A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány"

Átírás

1 A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1

2 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első magyar kormánynak számtalan olyan kihívással kellett szembenéznie, amelyekre nem voltak eleve adott, jól kiforrott receptek. Az államszocializmus egypárti rendszerét leváltó versengő többpártrendszer, a Kádár-éra utolsó időszakában némileg felhígított, de továbbra is működő bürokratikus koordinációt felváltó szabad piacgazdaság (az átdolgozott Alkotmány preambuluma szerint szociális piacgazdaság) kialakulása döntő lépések voltak az átmenet folyamatában, azonban számos kérdésre önmagukban nem adtak válaszokat. Ilyen kérdések voltak többek között a visszanyert állami szuverenitásból fakadó külpolitikai orientáció-választás kérdése, a nemzetpolitikai gondolkodás revitalizálásának problematikája, az állami szerepvállalás terjedelmének dilemmái, a múlttal való szembenézés, az elszámoltatás és kárpótlás körüli teendők, vagy néhány olyan szükséges közjogi átalakítás, amely hozzájárult az új, demokratikus politikai rendszer stabilitásához, konszolidációjához. A harmadik Magyar Köztársaság első kormányának fő politikai, értékrendbeli irányvonalát részben a rendszerváltoztatók által választott kormányformából adódóan, részben a miniszterelnök személyes meggyőződéséből, kvalitásaiból fakadóan döntő mértékben áthatotta a kormányfő, Antall József személyisége. Antallt ma általában konzervatívkereszténydemokrata politikusként tartják számon, noha szellemisége közelebb állt a nemzeti liberalizmus gondolatköréhez. A nemzeti liberalizmus híveként úgy tekintette a parlamentáris demokráciát és a szabad piacgazdaságot, mint amelynek értékei hazánkban összekapcsolódtak a nemzeti függetlenséggel, köszönhetően a XIX. század nagy nemzeti liberális politikusainak. 1 Persze nem elvitathatók azok az érvek sem, melyek a néhai kormányfő vallásosságából, a tradíciók iránti tiszteletéből, vagy egyes politikai megnyilvánulásaiból következően egy keresztény-konzervatív politikus képét tárják elénk. Az Antall-kormány melynek fő irányvonalára nagy hatással volt a miniszterelnök személyes meggyőződése ideológiai orientációját tekintve [ ] liberális konzervatív, politikafelfogásában pragmatikus, guvernamentalista irányzatot képviselt, amelynek politikai gondolkodására a magyar alkotmányos és közjogi tradíciók voltak hatással [Körösényi,1998.]; az MDF politikai retorikájában a nyugat-európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokhoz képest hangsúlyosabb volt a nemzeteszme, a keresztény és tradicionális értékek szerepe 2. A külpolitikában a kormány legfontosabb célkitűzése mindvégig az ország euro-atlanti integrációjának előmozdítása volt, ezt Antall József személyes feladatának, kötelességének érezte: Ilyen az én euroatlantizmusom. Családi indíttatásomat, történeti tanulmányaimat, politikusi elhivatottságomat, személyes képességeimet és kapcsolataimat mind-mind annak szolgálatába állítom, és teszem, amíg erőm 1 Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás) o. 2 Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). 70. o. Kovács János 2

