséget a nyakába varrjunk, de ezt egyértelműen ki kellene mondani a legközelebbi Cstv. módosításkor.) Kicsit problémásabbnak érzem a második kérdést. A Cstv. a évi módosítás során több rendelkezésben említi a meghatározott befolyással rendelkező tagok kezesi felelősségét. (Pl. Cstv. 9. (10) bekezdése, 33. (2) bekezdés) Ilyen rendelkezést iktatott be a törvény a 63/B. (6) bekezdésébe is, s kérdés, hogy a bíróság az eljárást befejező végzésében tegyen-e ezzel kapcsolatban bármilyen rendelkezést. A törvény szövege minden esetben egyszerű kezességként értelmezendő, a kezesek marasztalásának kialakult bírói gyakorlata van, amely itt is alkalmazható. A kezes ezekben az eljárásokban nem tekinthető félnek, eljárásjogi alapszabály, hogy az eljárásban résztvevőkre vonatkozhat a bíróság döntése, a kezes ezekben az eljárásokban nem is szerepelhet. Marasztaló döntés csak azon hitelező, vagy a felszámoló kérésére nemperes vagy peres eljárásban hozható, melynek alperese a kezesként megjelölt személy. Kétségtelen, hogy ilyen módon a kezesi felelősség elsikkadhat, (például előlegezett illeték, közzétételi díj esetén) de úgy tűnik más jogilag alátámasztható megoldás nincs. 3./ A felszámolói díj fedezeteként köteles-e a felszámoló vagyontárgyat illetve követelést átvenni, elfogadni? Több alkalommal előfordult, hogy a felszámoló a felszámolói díj fedezeteként a meglévő minimális pénzeszközt, regisztrációs díjat jelölte meg, s kérte a díj kiegészítését, holott annak fedezete vagyontárgy vagy követelés átadása révén biztosított lett volna. Optimális esetben a felszámolási eljárás úgy fejeződik be, hogy az értékesített vagyontárgyakból, követelésekből befolyt pénzből a hitelezők követelése részben vagy egészben kielégítésre kerül. A felszámoló kötelezettsége a Csődtörvény alapján (48. ), hogy követeléseit esedékességkor behajtsa, igényeit érvényesítse, illetve a vagyont 17.

18 értékesítse. Előfordulhat azonban, hogy a felszámolás befejezésekor maradtak olyan vagyontárgyak, amelyeket a felszámoló nem tudott értékesíteni illetve olyan követelések, melyeket nem hajtott be Ezek sorsát a Csődtörvény 56. (2) bekezdése rendezi, eszerint az értékesítetlen vagyontárgyakat, be nem hajtott követeléseket a hitelezők között követelésük erejéig a kielégítési sorrend figyelembe vételével a bíróság felosztja. A gyakorlatban néhány esetben felmerült, hogy a hitelező a vagyonfelosztási javaslat szerint neki átadandó követelést visszautasította. A visszautasításról a Csődtörvény különösebb rendelkezést nem tartalmaz, a 80. mindössze annyit mond ki, hogy Az e törvényben szabályozott eljárásokban a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot, illetve a helyi önkormányzatot megillető követelésről a követelés behajtására jogosult szervezet lemondhat, vagy a követelést engedményezheti. A követelés behajtására jogosult szervezet a felszámolási eljárásban követelésének bejelentését mellőzheti, amennyiben a felszámolási eljárás kezdeményezését közvetlenül megelőzően általa lefolytatott eredménytelen végrehajtási eljárás megállapításai szerint valószínűsíthető, hogy követelésének a nyilvántartásba vételért fizetendő összeget elérő megtérülése sem várható. Ezekről a követelésekről a követelés behajtására jogosult szervezet külön nyilvántartást vezet, feltüntetve benne azokat az adatokat is, melyek a végrehajtás alá vonható vagyon hiányában a követelés megtérülését nem teszik lehetővé. A követelés bejelentésének mellőzése a követelésről történő lemondásnak minősül. A követelés behajtására jogosult szervezet nem engedményezheti a felszámolási eljárás alatt álló adóssal szemben fennálló azon követelését, melynek megfizetéséért az államot helytállási kötelezettség terheli. Az itt felsoroltakon kívül természetesen egyéb hitelezők sem kötelezhetők a nekik jutó vagyontárgyak, követelések elfogadására. Ha a felszámoló erről korábban nem tájékoztatta a hitelezőt, az legkésőbb a zárómérleg,- vagyonfelosztási javaslatban szembesül