3 engedi, hogy Magyarország rangjának és érdemeinek megfelelően az Európai Unió és az Északatlanti Szövetség Szervezetének teljes jogú tagjává váljon október 21-én Antall Józsefet elsöprő többséggel a Magyar Demokrata Fórum elnökévé választották, majd az országgyűlési választások eredményeként miniszterelnök lehetett. Ez hatalmas lehetőség volt, ugyanakkor borzasztó teher is: az országot újjá kellett szervezni a szocializmus romjain. A jogi-institucionális, politikai átalakulás kedvező feltételek mellett viszonylag hamar végbe mehet, a gazdasági átalakulás folyamata azonban hosszú és fájdalmas. A harmadik kulcsfontosságú tényező a politikai kultúra átalakulása ( rendet tenni az emberek fejében és szívében ), s ez még napjainkban is tart, miképp a kádárizmus szelleme is kísért a társadalomban. Ráadásul a hatalmukat átmentő kommunisták mellett az SZDSZ és a Fidesz részéről is heves támadások érték a kormányt, s mindemellett az MDF-en belül is szakadások következtek be. Antallnak csakhamar be kellett látnia, hogy a szükségesnek tűnő, de népszerűtlen intézkedések következtében kormányának a következő választásokon szükségképpen buknia kell ( kamikáze kormány ). Ennek ellenére mindvégig következetes maradt, nem adta fel elveit a hatalom megtartása érdekében, a taxisblokád idején is határozottan elutasította az SZDSZ-szel való nagykoalíció gondolatát, és soha nem engedett egyetlen volt MSZMP-tagot sem kormánypozícióba. Erről így vélekedett (Antall György nyomán): Ehhez abszolút következetesen ragaszkodott. Azt mondta: Magyarországon rendszerváltoztatás van. (Nem -váltás, -változás, ezt mindig kijavította: az ember legföljebb gatyát vált, rendszert: változtat!) Tehát rendszerváltoztatás van, ez egy új rendszer. Parlamentáris demokrácia. Az idegen fegyverek által ránk kényszerített, választások által soha nem legitimált régi hatalom megszűnt. Az új hitélethez hozzátartozik, hogy ilyenkor tiszta lapot kell nyitni. Nem szabad átvenni embereket az előző garnitúrából az új vezetés első vonalába. Ennek szimbolikus jelentősége van... 4 A kormány első 100 napja A rendszerváltoztatás utáni első, demokratikus választásokon megválasztott kormány 100 nap türelmi időt kért, hogy felmérje az ország fiskális lehetőségeit, egyúttal az új kormányzat mozgásterét. A kormány nemzetközi kapcsolatainak javítása érdekében több nagyköveti poszton is személycsere történt. A kormányzati ciklus alatt folytatódott az ország demokratikus intézményrendszerének továbbépítése és konszolidálása. Antall József büszke volt arra, hogy 3 Marinovich, o. 4 Debreczeni, o. Kovács János 3

4 egyetlen volt állampárti funkcionárius sem kapott helyet az új kormányban. Ennek ellenére a néhai miniszterelnök soha nem vetette fel lehetőségként, hogy keresztes hadjáratot indítson a volt állampárti káderek ellen, s megtisztítsa tőlük a teljes igazgatási rendszert, médiát, stb. Felfogása szerint ő demokrata volt, s egy demokrata csak demokratikus és tisztességes eszközökkel védheti a demokráciát. Ezt történelmi kataklizmák idején különösen fontosnak vélte. Talán így, több mint két évtized távlatából egy kissé naivitásnak tűnik a ha leveszik kezünkről a bilincset, mi baráti jobbot nyújtunk jelszava, hiszen utólag kiderült, hogy az előző rendszer haszonélvezői politikai hatalmukat a rendszerváltozás idején gazdasági hatalommá, tőkévé konvertálták, majd ennek segítségével a nagypolitika színpadán maradva visszatérhettek a kormányzati hatalomba, s velük együtt egy letűnt korszak minden terhes hagyatéka ismét felszínre került. Ez volt a békés, forradalom nélküli rendszerváltozás ára. Talán Antall József is számított erre, ugyanakkor demokrataként és felelős politikusként bízott a magyar nép józan ítélőképességében. A belügyminiszter beterjesztette a helyi önkormányzatokról és az önkormányzati testületek választásáról szóló törvényjavaslatot. A kormány tárgyalt a szovjet csapatok kivonásáról, valamint bejelentette, hogy tárgyalni kíván a Varsói Szerződésből való kilépésről (1990. június 7- én a Varsói Szerződés tagállamai a kelet-európai kommunista rendszerek bukása óta először tartottak csúcsértekezletet, ahol a magyar álláspont az volt, hogy meg kell szüntetni a szervezetet. Antall József bejelentette: 1991 végéig Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. A Varsói Szerződés minél gyorsabb feloszlatását (erre július 1-jén Prágában került sor) azért látták szükségesnek a kelet-európai politikai vezetők (köztük a kezdeményező, Antall József magyar miniszterelnök), mert féltek egy esetleges visszarendeződéstől, az orosz geopolitikai törekvések feléledésétől, ill. attól a legitimációs alaptól, melyet a Varsói Szerződés jelentett egy potenciális szovjet katonai beavatkozásra (noha ennek lehetősége ekkor már igencsak minimális volt). Ezen túlmenően szerepet játszhatott még a döntésben az elmúlt évtizedek keserű emléke, valamint a semlegességi politika előmozdítása, az euro-atlanti integráció távlati szándéka is. A kormány számára szintén nagy kihívást jelentett a Balkánon dúló délszláv háború, aminek biztonságpolitikai kockázatai, a délkelet-európai stabilitás kérdésében megkerülhetetlen következményei voltak, ráadásul a vajdasági magyarság érdekeit is szem előtt kellett tartani. Erős szimbolikus kérdésként merült fel a címer-vita, aminek eredményeképp végül július 3-án az Országgyűlés kétharmados többséggel a koronás címer mellett döntött. Az Antall- Tölgyessy paktum (1990. április 29.) megkötése a kétharmados többséget igénylő tárgykörök szűkítésével lehetővé tette az ország kormányozhatóságát június 9-én ennek alapján módosításra került az Alkotmány is. Szintén a paktum részeként a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé Göncz Árpádot választották. Napirendre került a társadalmi igazságtétel kérdése Kovács János 4

5 is: a Kárpótlási Hivatal felállítása mellett a Justitia-terv kidolgozása is megindult. Javasolták a kiemelt nyugdíjakkal és állami privilégiumokkal foglalkozó jogtalan előnyöket vizsgáló bizottság és a múlt rendszer vezetőire vonatkozó politikai felelősséget vizsgáló bizottság létrehozását. 5 Voltak tehát figyelemreméltó kísérletek az állampárti diktatúra rendszerét működtető prominens szereplők felelősségre vonására (Justitia-terv, Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat), ám ezek az ellenzék, a média, a külföldi rosszallás, és legfőképp az Alkotmánybíróság (az AB akkori elnöke Sólyom László későbbi köztársasági elnök) döntése nyomán zátonyra futottak. A lusztráció kérdése ezután jó időre lekerült a napirendről. Egyébként e kérdésben az egymásnak feszülő álláspontokat kiválóan szemléltetik az november 16-i Kónya-Pető (az akkori két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ frakcióvezetője csapott össze a Testnevelési Főiskolán) vitán elhangzottak, amit az MTV is közvetített. Az első 100 nap intézkedései közé tartozott még, hogy a kormány leállította a nagymarosi építkezést, előkészítette a privatizációt (az Állami Vagyonügynökséget kivonta a parlament ellenőrzése alól, és a miniszterelnök felügyelete alá rendelte, valamint előkészítették a privatizációt lehetővé tevő tulajdonreform téziseit). 6 Az ország megrendült pénzügyi-gazdasági helyzete miatt a kormány még a nyáron (július 13-án) központi áremelésekről döntött. A kormány előtt álló teendők Az országot a gazdasági átalakulás (a szocialista modellről a piacgazdaságra való áttérés) nehézségei mellett a szocialista éra súlyos gazdasági hagyatéka is terhelte: a magyar államadósság mint Damoklesz kardja függött az ország fölött. Ezt minden szakember tudta, és természetesen Antall is tisztában volt vele. A mi esetünkben súlyosbító körülmény volt, hogy a Nemzeti Bank több évtizedes politikája következtében a hitelezőink nem államok, hanem szinte kizárólag nemzetközi bankok voltak. Azokat pedig nem lehet türelemre, megértésre, és még kevésbé hitelengedésre rávenni. 7 Antall a kormányprogram bemutatásakor a gazdasági fordulat előmozdítását a legnehezebb feladatok közé sorolta. A nemzeti adósság és az infláció mértékének nagysága mellett külön hangsúlyozta a fejletlen infrastruktúrából, a rejtett munkanélküliségből, az egészségügy és oktatásügy nyomasztó helyzetéből, a szocialista gazdaságfejlesztési modell örökségéből fakadó súlyos problémákat, melyeket nagy ugrás 5 Mit műveltek a kormányok 100 nap alatt?: 6 Uo. 7 Tar, o. Kovács János 5