azzal, hogy követelése kielégítésére engedményezéssel lesz lehetőség. Amennyiben ez nem felel meg számára úgy ezt kifogás, észrevétel formájában jelezheti. A hitelező megteheti, hogy nem fogadja el a számára juttatott vagyonrészt, e nyilatkozatával azonban lemond követelése kielégítéséről. Ezzel megfosztja magát attól is, hogy pl. a felszámolás alatt álló betéti társaság esetén később a beltaggal szemben annak mögöttes felelőssége alapján a behajtást megkísérelje, legalábbis a visszautasított követelés erejéig. Gyakorlatilag a visszautasítással a visszautasított követelés erejéig a követelését kiegyenlítettnek kell tekinteni. A felszámoló azzal, hogy a felszámoló díj fedezeteként nem tesz javaslatot vagyontárgy vagy követelés átadására, kifejezésre juttatja, hogy nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Jelenti-e egyben ez azt is, hogy a hitelezőkhöz hasonlóan ezzel lemond a pénzeszközzel, regisztrációs díjjal nem fedezett díja kielégítéséről, azaz a kiegészítést a díj-kiegészítési számla terhére nem kérheti. A Csődtörvény 59. (3) bekezdése szerint, ha a felszámoló általános forgalmi adót nem tartalmazó, ténylegesen kifizethető díja nem éri el a 4%-ot, a bíróság a végzés jogerőre emelkedését követően értesíti a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalát, megjelölve a felszámoló nevét, székhelyét és a részére megállapított összeget, amely a ténylegesen befolyt díj és a 4% közötti különbözet összege. Ha az (1) bekezdésben meghatározott díj ide nem értve az egyszerűsített felszámolási eljárásokat a forintot nem éri el, a Gazdasági Hivatal a felszámoló általános forgalmi adót nem tartalmazó ténylegesen kifizethető díját forintra egészíti ki. Az (5) bekezdés értelmében egyszerűsített felszámolás esetén forintra egészíti ki a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala a felszámoló díját, ha az általános forgalmi adót nem tartalmazó ténylegesen kifizethető díj nem éri el ezt az összeget. A 60. (4)bekezdése alapján a felszámolónak az 59. (1) bekezdése szerint megállapított díját megnövelve az általános forgalmi adó fizetéséhez szükséges arányos összeggel elsősorban a Gazdasági Hivatal által kezelt elkülönített számlán rendelkezésre álló összegből kell megfizetni. Ha az elkülönített számlán a díj megfizetésére szolgáló összeg kevesebb, mint az 59. (1) bekezdése alapján megállapítható díj, a felszámoló a különbözetet felszámolási költségként [57. (2) bekezdés g./pont] érvényesítheti, kiegészítve az általános forgalmi adó fizetéséhez szükséges arányos összeggel. A Csődtörvény idézett rendelkezéseinek szóhasználatából az következik, hogy a felszámoló díját ki kell fizetni, azaz fedezete a regisztrációs díj, az adós gazdálkodó szervezet pénzeszköze, és a díjkiegészítési-számla. Ennek alapján nem kötelezhető vagyontárgy, követelés elfogadására, a részéről történt lemondás pedig nem zárja a követelés, vagyontárgy értéke erejéig a díjigény érvényesítését. Országosan eltérő a gyakorlat ebben a kérdésben is. A kérdés alapvetően az, hogy melyik előírás az erősebb, az, amely szerint az adós vagyonából kell a felszámoló díját fedezni, vagy az, amely szerint kifizetés csak készpénzben történhet. Azokban az esetekben, amikor a felszámoló egy meglévő követelést állít be a vagyonfelosztási javaslatba, el kell fogadni, hogy a felszámoló nem ragaszkodik készpénz kifizetéséhez. 18.

19 Amikor viszont a meglévő követeléseket felosztja a sorrendben nála hátrább szereplő hitelezők között, akkor vizsgálni kell, hogy köteles-e a felszámoló elsősorban saját részére átadni követelést. A Cstv. 52. (5) bekezdés és az 56. (2) bekezdés minden esetben a követelés hitelezők közötti felosztásáról szól, s ebbe a körbe a felszámoló nem tartozik bele. Ezért célszerű olyan gyakorlat kialakítása, amely szerint a felszámoló nem kötelezhető arra, hogy a követelést a felszámolói díj fedezeteként beállítsa a vagyonfelosztási javaslatba. Pécs, október 12. Dr. Juhász László kollégiumvezető 19.