6 helyett a szakaszokra bontott átalakulással kívánt orvosolni. 8 A kormányfőnek és kormányának tehát szükségképpen több fronton kellett helytállnia: a változó és bizonytalan külpolitikai helyzet, a belső gazdasági nehézségek és politikai-társadalmi feszültségek színpadán, s mindezt betegen, legyengült szervezettel, de nem megtörten. Ez önmagában foglalta a társadalom részéről támasztott magas elvárásoknak való megfelelés lehetetlenségét, s előrevetítette a kormány következő választások alkalmával bekövetkező politikai bukásának lehetőségét. Így ért tehát véget a taxisblokád. Ma pedig ugyanúgy, mint három évvel ezelőtt, pizsamában fekszem egy kórházi szobában. Halálos betegség akar leteríteni, ugyanúgy, mint három évvel korábban. Most is csak azt tudom mondani, mint akkor: nincsenek személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli. 9 A gazdaságpolitikára ugyanakkor szintén erősen rányomta bélyegét a liberalizáció, dereguláció, privatizáció hármas ajánlása, melyet az új orientációs pontként kezelt Nyugat támasztott az országgal szemben. E többé-kevésbé szimpatikus jelszavak megvalósulási módja (a globalista kapitalizmus 10 alappilléreinek letétele, a privatizáció körüli óriási visszásságok, a transzformációs válság elmélyülése, stb.), kivitelezése következtében mára pejoratív tartalommal telítődött ez a törekvés, mely akkor a piacgazdasági átmenet fontos előfeltételének, garanciális elemeinek tűnhettek. A transzformációs válságot nem tudta megfelelően kezelni az Antall vezette koalíció (részben az idő rövidsége miatt, részben pedig azért, mert nem voltak rá megfelelő eszközei), így a gazdasági válság a miniszterelnök halálának évében (1993) érte el mélypontját: [ ] a magyar gazdaság makrostruktúrája jelentős változásokon ment keresztül. A transzformációs válság miatt a hosszú távú növekedési trend erősen megtört, 1993-ban érte el a mélypontját. 11 Antall József halála után az addigi belügyminiszter, Boross Péter vállalta a kormányfői posztot, ám a miniszterelnök személyének változása nem hozott jelentősebb változást a kormány politikájában. Jól jelzi ezt az a körülmény is, hogy Boross nem módosított a kormány személyi összetételén, aminek következtében bár közjogilag nem helytálló a kifejezés az utókor egységesen Antall-Boross-kormánynak nevezi a harmadik Magyar Köztársaság első (és második) kormányát. 8 Szabad György: Antall József újraolvasott kormányprogramja. In: Jeszenszky-Kapronczay-Biernaczky(szerk.): A politikus Antall József Az európai úton. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, o. 9 Marinovich, o. 10 A globalista (angolszász) kapitalizmus main-stream áramlata viaskodott a szociális piacgazdaságot hirdető rajnai kapitalizmusmodellel. 11 ECOSTAT, Időszaki Közlemények. 4. kötet: Kovács János 6

7 Antall érdeme még, hogy felismerte: a keresztény értékek az európai civilizáció fundamentumát adják, így megőrzésük létfontosságú nemcsak az ország, de egész Európa életképessége szempontjából. Természetesen nem arról van szó, hogy kétségbe vonta volna az egyház és az állam szétválasztásának elvét és gyakorlatát, hanem arról, hogy felismerte: az európai civilizáció a kereszténység talaján jött létre, s ha ezt a gyökeret megtagadjuk, elsorvasztjuk, úgy elhal kultúránk törzse is, annak minden virágával és gyümölcsével. Az ő felfogásában egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent. 12 Beszédeiben folyamatosan visszanyúlt a tradicionális értékekhez, nemzeti hagyományokhoz egy olyan időszakban, amikor a társadalom túlnyomó többsége a szocializmus korszakának hazugságai következtében szinte csak a rosszat látta a magyar történelem egyes periódusainak felidézésekor. Felhasznált irodalom Kötetek: Debreczeni József: A miniszterelnök. Osiris Kiadó. Budapest, Jeszenszky Géza Kapronczay Károly Biernaczky szilárd (szerk.): A politikus Antall József Az európai úton. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, Marinovich Endre: 1315 nap Antall József naplója. Éghajlat Könyvkiadó. Budapest, Tar Pál: In memoriam Antall József Tanú és szereplő. Kairosz Kiadó Folyóiratok: Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). Író Gergely Alapítvány. Budapest, december (4. utánnyomás: április). Internetes hivatkozások: ECOSTAT, Időszaki Közlemények. 4. kötet: Mit műveltek a kormányok 100 nap alatt?: pjan/ 12 Antall József Emlékezete. Politikai elemzések. III. évfolyam 6. szám (4. kiadás). 17. o. Kovács János 7

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

A RENDSZERVÁLTÁS NAPLÓJA

A RENDSZERVÁLTÁS NAPLÓJA A RENDSZERVÁLTÁS NAPLÓJA PETÔ IVÁN A rendszerváltás forgatókönyve Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben 1. kötet. Dokumentumok 1988. november 27. 1989. június 10. Szerk. Bozóki András, Ripp Zoltán Jegyzetek:

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Az identitáskereső identitása

Az identitáskereső identitása Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

A közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe

A közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe Friedrich-Ebert Alapítvány Workshop - Agg Géza A közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe 2012. szeptember 24-25. Berlin Bevezetés Köszöntés, a közszektor összetétele

Részletesebben

Kende Péter: A tudós visszanéz - Kornai János pályamérlege

Kende Péter: A tudós visszanéz - Kornai János pályamérlege Recenzió Kende Péter Népszabadság 2005. április 23. Kende Péter: A tudós visszanéz - Kornai János pályamérlege Közgazdászok ritkán írnak önéletrajzot, pláne "rendhagyót". Ezúttal azonban éppen arról van

Részletesebben

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban Általános kérdések Miért fogad el új alkotmányt Magyarország? Az új alkotmány elfogadásának szimbolikus és gyakorlati jelentősége van. Szimbolikus,

Részletesebben

A magyar középosztály

A magyar középosztály Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály

Részletesebben

A rendszerváltástól a struktúraváltásig

A rendszerváltástól a struktúraváltásig Bartha Eszter A rendszerváltástól a struktúraváltásig Valuch Tibor (2015) A jelenkori magyar társadalom Budapest: Osiris 1989 Klaus von Beyme szavaival valóságos fekete péntek volt a társadalomtudomány

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 TART_2008-5-6.qxd 2008.05.05. 19:45 Page 1 tanulmány Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 Tóth László Kreativitás és szövegértés 29 Zsolnai Anikó Kasik László Lesznyák

Részletesebben

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16. Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása Gödöllő, 2013. szeptember 16. Tisztelt Konzul Hölgyek és Urak! Én is szeretettel köszöntöm Önöket. Keleti nyitásról és globális

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

A magyar politikai rendszer. Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer.

A magyar politikai rendszer. Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer. A magyar politikai rendszer Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer. Az előadások témakörei jelentőség, hatás? KERETEK Politikai tradíciók Politikatörténet Politikai kultúra Politikai gondolkodás

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKAI PRIORITÁSAI 1998-2004

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKAI PRIORITÁSAI 1998-2004 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció Szak Levelező tagozat EU Kapcsolatok szakirány MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKAI PRIORITÁSAI 1998-2004 Készítette: Töreki Anita

Részletesebben

A KIS MAGYAR VILÁGRÓL

A KIS MAGYAR VILÁGRÓL ZÁKONYI BOTOND A KIS MAGYAR VILÁGRÓL Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940 1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011, 280 oldal Ablonczy Balázs kötete a magyar Észak-Erdély történetét mutatja be 1940 1944

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban

Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban A magyarországi rendszerváltás nagy hatással volt a családok életére is. Megrendült egy korábbi szerkezeti és életvezetési modell érvényessége.

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-én (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi migráció, a globalizáció, az angol nyelv terjedése, a kommunikációs technológia fejlődése gyökeresen átformálta Európa hagyományos nyelvi térképét. A nyelvi és kulturális

Részletesebben

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez 42 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. OKTÓBER Varga Gergely A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez Barack Obama 2009. szeptember 17-én jelentette be hivatalosan, hogy eláll a Közép-Európába tervezett

Részletesebben

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.

Részletesebben

A neoliberalizmus mítosza

A neoliberalizmus mítosza Paár Ádám A neoliberalizmus mítosza Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy neoliberális, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a neoliberalizmus megbélyegző

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A témaválasztás és a cím rövid magyarázatra szorul abból a szempontból, hogyan kapcsolódik előadásom

Részletesebben

Civil hetilap 2009. 8. szám

Civil hetilap 2009. 8. szám Civil hetilap 2009. 8. szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit.

Részletesebben

Új erdélyi stratégia?

Új erdélyi stratégia? AZ EGYÜTTÉLÉS LEHETŐSÉGEI POMOGÁTS BÉLA Új erdélyi stratégia? Az Európai Utas ezúton köszönti a hetvenéves Pomogáts Bélát! Olvasom az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap szeptember 23- i számában, hogy

Részletesebben

Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet Történeti és elméleti alapok: Kisebbségtörténet. Nacionalizmuselméletek és kisebbségszociológia. Nemzetpolitikai stratégia. A nemzetpolitika dokumentumai. Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján Politikatudományi szemle 2006. 2-3. SZÁM 53 Bíró Nagy András A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján A választási kampányokban rendezett televíziós viták rendszerint többet jelentenek annál,

Részletesebben

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

J e g y zőkönyv A356-5/2010. (A356-5/2010-2014.)

J e g y zőkönyv A356-5/2010. (A356-5/2010-2014.) A356-5/2010. (A356-5/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság7nak A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma

Részletesebben

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? Az ETDK Politológia szekciójában, 9 diák előadása előtt, a Magyar Kisebbség című folyóirat új számának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről. 40.145-22/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és a meghívott vendégek Köszöntöm

Részletesebben

Az kiabál, akinek a háza ég

Az kiabál, akinek a háza ég Az kiabál, akinek a háza ég Ez nem baj, sőt szükségszerű. De az már baj, ha csak azt kiabálja az égő ház gazdája, hogy oltani kell a tüzet, de nem veszi észre (különösen nagy baj, ha nem akarja észrevenni),

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG

A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A MAGYAR OROSZ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSTÓL

Részletesebben

Potsdamból nézve. a Német Kulturális Fórum Közép-Kelet-Európa Budapesten. Európai Utas. Unió, kisebbségek, lehetőségek

Potsdamból nézve. a Német Kulturális Fórum Közép-Kelet-Európa Budapesten. Európai Utas. Unió, kisebbségek, lehetőségek Potsdamból nézve a Német Kulturális Fórum Közép-Kelet-Európa Budapesten 2007 szeptemberében kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a potsdami Német Kulturális Fórum Közép-Kelet-Európa (Kulturforum östliches

Részletesebben

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) *

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) * ARCHÍVUM Bárdi Nándor Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére (A magyar elképzelések 1918 1940) * E dolgozat értelmezésében az erdélyi kérdés kifejezés három nagyobb problémakört fed le: 1. Erdély

Részletesebben

Zsebők Csaba Nemzeti eszmék és globalizáció

Zsebők Csaba Nemzeti eszmék és globalizáció Zsebők Csaba Nemzeti eszmék és globalizáció Bevezetés Térségünkben a nemzeti eszméket a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió sem volt képes kiirtani. A kommunizmus hosszú évtizedei után térségünkben vajon

Részletesebben

Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala. Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák

Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala. Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák 5 Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák I. Bevezetés Jelenleg egy kiterjedt államigazgatási

Részletesebben

9.3. Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította: Várhalmi Miklós, 2001.

9.3. Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította: Várhalmi Miklós, 2001. 9.2 Az MK Nemzetbiztonsági Stratégiájának vázlata (Várhalmi Miklós, 2001.) 9.3. Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította: Várhalmi Miklós,

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Emeld fel szívedet, nemzetem! Kegyelemteljes karácsonyt, boldog ünnepeket és békés, áldott új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónak

ÉRTESÍTŐ. Emeld fel szívedet, nemzetem! Kegyelemteljes karácsonyt, boldog ünnepeket és békés, áldott új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónak ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XVI. évf. 12. sz., 2010. december Közhasznú Szervezet megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu Kegyelemteljes karácsonyt,

Részletesebben

Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út

Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út - 1 - Tartalom I. BEVEZETÉS 3 II. A KONZERVATIVIZMUS HARMADIK ÚTJA 4 III. A JÖVŐNK PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 6 IV.

Részletesebben

Czike László könyvajánló kritikája Dr. Szabadi Béla: Kényszerpályák, tévutak (Dr. Szabadi BT, Budapest, 2010.) című könyvéről Teljesen újszerű, hiánypótló könyv ez! Dr. Szabadi Béla - aki 1998-2002. között

Részletesebben

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.

LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. 1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

2014-2018. országgyűlési ciklus Budapest, 2015. november 18. szerda 118. szám. Országgyűlési Napló

2014-2018. országgyűlési ciklus Budapest, 2015. november 18. szerda 118. szám. Országgyűlési Napló 2014-2018. országgyűlési ciklus Budapest, 2015. november 18. szerda 118. szám Országgyűlési Napló Dr. Hiller István, Jakab István, Lezsák Sándor és Sneider Tamás elnöklete alatt Jegyzők: Földi László,

Részletesebben

A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl

A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

VI. TÁRSADALMI, POLITIKAI ESEMÉNYEK

VI. TÁRSADALMI, POLITIKAI ESEMÉNYEK VI. TÁRSADALMI, POLITIKAI ESEMÉNYEK Az új kormány tevékenységét szemlélve egyelôre a nagy ívû tervek megfogalmazásának vagyunk a tanúi, várjuk a tényleges lépéseket. Ezért a 2002-es évet a változás és

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

A politikus, aki agyonnyomta az írót

A politikus, aki agyonnyomta az írót A politikus, aki agyonnyomta az írót [origo] 2012. 02. 04. Van, aki nem szeretné, ha egy lapon szerepelne a neve az övével, más viszont kitűnő drámaírónak, megosztó személyiségnek és az írói tevékenységét

Részletesebben

1949-es jelentés az ellenségrõl

1949-es jelentés az ellenségrõl Gagyi József 1949-es jelentés az ellenségrõl 1918 után a romániai magyarság egyetlen idõszakban sem volt olyan megosztott, mint az 1948-ban kezdõdõ, a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáig, a Magyar

Részletesebben

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) Az érzelmek szerepe a politikában Kovács János vezető elemző A politikai folyamatok és politikai/politikusi magatartások elemzése során általában nagy szerepet tulajdonítunk a cselekedetek és eseményláncolatok

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

Színház, nemzet és Európa A Nemzeti Színház 2002-es Tragédia-előadása 1. Imre Zoltán

Színház, nemzet és Európa A Nemzeti Színház 2002-es Tragédia-előadása 1. Imre Zoltán Színház, nemzet és Európa A Nemzeti Színház 2002-es Tragédia-előadása 1 Imre Zoltán Most, hogy áll az új Ház, létével bizonyára elfeledteti a múltban oly sokszor megnyilatkozott kishitűséget, miszerint

Részletesebben

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló A legkisebb adósággállománnyal a XIII. kerület, jóléti kiadásokban Salgótarján, vállalkozások számában

Részletesebben

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület:

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület: sorszám 1 fõcím 2 pótcím OMNIBUSZ 99/5 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem, azokat csak a kutatásban

Részletesebben

A KALASNYIKOV-ÜGY. Juhász József

A KALASNYIKOV-ÜGY. Juhász József Juhász József A KALASNYIKOV-ÜGY 1991 elején kínos külügyi botrány rázta meg a magyar politikát, az ún. Kalasnyikov-ügy. Mint ismeretes, január 10-én a belgrádi Politika Ekspres című lap nyilvánosságra

Részletesebben

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok Enyedi Zsolt (2006): A befagyott felszín és ami alatta van. A 2006-os választás és a magyar pártrendszer. In: Karácsony Gergely (szerk.): A 2006-os Országgyűlési

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HOGYAN LÁTJUK EGYMÁST - LÁTJUK-E EGYMÁST (KOZEP-) EURÓPÁBAN?" KÖZÉP-EURÓPA KISEBBSÉGI NÉZ ŐPONTBÓL BÁNYAI JÁNOS A nyolcvanas évek közepén, akkor úgry t űnt fel, váratlanul, Európa

Részletesebben

Korszakhatár küszöbén? - A 20. és 21. századi pártokról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Korszakhatár küszöbén? - A 20. és 21. századi pártokról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) Kovács János vezető elemző Az elmúlt időszakban a politikai valóságértelmezés egy újabb pillérévé vált a 20-21. századi pártok felosztás, melynek valódi jelentőségét a centrális erőtér működése, az új

Részletesebben

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19 1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április

Részletesebben

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2013. szeptember 9-én, hétfőn,

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

A történelem mögöttes tartományai akkor és most? BÍRÓ JÓZSEF PAX VOBIS PAX VOBISCUM

A történelem mögöttes tartományai akkor és most? BÍRÓ JÓZSEF PAX VOBIS PAX VOBISCUM KÁNTÁS BALÁZS A történelem mögöttes tartományai akkor és most? Értelmező bekezdések Bíró József PAX VOBIS PAX VOBISCUM című verséhez BÍRÓ JÓZSEF PAX VOBIS PAX VOBISCUM - az 1956os forradalom és szabadságharc

Részletesebben

Aproletárdiktatúra modernizációs funkcióját a keletközép-európai

Aproletárdiktatúra modernizációs funkcióját a keletközép-európai A desztalinizáció elsõ hulláma Magyarországon Nagy Imre kontra Rákosi Mátyás, 1953 1956 Aproletárdiktatúra modernizációs funkcióját a keletközép-európai térségben történetírásunk nem vizsgálta. Magyarázható:

Részletesebben